SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2017. (XII.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az egészségügyi alapellátásról Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. (1) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, - az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: 1. A rendelet célja, hogy Siófok Város Önkormányzata a kötelező egészségügyi alapellátási feladatai körében a) megállapítsa és kialakítsa a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási körzeteket, b) meghatározza a háziorvosi, házi gyermekorvosi alapellátáshoz kapcsolódó ügyelet körzetét és annak székhelyét a betegek folyamatos orvosi alapellátásának biztosítása érdekében, c) megállapítsa és kialakítsa a védőnői ellátás körzeteit, d) rendelkezzen az iskola-egészségügyi és iskolafogászati ellátás körzeti besorolásáról. 2. A rendelet hatálya kiterjed a) Siófok közigazgatási területén lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyekre, b) Siófok Város Önkormányzata, mint egészségügyi szolgáltató feladatkörében megbízás útján eljáró, vagy feladatkörét feladat-ellátási szerződés keretében átvállaló és praxisjoggal rendelkező, önálló orvosi tevékenységet végző háziorvosokra és házi gyermekorvosokra, valamint egészségügyi alapellátást nyújtó fogorvosokra, c) Siófok Város Gondozási Központja személyi állományába tartozó, területi ellátási kötelezettséget ítő védőnőkre, valamint az iskolai, ifjúsági védőnőkre, d) az ügyelet vonatkozásában a központi ügyelet szervezésére és működtetésére szerződött egészségügyi szolgáltatóra. 3. Siófok városban 10 felnőtt háziorvosi körzet, 5 házi gyermekorvosi körzet, 5 vegyes fogorvosi körzet, és 7 védőnői körzet működik. 4. A felnőtt háziorvosi körzetek utcajegyzékét az I. sz. melléklet, a házi gyermekorvosi körzetek utcajegyzékét a II. sz. melléklet, a fogorvosi körzetek utcajegyzékét, valamint az iskolafogászati ellátás körzet besorolását a III. sz. melléklet, a védőnői körzetek utcajegyzékét, valamint a nevelési és oktatási intézmények körzet beosztását a IV. számú melléklet tartalmazza. Oldal: 1 / 72
5. (1) A lakosság rendelési időn kívüli egészségügyi alapellátásának biztosítására hétvégi pihenő és munkaszüneti napokon, ünnepnapokon, valamint munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig - Siófok Város Önkormányzata központi ügyeletet működtet. (2) A központi ügyeleti ellátás vonatkozásában Siófok város közigazgatási területe egyetlen körzet. (3) A központi ügyeleti ellátás székhelye: 8600 Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet) (4) A fogorvosi ügyeleti ellátás megszervezéséről Siófok Város Önkormányzata a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően gondoskodik. 6. (1) E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Siófok Város Önkormányzatának Siófok Város felnőtt-, gyermek háziorvosi és fogorvosi körzeteinek meghatározásáról szóló 29/2002.(XI.29.) önkormányzati rendelete. Kónyánéd dr. Zsarnovszky Judit sk. jegyző Dr. Lengyel Róbert sk. polgármester (A rendelet kihirdetésének napja: 2017. december 19.) Oldal: 2 / 72
I. sz. melléklet a 34/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelethez 1. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Szabó Andrea Rendelés helye: Siófok, Foki-hegy, Koch R. u. 4. Ellátási terület: Utca Arany J. u. Árpád u. Badacsony u. Báthory fejedelem u. Batthyány tér Bethlen G. u. Bókay u. Bolyai u. Csobánc u. Daday K. u. Damjanich u. Deák F. stny. Deák F. tér Dobó K. u. Erdei F. u. Erkel F. u. Fenyves sor Foki szőlőhegy Fő u. Galamb köz Gárdonyi G. u. Hajnal u. Harcsa u. Helikon u. Horgony u. Isztria sétány József u. Kandó K. u. Kiss J. altb. u. oldal / házszám páros oldal, 132-176 házszám páratlan oldal, 1-53 házszám Oldal: 3 / 72
Komló u. Krúdy sétány Küszhegyi út Liget u. Mártírok útja Nefelejcs u. Porecs tér Rigó u. Semmelweis u. Sió u. Somogyi u. Szegfű u. Szent Miklós park Tátika u. Tünde u. Váci M. u. Vak B. u. Vámház u. Vilma u. Vitorlás u. Zúgó köz Zúgó sor Zúgó u. Zsilip sor páros oldal végig páros oldal, 16-46 házszám páratlan oldal, 23-45 házszám Oldal: 4 / 72
2. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Lassú Gyula Rendelés helye: Siófok, Foki-hegy, Koch R. u. 4. Ellátási terület: Utca Akácfa u. Akácvirág u. Állami Gazdaság major Babits M. u. Bakony u. Balaton u. Batsányi u. Bercsényi u. Berda J. u. Bimbó u. Birs u. Bodza u. Búzavirág u. Cinege u. Cseresznye u. Csongor u. Csopak Déli út Diófás u. Egres u. Egressy u. Egry J. u. Eperfa u. Erdész u. Estike u. Fadrusz u. Fáy u. Fenyves tér Fő u. Galagonya u. Gesztenye u. Gyöngyvirág u. Harangvirág u. oldal / házszám páros oldal, 2-130 házszám Oldal: 5 / 72
Hársfa u. Hungária u. Ibolya u. Jubileumi tér Kaáli N. D. u. Kajszi u. Kardvirág köz Kató u. Klára u. Koltói A. u. Korányi u. Kossuth L. u. Kökény u. Kőrösi Cs. S. u. Küszhegyi köz Küszhegyi u. Lavotta u. Levendula u. Lidó u. Liszt F. sétány Liszt F. u. Május 1.u. Málna u. Mandulás u. Medgyessy F. u. Meggyfa u. Mikszáth K. u. Mogyoró u. Muskátli u. Nefelejcs köz Nefelejcs tér Október 23. u. Orgona u. Öreghegyi u. Perczel M. u. Puskin u. Ribiszke u. Ringló u. Sarok u. Siófoki u. Sirály u. Szamóca u. Szeder u. Szépvölgyi köz Oldal: 6 / 72
Szépvölgyi u. Szigliget u. Szőlőhegy út Thököly u. Tihany u. Toldi M. u. Töreki hegy Töreki puszta Töreki u. Tulipán u. Vadalma u. Vasút sor Vécsey K. u. Végh I. u. Zala Gy. u. Zamárdi u. Zichy M. tér Zsigmond u. Oldal: 7 / 72
3. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Makay Tamás Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Nővérszálló épületének földszintje) Ellátási terület: Utca Bajcsy-Zs. u. Bányász u. Batthyány u. Csiky G. u. Dalárda u. Devecseri u. Fő tér Futrinka u. Glatz H. u. Hock J. köz Holdvilág u. Hunyadi u. Indóház u. Jókai Park Kálmán I. stny. Kálmán udvar Karinthy F. u. Kele u. Kisfaludy u. Köztársaság u. Madách u. Március 15. park Mathiász u. Mészáros Millennium park Németh L. u. Oulu park Reviczky u. Somogyi u. Szekrényessy K.u. Új u. oldal / házszám páros oldal, 52-108 házszám páros oldal, 2-50 házszám páratlan oldal, 1-45 házszám páros oldal, 48-tól végig páratlan oldal, 47-től végig Oldal: 8 / 72
Újpiac tér Vajda J. u. Zrinyi u. Oldal: 9 / 72
4. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Nemes Levente Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Nővérszálló épületének földszintje) Ellátási terület: Utca Áchim A. u. Ady E. u. Áfonya u. Ágnes u. Akácos tér Ákos u. Állomás tér Almádi u. Almafa u. Álmos u. Amancsics kapitány u. Aradi u. Aradi vértanúk útja Barackfa u. Barbara u. Baross G. u. Bartók B. u. Batthyány u. Béke u. Bél M. u. Belső stny. Bendegúz u. Benzúr Gy. u. Berzsenyi D. u. Berzsenyi köz Beszédes J. stny. Bihari u. Bocskai köz Bocskai u. Bornemissza u. Botond u. Bródy S. u. oldal / házszám páros oldal, 52-től végig páratlan oldal, 47-től végig Oldal: 10 / 72
Bulcsú u. Cholnoky J. u. Clark Á. u. Csaba u. Csanád u. Csicsali u. Csík F. u. Csilla u. Csók I. u. Csokonai u. Csónak u. Csopaki u. Csúszda u. Darnay köz Darnay tér Diófa u. Diós tér Dorottya u. Dr. Révész G. u. Előd u. Emese u. Endrődi u. Enyingi u. Esze T. u. Eszter u. Etele u. Evező u. Fasor stny. Fehérvári u. Feszty u. Fiumei u. Flóra u. Fő u. Füredi u. Gábor Á. u. Garay u. Goldmark K. u. Gyöngyvér u. György u. Hajnóczy u. Halápy János u. Határ u. Herman O. u. páros oldal, 232-től végig páratlan oldal, 109-től végig Oldal: 11 / 72
Hétvezér u. Huba u. Hubay J. u. Hunor u. Ifjúság u. Jégverem u. József A. u. Juhász Gy. u. Kabos Gy. u. Kállai É. u. Kanizsai D. u. Katona J. u. Kazinczy F. u. Kende u. Kenesei u. Kenéz u. Keöd kapitány u. Kereszt u. Keszthelyi u. Kinga u. Kinizsi P. u. Klapka u. Kocsárd u. Kodály Z. u. Kond u. Koppány u. Kölcsey F. u. Körtefa u. Krieger S. u. Kunfi Zs. u. Kuzsinszky B. u. Lampérth G. u. Landler J. u. Lázár u. Léda u. Lehel u. Lóczy L. u. Lotz K. u. Lovasiskola Luca u. Lukács K. u. Madarász V. u. Majoros páros oldal, 2-26 házszám páratlan oldal, 1-27 házszám Oldal: 12 / 72
Margittay R. u. Mátyás király u. Mécs L. u. Megyer u. Mészöly G. u. Mikes K. u. Molnár kapitány u. Móra F. u. Móricz Zs. u. Munkácsy M. u. Muzsinszki N. E. u. Noémi u. Noszlopy G. u. Ódry u. Orsolya u. Ortutay Gy. u. Őrház Őrsi u. Pálóczy H. Á. u. Pártos A. u. Petőfi stny. Pollack M. u. Posta u. Pusztatorony tér Rádióállomás Radnóti M. u. Réka u. Rippl-R. u. Roboz u. Rudnay Gy. u. Somfa u. Somlay u. Somlói u. Soós L. u. Stromfeld A. u. Szabadi út Szabolcs u. Székely B. u. Szent I. stny. Szent L. u. Sziget u. Szigeti szőlőhegy Sziklai J. u. Szilágyi E. fasor Oldal: 13 / 72
Szilfa u. Szinyei M. P. u. Szőlősi u. Sztráda u. Taksony u. Tamási Á. u. Tanácsház u. Táncsics M. u. Tas u. Tátra u. Than M. u. Tiborc u. Tímea u. Tinódi L. S. tér Tölgyessy A. u. Tömörkény u. Türr I. u. Vágó P. u. Vas G. u. Vasút tér Vasúti u. Verebes dülő Vikár B. u. Világosi u. Viola u. Virág u. Wesselényi u. Ybl M. u. Zalán u. Zsófia u. Zsolt u. Zsombor u. páros oldal, 30-tól végig páratlan oldal, 25-től végig Oldal: 14 / 72
5. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Bata Barnabásné dr. Ozorák Judit Rendelés helye: Siófok-Kiliti, Petőfi S. u. 1-3. Ellátási terület: Utca Árvácska u. Asztalos u. Béke tér Blaha L. u. Boglárka u. Borvirág u. Csalogány u. Csillaghegyi út Csorda út Csordahegy köz Csőri út Fülemüle u. Gagarin u. Gyöngyike u. Györök Z. u. Hidegvölgyi út Honvéd u. Hóvirág u. Hűvösvölgyi u. Jázmin köz Jázmin u. Kékfrankos u. Kifutó u. Kiliti szőlőhegy Malom u. Márton köz Napfény u. Napsugár u. Őszirózsa u. Pacsirta u. Panoráma u. Papdűlő oldal / házszám páros oldal végig páratlan oldal 59-től végig Oldal: 15 / 72
Papfődi u. Papkuta puszta Papkutai u. Patak u. Petőfi S. u. Pipacs u. Pipitér u. Rákóczi F. u. Régi reptér u. Rezeda u. Rizling u. Ságvári E. u. Szabadság u. Szőlővirág u. Szőnyi M. u. Tanács köz Templom u. Tompa M. u. Tóth Á. u. Tóth L. u. Töltényi Sz. u. Vadvirág u. Zöldmező u. páros oldal, 42-től végig páratlan oldal, 37-től végig páros oldal, 34/B-től végig páratlan oldal, 35-től végig Oldal: 16 / 72
6. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Bajusz János Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Nővérszálló épületének földszintje) Ellátási terület: Utca Alkotmány u. Átrium u. Attila u. Békás dűlő Bezerédy u. Csárdaréti u. Deák köz Gaál Gy. u. Gergely J. u. Honvéd u. Jácint u. Jegenye sor Kacsóh P. u. Kenedy F. u. Keresztfai u. Kosztolányi u. Madarasi u. Máté u. Mező u. Nárcisz u. Pille u. Rajcsányi P. u. Rákóczi u. Rejtő Jenő u. Szeptember 6. tér Tavasz u. Tóth L. u. Vörösmarty u. oldal / házszám páratlan oldal, 1-57 házszám páros oldal, 2-40 házszám páratlan oldal, 1-35 házszám páros oldal, 2-34/A házszám páratlan oldal, 1-33 házszám Oldal: 17 / 72
7. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Hajma Ildikó Rendelés helye: Siófok, Foki-hegy, Koch R. u. 4. Ellátási terület: Utca Bláthy O. u. Koch R. u. oldal / házszám Oldal: 18 / 72
8. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Oszetzky Klára Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Nővérszálló épületének földszintje) Ellátási terület: Utca Alsó u. Bajcsy-Zs. u. Béri B. Á. u. Beton u. Eötvös u. Építő u. Fekete I. u. Galerius u. Gyufa u. Illyés Gy. u. Ipar u. Irinyi u. Jankó János u. Kertész u. Kézműves u. Klapka u. Lipták G. u. Marosi u. Rét u. Sándor u. Tessedik S. u. Vasvári P. u. oldal / házszám páros oldal, 110-től végig páratlan oldal, 63-tól végig páros oldal, 28-től végig páratlan oldal, 29-től végig Oldal: 19 / 72
9. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Hugyák Ádám Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet földszintje) Ellátási terület: Utca Borostyán u. Cseppkő u. Dózsa Gy. u. Gyöngy u. Holdkő u. Kristály u. Molnár I. u. Rózsa u. Smaragd u. Tanácsház u. oldal / házszám páros oldal, 18-28 házszám páratlan oldal, 11-23 házszám Oldal: 20 / 72
10. számú felnőtt háziorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Horváth Ágnes Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Nővérszálló épületének földszintje) Ellátási terület: Utca Bajcsy-Zs. u. Bem u. Budai N. A. u. Dankó u. Déryné u. Fő u. Jedlik Á. u. Jókai u. Kert u. Puskás T. u. Say F. u. Sió u. Sorház u. Szabadság tér Széchenyi u. Szűcs u. Tanácsház u. oldal / házszám páros oldal, 2-50 házszám páratlan oldal, 1-61 házszám páros oldal, 178-230 házszám páratlan oldal, 55-107 házszám páratlan oldal páros oldal, 2-16 házszám páratlan oldal, 1-9 házszám Oldal: 21 / 72
II. sz. melléklet a 34/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelethez 1. számú házi gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Varga Erika Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet földszintje) Ellátási terület: Utca Áchim A. u Ady E. u. Áfonya u. Ágnes u. Akácos tér Ákos u. Állomás tér Almádi u. Almafa u. Álmos u. Alsó u. Amancsics kapitány u. Aradi u. Aradi vértanúk útja Bajcsy-Zs. u. Barackfa u. Barbara u. Baross G. u. Bartók B. u. Batthyány u. Béke u. Bél M. u. Belső stny. Benczúr u. Bendegúz u. Béri B. Á. u. Berzsenyi köz Berzsenyi u. Beszédes stny. Bihari u. oldal / házszám páros oldal, 112-től végig páratlan oldal, 99-től végig páros oldal, 52-től végig páratlan oldal, 43-tól végig Oldal: 22 / 72
Bocskai köz Bocskai u. Bornemissza u. Botond u. Bródy S. u. Bulcsú u. Cholnoky u. Clark Á. u. Csaba u. Csanád u. Csicsali u. Csík F. u. Csilla u. Csók I. u. Csokonai u. Csónak u. Csopaki u. Csúszda u. Darnay köz Darnay tér Diófa u. Diós tér Dorottya u. Dózsa Gy. u. Dr. Révész G. u. Előd u. Emese u. Endrődi S. u. Enyingi u. Eötvös J. u. Építő u. Esze T. u. Eszter u. Etele u. Evező u. Fasor stny. Fehérvári u. Fekete I. u. Feszty Á. u. Fiumei u. Flóra u. Fő u. páros oldal, 2-18 házszám páratlan oldal,1-31 házszám páros oldal, 188-tól végig páratlan oldal, 85-től végig Oldal: 23 / 72
Füredi u. Gábor Á. u. Galerius u. Garay J. u. Goldmark K. u. Gyöngyvér u. György u. Gyufa u. Hajnóczy J. u. Halápy János u. Határ u. Hermann O. u. Hétvezér u. Huba u. Hubay J. u. Hunor u. Ifjúság útja Illyés Gy. u. Ipar u. Irinyi J. u. Jankó J. u. Jégverem u. József A. u. Juhász Gy. u. Kabos Gy. u. Kállai É. u. Kanizsai D. u. Katona J. u. Kazinczy u. Kende u. Kenesei u. Kenéz u. Keöd kapitány u. Kereszt u. Keszthelyi u. Kézműves u. Kinga u. Kinizsi P. u.. Klapka Gy. u. Kocsárd u. Kodály Z. u. Kond u. Koppány u. páros oldal, 2-32 házszám páratlan oldal, 1-31 házszám Oldal: 24 / 72
Kölcsey u. Körtefa u. Krieger S. u. Kunfi Zs. u. Kuzsinszky u. Lampérth G. u. Landler J. u. Lázár V. u. Léda u. Lehel u. Lipták u. Lóczy K. u. Lotz K. u. Lovasiskola Luca u. Lukács K. u. Madarász u. Majoros u. Margittay R. u. Marosi út Mátyás K. u. Mécs L. u. Megyer u. Mészöly G. u. Mikes K. u. Molnár kapitány u. Móra F. u. Móricz Zs. u. Munkácsy u. Muzsinszky u. Noémi u. Noszlopy u. Ódry Á. Orsolya u. Ortutay u. Oulu park Őrház u. Örsi u. Pálóczy Á. u. Papfölei u. Pártos A. u. Péter-Pál u. Petőfi stny. páros oldal, 14-től végig páratlan oldal, 21-től végig Oldal: 25 / 72
Pollack M. u. Posta u. Pusztatorony tér Rádióállomás Radnóti u. Réka u. Rét u. Rippl-Rónai u. Roboz I. u. Rudnay u. Sáros u. Somfa u. Somlay A. u. Somlói út Soós L. u. Strand u. Stromfeld A. u. Szabadi út Szabadi-magaspart Szabolcs u. Székely B. u. Szélső u. Szent István sétány Szent László u. Sziget u. Szigeti szőlőhegy Sziklai J. u. Szilágyi E. fasor Szilfa u. Szinyei M. P. u. Szőlősi u. Sztráda u. Taksony u. Tamási Á. u. Tanácsház u. Táncsics u. Tas u. Tátra u. Tessedik u. Than M. u. Tiborc u. Timea u. páros oldal, 18-22 házszám és 30-tól végig páratlan oldal, 11-től végig Oldal: 26 / 72
Tinódi S. tér Tornyai János u. Tölgyessy A. u. Tömörkény u. Türr I. u. Újpiac tér Vadrózsa u. Vadrózsa u. Vágó P. u. Vas G. u. Vasút tér Vasúti u. Vasvári P. u. Verebes dűlő Verebesi u. Vikár B. u. Világosi u. Viola u. Virág u. Wesselényi u. Ybl M. u. Zalán u. Zsófia u. Zsolt u. Zsombor u. Oldal: 27 / 72
2. számú házi gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Sütő Csilla Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet földszintje) Ellátási terület: Utca Bajcsy Zs. u. Bányász u. Batthyány tér Batthyány u. Beton utca Budai N. A. u. Dankó u. Déryné u. Dózsa Gy. u. Fő tér Fő u. Futrinka utca Glatz H. u. Harcsa utca Hoch J. köz Horgony u. Hunyadi u. Indóház u. Isztria sétány Jókai park Kálmán I. stny. Kálmán udvar Karinthy u. Kele u. Kertész u. Kisfaludy u. Klapka Gy. u. Köztársaság u. oldal / házszám páros oldal, 18-110 házszám páratlan oldal, 9-97 házszám páros oldal, 2-50 házszám páratlan oldal, 1-41 házszám páros oldal, 20-tól végig páratlan oldal, 33-tól végig páros oldal, 154-186 házszám páratlan oldal, 47-83 házszám páros oldal, 34-től végig páratlan oldal, 33-tól végig Oldal: 28 / 72
Krúdy stny. Madách u. Március 15. park Mártírok útja Mészáros L. u. Millennium park Molnár I. u. Petőfi stny. Porecs tér Rózsa u. Sándor u. Say F. u. Sió u. Sorház u. Szabadság tér Széchenyi u. Szent Miklós park Szűcs u. Tanácsház u. Új u. Városház tér Zrínyi u. páros oldal 2-12 házszám páratlan oldal 1-19 házszám páros oldal, 2-10 házszám páratlan oldal páros oldal, 2-16 házszám és 24-28 házszám páratlan oldal, 1-9 házszám Oldal: 29 / 72
3. számú házi gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Hock Zsolt Rendelés helye: Siófok-Kiliti, Petőfi S. u. 1-3. Ellátási terület: Utca Alkotmány u. Árvácska u. Asztalos u. Átrium u. Attila u. Béke tér Bezerédi u. Blaha L. u. Boglárka u. Borvirág u. Csalogány u. Csárdaréti u. Csillaghegyi út Csorda út Csorda-hegy köz Csőri út Deák köz Fülemüle u. Gagarin u. Gyöngyike u. Györök Zoltán u. Hidegvölgyi út Honvéd u. Hóvirág u. Hűvösvölgyi u. Jácint u. Jázmin köz Jázmin u. Jegenye sor Kacsóh P. u. Kékfrankos u. Kenedy F. u. oldal / házszám páros oldal, 2-24 házszám páratlan oldal, 1-25 házszám páratlan oldal Oldal: 30 / 72
Kifutó u. Kiliti szőlőhegy Kosztolányi D. u. Malom u. Márton köz Máté u. Mező u. Napsugár u. Nárcisz u. Őszirózsa u. Pacsirta u. Panoráma u. Papdűlő Papfődi u. Papkuta puszta Papkutai u. Patak u. Petőfi S. u. Pille u. Pipacs u. Pipitér u. Rajcsányi P. u. Rákóczi F. u. Régi reptér u. Rezeda u. Rizling u. Ságvári u. Szabadság u. Szeptember 6. tér Szőlővirág u. Szőnyi M. u. Tanács köz Tavasz u. Templom u. Tompa M. u. Tóth Á. u. Tóth L. u. Töltényi Sz. u. Vadvirág u. Vörösmarty M. u. Zöldmező u. páros oldal, 2-26 házszám páratlan oldal, 1-23 házszám páros oldal, 2-26 házszám páratlan oldal, 1-25 házszám Oldal: 31 / 72
4. számú házi gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Hamar Ákos Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet földszintje) Ellátási terület: Utca ÁG major Akácfa u. Akácvirág u. Arany J. u. Babits M. u. Badacsony u. Bakony u. Balaton u. Batsányi u. Bercsényi u. Berda u. Bethlen G. u. Bimbó u. Birs u. Bláthy O. u. Bodza u. Bókay u. Bolyai u. Borostyán u. Búzavirág u. Cinege u. Cseppkő u. Cseresznye u. Csobánc u. Csongor u. Csopak u. Damjanich u. Deák F. stny. Deák F. tér Déli út Diófás út Egres u. oldal / házszám páros oldal páratlan oldal 9-től végig Oldal: 32 / 72
Egressy G. u. Eperfa u. Erdész u. Erkel F. u. Estike u. Fadrusz u. Fáy A. u. Fenyves sor Fenyves tér Foki szőlőhegy Fő u. Galagonya u. Galamb köz Gesztenye u. Gyöngy u. Gyöngyvirág u. Hajnal u. Harangvirág u. Hársfa u. Helikon u. Hungária u. Ibolya u. József u. Jubileumi tér Kaáli N. D. u. Kajszi u. Kandó K. u. Kardvirág köz Kató u. Kiss J. altábornagy u. Klára u. Koch R. u. Komló u. Kossuth L. u. Kökény u. Kőrösi Cs. S. u. Küszhegyi köz Küszhegyi út Lavotta J. u. Levendula u. Lidó u. Liget u. páros oldal, 2-152 házszám páratlan oldal, 1-45 házszám páros oldal páros oldal páratlan oldal 7-től végig páros oldal Oldal: 33 / 72
Liszt F. stny. Liszt F. u. Május l. u. Málna u. Mandulás u. Medgyessy F. u. Meggyfa u. Mikszáth K. u. Mogyoró u. Muskátli u. Nefelejcs köz Nefelejcs tér Nefelejcs u. Október 23. u. Orgona u. Öreghegyi u. Perczel M. u. Puskin u. Ribiszke u. Rigó u. Ringló u. Siófoki u. Sirály u. Szamóca u. Szeder u. Szegfű u. Szépvölgyi köz Szépvölgyi u. Szigliget u. Szőlőhegy út Tátika u. Thököly u. Tihany u. Toldi M. u. Töreki u. Tulipán u. Tünde u. Vadalma u. Vasút sor Vécsey K. u. Végh I. tér Vitorlás u. Zala Gy. u. Zamárdi u. Oldal: 34 / 72
Zichy M. u. Zsigmond u. Oldal: 35 / 72
5. számú házi gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Gábor Márta Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet földszintje) Ellátási terület: Utca oldal / házszám Alkotmány u. Árpád u. Attila u. Bajcsy-Zs. u. Báthory u. Békás dűlő Bem u. Bláthy O. u. Csiky G. u. Daday K. u. Dalárda u. Devecseri u. Dobó K. u. Erdei F. u. Gaál Gy. u. Gárdonyi u. Gergely J. u. Holdkő u. Holdvilág u. Jedlik Á. u. Jókai M. u. Keresztfai u. Kert u. Koch R. u. Koltói A. u. Korányi u. Kossuth L. u. Kristály u. Küszhegyi út Madarasi u. Máté u. páros oldal, 26-tól végig páratlan oldal, 27-től végig páros oldal páros oldal, 2-16 házszám páratlan oldal, 1-7 házszám páratlan oldal, 1-7 házszám páratlan oldal páratlan oldal, 1-5 házszám páratlan oldal páros oldal, 28-tól végig Oldal: 36 / 72
Mathiász u. Napfény u. Németh L. u. Puskás T.u. Rejtő Jenő u. Reviczky u. Sarok u. Semmelweis u. Sió u. Smaragd u. Somogyi u. Szekrényessy K. u. Váci M. u. Vajda J. u. Vajda J. u. Vak B. u. Vámház u. Vilma u. Vörösmarty M. u. Zúgó köz Zúgó sor Zúgó u. Zsilip sor páratlan oldal, 25-től végig páros oldal, 12-től végig páros oldal, 28-tól végig páratlan oldal, 2-től végig Oldal: 37 / 72
III. sz. melléklet a 34/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelethez Fogorvosi körzetek 1. számú vegyes fogorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Nagy András László Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) Ellátási terület: Utca oldal / házszám Ákos u. Állomás tér Almádi u. Amancsics K. u. Arany J. u. Árpád u. Bajcsy Zs. u. Báthory fejedelem u. Batthyány u. Berda J. Bethlen G. u. Bókay J. u. Borostyán u. Bródy S. u. Csaba u. Csanád u. Cseppkő u. Csicsali u. Csobánc u. Daday K. u. Damjanich u. Deák F. u. Déryné u. Diós tér Dobó K. u. Egres u. Építő u. Erdei F. u. Erkel F. u. páros oldal, 2-50 házszám páratlan oldal, 1-61 házszám Oldal: 38 / 72
Eszter u. Fasor stny. Fáy A. u. Fenyves sor Foki szőlőhegy Fő u. Galamb köz Gárdonyi G. u. Gyöngy u. Hajnal u. Harcsa u. Helikon u. Hock J. köz Holdkő u. Horgony u. Ibolya u. Jedlik Á. U. Jókai M. u. József u. Kandó K. u. Kert u. Kiss J. altb. u. Komló u. Kristály u. Krúdy stny. Kunfi Zs. u. Küszhegyi út Liget u. Málna u. Mártírok útja Nefelejcs tér Puskás T. u. Rigó u. Semmelweis u. Sió u. Smaragd u. Somogyi u. Sorház u. Szabadság tér Széchenyi u. Szegfű u. Szűcs u. páros oldal, 130-230 házszám páratlan oldal 1-107 házszám páros oldal, 16-46 házszám páratlan oldal, 23-45 házszám Oldal: 39 / 72
Tanácsház u. Tátika u. Tünde u. Váci M. u. Vámház u. Zúgó u. Zsilip sor páros oldal, 2-16 házszám páratlan oldal, 1-9 házszám Iskolafogászat: Az 1. számú fogorvosi körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Katicabogár Óvoda 8600 Siófok, Bókay János u. 2/a. Nyolcszínvirág Óvoda 8600 Siófok, Bókay János u. 2. Napraforgó Óvoda 8600 Siófok, Fő u. 130. Nyitnikék Óvoda 8600 Siófok, Fő u. 218. Vak Bottyán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1-2 évfolyam 8600 Siófok, Március 15. park 2. Széchenyi István Általános Iskola 3-8. évfolyam 8600 Siófok, Kele u. 33. Oldal: 40 / 72
2. számú vegyes fogorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Mekis Miklós Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) Ellátási terület: Utca oldal / házszám Ady E. u. Akácfa u. Állami Gazdaság major Álmos u. Aradi u. Aradi vértanúk útja Babits M. u. Bányász u. Batsányi u. Batthyány L. u. Belső stny. Berzsenyi D. u. Beszédes J. stny. Bimbó u. Birs u. Bulcsú u. Cinege u. Cseresznye u. Csokonai V. M. u. Csónak u. Csúszda u. Darnay köz Devecseri G. u. Egressy G. u. Endrődy S. u. Enyingi u. Eperfa u. Estike u. Evező u. Fenyves tér Feszty Á. u. Fiumei u. Flóra u. Oldal: 41 / 72
Fő u. Gábor Á. u. Garay J. u. Gyöngyvirág u. György u. Hajnóczy J. u. Halápy J. u. Hársfa u. Hétvezér u. Huba u. Hubay J. u. Hungária u. Hunor u. Hunyadi J. u. Ifjúság útja Jókai Park József A. u. Juhász Gy. u. Kajszi u. Kállay É. u. Kálmán I. stny. Kanizsai D. u. Karinthy F. u. Kató u. Kazinczy F. u. Kende u. Kenéz u. Keöd kapitány u. Kézműves u. Kinizsi P. u. Kisfaludy u. Klára u. Kodály Z. u. Koltói A. u. Korányi S. u. Kossuth L. u. Kökény u. Kölcsey F. u. Kőrösi Cs. S. u. Köztársaság u. Lavotta J. u. Levendula u. Lidó u. páros oldal, 2-128 házszám páratlan oldal, 109-től végig Oldal: 42 / 72
Liszt F. stny. Liszt F. u. Lóczy L. u. Lovasiskola Madách I. u. Május 1. u. Március 15. park Mathiász J. u. Mátyás király u. Megyer u. Meggyfa u. Mészöly G. u. Mikes K. u. Millennium park Mogyoró u. Móra F. u. Móricz Zs. u. Munkácsy M. u. Muskátli u. Nefelejcs köz Németh L. u. Oulu park Papfölei u. Perczel M. u. Petőfi stny. Puskin u. Reviczky Gy. u. Ribiszke u. Ringló u. Rudnay Gy. u. Sarok u. Sáros u. Siófoki u. Sirály u. Somlói u. Somogyi u. Soós L. u. Strand u. Szabadi-magaspart Szélső u. Szent I. stny. Szent L. u. Szép-völgyi u.. páros oldal, 48-tól végig páratlan oldal, 45/B-től végig Oldal: 43 / 72
Sziget u. Szigeti szőlőhegy Szigliget u. Sziklai J. u. Szilágyi E. fasor Szinyei M. P. u. Szőlőhegy út Tamási Á. u. Táncsics M. u. Tátra u. Tihany u. Tinódi S. tér Toldi M. u. Tömörkény I. u. Tulipán u. Türr I. u. Új u. Újpiac tér Vágó P. u. Vajda J. u. Vass G. u. Vasút sor Vécsey K. u. Verebesi u. Wesselényi u. Zala Gy. u. Zamárdi u. Zichy M. u. Zrinyi M. u. Zsigmond u. Iskolafogászat: A 2. számú fogorvosi körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Micimackó Óvoda 8600 Siófok, Kossuth Lajos u. 20. Napsugár Óvoda 8600 Siófok, Széchenyi u. 33. Széchenyi István Általános Iskola 1-2. évfolyam 8600 Siófok, Kele u. 33. Siófoki Szakképzési Centrum, Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8600 Siófok, Bakony u. 2. Oldal: 44 / 72
3. számú vegyes fogorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Rákász Virág Éva Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) Ellátási terület: Utca Árvácska u. Asztalos u. Átrium u. Attila u. Békás u. Béke tér Bezerédj u. Bihari u. Blaha L. u. Boglárka u. Borvirág u. Csalogány u. Csárdaréti u. Csillaghegyi út Csorda út Csorda-hegy köz Csőri út Deák köz Gagarin u. Gergely u. Gyöngyike u. Györök Z. u. Hidegvölgyi út Honvéd u. Hóvirág u. Hűvösvölgyi u. Jácint u. Jázmin köz Jázmin u. Jegenye sor Kacsóh P. u. Kékfrankos u. Kenedy F. u. oldal / házszám Oldal: 45 / 72
Kifutó u. Kiliti Szőlőhegy Kosztolányi D. u. Malom u. Márton köz Mező u. Napfény u. Napsugár u. Nárcisz u. Őszirózsa u. Pacsirta u. Papdűlő Papfődi u. Papkuta puszta Papkutai u. Petőfi S. u. Pille u. Pipacs u. Pipitér u. Rákóczi F. u. Régi Reptér Rezeda u. Rizling u. Ságvári E. u. Szabadság u. Szeptember 6. tér Szőlővirág u. Szőnyi M. u. Tanács köz Tavasz u. Templom u. Tompa M. u. Tóth Á. u. Tóth L. u. Töltényi Sz. u. Vadvirág u. Vörösmarty M. u. Zöldmező u. páros oldal páratlan oldal, 1-35 házszám Oldal: 46 / 72
Iskolafogászat: A 3. számú fogorvosi körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Pillangó Óvoda 8600 Siófok-Kiliti, Asztalos u. 20. Pitypang Óvoda 8600 Siófok-Kiliti, Csárdaréti út 7. Széchenyi István Általános Iskola, Asztalos utcai telephely 8600 Siófok-Kiliti, Asztalos u. 18. Siófoki Szakképzési Centrum, Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 11-12. évfolyam 8600 Siófok, Koch Róbert u. 8. Oldal: 47 / 72
4. számú vegyes fogorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Farkas Gábor Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) Ellátási terület: Utca Akácvirág u. Alsó u. Badacsony u. Bajcsy Zs. u. Bakony u. Berda J. u. Béri B. Á. u. Berzsenyi köz Beton u. Bláthy O. Bodza u. Búzavirág u. Csongor u. Dózsa Gy. u. Egry J. u. Eötvös J. u. Futrinka u. Gyufa u. Harangvirág u. Illyés Gy. u. Irinyi J. u. Isztria stny. Jankó J. köz Kálmán udvar Kardvirág köz Keresztfai u. Klapka Gy. u. Koch R. u. Madarasi u. Marosi u. Medgyesi u. Öreghegyi u. oldal / házszám páros oldal, 112-től végig páratlan oldal, 63-tól végig páros oldal, Oldal: 48 / 72
Porecs tér Rejtő J. u. Rét u. Rózsa u. Sándor u. Say F. u. Szeder u. Szent M. park Szép-völgyi köz Thököly u. Vak B. u. Vasvári P. u. Vilma u. Zúgó köz Zúgó sor Iskolafogászat: A 4. számú fogorvosi körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Pöttyös Óvoda 8600 Siófok, Áchim András u. 1. Vak Bottyán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3-8 évfolyam 8600 Siófok, Március 15. park 2. Siófoki Szakképzési Centrum, Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9-10. évfolyam 8600 Siófok, Koch Róbert u. 8. Oldal: 49 / 72
5. számú vegyes fogorvosi körzet utcajegyzéke Rendelő orvos neve: Dr. Hamar Lóránt Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) Ellátási terület: Utca Áchim A. u. Áfonya u. Ágnes u. Akácos tér Alkotmány u. Almafa u. Bajcsy Zs. u. Balaton u. Barackfa u. Barbara u. Baross G. u. Bartók B. u. Béke u. Bél M. u. Bem J. u. Benczúr Gy. u. Bendegúz u. Bocskai köz Bocskai u. Bornemissza u. Botond u. Budai N. A. u. Cholnoky J. u. Clark Á. u. Csík F. u. Csiky G. u. Csilla u. Csók I. u. Csopaki u. Dalárda u. Dankó u. Darnay K. tér Deák F. tér oldal / házszám páros oldal, 52-110 házszám Oldal: 50 / 72
Déli u. Diófa u. Diófás u. Dorottya u. Dózsa Gy. u. Dr. Révész G. u. Előd u. Emese u. Erdész u. Esze T. u. Etele u. Fadrusz u. Fehérvári u. Fekete I. u. Fő tér Fő u. Füredi u. Galagonya u. Galérius u. Gesztenye u. Glatz H. u. Goldmark K. u. Gyöngyvér u. Határ u. Hermann O. u. Holdvilág u. Indóház u. Ipar u. Jégverem u. Jubileumi tér Kaáli N. D. u. Kabos Gy. u. Katona J. u. Kele u. Kenesei u. Kereszt u. Keszthelyi u. Kinga u. Kocsárd u. Kond u. Koppány u. Körtefa u. Krieger S. u. Kuzsinszky B. u. páratlan oldal páros oldal, 232-től végig Oldal: 51 / 72
Küszhegyi köz Lamperth G. u. Landrer J. u. Lázár V. u. Léda u. Lehel u. Lipták G. u. Lotz K. u. Luca u. Lukács K. u. Madarász V. u. Majoros u. Mandulás u. Margittay R. u. Máté u. Mécs L. u. Mészáros L. u. Mikszáth K. u. Molnár I. u. Molnár kapitány u. Muzsinkszky N. E. u. Nefelejcs u. Noémi u. Noszlopy G. u. Ódry Á. u. Október 23. u. Orgona u. Orsolya u. Ortutay u. Őrház u. Őrsi u. Pálóczy Á. u. Panoráma u. Pártos A. u. Péter-Pál u. Pollack M. u. Posta u. Pusztatorony tér Rádióállomás Radnóti M. u. Rajcsányi P. u. Réka u. Rippl R. u. Roboz I. u. Oldal: 52 / 72
Sió u. Somfa u. Somlay A. u. Stromfeld A. u. Szabadi út Szabolcs u. Szamóca u. Székely B. u. Szekrényessy K. u. Szilfa u. Szőlősi u. Sztráda u. Taksony u. Tanácsház u. Tass u. Tessedik S. u. Than M. u. Tiborc u. Timea u. Tornyai J. u. Tóth L. u. Tölgyessy A. u. Töreki hegy Töreki puszta Töreki u. Vadalma u. Vadrózsa u. Városház tér Vasút tér Vasúti u. Végh I. u. Verebes dűlő Vikár B. u. Világosi u. Viola u. Virág u. Vitorlás u. Zalán u. Zsolt u. Zsombor u. páros oldal, 18-tól végig páratlan oldal, 11-től végig páratlan oldal, 37-73 házszám Oldal: 53 / 72
Iskolafogászat: Az 5. számú fogorvosi körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Beszédes József Általános Iskola 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. Beszédes József Általános Iskola, Speciális tagozat 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. Siófoki Perczel Mór Gimnázium 8600 Siófok, Március 15. park 1. Oldal: 54 / 72
IV. sz. melléklet a 34/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelethez Védőnői körzetek Rendelés helye: Siófok, Semmelweis u. 1. (Rendelőintézet 1. emelet) 1. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület Utca Bajcsy Zs. u. Bányász u. Batthyány L. tér Batthyány L. u. Bem J.u. Dalárda u. Dankó u. Déryné u. Dózsa G. u. Fő tér Fő u. Glatz H. u. Hock J. köz Hunyadi J. u. Indóház u. Isztria stny. Jedlik Á. u. Jókai M. r u. Jókai park Kálmán I. stny. Karinthy F. u. Kele u. Kert u. Kisfaludy u. Koch R. u. Köztársaság u. Krúdy stny. Madách I.u. Március 15. park Mártírok útja oldal / házszám páros oldal, 2-108 házszám páratlan oldal, 1-89 házszám 1-50 házszám páros oldal, 44-től végig páratlan oldal, 37-től végig, páros oldal, 158-176 házszám páratlan oldal, 45-53 házszám Oldal: 55 / 72
Mathiász J. u. Mészáros L. u. Millenium park Molnár I. u. Németh L.u. Oulu park Petőfi stny. Porecs tér Puskás T. u. Rózsa u. Rózsakert Sió u. Sorház u. Szent M. park Szűcs u. Új u. Városház tér Zákonyi F. köz Zrinyi M. u. a utca, kivéve a 19, 21 házszám Az 1. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Micimackó Óvoda 8600 Siófok, Kossuth Lajos u. 20. Nyitnikék Óvoda 8600 Siófok, Fő u. 218. Vak Bottyán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8600 Siófok, Március 15. park 2. Széchenyi István Általános Iskola, Asztalos utcai telephely 8600 Siófok-Kiliti, Asztalos u. 18. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Siófoki Fejlesztő Nevelést - Oktatást Végző Iskolája 8600 Siófok, Honvéd utca 36. Oldal: 56 / 72
2. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Áfonya u. Almafa u. Alsó u. Bajcsy Zs. u. Barackfa u. Belső sétány Bercsenyi M. u. Béri Balogh Á. u. Beton u. Bocskai köz Bocskai u. Búlcsú u. Csók I. u. Diófa u. Eötvös J. u. Építő u. Fekete I. u. Galériusz u. Györök Z. u. Gyufa u. Határ u. Ipar u. Irinyi J. u. Jankó J. u. Jégverem u. Kereszt u. Keresztfai dűlő Kertész u. Kézműves u. Kifutó u. Klapka Gy. u. Körtefa u. Kunfi Zs. u. Lipták G. u. Majoros u. Marosi út Pollack M. u. oldal / házszám páros oldal, 110-től végig páratlan oldal, 99-től végig páros oldal, 36-tól végig páratlan oldal, 31-től végig Oldal: 57 / 72
Posta u. Rét u. Sándor u. Somfa u. Somlay A. u. Szabadi út Sziget u. Szigeti szőlőhegy Szilfa u. Szőlősi u. A 2. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Pöttyös Óvoda 8600 Siófok, Áchim András u. 1. Beszédes József Általános Iskola 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. Beszédes József Általános Iskola, Speciális tagozat 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. Széchenyi István Általános Iskola 8600 Siófok, Kele u. 33. Oldal: 58 / 72
3. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Áchim A. u. Ady E. u. Ágnes u. Akácos tér Ákos u. Állomás tér Almádi u. Álmos u. Amancsics kapitány u. Aradi u. Aradi vértanuk útja Barbara u. Baross G. u. Bartók B. u. Batthyányi L. u. Béke u. Bél M. u. Benczúr Gy. u. Bendegúz u. Berzsenyi köz Beszédes J. stny. Bihari u. Bornemissza u. Botond u. Bródy S. u. Budai Nagy A. u. Cholnoky J. u. Clark Á. u. Csaba u. Csanád u. Csicsali u. Csík F. u. Csilla u. Csokonay V. M. u. Csónak u. Csopaki u. Csúszda u. Darnay köz Darnay K. tér oldal / házszám 50-től végig Oldal: 59 / 72
Diófás út Diós tér Dorottya u. Dózsa Gy. u. Előd u. Emese u. Endrődi S. u. Enyingi u. Erdész u. Esze T. u. Eszter u. Etele u. Evező u. Fehérvári u. Feszty Á. u. Fiumei u. Flóra u. Fő u. Füredi u. Gábor Á. u. Garay J. u. Goldmark K. u. Gyöngyvér u. György u. Hajnóczy J. u. Halápi J. u. Herman O. u. Hétvezér u. Huba u. Hubai J. u. Hunor u. Ifjúság útja József A. u. Juhász Gy. a u. Kabos Gy. u. Kállai É. u. Kanizsai D. u. Katona J. u. Kazinczy F. u. Kende u. Kenesei u. Kenéz u. páros oldal, 2-44 házszám páratlan oldal, 1-37 házszám páros oldal, 178-tól végig páratlan oldal, 55-től végig Oldal: 60 / 72
Keöd kapitány u. Keszthelyi u. Kinga u. Kinizsi P. u. Klapka Gy. u. Kocsárd u. Kodály Z. u. Kond u. Koppány u. Kölcsey F. u. Kuzsinszky B. u. Lampérth G. u. Landler J. u. Lázár V. u. Léda u. Lehet u. Loczy L.u. Lotz K. u. Luca u. Lukács K. u. Madarász V. u. Mandulás u. Margittay R. u. Mátyás király u. Mécs L.u. Megyer u. Mészöly G. u. Mikes K. u. Molnár kapitány u. Móra F. u. Móricz Zs. u. Munkácsy M. u. Muzsinszki N. E. u. Noémi u. Noszlopy G. u. Odry Á. u. Orsolya u. Ortutay Gy. u. Őrház u. Örsi u. Pálóczy H. Á. u. Papkutai út Partfölei u. páros oldal, 2-34 házszám páratlan oldal, 1-29 házszám Oldal: 61 / 72
Pártos A. u. Péter-Pál u. Pusztatorony tér Rádióállomás Say F. u. Strand u. Stromfeld A. u. Szabadi magaspart Szabolcs u. Székely B. u. Szélső u. Szent István stny. Szent L. u. Sziklai J. u. Szilágyi E. fasor Szinyei M. P. u. Sztráda u. Taksony u. Tamási Á. u. Tanácsház u. Táncsics M. u. Tas u. Tátra u. Than M. u. Tiborc u. Tímea u. Tinódi L. S. tér Tornyai J. u. Tölgyesi A. u. Tömörkény I. u. Töreki hegy Töreki u. Törekipuszta Türr I. u. Újpactér Vadrózsa u. Vágó P. u. Vass G. u. Vasút tér Vasúti u. Vikár B. u. Világosi u. Viola u. páros oldal, 8-26 házszám páratlan oldal, 5-23 házszám Oldal: 62 / 72
Virág u. Ybl M. u. Zalán u. Zsófia u. Zsolt u. Zsombor u. A 3. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Napsugár Óvoda 8600 Siófok, Széchenyi u. 33. Siófoki Szakképzési Centrum, Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8600 Siófok, Koch Róbert u. 8. Siófoki Szakképzési Centrum, Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8600 Siófok, Bakony u. 2. Az intézmény szakközépiskolai részének ellátása. Oldal: 63 / 72
4. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Akácfa u. Állami Gazdaság major Arany J. u. Babits M. u. Badacsony u. Bakony u. Battsányi J. u. Bethlen G. u. Bimbó u. Birs u. Bodza u. Bókay J. u. Bolyai J. u. Borostyán u. Búzavirág u. Cinege u. Cseppkő u. Cseresznye u. Csobánc u. Csongor u. Csopak u. Damjanics u. Deák F. stny. Deák F. tér Déli út Egres u. Egressy G. u. Egri J. u. Eperfa u. Erkel F. u. Fadrusz u. Fasor stny. Fenyves sor Fenyves tér Fő u. Galagonya u. Galamb köz Gesztenye u. oldal / házszám páros oldal, 2-90 házszám páratlan oldal, 1-43 házszám Oldal: 64 / 72
Gyöngy u. Gyöngyvirág u. Hajnal u. Harangvirág u. Harcsa u. Hársfa u. Helikon u. Holdkő u. Horgony u. Hungária u. Ibolya u. József u. Jubileumi tér Kaáli N. D. u. Kajszi u. Kandó K. u. Kardvirág köz Kató u. Kiss János altábornagy u. Klára u. Komló u. Kökény u. Kőrösi Cs. S. u. Kristály u. Lavotta J. u. Levendula u. Lidó u. Liget u. Liszt F. stny. Liszt F. u. Május 1. u. Málna u. Medgyesi F. u. Meggyfa u. Mikszáth K. u. Mogyoró u. Muskátli u. Nefelejcs tér Október 23. u. Orgona u. Öreghegyi u. Perczel M. u. Puskin u. Ribiszke u. Oldal: 65 / 72
Rigó u. Ringló u. Siófoki u. Sirály u. Smaragd u. Szamóca u. Szeder u. Szépvölgyi köz Szépvölgyi u. Szigliget u. Szőlőhegy út Tátika u. Thököly u. Tihany u. Toldi M. u. Tulipán u. Tünde u. Vadalma u. Vasút sor Vécsey K. u. Végh I.tér Vitorlás u. Zamárdi u. Zichy M. u. Zsigmond u. Zsilip sor A 4. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Napraforgó Óvoda 8600 Siófok, Fő u. 130. Siófoki Szakképzési Centrum, Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8600 Siófok, Bakony u. 2. Az intézmény szakgimnáziumi részének ellátása. Siófoki Perczel Mór Gimnázium 8600 Siófok, Március 15. park 1. Oldal: 66 / 72
5. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Akácvirág u. Árpád u. Balaton u. Báthory fejedelem u. Béke park Berda J. u. Berzsenyi D. u. Bláthy O. u. Csiki G. u. Daday K. u. Devecseri G. u. Dobó K. u. Erdei F. u. Estike u. Fő u. Futrinka u. Gárdonyi G. u. Holdvilág u. Koltói A. u. Korányi S. u. Kossuth L. u. Küszhegyi köz Küszhegyi út Napfény u. Nefelejcs köz Nefelejcs u. Reviczky Gy. u. Sarok u. Sáros u. Semmelweis u. Sió u. Somogyi u. Szekrényesi K. u. Tanácsház u. Váci M. u. Vajda J. u. Vak B. u. Vámház u. oldal / házszám páros oldal, 92-158 házszám 19 és 21 házszám 1,2,3,4, 6 házszám Oldal: 67 / 72
Vilma u. Zala Gy. u. Zúgó köz Zúgó sor Zúgó u. Az 5. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Katicabogár Óvoda 8600 Siófok, Bókay János u. 2/a. Nyolcszínvirág Óvoda 8600 Siófok, Bókay János u. 2. Oldal: 68 / 72
6. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Asztalos u. Árvácska u. Béke tér Boglárka u. Blaha L. u. Borvirág u. Csalogány u. Csillaghegyi út Csorda hegy köz Csorda út Csőri út Fülemüle u. Gagarin u. Gyöngyike u. Hóvirág u. Honvéd u. Jácint u. Jázmin u. Jázmin köz Kálvin tér Kékfrankos u. Kiliti szőlőhegy Márton köz Napsugár u. Nárcisz u. Őszirózsa u. Patak u. Panoráma u. Papkuta puszta Petőfi S. u. Pacsirta u. Pipacs u. Pipitér u. Papfődi u. Rákóczi F. u. Rezeda u. oldal / házszám páros oldal, 38-tól végig páratlan oldal, 61-től végig páros oldal, 42-től végig páratlan oldal, 37-től végig Oldal: 69 / 72
Rizling u. Ságvári u. Szőlővirág u. Szőnyi M. u. Tanácsköz Templom u. Tompa M. u. Töltényi Sz. u. Tóth L. u. Vadvirág u. páros oldal, 36-tól végig páratlan oldal, 35-től végig A 6. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Pillangó Óvoda 8600 Siófok-Kiliti, Asztalos u. 20. Oldal: 70 / 72
7. számú védőnői körzet utcajegyzéke Ellátási terület: Utca Alkotmány u. Átrium u. Attila u. Békásdűlő Bezerédi u. Csárdaréti u. Deák köz Gaál Gy. u. Gergely J. u. Hidegvölgyi út Honvéd u. Hűvösvölgyi út Jegenyesor Kacsó P. u. Kenedy F.u. Kosztolányi D. u. Madarasi u. Malom u. Máté u. Mező u. Papdűlő Pille u. Rajcsányi P. u. Rákóczi F. u. Régi reptér u. Rejtő J. u. Szabadság u. Szeptember 6. tér Tavasz u. Tóth Á. u. Tóth L. u. Vörösmarty M. u. Zöldmező u. oldal / házszám páros oldal, 2-36 házszám páratlan oldal, 1-59 házszám páros oldal, 2-40 házszám páratlan oldal, 1-35 házszám páros oldal, 2-34 házszám páratlan oldal, 1-33 házszám Oldal: 71 / 72
A 7. számú védőnői körzethez tartozó nevelési, oktatási intézmény: Pitypang Óvoda 8600 Siófok-Kiliti, Csárdaréti út 7. Oldal: 72 / 72