Szervezeti és Működési Szabályzat

Hasonló dokumentumok
BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító:

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, szeptember. Készítette: Módis Tamás

LázárErvin Általános Iskola

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának október 26-i rendes ülésére

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok augusztus 23.

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

Szervezeti és Működési Szabályzat

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest Zugló Tankerület. Liszt Ferenc Általános Iskola. Szervezeti Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata. I.

A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Előterjesztés. Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete június 27-i ülésére

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

Belső ellenőrzési terve

igazgató (magasabb vezető)

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola Diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata

Vezetői ellenőrzési terv

1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata

SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

Intézmény neve: Martfűi József Attila Általános Iskola. Szabályzat típusa: Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata

Gyakornoki szabályzat

NSZC Cserháti Sándor SZKI

Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

AZ ALMÁSI UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

Erzsébet Utcai Általános Iskola

Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A pedagógus életpályamodell

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV

gazdálkodó költségvetési szerv. Gazdálkodását a százhalombattai Gazdasági Ellátó Intézmény (GEI) látja el (2440 Százhalombatta, Szent István tér.5.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

MUNKAKÖRI LEÍRÁS GIMNÁZIUMI TANÁR

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Munkaterv a 2018/2019. tanévre

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szervezeti és működési szabályzat Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Diákönkormányzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12.

Szülői munkaközösség szabályzata

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT Székesfehérvár, szeptember 1.

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

Óvodai SZMSZ 2. oldal A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

Esztergom Város Polgármestere

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZABADKÍGYÓSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Különös közzétételi lista

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata 2013.

Perczel Mór Tagiskolája

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

MUNKAKÖRI LEÍRÁS KÖZÉPISKOLAI TANÁR

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata

A MUNKAIDŐ-NYILVÁNTARTÁS VEZETÉSÉNEK ELJÁRÁSI SZABÁLYAI

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

Átírás:

Budapest XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola OM: 035051 2017. Ikt. sz.: 121/I/1/2017.

Tartalom BEVEZETÉS... 4 INTÉZMÉNYI ADATOK... 4 AZ SZMSZ CÉLJA... 5 A SZMSZ TÁRGYI, SZEMÉLYI ÉS IDŐBELI HATÁLYA... 5 1.... AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETE... 5 1.1. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÁBRÁJA... 6 1.2. A SZERVEZETEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS RENDJE... 7 1.2.1. Az intézmény szervezeti egységei... 7 1.2.2. A belső kapcsolattartás rendje... 8 2. AZ INTÉZMÉNY IRÁNYÍTÁSA... 9 2.1. AZ INTÉZMÉNY VEZETÉSI STRUKTÚRÁJA, A VEZETŐK KÖZÖTTI MUNKAMEGOSZTÁS... 9 2.1.1. Az intézményvezető... 9 2.1.2. Az intézményvezető közvetlen munkatársai... 10 2.1.3. Az intézmény vezetősége... 11 2.1.4. Az intézményvezető-helyettesek feladatai, az intézményvezető által leadott hatáskörök... 11 2.2. A VEZETŐKNEK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN VALÓ BENN TARTÓZKODÁSÁNAK RENDJE... 16 2.3. A KIADMÁNYOZÁS SZABÁLYAI... 16 2.4. A KÉPVISELET SZABÁLYAI... 17 2.5. AZ INTÉZMÉNYVEZETŐ VAGY INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTESEK AKADÁLYOZTATÁSA ESETÉN A HELYETTESÍTÉS RENDJE... 17 2.6. AZ INTÉZMÉNYVEZETŐ FELADAT ÉS HATÁSKÖRÉBŐL LEADOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK... 18 3. AZ INTÉZMÉNY KÖZÖSSÉGEI... 18 3.1. A PEDAGÓGUSOK KÖZÖSSÉGEI... 19 3.1.1. A NEVELŐTESTÜLET... 19 3.1.2. A szakmai munkaközösségek... 22 3.2.A TANULÓK KÖZÖSSÉGEI... 24 3.2.1. A diákönkormányzat... 24 3.2.2. Az iskolai sportkör... 25 3.3. A SZÜLŐK KÖZÖSSÉGEI... 25 4. A MŰKÖDÉS RENDJE... 26 4.1. A TANULÓKNAK AZ INTÉZMÉNYBEN VALÓ BENNTARTÓZKODÁSÁNAK RENDJE... 27 4.2. AZ ALKALMAZOTTAK AZ INTÉZMÉNYBEN VALÓ BENNTARTÓZKODÁSÁNAK RENDJE... 29 4.3. A BELÉPÉS ÉS BENNTARTÓZKODÁS RENDJE AZOK RÉSZÉRE, AKIK NEM ÁLLNAK JOGVISZONYBAN AZ INTÉZMÉNNYEL... 31 4.4. A HELYISÉGEK, BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA... 31 5. AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK CÉLJA, SZERVEZETI FORMÁI, IDŐKERETEI... 32 6. AZ INTÉZMÉNY KAPCSOLATAI... 34 6.1. A KÜLSŐ KAPCSOLATOK RENDSZERE, FORMÁJA ÉS MÓDJA... 34 2

6.2. A VEZETŐK ÉS A PARTNERSZERVEZETEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS FORMÁJA ÉS RENDJE... 35 6.3. KAPCSOLATTARTÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKKAL, A PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÓKKAL... 35 6.4. KAPCSOLATTARTÁS A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATTAL... 37 6.5. KAPCSOLATTARTÁS AZ ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁST BIZTOSÍTÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓVAL... 38 7. AZ ÜNNEPÉLYEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE... 39 7.1. A HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOK... 39 8. AZ INTÉZMÉNYI VÉDŐ, ÓVÓ ELŐÍRÁSOK... 40 8.1. VÉDŐ, ÓVÓ ELŐÍRÁSOK, AMELYEKET A GYERMEKEKNEK, TANULÓKNAK AZ INTÉZMÉNYBEN VALÓ TARTÓZKODÁS SORÁN MEG KELL TARTANIUK... 40 8.2. A RENDSZERES EGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELET ÉS ELLÁTÁS RENDJE... 42 8.3. RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ESETÉN SZÜKSÉGES TEENDŐK... 43 9. A PEDAGÓGIAI MUNKA BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK RENDJE... 44 10. A TANULÓVAL SZEMBEN LEFOLYTATÁSRA KERÜLŐ FEGYELMI ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI... 47 10.1. A FEGYELMI EGYEZTETŐ ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI... 48 11. AZ INTÉZMÉNYI ADMINISZTRÁCIÓ... 50 11.1. AZ ELEKTRONIKUS ÚTON ELŐÁLLÍTOTT PAPÍRALAPÚ NYOMTATVÁNYOK HITELESÍTÉSÉNEK RENDJE... 50 11.2. AZ ELEKTRONIKUS ÚTON ELŐÁLLÍTOTT, HITELESÍTETT ÉS TÁROLT DOKUMENTUMOK KEZELÉSI RENDJE... 52 12. A PEDAGÓGIAI PROGRAMRÓL VALÓ TÁJÉKOZÓDÁS RENDJE... 52 13. EGYÉB SZABÁLYOZÁSOK... 52 13.1. A TANULÓK ÁLTAL KÉSZÍTETT TÁRGYAK, ESZKÖZÖK TULAJDONJOGA... 52 13.2. A REKLÁMTEVÉKENYSÉG ISKOLAI SZABÁLYAI... 53 13.3. A KÜLFÖLDI ISKOLAI VAGY TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS SZERVEZÉSI SZABÁLYAI... 53 14. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK... 54 14.1. AZ SZMSZ HATÁLYBALÉPÉSE... 54 14.2. AZ SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA... 54 14.3. AZ INTÉZMÉNYBEN MŰKÖDŐ EGYEZTETŐ FÓRUMOK NYILATKOZATAI... 55 14.4. FENNTARTÓI ÉS MŰKÖDTETŐI NYILATKOZAT... 56 MELLÉKLETEK... 57 A szabályzat alapjául szolgáló jogszabályok... 58 Az iskolai könyvtár működési szabályzata... 59 Munkaköri leírás (minta)... 81 Adatkezelési szabályzat... 87 Bélyegző használati szabályzat... 97 3

BEVEZETÉS A szervezeti és működési szabályzat az a helyi dokumentum, amely a magasabb jogszabályok előírásainak figyelembevételével meghatározza egy adott intézmény szervezeti felépítését, működésének belső rendjét, valamint vezetésre és a belső, külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket. Legfontosabb feladat, hogy olyan a magasabb szintű jogszabályok előírásainak megfelelő szervezetet működtessen, amely a legoptimálisabban biztosítja a pedagógiai programban kitűzött célok elérését, valamint az ott meghatározott feladatok végrehajtását. Az intézmény szervezeti és működési szabályzatának a magasabb szintű jogszabályok rendelkezésein túl elveiben és tartalmában is illeszkednie kell a pedagógiai célokat szolgáló tartalmi szabályzókhoz, ill. az iskola más belső szabályzataihoz is. Intézményi adatok Az intézmény hivatalos neve: Budapest XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola Székhelye: 1146 Budapest Hermina út 23. OM azonosító: 035051 Az alapító szerv neve: Emberi Erőforrások Minisztériuma Alapítói jogkör gyakorlója: emberi erőforrások minisztere Alapító székhelye: 1054 Budapest Akadémia utca 3. Fenntartó neve: Közép-Pesti Tankerületi Központ Fenntartó székhelye: 1149 Budapest Mogyoródi út 21. Alapító okirat kelte: 2017.09.01. (nyilvántartási szám: K11239) Alapító okirat: 1104/2012. (XII.06.), 804/2011. (VI.23.), 1203/2009. (IX.15.), 704/2009.(V.26.), 471/2008.(IV.22.), 450/2007. (V.22.), 27/2005. (I.25.), 282/2004. (III.23.), 637/8/2001.(XII.18.), 303/2001.(VI.19.), 307/1998.(V.28.), 202/1998.(III.31.), 174/1997.(IV.15.) 697/96 (XII. 17.) sz. határozattal módosított 1267/94 (XI. 8.) sz. határozata - 1910-ben létesített intézmény Típusa: általános iskola Köznevelési és egyéb alapfeladata: Általános iskolai nevelés-oktatás 4

nappali rendszerű iskolai oktatás alsó tagozat, felső tagozat 1-8. évfolyamok sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (mozgásszervi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdők) Egyéb köznevelési foglalkozás Az SZMSZ célja Az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a nevelő munka zavartalan működésének garantálása, a köznevelési törvényben és végrehajtási rendeletekben foglaltak érvényre juttatása. Az intézményi működés rendjének meghatározása mindazon rendelkezésekkel, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörbe. A törvénybe foglalt jogi magatartások minél hatékonyabb érvényesülése az intézményben. A SZMSZ tartalma nem állhat ellentétben jogszabályokkal, sem egyéb intézményi alapdokumentummal, nem vonhat el törvény vagy rendelet által biztosított jogot, nem is szűkítheti azt, kivéve, ha maga a jogszabály erre felhatalmazást ad. A SZMSZ tárgyi, személyi és időbeli hatálya Az SZMSZ és a mellékletét képező szabályzatok betartása az intézmény valamennyi közalkalmazottjára nézve kötelező érvényűek. Az SZMSZ-ben foglalt rendelkezéseket mindazok kötelesek megtartani, akik az intézménnyel jogviszonyba kerülnek. A szervezeti és működési szabályzat a fenntartó jóváhagyásával, annak időpontjában lép hatályba és határozatlan időre szól. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti az intézmény előző szervezeti és működési szabályzata. 1. Az intézmény szervezete Az iskola felelős vezetője az intézményvezető, aki munkáját a magasabb jogszabályok, a fenntartó, valamint az iskola belső szabályzatai által előírtak szerint végzi. Megbízatása a magasabb jogszabályokban megfogalmazott módon és időtartamra történik. 5

1.1. Az intézmény szervezeti ábrája Intézményvezető Intézményvezetőhelyettes (felső tagozat) Intézményvezetőhelyettes (alsó tagozat) Művészeti mkv Alsós mkv Term. tud. mkv Humán mkv Iskolatitkár Üzemeltetési koordinátor Rendszergazda Iskolatitkár Napközi mkv Öko mkv Ofői mkv Testnev. mkv Nevelőtestület Könyvtáros Iskola pszichológus Pedagógiai asszisztens Pedagógiai asszisztens

1.2. A szervezetek közötti kapcsolattartás rendje 1.2.1. Az intézmény szervezeti egységei a nevelőtestület (pedagógusok, könyvtáros tanár, iskolapszichológus) a szakmai munkaközösségek a NOKS alkalmazottak (pedagógiai asszisztensek, iskolatitkárok, rendszergazda, laboráns) a gazdasági és technikai személyzet a diákönkormányzat (DÖK) a szülői szervezet (SZMK) Intézményi Tanács Liszt Ferenc Alapítvány Az iskola kapcsolatrendszerén belül működnek: A nevelőtestület az iskola pedagógusainak közössége, nevelési és oktatási kérdésekben az iskola legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. A nevelőtestület tagja az iskola valamennyi pedagógus munkakört betöltő alkalmazottja. Szakmai munkaközösséget az Nkt.71 (1) pontja alapján a nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. Intézményünkben 9 munkaközösség működik. NOKS alkalmazottak (pedagógiai asszisztensek, iskolatitkárok, rendszergazda, laboráns) segítik a pedagógusok munkáját. Gazdasági és technikai személyzet (üzemeltetési koordinátor, gondnok, karbantartó, portások, takarítók) biztosítják az iskola mindennapi működéséhez a feltételeket. Diákönkormányzat SZMSZ alapján működik, a diákok érdekében jár el, érdekeiket képviseli, véleményezi az iskolai alapdokumentumokat: az iskola át, a Házirendet, a könyvtár és iskolai sportkör működési rendjét, valamint a gyermekek iskolai értékeléséről szóló beszámolókat. A tanulók többségét érintő minden ügyben véleményt nyilváníthat. Szülők Szervezete SZMK éves munkaterv alapján tevékenykedik az iskola tanulói érdekében. Elnökét minden tanév kezdetén a szülők újraválasztják. Elnöke tartja a kapcsolatot az SZMK választmányával, az intézményvezetővel. Minden osztály 1-2 főt delegálhat a szülői választmányba.

Intézményi Tanács Létrehozását és működését a 20/2012. sz. EMMI rendelet 121.. határozza meg. Érdekeltek a nevelőtestület, a tanulók szülei és az intézmény fenntartója. Tagjai lehetnek azonos számban a nevelőtestület delegált tagja, a szülői választmány, valamint a fenntartó delegált tagja. Használhatja az iskola épületét, berendezéseit térítésmentesen. Liszt Ferenc Alapítvány Az alapítvány kuratóriuma évente két (szeptember, február) alkalommal felméri, milyen támogatásra lenne szükség, hogyan segítheti az iskolát. A kuratórium alapító okirata alapján dönt a támogatás mértékéről és módjáról. Kapcsolatot tart a nevelőtestülettel, az intézményvezetővel, részt vesz az SZMK választmányi értekezletein. 1.2.2. A belső kapcsolattartás rendje Heti rendszerességgel hétfőn reggel - intézményvezetői megbeszélésen vesz részt az intézményvezető, az intézményvezető-helyettesek, esetenként az iskolatitkár és az üzemeltetési koordinátor. Ezen alkalmakkor a heti munka áttekintése történik (programok, határidők, stb ) Havi rendszerességgel hétfő délután munkaértekezleten vesznek részt a pedagógusok és a pedagógiai asszisztensek. Az intézményvezető által tartott értekezleteken az előző hónap történéseinek (programok, eredmények, hiányosságok) rövid értékelése, illetve a munkatervben rögzített felelősök közreműködésével, az intézmény előtt álló időszak feladatainak áttekintése történik. Negyedévente törzskari értekezleten vesznek részt az intézmény vezetőin kívül a munkaközösségvezetők, a DÖK-t támogató pedagógus és a BECS csoport vezetője. Ilyenkor az intézmény előtt álló 3 hónap feladatainak (időpont, helyszín, stb.. pontosítása) egyeztetése zajlik. A pedagógusokkal és egyéb közalkalmazottakkal az iskolavezetés a mindennapi tevékenységek során a szükséges mértékű közvetlen kapcsolatot tart, vagy az elektronikus levelezőrendszer útján tájékoztat. Minden tanév szeptemberében az intézményvezető tájékoztatja a szülői munkaközösség és Diákönkormányzat választmányát, valamint az Intézményi Tanácsot az éves munkatervről, a tanév rendjéről, a feladatokról és a programokról. A tanév során félévkor az intézményvezető beszámol a munkaterv végrehajtásáról, az aktuális feladatokról, értékeli a tanulók teljesítményét, tájékoztatja a választmány tagjait az elért eredményekről. 8

A tanév végén az intézményvezető az éves munkaterv feladatairól, az iskola életéről év végi beszámolóban értékeli az iskola és a nevelőtestület munkáját, a tanulók eredményességét, valamint elemzi az országos mérés adatait. 2. Az intézmény irányítása 2.1. Az intézmény vezetési struktúrája, a vezetők közötti munkamegosztás 2.1.1. Az intézményvezető A közoktatási intézmény vezetője felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásáért, a működtetővel kötött szerződésben foglaltak végrehajtásáért. A tankerületi intézményvezető egyetértésével, a fenntartói jóváhagyást követően kiadmányozási joggal rendelkezik. Gyakorolja a munkáltatói jogkört a közalkalmazottak esetében a kinevezés, a megszűntetés és a fegyelmi eljárás kivételével minden olyan esetben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörbe. A dolgozók foglalkoztatására, élet- és munkakörülményeire vonatkozó kérdések tekintetében jogkörét jogszabályban előírt egyeztetési kötelezettség megtartásával gyakorolja. Felelős az intézményi szabályzatok elkészítéséért. Jóváhagyja az intézmény Pedagógiai Programját, SZMSZ-ét, Házirendjét, amennyiben ezek nem rónak többletköltséget a fenntartóra. Képviseli az intézményt. A nevelési-oktatási intézmény vezetője felel továbbá: A pedagógiai munkáért, A nevelőtestület vezetéséért A nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért Nevelési-oktatási intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáért, A nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezéséért, A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért, 9

megteremtéséért, A nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek Az iskolaszékkel, a munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel és a diákönkormányzatokkal, szülői szervezetekkel való megfelelő együttműködésért, A tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért, A gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért, A pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért. Minden egyéb feladatért, amelyet a munkaköri leírása tartalmaz. 2.1.2. Az intézményvezető közvetlen munkatársai Az intézményvezető feladatait közvetlen munkatársai közreműködésével látja el. Az intézményvezető közvetlen munkatársai: az intézményvezető-helyettesek, az iskolatitkárok, az üzemeltetési koordinátor. Az intézményvezető-helyettesek megbízására javaslatot tesz az intézményvezető a tantestület véleményezési jogkörének megtartásával. intézményvezető-helyettesi megbízást az intézmény határozatlan időre alkalmazott pedagógusa kaphat, aki a jogszabályban rögzített képesítési előírásoknak megfelel. A megbízás 5 évre szól. Az intézményvezető-helyettesek feladat- és hatásköre, valamint egyéni felelőssége mindazon területre kiterjed, amelyet munkakörük tartalmaz. Az iskolatitkárok szakirányú képesítéssel rendelkező személyek, hatásköre és felelőssége kiterjed a munkakörük szerinti feladatokra. Az üzemeltetési koordinátor a fenntartó és működtető Közép-Pesti Tankerület Központ szakembereivel kapcsolatot tartva, valamint az intézményvezetővel együttműködve, a munkaköri leírásában meghatározottak szerinti hatáskörben és felelősséggel végzi feladatait. Az intézményvezető közvetlen munkatársai munkájukat munkaköri leírásuk, valamint az intézményvezető közvetlen irányítása mellett végzik, neki tartoznak felelősséggel és beszámolási kötelezettséggel. 10

2.1.3. Az intézmény vezetősége Az intézmény vezetőségének tagjai: az intézményvezető, az intézményvezető-helyettesek a diákönkormányzat tanár vezetője, a munkaközösség-vezetők, a BECS csoport vezetője Az intézmény vezetősége, mint testület, konzultatív, véleményező és javaslattevő joggal rendelkezik. Az iskola vezetősége rendszeresen (negyedévente) megbeszélést tart, melyről szükség szerint - írásban emlékeztető feljegyzést készít. Az tagjai közül: az intézményvezető, az intézményvezető-helyettesek, a munkaközösség-vezetők a BECS csoport tagjai ellenőrzési feladatokat is ellátnak. Az intézményi ellenőrzés céljait, feladatait, rendjét a belső ellenőrzési szabályzat tartalmazza. Az iskola vezetősége együttműködik az intézmény más közösségeinek képviselőivel, így a Szülői Közösségek Választmányával, az Intézményi Tanáccsal, a Diákönkormányzat képviselőivel, az iskolában működő Liszt Ferenc Alapítvánnyal. 2.1.4. Az intézményvezető-helyettesek feladatai, az intézményvezető által leadott hatáskörök A vezetői beosztás ellátásával megbízott intézményvezető-helyettesek vezetői tevékenységüket az intézményvezető irányítása mellett, egymással együttműködve és egymással mellérendeltségi viszonyban látják el. Felsős intézményvezető-helyettes feladatai Szervezi, irányítja az 5-8. évfolyamon: 11

éves munkaterv szerinti működést, a tehetséggondozással kapcsolatos iskolai munkát, a tanórán kívüli foglalkozások vitelét (tanulószoba) a tanulók továbbtanulásával és pályaválasztásával kapcsolatos feladatok ellátását, a pedagógusok továbbképzésével kapcsolatos feladatokat, a tankönyv- és taneszköz ellátással kapcsolatos iskolai feladatok ellátását, figyelembe veszi a szaktanácsadók észrevételeit, javaslatait. a tanév megkezdése előtt elkészíti a tantárgyfelosztást az alsó tagozatos intézményvezető-helyettessel közösen és ennek alapján elkészíttetik az órarendet, meghatározza a kötelező óraszám terhére vagy túlmunkában végzett korrepetálások, tömegsport órák, szakkörök beállítását, javaslatot tehet a nevelő-oktató munka javítására és az egységes nevelési és oktatási eljárások meghatározására, az oktatási szünetek idején a pedagógiai munkák megszervezésére, az iskolai munkaterv pontjaira. gondoskodik arról, hogy az irányítása alá tartozók munkaköri leírásaiban foglaltak végre legyenek hajtva, ütemezés szerint ellenőrzi és értékeli a tanítási órákon, az 5-8. évfolyamon tanító tanárok nevelő-oktató munkáját, azok színvonalát, az irányítása alá tartozó munkaközösségek munkáját ellenőrzi, részükre a szükséges útmutatást megadja, gondoskodik arról, hogy az iskola tanárai szakmai, pedagógiai ismereteiket rendszeresen fejlesszék, a továbbképzéseken részt vegyenek, köteles a megjelenő jogszabályok áttanulmányozása után ezeket megismertetni kollegáival, feladata a szakterületén a pedagógiai munka közvetlen irányítása és ellenőrzése, közvetlen irányítása alá tartozó területen gondoskodik a társadalmi tulajdon védelméről, határidőre elkészíti a közvetlen irányítása alá tartozó terület igénybejelentését az évesköltségvetéskor. Összegyűjti a tanárok, munkaközösség-vezetők ezzel kapcsolatos igényeit, 12

irányítja az alsós intézményvezető-helyettessel és a munkaközösségvezetőkkel együttműködve a különböző tanulmányi és kulturális versenyek megszervezését és bonyolítását, a különböző pályázatokat, vetélkedőket, gondoskodik az érvényes rendeletekben foglaltak végrehajtásáról, gondoskodik arról, hogy a korszerű módszerek a tanítási órákon alkalmazásra kerüljenek, részt vesz a munkaerő gazdálkodással kapcsolatos javaslatok előkészítésében, javaslatot tesz a tanárok kitüntetésére, óraadók beállítására és egyéb megbízatásokra, elkészíti a tanárok éves szabadságolási tervét, jóváhagyja a tanárok és osztályfőnökök tanmeneteit, köteles a rászignált ügyiratokat az azokon feltüntetett időpontra egyes kivételes estetektől eltekintve elintézni, a rendelkezésre bocsátott anyagi eszközöket rendeltetésszerűen és a takarékosság szem előtt tartásával közvetlenül használja fel, ellenőrzi az 5-8. évfolyamos tanulók igazolt és igazolatlan távolmaradását, a tanulmányi és egyéb versenyeken résztvevő tanulók részére indokolt esetben (országos illetve nemzetközi kulturális, sportrendezvényekre való kikérés) távolmaradást engedélyezhet, ha ez a tanuló tanulmányi fejlődését nem gátolja. Az intézményvezető felé javaslatot tehet e tanulók 3 napon túli távolmaradásának engedélyezésére, ha indokoltnak tartja, javaslatot tehet az egyes tantervekben lévő témák felcserélésére, illetve összevonására, felügyeli és koordinálja a tankönyvrendelést, illetve a Tankönyvellátás rendjéről szóló szabályzatunk betartását. az 5-8. évfolyamon tanító tanárok ellen fegyelmi eljárás megindítására tehet javaslatot, koordinálja a felsős munkaközösségek tevékenységét. Kapcsolatot tart: 13

a Fővárosi Pályaválasztási Intézettel, a középfokú oktatási intézményekkel a közművelődési intézményekkel. Az alsós intézményvezető-helyettes feladatai Szervezi, irányítja az 1-4. évfolyamon a működést, ide értve az alsós napközis csoportokat és az alsós tanórán kívüli tevékenységeket is, az első osztályosok beíratásának előkészítését, lebonyolítását, az emelt szintű osztályok indításának szervezését, a korai tanulási, beilleszkedési zavarok korrekciójával és a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával kapcsolatos tevékenységeket. Az irányítása alá tartozó területen a tanítók közvetlen vezetője, a tanév megkezdése előtt elkészíti a tantárgyfelosztást a felsős intézményvezető-helyettessel közösen, és ennek alapján elkészíttetik az órarendet, meghatározza a kötelező óraszám terhére vagy túlmunkában végzett korrepetálások, tömegsport órák, szakkörök beállítását, javaslatot tehet a nevelő-oktató munka javítására és az egységes nevelési és oktatási eljárások meghatározására, az oktatási szünetek idején a pedagógiai munkák megszervezésére, az iskolai munkaterv pontjaira, gondoskodik arról, hogy az irányítása alá tartozó alkalmazottak munkaköri leírásaiban foglaltak végrehajtásra kerüljenek, ütemezés szerint ellenőrzi és értékeli a tanítási órákon az irányítása alá tartozó pedagógusok nevelő-oktató munkáját, azok színvonalát, a felügyelete alá tartozó munkaközösségek munkáját ellenőrzi, részükre a szükséges útmutatást megadja, gondoskodik arról, hogy a tanítók és a napközis nevelők szakmai, pedagógiai ismereteiket rendszeresen fejlesszék, a továbbképzéseken részt vegyenek, köteles a megjelenő jogszabályok áttanulmányozása után ezeket megismertetni kollégáival, 14

feladata a szakterületen a pedagógiai munka közvetlen irányítása és ellenőrzése, közvetlen irányítása alá tartozó területen gondoskodik a társadalmi tulajdon védelméről, határidőre elkészíti a közvetlen irányítása alá tartozó terület igénybejelentését az éves költségvetéshez. Összegyűjti a tanítók, munkaközösség-vezetők ezzel kapcsolatos igényeit, irányítja 1-4.évfolyamon a különböző tanulmányi és kulturális versenyek megszervezését és lebonyolítását, a különböző pályázatokat, vetélkedőket, gondoskodik az érvényes rendeletekben foglaltak végrehajtásáról, köteles a rászignált ügyiratokat a meghatározott időpontra elintézni, részt vesz a munkaerő gazdálkodással kapcsolatos javaslatok előkészítésében, javaslatot tesz a tanítók beállítására, kitüntetésére, óraadók beállítására és egyéb megbízatásokra, elkészíti az alsós nevelők részére az éves szabadságolási tervet, jóváhagyja a tanítók és napközis nevelők, osztályfőnökök tanmeneteit, átvizsgálja és jóváhagyásra terjeszti elő a felügyelt munkaközösségek munkatervét, a rendelkezésre bocsátott anyagi eszközöket rendeltetésszerűen és a takarékosság szem előtt tartásával közvetlenül használja fel. ellenőrzi az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásból való távolmaradását, az egyes tanulók részére indokolt esetben (országos illetve nemzetközi kulturális, sportrendezvényekre való kikérés) távolmaradást engedélyezhet, ha ez a tanuló tanulmányi fejlődését nem gátolja. Az intézményvezető felé javaslatot tehet e tanulóknak 3 napon túli távolmaradásának engedélyezésére, ha indokoltnak tartja, javaslatot tehet az egyes tantervekben lévő témák felcserélésére, illetve összevonására, a tanítók és napközis nevelők ellen fegyelmi eljárásra tehet javaslatot és ezt az intézményvezető elé terjesztheti, koordinálja az irányítása alá eső munkaközösségek tevékenységét. Kapcsolatot tart: 15

az óvodák vezetőivel a Pedagógiai Szakszolgálattal. A 2.5. pontban írtak szerint ellátja az intézményvezető-helyettesítését. 2.2. A vezetőknek a nevelési-oktatási intézményben való benn tartózkodásának rendje Hétfőtől péntekig 7.30 és 16.30 óra között, amikor tanítási órák, tanulóink számára szervezett iskolai rendszerű délutáni tanrendi foglalkozások vannak, az intézmény vezetője vagy helyettesei közül legalább egyikük az intézményben tartózkodik. (6.45 és 7.30, valamint 16.30-17.30 óra között az intézményvezető illetve helyettesei által megbízott - rendszerint a reggeli és az esti ügyeletes pedagógus - látja el az ügyeletet.) Egyebekben munkájukat az iskola szükségleteinek és aktuális feladataiknak megfelelő időben és időtartamban látják el. A pontos munkabeosztásukat az éves munkaterv tartalmazza. 2.3. A kiadmányozás szabályai A kiadmányozás és helyettesítési rendjéről szóló 2/2013. (1.15.) KLIKE utasításban az intézményvezető számára kiadmányozza: a jogviszony létesítése, a jogviszony megszüntetése kivételével, az intézmény közalkalmazottaival kapcsolatos munkáltatói intézkedések iratait; a tankerületi intézményvezetővel történt előzetes egyeztetést követően, az intézményben helyettesítés céljából, határozott időre történő jogviszony létesítésére irányuló munkáltatói intézkedést; a Tankerület kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítésigazolás, utalványozás eljárásrendjéről szóló szabályzata szerint az intézmény jogi személyiségéhez kapcsolódó kötelezettségvállalásokat; az intézmény napi működéséhez kapcsolódó döntéseket, tájékoztatókat, megkereséseket, egyéb leveleket; a közbenső intézkedéseket; a rendszeres statisztikai jelentéseket, érdemi döntést nem igénylő továbbítandó iratokat, a központi, illetve területi szerv által kért adatszolgáltatásokat. Az intézményvezető kötelezettségvállalási jogosultságát a Tankerület kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítésigazolás, érvényesítés, utalványozás rendjéről szóló szabályzata tartalmazza, 16

amelyet, a gazdasági elnökhelyettes által a tankerület személyi állományából, írásban kijelölt személy ellenjegyzése mellett, az alábbiak szerint gyakorol: személyi juttatások tekintetében a kiadmányozás rendjében szabályozottak szerint; pályázatok benyújtása és támogatási szerződések megkötése kizárólag szakmai együttműködésre, képzésen való részvételre, valamint az 5 millió Ft támogatási összeget meg nem haladó, 100%-os támogatás intenzitású projektek esetében. 2.4. A képviselet szabályai A köznevelési intézmény vezetője képviseli az intézményt. Képviseleti jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott körében helyettesére vagy az intézmény más alkalmazottjára átruházhatja. A képviselet főbb elvei, szabályai: az intézményt a nyilvánosság előtt képviselő csak olyan kérdésekről nyilatkozhat, amelyekről van információja és nyilatkozattételre jogosult. A jogosultságot jelen SZMSZ fejezetei tartalmazzák. az intézmény egészét, terveit, stratégiai céljait illetően az intézményvezető jogosult nyilatkozni az alkalmazottak csak az illetékes vezető engedélyével nyilatkozhatnak nem adható nyilatkozat a titoktartási körbe tartozó tényekről, adatokról a közölt adatok valódiságáért, a tények objektív ismertetéséért a nyilatkozatadó a felelős a nyilatkozattevő nem járulhat hozzá nyilatkozatának közléséhez a tartalma előzetes megismerése nélkül a nyilatkozattevő kötelessége a nyilvánosság előtt az intézmény jó hírnevének megőrzése. 2.5. Az intézményvezető vagy intézményvezető-helyettesek akadályoztatása esetén a helyettesítés rendje Az intézményvezetőt akadályoztatása esetén az alsós intézményvezető- helyettes teljes felelősséggel helyettesíti. A helyettesítés az intézményvezető kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek kivételével általános jellegű. A helyettesítő felelőssége és intézkedési jogköre az intézmény működésével, a gyermekek biztonságának megóvásával összefüggő azonnali döntést igénylő ügyekre terjed ki. Technikai dolgozók esetében az üzemeltetési koordinátor jár el. 17

Az intézményvezető és az alsós intézményvezető-helyettes egyidejű akadályoztatása idején az intézményvezető helyettesítését az felsős intézményvezető-helyettes látja el. Az intézményvezető tartós távolléte esetén a teljes vezetői jogkör gyakorlására külön intézkedést ad felhatalmazást. Tartós távollétnek minősül a legalább két hetes folyamatos távollét. Az intézményvezető és a helyettesek egyidejű akadályoztatása esetén a helyettesítést az intézményvezető által megbízott munkaközösség-vezető látja el. 2.6. Az intézményvezető feladat és hatásköréből leadott feladat- és hatáskörök Az intézményvezető feladatait közvetlen munkatársai közreműködésével látja el. Az intézményvezető közvetlen munkatársa a két intézményvezető-helyettes és az üzemeltetési koordinátor, akik tevékenységüket az intézményvezető irányítása mellett végezve, egymással együttműködve segítik az intézményvezető tervező, szervező, ellenőrző és értékelő munkáját. Az intézményvezető két helyettese és a gazdasági ügyintéző a munkamegosztáson alapuló munkaköri leírás szerint önállóan, személyes felelősséggel végzi munkáját. Az intézményvezető jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott körében helyetteseire vagy az intézmény más közalkalmazottjára átruházhatja. Képviseleti jogkörből: Az intézmény képviseletét szakmai kérdésekben az intézményvezető-helyettesekre. Bármely ügyben egyedi írásbeli meghatalmazás alapján Munkáltatói jogkörből: Szabadságolást, helyettesítéseket, továbbképzési beosztásokat, az intézményvezetőhelyettesekre. Kötelezettségvállalás jogkörből: Kötelezettségvállalásra az intézményvezető által írásban megbízott személy jogosult. A megbízásnak tartalmaznia kell a jogosultság időbeli és tárgyi hatályát. Minden egyéb átruházott hatásköröket, melyet a munkaköri leírások részletesen tartalmaznak. 3. Az intézmény közösségei A nevelőtestület A szakmai munkaközösségek A diákönkormányzat 18

A szülői munkaközösség Az intézmény közösségeinek tevékenységét a megbízott vezetők és a közösségek választott képviselőinek segítségével az intézményvezető koordinálja. Az intézményi közösségek jogai Az egyes közösségeket, illetve azok képviselőit jogszabályokban meghatározott esetekben részvételi; javaslattételi, véleményezési, egyetértési, döntési jogok illetik meg. Javaslattételi jog illeti meg az intézmény életével kapcsolatban az intézményi közösséget, illetve az egyes személyt. Véleményezési jog illeti meg az intézménnyel kapcsolatban álló egyes személyt és közösséget. Az elhangzott véleményt a döntési jogkör gyakorlójának mérlegelnie, azt követően álláspontját a véleményezővel közölnie kell. A jogszabályban meghatározott esetekben az egyetértési jog gyakorlása az intézkedés meghozatalának feltétele. A jogkör gyakorlója az adott kérdésben csak akkor rendelkezhet, ha az egyetértésre jogosult személy illetve közösség azzal egyetért. A döntési jog olyan kizárólagos intézkedési jog, amelyet jogszabályok rögzítenek. Testületi jogkör esetén a határozatképes testület abszolút többség alapján dönt. Az intézmény közösségei saját működési rendjük és programjuk szerint működnek. 3.1. A pedagógusok közösségei 3.1.1. A nevelőtestület A nevelőtestület az iskola pedagógusainak közössége, tagja minden pedagógus munkakört betöltő alkalmazott. A tantestület az intézet pedagógusainak közössége, nevelési és oktatási kérdésekben az intézet legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. Az intézmény tantestülete a nevelési és oktatási kérdésekben az intézmény működésével kapcsolatos ügyekben, továbbá a jogszabályokban meghatározott kérdésekben döntési, egyébként pedig véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. A tantestület döntési jogkörébe tartozik: (Nkt. 70. ) 19

a pedagógiai program és módosításának elfogadása, a szervezeti és működési szabályzat és módosításának elfogadása, az intézmény éves munkatervének elfogadása, az intézmény munkáját átfogó elemzéseknek, értékeléseknek, beszámolóknak elfogadása, a továbbképzési program elfogadása a tantestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása, a házirend elfogadása, a tanulók magatartás és szorgalom jegyének jóváhagyása, a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása, osztályozó vizsgára bocsátása a tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés, a tanulók osztályozó vizsgára bocsátása, az intézményvezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai program tartalmáról való véleményezés az intézmény alapfeladatán kívüli anyagi haszonszerzésre irányuló tevékenység (vállalkozás) indítására, igénybevétele feltételeinek meghatározására, a bevétel felhasználási jogcímének megállapítására javaslatot tehet jogszabályban meghatározott más ügyek. A tantestület véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a tantestület véleményét a tantárgyfelosztás elfogadása előtt, az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztása során, valamint az intézményvezető-helyettesek megbízása, illetve a megbízás visszavonása előtt. A tantestület a feladatkörébe tartozó ügyek elkészítésére vagy eldöntésére tagjaiból meghatározott időre vagy alkalmilag bizottságot hozhat létre, illetve egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja a szakmai munkaközösségre, vagy a szülők közösségére, az alábbiak szerint: A szakmai munkaközösségre ruházza: a tantárgyfelosztás elfogadása előtti véleményezési jogkört a pedagógusok külön megbízásainak elosztásával kapcsolatos véleményezi jogkört A szakmai munkaközösség a nevelőtestület előtt évente egyszer számol be az átruházott hatáskörök gyakorlásáról. 20

A nevelőtestület a tanulók fegyelmi ügyeiben való jogkörét ezen SzMSz külön fejezete szabályozza. A nevelőtestület és a szakmai munkaközösségek kapcsolata A nevelőtestület és a szakmai munkaközösségek kapcsolatát az intézményvezető, az intézményvezető-helyettesek és a munkaközösség-vezetők szervezik. A nevelőtestület döntését, javaslatát és véleményét általában a munkaközösségek előzetes állásfoglalása alapján alakítja ki. A munkaközösség-vezetők a nevelőtestületi értekezleten szóban ismertetik a munkaközösségük álláspontját. Írásban továbbítja munkaközösség javaslatát az intézményvezetőhöz a tantestület által elkészítendő munkatervhez, valamint a munkaközösség saját működési területére vonatkozó beszámolót az intézmény munkáját átfogó elemzés, értékelés elkészítéséhez. A nevelőtestület értekezletei: A nevelőtestület a tanév során rendes és rendkívüli értekezletet tart. A rendes értekezleteket az éves munkatervben meghatározott időpontokban az intézményvezető hívja össze. Nevelőtestületi értekezlet tárgyalja a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, a házirend, az éves munkaterv, az iskolai munkára vonatkozó átfogó elemzés, beszámolók elfogadásával, valamint a diákönkormányzat működési rendjének jóváhagyásával kapcsolatos napirendi pontokat. A nevelőtestület a tanév során a következő rendes értekezleteket tartja: tanévnyitó értekezlet augusztusban félévi értekezlet februárban tanévzáró értekezlet júniusban félévi és év végi osztályozó értekezletek nevelési értekezletet legalább egy alkalommal a munkatervben meghatározottak szerint munkaértekezlet havi egy alkalommal egy osztályban tanító tanárok értekezlete az 5. évfolyamon szükség szerint, novemberben rövid tájékoztató értekezlet óraközi szünetben. 21

Rendkívüli nevelőtestületi értekezlet hívható össze az intézmény egészét érintő lényeges problémák megoldására, ha a nevelőtestület tagjainak 20%-a, az intézmény vezetője, vagy a közalkalmazotti tanács szükségesnek látja. A nevelőtestületi értekezlet akkor határozatképes, ha azon tagjainak legalább 50%-a jelen van. A döntéseket nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg, de a testület többségének kérésére titkos szavazással is dönthet. A nevelőtestületi értekezlet vonatkozó napirendi pontjához az egyetértési vagy véleményezési jogot gyakorló szülői közösség, illetve a diákönkormányzat képviselőjét meg kell hívni A nevelőtestület írásos előterjesztés alapján tárgyalja a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, a házirend, a munkaterv, az iskolai munkára irányuló átfogó elemzés, beszámoló elfogadásával, valamint a diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásával kapcsolatos napirendi pontokat. Az intézményvezető az írásos előterjesztést a nevelőtestületi értekezlet előtt legalább 8 nappal korábban átadja a munkaközösségek részére, valamint gondoskodik az előterjesztés anyagának kifüggesztéséről. A nevelőtestületi értekezlet levezető elnöki feladatait az intézményvezető-helyettesek felváltva látják el. A jegyzőkönyv hitelesítésére az értekezlet két nevelőtestületi tagot választ. Ha a nevelőtestület egyszerű szótöbbséggel hozható döntésénél szavazategyenlőség keletkezik a határozatot az intézményvezető szavazata dönti el. A nevelőtestület döntéseit határozati formában kell megszövegezni. A határozatokat iktatni kell. A nevelőtestületi értekezlet jegyzőkönyvét az arra felkért személy vezeti. A jegyzőkönyvet az értekezletet követő 3 munkanapon belül el kell készíteni. A jegyzőkönyvet az intézményvezető, a jegyzőkönyvvezető és az értekezleten végig résztvevő két hitelesítő írja alá. 3.1.2. A szakmai munkaközösségek Nkt.71 (1) pontja alapján a nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A munkaközösség a munkaprogramjának meghatározásakor figyelembe veszi az iskola éves munkatervét. 22

A munkaközösség vezetője az azonos tantárgyat, tantárgycsoportot oktató, illetőleg az azonos nevelési feladatot ellátó pedagógusok által megválasztott és az intézményvezető által megbízott Nkt.71 (5) pedagógus. A munkaközösség-vezetői feladatok ellátásának időtartamáról a választással egyidejűleg a munkaközösség dönt. A munkaközösséget a munkaközösség-vezető képviseli. Az intézmény munkaközösségei: tanítói napközis humán idegen nyelvi természettudományi művészeti testnevelés és sport osztályfőnöki öko Kiemelt feladatai: egységes követelmények szerinti munkavégzés házi versenyek kiírása, szervezése, lebonyolítása tanulmányi versenyekre való felkészítés óralátogatás, elemzés a felmérők, a vizsgák tételsorainak összeállítása, kiértékelése pályakezdő, illetve új kollégák segítése a hiányzó kolléga szakszerű helyettesítése. A szakmai munkaközösségek feladatai, együttműködésének területei: a) A munkaközösség éves munkaterv alapján dolgozik, melyben a feladatok arányos elosztásáról rendelkezik. b) Feltárja a szaktárgy adta nevelési, oktatási lehetőségeket, a megvalósításra programot dolgoz ki. 23

c) Értékeli és elemzi az országos mérések eredményeit, feladatokat határoz meg a fejlődés érdekében, d) Felelős a szaktantermek állapotáért, a munkaközösség hatáskörébe tartozó anyagi eszközökért, a szertári felszerelésért. e) Javaslatot tesz a szertárak fejlesztésére, szakmai segítséget nyújt a beszerzésekben. f) Törekszik az iskolán belüli a tantervi előírásoknak megfelelő egységes értékelésre. g) Segíti az iskolai tanulmányi versenyek rendezését, felelős a kerületi versenyeken való részvételért. h) Támogatja a tantárgyhoz kapcsolódó tanórai és azon kívüli feladatok, kiemelt stratégiai programok megvalósítását, h) Egy osztályban tanító tanárok egyeztető fóruma (osztályon belüli nevelési feladatok megoldására, konfliktusok közös kezelésére alkalmas team). A szakmai munkaközösségek kapcsolattartása és együttműködés formái A nevelőtestület minden tagja szakjának megfelelően tagja egy vagy több munkaközösségnek. törzskari értekezlet intézményvezetés és a munkaközösség-vezetők egyeztető fóruma havi nevelőtestületi megbeszélések munkaközösségi értekezlet, melyen csak az adott szakos kollégák vesznek részt esetmegbeszélések, szupervízió (feljegyzés, vagy jegyzőkönyv készítendő) 3.2.A tanulók közösségei 3.2.1. A diákönkormányzat A tanulóközösségek, valamint a diákönkormányzat a hatáskörébe tartozó döntések meghozatala előtt a diákönkormányzatot segítő tanár révén kéri a tantestület véleményét. A diákönkormányzatot segítő tanár a véleményezés tárgyát képező írásos anyagot, illetőleg a szabályzat-tervezetet az intézményvezetőnek adja át, aki gondoskodik annak nevelőtestület elé terjesztéséről. A tantestület véleményét, illetőleg a jóváhagyással kapcsolatos döntését az intézményvezető írásban közli a diákönkormányzat (tanulóközösség) képviselőjével. A diákönkormányzat (tanulóközösség) a döntést hozó értekezletére az intézményvezetőt meghívhatja, illetve az intézményvezető azon részt vehet. 24

Az intézményvezető a diákönkormányzatot a tervezet előkészítésébe bevonhatja, a diákönkormányzattól azokra előzetesen javaslatot kérhet. A diákönkormányzat véleményét a diákönkormányzatot segítő tanár képviseli a nevelőtestület értekezletén. A tantestület értekezletére a diákönkormányzat tanuló képviselője is meghívható. Az intézményvezető a működési szabályzat, az éves munkaterv tervezetének a tanulókat érintő részét, valamint a házirend tervezetét a döntést hozó nevelőtestületi értekezlet előtt lehetőleg egy héttel korábban írásban adja át a diákönkormányzat képviselőjének. Az iskola mindkét tagozatának tanulóit egyaránt érintő ügyekben a Diákönkormányzat a segítő tanár támogatásával az iskola intézményvezetőjéhez, a tanulók egyes csoportját érintő ügyekben az illetékes intézményvezető-helyetteshez fordulhat. A tanulók szervezett vélemény-nyilvánításának fóruma az iskolagyűlés, amelyet a tanév elején vagy végén valamennyi tanuló részvételével a Diákönkormányzat segítő tanára vezet le. Az iskolagyűlés előkészítésébe a Diákönkormányzatot be kell vonni. A Diákönkormányzat működésének alapvető feltételeit az intézményvezető engedélyével a szervezet megkapja, ez magában foglalja a szükséges feltételek biztosítását is, mind helyiség, mind berendezés használatának vonatkozásában. Igénylést félévente szeptemberben és márciusban, írásos formában terjeszthet elő testületi döntéssel a Diákönkormányzat. Az igények reális voltáért és a célszerű felhasználásért a patronáló tanár a felelős. 3.2.2. Az iskolai sportkör Az iskolai sportkör tagja az iskola minden tanulója. Az iskolai sportkör sportcsoportjainak foglalkozásai a tanórai testnevelési órákkal együtt biztosítják a tanulók mindennapi testedzését, valamint a tanulók felkészítését a különféle sportágakban az iskolai és iskolán kívüli sportversenyekre. 3.3. A szülők közösségei A szülői szervezetre vonatkozó alapvető rendelkezéseket a köznevelési törvény 73. -a tartalmazza. 25

Az iskolában a szülők jogaik érvényesítése, kötelességük teljesítése érdekében szülői szervezetet (közösséget) hozhatnak létre. Az iskolában megalakított szülői szervezet az általa elfogadott szabályok szerint működik, dönt saját működési rendjéről, munkatervének elfogadásáról, tisztségviselőinek megválasztásáról. Azokban az ügyekben, amelyekben a szülői szervezetnek a jogszabály és a Szülők Közössége véleményezési jogosultságot biztosít, a szülők közössége véleményét az intézményvezető kéri meg az írásos anyagok átadásával. Az iskolai szülői szervezet (közösség) figyelemmel kíséri a gyermeki, tanulói jogok érvényesülését, a pedagógiai munka eredményességét. Megállapításairól tájékoztatja a nevelőtestületet és a fenntartót. A gyermekek, tanulók nagyobb csoportját érintő bármely kérdésben tájékoztatást kérhet (tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről) a nevelési-oktatási intézmény vezetőjétől, az e körbe tartozó ügyek tárgyalásakor képviselője tanácskozási joggal részt vehet a nevelőtestület értekezletein. kivizsgálásában. Lehetővé kell tenni a szülői szervezet részvételét a tanuló- és gyermekbaleset Az iskolai büfé nyitvatartási rendjének és az áruautomata működtetési időszakának a megállapodásban történő meghatározásához szükséges a szülői szervezet egyetértése. A szülői közösség képviselőjét a nevelőtestületi értekezlet rájuk vonatkozó napirendi pontjának tárgyalásához meg kell hívni. kapcsolatot. fogadóórák. Az osztályok szerinti szülők közösségeivel az osztályfőnökök tartanak A szülőkkel való közvetlen kapcsolat formái: nyílt napok, szülői értekezlet, A szülői szervezet saját SZMSZ szerint működik. 4. A működés rendje Az intézmény szorgalmi időben reggel 6 00 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legkésőbb 21 00 óráig tart nyitva. Az iskola épületének további használatát az intézményvezető engedélyezheti, a házirendben meghatározott módon. 26

Az intézmény tanítási szünetekben is nyitva van. Ekkor a hivatalos ügyek intézése külön ügyeleti rend szerint történik. Az iskolát szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon rendezvények hiányában zárva kell tartani. A szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az intézményvezető ad engedélyt eseti kérelmek alapján. A hivatalos ügyek intézése szülők számára 7.30 és 8.30 óra között, vagy telefonon előre egyeztetett időben, diákok számára a 2. órát követő szünetben a titkárságon történik, a házirendben szabályozottak szerint. Az épületbe belépő szülőket, illetve látogatókat a portás az irodához kíséri. A nyári szünetben az intézményvezetés egyik tagja, külön beosztás szerint, az előre meghatározott ügyeleti napokon 9.00 és 13.00 óra között ügyeletet tart az irodában. 4.1. A tanulóknak az intézményben való benntartózkodásának rendje Az intézményi rendszabályok (házirend) tartalmazzák a tanulók jogait és kötelességeit, valamint a tanulók belső munkarendjének részletes szabályozását. A házirend betartása a tanulók számára kötelező. Erre elsősorban minden tanuló saját maga, másodsorban a pedagógusok ügyelnek. A reggeli ügyelet 6 45 -kor kezdődik és 7 30 -ig tart, amelyet a nappali ügyelet követ. Az esti ügyelet 16.30-17.30 óráig tart. A nevelői ügyelet megszervezése az intézményvezetőhelyettesek feladata. A tanítás kezdete: 8 óra Az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt - az iskolai szülői szervezet és a diákönkormányzat véleményének kikérésével - legfeljebb negyvenöt perccel korábban meg lehet kezdeni. A tanulóknak a tanítás megkezdése előtt legalább 15 perccel korábban meg kell jelenni az iskolában. A tanítási óra 45 perces. A tanítási órák és az egyéb foglalkozások között a tanulók részére szünetet kell tartani. A szünetek rendjét az iskola házirendje határozza meg. Az óraközi szünet rendjét felügyelő tanárok felügyelik. A harmadik óra utáni szünetekben (jó idő esetén) a tanulók az udvaron csak tanári felügyelet mellett tartózkodhatnak. 27

A tanítási órákat zavarni nem lehet. A napközis idő is tanítási időnek minősül. A közleményeket a tanítás kezdete előtt vagy a szünetekben kell tudatni a tanulókkal. Ha pedagógiailag indokolt, az órák tömbösítve is megtarthatók. A tömbösített időfelhasználásra vonatkozó pedagógus igényeket a tagozatot irányító intézményvezetőhelyettesnek előre be kell jelenteni. Az iskolán kívül akkor szervezhető foglalkozás, ha a tanulók felügyelete a külső helyszínen, továbbá az oda- és visszajutás közben biztosított. Az iskolán kívül szervezett foglalkozásról a szülőt előzetesen tájékoztatni kell. Gondoskodni kell a kiesett tanítási óra pótlásáról. Az iskolai ünnepélyek, a szülői értekezletek, nyílt napok tartása idején az iskola munkarendje az intézményvezető döntése szerint módosul. Az iskolai könyvtár nyitvatartási idejét és használati rendjét a könyvtár működési szabályzata tartalmazza, mely ezen SZMSZ részét képezi. A szülők gyermekeiket a bejáratnál várhatják a tanítási óra és a napközis foglalkozások zavarása nélkül. A gyermekeket a nevelők a szülők által előre megadott időpontban engedik el. A távozás iránti kérelmet előre, írásban kell közölni a pedagógussal. A tanítás nélküli munkanapokon és a tavaszi, őszi, téli illetve a nyári szünet meghatározott napjain napközis ügyelet kerületi szinten biztosított. Az oktatás és a nevelés a tantárgyfelosztással összhangban levő heti órarend alapján történik pedagógus vezetésével, a kijelölt termekben. A tanórán kívüli foglalkozások csak a kötelező tanítási órák megtartása után szervezhetők. Rendkívül indokolt esetben az intézményvezető rövidített órákat és szüneteket rendelhet el. A tanítási órák (foglalkozások) látogatására engedély nélkül csak a tantestület tagjai jogosultak. Minden egyéb esetben a látogatásra az intézményvezető adhat engedélyt. A tanítási órák megkezdésük után nem zavarhatók, kivételt indokolt esetben az intézményvezető tehet. A kötelező orvosi vizsgálatok az által intézményvezető által előre engedélyezett időpontban és módon történhetnek. A bemutató órák és foglalkozások, nyílt napok tartásának rendjét és idejét a munkaközösségvezetők javaslata alapján munkaterv rögzíti. 28

4.2. Az alkalmazottak az intézményben való benntartózkodásának rendje A közoktatásban alkalmazottak körének munkaidejét, beosztását munkaköri leírása tartalmazza, a megfelelő törvényi előírások alapján. A közalkalmazottak munkarendjét, feladat- és hatáskörét, munkavégzésének és díjazásának egyes szabályait személyre szóló munkaköri leírás tartalmazza. Kötelesek a munkaidő kezdete előtt 15 perccel a munkahelyen megjelenni. Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak munkarendje Az intézményben a nem pedagógus közalkalmazottak munkarendjét a fenti jogszabályok betartásával az intézményvezető állapítja meg. Munkaköri leírásaikat az intézményvezető készíti el a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően. A törvényes munkaidő és pihenő idő figyelembevételével az intézményvezető tesz javaslatot a napi munkarend összehangolt kialakítására, módosítására és a közalkalmazottak munkáltatói hatáskörben meghatározott szabadság részének kiadására. Pedagógusok munkarendje A pedagógusok munkarendjét és benntartózkodását az alábbi dokumentumok szabják meg: az órarend, a tantárgyfelosztás, az iskola munkaterve, az ügyeleti rend, a munkaköri leírások. A konkrét napi munkabeosztások összeállításánál az intézmény feladatellátásának, zavartalan működésének biztosítását kell figyelembe venni. Az iskolavezetés tagjai a fenti alapelv betartása mellett javaslatokat tehetnek egyéb szempontok, kérések figyelembevételére. Az Nkt 62. (5) alapján a pedagógus heti munkaidejének 80%-át (kötött munkaidő) az intézményvezető által meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni. A munkaidő fennmaradó részének felhasználását maga jogosult meghatározni. A kötött munkaidőben tanórai és egyéb foglalkozásokat, nevelés-oktatást előkészítő, nevelésoktatással összefüggő egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, továbbá eseti helyettesítést lát el. 29

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdésben felsoroltak rendelhetők el a nevelésioktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében, illetve (2) bekezdés tartalmazza az egyéb foglalkozás a tantárgyfelosztásban tervezhető, rendszeres nem tanórai foglalkozások körét. A pedagógus köteles 15 perccel a tanítási, foglalkozási, 10 perccel ügyeleti beosztása előtt a munkahelyen (illetve a tanítás nélküli munkanapok programjának kezdete előtt annak helyszínén) megjelenni. A pedagógus a munkából való rendkívüli távolmaradást, annak okát lehetőleg előző nap, de legkésőbb az adott munkanapon 7 30 óráig köteles jelenteni az intézmény vezetőjének vagy helyettesének, hogy közvetlen munkahelyi vezetője helyettesítéséről intézkedhessen. A hiányzó pedagógus köteles hiányzásának kezdetekor a tanítandó tananyagot és taneszközt az intézményvezető-helyettesekhez eljuttatni, hogy akadályoztatása esetén a helyettesítő tanár biztosíthassa a tanulók számára a tanmenet szerinti előrehaladást (ez alól a rendkívüli okból történt hiányzás pl. hirtelen megbetegedés, családi tragédia, stb. jelenthet kivételt). A tanórák (foglalkozások) elcserélését az intézményvezető engedélyezi. Kivételt képez ez alól a nevelők hivatalos (betegség, továbbképzés és az oktatással összefüggő feladatokból adódó) hiányzása miatti óracsere, mert ezt az intézményvezető-helyettes saját hatáskörében engedélyezheti. Egyéb esetben a pedagógus az intézményvezetőtől kérhet engedélyt legalább egy nappal előbb a tanóra (foglalkozás) elhagyására, a tanmenettől eltérő tartalmú tanóra (foglalkozás) megtartására. Iskolán kívül akkor szervezhető foglalkozás, ha a gyermekek, tanulók felügyelete a külső helyszínen, továbbá az oda- és visszajutás közben biztosított. Az iskolán kívül szervezett foglalkozásról a szülőt előzetesen tájékoztatni kell. Abban az esetben, ha a külső helyszínre történő eljutás akadályozza más tanítási óra megtartását, gondoskodni kell a kiesett tanítási óra pótlásáról. A tantervi anyagban való lemaradás elkerülése érdekében hiányzások esetén lehetőség szerint szakszerű helyettesítést kell tartani. Ha a helyettesítő pedagógust legalább egy nappal a tanóra (foglalkozás) megtartása előtt bízták meg, úgy köteles szakórát tartani, illetve a tanmenet szerint előre haladni. 30