1Móz 11,1-32 Bábel, azaz Babilon Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére. Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendős korában nemzé Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után. És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat. Arpaksád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé Séláht.És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. Séláh pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Hébert. És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. Héber pedig harmincznégy esztendős vala és nemzé Péleget. És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. Péleg pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Réut. És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. Réu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé Sérugot. És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat. Sérug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Nákhort. És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. Nákhor pedig huszonkilencz esztendős vala, és nemzé Thárét. És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.tháré pedig hetven esztendős vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt. Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot. Meghala pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei előtt, az ő születésének földjén, Úr-Kaszdimban. Ábrám pedig és Nákhor vőnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya. Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke. És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének. Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendős, és meghala Tháré Háránban. Bevezetés Ebben a részben két egymással ellentétes dolgot jelent ki az Ige. Az egyik az emberi összefogás, annak célja és eredménye. A másik az, hogyan választott ki Isten Sém
nemzetségéből egyetlen embert, egyetlen családot. Sém nemzetsége megromlott, az egész földdel együtt. Isten nem talált senkit, egyetlen embert sem, aki ne rontotta volna meg a saját útját. Ábrahámról az olvasható a Józsué könyve 24. részének 2. versében: És monda Józsué az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak atyja, és idegen isteneknek szolgáltak vala. Mindenki megrontotta az útját. Isten kegyelemből - csak kegyelemből, nem érdemből -, elhívta Ábrahámot, ezáltal választott magának egy népet, akiből megszületik Jézus Krisztus, az egyetlen igaz Ember. A babiloni város- és toronyépítést nézzük meg közelebbről. A Prédikátorok könyve 1. részének 9. versében ez áll: A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Ez a bábeli történet ékesen bizonyítja, hogy nincs új a nap alatt. Ami akkor volt, ami történt, az ezután is így lesz. Éppen ebből a szempontból vizsgáljuk meg Isten Igéjét: mi lesz még, és mire figyelmeztet az alapige története a múltból. Ne úgy olvassuk, mint egy ősrégi történetet, legendát, leírást, hanem úgy, mint ami nemsokára eljön, mert már benne is vagyunk a kezdetekben! Olyan gyorsan zajlanak az események, hogy az emberiség nemsokára a kellős közepében fogja találni magát. 1.) Bábel lázadás Isten ellen Mit jelent az a név magyarul, hogy Bábel vagy Babilon? Két jelentése van. Az egyik jelentése a zűrzavar: Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére (9. v.). Egy másik jelentése: Isten kapuja. Ők ugyanis úgy gondolták, hogy ez a torony, a város tornya az eget fogja érni. Az a sátáni szellem, amely építtette velük a várost és a tornyot, azt gondolta, hogy elér Istenig, ezért majd a felépített torony lesz Isten kapuja. Ez a gondolkodás és ez a szellemiség nagyon jellemző a mai korra is. Mindazok a szellemi áramlatok, amelyek ma a világban vannak - a keleti miszticizmustól elkezdve, a New Age-en át - azt akarják az emberbe táplálni, hogy elérheti Istent, ha önmagában keresi. Magában az emberben, belül van az Isten kapuja. Innen a földről, a természeten keresztül - meditációkkal, spiritiszta módszerekkel, szellemi dolgok útján - eljuthat Istenhez. Ennek - mert először azt gondolták, hogy a torony majd az eget éri - már látható következménye ma: a zűrzavar. Minden területen - az egész világon - egyre fokozódik a zűrzavar. Régi értékek semmivé válnak. Régi erkölcsi értékek a visszájára fordulnak. Nem tudja az ember, mit csinál, honnan jön, hova megy, mit akar. Zűrzavar van az egyes emberek lelkében, zűrzavar az országokon belül, a népek között, zűrzavar az egész világon, de főleg zűrzavar szellemi téren. Honnan indult Bábel? Már Mózes első könyve 10. részének 10. versében olvasható: Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. Nem a 11. részben kezdődött az, hogy kelet felől elindultak és Sineár földjén síkságot találtak. Kinek a birodalma kezdődött Bábelben? Nimródé. Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród (8-9.v.). Nimród birodalmának kezdete volt Bábel. A 10. rész 11. verséből tudjuk, hogy ő alapította Ninivét, a babiloniai és az asszír birodalmat, amely Isten népének két nagy ellensége volt. A tíz törzs az asszír fogságba, a két törzs meg a babilóniai fogságba ment. Mit jelent Nimród neve, aki Bábelt alapította? Azt jelenti: fellázadni, lázadó, ellenálló. Ő volt az első ember, akiben nyilvánvalóvá lett az Isten elleni lázadás. Birodalmat akart alapítani Sineár síkságán, Babilóniát. Az egész emberiségen ugyanez a lázadó szellem uralkodik el most.
Kicsi gyermekek már lázadnak a szülők ellen, Isten ellen, a sorsuk, a betegségük, a gyengeségük, a kormány, az erkölcsi értékek, minden és mindenki ellen. Hatalmas lázadó, sátáni szellemiség lesz egyre jobban úrrá. Ez a lázadás indítja az embert arra, hogy - Felibök hágok a magas felhőknek (Ézs 14,14) - úgy akarják elérni Istent, hogy saját maguk istenévé válnak, és úgy élnek, hogy nekik senki nem parancsolhat. Ennek lesz a következménye - az egész világon - a nagy zűrzavar.
2.) Miért építették Babilont? Két célt említ itt az Ige a 4. versben: És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. (1) Nevet akartak szerezni maguknak Az egyik cél az volt, hogy nevet szerezzenek maguknak. Azzal akartak nevet szerezni, hogy felépítik a várost és a tornyot. Mit jelent ez? Isten nevének a tisztelete már nem volt ott az emberekben. Ma sincs ott. Más név kell, maguknak akarnak nevet szerezni. A Malakiás könyve 3. részének 16. versében ez olvasható: Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. Ugyanilyen a világ ma is. Vannak még néhányan, akik tisztelik az Urat, akik félik és becsülik az Ő nevét. A többség nevet akar szerezni magának. Név: azt jelenti, hogy én akarok a magam istene lenni. Úgy rendezem be az életemet, ahogy én jónak látom. Isten ne szóljon bele, más nevet nem tisztelek, csak a sajátomat, a saját céljaimat és elképzeléseimet. Nagyon vigyázzunk, mert ez a szellemiség betör a hívő emberek közé is! Megkísért minket is, hogy ne adjuk meg az Úr nevének a megfelelő tiszteletet, hanem magunknak szerezzünk nevet. Építsünk a saját elgondolásunk szerint, végezzük a munkát, amiről úgy gondoljuk, hogy jó, hiszen az Úr munkája. Mindez istentiszteletnek is látszhat. A zsidó nép is úgy gondolta, tiszteli Istent - a maga módján. A sátáni törekvés az, hogy ne legyen ember, aki becsüli az Úr nevét, hanem keressenek más neveket. Ez lehet a mi gyülekezetünk neve, a velem egyetértők neve, egy külön csoport stb. Bármi lehet, ami először teljesen jónak látszik, csak éppen nem egyedül az Úr van a középpontban. Ki az, aki becsüli az Úr nevét? Aki nem becsüli az Úr nevét, az más név után néz, és azonnal belekerül ebbe a szellemi áramlatba - szerezzünk magunknak nevet! -, ami babiloni, lázadó, és végül zűrzavarhoz vezet. (2) Nem akartak elszéledni a földön Ez volt a másik cél. Ez már teljesen nyílt lázadás Isten szava ellen. Isten azt mondta az embernek - először Ádám idejében - a Mózes első könyve 1. részének 28. versében: És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Isten tehát azt mondta, hogy töltsék be a földet, de az emberek nem akarták. Sineár síkságának beszédes a magyar jelentése. Sin azt jelenti: a Hold istene. Sineár: a Hold isten földje. Hasonlóan misztikus az emberiség ma is. A nagy univerzumból, az égitestekből, a csillagokból várja életének megoldását. Találtak egy síkságot és azt mondták: itt letelepedünk, nem megyünk el az egész föld színére, nem szóródunk szét. Mózes első könyve 9. részének 1. versében olvasható: Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. Noénak is ugyanazt mondta Isten, de nem akartak szétszóródni, hanem egyesült erővel várost és tornyot építettek, mert nevet akartak szerezni maguknak.
Ugyanez a törekvés van ma a világban, az egyesülés, ami az antikrisztusi birodalom kialakulásáig tart. Egységes vallás, pénz, gazdaság, kormányzás, egy világkormány, és úgy gondolja az emberiség, elérte célját. Megteremti itt, ezen a földön saját elképzelése szerint - a boldogságot, a jólétet, az új világot, de a vége csak zűrzavar. Úgy, ahogy Bábelben is volt. 3.) Hogyan akarták elérni ezt a célt? (1) Várost akartak építeni Eddig városépítésről nem volt szó. Isten nem mondott ilyet, az ember szívében sem fordult meg. Amikor Ábrahámot kihívta, pont a Sineár földjéről jött ki. Úr városa ezen a síkságon, a Tigris és az Eufrátesz folyó között volt. Városból jött, Úr Kaszdimból, és soha nem akart várost alapítani, ezért lakott sátrakban, mert Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten (Zsid 11,10). A hit embere így gondolkodik: nem alapozok a földiekre, nem állok be a sátáni tervbe, nem olyan életet akarok, amelyben az emberiség nagy része részt vesz. Nem akarok olyan várost, aminek a tornya, a teteje az égig ér, hanem amelynek alapja az égben van, melynek építője és alkotója Isten. A városépítés az emberiség gyakorlatává vált. Azok a városok, amelyek mára kiépültek, szinte előre vetítik a bábeli zűrzavarnak az árnyékát. A városi élet régen védelmet jelentett, mert kőkerítéssel volt körülvéve. A városi élet bizonyos kényelmet ad, azonban bűnfészek. A nagy világvárosok példája mutatja, mennyire tombol a lázadás, az erőszak, a bűn. Mennyi zűrzavarnak a fészke. Elérkezik az az idő, amikor az Antikrisztus uralomra jut, és egy várost egy gombnyomással térdre lehet kényszeríteni, mert elveszíti a villanyt, megszűnik a lift, a víz - minden egy pillanat alatt. Mutatják ezt azok az események, amikor egy-egy nagyvárosban - például New Yorkban -, csak egy órára szünetel az áram: pánik, félelem tör ki az emberekben, és azonnal megkezdődnek a fosztogatások, a rablások, a gyilkosságok, a sötétség, a félelem ural mindent. Az ember várost épített, de csak zűrzavar lett belőle. (2) Tornyot akartak építeni A torony, amit építeni akartak - olyat, hogy a teteje az égig érjen - megmutatja azt a gőgöt, ami az emberekben van: igen, elérem Istent; fölibe hágok a felhőknek is; hasonló leszek a Magasságoshoz. Hogyan értékelte Isten a Bábelnél kialakult helyzetet? Mózes első könyve 11. részének 5. versében: Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. Isten úgy látta, az ember képes lesz véghez vinni, amit elgondolt magában. Erre nem legyintett, nem kicsinyelte le - kis férgek és hernyók, mit akartok -, hanem azt mondta Isten: ha hagyom, véghez fogják vinni. Egy kicsit félreérthető a 6. vers: És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Más fordításokból kitűnik, hogy a munka kezdete nem az, hogy egy nyelvük legyen. Ebben az is benne van, hogy amit az ember ott Bábelben akart - a város építése, amelynek a teteje majd elérné az eget a toronnyal - az csak a kezdet, a munka eleje ahhoz képest, amit az ember el akart érni. Jött volna még a folytatás, és amit kigondolt az ember a szívében, azt el is érte volna. Miért képes mindezt megtenni az ember? Azért képes, mert ott áll mögötte a sátáni hatalom, a sötétség hatalma. Az a hatalom, amelyik megjelent akkor is, amikor az Úr Jézus ezen
a földön járt, és viteték a Szent Szellem által a pusztába, ahol az ördög megkísértette. A következőt mondta Neki a harmadik kísértéskor: Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborúlva imádsz engem (Mt 4,8-9). Amikor megjelenik majd a bűn embere, a veszedelemnek a fia, az Antikrisztus, neki is felkínálja az ördög az egész világot, annak minden dicsőségét és a saját hatalmát. 4.) A mai Bábel Új világkorszakot ígér a Sátán, és mindent odaad, csakhogy boruljon le, imádja őt az ember. Ez a szellemiség kezdődött el Bábelben. Akkor volt a kezdet, de Isten véget vetett neki, mert még nem jött el az ideje. Mára azonban igen, és kezd kiépülni ez a nagy világbirodalom, a nagyváros. Az egész világ már egyetlen nagyváros lesz, egy közigazgatás alatt, egy kézben. Ez a sátáni világbirodalom már kezd kiépülni, és nemsokára teljesen kész lesz. Elég nyíltan lehetett eddig sok mindenről beszélni, de lehetséges, hogy már nem sokáig tehetjük. Az egész világ az egyesülés felé halad, itt van az egyesült Európa. Ma még léteznek külön nemzetek. Még nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen. Azonban nagyon felgyorsultak az események. Ugyanúgy, mint amikor a magnókazetta a vége felé jár, és egyre gyorsabban forog. Az Ige azt a hasonlatot hozza, hogy míg a könyvtekercs elején olvasnak, addig lassan kell forgatni, de a végén már gyorsan pörög. Most a végén vagyunk. Már nem kell száz éveknek eltelni, amíg valami megmozdul. Isten hogyan mutatja be azt, ami Bábelnél kezdődött el? Nyilvánvaló, hogy az ember téglából, kőből és szurokból nem tud olyan tornyot építeni, amelynek a teteje az égig ér. Ahogy azonban Babilon későbbi sorsa alakult, és ahogy ma, az utolsó időkben látjuk, annak nyilvánvalóan a teteje az eget fogja érni. (1) Fussatok ki Bábelből! Fussatok ki Babilonból, és kiki mentse meg az ő lelkét, ne veszszetek el az ő gonoszságáért, mert az Úr bosszúállásának ideje ez, megfizet néki érdem szerint. Arany pohár volt Babilon az Úr kezében, a mely megrészegíté ez egész földet; nemzetek ittak az ő borából, azért bolondultak meg a nemzetek. Hamar elesett Babilon és összeomlott, jajgassatok felette, kössétek be balzsammal az ő sebét, hátha meggyógyul! Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok el őt, és menjünk kiki a maga földére, mert az égig hatott az ő ítélete, és felemelkedett a felhőkig (Jer 51,6-9). Isten, amikor Jeremiással megíratta ezt a könyvet, elsősorban arra a Babilonra - Babiloni Birodalomra - gondolt, amely Nabukodonozor idejében állt fenn. Ő szállta meg Jeruzsálemet: elvitte az Úr házának edényeit, felégette a várost, és elvitte a maradék népet is Babilonba. Isten adta Nabukodonozor kezébe az Ő népét az istentelenségük miatt. Isten elmondja itt azt is, hogy a Babiloni Birodalomnak vége lesz. Vége is lett. Dániel könyvében van leírva, hogy hogyan lett vége. Nabukodonozor unokája Belsazár király ivott azokból az arany és ezüst edényekből, amelyeket az Úr házából elhoztak. Megjelent a kézírás palotájának meszelt falán: megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál (Dán 5,27). Még azon az éjszakán megölték Belsazár királyt. A médek elfoglalták, és vége lett a birodalomnak. Azért mondja Jeremiás: fussatok ki Babilonból, ki-ki mentse meg az ő lelkét, hogy el ne vesszenek Babilon gonoszságáért. Ma, a mi időnkre egy másik jelentése van ennek az Igének. Babilon az idők folyamán jelképe lett az Isten
ellen lázadó rendszereknek. Lehet az világrendszer, bármilyen vallási és politikai rendszer, amely Isten ellen lázad, amelynek a háta mögött ott van a lázító, sátáni hatalom. Isten arra kérte akkor az Ő népét, és arra kér ma is bennünket: fusson ki mindenki Babilonból, ki-ki mentse a lelkét, hogy ne veszszen el az ő gonoszságáért A Mózes első könyve 11. részének 7. versében ez áll: Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. A Jeremiás próféta könyve 51. részének 7. versében pedig: Arany pohár volt Babilon az Úr kezében, a mely megrészegíté ez egész földet; nemzetek ittak az ő borából, azért bolondultak meg a nemzetek. Most előttünk teljesedik be újból ez a prófécia. Ebből a borból, a babiloni borból isznak a nemzetek, a lázadó szellemiségből, hogy egyesüljünk, és Isten nélkül oldjuk meg a földi életünket és boldogulásunkat. Ettől a bortól bolondult meg az egész világ, a nemzetek. Megalkotják a nagy Babilont, a nagy világbirodalmat, amelynek a csúcsára oda fog ülni az Antikrisztus, akit szomorú, de istenként, messiásként fog üdvözölni először a zsidó nép, azután a világ. Kezdetben nem ismerik fel, azt gondolják, a Messiás jött el, és csak később derül ki az igazság. Amikor gonoszsága a tetőpontjára ér, akkor Isten az antikrisztusi birodalom felett is ítéletet tesz. Hamar elesett Babilon és összeomlott, jajgassatok felette, kössétek be balzsammal az ő sebét, hátha meggyógyul! [Próbálják is gyógyítgatni.] Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg (Jer 51,8-9). Az égig hatott az ítélete. Ami végül az égig ért, az nem a torony volt, hanem a gonoszság és az ítélet. Ez a sátáni szellemiség most az egész földet össze akarja hozni, hogy elámítsa az embereket, és megrészegítse a népeket. Isten ellen lázítja fel őket, és beül majd a jeruzsálemi templomba, isten gyanánt mutogatja magát. Abban akar tetszelegni: Istenhez lettem hasonló, én vagyok az isten. (2) A nagy parázna A Jelenések könyve 17. részének 1. versétől ez olvasható: És jöve egy a hét angyal közűl, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül; A kivel paráználkodtak a föld királyai és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt. Az is Babilonhoz tartozik, ami lesz, és ami részben már volt is. Azt mondja az Ige, hogy ez a Babilon a paráznáknak, a föld utálatosságainak az anyja, aki részeg a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől. Ez az Isten elleni támadás akkor kezdődött el, amikor azok, akik Krisztusról neveztetnek - a keresztyének, akik hordozzák a krisztusi nevet -paráznákká, hűtlenekké lettek Jézus Krisztushoz. Azok ellen fordultak, akik Krisztus hű bizonyságtevői maradtak. Ha végigtekintünk az egész egyháztörténelmen, láthatjuk, hogy mindig így volt. Eretnekeknek nevezték a hűségeseket, máglyán elégették, vízbe fojtották, meggyilkolták, háttérbe szorították őket.
Akkor kezdődött el a romlás, amikor Isten nevének már nem adták meg a tiszteletet, hanem azt mondták, szerezzünk magunknak nevet; amikor az egyház neve volt a fontos, és nem Krisztusé. Amikor az egyház hatalma volt fontos, és nem Krisztus hatalma. Amikor az emberi elgondolás volt a fontos, és nem Isten elgondolása. Nem volt meg az Úr nevének a tisztelete. Itt kezdődött el. Nem a világban, hanem azok között, akik az Ő nevéről neveztetnek. Paráználkodtak vele a föld királyai és az ő paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakosai. Amikor olyan hatalmat kívántak maguknak, ami a föld királyainak a hatalma. Istenből, a Krisztusból valók összekeveredtek, összeelegyedtek azzal, ami nem Belőle való, hanem földi, testi és ördögi. Itt indult meg a paráznaság, az összeelegyedés. Először vallási téren kell, hogy ez a szellemiség tönkre tegye az emberiséget. Ne legyen olyan ember, akiben megvan az Isten nevének a tisztelete. Azonban mindig lesznek, csak kevesen. Eljön az idő, amikor Babilon a kevesek ellen támad, és részeg lesz ismét a szenteknek, Jézus bizonyságtevőinek a vérétől. (Lehetséges, hogy nem sokáig beszélhetünk erről.) Ott fogja kezdeni, hogy senki ne emelhesse fel a szavát, senki ne szólhasson, akinek világos látása van, aki tiszteli, ismeri az Urat, Isten Igéjét és kijelentését. Isten abban az időben is ad látást azoknak, akik mindezeket nem teszik meg maguktól, azonban ezeket elhallgattatják. Ez a világ következik, ez előtt állunk. Amíg vannak, akik képviselik az Urat, amíg vannak, akik világosan látnak és beszélnek, addig az Antikrisztus nem tudja megvalósítani a tervét. Ezért kell, hogy Isten elvigye a Gyülekezetet, mielőtt hatalomra jut. Ezért kell, hogy akik még azután is az Ő nevéről neveztetnek, és a Krisztus bizonyságtevői, azokat mind meggyilkolja, mert e nélkül nem tudja véghezvinni a tervét, megszilárdítani a hatalmát. A nagy parázna, aki a sok vízen ül: a népeket jelenti. Mondja is a Jelenések könyve 17. részének 15. versében az Ige: A vizek, a melyeket láttál, a hol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek. Először a népek és a nemzetek vallási egyesítése valósul meg, azután jöhet a pénzügyi, politikai, gazdasági és egyéb egység. Először a szellemvilágban kell, hogy minden lejátszódjon és megtörténjen, azután lesz meg a látható világban is. Amikor a szellemvilágban eldől a harc, a látható világban nagyon könnyen megtörténnek az események. (3) Leomlott a nagy Babilon A Jelenések könyve 18. részének 1-5. versében ezt olvassuk: És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. 5.) Babilon és a nyelveken szólás Az Ézsaiás próféta könyve 28. részének 11. és 13. versében ezt olvassuk: Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog szólni e néphez, [ ] És lőn nékik az Úr beszéde parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy járjanak és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak! Az előző versekben ez áll: Jaj Efraim részegei kevély koronájának és dicsőséges ékessége
hervadó virágának, mely a bortól megverettek kövér völgye fején van. Ímé, egy erős és hatalmas jő az Úrtól, mint jégfergeteg, veszedelmes szélvész, mint özönlő erős vizeknek áradása: földhöz veri kezével azt! Lábbal tapodtatik meg Efraim részegeinek kevély koronája, És úgy jár dicsőséges ékességének hervadó virága, a mely a kövér völgynek fején van, mint a korai füge a gyümölcsszedés előtt, a melyet mihelyt valaki meglát, alig veszi kezébe, lenyeli. Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának; És ítéletnek lelke annak, a ki az ítélőszékben ül, és erősség azoknak, a kik visszanyomják a kapuig az ellenséget. De ezek is tántorognak a bor miatt, és szédülnek a részegítő italtól: pap és próféta tántorog részegítő ital miatt, a bor elnyelte őket, szédülnek a részegítő ital miatt, tántorognak a jövendőlátásban, és inognak az ítéletmondásban (Ézs 28,1-7). Amikor Ézsaiás ezt a próféciát elmondta, elsősorban arról a Babilonról volt szó, de ekkor még nem volt fogság. Jóval előbb figyelmeztette Isten az Ő népét, hogy vigyázzanak, mert részegek valami idegen bortól, valami idegen szellemtől. Ez a babiloni szellem, a bálványimádás szelleme az, ami betört Izráel népe közé is. Azt mondja Isten, úgy fogja megoldani majd, hogy idegen ajakkal szól a néphez. Behozta Nabukodonozor seregét, akik érthetetlen nyelven beszéltek, amilyet ők még nem hallottak, nem ismerték azt a nyelvet. Érezni kellett a következményét, ahogy megítélte általuk Isten őket: járjanak, és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak! Ma szellemileg ugyanez történik. Van nyelveken szólás, alulról jövő szellemiség, ahogy a Berlini Kiáltványban is írták a testvérek a pünkösdi mozgalomról. Alulról jövő, hogy tőrbe ejtsen, és megfogja először is Isten népét, hogy hátraessenek, szó szerint is, de szellemileg is. Pünkösdkor, amikor a Szent Szellem kitöltetett szóltak az apostolok, de egy nyelven szóltak, és mindenki értette a maga nyelvét. Az a nyelveken szólás, ami most van, az nem ilyen, mert most idegen ajakkal, idegen nyelven szól, de így sem hallgatnak rá. Ezt készíti elő ez a szellemiség, a nagy vallási egység. Arra kér az Úr, fussunk ki Babilonból, hogy legyen az Úr nevének tisztelete, becsülete előttünk. Legyen az Úr félelme bennünk. Az Ő ismerete legyen meg, mert akkor nem vesszük könnyen és félvállról. Olyan idők jönnek, amikor szellemi részegségbe akarja a kísértő vinni az embereket. Olyan tanításoktól, olyan szellemiségtől részegedjenek meg, hogy ne legyen józan ítélőképességük. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; [ ] a kik nem hittek az igazságnak (2Thessz 2,11-12). Befejezés A nemzetségtáblázatból kiemelek két nevet. Péleg. A Mózes első könyve 10. részének 25. versében olvasható: Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán. Péleg idejében osztották fel a földet, amikor Isten szétszórta őket. Nyilvánvaló, hogy ez a bábeli zűrzavar után történt, hiszen ott egyesítették az erőiket. Figyeljük meg, Péleg a nemzetségtáblázatban a hatodik. Noé volt az első, mert vele kezdődött az új világ. A hat mindig a sátáni szám. Nem véletlen, hogy a hatodik. Nem Péleg a sátáni, hanem a hatodik nemzetség, amelyik fellázadt. Ezért kellett Istennek ítéletet tartania. Ábrám a másik, akit Isten kegyelmesen kihívott Babilonból. Mert Úr-Kaszdim ugyanazon a sineári síkságon volt, mint Babilon, és benne is babiloni szellemiség uralkodott. A dicsőségnek Istene [így olvassuk az Apostolok cselekedetében] megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak [ ] És monda néki: Eredj ki a te földedből [ ] a melyet mutatok néked (ApCsel
7,2-4). A dicsőség Istene megjelent. Nem tudjuk, hogyan jelent meg, ezt nem részletezi az Ige. A dicsőség Istene ma is hívja az embereket, hogy fussanak ki Babilonból. Nincsen más út, és nincsen más menekvés a sátáni szellemiség elől, a rombolás elől, és az elől, ami következik erre a világra, csak ha Isten hívásának engedünk: Jöjjetek ki, fussatok ki én népem! Ki az Ő népe? Ki az, akinek megjelent az Úr? Akinek van látása a dolgok felől, tiszteli és féli az Urat, engedelmes, az vegye a szívére, hogy ne menjen közel ehhez a világhoz, mert ez a világ szennyes, és őt is beszennyezi. A menyasszony tisztán tartja magát, mert nemsokára elhangzik a kiáltás: Jöjjetek elébe, mert ímhol jő a vőlegény! Ki az, aki hallja az Úr szavát? Fussatok ki én népem! Ámen. Debrecen, 1994. június 5.