Erdélyi reformációi örökségtúra 500 km-ben

Hasonló dokumentumok
Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Egy lélekkel a templomban

13. Egyházak táboroztatási kérelme május 18. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének május 18-ai ülésére

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Lelkészbeiktatás Zsobokon

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

NAGYATÁDI EVANGÉLIKUS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVI TEVÉKENYSÉGÉR L

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA XXVIII. évfolyam 13. szám július 1.

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz Berettyóújfalu - Debrecen

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

KATolIKUS egyházközségeink F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN május

1-es csoport

Nagyboldogasszony Székesegyház

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

GYULAI HÍRLAP S. E. KULTÚRA szeptember :15. Kulcsmozzanatok a protestantizmus Békés megyei történetéből

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

1. nap Indulás:

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely október Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban május 31. -

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Torda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Határtalanul! Négyfalu

2012. évi támogatások

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

FORD KA KA_202054_V5_2013_Cover.indd /06/ :59

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a es tanév első félévében

V. Magyarország és a Habsburg Birodalom

ÚMFT pályázatok a szociális szférában

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely október 9-16.

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Teológiák találkozása gondok és lehetőségek a Kárpát-medence intézményeiben

Toró Árpád. Beszámoló

Ökumenikus Imalánc Brassóban

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

Zalaegerszegi Diákkonferencia


Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Csodaföldön Erdélyben

Csata István szakmai önéletrajz

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

1.) Petőfi-emléktábla

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

HOGYAN ÚJULHAT MEG A GYÜLEKEZET? ÉPÜL, VAGY ÉPÍTJÜK?

Rotary Club Sátoraljaújhely H 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u rcsatoraljaujhely@gmail.

Átírás:

Erdélyi reformációi örökségtúra 500 km-ben 2017. 06. 08. Ez volt a címe annak a gyülekezeti projektnek, amelyet május hónapban sikerült a bágyi református gyülekezetnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósítani. A cél az volt, hogy egy tanulmányút keretében megismertessük az erdélyi protestantizmus kezdeteit, a későbbi felekezeti differenciálódás sajátosságait és a reformáció hatását napjainkra. Május 6-án reggel 8-kor indultunk első ízben a felfedező útra, amely Brassóba, az erdélyi protestantizmus bölcsőjébe vezetett. A lelkes gyülekezeti csapat, amely a gyerekektől a nyugdíjas korosztályig mindenkit felölelt, előbb a várost ölelő Cenk hegy tetejére vette az útját, ahonnan belátható volt az egész város. Talán kevesebben tudják, hogy az ezeréves honfoglalás alkalmából felállítottak egy Árpád-szobrot a hegy tetejére, amelyet a hatalomváltás után teljesen elpusztítottak, de a fejrészt a magyar evangélikus templomban őrzik, az eredeti talapzatra viszont még ma is rá lehet állni. A protestáns bölcsőváros terjedelmes ismertetőjét Vass Vincze Ferenc, a Brassó-belvárosi gyülekezet presbitere tartotta, akinek sportos alkata diktálta a tempót. Külön érdekesség volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy Erdélyben, jóllehet a hatalom a magyar király, illetve a fejedelem kezében volt, mégis német vonalon indul a reformáció: a szászok álltak át először a lutheri irányzat hitére Johannes Honterus személyében. A Fekete-templom első protestáns lelkésze nyomdát és iskolát alapít, 1543-ben nyomtatja ki a reformációi könyvecskéjét, amellyel

megalapozza az új hit terjedését, 1547-ben egyidejűleg a korona-város könyvtárának kialakításával, egyházi rendet is ír az erdélyi szászok számára, s ezzel mintegy előkészíti az utat az új hit teljeskörű elfogadására a szászok körében. Természetesen a történelmi túrán érintettük a város magyar vonatkozásait is, s hogy a személyes kapcsolatokra is lehetőség nyíljon, találkoztunk a belvárosi református gyülekezet nőszövetségével és fiataljaival, akik egy forró kávé és sütemény mellett meséltek a kisebbségi városi lét és gyülekezeti hitélet kihívásairól. Ezúton is köszönjük a nyitott vendégszeretetüket. A bágyi lelkipásztor pedig a templomban még az újonnan felújított százéves orgonát is megszólaltatta. A brassói kirándulás jó kimenetelén felbuzdulva, a második május 27-i történelmi túránkra már kétszer annyian jelentkeztek: összesen 39-en utaztunk Nagyszebenbe, ahol a honterusi reformáció folytatódott. Hogy Mathias Ramser nagytemplomi lelkész és Peter Haller akkori polgármester hogyan tették magukévá a lutheri elveket, s fogadtatták el azokat végleg az Universitas Saxorum áltat 1550-ben, arról Balázs Enikő, a nagyszebeni magyar iskola kémia szakos tanára tartott bemutatót. Miközben végiglátogattuk az összes felekezet templomát, sikerült ezt a várost is madártávlatból látnunk a régi tanács háza tornyából. Ezen túlmenően jónéhány magyar emléktábla előtt is tiszteleghettünk, mint a Petőfi Sándor vagy a Borsos Miklós szobrászművész plakettje előtt. Felemelő érzés volt a Brukenthal Múzeum nyújtotta látvány is.

A barokk református templom gyolcsfehér falai között pihenhettünk meg egy kissé, s gondolkodhattunk el tömbmagyarságban élő székelyekként, hogy Nagyszeben magyar lakossága csupán egy jókora falut számlálna a Homoród-mentén; s ehhez képest a kálvini reformátusság annál is kisebb. A helyi közösség a megmaradásért egy gyermekeknek szánt bentlakás létesítésével küzd, mesélte az idegenvezetőnk, aki maga is presbiter. A város multikulturalitása viszont a székelyföldi művészek előnyére is válik, mert így megmutatkozhatnak a nagy közönségnek, s így erősödik a két tájegység közötti kapcsolat. A pörgő és zajos élet viszont nem láttatta velünk ezt a kihívásos, sokszor emberileg reménytelennek tűnő kisebbségi helyzetet.

Ebben különös módon reménykeltő volt, hogy mindkét kirándulásos napon hazafele menet egy-egy szivárvány pompázó színeire lehettünk figyelmesek az autóbusz ablakából; a szivárvány pedig az Úristen emberrel kötött örök szövetségének a csodálatos megerősítését jelenti. Ezt a meggyőződést sikerült a bögözi református templom előtti imádságunkba is belefoglalni. Utóbbi templom, melynek hívei közül páran csatlakoztak az örökségtúránkra, az utunkba esett, s így az idei Szent László évhez kapcsolódva, a helyi lelkésztől azt is megtudhattuk, hogy miért e templom freskói a legkülönlegesebbek az összes többi Szent László legenda közül. Úgy vélem, látva kortársaink élethelyzetét, sikerült az elszigetelődésből a saját felekezeti identitásuk megerősítése és büszke felvállalása felé elindulnunk, a jövőre nézve pedig a két városban személyes reményteli kapcsolatokat is kialakítottunk. A megvalósításért, az útiköltség és a kiadós ebédek támogatásáért illesse köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Reformáció Emlékbizottságot,

dicsőség pedig egyedül Istent. Jári Zsolt lp. Copyright 2018 Erdélyi Református Egyházkerület