AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKÁJA. SZABÓ MARCEL tanszékvezető, egyetemi tanár (PPKE JÁK)

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKÁJA SZABÓ MARCEL tanszékvezető, egyetemi tanár (PPKE JÁK) 1. Az Európai Unió helye a világgazdaságban Az Európai Unió világkereskedelemben betöltött szerepe rendkívüli jelentőséggel bír. Az Unió összlakossága meghaladja az 500 millió főt 1 (megelőzve ezzel az Egyesült Államok, valamint Oroszország össznépességét), ami a világ népességének a 7 %-át teszi ki. Ehhez képest az Unió a világ összvagyonának több mint egynegyedét állítja elő. 2 Az alapító atyák célja a közös piac, a gazdasági integráció létrehozása volt. Ennek eredményeként a tagállamok között az áruk, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke a minden további korlátozás nélkül szabadon áramolhatott. A közös piac létrejötte lehetővé tette az Unió számára, hogy egységesen lépjen fel a világkereskedelem színterén, és egy erős gazdasági hatalommá nője ki magát a világgazdaságban. Az Európai Unió közös kereskedelempolitikájának bemutatását megelőzően elengedhetetlen annak áttekintése, hogy az Unió miként és hol helyezkedik el a világgazdaság rendszerében. A második világháborút követően a gazdasági helyzet mihamarabbi stabilizálása létfontosságú volt. E törekvés két kulcsfontosságú intézményt hívott életre: a Nemzetközi Valutaalapot (a továbbiakban: IMF), valamint a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (a továbbiakban: Világbank). 3 Az intézmények mellett a kereskedelmi életet meghatározó kiemelkedően fontos lépés volt, hogy 1947-ben Genfben 23 ország aláírta az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményt (a továbbiakban GATT). A GATT multilaterális nemzetközi egyezmény, amelynek célja, hogy meghatározza a nemzetközi kereskedelmet. A GATT elsősorban a nemzetközi árukereskedelmet szabályozta, liberalizálta a kereskedelmet a vámtarifák csökkentésével. Az aláírók célul tűzték ki az egymással szemben fennálló vámtarifáik csökkentését, a kereskedelem akadálytalan megvalósítását, mindezek által az életszínvonal növelését, a teljes foglalkoztatottság elérését, valamint az árutermelés és az áruforgalom bővítését. Szükséges megemlíteni, hogy az akkori politikai körülmények miatt sem a Szovjetunió, sem pedig a szovjet érdekszférába tartozó szocialista államok nem csatlakoztak az egyezményhez, 4 hanem létrehozták a saját tervgazdaság-alapú gazdasági együttműködésüket. A GATT aláírói megállapodtak, hogy az egymás közötti kereskedelemliberalizálás érdekében újabb vámkonferenciákat fognak tartani. 5 A GATT keretében ezt követően hét vámkonferencia került megrendezésre (Annecy, Torquay, Genf, Dillon, Kennedy, Tokió, Uruguay). 6 Ezeknek a fordulóknak a lényege kezdetben a vámtarifák további csökkentése volt. Az Európai Gazdasági Közösség először az 1960-1962 között folyó Dillon-fordulón képviseltette magát informálisan, azonban nem szerepelt a forduló záróokmányának aláírói 1 Eurostat Newsrelease 110/2017, 10 July 2017. 2 Közérthetően az Európai Unió szakpolitikáiról: kereskedelempolitika. Az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxemburg, 2016, 3. 3 Részletesen ezeket lásd például: http://www.imf.org/about/factsheets/sheets/2016/07/27/15/31/imf-world- Bank?pdf=1 4 Christina L. DAVIS Meredith WILF: Joining the Club: Accession to the GATT/WTO. Princeton University, 2013, 22-25, elérhető: https://www.princeton.edu/~cldavis/files/joiningtheclub_daviswilf.pdf 5 Patrick LOVE Ralph LATTIMORE: Trade Rounds and the World Trade Organization. In: International Trade: Free, Fair and Open? OECD Publishing, 2009, 79. 6 World Trade Organization: Understanding the WTO Basics: The GATT years: from Havana to Marrakesh. https://www.wto.org/english/thewto_e/whatis_e/tif_e/fact4_e.htm

közt. Ezt követően az Unió szempontjából jelentős lépés következett, hiszen az 1962-1967 között zajló Kennedy-fordulón a Közösség már önállóan lépett fel. 7 Az Uruguay-i forduló záródokumentuma, a Marrakesh-i Egyezmény 8 hozta létre a Kereskedelmi Világszervezetet (a továbbiakban WTO). 9 A WTO elfogadásával az államok a GATT-szerződés mögé egy intézményrendszert hoztak létre, így elmondható, hogy a WTO GATT intézményesített formája lett, amely tovább képviseli a GATT-elveket. A WTO eredeti tagjává váltak a GATT szerződő felei, valamint az Európai Közösségek. 10 Tekintettel arra, hogy az Európai Közösségek tagállamai is a GATT eredeti szerződő felei voltak, így a döntéshozatalban a következő helyzet állt elő: amennyiben az Európai Közösségek gyakorolta a szavazati jogát, akkor a szavazatainak száma megegyezett azon tagállamainak számával, amelyek tagjai voltak a WTO-nak. A WTO tehát egy olyan szervezet, amely platformot biztosít az abban részes államok kormányai számára, hogy kereskedelmi tárgyalásokat folytathassanak. A WTO keretében megkötött egyezmények tárgyi hatálya széles spektrumú. Azonban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyek áthatják a WTO égisze alatt megkötött egyezményeket. A legmeghatározóbb elvek ezek közül a legnagyobb kedvezmény, a nemzeti elbánás, valamint a kölcsönösség elvei. A legnagyobb kedvezmény elve szerint azon kedvezményt, amelyet a Szerződő Felek harmadik országoknak megadnak, vagy meg fognak adni, kötelesek egymás részére is biztosítani. 11 A nemzeti elbánás elvének lényege, hogy a szerződő felek jogi személyeit, állampolgárait a hazai jogi személyekkel és állampolgárokkal azonos elbánás alá kell vonni, így azonos jogaik és azonos kötelezettségeik vannak, mint a hazai állampolgároknak. Mindezen elvek célja, hogy a szerződő felek között a diszkriminációmentes, egyenlő kereskedelmi feltételek biztosítva legyenek. 12 A kölcsönösség elve értelmében a tárgyalások során kialakított kereskedelmi engedményeknek a viszonosságon kell alapulniuk, vagyis az államoknak a más államokkal szemben elért engedményeket viszonozniuk kell a saját korlátozásaik csökkentésével. A WTO keretében tovább folytatódnak a kereskedelmi konferenciák. A 2001 óta zajló Doha-forduló programlistájának 21 pontjából kiemelkedően fontos a mezőgazdasági, textilipari termékek szabályozása, valamint a fejlődő országokra vonatkozó szabályok megalkotása, illetve az ő bevonásuk a WTO által szabályozott gazdaság vérkeringésébe. 13 A forduló lezárására azonban (elsősorban a napirendi pontok nagy jelentősége miatt) azóta sem került sor. Mindezek ismeretében láthatjuk, hogy az Unió kereskedelmi szabályozását igen erősen meghatározza az a tény, hogy tagja a WTO-nak és hatályosnak ismeri el magára nézve az annak keretében elfogadott valamennyi szabályt. 7 Alberta SBRAGIA: The EU, the US and the Trade Policy: Competetive Interdependence in the Management of Globalization. In: Wade JACOBY Sophie MEUNIER (eds.): Europe and the Management of Globalization. Routledge, 2010, 73. 8 Magyarul lásd: 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről. 9 Patrick M. MOORE: The Decisions Bridging the GATT 1947 and the WTO Agreement. The American Journal of International Law, Vol. 90. No. 2. (April 1996), 317-328. 10 Lásd az Egyezmény XI. cikkét: A WTO eredeti Tagjaivá válnak, akik a jelen Egyezmény hatálybalépése napján a GATT 1947 Szerződő Felei, valamint az Európai Közösségek, amennyiben elfogadják a jelen Egyezményt és a Multilaterális Kereskedelmi Megállapodásokat, valamint Engedményekről és Kötelezettségvállalásokról szóló Listáikat a GATT 1994-hez, és Specifikus Kötelezettségvállalási Listáikat a GATS-hoz csatolják. 11 Részletesen lásd: Joanne GOWA Raymond HICKS: The Most-favored Nation Rule in Principle and Practice: Discrimination in the GATT. The Review of International Organizations, Vol. 7. Issue 3. (2012), 247-266. 12 World Trade Organization: Understanding the WTO Basics: Principles of the Trading System. https://www.wto.org/english/thewto_e/whatis_e/tif_e/fact2_e.htm 13 A Doha-fordulóról részletesen lásd: https://www.wto.org/english/tratop_e/dda_e/dda_e.htm

2. Az Európai Unió közös kereskedelempolitikájának kialakulása, jogi alapjai, hatásköri kérdések A világ történelmében a szorosabb gazdasági integrációk kialakítására való törekvés mindig is jelen volt, gondoljunk csak a korábbiakban kifejtett GATT egyezményre, az annak szabályozási rendszeréből kialakult WTO-ra, az EFTA országokra, Észak-Amerikában a NAFTA szerződésre, és így tovább. Ezen egyezmények gyümölcseként alakult ki a szerződő felek között egy szorosabb gazdasági integráció. Az Unióban a kezdetektől fogva egyértelmű igényként merült fel, hogy az Európai Unió ne csak a belső piac tekintetében, hanem a külső gazdasági kapcsolataiban is egységesen léphessen fel. Ezt a politikát kívánja szabályozni az Unió közös kereskedelempolitikája, amely tulajdonképpen a belső piac külső vetülete. A közös kereskedelempolitika jogi alapjait, annak alkalmazási körét az 1957. évi Római Szerződés 110-115. cikkeiben fektette le, amely szerint a GATT szabályaival összhangban a vámunió létrehozásának külső célja, hogy a világkereskedelem harmonikus fejlődését, a nemzetközi kereskedelmi korlátok fokozatos megszüntetését, valamint a vámakadályok fokozatos csökkentését elősegítse. Az Unió közös kereskedelempolitikája kezdetben egyértelműen az árukra terjedt ki, tekintettel arra, hogy a Közösség elsődleges célja egy szorosabb gazdasági egység létrehozása volt, ahol a tagállamok közötti import-exportra vonatkozó korlátokat kívánták lebontani. A közös kereskedelempolitika alapja a vámtarifa szabályozás, valamint a kereskedelmet akadályozó eszközök csökkentése. 14 1967. július 1-jén hatályba lépett a Fúziós szerződés, amely egységesítette az Európai Atomenergia Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség, valamint az Európai Gazdasági Közösség addig párhuzamosan működő szerveit, és innentől kezdve a három szupranacionális szervezet együttesen Európai Közösség néven lépett fel a nemzetközi színtéren. 15 1968. július 1-jén, a vártnál korábban megvalósult a hat alapító ország között a vámunió. A tagállamok az egymás közötti vámhatárokat lebontották, és megkezdődött a közös vámszabályok kialakítása. Az alapító szerződések aláírását követő 12 éves átmeneti időszak után, 1969. december 31-től kezdve létrejött az Európai Közösségen belül a közös piac, tehát az áruk, a személyek, a szolgáltatások és tőke szabad áramlása megvalósult. A tagállamok 1970-ig a Közösségen kívüli harmadik országokkal még saját hatáskörükben kötöttek kereskedelmi megállapodásokat, azonban előfordult az is, hogy ezzel egy időben a Közösség mint a nemzetközi életben önállóan fellépő jogalany kötött bilaterális megállapodást harmadik országokkal, például 1964-ben Izraellel, illetve 1962 és 1967 között önállóan lépett fel a GATT már említett Kennedy-fordulóján. 1970. január 1- jétől kezdődően a Tanács minősített többséggel hozhatott döntéseket a közös kereskedelempolitikát érintő kérdésekben. Azonban a hatásköri kérdések a közös kereskedelempolitika kapcsán sok esetben tisztázatlanok maradtak a tagállamok és az Európai Közösségek között, így ezt a helyzetet az Európai Unió Bírósága 1975-ben a Low Cost Standard ügy kapcsán az 1/75. számú véleményével rendezte. 16 A fenti ügyben a Bíróság kimondta, hogy az EGK szerződés 113. cikke értelmében a közös kereskedelempolitika a közös piac működésének egyik megvalósítási eszköze. A közös piac létrehozása közös tagállami érdek, így a közös kereskedelempolitika terén is e tagállami közös érdekeknek kell visszatükröződnie, azaz a közös együttműködésnek meg kell 14 Részletesen lásd: DIENES-OEHM Egon ERDŐS István KIRÁLY Miklós MARTONYI János SOMSSICH Réka SZABADOS Tamás: Az Európai Unió gazdasági joga I.: A belső piac és a közös kereskedelempolitika. ELTE Eötvös, 2014. 15 A szerződés hatályba lépését megelőzően mindhárom közösség saját közgyűléssel, tanáccsal, bizottsággal, illetőleg bírósággal rendelkezett. 16 Opinion 1/75. Opinion given pursuant to Article 228 (1) of the EEC Treaty. [ECLI:EU:C:1975:145].

valósulnia. Így elképzelhetetlen, hogy a tagállamok a kereskedelempolitika terén hatáskörüket megtartva saját érdekeiket érvényesítsék külkapcsolataikban, veszélyeztetve ezzel a Közösség érdekeit. Véleményében a Bíróság kimondta, hogy a tagállamoknak nincs hatáskörük nemzetközi szerződéseket kötni, valamint jogszabályokat alkotni a kereskedelempolitika területén, még abban az esetben sem, ha esetlegesen a Közösség az adott területen még nem járt volna el. Így egyértelművé vált, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tárgykörben, azonban a Bíróság kivételes esetekben továbbra is megengedte, hogy a tagállamok saját hatáskörükben járjanak el kereskedelempolitikai kérdésekben. 17 Habár az 1975-ös bírósági döntés tisztázta a Közösség kizárólagos hatáskörét a közös kereskedelempolitika területén, az azonban még mindig nem volt egyértelmű, hogy mi alkotja a Közösség közös kereskedelempolitikájának a belső tartalmát. Tekintettel arra, hogy a gazdasági integráció elsődleges célja a belső piac megteremtése volt, amelynek első lépese a vámunió létrehozása, az nem volt kétséges, hogy az árukkal kapcsolatos nemzetközi megállapodásokban a Közösség a kizárólagosság igényével lép fel. Azt a kérdést azonban már a Bíróságnak kellett megválaszolnia, hogy a szellemi alkotások, szolgáltatások, közvetlen befektetések a közös kereskedelempolitika részét képzik-e. 18 A Bíróságnak az 1/78. számú véleményében újra lehetősége nyílt, arra hogy állást foglaljon a Közösség közös kereskedelemmel kapcsolatos hatásköréről, valamint a közös kereskedelempolitika alkalmazási köréről. 19 Az ügy fókuszában a természetes kaucsukról szóló nemzetközi megállapodás megkötésének hatásköri kérdése állt. A szerződés megkötésére vonatkozó hatáskör azért vált kérdésessé, mert e nemzetközi szerződés amellett, hogy közösségi kötelezettségvállalásról volt szó, a tagállamokra is önálló pénzügyi terhet rótt volna. Végül a Bíróság kimondta, hogy a Közösség hatáskörének kizárólagossága attól függ, hogy a pénzügyi hozzájárulást saját, tehát közösségi költségvetéséből kívánja-e finanszírozni, vagy pedig annak összege közvetlenül a tagállamokat terheli-e. Utóbbi esetben a tagállamok a Közösséggel együttesen vesznek részt a megállapodásban. Ez a vélemény lényegében megerősítette azt a korábbi állítást, miszerint egyes esetekben továbbra sem határolható el egyértelműen a Közösség és a tagállamok hatásköre a közös kereskedelempolitika területén. A vélemény további jelentősége, hogy a Bíróság kifejezetten elismerte, hogy az EGKszerződés 113. cikkében foglaltakat kiterjesztően kell értelmezni, és nem tekinthető taxatívnak az a felsorolás, hogy mi is tartozik a közös kereskedelempolitika alkalmazási körébe. A Bíróság két döntését követő években sem az Egységes Európai Okmány (1986), sem pedig a Maastrichti Szerződés (1992) nem hozott jelentős változást az Unió közös kereskedelempolitikájában. Említést érdemel ugyanakkor, hogy a folyamatosan változó GATT-szabályozás és a GATT-fordulók milyen hatással voltak a közös kereskedelempolitika alkalmazási körének bővülésére. 20 A már említett Uruguay-forduló során a tárgyaló felek megállapodtak a WTO létrehozásáról, továbbá elfogadták a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó egyezményt (GATS), valamint a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásaira szóló egyezményt (TRIPS). Ezzel kapcsolatosan a Bíróság 1/94. számú véleményében ismételten kifejtette az álláspontját a tagállami hatáskörökkel kapcsolatban, melyben külön tárgyalta a Közösség hatáskörét a GATS és a TRIPS megállapodások megkötésére. 21 A 17 Részletesen lásd: Piet EECKHOUT: EU External Relations Law. Oxford University Press, 2011. 18 A témáról bővebben lásd: BARTHA Ildikó: Nemzetközi szerződések mozgásban. Dialóg Campus, Budapest- Pécs, 2015. 19 Opinion 1/79. Opinion given pursuant to the second subparagraph of Article 228(1) of the EEC Treaty - International Agreement on Natural Rubber. [ECLI:EU:C:1979:224] 20 Bővebben lásd: KENDE Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba. Wolters Kluwer, Budapest, 2015. 21 Opinion 1/94. Competence of the Community to conclude international agreements concerning services and the protection of intellectual property - Article 228 (6) of the EC Treaty. [ECLI:EU:C:1994:384]

Bíróság kimondta, hogy mindkét megállapodás tárgyi hatálya érint olyan területeket, amely nem tartozik a Közösség közös kereskedelmi politikájának alkalmazási körébe, így a GATS és a TRIPS megállapodások megkötése a tagállamok és a Közösség megosztott hatáskörébe tartozik. Ennek a véleménynek a tartalmi részét emelte az elsődleges joganyagba az 1999-ben hatályba lépett Amszterdami Szerződés. Ezek alapján a Tanács a Bizottság javaslatára és a Parlamenttel való konzultáció után egyhangú döntéssel kiterjesztheti a közös kereskedelempolitika alkalmazási körét a szolgáltatásokkal és szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokra és megállapodásokra. 22 A Nizzai szerződés (2001) tovább pontosította a tagállamok és a Közösség hatáskörét a nemzetközi szerződések megkötése kapcsán. Eszerint a Közösség csak akkor volt jogosult a nemzetközi megállapodás megkötésére a közös kereskedelempolitika terén, ha ha a mandátum belső hatáskörét nem haladja meg, valamint nem lép túl jogharmonizációs lehetőségein. 23 A Lisszaboni Szerződés (2009) egységesítette a közös kereskedelempolitikára vonatkozó szabályokat. A Reformszerződés immáron pontosan meghatározza és egyértelművé teszi, hogy a közös kereskedelempolitika az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés ötödik részében találhatjuk a közös kereskedelempolitikára vonatkozó rész jogi alapjait (206-207. cikkek). A szerződés meghatározza a kereskedelempolitika céljait (amelyről a későbbiekben fogunk szólni), és annak alkalmazási körét. Tisztázza az Uniónak a nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó eljárási szabályait, továbbá egyértelművé teszi, hogy a szolgáltatások, a szellemi tulajdon, valamint a közvetlen külföldi befektetések területére vonatkozó megállapodások esetében a Tanács egyhangúan jár el, ha a megállapodás olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyekre a belső szabályok esetében is egyhangúságra van szükség. 24 3. A közös kereskedelempolitika elvei és célkitűzései A közös kereskedelempolitikára vonatkozó elveket és célkitűzéseket meg kell különböztetni az Unió minden külső tevékenységét egységesen átfogó általános elvektől és célkitűzésektől, amelyeket az EUSz. 21-22. cikkei rögzítenek, valamint a közös kereskedelempolitikára vonatkozó specifikus elvektől és célkitűzésektől, amelyeket az EUMSz. 206-207. cikkeiben találhatunk meg. Az általános és a specifikus elveket az EUMSz. 205. cikke kapcsolja össze, amely kimondja, hogy az Unió nemzetközi szintű fellépése az Európai Unióról szóló szerződésben meghatározott elvek alapján az ott meghatározott célkitűzések megvalósítására törekszik, az ugyanezen fejezetben megállapított általános rendelkezésekkel összhangban. Az Unió külső tevékenységét meghatározó alapelvek azon elveket foglalják magukba, amelyek az Európai Unió létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték: demokrácia, jogállamiság, emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes és oszthatatlan volta, emberi méltóság tiszteletben tartása, egyenlőség, szolidaritás, valamint az ENSZ Alapokmányában foglalt elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartása. Az Unió külső tevékenységeit ezen alapelvek határozzák meg, valamint külkapcsolatai során ezen alapelveket kívánja érvényesíteni. 25 Az Unió külső tevékenysége során elérendő célok között szerepel többek között, hogy megvédje az általa képviselt alapvető értékeket, a biztonságát, függetlenségét, 22 Lásd a Szerződés 133. cikkét, annak is különösen az új (5) bekezdését. 23 DIENES-OEHM ERDŐS KIRÁLY MARTONYI SOMSSICH SZABADOS i.m. 112. 24 EUMSz. 206-207. cikkek. 25 EUSz. 21. cikk (1) bekezdés.

integritását; megszilárdítsa és erősítse a demokráciát, amely a mi szempontunkból jelentős célkitűzés valamint, hogy előmozdítsa valamennyi ország bekapcsolódását a világgazdaságba, többek között a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő korlátozások fokozatos megszüntetése révén és mindezt a fenntartható fejlődés által meghatározott zsinórmérték szerint. 26 Az EUMSz. erre vonatkozó rendelkező része immáron közös érdekként jelöli meg, hogy az Unió hozzájárul, tehát nem csak törekvéseként, hanem kötelezettség formájában fogalmazza meg a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez, a nemzetközi kereskedelemre és külföldi közvetlen befektetésekre vonatkozó korlátozások fokozatos megszüntetéséhez, és a vám- és egyéb vámjellegű akadályok csökkentéséhez. A közös kereskedelempolitika terén specifikusan két alapelv jelenik meg: a liberalizációs alapelv, valamint az egységesség elve. 27 Tekintettel arra, hogy a közös kereskedelempolitika célja a világgazdaság harmonikus fejlődése, a nemzetközi kereskedelmet korlátozó akadályok lebontása és a vámakadályok csökkentése, egyértelmű, hogy az Unió elkötelezett a kereskedelemben végbemenő liberalizációs folyamatok mellett, mely abból is ered, hogy már a kezdetektől fogva részese a GATT-WTO megállapodásoknak. 28 Ezen felül az EUMSz. rendelkezéseiből az is következik, hogy a közös kereskedelempolitika az egységesség elvén alapul. Külön szót kell ejtenünk a paralelizmus (párhuzamosság) elvéről a külföldi közvetlen beruházások kapcsán. A külföldi közvetlen beruházásokkal kapcsolatos megállapodások eddig jellemzően az Európai Unió tagállamai és a külföldi partnerek kétoldalú megállapodásaira épültek. A közvetlen külföldi beruházásoknak, valamint a szolgáltatások kereskedelmének és a szellemi tulajdon kereskedelmi aspektusainak kizárólagos uniós hatáskörbe sorolása olyan jelentős integrációs ugrásnak tekinthető, amely szükségessé tette az elv rögzítését az EUMSz. közös kereskedelempolitikáját szabályozó 207. cikkében. Az elv értelmében az Európai Uniónak nincs joga nemzetközi megállapodások útján harmonizálni olyan tevékenységi területet, amelyre az Európai Unió belső szabályozása tiltja a közös jog megalkotását. Így a társadalombiztosítással, az egészségüggyel, az iparral vagy a kultúrával kapcsolatos kereskedelmi megállapodások nem sérthetik a tagállamoknak az ezek biztosítására vonatkozó hatásköreit. 29 A paralelizmus elve alapján a társadalompolitikával, az egészségüggyel, az iparral és a kultúrával kapcsolatos megállapodásokat a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően is vegyes megállapodások formájában kell megkötni, tehát mind az Európai Unió, mind a tagállamok részvétele szükséges az ilyen tárgyú nemzetközi megállapodásokban. Tekintettel arra, hogy a közös kereskedelempolitika az Unió külső tevékenységeinek egyike, így a közös kereskedelempolitika eszközeinek felhasználása az Unió más külső tevékenységének megvalósulásához is sokszor hozzájárul (például a humanitárius segélyezésekhez). 4. A közös kereskedelempolitika tárgyi hatálya, alkalmazási köre Az már kezdetekben sem volt kérdéses, hogy a közös kereskedelem tárgyi hatálya alá tartozik a harmadik országokkal folytatott árukereskedelem és az ehhez kapcsolódó vámtarifa szabályozások, valamint megállapodások megkötése. A korábban írtakkal összhangban láthatjuk, hogy a tárgyi hatály az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővült, és idővel kiterjedt 26 EUSz. 21. cikk (2) bekezdés. 27 HORVÁTHY Balázs: A közös kereskedelempolitika alapelvei és célkitűzései az integrált uniós külkapcsolatrendszer tükrében. Iustum Aequum Salutare, 2014/1., 64. 28 HORVÁTHY i.m. 65. 29 EUMSz. 207. cikk (6) bekezdés.

a szolgáltatások kereskedelméhez kapcsolódó vámtarifa- és kereskedelmi megállapodások megkötésére, illetve a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira is. A Reformszerződés egy további alkalmazási körrel bővítette a közös kereskedelempolitika tárgyi hatályát, nevezetesen a külföldi közvetlen befektetésekkel. 4.1. Szolgáltatások és szellemi tulajdon A szolgáltatások kereskedelmével és a szellemi termékek kereskedelmi aspektusaival kapcsolatos szabályozás a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel vált az Unió kizárólagos hatáskörévé. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Unió csak úgy kaphatott kizárólagos hatáskört a szolgáltatások kereskedelme és a szellemi tulajdon kereskedelmi aspektusai tekintetében, hogy a tagállamok a Lisszaboni Szerződés elfogadásakor kikötötték az egyhangú döntéshozatalt e két terület vonatkozásában. Az egyhangúság megkövetelése gyakorlatilag valamennyi tagállam részére vétójogot biztosít a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően is a szolgáltatások kereskedelmével, illetőleg a szellemi termékek kereskedelmi vonatkozásaival kapcsolatos uniós szabályozás tekintetében. Mindazonáltal fontos előrelépésként értékelhető, hogy ezeken a területeken, ahol korábban a tagállamok és az Európai Unió megosztott hatáskört gyakoroltak, a tagállamok hatáskörüket (még ha rendkívül szigorú feltételek mellett is, de) az Unióra ruházták át. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően abban az esetben, ha a szellemi tulajdon kereskedelmével vagy a szolgáltatások kereskedelmével kapcsolatos kérdésben az Európai Unió részvételével nemzetközi egyezmény megkötésére került sor, úgynevezett vegyes szerződések születtek, azaz a harmadik felekkel az Európai Unió és a tagállamok egyszerre kötöttek szerződést. Ha ez a rendszer maradt volna fenn, akkor a szellemi termékek, illetőleg a szolgáltatások kereskedelmével kapcsolatos nemzetközi egyezmények tekintetében az európai integráció részéről minden esetben 28+1 (az EU) szerződéses partnert igényelt volna egy új megállapodás elfogadása. Ennek következtében az ilyen típusú megállapodásokhoz kapcsolódó tárgyalások lefolytatása, illetőleg a megállapodások megkötése meglehetősen lassú, nehézkes és néha ellentmondásos maradt volna. Azáltal, hogy ezek a tárgykörök kizárólagos uniós hatáskörbe kerültek át, a megállapodásokkal kapcsolatos vitákat az Európai Unió megfelelő testületeiben, és nem pedig a harmadik államok jelenlétében lehet lefolytatni. A kereskedelmet érintő azon tárgykörök vonatkozásában, amelyek nem kerültek az Unió kizárólagos hatáskörei közé, a jövőben is lehetőség nyílik vegyes szerződések megkötésére. 4.2. Külföldi beruházások Külföldi beruházások alatt a közgazdaságtudomány azokat a tőkeáramlásokat érti, amelyek célja a tőkeállomány fenntartása és bővítése. A külföldi beruházások két fajtáját különböztethetjük meg, a közvetlen külföldi tőkeberuházások és a portfólió beruházások kategóriáját. 30 Közvetlen külföldi tőkeberuházás esetén amelyet másnéven működőtőkeberuházásnak is szoktak nevezni a beruházó célja, hogy a megszerzett tulajdonjoga 30 Az EUMSz. 206. és 207. cikkei nem határozzák meg a közvetlen külföldi tőkeberuházások fogalmát, az az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatából vezethető le az uniós jogban. A Bíróság a Test Claimants in the FII Group Litigation kontra Commissioners of Inland Revenue ügyben a külföldi közvetlen befektetések három kritériumát határozta meg: a befektetésnek hosszú távúnak kell lennie, nagyságának el kell érnie a kapcsolt vállalkozás saját tőkéjének legalább a 10 százalékát, és a befektető számára vezetői ellenőrzést kell biztosítania a kapcsolt vállalkozás működése felett. Ez a fogalommeghatározás az OECD és az IMF definícióival is összhangban áll. Lásd: C-446/04. számú ügy, Test Claimants in the FII Group Litigation kontra Commissioners of Inland Revenue, [ECLI:EU:C:2006:774]

segítségével a vállalat felett ellenőrzési, irányítási jogokat gyakoroljon. Ezzel szemben a portfólió beruházások esetében a külföldi beruházót nem foglalkoztatja a vállalat irányításának a gondolata, kizárólag abból a célból szerzi meg egy vállalat értékpapírjait, hogy tőkejövedelmeket realizáljon.

4.2.1. A közvetlen külföldi beruházások A nemzetközi árukereskedelem szabályozása érdekében kialakult struktúrák, úgymint a GATT és a WTO, hagyományos kereteket teremtettek a multilaterális együttműködésre az árukereskedelem vonatkozásban. 31 A beruházásokkal kapcsolatos állami szabályok tekintetében a GATT és a WTO alapelvei közé tartozó legnagyobb kedvezmény elve nem volt alkalmazható a beruházásvédelmi kérdésekre, az államok ehelyett kétoldalú megállapodásokkal biztosították azt a gazdasági környezetet, amellyel a beruházások volumenét befolyásolni tudták egymás között. 32 4.2.2. A portfólió beruházások Míg a közvetlen tőkebefektetések 2009. december 1-je óta az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartoznak, addig a portfólióbefektetések továbbra is tagállami hatáskörben maradtak. Ennek következtében az olyan tőkebefektetési megállapodásokat, amelyek mindkét kategóriára kiterjednek, indokolt lehet vegyes szerződésekként, azaz olyan formában megkötni, hogy mind az Európai Unió, mind pedig annak tagállamai a szerződés részes feleivé válnak. 4.2.3. Az integrált beruházási politika által támasztott új kihívások A beruházásvédelmi kérdések uniós hatáskörbe kerülése számos nemzetközi jogi problémát fog eredményezni, hiszen ennek következtében ki fog épülni egy olyan, a közvetlen tőkeberuházásokra vonatkozó uniós jogrend, amellyel a tagállamok harmadik felekkel korábban kötött beruházásvédelmi megállapodásai nem lehetnek ellentétesek. Ez tehát azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződéses jog egy új szerződésmegszüntetési okkal gyarapodhat, nevezetesen azokkal a helyzetekkel, amelyek során egy nemzetközi szerződés a tagállam által az uniós tagság korábbi szakaszában egy harmadik országgal kötött megállapodás azért szűnik meg, mert a tagállam elveszti az ezen a területen fennálló szerződéskötési hatáskörét, és a magasabb rendű uniós jogrenddel ellentétben áll a harmadik állammal korábban kötött beruházásvédelmi szerződés. Az uniós tagállamok megállapodása a Lisszaboni Szerződésben, miszerint a beruházásvédelemmel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó hatáskört átruházzák az Európai Unióra, a nemzetközi közjogban harmadik országok szempontjából pacta tertiis megállapodásnak számít, ennek következtében az erre való hivatkozással történő esetleges szerződésmegszüntetés nemzetközi jogi értelemben meglehetősen problematikus lehet. A WTO szervezetében eddig mind az Európai Unió, mind a tagállamok részt vettek, amikor azonban olyan kérdésben kellett szavazni, amely az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozott, csak az Európai Unió szavazott, a tagállamok képviselői nem vettek részt a szavazásban. Az Unió mindazonáltal ilyen esetekben annyi számú szavazatot adhatott le, ahány tagállama volt a szavazás időpontjában. Ez a rendszer feltétlenül meg fog változni a jövőben, és valószínűleg nem lesz indokolt, hogy az Európai Unió és a tagállamok egyaránt tagjai legyenek a Kereskedelmi Világszervezetnek, hiszen az Unió ma már gyakorlatilag a WTO valamennyi hatásköre, tehát az árukereskedelemre vonatkozó vámszabályok, a 31 Joost H. B. PAUWELYN: The Transformation of World Trade. Michigan Law Review, Vol. 104, Issue 1. (2005), 1-66. 32 A GATT és a WTO hatáskörei a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatosak, azonban a beruházásokra nem terjednek ki. Stijn BILLIET: From GATT to the WTO: The Internal Struggle for External Competences in the EU. Journal of Common Market Studies, Vol. 44. Issue 5. (2006), 899-919.

szolgáltatások nemzetközi kereskedelme és a szellemi termékek kereskedelmi vonatkozásai tekintetében is kizárólagos hatáskörrel bír. Ezáltal tulajdonképpen indokolatlanná válik a tagállamok jövőbeni részvétele a WTO-ban. Ez észszerű megoldássá tenné azt, hogy az Európai Unió államai, ha nem is lépnének ki a WTO-ból, de legalábbis annak működésében a részvételüket szüneteltetnék, és ehelyett csak az Európai Unió jelenítené meg ezt az állami csoportosulást. Ebben az esetben természetesen az Európai Uniónak csak egy szavazata lenne, ám ez nem gyengítené az Európai Uniót a nemzetközi porondon, már csak azért sem, mert a WTO-ban a döntéshozatal tipikusan konszenzussal történik. 5. A közös kereskedelempolitika eszközei A közös kereskedelempolitika eszközrendszere két nagy csoportra osztható: autonóm eszközökre és szerződéses eszközökre. Autonóm eszközöknek tekintjük azokat az általában másodlagos joganyaghoz tartozó általános vagy egyedi aktusokat, amelyek az Unió kizárólagos hatáskörébe tartoznak, és amelynek érvényesítéséhez nincs szükség más jogalanyra. Ilyen autonóm eszköznek minősül a vám, az import-exportrendszer adminisztratív elemei, valamint a kereskedelmi védintézkedések. Ezzel szemben a szerződéses eszköz érvényesítéséhez egyértelműen szükséges az Unión kívül egy másik szerződő fél is. A szerződéses eszközök között megkülönböztetünk bilaterális (kétoldalú) és multilaterális (többoldalú) szerződéseket. 5.1. Autonóm eszközök 5.1.1. Uniós vámjog Az Európai Gazdasági Közösség megalakulását követően egyre nőtt a tagállamok vámigazgatásának jelentősége és hatásköre, illetőleg a tagállami vámhatóságok által alkalmazott jogszabályok száma is. Ebből következően egyre nagyobbá vált annak a veszélye, hogy az egyes tagállamok eltérően alkalmazzák a vámszabályokat, aláásva ezáltal az egységes belső piac koncepcióját is. Ennek megelőzése érdekében az Európai Közösségen belül 1968. július 1-jén a 950/68/EGK rendelettel került sor a közös vámtarifa bevezetésére, melynek jelenleg hatályos szabályait a Tanács 2658/87/EGK rendelete tartalmazza. A közös vámtarifa lényege, hogy egy harmadik államból az Unió területére érkező terméket a belépés helyétől függetlenül ugyanabba a termékkategóriába kell besorolni (ennek a besorolásnak az alapja az ún. TARIC, az Integrált Közösségi Vámtarifa Rendszer), és ugyanakkora vámot kell utána fizetni. Az uniós vámjog részletszabályait, így különösen a vámtechnikai és vámeljárási szabályokat az Európai Parlament és a Tanács 952/2013/EU rendelete, ismertebb nevén az Uniós Vámkódex tartalmazza, mely 2016. május 1-jén lépett hatályba. Az Uniós Vámkódexben található vámtarifák tekintetében a legfontosabb megállapítás az, hogy az Európai Unió vámrendszere kéthasábos, autonóm és szerződéses vámtételeket is tartalmaz. A szerződéses vámtételek alapvetően a WTO keretei között létrejövő megállapodásokat jelentik azon vámtételek kapcsán, amelyeket a WTO tagállamai bizonyos termékek vonatkozásában egymással szemben kialkudtak. Azon államok esetében, amelyek nem tagjai a Kereskedelmi Világszervezetnek és nem részesei egy adott termék vonatkozásában létrejövő nemzetközi megállapodási rendszernek, az Európai Unió saját hatáskörben meghatározott, autonóm vámtételeit alkalmazza, amelyek lényegesen

magasabbak, mint a WTO keretei között kialakult vámszabályok. 33 Az autonóm vámtételek a korábbiakban jóval nagyobb jelentőséggel bírtak az Európai Unió kereskedelmi kapcsolataiban, mivel az Unió az úgynevezett állami kereskedelmet folytató országokkal (így tipikusan a Szovjetunió érdekszférájába tartozó államokkal, így Magyarországgal szemben is) szemben ezeket a vámszabályokat alkalmazta. 34 5.1.2. Import-exportrendszer eszközök A vámok mellett az Európai Parlament és a Tanács 2015/478 rendelete tartalmazza az Unión kívüli országokból származó termékek behozatalára vonatkozó közös szabályokat. Főszabály szerint a rendelet a termékek szabad behozatalának elvét hirdeti meg, azonban az Unió hozhat védintézkedéseket. 35 Nem tartoznak e rendelet hatálya alá a különleges behozatali szabályok hatálya eső tartozó textiltermékek. Ezen felül az Európai Parlament és a Tanács 2015/755 rendeletében rendezi az egyes harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó közös szabályokat. 36 Az Európai Parlament és a Tanács 2015/479 rendelete rögzíti a kivitelre vonatkozó szabályokat. E rendelet határozza meg a kivitel szabadságának alapelvét, mely szerint az Unióból nem-tagállamokba történő kivitel mennyiségi korlátozásoktól mentes. Esetleges védintézkedéseket itt is elfogadhat az Unió, amennyiben létfontosságú termékek hiánya miatt kritikus helyzet alakulna ki. Az Európai Unió jogrendje szerint a közös kereskedelempolitika eszköze lehet az Európai Unió intézményei által biztosított exporttámogatások rendszere. Ezen felül a tagállamok is jogosultak arra, hogy termékeik nemzetközi piacra vitelét anyagi eszközökkel serkentsék és támogassák. A nemzetközi gazdaság elmélete alapvetően ellenzi az egyes államok vagy integrációs szervezetek részéről nyújtott kiviteli támogatások rendszerét, hiszen ez torzító hatással bír a szabadpiaci versenyre. Érdekes módon, míg az Európai Unió az exporttámogatások tekintetében meglehetősen engedékeny saját politikáját illetően, erőteljesen fellép a harmadik országok versenytorzító intézkedéseivel szemben, amennyiben azok anyagi támogatással kísérlik meg saját vállalataik termékeit az Unió piacán elhelyezni. A Tanács 717/2008/EK rendelete szabályozza a mennyiségi kontingensekre vonatkozó közösségi eljárási szabályokat. Ezt a rendeletet abban az esetben kell alkalmazni, amennyiben az Unió mennyiségi és behozatali kontingenseket határoz meg. Ezeket a szabályokat nem lehet alkalmazni a WTO tagállamaival szemben. 37 5.1.3. Kereskedelmi védintézkedések rendszere 5.1.3.1 Anti-dömping eljárás 33 A GATT szerződő feleit kölcsönös kötelezettség terheli az egymással szemben alkalmazott vámok folyamatos csökkentésére. A szerződő államok között vámemelésre csak kivételes esetben, védintézkedésként nyílik lehetőség. 34 Az állami kereskedelmű országokkal szembeni különleges közösségi importszabályozás mögött politikai okok húzódtak meg. A szocialista KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) állama ugyanis nem ismerték el az Európai Gazdasági Közösséget, amely erre válaszként többletkorlátozásokkal járó specifikus importrendszert dolgozott ki és alkalmazott ezen államok vonatkozásában. 35 Védintézkedés alkalmazására akkor kerülhet sor, ha valamely termék vonatkozásában az Unió piacán kárt okozó vagy azzal fenyegető rendeltetésellenes helyzet alakul vagy alakulhat ki. A védintézkedést kiválthatja például dömping, szubvenció, de akár egy természeti katasztrófa (például aszály) is. 36 A rendelet Azerbajdzsánra, Észak-Koreára, Fehéroroszországra, Kazahsztánra, Türkmenisztánra és Üzbegisztánra alkalmazandó. 37 A rendelet jelenleg csupán a Fehéroroszországból és Észak-Koreából behozott textiltermékekre vonatkozik.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat körébe soroljuk a dömpinget, melynek célja, hogy valamely terméket az Európai Unióba exportáló országban alkalmazott rendes értékénél alacsonyabb áron értékesítsenek. A rendes érték az az érték, amelyet az exportáló országban a normál kereskedelmi forgalomban az értékesítőtől, illetőleg termelőtől független személyek az áruért fizetnek. A dömping alkalmazása esetén abból indulunk ki, hogy a termék előállításának országában a kereslet és a kínálat törvényei határozzák meg a termék piaci értékét. Amennyiben a termelő vagy valamely forgalmazó a terméket az Európai Unióba szállítja és ott a termelési országban alkalmazott rendes ár alatt értékesít, akkor valószínűsíthető módon a forgalmazással hosszú távú piaci nyereség elérésére törekszik és hatalmas mennyiségű áruval kívánja elárasztani az Európai Unió piacát. A dömpingár alkalmazása révén igyekszik más termelőket kiszorítani a célzott piacról, hogy e termelők gazdasági hanyatlása után az egyedülálló vagy jelentős előnyöket magába foglaló piaci pozíciókat kihasználva extra profitot érjen el. A dömpinggel szemben a Bizottságnak csak akkor van módja védintézkedéseket alkalmazni, ha bebizonyosodik, hogy a dömping az Európai Unió területén kárt okoz. A dömpingellenes vám célja, hogy a dömpinget gyakorló gazdasági társulást a további hasonló jellegű tevékenységtől elriassza, és ennek érdekében a vám kiszabásával minél inkább közelítse az áru értékét az eredeti származási országában alkalmazható rendes piaci árhoz. A dömpingellenes vám alkalmazása közigazgatási jellegű eljárás és intézkedés, amelyben a jogviszony egyfelől az Európai Unió, másfelől a dömpingtevékenységet folytató gazdasági társaság között áll fenn. A dömpinggel kapcsolatos jogi háttérszabályozást az Európai Parlament és a Tanács 2016/1036 rendelete tartalmazza. 5.1.3.2. Szubvencióellenes eljárás Az Európai Unió nem csupán a gazdasági társaságokkal való konfrontációt vállalja, hanem fellép azon államokkal szemben is, amelyek szubvencionálják az Európai Unió területére irányuló kivitelt. Szubvencióról akkor beszélhetünk, ha az Európai Unió területére importált árucikk közvetlen vagy közvetett termelési, szállítási vagy exporttámogatásban részesül azon ország részéről, ahonnan az export származik. Ha ennek következtében a terméknek az Európai Unió területén alkalmazott exportára alacsonyabb, mint a termelés szerinti országban érvényesített rendes értéke, akkor szubvenció valósul meg. Az Európai Unió piacán okozott kár itt is feltétele annak, hogy a szubvenciót alkalmazó országgal szemben nemzetközi jogi jellegű szankciókat alkalmazhasson az Unió. A szubvencióellenes eljárás igen hasonló az antidömping eljáráshoz, jogalapját az Európai Parlament és a Tanács 2016/1037 rendelete képezi. A szubvencióellenes eljárás keretei között az Európai Unió azt az államot kívánja szankcionálni, amely gazdasági szereplőjének az Európai Unióba irányuló kiviteli tevékenységét jelentős anyagi eszközökkel segíti elő. Mivel az Európai Unió is rendelkezik az exporttámogatások saját rendszerével, méltánytalan volna, ha más államokat hasonló jellegű tevékenység miatt büntetni próbálna. Éppen ezért csak akkor van helye az Unió által harmadik államokból érkező támogatott behozatallal szembeni intézkedésnek, ha az adott állam a vállalkozások egy speciális csoportjának objektív módon nem mérhető szempontok szerint biztosít jelentős pénzügyi eszközöket az Európai Unió területére történő exporthoz. A szubvencióellenes eljárást nem kezdeményezheti az Európai Unió területén működő gazdasági szereplők. Az antiszubvenciós eljárás eredményeképpen többek között kiegyenlítő vámok kiszabására van lehetőség. 5.1.3.3. Kereskedelmet gátló akadályok elleni védelem:

Az Európai Parlament és a Tanács 2015/1843 rendelete határozza meg a kereskedelem akadályozását eredményező, más államok által előidézett helyzetekben követendő eljárási rendet. Ilyen esetekben formális nemzetközi konzultáció vagy vitarendezés is felvetődhet, ezenkívül megtorló intézkedéseket is alkalmazhat az Európai Unió. Így például felfüggesztheti az addig érvényesített kereskedelmi kedvezményeket, vámokat léptethet életbe vagy mennyiségi korlátozások bevezetéséről dönthet. Ezen intézkedéseket minősített többséggel a Tanács fogadja el. 5.2. Szerződéses eszközök 5.2.1. Többoldalú egyezmények A multilaterális egyezmények közül kiemelkedik a WTO-GATT szerződésrendszer. Az Unió ugyan nem volt szerződő fél a GATT szerződés megkötése során (már csak azért sem, mert akkor még nem is létezett), azonban miután megalapítását követően kizárólagos hatáskörrel rendelkezett a közös kereskedelempolitika terén, a GATT fordulók tárgyai során hallgatólagosan elfogadottá vált az Unió jelenléte és egyfajta virtuális tagsága 38, illetőleg maga az Unió is kötelezőnek tekintette magára a nézve a GATT tárgyalásokon elfogadott szerződéseket. Az Unió részvétele szempontjából az 1962 és 1967 között zajló Kennedy fordulót lezáró genfi jegyzőkönyv hozta meg a fordulópontot, ahol már maga a Közösség is, mint szerződő fél vett részt és írta alá a szerződést a tagállamok mellett. 39 5.2.2. Kétoldalú egyezmények Az Unió kereskedelmi tárgyú kétoldalú megállapodásokat is köthet. Tekintettel arra, hogy e megállapodások felsorolása igen hosszú lenne, így csak példa szintjén említjük meg az euro-mediterrán társulási megállapodást, amelyet az Európai Közösségek és azok tagállamai kötöttek meg a Libanoni Köztársasággal, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársasággal, az Egyiptomi Arab Köztársasággal, a Jordán Hásimita Királysággal, Izrael Állammal, a Marokkói Királysággal és a Tunéziai Köztársasággal. 40 6. Intézmények hatásköre 6.1. A közös kereskedelempolitika végrehajtásának kereteit meghatározó intézkedések A közös kereskedelempolitika végrehajtásának kereteit meghatározó intézkedéseket az Európai Parlament és a Tanács határozza meg rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben. A rendes jogalkotási eljárásról röviden csupán annyit szólnánk itt, hogy a Bizottság előterjeszti a javaslatot a Parlament és a Tanács számára, amely intézmények legfeljebb három olvasatban megtárgyalják az adott javaslatot, módosításokat javasolnak, és amennyiben sikerrel járnak a tárgyalások, legkésőbb a harmadik olvasatban megszavazzák a 38 HORVÁTHY Balázs: Közös kereskedelempolitika és tagállami külkereskedelmi igazgatás. Elérhető: http://mek.oszk.hu/02100/02127/02127.htm 39 A Tanács 68/411/EGK határozata az 1964-1967 közötti kereskedelmi konferencián aláírt többoldalú megállapodás megkötéséről. 40 A Tanács 2006/356/EK határozata, a Tanács 2005/690/EK határozata, a Tanács 2004/635/EK határozata, a Tanács 2002/357/EK határozata, a Tanács 2000/384/EK határozata, a Tanács 2000/204/EK határozata, a Tanács 98/238/EK határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság, az Egyiptomi Arab Köztársaság, a Jordán Hásimita Királyság, Izrael Állam, a Marokkói Királyság és a Tunéziai Köztársaság közötti társulást létrehozó euromediterrán megállapodás megkötéséről.

rendeletet. A rendes jogalkotási eljárás egyenlő súlyt biztosít a jogalkotásban a Parlament és a Tanács számára, azaz mindkét szerv egyetértése szükséges az adott jogi aktus elfogadásához. 6.2. Nemzetközi megállapodások megkötése Abban az esetben, ha az Unió egy vagy több állammal vagy nemzetközi szervezettel kíván megállapodást kötni, illetve a szerződéskötésről tárgyalni, akkor az EUMSz. 207. cikkében foglalt különös szabályokra tekintettel az EUMSz. nemzetközi megállapodásokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Ezek alapján a Bizottság ajánlásokat terjeszt a Tanács elé, amely felhatalmazza a szükséges tárgyalások megkezdésére. A Tanács ezen felül a főtárgyaló számára irányelveket határozhat meg, külön bizottságot jelölhet ki, amellyel a tárgyalások során egyeztetni kell. A Tanácsnak és a Bizottságnak biztosítania kell, hogy a nemzetközi megállapodás összhangban legyen a belső uniós politikával és szabályokkal. A Bizottság ezeket a tárgyalásokat a Tanács által kibocsátott irányelvek keretei között tárgyalja meg. A Bizottság rendszeres jelentéstételre köteles a különbizottság, valamint az Európai Parlament felé. Valamennyi, a közös kereskedelempolitika területén harmadik féllel kötött uniós megállapodást az Európai Parlament elé kell terjeszteni, és ki kell kérni a Parlament véleményét. A Lisszaboni Szerződés a 218. cikk (6) bekezdésben meghatározott öt specifikus esetben 41 a konzultációs kötelezettségen túl a Parlament egyetértését is előírja a nemzetközi megállapodás megkötéséhez. Ez gyakorlatilag azzal a következménnyel jár, hogy szinte valamennyi nemzetközi megállapodás megkötéséhez szükség van a Parlament jóváhagyására. 41 Ezek az esetek a következők: társulási megállapodások megkötése; az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozás; együttműködési eljárások bevezetése útján külön intézményi keretet létrehozó megállapodások megkötése; az Unióra nézve jelentős költségvetési kihatásokkal járó megállapodások megkötése; és a rendes jogalkotási eljárás, vagy a különleges, az Európai Parlament egyetértéséhez kötött jogalkotási eljárás alkalmazási körébe tartozó területekre vonatkozó megállapodások megkötése.