Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. JÚNIUS 5. CSÚCSOKRA ERŐSÖDŐ RÉSZVÉNYPIACOK ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK NAGY- BRITANNIÁBAN REKORDSZINTEN A BUX, ERŐSÖDIK A FORINT BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Rekordokat döntő részvényindexek Fenntarthatónak tűnik a világgazdaság növekedési kilátásainak javulása, mivel enyhülnek a legfőbb globális kockázatok, és a feltörekvő piacok is tartják bővülési ütemeiket - áll a Moody's globális előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy várakozása szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, valamint az Európai Unió alkotta húsz világgazdasági erőcentrum (G20) átlagos növekedése az idén és jövőre is eléri a 3,1 százalékot a tavaly mért 2,6 százalékos átlag után (a G20-csoport adja a globális GDP 78 százalékát). Nem véletlen tehát, hogy töretlen az optimizmus a világ vezető részvénypiacain, és ahogyan az USA indexek (S&P500, Dow Jones, NASDAQ) úgy a Az elemzésben szereplő elméleti és gyakorlati elemzések, ajánlások, vélemények a tájékoztatást szolgálják és nem minősülnek értékpapírok vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. A döntést mindig a befektetőnek kell meghoznia, és az ebből származó kockázatot is kizárólag a befektető viseli. $1
vezető európai részvényindexek is szárnyalnak. Az amerikai 30 nagyvállalat részvényeiből álló Dow Jones IA index átlépte a 21.000 pontot, és napról napról újabb és újabb rekordot ér el, miközben a német DAX index közelít a 13.000 pontos értékhez. De nekünk magyaroknak sem kell a szomszédba menni a rekordokért: a hazai BUX index is remekül teljesít, és egyéni rekordot állított fel azzal, hogy átlépte a 35.000 pontos szintet is a múlt heti kereskedésben. Szépen keresnek tehát azok a befektetők, akik töretlenül bíznak a világgazdaság fellendülésében és nem ijednek meg attól, hogy olyan árakon vásárolnak kockázatos részvényeket, melyek eddig még sohasem voltak. De hát szeretjük a rekordokat! Hiszen egy világversenyen is az új világrekord eredményekért harcolunk, az olimpiákon is az a cél, hogy legyőzzünk mindenkit és újabb csúcsokat állítsunk fel! Miért is kellene tehát megijednünk a tőzsdei rekordoktól? Bár az az alapvető tőzsdei elmélet, miszerint Vásárolj olcsón, és adj el drágán! most kevéssé értelmezhető, de számos befektető gondolja úgy, hogy a jelenlegi árakon még mindig érdemesebb a kockázatos részvényeket vásárolni, hiszen kockázatmentesen még mindig csak nagyon minimális, vagy akár negatív reálhozam érhető csak el. Az elmúlt évek során hozzászokhattunk, hogy a világ vezető gazdaságainak kamatszintjei nulla közeli mélypontra csökkentek. Az alacsony kamatkörnyezet és az ehhez társuló masszív pénzpumpa (a jegybankok először az USA-ban, aztán az EU-ban, Japánban és más vezető országokban nyúltak a likviditásbővítés eszközéhez) a hitelezési aktivitás élénkülésén keresztül a gazdasági növekedés beindítását szolgálta. Befektetői oldalról mindez azzal járt, hogy kockázatmentes befektetésekkel (pl. bankbetét, államkötvény) rendkívül alacsony, vagy akár negatív reálhozamot lehetett csak elérni. Komolyabb profitot csak magasabb kockázatvállalás mellett, más piaci területeken (pl. részvények) találhattunk. Alapkamatok a világ vezető gazdaságaiban Alapkamat szintje 2017 június USA 1,00% Európa (EMU) 0,00% Japán -0,10% Nagy-Britannia 0,25% Svájc -0,75% Magyarország 0,90% $2
Fordulat jelei mutatkoznak jelenleg a piaci kamatok alakulásában: a várakozásoknak megfelelően az USA jegybankja decemberben kamatemelésről döntött, melynek folytatásaként 2017 márciusában folytatta az óvatos szigorítást, és idén még további emelésre számítanak a piaci szereplők. Az európai jegybank egyelőre még a nulla százalékos kamatot tartja a gazdaság számára ideálisnak, de Európában is érik a fordulat, és elkezdődhet egy óvatos kamatemelési ciklus. USA gazdaságok és részvénypiacok Csalódást keltett a ma fél 3-kor megjelent adat, miszerint a várt 182 ezerrel szemben csupán 138 ezerrel nőtt a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma májusban. Ráadásul a márciusi és áprilisi adatokat összességében 66 ezerrel lefele korrigálták. A bérek év/év alapon 2,5%-kal növekedtek a várt 2,6%-kal szemben. A dollár rövid idő leforgása alatt 0,5%-ot gyengült az euróval szemben, ugyanis a befektetők rögtön egy kevésbé agresszív kamatemelési pályát kezdtek el árazni. A gyenge adatnak kissé ellentmondóan a munkanélküliségi ráta 16 éves mélypontjára, 4,3%-ra csökkent. Január óta legnagyobb külkereskedelmi hiányát mutatta az USA áprilisban, így folytatódik a 2016 óta tartó csökkenő trend. Az elemzők 46,1 milliárd dolláros hiányt vártak, míg a tényleges adat 47,6 milliárd dollárt mutatott. Ez az érték 5,2%-kal nagyobb hiányt jelent, mint ami volt március hónapban. A WTI kőolaj árfolyama 47,5 dollárig esett. Az olajtermelési és készlet adat némi meglepetésre 6,7 millió hordó csökkenést hozott az USA nyersolaj készleteiben. Másik oldalról viszont az USA nyersolaj termelése napi 22 ezer hordóval tovább emelkedett és elérte a 9,34 millió hordót. A piac szerint az OPEC terveit keresztbe törheti az amerikai palaolaj termelők tevékenysége, ami miatt hiába csökken az OPEC termelése és exportja, az árak nem fognak emelkedni. Trump ismét nem viccelt! Ahogy azt megígérte, elindítja a kilépési folyamatot a párizsi klímaegyezményből. Ez akár négy évet is igénybe vehet, de az európai vezetők szerint nem lehet kilépni belőle. Mindenesetre arról is beszélt, hogy új egyezséget szeretne, mert a jelenlegi Kínának kedvez, hiszen ők még növelhetik a károsanyag kibocsátást, míg az USA-nak csökkentenie kellene. Ötödik hónapja csökkenek az autóeladások az USA-ban: májusban 16,66 millió autót adtak el évesített alapon. Ez 3%-os visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az előzetes adathoz nagyon közeli 54,9-es értéket mutatott az ISM feldolgozóipari indexe májusra, ami kisebb visszaesést jelent az utóbbi hónapokhoz képest, azonban továbbra is jócskán a kritikus 50-es szint felett van. $3
Az április elejétől május végéig terjedő időszakban szerény, illetve közepes gazdasági növekedést tapasztaltak az egyes amerikai körzetek a Fed Bézs könyve szerint. A vállalkozások többnyire optimistán tekintenek a közeljövőbe, noha egyes körzetekben kicsit pesszimistábban, mint a megelőző időszakban. Az S&P500 index teljesítménye az elmúlt 3 hónapban (forrás: Google Finance) Európai gazdaságok és részvénypiacok Még a vártnál is kisebb lett májusban az eurózóna inflációja. A maginfláció 0,9%, az infláció pedig 1,4% lett, mindkettő 0,1 százalékponttal elmaradt a várakozástól és jelentős visszaesést jelent az egy hónappal korábbi értékhez képest. A csökkenésben főként az üzemanyagárak és szállítási költségek csökkenése játszott jelentős szerepet, de a mostani visszaesés is jól mutatja, hogy az inflációs cél egyelőre nem képes stabilan teljesülni. Lehet, hogy meglepetéssel zárul a jövő csütörtöki előrehozott brit választás, amit Theresa May azért írt ki, hogy parlamenti többségét megerősítse. Azonban a legfrissebb felmérés szerint akár az is elképzelhető, hogy még parlamenti többségét is elveszíti. Májusban enyhén csökkent az eurózónában az üzleti bizalmat mérő indexek értéke, így a várt javulás elmaradt. Az előzetes májusi adatok alapján 1,5% volt Németországban az infláció. Ez komoly visszaesést jelent a múlt havi 2,0%-os értékhez képest és elmaradt az 1,6%-os várakozástól is. Németországban 2 százalékról 1,4 százalékra csökkent májusban az infláció. Ez nagyobb mértékű csökkenés, mint amit várt a piac. Ráadásul a megjelent kiskereskedelmi forgalom is kiábrándító lett: a várt 2,2 százalékos növekedés helyett 0,9 százalékos visszaesését láthattunk a németeknél. $4
Nagyot erősödött az elmúlt hetekben az euró a dollárral szemben, így megerősítést nyert a fordulat a devizapárban, ami további euró erősödést vetít előre. Az eurót még a vártnál gyengébb eurózónás inflációs adatok sem tudták megállítani, azt követően, hogy a befektetők egyre inkább arra spekulálnak, hogy a jövő csütörtöki kamatdöntő ülés során az eddiginél pozitívabb gazdasági kilátásokat fogalmaz meg az EKB. A német DAX index teljesítménye (az elmúlt 3 hónapban - forrás: Google Finance) Eszközalap ajánlások Világjáró kötvény Külföldi - OECD - részvény Fejlett világ részvény Világmárkák részvény Konzervatív vegyes Kiegyensúlyozott vegyes Dinamikus vegyes De Luxe részvény eszközaap New Energy Eszközalap IPO részvény TARTÁS ÓVATOS VÉTEL ÓVATOS VÉTEL CSÖKKENTÉS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL $5
Ázsiai piacok (Japán, Kína) A májusi kínai Caixin feldolgozóipari beszerzési menedzser index 49,6 pontra csökkent a múlt havi 50,3 pontról. A piac bízott benne, hogy az index a bővülést jelző 50 pontos érték felett marad egy kicsivel, de az adat végül csalódást okozott, 11 hónap után először 50 pont alá esett az index értéke. A végleges májusi adatok alapján 53,1pont lett a japán feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke, a korábbi 52,0 pont helyett. A Japán Jegybank (BoJ) egyik monetáris tanácstagja szerint a jegybank politikája sikeres volt, mert csak a 2%-os inflációs célt nem sikerült elérnie a beavatkozásokkal. Yutaka Harada szerint az infláció elérése a csökkenő inflációs várakozások miatt nem volt lehetséges. A kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index 51,2 ponton stagnált májusban, míg a szolgáltatóiparban az index értéke 54,0 pontról 54,5 pontra emelkedett. A májusi előzetes adatok alapján a japán ipari termelés 5,7%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest, amivel alulmúlta a 6,1%-os növekedési várakozást, de az erős export keresletnek köszönhetően a mostani adat 2008 óta még így is a legmagasabb. A kínai Hang-Seng index alakulása (3 hónapos intervallumban - forrás: Google) $6
Eszközalap ajánlások Himalája részvény Eldorádó részvény Fejlődő világ részvény ÓVATOS VÉTEL ÓVATOS VÉTEL ÓVATOS VÉTEL TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL Magyar gazdasági események Itthon jelentősen meglódultak a beruházások (+34 százalékos növekedés), amely az alacsony bázisnak, a meglóduló uniós pénzeknek és az építőipar magára találásának is köszönhető. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a törvényi minimumnak megfelelő 533 forintos ajánlatot tett a tőzsdén kereskedett A sorozatú FHB részvényekre. A BUX index a 35.000 pontos értéket is túllépve újabb rekordszintekre drágult. Az emelkedés motorjai a Richter, MOL és az OTP részvényei voltak. A BUX index alakulása az elmúlt 3 hónapban $7
Eszközalap ajánlások Magyar részvény, Hazai részvény ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Vegyes I. ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Vegyes II. ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Kötvény, Hazai kötvény Horizont 5+ Horizont 10+ Horizont 15+ Likviditási, Pénzpiaci 2011, Pénzpiaci 2016 TARTÁS VÉTEL VÉTEL Eszközalap ajánlások - Eurós ok EuroRészvény EuroKötvény Új Technológiák Olympic részvény Eurorészvény Plusz Ázsiai ingatlan részvény Amazonas részvény CSÖKKENTÉS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL TARTÁS ÓVATOS VÉTEL VÉTEL TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL $8
Eszközalap ajánlások - speciális alapok Árfolyamfix 2019 EuroProtect 80 TARTÁS TARTÁS 2019-ben lejár Selection VÉTEL VÉTEL VÉTEL Tallózó abszolút hozam VÉTEL VÉTEL VÉTEL forrás: ProfitLine.hu, ERSTE elemzések Az elemzésben szereplő elméleti és gyakorlati elemzések, ajánlások, vélemények a tájékoztatást szolgálják és nem minősülnek értékpapírok vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. A döntést mindig a befektetőnek kell meghoznia, és az ebből származó kockázatot is kizárólag a befektető viseli. $9