Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 26-án megtartott rendes üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 26-án megtartott rendes üléséről"

Átírás

1 Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 26-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Forgács Iván, Dr. Domján Gyula, Dr. Kovalszky Ilona, Dr. Losonczy György, Dr. Mandl József, Dr. Monos Emil, Dr. Noszál Béla, Pethesné Dr. Dávid Beáta, Dr. Rigó János, Dr. Szolgay Péter,Dr. Szőke Éva, Dr. Tímár József, Dr. Tulassay Tivadar, Dr. Vág János, és dr. Szanyi Szilárd vett részt az ülésen. Előzetesen kimentette magát: Dr. Bagdy György, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Gaál Péter, Dr. Kopper László, Dr. Magyar Kálmán, Dr. Monos Emil, Dr. Nagy M. György, Dr. Réthelyi Miklós, Dr. Rosivall László, Dr. Sótonyi Péter Tamás, Dr. Tulassay Zsolt, Dr. Varga Gábor 1. napirendi pont: Elnöki bejelentések Rácz Károly: predoktori pályázat: 21pályázatot adtak be, 6 kapott támogatást DÖK új elnöke: Dr. Szanyi Szilárd a Dies Academicus november 21-én órakor kerül megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban az ODT október 9.-i üléséről beszámoló: - állami ösztöndíjas helyek elosztására a december elején tervezett ülésen kerül sor - Nftv.-nek a doktori képzésre vonatkozó várható módosítása (tanulmányok: 2+2 év, ösztöndíj összegének növekedése, komplex vizsga a 2. év után, fokozatszerzők státusa, 1 év kutatás támogatási összeg visszafizetése be nem nyújtott értekezés esetén) Szenátusi határozat a Doktori Szabályzat módosításáról az EDT elnöki pályázat kiírásra került, a pályázatok elbírálásának határideje: november november rendkívüli EDT ülés, napirend: EDT elnöki pályázat

2 2. napirendi pont: 2015.évi Kiváló PhD Oktató kitüntetés odaítélése EDT 40/2015.(10. 26) Az EDT nagy többséggel megszavazta, hogy a évben "Kiváló PhD Oktató" díjban részesíti Dr. Szőke Éva professzor asszonyt ( 11 igen 0 nem 1 tartózkodás) Dr. Kopper László professzor emeritust ( 12 igen 0 nem 0 tartózkodás) és Dr. Tulassay Zsolt professzor emeritust ( 12 igen 0 nem 0 tartózkodás) 3. napirendi pont: az ifj. Farkas Zsolt emlékére alapított Veritas et Virtus Alapítvány díj odaítélése EDT 41/2015.(10. 26) évben ifj. Farkas Zsolt emlékére alapított Veritas et Virtus Alapítvány díjazottjai: I. helyezett: Dr. Benke Kálmán ( díj: Ft) 4. napirendi pont: Baráti Kör díjazottjainak megszavazása EDT 42/2015.(10. 26) Az EDT megszavazta, hogy évben a Semmelweis Egyetem Baráti Kör pályázatának díjazottja: I. helyezett: Ujma Przemyslaw Péter ( díj: Ft) II. helyezett: Rencz Fanni ( díj: Ft) 5. napirendi pont:egyebek EDT 43/2015.(10. 26) Az EDT egyhangúan megszavazta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem - Semmelweis Egyetem Doktori Iskola együttműködési megállapodás megkötését EDT 44/2015.(10.26) Az EDT egyhangúan megszavazta a Országos Onkológiai Intézet - Semmelweis Egyetem Doktori Iskola együttműködési megállapodás megkötését EDT 45/2015.(10. 26)

3 Az EDT Szentpéteri Szófiának, nem engedélyezi tanulmányai megkezdésének halasztását. Ösztöndíj lemondások/odaítélések: 1DI: Czobor Nikoletta től lemond 36 havi ösztöndíjáról Szénási Annamária től 24 havi ösztöndíjban részesül Rácz Adél től lemond 36 havi ösztöndíjáról Őrfi Erik től 36 havi ösztöndíjban részesül 2 DI: Hriczó Koperdák Gergely től lemond 36 havi ösztöndíjáról Kosik Anna től lemond 36 havi ösztöndíjáról Gyöngyösi Nóra től lemond 36 havi ösztöndíjáról Buday Zsófia től lemond 36 havi ösztöndíjáról Brunner Alexandra től lemond 36 havi ösztöndíjáról. Márton Dalma től 36 havi ösztöndíjban részesül Gaál Wesinger Júlia től 36 havi ösztöndíjban részesül Budai András től 36 havi ösztöndíjban részesül Kiss László től 36 havi ösztöndíjban részesül Szepesy Judit től 24 havi ösztöndíjban részesül 3DI: Berkó Barbara től lemond 36 havi ösztöndíjáról. Czudor Zsófia től 36 havi ösztöndíjban részesül Jekő Anita től lemond 36 havi ösztöndíjáról. Kiss Eszter től 30 havi ösztöndíjban részesül 6 DI: Varga Alexandra től lemond 36 havi ösztöndíjáról Balázs Barnabás től 36 havi ösztöndíjban részesül 7 DI:

4 Kokas Márton től lemond 12 havi ösztöndíjáról Gecse Eszter 12 havi ösztöndíjban részesül 8DI: Dános Kornél től lemond 3 havi ösztöndíjáról Karászi Katalin től 9 havi ösztöndíjban részesül EDT 46/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi hallgatóknak engedélyezi a tudományági doktori iskola/program/ téma/témavezető váltást: Bartos Balázs Ádám(7/1), Dr. Ligeti Erzsébet témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. Bencsik Renáta(7/1), Dr. Molnár Mária Judit témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. Bozó-Bauer Andrea az 1/3 programban /Dr. Kellermayer Miklós témavezetéssel folytatja tovább tanulmányait. Kádár Magdolna a Patológiai tudományok Doktori Iskola 8. programjában folytatja tovább tanulmányait Dr. Szabó László témavezetésével. Kemenczei Ágnes a 8/4. programban folytatja tovább tanulmányait Dr. Páldy Anna témavezetésével. Nagy Kristóf az Elméleti orvostudományok Doktori Iskola 4. programjában folytatja tovább tanulmányait Dr. Máthé Zoltán és Dr. Molnár Miklós Zsolt témavezetése mellett. Prekopp Péter a 2/19. programban folytatja tovább tanulmányait Dr. Gáborján Anita témavezetésével. Rókusz András(8/1), Dr. Dezső Katalin témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. Szatmári Balázs(6/4), Dr. Németh György témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. Az EDT. nem lát indokot arra, hogy Kádár Magdolna kettős témavezetéssel folytassa tovább tanulmányait. EDT 47/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi hallgatónak engedélyezi a kettős témavezetést/konzulens feltüntetését: Gampe Nóra (3/1) kettős témavezetéssel (Dr. Kursinszki László és Dr. Béni Szabolcs) folytatja tovább tanulmányait. Lohinai Zoltán(2/9) kettős témavezetéssel (Dr. Döme Balázs és Dr. Hegedűs Balázs) folytatja tovább tanulmányait. Őrfi Erik(1DI) kettős témavezetéssel (Dr. Szebeni János és Dr. Szénási Gábor) folytatja tovább tanulmányait. Slezák Sára (2/5) kettős témavezetéssel (Dr. Gera István és Dr. Kőhidai László) folytatja tovább tanulmányait

5 Takácsné Szabó Boglárka(2/15) kettős témavezetéssel (Dr. Takács István és Dr. Lakatos Péter András) folytatja tovább tanulmányait. Az EDT engedélyezi Török Szilviának (2/9), hogy disszertációján konzulensként feltüntesse Dr. György Marko-Vargát Az EDT engedélyezi Dudás Gábornak(2/3), hogy disszertációján konzulensként feltüntesse Dr. Ben Creagh-Brownt. Az EDT engedélyezi Süle Krisztinának(3/1), hogy disszertációján konzulensként feltüntesse Dr. Blázovics Annát. Az EDT. azt követően engedélyezi Balogh Sárának a kettős témavezetést (Dr. Lakatos Péter és Dr. Takács István), hogy Dr. Takács István témájának akkreditációja sikeresen lezárult. EDT 48/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi hallgatók tanulmányainak halasztását engedélyezi: 2DI: Boussoussou Nóra(12), Buthina Alhaddad(5), Dobai Adrienn(5), Gál Tamás(8), Nagy Ákos György(4), Szuák András(4), Zinner Balázs(13), 3DI: Tóth Anita(1), 4DI: Rácz Anna(1), 6DI: Áspán Nikoletta(2) 8DI: Magyar Lóránt Gergely(4), Maros Máté Előd(1), Réz Kata(6), EDT 49/2015.(10. 26) AZ EDT. az alábbi hallgatók tanulmányainak lezárását engedélyezi a 6. aktív félév előtt: 1D: Gasparics Ákos(4) Major-Haidegger Gyöngyi Petra(1) 2DI: Balassa Katalin(6), Csontos Ágnes(4), Czigány Zoltán(4), Gullai Nóra(18), Pálházi Péter(5), 7DI: Bátai-Konczos Attila(2), Osteikoetxea Vélez Xabier(4), EDT 50/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi hallgatók fokozatszerzési eljárásának megindítását engedélyezi: 1DI: Bartykowszki Andrea(1), Celeng Csilla(1), Kosztin Annamária(1)Lakatos Kinga(1), Mészáros Tamás(4), Moravszki Mónika(1), Nagy Klaudia Vivien(1), Németh Adrienn(4), Polgár Lívia(1), 2DI: Balassa Katalin(6), Béres Nóra Judit(3), Golovics Anna Petra(15), Gullai Nóra(18), Lohinai Zoltán(9), Molnár Ágnes(13), Nagy Zsolt(13), Pásti Krisztina(3), Rencz Fanni(16), Lénárt Lilla(3) 3DI: Veszelyné Kotán Edit(1), 4DI: Nistor Katalin(2), Vizin Gabriella(1),

6 6DI: Balicza Péter(4), Bereczky-Humli Viktória(3), Csala Irán(6), Kirizs Tekla(1), Kőhidi Tímea(1), Pál Gabriella(1), 7DI: Veres Dániel(2), 8DI: Balla Bettina Claudia(6), Horváth Zsolt(1), Lőrincz Attila(6), Matula Zsolt(1), Rados Melinda(6), Sztupinszki Zsófia(1), AZ EDT Kováts Daniella(4/1) fokozatszerzésre való jelentkezésének dátumát i dátummal elfogadja. Képzés nélküli fokozatszerzőként: 1DI: Kiss Mátyás(4), 2DI: Fehérvári Mátyás(12), Marics Gábor(3), Rózsás Anita(9), Rainer Oberbauer (3), Török Szilvia(2), 3DI: Szente Virág(1), 8DI: Madaras Lilla(2) Az EDT engedélyezi Fehérvári Mátyás egyéni fokozatszerzésre való jelentkezéshez, amennyiben a Klinikai orvostudományok Doktori Iskola befogadja. Az EDT. nem fogadja el Monori-Kiss Anna párhuzamos fokozatszerzésre való jelentkezését, határidő túllépése miatt. Az EDT engedélyezi, hogy Bereczky-Humli Viktória új szakterülete Klinikai farmakológia legyen. EDT 51/2015.(10. 26) Az EDT a disszertáció beadásának halasztását engedélyezi: Benkovits Judit határidő: Berta Ágnes határidő: Bódi Ildikó határidő: Dukay-Szabó Szilvia határidő: Folyovich András határidő: Garamvölgyi Rita határidő: Gézsi András határidő: Halászlaki Csaba határidő: Hanics János határidő: Horváth Tamás határidő: Horváth Zsófia határidő:

7 Hosszú Ádám határidő: Jogenananda Pramanik határidő: Kádár Katalin határidő: Kender Zoltán határidő: Kocsis-Bogár Krisztina határidő: Kovács Istvánné dr- Rónai Katalin Zsuzsanna- határidő: Lipienné Krémer Ibolya határidő: Lux Árpád határidő: Matuszka Balázs határidő: Ónody Anna határidő: Pap Domonkos határidő: Pentelényi Klára határidő: Petschner Péter határidő: Pócza Tímea határidő: Rákóczi Ildikó határidő: Schandl Károly határidő: Schöller Andrea határidő: Somlai Krisztina határidő: Szentmártoni Gyöngyvér határidő: Takács Mária határidő: Tóth Béla határidő: Tóth Tímea- határidő: AZ EDT. engedélyezi Schöller Andreának határidőn túli fokozatszerzési eljárás megindítását. AZ EDT. tudomásul veszi, hogy Wichmann Barnabás visszavonja disszertációját, annak minőségi javítása érdekében. Az EDT nem járul hozzá Kalmárné Vass Szilvia disszertáció nyilvánosságra hozatalának késleltetéséhez. EDT 52/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi hallgatóknak ítélte oda a fokozatot: Summa Cum Laude

8 1DI: Károlyi Mihály(1), Kovács Attila(1), Oláh Attila(1), Pappné Fang Lilla(4), 2DI:Baranyai Zsolt(1), Fónyad László(4), Garbaisz Dávid(12), Gősi Gergely(12), Kajáry Kornélia(6), Literáti-Nagy Botond(15), Rosdy Beáta(9), Rosero Olivér Dávid(4), Szalai Gábor(2), Vaszilkó Mihály(5), 3DI: Poros-Tarcali Eszter(1), 4DI:Turányi Csilla Zita(2), 6DI: Chiovini Balázs(3), Fodor Anna(2), Szigeti Katalin(1), 7DI: Gyombolai Pál(1), Kovács András Péter(2), Lőrincz Márton Ákos(1), Rausz Eszter Zsófia(4), Vereczkei Andrea(2), 8DI: Fullár Alexandra(1), Meggyesházi Nóra(1), Terebessy András(6), Cum Laude 1DI: Benkő Zsolt(2), 2DI: Marsovszky László(10), Reusz Géza(4), 3DI: Seyed Farzad Hashemi Dolatabadi(2), 4DI: Zsinkó-Szabó Zoltán(2), 6DI: Varga János(2), EDT 45/2015.(10. 26) EDT 53/2015.(10. 26) Az EDT az alábbi témá(ka)t, témavezető(ke)t, programo(ka)t akkreditálja: Dr. Édes István Ferenc(1/1): Nem konvencionális koronária betegségek in vivo intravascularis morfológiai vizsgálata és új terápiás modalitások hatékonyságának jellemzése Dr. Gecse Krisztina(2/15): A gyulladásos bélbetegségek anyagcsere hatásainak genetikai háttere, az IBD patomechanizmusa és klinikai vonatkozásai Dr. Hermann Péter(2/5): Elektromos cigarettafogyasztás epidemiológiai vizsgálata Dr. Hermann Péter és Dr. Vizi E. Szilveszter(2/5): Diabetes sajátosságai a cukorbeteg páciensek fogászati ellátása során Dr. Nagy Zoltán (8/6): A látásszűrés lehetősége gyermekkorban, a visualis készségek felmérése és fejlesztése Dr. Temesvári Erzsébet és Dr. Pónyai Györgyi(2/16): Allergiás betegségek Dr. Tőkés Anna-Mária(8/2): Metasztázis mintázatok elemzése emlőtumorokban

9 Dr. Wiener Zoltán(7/4): A parakrin tumor-stroma kommunikáció vizsgálata tumorokban EDT 54/2015.(10. 26) Az EDT hiánypótlást követően az alábbi témá(ka)t, témavezető(ke)t, programo(ka)t akkreditálja: Dr. Kispélyi Barbara(2/5): Az elektromos cigaretta akut szájüregi hatásainak vizsgálata összehasonlítva hagyományos cigarettáéval Bejelentések: Monos Emil: Semmelweis Emlékév programjai, könyvbemutató, közös symposium az MTAval Tímár József: Semmelweis Symposium november Rácz Károly: Az ODT következő ülése december 4., napirend: az állami ösztöndíjas helyek elosztása, valamint a doktori képzésre vonatkozó módosítások, kéri a DI vezetőket a doktori.hu-n az adatok ellenőrzésére, frissítésre. Budapest, október 26. Dr. Rácz Károly sk elnök Tölgyesi-Lovász Krisztina sk jegyzőkönyvet készítette Dr. Tímár József sk jegyzőkönyv-hitelesítő

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai szeptember 22-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai szeptember 22-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2014. szeptember 22-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Forgács Iván,

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2015. 07. 06-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Domján Gyula,Dr. Losonczy

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 24-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 24-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2016. október 24-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Antal István, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Domján Gyula,

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a november 3-án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a november 3-án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2014. november 3-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Forgács Iván,

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

A félévi munka értékelése az felső tagozaton Dicséretet kaptak Jó tanulmányi munkáért Példamutató magatartásért Szorgalmáért Közösségi munkáért Kiváló sportteljesítményért 5.a Rátkai Péter Udvarhelyi Benedek

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Nagyszalonta S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Fenesi Eszter Vági Eszter Köröstárkányi Általános Iskola Köröstárkány

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44 1. Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10:42 1. 562 Mészáros Tamás 1987 01:46:57 2. 815 Szabó Zsolt 1984 01:47:11 3. 544 Martyin László 1991 01:48:11 4. 392 Karámos András 1989 01:48:23 5. 86 Bölcs Zoltán

Részletesebben

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat 1999. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat I.évfolyam Haba Erika üveg Sipavicius Tamás kerámia Szikszai László bútor Varga Judit bőr Borkovics Péter üveg Szabó Tímea textil Kertész

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a július 11-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a július 11-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2016. július 11-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Antal István, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán,

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2014. 05. 12-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Gaál Péter, Dr. Kovalszky Ilona, Dr. Losonczy

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5 Osztály: 2. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27,5 67 94,5 2. Rancz Nimród Varga Melinda Elemi Olasztelek 27,5 56 83,5

Részletesebben

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben Serdülők Országos Bajnoksága Budapest, Mexikói út - 2005. december 10. Légpisztoly 20, serdülő lányok 1 Herendi Réka 1992 Pécs VLK 73 69 142 2 Fedor Zsófia 1993 Nyíregyházi PLE 69 71 140 3 Mokos Nikoletta

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben