6 Camion Truck&Bus 0/ Novemberi horizont Nemzetközi fórum Haszongépjármű szakkiállítás. rész IAA 0 HANNOVER Középkategóriás és kishaszonjármű-seregszemle Folytatva kiállítási beszámolónkat, a nehézkategória után áttérünk a középkategóriás tehergépkocsik és kishaszonjárművek világára, ahol több még koncepció, de a jövőbeni fejlesztési irányokat nagyban meghatározó járműveket is láthattunk. A minivanek és kistehergépkocsik esetében a gyártók a szerteágazó alkalmazhatóságot igyekeztek bemutatni, s összesen csak három, elektromos üzemű, már kapható modell szerepelt a standokon. A figyelem középpontjában természetesen a megújult és idén győztes Transitok álltak, dacolva az idővel és kihívásokkal. Ezzel szemben a boulognebillancourt-i központú Renault nagy meglepetésre ezúttal távol maradt, de még az új csoporttársat, a Dacia Dokker Vant sem hozták el, holott két Avia A hannoveri megjelenés már nemcsak az európai, hanem a globális piacnak is szólt, több különböző változattal érkeztek. Nemcsak a termék, de a szolgáltatások, a minőség is sokat fejlődött. A nemzetközi órás, az év minden napján rendelkezésre álló ügyfélszolgálat, a éves, kilométer-korlátozás nélküli garancia, a korrózióvédelemre adott 8 év garancia, az Euro V-ös erőforrások mind-mind a márka imidzsét szolgálják. Az Ashok- Leyland pedig nemcsak befektetői támaszt nyújt, hanem az éve mindkét márka szinte minden létező típusát bemutatták. Ellenpéldaként, a szó szerint hazai (hannoveri) márka, a Volkswagen eddig nem látott mennyiségű járművel vonult fel, de nemcsak a -es csarnokban, hanem a 5-ös pavilont és annak környékét is teljesen elfoglalva. új, Európán kívüli nagy piacokra történő eljutást is segíti. A D75-ösök össztömege 5,99 7,5 tonna, a D90-eseké 7,99 0 tonna, míg a D0-asok tonna össztömegűek. A szerelvény-össztömeg maximum,9; 8 és,99 tonna lehet. A motorválaszték 60; 85; 07 lóerős, 60; 700; 760 newtonméteres paraméterű,,5 literes Cummins erőforrásokból áll. A D0 x csak a legerősebbel kapható. Mindegyik széria 5 különböző tengelytávval készül, nappali; hálóhelyes és ajtós; 7 személyes duplafülke közül lehet választani, a x-eshez nincs hálófülke. A felépítményhossz a D75-ösnél és D90-esnél,8 6,9 méter, a D0-asnál, 7,7 méter lehet. Az Avia fülkés alvázait az elektromos tehergépkocsikat gyártó angol Smith is sikerrel alkalmazza a Newton-szériához. Citroën Aktuális újdonságuk a közkedvelt Berlingo elektromos üzemű változata volt, amely már jól bevált, praktikus megoldásaival ( személyes fülke, tárolóhelyek, zsiráftető stb.) segíti elő az áruszállítást. A hosszabb változatban nyitható válaszfal esetén, köbméter a raktérfogat és 685 kilogrammos maximális teherbírás áll rendelkezésre. Az aktív biztonság tekintetében szintén rendelkezésre áll az ESP, a tolatóradar és a hegymeneti indulási segédlet, a nagyobb hatótávot fékezésienergia-visszatáplálás segíti. Erőforrásként egy 9 kilowatt (67 LE) teljesítményű, 00 newtonméter nyomatékú motor szolgál, a,5 kilowattóra összkapacitású akkumulátoregység mintegy 70 kilométer megtételéhez elegendő. Az akkumulátorok a raktér padlózata alatt találhatók, a raktér belső kialakítása változatlan. Normál 0 voltos hálózatról 6- óra alatt tölthető fel teljesen, de gyorstöltővel 0 perc alatt is 80 százalékos töltöttség érhető el. Az értékesítés 0 első felében indul. A Jumpy-széria motorválasztékában már választható a legerősebb literes erőforrás 60 lóerős, 0 newtonméter nyomatékkal, amelyhez 6 fokozatú kézi- vagy automatizált váltómű kapcsolódik, utóbbi extraként. A Jumpy-k teherbírása kiviteltől függően akár 00 kilogramm is lehet, a teljesítmény a dinamikus személyszállítást is szolgálhatja. 5. Avia D0-asok: Duplafülkések kommunális feladatokhoz és x-es tűzoltófelépítményhez. Hosszú platós kivitelben. Citroën Jumpy személyszállítóként is kiváló, kézi- vagy automatizált váltóművel 5. Citroën Berlingo kizárólag elektromos meghajtással 6. Citroën Jumper minden évszakban 7 8. Jumper pékáruhoz, HACCP szerint 0 m térfogattal, 50 kg teherbírással 6 IAA 0 HANNOVER 8 7
Novemberi horizont Camion Truck&Bus 0/ 7 Fiat A magyar piacon már szintén kaphatók aktuális újdonságként a közismert Doblò Cargo magastetős változatai, a raktérfogat a Cargo XL-nél /, köbméter (zárt illetve nyitott válaszfallal), valamint a Cargo Maxi XLnél 5/5, köbméter. A magasított tető révén pontosan 5 milliméterrel nagyobb, azaz 550 milliméter a raktér belmagassága. Az oldalajtók nem, de a hátsó ajtók 55 milliméteres szabad nyílással közelítik a magasítást, megkönnyítve a rakodást. A teljes külső magasság terheletlenül 5 milliméter, a maximális teherbírás kereken tonna lehet. Erőforrásként a Multijet motorok,6 literes, 90 és 05 lóerős, valamint a literes 5 lóerős változatai szerepelnek a kínálatban és a kisebb motorhoz startstop rendszer is rendelhető. A második újdonságot a teljesen megújult Strada pickup jelentette. A kínálatból a legjobban felszerelt, duplafülkés modellt, az Adventure -t hozták el. (A részletes bemutatót magazinunk 0/. számában már közöltük.) A személyes, kétajtós változat 57 milliméter hoszszú, 706 milliméter széles, tengelytávja 75 milliméter. Hasznos teherbírása 60 kilogramm, fék nélkül 50, fékkel 000 kilogramm lehet vontatmánya. Rakfelülete 078 milliméter hosszú, 00 milliméter széles, a kerékdobok közti táv 090 milliméter. A Stradák motorja egységesen az. MultiJet 95 lóerővel és 00 newtonméterrel, a váltómű 5 fokozatú, kézi kapcsolású. A standról természetesen nem hiányozhattak a Ducato, Doblò és Fiorino sűrítettföldgáz-üzemű változatai sem. Ford A középpontban természetesen a győztes Transit Custom állt, de meglepetésként mellette volt a szintén teljesen megújult Transit Connect is. Mindkét széria, mind küllemre, mind a belső térben kezelőszervek, középkonzol, kormánykerék és műszerfal sok hasonlóságot mutat a személygépkocsik közül a B-Max, C-Max és S-Max modellekkel. A megváltozott külső minden bizonnyal csak jót tett az aerodinamikának, a lehető legtöbb közös belső részletek pedig a gyártásköltséget csökkentik. Ami szemmel látható, hogy a közös vonások csak a válaszfalig tartanak, innentől minden a. Fiat Doblò Cargo Maxi XL 5. Strada pickup főre 6. Fiorino 570 kg teherbírás, km csak gázüzemmel praktikumot és az áruszállítás kihívásait szolgálják, változatlanul. S ami csak alulról látszik, a strapabíró futóművek. A Custom, a kisebb Transitokat fogja képviselni, jellemzően tonna körüli teherbírással, 5 6 500 5 kilogrammos össztömeggel. A zárt furgonoknál összesen kétféle hosszúság és kétféle magasság szerepel a kínálatban. A hossz, a 9 és 00 milliméteres tengelytávon alapul, azonos túlnyúlá- u. Transit Custom normál és hosszú tengelytávval. Transit Custom Tourneo 9 főig, hosszú tengelytávval és az új belső IAA 0 HANNOVER
8 Camion Truck&Bus 0/ Novemberi horizont u sok mellett. Ennek függvényében 5,6 és 6, köbméter a raktérfogat, normál/alacsony tető esetén. A személyszállító változatokat továbbra is a Tourneo jelölés különbözteti meg. Erőforrásként egységesen a, literes Duratorq dízelmotorok szolgálnak, 00; 5 és 55 lóerős teljesítménnyel, valamint 0; 50 és 85 newtonméteres nyomatékkal. A,5,7 tonnás össztöme- gű Transitok szintén új, klasszikusabb, de stílusos és tetszetős küllemmel jelennek meg, amit csak javít a kissé amerikai stílusú hűtőrács. A Jumbo kivitelnél a 5, köbméteres raktér +0 százalékot jelent a típuselődhöz képest. Fontos piaci változás, hogy az új nagy Transitok az észak-amerikai piacon felváltják a kifutó E- szériát és a Kansas Cityben lévő üzemben szintén gyártásprogramba kerülnek az F-szériás pickupokkal párhuzamosan. Az ottani. Transit Jumbo 5, m -es raktérrel. Az új Transit Connect van és 7 üléses Tourneo változatai motorkínálatban egy,5 literes, V6-os EcoBoost motor is szerepel, amely 5 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint elődje. A Transit Connect változatlanul kétféle tengelytávval és raktérmérettel kerül forgalomba, továbbá 5 és 7 személyes kivitelben. Az európai piacra az,6 literes Duratorq TDCi dízel 75; 95 és 5 lóerős változataival, valamint a 0-ben az Év Motorja címet elnyerő, literes, hengeres, 00 lóerős EcoBoots benzinmotorral kerülnek. Mindegyik motorhoz szériában 5 fokozatú kézi-, és extraként 6 fokozatú automatizált váltómű kapható. A takarékos üzemletetést startstop üzemmód segíti. A Transit Custom és Transit Connect kisteher változatai még az idén megjelennek a magyar piacon is, a nagy,,5 tonna feletti Transitok 0 tavaszára, nyár elejére várhatók, míg a személyszállító kivitelek piaci bevezetésére még jövő őszig várni kell.. Fuso Canter Eco Hybrid elosztó járműként csendesen, tisztán végzi feldatát. Egy másik lehetséges terület, ahol a hibrid hajtás különösen előnyös: a szemétszállítás. A hibrid üzem nélkülözhetetlen egysége FUSO Az elmúlt év végén vezették be Európában az új generációs Cantert, tavasszal a választék összkerékhajtású járművekkel bővült. Újdonság, hogy Európában sorozatban gyártják a Canter Eco Hybridet és a Duonicot, azaz dupla tengelykapcsolós váltót. A Duonic egyébként az első duplakuplungos váltó haszonjárművekhez. Az alacsony fogyasztás mellett kíméli a váltó a motort, tehermentesíti a vezetőt a rövid munkaszakaszokon, az automata váltók és a kézi váltók előnyeit ötvözi. A váltó az Euro V és EEV járművekben a turbódízelhez csatlakozik. A motor liter lökettérfogatú, 0, 50, 70 lóerő teljesítményfokozatokban kérhető. A maximális nyomaték széles fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll, így kiváló a Canter húzóereje és vezethetősége. A Canter Eco Hybrid gyártásának kezdete és bevezetése 0 negyedik negyedévében kezdődik. A hibrid járművekbe 00 elődjárműnél szerzett tapasztalatot építettek be. A Fuso Canter Eco Hybrid hatékony hibrid hajtással rendelkezik. Japánban fejlesztett soros hibrid konstrukción alapszik. A hagyományos Canterből származik a P0-es négyhengeres turbódízel, literes lökettérfogattal, 50 lóerő teljesítménnyel és 0 80 fordulat közötti maximum 70 Nm-es nyomatékkal. Az elektromotor permanens gerjesztésű, 0 kw teljesítményű szinkronmotor. Maximális nyomatéka 00 Nm, már induláskor is rendelkezésre áll. A folyadékhűtéses motor fordulatszámtartományát megnövelték. A csak 0 mm szélessége miatt az elektromotor a hajtásláncot alig hosszabbítja meg. Az elektromotor az energiát a lítiumion akkumulátorokból kapja, ez kilenc modulban elrendezett. Léghűtésesek, a tengelyek közé, a bal oldalra kerültek, stabil tárolóba. Kapacitásuk 7,5 amperóra, a súlyuk csupán 6,5 kg. Az akkumulátorokra a garancia 5 év, de ez opcióként 0 évre hosszabbítható. Az akkumulátor akár 0 km/órás fron- IAA 0 HANNOVER
Novemberi horizont Camion Truck&Bus 0/ 9 Ambiente kivitel, csak a jó öreg Vario árválkodott magában. A Mercedes-Benz láthatóan elkötelezetten halad az elektromos üzemű járművek fejlesztésében. A Vito E-Cell (gyári dobozos), majd a Vito E-Cell kombi, most a Sprinter E-Cell következetes lépések. Az első Vito E-Cell áruszállító két évvel ezelőtt hagyta el a gyárat, azóta 500 darab dolgozik már, napról napra bizonyítva az életképes- u tális vagy 50 km/órás oldalütközést kibír. A Fuso Eco Hybrid Duonic váltót kap, amely alapjáraton a kúszó funkcióval segít a manőverezésben. A halk indítás elektromos üzemben történik, 0 km/óra sebességnél kezd dolgozni a dízelmotor. Van start/stop funkció is a fogyasztás és az emisszió csökkentésére. A vezetőt multifunkciós képernyő informálja folyamatosan az üzemmódról és az akkumulátorok töltöttségi szintjéről. A hibrid hajtás többletsúlya 50 kg. Európában a 7,5 tonnásoknál az alváz teherbíró képessége 85 kg. Az alvázkeret furatosztásos, ami a könnyű felépítményezhetőség feltétele. A Daimler csarnokban a nyolc Fuso Canter közül két hibrid Fusót lehetett látni, az egyiket dobozos, a másikat szemétgyűjtő felépítménnyel.. Elektromos Iveco Daily. Az új hibrid hajtáslánc-koncepció kimondottan kistehergépkocsikhoz Iveco A Dailyk közül két járműkategória került a középpontba. A spenót zöld, majd superman kék után most marcona sötétszürke színekben láthattuk a tisztán elektromos üzemű változatot, s ezen belül is egy köbméteres furgont. A 00 milliméteres tengelytávú,,5 tonna össztömegű gépkocsi hasznos teherbírása 80 kilogramm. A 60 kilowattos (8 LE), 0 newtonméteres motort nátrium-nikkel-klorid akkumulátorok táplálják, egy feltöltéssel legalább 0 kilométer megtételére képes, teljes terheléssel, folyamatos városi forgalomban. A motor egyszeres, közvetlen áttétellel hajtja meg a hátsó kerekeket és maximum 70 km/órára képes. A másik aktualitás még egyelőre kísérleti stádiumban van, a sűrítettföldgáz-üzemű, hibrid Daily, amely normál Otto-rendszerű motorral, 6 fokozatú automatizált kapcsolású váltóművel és a kardántengelyt állandó áttételen keresztül hajtó villanymotorral is rendelkezik. Az alváz hátuljában kívülről is tölthető akkumulátoregység található. A gépkocsi csak villanymotoros üzemmóddal is képes haladni csökkentett forgalmú, illetve védett övezetekben, valamint csúcsforgalomban, legfeljebb 50 km/ órás sebességgel. Fékezéskor és menet közben a motorgenerátor végzi az akkumulátoregység feltöltését. A gázüzemű motor automatikusan beindul, ha az akku töltöttsége kritikusan alacsony lesz. A kormánymű tisztán elektromos működtetésű. A fékek kerekenként teljesen függetlenek, elöl elektro-hidraulikus, hátul elektro-mechanikus működtetésű tárcsafékek.. Nagy újdonság a kishaszonjárművek között a Mercedes-Benz Citan. Egy városvédő Sprinter: gázüzemmel, EEV fokozattal. Vito E-Cell kombi: az első elektromos üzemű hétüléses. A hajtáslánc látványos bemutatása sem maradt el Mercedes-Benz A Daimler-csarnokban (!) csillagos kishaszonjárművel prezentálta a Mercedes-Benz kínálatát ebben a jármű-kategóriában. A tavasszal debütált Citanból rögtön 6 vonult fel. Láthattunk Vitókat, közöttük az elektromos változatot, Sprinterek és szép számmal mutatkoztak, köztük is már megtalálható volt az elektromos változat. Vianóból kettő is bemutatkozott, egy Marco Polo és egy IAA 0 HANNOVER
0 Camion Truck&Bus 0/ Novemberi horizont u ségüket. A technika fejlesztése persze nem áll meg, az értékesítési és a szervizhálózat folyamatosan bővül. A Vito E-Cell már 5 országban elérhető. A nemrég bemutatott Vito E-Cell kombi 7 ülőhellyel az alkalmazási lehetőségeket bővíti. A Sprinter E-Cell megsokszorozza a helyi emissziómentes szállítási lehetőségeket, mivel más járművek számára már tiltott helyekre is bemehet. A Sprinter E-Cell a Vito E-Cellhez hasonlóan épül fel, ezen járműosztály adottságait, a követelményeket figyelembe véve. Az állandó mágneses szinkronmotor 7 kw tartós teljesítményt nyújt, a csúcsteljesítmény 00 kw. A 0 Nm nyomaték már indulásnál rendelkezésre áll, dinamikus indítást lehetővé téve. (A csúcsnyomaték 70 Nm.) Az energiát darab lítiumion szolgáltatja (egyenként 9 cellásak), összkapacitásuk, kw. A különösen erős töltőkészülék amperes áramerősségről kw-ot táplál be, 00 volton az akkumulátorok kevesebb mint óra alatt töltődnek, ez növeli a felhasználási lehetőséget, nincs szükség éjszakai feltöltésre. A töltőaljzat a vezető oldalán található. A Sprinter E-Cell maximális sebessége az elérési távolság miatt 80 km/órában lehatárolt. A 7 kwó energiafogyasztás 5 kilométer hatótávolságot tesz lehetővé, így a belvárosoktól is távolabbra merészkedhet, jóllehet a fő munkaterületet azért mégiscsak a (bel)városok jelentik. Mivel az akkumulátorok a tengelyek között vannak, az alvázkeret alatt, ezért nem csökkentik a rakteret, nem befolyásolják a felépítményezhetőséget. A,5 tonna megengedett össztömegnél a hasznos teherbírás teljesítménytől függően 00 kg-ig terjed. A Sprinter E-Cell hasonlóan más Sprinterhez megkapja a legújabb generációs ESP-t. Hannoverben prototípusként,5 tonna össztömegű járóképes alvázon mutatta be a Mercedes-Benz az elektromos hajtás részeit, továbbá a felépítménybarát konstrukciót. A Sprinter E- Cell sokféle változatban lehetséges. Az IAA-s bemutatót a gyártó ezúttal arra is felhasználta, hogy felmérjék az igényeket, a lehetőségeket, aztán kezdődhetnek a tesztelések. A Sprinter E-Cell a jövő ha még nem is a távoli, de a Sprinter a jelennek is tartogat újdonságokat. Rögtön az első, nagy jelentőségű, hogy megrendelhető 7 fokozatú váltóval is. A 7GTronic először kerül transzporterekbe. A fokozatok szűk sávjával széles terjedelmet valósít meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rövid áttétel az első fokozatban dinamikus indítást ad, magasabb sebességnél viszont üzemanyag-takarékos, kedvező emiszszióval dolgozik. A Sprinter is kaphat Blue Efficiency csomagot, ami Eco Start/ Stop funkciót, gördülőellenállásoptimalizált abroncsokat, Eco szervokormány-szivattyút, generátormenedzsmentet, elektromosan vezérelt üzemanyagszivattyút foglal magába. A hengeres CDI motorral szerelt,,5 tonna megengedett össztömegű, gyári dobozos Sprinternél a fogyasztás 7, liter/00 kilométerre csökken. A Sprinter újdon- sága még a hátsótengely-áttétel, opcióként különböző járműváltozatoknál kérhető. Az i =,69 áttétellel a fordulatszám 6 százalékkal csökken, ez pedig 00 kilométeren akár 7 liter fogyasztást eredményez. Az adaptív ESP újabb funkciókkal bővült, az egyik a Brake Cise Wipe, amely esős időben különösen hasznos, az Electric Brake Prefill pedig a reakcióidőt csökkenti a fékezéshez. A kiállításon 8 jármű szerepelt, Blue Efficiency gyári dobozos Sprinter egyik hosszabb hátsótengely-áttétellel. Volt egy Sprinter x billencs off road funkcióval, duplafülkés, ponyvás, dobozos Sprinter GTro nic automata váltóval, 9 CDI kombi, amely V6-os motort kapott és shuttle járműként mutatkozott be. ezenkívül láthattunk még Sprinter 6 NGT-t, azaz gázüzemű áruszállítót, illetve az említett E-Cell prototípust.. Világpremier: Sprinter E-Cell járóképes alvázként, hogy könnyebben lehessen tanulmányozni az elektromos rendszert. Sprinter 6 CDI, amelyik a nehéz terepviszonyoktól sem riad vissza NISSAN A Nissan célja, hogy 06-ra globálisan vezető szerepet vívjon ki a könnyűhaszonjárművek piacán. Ennek jegyében állították össze bemutatójukat Hannoverben. A standon láthattunk zárt és kombi kivitelben NV 00 és NV 00 kisáruszállítókat, hűtős, billenős felépítménnyel ellátott járműveket, Primastart, Cabstart, Atleont. Ez a széles körű kínálatot reprezentálta, de az igazi szenzációt az elektromos járművek jelentették. Világpremier volt az e-nv 00, amely már második elektromos. e-nt 00 a Cabstarra épülve a LEAF 0 emissziós hajtását vette át. Cabstar e-refrigerator, amely újszerűen használja az akkumulátorok energiáját IAA 0 HANNOVER
Novemberi horizont Camion Truck&Bus 0/. Duplafülkés, platós NV 00. Atleon autószállítóként jármű a LEAF mellett, és bizonyítéka annak, hogy a Nissan keresi, hogyan hasznosítsa az elektromos technológiát a könnyűhaszonjárművekben. Az e-nv 00- at jelenleg független partnereknél tesztelik valós üzemi körülmények között, többek között a FedExnél és a japán postánál. Fontos, az e-nv 00 ugyanakkora szállítási kapacitást biztosít, mint a hagyományos motorral hajtott alapváltozat. Lényegében egy kombináció, egyik eleme a Nissan LEAF tisztán elektromos személyautó, másik a Van of the Year 00 díjat nyert Nissan NV 00. Az elektromos kisáruszállítók LEAF-re alapuló hajtásláncához rendelkezésre áll a gyors akkumulátortöltő technológia, amelynek segítségével az akkumulátor alig 0 perc alatt a teljes töltöttségi szint 80 százalékára tölthető fel. A gyártása 0-ban kezdődik,ezzel a Nissan nagy lépést tesz a 0 emissziós mobilitás területén. A Nissan-standon azonban nem az e-nv 00-as volt az egyetlen elektromos jármű. Az e-nt 00-as a Cabstarra épül, és ez is a LEAF-nél megismert 0 emissziós hajtást veszi át, így nagyméretű teherautóként olyan helyekre is behajthat, ahonnan a hagyományos teherautókat kitiltották. A lítiumion akkumulátorok által táplált 80 kw-os elektromotor egyenletes, rángásmentes gyorsításról gondoskodik, haszonjárműveknél új menetteljesítményt nyújt. A hatótávolsága 0 kilométer, az akkumulátorok óra alatt kapacitásuk 80 százalékára feltölthetők. Egy másik Nissan-tanulmány a Cabstar e-refrigerator, amely újszerű módon hasznosítja az akkumulátor energiáját. A lítiumion akkumulátorok ugyanis nem a járművet hajtják, hanem az elektromos motorral együtt a szállító jármű hűtő- és fagyasztórekeszeinek adják az energiát még lekapcsolt motornál is. Ily módon amúgy a teherautó dízelmotorjának ezen feladatát átveszik, ezzel csökkentik a CO -emissziót is. További előny, hogy nincsenek hűtővezetékek, amelyből a káros hűtőközegek megszökhetnek. Üzemben az akkumulátorokat részben a dízelmotor, részben a tetőre épített napkollektor tölti. A standon látható volt még a New York Cityben a holnap taxijává választott NV 00-as,mely taxik jövő év végén jelennek meg a metropolisz utcáin. Az NV 00-as taxiként azonban nemcsak New Yorkban, hanem Londonban is bemutatkozik már 0 elején. Az NV 00-as sokoldalúságát bizonyítandó, a kishaszonjármű zárt és kombi változatai a Red Bull Racing F csapat flottájában is feltűntek. OPEL A Movano, a Vivaro és a Combo új modellgenerációival az Opel igazán sokoldalú, modern választékkal volt jelen az IAA-n. A számos változat és gyári felépítmény mellett az Opel különböző felépítménygyártókkal szövetkezve speciális kivitelt is kínál. A standon 5 különböző Combo kisáruszállító volt látható (köztük hűtős és mosodai jármű), - féle Vivaro kishaszonjármű (dobozos, rakománybiztosításos kiépítésű), 5 különböző Movano (alacsony rakodószintes doboz, hátrabillenős, összkerékhajtású kommunális jármű). A Movano takarékosabb járművé vált, a, literes CDTI 00 és 5 lóerős motorok szériában kézi 6 fokozatú váltót kapnak. A motorelektronikában, az olaj- és szervorendszernél lett korszerűbb, a gördülő-ellenállás optimált abroncsozással együtt jelentős fogyasztáscsökkenést értek el. A fogyasztás az elődmodellhez képest 9 százalékkal, 7,8 liter/00 km-re csökkent, a CO - emisszió pedig 05 gramm/kmre mérséklődött. A Movano 88 változatban létezik, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. A harmadik generációs Combo benzinnel, dízellel és sűrített földgázzal működő erőforrásokat kaphat. A modellváltozatok. Movano, a felépítmény 90 mm belső magassággal, 9 m -es raktérrel. Movano tűzoltóautóként. Hasznos társ az építkezéseken. Opel Combo harmadik generációsan száma 08, ez az egyedi ügyféligényeknek is eleget tesz. Az összes () dízeles és a benzines Combo rendelhető EcoFLEX felszereléssel, start/stop technológiával. Nőttek a szervizintervallumok, a dízelmotoros járműveknél 5 000 kilométerre, illetve évi egyszeri kötelező szervizlátogatásra. Az Opel Vivaro igazán sikeres a maga kategóriájában, hiszen már több mint 500 000 darabot értékesítettek. Népszerűségét sokoldalúságának is köszönheti, hiszen transzporterként, kombiként, személyszállítóként, szabadidős autóként egyaránt megfelelő. A fuvarozóknak gyakran van szüksége a hagyományosnak mondható változatoktól eltérő kivitelre. Ezekből láthattunk is néhány példát, így tűzoltó és rendőrségi járművet, kombit forgóülésekkel, hátrabillencset kapcsolható összkerékhajtással. Külön figyelmet érdemelt a Vivaro VaryCare rakományrögzítő rendszere. IAA 0 HANNOVER
Camion Truck&Bus 0/ Novemberi horizont Peugeot A középpontban a hazánkban is népszerű Partner tisztán elektromos üzemű változata volt, amely már jól bevált, praktikus megoldásokat kínál. Minkét hosszúságban kapható, ennek megfelelően, és,7 köbméter a raktere, amely a Multi-Flex nyitható válaszfallal még 00 literrel bővíthető. A hasznos teherbírás mindkét esetben 685 kilogramm, az aktív biztonság terén szériafelszereltség az ESP és a hegymeneti indulási segédlet. A nagyobb hatótávot fékezésienergia-visszatáplálás segíti. Erőforrásként egy 9 kilowatt (67 LE) teljesítményű, 00 newtonméter nyomatékú motor szolgál, a,5 kilowattóra összkapacitású akkumulátoregység mintegy 70 kilométer megtételéhez elegendő. Az akkumulátorok a raktér padlózata alatt vannak, a raktér belső kialakítása változatlan. Normál 0 voltos hálózatról 6- óra alatt tölthető fel teljesen, de gyorstöltővel 0 perc alatt is 80 százalékos töltöttség érhető el. Az akkumulátoregység a gépkocsival együtt megvásárolható, de bérelhető is. Külön-külön gyári garancia jár az akkumulátorra, a hajtásláncra, mind időtartam, mind futásteljesítmény vonatkozásában. Az útközbeni. Partner Electric és ion Cargo az aktualitás. Expert akár, tonna teherbírással 5. Boxerek különleges kivitelben IAA 0 HANNOVER segélyszolgálat modellspecifikus. A gépkocsi értékesítése 0 első felében kezdődik. A Partner mellett láthattuk még a 00-ben debütált ion Cargo mini kisáruszállítót is, amelyet a Mitsubishivel közösen fejlesztettek. A,5 méter hosszú kisautót 7 kilowattos (6 LE), 80 newtonméteres motor hajtja, maximum 0 km/órás sebességgel. A maximális hatótáv 50 kilométer, a teljes feltöltéshez 6 óra szükséges, normál, otthoni 0 voltos hálózatról. Gyorstöltő esetén mindössze 0 perc után már 80 százalékos töltöttség is elérhető. A standon és a szabad téren a Peugeot igyekezett szinte minden lehetséges alkalmazásból egyet-egyet bemutatni az érdeklődőknek. Érdemes kiemelni az Expert-szériát, amely négyféle, 90 lóerős; 80 newtonméteres,6 literes, továbbá, literes, 98; 8; 6 lóerős, 60; 0; 0 newtonméteres motorokkal kapható. A legkisebb motorhoz 5, a többihez 6 fokozatú váltómű kapcsolódik, de a legerősebbhez 6 fokozatú, automatizált is rendelhető. A teherbírás kiviteltől függően 988 00 kilogramm, jelentősen bővítve a felhasználási lehetőségeket. 5 Az alapötlet és a megvalósulás Volkswagen Az volt az érzésünk, hogy minden létező alkalmazást és különleges modellt igyekeztek elhozni, bemutatni, úgy félszáz darabot egy oldalas sajtóanyag kíséretében és mindegyik járműhöz egy rövid leírást, adatlapot adtak. Egy jármű hiányzott csak: a Cargo Up. Itt láthattuk először élőben az et modellt, egy koncepciójárművet, mint a jövő csomagfutár gépkocsiját. A tisztán elektromos üzemű jármű 090 milliméter hosszú, 850 milliméter széles és 980 milliméter magas, tengelytávja 780 milliméter. Meghajtását két darab hátsó kerékagymotor szolgálja, egyenként 5 kilowattos (8 LE) tartós, valamint 8 kilowattos (65 LE) csúcsteljesítménnyel. A forgatónyomaték folyamatosan 500, rövid ideig 050 newtonméter lehet! A motorok súlya csak kilogramm egyenként. A lítium-ion akkumulátorcsomag súlya 80 kilogramm,, kilowattóra kapacitású és tartós teljesítménye 95 kilowatt, töltési ideje óra. Az et végsebessége 0 km/óra, 9, másodperc alatt gyorsul 50 km/órára,,7 másodpercnél már 00 km/órával robog. A maximális hatótávolság körülbelül 00 kilométer. A Caddy megjelenésének 0. évfordulójára egy különleges kivitelű kisáruszállító is rendelhető. A 7 collos könnyűfém felnikkel és bi-xenon fényszórókkal szerelt Caddy hófehér színben, csillogó fekete tetővel készül, de csak rövid tengelytávval kapható. Ellenben 0 és 75 lóerős dízel, valamint egy 05 lóerős benzines motor közül választhatunk, akár MOTION kivitelben is, kézi vagy DSG váltóművel. A 75 lovas motor nyomatéka 50 newtonméter, a végsebesség ebben az esetben 96 km/óra, papír szerint. Igazi műszaki csemege volt egy 7,9 tonna össztömegű Crafter 50-ből kialakított 6x-es (nem
Novemberi horizont Camion Truck&Bus 0/ tévedés!) autószállító, amelyet a memmingeni Ackermann cég készít, sok más változattal együtt. A tengelyes konstrukciót valójában egy MOTION változatból alakítják ki, a. tengelyen szóló abroncsozással. A különböző modellekhez kapcsolódó alkalmazásokat a képes összeállításban tekinthetik át. Achleitner A VW Crafter-széria MOTION változatai is a cég nevéhez kapcsolódnak, de igen változatos a gyártmánypalettájuk, ami a különleges katonai járműveket és egyedi felépítményeket és pótkocsikat illeti. Az összkerék-meghajtásúvá átépített kistehergépkocsik márkától, típustól függetlenek. Aktuális újdonság a kínálatban az új Renault Master, eredetileg csak hátsókerék meghajtású változatát építettek át x-essé. A 6x6-os MB Sprinter már régebb óta szerepel a kínálatban. BOmobil Valójában egy prototípus egyetlen darabjáról van szó, amit utasként ki is próbálhattunk. A jármű annyira új volt, hogy szeptember 6-án délután vált üzemképessé és mi 9-én vettük szemügyre. Mint megtudtuk, egy alumíniumvázas, műanyag karoszszériás, elektromos üzemű, 500 kilogramm teherbírású pickupról van szó. Az akkumulátor az alvázban, elöl a segédberendezések találhatók, a meghajtást hátul két kerékagymotor biztosítja. A jármű végsebessége 0 km/óra és legalább 50 kilométer megtételére képes egyszeri feltöltéssel. A fejlesztés és a prototípus valójában a bochumi egyetem elektromos járművek tanszékén született. Kíváncsian várjuk a folytatást. * Ezzel végére értünk a kishaszonjárművek világának újdonságait, aktualitásait bemutató írásunknak. Az összeállítást Papp Erzsébet és Kiss Bertalan készítették. et a jövő csomagfutárja. Hűtős Caddy 5 kg teherbírással. Kuriózum: Carfter 6x 5. Virágszállító T5-ös 6. Billenős Amarok 7. Achleitner újdonság: Renault Master x. Csak rendelésre, s nem éppen olcsón 6 7. BOmobil elektromos pickup. Középkonzol fedélzeti számítógéppel és navigációval. Fülkebelső és műszerfal 5 IAA 0 HANNOVER