EGRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Osztályozó és javító vizsgák követelményei Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Pedagógiai Programjának 3. számú melléklete 2018
Tartalomjegyzék Szakgimnázium 2013-as kerettanterv alapján 24 Közismereti tantárgyak 24 Magyar nyelv és irodalom 24 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 26 Matematika 27 Idegen nyelv (általános nyelv) 28 Biológia 29 Informatika 30 Testnevelés és sport 31 Szakmai tantárgyak 32 Élelmiszeripar ágazat 32 12. évfolyam 32 Élelmiszeripari műveletek és gépek 32 Műszaki alapismeretek 33 Laboratóriumi alapismeretek 34 Élelmiszeripari technológiák 34 Élelmiszerkémia 38 Élelmiszeripari vállalkozások 41 A működtetés gyakorlati feladatai 42 1
Kereskedelem ágazat 43 12. évfolyam 43 Áruforgalom 43 (TK: Brusztné: A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása c.) 43 Áruforgalom gyakorlata 43 (TK: Brusztné: A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása c.) 43 Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése 44 Az üzleti tevékenység gyakorlatban (TK: Kristóf Lajos: Gazdasági számítások a kereskedelemben c.) 44 Marketing a gyakorlatban 44 Marketing 45 Közgazdaság ágazat 46 5/13. évfolyam 46 Foglalkoztatás II 46 Foglalkoztatás I 46 Gazdálkodási ismeretek 46 Könyvelés számítógépen 47 Számvitel 47 Vállakozásfinanszírozás 48 Vállalkozásfinanszírozás gyakorlat 48 Adózás 48 2
Elektronikus adóbevallás gyakorlata 49 Projektfinanszírozás 51 Projektfinanszírozás gyakorlata 52 Projektfolyamatok követése 52 Vendéglátóipar ágazat 54 12. évfolyam 54 Vendéglátó gazdálkodás 54 Szakmai számítások 54 Marketing és kommunikáció a gyakorlatban 55 Üzleti idegen nyelv 56 Élelmiszerismeret 56 5/13. évfolyam 57 Foglalkoztatás I 57 Foglalkoztatás II. 58 Vendéglátó üzleti idegen nyelv 58 Vendéglátó gazdálkodás 58 Szakmai számítások 59 Termelés elmélete 59 Értékesítés elmélete 59 Vendéglátó vállalkozások 60 3
Vendéglátó vállalkozások működtetése 61 Közismereti tantárgyak 62 Magyar nyelv és irodalom 62 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 67 Etika 70 Művészetek: Ének-zene 71 Idegen nyelv (általános nyelv) 72 Matematika 74 Komplex természettudományos tantárgy 77 Informatika 79 Testnevelés 83 Élelmiszeripar ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Biológia 87 Vendéglátóipar ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Földrajz 90 Pénzügyi és vállalkozói ismeretek 91 Testnevelés 92 Szakmai tantárgyak 96 Élelmiszeripar ágazat 96 9. évfolyam 96 Élelmiszeripari anyagismeret 96 Laboratóriumi alapismeretek 96 4
Laboratóriumi alapgyakorlatok 96 Mikrobiológia 97 Mikrobiológia és higiénia gyakorlat 98 10. évfolyam 98 Élelmiszer-kémia 98 Élelmiszeripari anyagismeret 99 Laboratóriumi alapismeretek 100 Laboratóriumi alapismeretek gyakorlat 100 11. évfolyam 100 Laboratóriumi alapismeretek 100 Laboratóriumi alapgyakorlatok 101 Minőségbiztosítási gyakorlat 102 Élelmiszerismeret 102 Biztonságos munkavégzés 103 Minőségbiztosítás 104 Minőségbiztosítás gyakorlat 105 Vendéglátóipar ágazat módosult 2017.09.08. 106 9. évfolyam 106 Vendéglátó gazdálkodás elmélete 106 Általános élelmiszerismeret 107 5
Élelmiszerek a gyakorlatban 108 Élelmiszerbiztonság alapjai 108 Felszolgálási alapok 110 Értékesítés elmélete 110 Termelés elmélete 111 10. évfolyam 111 A vendéglátó gazdálkodás elmélete 111 Általános élelmiszerismeret 112 Élelmiszerek a gyakorlatban 112 Vendéglátás higiénéje 113 Felszolgálási alapok 113 Értékesítés elmélete 114 Termelés elmélete 114 11. évfolyam 115 Felszolgálás 115 Vendéglátó üzleti idegen nyelv elmélete 115 Szervezés és irányítás a vendéglátásban 115 12. évfolyam 115 Pincér szakmai idegen nyelv 115 Marketing és kommunikáció a gyakorlatban 116 6
Alkalmazott számítástechnika 116 Termelés elmélete 116 Vendéglátó üzleti idegen nyelv elmélete 116 Szervezés és irányítás a vendéglátásban 116 Jogszabályok a vendéglátásban 117 5/13. évfolyam 117 Idegen nyelv 117 Vendéglátó üzleti idegen nyelv elmélete 117 Foglalkoztatás I 118 Foglalkoztatás II. 118 Jogszabályok a vendéglátásban 118 Szervezés és irányítás a vendéglátásban 118 Termelés elmélete 119 Értékesítés elmélete 120 Vendéglátóipar ágazat módosult 2017.09.08. esti képzés 121 2/14. évfolyam 121 Idegen nyelv 121 Vendéglátó üzleti idegen nyelv elmélete 121 Foglalkoztatás I 121 Foglalkoztatás II. 121 7
Jogszabályok a vendéglátásban 122 Szervezés és irányítás a vendéglátásban 122 Termelés elmélete 122 Értékesítés elmélete 123 Marketing és kommunikáció a gyakorlatban 124 Ügyvitel 124 Alkalmazott számítástechnika 125 Közgazdaság ágazat esti képzés 127 2/14. évfolyam 127 Foglalkoztatás II 127 Foglalkoztatás I 127 Gazdálkodási ismeretek 127 Könyvelés számítógépen 128 Számvitel 128 Vállakozásfinanszírozás 129 Vállalkozásfinanszírozás gyakorlat 129 Adózás 129 Elektronikus adóbevallás gyakorlata 131 Projektfinanszírozás 132 Projektfinanszírozás gyakorlata 133 8
Projektfolyamatok követése 133 Szakgimnázium 2018-as kerettanterv alapján 135 Közismereti tantárgyak 135 Magyar nyelv és irodalom 135 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 140 Etika 144 Művészetek: Ének-zene 148 Idegen nyelv (általános nyelv) 149 Matematika 151 Komplex természettudományos tantárgy 154 Informatika 156 Testnevelés 160 Élelmiszeripar ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Biológia 164 Kereskedelem, Közgazdaság, Vendéglátóipar ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Földrajz 166 Pénzügyi és vállalkozói ismeretek 167 Testnevelés 168 Szakmai tantárgyak 171 Kereskedelem ágazat 171 9. évfolyam 171 Levelezés 171 9
Gépírás 171 Bútor- és lakástextil áruismeret 171 Ruházati áruismeret 172 Kereskedelmi ismeretek 172 Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlata 173 Közgazdaság ágazat esti képzés 174 1/13. évfolyam 174 Gazdasági és jogi alapismeretek 174 Ügyviteli gyakorlatok 176 Általános statisztika 176 Pénzügyi alapismeretek 177 Pénzügy gyakorlat 179 Adózási alapismeretek 179 Adózás gyakorlat 180 Számviteli alapismeretek 181 Számvitel gyakorlat 182 Szakközépiskola 2016-os kerettanterv alapján 184 Közismereti tantárgyak 184 Kommunikáció - Magyar nyelv és irodalom 184 Társadalomismeret 187 10
Matematika 188 Idegen nyelv (általános nyelv) 189 Természetismeret 190 Informatika 191 Testnevelés 195 Szakmai tantárgyak 198 Mezőgazdaság szakmacsoport 198 Virágkötő és virágkereskedő (jelenleg 9.-es osztály nincs. Kékkel színezve) 198 9. évfolyam 198 Növényismeret és kezelés 198 Növényismeret és kezelés gyakorlat 198 Virágkötészet 198 Virágkötészet gyakorlat 198 Virágeladás alapjai 199 Virágeladás alapjai gyakorlat 199 10. évfolyam 199 Növényismeret és kezelés 199 Növényismeret és kezelés gyakorlat 199 Virágkötészet 200 Virágkötészet gyakorlat 201 11
Virágeladás alapjai 201 Virágeladás alapjai gyakorlat 202 Virágkereskedelem 203 Virágkereskedelem gyakorlat 204 11. évfolyam 204 Növényismeret és kezelés 204 Foglalkoztatás I. 205 Foglalkoztatás II. 205 Növényismeret és kezelés gyakorlat 207 Virágkötészet 208 Virágkötészet gyakorlat 209 Vállalkozási ismeretek 209 Vállalkozási ismeretek gyakorlat 212 Virágkereskedelem 213 Virágkereskedelem gyakorlat 215 Élelmiszer szakmacsoport 217 Pék 217 9. évfolyam 217 Sütőipari technológia I. 217 Szakmai gépek I. 218 12
Szakmai számítások I. 218 Munka- és környezetvédelem 219 Mikrobiológia és higiénia 219 10. évfolyam 220 Sütőipari technológia II. 220 Szakmai gépek II 220 Szakmai számítások II 221 Gazdasági és fogyasztóvédelmi ismeretek 221 Minőségirányítás 221 11. évfolyam 222 Sütőipari technológia II. 222 Szakmai gépek II 222 Szakmai számítások II 223 Gazdasági és fogyasztóvédelmi ismeretek 223 Mézeskalácskészítés 224 Foglalkoztatás I. 224 Szőlész-borász 225 9. évfolyam 225 Borászati technológia 225 Munkahelyi egészség és biztonság 226 13
Borászati gyakorlat 226 Szőlőtermesztés technológiája 226 Szőlőtermesztés gyakorlata 226 Borászati szakmai gépek 227 Szőlőtermesztés szakmai gépei 227 Alapmérések, vizsgálatok gyakorlat 228 10. évfolyam 228 Borászati technológia 228 Borászati gyakorlat 229 Szőlőtermesztés technológiája 229 Szőlőtermesztés gyakorlat 229 Borászati szakmai gépek 229 A szőlőtermesztés szakmai gépei 230 Alapmérések, vizsgálatok gyakorlat 231 11. évfolyam 231 Foglalkoztatás I. 231 Foglalkoztatás II. 232 Borászati technológia, Borászati gyakorlat, Élelmiszeripari vállalkozások, A működtetés gyakorlati feladatai, Szőlőtermesztés technológiája, Szőlőtermesztés gyakorlata, Alapmérések, vizsgálatok gyakorlat később kerül feltöltésre. 234 Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció 235 14
Eladó 235 9. évfolyam 235 Kereskedelmi ismeretek 235 Élelmiszer áruismeret 238 Kereskedelmi ismeretek gyakorlata 238 Ruházati és vegyesiparcikkek áruismerete 238 Eladástan 238 Eladástan gyakorlat 238 10. évfolyam 239 Élelmiszer és vegyi áru ismeret 239 Kereskedelmi ismeretek 239 Műszakicikk áruismeret 240 Eladástan 240 11. évfolyam 240 Élelmiszer és vegyi áru ismeret 240 Eladástan 241 Foglalkoztatás I. 241 Foglalkoztatás II. 241 Kereskedelmi ismeretek 242 Műszakicikk áruismeret 242 15
Vendéglátás-turisztika szakmacsoport 243 Cukrász 243 9. évfolyam 243 Vendéglátó gazdálkodás 243 Általános élelmiszerismeret 243 Élelmiszerbiztonságról általában 245 Cukrász szakmai idegen nyelv 246 Cukrász szakmai ismeretek 246 Szakrajz 247 10. évfolyam. 247 Vendéglátó gazdálkodás 247 Általános élelmiszerismeret 248 Vendéglátás higiéniája 248 Cukrász szakmai idegen nyelv 249 Cukrász szakmai ismeretek 249 11. évfolyam 249 Foglalkoztatás II. 249 Foglalkoztatás I. 249 Vendéglátó gazdálkodás 250 Általános élelmiszerismeret 251 16
Közismereti képzés nélküli 252 Ksz/11. évfolyam 252 Foglalkoztatás II. 252 Foglalkoztatás I. 252 Vendéglátó gazdálkodás 252 Általános élelmiszerismeret 253 Cukrász szakmai ismeretek 254 Ksz/12. évfolyam 254 Vendéglátó gazdálkodás 254 Általános élelmiszerismeret 255 Élelmiszerbiztonságról általában 255 Vendéglátás higiéniája 257 Cukrász szakmai idegen nyelv 257 Cukrász szakmai ismeretek 258 Szakrajz 258 Pincér 259 9. évfolyam 259 Vendéglátó gazdálkodás 259 Általános élelmiszerismeret 260 Élelmiszerbiztonságról általában 261 17
Pincér szakmai idegen nyelv 262 Felszolgálási alapok 262 10. évfolyam 263 Vendéglátó gazdálkodás 263 Általános élelmiszerismeret 263 Vendéglátás higiénéje 264 Pincér szakmai idegen nyelv 265 Felszolgálás 265 11. évfolyam 265 Foglalkoztatás II. 265 Foglalkoztatás I. 266 Vendéglátó gazdálkodás 266 Általános élelmiszerismeret 266 Felszolgálás 267 Szakács 267 9. évfolyam 267 Vendéglátó gazdálkodás 267 Általános élelmiszerismeret 268 Élelmiszerbiztonságról általában 269 Szakmai idegen nyelv 271 18
Ételkészítési ismeretek alapjai elmélet 271 10. évfolyam 271 Vendéglátó gazdálkodás 271 Általános élelmiszerismeret 272 Vendéglátás higiéniája 273 Szakmai idegen nyelv 273 Ételkészítési ismeretek elmélet 274 11. évfolyam 275 Foglalkoztatás II. 275 Foglalkoztatás I. 275 Vendéglátó gazdálkodás 275 Általános élelmiszerismeret 276 Ételkészítési ismeretek elmélet 277 Közismereti képzés nélküli 278 Ksz/11. évfolyam 278 Foglalkoztatás II. 278 Foglalkoztatás I. 278 Vendéglátó gazdálkodás 278 Ksz/12. évfolyam 281 Vendéglátó gazdálkodás 281 19
Élelmiszerbiztonságról általában 281 Vendéglátás higiéniája 282 Szakmai idegen nyelv 283 Általános élelmiszerismeret 284 Ételkészítési ismeretek elmélet 284 Vendéglátó eladó 285 11. évfolyam 285 Foglalkoztatás I 285 Foglalkoztatás II. 285 Ételismeret 285 Vendéglátó eladói tevékenység 286 Élelmiszerek csoportjai 286 Szakképzési Híd 2016-os kerettanterv alapján 288 Közismereti tantárgyak 288 Kommunikáció és anyanyelv 288 Élő idegen nyelv 291 Matematika 293 Társadalom és jelenkor ismeret 295 Természetismeret 297 Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok 299 20
Testnevelés és sport 301 Informatika 304 Szakmai tantárgyak 306 Mezőgazdaság szakmacsoport 306 Kerti munkás Szakképzési Híd 306 SZH/1. évfolyam 306 Növénytani ismeretek 306 Termesztési ismeretek gyakorlat 306 Műszaki alapismeretek 306 Műszaki alapismeretek gyakorlat 306 Munkavállalói ismeretek 306 Kerti munkák 306 Kerti munkák gyakorlat 306 SZH/2. évfolyam 306 Növénytani ismeretek 306 Termesztési ismeretek gyakorlat 308 Műszaki alapismeretek 309 Műszaki alapismeretek gyakorlat 310 Munkavállalói ismeretek 310 Kerti munkák 311 21
Kerti munkák gyakorlat 315 Vendéglátó eladó Szakképzési Híd 318 SZH/1. évfolyam 318 Általános élelmiszerismeret 318 Élelmiszerek a gyakorlatban 319 Élelmiszerbiztonság alapjai 320 Vendéglátás higiénéje 320 Értékesítés elmélete 321 Természetismeret 321 SZH/2. évfolyam 321 Általános élelmiszerismeret 321 Élelmiszerek a gyakorlatban 322 Élelmiszerbiztonság alapjai 322 Vendéglátás higiénéje 323 Értékesítés elmélete 323 Szakiskolát végzettek középiskolája nappali felnőtt 2016-os kerettanterv 324 Magyar nyelv és irodalom 324 Idegen nyelv 329 Matematika 330 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 331 22
Természetismeret 334 Informatika 336 Biológia 340 Testnevelés és sport 341 23
Szakgimnázium 2013-as kerettanterv alapján Közismereti tantárgyak Magyar nyelv és irodalom Évfolyam 12. évfolyam (irodalom) I. félév követelményei Móricz Zsigmond alkotói portréja Babits Mihály életműve Kosztolányi Dezső életműve Juhász Gyula lírája Tóth Árpád lírája Karinthy Frigyes művei A XX. század világirodalma (Apollinaire, Kafka, Thomas Mann, Brecht) A két világháború közötti magyar irodalom (Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Németh László, Illyés Gyula) Tankönyv: Mohácsy Károly: Színes irodalom a gimnáziumok és a szakközépiskolák 11. évfolyama számára 206-288. oldal Irodalom Tankönyv 12. Kísérleti tankönyv 10-33. oldal, 68-109. oldal II. félév követelményei József Attila életműve Radnóti Miklós alkotói portréja A XX. század második felének magyar irodalma (Ottlik Géza, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László) Örkény István alkotói portréja A közelmúlt irodalma: Kertész Imre Varró Dániel munkássága Tankönyv: Irodalom Tankönyv 12. Kísérleti tankönyv 40139. oldal 24
12. évfolyam (magyar nyelv) A nyelv és a kommunikáció A nyelv és a cselekvés A nyelv és a társadalom A nyelv és a gondolkodás A nyelvek eredete és típusai Az írás története A magyar nyelv évezredei A nyelvrokonság bizonyítékai, kutatói, rokonítási kísérletek A magyar nyelv történeteinek főbb korszakai A nyelvtörténeti kutatások forrásai Tankönyv: Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció 12. évfolyam 14-46. oldal A hangrendszer változásai (magánhangzók és mássalhangzók) A nyelvtani rendszerünk kialakulása, változásai (igeragozás rendszere, névszók jelei és ragjai, a viszonyszók gazdagodása) A magyar helyesírás története Szókincsünk bővülése Jelentésváltozások Az irodalmi nyelv kialakulása A határon túli magyarok nyelvhasználata Tankönyv: Antalné Szabó Ágnes Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció 12. évfolyam 47-78. oldal 25
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Évfolyam 12. évfolyam I. félév követelményei A keleti és a nyugati blokk főbb politikai, gazdasági, társadalmi jellemzői, a hidegháborús szembenállás jellemzői. Az ENSZ létrejötte, működése. A kétpólusú világrend megszűnése; a Szovjetunió és Jugoszlávia szétesése; Németország újraegyesítése. Az egypárti diktatúra működése, a gazdasági élet és a mindennapok jellegzetességei a Rákosi-korban. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének okai és főbb eseményei; a megtorlás. II. félév követelményei Az Európai Unió alapelvei, intézményei és működése. A globális világgazdaság ellentmondásai. A rendszer jellemzői a Kádár-korszakban, életmód és mindennapok. A rendszerváltozás főbb eseményei. A piacgazdaságra való áttérés és következményei. A határon túli magyarság 1945-től. A magyarországi romák története és helyzetének főbb jellemzői napjainkban. A szociális ellátórendszer fő elemei. Az emberi jogok ismerete és a jogegyenlőség elvének bemutatása, az állampolgári jogok, kötelességek. A politikai intézményrendszer fő elemei (országgyűlés, kormány, köztársasági elnök, alkotmánybíróság, ombudsman, helyi önkormányzatok, az Alaptörvény). A választási rendszer fő elemei. A háztartás pénzügyei (adók és járulékok, pénzkezelési technikák, banki ügyletek). A munkaviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek, a munkaviszony megszűnése. 26
Matematika Évfolyam 12. I. félév követelményei A számtani sorozat A mértani sorozat Kamatos kamat, törlesztő részlet számítása. Testek felszíne és térfogata. A matematikai logika alapfogalmai. II. félév követelményei Rendszerező összefoglalás: Halmazok Hatványozás Logaritmus Algebrai egész kifejezések, algebrai törtek. Számelmélet Függvények Egyenletek, egyenlőtlenségek, egyenletrendszerek. Síkgeometria. Egybevágósági transzformációk Hasonlósági transzformáció Vektorok a koordináta rendszerben Kombinatorikai feladatok Gráfok Statisztika Valószínűség-számítás 27
Idegen nyelv (általános nyelv) Évfolyam 12. évfolyam I. félév követelményei Német nyelv: napirend, szabadidő, közlekedés (szóbeli témák). Írásbeli: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, levélírás. Angol nyelv: család, ember és társadalom, környezetünk, az iskola, a munka világa (szóbeli témakörök). Írásbeli: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, levélírás. Francia nyelv Írásbeli: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, levélírás. Szóbeli: az iskola, a munka világa. II. félév követelményei Német nyelv: háztartási eszközök, szolgáltatások Angol nyelv: életmód, szabadidő, szórakozás, utazás, tudomány és technika, gazdaság (szóbeli témakörök). Írásbeli: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, levélírás. Francia nyelv Írásbeli: olvasott szövegértés, nyelvhelyesség, hallott szövegértés, levélírás-segédanyagok, nyelvtani összefoglalók. Szóbeli: tudomány és technika, gazdaság. 28
Biológia Évfolyam 12. I. félév követelményei A géntől a tulajdonságig. Genetikai alapfogalmak. Állandóság és változás.a becsomagolt DNS a sejtciklusés a kromoszómák Egyről a kettőre A sejtosztódás. Mitózis Mendel nyomában az öröklődés alapjai Feladatmegoldások Bonyodalmak A genetikai kapcsoltság és a mennyiségi jellegek öröklődése Mars nyila a férfi szaporító szervrendszer Vénusz tükre - a nő szaporítószervei Áldott állapotban a terhesség és a szülés Szívvel és ésszel a tudatos családtervezés Az alfától az omegáig az ember posztembrionális fejlődése II. félév követelményei Élet a közösségben a populációk Akik alkalmazkodnak, és akik nem adaptív és nem adaptív változások Egy elmélet születése az evolúció és bizonyítékai Az élet kialakulása a Földön Az ember evolúciója Nagy lábon élünk? az ökológiai lábnyom A biológia sokféleség védelme 29
Informatika Évfolyam 12. Felkészüléshez használható: Bármely informatikai középszintű érettségi feladat Az érettségi feladatok letölthetőek: https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatso rok Önéletrajzhoz: http://europass.hu/europass-oneletrajz Hivatalos levélhez: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/i rodai-ugyviteli-ismeretek/levelforma/hivatalos-levelkeszitese I. félév követelményei Szövegszerkesztés Esztétikus, szabályosan szerkesztett dokumentumok készítése. Komplex szövegszerkesztési feladat. Grafikák, képek, táblázatok a szövegben Több oldalas dokumentum szerkesztése (élőfej, élőláb, oldalszámozás, stílusok alkalmazása, tartalomjegyzék) Körlevél készítése A hivatalos és személyes dokumentumok szabályos elkészítése (nyugta, elismervény, meghatalmazás) Önéletrajz készítése (online) - Europass Prezentációkészítés Multimédiás dokumentumok létrehozása. Interaktív anyagok, bemutatók készítése Animáció, áttűnés, vetítési beállítások II. félév követelményei Táblázatkezelés Képletek és egyszerű függvények használata, adatok grafikus megjelenítése. Komplex táblázatkészítési feladat Cella, oszlop, sor, hivatkozások, munkalap, munkafüzet, megnyitás, mentés Képletek, függvények Táblázatok készítése, formázása Diagramok készítése, formázása Információ, adat. Információgyűjtés a probléma megoldásához Információkeresés az interneten Böngésző programok használata Kulcsszavas és tematikus keresés A találatok szűrése, rendszerezése, mentése 30
A találatok felhasználási lehetőségei Testnevelés és sport Évfolyam 12. évfolyam I. félév követelményei A tanulók fizikai képességeinek felmérése/cooper-teszt, helyből távolugrás, felülés, törzsemelés, fekvőtámasz/ Atlétika: Magasugrás: flopp-technika Súlylökés: becsúszással Talajtorna: összefüggő talajgyakorlat: mérlegállás, kézállás, fejállás, kiszúrás-híd, fejbillenés, vagy kézen átfordulás Labdajáték: kézilabda /társtól visszakapott labda, labdavezetés, beugrásos kapuralövés, páros lerohanások/ vagy labdarúgás/komplex gyakorlatok a tanult technikai elemek végrehajtásával/, vagy röplabda/kosárérintés alkarérintés, alsó vagy felső nyitás technikai végrehajtása/, vagy kosárlabda/egyleütés fektetett dobás mindkét oldalról, büntetődobás technikai végrehajtása/ II. félév követelményei A tanulók fizikai képességeinek felmérése/cooperteszt, helyből távolugrás, felülés, törzsemelés, fekvőtámasz/ Atlétika: Magasugrás: flopp-technika Súlylökés: becsúszással Szertorna: Szekrényugrás: lebegőtámasszal átugrás Korlát: dobbantó segítségével felmenetel, alaplendület fordulás, pedzés ülőtartás, hasmánt leugrás Gerenda: járások, futások, szökdelések, szökkenések és homorított leugrások Labdajáték: kézilabda /szélső, átlövők, beállók kapura lövési módjainak alkalmazása, pozíciótartásos támadó játék/ vagy labdarúgás/komplex gyakorlatok a tanult technikai elemek végrehajtásával/, vagy röplabda/kosárérintés alkarérintés, alsó vagy felső nyitás technikai végrehajtása/, vagy kosárlabda/egy leütés fektetett dobás mindkét oldalról, büntetődobás technikai végrehajtása/ 31
Szakmai tantárgyak Élelmiszeripar ágazat Évfolyam Tantárgy megnevezése I. félév követelményei II. félév követelményei 12. évfolyam Élelmiszeripari műveletek és gépek Szemcsés anyag fogalma, jellemzői Szemcsés anyagok osztályozása, szétválasztása, szitálás, osztályozás Szemcsés halmaz fogalma, jellemzői Nyugvó halmaz Fluidizálás Pneumatikus szállítás Úsztatás Hőtani alapfogalmak Hőterjedési módok, vezetés, áramlás, sugárzás, hőátadás, hőátbocsátás Hőcserélés Sterilezés, pasztőrözés Bepárlás Hőkezelés Előfőzés, főzés Tankönyv: Papp László: Élelmiszeripari műveletek és folyamatok 195-317.o Tudja meghatározni a szemcsés anyag és halmaz fogalmát, jellemzőit. Sütés, pörkölés Hűtés, fagyasztás Diffúzió törvényei, molekuláris és áramlásos diffúzió, állandósult és nem állandósult anyagátadás Ozmózis, ozmózisnyomás Fázisok és fázistörvény, víz fázisdiagramja Kristályosítás Szárítás, kondicionálás Ioncserélés Diffúziós lényerés Hidrolízis Fermentálás Lepárlás műveletei Tankönyv: Papp László: Élelmiszer-ipari műveletek és folyamatok 318-453.o Legyen képes bemutatni az előfőzést, főzést és berendezéseiket 32
Műszaki alapismeretek Ismerje a szemcsés anyagok osztályozását, szétválasztását. Legyen képes ismertetni a nyugvó halmaz jellemzőit. Legyen képes bemutatni a szitálást és osztályozást. Tudja a fluidizálás, a pneumatikus szállítás és az úsztatás műveletét. Tudja a hőtani alapfogalmakat, a hőterjedési módokat, vezetést, áramlást, sugárzást, hőátadást és hőátbocsátást, tudjon a megtanult összefüggések alkalmazásával egyszerű hőtani feladatokat megoldani. Tudja a hőcseréléssel kapcsolatos egyszerű feladatokat megoldani. Ismerje a hőcserélő típusokat. Ismerje a bepárlást, tudja bemutatni be a bepárlókat, tudjon megoldani bepárlással kapcsolatos feladatokat. Ismerje a sütés műveletét és berendezéseit. Gépelemek csoportosítása Gépészeti anyagismeret anyagok tulajdonságai Legfontosabb gépészeti anyagok fémek Legyen képes bemutatni a sterilezést, pasztőrözést és a berendezéseiket és a lepárlást Legyen képes bemutatni a hűtést és fagyasztást Tudja a diffúzió törvényeit, molekuláris és áramlásos diffúziót, állandósult és nem állandósult anyagátadást. Ismerje az ozmózist, ozmózisnyomást. Ismerje a fázisok fogalmát és fázistörvényt, víz fázisdiagramját. Tudja a kristályosítás fogalmát és alkalmazását. Legyen képes ismertetni a szárítást, kondicionálást, tudjon egyszerű feladatokat megoldani a tanult összefüggések alapján. Ismerje a különböző szárítási módokat és szárítókat. Legyen képes bemutatni a diffúziós lényerést, a fermentálást Tengelykapcsolók Szivattyúk Tartályok Csövek, csőkötések, tömítések 33
Kenőanyagok Kötőgépelemek oldható kötések, nem oldható kötések Erőközvetítő gépelemek tengelyek feladata Mozgást átszármaztató mechanizmusok hajtások Mozgást átalakító mechanizmusok forgattyús mechanizmus. Excenterek. Bütykös mechanizmusok Csőszerelvények Hidraulikus berendezések Pneumatikus berendezések Laboratóriumi alapismeretek szárazanyag tartalom meghatározásának menete hamutartalom meghatározásának menete homoktartalom meghatározásának menete extrakttartalom meghatározásának menete Tankönyv: ALAPMÉRÉSEK VB 003 13. oldaltól-34.-38. Legyen képes alkalmazni a szárazanyagtartalom, homoktartalom, hamutartalom, extrakttartalom meghatározásának menetét Titrimetria faktor fogalma, faktorozás menete sav mérőoldatok, lúg mérőoldatok lúgtartalom, savtartalom meghatározásának menete Tankönyv: ALAPMÉRÉSEK VB 003 38-. oldaltól Legyen képes alkalmazni a titrimetiás meghatározások menete Élelmiszeripari technológiák Szőlőfajták Szőlőtermesztés Szőlőfeldolgozás, mustkezelés Gyümölcspálinka, likőripar, víztelenszesz gyártás: Alapanyagok Gyümölcsök előkészítése 34
Fajélesztők, erjesztés Tisztító, stabilizáló eljárások Borok javítása, házasítás Fehér, rozé, siller-és vörösbor készítési eljárások Palackozás Borbetegségek, borhibák Tokaji borkülönlegességek készítését Pezsgő alapbor kezelése Pezsgő szűrése, degorzsálás Pezsgő palackozás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Cukorgyártás: Lényerés Létisztítás Besűrítés Kristályosítás Mészégetés Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Édesipar: Pörkölés Masszafiomítás Ízesítés Cefrézés, gyümölcscefre erjesztése Cefre lepárlás, finomítás Pálinka hidegkezelése, szűrés, érlelés Szeszfokbeállítás, kiszerelés Pálinkahibák, vizsgálatok Növényi drogok, fűszerek Féltermék előállítás: vízlágyítás, cukorszirup készítés, kivonat készítés, lepárlás Késztermék összeállítás Likőripari termékek Víztelenszesz gyártás Jövedéki előírások Melléktermékek Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Üdítőital-, szikvízgyártás: Vízkezelés Cukoroldás Csendesital gyártás Szaturálás Szikvízgyártás Palackozás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem 35
Maláta és sörgyártás: Árpa áztatás Csírátlanítás Aszalás Maláta csírátlanítás, tárolás Sörfőzővíz előállítás Főzőházi műveletek Sörlé kezelés Színtenyészet előállítás Sörlé erjesztés Sörszűrés Kiszerelés, tárolás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Tudja a szőlőfeldolgozás, mustkezelés technológiáját, a tisztító, stabilizáló eljárásokat, a borok javítását, házasítását. Ismerje a különböző borok előállításának technológiáját. Ismerje a palackozás műveletét és gépeit. Tudja a pezsgő előállításának technológiai folyamatát. Tudja a cukorgyártás technológiai lépéseit Élesztő és ecetgyártás: Élesztő színtenyészet Üzemi szaporítás Élesztőcefre feldolgozás Élesztő csomagolás, tárolás Ecetgyártás alapanyagai Denaturálás Ecetcefre készítés Fermentáció, derítés, szűrés Palackozás, tárolás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Keményítő és keményítő hidrolizátum gyártás: Alapanyagok előkészítése Keményítő kimosás Keményítőtej tisztítás, víztelenítés Nedves keményítő szárítás, csomagolás, tárolás Nedves sikér feldolgozás Savas hidrolízis Enzimes hidrolízis Izocukor gyártás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelemállatfajták főbb jellemzői Vágóhídi munkák: élőállat átvétel, előkészítés vágásra, kábítás, szúrás, véreztetés, testtisztítás, 36
és ismerje a berendezéseket. Tudja az édesipari termékek csoportosítását, a termékgyártás technológiai lépéseit és ismerje a berendezéseket. Tudja a sörgyártás technológiai műveleteit és ismerje a berendezéseket. bontás, zsigerelés, hasítás, előhűtés Darabolás, csontozás: húsrészek, osztályozás, csomagolás Másodlagos feldolgozás: húskészítmények gyártása, hűtés, fagyasztás, sózás, pácolás, hőkezelési eljárások, füstölés Étkezési szalonna, sertészsír, tepertő előállítás Technológiához kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelem Csomagolás szerepe, funkciói Egyszerű, impregnált, társított csomagolóanyagok Burkolóanyagok Csomagolóanyagok védőképessége, tárolása Tudja a pálinkagyártás alapanyagainak előkészítését és a pálinka-előállítás technológiáját, ismerje az előállítás berendezéseit. Tudja a likőripari termékek előállítását és a víztelenszesz gyártás technológiáját. Tudja az üdítőital és szikvíz gyártás technológiai lépéseit, ismerje az alkalmazott berendezéseket. Tudja az élesztő előállítás technológiai folyamatát, ismerje a gyártás során alkalmazott berendezéseket. 37
Tudja az ecetgyártás folyamatát és a palackozás módját. Tudja a keményítő és a keményítő hidrolizátum előállításának technológiáját és ismerje az alkalmazott berendezéseket. Tudja az elsődleges feldolgozás (élőállat átvétel, előkészítés vágásra, kábítás, szúrás, véreztetés, testtisztítás, bontás, zsigerelés, hasítás, előhűtés, darabolás, csontozás: húsrészek, osztályozás, csomagolás) és másodlagos feldolgozás (húskészítmények gyártása, hűtés, fagyasztás, sózás, pácolás, hőkezelési eljárások, füstölés, étkezési szalonna, sertészsír, tepertő előállítás) technológiáját és ismerje gépeit. Élelmiszerkémia A víz fizikai kémiai tulajdonságai A víz szerepe az emberi szervezetben, a víz jelentősége A víz jelentősége az élelmiszerekben Az élelmiszerek víztartalma -A vízkötés módjai - Vízaktivitás és mikrobiológiai stabilitás - Víztartalom változások, A szénhidrátok fogalma, csoportosításuk, fizikai, kémiai tulajdonságaik. Monoszacharidok: laktolgyűrűs szerkezet, glikozidos hidroxilcsoport, glükóz, fruktóz, galaktóz, ribóz, dezoxi-ribózok. Diszacharidok: laktóz, maltóz, szacharóz, cellobióz. Oligoszacharidok. Poliszacharidok: keményítő, cellulóz és észterei, 38
vízvándorlások A természetes vizek összetétele, vízlágyítás Csoportosítás, homológ sorok általános fizikai, kémiai jellemzése. A fehérjék felépítése. Az aminosavak, peptidek, amid- és peptidkötések Koaguláció, denaturáció. Az esszenciális aminosav fogalma. Egyszerű fehérjék, összetett fehérjék A glicerin, alanin, lizin, aszparaginsav, glutamin, a dipeptidek kialakulása, az aminosavak amfoter tulajdonságai, ikerionos szerkezete és az izoelektromos pont ismeretének jelentősége Fehérjék az élelmiszeripari technológiákban, a növényi és az állati eredetű fehérjék A fehérjék táplálkozás-élettani jelentősége Biokatalizátorok fogalma, az enzimműködés mechanizmusa. Az enzimek szerkezete, tulajdonságai, glikogén. Karamellizáció, invertálás. A keményítő oldhatósága; biológiai, élelmiszeripari jelentősége. A szénhidrátfogyasztás táplálkozás-élettani szerepe, a túlzott fogyasztás hatásai. A szénhidrátok keletkezése. Fotoszintézis. A lebontási folyamatok fogalma, szerepe, csoportosítása. Az energiatárolás, -felszabadítás lehetősége, megvalósítása, aerob és anaerob folyamatok összehasonlítása. Tejsavas, vajsavas erjedés. A lipidek fogalma, jelentősége, csoportosításuk, kémiai, fizikai tulajdonságaik, a zsiradékok kémiai változásai. Lipoidok, mono- és digliceridek, foszfatidok, szterinek. A lipoidok és zsiradékok közötti különbség. A növényi olajok keményítésének élelmiszer-ipari jelentősége. Ízesítőanyagok, színezékek, állományjavító adalékok (gélképzők, emulgeátorok), tartósítószerek, antioxidánsok, vitaminok. A vitaminok, mikroelemek, ásványi anyagok szerepe. 39
az élelmiszeriparban fontos enzimek Az enzimek működésének optimális feltételei, az enzimaktivitást meghatározó tényezők (Tankönyv: Dr. Salgó András Élelmiszerkémia 1-60.oldal) A víz szerepe a növényi, állati, emberi szervezetben. Ismerje a vízkötési módokat, a vízaktivitás fogalmát. Ismerje a vízaktivitás és a mikrobiológiai stabilitás közötti összefüggéseket. Tudjon példát mondani a vízvándorlásokra. Tudja meghatározni a fehérjék felépítését, a koaguláció, denaturáció az esszenciális aminosav fogalmát. Tudja csoportosítani a fehérjéket, ismerje tulajdonságaikat. Tudja értékelni a fehérjék táplálkozásélettani szerepét. Tudja összehasonlítani a növényi és állati eredetű fehérjéket. Tudja a biokatalizátorok fogalmát, az enzimműködés mechanizmusát, az enzimek fogalmát, tulajdonságait, az Járulékos tápanyagok. Az emberi felelősség szerepe az adalékanyagok kiválasztásánál (Tankönyv: Dr. Salgó András Élelmiszerkémia 61-190.oldal) Tudja definiálni a szénhidrát fogalmát, csoportosítani a szénhidrátokat, jellemezni a szénhidrátok tulajdonságait. Ismerje a szőlőcukor, gyümölcscukor, tejcukor, répacukor, malátacukor, glikogén, cellulóz, keményítő szerkezetét és tulajdonságait. Ismerje a szénhidrátok táplálkozásban betöltött szerepét, a túlzott fogyasztás hatásait. Tudja definiálni a zsírok fogalmát, jellemezni a tulajdonságait, a lipidek csoportosítását, a lipoidok és zsiradékok közötti különbséget. Tudja jellemezni a zsiradékok száradását, romlását, a növényi olajok keményítésének élelmiszeripari jelentősége. Ismerje a zsírok táplálkozásban betöltött szerepét. Ismerje az élelmiszeradalékok felhasználhatóságát az élelmiszertörvény alapján. Tudja az adalékanyagok csoportosítását, ismerje 40
Élelmiszeripari vállalkozások élelmiszeriparban fontos enzimeket. Ismerje az enzimek működésének optimális feltételeit vállalkozással kapcsolatos alapfogalmak vállalkozási formák jellemzői az egyes vállalkozási formák előnyei, hátrányai alkalmazhatóságuk az élelmiszeriparban lehetőségek felmérése, piackutatás üzleti terv fogalma, jelentősége, készítéséhez szükséges alapismeretek erőforrások felmérése, pályázati lehetőségek telephely eszköz- és munkaerőigény a vállalkozás indításához szükséges jellemzőiket, alkalmazásuk módját (élelmiszer-színezékek, antioxidánsok, antioxidáns szinergisták, tartósítószerek, állományjavítók, savak és sók, aromaanyagok, ízfokozók, édesítőszerek, csomósodás- és tapadásgátlók, oldószerek és egyéb élelmiszer-adalékok). Ismerje a vitaminokat, mikroelemeket az ásványi anyagok szerepét. Táblázatokat, statisztikákat tudjon használni. Adalékanygok Ismerje az emberi felelősség szerepét az adalékanyagok kiválasztásában és alkalmazásában. gazdálkodási, pénzügyi, társadalombiztosítási, adózási, leltározási, munkajogi alapismeretek leltározási, árképzési, bizonylatolási alapismeretek a szerződés fogalma, formái, a szerződéskötés alapvető szabályai a számlakiállítás és számlakiegyenlítés alapvető szabályai a fontosabb bizonylatok kitöltésének szabályai kereskedelmi tevékenység folytatásának alapszabályai a vállalkozás átalakításának okai, szükségessége, lehetőségei a vállalkozás megszüntetésének okai, szükségessége, lehetőségei 41
engedélyek, az indítást engedélyező hatóságok, szükséges iratok, dokumentumok A működtetés gyakorlati feladatai engedélykérelmek, engedélyek kitöltése üzleti terv felépítése pályázatok formái, tartalmi, alaki elvárások nyomtatványok felismerése, kitöltése, alkalmazása, tartalmának ismerete (készpénzfizetési számla, nyugta, átutalási számla, szállítólevél, bevételezési-kiadási bizonylat) ÁFA (nettó, bruttó számlaérték) számolása adónyomtatványok felismerése, kitöltése a vállalkozás átalakításának okai, szükségessége, lehetőségei a vállalkozás megszüntetésének okai, szükségessége, lehetőségei 42
Kereskedelem ágazat Évfolyam Áruforgalom Tantárgy megnevezése I. félév követelményei A vásárlási döntés folyamata Az elégedetlen vevő-vásárlói reklamáció kezelése A vásárlási döntést befolyásoló tényezők.a vevőtípusok II. félév követelményei Értékesítési módok jellemzői és alkalmazásuk feltételei, előnyei és hátrányai Az értékesítés folyamata. Eladói feladatok az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatásokban (TK: Brusztné: A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása c.) Az eladóval szemben támasztott követelmények. 12. évfolyam Áruforgalom gyakorlata (TK: Brusztné: A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása c.) Az értékesítés gyakorlati ismeretei: árfeltüntetéssel kapcsolatos panaszok kezelése, eladói magatartásformák panasz esetén, a kiszolgálással kapcsolatos panaszok kezelése, a vásárlók könyve.az áru kicsomagolása a szállítói csomagolásbólaz árukihelyezés általános és speciális szabályai Az értékesítés gyakorlati ismeretei: a fogyasztók tájékoztatásával kapcsolatos feladatok, áruajánlás, személyes eladás, vásárlás bizonylatai, a kereskedő egyéb feladatai a vásárlás befejezésével kapcsolatban 43
Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése (TK: Horváthné- Stágelné: Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése c.) Az üzleti tevékenység gyakorlatban (TK: Kristóf Lajos: Gazdasági számítások a kereskedelemben c.) Marketing a gyakorlatban A létszámgazdálkodás és hatékonysági mutatók. Bérgazdálkodás, bérezési mutatók. A forgalom alakulása és a költséggazdálkodás kapcsolata, a vállalkozás eredményességére való hatása. Az eredmény fogalma, keletkezése, eredménykategóriák, eredménykimutatás. Számítások: létszám- és bérgazdálkodás elemzése és tervezése; az eredmény elemzése és tervezése. Számítások gyakorlása: árképzés, forgalom elemzése, készletgazdálkodás, költséggazdálkodás. A bér és járulékainak számítása. A társasági adó elszámolása. Piackutatási terv készítése. Kérdőív készítés. Megadott szempontok alapján piackutatás. Prezentáció. Egy elképzelt termék/ szolgáltatás piaci bevezetésének megtervezése. Az eredmény nagyságára, alakulására ható tényezők elemzése, értékelése. Következtetések levonása a gazdálkodásra vonatkozóan a könyveléstől kapott információk és a gazdasági számítások elvégzése után. Eredménykimutatások elemzése. Az eredmény adózása és felhasználása. Táblázatok, grafikonok készítése Alapvető statisztikai elemzési módszerek Árubeszerzés, készletgazdálkodás és értékesítés ismétlő számítása Táblázatok és grafikonok készítése, elemzése. Gyakorló feladatok a korábban tanult számításokból, a mutatók értelmezése, elemzések készítése. Egy elképzelt cég PR és arculati tervének elkészítése.egy termék vagy szolgáltatás reklám- és eladás ösztönzési tervének a bemutatása. 44
Marketing Bohnné Keleti Katalin Marketing II. (Marketingkommunikáció) A kommunikáció fogalma, fajtái. A reklám fogalma, szerepe, fajtái. A reklámeszközök fogalma, fajtái. Az eladásösztönzés fogalma, funkciói. SP módszerek. A személyes eladás. A POS eszközök és alkalmazásuk. A direkt marketing. A PR fogalmát, jellemzői, területei. A szponzorálás, az image. Az arculat fogalma, tartalmi elemei. Vezetési ismeretek Horváthné- Stágelné: Az áruforgalom tervezése, írányítása, elemzése Vezetés funkciói. Vezetési módszerek,stílusok. Az üzleti tárgyalás ( megszervezése, lebonyolítása, protokoll) Alapvető munkajogi ismeretek. Tipikus és atipikus foglalkozási formák. Munkakör- elemzés és a munkaköri leírás. Munkaerő tervezés és felvétel. A munkaerő megtartása. A munkaviszony megszűnésének megszüntetésének módjai. A kereskedelmi munkafolyamatok, munkakörök. 45
Közgazdaság ágazat Évfolyam Tantárgy megnevezése Foglalkoztatás II 5/13. évfolyam Foglalkoztatás I Gazdálkodási ismeretek I. félév követelményei Munkajogi alapismeretek. Munkavállaló jogai. Munkajogi alapok. Foglalkoztatási formák. Speciális jogviszonyok. Munkaviszony létesítése.munkaszerződés. Munkaviszonyhoz szükséges iratok. Motivációs levél és önéletrajz készítése. Nyelvtani rendszerezés: Jelen, múlt és jövő idő. Az egyszerű mondat szórendje, tagadás. Formanyomtatvány kitöltése Szóbeli témakörök: Személyes bemutatkozás Napirend Lakás, ház A munkavállalással kapcsolatos szókincs elsajátítása. Gazdálkodás befektetett eszközökkel. Az innováció lényege és szerepe és a vállalkozásnál.tárgyi eszközök értékcsökkenése. A beruházás szerepe a vállalkozásnál. Beruházás folyamata. Készletgazdálkodás, logisztikai rendszer. Munkaerő és bérgazdálkodás. Munkanélküliség. II. félév követelményei Nyelvtani rendszerezés: Segédigék (képesség, lehetőség, szükségesség) Jelen idejű feltételes mód Szóbeli témakörök: Étkezés, szállás A munka világa: A munkavállalással kapcsolatos szókincs elsajátítása. Álláshirdetés elolvasása, lefordítása Munkaszerződés olvasása, értelmezése Önéletrajz írása A vállalkozás vezetése, szervezete és stratégiája.a vezetés lényege és funkciói. A vezetési döntések, a vállalkozás szervezete. A vállalkozás válsága. A vállalati válság szakaszai és típusai.csődeljárás. Felszámolási eljárás. Végelszámolás. 46
Gazdálkodás, gazdaságosság. Könyvelés számítógépen Számvitel Szoftverjog és etika, adatvédelem. A könyvelési programokkal kapcsolatos követelmények. Információ piramis. Könyvelő programok csoportosítása, jellemzői. Könyvelő rendszerek használati jogai, licencek sajátosságai. Főkönyvi és folyószámla könyvelési rendszer. A törzsadatok felvitele. Nyitási-zárási feladatok. lekérdezések a főkönyvi rendszerből. Komplex feladatok megoldása. A számviteli törvény célja és hatálya, főbb fejezetei. A számvitel fogalma és részei, számviteli alapelvek. Könyvvitel fogalma, feladatai. Vállalati számlarend, fogalma, felépítése és szerkezete. A tárgyi eszközökkel kapcsolatos elszámolások. Tárgyi eszközök fajtái. Állományváltozások elszámolása. Immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások. A vásárolt készletek elszámolása. A vásárolt készletek fajtái és jellemzői, bekerülési érték tartalma. Anyagfelhasználás számítása és könyvelése átlagáron, csúztatott átlagáron, FIFO elv alapján. Jövedelem elszámolás. Jövedelemmel kapcsolatos analitikus nyilvántartások. Költségekkel kapcsolatos elszámolások. Bérelszámoló program alkalmazása. Bérszámfejtő rendszer sajátosságai. Törzsadatok felvitele. A munkavállaló felvétele, munkaügyi nyilvántartás készítése. Bérszámfejtés, bérjegyzék készítése. Integrált vállalati rendszerek. A felhasználók és jogosultságok. A rendszer törzsadatai, a törzsadatok felvitele. Összefüggő feladatok megoldása integrált vállalati rendszerekben Saját termelésű készletekkel kapcsolatos elszámolások. Fogalma, fajtái és értékelésük. Raktárra vétellel kapcsolatos számítások és könyvelésük. Visszaáru és minőség engedmény számítás és könyvelés. Pénzügyi és hitelekkel kapcsolatos elszámolások. Bankszámla és a pénztár számla vezetésére vonatkozó szabályok. Értékpapírok, befektetett pénzügyi eszközök könyvelése. Részvény vásárlás és értékesítés. Kötelezettségekkel kapcsolatos elszámolások. Fajtái, jellemzői analitikus nyilvántartásuk. Zárás éves beszámoló. A könyvvitel zárlat célja és feladatai. Beszámoló készítés, a beszámoló részei. A mérleg 47
szerinti eredmény meghatározása. Vállakozásfinanszírozás Vállalkozásfinanszírozás gyakorlat Adózás A vállalkozás pénzügyi döntései. A beruházások értékelése. Fogalma. A befektetés és a beruházás közötti különbségek. Beruházások csoportosítása. Beruházások pénzáramai, típusai. Dinamikus számítások. A beruházás megvalósítása, üzembehelyezés. Forgóeszközök gazdálkodásban betöltött szerepe. A készletek csoportosítása. Az átmeneti és a tartós forgóeszközök közötti különbségek. Beruházások pénzügyi döntései. A beruházások gazdaságossági számításainak gyakorlása feladatok megoldásával. Forgóeszköz-szükséglet megállapítása. feladatok megoldása a forgási mutatók és a mérlegmódszer alkalmazásával. Az adózás rendje. Az adózó és az adóhatóságok. Az adókötelezettség szabályai. Adótitok. Ellenőrzés célja megindítása és lefolytatása.az ellenőrzés befejezése. Személyi jövedelemadózás és bért terhelő járulékok. Az adó megállapítása. Az adóelőleg megállapítása. A bért terhelő járulékok. A szociális hozzájárulási adó. Egyéni vállalkozó jövedelemadózási formái.az egyéni A finanszírozás gyakorlata. Fogalma, jellemzői. Finanszírozási alapelvek. Finanszírozási stratégiák. Hitel, hitelfajták. Forgóeszköz finanszírozás. Pénzügyi tervezés, és a tervek csoportjai. Forgalmi szemléletű terv. A vállalkozás pénzügyi teljesítményének mérése. Teljesítménymutatók. Pénzügyi mutatók. hatékonysági mutatók. Jövedelmezőségi mutatók. Eladósodási mutatók. Mutatók kiszámításának értelmezése. A finanszírozás gyakorlata. Kölcsöntörlesztés, hiteldíj. Nettó forgótőke kiszámítása. Likviditási terv összeállítása. Pénzügyi teljesítmény mérése. Mutatók kiszámítása konkrét adatok ismeretében. Társasági adó alanyai, adófizetési kötelezettség. A társasági adóalap meghatározása, A jövedelem-(nyereség-) minimum számításának szabályai. Az adóalap-korrekciós tételek jelentősége. Az adóalapot módosító tételek csoportjai. Az adó mértéke, 48
Elektronikus adóbevallás gyakorlata vállalkozók adózási szabályai a jövedelem adóban. A vállalkozói személyi jövedelemadó. Az egyszerűsített vállalkozói adó. Az adónem választásának feltételei. Egyszerűbb feladatok megoldása. Társaságok jövedelem adózása. Társaságok jövedelem adózása. Tájékozódás a NAV honlapján. A számítógépen a nyomtatványkitöltő rendszerben a kiválasztott bevallás megnyitása, törzsadatok kitöltése.a dolgozók be- és kijelentésének elkészítése, alapvető adókedvezmények. Az adózás utáni eredmény és a mérlegszerinti eredmény. Az egyszerűsített vállalkozói adó alanyai. Az adónem választásának feltételei. További adónemek a hatályos jogszabályok alapján. Egyszerűbb feladatok megoldása a társasági adófizetési kötelezettség megállapítására. Áfa bevezetésének célja, jellemzői.áfa működési mechanizmusa. Áfa alapfogalmai. A termék értékesítésének és szolgáltatás nyújtásának esetei a tv. értelmében.a termék közösségen belüli beszerzés és a termék importja. A teljesítés helye a termék értékesítése és a szolgáltatások nyújtása esetében. Az adó mértéke. A felszámított áfa megállapítása.a felszámított áfa elszámolásának lehetőségei. Adólevonási jog, és korlátozása. Előzetesen felszámított adó megosztása. Az adó alóli mentességek szabályai. Az adólevonási jog keletkezése. Általános forgalmi adó bevallásának készítése. Az éves adatszolgáltatás teljesítése a dolgozó felé a munkavállaló éves munkájával kapcsolatos bevételeinek, levont adójának, járulékainak 49
adatváltozások bejelentése (T1041. Az egyszerűsített dolgozói bejelentés (T1042E). Bevallás elkészítése a foglalkoztató, kifizetőhely havi szja, szociális hozzájárulási adó és járulék kötelezettségéről a munkavállalók és minden egyéb jogviszonyban foglalkoztatott személy munkavégzésével kapcsolatosan (08-as és 08E bevallás) Mentés, a hibátlan bevallás kijelölése elektronikus elküldésre.a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó (jövedelme szerint adózó és átalányadózó) szociális hozzájárulási adó és járulék kötelezettségeiről (58-as) bevallás elkészítése, alkalmazásának esetei.a biztosított mezőgazdasági őstermelő szociális hozzájárulási adó és járulék kötelezettségeiről (58-as) bevallás elkészítése, alkalmazásának esetei. Az eva bevalláshoz szükséges adatállomány. Az eva bevallás elkészítése egyéni vállalkozás esetén (43- as bevallás). Az eva bevallás elkészítése társas vállalkozás esetén (43-as bevallás). Az átvezetési kérelem elkészítése az adónemek közötti adók átvezetése és a visszaigénylendő adó, járulék illetve az esetleges adókiutalás (17-es bevallás). A személyi jövedelemadó bevallásához szükséges igazolások.magánszemély, illetve egyéni vállalkozó - (jövedelme szerint adózó, átalányadózó, ekhós adóalany) - 53-as bevallásának elkészítése. Saját SZJA bevallás elkészítése.bevallás egyes adókötelezettségekről az államháztartással szemben (01-es bevallás). bevallására (M30-as bevallás).munkáltatói éves adatszolgáltatás a személyi jövedelemadó megállapításához (M29). Az egészségügyi szolgáltatási járulék alá való ki- és bejelentés (T1011-es bevallás).általános forgalmi adó bevallás készítése (65-ös bevallás. Egyéni vállalkozó, társaság éves iparűzési adójának a bevallása.az adatlap elkészítése a kilépő dolgozó időszaki béradatainak összesítésére (Adatlap évszám). A kisadózó vállalkozók tételes adójának éves bevallása (KATA ). Nyilatkozat elkészítése a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról (NY-es bevallás). A bevallási nyomtatványok tartalmának számonkérése. Esettanulmány (SZJA 50
Projektfinanszírozás A projektek és projektfinatése. nszírozás fogalma, jellemzői. A projektfinanszírozás szereplői, csatornái, menete. A projekt finanszírozási struktúrájának kialakítása.a projektfinanszírozásban használt pénzügyi eszközök. A pénzügyi döntések és a finanszírozás összefüggése. Finanszírozási alapelvek. Finanszírozási források jellemzése, a tőkeköltség értelmezése, becslése. Saját erő formái. A projektfinanszírozás helye a banki finanszírozásban. Hitelminősítés, hitelezés folyamata. A projektfinanszírozási garanciák típusai. A projektfinanszírozás kockázati tényezői. Üzleti, hitelezői, nemzetközi finanszírozás kockázatai.a biztosítékrendszer (a biztosítékok formái, szerepe, jellemzői). Garanciaintézmények szerepe és az állami szerepvállalás a projektek finanszírozásában, a garanciák típusai.a projektértékelés általánosan használt módszerei.cash flow elemzés, NPV, IRR, PI, ROI. Projektkockázatok becslése. A kockázatok kezelése. A projektek pénzügyi tervezésének alapjai. Projekt munkaterv lényege, elemei. Projekt humánerőforrás-terv lényege, elemei.a pénzügyi terv kidolgozása.mérlegterv. Eredményterv. Likviditási terv. A projektköltségvetés készítésének folyamata. A projektköltségvetés készítésének módszerei. Cash flow. Likviditástervezés.Költség-haszon elemzés. Projektdokumentáció elemei.megvalósíthatósági tanulmány. Szerződésvázlat (hitelszerződés). Szerződésvázlat (projektszerződés). A projektfinanszírozás jövője, és a lehetséges változások. Kis- és középvállalkozások gazdaságfejlesztést szolgáló támogatásai.az EU támogatások intézményrendszere. A pályázatírás és a pénzügyi tervezés kapcsolata. Projektfinanszírozás és projektciklusmenedzsment (PCM)Indikátorok definiálása. SMART elv. QQTTP elv. A végrehajtáshoz kapcsolódó monitoring és pénzügyi ellenőrzés. Kifizetési kérelmek tartalmi és formai elemei. A projekt szoftver sajátosságai 51
Projektfinanszírozás gyakorlata A projekt szoftver sajátosságai. A szoftver alapbeállításai. Projekt adatok meghatározása Tevékenységek felvitele, kapcsolatok megadása Tevékenység hierarchia rögzítése. Tevékenységek törlése, mozgatása, beszúrása. Kritikus út lekérdezése. Erőforrások felvitele, beállítások, túlterhelt erőforrások, simítás. Naptárak, munkarendek. Arányos költségek tervezése. Fix költségek tervezése. Költségtáblák, jelentések. Mintafeladatok megoldása a projekt szoftverrel. Projekttervezés esettanulmány készítése. Projekt kiválasztásának szempontjai. Projektfolyamatok követése A projekt fogalma. Projektek csoportosítása. Projektek jellemzői. A projektben érdekelt szereplők. A projekt szervezeti formái. A projektmenedzsment fogalma, feladatai. A projektmenedzsment funkciói, területei, jellemzői. Projektstandard. A projekt életgörbéje, fázisa. A projekt életgörbéje, fázisa. Projekttermék meghatározása. Projektciklus menedzsment. Nagyvállalati projektmenedzsment. Problémaelemzés, Célok meghatározása, SWOT analízis. Projekttervezés, célkitűzés.tevékenységfa, logikai keretmátrix. A projekt időtervének elkészítése. Gannt-diagram, hisztogram, hálótervezés. Kritikus út Projekttervek jóváhagyása. A projekt definiálás dokumentumai.a projektmenedzsment csoport kiválasztása. Munkamegosztás. A projektmenedzselés folyamata. Idő, költség, és minőség menedzsment. Emberi erőforrás menedzsment. Kockázat menedzsment. Kommunikációs menedzsment.a projektirányítás dokumentumai. A projektzárás feladatai. A projekt szakmai és pénzügyi zárása. A lezárt projekt elemzése, értékelése. 52