ELİSZÓ AZ ELİADÁSHOZ

ELİSZÓ AZ ELİADÁSHOZ 2006-ban, amikor az 1956-os forradalom 50. évfordulója volt, a TV és újságok interjút készítettek velünk mint még élı tanúi az eseményeknek mi történt a valóságban, a mi életünk e fontos hetében? Egy ilyen alkalommal meglátogatott bennünket Firinc (Perlaki Ferenc) egyik akkori tanítványa, Illyés Benjámin, aki ezekrıl a hısi napokról könyvet írt. Az általa összegyőjtött adatok között talált egy kéziratot, melynek írója nem volt megjelölve és a szövegnek csak egy részlete volt meg és a Selmeci Hagyományokról szólt. Rövidesen kiderült, hogy ez az anyag Firinc 1954-es elıadása az Egyetemen. Többnapos keresgélés után a szekrények mélyébıl sok régi érdekes dolog került napfényre és sikerült megtalálni a teljes kéziratot, amely annak idején nagy port vert fel, mivel az Ifjúsági Kör és a Selmeci Hagyományok szigorúan betiltott dolgok voltak. 1954-en bizonyos enyhülési folyamatnak voltunk tanúi és ennek keretében már Dr. Faller Jenı professzor úr próbálkozott a hagyományok feledésbe merülése ellen felszólalni, ami nagy érdeklıdést váltott ki a diákság körében, nem beszélve az idısebb generációt, akiknek szívügye volt a hagyományok ápolása Dr. Illyés Benjáminnak így aztán áttanulmányozásra adtam az egész kéziratot, megsárgult lapjai néha már nehezen olvashatók is voltak. Amikor újra eljött és visszahozta a kéziratot, nagyon lelkesedett és azzal a tervvel foglalkozott, hogy sokszorosítani kellene és a jelenlegi tudatlan balekoknak a kezébe juttatni. Idıközben eltelt két év. Firinc 87. születésnapjára készülıdtünk. Eszembe jutott a legszebb meglepetés lenne kissé rendbe hozni a kéziratot, egy füzetbe kötni és egy olyan megoldást keresni, hogy sok fiatal el tudja olvasni a hagyományok történetét, hiszen a mostani diákok csak a külsıségeket ismerik: a Szakestélyt és annak eseményeit, a szép Waldent a sok szép Fleck-kel, de hogy honnan erednek ezek a szokások, arról fogalmuk sincs. Hogy mennyire így van, azt tapasztalhattam, amikor egyetemi eseményeken való részvételeink alkalmával megszólítottam egy-egy 2

diákot, diáklányt, tudja-e miért van az ı Walden-jén Fleck. Hát bizony egyik sem tudta. Ez volt az a pont, amikor úgy határoztam, valamilyen formában a köztudatba fogom juttatni Firincnek az 1954-es egyetemi elıadását, amely a Selmeci Hagyományok keletkezésének történetét taglalja. A kézirat egy hosszabb elıszóval volt bevezetve, amely az akkori kor szellemének kisebb tömjénezésével volt tarkítva, de így is vörös posztó volt a Párt, az Egyetemi Személyügyi Referens és néhány hívének szemében, akiknek elıtte a kéziratot be kellett mutatni. Az elıadásnak óriási sikere volt! Annyira, hogy meg kellett ismételni! Természetesen pontosan ugyanazzal a szöveggel, ami meg is történt. Aztán megint csendesebb idık következtek a hagyomány körül, de az út lassan a forradalom felé vezetett, amire azonban senki sem számított. 1956. november 4-én elhagytuk szeretett hazánkat, városunkat, otthonunkat, Sopront! Tulajdonképpen 3 napra, amibıl a sors immár fél évszázadot írt elı részünkre. Családunk otthon maradt tagjai egy nagy ládába pakolták az ott maradt írásokat, jegyzeteket, tankönyveket és a padlásra tették. Mivel a Magyar Állam részére mi non grata persona = nem kívánatos személyek voltunk: Firinc 12 évig, én 7 évig nem mehettünk haza. Félévenként ugyan a Deutschkreuz-i vonattal átutaztunk a városon, ahol az elıre megbeszélt idıpontban a Wálder József utcai sorompónál és a Gyıri Vasútállomáson a szigorúan bezárt vonatablakon keresztül integethettünk szeretett családtagjainknak, de legalább láttuk egymást! 1963-tól részemre adtak vízumot, így lassan hazajárogattam. Egy alkalommal azonban rendet kellett teremteni a Rákóczi utcai ház padlásán tetıjavítás miatt. Sógorom segítségével szatyrokba tettük a régi írásokat, könyveket, leveleket, nem is tudva mit hozok át a határon, szép lassan kiszállítottam a poros, elsárgult papírokat. Telt múlt az idı, mindent nem lehetett átnézni, megint csak pihenı korszakot tartott a Selmeci beszéd, hogy aztán 50 év múlva feltámadjon. Az átdolgozásom csak abban merül ki, hogy az egyes fejezeteknek címet adtam, évszámokkal könnyebben érthetıvé tettem formailag a feljegyzéseket. 3

Az utat azonban nem adom fel, hogy odajussanak a hagyományokról szóló tudnivalók ahová valók a mai ifjúsághoz és ennek olyan megoldását szeretném nyélbe ütni, ahol a balekok és firmák anyagi megterhelés nélkül juthassanak hozzá. Mert hosszú életem során még olyan diákkal nem találkoztam, akinek ne lettek volna anyagi problémái (ha volt is pénze, másra adta ki) és így a szép olvasnivaló helyett egy vidám társaságban, jó bor, vagy korsó sör mellett elfelejtıdne az alábbi írás megvásárlása. De így van ez jól, mert az ifjú évek nem térnek vissza! Karner Éva Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! 4

PERLAKI FERENC EGYETEMI ADJUNKTUS ELİADÁSA A SOPRONI ERDİMÉRNÖKI EGYETEMEN 1954. DECEMBER HAVÁBAN Kedves Ifjúság! Kedves Barátaim! Múlt hó (1954. XI.) 26-án a IV. éves erdész-hallgatók felkérésére elıadást tartottam a Selmeci diákszokások -ról. Az ifjúság már régóta várta ennek a kérdésnek nyílt feltárását és egyedül a téma közérdekő jellegének tudható be a siker, amely az elıadást követte. Tartozom az igazságnak, és ki kell jelentenem, amit a múltkor szándékosan nem tettem meg, hogy a sikerben nagy szerepük volt azoknak a volt selmeci diákoknak, jelenleg professzorainak, akik írásaikban megörökítették, és az elfeledéstıl megmentették régi diákszokásaink legtöbbjét. Az egész ifjúság nevében ezért hálás köszönttel tartozom Roth Gyula, Faller Jenı és Fekete Zoltán professzor uraknak, akiknek régebbi munkája és jelenlegi szíves segítsége nélkül nem tudtam volna az ifjúságot oly részletesen és korhően tájékoztatni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy említett professzoraink erınek és egészségnek örvendenek, és így meg van minden biztosíték arra, hogy ifjúságunk ezen a téren a továbbiakban sem lesz magára hagyva. Ma este a III. éves erdészek felkérésének teszek eleget, és múltkori elıadásomat megismétlem. Én a magam részérıl a legıszintébb szeretettel ismétlem meg elıadásomat annak a nemes célnak érdekében, hogy a hagyományait megismerni akaró Ifjúság legszélesebb rétegei nyerjenek tájékoztatást. Annak ellenére, hogy az úgynevezett felmelegített dolgok ritkán jók, remélni szeretném, hogy munkám nem lesz hiábavaló. 5

A MAGASABB FOKÚ OKTATÁS KIALAKULÁSÁNAK ELİZMÉNYEI Selmecbánya fontos bányászati központ volt a magyar történelem folyamán. Állítólag már a rómaiak megnyitották a hegyek kincsét rejtı mélyét. Igazi bányászati fellendülés azonban 1000. a magyar impérium alatt indult meg. Szent István és I. Béla dénárjait minden valószínőség szerint selmeci ezüstbıl verték. A bányászat magas fejlettségét mutatja, hogy 1245-ben Selmecen foglalják össze a bányajogot elıször, amely királyi jóváhagyást is 1500. nyert. A XIV. század elején már nagymértékben virágzik az ezüst bányászat. Majd hatalmas zúzó és elıkészítı mővek épülnek Selmec környékén. Így a város mindenképpen alkalmas volt arra, hogy ott bányászati iskola fejlıdjék, amelynek hallgatói a gyakorlati munkát állandóan maguk elıtt láthatják. 1700. A XVIII. század közepéig a bányászati oktatás mesterségszerően történt és rendszerint a tudás apáról fiúra szállt. A tapasztalt idısebb bányatisztek oktatták a fiatal tisztjelölteket a bányászati és kohászati ismeretekre. Az oktatásnak tudományos formája nem volt, hanem egészen gyakorlati alapokon nyugodott és nagy szerepe volt benne a babonás, misztikus elemnek. 1735. 1735-bıl van arra vonatkozóan biztos adatunk, hogy bányatisztképzı iskola létezett Selmecen, melyben 8 tisztjelölt nyert kiképzést. 1763. A bányaiskola történetében jelentıs idıpont 1763. amikor Mária Terézia magasabb tanintézetté tette és kinevezte Jacqin Vilmos bárót az iskola tanárává, aki kémiát és ásványtant adott elı. 1765. 1765-ben az intézet mennyiségtani tanszéket is kapott, melyet Boda Miklós jezsuita páter töltött be. 6

1770. 1770-ben Mária Terézia tudtára hozza a selmeci fıbányagrófi hivatalnak, hogy az iskolát akadémiai rangra emeli. Az akadémia igazgatója a mindenkori fıbányagróf lett. Mária Terézia kifejezetten felhívja határozatában a fıbányagróf figyelmét arra, hogy az erdımővelés alapos oktatása is az akadémia tantervét képezze. Ez az intézkedés érthetı, mert a bányászatnak és kohászatnak óriási mennyiségő faszükséglete miatt az erdık tervszerő kihasználására gondot kellett fordítani. Az iskola azonban ez idáig magánjellegő volt és csak a bányahivatalok küldhettek hallgatókat Selmecre. 1795. 1795-ben I. Ferenc császár nyilvános tanintézetté tette az akadémiát. Ezzel az intézkedéssel megindult az európai országok fiainak vándorlása a Selmeci Akadémiára. Alig volt olyan európai nemzet, akinek fiai Selmecen ne tanultak volna. Dicsekvés nélkül vallhatjuk, hogy a selmeci fıiskola volt a legnevesebb bányászati, ásványtani, geológiai és kémiai intézet Európában. Bizonyítja ezt, hogy a Parisi Ecole Politechnique és sok más külföldi mőszaki fıiskola mintaképül vette, és tanítási módszerét elfogadta. Sajnos a nemzeti eszmének és szellemnek ebben az idıben nem lehetett hirdetıje az Akadémia, német tannyelve és nemzetközi volta miatt, de a külföldi hallgatók mégis a magyar föld szeretetével tértek vissza hazájukba. 1807. 1807-ben lép fel jelentıs változás iskolánk életében. Az udvar elhatározza, hogy a Bányászati Akadémián, egy erdészeti tanszéket állít fel, melyre dr. Wilckens Henrik Dávidot nevezte ki tanárrá, aki 1808. júniusában beterjeszti a tantervet a fıkamara grófi hivatalhoz. A tantervet elfogadták és az volt a kívánság, hogy ne csak bányászok hallgathassák, hanem az állami és magánuradalmak hivatalnokai is. Ennek alapján a bányázok heti 4 órában, az erdészek pedig heti 6 órában hallgatták az erdészeti elıadásokat. 7

1809. 1809. február 12-én kezdi meg dr. Wilckens elıadásait, melynek lényeges része a bányászat és kohászat szempontjából fontos fanemek ápolása és védelme volt. 1810. 1810-ben az erdészeti oktatást még mindig a Bányászati Akadémia egyik tanszéke látta el. Az erdészet hallgatóit nem kezelték egyformán a bányászokkal annak ellenére, hogy számuk 1838. egyre szaporodott és az oktatás is fejlıdött. A megoldás 1838-ban következik be, amikor egyenjogúsítani akarják az erdészetet a bányászattal. 1842. 1842-ben az iskola Bányászati és Erdészeti Akadémia elnevezést kap. 1848. Idıközben a magyar nemzeti érzés elıretörése eredményeként 1848-ban a magyar erdészhallgatók kérésére a kormány magyar tanszéket állít fel. A tanszék vezetésével Tordai- Lázár Jakabot bízza meg és az akadémiát Magyar Nemzeti Intézetnek nevezi. Báró Eötvös Józsefnek az akkori kultuszminiszternek nagy tervei vannak az akadémiával. Mőegyetemmel akarta összekapcsolni, melyre az elıkészítést a középiskolák után egy kétéves reáliskola végezné. Az események forgataga azonban a fejlıdés útját megszakította. A hallgatóság nagy része fegyvert ragadott szabadságunk megvédésére, az 1849. idegen nemzetiségő hallgatók pedig szétszóródtak, és így 1849. márciusában az akadémiát bezárták. 1850. A tanítások 1850. januárjában kezdıdtek meg ismét, kis létszámú hallgatóság mellett. 1856. A század folyamán több ízben módosították a tantervet a bányászat és erdészet fejlıdése következtében. A legjelentısebb az 1856. évi tervezet, melyben Russegger József lovag, akadémiai igazgató, fıbányagróf úgy osztotta be a tárgyakat, hogy az elsı két évre az alapvetı és segédtudományok és a harmadik évre a szaktudományok essenek. 8

1857. 1857.-ben felvetıdik a kérdés, hogy nem volna e jó az Akadémiát valamely más városba helyezni /Bécs, Leoben/. A kérdés két hasonló mőszaki intézet fejlesztésével oldódott meg és az akadémia Selmecen maradt. 1867. Az elnyomás évei után, 1867-ben nagy jelentıségő, örvendetes változás állott be az akadémia történetében. Ettıl kezdve magyar nyelv hangzott a katedrákról. Ezzel Selmec elvesztette ugyan külföldi hallgatóinak nagy részét, mégis nagy örömére szolgált a magyar hallgatóságnak és az egész nemzetnek. 1870. A hetvenes évektıl kezdve a fıtörekvés az volt, hogy az oktatás lépést tartson a technika nagyszabású haladásával. Ezért szétválasztották a szakokat bányászati, fémkohászati, vaskohászati, bányagépészeti, erdészeti és erdımérnöki fakultásokra. Újabb és újabb tanterv módosításokkal igyekeztek a kor követelményeinek megfelelni. 1873. 1873-tól kezdve megszőnik a selmeci fıbányagróf igazgatói tisztsége és az Akadémiai Tanács saját kebelébıl választja meg igazgatóját. 1890. 1890-ben impozáns akadémiai palota épült az Erdészeti Akadémia célszerő elhelyezésére. Ezután a munka évei 1904. következnek. A századforduló után, 1904-ben következik be változás, amikor az intézet M. Kir. Bányászati és Erdészeti Fıiskola címet nyer. A tanév 4 éves lett, négy szakosztállyal: bányamérnöki, vaskohómérnöki, fémkohómérnöki és erdımérnöki osztályokkal. 1914. Újabb megrázkódtatást a világháború hozott. A hallgatóság létszáma erısen lecsökkent, mert az ifjúság a harctereken harcolt. Gyorstanfolyamok segítségével igyekeztek mégis a mérnöki utánpótlást biztosítani. 1918. 1918. december 16-án az ifjúság elhagyta Selmecbányát és áprilisában a tanári kar követte. A fıiskola letelepülésére Sopron város ajánlata volt a legmegfelelıbb, már áprilisban a soproni 9

Károly királyi laktanyában, (a mai fıépület) az elıadások megkezdıdtek. 1922. 1922-ben a fıiskola a Magyar királyi Bányamérnöki és Erdımérnöki Fıiskola címet kapja és jelenlegi helyére települ. 1934. 1934-ben megszüntették a fıiskola jellegét és a Magyar Királyi Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Bánya Kohó és Erdımérnöki Kara lett. Három szakosztályra tagozódott: bányamérnöki, kohómérnöki és erdımérnöki szakosztályokra. A tanulmányi idı 9 féléves lett. 10

A SELMECI DIÁKEGYESÜLETEK KIALAKULÁSA 1763-ban, mikor a selmeci bányaiskola magasabb nívójú tanintézet lett, hallgatóinak száma nagyban felemelkedett. A nagyobb számú tanuló ifjúság természetszerőleg szervezetbe tömörült. Az elsı diákszervezetrıl adataink az 1820-as évre esnek, mikor külföldi, fıleg német diákegyesületek mintájára megalakult a Bruderschaft /magyarul: bajtársi egyesület/. Ez az egyesület az összetartozás és bajtársiasság ápolásának jegyében kezdte meg mőködését és lényegében ez vezette egy évszázados fennállásának minden megnyilatkozásában annak ellenére, hogy keretein belül sokszor a legellentétesebb világnézetek, s felfogások vívták harcaikat. A sokrétő, elsısorban azonban mégis német kultúrájú Selmec kitőnı talajul szolgált a Burschenschaft-nak és nincs az országnak egyetlen más egyetemi városa, ahol olyan gyökeret vertek volna annak szokásai szabályai, melyek rövidesen behálózták a diákság összességét. Így a Burschenschaft rövidesen jelentette mindazt, ami az Almamáterhez tartozott. A bajtársiasság és testvériesség nevében kiépített diákszervezet kifelé csodálatos egységet mutatott, mely a barátságot és kollegalitást szinte istenessé fejlesztette, belsejében azonban tagjainak sokféle nemzetisége miatt több kisebb egységre tagozódott és keretei között különbözı, még szorosabban összeforrt egyesület létesült. 1832. 1832-ben alakult pl. a Selmeci Magyar Olvasó Társulat, melynek keretén belül az akkor még eléggé háttérbe szorított magyarok élik szorosabb és bensıségesebb, mindenekelıtt nemzeti alapra épített szőkebb életüket. 1848. A Selmeci Magyar Olvasó Társulat 1848-ig, tehát 16 éven át hirdette a magyar gondolatot. 11

1850. 1850-ben az Akadémia újbóli megnyitása után a Burschenschaft keretében már nemzetiségek szerint különülnek a hallgatók és alakulnak ki a vidéki társaságok, a késıbbi Erdélyi Kör, a Szepesi Kör, Bánáti Kör elıdei. 1958-ban megalakul a Schacht, mely rövidesen magához ragadja a vezetést. 1863. 1863-ban újabb magyarszervezkedés eredményeként megalakul az Általános Társaság, szemben a Schacht-tal. Alapszabályait a Budai Helytartótanács is jóváhagyta. 1871. Az új társaságban éppen úgy uralkodik a Bursch-felfogás, mint a Schacht-nál. Az Általános Társaság 1871-ben két részre szakad, de egy éven belül ismét egyesül. Idıközben a régi Schacht erényei erısen leromlottak. Az erıszak és kicsapongás lett úrrá a régi impozáns szervezetben. A Schacht tagjai ebben az idıben már majdnem valamennyien magyarok voltak és csak virtusból ragaszkodtak a Schacht formalitásaihoz. 1875. 1875 novemberében Vörös Ferenc erdımérnök-hallgató lelkes hazafiságból izzó beszédének hatására a magyar hallgatók és a Schacht tagjai egy közös Magyar Társaságban egyesültek. Ugyan még mindig maradtak öreg Bursch-ok, akik ragaszkodtak az évszázados hagyományhoz, de a Schacht órái meg voltak már számlálva. 1877. 1877. február 3-án a Burschenschaft, késıbb, mint Schacht órája utolsót ütött és a feloszlási ünnepséget nagy pompával tartották meg. A Burschenschaft zászlója, jegyzıkönyvei a Szepesi Társaságra származtak. A balekok jelvényét, a rókát eltemették, a söröskancsókat összetörték. Egyes Bursch-tagok elkeseredésükben ezzel a lépéssel a régi romantikus diákélet megszőnését és a bajtársiasság és testvériség szellemének a megsemmisülését vélték. 1879. A Magyar Társaság csak 4 évig maradt fenn és 1879-ben megszőnt és átadta helyét az Ifjúsági Körnek, amely már az 12

összes hallgatókat egységesen tagjainak mondhatta. A Magyar Társaság a nemzeti érzésbıl fakadó túlbuzgóságában számőzte a régi szokásokat, nótákat és mindent, ami a múltra, a Burschenschaft-ra emlékeztetett volna. Az ifjúsági élet ezen forrongása és az egyesületi harcok váltakozása alatt is meg voltak a vidéki körök baráti társaságai, így a Szepesi Társaság, a Bánáti, az Erdélyi Kör. A szokásokat, nótákat és az ısi ruhát azonban nem lehetett egészen kiirtani. Ez különösképpen a Szepesi Társaság érdeme, mely a szép ısi szokásokat továbbápolta és így a megalakult Ifjúsági Kör késıbb ismét átvette azokat. A Burschenschaft évszázados fennállásának emléke és sok kedves szokás nem lett az enyészeté, hanem az apáról fiúra szállt tovább az u. n. selmeci hagyományokban és él még ma is. A Schacht halálával ugyan sok minden megváltozott, bár lényegében csak az változott, hogy utána magyarul zengtek tovább a szép Bursch-melódiák. Hiszen 1848 után, de különösen 1869-ben, hogy bevezették a magyartanítást elmaradtak az Akadémiáról az osztrák-német hallgatók, és a Burschenschaft lényegében már csak keret volt, melyet múltja és büszke szelleme éltetett. Tagjai már régen nem ragaszkodtak a lényeghez, és igaz, hogy németül énekeltek és őzték szórakozásaikat, de szívük igaz magyar volt és nem lehet velük szemben hazafiatlanságra hivatkozni. Jól mondja Zivuska Jenı az Ifjúsági Kör 1896. évi elnök, hogy A germanizmus vádja nyelvünket, szokásainkat érheti ugyan, de érzelmeikre nézve ez rágalmazás volna. 13

A TÁRSADALMI ÉLET ÉS ANNAK SZOKÁSAINAK HATÁSA A DIÁKÉLETBEN 1770-ben az Akadémia megnyitásakor Selmecbánya társadalma három fıosztályra tagolódott: 1. A bányákat mővelı bányapolgárokra 2. Iparosokra és kereskedıkre 3. Munkásosztályra Ez a tagozódás már a középkor elején is fennállott. A bányapolgárok képezték a társadalom színe javát. Soraikból választották a városi bírót és a város ügyeit intézı belsı és külsı tanácsot, akik természetesen saját érdekeiket védve kormányozták Selmecbányát. İk voltak a nemesi osztály és soraik felett éberen ırködtek, nehogy idegen elem kerüljön közéjük. A föld kincse, a bánya az ı kezükben volt. A második társadalmi osztály a bevándorolt német iparosokból és kereskedıkbıl állott, akik közül a külsı tanácsba is már csak ritkán jutott be valaki. Ez a társadalmi osztály már a XV. században érdekei megvédésére céhekbe tömörült. A harmadik, a legnépesebb társadalmi osztály a munkásosztály, bányásznép volt. Ezeknek szervezeti formába való tömörülésérıl nincsenek adataink. A selmeci bányászat hanyatlásával a kiváltságos osztály sorai lassan ritkultak, sokan kivándoroltak, elszegényedtek és a bányák nagy részét a Császári és Királyi Kamara vette át. A továbbiak megértéséhez szükséges volt, Selmecbánya társadalmi helyzetének rövid áttekintése, mivel az Akadémia 14

létesítésével Selmecre sereglett ifjak a selmeci társadalom ezen merev egymástól elkülönülı osztályaival találták magukat szembe. Maguk elıtt látták az akkoriban virágkorát élı társadalmi és politikai tekintetben vezetı helyen álló céhrendszert. Az ifjúság részére ez a társadalmi forma kínálkozott legmegfelelıbbnek. Mert világosan látták a tömörülés és szervezkedés erejében a jövendı bányahivatás kialakításának lehetıségét. A selmeci Bursch-ok hagyományos szokásai nagyon hasonlítanak a céhek szokásaihoz, sıt sok tekintetben velük azonosak. Ezért elıször röviden összefoglaljuk a céhek belsı társadalmi életét, jellemzı szokásaikat, melyek nemcsak Selmecbányán, hanem országszerte a belsı céhéletet jellemezték. Az egynemő foglalkozást őzı iparosok, kereskedık, külön céhekbe tömörültek, szabályaikat írásba foglalták. Ezek a céhlevelek a tagok közötti viszonyt, megélhetést, szabályozták úgy, hogy közülük gazdag ember alig lehetett, viszont gondoskodott arról is, hogy minden céhtagnak tisztességes megélhetése legyen. A céheken belül familiáris jellegő társadalmi szokások alakultak ki és belsı életüket különösen a jókedv és humor jellemezte. Vegyük sorra a céhek szokásait: Ha a céhben jó napot, murit tartottak, az asztaltársaság elnöke, mindig a mesterek által egy évre megválasztott céhmester volt. A céhmesternek az asztaltársaság feltétlen engedelmességgel tartozott, és aki a murit zavarta, az pénzbírságot fizetett. Az ifjú mester egy évig a céh mindenese volt. Köteles volt a mesterek parancsait teljesíteni és mikor a muri megkezdıdött, az ifjú mesternek kellett a mestereket étellel, itallal kiszolgálni, ıket mulattatni, sıt a bortól elgyengülteket hazakísérni. 15

A céheken belül a sok dínom-dánomot már annyira túlzásba vitték és költségeiket gyakran a céhláda pénzébıl fedezték, tehát közpénzhez nyúltak, ezért 1729-ben az országos helytartótanács a céhek belsı ügyeit és pénzgazdálkodását ellenırzı u. n. céhkomisszáriusokat nevezett ki. A víg életet a céhlegények társaságában is megtaláljuk. A legény társaság élén a szintén egy évi idıtartamra választott atyamester állott. Az ı elnöklete alatt avatták fel a felszabadult legényt társpoharas legénnyé, amely avatást a kinevezett öreglegény vagy öregsegéd végzett el. Avatásnál az öreglegény szép szavakkal üdvözölte a belépı felszabadult legényt, majd leültette, szemét kendıvel bekötötte és lába elé teknıt tett. Ezután egyik kezébe borral, a másik kezébe vízzel telt poharat adtak és megkérdezték melyiket választja. Ha a borospoharat találta el, akkor megdicsérték, ha a vizespoharat, akkor kinevették és megitatták vele a vizet. Ezután következett a vizsga, mikor szakmába vágó néhány kérdésre kellett megfelelnie, miközben lábán a teknıt himbálta. A legényavatás derős mozzanata volt a keresztelés. Az illetı segéd az idısebb segédek vagy mesterek közül két keresztszülıt választott, akik közrefogták és az öreg segéd három jelszó kiáltása közepette alaposan leöntötte vízzel. A három jelszót és a keresztszülık nevét a megkereszteltnek meg kellett jegyeznie és a bizonyság okáért errıl még bizonyítványt is kapott. Az avatást áldomás követte. A gyakran mulatni akaró céheknél még az inast is megkeresztelték, hogy alkalmat találjanak az ívásra. Annál inkább szívesen tették ezt, mert az áldomás költségeit a felavatott, vagy megkeresztelt fizette, amire szőkös keresetébıl egész éven át győjtött. 16

Hogy a céhmulatozásokon a tagok nótáztak-e és milyen dalokat énekeltek, arra nézve nem találni feljegyzéseket de, hogy a jó bor hatására énekeltek, az nem kétséges. A céhek társadalmában ha valaki megbetegedett, akár a családtagok közül is és szegény sorsú volt, a betegség tartama alatt gondosan ápolták és költségeit a céhláda pénzébıl fedezték. Ha a tagok, vagy hozzátartozóik közül valaki meghalt, a céh gondoskodott az elhunytnak kellı tisztességgel való eltemetésérıl. Ezekbıl a nagy vonásokban ismertetett céhszokásokból és a külföldrıl, fıleg Németországból, Selmecre került hallgatók által hozott diákszokásokból fejlıdtek ki a selmeci Bursch-ok diákszokásai. Az elsı német Burschenschaft Jenában alakult 1815. január 12- én. A selmeci Burschenschaft alakulása 1820-ra nyúlik vissza, amikor nagyobb számban iratkoztak be olyan hallgatók, fıleg az osztrák Alpok vidékérıl, akik között Selmecet megelızve bécsi és innsbrucki Burschenschaft-nak voltak tagjai. Ha a selmeci Akadémián kifejlıdött Bursch-szokásokat nézzük, akkor az elzárkózottságok, a rendet és feltétlen engedelmességet látjuk Burschenschaft-on belül. Az egyén minden dologban aláveti magát a köznek és feláldozza önállóságát a barátság és testvériség nevében. Aki a Bursch-oknál a kollegalitás ellen vétett, azt nem csak mulatozási helyükrıl utasították ki, hanem kizárták körükbıl is /Verschiess/. Diákszokásaikat és magát a Burschenschft-ot a maga idegenszerőségével féltve ırizték egy századon át. A magyar származású ifjúság már 1848-as idıkben vágyott némi magyaros életre, s fıleg magyar szóra. Ezt azonban a 17

Burschenschaft merevsége nem tette lehetıvé. Mint tudjuk, az eredmény az ifjúság két részre szakadása, s késıbb a Burschenschaft végleges megszőnésével, újbóli egyesülése az 1879-ben megalakult Akadémiai Ifjúsági Kör keretein belül. A most már teljesen magyar szellemben megszervezett és irányított akadémiai, késıbb fıiskolai ifjúság régi tradícióihoz nem lett hőtlen és mindazokat a szép szokásokat, amelyek összeegyeztethetık voltak a magyar szellemmel és a jó ízléssel átvette és mindvégig meg is tartotta. Sıt, a régi szokások és humoros mókák sorozatát az új magyaros szellem is gyarapította a Steingrube-i cécókkal. A szokások és külsıségek nagyon komoly és magasztos eszmei és erkölcsi tartalmat takartak, melyet az évfolyamról évfolyamra, nemzedékrıl nemzedékre szálló jelszóval lehet legjobban kifejezni: Egy az egészért, egész az egyért. Ez a jelszó kovácsolta eggyé Alma Mater-ünk ifjait másfél, két évszázadon keresztül, ez a jelszó alakította és nevelte ki azt a nagycsaládot, melynek szelleme, egymáshoz való viszonya egyedül álló a magyar szaktársadalomban. Elıdeink, ıseink meg is ırizték és ápolták az eszmét és annak átérezték jelentıségét. 18

DIÁKSZOKÁSOK SELMECEN RÉGEN Annak ellenére, hogy a tökéletes egyetértés, összhang és barátság, szóval az egység jellemezte a selmeci ifjúságot, mégis maguk között osztályokra tagozódtak. Ezen tagozódás természetesen nem társadalmi vagy származási jellegő volt, hanem a Selmecen eltöltött éveken alapult. Az egyes osztályok tagjait megkülönböztetı névvel illeték. Az elsıéves a Fuchs vagy balek, a másodéves a Kohlenbrenner, vagy szénégetı, a harmad és negyedéves a Firma, az ısdiákok, akik rendes idı alatt nem végeztek, voltak a veteránok, mely elnevezésnek különbözı fokozatai voltak használatosak: ultra-supra veterán, veteranissimus, ultra-supra veteranissimus. Ezekkel a címekkel kiváltságok jártak. Ezeknek elırebocsátása szükséges volt, a továbbiakban ismertetésre kerülı selmeci szokások megértéséhez. Minden iskolaév a szokásos tréfával, a balekfogadással kezdıdött. Ennek kialakulását és lefolyását legyen szabad Roth professzor úr leírása alapján ismertetni. A selmeci diákélet fénykora azokra az idıkre esik, amikor még nem, vagy csak gyéren volt vasút hazánkban és a diákok kocsin jöttek fel Selmecre. A Budapest-Rutkai vonal 23 km-re közelítette meg Selmecet a Garam völgyében és ott, ahol ez a Selmec felıl jövı Kecskés patakkal találkozik állott a híres Szuchi féle korcsma, ahol a vasútról Selmecre vivı kocsik vártak, amíg a kellı számú diák összeverıdött. Itt kezdıdött a diákélet, a vén Firmák évıdése a balekokkal, ami a selmeci diákélet tréfáinak nagy részét szolgáltatta. Itt fogadták a Firmák a balekot, aki Est animal sinemente ac ratione, vagyis abszolút 19

ész és gondolkodás nélküli lény, akinek nyolcévi középiskolai oktatás útján elıidézett elmebeli fogyatkozásait csakis a Firma tanítása hozhatja helyre. Az említett kocsmában egy szigorú képő supra ultra veteranissimus, akirıl a balekoknak azt mondták, hogy ez a geológiai tanszék félelmetes tudású asszisztense, összegyőjtötte ıket és a hegyeken keresztül gyalog vezette Selmecre, közben mindjárt gyakorlatot is tartott, telerakva zsebeiket és kezeiket jó nagy kövekkel, amit persze nélkülözhetetlen ásványgyőjtemény céljaira szedetett össze. Amikor kiépült a Garamberzence-Selmecbányai vasút a balekfogadásnak sok más változata támadt. Nem egyszer a selmeci végállomástól órákig jártatták a balekokat a selmeci sikátorokon, úgy vezetvén ıket, hogy folyton a városban jártak, de a városból mégis alig láttak valamit. Hogy ezt az ellentmondást megérthessük, Selmec város topográfiai leírását legyen szabad Zichy Géza Leányvári boszorkány c. költeményével ecsetelni: Hogyha gyilkos harc tüzétıl Megfutnak a katonák Zőrzavar közt egymást őzik, Tüskön árkon bokron át. Vízhez érve kompra futnak, Megszorulnak szők helyen Alig jut hely minden vállnak Szorosabban mégsem állnak Mint a hegyek Selmecen. Pedig Selmec díszes város Szép, regényes, érdekes, Minden inkább a világon Éppen csak nem egyenes Utcája oly girbe-görbe S nyakat szegı meredek 20

Hogy egy hordó szabadulva Egy-egy utcán legurulva Csak Zolyomnál állna meg A balekfogadás Selmecen: Járás közben kioktatták a balekokat, hogy elsısorban és mindenek elıtt engedelmességgel tartoznak a Firmáknak és azok parancsának. Emellett azonban áhítatos tisztelettel kell felpillantaniuk tudós tanáraikra és asszisztenseikre is, mert utóvégre ezek is hozzátartoznak a fıiskolához és a sorsuk ezeken fog fordulni. Ami a fıiskolán kívül van, az nem fontos, az csak arra való, hogy keretet adjon a diákság életéhez. A filiszter létét csak egy körülmény teszi megbocsáthatóvá, ha szép leánya van, leányai pedig számos bajnak kútforrásai. Az erdımérnök balekoknak különösen emlékezetükbe vésték, hogyha netalán az országos fıerdımester megtisztelné Selmecbányát magas látogatásával a végett, hogy szemlét tartson a balekok felett, amire reményük lehet, akkor ezt a balekésszel kellıképpen fel nem fogható megtiszteltetést, megfelelı ünnepélyes formában el ne mulasszák meghálálni. Ilyen tanulságos séta után szerencsésen megérkezett a transzport balek a városba, s ott elsısorban felvitték ıket az Ifjúsági Körbe, és komoly igyekezettel segítségükre voltak a lakás, az u. n. kamara és ellátás keresésében, valamint a fıiskolára való beiratkozásban. Már itt kicsillant a selmeci diákéletnek komoly alapja a barátság. Csúfolódtak, játszottak a balekokkal, de az elsı pillanattól fogva barátjuknak, testvérüknek fogadták ıket, segítették és megvédték. Ezt becsületbeli kötelességének ismerte minden Firma. Még az elıadások megkezdése elıtt híre futott, hogy tényleg jön az országos fıerdımester úr szemlét tartani a balekok felett. A Firmák 21

kioktatták a balekokat, hogy egyiküknek beszéddel kell a fıerdımestert üdvözölni. Itt a pillanat, hogy jövendıbeli legfıbb vezetıjük elıtt kitegyenek magukért. Lázas készülıdés kezdıdött. Egyik tantermet feldíszítették, abba összegyülekezett az egész ifjúság és egetverı éljenezés közepette belépett 8-10 asszisztensnek minısített vén Firma tiszteletteljes kíséretével egy elıkelı úr, aki hideg szigorúsággal alaposan végigmustrálta a szepegı balekokat. Azután elılépett a szónok és az öreg Firmáktól kellıképpen megfogalmazott szóvirágos beszédében az egekig magasztalta az elıkelı urat, annak magas pártfogását kérte, saját maga és társai részére. Erre megszólalt az elıkelı úr, leereszkedıen megrázva a boldogságtól ájuldozó balek kezét: Legyen nyugodt fiatal barátom, amit én szerény állásomban, mint fıiskolai szolga megtehetek magukért, szívesen meg fogom tenni, a feleségemet, mint megbízható mosónıt szíves figyelmébe ajánlom. Ebben a pillanatban a kísérı asszisztens urak megragadták a becsapásból nehezen felocsúdó balekot, vállukra emelték és diadalordítás közepette: Éljen a díszbalek vállukon vitték végig a városon, természetesen a kocsmába, ahol a díszbalek elnöklete alatt megülték a sikerült díszbalek torát. E felsülés azonban legkevésbé sem volt sértı, vagy lealázó, sıt a díszbalek elıtt minden ház ajtaja nyitva állott és kapós volt a lányos családoknál is. Ugyancsak minden év elején tartották meg a Szénégetık által rendezett szamárestét, melyre balek nem mehetett el. A szamárestélyen csak annak volt joga részt venni, aki legalább egy tárgyból elbukott. Elnök a fıszamár, aki másodéves volt, és aki a legszebb eredményt érte el a bukások terén. A szamárjogcím szerzésének különféle módjai voltak. Aki a kötelezı vizsgán elvágódott, az egészen közönséges szamár; súlyosabb eset volt, ha a vizsgától visszalépett, ez gyáva szamár. Legsúlyosabb eset volt, ha valaki túlságos ambíciótól elvakultan nem kötelezı tárgyakat vett fel és ezekbıl persze nem vizsgázott le, ez már hatványozott szamár volt. 22

SZOKÁSOK A szamárestélyt az elnök nyitotta meg, aki szamárháton a teremben körül is lovagolt. Ezen bevezetések után következett el az Ifjúsági Kör elsı hivatalos estélye, az ismerkedési estély, amelyen az ifjúságon kívül részvettek a fıiskola tanárai és segédoktatói, valamint a város polgárságának képviselıi, szépleányaikra való tekintettel. A balekok külön asztalnál ültek, élükön egy vén Firma, a Fuchsmajor, Balekcsısz, aki dirigálta ıket. Kölcsönös felköszöntık elhangzása után a balekok libasorban, söröskancsóval a kezükben végigmentek a tanárok, vendégek és diákok asztalánál mindegyiknek egyenként bemutatkoztak, viszont azok kezet nyújtottak. Ezzel a kézfogással volt a balek fıiskolai polgárnak, kollégának elismerve. Kevéssel késıbb következett a bányászok elsı bányajárása. A bányajárás alkalmával ismerkedett meg a bányászbalek elıször a bányával. A bányabejárást a Firmák és veteránok vezették. Esti szürkületben indultak el libasorban az Ifjúsági Kör helységébıl. Elıl a legidısebb veterán a praeses forgós üveggel, utána a kantus praeses /nótabíró/, majd a többek kezükben Kahanecz-cel bányaméccsel a bányászdalok éneklésével vonultak le a városon végig a bányabejáróhoz. Ott körbeállva elénekelték a bányászéletet magasztaló dalt, átvonultak a bányán és egy másik nyíláson jöttek ki. Amint jöttek, úgy vonultak ismét a városon át a bányászati szaktanár háza elé, ahol ismét énekeltek. A bányabejárást követte a szakestéy. Az erdész hallgatók a bányabejárásokkal kapcsolatos szakestélyeken csak mint vendégek vehettek részt. A szakestély szigorú formalitások között ment végbe. Az asztalfın ült a praeses, a szakelnök, mellette az elıkelıbb vendégek, azután a 23

szemeszterek számában kifejezésre jutó érdemek szerint való sorrendben a supra, ultraveteranisszimus, veteránok, firmák és Kohlenbrenner-ek. Elıkelı hely jutott a cantus praesesnek /nótabírónak/aki a nótákat intonálta és vezette. Az asztal végén ült a Kontrapunkt /visszhang/, aki érdemben gazdag vén Firma volt, s az elnök minden megnyilatkozását és cselekedetét utánozni, ismételni tartozott. Külön asztalnál ültek a balekok, élükön a balekcsısszel. Az elnöknek mindenki feltétlen engedelmességgel tartozott, a balekoknak azonban parancsokat ı is csak a balekcsısz útján adhatott ki. Aki a parancs, vagy szabályok ellen vétett, azt az elnök propoenára ítélte, mely büntetés egy pohár sörnek kiívása volt, mégpedig meghatározott módon /Eks, tükrös, száj-hossz, száj-tól garatra/. Súlyos renitenskedés, randázás esetén, az erre a célra kivezényelt Fuhrwerk /fuvarosok/ hat-nyolc markos Firma az elnök parancsára a békétlenkedıt rövid úton eltávolították. Ugyancsak a fuvarosok szállították szállására azokat a hallgatókat, akik a kelleténél többet ittak. İk voltak tehát a szakestély áldozatainak irgalmas szamaritánusai és sok esetben bernáthegyi kutyái. A szakestély tartama alatt az u. n. Saufkommisszáriusok bejárták a várost és a szakestélyen résztvenni nem akarókat, vagy más kocsmákban tartózkodókat összeszedték és a szakestély mulatságára kényszerítették. A szakestély az elnökválasztó nótával kezdıdött és utána az elnöki nótát énekelték el valamennyien állva, csak az elnök maradt ülve. Utána az elnök kinevezte a visszhangot, a nótabírót, a fuvarosokat és a szolgálattevı balekokat. Az elnök balekja a Leibfuchs /testırök/ állandóan az elnök háta mögött állt és csak az elnököt szolgálta ki. Nagyon elıkelı vendég mellé rendkívüli megtiszteltetés jeléül külön Leibfuchs-ot jelölhetett ki az elnök. A meghívott vendégeken kívül a szakestélyen csak fıiskolai hallgatók vehettek részt, a kiszolgálást a balekok végezték. 24

A szakestély megnyitása után a vendégeket rangszerinti sorrendben énekkel tisztelték meg. A nótákat az elnök állapította meg és felkérésére a nótabíró intonálta. A szakestély tartama alatt hazafias dalokat, népdalokat, diáknótákat énekeltek, elıadásokkal, zenével, kisebb szónoklatokkal és tréfás szertartásokkal főszerezve. (A rendelkezésre álló adatok alapján 1870-ben már tartottak szakestélyt). Szakestély keretében történt a balekok u. n. megkeresztelése is /Fuchssprung/. A teremben eloltották a lámpákat és mindazoknak el kellett hagyniok a termet, akik nem voltak megkeresztelve. Majd a balekcsısz a keresztelési nóta kíséretében fülénél fogva bevezette a balekot és felszólította keresztszülık választására. A keresztszülık latinszertartásos formula közepette nyakon öntötték a balekot két pohár sörrel, miközben a balek lehajtotta fejét a korommal, tintával vagy cipıpasztával bekent bányász farbırre. Majd a farbırt át kellett ugrania, ill. az eléje helyezett dézsát, amely mőveletnél a körülötte levı Firmák néhány lábmozdulattal segítettek is. A farbır, ill. a dézsa átugrása jelentette a filiszeteri élettıl való megszabadulást. Kereszteléskor a keresztszülık a baleknak nevet, vulgot adtak. Egy-egy ilyen vulgo sokszor annyira rajta maradt a diákon, hogy kollégái késı öregségükben is csak errıl a névrıl ismertek reá, akárhánynak nem is tudták az igazi nevét. A balekok nevelésére, oktatására az idısebbek mindig nagy gondot fordítottal. Az oktatásnak célja az volt: bebizonyítani a baleknak azzal, hogy fıiskolás lett még nem tud semmit, tehát mindenben az isteni fényben tündöklı Firmák támogatására szorul, megtanítani a szokásokra, régi hagyományokra, belénevelni a tiszteletadás kötelességét idısebb kollégáik és tanárai iránt. Ennek fontossága különösen elıtérbe került akkor, mikor a fıiskola Sopronba került. Itt a balekcsısz irányítása mellett tervszerő oktatás fejlıdött ki, mely legfontosabb alaptárgyból vizsgázni is kellett. A balekvizsga sikeres 25

letétele volt a belépıjegy az Ifjúsági Körbe és az ifjúsági életbe. Természetesen maga az oktatás, a tananyag és a balekvizsga rengeteg humoros és tréfás motívummal volt tarkítva, mely mind a balekság ellen irányult. Hozzátartoztak a selmeci diákélethez az u. n. vidéki körök is. Ilyen volt a Dunántúli Kör, a Szepesi Kör, a Bánsági Kör, az Alföld-Tiszavidéki Kör és az Erdélyi Kör. Ezek, mint neveik is mutatják az ország egy részébıl származó földieket egyesítették. Céljuk ugyancsak a barátság és összetartás, szakmai továbbképzés és hazafias szellem ápolása. Találunk mőködésükben olyan vonásokat is, melyek bizonyos ellentétet mutatnak a szakestéllyel szemben, így pl. a Dunántúli Kör u. n. nedves estélyein kizárólag magyar nóta járta és bort ittak, a sör, mint a szakestély egyedüli itala és az idegen nóta ki volt zárva. Az iskolaév haladtával jött a tél, mely bıven hozta a jó alkalmat a mulatozásra. Ebben nagy szerepe volt a Steingrube Nagyközség cécóinak és disznótorának. Steingrube volt Selmecen annak a városrésznek a régi neve, melyben a fıiskola régi erdészeti épületei állottak és ahol az új paloták legelsıje, az erdımérnöki épült. A fıiskola erdészeti palotájának közvetlen közelében állott a kocsma, ez volt Steingrube Nagyközség községháza, itt tartotta a kupaktanács heti győléseit. Steingrube a magyar diákság alkotása volt és nagyobb részt az erdımérnöki hallgatókból került ki, akik zömében az erdészeti épületekben kerestek lakást. A Steingrube Nagyközség és a vidéki körök mőködésében volt bizonyos ellentmondás és versenyezés az egész ifjúságot átfogó Ifjúsági Kör életével szemben, de ez a barátságot egyáltalán nem rontotta és a fıiskola Ifjúsági Körében minden alkalommal egyetértésben, vállvetett munkára találkozott az egész ifjúság. 26

Steingrube A rendre Steingrube kupaktanácsa épp oly szigorúan ügyelt, mint az Ifjúsági Kör vezetısége és a szakestély elnöksége. Steingrube Nagyközségnek volt érdemes bírája, fıpennája, kispennája, tanítója, tanfelügyelıje, kántora, végrehajtója, kisbírója, számadója, bojtárja, emberdoktora, baromorvosa, rabbinusa, plébánosa, cigánya, csizmadiája, esküdtjei, alabárdos bakterjei és polgárai. A bíró jelvénye óriási bunkósbot volt, a fıpennáé öreg tollszár, a kispennáé kétméteres ceruza, a bakteré bunda, lámpás, tülök és alabárd. Steingrube Nagyközség területén a városi rendırségnek nem volt mit keresnie. A bakterok ügyeltek a rendre és este 9 órától kezdve a soros bakter óránként végigjárta Steingrube utcáit, elénekelvén Steingrube hivatalos nótáját, amelyben annak kicsúfolása foglaltatik, hogy Steingrube tornyán óra nem volt: Ha Steingrubé-ban óra volna Már kilencet ütött volna De mivel hogy nincsen óra Csak úgy mondom találomra Óra! De minek is volna nékünk Csak azt látnok hogy elkéstünk, Így fordította Isten jóra Hogy Steingrube-ban nincsen óra. Disznótor Steingrube Község szokásai voltak a disznótor, 27

Költözés költözködés, hivatalos cécó és az ördögőzés. Steingrube honosította meg a diákhurcolkodásokat, amik látványossággá fejlıdtek ki. Ha Steingrube-i polgár /a diák/ kamarát cserélt, akkor kivonult az egész nagyközség és ki koffert, ki ruhadarabot, könyvet ragadott, szóval a hurculkodó diák összes nem túlságosan sok ingóságát társai vitték hagyományos libasor menetben /Gänsemarsch/. A nagyobb hatás kedvéért a diszkrétebb ruhadarabokat diadalmi zászlóként hordozták. Ezt a baráti szolgálatot csak Steingrube-i polgárnak tették meg, annak sem ingyen, mert a községben elfoglalt rangja és anyagi tehetsége szerint a megtisztelt polgárnak egy-két kis, vagy nagyhordó sört kellett vikszolnia, amelyet menten megittak a községházán. A hordó sör egyébként számítási egység volt a Steingrube Nagyközségben. Az a hír járta, hogy egy nagyhordó sör önkéntes befizetése árán a diák egy-egy évre virilista lett a községben. A rendes adó hetenként egy picula volt, amit a végrehajtó könyörtelenül bevasalt. A legnagyobb ünnepe Steingrube-nak a disznótor volt. Az erdészeti u. n. kisgyakorlatok, vagyis a közeli kincstári erdıgazdaságban való tanulmányi kirándulások alkalmával a szakközönség szórakoztatása körül szerzett érdemek elismerése fejében, a szomszédos kincstári erdıhivatal vezetıje évenként egy hízott disznót adott Steingrube Nagyközségnek, amely akadémikus disznó név alatt hízott az ólban. A kellı gömbölydedség elérése után, szekéren hozták fel a város kapujáig, ahol már várta egész Steingrube kupaktanácstól, bíróstól együtt, ünneplıbe kiöltözve. Majd a disznót szépen feldíszítették szalagokkal és virágokkal és cigányzenés kísérettel 28

ünnepélyes Gänsemarsch-ban vitték végig a városon a községházára. Itt leölték, feldolgozták, és addig ülték a tort, míg a disznóból futotta. Csak a sonkákat tették el késıbbi alkalmakra, ezt is csak azért, mert a gyorsfüstölı akkor még nem volt feltalálva és a szigorú professzorok a Steingrube polgárait idırıl idıre az elıadásokon is óhajtották látni. A farsang végén nagy álarcos felvonulást tartott az ifjúság, mely a diák tréfás jókedvének és szellemes ötletének bıséges alkalmat adott az érvényesülésre. A felvonulás egy revü volt, amelyben az elmúlt eseményei tértek vissza humorizált formában. Nem csak mulatságból állott a selmeci diák élete, megcsendültek abban komoly hangok is. A komoly mozzanatoknál érvényesült legjobban a selmeci diákélet alapja, a barátság, a baráti hőség. Ha egy diák súlyosabb betegségbe esett, azt éjjel-nappal ápolták társai, akiket erre az Ifjúsági Kör turnusokban rendelt ki. Soha meg nem történt, hogy ez alól a szolgálat alól valaki kivonta volna magát. A betegség tartama alatt az arra rászorulókat a segélyezı kör anyagi támogatásban részesítette. Temetés Ha pedig halál szólított el valakit, annak temetését az Ifjúsági Kör költségén rendezte meg olyan pompával és ünnepséggel, amelyen másutt csak az élet kiváltságosainak járt ki. A halottat az akadémia aulájában ravatalozták fel, és a koporsó mellett reggel 8 órától este 8 óráig két óránként felváltva hat bányász és hat erdészhallgató állt díszırséget. A temetés este hét órakor kezdıdött. A temetési menet az aulából indult, melyet a harangok zúgása és a klopacska kísérteties kopogása 29

kísért. A menet sorrendje a következı volt. Legelöl ment a bányász zenekar, utána az Ifjúsági Kör elnöke, és az Ifjúsági Kör zászlója alatt teljes díszbe öltözött, kivont szablyát viselı bányász akadémikus csoport. A zászló után 16, két nyolcas oszlopban felállított egyszerő bányászkabátba felöltözött bányász, kezükben bányaméccsel. Utánuk az egész bányászati szak a szakelnök vezetésével egy sorban mozgó kígyóvonalat alkotva bányaméccsel. Majd ezután a koszorúvivık jöttek teljes díszben. A koszorúvivık után következett a koporsó, melyet zöldsüveges, széles fehér vállszalagot és farbırt viselı bányászok vittek a vállukon. A koporsó mellett 4 sorban teljes díszbe öltözött, kivont szablyás 24 akadémikus haladt. A koporsó után jöttek a gyászolók, a tanári kar, majd négyes sorokban az akadémia többi hallgatója, mind egyenruhában. Az egész menet mellett hosszában kétoldalt égı fáklyát hordozó erdészhallgatók lépkedtek. A bányász zenekar a temetı kapujáig gyászindulókat játszott, majd a búcsúztató beszéd után a holtat a koporsóvivık széles fehér vállszalagjával együtt a sírba helyezték. Gyászszak- A temetést követte a gyász-szalamander. Amikor az estély ifjúság a legnagyobb csendben, libasorban a szakelnök vezetése alatt az elıre kijelölt kocsmába vonult. Itt az elsötétített terem homályában terítetlen faasztalok mellett mindenki söröskancsóval a kezében, néma csendben, még csak suttogás sem volt hallható, helyet foglalt. A mellékteremben megszólalt a klopacska, azután felhangzottak a szalamander vezérszavai: Ad exereitium salamandris, salamandrerum in memoriam defunetis collegae nostris /név/ sirgite! 30

A szakelnök az asztalfırıl megkérdezte: Ad maestrum e salamandrum parati estis? Az ifjúság kórusban válaszolta: Sumus! Majd ismét a szakelnök vezényelt: Surgite! Ergo salamander, salamandri, salamandrorum pro defuncto academico montario /vagy salutario/ NN. Ezután az elnök exercitiumot tart /a söröspoharat hol a szájhoz, hol az asztalra helyezteti/, azután vezényszóra: Eks! Kiitatja a sört. Ezután az üres pohárral az asztalfıtıl kiindulva ütemben verik az asztalt, ami több száz pohárnak kemény ütemes kopogásával mennydörgéssé erısödik. Majd az elnök a poharat az asztalra teszi és annak alját a csupasz asztallaphoz dörzsöli. Ez a dörzsölés végigfut az egész soron /reibolás/. Majd az elnök megkezdi a kopogtatást az üres söröspohárral, ötös ütemben /két hosszú, három rövid/, amely mőveletet szintén egymásután átvesz mindenki. E reszketı dübörgés végén, egy harsány vezényszóra az üres poharakat egyszerre mindenki a földhöz vágja. Abból a pohárból, amely az elhunyt barát utolsó üdvözlését jelentette senki ne igyék többet. Ezután egy kis csoport a klopacska hangja mellett elénekli az akadémikus gyászindulót. Majd teljes némaságban szétoszlik az ifjúság, s csak az üvegcserepek ropogása hallatszik a talpak alatt. Ezen a napon és a rákövetkezı héten kocsmát, szórakozóhelyet senki nem látogatott. A korsó fülét szalaggal átkötve a kedves bajtárs emlékére mindenki eltette magának. A tanév folyamán a balek megismerte és megtanulta a Firmák szokásait. Látta, hogy a diák mulatságra, bohóságra mindig kapható, de megtanulta, hogy a tréfában is meg kell lennie a fegyelemben a tekintélytiszteletnek és hogy az összetartás érzése az 31

egymásnak megbecsülése és szeretete a diákság minden tettének alapja. Az összetartás az egymás iránt való barátság, hőség a selmeci diákélet tipikus jellemvonása és kifejezésre jutott jó és balsorsban, örömben és bánatban egyaránt, és ha a szenvedély, a fiatalság fékezhetetlen tempramentuma néha kicsapott medrébıl, ha viszálykodás is kapott lábra, végeredményben mindig a barátság gyızött s a harag és győlölet szétfoszlott. Az ifjúság multával, ha szét is mállott a diákélet sok érdekes és szép alkotása, alapja a barátság dacolt az enyészettel és még ma is él. A selmeci, soproni diák még ma is egészen más szemmel nézi azt, aki ugyanazt az Alma Matert járta, mint más embertársát. És ha bármikor az Alma Mater két volt diákja találkozik és ha elıtte talán sosem látták egymást mint régi jó barátok, mint testvérek köszöntik egymást. Valetálás A selmeci diákélet egyik legsajátosabb és legszebb mozzanata a valetálás volt. Az utolsó féléves Firmák megalakították a valétabizottságot és megválasztották a valéta elnököt, amely bizottság rendezte a hagyományos ünnepségeket. Minden valetans kiválasztott magának egy balekot (Leibfuchs) akinek kötelessége lesz ıt a hivatalos valéta ünnepségeken kiszolgálja. Az ünnepségek kezdete a valétaszalag szentelés. Közös estélyen, amelyen a tanárok a valetánsok asztalánál, a Firmák és balekok külön asztalnál vesznek részt a valéta elnök felszólalása után elsötétítik a termet és a sötétben minden valetáns felrakja a tenyérnyi széles zöld selyemszalagot, amelyet az év végéig /hat hétig/ állandóan viselni köteles. Kétféle valétaszalag volt, egy karszalag és egy hosszú aranyrojtos vállszalag, aki a valétaszalag hordását elmulasztotta, az büntetést fizetett /pl. 1 liter bort/. A valétaszalagot azok, akik már 32

korábban kislánynál lekötelezték magukat kihímezve hordták. Az estély után cigányzene kíséretében a valétálók tanáraiknak és az aktuális kislányoknak szerenádot adtak. Szép szokás volt a valétaív. Ez díszes, sokszor mővészi rajzokkal keretezett nagyformátumú rajzlap volt, melyet a kiválasztott balekok nyakukba akasztott rajztáblákon hordtak szét a búcsúzó diákok nevében, s azt kedves emlékül aláírta jó barát, tanár, kislány egyaránt. A nevek mellett mindig ott találjuk a vulgot és azt, hogy az illetı hova való volt. Ugyancsak szép szokás volt a valéta könyv, vagy selmeci emlékkönyv, melyet a selmeci diák magával vitt az életbe, s idınként fellapozva a múlt megszépült emlékeinek élhetett. Az emlékkönyv szépkötéső, tisztalapokból álló könyv volt, melyet minden hallgató, ki búcsút mondott az Alma Maternek az utolsó vizsgák elıtt átadott az évfolyambelieknek és jó barátoknak, olykor a leányoknak is, kik hol több oldalas, hol egysoros búcsúszót írtak a könyvbe, gyakran finom rajzok kíséretében. Ballagás A valetálás a ballagással és a valétabállal fejezıdött be. A ballagás búcsúvétel volt a várostól, az Alma Matertıl, a tanároktól, a kislánytól, aki kihímezte a szalagot. A ballagási menetet a legvénebb diák nyitotta meg, hosszú botra kötözött tölgycsokrot tartva a kezében. Utána jöttek a szemeszterek száma szerint sorakozva a veteránok, akinek kalapja köré annyi vékony zöld szalag volt fonva, ahány eltöltött szemeszter idejük volt a törvényesen felül. Ezután zenekar következett, majd a búcsúzó diákok tölgylombbal kalapjuk mellett, valéta szalaggal mellükön, 33

vagy karjukon, négyes sorokban összeölelkezve és a ballagó nótát énekelve. A ballagást követte a díszes keretek között megrendezett valétabál, ahol a valétaelnök ünnepi búcsúztató beszédet mondott és éjfélkor elsötétített teremben Ballag már a vén diák hangja mellett levették a valétaszalagot. Szokás volt az is, hogy a valetáns lefényképeztette magát és ebbıl a képbıl minden barátjának ajándékozott egyet búcsúzáskor. Grubenrock A selmeci diákélet utolsó akkordja a Grubenrokk porolás porolás volt. Amikor a diák teljesen elvégezte a fıiskolát, kezébe kapta indexét, szóval végérvényesen filiszter lett, akkor elıször is oldalba rúgta háromszor a fıiskola központi épületét, azután a kiválasztott Leibfuchs és egy másik balek megfogta a sokszor tarkafoltos kihímezett panyókára vetett Gruben két végét és azt nádpálcával a filiszter hátán porolva végigkísérték egészen a város kapujáig, s ott meghimbálva kidobták, jeléül annak, hogy most már ık az urak, s a filisztert pedig kidobják. Bálok Természetesen az ifjúság táncmulatságokat is rendezett, melyek közül kettınek volt speciális jellege: a balekbál, melyet a balekok rendeztek és a valétabál, a végzett diákok búcsúztatója volt. A farsang alatt, amely különösen Sopronban jött divatba, nagyszabású álarcos bált rendezett az ifjúság. Majális A hagyományos majálisok, melyek minden tanév végén Selmectıl egy óra járásnyira lévı feledhetetlen szépségő Kisiblyén, hangulatos lövészünnepség keretében zajlottak le, egykor szoros tartozékai voltak a selmeci 34

fıiskolások életének. A majálison az ifjúságon kívül résztvett a tanári kar és a városi polgárság, különös tekintettel szép lányaira. Ugyancsak nagy pompával és belsıséges keretek között, jó hangulattal ülték meg selmeci elıdeink a Szilveszter estéket is. Köri elnök- választás Eseményszámba ment az évrıl évre megismétlıd köri elnökválasztás is, a választás lázba hozta az egész ifjúságot, sıt a választást megelızı hullámok kicsaptak az ifjúsági szervezet kereteibıl és elöntötték az egész várost. A köri elnökválasztás a jelöltek távolléte mellett nyilvános volt. Az elnök mandátumának lejárta után az addig egységes, az elnök köré tömörülı ifjúság pártokra bomlott és mindegyik párt a maga jelöltjét akarta megválasztani. Hatalmas választási kampány, korteskedés fejlıdött ki, melyet szintén az ifjú tőz, lelkesedés és a jókedvő humor jellemzett. Az egyes pártok minden eszközt megragadtak, hogy jelöltjüknek sikert biztosítsanak. Az elnökválasztó nagygyőlés azután véget vetett a kortesláznak, és az ifjúság újból egységesen zárkózott fel a megválasztott elnök mögé. Kultúra Genter Bástyánk Ifj. Lapok Az ifjúság komoly szakmai elfoglaltsága mellett nagy súlyt helyezett kulturális életére is. Színdarabokat adtak elı, aktív irodalmi munkásságot folytattak és zenei életet éltek. Saját zene- és énekkaruk volt, mely gyakran szerepelt a nyilvánosság elıtt. Kisebb megszakításokkal mindig volt Ifjúsági Lap is, melyben az irodalmon és az aktuális eseményeken kívül bátran használták a kritika fegyverét, leggyakrabban humorizált formában. Legyen szabad a Genter 1930-ban megjelent számából a következı közleményt idézni: A geológiai tanszék a Fıiskolán 35

található ıslények összegyőjtésén fáradozik. Ezenkívül, hogy a botanikus kertben élısködı délszaki növények és teknısbékák otthonosan érezzék magukat a kert közepén Hawaii mintára tőzhányót tervez, melyen belülrıl való főtését a Questor úr volt szíves vállalni abból a szénbıl, melyet az Internátusnál e télen megspóroltak. A folyóiratokban az ifjúság megörökítette a szépemlékő epizódokat, mert hiszen az ifjúkor küzdelmes éveit hamar elfelejtjük, de boldog perceit örökké emlegetni fogjuk. Mi volt tehát célja az ifjúsági lapoknak? Erre adjon választ a már idézett Genter beköszöntıje: Felmarkolni egy-egy csomó élı, kedves diákhumort és szebbé tenni vele a diákéletet. Nem bánt senkit, nem üldöz senkit, mert azt akarja, hogy mindenki szeresse. Fel-fellebbent egy-egy függönyt és megmutatja a mögötte rejtızı mosolygást. Kiszerkesztjük a fiúkat és a professzor uraknak is megadjuk a magukét, de a professzorok és a fiúk is egyformán azt fogják érezni, hogy családias, bizalmas melegség humora simogatja ıket. Aki a Gentert kezébe veszi mosolyogjon. És ha önmagáról olvas benne, akkor még inkább szívbıl mosolyogjon. Legfeljebb azt mondhatja magában: Szeretnek engem a fiúk, mert megsimogattak jókedvükkel. Avagy nem kedves szórakozás e ıszbecsavarodott fejjel fellapozni ifjúkorunk diáklapjait, s belılük pl. a következı kis históriákat felidézni: Fehér professzor úr vizsgáztat: Vizsga 8 - ¾ 9-ig, de egy perccel sem tovább. 25 vizsgázó szorong a padokban. A tanár úr ½ 9-kor bejön. A táblánál pattog a kérdés. Rajzoljon fel egy rügyet! Apám! Maga a menyasszonyát akarta felrajzolni, és az anyós sikerült! Citromba harapásra emlékeztetı mosoly a vizsgázó arcán. De Apám! 36

Maga semmit sem tud! Akit elbuktattam az elıbb az még többet tudott. Hívják csak vissza kérem, azt átengedem! Kövesi professzor úr a munkaszilárdságot magyarázza: Tehát Mechanika II. részt. Az egyik jókedvő fiú nem fér a bırébe, nevetgél, viháncol. Kérem, ha nem érdekli az urat, hagyja el a termet! Majd meglátjuk, a vizsgán is ilyen jókedvő lesz-e? Pár hét múlva Jókedvő úr Mechanika I. részbıl vizsgázik. Kevésbé jókedvő! Pláne, mikor a három kérdés közül egyikre is alig tud felelni. - Kérem kedves uram, nevetés helyett inkább tanult volna! Most többet produkálna! Köszönöm! Méltóságos uram, bocsánatot kérek, én Mechanika II.-bıl nevettem. Az más kérem, - akkor kap még egy kérdést! Szokás hatalma. Egy öreg fiú indexében találtuk a megjegyzés rovatban Kövesi professzor úr következı bejegyzését: Pv = RT. Boleman professzor úr H úr vizsgáztatása után, ahogy visszamegy a tanári kabinetjébe, boldogan újságolja İzikének: Kérem asszisztens úr, semmit sem tudott, de kell neki a jegy, mert egy évet veszítene. De jól megmondtam neki. Tudtára akartam hozni minden áron, hogy szamár, de nem akartam megsérteni. Azt mondtam neki: Kérem, miért nem kéri meg egy kollégáját, hogy kérdezze ki? Ennyi tudás után biztosan azt mondta volna Önnek: Te ökör, te marha, te szamár, hogy mersz így vizsgára menni. 37

A ZÁSZLÓKRÓL ÉS EGYENRUHÁKRÓL ZÁSZLÓ: Miután a bányászoknak és céheknek is voltak zászlóik, amelyek alatt felvonultak, így a Bursch-ok is gondoskodtak arról, hogy az összetartás és egyenlıség szimbólumát és jelvényét a zászlót átvegyék. Felvonulásaik alkalmából az u. n. silbergrün, fehér-zöld-fehér színő, s ezüstös Glück auf felírású zászlót használták. 1877. február 3-án, mikor a Burschenschaft feloszlott és helyébe a Magyar Olvasókör lépett, az ifjúság szép nemzeti színő selyemzászlót kapott Tudománnyal szolgáld a hazát felírással. Az 1879. április havában megalakuló Akadémiai Ifjúsági Kör új zászlót szentelt. A zászló halvány nemzeti színő selyem, a bányászat és erdészet bordó bársony alapon fekvı aranyhímzéső címereivel, a két címer között a magyar koronával. A zászlón két, egy piros és egy kék szalag függ, az elıbbin Erdész üdv! az utóbbin Szerencse fel hímzett felírásokkal. A lobogón Tetteitek zengjék a haza dicsı nevét felírás olvasható. EGYENRUHA 1795-ben, mikor az Akadémia nyilvános tanintézet jelleget nyert, négyféle hallgatója volt: 1. Ösztöndíjjal gyakornokok, akiket a bányahivatalok küldtek az Akadémiára. Ezek letették a tiszti esküt és úgy tekintették ıket, mint leendı bányatiszteket. 38

2. Fizetés nélküli gyakornokok, akiket szintén a bányahivatalok küldtek az Akadémiára, és abszolválás után állami szolgálatba léptek. İk is állami esküt tettek. 3. Önkéntes bányászati hallgatók, akik állami szolgálatra nem reflektáltak. 4. A magánvállalkozók által az Akadémiára küldött hallgatók. Az elsı két csoportba tartozó hallgatók, mint állami tisztviselı jelöltek a Selmecen ısidıktıl divatban volt és az állami tisztviselıknek járó bányász egyenruha viselésére jogot nyertek, de rangjelzés nélkül és a kardon a bojtot nem használhatták. A bányászok és általában a selmeci polgárok kardviselete onnan ered, hogy már a XIII. századtól kezdve városuk védelmében nagyon gyakran kellett harcba szállniok. Sıt még 1708-ban is állandó fegyverben voltak a közelgı császári hadak veszélye miatt. Innen ered, hogy a selmeci polgársághoz a fegyverzet hozzátartozott és azt szívesen és büszkén viselte is. 1700. Az elsı Bursch-tagok az öreg bányászvárosban merész, újszerő életet kezdtek és, hogy az összetartozásukat külsıleg is kifejezésre juttassák, u. n. Altdeutsche Tracht -ban jártak. Nagy fütykösökkel, melyekbe bevésték egymás nevét. Térden felül érı magas szárú csizmában jártak, német tányérsapkát viseltek, hosszúszárú svábpipákat szívtak. Mellüket a jobb vállon átvetett fehér-zöld-fehér /silbergrün/ Bursch-szalag díszítette, melyre a magyarok keresztbe piros-fehér-zöld nemzeti színő szalagot varrtak. A Bursch-szalagra legfelül a Burschenschaft jelmondatának különleges jele, alatta viselıjének vulgoja, a beiratkozás és valetálás éve voltak hímezve. Gruben-ban jártak, melyhez kemény gallért és csokornyakkendıt hordtak. 39

1838. 1838. évi III. hó 20-án kelt 3421. számú rendeletével a Bécsi Udvari Kamara megengedte, hogy az akadémiai növendékek a bányászok ısi ruháját, természetesen distingciók mellızésével, mely csupán a bányatiszteket illette meg, viselhetik. 1839. 1839-ben az erdészhallgatók kérésére az Udvari Kamara a következı egyenruha viselését engedte meg: zöld egyenruha, világosabb zöld színő gallérral és hajtókával, a gallér ezüst zsinórral beszegve; világoszöld kabát ezüst tölgyággal a galléron és sima fehér fémgombokkal. Ezen említett két rendelet eredménye volt, hogy a Bursch-viselet lassan háttérbe szorult. A Földmővelésügyi Minisztérium 1882. elején megengedte az Erdıakadémia hallgatóinak az állami erdıtisztek részére elıírt egyenruhának kard és rangjelzés nélküli viseletét. A sapkán a magyar korona helyett éppúgy, mint a galléron az erdészeti jelvény viselendı. Az ösztöndíjas hallgatók részére az egyenruha kötelezı volt. Majd az év folyamán megengedte a minisztérium, hogy az erdészeti hallgatók a kincstári erdıtisztek és az erdıfelügyelıségi személyzet részére megszabott oldalfegyvert kardbojt nélkül, csupán ünnepélyes alkalmakkor viselhessék, s a már elıírt jelvény a sapka homloklapján éppen olyan aranyos hímzéső tölgykoszorúval vétessék körül, mint aminı a kincstári erdıtisztek és a királyi erdıfelügyelık számára van megszabva. 1888. A Selmecbányai Magyar Királyi Erdészeti Akadémia rendszabálya 1882.-ban kelt kivonatának 36. az egyenruhára vonatkozóan a következıket írja elı: 40

Az ösztöndíjas erdészhallgatók kötelesek XII. rangosztályban levı kincstári erdıtisztek számára elıírt egyenruhát következı módosítás mellett viselni: kalapot aranyzsinór nélkül, sötétzöld selyem vagy szırzsinórral és ugyanabból készült makkal, sipkát ugyanolyan, mint az erdıtiszteké, kivéve a magyar koronát, mely helyett az erdészeti szak szokásos és a mérıtávcsıbıl, csemetefúróból, kézi ívfőrészbıl és a döntıfejszébıl álló, ércbıl verendı jelvény alkalmazandó, körülvéve éppen olyan aranyhímzéső tölgykoszorúval, mint aminı a kincstári erdıtisztek és a királyi erdıfelügyelıségi személyzet számára van megszabva. Az elıírt oldalfegyvert kardbojt nélkül, csupán ünnepélyes alkalmakkor szabad viselni. Magától értetıdik, hogy azon erdészeti hallgatók, kik egyenruha viselése által külsıleg is tanújelét akarják adni annak, hogy az erdészeti szakhoz tartoznak, csakis az ösztöndíjas hallgatók részére elıírt egyenruhát viselhetik. 1900. 1908. évben megalakult a Fıiskolai Hegyi Zászlóalj, melynek célja az volt, hogy minden fıiskolás úgy sport, mint hazafias szempontból tökéletesen képezze ki magát a lövészetben és elıgyakorlatot végezzen, mielıtt katonának bevonul. A zászlóaljnak tisztjei, altisztjei, mind fıiskolások voltak aszerint, hogy leszolgálták-e az önkéntes évüket. A Hegyi Zászlóalj részére elıírt kötelezı egyenruha, melyet foglalkozásokon és gyakorlatokon hordtak a következı volt: csukaszürke sapka, fehér gombokkal FHZ ellátott rózsával, hason színő lehajtott gallérú vadászkabát, térdnadrággal, lábszárvédıvel. Az általános jelvény, a havasi gyopár posztóból, mely egy virággal minden tagot, két virággal a lövészeket, három virággal a lövészmestereket illette meg. 41

1920. Az 1882-ben rendszeresített erdész egyenruha késıbb változást szenvedett, melyet maga az ifjúság hozott létre. A zubbonyszabású kabát helyett az ısrégi bányász Gruben-hez hasonló Walden alakul ki. A Walden-on kétoldalt ferdenyílású süllyesztett zseb van. A köpeny és kardviselet megmaradt. A Fleck Az egyenruha díszítésének Selmecen különleges formája alakult ki. A bányász akadémikusok bányajárás közben gyakran elszakították ruhájukat. Hogy a javítás, foltozgatás csúnyaságát elvegyék, a megsérült ruhahelyeket kezdetben fekete bársonnyal, majd késıbb különbözı színes foltokkal, Fleck-kel takarták. A ruhajavítás technikájának ez a módja is fényesen rávilágít a vidám, humoros diáklelkületre. Mivel a javításokat rendszerint az ismerıs kislányok végezték, elıfordult az, hogy egyik-másik ügybuzgó hajadon a jövıbe vetett reménnyel, háziasságát fitogtatni akarva a foltokra monogramot, vagy egyéb más díszítı motívumokat hímzett. Az így felékesített, de egyébként kopott egyenruha roppant imponált az ifjúságnak és a késıbbiek folyamán már meghibásodás nélkül az új ruhát is felékesítették Fleck-kel. A Fleck-ek száma és minısége dokumentálta viselıjének a szép nem iránt tanúsított ügybuzgalmát és esetleges Bel ami természetét. A Walden-on, Gruben-on, mint állandó jelvényt, a keresztelési jelvényt és az évfolyamonként tervezett szakjelvényt mindenki hordta. Tempus A Felck-ek közül megemlítem a Tempus -Flecke-et, mely baloldalt hordott, nagy piros szívbe hímzett Tempus szóból állott és viselıjére a karikagyőrővel egyenrangú következményekkel járt. Ezt a Fleck-et nagyon komolyan vette mindenki, és az ifjúság kölcsönösen ügyelt arra, hogy viselıje ne hogy meggyalázza a Tempus szónak az ifjúság életében íratlan, de mindenkire nézve kötelezı törvényszerő ereje volt, és ha valaki bármire, légyen az tárgy vagy személy, kimondta a 42

Tempus szót, akkor ahhoz senki nem nyúlt és az illetı jogos és örök tulajdonát képezte. 43

UTÓSZÓ Elıadásomban minden alkalmat megragadtam, hogy különbözı oldalról és különbözı módon kifejezésre juttassam, és rámutassak a selmeci diákélet legjellegzetesebb alapeszméjére, melyet talán e három szóval foglalhatunk össze: hazafiság, bajtársiasság és jókedv. A selmeci diákélet jellemérıl adott kép azonban nem volna teljes és meghamísítanánk ifjúsági életünk történetét, ha külön nem emelnénk ki, ami az elızı három szóval jellemezett alaptulajdonságban benne foglaltatik, a fegyelmet és a munkát. Legyen szabad erre vonatkozóan a Vasárnapi Újságban 1865-ben megjelent cikk soraival rámutatni, azt írja: a selmeci akadémikusok a legvadabb idıkben is híresek voltak arról, hogy szorgalmas tanulók, összetartók, áldozatkész pajtások és a világot mozgató eszmékért lelkesedni tudó erıteljes fiatal nép voltak. Mert aki elment az akadémiai termekben, s látta, minı feszült figyelemmel csügg ezen életre való fiatal nép a legnehezebb matematikai és technikai feladványok titkos megfejtésén, aki látta kitőnı rajzaikat, aki jelen volt szigorú vizsgáikon, s aki látta mily kitartó buzgalommal másszák és járják be a környék aknáit, s alagait az bizonyosan nem kételkedett az erıteljes fiatalság tudományos és erkölcsi komolyságáról. Ne tagadjuk le és ne hallgassuk el, hogy mindig voltak páran, akik tanulmányi idejüket csak szórakozással töltötték és tanulmányaikat elhanyagolva az elıírt rendes tanidı alatt nem végeztek. Ezek azonban aránylag kis számban voltak és túlnyomó többségük az anyagilag tehetısebb társadalmi réteg fiaiból került ki. A hallgatók zömét azonban azok alkották, akik szorgalommal és nagy ügybuzgalommal oldották meg az elıttük álló feladatokat. Az, aki a kevés számú és felelıtlen lump életmódot folytató hallgatók alapján alkot véleményt és mond ítéletet a selmeci életrıl, téved és nem szolgálja az igazságot. 44

Az igaz, hogy a szórakozást egyesek túlzásba vive dorbézolássá fejlesztették, ezek azonban nem azonosíthatók az ifjúság zömével. Ezek lábbal taposták az ifjúsági élet szép és magasztos eszméit és jó hírnevét. Szakestély A szakestély az ifjúság fegyelmezett szórakozása volt. Ha utána néhányan felelıtlenül is viselkedtek, ez már nem a szakestélyhez tartozott, hanem a fiatalság könnyelmő és sokszor meggondolatlan megnyilatkozása, ami az alkohol hatására bárhol és bármikor jelentkezhet. A jól végzett munka mellett, az azt követı és jogos szórakozás teszi többek között széppé az életet, és az élet főszerei között ne tagadjuk ott kell lennie a fiatalság pajkosságának és tréfáinak is! Az egyetemi, fıiskolai évek a felkészülés ideje a munkás és alkotó életre. Az élet szakmailag felkészült, a közösségért áldozatkész, fegyelmezett és hazáját forrón szeretı szakembereket kíván! Ezért most itt a Fıiskola falai között és a Fıiskolán eltöltött évek alatt kell, hogy erre felkészüljetek, és olyanná nevelıdjetek, mint amilyen szakemberekre az országnak, a hazának szüksége van! Ennek a különleges fejlıdésnek és nevelésnek az elsı percben meg kell kezdıdnie, amint az Alma Mater kapuját átléptétek és lankadatlanul kel folynia mindaddig, amíg az életbe, mint kész szakemberek kikerültök. Ezen a téren még vannak kívánni valók, sıt, ha a múltat vizsgáljuk, bizonyos vonatkozásokban visszaesés mutatkozik. Nem célom most a fejlıdés terén elért szép eredményeiteket fejtegetni, hanem azokra az elég gyakran ostorozott hiányosságokra akarok újból rámutatni, amelyeket a legsürgısebben fel kell számolni. A feladat megoldásában minden segítséget megad a Fıiskolánk oktatói kara. 45

Az ifjúságnak közösségi és bajtársi szelleme nem kielégítı, amely szellem ifjúságunkat minden idıben jellemezte! Csak szórványosan tapasztalható, hogy egyesek a gyöngébbeket, az arra rászorulókat felkarolják! Nincs meg teljes mértékben az ifjúság egészét átható azon törekvés, hogy a felsıbb évesek az alsó éveseket, különösen az elsı éveseket segítenék, támogatnák, oktatnák, nevelnék. Tapasztalható az egyéni önzés. Az elkülönülı törtetés, ahelyett, hogy az ifjúság egymásért lendülne munkába a feladatok megoldására. Így természetesen az eredmény sem kielégítı. Fogjunk össze, hiszen az összefogásban erı van és az összefogás már maga fél eredmény és biztos siker! Fontos ifjúságunk egymással szembeni magatartása és viselkedése is. Nem tisztelik egymást, ami mint embertársaktól elvárható lenne. A Fıiskola falain kívül kis sejtekre, klikkekre esik szét ifjúságunk, egymást meg sem ismerve élik egyéni önzı életüket. Mindezeken túlmenıen ifjúságunk mind egyéni, mind csoportos viselkedése és megjelenési formája is kifogásolható! Általában az ifjúság nem üdvözli, nem köszönti egymást! Úgy elmennek egymás mellett hallgatóink, mintha nem is egy Alma Mater-hez tartoznának! Az ifjúság nagy része az oktatói kart nem ismeri, ezért általában nem is üdvözli. Pedig az udvariasság, az embertársainkkal szemben tanusított elızékenység a mővelt embertípusnak fı jellemvonása. Az ifjúság csoportos megjelenési formái is elég fegyelmezetlenül zajlanak le és azon sok hallgató öltözetét illetıen hanyagul vesz részt. A Fıiskolai és Egyetemi belsı életben, az elıadásokon, a gyakorlatokon nagyon gyakran nem adják meg oktatóiknak kijáró tiszteletet. Órákon és fıleg vizsgákon nagyon sokan hanyagul felöltözve, borotválatlanul jelennek meg. Pedig valamikor Alma Mater-unk ifjúságát nagyfokú és az egész országban egyedül álló fegyelmezett magatartás jellemezte. Az egymást és az oktatókat megilletı köszöntés elmaradhatatlan volt, és ha 46

figyelmetlenségbıl valaki nem üdvözölt, pl. egy oktatót, akkor képes volt újból eléje kerülni, hogy a kijáró tiszteletet de nem zsebre tett kézzel és kalappal a fején megadja. Felvonulás, vizsga, ünnep volt az ifjúság életében és ez kifejezésre jutott külsı öltözködésében is. Vizsgán munkaruhában, vagy világos ruhában soha senki nem jelent meg! Úgyszintén nagy gondot fordítottak a bálokon, táncestélyeken és színházban való megjelenésükre is. Ne feledkezzünk el arról, hogy a társadalomban szellemi téren vezetı helyet foglalunk el és ennek meg kell nyilvánulni külsı formánkban, viselkedésünkben is! Elszomorító látvány, az illetıre nézve nagyfokú szegénységi bizonyítvány, mikor fedett fıvel, zsebre dugott kézzel és alig hallható köszöntéssel megy be valaki a tanszékre és ott valamelyik oktató után azt természetesen csak vezeték nevével megnevezve érdeklıdik, vagy ugyanilyen külsı formában beszél vele. İszintén mondom, mi szégyelljük magunkat, kedves Ifjúság az ilyen hallgató miatt! Nem akarom fejtegetni az ifjúság hibáit, mert arról még sokat lehetne beszélni, inkább szeretném megjelölni az utat, mely elıdeink fegyelmezett, hazafias, bajtársi, jókedvő szelleméhez elvezethet: 1. Feltétlenül meg kell szervezni és intézményessé tenni az elsı évesek oktatását és nevelését. 2. Meg kell találni a külsı formát és keretet, amely újból egységessé teszi ifjúságunkat. 3. Fel kell karolni az ifjúság kulturális nevelését, de úgy, hogy annak aktív résztvevıjévé legyen. Különben a tartalmas és szép selmeci gondolatok és hagyományok elcsépelt frázissá válnak anélkül, hogy bárkiben gyökeret vertek volna. Mert ne 47

feledkezzünk el, a környezet nevelı, alakító hatásáról, ami a mi esetünkben a siker egyedüli biztosítéka. A szép Selmeci hagyományok -at és gondolatokat pedig bízom benne, hogy gyökeret vernek Bennetek az életbe kikerülve a gyakorlatban ápolni fogjátok! Jó szerencsét Üdv az erdésznek Perlaki Ferenc egyetemi adjunktus /Faholz alias Nyomdász/ Sopron, 1954. november 26-án tartott elıadása. 48

AZ ALMA MATER IFJÚSÁGÁNAK SZERVEZETE A felsıbb fokú bányászati oktatás megkezdésével Selmecen is megalakult a német diákegyesületek mintájára a Burschenschaft. 1850 után a Burschenschaft keretében megalakult a vidéki Társaságok, a késıbbi Erdélyi Kör, Szepesi Kör, Bánáti Kör elıdei 1858 megalakul a Schacht 1863 megalakul a magyar jellegő Általános Társaság 1875 a Schacht és az Általános Társaság egyesül, a hagyományok, a diákszokások ápolása és továbbfolytatása (Szepesi Kör) 1876 a Schacht végleges feloszlása ünnepélyes pompával 1879 az Akadémiai Ifjúsági Kör megalakulása 1927 Az Ifjúsági Körön belül megalakul a Steingrube nagyközség mely a régi szokásokat további humoros mókák sorozatával gyarapítja. 1946 Az Ifjúsági Kört leváltja a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Fıiskolai Egyesületek Szervezete) 1950 A DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) megalakítása 1957 a KISZ megalakítása 49

A BALEKVIZSGA KLASSZIKUS TUDNIVALÓI 1. Mi a balek? A balek kalapban B.., zöldfülő, poros hasú, ész és értelem nélküli véglény, amely minden tekintetben az isteni fényben tündöklı Firmák támogatására szorul. 2. A balek tízparancsolat 1. balek kusch! 2. balek kusscchh! 3. balek kusssccchhh! 4. balek, légy illedelmes! 5. balek, ne lény falánk! 6. balek, ne légy konfidens! 7. balek, mutatkozz be! 8. balek, illedelmesen köszönj! 9. balek, a Firmák asztalához csakis engedéllyes ülj! 10.balek, válassz magadnak Firmát! 3. Mi a különbség a Firma és a balek között? A Firma nem volt balek, a balekbıl pedig sohasem lesz Firma! 4. Hány ballépést követett el a balek? Elıször amikor megszületett, másodszor amikor beiratkozott a Fıiskolára és harmadszor amikor a balekvizsga terembe belépett (ha nem bal lábbal lépett be a terembe, rögtön ki lett dobva) 5. Elıdeink mondásai? Selmec az Istened, Anyád, szeretıd, menyasszonyod, aki bántja ellenséged! 50

Amely diák Jénából asszony nélkül, Wittenbergából ép bırrel, Selmecrıl pedig a Bursch-nóták ismerete nélkül tér szülıföldjére vissza, az a legszánalomraméltóbb teremtménye az Istennek! 51

52

VETÍTETT KÉPEK ÜVEGLEMEZRİL. Hajdani Selmecbányai egyenruhák az Akadémián. Az 1954. november 26-ai 1. elıadáson és az azt követı 1954. decemberi 2. elıadáson. 53

54

55