Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
|
|
- Lóránd Pintér
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek kialakításáról
2 Lenti Város Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Általános rendelkezések 1. E rendeletet kell alkalmazni az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőre, a szolgáltatást nyújtó háziorvosra, házi gyermekorvosra és fogorvosra, valamint a védőnői szolgálatra, e rendelet hatálya kiterjed továbbá az 1. mellékletben meghatározott településre is. 2. (1) A képviselő-testület az önálló orvosi tevékenység folytatására négy háziorvosi, kettő házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi (a továbbiakban: háziorvosi), valamint három területi és kettő iskolavédőnői körzetet alakít ki. (2) Az egyes háziorvosi, valamint védőnői körzethez tartozó ellátandó területet az 1., 2., 3. és 4. melléklet tartalmazza. 3. Az e rendeletben meghatározott körzetben az ellátási terület módosításáról Lenti Város Önkormányzat képviselő-testülete dönt a szolgáltatást nyújtóval történt egyeztetés és az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján. 4. A háziorvos az érintett önkormányzatok erre irányuló külön megállapodása alapján a 2. -ban szabályozott és a mellékletben meghatározott területi beosztástól eltérhet. 2. Záró rendelkezések 5. (1) Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a háziorvosi és védőnői körzetek kialakításáról szóló 13/2002. (VI. 26.) önkormányzati rendelete. Lenti, november 30. dr. Csizmazia Bernadett sk. jegyző Horváth László sk. polgármester Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetve november 30-án dr. Csizmazia Bernadett sk. jegyző Kiadmány hiteléül:.
3 1. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez Fogorvosi körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása I. számú fogászati körzethez tartozó ellátandó területek A körzethez tartozó utcák, intézmények, települések Akácfa utca Alkotmány utca Bánffy Miklós utca Bethlen Gábor utca Boglárka utca Bottyán János utca Csalogány utca Csörgő utca Damjanich út Dankó utca Dózsa György út Fenyő utca Gyöngyvirág utca Kinizsi utca Kossuth út Kölcsey Ferenc út Liget köz Máhomfai utca Máhomfai-hegy Mihályfai út Petőfi út Rákóczi utca Sugár út Széchenyi István tér Szombathelyi út Takarék köz Telek utca Templom tér Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola Lenti Napközi Otthonos Óvoda Arany János Általános Iskola Hernyék Iklódbördőce Kissziget Zebecke II. számú fogászati körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák, intézmények, települések Ady Endre utca Arany János út Átkötő utca Bem út
4 Béke utca Bocskai utca Boróka utca Ciklámen utca Deák Ferenc utca Fűz utca Gát utca Gyár utca Harangláb út Hársfa utca Hegyalja utca Honvéd utca Hóvirág utca Hunyadi utca Ifjúság útja Iskola utca Jókai utca József Attila utca Kankalin utca Kápolnai út Kisfaludy utca Lehel utca Lentihegy Lovarda utca Nefelejcs út Nyár utca Nyírfa utca Pacsirta utca Petőfi tér Rozmaring utca Sport utca Szövetkezeti utca Szunyogdomb utca Tavasz utca Táncsics utca Temető utca Termál utca Thököly utca Tompa Mihály utca Tölgyfa utca Tőzike utca Tulipán utca Vadvirág utca Vörösmarty utca Zajda tanya Zrínyi Miklós utca Zöldmező utca Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Csömödér
5 2. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez Házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása I. számú házi gyermekorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Ady Endre utca Alkotmány utca Arany János út Átkötő utca Bem út Boglárka utca Bottyán János utca Ciklámen utca Csalogány utca Csörgő utca Damjanich út Dankó utca Fenyő utca Honvéd utca Hóvirág utca Hunyadi utca Ifjúság útja Kankalin utca Kápolnai út Kisfaludy utca Kossuth út Kölcsey Ferenc út Liget köz Lovarda utca Mihályfai út Nefelejcs út Nyírfa utca Pacsirta utca Petőfi tér Petőfi út Sport utca Szövetkezeti utca Telek utca Termál utca Tompa Mihály utca Tölgyfa utca Tőzike utca Tulipán utca Zajda tanya Zöldmező utca II. számú házi gyermekorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Akácfa utca Bánffy Miklós utca
6 Bethlen Gábor utca Béke utca Bocskai utca Boróka utca Deák Ferenc utca Dózsa György út Fűz utca Gát utca Gyár utca Gyöngyvirág utca Harangláb út Hársfa utca Hegyalja utca Iskola utca Jókai utca József Attila utca Kinizsi utca Lehel utca Lentihegy Máhomfai hegy Máhomfai utca Nyár utca Rákóczi utca Rozmaring utca Sugár út Széchenyi István tér Szombathelyi út Szunyogdomb utca Takarék köz Tavasz utca Táncsics utca Temető utca Templom tér Thököly utca Vadvirág utca Vörösmarty utca Zrínyi Miklós utca
7 3. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása I. számú háziorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Akácfa utca Arany János út Átkötő utca Bem út Bethlen Gábor utca Béke utca Bocskai utca Boglárka utca Damjanich út Fűz utca Hársfa utca Iskola utca Jókai utca Nyár utca Rákóczi utca Rozmaring utca Szombathelyi út Tavasz utca Thököly utca Zajda tanya II. számú háziorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Ciklámen utca Csalogány utca Csörgő utca Dankó utca Fenyő utca Gát utca Hunyadi utca Kápolnai út Kossuth út Liget köz Nefelejcs út Nyírfa utca Petőfi tér Sport utca Sugár út Táncsics utca Temető utca Tölgyfa utca Tulipán utca Zöldmező utca
8 III. számú háziorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Alkotmány utca Boróka utca Deák Ferenc utca Gyár utca Hegyalja utca Hóvirág utca Ifjúság útja Kankalin utca Kölcsey Ferenc út Lehel utca Lovarda utca Mihályfai út Pacsirta utca Petőfi út Szövetkezeti utca Tőzike utca Vadvirág utca Vörösmarty utca páratlan oldal Zrínyi Miklós utca IV. számú háziorvosi körzethez tartozó ellátandó terület A körzethez tartozó utcák Ady Endre utca Bánffy Miklós utca Bottyán János utca Gyöngyvirág utca Dózsa György út Harangláb út Honvéd utca József Attila utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Lentihegy Máhomfai hegy Máhomfai utca Széchenyi István tér Szunyogdomb utca Takarék köz Telek utca Termál utca Tompa Mihály utca Templom tér Vörösmarty utca páros oldal
9 4. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez i, ii Védőnői körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása Lenti I. sz. körzet: Akácfa utca Bethlen Gábor utca Béke utca Bocskai utca Boglárka utca Dankó utca Fűz utca Hársfa utca Jókai utca Kápolnai út Lehel utca Liget köz Máhomfai hegy Máhomfai utca Nefelejcs út Petőfi tér Rákóczi utca Rozmaring utca Sport utca Sugár út Temető utca Thököly utca Tulipán utca Zajda tanya Zrínyi Miklós utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda (Lenti, Vörösmarty u. 41.) Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lenti II. sz. körzet: Alkotmány utca Bánffy Miklós utca Boróka utca Ciklámen utca Deák Ferenc utca Gyár utca Gyöngyvirág utca Harangláb út Hegyalja utca Hóvirág utca Kankalin utca
10 Kossuth út Lentihegy Lovarda utca Nyár utca Pacsirta utca Szombathelyi út Szunyogdomb utca Tavasz utca Táncsics utca Templom tér Termál utca Tompa Mihály utca Tőzike utca Vadvirág utca Bölcsőde Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola Lenti III. sz. körzet: Ady Endre utca Arany J. út Bem út Bottyán János utca Csalogány utca Csörgő utca Damjanich út Fenyő utca Gát utca Honvéd utca Hunyadi utca Ifjúság útja József Attila utca Kölcsey Ferenc út Mihályfai út Nyírfa utca Petőfi út Szövetkezeti utca Tölgyfa utca Zöldmező utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda I. számú Telephelye (Lenti, Petőfi út 25.). Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola
11 Lenti IV. sz. körzet: Átkötő utca Dózsa György út Iskola utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Széchenyi István tér Takarék köz Telek utca Vörösmarty utca Vörösmarty Mihály Általános Iskola I. sz. iskolavédőnői körzet: Arany János Általános Iskola Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola i A 29/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelet 1. -a szerinti módosítás november 1-jén lépett hatályba. Ezidáig hatályos rendelkezés: 4. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez Védőnői körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása Lenti I. sz. körzet: Akácfa utca Bethlen Gábor utca Béke utca Bocskai utca Boglárka utca Dózsa György út Fűz utca Harangláb út Hársfa utca Hegyalja utca Iskola utca Jókai utca Kinizsi utca Lehel utca Lentihegy Liget köz Máhomfai hegy Máhomfai utca Rákóczi utca Rozmaring utca Sugár út Széchenyi István tér Szunyogdomb utca Takarék köz Thököly utca
12 Zajda tanya Zrínyi Miklós utca Vörösmarty utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda (Lenti, Vörösmarty u. 41.) Lenti II. sz. körzet: Alkotmány utca Bánffy Miklós utca Boróka utca Ciklámen utca Dankó utca Deák Ferenc utca Gyár utca Gyöngyvirág utca Hóvirág utca Kankalin utca Kápolnai út Kisfaludy utca Kossuth út Lovarda utca Nefelejcs út Nyár utca Pacsirta utca Petőfi tér Sport utca Szombathelyi út Táncsics utca Tavasz utca Telek utca Temető utca Templom tér Termál utca Tompa Mihály utca Tőzike utca Tulipán utca Vadvirág utca Lenti III. sz. körzet: Ady Endre utca Arany J. út Átkötő utca Bem út Bottyán János utca Csalogány utca Csörgő utca Damjanich út Fenyő utca Gát utca Honvéd utca Hunyadi utca Ifjúság útja József Attila utca Kölcsey Ferenc út Mihályfai út Nyírfa utca Petőfi út
13 Szövetkezeti utca Tölgyfa utca Zöldmező utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda I. számú Telephelye (Lenti, Petőfi út 25.). I. sz. iskolavédőnői körzet: Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény létszám fele II.sz. iskolavédőnői körzet: Arany János Általános Iskola Vörösmarty Mihály Általános Iskola Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény létszám fele ii A 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelet 1. -a szerinti módosítás december 1-jén lépett hatályba. Ezidáig hatályos rendelkezés: 4. melléklet a 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez Védőnői körzetekhez tartozó ellátandó területek felosztása Lenti I. sz. körzet: Akácfa utca Bethlen Gábor utca Béke utca Bocskai utca Boglárka utca Dankó utca Fűz utca Hársfa utca Jókai utca Kápolnai út Lehel utca Liget köz Máhomfai hegy Máhomfai utca Nefelejcs út Petőfi tér Rákóczi utca Rozmaring utca Sport utca Sugár út Temető utca Thököly utca Tulipán utca Zajda tanya Zrínyi Miklós utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda (Lenti, Vörösmarty u. 41.) Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Lenti II. sz. körzet: Alkotmány utca
14 Bánffy Miklós utca Boróka utca Ciklámen utca Deák Ferenc utca Gyár utca Gyöngyvirág utca Harangláb út Hegyalja utca Hóvirág utca Kankalin utca Kossuth út Lentihegy Lovarda utca Nyár utca Pacsirta utca Szombathelyi út Szunyogdomb utca Tavasz utca Táncsics utca Templom tér Termál utca Tompa Mihály utca Tőzike utca Vadvirág utca Bölcsőde Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola létszám fele Lenti III. sz. körzet: Ady Endre utca Arany J. út Bem út Bottyán János utca Csalogány utca Csörgő utca Damjanich út Fenyő utca Gát utca Honvéd utca Hunyadi utca Ifjúság útja József Attila utca Kölcsey Ferenc út Mihályfai út Nyírfa utca Petőfi út Szövetkezeti utca Tölgyfa utca Zöldmező utca Lenti Napközi Otthonos Óvoda I. számú Telephelye (Lenti, Petőfi út 25.). Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola létszám fele
15 Lenti IV. sz. körzet: Átkötő utca Dózsa György út Iskola utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Széchenyi István tér Takarék köz Telek utca Vörösmarty utca Vörösmarty Mihály Általános Iskola I. sz. iskolavédőnői körzet: Arany János Általános Iskola Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 16/2012. (III.01.), valamint a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 16/2012. (III.01.), valamint a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete az állattartásról 2 Lenti
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző
Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról /2016. (.) sz.
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
A KÖZBESZERZÉS MENNYISÉGE. 1. Közterületek tisztításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok:
A KÖZBESZERZÉS MENNYISÉGE Közterületek tisztításával, karbantartásával, és közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos feladatok ellátása 1. Közterületek tisztításával, karbantartásával
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30- i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület! A Szécsény és
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről Kihirdetve: 2013. június 20. Kifüggesztve: 2013. június 20 2013. július
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről
Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.
1 Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.) Jászapáti Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az egészségügyről
5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca
1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló
EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi
Gyömrő Város Önkormányzata hat háziorvosi, három gyermekorvosi és két fogorvosi körzetben határozza meg Gyömrő város alapellátásának körzeteit.
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. és a 22/2011. (IX. 05.) sz. rendelettel
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016.(XII.7.) önkormányzati r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7.sz. előterjesztés /2015. (VI....) önkormányzati rendelete
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkárság@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV.15.) önkormányzati rendelete Albertirsa Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete
A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai
NVR - Körzetkezelés Dátum: :04:58 Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 LXVAN - Újfehértó KÖRZETLEÍRÓ LISTA
Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Szabolcs-Szatmár-Bereg Újfehértó 001. szavazókör