RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete"

Átírás

1 RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról szóló évi CVII tv. 25. (7) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a háziorvosi körzetek helyi szabályozására a következő rendeletet alkotja: A rendelet célja 1. Az egészségügyi közszolgáltatás és az orvosi tevékenység szolgálja hatékonyan az egészségügyről szóló évi CLIV. törvényben meghatározott célok valóra váltását, segítse elő a lakosság egészségi állapotának javulását. A rendelet hatálya 2. Ráckeve város területén egészségügyi közszolgáltatást alapellátási szinten nyújtó háziorvosokra és a kereteiken belül foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra terjed ki. 3. Egészségügyi közszolgáltatás: a részben vagy egészben az államháztartás terhére finanszírozott egészségügyi szolgáltatás. Az egészségügyi közszolgáltatásról az állam, a helyi önkormányzat (úgy mint egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv) és az OEP útján gondoskodik. Feladatellátási szerződés 4. Feladatellátási szerződést kell kötni valamennyi egészségügyi szolgáltatóval, aki az egészségügyi közszolgáltatást működési engedély birtokában az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó szerv (Ráckeve Város Önkormányzata) megbízása alapján nyújtja. Háziorvosi körzetek 5.

2 2 A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység - törvényben meghatározott kivétellel - csak a jelen rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. 6. Működtetési jog: a Magyar Orvosi Kamara által adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog. 7. Háziorvosi körzet: a területi ellátási kötelezettség alapján a feladattal érintett települési önkormányzat által az önálló orvosi tevékenység végzéséről szóló évi II. tv. 2. (2) bekezdése szerint rendeletben meghatározott település, ill. településrész (ek) Ráckeve város közigazgatási területén a működtetési jog alapján önálló orvosi tevékenység jelen rendelet 1. számú függelékében meghatározott háziorvosi, házi gyermekorvosi körzetekben végezhető. Záró rendelkezések 9. Jelen rendelet június 24-én lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. dr. Kulcsár István s.k. polgármester Stáhly István s.k. jegyző A rendelet egységes szerkezetbe foglalva: január 28. dr. Kiss László jegyző 1 Módosította a 3/2011.(I.24.) rendelet 1. -a. Hatályos: február 1-jétől

3 3 1. számú Függelék 2 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002.(VI.24.) rendeletéhez Ráckeve közigazgatási területén működő háziorvosi, házi gyermekorvosi körzetek I./ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete (Gyógyulj-Med Kft., a feladatot ellátó orvos: dr. Zombori Gábor László): Kisduna sor Magdics u. Batthyány köz Vörösmarty u. Tavasz u. Ősz u. Nyár u. Szent Vendel u. Táncsics M. u. Iskola u. Bercsényi u. Mesterházi tér Dr. Skultéti u. Tél u. Évszak u. Dankó u. Haladás u. Pipa köz Rózsa u. Erkel u. Áron köz Sallai u. Liliom u. Kert u. Kodály Zoltán u. Ács K. u. Bartók B. u. Duna u. 3 (volt Gorkíj u.) Diófa u. Toldi köz Kén u. Keszeg sor Péterbíró u. Szőlő u. Halász u. 4 (volt Úttörő u.) Lórév község területe II./ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete 2 Beiktatta a 3/2011.(I.18.) rendelet 2. -a. Hatályos: február 1-jétől 3 Elnevezést megváltoztatta a 286/2013.(IX.23.) sz. határozattal 4 Elnevezést megváltoztatta a 286/2013.(IX.23.) sz. határozattal

4 (dr. Józsa Viktória vállalkozó háziorvos): Kossuth L. u. fele Eötvös u. Árpád tér Ady E. u. Széchenyi u. Kazinczy u. Erzsébet tér Gárdonyi sor Fecske u. Selyem u. Március 15. u. Május 1. u. Arany J. u. Galamb u. Opál köz Nyári Pál köz Strand u. Futó u. Pacsirta u. Új u. Petőfi u. Újhely Nyír köz Péter dűlő Sas köz Állomás köz Tinódi u. Rafás köz III/ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete ( Gyógyító-Tanácsadó Háziorvosi Bt. feladatot ellátó orvos: dr. Papp Gáspár, dr. Berta Beatrix): Újtelep Somlyó u. Somlyó-sziget Szűrük tanya Leányvári Erdő Molnár u. Szent János tér Szent István tér Móricz Zs. u. Hunyadi u. József A. u. Bucka Kossuth L. u. fele Hősök tere Ifjúság u. Kölcsey F. u. Ilona köz 4

5 5 Pál köz Búza u. IV számú felnőtt háziorvosi praxis körzete (Dr. Pataki Gyógyászati Bt., feladatot ellátó orvos: Bodzánné dr. Pataki Márta): Bajcsy-Zs. u. Gábor Á. u. Radnóti M. u. Október u. Mátyás tér Bocskai u. Köztársaság u. Soltra A. u. Legelő sor Rákóczi u. Dr. Mészáros u. Damjanich u. Marossy u. Baross u. Béke u. Üteg dűlő Hunor köz Krisztina köz Szent Vendel u. fele Kifli köz Zrínyi u. Árpád u. Jókai u. V/ számú házi gyermekorvosi praxis körzete (dr. Szekszárdi Margit Hajnalka vállalkozó házi gyermekorvos): Újtelep (Somlyó utca és sziget kivételével) fele Somlyó utca, Somlyó-sziget Molnár utca Bucka Köztársaság utca fele Soltra Alajos utca dr. Mészáros utca Damjanich utca Marossy utca Baross utca Béke utca Szent Vendel utca Kisduna sor Magdics utca Batthyány köz Vörösmarty utca Tavasz utca

6 Ősz utca Nyár utca Táncsics Mihály utca Iskola utca Bercsényi utca Mesterházi tér dr. Skultéti utca Tél utca Évszak utca Dankó utca Haladás utca Pipa köz Rózsa utca Erkel utca Áron köz Sallai utca Liliom utca Kert utca Kodály Zoltán utca (volt Landler Jenő u.) Ács K. utca Bartók B. utca Duna utca (volt Gorkíj u.) Diófa utca Toldi köz Kén utca Keszeg sor Péterbíró utca Szőlő utca Halász utca (volt Úttörő u.) VI számú házi gyermekorvosi praxis körzete (dr. Kiss Ilona vállalkozó házi gyermekorvos): Újtelep (Somlyó utca és sziget kivételével) fele Szent János tér Szent István tér Móricz Zs. utca Hunyadi utca József A. utca Kossuth L. utca Hősök tere Ifjúság utca Kölcsey F. utca Ilona köz Pál köz Búza utca Bajcsy-Zs. utca Gábor Á. utca Radnóti M. utca Mátyás tér Bocskai utca Köztársaság utca fele 6

7 Legelő sor Rákóczi utca Üteg dűlő Hunor köz Krisztina köz Kifli köz Zrínyi utca Árpád utca Jókai utca Kossuth L. utca Eötvös utca Árpád tér Ady E. utca Széchenyi utca Kazinczy utca Erzsébet tér Gárdonyi sor Fecske utca Selyem utca Március 15. utca Május 1. utca Arany J. utca Galamb utca Opál köz Nyári Pál köz Strand utca Futó utca Pacsirta utca Új utca Petőfi utca Újhegy Nyír köz Péter dűlő Sas köz Állomás köz Tinódi utca Rafás köz 7

8 RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról szóló évi CVII tv. 25. (7) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a háziorvosi körzetek helyi szabályozására a következő rendeletet alkotja: A rendelet célja 1. Az egészségügyi közszolgáltatás és az orvosi tevékenység szolgálja hatékonyan az egészségügyről szóló évi CLIV. törvényben meghatározott célok valóra váltását, segítse elő a lakosság egészségi állapotának javulását. A rendelet hatálya 2. Ráckeve város területén egészségügyi közszolgáltatást alapellátási szinten nyújtó háziorvosokra és a kereteiken belül foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra terjed ki. 3. Egészségügyi közszolgáltatás: a részben vagy egészben az államháztartás terhére finanszírozott egészségügyi szolgáltatás. Az egészségügyi közszolgáltatásról az állam, a helyi önkormányzat (úgy mint egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv) és az OEP útján gondoskodik. Feladatellátási szerződés 4. Feladatellátási szerződést kell kötni valamennyi egészségügyi szolgáltatóval, aki az egészségügyi közszolgáltatást működési engedély birtokában az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó szerv (Ráckeve Város Önkormányzata) megbízása alapján nyújtja. Háziorvosi körzetek 5.

9 2 A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység - törvényben meghatározott kivétellel - csak a jelen rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. 6. Működtetési jog: a Magyar Orvosi Kamara által adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog. 7. Háziorvosi körzet: a területi ellátási kötelezettség alapján a feladattal érintett települési önkormányzat által az önálló orvosi tevékenység végzéséről szóló évi II. tv. 2. (2) bekezdése szerint rendeletben meghatározott település, ill. településrész (ek) Ráckeve város közigazgatási területén a működtetési jog alapján önálló orvosi tevékenység jelen rendelet 1. számú függelékében meghatározott háziorvosi, házi gyermekorvosi körzetekben végezhető. Záró rendelkezések 9. Jelen rendelet június 24-én lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. dr. Kulcsár István s.k. polgármester Stáhly István s.k. jegyző A rendelet egységes szerkezetbe foglalva: január 28. dr. Kiss László jegyző 1 Módosította a 3/2011.(I.24.) rendelet 1. -a. Hatályos: február 1-jétől

10 3 1. számú Függelék 2 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002.(VI.24.) rendeletéhez Ráckeve közigazgatási területén működő háziorvosi, házi gyermekorvosi körzetek I./ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete (Gyógyulj-Med Kft., a feladatot ellátó orvos: dr. Zombori Gábor László): Kisduna sor Magdics u. Batthyány köz Vörösmarty u. Tavasz u. Ősz u. Nyár u. Szent Vendel u. Táncsics M. u. Iskola u. Bercsényi u. Mesterházi tér Dr. Skultéti u. Tél u. Évszak u. Dankó u. Haladás u. Pipa köz Rózsa u. Erkel u. Áron köz Sallai u. Liliom u. Kert u. Kodály Zoltán u. Ács K. u. Bartók B. u. Duna u. 3 (volt Gorkíj u.) Diófa u. Toldi köz Kén u. Keszeg sor Péterbíró u. Szőlő u. Halász u. 4 (volt Úttörő u.) Lórév község területe II./ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete 2 Beiktatta a 3/2011.(I.18.) rendelet 2. -a. Hatályos: február 1-jétől 3 Elnevezést megváltoztatta a 286/2013.(IX.23.) sz. határozattal 4 Elnevezést megváltoztatta a 286/2013.(IX.23.) sz. határozattal

11 (dr. Józsa Viktória vállalkozó háziorvos): Kossuth L. u. fele Eötvös u. Árpád tér Ady E. u. Széchenyi u. Kazinczy u. Erzsébet tér Gárdonyi sor Fecske u. Selyem u. Március 15. u. Május 1. u. Arany J. u. Galamb u. Opál köz Nyári Pál köz Strand u. Futó u. Pacsirta u. Új u. Petőfi u. Újhely Nyír köz Péter dűlő Sas köz Állomás köz Tinódi u. Rafás köz III/ számú felnőtt háziorvosi praxis körzete ( Gyógyító-Tanácsadó Háziorvosi Bt. feladatot ellátó orvos: dr. Papp Gáspár, dr. Berta Beatrix): Újtelep Somlyó u. Somlyó-sziget Szűrük tanya Leányvári Erdő Molnár u. Szent János tér Szent István tér Móricz Zs. u. Hunyadi u. József A. u. Bucka Kossuth L. u. fele Hősök tere Ifjúság u. Kölcsey F. u. Ilona köz 4

12 5 Pál köz Búza u. IV számú felnőtt háziorvosi praxis körzete (Dr. Pataki Gyógyászati Bt., feladatot ellátó orvos: Bodzánné dr. Pataki Márta): Bajcsy-Zs. u. Gábor Á. u. Radnóti M. u. Október u. Mátyás tér Bocskai u. Köztársaság u. Soltra A. u. Legelő sor Rákóczi u. Dr. Mészáros u. Damjanich u. Marossy u. Baross u. Béke u. Üteg dűlő Hunor köz Krisztina köz Szent Vendel u. fele Kifli köz Zrínyi u. Árpád u. Jókai u. V/ számú házi gyermekorvosi praxis körzete (dr. Szekszárdi Margit Hajnalka vállalkozó házi gyermekorvos): Újtelep (Somlyó utca és sziget kivételével) fele Somlyó utca, Somlyó-sziget Molnár utca Bucka Köztársaság utca fele Soltra Alajos utca dr. Mészáros utca Damjanich utca Marossy utca Baross utca Béke utca Szent Vendel utca Kisduna sor Magdics utca Batthyány köz Vörösmarty utca Tavasz utca

13 Ősz utca Nyár utca Táncsics Mihály utca Iskola utca Bercsényi utca Mesterházi tér dr. Skultéti utca Tél utca Évszak utca Dankó utca Haladás utca Pipa köz Rózsa utca Erkel utca Áron köz Sallai utca Liliom utca Kert utca Kodály Zoltán utca (volt Landler Jenő u.) Ács K. utca Bartók B. utca Duna utca (volt Gorkíj u.) Diófa utca Toldi köz Kén utca Keszeg sor Péterbíró utca Szőlő utca Halász utca (volt Úttörő u.) VI számú házi gyermekorvosi praxis körzete (dr. Kiss Ilona vállalkozó házi gyermekorvos): Újtelep (Somlyó utca és sziget kivételével) fele Szent János tér Szent István tér Móricz Zs. utca Hunyadi utca József A. utca Kossuth L. utca Hősök tere Ifjúság utca Kölcsey F. utca Ilona köz Pál köz Búza utca Bajcsy-Zs. utca Gábor Á. utca Radnóti M. utca Mátyás tér Bocskai utca Köztársaság utca fele 6

14 Legelő sor Rákóczi utca Üteg dűlő Hunor köz Krisztina köz Kifli köz Zrínyi utca Árpád utca Jókai utca Kossuth L. utca Eötvös utca Árpád tér Ady E. utca Széchenyi utca Kazinczy utca Erzsébet tér Gárdonyi sor Fecske utca Selyem utca Március 15. utca Május 1. utca Arany J. utca Galamb utca Opál köz Nyári Pál köz Strand utca Futó utca Pacsirta utca Új utca Petőfi utca Újhegy Nyír köz Péter dűlő Sas köz Állomás köz Tinódi utca Rafás köz 7

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2010.(IX.20.) önkormányzati rendelete Ráckeve város védőnői körzeteiről a 23/2012.( XI.19.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete

Részletesebben

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1.. Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel

EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel) Dorog Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védőnői körzetekről

Részletesebben

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás 11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete

Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete MIKEPÉRCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete amelyet módosított a 16/2008. (X.06.) sz. KT rendelet,

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Vegyes háziorvosi körzetek

Vegyes háziorvosi körzetek Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról (egységes szerkezetben a 23/2004.(IX.15.), a 8/2006. (IV.06.), a 8/2008.(IV.21.),

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1 MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az

Részletesebben

13/2002. (VI. 28.) sz.

13/2002. (VI. 28.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkárság@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..

29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1.. Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)

Részletesebben

Területi, személyi, tárgyi hatály

Területi, személyi, tárgyi hatály Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása

1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szajol Község Önkormányzata Képviselőtestületének a 8/2005.(IV.21.) sz. rendeletével módosított 8/2004. (III. 25.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (Egységes

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal

Részletesebben

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról. Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete

Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői

Részletesebben

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra

FELHÍVÁS. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra FELHÍVÁS A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2015/2016. tanévre történő általános

Részletesebben

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Hatályba léptetve: 2002. IV.18.

Hatályba léptetve: 2002. IV.18. Kunszentmiklós Város képviselı-testületének 13/2002. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önálló orvosi tevékenység keretében mőködı háziorvosi körzetekrıl Módosítva: - Hatályba léptetve: 2002. IV.18.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 16/2011. (XII. 13.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 12/2005. (X. 01.) számú rendelete. a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról.

Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 12/2005. (X. 01.) számú rendelete. a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról. Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2005. (X. 01.) számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról. Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2. 1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1.. Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre. Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel) Dorog Önkormányzat Képvisel -testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint véd n i körzetekr l

Részletesebben

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 13/2013. (X.30.) számú

Részletesebben