Újgörög nyelv emelt szint 1713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. ÚJGÖRÖG NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási-értékelési útmutató tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. A vizsgarészben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási-értékelési útmutatóban található átszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó. Például: 1 2 3 4 1 0 1 0 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit) és az elért összpontszámot és az átszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. 1713 írásbeli vizsga 2 / 15 2018. május 25.
Általános útmutató Az elérhető maximális feladatpontszám: 25. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Részletes útmutató 1. feladat 2. feladat Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 25 30 12 14 24 29 11 13 23 28 10 12 22 26 9 11 21 25 8 10 20 24 7 8 19 23 6 7 18 22 5 6 17 20 4 5 16 19 3 4 15 18 2 2 14 17 1 1 13 16 0 0 0. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Η Θ Δ Ζ Α Ε Γ Β Ι 0. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. Δ Ι Ζ Α Κ Μ Ε Β Λ Η 1713 írásbeli vizsga 3 / 15 2018. május 25.
3. feladat ΣΩΣΤΟ ΛΑΘΟΣ 0. Ο Β Παγκόσμιος Πόλεμος τελείωσε το 1939. 18. Μετά το Β Παγκόσμιο Πόλεμο πολύς κόσμος πέθαινε από έλλειψη τροφής. 19. Οι χώρες που το 1945 συναντήθηκαν στο Σαν Φρανσίσκο, συγκρότησαν τα Ηνωμένα Έθνη. 20. Σκοπός του νέου οργανισμού ήταν - μεταξύ άλλων - η προώθηση μελλοντικών πολέμων. Μετά το θάνατο του πρώτου προέδρου της Επιτροπής Ανθρωπίνων Δικαιωμάτων των Ηνωμένων Εθνών 21. ανέλαβε την προεδρία η χήρα του, η Ελέανορ Ρούζβελτ. Η Ημέρα των Ηνωμένων Εθνών γιορτάζεται στις 10 22. Δεκεμβρίου αφού η Μάγκνα Κάρτα υιοθετήθηκε από τον ΟΗΕ την ίδια μέρα. Η Διακήρυξη περιλαμβάνει τα τριάντα δικαιώματα τα οποία συνιστούν τη βάση ενός πολιτισμού όπου οι 23. άνθρωποι μπορούν να απολαμβάνουν όλες τις ελευθερίες που δικαιούνται. Η Οικουμενική Διακήρυξη των Ανθρωπίνων Δικαιωμάτων έχει εμπνεύσει μια σειρά από άλλους 24. Νόμους και Συνθήκες για τα ανθρώπινα δικαιώματα σε όλο τον κόσμο. 25. Η Διακήρυξη ήταν το πρώτο έγγραφο που επικυρώθηκε ποτέ από την κοινότητα των εθνών. II. NYELVHELYESSÉG A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza az összes elfogadható választ. Amennyiben a válasz helyesírási hibát tartalmaz, az nem elfogadható. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. (A helyes megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a nyelvhelyességi szempontból még elfogadható egyéb megoldások is.) A vizsgarészben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási-értékelési útmutatóban található átszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó. 1713 írásbeli vizsga 4 / 15 2018. május 25.
Például: 1 2 3 4 1 0 1 0 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és az átszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. Általános útmutató Az elérhető maximális feladatpontszám: 34. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 34 30 17 15 33 29 16 14 32 28 15 13 31 27 14 12 30 27 13 11 29 26 12 10 28 25 11 9 27 24 10 9 26 23 9 8 25 22 8 7 24 21 7 6 23 21 6 5 22 20 5 4 21 19 4 3 20 18 3 3 19 17 2 2 18 16 1 1 0 0 1713 írásbeli vizsga 5 / 15 2018. május 25.
Részletes útmutató 1. feladat 0. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Γ Γ Δ Α Β Α Δ Γ Γ Β Δ 2. feladat 0. 11. 12. 13. 14. στον για κατά από πριν 15. 16. 17. 18. 19. με σαν σε εναντίον δίχως 3. feladat 0. 20. 21. 22. αιώνα κινδύνους αγλωσσίας των λέξεων 23. 24. 25. 26. των ηλεκτρονικών υπολογιστών πλήρους γλωσσικές εξαφανίσεις συνεχή 27. 28. δημιουργοί στέρεη 4. feladat 0. 29. 30. 31. 32. 33. 34. και είτε αν ότι ώστε να αλλά όμως 1713 írásbeli vizsga 6 / 15 2018. május 25.
III. HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási útmutató tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. A vizsgarészben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási-értékelési útmutatóban található átszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó. Például: 1 2 3 4 1 0 1 0 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot, és az átszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. 1713 írásbeli vizsga 7 / 15 2018. május 25.
Általános útmutató Az elérhető maximális feladatpontszám: 23. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 23 30 11 16 22 29 10 14 21 28 9 12 20 27 8 10 19 26 7 8 18 25 6 7 17 24 5 6 16 23 4 5 15 22 3 4 14 20 2 2 13 18 1 1 12 17 0 0 Részletes útmutató 1. feladat 0. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 2. feladat Γ Ε Η Β Θ Α Δ Ζ ΣΩΣΤΟ ΛΑΘΟΣ 0. Η γενιά Ζ αποτελείται από εφήβους που γεννήθηκαν μετά το 2000. 8. Στην έρευνα συμμετείχαν μόνο 14χρονοι και 15χρονοι έφηβοι. Οι Millennials και η Γενιά είχαν μια αρκετά συντηρητική 9. στάση για τους γάμους των ομοφυλοφίλων και τα δικαιώματα των διαφυλικών. 10. Τα παιδιά της γενιάς Ζ λόγω της οικονομικής κρίσης του 2008 δεν εξοικονομούν χρήματα. 11. Οι Baby Boomers θεωρούν ότι τα λεφτά είναι για ξόδεμα. 12. Η γενιά Ζ εμφανίζεται πιο συντηρητική από τις άλλες και στο θέμα των τατουάζ. 13. Τα παιδιά της γενιάς Ζ κινδυνεύουν να καταναλώνουν τακτικά ναρκωτικά. 14. Η τεχνολογία είχε τεράστια επίδραση στην κοινωνία αλλά και στις αξίες των εφήβων. 15. Οι έφηβοι που περνούν τον ελεύθερο χρόνο τους στον ψηφιακό κόσμο εμπλέκονται πιο συχνά με επικίνδυνες παρέες. 1713 írásbeli vizsga 8 / 15 2018. május 25.
3. feladat 0. Το πολίτευμα της Ελλάδας είναι Προεδρευομένη Κοινοβουλευτική Δημοκρατία. 16. O Πρόεδρος της Δημοκρατίας. 17. Aπό την Κυβέρνηση και τον Πρόεδρο της Δημοκρατίας. 18. (Ο αριθμός των μελών της Βουλής κυμαίνεται) από 200 μέχρι 300. 19. Για την υγεία, την εκπαίδευση, την ασφάλεια, τα διάφορα έργα. 20. Το Οικουμενικό Πατριαρχείο της Κωνσταντινούπολης. 21. Να σέβεται τη γνώμη των άλλων / να τηρεί τους νόμους / να θεωρεί τον άνδρα και τη γυναίκα ίσους / να πληρώνει τους φόρους / να αναγνωρίζει το δικαίωμα εργασίας και απεργίας. 22. Κάθε τέσσερα χρόνια. 23. Το δημοτικό συμβούλιο (τοπική αυτοδιοίκηση). A HANGFELVÉTELEN HALLHATÓ SZÖVEGEK 1. Η μυκηναϊκή εποχή Στο βορειοανατολικό μυχό του Αργολικού κάμπου βρίσκεται η ακρόπολη των Μυκηνών. Τούτη η ακρόπολη από μακριά δύσκολα φαίνεται, μόνο σαν πλησιάσει κανείς πολύ τη βλέπει ξαφνικά να υψώνεται με τα επιβλητικά κυκλώπεια τείχη της, που χτίστηκαν σε διάφορες περιόδους, τουλάχιστον δύο. Όπως η μυθολογία μάς ιστορεί, ιδρυτής των Μυκηνών ήταν ο Περσέας, γιος του Δία και της Δανάης. Το όνομα τής έδωσε ο Περσέας, είτε γιατί εκεί έπεσε ο μύκης του ξίφους του (αντικείμενο που πλαισιώνει τη λαβή ξίφους) είτε γιατί κάτω από τη ρίζα ενός μανιταριού (μύκητα), που ξερίζωσε για να ξεδιψάσει, ανάβλησε η Περσεία πηγή. Έτσι ιδρύθηκε στις Μυκήνες η δυναστεία των Περσειδών, στην οποία ανήκει η πρώτη ακρόπολη της πόλης. Αργότερα οι Αχαιοί ίδρυσαν τη δυναστεία των Πελοπιδών, τελευταίος κλάδος των οποίων ήταν οι Ατρείδες. Οι Πελοπίδες μεγάλωσαν την ακρόπολη των Μυκηνών, κατασκευάζοντας νέα ισχυρά τείχη και έχτισαν την περίφημη πύλη των λεόντων που σώζεται μέχρι σήμερα. Σ αυτούς ανήκουν και οι ονομαστοί μεγαλοπρεπείς θολωτοί τάφοι. Από τους βασιλείς των Μυκηνών γνωστότεροι ήταν ο Ατρέας και ο Αγαμέμνονας. Ο μυκηναϊκός πολιτισμός έφτασε στην ακμή του και κατάφερε να εξαπλωθεί σε όλο τον τότε γνωστό κόσμο, μετά την παρακμή της Κνωσού. Η κεραμική και η τοιχογραφία ήταν από τις σημαντικότερες τέχνες που εξελίχθηκαν στους χρόνους αυτούς. Η επίδραση της μινωικής τέχνης είναι φανερή και στην τοιχογραφία και στα μυκηναϊκά αγγεία. Τα αγγεία αυτά είχαν κέντρο παραγωγής τους την Αργολίδα και από εκεί εξάγονταν σε όλη την Ελλάδα. (Διασκευή αυθεντικού κειμένου Πηγή: Ανδρέα Ανατολίτη: Μυκηναϊκα σχέδια σελ.6-7) 1713 írásbeli vizsga 9 / 15 2018. május 25.
2. Η γενιά Ζ Οι έφηβοι που γεννήθηκαν μετά το 2000, η αποκαλούμενη και «γενιά Ζ», είναι η πιο συντηρητική κοινωνικά γενιά μετά το Β' Παγκόσμιο Πόλεμο. Σε αυτό το συμπέρασμα κατέληξε πρόσφατη βρετανική έρευνα. Σύμφωνα με αυτή, οι νέοι που συμμετείχαν, είχαν πιο συντηρητικές απόψεις για τους γάμους ομοφυλοφίλων, τα δικαιώματα των διαφυλικών και τα ναρκωτικά από ό,τι οι προηγούμενες γενιές. Πιο συντηρητικοί από τη γενιά Ζ ήταν μόνο όσοι γεννήθηκαν πριν το 1945. Οι 14χρονοι και 15χρονοι της γενιάς Ζ που συμμετείχαν στην έρευνα, όταν κλήθηκαν να απαντήσουν για τους γάμους των ομοφυλοφίλων, τα δικαιώματα των διαφυλικών και τη νομοθεσία για την κάνναβη, σε ποσοστό 59% είχαν συντηρητικές απόψεις. Οι Millennials και η Γενιά είχαν μια αρκετά ή πολύ φιλελεύθερη στάση. Το 14% της γενιάς Ζ είχε μια αρκετά συντηρητική προσέγγιση, ενώ μόνο το 2% των Millennials και 1% της Γενιάς X. Η σιωπηρή γενιά ήταν πολύ συντηρητική. Επίσης, τα παιδιά της γενιάς Ζ που έχουν μεγαλώσει μέσα στο οικονομικό κραχ του 2008, φάνηκαν πιο συνετά και προσεκτικά με τα οικονομικά τους. Το 25% αυτών ήθελαν να εξοικονομήσουν χρήματα, αντί να ξοδεύουν αυτά που δεν έχουν μέσω πιστωτικών και δανείων. Από την άλλη οι Baby Boomers είχαν μια εντελώς διαφορετική προσέγγιση λέγοντας ότι τα «χρήματα είναι για ξόδεμα». Και σε αυτό το ερώτημα πιο συντηρητική από τη γενιά Ζ, ήταν μόνο η προπολεμική γενιά. Επιπλέον η γενιά Ζ εμφανίζεται πιο συντηρητική από τις άλλες ακόμη και στο θέμα των τατουάζ. Στην έρευνα που έγινε στη Βρετανία συμμετείχαν 2.000 άτομα και κατέληξε στο συμπέρασμα, πέραν του ότι είναι πιο συντηρητική κοινωνικά η γενιά Ζ, ότι αυτά τα παιδιά είναι και λιγότερο πιθανό να μεθούν και να μπλέξουν με ναρκωτικά. Ο επικεφαλής επιστημονικός σύμβουλος της βρετανικής κυβέρνησης εξήγησε ότι η τεχνολογία είχε τεράστια επίδραση στην κοινωνία αλλά και στις αξίες των εφήβων. Και αυτό γιατί παίζοντας στους υπολογιστές και χρησιμοποιώντας το Διαδίκτυο σημαίνει ότι είχαν λιγότερο χρόνο και άρα και λιγότερες ευκαιρείς να εμπλακούν με επικίνδυνες παρέες και να παρουσιάσουν επικίνδυνες συμπεριφορές». (Διασκευή αυθεντικού κειμένου - Πηγή: «Γενιά Ζ»: Πώς η τεχνολογία δημιούργησε την πιο συντηρητική γενιά παιδιών από το Β'ΠΠ http://www.iefimerida.gr ) 3. Δημόσια Διοίκηση Το πολίτευμα της Ελλάδας είναι Προεδρευομένη Κοινοβουλευτική Δημοκρατία. Αρχηγός του Ελληνικού κράτους είναι ο Πρόεδρος της Δημοκρατίας, του οποίου η θητεία είναι πέντε χρόνια. Η κυβέρνηση αποτελείται από τον Πρωθυπουργό και τους Υπουργούς. Η Κυβέρνηση προτείνει τους νόμους οι οποίοι ψηφίζονται από τη Βουλή, και τα δικαστήρια τους εφαρμόζουν. Η νομοθετική εξουσία, η οποία ασκείται από τη Βουλή, η εκτελεστική εξουσία, η οποία ασκείται από την Κυβέρνηση και τον Πρόεδρο της Δημοκρατίας, και η δικαστική εξουσία, η οποία ασκείται από τα δικαστήρια, αποτελούν τις τρεις λειτουργίες του κράτους. Ο αριθμός των μελών της Βουλής ορίζεται με νόμο και πρέπει να κυμαίνεται από 200 μέχρι 300 άτομα. 1713 írásbeli vizsga 10 / 15 2018. május 25.
Το κράτος φροντίζει για την υγεία, την εκπαίδευση, την ασφάλεια, τα διάφορα έργα, κ.ά. Η Ελλάδα είναι μέλος του Ο.Η.Ε. και του Ν.Α.Τ.Ο., αλλά και της Ευρωπαϊκής Ένωσης. Επίσημη γλώσσα είναι η ελληνική, και οι περισσότεροι πολίτες της Ελλάδας είναι χριστιανοί ορθόδοξοι. Η Εκκλησία της Ελλάδας είναι αυτοκέφαλη και αναγνωρίζει ως πνευματική αρχή της το Οικουμενικό Πατριαρχείο της Κωνσταντινούπολης. Σύμφωνα με το Σύνταγμα, όλοι οι πολίτες έχουν ίσα δικαιώματα και υποχρεώσεις. Ο πολίτης έχει δικαίωμα - μεταξύ άλλων - στην εργασία, τον συνδικαλισμό, την απεργία, την ίση αμοιβή και την θρησκευτική ελευθερία. Υποχρεώσεις του πολίτη είναι π.χ. να σέβεται τη γνώμη των άλλων, να τηρεί τους νόμους, να θεωρεί τον άνδρα και τη γυναίκα ίσους, να πληρώνει τους φόρους και να αναγνωρίζει το δικαίωμα εργασίας και απεργίας. Κάθε τέσσερα χρόνια ο λαός εκλέγει αυτούς που θα κυβερνήσουν τη χώρα. Οι κάτοικοι ενός χωριού εκλέγουν το κοινοτικό συμβούλιο και οι κάτοικοι μιας πόλης εκλέγουν το δημοτικό συμβούλιο (τοπική αυτοδιοίκηση). Ο Δήμος φροντίζει για την καθαριότητα, για τα δημοτικά έργα, για την ψυχαγωγία των δημοτών, κ.ά. (πηγή: Ελληνική Γλώσσα. Εγχειρίδιο Διδασκαλίας της Ελληνικής ως Δεύτερης Γλώσσας. σελ.255-25 με αλλαγές) IV. ÍRÁSKÉSZSÉG A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. A munkalap végén a táblázatban két különböző oszlop található: az elsőbe előre beírtuk az egyes értékelési szempontok alapján elérhető maximális pontszámokat; a másikba, kérjük, írja be a vizsgázó által elért pontszámokat, majd a feladatra adott összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 Értékelési szempontok az I. feladathoz Maximális Értékelési szempontok pontszám A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 4 Érthetőség, nyelvi megformálás 5 Íráskép 1 Összesen 10 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. Amennyiben a létrehozott szöveg terjedelme meghaladja a 225 szót, A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése pontszámából 1 pontot le kell vonni. A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján adott pontszám 0 pont, ha a létrehozott szöveg 60 szónál rövidebb. 1713 írásbeli vizsga 11 / 15 2018. május 25.
Az értékelési szempontok részletes kifejtése A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó megvalósította-e a kommunikációs szándékot, azaz megfelelően dolgozta-e ki a témát; megfelelő hosszúságú szöveget hozott-e létre. Érthetőség, nyelvi megformálás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg érthetőe az olvasó számára, az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák a megértést nem akadályozzák-e. Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét. Értékelési skála az I. feladathoz A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 4 pont 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célokat. Valamennyi irányító szempontot megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó többnyire megvalósította a kommunikációs célokat. Egy-két részlettől eltekintve általában megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célokat. Félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki a feladat bizonyos részeit. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célokat. Félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki. Érthetőség, nyelvi megformálás 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A szöveg egy-két kisebb pontatlanság ellenére az olvasó számára tökéletesen érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák ellenére az olvasó számára nagyjából érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák következtében több helyen nehezen érthető és követhető, illetve félreérthető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt nem érthető és nem követhető. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen törlések és és javítások. javítások. 1713 írásbeli vizsga 12 / 15 2018. május 25.
Értékelési szempontok a II. feladathoz Értékelési szempontok Maximális pontszám A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 Szövegalkotás 4 Szókincs, kifejezésmód 4 Nyelvhelyesség, helyesírás 4 Íráskép 1 Összesen 20 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. Amennyiben a létrehozott szöveg terjedelme meghaladja a 375 szót, A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése pontszámából 1 pontot le kell vonni. A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján adott pontszám 0 pont, ha a létrehozott szöveg 100 szónál rövidebb. Az értékelési szempontok kifejtése A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó hogyan valósította meg a kommunikációs célt; hány irányító szempontra tért ki, és milyen mélységben tárgyalta azokat. Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg hangneme és stílusa megfelel-e a közlési szándéknak, valamint az írásmű szerzője és olvasója közötti viszonynak; az olvasóban a szerző szándékának megfelelő benyomást kelti-e. Szövegalkotás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy logikus-e az irányító szempontok elrendezése és a szöveg gondolatmenete, megfelelő-e a gondolati tagolás, azaz van-e bevezetés és befejezés; a vizsgázó hogyan alkalmazza a szövegösszefüggés tartalmi és nyelvi elemeit (előre- és visszautalás eszközei, névmások, kötőszók stb.). Szókincs, kifejezésmód Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által használt szókincs megfelel-e a témának, a szituációnak és a közlési szándéknak; a szóhasználat az emelt szintnek megfelelő változatosságot mutat-e. Nyelvhelyesség, helyesírás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg megfelel-e a mondattan, az alaktan és a helyesírás normáinak; az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák mennyiben akadályozzák az olvasót abban, hogy a szöveget teljes egészében megértse. 1713 írásbeli vizsga 13 / 15 2018. május 25.
Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét. Értékelési skála a II. feladathoz A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célokat. Valamennyi irányító szempontot megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó többnyire megvalósította a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet vagy kettőt megfelelően dolgozott ki, a többit csak részben, illetve egy irányító szempontot megfelelően, az összes többit csak részben. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet megfelelően dolgozott ki, ezen kívül még egyet részben, a többit egyáltalán nem, illetve valamennyi irányító szempontot csak részben. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet sem dolgozott ki megfelelően, csak néhányat részben, és van olyan is, amelyet egyáltalán nem. Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg a szövegfajtának és a szerző és az olvasó közötti kapcsolatnak megfelelő hangnemben íródott, az olvasóban A szöveg hangneme következetlenséget mutat, az olvasóban nem mindig a szerző szándékának A szöveg hangneme nem megfelelő, az olvasóban nem a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. megfelelő benyomást kelt. Szövegalkotás 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése logikus. A gondolati tagolás megfelelő, elkülönül a bevezetés és a befejezés. A szöveg a gondolati tagolást követő bekezdésekből áll. A mondatok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése többnyire logikus. A vizsgázó törekszik a gondolati tagolásra, elkülöníti legalább a bevezetést vagy a befejezést (2pont), bekezdéseket alkalmaz (3 pont). A mondatok általában szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A mondanivaló nem mindenütt logikus elrendezésű. A vizsgázó nem törekszik a gondolati tagolásra, hiányzik a bevezetés és a befejezés. A mondatok több helyen nem kapcsolódnak egymáshoz. A szöveg tagolatlan és áttekinthetetlen, összefüggéstelen mondatokból áll. 1713 írásbeli vizsga 14 / 15 2018. május 25.
Szókincs, kifejezésmód 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő gazdag és változatos szókincs, valamint a közlési szándéknak megfelelő nyelvhasználat jellemzi. A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő szókincs jellemzi. A szókincs korlátai miatt előfordul ismétlés. Néhol nem megfelelő a szóhasználat, ez azonban nem vagy csak kis mértékben nehezíti a megértést. A szöveget kevésbé változatos, helyenként egyszerű, de még a téma és a közlési szándék szempontjából elfogadható szókincs jellemzi. Sok a szóismétlés. Többször nem megfelelő a szóhasználat, ami néhány helyen jelentősen megnehezíti a mondanivaló megértését. A szövegben felhasznált szókincs nagyon egyszerű, nem a témának és a közlési szándéknak megfelelő. A nem megfelelő szóhasználat több helyen jelentősen megnehezíti a szöveg megértését. Nyelvhelyesség, helyesírás 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveget igényes nyelvhasználat jellemzi, a vizsgázó változatos és igényes nyelvtani szerkezeteket használ, mondatszerkesztése A szöveg több nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban a megértést A szövegben sok olyan nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba van, amelyek a megértést jelentősen A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt több helyen nem érthető. is igé- nyes. A szöveg hibátlan, vagy csak kevés, a szöveg megértését nem nehezítő nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba található benne. nem befolyásolják, VAGY csak néhány nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban nehezítik a megértést. megnehezítik, valamint sok, a megértést nem befolyásoló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba is előfordul benne. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések és javítások. Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen törlések és javítások. 1713 írásbeli vizsga 15 / 15 2018. május 25.