Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2017. JÚLIUS 17. ERŐSÖDŐ FORINT ÁRFOLYAM ISMÉT PLAFONBA ÜTKÖZHET AZ USA ADÓSSÁGA SZÉPEN LEHET KERESNI A HAZAI TŐZSDÉN BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Ismét aggódhatunk az USA adóssága miatt? Ismét elkezdhetnek aggódni a befektetők az amerikai adósságplafon elérése miatt. Az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala (CBO) elkészítette a Donald Trump által benyújtott 2018-as költségvetési tervről szóló tanulmányát. Trump azt ígérte, hogy 10 éven belül egyensúlyba hozza az amerikai költségvetést, azonban a CBO szerint 2027-re még mindig éves 720 milliárd dollárt fog kitenni az amerikai költségvetési deficit. A lényeges eltérés a két esetben az, hogy míg Trump szerint a GDP növekedési üteme eléri a 3%-ot, addig a CBO szerint 2027-re ez csupán 1,9%-ot ér el. Az elemzésben szereplő elméleti és gyakorlati elemzések, ajánlások, vélemények a tájékoztatást szolgálják és nem minősülnek értékpapírok vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. A döntést mindig a befektetőnek kell meghoznia, és az ebből származó kockázatot is kizárólag a befektető viseli. #1
A Költségvetési Bizottság számításai szerint az amerikai állam valamikor októberben érheti el a költségvetési plafont, ha addig nem jutnak a politikusok megállapodásra annak megemeléséről (ilyet elég sokat láthattunk már a múltban). Azonban a kötvénypiac egyes szereplői máris elkezdtek aggódni az események miatt. A költségvetési plafon megemelését mindig komoly politikai viták előzik meg, ugyanis a felek gyakran használják ezt egyfajta nyomásgyakorlási eszközként. A még az Obama kormányzás alatt kidolgozott válságterv alapján, ha el is érik az adósságplafont a kötvénytulajdonosok és a veteránok elsőbbséget élveznek a kifizetésekkor, ugyanakkor például az állami alkalmazottak pontos kifizetése veszélybe kerülne. Újabb botrány a Trump családban USA gazdasági hírek Júniusban a várt alatti lett az amerikai infláció és a kiskereskedelmi forgalom alakulása is. Az infláció 1,6%-ra fékeződött a korábbi 1,9%-ról, míg a piac 1,7%-ra számított. A maginfláció viszont az előrejelzéseknek megfelelően 1,7%-on stagnált. A kiskereskedelmi forgalom hó/hó alapon ismét csökkenést mutatott. Miközben a várakozás egy enyhe emelkedés volt 0,2%-os csökkenés következett be. A második hónapja tartó csökkenés nem tesz jót az amerikai gazdaság megítélésnek. Legnagyobb mértékben az üzemanyag értékesítések estek az alacsonyabb olajárak miatt, de ezen kívül is a legtöbb szegmensben csökkenés volt tapasztalható. Év/év alapon 2%-kal nőttek a termelői árak a tengerentúlon júniusban, ami visszaesést jelent az előző havi 2,4%-os értékhez képest. 222 ezer fővel nőtt a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma június hónapban a tengerentúlon, jócskán felülmúlva a 178 ezres elemzői konszenzust. Az előző havi 138 ezres értéket 152 ezerre felfele korrigálták. A vártnál jobb számok eloszlatták azokat a félelmeket, miszerint a gyenge májusi adat egy Épp csak elült Donald Trump orosz kapcsolatának ügye és megnyugodtak a piacok, máris előkerült, hogy legidősebb fia viszont olyan orosz állami ügyvéddel találkozott, akitől terhelő információkat kaphatott Hillary Clintonról, ami a választásokat is befolyásolhatta. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani botránynak sem lesznek igazán messzemenő következményei, de bizonyára nem erősíti Trump támogatottságát. #2
hosszabb negatív tendencia kezdetét jelentené.a munkanélküliségi ráta 4,4% lett az előző havi és a várt 4,3%-kal szemben, ami így továbbra is a Fed által egyensúlyi rátának tartott szint alatt van. Hamarosan megkezdheti mérlegfőösszegének leépítését az amerikai jegybank, így egyre inkább úgy tűnik, hogy már szeptemberben elindulhat a folyamat. A várakozásoknál nagyobb hatást gyakorolhat a piacokra Fed 4.500 milliárd dolláros mérlegfőösszegének leépítése. Ehhez hasonlóra eddig nem volt precedens a történelemben, így nehéz felmérni előre, hogy a Fed mérlegének leépítése milyen hatást fejt majd ki a piacokra. Azok a pénzügyi intézmények és jegybankok, akik az utóbbi 10 évben a fő vásárlói voltak az államkötvényeknek, most mind eladóként fognak fellépni, ez pedig egy teljesen új helyzetet teremt. Elkezdődött az USA gyorsjeletési időszaka: az S&P 500 szintjén (azaz a vezető 500 nagyvállalat átlagában) a profit 6,6%-kal növekedhet majd. Az első negyedévhez hasonlóan továbbra is az energia, a technológiai és a pénzügyi szektor lehetnek a legjobban teljesítők. Az energiaszektor az elemzők szerint közel megötszörözheti profitját 2016 második negyedévéhez képest, ami mögött az eredmények rendkívül alacsony bázisa húzódik meg, pedig az átlagos olajár mindössze 5%-kal volt magasabb a negyedévben. Jól muzsikál az amerikai bankszektor: a Citi, a J. P. Morgan és a Wels Fargo is közzétette második negyedéves eredményét, ezzel felpörgött az amerikai gyorsjelentési szezon. Mind a 3 bank a várakozásokat felülmúló eredményről számolt be. Nagyot emelkedtek az amerikai acélgyártók részvényei a tegnapi nap folyamán, azt követően, hogy Donald Trump bejelentette, hogy fontolóra veszi importvámok és kvóták kivetését az Amerikába irányuló acélimportra. Az S&P500 index teljesítménye az elmúlt 3 hónapban (forrás: Google Finance) #3
Európai gazdaságok és részvénypiacok Az Európai Központi Bank pozitív kommunikációjának hatására a piac már elképzelhetőnek tartja, hogy jövő nyáron és decemberben is 10-10 bázisponttal emeljen a kamatokon az EKB, míg egy hónappal ez előtt még abszolút nem vártak kamatemelést. Kiugróan jó lett a májusi német ipari termelés. A várt 4,0% helyett 5,0%-kal bővült év/év alapon az ipari termelés, ami jelentős gyorsulást mutat az előző havi 2,8%-os növekedéshez képest. A Görögország elleni túlzott deficit eljárás lezárását javasolja az Európai Bizottság. Ha a tagállamok megszavazzák a megszüntetést, akkor már csak az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország ellen lesz folyamatban ilyen eljárás. A túlzott deficit eljárás megszüntetése mellesleg a görög reformok elismerése is lenne, bár ettől függetlenül az ország finanszírozásához még továbbra is nemzetközi segítségre lesz szükség. A következő hónapokban a Brexit egyik fő témája az ír határ kérdése lesz, mely mindkét fél számára kiemelten fontos téma. Írország nem szeretne semmilyen határt az Egyesült Királysággal, ami viszont nehezen kivitelezhető a vámkötelesség miatt. A német DAX index teljesítménye (az elmúlt 3 hónapban - forrás: Google Finance) Eszközalap ajánlások Világjáró kötvény Külföldi - OECD - részvény TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL #4
Fejlett világ részvény Világmárkák részvény Konzervatív vegyes Kiegyensúlyozott vegyes Dinamikus vegyes De Luxe részvény eszközaap New Energy Eszközalap IPO részvény Feltörekvő piacok (Ázsia) Júniusban a kínai export és import is a várakozásoknál nagyobb mértékben bővült. Az export a várt 8,9% helyett 11,3%-kal bővült. Az import növekedési üteme még ennél is nagyobb, 17,2% volt, szemben a 14,5%-os várakozással. A hónapot 42,8 milliárd dolláros külkereskedelmi többlettel zárta Kína. A második negyedévben 6,9%-kal bővült a kínai GDP, felülmúlva a 6,8%-os várakozást. Ez megegyezik az első félév bővülési ütemével is. Közben a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés is a vártnál gyorsabban bővült júniusban Kínában. A kiskereskedelmi forgalom 11,0%-kal, az ipari termelés pedig 7,6%-kal bővült. Előbbire 10,6%, utóbbira 6,5% volt a piaci várakozás. A júniusi infláció 1,5% volt Kínában, minimálisan alacsonyabb, mint a várt 1,6%, miközben a termelői árindex a várakozásoknak megfelelően 5,5%-on stagnált. A kínai Hang Seng tőzsdeindex a múlt héten mutatott 4%-os emelkedésével az idei legjobb hetét zárta. Ez a bankok jó teljesítményének és a szerdai Yellen beszéd pozitív részvénypiaci fogadtatásának köszönhető. #5
A kínai Hang-Seng index alakulása (3 hónapos intervallumban - forrás: Google) Eszközalap ajánlások Himalája részvény Eldorádó részvény Fejlődő világ részvény ÓVATOS VÉTEL ÓVATOS VÉTEL ÓVATOS VÉTEL TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL Magyar gazdaság - hazai részvénypiac Júniusban a vártnak megfelelően 1,9%-kal növekedtek a fogyasztói árak Magyarországon, az előző havi 2,1%-kal szemben. Ezzel folytatódott a március óta tapasztalható lassulás az inflációban, ami főként az olajár mozgásával köthető össze. A maginflációs mutató 2,4% lett, lényegesen közelebb az MNB 3 +-1%-os inflációs céljához. Látványosan erősödött a forint az elmúlt hetekben. Az EUR/HUF jegyzések a 310-es szintől egészen a 306-os érték alá csökkentek. Egyelőre nem látszik a hazai tőzsdén, hogy nyaralni mentek volna a befektetők, hiszen a forgalomra sem lehet panasz, miközben a BUX is rekord szintekre kapaszkodik, és meghódította 36.000 pontos magasságot is. #6
A BUX index alakulása az elmúlt 3 hónapban Eszközalap ajánlások Magyar részvény, Hazai részvény ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Vegyes I. ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Vegyes II. ÓVATOS VÉTEL VÉTEL VÉTEL Kötvény, Hazai kötvény Horizont 5+ Horizont 10+ Horizont 15+ Likviditási, Pénzpiaci 2011, Pénzpiaci 2016 VÉTEL VÉTEL VÉTEL Eszközalap ajánlások - Eurós ok EuroRészvény #7
EuroKötvény Új Technológiák Olympic részvény Eurorészvény Plusz Ázsiai ingatlan részvény Amazonas részvény TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL CSÖKKENTÉS TARTÁS TARTÁS TARTÁS TARTÁS ÓVATOS VÉTEL Eszközalap ajánlások - speciális alapok Árfolyamfix 2019 EuroProtect 80 TARTÁS TARTÁS 2019-ben lejár Selection VÉTEL VÉTEL VÉTEL Tallózó abszolút hozam VÉTEL VÉTEL VÉTEL #8