213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervez és -közvetít tevékenységr l A Kormány a belkereskedelemr l szóló, többször módosított 1978. évi I. törvény 40. -a alapján a következ ket rendeli el: 1. 1 (1) 2 E rendelet hatálya Magyarország területén utazásszervez i vagy utazásközvetít i tevékenységet folytatókra (a továbbiakban együtt: utazási vállalkozó) terjed ki. (2) E rendelet alkalmazásában utazási csomag az utazási szerz désr l szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 1. c) pontjában meghatározott fogalom. 2. 3 (1) Utazásszervez i vagy utazásközvetít i tevékenységet Magyarországon csak az az utazási vállalkozó folytathat, aki a kereskedelemr l szóló 2005. évi CLXIV. törvényben (a továbbiakban: Kertv.), valamint az e -ban el írt feltételeknek megfelel, és kérelme alapján e tevékenység folytatását számára a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) engedélyezte. (2) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a) a (7) bekezdés a)-d), f) és g) pontjában meghatározott adatokat, b) a Kertv. 6/F. (2) bekezdés a) pontja szerinti felel s személyre vonatkozóan el írt képesítési és gyakorlati követelmények meglétét igazoló iratokat, c) utazásszervez i tevékenység esetén a 8. -ban meghatározottaknak megfelel vagyoni biztosíték meglétét igazoló iratokat, valamint a kérelmez nyilatkozatát arról, hogy a 8. (3) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott tevékenységekb l az indulás évében milyen összeg árbevételt tervez. (3) 4 A hiánypótlási felhívás kibocsátására alkalmazandó határid tizenöt nap, az ügyintézési határid negyvenöt nap. (4) Nem engedélyezhet a tevékenység, ha a kérelmez - a kérelem benyújtásának id pontjában - az adózás rendjér l szóló 2003. évi XCII. törvény 178. 32. pontja szerint nem min sül köztartozásmentes adózónak. A kizáró feltétel fennállásának hiányát a kérelmez - ha nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban - 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolhatja. (5) A Kertv. 6/F. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, a szakmai tevékenységért felel s személy feladatait - az egyéni vállalkozó saját vállalkozásának kivételével - gazdálkodó szervezet nem láthatja el. (6) A Kertv. 6/F. (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában eltiltás alatt a 2009. október 1-je el tt hivatalból történ törlést is érteni kell. (7) A Hivatal az engedéllyel rendelkez utazási vállalkozókról nyilvántartást vezet, amely a következ adatokat tartalmazza: a) az utazási vállalkozás nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, telefon- és faxszámát, valamint - ha az utazási vállalkozó a tevékenységét az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint 1 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (1). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 2 Módosította: 144/2012. (VII. 3.) Korm. rendelet 1.. 3 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (1). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 4 Módosította: 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. (12).
az információs társadalommal összefügg szolgáltatásokról szóló törvény szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatás keretében végzi - e-mail címét, b) az utazási vállalkozás vezet jének, illetve vezet inek nevét, tisztségét, a megbízatásának lejártát, c) az utazási vállalkozásnak a cégnyilvántartásban szerepl vezet tisztségvisel jének, vezet állású munkavállalójának nevét, tisztségét, a megbízatása lejártát, d) a szakmai tevékenységért felel s személy nevét, szakképzettségét, a szakképzettségét igazoló okirat, a min sít vizsga, valamint a nyelvvizsga-bizonyítványának számát, e) a vagyoni biztosíték szolgáltatására szerz d bank vagy biztosító nevét, azt az összeget, amelynek fedezetére a bank, illetve a biztosító kötelezettséget vállalt, a 8. (4) bekezdésében meghatározott árbevételeket, a tervezett árbevétel összegét, a vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerz dés lejáratának dátumát, f) az utazási vállalkozó azon telephelyeinek címét, telefon- és faxszámát, ahol az utazásszervez, illetve utazásközvetít tevékenységét folytatja, g) az utazási vállalkozó által végzett tevékenységek (utazásszervez, illetve utazásközvetít ) megjelölését, továbbá h) az utazási vállalkozás engedélyének visszavonására, felfüggesztésére vonatkozó bejegyzést, az ezeket elrendel határozat számát és keltét. (8) 5 A (7) bekezdés szerinti nyilvántartás - a természetes személyazonosító és a lakcímazonosító adatok kivételével - közhiteles hatósági nyilvántartásnak min sül. 3. (1)-(2) 6 (3) 7 A Hivatal az utazási vállalkozó nyilvántartását - az adatigényl által meghatározott módon és rendszerességgel - statisztikai célokra a Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésére bocsátja. (4) 8 Az utazási vállalkozókról a Hivatal által vezetett nyilvántartás következ adatai nyilvánosak: a) 9 az utazási vállalkozó engedélyének száma, b) az utazási vállalkozó neve, székhelye, telefon- és faxszáma, e-mail címe, c) 10 a telephelyei (utazási iroda, utazási ügynökség) címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe, d) az utazási vállalkozó vagyoni biztosítékának mértéke százalék(ok)ban, valamint forintban, e) annak a hitelintézetnek, illetve biztosítónak a neve és a címe, amellyel az utazási vállalkozó a vagyoni biztosíték szolgáltatására szerz dött, f) 11 az utazási vállalkozó által végzett tevékenységek (utazásszervez, illetve utazásközvetít ), g) 12 az utazási vállalkozás engedélye visszavonásának ténye. 4. (1) 13 A 2. -ban meghatározott adatok megváltozását és a tevékenység megszüntetését az utazási vállalkozó 15 napon belül köteles a Hivatalnak bejelenteni. 5 Beiktatta: 203/2013. (VI. 14.) Korm. rendelet 1.. Hatályos: 2013. VII. 1-t l. 6 Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. Hatálytalan: 2009. X. 1-t l. 7 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 3. (1). Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. 8 Beiktatta: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 3.. Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. 9 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 10 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 3. (2). Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 11 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 12 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96., 97..
(2) 14 Az utazásszervez tevékenységnek utazásközvetít tevékenységre történ módosítását, illetve utazásközvetít tevékenységgel történ kiegészítését a Hivatal csak akkor engedélyezi, ha az utazási vállalkozó nyilatkozik arról, hogy az utazásszervez tevékenységével összefüggésben kötött valamennyi szerz désében vállalt kötelezettségét teljesítette és e szerz dések nem vagy nem megfelel teljesítése miatt joger s határozattal megállapított, illetve végrehajtható kiegyenlítetlen tartozása nincs, illet leg ezekkel összefüggésben végrehajtási eljárás nem folyik ellene. Az utazásszervez tevékenységnek utazásközvetít tevékenységre történ módosítása esetén a 9. -ban foglaltak az irányadók. (3) 15 A (2) bekezdésben foglalt rendelkezést megfelel en kell alkalmazni akkor is, ha az utazásközvetít tevékenységet kívánják utazásszervezésre módosítani, illetve kiegészíteni. 5. 16 6. 17 7. 18 8. 19 (1) Vagyoni biztosíték lehet: a) bankgarancia, b) biztosítóval (biztosítókkal) kötött biztosítási szerz dés, amely utaslétszámra (közvetlenül az utas javára) is megköthet, c) az utazási vállalkozó által hitelintézetnél lekötött, a 10. (1) bekezdésében meghatározott célokra elkülönített és zárolt pénzösszeg (a továbbiakban: pénzbeli letét). (2) 20 Az egyes vagyoni biztosítékformák külön-külön, illet leg együttesen is alkalmazhatók. A biztosítékformák együttes alkalmazása esetén a vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerz désekben rendelkezni kell a fizetési kötelezettség feltételeir l és a helytállás mértékér l. (3) 21 A vagyoni biztosíték mértéke a bankgarancia, a biztosítási szerz dés megkötésének, illet leg a pénzbeli letét elhelyezésének évében december 31-éig a) 22 a belföldr l külföldre, illetve külföldr l külföldre történ utazást tartalmazó utazási csomag értékesítéséb l, a külföldi utazásszervez által összeállított külföldre történ utazást tartalmazó utazási csomag Magyarországon történt értékesítéséb l származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 12%-a, de legalább ötmillió forint; b) az a) pont szerinti értékesítésekb l származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 20%-a, de legalább húszmillió forint, ha az utazási vállalkozó 13 Megállapította: 128/2000. (VII. 11.) Korm. rendelet 2. (3). Számozását módosította: 62/2001. (IV. 13.) Korm. rendelet 3.. Módosította: 37/2004. (III. 12.) Korm. rendelet 4. (3), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. 14 Beiktatta: 62/2001. (IV. 13.) Korm. rendelet 3.. Módosította: 37/2004. (III. 12.) Korm. rendelet 4. (3), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 15 Beiktatta: 62/2001. (IV. 13.) Korm. rendelet 3.. Hatályos: 2001. IV. 28-tól. 16 Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. Hatálytalan: 2009. X. 1-t l. 17 Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. Hatálytalan: 2009. X. 1-t l. 18 Hatályon kívül helyezte: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 14. (1). Hatálytalan: 2007. IV. 6-tól. 19 Megállapította: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 4.. Hatályos: 2005. V. 13-tól. Lásd még: ugyane rendelet 9. (2). 20 21 22 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97..
ba) az utazási csomag összeállításához nem menetrend szerinti járatú repül gépen (charter járat) fér helyet vesz igénybe függetlenül az út kiindulási állomásának helyére, bb) a (11) bekezdés szerinti garantált szerz désb l származó kötelezettségei az árbevétel 25%- át meghaladják; c) a belföldr l belföldre történ utazást tartalmazó utazási csomag értékesítéséb l származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 3%-a, de legalább ötszázezer forint. (4) 23 Ha a bankgarancia, a biztosítási szerz dés megkötésének, illet leg a pénzbeli letét elhelyezésének évében december 31-éig elszámolt értékesítési nettó árbevétel kevesebb, mint a megel z évben vagy a (6) bekezdésben meghatározott következ évre tervezett nettó értékesítési árbevétel, akkor a vagyoni biztosíték megállapításánál a legnagyobb árbevételt kell alapul venni. (5) 24 Ha az utazási vállalkozó a (3) bekezdés a) és b) pontokban meghatározott tevékenységekkel egyaránt foglalkozik, a vagyoni biztosíték összegénél a magasabb vagyoni biztosíték mértéket kell alapul venni. Ha az utazási vállalkozó a (3) bekezdés c) pontban meghatározott tevékenységet az a) vagy b) pontban meghatározott tevékenységekkel együtt végzi, a vagyoni biztosíték összegét külön-külön kell számításba venni. (6) 25 Az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig a következ évre tervezett értékesítési nettó árbevételt, s minden év május 31-éig a megel z évi tényleges értékesítési nettó árbevételt a Hivatalnak bejelenteni. (7) 26 Az utazási vállalkozó - szükség esetén - köteles minden év május 31-éig a vagyoni biztosítékot megemelni a bankgarancia, illetve a biztosítási szerz dés megkötésének, illet leg a pénzbeli letét elhelyezésének évében a számvitelr l szóló 2000. évi C. törvény szerint elszámolt értékesítési nettó árbevétel alapján irányadó értékhez. Ennek megtörténtét az utazási vállalkozó köteles a Hivatalnak ezen id pontig megfelel en igazolni. A (4) bekezdésben foglaltak ebben az esetben is irányadók. (8) 27 Az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig a Hivatalnak igazolni, hogy rendelkezik az el írt mérték - a bankgarancia, illetve a biztosítási szerz dés megkötése, illet leg a pénzbeli letét elhelyezése évét követ év december 31-éig terjed id szakára szóló - vagyoni biztosítékkal. Ha az utazási vállalkozó a tevékenységét év közben kezdi, akkor azt kell igazolnia, hogy az indulás évére tervezett árbevételének megfelel mérték vagyoni biztosítékkal rendelkezik, ez azonban nem lehet kevesebb a (3) bekezdésben meghatározott minimum összegeknél. (9) 28 A vagyoni biztosítéknak minden id szakban fedezetet kell nyújtania a 10. (1) bekezdésében meghatározott költségekre, el legekre, illetve díjakra. Ha a tényleges árbevétel 23 24 25 26 27 28
10%-kal több, mint a vagyoni biztosíték alapját képez árbevétel, az utazási vállalkozó köteles öt munkanapon belül a vagyoni biztosíték összegét a tényleges forgalomnak megfelel en módosítani és ennek megtörténtét haladéktalanul a Hivatalnak igazolni. (10) 29 A biztosítási szerz dést legalább egyévi id tartamra kell megkötni. A hitelintézettel kötött szerz désnek legalább tizennyolc hónapra kell szólnia. A szerz dés hatályát az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig (függetlenül a lejárat id pontjától) meghosszabbítani, és ennek megtörténtét a Hivatalnak igazolni. Ha a felek a szerz dést nem hosszabbítják meg, az utazási vállalkozónak október 31-éig azt kell igazolnia a Hivatal részére, hogy más hitelintézettel vagy biztosítóval kötött szerz dést. A vagyoni biztosítékra vonatkozó szerz dés megkötését, valamint annak folyamatos hatályban tartását a biztosítási kötvény, illet leg a hitelintézettel kötött szerz dés tanúsítja. (11) E rendelet alkalmazása szempontjából garantált szerz dés az, amelynek alapján a lekötött szolgáltatások nem mondhatók le, és ezáltal az utazási vállalkozónak id szakonként visszatér, rendszeres fizetési kötelezettsége származik. 9. 30 Az utazási vállalkozó a vagyoni biztosítékot csak az utazásszervez tevékenység megsz nését követ en, az utazási szerz désekb l ered kötelezettségek teljesítése után, legkorábban azonban a tevékenység megsz nését l számított hat hónap elteltével szüntetheti meg. Ugyanez alkalmazandó, ha a vagyoni biztosítékra vonatkozó szerz désben bármilyen változás következik be. 10. (1) 31 Vagyoni biztosítékként csak olyan szerz dés vehet figyelembe, amely szerint a vagyoni biztosíték terhére a biztosító, illetve a hitelintézet pénzügyi fedezetet nyújt a) 32 az utazáskor szükséghelyzetbe került utasok érdekében teend intézkedések (pl. hazaszállítás) és a kényszer tartózkodás költségeinek fedezésére, valamint b) az el leg, illetve részvételi díj visszafizetésére. (2) 33 A vagyoni biztosíték igénybevételéhez a Hivatal írásbeli el zetes hozzájárulása szükséges. (3) 34 A vagyoni biztosítékra vonatkozó szerz dés akkor felel meg e rendelet rendelkezéseinek, ha a) 35 tartalmazza azt a kikötést, hogy a hitelintézet, illetve a biztosító a vagyoni biztosíték terhére kizárólag abban az esetben teljesít kifizetést, ha az utazási vállalkozó el zetesen bemutatja a Hivatal (2) bekezdésben megjelölt hozzájárulását és a vagyoni biztosíték terhére teljesített kifizetés id pontját a hitelintézet, illetve a biztosító írásban közli a Hivatallal, és 29 30 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 6.. Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult 31 Megállapította: 265/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 4. (1). Hatályos: 2001. XII. 29-t l. 32 Megállapította: 234/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet 4. (1). Hatályos: 2003. XII. 31-t l. Lásd még: ugyane rendelet 6. (2). 33 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 7. (1). Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult 34 Megállapította: 265/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 4. (1). Hatályos: 2001. XII. 29-t l. 35 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 7. (2). Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult
b) 36 rendelkezik arról, hogy a szerz désben meghatározott bármely megsz nési feltétel beállásáról a hitelintézet, illetve a biztosító a Hivatalt haladéktalanul írásban tájékoztatja, c) 37 rendelkezik arról, hogy abban az esetben, ha az utazási vállalkozó nem gondoskodik az utasai hazautaztatásáról, a kényszer tartózkodás költségeir l, vagy az el legeket, illetve részvételi díjakat nem fizeti vissza, az ezekre vonatkozó szükséges intézkedéseket a vállalkozó helyett a biztosító, illetve a hitelintézet megteszi. A kárenyhítés módjáról a hitelintézet vagy a biztosító dönt. (4) Az utazási vállalkozó köteles a felhasznált vagyoni biztosítékot - amennyiben e tevékenységét továbbfolytatja - haladéktalanul, legkés bb harminc napon belül pótolni. (5) 38 Ha az utazási vállalkozó nem tesz eleget az utasok hazautaztatására vagy az el leg, illetve részvételi díj visszafizetésére vonatkozó kötelezettségének, az említettek teljesítése érdekében szükséges intézkedések megtétele iránt - az utazási vállalkozó vagyoni biztosítékának terhére - a Hivatal intézkedik a hitelintézettel, illetve a biztosítóval együttm ködve. A Hivatal az intézkedéseir l a Külügyminisztériumot tájékoztatja. (6) 39 Az utas az utazási vállalkozó kötelezettségeinek elmulasztásából ered igényeit közvetlenül a hitelintézettel, illetve a biztosítóval szemben érvényesítheti. A bankgarancia, illetve a biztosítási szerz désb l ered kifogásokat a hitelintézet, illetve a biztosító az utassal szemben nem érvényesítheti. Az utasnak az utazási vállalkozóval szemben fennálló jogai átszállnak a hitelintézetre, illetve a biztosítóra. 11. 40 (1) 41 A Hivatal visszavonja az engedélyét annak az utazási vállalkozónak, és ezzel egyidej leg törli a nyilvántartásból azt az utazási vállalkozót, aki 42 a) 43 az engedély valamely feltételével már nem rendelkezik, b) 44 a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségét megszegi, vagy a vagyoni biztosíték összegét nem a megfelel mértékben szolgáltatja; kivéve, ha a kötelezettségszegés kizárólag a 8. (8) bekezdésében meghatározott id szakot megel z évre vonatkozik és az ezt követ id szakban nem kevesebb a szolgáltatott vagyoni biztosíték összege, mint amennyit a jogszabály el ír, c) az utast az utazási szerz désben meghatározott esedékességekor - a vis maior esetét kivéve - nem utaztatta el és a befizetett el leget, illetve részvételi díjat a külön jogszabályban foglaltak szerint nem fizette vissza, d) nem gondoskodik az utas hazautaztatásáról, 36 Módosította: 37/2004. (III. 12.) Korm. rendelet 4. (3). 37 Megállapította: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 5. (1). Hatályos: 2005. V. 13-tól. Lásd még: ugyane rendelet 9. (2). 38 Megállapította: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 5. (2). Hatályos: 2005. V. 13-tól. Lásd még: ugyane rendelet 9. (2). 39 Beiktatta: 234/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet 4. (3). Hatályos: 2003. XII. 31-t l. Lásd még: ugyane rendelet 6. (2). 40 Megállapította: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 6.. Hatályos: 2005. V. 13-tól. Lásd még: ugyane rendelet 9. (2). 41 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 8. (1). Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult 42 Módosította: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. (7) b), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 43 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96., 212/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 10. (3). 44 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96..
e) a hatóság ellen rzésekor azt nyilatkozza, hogy az utasok el-, illetve hazautaztatását nem tudja biztosítani, vagy nem tudja hitelt érdeml en igazolni, hogy képes az utasok el-, illetve hazautaztatására, f) ellen a bíróság felszámolási eljárást rendelt el, g) 45 a Hivatal számára valótlan tartalmú bejelentést tett, h) a hatósági ellen rzést akadályozza, i) 46 az utazási vállalkozó azt maga kéri. (2) 47 Az (1) bekezdés g) pontja szempontjából nem min sül valótlan bejelentésnek a név- vagy számhiba és más hasonló elírás. (3) 48 Ha az engedély visszavonására az (1) bekezdés b)-e) pontja alapján kerül sor, vagy a vállalkozás az utazásszervez i vagy utazásközvetít i tevékenységet engedély nélkül folytatja, vagy jogosulatlanul folytat határon átnyúló szolgáltatásnyújtási tevékenységet, a Hivatal a vállalkozást egy évre vagy - jogosulatlan határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetén - a jogosultsága igazolásáig eltiltja a tevékenység folytatásától. Az eltiltás hatálya alatt a vállalkozás utazásszervez i, illetve utazásközvetít i tevékenységet nem folytathat, új engedély részére nem adható. (4) 49 Az utazási vállalkozó a tevékenysége megszüntetése esetén az engedély visszavonása iránti kérelmet köteles benyújtani, amelyben nyilatkozik arról, hogy az utazásszervez vagy utazásközvetít tevékenységével összefüggésben kötött valamennyi szerz désben vállalt kötelezettségét teljesítette és e szerz dések nem vagy nem megfelel teljesítése miatt joger s határozattal megállapított, illetve végrehajtható kiegyenlítetlen tartozása nincs, illetve ezekkel összefüggésben végrehajtási eljárás nem folyik ellene. (5) 50 Az utazási vállalkozó (4) bekezdés szerinti kérelme esetén a Hivatal köteles megvizsgálni, hogy nem állnak-e fenn a tevékenységt l eltiltás feltételei. Ha a tevékenységt l eltiltás feltételei fennállnak, a Hivatal a kérelem elutasítása mellett az (1) bekezdés b)-e) pontja alapján jár el. (6) 51 A Hivatal közli az utazási vállalkozó engedélyének visszavonására vonatkozó joger s határozatát a fogyasztóvédelmi hatósággal, a turizmusért felel s miniszterrel, valamint mindazokkal a szervezetekkel, amelyekkel az engedély megadása tárgyában hozott határozatát közölte. (7) 52 Ha a Hivatal az utazási vállalkozó engedélyét visszavonta, az utazási vállalkozó újabb utazásokat nem szervezhet és nem bonyolíthat le, köteles azonban az úton lév utasait 45 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 46 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 47 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 8. (1). Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult 48 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (2). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 49 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (2). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 50 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (2). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 51 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (3). Módosította: 351/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 31.. 52 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 8. (2). Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96..
hazautaztatni, az elmaradt utazásokra befizetett el legeket és részvételi díjakat a külön jogszabályban foglaltak szerint teljes összegben visszafizetni. 11/A. 53 (1) 54 A Hivatal pénzbírságot szabhat ki, ha az utazási vállalkozó az e rendeletben foglalt rendelkezéseket megsérti. (2) 55 Nem szabható ki bírság, ha a jogsértés miatt az engedély visszavonásának van helye. (3) 56 Ha a 11. (1) bekezdésének b) pontja szerinti esetben az ott meghatározott kivétel alapján az utazási vállalkozó engedélyét a Hivatal nem vonja vissza, a pénzbírság mértéke az utazási vállalkozó által a 8. (8) bekezdésében meghatározott id szakot megel z évre szolgáltatott vagyonibiztosíték-összeg és azon vagyonibiztosíték-összeg közötti különbözet legalább 5%-a, de legfeljebb 10%-a, amit erre az id szakra a jogszabály alapján ténylegesen szolgáltatnia kellett volna. Ismételt jogsértés esetén az utazási vállalkozó engedélyét vissza kell vonni. (4) A (3) bekezdésben nem szabályozott esetekben kiszabható bírság mértékér l, a bírság alkalmazásának részletes szabályairól és megfizetésének módjáról külön jogszabály rendelkezik. 12. 57 (1) 58 A Hivatal a 3. (4) bekezdésében megjelölt nyilvános adatokat és tényeket a honlapján folyamatosan közzéteszi. (2) 59 A turizmusért felel s miniszter a Turisztikai Értesít ben és a minisztérium honlapján rendszeresen közzéteszi a nyilvántartásba vett, a nyilvántartásból törölt, illetve azoknak az utazási vállalkozóknak a jegyzékét, akik az utazásszervez tevékenységet utazásközvetítésre vagy az utazásközvetít tevékenységet utazásszervezésre módosították. 12/A. 60 12/B. 61 A vagyoni biztosíték terhére kifizetett összeg visszaigénylésére újrafelvételi eljárás nem indítható. 13. E rendelet el írásai nem érintik az utazásszervez és -közvetít tevékenység folytatásával kapcsolatos más jogszabályban meghatározott engedélyezési vagy egyéb feltételeket. 14. 62 15. (1) 63 Ez a rendelet 1997. január hó 1. napján lép hatályba. (2) 64 Ez a rendelet a szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK tanácsi irányelv 2. cikke (1)-(3) bekezdéseinek, valamint a 7. cikknek való megfelelést szolgálja. 53 Megállapította: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. (6). Hatályos: 2008. XII. 1-t l. Lásd még: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 18.. 54 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. 55 Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 95. (4). Hatályos: 2009. X. 1-t l. Ezt követ en 56 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 96.. 57 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 10.. Hatályos: 2007. IV. 6-tól. Ezt követ en indult 58 Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 97.. 59 Módosította: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. (8) c). 60 Hatályon kívül helyezte: 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 14. (1) f). Hatálytalan: 2007. I. 1-t l. 61 Beiktatta: 78/2005. (IV. 28.) Korm. rendelet 7.. Hatályos: 2005. V. 13-tól. Lásd még: ugyane rendelet 9. (2). 62 Hatályon kívül helyezte: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 19. (1) b). Hatálytalan: 2008. XII. 28-tól. 63 A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. 1359. Hatálytalan: 2008. V. 16-tól. 64 Megállapította: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 12.. Hatályos: 2007. IV. 6-tól.
(3) 65 (4) 66 (5) 67 1. számú melléklet a 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelethez 68 2. számú melléklet a 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelethez 69 65 Hatályon kívül helyezte: 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. 1359. Hatálytalan: 2008. V. 16-tól. 66 Hatályon kívül helyezte: 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 153. (3). Hatálytalan: 2000. III. 1-t l. 67 Hatályon kívül helyezte: 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 28. (1). Hatálytalan: 1997. II. 21-t l. 68 Hatályon kívül helyezte: 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 19. (1) b). Hatálytalan: 2008. XII. 28-tól. 69 Hatályon kívül helyezte: 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet 14. (1). Hatálytalan: 2007. IV. 6-tól.