A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
ő M i v á r h a t ó a h é t e n? Újabb jelentési szezon, újabb remények Fontosabb makroadatok hiányábann minden bizonnyal nagyobb nyomás nehezedik majd a vállalati hírekre, ráadásul ettől a héttől kezdve lesz is mit nézni, hiszen az Alcoa kedd esti jelentésével meg- A részvényindexek kezdődik a második negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban! eddig nem látott szinteken mozogtak az elmúlt hetekben, a vállalati jelentések azonban időlegesen akár meg is törhetik ezt a trendet, annyi bizonyos, hogy a gyenge évkezdet után a piac kevésbé lesz elnéző a rossz eredmények esetén. Aggodalomra azonban az elemzői várakozások szerint semmi ok, hiszen a becslések alapján az S&P 500 komponenseinek nyeresége összesen 4,9%-kal emelkedhet és bár ez alacsonyabb, mint a negyedév elején várt 6,8%-os növekedés, negyedéves szintenn nem volt ilyen kicsi lekorrigálás 2011 második negyedéve óta. Várakozásaink szerint azonban nem biztos, hogy egy jó jelentési szezon önmagában elég lenne a részvénypiacok további szárnyalásának megalapozásá- a főbb értékeltségi ra, hiszen annak ellenére, hogy sokan nyilatkoztak úgy, hogy a piac nem vált túlvetté, mutatók ennek ellenkezőjére utalnak: az S&P 500 előretekintő P/E mutatója 15,7 körül mozog, ami ma- gasabb az öt éves (13,3), valamint a tíz éves átlagnál (13,8) is. Az előttünk álló héten piacbefolyásoló makroadat alig várható a tengerentúlon, így a figyelem a Fed júni- usi üléséről megjelenő kamatdöntési jegyzőkönyvre és a Fed tisztségviselők beszédeire irányul majd. Szerdán este a Fed júniusi jegyzőkönyvéből a befektetők utalásokat várnak az infláció tolerálását, a munkanélküliség csökkenését, bérek alakulását illetően. Kedd este a lakossági hitelek változását ismer- tetik, csütörtökön pedig a szokásos heti munkanélküliségi adatok jelennek meg. A hét szinte eseménytelen lesz makrogazdasági szempontból az eurózónában is. A hétfőn közzétett német ipari termelési adatsorok után csupán a csütörtökön megjelenő francia és olasz ipari teljesítményre lehet érdemes odafigyelni. Az adatsoroktól ugyan jelentősebb elmozdulást nem várunk az euró árfo- lyamában, a gyenge értékek azonban enyhén gyengíthetik a közös devizát. Jó híreket várnak a brit feldolgozóiparból kedden délelőtt, ami támogathatja az angol fontot, ugyanakkor a Bank of England csütörtöki kamatdöntő ülése vélhetően nem okoz majd különöfontos kötvényvásár- sebb meglepetést, 0,50%-on maradhat az alapkamat és szünetelhet a 375 milliárd lási program is. Újabb iránymutatástt csak az augusztusi inflációs jelentés után várunk a központi banktól. Mivel Mark Carney jegybankelnök felemás üzenetei alaposan összezavarták a piacot, így kizárólag a beérkező gazdasági statisztikákra támaszkodhatnak az angol fonttal kereskedők. A legfontosabb japán adatok csütörtökön hajnalban érkeznek (pl. gépipari megrendelések, fogyaszis. Mivel újabb támo- tói bizalom), de feltehetően csalódást fognak okozni, miként a múlt heti statisztikák gatás a japán jegybank részéről nem igen érkezik, így a jen erősödésére számítunk. Kínából szerdán és csütörtökön hajnalban jönnek piacmozgató adatok. Az inflációt az élelmiszerárak húzhatták felfe- a befektetők han- lé, de ha kiderül, hogy az export júniusban ismét élénkülni tudott, úgy javulhat gulata. 2
V á r h a t ó p i a c i i r á n y o k Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár Továbbra is a 10 030 pontos szintet érdemes figyelni a német részvényindex grafikonján, mely fontos ellenállást képez rövid távon. Amennyiben sikerül áttörni, további emelkedés jöhet, ellenkező esetben pedig kialakulhat egy kereskedési sáv 9 720-10 030 pont között. Nincs fordulatra utaló jelzés az amerikai részvényindex grafikonján, bár több fontos trendvonal is húzódik a közelben. Amennyiben az 1 985 pontos szintet is sikerül áttörni, a következő elérhető szint 2 000 pontnál található. A hazai részvényindex grafikonján továbbra is a 18 200 pontnál húzódó támaszt érdemes figyelni, amíg nem sérül meg, a korábban felvázolt Elliott-ciklus lehetősége is fennáll, melynek jelenleg a 3-4, korrekciós hullámában járunk. Fontos támaszok kerültek letörésre a bankpapír árfolyamában, és bár várható egy kisebb pozitív korrekció, amíg a csökkenő trendvonal alatt vagyunk, nem számíthatunk érdemi emelkedésre. A korábbi fej és vállak alakzat célárfolyama a 3 800-3 900 Ft-os tartományra mutat. A 11 800 Ft-os támasz továbbra sincs veszélyben az olajtársaság grafikonján, ott húzódik egy meghatározó, hosszú távú emelkedő trendvonal. A korábbi résből nyitva maradt rész továbbra is ellenállásként funkcionál 12 290, és 12 700 Ft között. Tovább araszol felfelé a gyógyszergyártó árfolyama, a következő fontos ellenállási szint 4 600 Ft-nál húzódik, azonban a grafikon alapján nem számíthatunk trendszerű emelkedésre, a korábbi napokhoz hasonlóan, folytatódhat a lassú araszolgatás. Mivel ismét a 310,50-es szint felett az euró-forint árfolyama, továbbra is felfelé mutat a grafikon, hamarosan elérhető lehet a 312-es ellenállási szint, majd annak áttörése esetén a 314-es szintet veheti célba a jegyzés. Fordulatra utaló jelzéseket egyelőre nem látni. Fontos rövid távú emelkedő trendvonal került letörésre, a következő napokban is folytatódhat a csökkenés, hamarosan elérhető lehet az 1,35-nél húzódó fontos támasz. A lefordulással az 50, és a 200 napos mozgóátlag megerősítésre került, mint ellenállás. Teljesült a korábbi fordított fej és vállak alakzat célárfolyama a 229-230- as tartományban, ott egyelőre elakadt az emelkedés. Amíg azonban az emelkedő trendvonal nem sérül meg, nem számíthatunk érdemi forinterősödésre, és várhatóan erre nem a héten kerül sor. A nyersolaj árfolyama visszaesett a 105 dolláros kitörési szint alá, mely negatív jelzés, azonban a 102-104 dolláros tartományban számos fontos támasz húzódik, így egyelőre nem kell temetni az emelkedést, bár jelenleg nem látható vételi jelzés. Fontos trendvonalnál az arany árfolyama, amennyiben letörésre kerül, a következő fontos támasz a 100 napos mozgóátlag, 1 304 dollár alatt. Amennyiben a trendvonal kitart, újabb emelkedő hullám indulhat, a technikai kép továbbra is felfelé mutat. 3
Hazai és régiós adatok, események Júniusban már 23. alkalommal csökkentette az irányadó kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank. A kamatdöntési jegyzőkönyvet szerdán teszik közzé, melyből pontosabb képet kaphatunk a döntés hátteréről és a kamatvágási ciklus további alakulásáról. A júniusi kamatdöntési közlemény szerint a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Ennek ellenére, megítélésünk szerint a központi bank folytatni fogja a monetáris lazítást a külső kockázati tényezők változatlansága esetén egészen 2,00%-ig, mivel érdemi hatása a gazdaságra egy legalább 25 bázispontos elmozdulásnak van a 2,5%-os szinttől. Pénteken kiderül, hogy tovább csökkent-e hazánkban az infláció mértéke az év hatodik hónapjában is. A várakozások alapján a májusban mért évi 0,1%-os visszaesés megismétlődhet júniusban is. Havi szinten viszont már ismét drágulás várható, 0,2%-kal nőhet a fogyasztói árszínvonal a korábbi 0,2%-os csökkenés után. Hamarosan jön a kamatdöntési jegyzőkönyv Célkeresztben a hazai és cseh infláció 2009 év vége óta nem tapasztalt szintre lassulhatott a cseh infláció júniusban. Az éves bázison mért index 0,4%-ot követően 0,1%-ra csökkenhetett. Havi bázison mérve azonban kismértékű árszintemelkedés várható, a korábbi 0,1% helyett 0,2%-kal növekedhetett az inflációs ráta. Minden várakozástól elmaradóan, 2,5%-kal nőtt Csehország ipari termelése májusban a hétfőn közzétett adatok szerint. A termelés növekedési szintje jelentősen visszaesett az előző havi 7,7%-os ütemhez képest, míg a konszenzus 5,9% volt. Az ipari szektorokat tekintve a legnagyobb csökkenést a bányászati ágazat, a bőrfeldolgozás és az energiaipar mutatták. Elmaradó cseh ipari teljesítményről jelentettek 4
Egyesült Államok Szerdán este jelenik meg a Fed júniusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve. Az akkor kiadott friss gazdasági előrejelzésben meglepetést okozott, hogy az elmúlt hónapok magasabb inflációs adatközlései után az idei prognózist alig változtatták meg, s a következő két évben is 2%-tól elmaradó rátát várnak. A jegyzőkönyvből kiderülhet a testület széleskörű álláspontja, vajon többen tolerálják az átmenetileg magasabb inflációt? A befektetők továbbá kíváncsiak arra, miként vélekednek a döntéshozók a munkaerő-piaci folyamatokról. A júniusi kamatdöntő ülésen csak annyi volt nyilvánvaló, hogy már 4 hónapja 200 ezer felett bővül a foglalkoztatottak száma. Kérdés, hogy megemlítik-e, hogy a munkanélküliségi ráta csökkenése túl kedvező képet fest a valós folyamatokkal szemben, s hogy a béremelkedésnek lenne még tere a fogyasztás támogatására. Fedjegyzőkönyvre és Fedbeszédekre figyelhetünk A héten a Fed tisztségviselők beszédeit is érdemes figyelni. Kedden Narayana Kocherlakota tart beszédet, a minneapolisi Fed-elnök idén szavazó tag a Fed Nyíltpiaci Bizottságában. Az ő megítélése szerint a Fed által jövő év közepére várható kamatemelés túl korai lenne. Mellette Jeffrey Lacker és Dennis Lockhart beszédei érdemelnek figyelmet, ugyanis a richmondi és atlantai Fed-elnökök jövőre lesznek szavazó tagok a testületben, az ő álláspontjuk azonban sokkal közelebb van a Fed közös álláspontjához. Kedd este a fogyasztói hitelek májusi emelkedését közölhetik, ami átmenetileg élénkítheti a fogyasztást, azonban ha ehhez nem társul a bérek növekedése is, akkor ez a pozitív hatás rövid életű lehet. A heti munkanélküliségi adatok aktuális szintje összhangban van azzal, hogy a foglalkoztatottak száma 250 ezer felett emelkedett júniusban is. Ezen a héten vélhetően számos nagyobb elemző ház módosítani fogja a Fed jövő évi kamatemelésével kapcsolatos előrejelzését. A Goldman Sachs szerint erre 2015 harmadik negyedévében sor kerülhet, pedig csak 2016 első negyedévére várta a neves amerikai bank az első kamatemelést. Szinte mindenkit meglepett a kiemelkedő júniusi amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely a foglalkoztatottak számának több mint 280 ezer fős növekedéséről és a munkanélküliség 6,1%-ra csökkenéséről szólt, így a legoptimistább prognózisokat is felülmúlta. A hosszú lejáratú állampapír-hozamok ismét emelkedni kezdtek, s erősödött a kamatemelési spekuláció, valamint az amerikai dollár is. Május végén még csak a devizapiaci kereskedők 56%-a számított arra, hogy 2015 szeptembere előtt megemelheti a Fed az alapkamatát, most viszont már 72%-uk vélekedik így. Erősebbek az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások 5
Eurózóna A hét szinte eseménytelen lesz makrogazdasági szempontból. A hétfőn közzétett német ipari termelési adatsorok után csupán a csütörtökön megjelenő francia és olasz ipari teljesítményre lehet érdemes odafigyelni. Az adatsoroktól ugyan jelentősebb elmozdulást nem várunk az euró árfolyamában, a gyenge értékek azonban enyhén gyengíthetik a közös devizát. Németország ipari termelése immár sorozatban 3. hónapja esett vissza. Májusban az áprilisi termelési szinthez képest 1,8%-os visszaesést regisztráltak, míg éves bázison számítva a várt 3,6%-os bővülés helyett csupán 1,3%-os növekedés volt tapasztalható. Az első negyedév növekedése után lassult tehát az eurózóna legnagyobb gazdaságának ipara. A 2012 óta nem látott mértékű visszaesés hátterében egyrészt a feldolgozóipar, másrészt az építőipar teljesítményének visszaesése állt. Az év ötödik hónapjában a feldolgozóipar 1,6%-kal, míg a az építőipar 4,9%-kal gyengébb eredményt tudott felmutatni. A statisztikai hivatal szerint azonban a német ipar az év második felében ismét jó formába kerülhet. Különösebb piacmozgató adatközlés nélkül alakulhat a heti kereskedés Várakozásaink alapján a francia és olasz piacról sem kapunk majd túl bíztató adatsorokat, miután a legutóbbi beszerzésimenedzser-indexek vegyesen teljesítettek, a feldolgozóipar pedig lassult. A francia ipar teljesítménye havi 0,3%-os növekedés után 0,2%-kal emelkedhet, míg Olaszország esetében 0,7% után 0,2%-kal bővülhet az ipar. 6
Egyesült Királyság Jó híreket várnak a brit feldolgozóiparból kedden délelőtt, ugyanis a termelés 0,5-0,6%-kal is nőhetett májusban a konszenzus szerint, ami az éves növekedési ütemet 3,6%-ra, 3,5 éves csúcsra húzhatta. A brit iparkamara (CBI) hasonló mutatói az elmúlt hónapokban magas szinteken ragadtak, ráadásul a júniusi beszerzési index is kellemes meglepetést okozott, így a font erősödése borítékolható az e heti ipari statisztikák megjelenése nyomán. Csütörtökön délután 1 órakor ismerhetjük meg a Bank of England júliusi kamatdöntő ülésének eredményét, amely vélhetően nem okoz majd különösebb meglepetést, vagyis marad 0,50%-on az alapkamat, s nem nyúlnak hozzá a 375 milliárd fontos kötvényvásárlási programhoz sem. Chris Williamson a Markit közgazdásza a beszerzési indexekhez fűzött kommentárjában azt írta, hogy valószínűbbnek tartja az idei, mint a jövő évi kamatemelést. Mark Carney, brit jegybankelnök felemás, olykor egymásnak ellentmondó üzeneteket küldött a piacnak az elmúlt hetekben, amelyekkel alaposan összezavarta a befektetőket. Mi 2015 első negyedévére várjuk a kamatemelést, hiszen az inflációs nyomás mérsékelt maradt, a bérdinamika gyenge, s akadnak még bőven kihasználatlan kapacitások a gazdaságban, amelyek alapján kevésbé indokolt az idei kamatemelés. Annyi bizonyos, hogy a szigetországban csak is lassan, fokozatosan emelkedhet majd az irányadó ráta. Arra számítunk, hogy az augusztusi inflációs jelentés után ad csak újabb iránymutatást a brit jegybank, addig kizárólag a beérkező makrogazdasági mutatókra hagyatkozhatunk. Jó híreket várnak kedden a brit feldolgozóiparból Csütörtökön brit kamatdöntés: vélhetően nem lesz meglepetés Japán A legfontosabb japán makrogazdasági adatok csütörtök hajnalban érkeznek. Kiderül, hogyan alakultak májusban a gépipari megrendelések, valamint napvilágot lát a júniusi fogyasztói bizalmi index is. A múlt héten közölt makrostatisztikák többsége csalódást okozott. Úgy tűnik, a japán jegybankon kívül egyre kevesebben bíznak abban, hogy a gazdaság könnyen túlteszi magát az áprilisi áfa-emelésen és egyre kevesebben tűrik az árak emelkedését. A gyengébb devizaárfolyam önmagában kevés ahhoz, hogy komoly lendületet adjon a gazdaságnak, hiszen a külső és a belső kereslet is gyengült. Mivel a japán jegybank továbbra is tétlenül figyeli a folyamatokat, a kormánynak pedig nincsen újabb átütő gazdaságélénkítő terve, így a jen erősödésére számítunk az előttünk álló héten, főleg akkor, ha 101 alatti USD/JPY kötéseket látunk. A legfontosabb adatok csütörtökön érkeznek Kína Szerdán hajnalban a befektetők elsősorban a júniusi inflációs számokra figyelnek. Májusban váratlanul 4 havi csúcsra, 2,5%-ra ugrott az éves inflációs ráta, amely mögött az élelmiszerek várt feletti drágulása állt, de még így is messze elmarad a pénzromlás üteme a kormány 3,5%-os célértékétől, ráadásul a termelői árak már 27 hónapja zuhannak, májusban 1,4%-kal csökkentek éves szinten. A fogyasztói árak júniusban 2,4%-kal emelkedhettek tavalyhoz képest a szélesebb körű elemzői konszenzus szerint, a termelői árak pedig csak 1,1%-kal, de ismét zuhanhattak. A fogyasztói árak esetében feltételezzük, hogy szintén az élelmiszerárak képezték a húzóerőt, míg a termelői árak esetében nem tartjuk kizártnak a vártnál kisebb csökkenést sem, mivel a gazdaság az utóbbi hónapokban már ismét az élénkülés jeleit mutatta. Csütörtökön a kínai devizatartalékok, a hitelezés, a pénzkínálat és az export júniusi növekedéséről várunk híreket, amelyek megerősíthetik azt, hogy a kormány eddigi intézkedései helyes irányba mutatnak. Májusban nagy meglepetésre 7%-kal nőtt az export és 1,6%-kal esett vissza az import, ami 5 éves csúcsra, 36 milliárd dollárra emelte a legnagyobb ázsiai gazdaság külkereskedelmi többletét. Ha kiderül, hogy júniusban több mint 10%- kal tudott bővülni az export, új tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum és a gazdasági növekedésbe vetett optimizmus is. A múlt héten nem okoztak csalódást a beszerzési indexek, az e heti adatközlésekkel kapcsolatosan is bizakodóak vagyunk. Szerdán hajnalban friss inflációs adatok jönnek Csütörtökön a külkereskedelmi adatokra érdemes figyelni! 7
Ausztrália Glenn Stevens ausztrál jegybankelnöknek a múlt héten sikerült lebeszélnie az ausztrál dollárt egy hazai konferencián, amikor is kijelentette, hogy a hazai fizetőeszköz továbbra is túl erős, s bár vannak jelei a gazdaság élénkülésének, a jegybanki politika inkább laza marad, sőt adódik mozgástér akár újabb lazításra is, ha rosszabbra fordul a helyzet. Stevens elárulta, hogy szeretné, jó néhány centtel lejjebb látni az AUD/USD kurzusát, így 0,95-ről éles fordulatot vett a jegyzés, a devizapár esésnek indult. Nem zárható ki, hogy a legközelebbi kamatdöntési közleményből már kiveszik a stabil kamatszint fenntartásának célszerűségét. Stevens szerint a lakosság bizalmát vélhetően rontani fogja a költségvetési szigor, a bányaipar pedig nem tud újabb impulzust adni a gazdaságnak. Az első negyedéves GDP-adat Stevens szerint túl optimista képet festett a gazdaságról, a lakáspiacon már láthatóak a lehűlés jelei, így a kamatemelés például egyáltalán nem indokolt. E pesszimista üzenetekkel indítjuk tehát a hetet. Kedden hajnalban a júniusi üzleti bizalmi indexre (NAB), szerdán a júliusi fogyasztói bizalmi indexre (Westpac), csütörtökön a júniusi átfogó munkaerőpiaci riportra kell figyelnünk, pénteken pedig májusi hitelpiaci statisztikák érkeznek, amelyek mozgathatják az ausztrál dollár piacát. Az ausztrál vállalatok bizalma májusban annak ellenére sem romlott, hogy a kormány költségvetési megszorításokat jelentett be. A vállalatok 2015 végéig nem várnak kamatemelést, de a munkanélküliségi ráta emelkedését annál inkább. A profitok alacsony szinten stabilizálódtak, az inflációs nyomás mérsékelt maradt. Az ipari megrendelések váratlanul emelkedtek májusban, ami azért kisebb optimizmusra ad okot. Az ausztrál fogyasztói bizalom 3 éves mélypontról kezdett erősödni a múlt hónapban, ami támogatta az ausztrál devizát. Az AUD/USD devizapárban pozitív korrekciót elsősorban a munkaerőpiaci adatok megjelenése nyomán várhatunk, hiszen májusban a munkáltatók váratlanul 4,8 ezer fővel csökkentették a foglalkoztatottak számát, de ezúttal több mint 12 ezer fős létszámemelkedésre számíthatunk. Padlóra küldték az ausztrál dollárt a múlt héten Pozitív fordulatot a csütörtöki munkaerőpiaci adatok hozhatnak Kanada Az Ivey beszerzési indexe júniusban is sajnos az ágazat növekedését jelentő bűvös 50 pontos határérték alatt maradt, miközben a befektetők 51 pont fölé várták a mutatót. A készletek és a foglalkoztatás egyaránt visszaestek, sőt a beszerzési árak is csökkentek az elmúlt hónapban. 16:30-kor a kanadai jegybank (BoC) vállalati felmérése sem adott okot túlzott optimizmusra, a többség még bizakodó, de óvatosak maradtak a beruházások és a foglalkoztatottság terén. A legtöbb cégvezető az export bővülését és az értékesítések emelkedését reméli, de az erős árverseny miatt a kilátások bizonytalanok. Tavasszal a vállalatok többsége sokkal optimistábbnak tűnt, mivel a kanadai dollár gyengüléssel indította az évet, aminek főleg az exportorientált cégek örülhettek. A legtöbben számoltak azzal, hogy a beszerzési árak lassan emelkednek, de azzal nem, hogy ezek az inflációs mutatókba is átszűrődhetnek. A foglalkoztatottság bővítését sokan tervezték, s azóta a munkaerőpiaci helyzet valóban javult. A legtöbben a hitelpiaci kondíciók javulásáról számoltak be, amely a beruházási hajlandóságot erősítette. Ami negatívumként kiemelhető az első negyedév után, hogy az exportkilátásoknak már kevésbé kedvez az erősebb devizaárfolyam, s új elemként megjelent a sokak által kevésbé várt magasabb infláció. Pozitívumként persze meg kell említeni azt, hogy a legnagyobb exportpiac, az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben már ismét az élénkülés jeleit mutatta, ill. a belső kereslet stabilizálódott a lakosság magas eladósodottsága ellenére. Szerdán és csütörtökön fontos lakáspiaci adatokat publikálnak. A megkezdett lakásépítések száma 190-191 ezerrel nőhetett júniusban, az újlakások ára pedig májusban tavalyhoz képest 1,6%-kal emelkedhetett, amelyek nem utalnak komolyabb ingatlanpiaci veszélyre. A legnagyobb figyelmet azonban péntek délután az átfogó júniusi munkaerőpiaci jelentés kapja. A munkanélküliségi ráta 7%-on stagnálhatott, míg a foglalkoztatottak száma 25-26 ezer fővel nőhetett. Mi arra számítunk, hogy a részmunkaidős foglalkoztatottság helyett a teljes munkaidős foglalkoztatottság fog emelkedni, így a kanadai dollár erősödésében bízunk ezen a héten is. A hét első és utolsó kereskedési napján jönnek a fontosabb kanadai adatok Péntek délután a befektetők a júniusi munkaerőpiaci jelentésre figyelnek 8
Új-Zéland Ma éjfélkor teszik közzé a második negyedéves vállalati felmérést, amelyből kide- rül, miként alakult az új-zélandi vállalatok bizalma az idei második negyedévben a ka- matemelési ciklus elindítása és a hazai fizetőeszköz erősödése után. Az első negyed- évben 2 évtizedes csúcsra ugrott a bizalom, hiszen a vállalati profitok nőttek, a foglalteljesítményt mutatott koztatás bővült, a gazdaság pedig összességében kiemelkedő fel. A beruházási aktivitás erős maradt, a vállalatok csaknem kilenctizede számolt to- vábbi kamatemelésekkel az év hátra lévő részében. Kisebb csoda lenne, ha tovább tudna erősödni az üzleti bizalom a jelenlegi szintekről, de már az is, ha nem esne vissza nagyobb mértékben,, ezért úgy véljük, hogy a friss vállalati felmérés kevésbé tudja támogatni majd az új-zélandi dollárt. A szigetország feldolgozóipari teljesítmé- nyét mérő beszerzési index áprilisban és májusban rendre visszaesést mutatott, de még mindig az 50 pontos határérték felett maradt, ami az ágazat növekedésére utal. Már 20 hónapja töretlen a feldolgozóipar növekedése. Az új megrendelések viszont májusban 2012 decembere óta nem látott szintre zuhantak, ami óvatosságra intő jel, ugyanakkor mi abban bízunk, hogy a termelés, a foglalkoztatottság és a megrendelések is bővülhettek az elmúlt hónapban, így az NZD/USD kurzus emelkedhet csütörtöki adatközlés után.. Pénteken hajnalban érdemes lesz még a lakásárak és a szigetország szág exportja számára fontos élelmiszerárak júniusi statisztikájára is figyelni, de ezek piacmozgató hatása vélhetően en csekélyebb lesz. Kisebb csoda lenne, ha tovább erősödne az üzleti bizalom Csütörtökön a feldolgozóipari index adhat lendületet az új-zélandi dollárnak 9
H e t i m a k r o t á b l a, e s e m é n y - é s r é s z v é n y p i a c i n a p t á r 07-07 (H) Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság 2014-2014- 07-08 (K) EPSbecslés 2014-07-09 (Sze) US 16:30 Kőolajkészletek változása júl. 4. -3,16 mln hordó -3 mln hordó ++ A Fed közzéteszi júniusi kamatdöntő -- -- -- US 20:00 ülésének jegyzőkönyvét +++ Az EKB elnöke, Mario Draghi tart beszédet -- -- -- EZ 20:00 +++ 2014-07-10 (Cs) /Aktuális EZ egész nap Eurozóna pénzügyminiszterei üléseznek -- -- -- ++ CH 07:45 Munkanélküliségi ráta jún. 3,00% 2,90% ++ EZ 08:00 Német ipari termelés (hó/hó) máj. 0,20% 0,00% +++ EZ 08:00 Német ipari termelés (év/év) máj. 1,80% 3,50% +++ EZ 10:30 Sentix befektetői bizalmi index júl. 8,5 pont 7,7 pont + CA 14:30 Kiadott építési engedélyek (hó/hó) máj. 1,10% 2,00% + EZ egész nap EU pénzügyminiszterei üléseznek -- -- -- ++ JP 01:50 Folyó fizetési mérleg máj. 187,4 mrd JPY 417,5 mrd JPY ++ AU 03:30 NAB üzleti bizalmi index jún. 7 pont -- ++ EZ 08:00 Német külkereskedelmi mérleg máj. 17,4 mrd EUR 16,2 mrd EUR ++ CH 09:15 Fogyasztói árindex (CPI, hó/hó) jún. 0,3% 0,10% ++ CH 09:15 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) jún. 0,20% 0,20% ++ GB 10:30 ipari termelés (hó/hó) máj. 0,4% 0,30% +++ GB 10:30 Ipari termelés (év/év) máj. 3,1% 3,20% +++ GB 10:30 Feldolgozóipari termelés (hó/hó) máj. 0,40% 0,40% +++ GB 10:30 Feldolgozóipari termelés (év/év) máj. 4,40% 5,60% +++ US 19:00 A Fed-től Lacker tart beszédet -- -- -- ++ US 19:45 A Fed-től Kocherlakota tart beszédet -- -- -- ++ US 21:00 Fogyasztói hitelek változása máj. 26,85 mrd USD 20,0 mrd USD + Vállalati jelentők Európa 10 Vállalati jelentők Egyesült Államok Alcoa Inc EPSbecslés 0,12 USD AU 02:30 Westpac fogyasztói bizalmi index júl. 0,20% -- ++ CN 03:30 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) jún. 2,50% 2,40% +++ CN 03:30 Termelői árindex (PPI, év/év) jún. -1,40% -1,00% +++ HU 09:00 Külkereskedelmi mérleg (előzetes) máj. 628,5 mln EUR 550 mln EUR ++ CZ 09:00 Cseh fogyasztói árindex (CPI,hó/hó) jún. 0,10% 0,20% ++ CZ 09:00 Cseh fogyasztói árindex (CPI,év/év) jún. 0,40% 0,10% +++ HU 14:00 MNB kamatdöntési jegyzőkönyv -- -- -- ++ CA 14:15 Megkezdett lakásépítések jún. 198,3 ezer db 190 ezer db + CN -- Külkereskedelmi mérleg jún. 35,92 mrd USD 36,90 mrd USD ++ JP 01:50 Gépek megrendelési szintje (hó/hó) máj. -9,1% 0,7% ++ JP 01:50 Gépek megrendelési szintje (év/év) máj. 17,60% 10,10% ++ AU 03:30 Munkanélküliségi ráta jún. 5,80% 5,90% +++ AU 03:30 Foglalkoztatottak számának változása jún. -4,8 ezer fő 12 ezer fő +++ EZ 08:45 Francia ipari termelés (hó/hó) máj. 0,30% 0,20% ++ EZ 08:45 Francia ipari termelés (év/év) máj. -2,00% -1,00% ++ EZ 10:30 Olasz ipari termelés (hó/hó) máj. 0,70% 0,20% + EZ 10:30 Olasz ipari termelés (év/év) máj. 1,60% 1,50% + GB 10:30 Brit külkereskedelmi mérleg máj. -8,92 mrd GBP -8,75 mrd GBP ++ GB 13:00 Brit kamatdöntés júl. 10 0,50% 0,50% +++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma júl. 5. 315 ezer fő 315 ezer fő +++
EPSbecslés 2014-07-11 (P) US 16:00 Nagykereskedelmi raktárkészletek (hó/hó) máj. 1,10% 0,60% + US 19:15 A Fed-től George tart beszédet -- -- -- ++ US 22:30 A Fed-től Fisher tart beszédet -- -- -- ++ EZ 08:00 EZ 08:00 Vállalati jelentők Európa Vállalati jelentők Egyesült Államok Progressive Corp Family Dollar Stores Inc EPSbecslés 0,49 USD 0,89 USD Német fogyasztói árindex (CPI, végleges, hó/hó) jún. 0,30% 0,30% ++ Német fogyasztói árindex (CPI, végleges, év/év) jún. 1,00% 1,00% ++ HU 09:00 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) jún. -0,10% -0,10% ++ CA 14:30 Munkanélküliségi ráta jún. 7,00% 7,00% ++ CA 14:30 Foglalkoztatottak számának változása jún. 25,8 ezer fő 20 ezer fő ++ US 20:00 Költségvetési hiány jún. -- 79,0 mrd USD + Vállalati jelentők Vállalati jelentők Európa EPSbecslébecslés EPS- Egyesült Államok Fastenal Co 0,44 USD Wells Fargo & Co 1,01 USD 11
ő T e c h n i k a i e l e m z é s e k D A X i n d e x Továbbra is a 10 030 pontos szintet érdemes figyelni a német részvényindex grafikonján, mely fontos ellenállást képez rövidtávon. Amennyiben sikerül áttörni, további emelkedés jöhet, ellenkező esetben pedig kialakulhat egy kereskedési sáv 9 720-10 030 pont között. S & P 5 0 0 i n d e x Nincs fordulatra utaló jelzés az amerikai részvényindex grafikonján, bár több fontos trendvonal is húzódik a közelben. Amennyiben az 1 985 pontos szintet is sikerül áttörni, a következő elérhető szint 2 000 pont- nál található. 12
ő B U X i n d e x A hazai részvényindex grafikonján továbbra is a 18 200 pontnál húzódó támaszt érdemes figyelni, amíg nem sérül meg, a korábban felvázolt Elliott-ciklus lehetősége is fennáll, melynek jelenleg a 3-4, korrekciós hullámában járunk. O T P Fontos támaszok kerültek letörésre a bankpapír árfolyamában, és bár várható egy kisebb pozitív korrek- A korábbi fej és ció, amíg a csökkenő trendvonal alatt vagyunk, nem számíthatunk érdemi emelkedésre. vállak alakzat célárfolyama a 3 800-3 900 Ft-os tartományra mutat. 13
ő M O L A 11 800 Ft-os támasz továbbra sincs veszélyben az olajtársaság grafikonján, ott húzódik egy meghatá- is ellenállásként rozó, hosszú távú emelkedő trendvonal. A korábbi résből nyitva maradt rész továbbra funkcionál 12 290, és 12 700 Ft között. R i c h t e r Tovább araszol felfelé a gyógyszergyártó árfolyama, a következő fontos ellenállási szint 4 600 Ft-nál húzódik, azonban a grafikon alapján nem számíthatunk trendszerű emelkedésre, a korábbi napokhoz hasonlóan, folytatódhat a lassú araszolgatás. 14
ő E U R H U F Mivel ismét a 310,50-es szint felett az euró-forint árfolyama, továbbra is felfelé mutat a grafikon, hamaroszintet veheti célba a san elérhető lehet a 312-es ellenállási szint, majd annak áttörése esetén a 314-es jegyzés. Fordulatra utaló jelzéseket egyelőre nem látni. E U R U S D Fontos rövid távú emelkedő trendvonal került letörésre, a következő napokban is folytatódhat a csökke- nés, hamarosan elérhető lehet az 1,35-nél húzódó fontos támasz. A lefordulással az 50, és a 200 napos mozgóátlag megerősítésre került, mint ellenállás. 15
ő U S D H U F Teljesült a korábbi fordított fej és vállak alakzat célárfolyama a 229-230-as tartományban, ott egyelőre elakadt az emelkedés. Amíg azonban az emelkedő trendvonal nem sérül meg, nem számíthatunk érdemi forinterősödésre, és várhatóan erre nem a héten kerül sor. N y e r s o l a j ( e Q T R A D E R : C L c 1 ) A nyersolaj árfolyama visszaesett a 105 dolláros kitörési szint alá, mely negatív jelzés, azonban a 102-104 dolláros tartományban számos fontos támasz húzódik, így egyelőre nem kell temetni az emelkedést, bár jelenleg nem látható vételi jelzés. 16
A r a n y ( e Q T R A D E R : X A U U S D ) Fontos trendvonalnál az arany árfolyama, amennyiben letörésre kerül, a következő fontos támasz a 100 napos mozgóátlag, 1 304 dollár alatt. Amennyiben a trendvonal kitart, újabb emelkedő hullám indulhat, a technikai kép továbbra is felfelé mutat. Háda Bálint Varga Zoltán Mester Péter Lazsán Éva Mucsi Péter Kovács Bálint Vezető elemző Elemző Elemző Junior elemző Junior elemző Junior elemző tel:2999-999/2211 tel:2999-999/7198 tel:2999-999/7092 tel:2999-999/7255 tel: 2999-999/2204 tel: 2999-999/2241 06 40 222 111 www.quaestor.hu QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042155; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapír-tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. 17