EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
|
|
- Antal Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 6. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. E rendelet hatálya kiterjed Edelény város közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséggel, működtetési jog alapján tevékenységet végző háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, valamint a védőnői tevékenységet ellátó egészségügyi szolgáltatókra. 2. A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység törvényben meghatározott kivétellel csak e rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. 3. A 1. melléklet tartalmazza az Edelény város területén található felnőtt háziorvosi körzetek utca szerinti meghatározását. 4. A 2. melléklet tartalmazza az Edelény város területén található házi gyermekorvosi körzetek utca szerinti meghatározását. 5. A 3. melléklet tartalmazza az Edelény város területén található vegyes profilú fogorvosi körzetek utca szerinti meghatározását. 6. A 4. melléklet tartalmazza az Edelény város területén található óvodai és iskolai fogászati ellátási körzetek intézmények szerinti meghatározását. 7. A 5. melléklet tartalmazza az Edelény város területén található óvoda- és iskola-egészségügyi feladatellátási körzetek intézmények szerinti meghatározását. 8. A 6. melléklet tartalmazza az Edelény város területén működő védőnői körzetek utca és intézmények szerinti meghatározását. 9. A 7. melléklete tartalmazza az Edelény székhellyel működő központi orvosi ügyelet által ellátott települések névsorát. 10. Ez a rendelet július 1. napján lép hatályba. 11. Hatályát veszti az Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól szóló 13/2002.(VI.24.) önkormányzati rendelet. Vártás József jegyző Molnár Oszkár polgármester Kihirdetési záradék: Kihirdetve Edelény Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2014.((XII.17.) önkormányzati rendelet 43. (1) bekezdése szerint az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel július 1. napján. Vártás József jegyző
2 1. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez 01.számú Edelény I. felnőtt praxis számú háziorvosi körzet 1.Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1 Tóth Árpád út, Bólyai János út, 1.2 Széchenyi István út, Semmelweis Ignác út, 1.3 Rozsnyói út, Korányi Sándor út, 1.4 Rákóczi Ferenc út, Hársfa út, 1.5 Újvilág út, Tölgyfa út, 1.6 Táncsics Mihály út, Dankó Pista út, 1.7 Menner Adolf út, Móra Ferenc út. 1.8 Nyár út, 1.9 Császtai út, Herman Ottó utca, 2.Damak település közigazgatási területe 02.számú Edelény II. felnőtt praxis számú háziorvosi körzet 1.Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1 Árpád út, Klapka György út, 1.2. Bartók Béla út, Kölcsey Ferenc út, 1.3. Bem József út, Liliom utca, 1.4. Bocskai István út, Madách Imre út, 1.5. Erkel Ferenc út, Malomszög út, 1.6. Finkei út, Miklós Gyula út, 1.7. Gábor Áron út, Móricz Zsigmond út, 1.8. Hóvirág utca, Nefelejcs út, 1.9. Jázmin utca, Tompa Mihály út, Jókai Mór út, Vörösmarty Mihály út, 2.Ládbesenyő Andrástanya települések közigazgatási területe 03.számú Edelény III. felnőtt praxis számú háziorvosi körzet 1.Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1. Antal György út 40 számig mindkét oldal, Mátyás király út 1.2. Arany János út, Pást utca, 1.3. Barátság út, Béke út, Patak út, 1.4. Borsodi út páros oldal 40 számig, Palóczy László út, 1.5. Borsodi út páratlan oldal 15 számig, Póts András út, 1.6. Bódva út, Petőfi Sándor út, 1.7. Deák Ferenc út, Szemere Bertalan út, 1.8. Hősök tere, Szent Erzsébet utca, 1.9. Ifjúság út, Tormás út, 1.10.István király útja, Újtemplom út, Katona József út, I. Sz. Gátőrház Kővágó út,
3 04.számú Edelény IV. felnőtt praxis számú háziorvosi körzet 1.Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1. Antal György út 41. számtól, Fűzfa út, 1.2. Szentpéteri út, Napsugár út, 1.3. Bányász út, Kossuth Lajos út, 1.4. Egres út, Szabadság út, 1.5. Verespart út, Alkotmány út, 1.6. Bihari János út, Dózsa György út, 1.7. Rózsavölgyi Márk út, Dögtér tanya, 1.8. Cseres út, Szent Márton út Kenderföldi út, Lévay József út, 2.Abod település közigazgatási területe 3.Balajt település közigazgatási területe 05.számú Edelény V. felnőtt praxis számú háziorvosi körzet 1.Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1. Akác út, Markovics tanya, 1.2. Ady Endre út, Mester út, 1.3. Borsodi út páros oldal 42. számtól, Mező út, páratlan oldal 17. számtól, Muskátli út, 1.4. Borsvezér út, Rozmaring út, 1.5. Csalogány út, Tomori Pál út, 1.6. Déryné út, Váralja út, 1.7. Eötvös Lóránd út, Virág út, 1.8. Gyöngyvirág út, Vizsolyi út József Attila út, 1.10.Juhász Gyula út, Kandó Kálmán út,
4 2. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Házi gyermekorvosi ellátás körzetei 01. számú körzet 1. Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1 Ady Endre út, 1.2 Akác út, 1.3 Alkotmány út, 1.4 Barátság út, 1.5 Béke út, 1.6 Borsodi út, 1.7 Borsvezér út, 1.8 Csalogány út, 1.9 Deák Ferenc út, 1.10 Déryné út, 1.11 Dózsa György út, 1.12 Eötvös Lóránd út, 1.13 Gyöngyvirág út, 1.14 Hóvirág utca, 1.15 Hősök tere, 1.16 Ifjúság út, 1.17 István király útja, 1.18 Jázmin utca, 1.19 József Attila út, 1.20 Juhász Gyula út, 2. Abod település közigazgatási területe 3. Ládbesenyő település közigazgatási területe 1.21 Kandó Kálmán út, 1.22 Kossuth Lajos út, 1.23 Liliom utca, 1.24 Malomszög út, 1.25 Markovics tanya (külterület), 1.26 Mester út, 1.27 Mező út, 1.28 Miklós Gyula út, 1.29 Móricz Zsigmond út, 1.30 Muskátli út, 1.31 Palóczy László út, 1.32 Pást utca, Patak út, 1.33 Rozmaring út, 1.34 Szabadság út, 1.35 Tomori Pál, 1.36 Tompa Mihály út, 1.37 Váralja út, 1.38 Virág út, 1.39 Vizsolyi út, 1.40 Arany János út, 1.41 Bányász út, 1.42 Egres út, 1.43 Fűzfa út, 1.44 Katona József út, 1.45 Kenderföldi út, 1.46 Lévay József út, 1.47 Mátyás király út, 1.48 Móra Ferenc út, 1.49 Napsugár út, 1.50 Nefelejcs utca, 1.51 Petőfi Sándor út, 1.52 Póts András út, 1.53 Rózsavölgyi Márk út, 1.54 Szemere Bertalan út, 1.55 Szent Erzsébet utca, 1.56 Tormás út, 1.57 I. számú Gátőrház (külterület) 02. számú körzet 1. Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák 1.1 Antal György út, 1.2 Árpád út, 1.3 Bartók Béla út, 1.4 Bem József út, 1.5 Bocskai István út, 1.6 Bódva út, 1.7 Bolyai János út, 1.8 Császtai út, 1.9 Dankó Pista út, 1.10 Erkel Ferenc út, 1.11 Finkei út, 1.12 Gábor Áron út, 1.13 Hársfa út, 1.14 Hermann Ottó utca, 2. Balajt település közigazgatási területe 3. Damak település közigazgatási területe 1.15 Jókai Mór út, 1.16 Klapka György út, 1.17 Korányi Sándor út, 1.18 Kölcsey Ferenc út, 1.19 Kővágó út, 1.20 Madách Imre út, 1.21 Menner Adolf út, 1.22 Nyár út, 1.23 Rákóczi Ferenc út, 1.24 Rozsnyói út, 1.25 Semmelweis Ignác út, 1.26 Széchenyi István út, 1.27 Táncsics Mihály út, 1.28 Tóth Árpád út, 1.29 Tölgyfa út, 1.30 Újtemplom út, 1.31 Újvilág út Vörösmarty Mihály út, 1.33 Bihari János út, 1.34 Cseres út, 1.35 Szentpéteri út, 1.36 Verespart út, 1.37 Szent Márton út, 1.38 Belvárosi út, 1.39 Fenyősor út, 1.40 Borda utca (külterület), 1.41 Császta tanya (külterület)
5 3. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez 01. számú fogorvosi körzet: 1. Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák: 1.1 Ady Endre út, Kossuth Lajos út, 1.2. Akác út, Liliom utca, 1.3. Alkotmány út, Malomszög út, 1.4. Barátság út, Mátyás király út 1-10., 1.5. Béke út, Markovics tanya, 1.6. Borsodi út, Mester út, 1.7. Borsvezér út, Mező út, 1.8. Csalogány út, Móricz Zsigmond út, 1.9. Déryné út, Miklós Gyula út, Deák Ferenc út, Muskátli út, Dózsa György út, Nefelejcs út, Eötvös Lóránd út, Palóczy László út, Gyönyvirág út, Patak út, Herman Ottó utca, Póts András út, Hóvirág utca, Rozmaring út, Hősök tere, Rozsnyói út, Ifjúság út, Szabadság út, István király útja, Tompa Mihály út, Jázmin utca, Tomori Pál út, József Attila út, Váralja út, Juhász Gyula út, Virág út, Kandó Kálmán út, Vizsolyi út, I. Sz. Gátőrház. 2. Damak település közigazgatási területe, 3. Hangács település közigazgatási területe, 4. Nyomár település közigazgatási területe, 5. Ziliz település közigazgatási területe. 02. számú fogorvosi körzet: 1. Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák: 1.1 Arany János út, Petőfi Sándor út, 1.2. Bihari János út, Rózsavölgyi Márk út, 1.3. Bányász út, Fűzfa út, 1.4. Cseres út, Szentpéteri út, 1.5. Egres út, Szent Erzsébet utca, 1.6. Mátyás király út 11-től, Lévay József út, 1.7. Katona József út, Szemere Bertalan út, 1.8. Kenderföldi út, Tormás út, 1.9. Napsugár út, Verespart út, Móra Ferenc út, Szent Márton út, Pást utca, Dögtér tanya. 2. Abod település közigazgatási területe, 3. Balajt település közigazgatási területe, 4. Borsodszirák település közigazgatási területe, 5. Ládbesenyő település közigazgatási területe, 6. Szendrőlád település közigazgatási területe.
6 03.számú fogorvosi körzet: 1. Edelény város közigazgatási területén belül az alábbi utcák: 1.1.Árpád út, Klapka György út, 1.2. Antal György út, Korányi Sándor út, 1.3. Bartók Béla út, Kölcsey Ferenc út, 1.4. Bem József út, Madách Imre út, 1.5. Bocskai István út, Nyár út, 1.6. Bódva út, Menner Andolf út, 1.7. Bólyai János út, Semmelweis Ignác út, 1.8. Erkel Ferenc út, Széchenyi István út, 1.9. Császtai út, Tölgyfa út, Dankó Pista út, Rákóczi Ferenc út, Gábor Áron út, Újtemplom út, Hársfa út, Újvilág út, Finkei út, Táncsics Mihály út, Jókai Mór út, Tóth Árpád út, Kővágó út, Vörösmarty Mihály út. 2. Hegymeg település közigazgatási területe, 3. Irota település közigazgatási területe, 4. Lak település közigazgatási területe, 5. Szakácsi település közigazgatási területe, 6. Tomor település közigazgatási területe.
7 4. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Óvodai és iskolai fogászati ellátás 01. számú fogorvosi körzet (Edelény, István király útja 65.) látja el: 1. Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 34.) 2. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde (3780 Edelény, Mátyás király u.1., 7/a., Bányász út 2., Árpád út 41.) 02. számú fogorvosi körzet (Edelény, István király útja 65.) látja el: 2. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 36/b.) 3. Új Esély Oktatási Központ (3780 Edelény, Bányász út 27., 3780 Edelény, Szentpéteri út 35.) 03. számú fogorvosi körzet (Edelény, István király útja 65.)látja el: 1. Borsodi Általános Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 150.) 2. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodája (3780 Edelény, Miklós Gyula út 3.)
8 5. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Az óvoda- és iskola-egészségügyi feladatellátás körzethatárai 01. számú körzet: 1. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde (Székhely: 3780 Edelény, Mátyás király u. 7/a., Árpád út 41., Bányász út 2.) 2. Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 34.) 3. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 36/b. - alsó tagozat) 4. Új Esély Oktatási Központ (Feladat-ellátási hely: 3780 Edelény, Szentpéteri út 35. ált.isk.) 5. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodája (3780 Edelény, Miklós Gyula út 3.) 02. számú körzet: 1. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde (Feladat-ellátási hely: 3780 Edelény, Mátyás király u. 1.) 2. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 36/b. - felső tagozat) 3. Új Esély Oktatási Központ (Feladat-ellátási hely: 3780 Edelény, Bányász út 27/a, 3780 Edelény,Szentpéteri út 35.- szakiskola) 4. Borsodi Általános Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 150.
9 6. melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez 01.számú védőnői körzet: 1.1 Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (feladat-ellátási hely: Edelény Borsodi út 36/b.), alsó tagozat, 1.2. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde I-II épület (Edelény, Mátyás király u. 1. és 7/A). 2.Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 2.1. Antal György út, Pást út, 2.2. Arany János út, Patak út 2.3. Fenyősor, Petőfi Sándor út, 2.4. Fűzfa utca, Póts András út, 2.5. Katona József út, Szemere Bertalan út, 2.6. Kenderföldi út, Szent Erzsébet út, 2.7. Lévay József út, Tormás út Móra Ferenc út, 2.9. Napsugár út, 02.számú védőnői körzet: 1.1. Új Esély Oktatási Központ évfolyam, 1.2. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola,Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodája, 2 csoport (3780 Edelény, Miklós Gyula út 3.). 2. Abod település közigazgatási területe, 3. Andrástanya település közigazgatási területe, 4. Balajt település közigazgatási területe, 5. Damak település közigazgatási területe, 6. Királykút település közigazgatási területe, 7. Ládbesenyő település közigazgatási területe. 8. Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 8.1. Deák Ferenc út, 8.2. Hősök tere, 8.3. István király út, 8.4. Mátyás király út 10. számtól, 8.5. Palóczy út. 03.számú védőnői körzet: 1.1. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (feladat-ellátási hely: Edelény Borsodi út 36/b.) felső tagozat. 2.Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 2.1 Belvárosi út, Menner Adolf út, 2.2 Bódva út, Nyár út, 2.3 Bólyai János út, Tölgyfa út, 2.4 Borsodi út 1-39., Rákóczy Ferenc út, 2.5 Császtai út, Rozsnyói út, 2.6 Dankó Pista utca, Semmelweis Ignác út, 2.7 Hársfa út, Herman Ottó út, Széchenyi István út, 2.8 Mátyás király út 1-9., Táncsics Mihály út, 2.9 Korányi Sándor út, Tóth Árpád út, 2.10 Kővágó út, Újtemplom út Újvilág út.
10 04.számú védőnői körzet: 1.1. Új Esély Oktatási Központ 1-8. osztály és az óvoda, 1.2. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde III. épület (Edelény, Bányász út 2.). 2. Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 2.1. Bányász út, 2.5. Szentpéteri út, 2.2. Bihari János út, 2.6. Szent Márton út, 2.3. Cseres út, Egres út, 2.7. Verespart út Rózsavölgyi Márk út, 05. számú védőnői körzet: 1.1. Borsodi Általános Iskola (feladat-ellátási hely: Edelény Borsodi út 150.). 2. Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 1.1. Ady Endre út, Juhász Gyula út, 1.2. Akác út, Kandó Kálmán út, 1.3. Alkotmány út, Kossuth út, 1.4. Barátság út, Markovics tanya, 1.5. Béke út, Mester út, 1.6. Borsodi út 40. számtól, Mező út, 1.7. Borsvezér út, Muskátli út, 1.8. Csalogány út, Rozmaring út, 1.9. Déryné út, Szabadság út, Dózsa György út, Tomori Pál út, Eötvös Lóránd út, Váralja út, Gyöngyvirág út, Virág út, Ifjúság út, Vizsolyi út József Attila út, 06.számú védőnői körzet: 1.1. Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola (3780 Edelény, Borsodi út 34.), 1.2. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodája, 4 csoport, (3780 Edelény, Miklós Gyula út 3.), 1.3. Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde (3783 Edelény, Árpád út 41.) 2.Edelény város közigazgatási területén az alábbi utcák: 2.1. Árpád út, Klapka György út, 2.2. Bartók Béla út, Kölcsey Ferenc út, 2.3. Bem József út, Liliom út, 2.4. Bocskai István út, Madách Imre út, 2.5. Erkel Ferenc út, Malomszög út, 2.6. Finkei út, Miklós Gyula út, 2.7. Gábor Áron út, Móricz Zsigmond út, 2.8. Hóvirág út, Nefelejcs út, 2.9. Jázmin út, Tompa Mihály út, Jókai Mór út, Vörösmarty Mihály út.
11 7.melléklet a 17/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Az Edelény székhellyel működő központi orvosi ügyelet által ellátott települések: 1. Abod, 9. Hegymeg, 2. Balajt, 10. Hangács, 3. Damak, 11. Nyomár, 4. Ládbesenyő, 12. Ziliz, 5. Irota, 13. Boldva, 6. Tomor, 14. Borsodszirák, 7. Lak, 15. Szendrőlád, 8. Szakácsi, 16. Edelény
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2016.(XII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2016.(XII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: Humánpolitikai Bizottság Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság. Ambrusics Tibor aljegyző. Száz Attiláné osztályvezető
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 19. NAPJÁN TARTANDÓ RENDES, NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:.. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: Edelény város területén működő egészségügyi
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. november 10. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. december 15-én a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 23 /1997. (X.3.) számú R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 23 /1997. (X.3.) számú R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Edelény Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1)
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról /2016. (.) sz.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 31.) rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
Területi, személyi, tárgyi hatály
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017. (I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEINEK KIALAKÍTÁSÁRÓL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző
Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének. 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő - testülete
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016.(XII.7.) önkormányzati r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek
1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 5/2016.(X.21.) számú RENDELETE. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
FARKASLYUK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 5/2016.(X.21.) számú RENDELETE az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról és kialakításáról szóló 6/2002 (V.22.) önkormányzati rendelet
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 28-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Felnőtt háziorvosi körzetek
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017.(V. 5.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról 1 Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Előterjesztés. A háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet
Előterjesztés A háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet 1. előterjesztés száma: 25 /2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3. előterjesztést készítésében
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7.sz. előterjesztés /2015. (VI....) önkormányzati rendelete
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL
Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkárság@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
A rendelet hatálya. Háziorvosi körzetek
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.
A R. 1. melléklete helyében jelen rendelet 1. melléklete lép. A R. 2. melléklete helyében jelen rendelet 2. melléklete lép.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (XI...) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről, valamint székhelyéről szóló 16/2002.(IX.11.) önkormányzati rendelet
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),