Egy messiásváró zsidó közösség Jézus korában



Hasonló dokumentumok
Hanukka és Karácsony

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Tananyagok az írásbeli és a szóbeli teológiai záróvizsgára való felkészüléshez

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

Keresztes háborúk, lovagrendek

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

2015. március 1. Varga László Ottó

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum:

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Krisztus és a mózesi törvény

Jézus, a misszió Mestere

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság november

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

Létezik-e Antikrisztus?

A vezetőket jelölő negyven szó

Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Józsua vezér lesz lesz

Tételsor a IX. osztályos diákok számára

Mester Béla: Szabadságunk születése

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

ELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől kifutó

TAKI! (Találd ki!) ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

SZABADALOM. Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest

Jézus, a tanítómester

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Jézus órája János evangéliumában

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

A MAGYAR SZENT KORONA

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság szeptember

Hittan tanmenet 2. osztály

Az átlagember tanítvánnyá tétele

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

6.1 Teológia alapképzési szak

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1

TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14

A héber Biblia margójára 1. Suhai György

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

MIMI O CONNOR. Margaret K. McElderry Books

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

AZ ESSZÉNUSOK ÉS A KERESZTÉNYSÉG

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

A kereszténység kialakulása és elterjedése

Célok és feladatok. Általános koncepció

Hittan érettségi tételek. A-tételek

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. Sz a b ó X a v ér. Salamon zsoltárai

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

ISTEN Miért mond nemzetségtáblázata ellent egymásnak? Máté és Lukács evangéliumában is megtalálható. A kettő nem

Vízkereszt Közzétette: ( Még nincs értékelve

SZPA Egyetemes egyháztörténet I. M I N T A T E S Z T 2018/19 I. Oktató: Horváth András, Répás László N3/L december

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

HAROLD HILL: JÓZSUÉ, ÉS A HOSSZÚ NAP. Egy eltűnt nap története (Az űrkutató állomás tudósainak meglepő felfedezése!)

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány. Mátrixetika. Etika tantárgy. Dr. Kollár József

SEGÍTSÉG AZ ELSİ SZÁZADI JÚDAIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ

Salamon, a bölcs király

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.0*

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No , Nirim St., Tel Aviv, Israel

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? december 29. csütörtök, 16:35

Nehémiás könyve. Mi jut eszünkbe róla?

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

Krisztus és a mózesi törvény

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

A kód, az Ószövetség

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság november

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Átírás:

Egy messiásváró zsidó közösség Jézus korában 1947 nyarán egy beduin pásztor a Holt-tenger északnyugati csücskének holdbéli tájain rábukkant az évszázad kétségkívül legnagyobb régészeti szenzációjára, melyeket azóta "holt-tengeri tekercsek" néven ismer a világ. Talán fel sem lehetne sorolni, hogy az azóta eltelt több mint ötven évben hány "titkot" és "rejtélyt" akartak szenzációéhes publicisták (sőt tudósok is) e valóban nem mindennapi felfedezés mögött kinyomozni. Pedig a tekercsek e "titkok" nélkül is éppen elég szenzációt rejtenek magukban: elég ha arra gondolunk, hogy a héber Biblia legkorábbi az eddig ismerteknél mintegy ezer évvel korábban keletkezett kéziratait sikerült közöttük megtalálni. Természetesen szép számmal akadnak még megoldatlan, vagy vitás kérdések is a tekercsek körül, mint például a qumráni közösség és a korai kereszténység kapcsolata. Bibliák a barlangokból A héber Biblia, vagyis az Ószövetség több szempontból is egyedülálló könyv a világon. Egyrészt azért, mert a zsidó és keresztény kinyilatkoztatás szent könyveit tartalmazza (a protestáns kánon szerint összesen harminckilencet), másrészt, mivel ezek a könyvek térben és időben egymástól igen távol keletkeztek, mégis több ezer éven át egységesen hagyományozódtak tovább. Mózes és az utolsó író-próféta, Malakiás között körülbelül 1200 év telt el; a könyvek keletkezésének térbeli tartományát pedig valahol Babilón és a Szináj-félsziget között húzhatjuk meg. Megesett, hogy maguk a zsidók is megfeledkeztek szent könyveikről (Jósiás júdeai király idejében valósággal "felfedezték" egy példányát a Szentélyben); volt, hogy idegen uralkodók próbálták meg erőszakkal megsemmisíteni (IV. Antiokhosz Epiphanész) szövege mégis fennmaradt. Királyok, papok és írástudók másolták szövegét, hűen megőrizve annak minden betűjét. Csakhogy a Biblia eredeti kéziratai nem maradtak ránk, s egészen a XX. század derekáig néhány i. sz. IX X. századi másolat jelentette annak legrégebbi szövegét; vagyis az Ószövetség legutolsó könyvének keletkezése és annak legkorábbról ismert kézirata között másfél ezer év távolság húzódott! Az 1947-től a Júdeai-hegység barlangjaiból (nemcsak Qumrán környékéről) előkerült bibliakéziratot az i. e. III. században másolták, vagyis a fent említett másfélezer éves távolság elméletileg elhanyagolható mértékűre csökkent. A Holt-tenger-melléki barlangokban eddig talált több mint 10 ezer bibliatöredék (némelyik alig egy-két szót tartalmazó "fecni") körülbelül 220-230 különböző tekercsből származik. Bár valamennyit nem sikerült még összeállítani, annyi máris bizonyossá vált, hogy "a kritikai bibliatudomány által az elmúlt kétszáz évben javasolt számtalan szövegjavítás túlnyomó részét nem támasztják alá a Qumránból előkerült, mindeddig legkorábbi kéziratok. Ez azt mutatja, hogy a zsidó írástudók (maszoréták) által ránk hagyományozott héber bibliaszöveg jó kéziratos hagyományon alapul" írta a

kérdés egyik kiváló szakértője, I. D. Amuszin. A Qumrán környéki barlangokban valamennyi bibliai könyv kéziratát megtalálták egy vagy több példányban: 1995-ben az eddig egyedül hiányzó Eszter könyve töredékeit is sikerült azonosítaniuk a kutatóknak. Ezzel bizonyossá vált, hogy a héber Biblia valamennyi könyve már a qumráni könyvtár keletkezése idején (i. e. III I. század) létezett! Ez a felfedezés romba döntötte azokat az elméleteket, amelyek szerint a Biblia egyes prófétai könyvei különösen a Dániel könyve, amely a legfontosabb "végidőkre" vonatkozó próféciákat tartalmazza a Makkabeus-korban (i. e. II. század) vagy még később keletkezett irodalmi hamisítványok lennének. Kik írták a tekercseket? Már a legelső feltárások után, az 50-es évek végén sem volt kérdéses a tudósok számára, hogy a barlangokban talált tekercsek és a közvetlenül mellettük feltárt Hirbet Qumrán településrom összefüggenek egymással. A máig legelterjedtebb vélemény szerint a település lakói az esszénus zsidó felekezet tagjai voltak, akik vagyonközösségben és cölibátusban éltek itt, s a mezőgazdaságon kívül főleg iratok másolásával foglalkoztak. Ezt a hipotézist eddig két komoly indokkal támasztották alá a kutatók: a település egyik termében írópultokat és tintásüvegeket találtak; a tekercsek egy része pedig kifejezetten az esszénus közösség tanításaival, illetve életének szabályozásával foglalkozik. Ez az elmélet azonban nem mindenki számára meggyőző. A qumráni közösséget azonosították már valamennyi zsidó felekezettel: a szadduceusokkal, a farizeusokkal, a zelótákkal, sőt a zsidó-keresztényekkel is. Ezek közül az utolsót kivéve egyik sem zárható ki teljes bizonyossággal, ám a bizonyítékok mégis inkább az esszénusok oldalára billentik a mérleg nyelvét. A barlangkönyvtárak eredetét azonban még ez sem oldja meg. Valószínű, hogy az eddig előkerült több mint 800 tekercset (amelyet nagyjából 500 különböző írnok jegyzett le két évszázad alatt) nem e kis településen írták, hanem több helyről gyűjtötték egybe. A 90-es évek közepén Norman Golb chicagói egyetemi tanár állt elő azzal az elmélettel, hogy a barlangokban elrejtett tekercsek többsége eredetileg a jeruzsálemi Szentély könyvtárához tartozott, onnan menekítették ki a sivatagba a rómaiak elől. Golb feltevését látszik alátámasztani az úgynevezett Réztekercs is, amely oldalakon keresztül több tonnányi arany titkos rejtekhelyeit sorolja fel. Valószínűtlen, hogy a szegénységi fogadalomban élő esszénusok ekkora kinccsel rendelkeztek volna, sokkal inkább a Szentély kincseiről lehet szó a rézlapokra vésett okiratban. Ugyancsak fontos jelnek tartják, hogy az egyik barlangban nemrégiben a "vörös üsző hamvait" tartalmazó ládikára (ezt a Szentélybe lépők rituális megtisztítására használták), és a Templomban használt szent olaj egy sértetlen üvegére is sikerült rábukkanni. Végleges választ akkor adhatunk e kérdésben vallják a szakértők, ha a barlangok régészeti feltárása megtörténik, illetve azokat publikálják. Közelebb vihet a megoldáshoz a tekercseket rejtő cserépedények kémiai analízise is, amelyből megtudhatjuk, hogy azokat Qumránban vagy másutt készítették-e. (Erről lásd még keretes írásunkat.)

Az esszénusok Az esszénusokról akiket a legtöbben a qumráni közösség tagjaival azonosítanak nem túl sok, és részben ellentmondó ókori beszámolóval rendelkezünk. Emellett a qumráni barlangokból nagy számban kerültek elő a feltehetőleg a közösség tagjai által írt, saját belső életüket szabályozó, tanításaikat összefoglaló tekercsek is. Ezek alapján kijelenthetjük: a két meghatározó jelentőség? zsidó felekezettel, a farizeusokkal és a szadduceusokkal szemben az esszénusok a társadalom perifériáján élő ezoterikus közösséget alkottak. Tagjaik vagyonközösségben éltek, s a kívülállókkal sem kereskedtek. Elutasították a házasságot, és cölibátust fogadtak; a "beavatottak" fehér öltözetet viseltek. Megtartották a szombatot és a tisztulási törvényeket, mégpedig a farizeusoknál is sokkalta szigorúbban. A jeruzsálemi Szentélyben bemutatott áldozatokat azonban több forrás szerint elutasították, szintúgy a nemcsak szerintük korrupt jeruzsálemi papságot. Pusztába költözésük fő okaként is ezt jelölték meg: felekezetük alapítója, akit "Igazság Tanítója" néven tiszteltek, szembekerült a jeruzsálemi "Gonosz Papokkal", más néven "Béliál Fiaival". Másik jellegzetes vonásuk a gyógyítás iránti érdeklődés: a szekta görög elnevezése (esszaioi) az arámi aszajja (gyógyítók) szóból ered. Josephus Flavius szerint a közösség tagjai a gyökerek és kövek gyógyító erejét is tanulmányozták. Az esszénusokra vonatkozó ókori irodalmi források, a qumráni tekercsekből elénk tárulkozó kép, valamint a településen folyó régészeti ásatások egybehangzóan tanúsítják, hogy a közösség az i. e. II. századtól az első zsidó háború (i. sz. 66 70) idejéig állt fenn. Az apokalipszis gyermekei A qumráni közösség létrejötte is az aktív messiásvárással függ össze. Ők ugyanúgy mint Keresztelő János az Újszövetségben szó szerint értelmezték Jesája (Ézsaiás) próféciáját: "Építsetek utat a pusztában az Úrnak!" A végidőkre vonatkozó próféciákat saját közösségükre vonatkoztatták. Ahol pedig nem teljesen egyezett a bibliai szöveg saját elképzeléseikkel, előfordult, hogy módosították. Nem akarjuk részletesen ismertetni mindazt, amit eszkatológiai tanításaikról tudunk, elég csak annyit elmondani, hogy titkos irataikban egy az idők végén bekövetkező, a "Világosság Fiai" és a "Sötétség Fiai" között negyven éven át dúló apokaliptikus háborúról beszéltek. Ennek első hat évében a "Pusztaság Számkivetettjei" ők maguk támadást indítanak a "Béliál Serege"-ként aposztrofált istentelen jeruzsálemi papság és a Szentföldet megszállva tartó "kittim", azaz a rómaiak ellen. A győzelmet követő hetedik évben vagyis a sabbatévben került volna sor a templomi istentisztelet helyreállítására és a "Templom-tekercsből" megismert hatalmas méret? Új Szentély felavatására. (Ez a templom akkora terület? lett volna, mint ma az egész

fallal körülvett jeruzsálemi Óváros.) A harc azonban még nem ért véget: a fennmaradó 33 évből kilenc évig "Sém fiai", tíz évig "Hám fiai" és további tíz éven át "Jáfet fiai" ellen harcoltak volna a közösség tagjai; a végső összecsapás pedig a "Kittim Királyainak" és a Sátán seregeinek teljes vereségével végződött volna. Az esszénusok papjai nem vettek volna részt a harcban, amelynek földi fővezérét a "Gyülekezet Hercegének" nevezi a Qumránban talált "Háborús tekercs". A küzdelem valójában természetfölötti szinten dőlt volna el: a "Világosság Fiai"-nak seregeit maga Isten, illetve Mihály arkangyal (máshelyütt "Világosság Hercege", vagy "Melkizedek" néven is említik) vezette volna diadalra a Sátán gonosz angyalaival szemben. Qumrán és a kereszténység A holt-tengeri tekercsek és az Újszövetség egymáshoz való viszonya kezdettől fogva kiterjedt, olykor alaptalan és gyakorta heves viták tárgya. A múlt század egyik hírhedetten keresztényellenes, a bibliai hiperkritika talaján álló francia írója, Ernest Renan fogalmazta meg először azt az állítást, amely szerint "a kereszténység olyan esszénizmus, amelynek sikerült fennmaradnia". Az esszénusokat, és rajtuk keresztül a qumráni közösséget azóta is gyakran "hírbe hozták" a korai kereszténységgel. A cambridge-i J. L. Teicher, a jeruzsálemi Y. Baer, az ausztrál Barbara Thiering és a kaliforniai Robert Eisenmann tetszetős elméleteikben a holt-tengeri közösséget a korai egyházzal, az "Igazság Tanítóját Jézussal, Keresztelő Jánossal, vagy Jézus fivérével, Jakabbal, a qumráni Gonosz Papot pedig Pál apostollal (vagy akár Jézussal, mint Barbara Thiering) azonosították. A qumráni tekercseket elolvasva azonban mindenki számára világos, hogy a kereszténység és a qumráni közösség világa között a néhány közöttük létező tagadhatatlan hasonlóság ellenére egy fényévnyi távolság húzódik. Egy neves qumranológus, S. Talmon így fogalmazta meg a közöttük lévő különbséget: "A farizeizmus el sem jutott az aktív messiásvárás gondolatáig; az esszénusok eljutottak, de megálltak a küszöbön; míg a keresztények túl is léptek rajta". Az esszénusok és a korai kereszténység közötti közös vonások miatt nem kell zavarba esnünk: a kereszténység alaptétele ugyanis a megtestesülés, az a történelmi tény, hogy Isten a názáreti Jézusban valóságos emberként és valóságos Istenként jelent meg a földön. Erről viszont sehol sem olvashatunk a qumráni iratokban. Nincs egyetlen név, egyetlen esemény sem, amely az Újszövetségben és a holt-tengeri tekercsekben közös lenne. Ennélfogva nincs túl nagy jelentősége az egyéb esetleges teológiai téren, vagy a közösségi vallásgyakorlatokban meglévő többnyire csak látszólagos egyezéseknek sem. Még akkor sem, ha több ilyen közös pont is akad: vagyonközösség volt a korai jeruzsálemi zsidó-keresztény gyülekezetben is (de csak szabadon választott és nem esszénus módra kötelező életformaként; másutt pedig már nem tudunk róla); a vízkeresztség (a keresztények egyszer, az esszénusok számtalanszor alámerítkeztek); a közös étkezések (az esszénusoknál kötelezően, a keresztényeknél szabadon és csak alkalmanként); a kenyér és a bor megáldása szintén közös elemnek számít. A qumrániak magukat

Jeremiás próféciája alapján az "Új Szövetség Népének" tartották; ők is "Isten Választottai"-nak nevezték magukat, s tanításaikban fontos szerepet kapott a "szelídség szelleme" (ilyen formában nem fordul elő az Ószövetségben); sőt a "szellemi szegénység" fogalma is ismert volt előttük (erre Jézus utal az úgynevezett "boldogmondásokban"). Mindezek ellenére döntő különbségeket is találunk közöttük, s az első ilyen mindjárt az elzárkózás, az ezotérizmus. "A Tant (tudniillik a közösség tanítását) a gyalázatosság embereitől elrejtve kell tartani. De az igaz utat választók számára ki kell fejteni az igazság és az igazi ítélet tudását" vallották. Ez az elzárkózás kizárta a missziós tevékenységet, amely pedig Jézus határozott parancsa volt tanítványai számára. "Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit a fületekbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek." A jeruzsálemi Szentély elutasítása mint láttuk meghatározó jelentőség? dogmájuk volt, a keresztényeknek azonban Jézus jeruzsálemi tartózkodása alatt, majd megfeszíttetése után is a Szentély volt egyik legfontosabb központjuk. A qumrániak igen szigorúan vették a szombati pihenőnapot is: vajúdó állatnak és kútba esett jószágnak sem volt szabad segíteni ezen a napon. Ezzel szemben Jézus többször is kijelentette magáról, hogy Ő "Ura a szombatnak is", valamint pozitív értelemben hivatkozott arra, hogy a verembe esett állatokat még a farizeusok is kiszabadítják szombaton. A qumráni iratok meg sem említik a nőket, ugyanakkor a korai keresztény közösségekben a nők is aktívan részt vettek a szellemi életben; és még hosszan sorolhatnánk az esszénusok és a korai keresztények közötti fundamentális különbségeket. A holt-tengeri tekercsek felfedezése valóban az évszázad régészeti szenzációja. Anélkül is az, hogy megpróbálnánk különféle elveszett vagy elrejtett "titkos" iratokról szóló bejelentésekkel, vagy más légből kapott feltételezésekkel még szenzációsabbá tenni. Az eddig felfedezett qumráni tekercsek valódi jelentősége tehát a bibliakutatásban, és az i. e. II i. sz. I. századi zsidó történelem amely egyben a kereszténység történelmének legfontosabb időszaka is jobb megismerésében rejlik. Igaz vallják a kutatók, a júdeai sivatagban még tucatnyi eddig feltáratlan barlang található. Ezek már a jövő évezred szenzációit rejtik magukban. Január első hetében a Mai Nap cím? bulvárlapból értesülhettek az olvasók arról a szenzációs(an tálalt) hírről, mely szerint Dr. Balla Márta magyar régész-fizikus egy ösztöndíj jóvoltából a közeljövőben részt vesz a "qumráni tekercsek rejtélyének" megoldásában. A kutatónőt, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének tudományos munkatársa, telefonon kérdeztük a hírrel kapcsolatban. A Mai Nap híre szerint Ön a qumráni tekercsek kutatására kapott három hónapos izraeli ösztöndíjat. Először is gratulálunk, de elárulná, valójában mit is fog Izraelben kutatni?

Egyáltalában nem foglalkozom a holt-tengeri tekercsekkel. Igaz, intézetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem között több éve létezik egy együttműködés, amelynek keretében mi is vizsgáltuk a tekercsek tárolóedényeinek kémiai összetételét. Többek között ezeknek az eredményét is megyek kiértékelni Jeruzsálembe. Milyen jelentősége lehet ennek a kutatásnak a Qumrán-kérdés megoldásában? Az általunk alkalmazott módszer, az úgynevezett neutronaktiválási analízis segítségével kideríthetjük a kerámiák "kémiai ujjlenyomatát". Ez körülbelül 30 elem koncentrációját, valamint a járulékos- és nyomelemek összetételét jelenti. Ez utóbbiak pedig pontosan megmutatják, hogy az adott kerámia (illetve a hozzá felhasznált agyag) mely területről származik, így meg tudjuk határozni, hogy az adott edényeket hol gyártották. Vagyis végleg eldőlhet, hogy a tekercsek tárolására szolgáló edényeket Qumránban készítették-e, s ezzel talán választ kapunk a tekercsek eredetének kérdésére is. Mit fog csinálni még Izraelben? A Héber Egyetem Archeometriai Intézetében fogok dolgozni Ain Hazeva vaskori település kerámia-anyagának meghatározásán. Ezek különleges, antropomorf (emberalakú) edények, amelyek talán az edomitáktól származnak. Sikeres kutatást kívánunk és köszönjük a beszélgetést!