FELHÍVÁS A szegregátumkban élők élethelyzetének javításának támgatására A Felhívás címe: A szegregátumkban élők lakhatási körülményeinek javítása A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.11-17 Magyarrszág Krmányának felhívása szciális bérlakással rendelkező önkrmányzatk, civil szervezetek, egyházi jgi személyek, költségvetési szervek és nem állami szereplők részére 1 a szegregált élethelyzetek javításának támgatása érdekében, vársi és nem vársi jgállású települések szegregátumai esetében. A Krmány a Partnerségi Megállapdásban célul tűzte ki a deszegregációs flyamatk elindítását,a hátránys helyzetűek alapvető szciális készségeinek javítását, kitörési lehetőséget nyújtva azn családk részére, akiknek felzárkózását lakhatási körülményeik is akadályzzák. A cél elérését a Krmány önkrmányzatk, civil szervezetek, egyházi jgi személyek, költségvetési szervek és nem állami szereplők együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban fglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Krmány vállalja, hgy: a Felhívás feltételeinek megfelelő prjekteket a prjektre megítélt 5 millió 500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támgatásban részesíti a rendelkezésre álló frrás erejéig; a támgatási előleggel kapcslats feltételeknek megfelelő támgattt prjekteknek a megítélt támgatás elszámlható költségei legfeljebb 100%-ának megfelelő összegű támgatási előleget biztsít; A támgatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják 2, hgy: prjektjük megvalósításával hzzájárulnak a vársi és nem vársi jgállású települések esetében szegregált élethelyzetek javításáhz; a szegregátumban élők lakhatási körülményekeinek javításáhz és a lakhatási mbilizációjának elősegítéséhez; a kaptt támgatásn felül önerőből finanszírzzák a prjektet, 1 Támgatási kérelmet azk a szervezetek nyújthatnak be, amelyek maradéktalanul megfelelnek a Felhívás jgsultsági feltételeinek. Kérjük a támgatási kérelem benyújtása előtt tanulmányzza a részletes jgsultsági feltételeket a 4. fejezetben! 2 A támgatási kérelem benyújtására és megvalósítására száms egyéb feltétel vnatkzhat. Kérjük, tanulmányzza át ezeket a Felhívás tvábbi fejezeteiben!
Tartalmjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere... 5 1.1. A felhívás indkltsága és célja... 5 1.2. A rendelkezésre álló frrás... 7 1.3. A támgatás háttere... 7 2. Ügyfélszlgálatk elérhetősége... 8 3. A prjektekkel kapcslats elvárásk... 9 3.1. A prjekt keretében megvalósítandó tevékenységek... 9 3.1.1. Önállóan támgatható tevékenységek... 9 3.1.2. Önállóan nem támgatható tevékenységek...10 3.1.2.1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támgatható tevékenységek:...10 Tanulmányk, értékelések, helyzet-, összegző elemzések készítése....10 Engedélyköteles tevékenység esetén a szükséges engedélyek beszerzése....10 3.1.2.2. Választható, önállóan nem támgatható tevékenységek:...10 3.2. A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása...11 3.3. Nem támgatható tevékenységek...11 3.4. A prjekt műszaki, szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk...11 3.4.1. Műszaki, szakmai tartalmmal kapcslats elvárásk...11 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárásk...11 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk érvényesítésével kapcslats elvárásk...14 3.4.1.3. Egyéb elvárásk...15 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcslats elvárásk...15 3.4.3. A prjekt szakmai megvalósítása srán a közbeszerzési kötelezettségre vnatkzó elvárásk...15 3.4.4. A prjekt szakmai megvalósításával kapcslats egyéb elvárásk...15 3.5. A prjektvégrehajtás időtartama...15 3.5.1. A prjekt megkezdése...16 3.5.2. A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam...16 3.6. Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk...16 3.6.1. A prjekt területi krlátzása...16 3.6.2. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek...17 3.7. Indikátrk, szakplitikai mutatók, adatszlgáltatás...17 3.7.1. Indikátrk...17 3.7.2. Szakplitikai mutatók...18 3.7.3. Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén...18 3.8. Fenntartási kötelezettség...18 2
3.9. Biztsítékk köre...18 3.10. Önerő...18 4. A támgatási kérelmek benyújtásának feltételei...18 4.1. Támgatást igénylők köre...18 4.2. Támgatásban nem részesíthetők köre...19 4.3. A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja...20 4.4. Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumk...21 4.4.1. Kiválasztási eljárásrend...21 4.4.2. Kiválasztási kritériumk...21 5. A finanszírzással kapcslats infrmációk...24 5.1. A támgatás frmája...24 5.2. A prjekt maximális elszámlható összköltsége...24 5.3. A támgatás mértéke, összege...24 5.4. Előleg igénylése...24 5.5. Az elszámlható költségek köre...25 5.6. Az elszámlhatóság tvábbi feltételei...29 5.7. Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk...35 5.8. Nem elszámlható költségek köre...35 5.9. Az állami támgatáskra vnatkzó rendelkezések...36 5.9.1. A felhívás keretében nyújttt egyes támgatási kategóriákra vnatkzó egyedi szabályk...36 6. csatlandó mellékletek listája...37 6.1. A támgatási kérelem elkészítése srán csatlandó mellékletek listája...37 6.2. A Támgatói kirathz csatlandó mellékletek listája...38 6.3. Az első kifizetési kérelemhez csatlandó mellékletek listája...38 7. Tvábbi infrmációk...38 8. A felhívás szakmai mellékletei...40 3
A Felhívás elválaszthatatlan része az Általáns Útmutató a Felhíváskhz c. dkumentum (a tvábbiakban: ÁÚF), amelynek hatálys verziója megtalálható a www.szechenyi2020.hu hnlapn. A Felhívás, az ÁÚF, a szakmai mellékletek és a támgatási kérelem adatlap együttesen tartalmazzák a támgatási kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Felhívásban fglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF -ban megfgalmaztt általáns előírásktól, akkr a jelen dkumentumban szabályzttak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támgatást igénylők figyelmét, hgy a Felhívás, az ÁÚF, a támgatási kérelem adatlap, tvábbá ezek dkumentumai esetén az irányító hatóság, illetve a Miniszterelnökség a váltztatás jgát fenntartja, ezért kérjük, hgy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu hnlapn megjelenő közleményeket! 4
1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A felhívás indkltsága és célja Helyzetelemzés A területi szegregáció a társadalmi kirekesztődés egyik lényeges dimenziója. Akkr beszélhetünk erről, ha egy település térbeli társadalmszerkezetét vizsgálva a legrsszabb helyzetű fizikai terek (mind a fizikai infrastruktúra és a közszlgáltatásk színvnala tekintetében) és a legrsszabb helyzetű társadalmi csprtk fedésbe kerülnek, és egymást erősítő, leszakadásnak nevezett társadalmi flyamatkat generálnak. A település társadalmi és fizikai terében bekövetkező leszakadás eredményeként szegregátumk alakulnak ki, melyek léte, esetleges növekedése, számbeli gyarapdása a vársi társadalmak egészének integráltsága szempntjából rendkívül kedvezőtlenül hat. A társadalmi-gazdasági prblémák területi kncentrálódást mutatnak. 2016 másdik félévére, több éves előkészítő munka eredményeként a KSH a 2011-es népszámlálás adatainak felhasználásával elkészült az rszágs szegregátum adatbázis és térkép, mely a 2014-ben módsíttt szabályzásnak (314/2012. (XI. 8.) krmányrendelet) megfelelően, térképi ábrázlás mellett tartalmazza majd az rszág szegregátumainak legfőbb adatait, társadalmi jellemzőit. Szegregátumnak nevezhetjük azn 50 főt meghaladó népességszámú területeket, ahl a legfeljebb általáns isklai végzettséggel rendelkezők és rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív krúakn belül (15-64 éves) eléri, illetve meghaladja az 50%-t. Az adatbázis alapján az rszág területén 709 településen, 1384 - főként rmák lakta telep illetve település szövetbe ágyazódtt elmaradtt településrész található, melyben az rszág laksságának 2,8 %-a él. Ezeken a helyeken egyszerre vannak jelen munkanélküliség, a szciális és egészségügyi prblémák, szlgáltatáskhz való hzzájutási nehézségek. A nélkülözés, a hátránys helyzet generációról generációra való öröklődését a hátránys helyzetben lévők illetve maguk a hátránys helyzetű települések önerőből nem tudják meggátlni. A szegregátum újratermeli a szegénységet, mert a rssz higiénés és lakáskörülmények, a helyi isklák szintjének rmlása, a rssz viselkedési, életvezetési minta megakadályzza a lakók felemelkedését, a felnőttek munkavállalását és a gyerekek tanulását. Az elmaradtt településrészeken élők felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályzzák legnagybb mértékben. Ezen területeken élő marginalizálódtt csprtk kirekesztődéséhez nagyban hzzájárul lakóhelyüknek az átlagsnál lényegesen rsszabb infrastrukturális helyzete. A rssz lakásminőség növeli az egészségügyi kckázatkat is, ami tvábbi leszakadáshz vezethet. A Felhívás célja A knstrukció célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátránys helyzetű emberek lakhatási körülményeinek javítása és társadalmi felzárkózásuk segítése. A lakhatási célú beruházásk a társadalmi integrációt szlgálják: hzzájárulnak a marginalizált közösségeknek a többségi társadalmba történő fizikai és társadalmi integrációjáhz. A felhívás célja a lakhatási körülmények, a lakhatás biztnságának javítása, a lakhatási mbilizáció támgatása infrastrukturális beruházáskkal. A szciális bérlakásk felújítására irányuló beruházásra elsősrban lyan helyszínen kerülhet sr, amely integrált környezetben található, vagy ahl biztsítható a szegregált lakókörnyezet kapcslódása a befgadó település integrált lakókörnyezetéhez. 5
Jelen Felhívás keretében kizárólag lyan támgatási kérelmek támgathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. A prjekt megvalósítása srán magántulajdnú ingatlank átalakítása, bővítése, krszerűsítése illetve a magántulajdnban lévő lakókörnyezeti terület fejlesztése nem elszámlható. A beavatkzásk eredményeinek erősítése érdekében a magántulajdnú ingatlanban élőkkel, illetve nem saját tulajdnú bérlakáskban lakókkal is felveheti a Kedvezményezett a kapcslatt. Lehetőség van tvábbá a bérlők által felhalmztt adósságk (közüzemi, bérleti, stb.) rendezésére vnatkzóan beavatkzás kidlgzására, illetve más településeken működő mdellek adaptálására A kmfrt fkzat emelés nem eredményezheti a bérleti díjak infláció mértékét meghaladó emelkedését. Részcélk: 1. Lakhatási körülmények javítása a deszegregációs flyamatk elindításával, megerősítésével a telepi környezetből való kiköltözés és ezzel a lakhatási mbilizáció elősegítésével új szciális bérlakásk kialakításával lakóépületi fejlesztéssel életveszélyes, lakhatásra alkalmatlan lakásk megszüntetésével a szegregáció ldása érdekében 2. Környezeti infrastruktúra fejlesztése, a szlgáltatáskhz való hzzáférés elősegítése az elmaradttság csökkentésével az egészségre ártalmas környezet prblémáinak kezelésével, élhető lakókörnyezet megteremtésével Célcsprt a szegregátumban élő, halmzttan hátránys helyzetű, alacsny, illetve elavult isklai végzettséggel rendelkező, jellemzően szciális és anyagi gndkkal küzdő, rma és nem rma egyének és családk Stratégiai kapcslódás: Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. Tartósan rászrulók szegény családban élő gyermekek rmák (2011 2020): A Stratégia célul tűzte ki a társadalmi, gazdasági javakhz való egyenlő esélyű hzzáférés javítását, a társadalmi összetartzás erősítését, ezen belül pedig a lakhatási körülmények, a lakhatás biztnságának javítását, lakhatási lehetőségek bővítését., Lakhatási Stratégia: A lakhatás az emberek élethelyzetét nagyban beflyásló tényező. A stratégia keretet biztsít az elmaradtt településrészek lakhatási prblémainak kezelésére. A lakhatási esélyteremtés elsődleges célja, hgy lyan beavatkzáskat teremtsen, mellyel az egyén képessé válik saját lakhatását és élethelyzetét kezelni úgy, hgy a helyi közösségi érdekek kölcsönös figyelembevétele megtörténjen az együttműködési nrmák alapján. A Duna Régió Stratégia (DRS): jelen felhívás keretében megvalósuló fejlesztések támgatják és szlgálják a DRS-ben a makr-régió egyes területei közötti nagyfkú reginális fejlettségbeli különbségek felszámlására, lényeges mérséklésére meghatárztt célk megvalósulását. A Duna Régió Stratégia 9. 6
priritásának (Az emberi erőfrrásba és képességekbe való befektetés) beavatkzási területei kapcsán célul tűzi ki az elmaradtt régiók, térségek versenyképes tudáshz való hzzáférését. A knstrukció az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram (a tvábbiakban: EFOP) Együttműködő társadalm 2. priritási tengelyén belül, a 9.(b) (A vársi és vidéki területeken élő, rászruló közösségek fizikai rehabilitációjának, valamint gazdasági és társadalmi fellendülésének támgatása) beruházási priritáshz kapcslódik. A knstrukció az EFOP 2.4 Tartós szegénységben élők, rmák felzárkózását és a periférikus élethelyzetek megszüntetését segítő infrastrukturális beruházásk intézkedésének megvalósulását szlgálja. 1.2. A rendelkezésre álló frrás A Felhívás meghirdetésekr a támgatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1.000.000.000,- Ft. Jelen Felhívás frrását az Európai társfinanszírzásban biztsítja. Reginális Fejlesztési Alap és Magyarrszág költségvetése A támgattt támgatási kérelmek várható száma 2-200 db. 1.3. A támgatás háttere Jelen Felhívást az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram keretében az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a tvábbiakban: Támgató) hirdeti meg a 1037/2016. (II.9.) számú krmányhatárzatban szereplő éves fejles ztési keret alapján. 7
2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha tvábbi infrmációkra van szüksége, frduljn bizalmmal a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálathz a 06/1 896-0000-ás, nrmál díjazású telefnszámn, ahl hétfőtől csütörtökig 8:30-16:00 óráig, pénteken 8:30-14:00 óráig fgadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcslats közleményeket a www.szechenyi2020.hu ldaln, ahl a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálat elektrnikus elérhetőségeit is megtalálhatja! 8
3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük, hgy a támgatási kérelem összeállítása srán vegye figyelembe, hgy a prjekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. A prjekt keretében megvalósítandó tevékenységek 3.1.1. Önállóan támgatható tevékenységek 1. Tevékenységcsprt Új szlgáltatásk bevezetése a szegregátumban élők társadalmi esélyeinek növelése érdekében. Társadalmi felzárkózási képzések biztsítása a prgram lebnylításában, szlgáltatásk biztsításában résztvevő szakemberek számára. Hiányzó szakemberek biztsítása (pl.: esélyegyenlőségi mentr, társadalmi felzárkózási szakember biztsítása).életvezetési és adósságkezeléssel kapcslats tanácsadásk biztsítása, (szakemberek bére, járulékai elszámlható) A prgram keretében a szegregátumn kívüli lakhatással és lakásfenntartással kapcslatban az érintett egyének, családk valamint az új lakókörnyezetben élők felkészülésének segítése. Jgi tanácsadás, adósságkezelési tanácsadás, önkrmányzatkkal bérlőkijelölési jgról történő megállapdásk elősegítése, abban történő segítségnyújtás. Az 1. tevékenységcsprtból minimum 3 tevékenység megvalósítása kötelező. 2. Tevékenységcsprt: Az alábbi szciális bérlakáskat érintő építési engedély köteles és nem építési engedély köteles 3 beruházásk támgathatóak: felújítás, átalakítás, egybenyitás, bntás, krszerűsítés energiahatéknyság javítása kmfrtfkzat növelés 4 lakáscélra történő átalakítás ingatlan vásárlása (kizárólag integrált környezetben) A lakhatási mbilizáció elősegítése érdekében a fentiekben felsrlt tevékenységek szegregátumn kívül található, de integrált környezetben megvalósuló szciális bérlakáskra, lakóépületekre is irányulhatnak. Az 2. tevékenységcsprtból minimum 1 tevékenység megvalósítása kötelező. 3 Az építési engedély nélkül v égezhető építési tev ékeny ségeket az építésügy i és építésf elügyeleti hatósági eljáráskról és ellenőrzésekről, v alamint az építésügy i hatósági szlgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Krm. rendelet 1. melléklete tartalmazza. Jelen f elhív ás a lakhatási f eltételek jav ítását célzza, így a mellékletben szereplő tev ékeny ségek közül az 1-5. pntk, illetv e a 8, 22. és 24 pnt támgatható. A 8, 22. pnt esetében elsősrban nem v ársi jgállású települések esetében. 9
3.1.2. Önállóan nem támgatható tevékenységek 3.1.2.1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támgatható tevékenységek: A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támgathatóak: Prjekt előkészítési tevékenységek Fejlesztésben érintett megvalósítási helyszínek listájának összeállítása. Tanulmányk, értékelések, helyzet-, összegző elemzések készítése. Engedélyköteles tevékenység esetén a szükséges engedélyek beszerzése. Prjektmenedzsment Részletesen lásd a 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárásk című részben. Hrizntális szempntk érvényesítése Részletesen lásd a 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk érvényesítésével kapcslats elvárásk című részben. Kötelező tájékztatás és nyilvánsság biztsítása A kötelező tájékztatásra és nyilvánsságra vnatkzó elváráskat az ÁÚF c. dkumentum 10. fejezete tartalmazza. Tájékztatással és a kötelező nyilvánssággal kapcslats tevékenységek. 3.1.2.2. Választható, önállóan nem támgatható tevékenységek: A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támgathatóak: Az alábbi szegregátumt érintő tevékenységek támgathatóak: Mbil illemhely, mbil msdó, mbil zuhanyzó elhelyezése, árnyékszék építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, krszerűsítése, bővítése Lakókörnyezet, lakhatási feltételek biztsítása, beleértve a knténeres hulladékgyűjtést a terület megtisztítására, a rágcsáló és csótányirtást, eb ltást, kóbr állatk befgását (1 alkalm/félév/tevékenység) engedély köteles beruházásk tervezése közterületi vízvételi hely rendbetétele, új létesítése A beruházás idején, a szciális bérlakásban élők időszaks elhelyezésének biztsítása. A költöztetés biztsítása. Közterület fejlesztése játszóterek, települési zöldfelületek, sprtpályák, parkk felújítása, bővítése, kialakítása, melyek a település vagy szegregátumhz közeli településrész közpnti helyén, a 10
szegregátumtól 1 km távlságn belül találhatók, gyalg, tömegközlekedéssel jól megközelíthetők és akadálymentesek. Lehetőség szerint a kiválaszttt helyszín fnts, közpnti szerepet töltsön be a település, településrész lakóinak életében. akadálymentes közlekedési fejlesztések megvalósítása, melyekkel a településközpnt elérhetősége és közintézmények megközelítése biztsítható: gyalgs zónák (pl. járda) kiépítése, buszöblök és buszvárók (kivéve buszpályaudvar épületei) építése, felújítása a rehabilitált közterületekhez kapcslódóan; Prjekt előkészítési tevékenységek Közbeszerzési, beszerzési terv készítése Közbeszerzési eljárásk előkészítése és leflytatása Prjektirányítási és pénzügyi tervezési feladatk ellátása a prjektindításig Prjekt szakmai megvalósítása a lakás berendezése beépített bútrkkal (pl. szekrény, galéria) és alapvető háztartási gépekkel (tűzhely, kályha) 3.2. A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása A Felhívás keretében nyújttt támgatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti állami támgatásnak. A prjekt megvalósítása srán magántulajdnú ingatlank bntása, átalakítása, bővítése, vagy építése illetve a magántulajdnban lévő lakókörnyezeti terület fejlesztése nem elszámlható. 3.3. Nem támgatható tevékenységek A Felhívás keretében a 3.1.1. - 3.1.2. pntkban meghatárztt tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támgatható. 3.4. A prjekt műszaki, szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk 3.4.1. Műszaki, szakmai tartalmmal kapcslats elvárásk 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárásk A prjekt műszaki, szakmai tartalmának meghatárzásáhz az alábbi elvárásk figyelembe vétele szükséges. 11
Szakmai megvalósítással kapcslats elvárásk 1. Építési engedély köteles beruházás is megvalósítható a prjekt keretében (közterületi vízvételi hely rendbetétele, új létesítése5 kiépítése, bővítése, felújítása a szegregátumban). 2. Az építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységeket az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljáráskról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szlgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Krm. rendelet 1. melléklete tartalmazza. Jelen felhívás a lakhatási feltételek javítását célzza, így a mellékletben szereplő tevékenységek közül az 1-5. pntk, illetve a 8. 22. és 24. pnt támgatható. A 8. és 22. pnt nem vársi jgállású települések esetében engedélyezhető. 3. A szciális bérlakáskra irányuló fejlesztések a szegregátumban és lakhatási mbilizáció elősegítése érdekében azn kívül is, integrált lakókörnyezetben valósulhat meg a lakhatási körülmények javítása érdekében, amennyiben a szegregátumban élő személyek költöztetése valósul meg ez által. 4. A magán tulajdnban lévő ingatlank esetében beruházásk nem valósíthatóak meg. 5. Egy támgatási kérelem egy hátránys helyzetű, elmaradtt településrész fejlesztésére irányulhat. (Az elmaradtt településrész meghatárzását lásd a 3.7.1. Indikátrk pntban.) 6. A tervezett fejlesztésnek illeszkednie kell a településfejlesztési stratégiáhz és az antiszegregációs tervhez. 7. A szciális bérlakásban élők időszaks elhelyezésének biztsítás ára frdítható, prjekt keretében elszámlható költség nem haladhatja meg a 2014-2020 prgramzási időszakban az egyes európai uniós alapkból származó támgatásk felhasználásának rendjéről szóló 2014. (XI. 5.) krmányrendelet 3.7.3.2. (Szállásköltségek) pntjában rögzített mértéket. Számszerűsített szakmai elvárásk A prjekt fizikai befejezésének időpntjára az alábbi, számszerűsített szakmai célkat szükséges elérni: Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Az eredmény számszerűsíthető célértéke A lakhatási beruházással elért személyek. A prjektben elért azn személyek száma, akiknek jelen knstrukció keretében végzett beavatkzásk révén javult a lakhatási helyzete. minimum 3 fő Az eredmény számszerűsíthető célértékének mértékegysége Igazlás módja fő jegyzői igazlás az adtt ingatlanban élők számáról 5 58/2013. (II. 27.) Krm. rendelet a v íziközmű-szlgáltatásról szóló 2011. év i CCIX. törv ény egy es rendelkezéseinek v égrehajtásáról 12
Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Szciális bérlakásk felújítása/vásárlása A prjekt keretében felújíttt vagy vásárlt szciális bérlakásk száma. Az eredmény számszerűsíthető célértéke minimum 1 Az eredmény számszerűsíthető célértékének mértékegysége Igazlás módja Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Az eredmény számszerűsíthető célértéke db a támgatást igénylő saját nyivántartása, illetve műszaki dkumentáció Az 1. tevékenységcsprtban felsrlt tevékenységekkel elért személyek száma Az 1. tevékenységcsprtban felsrlt tevékenységekkel elért személyek száma minimum 1 Az eredmény számszerűsíthető célértékének mértékegysége Igazlás módja fő a tanácsadásról vezetett nyivántartás, dkumentáció Prjektmenedzsmenttel szembeni elvárásk A támgatást igénylőnek vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt egy legalább 1 éves prjektben szerzett tapasztalattal és felsőfkú végzettséggel is rendelkező prjektmenedzsert alkalmaz közalkalmaztti jgviszny, munkaviszny vagy munkavégzésre irányuló egyéb fglalkztatási jgviszny keretében, akinek munkaideje eléri a heti 4 órát. A prjekt pénzügyi végrehajtásának biztsítása érdekében a támgatást igénylőnek vállalnia kell egy pénzügyi vezető alkalmazását is közalkalmaztti jgviszny, munkaviszny vagy munkavégzésre irányuló egyéb fglalkztatási jgviszny keretében, akinek munkaideje eléri a heti 4 órát. A pénzügyi vezetőnek szakirányú felsőfkú végzettséggel és legalább 2 éves, pénzügyi területen szerzett szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. A fentiekkel összhangban a prjektmenedzseri és a pénzügyi vezetői feladatkat ugyanaz a személy abban az esetben láthatja el a prjekt keretében, ha a munkaideje összességében nem haladja meg a heti 40 órát és a felhívásban feltűntetett egyéb elvárásknak is megfelel. Elkülönített pénzfrgalmi számla A prjekt megvalósításáhz a Kedvezményezettnek lehetősége van elkülönített bankszámlát nyitni, amely a már meglévő bankszámla alszámlája is lehet. 13
A 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 110/A. alapján a kedvezményezettnek prjektszintű elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetnie, a prjekttel kapcslats minden dkumentumt elkülönítetten szükséges nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-ig megőriznie. Az irányító hatóság és egyéb ellenőrzést végző hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés srán szükséges az elkülönített nyilvántartásnak rendelkezésre állnia. Az elkülönített nyilvántartásban be kell tudni mutatni, hgy az Európai Uniós frrásk megfelelő módn kerültek felhasználásra, a kettős finanszírzás elkerülésének nymn követhetőnek kell lennie, be kell tudni mutatni, hgy a frrásk elkülönített elszámlás mellett és kizárólag arra a célra kerültek felhasználásra, amelyre a Támgató azt megítélte. A támgatásk jgszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a Kedvezményezettet visszafizetési kötelezettség terheli. Amennyiben nem elkülönített bankszámlán történik a támgatás kezelése, akkr a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 5. sz. melléklet 3.9.1.7 pntja alapján elszámlható bankszámlanyitás költsége, a rendes havi adminisztratív (kezelési) költség és tranzakciós költség vnatkzásában a prjekt költségeinek elszámlása, vagy a bankszámlán keletkező látra szóló kamat aránys meghatárzása, illetve a támgatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése nehézséget jelenthet. Javaslt, hgy a prjekttel kapcslats pénzfrgalm elkülönített bankszámlán történjen, amennyiben lehetséges. Amennyiben a Kedvezményezett elkülönített bankszámlát (alszámlát) nyit, akkr a támgatás fgadására szlgáló elkülönített bankszámla rendelkezésre állásáról szóló igazlást be kell nyújtania a Támgatónak. Felhívjuk a figyelmet, hgy a műszaki, szakmai tartalm csökkenése esetén a csökkenés mértékétől függetlenül az elszámlható költség és a támgatás összege aránysan csökkentésre kerül az érintett tulajdnságtól vagy képességtől való elmaradás arányában! 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk érvényesítésével kapcslats elvárásk A hrizntális cél megvalósítása, valamint a megvalósítás eredményességének nymn követése érdekében végzett tevékenység következtében felmerült költség elszámlható. A kiemelt célk és a környezetvédelmi, esélyegyenlőségi és a nők és férfiak egyenlőségét biztsító követelmények részletes ismertetése megtalálható az Általáns Útmutató a Felhíváskhz c. dkumentum (https://www.palyazat.gv.hu/dc/4404) 12. fejezetében. A prjekt tervezése és megvalósítása srán kérjük, vegye figyelembe, hgy a prjektben létrehztt eredményeknek meg kell felelniük az alábbi elvárásknak is: 2.1. Az európai uniós frrásból támgattt prjektek kedvezményezettje köteles a prjektre vnatkzó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jgszabálykat betartani, a prjekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás srán keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempntjából jgszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a prjekt megvalósítása srán megszüntetni. 2.2. A fejlesztéshez kapcslódó nyilváns eseményeken, kmmunikációjában és viselkedésében a támgatást igénylő esélytudatsságt fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csprtkra vnatkzó meglévő előítéleteket. 14
2.3. Ha a Támgatást igénylő települési önkrmányzat, az igénylőnek igazlnia kell a helyi esélyegyenlőségi prgram meglétét az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 31. (6) bekezdésének megfelelően. 2.4. Ha a Támgatást igénylő ötven főnél több személyt fglalkztató költségvetési szerv, vagy többségi állami tulajdnban álló jgi személy, az igénylőnek igazlnia kell az esélyegyenlőségi terv meglétét az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 63. -nak megfelelően. 2.5. Az előírt esélyegyenlőségi intézkedések eredményét a beszámlókban rendszeresen be kell mutatni. 3.4.1.3. Egyéb elvárásk Jelen Felhívás esetében nem releváns. 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcslats elvárásk A prjekt megvalósítása srán legalább 1, legfeljebb 2 mérföldkövet szükséges tervezni. Kötelező a következő mérföldkövet betervezni: 1. mérföldkő: a prjekt fizikai befejezésének időpntjáig a támgatási kérelemben vállalt tevékenységek maradéktalanul megvalósultak, tvábbá az összes elszámlható költség legalább 90% -áról kifizetési igényt nyújt be. 3.4.3. A prjekt szakmai megvalósítása srán a közbeszerzési kötelezettségre vnatkzó elvárásk Közbeszerzési kötelezettség: Felhívjuk a figyelmet a prjekt keretében megvalósítandó beszerzések tekintetében esetlegesen fennálló közbeszerzési kötelezettségre. Az irányadó jgszabályban meghatárztt köt elezettségek megállapítása és betartása a támgatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata. A közbeszerzési kötelezettségre vnatkzó részletes tájékztatás az ÁÚF 9. pntjában található. 3.4.4. A prjekt szakmai megvalósításával kapcslats egyéb elvárásk Jelen Felhívás tekintetében nem releváns. 3.5. A prjektvégrehajtás időtartama 15
3.5.1. A prjekt megkezdése Támgatás a felhívás megjelenését megelőzően megkezdett prjekthez nem igényelhető. A prjekt megvalósítását a Felhívás megjelenésének napjától a támgatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a prjekt megkezdése nincs beflyással a támgatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása srán, tvábbá nem garantálja az igényelt támgatás elnyerését. A támgattt prjekt megkezdettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁÚF 8. pntjának 6.1. alpntja tartalmazza. Ha a támgatást igénylő a támgatási döntés kézhezvételét megelőzően közbeszerzési eljárást flytat le, köteles a 2014-2020 prgramzási időszakban az egyes európai uniós alapkból származó támgatásk felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet XVI. fejezetének rendelkezései szerint eljárni. 3.5.2. A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A prjekt fizikai befejezésére a prjekt megkezdését, vagy amennyiben a prjekt támgat ói kirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támgatói kirat hatályba lépését követően legfeljebb 8 hónap áll rendelkezésre, de a fizikai befejezés nem lehet későbbi, mint 2018. december 15. A prjekt fizikailag befejezett, amennyiben a prjekt keretében támgattt valamennyi tevékenység a támgatói kiratban meghatárzttak szerint, a Felhívásban meghatárztt feltételek mellett teljesült. A prjekt fizikai befejezés napjának a prjekt utlsó támgattt tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül. A támgattt tevékenységtípusk fizikai teljesítettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁÚF 8. pntjának 6.2. alpntja tartalmazza. A támgatást igénylő prjekttel kapcslats pénzügyi elszámlása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje a támgatói kiratban rögzített dátum. A záró kifizetési igénylés benyújtásának határideje legkésőbb a prjekt fizikai befejezését követően:90 nap. 3.6. Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk 3.6.1. A prjekt területi krlátzása A prjekt keretében elvégzett tevékenységek megvalósítása csak a kevésbé fejlett régiókban történhet (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarrszág, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl). Nem támgathatóak a Közép-magyarrszági régió területén megvalósuló prjektek. A területi átfedések elkerülése érdekében tvábbi krlátzást jelent a felhívás 6.1. A TÁMOGATÁSI KÉRELEM ELKÉSZÍTÉSE SORÁN CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK LISTÁJA rész 5. és 10. pntja. 16
3.6.2. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek Támgatás abban az esetben flyósítható, amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan(k) tulajdni visznyai az ÁÚF 7. pntjában fglaltaknak megfelel (nek), és a prjekt szempntjából ennek megfelelően rendezett tulajdni visznykat a támgatást igénylő igazlja legkésőbb a támgatói kirat kibcsátásáig. A fejlesztésben érintett ingatlan tulajdni lapja nem lehet régebbi, a támgatási kérelem benyújtásának napját megelőző 30 napnál. 3.7. Indikátrk, szakplitikai mutatók, adatszlgáltatás 3.7.1. Indikátrk Indikátr neve Alap Mértékegység Típusa 1 Célérték 2018.10.31. Aznsító Lakhatási prgramkkal érintett hátránys helyzetű, elmaradtt településrészek száma ERFA db OP-kimeneti 1 6.2 1) Közös kimeneti, OP-kimeneti, OP-eredmény Indikátr definíció: Azn településrészek száma összesítve, amelyek területén az ERFA rendelet 5. cikk (9) b.) alpntjában meghatárztt beruházási priritáshz kapcslódó intézkedések keretében megvalósuló lakhatási prgram működik. Magyarázat: Az elmaradtt településrész alatt 314/2012. (XI. 8.) Krm. rendelet 10. mellékletében fglalt kritériumknak megfelelő szegregált területet értjük. Számítási mód: Azn hátránys helyzetű, elmaradtt településrészek száma összesítve, ahl lakhatási prgram valósult meg. Igazló dkumentumk: Támgatási szerződés, szakmai beszámló, jelentés Felhívjuk a figyelmet, hgy a 2014-2020 prgramzási időszakban az egyes európai uniós alapkból származó támgatásk felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 88. -a alapján a kedvezményezett kizárólag a támgatás aránys csökkentése mellett jgsult csökkenteni az indikátr célértéket a támgatói kiratban. Amennyiben egy indikátr nem éri el a prjektre a támgatói kiratban meghatárztt érték 75% -át, a támgatás csökkentésre kerül, illetve a kedvezményezett - a vis mair esetét kivéve - a támgatás aránys részét, a rendeletben meghatárzttak szerint köteles visszafizetni. A 272/2014. (XI.5.) Krm. 17
rendelet 88.. (1)-(4) szerinti szankció nem alkalmazandó szakplitikai mutatók és az OP- eredményindikátrk esetében. Felhívjuk a figyelmet, hgy amennyiben az indikátr egyben a 3.4. fejezet szerinti műszaki, szakmai tartalm részét képezi, a támgatói kiratban szereplő tervérték csökkenése esetén a műszaki, szakm ai tartalm csökkenésére vnatkzó, a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 1. mellékletének 65.4 pnt c) alpntjában részletezett szabályzást alkalmazzuk. 3.7.2. Szakplitikai mutatók Jelen Felhívás esetében nem releváns. 3.7.3. Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.8. Fenntartási kötelezettség A támgatást igénylő a prjekt megvalósítás befejezésétől számíttt 5 évig, a támgatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hgy a prjekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében fglaltaknak. A lakhatási célú beruházás keretében felújíttt, átalakíttt szciális bérlakás -állmány kapacitást a beruházás fizikai befejezését követő legalább 5 évig szükséges fenntartania és szciális bérlakásként hasznsítania az érintettnek. 3.9. Biztsítékk köre A biztsítéknyújtási kötelezettségre vnatkzó részletes szabályzást az ÁÚF 6. pntja tartalmazza. 3.10. Önerő A támgatást igénylőnek a prjekt nem elszámlható költségeit önerőből szükséges fedeznie. 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI 4.1. Támgatást igénylők köre 18
Jelen Felhívásra támgatási kérelmet nyújthatnak be: Knzrcium vezetőként: 311- Költségvetési szervek 114- Részvénytársaság 321 Helyi önkrmányzat 327 - Helyi önkrmányzatk társulása 529 - Egyéb egyesület 569 - Egyéb alapítvány 552 - Elsődlegesen közfeladatt ellátó belső egyházi jgi személy 555 - Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jgi személy Jelen felhívás keretében a nem állami szereplők támgatási kérelem benyújtása esetén a knzrciumi megvalósítás kötelező. A knzrcium tagjai lehetnek: 321 Helyi önkrmányzat 327 - Helyi önkrmányzatk társulása 529 - Egyéb egyesület 569 - Egyéb alapítvány 552 - Elsődlegesen közfeladatt ellátó belső egyházi jgi személy 555 - Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jgi személy Egy támgatási kérelemben több szegregátum is szerepelhet, aznban az egy szegregátumra jutó költség nem haladhatja meg a 30 millió Ft-t. A szegregátum meglétét (melyre a fejlesztés, vagy a fejlesztés hatása irányul) KSH igazlással szükséges alátámasztani, mely lehatárlás a 314/2012. Krm. rendelet 10. sz. mellékletében szereplő módszertan alapján történt. A knzrciumi frmában megvalósuló prjekt esetében a knzrcium maximum 5 tagú lehet. 4.2. Támgatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁÚF Kizáró kk listája c. részben. Tvábbá jelen Felhívásra támgatási kérelmet nem nyújthatnak be: 19
akik pályáztak vagy pályázni fgnak az EFOP-1.6.2-16 Szegregált élethelyzetek felszámlása kmplex prgramkkal (ESZA) c. felhívásra ugyanazn szegregátumra vnatkzó fejlesztéssel (erről nyilatkzni szükséges) akik pályáztak vagy pályázni fgnak bármilyen TOP felhívásra ugyanazn szegregátumban megvalósuló fejlesztésre (erről nyilatkzni szükséges). akik pályáztak az EFOP-2.4.2-17 Lakhatási körülmények javítása c. felhívásra ugyanazn szegregátumra vnatkzó fejlesztéssel (erről nyilatkzni szükséges) 4.3. A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja A támgatási kérelmek benyújtására 2018. február 1-március 31. között van lehetőség. Ezen időszak alatt a támgatási kérelmek értékelése flyamatsan történik. A támgatási kérelem benyújtásának módja nline benyújtás, elektrnikus kitöltő prgramn keresztül. Felhívjuk a figyelmet, hgy a kitöltő prgramban véglegesített támgatási kérelemhez a Felhívás 6. pntjában leírt módn kell csatlni a kérelem elektrnikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkzatt is! A nyilatkzat papír alapú példányát ha azt nem minősített elektrnikus aláírással 6 látták el - pstai útn is be kell nyújtani az elektrnikus benyújtást követően legkésőbb az elektrnikus benyújtást követő 3 napn belül zárt csmaglásban, pstai ajánltt küldeményként vagy expressz pstai szlgáltatás 7 /futárpsta-szlgáltatás 8 (garantált kézbesítési idejű belföldi pstai szlgáltatás) igénybevételével a következő címre: Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1397 Budapest, Pf. 504. 6 Minősített elektrnikus aláírás: lyan - fkztt biztnságú - elektrnikus aláírás, amelyet az aláíró biztnságs aláírás-létrehzó eszközzel hztt létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bcsátttak ki. 7 A pstai szlgáltatáskról szóló 2012. évi CLIX. törvény (a tvábbiakban Psta tv.) 2. 9. pntjában fglaltak szerint expressz pstai szlgáltatás: az az időgarantált szlgáltatás, melynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapn, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapn, egyéb nemzetközi visznylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapn kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pntban fglalt többletszlgáltatásk közül legalább egyet teljesít: a) nymn követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás. e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkdási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele. 8 A Psta tv. 2. 15. pntjában fglaltak szerint futárpsta-szlgáltatás: lyan - a küldemény felvételétől számíttt legfeljebb 24 órán belül teljesítendő - időgarantált pstai szlgáltatás, amelynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldemény felvételét végző személy a pstai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja ly módn, hgy a feladó ez alatt bármely időpntban rendelkezhessen a pstai küldemény címzettjének vagy címének a megváltztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket. Felhívjuk figyelmét, hgy amennyiben pstafiók címre kell beküldeni a támgatási kérelmet, akkr futárpstai szlgáltatás a Psta törvény rendelkezései alapján - nem vehető igénybe. 20
Kérjük, hgy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támgatást igénylő nevét és címét! 4.4. Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumk 4.4.1. Kiválasztási eljárásrend A Felhívásra beérkező támgatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek kiválasztásra. A támgatási kérelmekről az irányító hatóság vezetője flyamats elbírálással dönt. Az eljárás srán a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet szabályai szerint lehetőség van hiánypótlásra. Az eljárás srán a 272/2014. (XI.5) Krm. rendelet szabályai szerint van lehetőség tisztázó kérdés alkalmazására. Az eljárás srán a 272/2014. (XI.5) Krm. rendelet szabályai szerint nincs lehetőség szóbeli egyeztetésre. Az eljárásrendre vnatkzó tvábbi infrmációk az ÁÚF 3. pntjában (A támgatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja) találhatóak. 4.4.2. Kiválasztási kritériumk Jelen Felhívás keretében támgatásban részesülhetnek azn prjektek, amelyek megfelelnek a vnatkzó jgszabályi feltételeknek, a Felhívásban és mellékleteiben fglalt kritériumknak, valamint az alábbi kritériumknak: 1. Nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumk Nem hiánypótltatható jgsultsági szempntk a) A támgatást igénylő által benyújttt nyilatkzat elektrnikus és elektrnikus aláírás használatának kivételével papír alapú példánya hiánytalan, hibátlan és határidőben benyújtásra került, b) A támgatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a tvábbiakban: Áht.) 1. 4. pntja és 50. (1) bekezdés c) pntja szerint, c) Az igényelt támgatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támgatási összeget, és az igényelt támgatási arány nem haladja meg a felhívásban megjelölt maximális támgatási intenzitást. A jgsultsági szempnt alapjául szlgáló dkumentum/adat A kérelem elektrnikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkzat Támgatási kérelem- Átláthatósági nyilatkzat menüpnt, Nyilatkzat vezetői tisztségviselők adataihz Támgatási kérelem adatlapja 21
d) A támgatást igénylő a Felhívásban meghatárztt lehetséges támgatást igénylői körbe tartzik. e) A prjekt megvalósításának helyszíne: kevésbé fejlett régió. f) A támgatási kérelem a Felhívásban meghatárztt frmában és kért adattartalmmal került benyújtásra. g) A Felhívás szerinti kötelezően csatlandó és jgsultságt alátámasztó dkumentumk elektrnikus frmában benyújtásra kerültek. Alapító kirat, alapszabály (Egyházi jgi személy esetén: Az egyházi nyilvántartásban /http://egyhaz.emmi.gv.hu// szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazlás kivnat - csatlandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadtt egyházfőhatósági igazlást kell a kérelem mellékleteként benyújtani.) Támgatási kérelem adatlapja Támgatási kérelem adatlapja Támgatási kérelem- Dkumentum(k) csatlása menüpnt Amennyiben a fenti nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, akkr a támgatási kérelem hiánypótlási felhívás nélkül elutasításra kerül. 2. Hiánypótltatható jgsultsági szempntk Hiánypótltatható jgsultsági szempntk a) a prjekt megvalósításának időtartama a felhívásban megadtt időintervallum maximumán belül van b) a felhívás szerint kötelezően csatlandó dkumentumk kivéve a nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumk alátámasztásáhz szükségeseket elektrnikus frmában benyújtásra kerültek, c) az indikátrk esetében legalább a minimálisan elvárt célérték vállalásra került a támgatási kérelemben, A jgsultsági szempnt alapjául szlgáló dkumentum/adat Támgatási kérelem adatlapja Támgatási kérelem- Dkumentum (k) csatlása menüpnt Támgatási kérelem adatlapja Amennyiben a fenti hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, és ha az adtt jgsultsági kritérium, vagy az adtt jgsultsági szempntt igazló dkumentum hiánya 22
vagy hibája hiánypótlás keretében pótltatható, akkr egyszeri alkalmmal hiánypótlási felhívásra kerül sr. 3. Tartalmi értékelési szempntk Értékelési szempnt 1. A tervezett költségek mindegyikéhez kapcslódik tevékenység. Adható pntszám 0 pnt nem 1 pnt - igen 2. A költségvetés a Felhívásban előírt elszámlható költségek mértékére illetve arányára vnatkzó elvárásknak megfelel, amennyiben releváns eszközbeszerzés esetében a maximum költségkrlátknak megfelelően tervezett a támgatást igénylő. 0 pnt nem 1 pnt - igen 3. Minden kötelező tevékenységet betervezett a prjektbe. 4. Csak támgatható tevékenységek kerültek betervezésre. 5. A megvalósulás helyszíne szegregátumban található. 0 pnt nem 1 pnt - igen 0 pnt nem 1 pnt - igen 0 pnt nem 1 pnt - igen 6. 7. 8. 9. A támgatást igénylő az esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk tekintetében a kötelezően teljesítendő intézkedéseket vállalta. A fejlesztéssel érintett ingatlan(k) tulajdni visznyai az ÁÚF 7. pntjában fglaltaknak megfelel(nek). A Támgatást igénylő TOP, az EFOP-1.6.2-16, EFOP-2.4.2-17felhívásaira nem pályáztt, vagy pályáztt, de hivatalsan elutasításra került, és a jövőben sem fg pályázni jelen felhívásban fejlesztésre kerülő szegregátumra vnatkzóan. A tervezett fejlesztés illeszkedik a településfejlesztési stratégiáhz és antiszegregációs tervhez. Mindösszesen 0 pnt nem 1 pnt - igen 0 pnt nem 1 pnt - igen 0 pnt nem 1 pnt - igen 0 pnt nem 1 pnt - igen 9 pnt Amennyiben a támgatási kérelem tartalmi elbírása srán a tartalmi értékelési szempntk bármelyikének nem felel meg (0 pnt), a támgatási kérelem elutasításra kerül. A 9 pnt elérése a rendelkezésre álló keret erejéig egyben a támgatás megítélését is jelenti. Felhívjuk a tisztelt támgatást igénylő figyelmét, hgy a 272/2014. (XI. 5.) Krmányrendelet 64/A értelmében az irányító hatóság vizsgálja az adtt támgatási kérelemmel összefüggő, a rendelet XVI. fejezete szerinti közbeszerzési eljárásk ellenőrzésének eredményét annak érdekében, hgy el nem számlható támgatási összeg ne kerüljön daítélésre. 23
5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük, a prjekt előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a támgatást a prjekt megvalósítása srán csak akkr tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályknak! 5.1. A támgatás frmája Jelen Felhívás keretében nyújttt támgatás vissza nem térítendő támgatásnak minősül. 5.2. A prjekt maximális elszámlható összköltsége Jelen felhívás keretében nem releváns. 5.3. A támgatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támgatás összege: minimum 5.000.000 frint és maximum 500.000.000 frint. A támgatás maximális mértéke az összes elszámlható költség 100 % -a. 5.4. Előleg igénylése Jelen Felhívás keretében támgattt prjektek esetében az utófinanszírzású tevékenységekre igénybe vehető támgatási előleg maximális mértéke a megítélt támgatás a) 50 %-a, de civil szervezet, egyházi jgi személy, nnprfit gazdasági társaság kedvezményezett esetén legfeljebb 15.000.000 Ft; b) 100 %-a közpnti, helyi önkrmányzati költségvetési szerv, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdnban álló helyi önkrmányzat esetén,,önkrmányzati társulás ha a kedvezményezett a fizetési számláit az Áht. alapján a kincstárban köteles vezetni, vagy az európai uniós frrásból nyújttt költségvetési támgatásk kezelésére a kincstárnál külön fizetési számlával rendelkezik, vagy megítélt támgatásának összege nem éri el az ötszázmillió frintt. A fenti összeghatárt és százaléks mértéket a 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet 116. (3) bekezdése alapján a Krmány európai uniós frrásk felhasználásával kapcslats irányító hatósági feladatk ellátására kijelölt tagja kezdeményezésére az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével az európai uniós frrásk felhasználásáért felelős miniszter megemelheti, ha a kedvezményezett likviditási tervet készít és a magasabb támgatási előleg szükségességét megalapzttan indklja 24
Felhívjuk a figyelmet, hgy a közpnti költségvetési szerv, helyi önkrmányzat, önkrmányzati társulás, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdnban álló gazdasági társaság kedvezményezett részére támgatási előleg akkr flyósítható, ha az irányító hatóság a kedvezményezett által benyújttt, az adtt naptári évre vnatkzó prjektszintű likviditási tervet jóváhagyta. A likviditási terv sablnja a www.szechenyi2020.hu ldaln érhető el. (Pályázatk/Pályázati dkumentációk/ Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram/ Kapcslódó dkumentumk). A likviditási tervre vnatkzó tvábbi szabálykat a 272/2014. (XI.5) Krm. rendelet 117/A. -a tartalmazza. Az adtt naptári évben flyósíttt támgatási előleg összege nem haladhatja meg a likviditási tervben támgatási előlegként az adtt naptári év vnatkzásában eredetileg meghatárztt összeg 150%-át. Az adtt naptári évre a támgatási előleg likviditási tervben eredetileg meghatárztt összege 150% -ánál több támgatási előleg akkr kerülhet flyósításra, ha a már flyósíttt támgatási előleggel a kedvezményezett elszámlt, és a likviditási terv módsítását az irányító hatóság jóváhagyta. Az előleg igénylésének feltételei: - a kedvezményezett rendelkezik hatálys támgatói kirattal, - ha a kedvezményezett biztsítékadásra kötelezett, a kedvezményezett legkésőbb az előlegigénylési kérelem benyújtásakr igazlja az előleggel megegyező összegű biztsíték(k) rendelkezésre állását, - az előlegigénylési dkumentáció tartalmi és frmai szempntból megfelelő, - a kedvezményezett még nem nyújttt be záró kifizetési igénylést, - a kedvezményezett a támgatási előlegnyújtás ütemezését alátámasztó likviditási tervet készít és azt a támgatási szerződéshez csatlandó dkumentumk között benyújtja (releváns esetben). Az előleget igényelni a záró kifizetési igénylés benyújtásáig bármikr lehet. Támgatási előleg kizárólag utófinanszírzású tevékenység vnatkzásában igényelhető. Tartalék terhére előleg a tartalékátcsprtsítást követően igényelhető. A támgatási előleggel legkésőbb a záró kifizetési igénylésben el kell számlni. Felhívjuk a figyelmet, hgy a támgatási előleg - vagy több részletben történő előlegflyósítás esetén annak első részlete - kifizetésétől számíttt tizenkét hónapn belül időközi kifizetés igénylést szükséges benyújtani. 5.5. Az elszámlható költségek köre A prjekt elszámlható költségei között azn költségek tervezhetők, amelyek a prjekt támgatható tevékenységeihez kapcslódnak, szerepelnek a felhívásban rögzített elszámlható költségek között és megfelelnek az általáns elszámlhatósági feltételeknek. 25
A prjekt nem elszámlható költségeinek a támgatható tevékenységekhez kapcslódó, nem elszámlható költségek vagy a nem támgatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámlható költségek részei a prjekt összköltségének, aznban nem részei a prjekt elszámlható költségének. A költségek elszámlhatóságával kapcslats általáns előíráskat, tvábbá az egyes költségtípuskra, illetve költségelemekre vnatkzó általáns szabályzást a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályzás az elszámlható költségekről - 2014-2020 prgramzási időszak c. útmutató tartalmazza. Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számlhatók el: 1. Prjekt előkészítés költségei A prjektelőkészítés költségei a Felhívás megjelenésének napjától számlhatóak el. A prjektelőkészítés költségei költségkategória alatt felsrlt költségek a prjekt megfelelő előkészítését szlgálják, így ezen költségkategória keretében az előkészítéshez kapcslódóan, a prjekt megkezdését megelőzően felmerült költségek számlhatóak el amelyek együttes mértéke nem haladhatja meg a prjekt összköltségének 5%-át. Indklt esetben (indkltan párhuzamsan zajló előkészítési és megvalósítás tevékenységek esetében) a prjekt megkezdését követően felmerült, - a prjektelőkészítés költségei alatt felsrlt - költségek is elszámlhatóak (kivéve a lakhatási beavatkzási terv elszámlását), de az ezen költségekre vnatkzó 5%-s krlát ekkr sem léphető túl. Előzetes tanulmányk, engedélyezési dkumentumk költsége Szükségletfelmérés, helyzetfeltárás (fejlesztésben érintett megvalósítási helyszínek összegyűjtése) műszaki tervek, dkumentációk prjekt előkészítéshez kapcslódó személyi jellegű ráfrdításk - munkabér prjekt előkészítéshez kapcslódó személyi jellegű ráfrdításk - fglalkztatást terhelő adók, járulékk prjekt előkészítéshez kapcslódó személyi jellegű ráfrdításk - személyi jellegű egyéb kifizetések Közbeszerzési eljárás díja közbeszerzési eljárás díja közbeszerzési szakértő díja közbeszerzési szakértő személyi jellegű ráfrdításk - munkabér közbeszerzési szakértő személyi jellegű ráfrdításk - fglalkztatást terhelő adók, járulékk közbeszerzési szakértő személyi jellegű ráfrdításk - személyi jellegű egyéb kifizetések Az előkészítés srán tervezett tevékenységeket a támgatást igénylő saját teljesítésben is megvalósíthatja a 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet 5. sz. melléklete 3.5 pntjában fglaltak figyelembe vételével. 2. Beruházáshz kapcslódó költségek Építéshez kapcslódó költségek felújítás átalakítás energiahatéknyság javítása 26