Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
|
|
- Aurél Balog
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésben, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló módosított évi II. törvény 2. (2) bekezdésében és az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról szóló, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló évi CVII. törvény 26. (7) bekezdésében kapott felhatalmazások alapján Ercsi Város háziorvosi körzetéről alábbi rendeletet (továbbiakban: R) alkotja: 1. (1) Ercsi város háziorvosi körzeteinek felosztását az R. 1. számú melléklete tartalmazza. (2) Jelen rendelet október 1-én lép hatályba. Kihirdetéséről a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott módon a jegyző gondoskodik. Ercsi, szeptember 24. Bátki József polgármester dr. Hekman Tibor jegyző
2 I. számú felnőtt háziorvosi körzet területe (Dr. Balázs Fülöp Ferenc) Árpád u. Attila u. Bajcsy-Zs. u. Bimbó köz Cukorgyári ltp. Csók I. u. Dankó P. u. Dombhát u. Eötvös J. u. Erkel F. u. Fő u. Gátőrház Gozsdu E. u. Halász u. Híd u. Hidász u. Jászai Mari u Kossuth L. u Kovács sziget Köztársaság tér Lehel u. Lejtő sor Angolkert u. Martinovics u. Munkácsy u. Ó. u Péter u. Puskin u. Sinatelep Sirály köz Szabadság u. Székely B. u. Szlatina puszta Szondi köz Szölőhegy Szőnyi I. u. Templom tér Vízmű telep Vízvári u. Alkotmány u. Béke u. Jókai M. u. Kodály Z. u. Petőfi S. u. Rákóczi F. u. Táncsics M. u. Vasútállomás Eötvös tér 1. sz. melléklet 1 A II. számú felnőtt háziorvosi körzet területe (Dr. László András) Akácfa u. Bercsényi M. u. Bethlen G. u. Budai N. A. u Csalogány u. Déryné u. Dózsa Gy. u. Dózsa Gy. tér Esze T. u. Fűzfa u. Határ u. Honvéd u. Ybl M. u. József A. u. Kandó K. u. Kert u. Kinizsi u. Kisfaludy u. Klapka Gy. köz Lavotta u. Liszt F. u. Május 1. körút Magyar u. Móra F. u. Nyár u. Panoráma u. Radnóti u. 1 Módosította: 38/2003. (XII.17.) Kt. számú rendelet. Hatályos január 1. napjától
3 Rózsa u. Szapáry P. u. Temető u. Tolsztoj u. Töltés u. Gorkij fasor Hadak útja Gépállomás u. Nefelejcs u. Rácszentpéter Széchenyi u. Szent István u. Szent István tér Teleki B. u. A IV. számú felnőtt háziorvosi körzet területe (Dr. Várföldi Tamás) Ady E. u. Arany J. u. Bartók B. u. Bem u. Csokonai u. Damjanich u. Diófa u. Duna sor Egressy u. Feszty Á. u. Gárdonyi G. u. Harangvirág u. Hársfa u. Kárpáthy J. u. Kishíd u. Kispusztai út Mártírok u. Semmelweis u. Török u. Türr I. u. Vásártér Zrínyi u. Battai u. Búzavirág u. Deák Ferenc u. Érdi u. Keleti K. u. Mázsaház u. Móricz Zs.u. Toldi u. Villanytelep u. Vörösmarty u. I. számú gyermekorvosi körzet területe Attila Bakos park Arany J. u. Bimbó köz Balázs farm Bajcsy-Zs. u. Csokonai M. u. Battai út Damjanich u. Bem u. Dombhát u. Búzavirág u. Duna sor Cukorgyári ltp. Érdi u. Csók I. u. Feszty Á. u. Dankó P. u. Gozsdu E. u. Eötvös u. Hadak u. Eötvös tér Halász u. Erkel F. u. Harangvirág u. Fő u. Hidász u. Gátőrház Jókai u. Híd u. Keleti K. u. Jászai M. u. Kishíd u. Kossuth L. u.
4 Kodály Z. u. Köztársaság tér Kovács sziget Angolkert u. Kárpáthy J. u. Martinovics u. Lejtő sor Mázsaház u. Lehel u. Munkácsy M. u. Mártírok u. Ó. u. Petőfi S.u. Puskin u. Péter u. Semmelweis u. Rákóczi u. Sirály köz Sinatelep Székely B. u. Szabadság u. Szondy köz Széchenyi u. Táncsics M. u. Szlatina puszta Templom tér Szőlőhegy Toldi M. u. Szőnyi I. u. Türr I. u. Vízmű telep Vásártér Vörösmarty u. Vízvári u. II. számú gyermekorvosi körzet területe Angolkert u. Árpád u. Ady E. u. Akácfa u. Béke u. Alkotmány u. Belmajor Bartók B. u. Bercsényi M. u. Budai N. A. u. Bethlen G. u. Déryné u. Csalogány u. Egressy u. Deák F. u. Gárdonyi G. u. Diófa u. Esze T. u. Dózsa Gy. tér Határ u. Dózsa Gy. u. Hársfa u. Fűzfa u. Hunyadi u. Gépállomás u. József A. u. Honvéd u. Kert u. Kandó K. u. Klapka Gy. köz Kinizsi u. Lavotta u. Kisfaludy u. Magyar u. Kispusztai út Május 1. krt. Liszt F. u. Móra f. u. Móricz Zs. u. Nyár u. Nefelejcs u. Panoráma u. Rácszentpéter Radnóti M. u. Szent István tér Rózsa u. Szent István út Szapáry Péter u. Teleki B. u. Tolsztoj u. Temető u. Töltés u. Vasútállomás u. Török u. Zrínyi u. Villanytelep u. Ybl M. u.
5 I. számú fogorvosi körzet területe Ady E. u. Akácfa u. Hadak u. Alkotmány u. Angolkert u. Halász u. Arany J. u. Árpád u. Harangvirág u. Attila u. Bajcsy-Zs. u. Hársfa u. Bakos park Balázs farm Határ u. Bartók B. u. Battai u. Híd u. Béke u. Belmajor Hidász u. Bem u. Bercsényi M. u. Honvéd u. Bethlen G. u. Bimbó köz Hunyadi u. Budai N. A. u. Búzavirág u. Jászai M. u. Csalogány u. Csók I. u. Jókai M. u. Dankó P. u. Deák F. u. Kandó K. u. Déryné u. Diófa u. Kárpáthy J. u. Dombhát u. Dózsa Gy. u. Keleti K. u. Duna sor Egressy u. Kert u. Eötvös tér Eötvös u. Kinizsi u. Érdi u. Erkel u. Kisfaludy u. Esze T. u. Feszty Á. u. Kishíd u. Fő u. Fűzfa u. Kispusztai u. Gárdonyi G. u. Gátőrház Klapka Gy. u. Gépállomás u. Gozsdu E. u. Kodály Z. u. Lavotta u. Lehel u. II. számú fogorvosi körzet területe Kossuth u. Köztársaság tér Lejtő sor Liszt F. u. Magyar u. Május 1. krt. Martinovics u. Mártírok u. Mázsaház u. Móra F. u. Móricz Zs. u. Munkácsy M. u. Nefelejcs u. Nyár u. Ó utca Panoráma u. Péter u. Petőfi u. Puskin u. Radnóti u. Rákóczi u. Rózsa u. Semmelweis u. Sirály köz Szabadság u. Szapáry P. u. Székely B. u. Széchenyi u. Szent István u. Szondy köz Szőlőhegy u. Szőnyi I. u. Táncsics M. u. Teleki B. u. Temető U. Templom tér Toldi u. Tolsztoj u. Töltés u. Török u. Türr I. u. Vásártér Vasútállomás u. Villanytelep u. Vízmű telep Vízvári u.
6 Vörösmarty u. Ybl M. u. Zrínyi u. Cukorgyár ltp. Kovács sziget Rácszentpéter Sinatelep
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének
1 / 17 2012.05.10. 13:27 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 24/2004.(VI.30.) önkormányzati
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 19-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 19-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
1. A rendelet hatálya
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak forgalmi rendjéről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 22/2004.(VI.30.) Kt. sz. rendelete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2004.(VI.30.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások, illetve intézmények igénybevételéről
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel)
Dorog Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védőnői körzetekről
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat és
EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs
(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel)
Dorog Önkormányzat Képvisel -testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint véd n i körzetekr l
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
1. A rendelet hatálya
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (VI.2.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete
Hatályba léptetve: 2002. IV.18.
Kunszentmiklós Város képviselı-testületének 13/2002. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önálló orvosi tevékenység keretében mőködı háziorvosi körzetekrıl Módosítva: - Hatályba léptetve: 2002. IV.18.
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
1. sz. választókerület
1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 16/2011. (XII. 13.) önkormányzati rendelet
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS Köznevelési intézmény: Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Felvételi körzet: Dobó Katica u. Esze
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
(Egységes szerkezeten a 2/2009.(I.30.) sz. rendelettel)
Dorog Város Képviselı-testületének 13/2004.(V.03.) számú rendelete a Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védınıi körzetekrıl (Egységes szerkezeten
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár
Választási Közlemény
Választási Közlemény Tájékoztatjuk a Tisztelt választópolgárokat, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 5. (2) bekezdése értelmében Ajka város
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
(Egységes szerkezetben)
Szajol Község Önkormányzata Képviselőtestületének a 8/2005.(IV.21.) sz. rendeletével módosított 8/2004. (III. 25.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (Egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete. a háziorvosi körzetekrıl
Helyi jogtár. Módosította az 5/2004.(I. 26.) MÖK sz. rendelet, valamint a 14/2004.(III. 29.) MÖK sz. rendelet. Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló
E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (III.) önkormányzati rendelete Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 7/2016. (VI.29.)
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01
Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 07-061-001-2, Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Csokonai utca teljes közterület 51 Mónus Illés utca 000001 000007 folyamatos