Környezetvédelmi modul Margaréta csoport 2009/2010. tanév I. félév beszámoló Készítette: Csatlós Pálné 1
A Támop-3.1.4-08/2-2008-0114 számú pályázathoz kapcsolódva óvodánkban a Környezetvédelmi modult választottuk a 2009-2010-es tanévben, mint kiemelt tevékenység. A téma közel áll a programunkhoz, eddig is kiemelten kezeltük a környezet megismerését, óvását, célul tűztük ki óvodánkban, hogy az óvodásainkat környezettudatos, környezetet szerető személyiséggé neveljük. Célul tűztük ki, hogy ezt a feladatot az egész éves nevelőmunkánkba beépítsük. Fontosnak tartottam, hogy még a tanév kezdetén, az ősz beállta előtt egy délelőttöt fordítsunk, arra, hogy ez a modul elkezdődjön Margaréta csoportban. Evvel a délelőttel indult a csoport egész éves tevékenysége a környezetvédelemmel kapcsolatban. Szeptember 11. Szép, késő nyári időjárás volt. A környezetünket még teljes nyári szépségében láthattuk, az ősz jelei nem jelentek még meg. Igazi kiránduló idő volt. A túra előtt megbeszéltük pár szóban, hogy mit fogunk csinálni a délelőtt folyamán. A gyerekek felkészülve, távcsővel, kis kosárkákkal, üvegekkel várták az indulást. Először a töltésoldalba játszottunk kicsit, gurultunk, másztunk, versenyt futottunk, közben megbeszéltük a táj szépségét, a jó levegő fontosságát. Kerestünk bogarakat, nyomokat a földön. 2
A töltésen átmászva az erdőbe jutottunk. Beszéltünk a fák fontosságáról, hasznáról. Megbeszéltük, hogy Tájvédelmi Körzetbe érkeztünk, szó esett ennek tartalmáról, fontosságáról. Hangsúlyoztuk, mire kell vigyázni, nem szabad szemetelni, ágat letörni, levelet letépni, hangoskodással zavarni a természet nyugalmát. Hallgattuk a madarak énekét. A vízpartra érve figyeltük a békák ugrálását, a halak pipálását, a kacsák életét. Érdekesség volt, hogy a víz tele volt rucaörömmel. Különböző légző gyakorlatokkal hívtam fel a figyelmet a levegő tisztaságára. Kis üvegbe vettünk vízmintát a Tiszából és kevés vízi növényt, gyűjtöttünk kiszáradt sulymot, kagylót, szép kavicsokat, amit később a csoportszobába elhelyeztünk az élősarokban. Sétánk során megbeszéltük: Mit tehetünk, mi óvodások a környezetünk védelméért? Mit tehetnek a felnőttek a környezetünk védelméért? Az üdülőterület parkjába érve, az asztaloknál kicsomagoltuk a piknik kosarakat, elfogyasztottuk a hozott elemózsiát, vigyázva, hogy ne szemeteljünk. Vigyáztunk a környezetünk szépségének megóvására. 3
Beszélgettünk, lerajzoltuk a látottakat, majd következett az önfeledt játék a fajátszótéren. Erre a napra építettük a további környezetvédelmi napokat. Szeptember 30. Ismét a Tisza-parton folytattuk a modult. Ma a főleg az állatvédelem kérdése került előtérbe. A Tisza-partra érkezve találkoztunk Horváth Dénes Tájvédelmi Körzet felelőssel, ő volt ezen a délelőttön a vezetőnk. Mesélt a haltelepítésről, milyen állatokat találhatunk az ártérben, hogyan védhetjük azokat. Sokáig figyeltük a kacsák életét, láttunk horgászt, akinek éppen kapása volt.. 4
A délelőtt második felét a Kalandparkban töltöttük, ahol mindenki kedvére mászókázhatott. Október 10. Dióverő nap A Szülői Munkaközösséggel közösen egy önfeledt őszi családi napot szerveztünk, gyerekeknek, szülőknek, vendégeknek. A délelőtt folyamán egyik fontos feladat volt a környezetvédelemi nevelés, nem csak a gyerekeknek, de a vendégeknek is feladatul tűztük ki, hogy tanuljanak a délelőtt élményeiből. Már napokkal előbb feladatuk kapták a gyerekek, hogy az otthon kiürült műanyag flakonokat ne a szemetesbe dobják, hanem hozzák el az oviba. A délelőtt egyik programja volt: Beszéltünk a műanyag üvegek káros hatásáról, ha elégetjük mérgező, ha a többi szemét közzé dobjuk, akkor évekig nem bomlik le. Ezért fontos a szelektív hulladékgyűjtés, újra hasznosítás. Közösen tapostuk az üvegeket össze, hogy kis helyet foglaljon, és vittük el a szelektív gyűjtőbe. A jelképes dióverés közben szó esett a fák, a növények védelméről is. 5
A környezetvédelemmel párosult az egészségvédelem, volt családi futóverseny, felnőtteknek vérnyomás, vércukormérés. A gyerekek és felnőttek a vetélkedők végeztével banánt, almát, szőlőt kaptak jutalmul.. Folyamatos témák, amiket a foglalkozások során említettünk még az első félévben: /Az időpontokat a csoportnaplóba rögzítettük, kapcsoltuk az adott foglalkozás témájához/ A kiemelt napon elhangzott környezetvédelmi kérdések többször ismét megjelentek a témáihoz kapcsolódóan. Ezek a témák szorosan kötődtek az éppen feldolgozott óvodai kompetencia alapú nevelés ajánlott tématervezetének témáihoz. Levegő Szeptember Nyári élmények környezetvédelmi kérdései, hol rakunk tüzet a kirándulások során, hova tesszük a szemetet, hogyan védekezünk az ózonpajzs gyengülése miatti káros napsugarak ellen Fák, virágok, zöldövezet fontossága a városokban: levegő tisztítása Környezetvédelem fontossága a városokban: ne használjuk az autókat feleslegesen 6
Tűz Október Családban felmerült környezetvédelmi kérdések, nem égetjük el a műanyagot, nem használunk feleslegesen vegyszereket, környezetbarát anyagokat veszünk pl. játékok Hogyan spórolunk a süteménysütés közben az energiával, addig égetjük a sütőt, amíg szükséges Víztakarékosság kérdése November Tűzoltók szerepe a környezetvédelemben megelőzés fontossága Állatok mentése erdőtűz esetén. Állatvilág védelme, óvása Hogyan kerüljük el az erdőtüzet Környezetvédelem- energiatakarékosság, csak annyi energiát használunk, ami szükséges Műanyag, mint hulladék- ne égessük el! December Kézműves foglalkozás során az anyagokat újrahasznosítjuk, hulladék anyagból, papírból készítünk ajándékot Balesetvédelem és környezetvédelem kapcsolódásai Január Környezetvédelem télen, állatok etetése Folyamatos madáretetés Nem sózzuk az utakat, járdákat. A környezetvédelmi modulban tervezett tevékenységeket sikerült megvalósítani. A levegő és a tűz témaköreinek javasolt kérdéseihez sikeresen kapcsoltuk az egyes környezetvédelmi kérdéseket. A gyerekek fogékonyak voltak a témák iránt, meglepően sokat tudtak ezekről a kérdésekről. Véleményem szerint ez köszönhető a médiának, egyre több olyan adót nézhetnek a gyerekek, amelyek környezeti témákban értékeket sugároznak. A másik ok, hogy sok szülő is érzékenyen fordul a környezetvédelmi kérdéshez. 7