PÁZMÁNY PÉTER, A JEZSUITA ESZTERGOMI ÉRSEK Széljegyzetek Tusor Péter új monográfiájához Tusor Péter, Pázmány, a jezsuita érsek, Kinevezésének története, 1615 1616 (Mikropolitikai tanulmány) Collectanea Vaticana Hungariae, Classis I, vol. 13, Gondolat Kiadó, Budapest Róma, 2016, 459 oldal Tusor Péter történész, a MTA PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoportjának vezetője és a Collectanea Vaticana Hungariae sorozat szerkesztője, már 2014. május 28-án megvédte az MTA Doktori Tanácsa előtt doktori értekezését Egy epizód Magyarország és a római Szentszék kapcsolataiból: PÁZMÁNY PÉTER ESZTERGOMI ÉRSEKI KINEVEZÉSE (Mikropolitikai tanulmány) címmel. Ez az értekezés, miként a most ismertetett, 2015 végére megjelent kötet is, Pázmány Péter életművének egy epizódjára összpontosított: a jezsuita Pázmány Péter bonyodalmas érseki kinevezését, főleg annak politikai hátterét elemzi újabb dokumentumok felfedezésével. Megvilágít néhány homályban maradt mozzanatot. Ezzel kapcsolatban újra megvizsgálta azt a központi kérdést Őry Miklós SJ, Lukács László SJ, Szabó Ferenc SJ tisztázó tanulmányai nyomán : vajon Jezsuita maradt-e Pázmány mint érsek? Lukács László Rómában élt történész rendtársam ebben a fenti című tanulmányban egyszerűsítve, rövidítve, magyarul foglalta össze alaposabb francia nyelvű tanulmányunkat, amely a Rendtörténeti Intézet folyóiratában (AHSI) jelent meg. 1 Tusor Pázmány érseki kinevezésének főleg az 1615 1616-os évek szövevényes politikai vonatkozásait, a Habsburg-ház és Vatikán kapcsolatait tárgyalja hosszan, viszont nem eléggé figyel a római jezsuita Kúria ellenállására, Pázmány lelki krízisére, amely már egy esztendővel korábban (1614-ben), Aquaviva generális alatt kezdődött. Ennek ismerete Pázmány cenzúra-ügye, átlépési szándéka a karthauzi rendbe hozzátartozik a bonyolult kinevezés történetének teljes megértéséhez. Minderről bőven tájékoztat a Pázmány Péter emlékezete című gyűjtőkötetben Lukács László említett összefoglalója mellett Őry Miklós SJ Pázmány kegyelemvitája a grazi egyetemen és Szabó Ferenc SJ Pázmány hitelemzése a grazi De Fide traktátusban című tanulmány. 2 Ezek bőven tárgyalják a kegyelemvitában részt vevő grazi teológiatanár elleni feljelentések és a cenzúra-ügy miatt elkeseredett Pázmány lelki válságát. 1 Lásd Lukács László Szabó Ferenc (szerk.), Pázmány Péter emlékezete, Róma, 1987, 197 267. (= Lukács). Itt foglalta össze Lukács László francia nyelvű, alaposan dokumentált tanulmányunkat: Autour de la nomination de Péter Pázmány au siège primatial d Esztergom (1614 1616) in Archivum Historicum Societatis Iesu 54 (1985) 77 148. (= Archivum 54). 2 Pázmány Péter emlékezete, 9 98 (=Őry), 99 180 (=Szabó Ferenc), a cenzúra-ügyet lásd: 155kk. Mindkét tanulmány bőséges dokumentációval. 1
Együttműködésem Őry Miklóssal Mielőtt Tusor művének elemzésére rátérnék, ki kell emelnem Őry Miklós (1909 1984) három évtizedes Pázmány-kutatásainak jelentőségét. 3 P. Őry kutatásaiban igénybe véve római magyar rendtörténészek, Lukács László és Polgár László segítségét hihetetlen mennyiségű dokumentációt gyűjtött össze Pázmány életművéről. A Szolgálat szerkesztése mellett Kardos Klára segítségével minden erejét a Pázmány-kutatásnak szentelte. (Szakmai kapcsolatban volt hazai rendtársaival, Holovics Flóriánnal és Petruch Antallal is.) 1970-ben kiadta Pázmány tanulmányi évei című kismonográfiáját, és a Diatriba 1975-ös hasonmás kiadásához (amelyet már beledolgozott korábbi, Pázmány egyháztanáról szóló disszertációjába) alapos bevezetőt írt. Felkutatta a göttweigi bencés apátságban a grazi Theologia Scholastica hiányzó részeit (ez azonban már csak halála után jelent meg). Amikor 1979 tavaszától Klagenfurtban bekapcsolódtam kutatómunkájába, beavatott műhelytitkaiba. Tervünk az volt, hogy a Tanulmányi évek folytatásaként feldolgozzuk és megírjuk Pázmány grazi filozófiai és teológiai munkásságát (az Opera Omnia hat kötete őrzi ezt). Közben jött a megrendelés a Szent István Társulattól egy háromkötetes Pázmány-antológia összeállítására. Ehhez fogtunk hozzá Kardos Klára segítségével. Egy százoldalas bevezetőben összefoglaltuk Őry Miklós addigi Pázmány-kutatását. 4 Ebben megrostáltuk a Pázmány kilépésével kapcsolatos írásokat ( Pázmány kilépése a jezsuita rendből és érseki kinevezése ). Javaslatomra a történések vezérfonalául azt a hosszú levelet vettük, amelyet Pázmány 1616. február 8-án Prágából írt Rómába Vitelleschi jezsuita rendfőnöknek. 5 Tusor Pétertől eltérően 6 mi alapvető jelentőséget tulajdonítottunk Pázmány önigazoló levelének a rágalmak tisztázásában. Ebben a levélben Pázmány beszámol arról, miként keletkezett a híresztelés özvegy báró Balassáné, Bakith/Bakics Margittal való intim viszonyáról. Pázmány az 1610-es évek elején az özvegyet leányával együtt visszatérítette protestánsból katolikus hitre. Többször ellátogatott hozzájuk Detrekőre. Egy alkalommal, amikor Nagyszombatban és Bécsben pestis dühöngött, nem érkezett meg Bécsbe, hanem másfél hónapot Detrekő várában töltött. Egyik jezsuita társának információit felnagyította és igazságtalan vádakká alakította át egy féltékeny protestáns úr, Permai János, aki feleségül szerette volna venni az özvegyet. Azt gondolta, hogy Pázmány beszélte le a házasságról. Pázmány bécsi házfőnöke, Florian Avancinus hitelt adott a szóbeszédnek, és Rómát is értesítette. Amikor Pázmány a pletykákról értesült, a generális engedélyével 1614 3 Erről bővebben Szabó Ferenc SJ, Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében, JTMR L Harmattan, Bp., 2012, 21 29: Pázmány ébresztése. 4 Pázmány Péter, Válogatás műveiből, Szent István Társulat, Bp., 1983, I, 11 107: Pázmány Péter (1570 1637). 5 Hanuy, Epistolae, I, 47 53; Hist. Soc. 56, ff. 103 106v. Eredeti kézírás. Hanuy átírása több helyen pontatlan. Lásd Lukács 233 237, 10. dokumentum. 6 Tusor, III, 57kk. 2
augusztusában Rómába utazott, hogy helyzetét tisztázza. Már ekkor az volt a szándéka, hogy átlép a szigorú karthauzi rendbe, mert osztrák elöljárói, Busaeus tartományfőnök és főleg Avancinus kíméletlensége elkeserítette. Aquaviva (kevéssel halála előtt) megnyugtatta Pázmányt, és két levelet írt osztrák elöljáróinak, hogy együtt érzőn, szeretettel bánjanak vele, mint beteg taggal. Sajnos, Bécsbe visszatérve Pázmány ugyanazt a bánásmódot tapasztalta osztrák elöljárói részéről. Sőt még jobban elmérgesítették a helyzetet a Forgách érsek halála utáni egyházpolitikai bonyodalmak, Pázmány érseki kinevezésének terve, valamint még súlyosabb erkölcsi vádak (azt híresztelve, Pázmánynak gyermeke van!). 7 Csupán azt akartam itt hangsúlyozni, hogy Pázmány lelki válsága (a jezsuita rendből való kilépési szándéka) még Forgách halála előtt kezdődött. P. Őryvel már megmutattuk, hogy a jezsuita Pázmány valójában nem lépett át a szomaszka rendbe, bár pápai engedélye volt, mert mielőtt megkezdte volna a noviciátust, 1616. április 25-én Mátyás király már kinevezte turóci prépostnak, majd esztergomi érseknek (pápai bulla: 1616. november 28). A kilépéssel kapcsolatos néhány tisztázatlan kérdést még megoldottam Őry Miklós halála után, Lukács László rendtörténészünk segítségével, amikor folytattam közös munkánkat, elsősorban Pázmány Péter teológiájának feldolgozását. 8 Tusor Péter új monográfiája A fiatal történész, Tusor Péter ilyen előzmények ismeretében, a rá jellemző lendülettel újabb történeti dokumentumokat is felkutatva újrabogozta Pázmány érseki kinevezésének bonyolult történetét. Kicsit talán bonyolította is számtalan ismétléssel, az újat hozó politikai és egyházpolitikai kitérőkkel. Szerencsére végül a X., Összefoglaló fejezet átláthatóan vázolja a kutatást. 9 Tusor a következőket írja új kutatásáról: A kutatás által eddig használt források eredetiben történő, kritikai, fontosabb esetekben filológiai igényű újraolvasása, illetve számottevő újabb dokumentáció hasznosítása az eddigieknél részletesebb történeti rekonstrukciót tett lehetővé. Elvégzése során mindenekelőtt tisztázni 7 A Pázmány-ellenes a vádakról, egy feljelentő levélről és a hozzácsatolt fiktív szerelmes levelekről, valamint R. Kobenzl SJ rágalmazásáról, illetve a vádak tisztázásáról bővebben írtunk P. Lukáccsal (Archivum 101 104; Lukács 209 214). Tusor még részletesebben igyekszik föltárni a sötét ügyet könyve III. fejezetében (57 80). 8 Ennek gyümölcse lett két monográfiám: A teológus Pázmány (Róma, 1990 és Budapest, 1998) és Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében. A magyar műveket is figyelembe vevő 2012-es monográfiám Nyitányában Pázmány ébresztéséről írva hálával adóztam Őry Miklósnak, aki a hazai kulturális diktatúra idején, külföldön folytatta évtizedes Pázmány-kutatását, mígnem itthon is szabadabb lett a légkör. Összefogva a hazai kutatókkal (Hargittay Emil, Bitskey István és mások) már P. Őry Miklós halála (1984) után 1987-ben megjelentettük Rómában a már idézett Pázmány Péter emlékezete című gyűjtőkötetet; 1988. február 29. március 2. között pedig Budapesten, az ELTE-n nagyszabású Pázmány-konferenciát rendeztünk, neves szakemberek részvételével. Tíz évvel később, 1998-ban a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Hargittay Emil professzor szervezésében, az általa koordinált fiatalabb kutatók részvételével tartottunk konferenciát Pázmány Péter és kora címmel. 9 A kötet a dokumentumok (339 390), a bibliográfia és az indexek után angol nyelvű összefoglalót nyújt (429 456) magyarul nem tudó olvasóknak. 3
tudtuk, hogy Pázmánynak érseki kinevezése előtt miért kellett átlépnie egy másik szerzetesrendbe. (312) Valójában ezt már Őryvel és Lukáccsal elvégeztük. Tusor lekicsinyli a jezsuiták szerepét az átlépés akadályozásában: Muzio Vitelleschi generális és római munkatársai nevezetesen vikáriusa, az osztrák F. Alber, a Társaság Alkotmányára, a jezsuiták 4. fogadalmára hivatkoztak, amelynek értelmében az ünnepélyes fogadalmas csak pápai parancsra vagy felmentésre fogadhat el püspöki méltóságot. A Habsburg-párti Melchior Klesl bécsi püspök ötletéről (pro forma lépjen át a szomaszka rendbe) és V. Pál engedélyt adó brévéiről mi is beszéltünk. Tusor Péter nagyobb hangsúlyt fektet a Habsburg-diplomácia erőfeszítéseire (Lodovico Ridolfi római Habsburg-ügyvivő szerepe különösen fontos); joggal kiemeli a magyar katolikus rendek és főpapok emlékiratát (élükön Hethesi Pethe László és az ő megbízásából Partinger közvetítését). 10 A jezsuita Pázmány érseki kinevezésének késleltetését Tusor főleg a magyar 1608/8. tc.-vel magyarázza, 11 amely törvény tiltotta, hogy jezsuiták egyházi javadalmat birtokolhassanak. A bécsi béke idevágó cikkét megerősítő, meglehetősen rövid 8. (koronázás előtti) cikkely kimondja, hogy a jezsuitáknak Magyarországon semmi állandó fekvő jószáguk és birtokjoguk ne lehessen. A törvényszöveg nem a rendről, hanem kifejezetten a rend tagjairól beszél, kizárja a jezsuitákat a feudális társadalom tagjai közül. Tusor (zárójelben) megállapítja (519): Ennek a törvénynek az ismeretében végképpen csodálkozhatunk, hogy a Pázmány-kutatás több mint három évszázada során senki nem kapcsolta össze az érseki kinevezés körüli huzavonát ezzel a törvényi akadállyal. Szerzőnk szerint a jezsuita rend ellenállása (a 4. jezsuita fogadalomra hivatkozva), valamint a Pázmány személye ellen indított rágalomhadjárat (Balassáné Bakits Margittal való kapcsolatát kellett kivizsgálni) mellett ez magyarázza a nagyhatalmat birtokló protestáns rendek ellenállását a jezsuita kinevezésével szemben. Ez az oka annak, hogy Habsburg-részről mindenképpen el kívánták érni: Pázmányt V. Pál még a kinevezés előtt vegye ki valamilyen módon a Jézus Társaságból. 12 Fontos új adalékkal szolgál Tusor arra vonatkozólag, hogy miért éppen a szomaszka rendbe való átlépést javasolta Klesl Borghese bíborosnak 1616. január 11-i levelében? 13 Tusor szerint a válasz egyszerű: a prágai nuncius, a Pázmány kinevezése mellett elkötelezett Placido de Mara éppen ekkoriban alapított a szomaszkáknak jól dotált kollégiumot dél-itáliai püspöki székhelyén, Melfiben. Innen jön tehát a kapcsolat. Olyan rend kellett, amelynek nincsen háza a 10 Tusor, 311 316. 11 Részletesen Tusor, 47 56: Pázmány érseki kinevezésének elmaradása és az 1608/8. tc. (Pápai Habsburg-tárgyalások, 1616. január február.) Tusor a 45. oldalon hivatkozik a Lukács által is idézett (218) Vindiciae Ecclesiasticae-re, Pázmány 1620-as önvédelmi írására, amelyben ezeket írta: Ez kitalálás, rágalom, és nyilvánvalóan hamis, hogy én mesterkedésekhez folyamodva jutottam az esztergomi székbe 12 Tusor, 52. Tusor itt említi az 1618. évi országgyűlésen háromszor is napirendre kerülő heves jezsuita-ellenes támadásokat. Az udvar félelmei jogosak voltak, nem akarta felrúgni az 1608. évi 8. törvénycikkben rögzített megállapodást a rendekkel. 13 Tusor, 316kk. 4
közelben, hogy Pázmány jelöltideje jelképes lehessen éppen a nunciusnak az irányítása, elöljárósága alatt. Az elképzelés, hogy a jezsuita joghatóság megszűnése után a teljesen formálisnak tervezett szomaszka»noviciátust«pázmány a pápa helyi képviselőjének felügyelete alatt töltse, szintén Klesl január 11-i levelében tűnik fel először. 14 Tusor ezután részletesen kifejti az általa felkutatott dokumentumok alapján De Mara nuncius szerepét a terv megvalósításában, a Pázmány elleni rágalmak, feljelentések tisztázásában. 15 Tusor Péter doktori disszertációja megvédésekor IV. tézisében így összegzett: Pázmány Prágában de facto 1616. március végétől az első két pápai bréve alapján, De Mara nunciusnak köszönhetően függetlenné vált a Jézus Társaságtól. Április 9- én Rómában per procuratorem hivatalosan kinyilvánította átlépési szándékát a szomszkákhoz, amelyet a római vikáriátuson egy újabb, folyamatban lévő, végül 1616. április 21-én publikált bréve tett végül lehetővé. Így kerülhetett sor április 25- én turóci préposti kinevezésére Prágában. De iure 1616. április 27-től 1616. november 14-ig a szomaszka rend tagja volt (novicius-jelölt), beöltözése és»noviciátusa«, valamint örökfogadalma kijelölt elöljárója, a prágai nuncius eltávozása, júniusi leváltása miatt nem volt végrehajtható; majd időközben uralkodói érseki kinevezése, illetve épp a november 14-i határnapon végbemenő pápai prekonizációja mindezt szükségtelenné tette. Pázmány, ha sajátos körülmények között is, de egyházjogilag teljesen szabályosan lett esztergomi érsek. 1616. szeptember 28-i uralkodói kinevezésének elfogadásakor a kánonokkal és lelkiismeretével összhangban járt el. ( ) Királyi kinevezése a magyar törvényeknek is megfelelt, hiszen előléptetésekor Pázmány valóban nem számított a jezsuita rend tagjának. Lukács Lászlóval Rómában 1985-ben Őry Miklós korábbi kutatásait kiegészítve főleg Pázmány M. Vitelleschi generálishoz írt 1625. december 11-i bizalmas levele alapján ezt állítottuk: Pázmányt pápai engedéllyel csak proforma helyezték a szomaszkákhoz, ott csak jelölt volt királyi kinevezésekor, de nem tett fogadalmat, tehát ténylegesen nem lépett ki a jezsuita rendből. Összegezve megállapítottuk: Pázmány nemcsak személyes meggyőződése szerint, hanem jogerősen is jezsuita maradt. 16 Örömmel nyugtázom, hogy Tusor Péter történész végeredményben egyetért végkövetkeztetésünkkel. Pázmány, a jezsuita érsek című monográfiájával egy vitatott részletkérdésben kiegészítette, néhol pontosította, de lényegében igazolta azt. Budapest, 2016. január 19. Szabó Ferenc SJ 14 Tusor, 316. Tusor zárójelben megjegyzi: Ez a Lukács László által publikált levél [Lukács, 232] hihetetlenül fontos, hiszen itt vázolódik először ( ) az alkalmazásra kerülő megoldás. 15 Tusor, 317kk. Előzőleg bővebben Tusor, 25 45: II/1. Ridolfi ügyvivő és De Mara nuncius tárgyalásai 1615 novemberéig. 16 Lukács, 215 216. 5