MTA Ckologiai Kutatokozpont



Hasonló dokumentumok
Opponensi vélemény. Vasas Gábor: Algavirágzások környezetterhelése és toxinjainak variabilitása c. MTA doktori téziseiről

Mindenekelőtt szeretném megköszönni Dr. G. Tóth László professzor úrnak disszertációm bírálatát, bírálatának pozitív hangnemét, elismerő szavait.

Az alábbiakban a félkövér szedéssel idézett megjegyzésekhez fűzött kiegészítések, majd a kérdésekre adott válaszok következnek.

A vízi ökoszisztémák

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

2009.október Galyatet PROGRAM

3.1.5 megint nincs megcímezve, a megfelelő négy al-alfejezet sav-bázis egyensúllyal és a vas ionok hatásával foglalkozik.

Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva

tovább fejlesztése, az ellátás technikájának és eredményességének javítása a vérző betegek részletes epidemiológiai analízisétől remélhető.

Zárójelentés. Állati rotavírusok összehasonlító genomvizsgálata. c. OTKA kutatási programról. Bányai Krisztián (MTA ATK ÁOTI)

Összefoglaló jelentés. A cianobakteriális toxintermelés témakörében elért tudományos eredményeinket három fejezetben tárgyaljuk:

OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben.

Dr. Csanády László: Az ioncsatorna-enzim határmezsgye: egyedi CFTR és TRPM2 csatornák szerkezete, működése c. MTA doktori értekezésének bírálata

Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n

3. Ökoszisztéma szolgáltatások

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila

VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN

Algavirágzások környezetterhelése és toxinjainak variabilitása

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Opponensi Vélemény Dr. Nagy Bálint A valósidejű PCR alkalmazása a klinikai genetikai gyakorlatban ' című értekezéséről

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Algaközösségek ökológiai, morfológiai és genetikai diverzitásának összehasonlítása szentély jellegű és emberi használatnak kitett élőhelykomplexekben

TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN

6 (1)..a természetesvízi és tógazdasági tevékenységek és ezek örökségének bemutatását lehetővé tevő támogatásokat

Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba

Hivatalos bírálat Dr. Antus Balázs: A légúti gyulladás és az oxidatív stressz vizsgálata tüdőbetegségekben című MTA doktori értekezéséről

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó

jellemezhető csoportot; továbbá azt, hogy az értékorientációk összefüggnek az egészségmagatartás mutatóival.

ÁLTALÁNOS ÖKOLÓGIA (bb2n1101, aa2n1020) 2014/2015 I. félév

Algavirágzások környezetterhelése és toxinjainak variabilitása

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) /... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András

klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

MTA: KUTATÁS A JÖVŐNKÉRT

A feladat sorszáma: 4. Standardszint: 5-6. szövegben, szövegelemző műveletek, információkeresés.

Bírálat Petrik Péter "Spektroellipszometria a mikroelektronikai rétegminősítésben" című MTA doktori értekezéséről.

Szabó Péter János. Intenzív alakítási és hőkezelési folyamatok mikroszerkezetre gyakorolt hatásának értelmezése visszaszórtelektron-diffrakcióval

ÉDESVÍZI AKVAKULTÚRA, MINT A KÉK GAZDASÁG FONTOS ELEME

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén

Opponensi vélemény. címmel benyújtott akadémiai doktori értekezéséről

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában

A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer

Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben. Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont

BÍRÁLAT. Szabó Péter János

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia évfolyam

AZ ÖKOSZISZTÉMA- SZOLGÁLTATÁSOK ÉS JÓLLÉTÜNK KAPCSOLATA

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA. URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, november 29.

Opponensi vélemény. Ördög Vince MIKROALGÁK BIOTECHNOLÓGIAI ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN ÉS NÖVÉNYVÉDELEMBEN c. doktori értekezéséről

Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi

Hatodik lecke A bankok

Perzisztens növényvédı szerek hatástartam és lebomlásvizsgálatai

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

Vajai László, Bardócz Tamás

~ 1 ~ Ezek alapján a következő célokat valósítottuk meg a Ph.D. munkám során:

A FUSARIUM ÉS A MIKOTOXINOK (Mit kell tudnia a gabonatermelınek és feldolgozónak?)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

A gyógyszerek hatásának bizonyítása a 18. század végéig

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A pikoalgák sikeressége vízi ökoszisztémákban a környezeti faktorok tükrében

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Az ember és környezete, ökoszisztémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei

Nemzeti Park Igazgatóságok programjai. 3. sz. melléklet

Közlekedésépítési andezit geofizikai kutatása

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en)

BÍRÁLAT. Dr. Török Péter. Gyepi biodiverzitás helyreállítása: Spontán szukcesszió és gyepesítés című

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Mikrobiológia rövid története

Könyvember; könyv és ember

Szent István Egyetem Gödöllő

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

2. Biotranszformáció. 3. Kiválasztás A koncentráció csökkenése, az. A biotranszformáció fıbb mechanizmusai. anyagmennyiség kiválasztása nélkül

A Családjogi Könyv újdonságai Dr. Barzó Tímea PhD egyetemi docens MISKOLCI EGYETEM Polgári Jogi Tanszék

Opponensi vélemény. Gyuricza Csaba: A talaj és környezetminőség javítása és fenntartása növénytermesztési módszerekkel c. MTA doktori értekezéséről.

VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

szerepet tölt be. A nagy evolúciós átmenetek szinte minden esetben tekinthetők

E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S

DOMSZKY ZOLTÁN. Rendhagyó matek II.

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001

A Dél-Alföldi régió innovációs képessége

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

Időpont: június 17., péntek

In vivo szövetanalízis. Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra

Mindenekelőtt szeretném megköszönni Dr. Ács Éva professzor asszonynak disszertációm bírálatát, építő jellegű kritikai észrevételeit, elismerő szavait.

Opponensi bírálói vélemény Dr. Hegyi Péter

BALATONI ÉS KIS-BALATONI KÉKALGÁK TOXIKUSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

Átírás:

MTA Ckologiai Kutatokozpont Opponensi velemeny Dr. Vasas Gabor Algaviragzasok komyezetterhelese es toxinjainak variabilitasa"-cimu MTA Doktori Ertekezeserol Keszitette: Prof. Dr. G.-T6th Laszlo, az MTA Doktora, egyetemi tanar A Magyar Tudomanyos Akademia Doktori Tanacsa szabalyzata szerint lehetoseg van doktori cimre palyazni a tudosi palyafutas kiteljesedeset bizonyito publikaciok kiilonlenyomatainak egybekotott gyujtemenyevel es egy rovid szintetizalo ertekezes csatolasaval is. Ezert nagyra ertekelodik az a palyazo, aki megis komplett, kerek disszertacioval palyazik az MTA Doktora cim megszerzesere. Dr. Vasas Gabor ilyen tudos kouega. Kozel 200 oldalas doktori ertekezesebol az alkotas orome sugarzik, a megiras kinja a legkevesbe. Ertekezese terjedelmes, szerkesztoi szempontbol biralhato, ugyanakkor originalis eredmenyek gyujtemenye, amely olvasmanyos, es akar konyvkiadasra is erdemes. Formal megallapitasok: A terjedelmes ertekezes egyes sorkozzel nyomtatva 153 erdemi oldalt tartalmaz mindossze 30 egyszeru, kismeretii szovegkozi abraval es 11 szovegkozi tablazattal. A hivatkozott idegen publikaciok szama a tovabbi 36 oldalas irodalomjegyzekben 548. Ez a szam nagyjabol megfelel annak, amennyi egy MTA Doktora- ertekezes vegen altalaban marad" abbol a 4-5 ezerbol, amelyet ismemi illik egy szinvonalas szintezishez. Az ertekezes alapjaul szolgalo sajat, illetve tarsszerzos kozlemenyekjegyzeke 43 tetelt tartalmaz. Ezen kozlemenyek osszesitett impakt faktora 71,146. Az ertekezeseben reszletesen kifejtett kozlemenyek osszesitett impakt faktora azonban 25,781. Ez az arany azt is mutathatja, hogy peldaul a szerzo a tudomany roppant szeles horizontjan tevekenykedik. De megismerve az ertekezes atfogo, szinte enciklopedikus jelleget, kideriil, hogy Dr. Vasas Gabor ugyanazon diszciplinan beltil kutatva egyertelmuen a Ph.D. fokozata megszerzese Ota elert ujabb tudomanyteriileti eredmenyeit szintetizalja. A tartalom es a forma osszhangjanak kerdeset erinti, hogy az ertekezesben keves az abra es a tablazat. A bemutatott kromatogrammok foleg kivalasztott peldak a high-tech muszerek regisztratumainak szazaibol. A tudomanyos eredmenyeket, illetve a lenyeget az olvaso elsosorban a szovegbol ismeri meg. Ez egyaltalan nem baj. Sot, tekintettel arra a helyzetre, hogy a fiatal 1

MTA OKOLOGIAIy-^^ tudomanyteriileten az okozatok tomkelege jelenleg tereli a kutatomunkat a mogottes melyebb okok feltaratlan teruletere, kifejezetten elonyos. A toxintermelo pro- es eukariota algak letrejottenek oka ma meg evolucios ertelmezesben is tisztazatlan. Az, hogy egy prekambriumi eredetii fotoszintetizalo bakterium miert termel neuro-, vagy heptotoxint, rejtely. Vagy, az algatoxinoknak nevezett vegyiiletek csupan semmire sem valo masodlagos anyagcseretermekek lehettek? Hiszen, az elso fotoszintetizalova mutalt prokariotak altal termelt oxigen szinten toxikus volt az akkor elterjedt kemautolitotrof es kemoautoorganotrof prokariota vilag szamara. Kezbe veve a terjedelmes disszertaciot, eloszor szorongtam a feladatom merteketol. De mar az elso oldalakat is belefeledkezve" olvastam. Kideriil, hogy egy erdekes, olvasmanyos, ugyanakkor a szakteriilet mai allasarol szinte teljes kepet nyujto konyvet olvasok, amelyet kulon szinesit a szerzo kilenc temaban bemutatott sajat munkaja, es originalis felfedezesei. Kiadoi szerkesztokent es lektorkent persze nyomdaba ktildes elott meg szamos eszrevetelt es javaslatot tennek. Az alabbiakban ugyanezt teszem ertekezes biralojakent is. Az ertekezes cime: Az ertekezes cime -,yalgavirdgzdsok komyezetterhelese es toxinjainak variabilitdsa" - korrekt, de tekintettel arra, hogy a jelenseg nem csupan a vizi okoszisztemak diverzitasat es stabilitasat, hanem sok millio ember ivovizet, taplalekat, egeszseget veszelyezteti, a cim nyomatekosabban utalhatna erre is. Az ertekezes tartalomjegyzeke es az ertekezes szerkezete: A tartalomjegyzek 12 fo fejezetet, azon beltil 43 alfejezetet, es azokon beltil, a tartalomjegyzek harmadik retegeben meg tovabbi 84 al-alfejezetet tartalmaz. Ezek szamozva vannak ugyan, de sajnos nincsenek vizualisan, szintenkent kiemelve a betuk nagysagaval, vagy tabulalassal, hogy az olvaso szamara a tartalomjegyzeket atfutva" megjelenjen egy vilagos szerkezet. Helyette egymas ala omolve lat 139 monoton egysoros tomondatot. Ez nagyon megneheziti a legelso tajekozodast, mert az ember konnyen elkezdi ezeket automatikusan elolvasni fentrol lefele. Ez kb. igy fest: 1. Bevezetes es celkitiizes; 2. Irodalmi attekintes; 2.1. Vizviragzas es algaviragzas, 2.2. Mergezo tengeri algak es mergezesek; 2.2.1. Benulasos kagylomergezes; 2.2.2. Neurotoxikus kagylomergezes; 2.2.3. Cigguatera halmergezes... stb, Azutan sokkal lejjebb van egy olyan alcim sorozat, hogy 4. Cianobakterialis toxiknok kapillaris elektroforezise; 4.1. Kihivasok az algatoxin analitikaban; 4.2. Mintaelokeszites, 4.3. Biologiai modszerek, majd 2

MTA OKOLOGIAI sokminden kovetkezik a tartalomjegyzek kovetkezo oldalain. Vegul az Osszefogalas (9. fejezet) utan nagy meglepeteskent jon a 10. fejezet: Anyag es Modszer". Ha tehat az olvaso nem figyel a szamozasra, akkor meglehetosen osszefliggestelen cimszavakat es cim mondatokat olvas csak egymas alatt. Ha azonban az olvaso/ biralo a 12 fofejezet cimeit valogatja csak ki a homogen szovegtombokbol, maris kivilagosodik az a 9 fo tematerulet, amelyet aztan Dr. Vasas Gabor az ertekezesben tudomanyos igennyel, es egyben elvezetesen, olvasmanyosan kifejt. Sajat kitiino eredmenyei pedig olyan iigyesen vannak peldakent, modem modszertani ismertetesekent, esettanulmanykent, vagy magyarorszagi kuriozumkent beepitve a fejezetekbe, hogy szinte fel sem tiinnek. Ezt ugy ertem, hogy a szerzo tokeletesen megoldotta azt a kovetelmenyt, hogy sajat uj eredmenyeit ertelmezze es ertekelje az irodalmi tudashatter szempontjabol is. Az irodalomjegyzek tagolasaval szembeni kritikam csupan formal, szerkesztesi termeszetu, de fontos lehet, ha pi. egy konyvrol lenne szo. Ebbol a szempontbol sokkal informativabb az ertekezeshez csatlakozo Tezisfuzet" szerkezete. Az ertekezes temajanak idoszerusege tudomanyos es gyakorlati szempontok szerint: Atterve az ertekezes tartalmara, a kutatott tema vilagszerte nagyon idoszerii es nagy gyakorlati jelentosegii. A szerzot idezve:,y4z elmult evtizedekben szeles korben elterjedt az a felismeres, hogy az eutrofizdcio kovetkezmenyekent felszini vizeinkben megjeleno algatoxmok komoly termeszetvedelmi, humdn-egeszsegugyi problemakent is jelentkezhetnek...a tomegesen megjeleno fotoszintetizdlo planktonikus szervezetek egy resze nagy vdlasztekban termel szokatlan metaboliokat, amelyek termeszes funkcioja nem vildgos...az elso megismert algatoxinok sokkal veszelyesebbnek mutatkoztak a szdrazfoldi gerincesekre, mint a vizi elolenyekre. Nehdny toxin eros idegmereg, mdsok a mdjat kdrositjdk, megint mdsok gastroenterdlis jellegu betegsegeket ideznek eld." Ertekezesunk fo celja az algavirdgzdsok toxin variabilitdsdnak tanulmdnyozdsa, azon beltil is elsosorban a cianobakterialis toxintermeles sajdtossdgainak es kovetkezmenyeinek kutatdsat A motivacio es a eel vilagos. Az ilyen indittatasu hazai kutatasok vonulataban azonban az idozites annyiban megkesett, hogy az eutrofizdcio az 1970-1990-es evtizedekben jelentkezett a legdramaibban. Hazankban Szegeden, Tihanyban, Debrecenben fel-fellangoh ugyan a kutatoi lelkesedes ez iranyban, de az iranyzat nem maradhatott tartos. Ezert is jelentos, hogy most elottunk 3

van egy, az algaviragzasok toxikus vonatkozasaival kapcsolatban kesziilt atfogo MTA Doktori Ertekezes". A tema kutatasanak hazai fluktualasat talan a korabbi ketertelmu eredmenyek okoztak: dramai kekalga algaviragzasok nagy tavainkban es halastavainkban, toxicitas nelkiil. Utana hirtelen roppant toxikus algaviragzas eszlelese egy banyatoban. Pozitiv teszteredmenyek termeszetes tavakbol izolalt torzsekkel egeren, borjuver-tesztben, Daphnia-n, halakon, haszonnovenyeken, de olyan magas dozisban, es olyan kiserleti koriilmenyek kozott, amelyek a termeszetben ritkan alakulnak ki. A mortalitasi tesztek negativ eredmenyei, ugyanakkor toxikus hatas kimutatasa csigak agyi neuronjai ingeruletvezeteseben joval a szubletalis koncentraciok alatt. A tudomanyos bizonytalansagok dacara ket koriilmeny vilagosan mutatja, hogy tema tarsadalmi szempontok miatt Magyarorszagon roppant relevans: egyreszt a varoslako human populacio erzekenysegenek dramai novekedese az allergen agensekkel szemben, masreszt a globalis felmelegedes, amely a szubtropusi, valoban toxintermelo algak megjelenesi valosziniiseget novelik a Karpat-medence felszini vizeiben is. Az ertekezes 3. fejezete ( Aranyalga-fejezet") lokalis magyarorszagi terepi megfigyelesekre alapozva bizonyitja, hogy egyes algatoxinok a kagylokban, halakban akkumulalodnak. Tehat, halastavi elofordulas eseten a piacra termelt halakban is akkumulalodik a mereg. Ha ezt osszekotjuk az Europi Unio azon torekvesevel, hogy az Eszaki-tengeri hering es tokehal tulhalaszas merseklese celjabol a 2014-2020 kozotti periodusban kiemelten tamogatja az edesvizi togazdasagi haltenyesztest, akkor egyertelmii, a kekalga viragzasok toxikussaganak kutatasaban megkezdett hazai lit aktualitasa az togazdasagi haltermeles oldalarol. Az ertekezes tartalmi velemenyezese olvasatanak folyamataban: A 2. fejezet ( Irodalmi attekintes") latszolag osszefliggestelen cimii alfejezeteit osszeolvasva megis a fo celkitiizeseinek alapos tartalmi indoklasat kapjuk. E fejezetbol megismerjiik a tengeri es edesvizi algaviragzasok sajatossagait, szamos irodalmi pelda alapjan a kiilonfele toxikus kekalga mergezesek eseteit, a 12 leggyakoribb algatoxin kemiai szerkezetet, hatasait a legkiilonbozobb filogenetikai eredetu szervezetekre a bakteriumoktol az bekes algakon at edenyes novenyekig (mustarmag csira, fufelek), a mikroszkopikus meretii allati plankton szervezetektol az emlosokig. A magam reszerol ehhez a fejezethez kapcsoltam volna 2. es 3. fejezetkent a prokariota es az eukariota algak toxintermelesenek sajatsagainak jellemzeset. A szerzo nem ezt a logikat kovette. A 4

MTA ^ OKOLOGIAIy-^^ 2. fejezet utan belevagott az eukariota Prymnesium parvum alga toxintermelesenek ismertetesebe, es az ezzel kapcsolatos magyarorszagi kutatasainak es originalis felfedezesenek (extracellularisan hato proteaz-termelesenek bizonyitasa) reszletezesebe (3. fo fejezet). Ha mar igy adta a felfedezoi motivaltsag, csak nekem szokatlan, termeszetes, hogy ezt egy reszletes modszertani fejezet koveti szerzo altal alkalmazott kapillaris elektroforezis modszerrol a kekalga toxinok szetvalasztasaban es tovabbi meghatarozasaban, amely a szerzo munkassaganak egy kiemelkedo vallalkozasa (4. fejezet). Ezt koveti a cianobakterialis toxintermeles sajatossagainak, a toxin bioszintezis molekularis (genetikai) szabalyozasanak, a toxintermeles lehetseges funkcioinak (kompeticios elony szerzese a tapanyagokert, fogyasztok elleni vedelem, fiziologiai segedanyag a membranokon keresztuli anyagtranszportban, kemiai jelatvivo feladatok), avagy ertelmetlensegenek (a toxinok valojaban ertelmetlen masodlagos anyagcseretermekek) altalanos diszkutalasa az 5. fejezetben. Ez az a fejezet tehat, amelyet en elobbre tettem volna. Ugyanakkor ebbe, az 5. fejezetbe epulnek be virtuoz modon a toxintermelest kivalto okokra, es a toxintermeles vas, ken, nitrogen es foszfor limitahsagara vonatkozo sajat originalis kutatasi eredmenyek. Vegeredmenyben tehat helyen van igy a toxicitassal kapcsolatos altalanos ismerteto. Az ertekezes 3.-5. fejezeteben bemutatott lij tudomanyos eredmenyeket a szerzo a 6. fejezetben 4 sajat esettanulmannyal szemlelteti: (i) Mikrocisztinek, mikrocisztin-termelok elofordulasa, (ii) Toxintermelo Microcystis koloniak azonositasa jegbol, egy altemativ attelelesi strategia, (iii) M. aeruginosa tomeges megjelenese egy kerti toban, (iv) Plantotrix fajok toxintermelese. A 7. fejezetet a szerzo a Cylindrospermopsis raciborskii kekalga magyarorszagi terhoditasa tortenetenek szenteli. Az ertekezesben teljesen indokolt, sot, sziikseges is az onallo Cylindrospremopsis-fejezet, hiszen a szubtropusi eredetu C. raciborskii megjelenlese es latvanyos invazioja okozta a legnagyobb okologiai gondot a magyarorszagi tavakban, tobbek kozott a Balatonban is az 1980-as evek elejen. Gorzo Gyorgy, Voros Lajos, Padisak Judit, G.-T6th Laszlo, Kovacs Attila kutatasai reszletesen feltartak a C. raciborskii okologiajat, szaporodasat, az akinetak tiilelesi idejet az uledekben stb. Ehhez jarulnak hozza a szerzo kutatasai 14, a vilag ktilonbozo tajarol begyiijtott C. raciborskii es Aphanizomenon ovalisporum izolatumon, ill. kultiiran. A szerzo beszerezte, begyujtotte, izolalta, es kulturakban fenntartotta e torzseket, amelyek cylindrospermopsin termeleset es a termelt anyag toxicitasat kiserletesen tanulmanyozta. A sok 5

MTA OKOLOGIAI/-^^ even at tarto munka meglepo eredmenye az volt, hogy az izraeli es az ausztraliai torzsek termeltek toxint, mig a magyarorszagiak nem. 2012-ben azonban a Debrecen melletti Fancsika tarozo- es horgasztoban egy massziv C. raciborskii vizviragzas alatt tonnanyi mennyisegii hal pusztult el, es haltetemekbol lakmarozo kobor macskak is elhalaloztak. A szerzo az algaviragzasbol gyiijtott mintakban strandard modszerekkel szinten nem mutatott ki sem mikrocisztint, sem cylindrosperopszint, sem anatoxin-a-t. Ugyanakkor, a Magyar Tudomanyos Akademia Okologiai Kutatokozpont Limnologiai eben (Tihany) a Dr. Vehovszky Agnes, es masok vizicsigak azonositott kozponti idegrendszeri sejtjeinek ingeriilet atviteleben kimutattak egy olyan hatast, amely megiscsak anatoxin-a tipusii neurotoxikus molekula jelenletet bizonyitotta a Fancsikatorozoban. A tanulsag egyertelmii, a letalis hatasok megertesehez az infmitezimalis anyagmennyisegek szubletalis hatasanak fmom erzekelese vezet. E nagyszeru fejezetet a szerzo a vilaghodito Cylindrospermopsis (korabban Anabaenopsis) raciborskii leiroinak, szarmazasi helyenek, es magyarorszagi megjelenese elso hiteles dokumentaloinak szenteli. A biralo kotelessege megjegyezni, hogy az ertekezesben C. raciborskii, korabban Anabaenopsos raciborskii) neven nevezett kekalga faj eredeti leirasaban, elnevezeseben es magyarorszagi megjelenesenek elso kimutatasaban bizonytalansag uralkodik, melyet a faj jelenlegi tudomanyos neve is tukroz: Cylindrospermopsis raciborskii (Woloszynska) Seenayya et Subba Raju. Az ertekezes tartalmi velemeny ezese a mu szinteziseben: Az ertekezes elso celja az algaviragzasok toxin-variabilitasanak, a toxintermeles sajatossagainak, es az algatoxinok hatasanak sokoldalii bemutatasa volt. Velemeny em szerint a fo eel teljesiilt; A masodi eel a hazai szikes vizekben gyakori Prymnesium parvum eukariota alga altal okozott mergezeses esetek kivizsgalasa volt. A szerzo originalis eredmenyt ert el a faj altal termelt toxikus proteolitikus hatoanyagcsalad felfedezeseben, es jelentosegenek bizonyitasaban laboratoriumi analizisek es terepi esettanulmanyok alapjan; A harmadik eel rutin analitikai modszerek kidolgozasa volt a gyakorlat szamara az algatoxinok kozvetlen kimutatasara folyokban, tavakban, viztarozoinkban, halastavakban, akvakulturakban es ontozovizekben, es a eel teljesiilt; 6

MTA /""^ OKOLOGIAI y-^^ A negyedik eel a kekalgak toxintermelese ken, foszfor, nitrogen es vas limitaltsaganak meghatarozasa volt az Aphanizomenon ovalisporum tesztalga peldajan, amely originalis eredmennyel jart a kenellatottsag es a toxintermeles kozott; Az otodik eel annak eldontese volt, hogy a Planktothrix rubescens kekalga toxintermelese genetiailag determinalt-e, es folyamatosan termel, vagy a termelest az elohely mindenkori fizikai konilmenyeinek egy meghatarozott variacioja valta-e ki? Az eredmenyek azt bizonyitottak, hogy a faj konzekvensen toxintermelo, es a komyezeti hattemek nem a toxintermeles indukalasaban, hanem egyszertien a toxintermelo alga populaciojanak dinamikajaban van szerepe. A hatodik eel egy roppant izgalmas kerdes gyanant fogalmazodott meg: mi tortenik a toxintermelo Microcystis kekalga koloniakkal, ha jon a tel, es a tofelszinen vastag retegben osszegyiilemlo algatomeg belefagy a jegbe? Originalis az eredmeny: a kekalga tuleli a befagyast, majd olvadas utan inicialis inokulumkent beoltja a vizteret sajat magaval, ezaltal biztosiva a populacio tovabbi fennmaradasat; A hetedik eel a mikrocisztin tartalmii ontozovizzel locsolt fufelek pusztulasanak vizsgalata volt, amely pozitiv eredmenyre vezetett; A nyolcadik eel a vimlens, es invaziv Cylindrospermopsis raciborskii kekalga europai megjelenesi kemotipusainak jellemzesere, es toxintermelesere iranyuh, amely sikeres voh; A kilencedik eel, a cianobakterialis toxinok valtozatossaganak, lehetseges hatasainak es funkcioinak reszletes diszkutalasa is megtortent. Vegso opponensi velemeny: 1., A mii celkitiizesei a felfedezo kutatasok es a gyakorlati igenyek szempontjabol egyarant relevansak; 2., A mii hiteles adatokat tartalmaz; 3., Az elbiralt munka es annak osszefoglaloja alapjan megallapitom, hogy a tudomanyos eredmenyek elegendoek az MTA doktori cim megszerzesehez, es javaslom a nyilvdnos vita kituzeset. Az opponens keresei a szerzohoz: 1., Mi az elmeleti alapja, vagy intellektualis magyarazata annak a mereszsegnek, hogy mustar csiranovenyen, vagy haszonnovenyeken teszteljek szerte a vilagban a neurotoxikus, vagy 7

hepatotoxikus molekulakkal terhelt ontozovizek hatasat, hiszen a novenyeknek nines sem idegrendszere, sem maja? 2., Mennyi ideig aktivak az algatoxinok, miutan a komyezetbe keriiltek? 3., Lat-e a szerzo eselyt olyan technologiai szabadalomra, amellyel elovizi, vagy halastavi eredetu ontozoviz alga-toxicitasa kozombositheto? 4., Mi varhato a toxintermelo algak komyezetterhelese teriileten a klimavaltozas kulonfele szcenarioi alapjan Magyarorszagon? 5., Veszelyeztetik-e a toxintermelo algak az Europai Parlament altal 2014. december 18. -an megszavazott europai belvizi haltenyesztesi strategiai programot, kiilonosen a Magyarorszag kormanya altal benyujtott, es a Parlament altal elfogadott MAHOP" programot (http://www.ahkungam.hu/fileadmin/ahk_ungam/dokumente/wirtschaftsinfos/hu A^erschiedenes/ MAHOP_Magyar_Halgazdalkodasi_Operativ_Program.pdf), amely szerint 2014-2020 kozotti nemzetgazdasagi programunk egyik prioritasa, es celja a nyilt- es zartrenszerii edesvizi halkultiirak letrehozasa nepelelmezesi celbol Magyarorszagon? Tihany, 2015.01.28. Prof. G.-T6th Laszlo DSc MTA OK BLI igazgato 8