Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 24-én megtartott rendes üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 24-én megtartott rendes üléséről"

Átírás

1 Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 24-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Antal István, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Domján Gyula, Dr. Kovalszky Ilona, Dr. Losonczy György, Dr. Monos Emil, Dr. Noszál Béla, Pethesné Dr. Dávid Beáta, Dr. Rosivall László, Dr. Szolgay Péter, Dr. Szőke Éva, Dr. Tulassay Tivadar, Dr. Vág János, Dr. Vér Ágota és dr. Szabó Bence vett részt az ülésen. Előzetesen kimentette magát: Dr. Bitter István Dr. Bagdy György, Dr. Forgács Iván, Dr. Kopper László, Dr. Magyar Kálmán, Dr. Mandl József, Dr. Rácz Károly, Dr. Réthelyi Miklós, Dr. Rigó János, Dr. Sótonyi Péter Tamás, Dr. Tulassay Zsolt, Dr. Varga Gábor Elnöki bejelentések: Az ülés napirendi pontjai: 1. Elnöki bejelentések Doktori Szabályzat módosítása megtörtént (a augusztus 31-én megjelent kormányrendelet alapján a komplex vizsga mindkét része ismételhető) október 14-i ODT ülése, keretszámok meghatározása megtörtént: 92 fő állami ösztöndíjas Dies Academicus november NET EINT keretről felhasználható az év végéig Ft a Doktori Iskolák hallgatóinak kutatástámogatására EDT 63/2016(10. 24). sz határozata Az EDT egyhangúan(13 igen 0 nem 0 tartózkodás) megszavazta Ft/ Doktori Iskola támogatást az EINT ből felhasználható keret terhére DÖK elnökválasztás: Dr. Szabó Bence az új elnök ÚNKP: a nyertesek az ösztöndíjszerződéseket október 28-ig kell visszajuttassák a Doktori Iskola Hivatalába az ÚNKP intézményi támogatás: 30 %-a központi elvonás, 70 %- a nyertes pályázóhoz kerül Monos Emil: Baráti Kör támogatása 2016-ban Ft (felhasználható a pályázatot elbíráló bizottság döntése alapján) Semmelweis Egyetem Baráti Köre 25 éves évfordulója alkalmából megjelent emlékkönyv 2. Kiváló PhD Oktató felterjesztések Tímár József: 6 felterjesztés történt, a PhD Kiváló Oktató Díj egy kiválósági díj, korábban 2-3 fő kapta meg a díjat, javasolja, hogy most sem legyen több díjazott Noszál Béla: valamennyi felterjesztett méltó a díjra, javasolja, hogy 3 fő 2017-ben kapja meg Tímár József: javasolja 3 fő megszavazását, a további felterjesztettek a 2017-es évben ismét felterjesztésre kerüljenek

2 Tulassay Tivadar: Dr. Vásárhelyi Barna méltatása, a tehetséggondozásban végzett munkája alapján EDT 64/2016(10. 24). sz határozata november 19-én 3 kiváló PhD oktató díj kerül átadásra: A Kiváló PhD Oktató Díj díjazottai: Dr. Kiss András Dr. Merkely Béla Dr. Vásárhelyi Barna Dr. Merkely Béla 12 Igen 0 Nem 1 Tartózkodom Dr. Vásárhelyi Barna 11 Igen 0 Nem 2 Tartózkodom Takácsné Dr. Novák Krisztina 5 Igen 1 Nem 7 Tartózkodom Dr. Madarász Emília 5 Igen 2 Nem 6 Tartózkodom Dr. Bánhegyi Gábor 0 Igen 2 Nem 11 Tartózkodom Dr. Kiss András 6 Igen 1 Nem 6Tartózkodom 3. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola - törzstagi felterjesztések: Dr. Losonczy György, Dr. Müller Veronika, Dr. Tamási Lilla EDT 65/2016(10. 24). sz határozata Az EDT nagy többséggel a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola törzstagjává választotta Dr. Losonczy György egyetemi tanárt, Dr. Müller Veronika egyetemi tanárt és Dr. Tamási Lilla egyetemi docenst Losonczy György 12 Igen 0 Nem 1 Tartózkodom Dr. Müller Veronika 13 Igen 0 Nem 0 Tartózkodom Dr. Tamási Lilla 12 Igen 0 Nem 1 Tartózkodom 4. Veritas et virtus díjazottak a napirendi pont elnapolva( október 28.-t követően lesz elektronikus szavazásra bocsátva) 5 Baráti Kör díjazottak: a napirendi pont elnapolva (2016. október 28.-t követően lesz elektronikus szavazásra bocsátva) 6. Egyebek Ösztöndíj lemondások/odaítélések: Bene Szilvia (8DI) től lemond 48 havi ösztöndíjáról Herszényi Krisztina (2DI) lemondott 12 havi ösztöndíjáról, tanulmányait költségtérítésesként folytatja. Márton Dalma (2DI) től lemondott 24 havi ösztöndíjáról, tanulmányait költségtérítésesként folytatja. Süle Krisztina (3DI) től lemondott 13 havi ösztöndíjáról, tanulmányait költségtérítésesként folytatja, helyét től Pénzes Rita (3DI) kapta meg. EDT 66/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi hallgatóknak engedélyezi a tudományági doktori iskola/program/ téma/témavezető váltást:

3 Áspán Nikoletta (6/2) től Dr. Gonda Xénia témavezetése mellett folytatja tovább tanulmányait. Kiss Loretta Zsuzsa (1/1) től kettős témavezetéssel folytatja tanulmányait (Dr. Szelid Zsolt és Dr. Becker Dávid) Mezei Tünde, Szilasi Zsuzsanna és Valikovics Anikó től a 2/17.programban folytatja tanulmányait Dr. Baranyai Zsolt témavezetésével. Ottlik Dorottya (8/1) témavezetője től Dr. Rásó Erzsébet Török Gréta (2/5) témavezetője től Dr. Hermann Péter Az EDT engedélyezi, hogy Perjámosi Sándor az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájából átjelentkezzen képzés nélküli fokozatszerzőként a Patológiai tudományok Doktori Iskola 6.sz. programjába. Konzulense Dr. Kapronczy Károly EDT 67/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi hallgatónak engedélyezi a kettős témavezetést/konzulens feltüntetését: Bárczi Adrienn (2/3) től kettős témavezetéssel folytatja tanulmányait (Dr. Reusz György és Dr. Fekete Andrea) Tóth Krisztina (6DI) től kettős témavezetéssel folytatja tanulmányait (Dr. Tretter László és Dr. Környei Zsuzsanna) EDT 68/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi hallgatók tanulmányainak halasztását engedélyezi: 2DI: Abafalvi Lilla, Alasztics Bálint, Gresits Orsolya Zsuzsanna, Joós-Kovács Gellért, Kaán Réka, Prosszer Mária, Szabó Krisztina 4DI: Angyalosi Anna, Szakadát Sára, 6DI: Fekete Bálint András, Szoboszlay Miklós 7DI: Márkus Bernadett 8DI: Kemenczei Ágnes,Magyar Lóránt Gergely, Maráczi Ferenc (2 félévre), Maros Máté Előd, Szálka Brigitta EDT 69/2016(10. 24). sz határozata AZ EDT. az alábbi hallgatók tanulmányainak lezárását engedélyezi a 6. aktív félév előtt: 2DI: Horányi Dániel 4DI: Major Melinda 6DI: Szoboszlay Miklós EDT 70/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi hallgatók fokozatszerzési eljárásának megindítását engedélyezi:

4 1DI: Kőhalmi Kinga (5), Mikes Bálint (5) 2DI: Csontos Ágnes Anna (4), Fábián Melinda (16), Kirschner Gyöngyi (15), Kővári Eszter (8),Pálházi Péter (5) Shimon Izhakian(9) 3DI: Balogh Réka (1) 4DI: Lakatos Adél Csilla (3), Szepes Mária (2) 6DI: Bekő Katinka (3) 7DI: Bátai-Konczos Attila (2), Tóth Szilárd (2) 8DI: Zitás Éva (6), Az EDT engedélyezi, hogy Perjámosi Sándor, ELTE BTK-ról átjelentkezett hallgató a fokozatszerzési eljárását a előtti képzés alapján képzés nélküli fokozatszerzőként nyújtsa be. Az Egyetemi Doktori Tanács engedélyezi dr. Ben Sorumnak (7/1), hogy egy elsőszerzős cikknek a birtokában benyújtsa a disszertációját, tekintettel a 28,71 IF számra. Az Egyetemi Doktori Tanács engedélyezi, hogy dr. Kerényi Áron doktori értekezése titkosításra kerüljön ig. Az EDT tudomásul veszi, hogy Gámán György (8/5) és Hegedűs Nikolett (3/2) visszavonja korábban benyújtott disszertációját annak minőségi javítása érdekében. EDT 71/2016(10. 24). sz határozata Az EDT a disszertáció beadásának halasztását engedélyezi: Al-Aissa Zahra (2/1) beadási határidő Grozdics Enikő (2/17) beadási határidő Horváth-Tarján Anna (8/6) beadási határidő Lőrincz-Péter Orsolya (2/8) beadási határidő Osztheimer István (1/1) beadási határidő Papp Zoltán (6/5) beadási határidő Pulay Attila József (4/1) beadási határidő Rózsa Mónika (8/6) beadási határidő a fokozatszerzési eljárási díj befizetésével Sarkadi Júlia (8/3) beadási határidő Sipos Anna (3/1) beadási határidő a fokozatszerzési eljárási díj befizetésével Sticz Tamás (8/1) beadási határidő a fokozatszerzési eljárási díj befizetésével Szabó Klaudia (7/3) beadási határidő a fokozatszerzési eljárási díj befizetésével

5 Szalay Gergely (6) beadási határidő a fokozatszerzési eljárási díj befizetésével Szentes Annamária (4/3) beadási határidő Temesszentandrási György (7/5) beadási határidő Zséli Györgyi (6/2) beadási határidő Zsiga Katalin (2/8) beadási határidő EDT 72/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi hallgatóknak ítélte oda a fokozatot: Summa Cum Laude 1DI: Lux Árpád (1), Leé Sarolta(5) 2DI: Holnapy Gergely (8), Kerti Andrea (3), Lakatos Botond (6), Lovász Barbara (15), Pregun István (4), Rencz Fanni (16), Sándor Gábor László (10) 3DI: Tóth Eszter (1), 4DI: Kocsis-Bogár Krisztina (2), 6DI: Egri Péter (2), Kalmárné Vas Szilvia (4), Szabó Anett (3) 7DI: Tóth József (1), 8DI: Korompay Anna (2) Cum Laude 1DI: Kajdácsi Erika (5), 2DI: Máté Miklós (4), 3DI: Molnár Borbála (1), 4DI: Sándor Piroska (2), Rite 8DI: Sallai Julianna Rozália (6) EDT 73/2016(10. 24). sz határozata Az EDT az alábbi témá(ka)t, témavezető(ke)t, programo(ka)t akkreditálja: Dr. Hangya Balázs (6/3) A bazális előagy szerepe a tanulásban Dr. Polgár Csaba (8/1) Intenzitás modulált és képvezérelt sugárkezelés Bikov András (2/9) A légúti és szisztémás gyulladás szerepe az obstruktív alvási apnoe kórélettanában

6 Vannay Ádám (2/3) Krónikus gyulladással, szöveti átrendeződéssel, fibrózissal járó kórképek patomechanizmusának molekuláris biológiai vizsgálata Budapest, október 24. Dr. Tímár József a Doktori Tanács elnöke Dr. Noszál Béla jegyzőkönyvet hitelesítette Tölgyesi-Lovász Krisztina a jegyzőkönyvet készítette

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai szeptember 22-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai szeptember 22-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2014. szeptember 22-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Forgács Iván,

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2015. 07. 06-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Domján Gyula,Dr. Losonczy

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a november 3-án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a november 3-án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2014. november 3-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Forgács Iván,

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2014. 06. 12-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Forgács Iván Dr. Gaál

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 26-án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a október 26-án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2015. október 26-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Forgács Iván, Dr. Domján Gyula, Dr.

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 47,850 1 46,200 1 47,000 1 141,050 2 Budapest Kossuth Lajos Ált. Isk. 46,850 3 45,650 2 46,900 2 139,400 3 Kecskemét Széchenyivárosi Ált. Isk.

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2014. 05. 12-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Gaál Péter, Dr. Kovalszky Ilona, Dr. Losonczy

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

ÁMK AKT

ÁMK AKT 2011 BABITS KUPA I II Ö ANGOL ÖSSZES ELÉRHETŐ 50 20 70 1 Dénes András Karinthy Frigyes ÁMK. 48 19 67 2 Hegedűs Bernadett Karinthy Frigyes ÁMK. 43 19 62 3 Csonki Daniella Karinthy Frigyes ÁMK. 41 19 60

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a július 11-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a július 11-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2016. július 11-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Antal István, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán,

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

Eredménylista. Eredménylista

Eredménylista. Eredménylista Osztály:I. 1. KÁDÁR-TÓTH MÁRTON KIS-TÓTH ILONA SZAMOSARDÓI KÓS KÁROLY SZAMOSARDÓ 127 2. FERENCZI HILDA-HELÉNA LAKATOS ETELKA MONÓI I-IV OSZTÁLYOS ISKOLA MONÓ 124 3. LAKATOS FABIAN LAKATOS ETELKA MONÓI

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2008. 10.13-án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2008. 10.13-án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2008. 10.13-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Szél Ágoston elnök, Dr. Makara Gábor elnökhelyettes, Dr. Bitter István, Dr. Forgács Iván, Dr. Frenkl Róbert,

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények 21 Km abszolút eredmények Hely NemHely Rsz Név 5km 10km 15km Cél Diff. # 1 1 122 Szirmai Zoltán 19:22 40:32 1:02:21 1:24:41 n.a. 2 2 141 Csuka Balázs 21:21 44:21 1:06:52 1:29:34 04:53 3 1 136 Zólyomi Kinga

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a február 10-én megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a február 10-én megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2016. február 10-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Bagdy György, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Benyó Zoltán,

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi Gyermek (0-12 év) 1 6073 MAKRAI Bálint 2006 00:26:35 Vác 4:09 min/km +00:00:00 2 6022 BOROS Márton 2005 00:29:42 Verőce 4:38 min/km +00:03:07 3 6137 KOCHÁN Dávid Ferenc 2005 00:30:35 Szokolya 4:46

Részletesebben

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

TESTNEVELÉS GYAKORLAT 2012. november 22. csütörtök TESTNEVELÉS GYAKORLAT 10. Juhász Réka olasz 12:00 12:00 12:15 11. Császár Péter angol Táskai 12:00 12:15 12:30 12. Gutai Szilvia testnevelés 12:00 12:30 12:45 13. Papp Annamária

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév Intézményi rangsor felterjesztése Intézmény neve: Szegedi Tudományegyetem Címe: 6722 Szeged, Dugonics tér 13. Kar neve: Természettudományi és Informatikai Kar Rangso

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

2. évfolyam Pontszám: 56

2. évfolyam Pontszám: 56 Töprengő matematika verseny eredményei 2018. március 8. 2. évfolyam Pontszám: 56 Helye NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Szolnoki Péter 53 Thúry Tamásné Szabó Lőrinc 2. Török Balázs 48 Petőné Gál Erika Vörösmarty

Részletesebben

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei III. i Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei Tanuló I. éves Szalontechnika babafejen: 1. Takács Katalin Ganz Ábrahám és 11 144 2. Szalay Alexandra Kossuth Lajos 6 136 Győr 3. Császár Anita Ganz

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a március 6-án megtartott rendes üléséről

Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a március 6-án megtartott rendes üléséről Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai a 2017. március 6-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Tímár József, elnök, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Benyó Zoltán,, Dr. Domján Gyula, Dr. Kovalszky Ilona,,

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Helyezés Tagozat Hallgató Intézmény ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN

Helyezés Tagozat Hallgató Intézmény ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN HORÁNYI NÓRA SZTE - TTIK KÜLÖNDÍJ I ÁLLATÉLETTAN KŐVÁRI PETRA PTE - TTK ELSŐ ÁLLATÖKOLÓGIA, SZÜNZOOLÓGIA

Részletesebben

TOLLASLABDA SERDÜLŐ (U-16, 1997. után U-17) MAGYAR BAJNOKOK

TOLLASLABDA SERDÜLŐ (U-16, 1997. után U-17) MAGYAR BAJNOKOK TOLLASLABDA SERDÜLŐ (U-16, után U-17) MAGYAR BAJNOKOK Fiú egyes 1971. Túri Béla Növényolaj Kinizsi SK 1972. Englert István Kilián FSE 1973. Englert István Kilián FSE 1974. Vörös György Zrínyi SE 1975.

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Böndör Dániel 1998 AC Bonyhád 4.72 PB 3 2 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.60 SB 3 3 Ambroz Ticar 1996 SLO 4.36

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben