Párásítsunk Ha a hőmérséklet kint fagypont alá csökken, sok lakásban a páratartalom 20% alá esik. A páratartalom szempontjából a szellőztetés mellett meghatározó a rossz szigetelés hatása: ha valahol folyamatosan dől be a hideg levegő, a szoba levegője könnyen rendkívül szárazzá válik, és szükség lesz a párásításra. Húsz Celsius-fokon egy köbméter levegő maximum 18 gramm vizet képes megtartani, 25 fokon viszont már 22 grammot. Ha 25 fokon a levegő 22 gramm párát tartalmaz, a relatív páratartalom 100 százalékos. Ha 11 grammot, akkor 50 százalékos, ha pedig nulla gramm párát tartalmaz, a relatív páratartalom nulla. Ha a kinti hőmérséklet 0 Celsius-fok, a levegő már csak köbméterenként 5 gramm vizet képes megtartani. Ha szellőztetéssel ezt a levegőt beengedjük a fűtött szobába, akkor mondjuk 25 Celsius-fokon az 5 gramm víz már csak 23 százalék relatív páratartalmat jelent. A száraz levegő tünetei A párásítás hiánya igen kellemetlen tünetekkel járhat: a száj- és orrnyálkahártya, valamint a teljes légút és a hörgők is kiszáradhatnak. Ilyenkor a normális működés zavart szenved, a váladék nem tud kiürülni, besűrűsödik, ami akár egy egészséges embernél is gyakori köhögést válthat ki. Ráadásul a krónikus légúti betegségekben szenvedők, illetve a dohányosok állapotát jelentősen ronthatja és nehézlégzéshez, fulladáshoz vezethet. A gyermekeknél erre különösen oda kell figyelni. Közöttük jóval több a légúti beteg, ugyanis még a legkisebb vírusfertőzés is tovább szűkítheti az amúgy is keskeny légutakat. A legtöbb esetben a hörgők életkornak megfelelő növekedésével a gyermekkori asztma kinőhető, ennek ellenére a páratartalmat mindenkinél célszerű folyamatosan az ideális 40-60 százalék közötti tartományban tartani.
A párásítás megkezdése előtt érdemes elvégezni egy páratartalom mérést, melyre ma már számos készülék áll rendelkezésre. Ha például egy téglaépítésű, jól szigetelt lakás páratartalma 30 százalékos, ott valószínű, hogy egész egyszerű módszerekkel ezt 40-50 százalékra fel lehet vinni: fürdés után hagyjuk nyitva a fürdőszobaajtót, terítsük ki a törülközőket, vagy helyezzünk ki egy széles cserépedénybe vizet. Ám ha nagyon alacsony a páratartalom, inkább szerezzünk be egy párologtató készüléket.
Amennyiben már az ablakokon folyik le a víz, valószínű, túlpárásítottunk. Bár a légutaknak ez nem káros, a környezetben elősegíti az atkák, gombák és a penész elszaporodását, ami szintén súlyosbíthatja a krónikus betegek tüneteit. A párában gazdag levegő inkább jótékony hatású, terápiás alkalmazása is népszerű. Sűrű váladék esetén az orvos is hideg párásítót vagy inhalálást javasol. A túlpárásítás miatt kialakuló 70% feletti páratartalmú levegő viszont torzítja a hőérzetet azáltal, hogy az emberi test alapvető hűtőfolyamatának, az izzadásnak a hatékonyságát csökkenti. Ilyenkor légcsere szükséges, ami biztosítja a túl nedves levegő elszállítását.
Párásító készülékek A párásításban talán leghatékonyabb az ultrahangos hidegpárásító készülék. Az ultrahanggal porlasztó készülék egészen mikroszkopikus cseppekre porlasztja a vizet, és fehér ködfelhőt fúj ki.
Ez az eljárás magas frekvencián, gyors rezgéssel alakítja át a vizet apró vízcseppeké. A készülék alján lévő kis kvarc tányér másodpercenkénti 1,6 millió rezgéssel működik, a szétporlasztott vízcseppek egy csőbe kerülnek. A köddé alakított folyadék egy csendes ventilátor segítségével távozik a helyiségbe, ahol elpárolog. A hidegpárásítókat a fűtőtest közelében ajánlott elhelyezni, mert ott a legmagasabb a helyiség hőmérséklete. A szoba közepére helyezés abban segít, hogy annak minden részébe gyorsan eljusson az előállított pára. Lehetőleg minél magasabban helyezzük el a készüléket, mert a porlasztott mikroszkopikus cseppek lehullás közben is keveredhetnek a szoba levegőjével. Ultrahangos párásítók esetén gyakori jelenség, hogy a készülék fehér ködöt ereget, ami aztán a sötét felületeken úgy csapódik le, mintha kosz lenne. A jelenség rendkívül intenzív lehet, naponta törölgethetjük a finom port, elsősorban az üveg és műanyag felületekről. A jelenség hátterében a túl kemény víz áll, ilyenkor érdemes vízlágyítót használni. Sokan a kényelmetlenség elkerülésére desztillált vizet töltenek a párásítóba, a légutak szempontjából azonban a desztillált víz nem előnyös. Egy tüdőbetegségben szenvedő gyermeknél a legjobb, ha ásványi sókban gazdag Salvusvíz kerül a párosítóba. A nedvesítőbetétes párásító készülékeknél egy nedvesítő betéten át szívja keresztül a ventilátor a szoba levegőjét, majd egy erre a célra kialakított nyíláson fújja vissza a helyiség légterébe. Az ilyen típusú készülékeken nincs szükség mechanikus vagy elektromos páraszint szabályozásra, mivel önszabályzó elven működnek, azaz ahogy növekszik a páratartalom a levegőben, úgy egyre nedvesebb levegő jut át a nedvesítő betéten, így egyre kevesebb víz tud elpárologni, ezáltal tudja az ideális páraszinten tartani a helységet. A melegpárásító ellentétben az eddigi, hideg eljárásokkal a víz felforralásával juttatja a gőzt a levegőbe. A melegpárásítás során először a vizet fel kell melegíteni az elpárologtatáshoz, ez két elektróda között történik. Az elektródák között a víz közvetíti az elektromosságot. A víz felmelegszik, párává alakul, és az erre a célra kialakított lyukon távozik a készülékből. Ha a vízben magas az ásványi anyagok aránya, az elektromos cirkuláció gyorsabb lesz, így a párásítás is erőteljesebb. A melegpárásítás előnye, hogy nem jár ködképződéssel és porlerakódással. Az előbbieknél valamivel magasabb áron vásárolhatók a légmosók, amelyek egyben párásítanak is. Ezeknek a készülékeknek a lényege, hogy a levegőből képesek eltávolítani a polleneket, poratkákat és egyéb szennyező anyagokat. Jó megoldás lehet, ha valaki dohányzik a lakásban, vagy ha például forgalmas út mellett lakik, és a szellőztetéssel mindenképpen sok szennyező anyag jut a lakásba. Krónikus tüdőbetegeknél különösen fontos, hogy a légutak gyulladását felerősítő anyagok mennyiségét minimalizálják otthonukban.