HOMÉROSZ Amint a világ egy csodával, a világteremtéssel kezdődik, hasonlóképpen az irodalomtörténet első ténye is egy csoda (és egyben egy világ teremtése). Homérosz eposzai, a legrégibb irodalmi emlékek, mindjárt a legtökéletesebb művek közé tartoznak és eljövendő évezredek számára mintául szolgáltak a költészetnek. Szerb Antal A világirodalom története című könyve ezekkel a mondatokkal kezdődik, jelezvén, hogy az európai, illetve az európaiból kinövő européer kultúra alapja a görög világban keresendő. Az európai szellemiség az antik görög kultúra hagyományait tekinti kezdetnek, noha a görög eposzoknál lényegesen korábban is keletkeztek irodalmi alkotások, lírai és epikus művek. Nemcsak csoda, hanem mindjárt egy rejtély is övezi Homérosz műveit. Kicsoda Homérosz? Élt-e egyáltalán, vagy a név csupán költőt jelent? Egy vagy több szerző műve-e az eposz, illetve az eposzok? Homérosz csupán összegyűjtötte a szájhagyomány útján terjedő és több kisebb szövegegységből álló mitikus, legendás történeteket, őseposzokat? Az irodalomtörténet ezeket a kérdéseket homéroszi kérdéseknek nevezte el. Homérosz életéről szinte semmit nem lehet tudni. Valószínűleg a Kr. e. VIII. században élt. Hérodotosz, a görög történetíró vak énekmondónak, a Kr. e. IX. században élő rapszódosznak nevezi. A szülőváros jogáért az ókorban hét város Szmürna, Rhodosz, Kolophón, Szalamisz, Khiosz, Argosz, Athén versengett. Friedrich August Wolf német tudós 1795-ben kiadta Homérosz műveit, és megfogalmazta kételyeit a Homérosz által írt művel kapcsolatosan. Több kisebb énekből utólag összerakott munkának tekintette az eposzokat. Wolf kortársai, Goethe és Schiller tiltakoztak a feltételezés ellen, mondván, hogy kétségbe vonja a költő zsenialitását. 1934-ben egy angol kutató, Milman Parry újabb bizonyítékkal szolgált: egy írástudatlan szerb énekmondó két hét alatt egy körülbelül Odüsszeia hosszúságú hőséneket mondott el fejből tollba rögtönözve. Parry arra a következtetésre jutott, hogy a hagyománytisztelet és szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó műalkotás hosszú fejlődés eredménye. Az orális (szóbeli) költészet idején letisztult szöveget írásban rögzítették. A meggyőző bizonyíték ellenére is vitathatatlan azonban, hogy Homérosz, legyen akár összeragasztó, tökéletes munkát végzett, amikor egységes művet formált a részletekből. Az énekmondó zsenialitása így nem szenved csorbát. Az újabb kori irodalomtörténet-írás egyik álláspontja az, hogy a két eposz, az Íliász és az Odüsszeia nem egy időben keletkezett. A két mű szemléletbeli eltéréseiből arra következtettek, hogy születésük közt több nemzedéknyi időkülönbség van. Míg az Íliász világa az arisztokratikus királyságok idejét idézi, az Odüsszeia inkább a demokratikus társadalmi rendszerét. A világszemléletbeli különbségek mellett szerkezeti, formai eltérések is utalnak arra, hogy a szerző nem lehet ugyanaz a személy. A viták máig nem ültek el. A csoda talán azért találó kifejezés, mert minden igyekezetünk ellenére is megmagyarázhatatlan marad. Fogalmak:
Rapszódosz: görög énekmondó, ünnepi alkalmakkor (állami ünnepeken, lakomákon, esküvőkön stb.). Az egybegyűltek szórakoztatását szolgáló személy, királyi udvarok hivatásos énekmondója; rendszerint ismert történeteket, hősökről szóló vagy a házigazda dicséretéről szóló énekeket ad elő. eposz (Kultúrák és népek): Eposz (gör. szó; hexameteres formájú költemény) Kötött formájú (verses) elbeszélő (epikai) műfaj, ill. műalkotás. Hősei rendkívüli képességekkel rendelkeznek, tevékenységüket természetfeletti, isteni erők is támogatják, s az egész közösség sorsára kiható, rendkívüli tetteket hajtanak végre. Homérosz (EU ismeretek): görög epikus költő (i.e. VIII. sz.). Az Iliász és az Odüsszeia feltételezett szerzője, létezését az i.e. VI. századtól legendák veszik körül. A hagyomány szerint vak öregember, aki városról városra járva szavalta költeményeit. Művei, melyet ünnepélyes alkalmakkor adtak elő hathatós befolyást gyakoroltak a filozófusokra, írókra, az ifjúság nevelésére is. Hérodotosz történetíró szerint kis-ázsiai görög volt, aki az i.e. 850 körül élt. Thétisz és Péleusz lakodalma Homérosz Homéroszi háború - ajánlott irodalom A trójai háborúhoz a hagyomány szerint Thétisz istennő és Péleusz király lakodalmán kitört viszály vezetett. A szépséges istennő kezéért korábban istenek versengtek, Zeusz is beleszeretett Néreusz tengeristen leányába. De Prométheusz jóslata szerint Thétisz születendő fia apjánál is nagyobb hatalommal fog rendelkezni. Zeusz ezért Péleuszt, Püthia halandó királyát jelölte ki Thét A trójai ló isz férjéül. Kheirón, a kentaur barlangjában tartották a menyegzői lakomát. Istenek és földi halandók voltak a meghívottak között, csak Eriszt, a viszály istennőjét nem hívták meg. Bosszúból Erisz a Heszperiszek kertjéből szerzett aranyalmára ezt a felírást karcolta: A legszebbnek, és a lakodalmi vendégsereg közé gurította. Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité egyaránt igényt tartott az almára ism.: Akhilleusz párviadala. Zeusz nem vállalta a döntőbíró szerepét. Az istennőket Hermész vezetésével az Ida hegyén pásztorkodó Parisz királyfihoz küldte: döntse el ő mint a földi férfiak legszebbike, hogy melyikük a legszebb. Parisz választása Héra azt ígérte Parisznak, hogy az élők között a leggazdagabbá és Ázsia urává teszi, ha neki ítéli az almát. Pallasz Athéné biztosította afelől, hogy az emberek között a legokosabbá teszi, ha a döntés neki kedvez. Aphrodité a legszebb földi asszonyt, Helenét (Menelaosz spártai király feleségét) ígérte Parisznak, ha ő nyeri el az aranyalmát. Parisz Aphroditét választotta, s bár az istennők korábban megígérték, hogy elfogadják az ítéletet, a sértett Héra és Pallasz Athéné roppant haragra gerjedt. Elhatározták, hogy Trójának pusztulnia kell, tervük végrehajtásához pedig Zeusztól vártak segítséget.
Időközben fény derült Parisz származására: Parisz Priamosz trójai király és Hekabé fia volt, akit azonban egy jóslat miatt, miszerint pusztulást fog hozni a városra, születése után kitettek egy Trójához közeli erdőbe. Először egy nőstény medve, később pásztorok nevelték. A szépséges ifjú erejével és bátorságával kitűnt társai közül. Oinóné a legszebb nimfa szerelmével ajándékozta meg. Miután visszatért Priamosz udvarába, testvérei Laokoon csoport mind házasemberek lévén, napról napra unszolták Pariszt, válasszon magának feleséget. Ő arra hivatkozott, hogy Aphrodité választottját veszi majd feleségül. Az istennő nemsokára be is váltotta ígéretét. Spártában váratlanul pestisjárvány tört ki, és a delphoi jósda szerint csak az vet véget neki, ha az emberek héroszoknak kijáró áldozatot mutatnak be. Menelaosz, hogy teljesítse a kérést, Trójába utazott, ahol a kérés teljesítéséhez Parisztól kapott segítséget. Parisz viszonzásul meghívatta magát Spártába. Menelaosz hatalmas lakomát és ünnepséget rendezett a Spártába érkező Parisz tiszteletére, aki megsértve a vendégjogot, Aphrodité segítségével elcsábította Helenét. A gyanútlan Menelaosznak néhány nap múlva el kellett utaznia, így vendégét felesége gondjaira bízta. Parisz kihasználva a kínálkozó alkalmat, megszöktette Helenét, s magával vitte a palota kincseinek nagy részét is. Amikor Menelaosz hírül vette Parisz tettét, testvéréhez, Agamemnónhoz fordult segítségért. A legenda szerint ugyanis amikor Helené kezéért versengtek a kérők, Tündareiosz spártai király, Helené apja megeskette a jelölteket, hogy tiszteletben tartják leánya választását, s ha valaki megsértené a házasság szentségét, közös erővel vesznek majd elégtételt. Agamemnón vezetésével tehát hadba szálltak a görög föld legvitézebb királyai, hogy bosszút álljanak Pariszon és Tróján. Készülődés a háborúra Készülődésüket azonban váratlan események hátráltatták. Odüsszeuszt, Ithaka királyát egy jóslat figyelmeztette, hogy ha hadba vonul, húsz évig nem térhet haza, ezért őrültnek tettette magát, hogy ne kelljen elhajóznia. A leleményes királyt Palamédész leplezte le, így Odüsszeusznak is csatlakoznia kellett a hadhoz. Jóslatok
Homérosz apoteózisa Egy másik jóslat szerint az ostromlók csak akkor vehetik be Tróját, ha Akhilleusz is köztük harcol. Akhilleusz Péleusz király és Thétisz gyermeke volt. Születésekor Thétisz azt a jóslatot kapta, hogy fiára kétféle sors vár: vagy hosszú életű lesz, de nevét elfelejti a világ, vagy fiatalon, harc közben veszti életét, de neve örökké fennmarad. Thétisz, hogy a második jóslat beteljesülését megakadályozza, a Sztüx sérthetetlenné tevő vizébe mártotta Akhilleuszt, de sarka (Achilles-ín), melynél fogva tartotta, sebezhető maradt. A hadba hívó követek érkezésének hírére Thétisz fiát leányruhába öltöztetve rejtette el Lükomédész szküroszi udvarában. De a leleményes Odüsszeusznak sikerült felfedeznie a lányok között Akhilleuszt, aki örömmel velük tartott a hadak gyülekező helyére. A hadak indulását Artemisz istennő is hátráltatta, akit Agamemnón korábban egy vadászat alkalmával megsértett. Ki kellett békíteni az istennőt, hogy az Aulisz kikötőjében állomásozó görög hajóhad elindulhasson. Artemisz Agamemnón leányának, Iphigeneiának feláldozását követelte. Agamemnón eleget tett az istennő követelésének, aki az utolsó pillanatban a leány helyére az áldozati oltárra egy szarvast helyezett, és Iphigeneiát a fellegekbe ragadta. A csel A görög hajóhad végre elindulhatott Trója alá. A harc változó sikerrel kilenc évig tartott. A tizedik évben Odüsszeusznak sikerült elrabolnia a trójai fellegvárból a várost védő palladiónt, Athéné istennő csodatévő szent szobrát, majd Akhilleusz legyőzte Hektórt, Trója legkitűnőbb védőjét. Végül Odüsszeusz javaslatára a görögök egy hatalmas falovat ácsoltak, melynek belsejébe legvitézebb katonáikat rejtették. A görög sereg elvonulást színlelve hajóhadával egy közeli sziget mögött rejtőzött el. A parton hagytak egy megkötözött férfit, Szinónt, aki rávette a várból kijövő trójaiakat, hogy a hatalmas szobrot vontassák be a várba, mert az Pallasz Athénének szánt ajándék. Csak Laokoón, Apollón papja tiltakozott, Poszeidón azonban két hatalmas kígyót eresztett rá és fiaira. A tragédia meggyőzte a trójaiakat Szinón szavainak igazáról, a várba vontatták a falovat, és hatalmas ünnepséget rendeztek megmenekülésük örömére. Az éj leple alatt a görögök előbújtak a falóból, megnyitották Trója kapuit, s a visszatérő katonaság beözönlött a városba. Az ünnepi lakomától és a bortól elnehezült trójaiak nem tudtak ellenállni a túlerőnek. A város elesett, házait és palotáit feldúlták és felgyújtották. Akhilleusz, az akhájok legvitézebb harcosa már nem érhette meg a győzelmet, Apollón nyilaztatta le Parisszal éppen az egyedül sebezhető testrészén, a sarkán. Amilyen küzdelmes és nehézségekkel teli volt az ostrom, olyan volt a hazatérés is. A hazatérő fővezért, Agamemnónt hűtlen felesége, Klütaimnésztra gyilkolta meg. Hazatérés Odüsszeusz húszévi bolyongás után tért haza. Eközben feleségének seregnyi kérő udvarolt, felélték vagyona nagy részét, és csak a kérők legyőzésével sikerült Ithaka királyának rövid időre nyugalmat találnia.
A trójai mondakörnek számtalan mellékszála is létezik, sőt egyes eseményeknek eltérő változatai is ismertek. Ezt a hatalmas anyagot használta fel, sűrítette a szerző a homéroszi eposzok megalkotásához. Zeusz (Irodalom): A görög mitológia főistene. Felnőve megdöntötte apja, Kronosz hatalmát, és az Olümposz helyéről uralkodott isteneken, embereken. Zeusz (Jeles napok): Görög főisten. Zeusz (Művészettörténet): (gör.) Az istenek feje, a fõisten az ókori görög mitológiában( a rómaiaknál Jupiter). Az antik epika - Homérosz: Íliász Az Íliász a Kr. e. VIII. században keletkezett hősköltemény. 15 700 sorból, 24 énekből áll. A sorok körülbelül egyharmada visszatérő fordulat, ezek alkalmazása tette lehetővé, hogy hivatásos énekmondók viszonylag könnyen adhassák elő a hőskölteményt. A mű nyelve a dór, aiol, ion ógörög dialektusok összemosásából mesterségesen kialakított nyelv. Homérosz az arisztokrácia dicsőséges világát eleveníti fel az Íliászban. De az eszményinek tartott múltat a Kr. e. VIII. század valóságos világára vetíti rá. E kor szokásai, erkölcsei és vallásos tudata süt át ezen a múltábrázoláson. Az Íliász szereplői hősök és az istenek. Az emberek világából csak a nagyszerű tettekre képes, a hőseszményt megtestesítő figurákat ismerhetjük meg: a harc vezetőit és a kiemelkedő harcosokat, de a Trója alatt harcoló sokaságot nem. Ezt az egyoldalúságot ellensúlyozzák a homéroszi hasonlatok, amelyek a köznép életét és a béke világát minduntalan az olvasó-hallgató látókörébe vonják, megteremtve az eposzi totalitást. Az arisztokrácia világában a legfőbb érték a harci dicsőséggel megszerezhető hírnév. A hírnév a közösség elismerése a közösség érdekében végrehajtott különleges tettekért (Ritoók Zsigmond). A halandók csupán így érhetik el a halhatatlanságot. A háború az istenek akaratának következménye, mint ahogy a háború végkimenetele is előre eldöntött tény. Bármily kiválóak is az Íliász hősei, sorsukat az istenek irányítják. Az Íliász cím jelentése: Ílionról, azaz Trójáról szóló ének. Homérosz műve azonban nem a város ostromának egészéről szól, és nem is a vár bevételének történetéről, hanem csak a háború egy szakaszáról, az ostrom tizedik évének 52 napnyi eseményéről. A hatalmas témából Homérosz Akhilleusz haragját és annak következményeit ragadja ki, és teszi az eposz tárgyává. Az előzményeket utalásokból ismerhetjük meg, a jövendő, a város eleste pedig csak Homérosz következő eposzában, az Odüsszeiában olvasható. Az Íliász szerkezetileg egységes, tudatosan megalkotott mű. A történet négy alappillére: 1. Akhilleusz és Agamemnón viszálya; Akhilleusz visszavonul a harctól 2. Patroklosz halála 3. Akhilleusz kiengesztelődése 4. Akhilleusz és Hektór párviadala; Hektór halála és temetése Erre a vázra csatajelenetek és egyéb epizódok (Akhilleusz pajzsának leírása, Hektór és Andromakhé búcsúja stb.) épülnek. Az eposz Hektór temetésével zárul. Fogalmak: Eposz: nagyepikai műfaj; hexameterben írott költemény, melyben egy különleges képességekkel rendelkező hős transzcendens segítséggel egy egész nép életére kiható változást hajt végre; rendszerint egy nép eredetéről vagy nagy vállalkozásáról (pl. háború) szól. Epizód: epikus és drámai művekben az a rész, amely nem viszi előre a cselekmény menetét, de szélesíti a befogadó ismereteit: pl. árnyalja a szereplő jellemét vagy háttérmagyarázatot fűz az eseményekhez; gyakran a késleltetés eszköze, ezzel a feszültség fokozásához járul hozzá; epikus művekben rendszerint önálló, kerek egységként van jelen. A hexameter hat verslábból álló (hatmértékű) daktilikus verssor, melyben daktilusok és spondeusok fordulnak elő: az
ötödik versláb mindig daktilus, a hatodik spondeus vagy trocheus. A magyar költészetben is gyakorta találunk rá példát. Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott Jankóm, vagy feledéd végkép, hogy létezem én is? Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz A hexameter ritmusa kötöttsége ellenére igen változatos, mert a kötetlen helyeken a szerző szabadon váltogathatja a verslábakat. A lassúbb sorokban több a spondeus, a gyorsabb, pergőbb ritmusú sorokban több a daktilus versláb. Ezáltal a sorok szótagszáma is változó. mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette Iliász I. ének, 3. sor u u u u u Az eposz antik versformájának keletkezéséről, kialakulásáról keveset tudunk. Falus Róbert valószínűsíti, hogy a terjedelmes, 13 17 szótagból álló hexametert két kisebb sor összeillesztésével formálták ki Homérosz ismeretlen elődei. Fogalmak: Hexameter: hatmértékű (gör.); a klasszikus időmértékes verselés egyik alapsora, az eposz hagyományos versmértéke; daktilusokból és spondeusokból állhat, az 5. versláb mindig daktilus, az utolsó versláb trocheus.