Az EBH profilja: megbízatás, feladatok és prioritások Az EBH megbízatása Az Európai Bankhatóság (EBA) egyike a három európai felügyeleti hatóságnak (ESA-k), amelyek az Európai Rendszerkockázati Testülettel (ESRB) együtt a pénzügyi felügyelet új európai szerkezetét alkotják, amelyet a világra 2008-ban lesújtó pénzügyi válságra válaszul hoztak létre. A nemzeti felügyeleti hatóságokkal együtt az ESA-k, az EBA vegyes bizottsága és az ESRB alkotják az új Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerét. Az EBA hivatalosan 2011. január 1-jén jött létre. Az alapító rendeletéből származó új megbízatáson túlmenően a Hatóság átvette az Európai Bankfelügyeleti Bizottság (CEBS) összes meglévő és folyamatban lévő feladatát és felelősségét is. Az EBH sugaras hálózatként működik, amely közösségi értékeket így például a pénzügyi rendszer stabilitását, a piacok és a pénzügyi termékek átláthatóságát, valamint a betétesek és a befektetők védelmét védő uniós és nemzeti szervekből áll. Az EBH tág hatáskörrel rendelkezik, amelybe beletartozik a szabályozói arbitrázs megakadályozása, az egyenlő versenyfeltételek biztosítása, a nemzetközi felügyeleti koordináció fokozása, a felügyeleti konvergencia előmozdítása, továbbá az uniós intézményeknek szóló tanácsadás a banki és a fizetési rendszerekre és az elektronikus pénzre vonatkozó szabályozás, valamint a kapcsolódó vállalatirányítási, könyvvizsgálati és pénzügyi beszámolási kérdések területén. A Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszere 2008 novemberében, miközben a globális pénzügyi válság még mindig kibontakozóban volt, az Európai Bizottság egy magas szintű munkacsoportot bízott meg Jacques de Larosière elnökletével azzal a nagy kihívást jelentő feladattal, hogy ajánlásokat tegyen az európai pénzügyi szabályozás és felügyelet jövőjére nézve. Ennek eredményeképpen 2009. február 25-én egy átfogó jelentést terjesztettek elő, amelyben a de Larosièrecsoport elemezte a válság okait, és súlyos hiányosságokat tárt fel az EU meglévő pénzügyi felügyeleti rendszerében, majd azt is elismerte, hogy a tagállamok és az uniós szabályozási és felügyeleti rendszer által végzett válságkezelés nem volt kielégítő. A de Larosière-csoport 31 ajánlást fogalmazott meg, különösen egy erősebb európai felügyeleti rendszer és jobb válságkezelés megvalósításával kapcsolatban, annak biztosítása céljából, hogy az összes érintett szereplőt és a pénzügyi eszközök valamennyi típusát megfelelő szabályozás és felügyelet alá vonják. E jelentés középpontjában olyan javaslatok állnak, amelyek a pénzügyi piaci szabályozás javítása és a nemzeti mentességek megszüntetése érdekében a nemzeti felügyeletek közötti együttműködés és koordináció erősítésére irányulnak. Ezért életre hívták az új Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerét (PFER), hogy elősegítse a harmonizált szabályokat, valamint a koherens felügyeleti gyakorlatot és végrehajtást, azzal a végső céllal, hogy biztosítsa a pénzügyi stabilitást az egyes pénzügyi vállalatok szintjén, és védje a pénzügyi szolgáltató ágazat ügyfeleit.
European System of Financial Supervision (ESFS) European Systemic Risk Board (ESRB) ECB Council (with alternates from insurance and securities Chairs of EBA, EIOPA & ESMA European Commission Advice and warnings Information Exchange European Supervisory Authorities (ESAs) European Banking Authority (EBA) European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA) European Securities and Markets Authority (ESMA) Joint Committee of ESAs National Banking Supervisors National Insurance Supervisors National Securities Supervisors Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszere Európai Rendszerkockázati Testület az EKB Tanácsa (a biztosítást és az értékpapírpiacot képviselő póttagokkal) az EBA, EIOPA és ESMA elnöke Európai Bizottság tanácsadás és figyelmeztetések információcsere európai felügyeleti hatóságok Európai Bankhatóság Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság Európai Értékpapírpiaci Hatóság az ESA-k vegyes bizottsága nemzeti bankfelügyeletek nemzeti biztosításfelügyeletek nemzeti értékpapír-piaci felügyeletek
Az EBA feladatai Az EBA megbízatása többek között a következő feladatokat határozza meg: az uniós banki jogszabályokra vonatkozó szabályozás- és végrehajtás-technikai standardok kidolgozása egy harmonizált szabálykészlet, az úgynevezett egységes szabálykönyv létrehozása céljából; iránymutatások és ajánlások kiadása az illetékes hatóságok és a pénzügyi intézmények számára, a PFER-en belül következetes, hatékony és eredményes felügyeleti gyakorlatok kialakítása céljából; az uniós jog nemzeti hatóságok általi állítólagos helytelen vagy elégtelen alkalmazásának kivizsgálása és ajánlások kiadása konkrét esetekben, amennyiben az illetékes hatóság megsérti az uniós jogot; az egyes illetékes hatóságokra vagy pénzügyi intézményekre irányuló határozatok meghozatala vészhelyzetekben; közvetítés vagy kötelező erejű döntések kiadása az illetékes hatóságok közötti nézeteltérések rendezésére határokon átnyúló helyzetekben; az egyes pénzügyi intézményeknek szóló határozatok kiadása kivételes körülmények között, ha az uniós jog közvetlenül alkalmazandó, és az illetékes hatóságok tartósan nem lépnek fel; fellépés független tanácsadó szervként és vélemények kiadása az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság számára; az ESRB által kiadott figyelmeztetések és ajánlások megfelelő nyomon követésének biztosítása; vezető szerep vállalása az átláthatóság, az egyszerűség és a tisztességesség előmozdításában a fogyasztói pénzügyi termékek és szolgáltatások piacán a belső piac egészében.
Az EBA irányítása 1. A felügyeleti tanács A felügyeleti tanács, az EBA fő döntéshozó testülete 2011-ben tizenhatszor ült össze. E tizenhat ülésből tízet konferenciahívás keretében bonyolítottak le. Az EBA-rendelet szerint a felügyeleti tanács nevezi ki az EBA elnökét és ügyvezető igazgatóját (az ügyvezető igazgató esetében az Európai Parlament megerősítését követően). 2012. január 12-én Andrea Enriát választották az EBA elnökévé, amit 2012. február 3-án az Európai Parlament is megerősített. Az elnök 2011. március 1-jén lépett hivatalba. A felügyeleti tanács 2011. március 2-án Farkas Ádámot választotta ügyvezető igazgatónak, aki 2011. április 16-án lépett hivatalba. 2011 folyamán a felügyeleti tanács határozatokat vitatott meg és fogadott el az EBA rendeletben megállapított alapvető funkcióival kapcsolatos bizonyos ügyekről, így például a szabályozással, felügyelettel és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdésekről. A felügyeleti tanács által 2011-ben elfogadott nevezetes határozatok voltak többek között a következők: a feltőkésítési intézkedés közzététele, a járulékos nemteljesítési és migrációs kockázat tőkekövetelményéről (IRC) szóló iránymutatásra és a stresszhelyzeti kockáztatott értékről (stresszhelyzeti VaR) szóló iránymutatásra vonatkozó EBH konzultációs dokumentumok, a felügyeleti beszámolási követelményekről szóló végrehajtás-technikai standardtervezetekre vonatkozó konzultációs dokumentum, a belső irányításról szóló iránymutatásra (GL44) vonatkozó megfelelési táblázat közzététele, egy ajánlás és a banki feltőkésítési terv végső eredményeinek közzététele a bankszektorba vetett bizalom helyreállítását célzó összehangolt intézkedéscsomag részeként. 2. Az igazgatótanács Az igazgatótanács biztosítja, hogy az EBA az EBA-rendelettel összhangban végrehajtsa küldetését és elvégezze a rábízott feladatokat. E hatáskörben eljárva az igazgatótanács 2011-ben tizenháromszor ült össze, vagy helyszíni jelenlét mellett, vagy konferenciahívás keretében. 2011 során az igazgatótanács elvégezte az EBA-rendeletben számára kiosztott feladatokat, így például: az EBA kiemelt prioritásai és az EBA 2012. évi munkaprogramja, a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos rendelkezések, jegyzőkönyveinek közzététele, az EBA 2011 2012-es költségvetése és a kapcsolódó pénzügyi határozatok, kiegészítő eljárási szabályzat az elnök és az ügyvezető igazgató kiválasztására, eljárási határozatok, személyzeti tervezés, az EBA irodáival kapcsolatos tervezés, a közös felügyeleti kultúrával kapcsolatos tervezés, a munkaprogram tagszervezetek számára történő kiosztása, az EBA állandó bizottságainak elnöksége, az EBA pénzügyi szabályzata, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek végrehajtási szabályai, eljárási szabályzat, a helyes igazgatási magatartásra vonatkozó kódex és az EBA IT-projektje. Az igazgatótanács az EBA-rendeletben meghatározottak szerint az EBA elnökéből, a felügyeleti tanács hat másik tagjából és az Európai Bizottság egy képviselőjéből áll. Az elnökön kívül az igazgatótanács minden tagjának van egy póttagja, aki akadályoztatása esetén helyettesíti a tagot. A felügyeleti tanács által választott tagok megbízatása két és fél évre szól, amely egyszer meghosszabbítható. 3. A banki érdekképviseleti csoport Az EBA banki érdekképviseleti csoportját 2011. március 18-án hozták létre, hogy segítsen megkönnyíteni az EBA feladatait érintő területen az érdekeltekkel folytatott konzultációt. A csoporttal a szabályozástechnikai és végrehajtás-technikai standardokra vonatkozó intézkedésekről, továbbá amennyiben ezek egyes pénzügyi intézményekre nem vonatkoznak, az iránymutatásokra és ajánlásokra vonatkozó intézkedésekről kell konzultálni. A csoport véleményt és tanácsot nyújthat a Hatóságnak a Hatóság feladataihoz kapcsolódó bármely kérdésről, külön figyelmet fordítva a közös felügyeleti kultúrára, a hatáskörrel rendelkező hatóságok partneri felülvizsgálataira és a piaci fejlemények értékelésére. A csoport emellett adott esetben kérést nyújthat be a Hatóságnak, hogy vizsgálja ki az uniós jog feltételezett megsértését vagy alkalmazásának elmulasztását.
A csoport 30 tagból áll, kiegyensúlyozott arányban képviselve az Unióban működő hitel- és befektetési intézeteket, azok munkavállalóinak képviselőit, valamint a fogyasztókat, a pénzügyi szolgáltatások használóit és a kkv-k képviselőit. 2011. július 5-én a banki érdekképviseleti csoport tagjai a csoport elnökévé Sony Kapoort, a csoport alelnökévé pedig David T Llewellynt nevezték ki. A csoport 2011-ben négy ülést tartott, az ülések jegyzőkönyve pedig az EBA weboldalán található. 4. A fellebbviteli tanács Az EBA-, az EIOPA- és az ESMA-rendeletek 58. és 59. cikkei a három hatóság számára közös fellebbviteli tanács létrehozását határozzák meg. A tanács felelős a hatóságok bizonyos egyedi határozatai elleni fellebbezések eldöntéséért. A tanács határozataival szemben az Európai Unió Bíróságánál lehet fellebbezni. A közös fellebbviteli tanács hat tagból és hat póttagból áll, akik nagyon elismert személyek és igazolt szaktudással és szakmai gyakorlattal rendelkeznek, a banki, biztosítási, foglalkoztatási nyugdíj és értékpapírpiaci területen vagy más pénzügyi szolgáltatások területén pedig kellően magas szintű szakmai, többek közt felügyeleti ismereteik és gyakorlatuk van. A Hatóság tevékenységében részt vevő hatáskörrel rendelkező hatóságok vagy más nemzeti, illetve uniós intézmény jelenlegi alkalmazottai nem lehetnek a közös tanács tagjai. 2011-ben egy nyilvános pályázati felhívást követően, amelyet az Európai Unió Hivatalos Lapjában, 2011. január 19-én tettek közzé (HL C 17., 2011.1.19. 2. o.), miután konzultáltak az ESA-k felügyeleti tanácsával, az EBA, az ESMA és az EIOPA egyaránt kinevezte tagjait és póttagjait a közös fellebbviteli tanácsukba. A fellebbviteli tanács hat tagból és hat póttagból 1 áll, akik nagyon elismert személyek és igazolt szaktudással és szakmai gyakorlattal rendelkeznek a banki, biztosítási, foglalkoztatási nyugdíj és értékpapír-piaci területen. A fellebbviteli tanács alakuló ülésére 2011 decemberében került sor, amikor is a fellebbviteli tanács előzetes vitát tartott eljárási szabályzatáról. 1 A közös fellebbviteli tanács tagjai és póttagjai a következők: az EBA részéről: William Blair (tag, UK), a High Court Queen s Bench Division (a legfelsőbb bíróság királynői kollégiuma) bírája; Giuseppe Godano (póttag, IT), nyugdíjas, korábban a nemzetközi és uniós jog egyetemi tanára, Római és Cassinói Egyetem; Mérő Katalin (tag, HU), a budapesti International Business School pénzügyi és számviteli tanszékének docense; Pat McArdle (póttag, IE), az ír pénzügyminisztérium független felülvizsgálati munkacsoportjának tanácsadója; az ESMA részéről: Arthur Docters van Leeuwen (tag, NL), az Independent Risk Solutions tanácsadó testületének elnöke; az európai értékpapír-piaci szabályozók bizottsága és a holland pénzügyi piaci felügyeleti hatóság egykori elnöke; Juan Fernández Armesto (tag, ES), választottbíró, a spanyol értékpapír-piaci és tőzsdefelügyelet egykori elnöke; Gérard Rameix (póttag, FR), vállalkozásoknak nyújtott hitelekkel foglalkozó közvetítő; Lars Afrell (póttag, SE), a svéd értékpapír-kereskedők szövetségének rangidős alelnöke; az EIOPA részéről: Noël Guibert (tag, FR), nyugdíjas, az Autorité de Contrôle des Assurances et des Mutuelles (ACAM) egykori nemzetközi igazgatója; Anna Konstantinou (póttag, GR), Görögország gépjármű-biztosítással foglalkozó hivatalának jogtanácsosa és főigazgatója; Beata Maria Mrozowska (tag, PL), jogtanácsos, Hogan Lovells ügyvédi iroda, Bob Wessels (póttag, NL), a nemzetközi fizetésképtelenségi jog professzora, Leideni Egyetem.