LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
|
|
- Ferenc Fülöp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 6.. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13.. (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló CXXIII. törvény 6.. (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével a következőket rendeli el: A rendelet hatálya 1. A rendelet hatálya Létavértes Város közigazgatási területén kiterjed azon háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi egészségügyi szolgáltatást nyújtókra, akik Létavértes Város Önkormányzatával területi ellátási megállapodást kötöttek, valamint a védőnői ellátást, és az iskola-egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóra, és az e rendeletben meghatározott egészségügyi alapellátást igénybe vevőkre. Az egészségügyi alapellátás körzetei 1. (1) Létavértes Város Önkormányzata az egészségügyi alapellátási feladatainak teljesítése érdekében a) 1 házi gyermekorvosi b) 2 felnőtt háziorvosi c) 1 vegyes háziorvosi d) 2 fogorvosi e) 3 területi védőnői f) 1 iskola-egészségügyi körzetet alakít ki. (2) A háziorvosi alapellátás körzeteinek területi leírását a rendelet 1. melléklete tartalmazza. (3) A házi gyermekorvosi alapellátás körzet területi leírását a 2. melléklet tartalmazza. (4) A fogorvosi ellátás biztosítására Létavértes és Kokad 2 körzetet alakított ki, melyek területi leírását a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. (5) A területi védőnői ellátás körzeteit és azok területi leírását a rendelet 4. melléklete tartalmazza.
2 (6) Az iskola-egészségügyi körzet területi leírását a rendelet 5. melléklete tartalmazza A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátás 1. (1) Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátás szempontjából Kokad, Álmosd és Létavértes egy körzetet alkotnak Létavértes székhellyel. (2) Az alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátás tekintetében Létavértes és Kokad egy körzetet alkotnak Létavértes székhellyel. Záró rendelkezések 2. (1) Ez a rendelet február 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Létavértes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátások körzeteiről 9/2016. (IV.26.) önkormányzati rendelete. Létavértes, január 29. Menyhárt Károly polgármester Bertóthyné Csige Tünde jegyző A rendelet kihirdetve: február 6. napján Bertóthyné Csige Tünde jegyző 1. számú melléklet Létavértes Városi Önkormányzat területén működő háziorvosi körzetek utcajegyzéke 1.számú körzet : Árok utca Árpád utca Árpád tér Batthyány utca Bajcsy Zs. utca Cserekert Hajnal utca
3 -Jókai utca -Május 1. utca Diószegi utca Halom utca Kinizsi utca Konyári utca Kossuth utca Lehel utca Móricz Zs. utca Népbolt utca Petőfi utca Sándor utca Szabadságharcos utca Széchenyi utca 1-33 ig 2-38 ig Szélső utca Szílerdő utca Táncsics utca Teleki utca Temető utca Tóth Árpád utca Tulipán utca Víztorony utca Vörösmarty utca Fenyő tér Gyár utca Hunyadi utca István utca József A. utca Károlyi utca Keleti utca Kert utca Kepecstag tanya Kölcsey utca László utca Mosontakert tanya Nagyváradi utca Nap utca Rét utca Rózsa utca Széchenyi utca 40-végig 33-végig Sziget utca Új utca Vezér utca Zöldfa utca Liget tanya 2.számú körzet : Alkotmány utca Baross utca Bem J. utca Berkes tér Bocskai utca Bólyai utca Csokonai utca Debreceni utca Epreskert utca 3.számú körzet : Ady E. utca Aradi utca Arany J. utca Bács köz Bács utca Bartók utca Béke köz Béke utca Csahostó
4 Csillag köz Csillag utca Dózsa Gy. utca Gagarin köz Gagarin utca Gőzhát Irinyi utca Karcza dűlő Kardosliget Kassai utca Katona József köz Katona József utca Noszatiszta Nyáráfás utca Orgona utca Pályihatár dűlő Rákóczi utca Szabadság utca Szél utca Vasvári P. köz Vasvári P. utca Vasút utca Vértes liget
5 2. számú melléklet Létavértes Városi Önkormányzat területén működő gyermekorvosi körzet utcajegyzéke Alkotmány utca Árok utca Árpád utca Árpád tér Bajcsy Zs. utca Baross utca Batthyány utca Bem J. utca Berkes tér Bocskai utca Bólyai utca Cserekert Hajnal utca -Jókai utca -Május 1. utca Csokonai utca Debreceni utca Diószegi utca Epreskert utca Fenyő tér Gyár utca Halom utca Hunyadi utca István utca József A. utca Károlyi utca Keleti utca Kert utca Kepecstag tanya Kinizsi utca Konyári utca Kossuth utca Kölcsey utca Lehel utca László utca Liget tanyák Mosontakert tanya Móricz Zs. utca Nagyváradi utca Nap utca Népbolt utca Petőfi utca Rét utca Rózsa utca Sándor utca Szabadságharcos utca Széchenyi utca Szélső utca Sziget utca Szílerdő utca Táncsics utca Teleki utca Temető utca Tóth Árpád utca Tulipán utca Új utca Vezér utca Víztorony utca Vörösmarty utca Zöldfa utca
6 3. számú melléklet Létavértes Városi Önkormányzat területén működő fogorvosi körzetek utcajegyzéke 1.számú körzet Alkotmány utca Árok utca Árpád utca Árpád tér Bajcsy Zs. utca Baross utca Batthyány utca Bem J. utca Berkes tér Bocskai utca Bólyai utca Csokonai utca Debreceni utca Diószegi utca Epreskert utca Fenyő tér Gyár utca Halom utca Hunyadi utca István utca József A. utca Karcza dűlő Károlyi utca Keleti utca Kert utca Kinizsi utca Konyári utca Kossuth utca Kölcsey utca László utca Liget tanyák Nagyváradi utca Nap utca Rét utca Rózsa utca Széchenyi utca 40-végig 33-végig Sziget utca Tóth Á. utca Új utca Vezér utca Zöldfa utca Vértes liget Víztorony utca Vörösmarty utca 2.számú körzet : Ady E. utca Aradi utca Arany J. utca Bács köz Bács utca Bartók utca Béke köz Béke utca Csahostó Cserekert Hajnal utca -Jókai utca -Május 1. utca Csillag köz Csillag utca Dózsa Gy. utca Gagarin köz Gagarin utca Gőzhát Irinyi utca Kassai utca
7 Kardosliget Katona József köz Katona József utca Kepecstag tanya Lehel utca Móricz Zs. utca Mosontakert tanya Népbolt utca Noszatiszta Nyáráfás utca Orgona utca Petőfi utca Pályihatár dűlő Rákóczi utca Sándor utca Szabadság utca Szabadságharcos utca Széchenyi utca 1-33 ig 2-38 ig Szél utca Szélső utca Szílerdő utca Táncsics utca Teleki utca Temető utca Tulipán utca Vasvári P. köz Vasvári P. utca Vasút utca
8 4. számú melléklet 1. számú védőnői körzet Árpád utca Árpád tér Árok utca Bathyány utca Cserekert Diószegi utca Halom utca Konyári utca Kossuth utca Móricz Zs. utca Népbolt utca Petőfi utca Sándor utca Szabadságharcos utca Széchenyi utca 38. számig Szélső utca Táncsics utca Teleki utca Temető utca Tóth Árpád utca Víztorony utca 2. számú védőnői körzet Alkotmány utca Baross utca Berkes tér Bem József utca Bocskai utca Bólyai utca Bajcsy Zs. E. utca Csokonai utca Epreskert utca Fenyő tér Gyár utca István utca József Attila utca Károlyi utca Keleti utca Kert utca Kinizsi utca Kölcsey utca László utca Lehel utca Liget tanya Nagyváradi utca Nap utca Rét utca Rózsa utca Tulipán utca Szilerdő utca Széchenyi utca 40.számtól Zöldfa utca Új utca Vörösmarty utca Vezér utca
9 3. számú védőnői körzet Ady utca Aradi utca Arany J. utca Bartók Béla utca Bács utca Béke utca Csillag utca Gagarin utca Gagarin köz Hunyadi utca Irinyi utca Kassai utca Katona József utca Katona J. köz Kepecs tanya Rákóczi utca Szabadság utca Szél utca Sziget utca Vasvári utca Vasvári köz Vasút utca
10 5. számú melléklet Iskola-egészségügyi körzet Árpád tér 10. szám Arany János Általános Iskola
11 Irinyi János Általános Iskola1 számú függelék Egészségügyi alapellátási körzetek címe, ellátás végzők neve Háziorvosi körzetek 1.számú körzet : Rendelő: 4281 Létavértes, Árpád utca 13. sz. Dr. Magócs Gusztáv Létavértes, Kossuth u. 6. szám 2. számú védőnői körzet Létavértes Kossuth u. 6. szám 3. számú védőnői körzet Kassai u. 1. szám Iskola-egészségügyi körzet Árpád tér 10. szám 2.számú körzet : Rendelő: 4281 Létavértes, Árpád tér 8. sz. Dr. Farkas Gyula 3.számú körzet : Rendelő: 4283 Létavértes, Kassai u. 1. sz. Dr. Oláh Csaba Gyermekorvosi körzet : Rendelő: 4281 Létavértes, Kossuth u.6. sz. Dr. Zsadányi Judit Fogorvosi körzetek 1.számú körzet : Rendelő: Létavértes, Kossuth utca 6. sz. Dr. Mezei Máté 2.számú körzet : Rendelő: Létavértes, Kossuth utca 6. sz. Dr. Kovács Bernadett Védőnői körzetek 1. számú védőnői körzet
12
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról /2016. (.) sz.
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Előterjesztést készítette: Véleményezi Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete
Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete Város egészségügyi alapellátásainak körzeteiről Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEINEK KIALAKÍTÁSÁRÓL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének. 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő - testülete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete
MIKEPÉRCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete amelyet módosított a 16/2008. (X.06.) sz. KT rendelet,
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (I. 27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
PÜSPÖKLDÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK / (I önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Püspökladány Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyi alapellátásról
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
Tisztelt Képviselő-testület!
TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 2. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, KarácsonySándortér 5. (54) ; Fax: (54)
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, KarácsonySándortér 5. (54) 531 000; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.-3/2016. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
A rendelet hatálya. Háziorvosi körzetek
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (VI.24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (VI.24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Kihirdetve: 2016. június 24. Kifüggesztve: 2016. június 24-2016.
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016.(XII.7.) önkormányzati r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről Kihirdetve: 2013. június 20. Kifüggesztve: 2013. június 20 2013. július
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított
Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző
Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
3. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2017. (IX. 1.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról és kialakításáról Püspökladány Város Önkormányzatának
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Kihirdetve: május 26. Kifüggesztve: május június 10. Józan Judit jegyzı
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselı-testületének 19/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete a házi orvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Kihirdetve: 2011. május 26. Kifüggesztve:
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére
3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,
Szatymaz Község Képviselő-testülete. Tisztelt Képviselő-testület!
1070/2015/U1 Tárgy: Egészségügyi körzetek rendeleti szabályozása Mellékletek: 1. sz. melléklet: Rendelet-tervezet 2. sz. melléklet: Előzetes hatásvizsgálat 3. sz. melléklet: Határozat tervezet Szatymaz
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Felnőtt háziorvosi körzetek
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017.(V. 5.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról 1 Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 16/2011. (XII. 13.) önkormányzati rendelet