000cn.qxd 7/20/06 7:57 PM Page 1. Nemeskürty István MI, MAGYAROK

000cn.qxd 7/20/06 7:57 PM Page 1 Nemeskürty István MI, MAGYAROK

000cn.qxd 7/20/06 7:57 PM Page 2

000cn.qxd 7/20/06 7:57 PM Page 3 Nemeskürty István MI, MAGYAROK Történelmünk ezerszáz éve AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

000cn.qxd 7/20/06 7:57 PM Page 4 Lektorálta: Almási Miklós ISBN 963 05 7782 8 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akkrt.hu www.szakkonyv.hu Első magyar nyelvű kiadás: 1989 (Dovin Kiadó) Második, bővített kiadás: 1993 (Akadémiai Kiadó) Harmadik kiadás, változatlan utánnyomás: 1997 Negyedik, javított kiadás: 2001 Ötödik, javított kiadás: 2006 Nemeskürty István, 2006 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 5 Ez könyvet valamely magyar olvasandja magába Errõl õnéki nagy vígassága legyen: Hogy magyari nyelven az régi dolgok, idõk is Írván vadnak igaz krónika rendje szerint. (Vilmányi Libécz Mihály köszöntõverse Székely István: Krónika ez világnak jeles dolgairól, Krakkó, 1559. címû könyvében.)

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 6

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 7 Mi magyarok A múltat nem lehet tõlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük. Amikor a nyájas olvasó felüti ezt a könyvet és olvasásába fog: magyar nyelvû szöveget lát. Érti a szöveget, ismeri a nyelvet, a szavakat, melyek betûk halmazából és segítségével gondolatokká állnak össze. Ez a puszta tény, a szövegnek az olvasó által és az író által ismert nyelve, ez a közös nyelv, ez az agy tekervényeibe küldött és táplált közös kód, üzenet egy sajátos összetartozás érzését, tudatát ébreszti benne. A sajátos összetartozás érzését csak fokozza, hogy ezt a nyelvet kevesen értik a világon, többnyire csak azok, akik anyanyelvükként sajátították el, tehát ösztönösen, még nem tudatosan tanulva. Egy például német nyelvû, vagy mondjuk angol nyelvû szöveget sokkal többen értenek, olvasnak, élveznek, mint ahányan azt anyanyelvként megismerték. Ennek folytán magyar nyelvünk puszta használata egy olyan viszonylag csekély számú, zárt gondolati közösség tagjává avatja e nyelv, az anyanyelv olvasóját, vagy az e nyelven megszólalót, hogy ennek tudata, netán pusztán ösztönös alkalmazása az átlagosnál szorosabb összetartozási érzést kelt a nyelv használójában. Társadalmi, rangbeli osztályhelyzetbeli, vallásfelekezetbeli, politikai nézetbeli különbségtõl függetlenül az elsõ, minden mást elnyomó alapfelismerés: a nyelvközösség tudata. Amikor a tübingeni Cotta könyvkiadócég Hager cs. kir. rendõrminiszter tanácsára 1808. március tizedikén hirdetést tett közzé, miszerint pályadíjban részesíti azt a tanulmányt, mely a magyar nyelvet tüzetesen tanulmányozva megvizsgálja: alkalmas-e ez a nyelv magasabb közigazgatási, tudományos, kereskedelmi, mûvészi tevékenység kifejezésére akkor Kazinczy Ferenc beküldte pályamunkáját a Cotta kiadónak, s abban kifejtette: A külföld pázsitján fáradtában elheveredett rekruta amint magyar szót hall a mellette elhaladó szekérrõl, azonnal felpattan s kiált elragadtatva: Nézd ezt a magyart! a 7 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 8 Vagyis a napóleoni háborúk sokféle nyelven beszélõ katonái között ha ketten magyarul szólalnak meg, rang- és társadalmi különbség nélkül örvendenek egymásnak, mint akik összetartoznak. Mi is ma gyakran tapasztaljuk, hogy ha külföldön magyar szót hallunk, elsõ érzésünk az örömé, és csak jóval ezután kezdjük mérlegelni, ha ugyan mérlegeljük, hogy a magyarul szóló ki fia borja, mikor, honnan, hogyan, miért került külföldre? Mindez nem nacionalista túlbuzgóság vagy gõg folyománya, hanem egyszerû, de eltéphetetlen összetartozási érzés megnyilvánulása. Benjamin Lee Whorf (Language, Thought and Reality, New York, 1956.), és nyomán Edward T. Hall (The Silent Language, New York, 1959.) amerikai tudósok kimutatták, hogy az ember oly módon érzékeli az õt körülvevõ világot, ahogyan azt anyanyelve már eleve beprogramozta számára... Két nyelv különbözõképpen programozza ugyanazt az eseményt, egyetlen hitvallást vagy filozófiai rendszert sem értékelhetünk a nyelvétõl függetlenül... Anyanyelvünk foglyai vagyunk. (Edward T. Hall: Rejtett dimenziók. Budapest, 1980. Falvay Mihály fordítása.) Egy és ugyanazt a benyomást, tapasztalatot tehát másként programozza be agyába egy német és egy magyar anyanyelvû ember. Egyszóval a gondolkodásmód, a világról, környezetünkrõl kialakított képünk anyanyelvünk szerint alakul megváltoztathatatlanul, s ezt a képet legföljebb viszonyíthatjuk más anyanyelvûekéhez. A középkor kultúrája és keresztény eszmerendszere, hitvilága azért maradt egységes (az anyanyelvûséget elõtérbe állító reformációig) Angliától Magyarországig, Svédországtól Itáliáig, mert a hittudomány és ebbõl következõleg a világ megismerését elõsegítõ tudás mindenütt, egységesen latin nyelven programozódott a fejekbe. A nyelvi programozás különbsége akár háborúig vezethetõ konfliktusokat is okozhat. (Okozhat, tehát állításunk nem kizárólagos.) Karl von Frisch Nobel-díjas osztrák tudós a méhekrõl írott könyveiben kimutatta, hogy a méhek nyelve közismerten a táncuk, ámde másmás vidékek méheinek ugyanazon tánc- és mozdulatjelei mást-mást jelentenek; így megfigyelte, hogy ausztriai és itáliai méhek egymással összeeresztve pusztítani kezdték egymást, mert az osztrák méh bizonyos mozdulata mást jelentett számára, mint ugyanaz a jel az olasz földön született méhnek. Más volt a jel tudatban programozott tartalma itt is, ott is. Jacques Lacan francia nyelvész és lélekbúvár ezt a gondoa 8 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 9 latsort lélektani kutatásaiban hasznosította; Saussure nyelvi tételeit továbbfejlesztve, megállapította, hogy a nyelv és annak használati módja az egyének lelkivilágát is meghatározza, s e felismerés alapján bizonyos lelkibetegségek gyógyíthatók. Mi, magyarok ma semmiképpen sem vagyunk biológiailag vagy fajilag leszármaztatható utódai honfoglaló õseinknek. E sorok bármelyik olvasójának valamelyik õse valamilyen más nemzetiség gyermeke. Mégis magyarnak valljuk magunkat, mert ez az anyanyelvünk, és e nyelv megszabta közös gondolkodási kód az együvé tartozás tudatát ébreszti bennünk. De vajon nem szûkítjük-e ezzel a magyarság fogalmi határait? Nem zárjuké ki a más nyelven beszélõket a szentistváni testamentum soknyelvû, soknemzetiségû állameszményébõl? Kétségtelen, hogy a szent korona országát sokféle nyelvû nép lakta, s ezek büszkén vallották magukat hungarus -nak. Lehetséges, hogy a középkori latin nyelvû világirodalom nagy költõje, önérzetesen hungarus Janus Pannonius horvát anyanyelven tanulta meg a gondolkodás alapfogalmait. Mégis: Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannonia is küldi a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám Szellemem egyre dicsõbb, s általa híres e föld! (Berezeli A. Károly fordítása) A hazám is büszke lehet rám... Így tekintette hazájának Magyarországot Johannes Bock német tanító, aki 1593-ban költözött a németek lakta Szepességbe s aki Bocskay szabadságharcának lelkes híve lett. Azokra a költõkre, akik rosszindulatúan írnak a magyar néprõl címû latin nyelvû versében megható szeretettel tesz hitet magyar hazája mellett. Egy másik versében pedig egy Balassi lelkesültségével ünnepli a huszárokat: Dísz, diadal Magyarországnak, valamint a királynak: rajta tehát szaporán, mindig elõre, huszár! (Geréb László fordítása) a 9 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 10 Magyar tehát az is, bárminõ légyen is az anyanyelve, aki magyarnak vallja magát s hazájáért életét is adja, mint Karl Graf von Leiningen- Westerburg honvéd tábornok, aradi vértanú. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a honfoglalás után államot alkotó magyarság magyar nyelvû gondolkodása és fogalomalkotása alakította olyanná az országot, amilyenné az vált. Ne feledjük, hogy elõbb volt magyar történelemtudat, mint történettudományi mû. Anonymus honfoglalás-regénye, az elsõ e nembõl, melyet ma ismerünk, több, mint háromszáz évvel az általa leírt események után készült, ámde maga is bevallja, hogy amíg õ tollat fogott, addig századokon át regéltek a parasztok honfoglalás kori meséket, az igricek pedig hõsi énekeket zengtek. Szájról szájra jártak ezek a közemlékezetben megõrzött anyanyelvû dalok. Ez a szóbeli költõi hagyomány egy soha ki nem hunyó történeti identitástudatot képviselt és hordozott. A magyarság emlékezett rá, hogy valaha, évszázadokkal az államalapítás elõtt, magyar törzsek maradtak vissza az õshazában, s mikor IV. Béla Julianus barát vezetésével expedíciót küldött értük, meg is lelték õket. Azt a magyar nyelvet beszélték, amit Julianus! Mátyás király udvari hírlapírója, Galeotto Marzio figyelt fel arra, hogy mennyire egységes magyar nyelvet beszélnek az országlakosok, fõúr és pór könnyen megérti egymást, holott például Itáliában az északi nem érti a délit, az úr sem a szolgát. A miatyánk középkori szövege majdnem szó szerint azonos azzal az imával, amelyet ma mondunk. Kétségtelen, hogy a magyar nyelv már a középkorban egységesebb volt és hamarabb kialakult, mint a többi európai nyelvek. Egy Mária siralomkori német nyelvû verset a mai német ember nem ért meg, és a Dante elõtti olaszsággal se nagyon tud mit kezdeni a mai átlagolasz. Ezzel szemben a régi magyar nyelv közel áll a mai magyar nyelvhez. Ez persze nem erény, nincs ezzel mit dicsekedni viszont érdekes tény, mely nem hagyható figyelmen kívül. Az õshazából, bárhol lett légyen is az, nem egy faj indult el és érkezett a Kárpát-medencébe, hanem egy nyelv. Egy nyelv indult honfoglalásra, józan ésszel alig magyarázható módon olvasztva magába (és ezzel gazdagítva is önmagát) a legkülönbözõbb társult törzsek és népelemek nyelvét. A nyelvvel együtt persze eszmerendszerét is. Feltûnõ, hogy átmenetileg a kaukázusi kazár birodalomban élõ, oda betagolódott magyarság megismerkedvén a zsidó vallással, milyen tartósan a 10 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 11 õrizte a választott nép hitét és gondolatkörét. Még a mohácsi vész után is született költemény A zsidó és a magyar nemzetrõl, melyben, némi egyszerûsítéssel szólván, azt fejtegeti Farkas András költõ, hogy mindkét népet azért szereti nagyon az Úristen, mert bünteti... Jersze emlékezzünk az örök Istennek Csudálatos nagy hatalmasságáról Mellyel Szkitiából régi magyarokat Jó Magyarországba olyan módon kihozá, Mint régen kihozá zsidó népeket A fáraó királynak markából, inségébõl. A honfoglaláskor Isten termékeny földre vezette a magyarokat, ellátta õket A Duna vizivel, a Tisza vizivel, Száva, Dráva, Szamos, Maros vizivel, Erdõkkel, mezõkkel, szép zsiros füekkel Juhokkal, lovakval, tikval, ludval, disznóval. Õket a nagy Isten itt mind megszállítá, Mint a zsidó népet Kánaánnak földében. Aztán amidõn a magyarok elbízták magukat, ugyanúgy büntette õket Isten, mint a zsidó népet a babiloni fogsággal: Egyfelõl verete pogány törökökkel, Másfelõl némettel és a sok pártolókkal. (1538. január 6.) De megismerkedtünk az õshazában a keresztény hit alapjaival is. Õstörténetünk a mai napig tisztázatlan és homályos. A tudomány legbiztosabb fogódzója tehát a nyelv történeti elemzése. Tudjuk, hogy a finnugor nyelvcsaládból származunk, de hogy miként s hogyan vándoroltak e nyelv õsváltozatát beszélõ-alakító eleink, mikor s hogyan szerezték török jellegû szókincsüket, monda- és ízlésvilágukat, mitológiájukat, az már vitatható. Legújabban Bartha Antal foglalta össze az erre vonatkozó ismereteket A magyar nép õstörténete címû mûvében. (Budapest, 1988.) Tény, hogy Szent István korában már nagyjából egya 11 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 12 séges magyar nyelven értettek szót egymással a szerte az országban megtelepült törzsek és tény az is, hogy megvolt a maguk történeti identitástudata, eredetmondája és mondái, sõt elhivatottságtudatunk is kialakult. A fogalmi gondolkodás éppúgy nem volt ismeretlen a magyar nép elõtt, mint ahogyan a betû, rovás szavak megléte bizonyítja, hogy ismerték az írást, amely persze primitív rovásírás volt, mellyel bonyolult összefüggéseket nem lehetett kifejezni, de amely rovásírás a középkor végéig élt és használatban maradt. (1482 felsõszemerédi templomfelirat; 1483 nikolsburgi rovásábécé). Különösen tanulságos a magyar történelem, identitástudat és nyelv összefüggésében a Mohács utáni két évszázad története. A középkori magyar állam 1541-ben, Buda török kézre kerülésével megszûnt. Az ország földrajzi közepe török hódoltsági területté vált, Erdély török fennhatóság alatti, de belügyeiben szabadon intézkedõ önálló fejedelemséggé alakult, Nyugat-Magyarország és a Felvidék pedig a magyar királlyá koronázott Habsburg császárok birodalmába tagolódott be. Háromféle közigazgatás, adózás, államrend, politika és mégis, ez a három részre szakadt terület, egy megszûnt állam helyén, noha sokféle nemzetiség lakta már akkor is, szellemében, kultúrájában és nyelvében megõrizte egységes magyar mivoltát; a magyar identitástudat változatlanul élt és biztosította a magyar történelmi tudat megszakítatlan folyamatosságát. Az országlakosság változatlanul Magyarországban gondolkodott akár török basák, akár császári tábornokok, akár erdélyi fejedelmi tisztviselõk parancsoltak légyen is az embernek. Meglepõen rugalmas és folyamatos volt a közlekedés is a három országrész között. Egy dél-baranyai török hódoltsági faluban tevékeny lelkész színdarabjait mind Kolozsvárott, mind Magyaróvárott kinyomtatták. Egy szintén török hódoltsági területen élõ tolnai lelkész-szerzõpáros bibliafordítását Kolozsvárott nyomtatták ki. A magyar irodalmi nyelv, nem utolsósorban a reformáció hatására, bámulatos virágzásnak indult. Elsõ klasszikusaink egy, a szó korábbi, középkori értelmében immár nem is létezõ Magyarországon éltek, alkottak, dolgoztak. Innen ered az a máig érzékelhetõ magyar különlegesség, hogy az írók a magyarság önfenntartásának kérdéseibe mindig gyakorlatilag is beleszólnak, a mindenkori politikai hatalom birtokosainak nem csekély megütközésére. Hiszen õk, a magyar irodalom tartotta fenn évszázadokon át a magyar létezés folyamatosságának tudatát! a 12 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 13 Mindebbõl következik, hogy a mindenkori magyar állam, vagy bármely állam lakosának, polgárának, adófizetõjének lenni nem azonos a magyarsághoz tartozás fogalmával. 1920. június negyedike óta a szentistváni Magyarország óriási területei kerültek más államok fennhatósága alá (csak Erdély területe nagyobb, mint a mai Magyarország!) és ezáltal az ott élõ magyarok, noha az illetõ állam polgárai, mégis magyarok maradtak, amiképpen a világon szétszóródott magyarok is azok. Herman József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének igazgatója állapította meg: A magyar nyelvûség (a magyar anyanyelvûség, illetve a magyar nyelv nagyjából rendszeres, különbözõ élethelyzetekben való használata) gyakorlatilag a magyar nemzethez való tartozás objektív kritériumát jelenti s a magyar nemzeti lét folytonosságának is legegyértelmûbb jele. (Világosság, 1988. 8 9. sz. 518. lap.) Mondanunk sem kell, hogy a törökellenes felszabadító háborúk sikere és a Rákóczi-szabadságharc veresége után a Habsburg Birodalomba való végleges betagolódás alapfeltételévé vált a magyar nyelv megszüntetése kivéve Mária Terézia uralkodásának és a reformkornak néhány évtizedét. A szándék az uralkodóház részérõl logikus. Mint tudjuk, a Világost követõ önkényuralom idején ez végletessé fajult: átmázoltatott cégtáblák, megszüntetett magyar iskolák, a közigazgatás nyelvének elnémetesítése... Mindezt most, bevezetõként csak azért jelezzük elõre, mert kétségtelen, hogy: 1. az elnyomó hatalom is úgy tudta: a nyelv hordozza a magyarságtudatot; 2. a magyarság, a magyar nyelv nem másokat elnyomó vagy kizáró magatartással biztosította saját fennmaradását, hanem ellenkezõleg, védekezni kényszerült. Ezért a millennium körüli idõkig, amikor sajnos kétségtelenül megnyilvánult egy erõszakos nyelvi magyarítás szándéka a magyar királyi kormányok (és a közvélemény egy részének) oldaláról, a magyar nyelv nem erõszakos terjesztés folytán maradt fenn, hanem a megszüntetését célzó intézkedésekkel szembeni védekezés õrizte meg. S ez ismét csak annak bizonysága, hogy a magyar anyanyelv használata: magyar mivoltunk kifejezése. A helyzet tehát ez: a középkori magyar állam 1541-es megszûnése óta eltelt négyszázötven év során a magyar nyelv használatát, létezését a birodalmi kormányok ritka kivétellel vagy tagadták, vagy üldözték, a 13 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 14 tiltották, de legalábbis elhanyagolták; a központi közigazgatás és a hadsereg nyelve pedig semmiképpen, soha sem volt magyar. Ebbõl következõleg minden lehetõség megvolt arra, hogy a magyar nyelv és vele a magyar történelmi identitástudat kishíjára fél évezred során megszûnjék. Nem szûnt meg. Napjainkban sajnos már vannak aggasztó jelei egy nyelvi önfeladásnak, önpusztításnak. A trianoni béke óta alig találunk magyar szót új találmányokra, létesítményekre, szokásokra, holott 1918-ig a lehetõ legkönnyedébben kerültek felszínre a rejtve létezõ szókincsbõl olyan szavak, mint vonat, vasút, villany, távíró, távbeszélõ, gépkocsi, földalatti, mozi, tõzsde; most viszont rádió van és tévé és szoftver sõt még a földalatti vasutat is visszametrósítottuk. Nincs ezen mit mosolyogni: mindenképpen egy kisebbrendûségi érzés és tudat megnyilatkozása ez a jelenség. Úgyse találunk jobbat, minek keressünk? A nyelvújítás korában, amikor Kazinczyék és velük az egész nemzet lázas izgalommal keresett és talált korszerû magyar szavakat és fogalmakat, az országlakosság megalkuvásra hajlamosabb része készséggel ismerte el, hogy azonos tartalmú szavak németül kiejtve többet, magasabb fokozatot jelentenek, mint magyarul; ekkor rögzõdött meg az, hogy professzor több, mint tanár és hogy a muszáj több, mint a kell. A profeszszor sokkal elõkelõbb szó magyar megfelelõjénél; amit pedig meg kell (kellene) tenni, azt nem biztos, hogy muszáj. Viszont, ha muszáj (muss sein) nincs ellentmondás! Amellett már a tanár szó is erõltetett nyelvújítási csinálmány; úgy látszik, régi szép tanító szavunk, melyet az elsõ reformátorok olyan szívesen használtak, nem volt eléggé elõkelõ. Pedig Gárdonyi Géza még jól érezte magát tanítóként. Látszólag elkalandoztunk jelen könyv tárgyától. Valójában azonban mégis a lényeget érintettük. Mi, magyarok azért érezzük magunkénak a szentistváni birodalom történetét, múltját, mert anyanyelvünk magyar lévén, akkor is azonosítjuk magunkat vele, ha õseink történetesen csak mondjuk a török háborúk után, vagy Mária Terézia idején, vagy a múlt században települtek meg e földön. Mégsem õsei idetelepülésének idõpontjától kezdve számítja ki-ki a maga saját történelmét; nem is attól kezdve, hogy az idetelepült õs mikor tanult meg magyarul; hanem már István király korát, a tatárjást, Mohácsot, a kuruc háborúkat, negyvennyolcat emlegeta 14 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 15 ve is azt mondjuk: mi. Mi így tettünk, mi úgy tettünk, gyõztünk, vesztettünk holott a nagymama vagy az ükapa még német vagy szláv földön élte gyanútlanul a maga életét. Hiszen legtöbbünk neve, vagy valamelyik õsünk neve beszédesen hordozza német, szláv vagy zsidó eredetét. A magyar nyelvet Déryné Schönbach Rózsi terjesztette mindenkinél lelkesebb buzgalommal szerte e hazában, és a Himnusz zeneszerzõjérõl nemegyszer kellett öntudatos német ismerõseimnek bizonygatnom, hogy neve ugyan német Erkel Ferencnek, de õ maga és zenéje magyar. Zsiray Miklós idézi Ravasz Lászlót Nyelvünk alkata címû tanulmányában: Nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb és akkor is él, amikor a föld már nem a mienk. Nagyobb, mint a történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem fér el a történelemben. Az egyetlen nemzeti vagyon, amelybõl a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek... Titkos jegy, amelyrõl minden bábeli zûrzavarban egymásra ismerünk. Leghûbb képünk, mert nem a nyelvünk olyan, mint mi, hanem mi vagyunk olyan, mint a nyelvünk. Bástyánk, lélekgyepûnk, védelmi rendszerünk, szent kapunk, amelyik kizár és befogad, menedéket nyújt és otthonunkat jelzi. Tudományunk és jogrendünk éppúgy Európáé, mint a mienk; egyedül a nyelvünk a mi külön sajátunk és senki másé. De vajon elég-e pusztán a nyelvre, a kimondott szóra hivatkozni a magyar történelemrõl elmélkedvén? Csak akkor és úgy, ha e fejezet bevezetõ sorainak szellemében gondolkodunk. Vagyis: anyanyelvünk, valamint nem mindenkiben, de sokakban az idekerüléskor megtanult magyar nyelv ismeretében a beprogramozott szókincs egyszersmind gondolatkinccsé válik, e gondolatkincs pedig meghatározza a külvilágról, környezetrõl szerzett benyomások egyfajta sajátos értékelését, mely eltérõ attól, ahogyan ugyanezeket a benyomásokat egy, mondjuk, németül beszélõ, azaz dehogy beszélõ: gondolkodó ember értékeli vagy értékelné. Méhek táncolnak határon belül és határon túl, talán mind köszönnek egymásnak, de a köszönést a másik támadásnak érzi... És persze fordítva is: a támadást köszönésnek. Úgy tûnik, s ezt akár szelíd örömmel is mondhatnánk, hogy nyelvünk és a nyelvvel együtt elsajátított gondolkodásmód sok idegennek tetszett meg környezetünkbõl; szívesen alkalmazkodtak hozzánk. a 15 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 16 (Lásd Bocatius János idézett verseit.) Befogadás ez a javából, nem pedig tiltó kirekesztés és nem is erõszakos magyarosítás. Az ily módon magyarrá nõtt-nevelõdött ifjú és/vagy magyarrá vált felnõtt ember feltétel nélkül vállalta magyar mivoltát, a vele járó hátrányokkal is, mint a budai német postamester orvosnak taníttatott fia, Schedel Ferenc, aki Toldy Ferencként méltán kapta a magyar irodalomtörténet atyja nevet. Egyszóval tehát, bármily könnyen félreérthetõ kifejezést vagyunk is kénytelenek használni: magyarnak lenni bizonyos értelemben világnézet. (Nem a szó politikai értelmében!) Nem kirekesztjük tehát magunkból a világ többi részét (ahogyan legszerencsétlenebb szállóigénk hirdette: extra Hungariam non est vita...), hanem befogadjuk. Örök emlékem, amikor Piere Paolo Pasolini olasz költõ és filmrendezõ kérésére Kardos Tibor Dantekutató tudósunk felolvasott néhány sort Babits Isteni színjáték-fordításából. Mint tudjuk, egyetlen nyelven se sikerült tercipákba fegyelmezni a verssorokat. Csak magyarul. Pasolini elragadtatva kiáltott fel: Ti valóban befogadtátok Dantét. Dante immár magyar költõ is... Nem is olyan retorikus túlzás. Ezt a magyar mivoltot, ha úgy tetszik: világnézetet, a világ nézésének és látásának, megítélésének ezt a módját természetesen a föld, a táj, a táplálék, a víz, a bor, a levegõ, a szülõk adta gének; a környezet hangulata, sírások és nevetések, örömek és bánatok, büszkeségek és megaláztatások alakítják. És az anyák és a feleségek, az asszonyok, az anyanyelv továbbörökítõi. Cseppet sem túlzó megállapítás ez. Másoknak is feltûnt, hogy a magyarrá honosult emberek nagyobbik része olyan férfi, aki magyar feleséget vett nõül. Damjanich, Leiningen feleségei magyar asszonyok. De ez csupán példa. Habsburg Ferdinándnak, az egyetlen Habsburg-uralkodónak, aki Ferenc Józsefig jól tudott magyarul, magyar felesége volt: Anna, II. Lajos nõtestvére. Így lett magyarrá magyar feleségei révén a Salm család, a XVI. század kiváló katonáit és államférfiait adó família. Ez is csak példa a sok közül. Ne folytassuk, nehogy magyar módra megkönnyezzük magyar mivoltunkat, miközben kívülállók értetlenül csóválják fejüket fura érvelésünk hallatán. Õk nem értenék, hogy mi ezt komolyan mondjuk, mert így van. Mások méhei másként táncolnak. Nem is szólva arról, hogy a mi nyelvünk programozottsága a miénk ugyan, de távolról sem tökéa 16 A

005nem.qxd 7/20/06 8:03 PM Page 17 letes. Ha tökéletes lenne, még ép volna a szentistváni alapítású ország. De már nem ép, és ezt magunknak köszönhetjük. Sõt, egyre fogy. Ez is a mi hibánk, még akkor is, ha mások vettek el belõle. Ezen már nem tudunk fordítani, de igenis õrizni tudjuk, ha akarjuk, a múltunkat. Ezt senki sem veheti el tõlünk. aa