... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: július 5. és 6. helye: ELTE TTK Kémiai Intézet, 132-es terem. A Felvételi Bizottság: Dr. Inzelt György, egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője, elnök Dr. Surján Péter, egyetemi tanár, Dr. Záray Gyula, egyetemi tanár, programvezető, Dr. Rábai József, egyetemi docens, Dr. Novák Zoltán egyetemi adjunktus, Fábri Csaba, Rideg Nóra és Rovó Petra doktoranduszok A felvételi beszélgetésre a pályázók által felkért témavezetők is meghívást nyertek, és azon aktívan résztvettek. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata szempontjait, különösen az egyetemen nyújtott tanulmányi teljesítményüket (vizsgák, szigorlatok, záróvizsga), kutatómunkájának eredményeit (OTDK; TDK díjak, dolgozatok, publikációk), a tématerv ígéretességét és a felvételi beszélgetés alapján nyert benyomást. 2. A jelentkezők alkalmassági sorrendjét (az erősorrendet) az 1. melléklet tartalmazza. A javasoltak körébe 34 fő került. Három jelentkező nem felelt meg a követelményeknek. Botos Ákosnak nincs még sikeres záróvizsgája, Pénzes Csanád Botondnak nincs nyelvizsgája, Firkala Tamás témavezetőjének és témájának akkreditációját a Kémia Doktori Iskola Tanácsa korábban nem hagyta jóvá, a téma nem illeszkedik az iskola képzési programjába, a hallgató korábbi előmenetele (közepes diploma) sem indokolja a doktori képzésünkbe való felvételét. Az ösztöndíjra pályázók sorrendjét a 2. melléklet tartalmazza. A külföldi pályázókat a 3. mellékletben soroljuk fel. Budapest, július Dr. Inzelt György Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán Fábri Csaba Rideg Nóra Rovó Petra

2 1. melléklet A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezettek erősorrendje Javasolt: 1. Berkes Balázs Barnabás Kitünő diploma, 4 cikk, 7 konferencia, Kiváló hallgató, Köztársasági ösztöndíj, TDK-díj, Novatec-díj 2. Vesztergom Soma Jeles diploma (4,75), 1 cikk, 9 konferencia, Kiváló hallg, Közt. ösztöndíj 2x, TDK I. díj, Pro Sci. díj, Natl. Instruments elismerés 3. Bazsó Gábor Kitünő diploma, 3 cikk, 4 konferencia, Kiváló hallg., TDK díj 4. Kiss Péter Kitünő diploma, 2 cikk, 2 konferencia Kiváló hallg.,közt. ösztöndíj, TDK díj 5. Sávoly Zoltán Kitünő diploma, 1 cikk, 10 konferencia Közt. ösztöndíj 2x, TDK 6. Zoboki Tamás Kitünő diploma, TDK, OTDK 7. Siegl Zoltán Kitünő diploma 8. Herner András Kitünő diploma, 1 cikk, 1 konferencia Kiv. hallgató, TDK, OTDK 9. Varga Balázs Kitünő diploma, 1 konferencia 10. Gyulai Gergő Jeles diploma, 2 konferencia Kiv. hallgató, TDK III. 11. Mizsei Réka Jeles diploma, 2 konferencia TDK, OTDK 12. Kocsis Dorina Jeles diploma, 1 cikk, 1 konferencia Kiv. hallgató, Közt. ösztöndíj 2x, Poszterdíj, TDK Junior-díj, TDK I., OTDK 13. Cseh Péter Jeles diploma 14. Jakab Alexandra Jeles diploma (2009. Debrecen), 1 konferencia, Teva díj, TDK, OTDK II.

3 15. Kovács Zoltán Jó diploma, 1 cikk 16. Knapp Krisztina Nóra Jó diploma 17. Pálmai Marcell Jó diploma (2009. BME), 2 cikk 18. Kasza György Jó diploma, 5 cikk, 22 konferencia, TDK Fődíj, OTDK II. 19. Fegyverneki Dániel Jó diploma 20. Takács Nándor Jó diploma, 1 cikk, 4 konferencia Közt. ösztöndíj, OTDK III. 21. Pápai Mátyás Imre Jó diploma (2008.), 3 konferencia, TDK 22. Lezsák Gábor Jó diploma, 1 konferencia, TDK Tóth Tibor díj, OTDK 23. Pillió Zoltán Jó diploma 24. Szilvágyi Gábor Jó diploma (2008.), 3 cikk, 10 konferencia 25. Varga Eszter Jó diploma (2009.), 15 konferencia, OTDK I. 26. Kékesi Orsolya Sára Jó diploma (2007. Szeged), 4 konferencia, TDK, OTDK 27. Fábián Attila Miklós Jó diploma, 2 cikk 28. Horváth Ferenc Jó diploma 29. Szabó Eszter Közepes diploma (2008.), 1 konferencia 30. Szabó Fruzsina Jó diploma 31. Szabados Hajnalka Jó diploma (2009), 2 konferencia, TDK II., OTDK 32. Nagy Péter Jó diploma, 1 konferencia 33. Gonda Zsombor Jó diploma, 1 cikk, 2 konferencia, TDK, OTDK 34. Varga Erzsébet Közepes diploma (2009.), 3 cikk, 7 konferencia,

4 TDK Tóth Tibor díj, OTDK III.

5 2. melléklet A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezettek (2010.) köréből az állami ösztöndíjra javasoltak erősorrendje 1. Berkes Balázs Barnabás 2. Vesztergom Soma 3. Bazsó Gábor 4. Kiss Péter 5. Sávoly Zoltán 6. Zoboki Tamás 7. Herner András 8. Varga Balázs 9. Gyulai Gergő 10. Cseh Péter 11. Kovács Zoltán 12. Knapp Krisztina Nóra 13. Takács Nándor 14. Lezsák Gábor 15. Pillió Zoltán 16. Szilvágyi Gábor 17. Fábián Attila Miklós 18. Szabó Fruzsina 19. Szabados Hajnalka 20. Gonda Zsombor

6 3. melléklet A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezett (2010.) nem magyar állampolgárságú hallgató: Szlovák: Varga Balázs (Az 1. és 2. mellékletben szerepel) Román: 1. Petkes Hermina Júlia 8,92 2. Antal Eunika Krisztina 8,61 3. Novodarszki Gyula Tibor 8,47 4. Tukacs József 7,65 (Őket nem soroltuk be, ösztöndíjat nem kértek, és a nem Magyarországon szerzett más tipusú érdemjegyeket nehéz harmonizálni. A diplomájuk és kreditjeik természetesen elfogadhatók. A nevük mellett feltüntettük a a diploma értékelését, a maximum 10.)

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2013. július 8. és 9. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából.

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2002. július 3, 9, 10. és július 11. helye:

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

31. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba 2018

31. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba 2018 Férfi Általános Iskolások 1 53 KARSAI Gábor 2004 00:15:20 00:15:17 9 9 Gyomaendrőd 3:18 min/km +00:00:00 2 176 ZAHORÁN Milán 2005 00:17:03 00:16:57 14 19 Békéscsaba 3:40 min/km +00:01:40 3 118 HRABOVSZKI

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr.

Részletesebben

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG JÁSZBERÉNY MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.-ÉVI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA FÉRFI VÉGEREDMÉNY JUNIOR "A" Rajtszá m m m (egyéni) m Döntő m m (Pontozásos) HELYE Futam Pont. ZÉS Fehér Zoltán,, :,

Részletesebben

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola Zöld udvar KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Döntő 11:20 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 3 5.8h 2 Leleszi Máté 1996 NYSC 5 5.9h =PB 3 Téglási Ákos 2000 NYSC 4 6.0h 4 Vámosi József 2001 NYSC 2 6.1h

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 38,600 36,800 38,000 113,400 2 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 37,300 34,700 37,300 109,300 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 37,100 34,800

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

1. Futam 11:15 1. nap

1. Futam 11:15 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY 2011.02.05 ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK 60m 10 évesek döntı 1. VASS-VÁRKÖVI MÁRTON 01 ZALASZÁM-ZAC 9,4 2. BODÓ BARNABÁS 01 ARAK 9,6 3. DORMÁN BOLDIZSÁR 01

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016.

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. U9 lány 1 2 3 pont meccs hely 1 Novák Adrienn 7-21 7-21 14 : 42 0 : 2 3. 2 Lengyel Flóra 21-7 21-19 42 : 26 2 : 0 1. 3 Kis-Kasza Arabella 21-7 19-21 40 : 28 1 : 1 2. U9

Részletesebben

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat 2018.03.03. 16:59:34 I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni 1 VARGA-FLÓRA Luca CISZTERI SZENT ISTVÁN GIMN. 2 DEÁK András SZENT ERZSÉBET 3 HORVÁTH Zsongor SZENT MARGIT 4 MÁTYÁS Gábor SZENT MÓR 5

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. 1 12 Debrecen Vezető: Lakatos István, Ladányi Zoltán Vénkerti Ált. Isk. és AMI Tóth Dávid 9,100 8,900 8,300 26,300 Jenei Bence 9,300 9,000 8,500 26,800 Kiss Ákos 9,400 9,200 9,400 28,000 Barbócz Bence

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN 2019. ÁPRILIS 23-26. I. DÍJ Debreceni Dorottya Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika Témavezetők:

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.85 SB 5 2 Nagy Marcell 2002 MTK Budapest 4.30 5 3 Bánházi Botond 2003 Ikarus

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex 1 11 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Posta Zsombor 9,000 8,900 17,900 Deli Dominik 9,300 9,600 18,900 Márton Edvin 9,300 9,000 18,300 Gellén Zsombor 9,400 9,200 18,600 Ladányi

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra Klub neve Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió 2017. október 27. péntek 6 óra I. Nevezések klubonként: Fő Gi Gr. NoGi Gr. Combat Gr. Kesztyűs Küzd. NoGi Open Kesztyűs

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

XXI. Göd Kupa augusztus 30.

XXI. Göd Kupa augusztus 30. 1 09:30 K-1 fiú Kölyök III 2000m 1. 9 Szegvári Benedek Váci Hajó 10 2. 5 Dobó Bálint Nagymaros SE 8 3. 1 Mihály Áron Váci Hajó 7 4. 8 Matyus János Gödi SE 6 5. 10 Révész Róbert KSI 5 6. 6 Adorján Bálint

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY

I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY 2002-2003 (10 éves) Aumann Viktória 2002 Kaposvári SI 1. 9,4 Doma Kármen 2002 Kaposvári SI 2. 9,6 Borchy Anna 2002 PVSE 3. 9,9 Lehmann Adonika

Részletesebben

1. számú bizottság szerda. terem: 112. Felkészülés: 30 perc Felelet: 15 perc

1. számú bizottság szerda. terem: 112. Felkészülés: 30 perc Felelet: 15 perc 1. számú bizottság terem: 112 1 MATEUT FLORIN KRISZTIÁN 12:00 12:30 12:45 2 KÁTAY LUKÁCS 12:15 12:45 13:00 3 MUZSNAY DÁNIEL 12:30 13:00 13:15 4 TURCSÁNYI KORNÉLIA 12:45 13:15 13:30 5 DOBOS ATTILA JENŐ

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

2017. JÚNIUS 20. KEDD

2017. JÚNIUS 20. KEDD 2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31.

Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31. Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31. Főbíró: Plásztán Attila Számítógépes főbíró: Varga Péter Versenyorvos: Dr. Szőcs Tamás Versenybírák: Békefi Dániel Diera Ferenc

Részletesebben

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Gimn. 47,100 43,900 47,250 47,250 47,400 46,300 279,200 2 Nagykőrös Arany János Ref. Gimn. 45,800 45,350 45,650 47,800 45,650

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Össz: Össz: NS I méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa

Össz: Össz: NS I méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa Össz: Össz: NS I. 2002 1000 méter FEC verseny O.B. Szeged Öböl Kupa Hely Pont Egyesület Név Pont Pont Pont 1 39 Kalocsai Sport Egyesület Takács Nikolet 0 21 18 2 34 Danubius Nemzeti Hajós Egylet Tóth Szof

Részletesebben

2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0

2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0 100 m. leány gyorsúszás Kategóriás csúcs: 0:56.67 (Pataki Fanni - 2009-15 évesek) 2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0 1. Dén

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

Keszthely június

Keszthely június Kadet-Junior Női-Férfi Párbajtőr Előválogató 2015. június 06-07. Főbíró: Számítógépes főbíró: Orvos: Vida János Boldizsár Eszter Dr Szőcs Tamás Versenybírók: Farkas Bernadett Lasztovicza Máté Markovics

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívásos úszóverseny. Békéscsaba, február 27.

Jegyzőkönyv. Meghívásos úszóverseny. Békéscsaba, február 27. Jegyzőkönyv Meghívásos úszóverseny Békéscsaba, 2015. február 27. 25m leány mell 2008 és fiatalabb 1. Asztalos Antónia Békéscsaba 28,5 2. Kémenes Gréta Bcs. 31,2 3. Panda Kamilla Triton 31,9 4. Kósa Nikolett

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

Diákolimpia V korcsoport Fiú Párbajtõr Csapat

Diákolimpia V korcsoport Fiú Párbajtõr Csapat page / Fencers (all, structured order - 8 fencers) number name and first name club KRISKÓ Vince BALASSI BÁLINT GIMN. BUDAPEST SCHMALZL György BALASSI BÁLINT GIMN. BUDAPEST STUBNYA Márton BALASSI BÁLINT

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

Egyéni végeredmény. Két és Háromtusa Országos Bajnokság - Ifi 'B' leány. Érd / HUN Magyar Öttusa Szövetség Volán Fehérvár (1)

Egyéni végeredmény. Két és Háromtusa Országos Bajnokság - Ifi 'B' leány. Érd / HUN Magyar Öttusa Szövetség Volán Fehérvár (1) Két és Háromtusa Országos Bajnokság - Ifi 'B' leány 1 VESZPRÉMI Korinna Volán Fehérvár 2000 248 (3) 2:30,79 640 (1) 11:00,90 888 2 CSIZMAZIA Petra Volán Fehérvár 1999 261 (2) 2:26,64 604 (4) 11:36,16 865

Részletesebben

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor

Részletesebben

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11.

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11. 200 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 1:52.70 (Cseh László - 2008) 1. Erős Noel 2004 Europtec ZÚK --:--,-- 2. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Úszó Sportegy. 2:53,46 3. Cser Dávid 2005 RÁJA

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap 1 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h PB q 2 Dormán Barnabás 1999 Keszthely VDSE 7 7.6h SB q 3 Horváth Armand 2002 ZALASZÁM-ZAC

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Kislabda Fiú 2004 Név Csapat Eredmény3 Eredmény2 Eredmény1 Pont Szabó Ákos Kossuth Bodnár Bálint Szent István Király

Kislabda Fiú 2004 Név Csapat Eredmény3 Eredmény2 Eredmény1 Pont Szabó Ákos Kossuth Bodnár Bálint Szent István Király Kislabda Fiú 2004 Szabó Ákos Kossuth 64.000 65.000 67.000 9 Bodnár Bálint Szent István Király 55.000 57.000 65.000 7 Hajdu Zoltán Báthory 0.000 55.000 61.000 6 Angebrandt Ákos Báthory 49.000 51.000 55.000

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 7 76.76 2 Hudi Ákos 1991 Dobó SE 6 67.65 3 Varga Balázs 1998 Dobó SE 5 65.60 4

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben