A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E Új sorozat, III. évfolyam, 3. (19) szám Bécs, 2008 március Sławomir Mrozek A Bla-bla-bla "A rossz következmények gyógyítása helyett, meg kell szüntetni a baj okát" így szólt a marxista tudományosság első alapelve. Bölcs. Vagy hülyeség mégis. Mert egy másik, éppen ugyanennek a diszciplínának még elsőbb alapelve meg azt hirdeti, hogy a világban minden rossz oka az a világ, amely nem "Marx, Engels és Lenin elgondolásai" szerint van átalakítva. Tehát hülyeség. Próbálták átformálni, és csak akkor hagytak neki békét, amikor kiderült, hogy elviselhetetlen hülyeség. A marxizmusban minden roppant logikus volt, csak maga a marxizmus volt értelmetlen. A paranoiások módfelett logikusak, csak elmebetegek. A logika még nem bölcsesség. Mi, akiket már régebben átgyúrtak, és tisztában vagyunk egyel s mással, fel sem tudjuk fogni, hogy a világ, amely ezt az átalakítást csak hallomásból ismerte, mennyire megfertőződött a marxista gondolatok üledékével. Nem értjük, annak a világnak az elitje hogyan juthatott el az intellektuális felelősségtől oda, hogy mindenek fölé helyezze a logikát, vagyis racionalizmust, mely út vezette őt a filozófiától az egyszerű blabláig, s miként terjedt az tovább az ottani népekbe. De fel tudjuk-e fogni, hogy milyen mélyen maradt ez meg bennünk? Amit egy zseniális, paranoiás, szakállas ember már több mint száz éve kitalált Londonban, azt ma a globális félművelt ismételgeti, vagyis immáron a fia, aki ráadásul még azt sem tudja, hogy honnan is került hozzá. A huszadik század szerencsétlenségére, a társadalmi mérnöktudomány, amely tönkretette Eurázsiát, Afrikát, rohasztani kezdte Dél-Amerikát, a világ többi részét pedig a mai gondjaiba kergette - s amelyekből nem tudni mikor, és hogy fog kikecmeregni -, pontosan az említett marxista "a rossz következmények gyógyítása helyett stb" eljárást használta. A társadalmi mérnöktudomány a társadalmakat képlékeny masszának, a mindent jobban tudó mérnökök által modellezett nyersanyagnak tekinti. És miért is ne gyógyítanák a rossz következményeket, az okokat figyelmen kívül hagyva? Ha nem borotválkozom, borostás lesz az arcom, a borotválkozást unom, a borosta meg zavar. Az egyetlen bölcs megoldás: vágjam le a fejem. Az egyes életekben, vagyis a magánéletben az okok és a következmények láncolata, amelyek a soron következő következmények okaivá válnak, és így tovább, egészen az ember megszületéséig vezet vissza. Az út végén, illetve az elején, az élet a bűnös mindenért, a részvétel benne mindig akaratlan. A társadalmi életet sokkal nehezebb átfogni, mint a magánéletet, már csak azért is, mert a társadalmi életnek sem az eleje, sem a vége nem látszik. Nem látszik az okok és következmények elhelyezkedése és terjedése, még azoké sem, amelyeket ismerünk, és biztos, hogy nem ismerjük mindet, túl van az a mi logikánkon. Csak azokat választhatjuk, amelyek nekünk tetszenek éppen, és úgy teszünk, hogy az már a minden. Ám a posztmarxista úzus azt az érzést adja, hogy az ember ért mindent. A tartalomból: MEGHÍVÓ: Dr. Bartók István irodalomtörténész előadására 2008.04.06-án, 17,30 3. oldal DR. BARTÓK ISTVÁN Sylvester János, a korán érkezett újító 4. oldal CANTIO OPTIMA: GYIMÓTHY GÁBOR Nyelvlecke 5. oldal Kodály Zoltán nyelvművelő írásaiból 6. oldal RADICS ÉVA Zenészek a Fertő tó környékén 7. oldal TUBÁK CSABA Levél a Duna TV-hez 8. oldal Petőfi mint korrektor 8. oldal GYERMEKEK OLDALA: Lusta legény, serény leány (csángó népmese) 9. oldal FIGYELŐ Hírek, kiállítások, impresszum 10. oldal
2. III./3. 2008 március És a félműveltet semmi sem elégíti ki úgy, mint a bizonyosság, hogy ért mindent, s ebből a szempontból a kommunizmus páratlanul kielégítette. Meg az a joga, hogy elpanaszolhatja kudarcainak "okait". Tehát odajut, ahová a söre mellett, ha meg absztinens, a teája mellett papoló lusta. Nemes, megértő és sértett emberré válik. Zárjuk be a kórházakat, mert minden betegségnek van valami meg nem szüntetett vagy elháríthatatlan oka. Szüntessük meg a rendőrséget, a bíróságokat és a börtönöket, mert minden bűntettnek bizonyosan vannak valamilyen okai. Végezzünk az iparral és a kereskedelemmel - amit egyébként már meg is pró- báltak tenni és majdnem sikerült -, mert valaki bizonyosan gazdagodik belőlük, de nem mindenki egyenlően. Zárjuk be a templomokat, mert az eredendő bűnre nincs radikális gyógymód, ne csináljunk többé gyerekeket, mert úgyis megöregszenek és meghalnak. Sőt, az evést is hagyjuk abba, hiszen pár óra múlva úgyis megint ehetnékünk támad. Végtére az evés csak a nem evés következményeit gyógyítja, a mély ok pedig a hasunkban van, nem igaz? Vagy hagyjuk abba a blablázást. De ez esik leginkább a nehezünkre. (Személyes vallomások, 2007, Varsó) Józsa Péter fordítása A BPT Balassi-estje 2008. február 3-án került sor a Bornemisza Péter Társaság első idei kulturális estjének megrendezésére. Az est meghívottai budapesti irodalomtörténészek, Kőszeghy Péter és Szentmártoni Szabó Géza voltak. Mindketten különösen a 16.-17. század irodalmával foglalkoznak. Az említett irodalmi esten Balassi Bálintról és költészetéről beszéltek nekünk, legújabb kutatásaik alapján, újszerű megvilágításban. Kőszeghy bemutatása szerint Balassi Bálint a magyar szerelmi líra első képviselője, aki "leplezetlenül" fejezi ki érzelmeit. A kutató világirodalmi példákat is idézett összehasonlításképpen. Szabó Géza, a latin nyelvű költészet kiváló ismerője, érdekes részleteket mutatott be, így egészítve ki a hallottakat. A hallgatóság ily módon kiváló képet kapott a 16. századi magyar irodalom európai kontextusáról és időt álló értékeiről. A két tudományos kutató előadásmódja is rendkívül újszerű volt, mondandójukat ugyanis dialógusszerűen, egymás közt gyorsan váltva adta elő, ezzel is fokozva a hallgatóság érdeklődését. Az idővel való gazdálkodásuk is a hallgatóságra való odafigyelésüket bizonyítja. Ily módon viszonylag rövid idő alatt nemcsak Balassiról, hanem a világirodalom más nagyjairól is hallottunk, olyanokról, mint például Dante, Petrarcara vagy Shakespearere. A hozzászólások, kérdések viszont azt bizonyították, hogy a résztvevők valóban figyelmes hallgatók voltak. Fontosak nekünk ezek a vasárnap délutáni Bornemisza-rendezvények! Úgy vélem, a hallgatóság igényessége adja meg a rangját a Társaságnak és a meghívott előadók is ezért jönnek el szívesen. Köszönjük Kőszeghy Péter és Szabó Géza tudományos kutatóknak élvezetes, gazdag, a figyelmes hallgatóknak sok új ismeretet adó előadását! Gyalainé Csernák Emília
III./3. 2008 március 3. M E G H Í V Ó a Bornemisza Péter Társaság következő estjére Meghívottunk Dr. Bartók István irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa Az előadás témája: Sylvester János, a korán érkezett nyelvújító 2008. április 6-án, vasárnap, d.u. 17:30 órakor Az előadás helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15 Dr. Bartók István irodalomtörténész, 1955-ben született Budapesten. A szegedi egyetemen 1979-ben magyar latin szakos tanári, 1981-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1994-ben az irodalomtudomány kandidátusa, 2008 januárjában sikeresen védte meg akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatói munkája mellett a Pécsi Tudományegyetemen tanít. Közel száz tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban és tanulmánykötetekben. Könyvei: "Sokkal magyarabbul szólhatnánk és írhatnánk": Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630 1700 között, Budapest., 1998; Companion to the History of the Neo-Latin Studies in Hungary (szerkesztő, társszerző), Budapest., 2005; Mennyek Királynője, Budapest., 2005 (ismeretterjesztő); Ioannes Sylvester, Grammatica Hungarolatina (kritikai kiadás), Budapest., 2006; "Nem egyéb, hanem magyar poézis": Sylvester János nyelv- és irodalomszemlélete európai és magyar összefüggésekben, Budapest., 2007. * Bartók István az irodalomelméleti gondolkodás másik ágának híveként inkább nyelvként, mint fikcióként értelmezi a költészetet, azaz nem a fikciósságban, hanem a nyelvi megformálásban keresi ennek lényegét. Ezért tudja alapjaiban azonosnak látni az eddig ismertetett, egymással sokszor nagyon is élesen vitázó nézeteket, melyeknek, mint mondja, "közös vonása, hogy a vizsgált fogalmat a vers tárgyának a valósághoz való viszonya alapján határozzák meg... Mindez igaz lehet az inventio poeticának minősített Balassi-versekre, de azokon kívül még nagyon sok más költő nagyon sok más művére is, amelyeket nem neveztek inventio poeticának." Bartók nem az inventióra, hanem a kifejezés második tagjára, a poeticára koncentrál. A korabeli irodalomelméleti hagyomány részletes vizsgálata után így összegzi véleményét: "Balassi Bálint inventio poeticája a költészettanban használatos, a költő számára fontos inventio-fogalmat jelenti. Jelzője megkülönbözteti mind a köznapi, mind a dialektikai-retorikai értelmezéstől. Tartalma a költői tevékenység azon összetevője, amelyet már a középkorban is jelöltek hasonló kifejezéssel, de a XVI. század második felében, az olasz arisztoteliánus poétikákban foglalkoztak vele részletesebben. Eszerint a költő sajátos, csak rá jellemző inventiójának lényege a tárgy előadásának módja, a nyelvi megformálás. Inventio poetica az erre irányuló alkotói folyamat, valamint eredménye a kész vers." A költő inventiója, témalelése elválaszthatatlan a szavaktól, amelyekkel azt leírja; a téma rögtön költői szavakban születik meg. Ez magyarázza a kifejezés eredetét, azaz hogy miért hívják inventio poeticának. E szerint a definíció szerint az inventio poetica "a versnek azt a fajtáját" jelenti, "amelynek legfőbb értékét a szerző a költőhöz méltó kidolgozásban látja". (Részlet Tóth Tünde "Balassi Bálint és az inventio poetica" című irodalomtörténeti tanulmányából)
4. III./3. 2008 március Bartók István Úttörő kezdeményezések egyenes folytatás nélkül: Sylvester János, a korán érkezett újító A magyar művelődéstörténetben többször is előfordult, hogy valaki szerette volna itthon elterjeszteni külföldön szerzett tapasztalatait, de próbálkozásai nem találtak megértésre. A 16. század első feléből jó példa erre a jelenségre Sylvester János életműve. Jelentőségével a magyar nyelv művelésében és az anyanyelvű irodalom kialakulásában régóta tisztában van a kutatás. Az újabb vizsgálódások alapján azonban egyre világosabbá válik, hogy tevékenysége nemcsak magyar vonatkozásban fontos, hanem nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő. Munkásságát összehasonlítva a kortárs szellemi áramlatokkal megállapítható, hogy Sylvester a humanista nyelv- és irodalom-felfogásnak azokat az elemeit tette magáévá, amelyek Európa-szerte a népnyelvek felértékeléséhez és az anyanyelvű irodalom megerősödéséhez vezettek. Munkássága úttörő jelentőségű mind a nyelvtudomány, mind az irodalomtörténet számára. Párhuzamos magyar latin grammatikája anyanyelvünk első ismert rendszerezése. Elsőként fordította le a teljes Újszövetséget. Hibátlan magyar nyelvű időmértékes versei ugyancsak az elsők ebben a műfajban. Az átvitt értelemben használt szavakról, a képes beszédről szólva amellett érvel, hogy nyelvünk alkalmas a költői kifejezésmódra. Annál tragikusabb, hogy Sylvester túlságosan is korán igyekezett hazájában meghonosítani mindazt, amit külföldi tanulmányai során, Krakkóban és Wittenbergben megismert. Nyelvtana feledésbe merült; Újszövetség-fordítására a teljes Károlyi-biblia megjelenése után már senki sem volt kíváncsi. Magyar disztichonjainak metrikai tökéletességét legközelebb talán a 19. században érték utol. Egyre gyakrabban fogalmaztak meg a költészetről olyan megállapításokat, amelyek más forrásokból táplálkoztak, de megegyeztek Sylvester korai észrevételeivel. Sylvester János a magyarországi viszonyokat illetően messze megelőzte korát. Még ha kezdeményezési nem is találtak egyenes folytatásra, a későbbi századokban a nyelv tudatos művelésével és az anyanyelvű irodalom elterjedésével lassan megvalósult mindaz, aminek Sylvester korán érkezett előhírnöke és sok tekintetben elindítója volt. Így annál is inkább megérdemli legalább az utókor megkésett figyelmét és elismerését. Sylvester János (1504 körül-1551 után) Vele kezdődik a magyar értekező próza, úgy is mondhatjuk, ő írt először magyarul esszéket, valamivel előbb, mint hogy Montaigne Franciaországban kitalálta az esszé műfajelnevezést. Vele kezdődik a magyar nyelvtantudomány és a törekvés az egységes helyesírásra. Ő készíti el az első teljes, korszerű, tudományos kritikát kiálló magyar Újszövetség-fordítást. Ennyi is elegendő volna, hogy a hazai kultúra és tudomány történetében halhatatlan hely illesse meg. De mindezek közben ő fedezte fel, hogy a magyar nyelv alkalmas a görög-latin időmértékes versformákra, és a XVI. században oly hibátlan hexametereket és pentametereket írt, hogy a deákos verselés klasszikus korszakában, tehát a XVIII. század végén is csodájára jártak. Úgy verselt, ahogy csak két és fél évszázaddal később lett divatos a magyar költészetben. Ez pedig egészen sajátos helyet biztosít neki irodalomtörténetünkben. Lehetséges, hogy családneve Erdősi volt, és a kor humanista-reneszánsz szokása szerint ezt latinosította Sylvesterre, lehetséges, hogy kurtanemesi családból származott; az azonban bizonyos, hogy a szamosháti Szinyérváralján született, nyilván arrafelé töltötte ifjúkorát is, mert onnét hozta magával jellegzetes i-ző tájszólását, amelyet következetesen használ akkor is, amikor dunántúli tanítómester, akkor is, amikor Bécsben egyetemi professzor. Leghíresebb verssorában, az első hibátlan magyar hexameterben is "régen" helyett "rígen"-t ír ("Próféták által szólt rígen néked az Isten"). Bizonnyal így is beszélt, ami Sárvárott fura-idegenül vagy éppen mucsaiul hangozhatott a tisztelt tudós szájából, aki mindenkinél jobban tudott még abban a művelt Nádasdy-körben is latinul, görögül, héberül és németül. (A magyar irodalom arcképcsarnoka)
III./3. 2008 március 5. Gyimóthy Gábor Nyelvlecke Egyik olaszóra során, Ím a kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok, sok rag van, S hogy némelyik mit takar, És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak itt: Ember, állat hogy halad? Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár, Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogy ha rohan, Nem üget, de csörtet - és Bár alakra majdnem olyan, Miért más a törtetés? Mondtam volna még azt is hát, Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezőn átvág, De tán vágtat valahol. Aki tipeg, miért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, Minthogy nem csak sánta biceg, S hebegés nem rebegés! Mit tesz a ló, ha poroszkál, Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, Avagy akár bóklászik. Lábát szedi, aki kitér, A riadt őz elszökell. Nem ront be az, aki betér Más nyelven, hogy mondjam el? Jó lett volna szemléltetni, Botladozó mint halad, Avagy milyen őgyelegni? Egy szó - egy kép - egy zamat! Aki slattyog, miért nem lófrál? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? S aki kullog, hol marad? Bandukoló miért nem baktat? És ha motyog, mit kotyog, Aki koslat, avagy kaptat, Avagy császkál és totyog? Nem csak árnyék, aki suhan, S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, S nem csak a kocsi kocog. Aki cselleng, nem csatangol, Ki beslisszol elinal, Nem battyog az, ki bitangol, Ha mégis: a mese csal! Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul? Másik, erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, eloldalog, Hogy mondjam ezt németül? Egy csavargó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, S többé már nem zavarog. Ám egy másik itt tekereg, Elárulja kósza nesz - Itt kóvályog, itt ténfereg Franciául, hogy van ez? S hogy a tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjam ezt angolul? Aki surran, miért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet.
6. III./3. 2008 március Gondolatok Kodály Zoltán nyelvművelő írásaiból Rádiónyelv. Általában a nyelv. Scherz bácsi óta töretlen hagyomány a rádióban, hogy a bemondók ne beszéljék az igazi magyar nyelvet, hanem a többé-kevésbé degenerált, idegen fonetikai elemekkel vegyes értelmiségi nyelvet. Ennek országos hatása van. A naív nép fiatalja azt hiszi, ez a művelt beszéd és ahhoz méri az idősebbekét, korrigálja szüleit. Parasztosnak bélyegzik az igazi, jó fonetikát. Úgy látszik, senki sem emlékszik, hogy a színészet fénykora ismerte és használta a zárt e betűt. Akiket még hallottunk, Jászaitól Márkus Emíliáig, mind úgy beszéltek. Bele kell nyugodnunk, hogy velük leáldozott a magyar nyelv és csak szűkített hangkészletünk maradt, mint egy romos orgonának, melynek egész sor sípját elvitte a bomba. Nyelvünk is vesztesen került ki a háborúból. A rádióból hamisan szól a magyar nyelv, mint egy elhangolt zongora, s mételyezi az egész ország nyelvi hallását. Régi szólásunkat - se íze, se bűze - úgy módosítanám: íze ugyan nincs, de bűze van! Rossz illat árad a rádió hangszóróiból is. Egy kitöltetlen bankigazolás eltépett darabján: kiejtés - rádió. Mosom kezeimet! A zenész társadalom előtt igazolnom kell magam. Rajtam nem múlik. Ha bármely külföldi rádiót hallgatom, melynek nyelvét ismerem, megállapítom, hogy a bemondó az illető nyelv tökéletes, mintaszerű kiejtésével beszél. Fájdalommal kell megállapítanom, hogy a magyar rádiónak egyetlen bemondója sincs, aki a magyar kiejtés teljes gazdagságát, színpompáját képviselné. Ezt a hagyományt a végbement nagy változások sem tudták megtörni. A legelső bemondó, Scherz bácsi árnya a mai bemondók beszédére is ráborul. Valami idegenszerű mindegyikében van, ha nem egyéb, az a színtelenség, ami a szofokrácia (tudósok kasztja - szerk. megj.) kiejtését - minden korrektsége mellett - jellemzi. Nyelvészeink rég adósok a pesti nyelvjárás pontos leírásával. Közben a vidék nagyrészt a rádió hatása alatt mindinkább átveszi, úgyhogy maholnap már nem is lehet pestinek nevezni. Külön magyar tragédia, hogy a főváros nyelve nem lehet minta, mert kilúgozta magából mindazt, ami a magyar kiejtésben szép és jellemző. Egy másodrendű, idegen, élősdi kultúra tenyészett itt. Írtak könyvet, színdarabot, festettek-faragtak, építettek olyan műveket, melyek bármely más országban keletkezhettek volna, annyira nem volt kapcsolatuk az országgal és népével. Nyelvünk fordításnyelv. Jobb, ha idegen nyelvre fordítják. (...) Egy sárga noteszlapon: magyarosan. Eredmény: null-null. Csáájkovszki - mondja a rádióhölgy. Nyelvünk gyönyörű zenéjét oly sokan fújják hamisan. Elhangolt húr, híjas zongora szól úgy, mint sokak beszéde. Lehet ezt még rendbe tenni? Lehet! Pszichológiai háttere: nevelés, példaadás. Nyegleség, hanyagság - fordított Pygmalion. Scherz Ede (1879-1936), a Magyar Rádió legendás hírű bemondója a mikrofonnál Rádió. Határon túli magyarok csüngnek rajta. Tudják ezt? Nyelv. Zenei oldalát vállalom, a többiek a nyelvét. De nem is az a cél, hogy diktáljunk, hanem hogy tanuljunk, kitanuljuk nyelvünk sajátságait, szépségeit, jobban, mint eddig, megkeressük, mit kell védeni. Válogatta: Kovács Gergelyné kultúrtörténész Forrás: MR1 Kossuth Rádió, 2008. március 13
III./3. 2008 március 7. Zenészek a Fertő tó környékén Képzeljük el a Fertő tó környékét országhatárok nélkül, s meg fogunk lepődni, hány zenész származott a környékről, működött e tájékon. Már a XVII. században pezsgő zenei élet folyt a vidéken, főként az Esterházy-udvarban. Elsőként említhetjük az egyetemes műveltségű barokk herceget, Magyarország nádorát, a törökverő hőst és zeneszerzőt, Esterházy Pált (1635-1673), aki igen sokat áldozott kultúrára, s elsőként szervezett zenekart Kismar- Liszt Ferenc tonban. Joseph Haydn Egy kőhajításra innen, az alsó-ausztriai Rohrauban születtek a Haydn-testvérek: Joseph Haydn (1732-1809) négy Esterházy herceg szolgálatában fejtette ki Kismartonban és Eszterházán (Fertődön) hatalmas munkásságát, Michael Haydn (1737-1806) pedig Nagyváradon volt komponista és egyházzenész. Méltatlanul mellőzött Wagner és Liszt által igen nagyra tartott zeneszerzőnk, Mosonyi Mihály (1815-1870) Boldogasszonyfalván, a mai Frauenkirchenben született. Liszt és Erkel mellett a magyar romantikus műzene megteremtője, Kodály Zoltán előtt a magyarság legátfogóbb tervű zenei nevelője volt. Joseph Joachim (1831-1907) korának leghíresebb hegedűművésze, Brahms barátja és kamarapartnere Köpcsényben (ma: Kittsee) látta meg a napvilágot. Pozsonyhoz sok híres zenész neve fűződik. Itt született Johann Nepomuk Hummel (1776-1837), aki Kismartonban Haydn utóda volt. 1871-ben költözött Pozsonyba Erkel Ferenc fia, Erkel László (1844-1896), aki a Pozsonyi Magyar Dalkört vezette, s ő készítette fel Pozsonyban Bartók Bélát (1881-1945) zongorából a zeneakadémiai tanulmányokra. Innen származott a nagyszerű zongorista, zeneszerző, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának igazgató-karmestere, Dohnányi Ernő (1877-1960), valamint Rajter Lajos (1906-2000), aki a Magyar Rádió zenekarának volt vezető dirigense, s az ő nevéhez fűződik a Szlovák Filharmonikusok megalapítása. Lébényszentmiklóson (Leiden) született Nikisch Artúr (1855-1922) karmester, Bruckner és Csajkovszkij műveinek kiváló tolmácsolója, s nem messze innen, Mosonban (Wieselburg) látta meg a napvilágot Karl Fleisch (1873-1944), a korszerű hegedű-technika megalapítója. A környék világviszonylatban is nagyra becsült briliáns technikájú zongoravirtuóza és zeneszerzője, Liszt Ferenc (1811-1886) Doborjánból (Raiding) származott. Jövőbe mutató műveivel nagy hatást gyakorolt nemcsak Richard Wagnerre, hanem a XX. század zeneszerzőire is, elsősorban Richard Straussra, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra. Alsópulyán (Unterpullendorf) született Stefan Kocsis (1930) orgonaművész és zeneszerző. Minden idők zeneszerzőinek korelnöke, Takács Jenő (1902-2005) a Sopron melletti Cinfalván (ma: Siegendorf) született, s Kairó, Manila, Pécs és Cincinnati után ismét szülőfalujában alkotott. Sopronban működött Andreas Rauch (1592-1656) zeneszerző, itt született Soproni József zeneszerző (1930), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektora, Komlós Katalin zenetörténész és orgonaművész, s itt él és komponál Szokolay Sándor (1931), aki elsősorban Vénász c. operájával írta be nevét az egyetemes zenetörténetbe. Nem törekszem arra, hogy minden itt működő, vagy innen származó muzsikust felsoroljak. A lista szinte vég nélkül bővíthető. Radics Éva
8. III./3. 2008 március A zseniális korrektor, különféle zakók Petőfi Sándort Vahot Imre 1844-ben újságához, a Pesti Divatlaphoz szerződtette dolgozótársnak. A költő tartozott a lapot csinálni, sőt korrigálni is. Ezért kapott havi 15 forintot, lakást és kosztot. Verseit külön két forintjával honorálta Vahot. Két forintjával, halljad, mai magyar irodalom! Petőfi hosszas hányattatásai után most ez aránylag jó helyzetben igen nyugodtnak érezte magát. Élete passióéveit kitöltötte, a melyeket minden lángésznek ki kell töltenie, míg a magasra feljut, ha ugyan valaha feljuthat. Petőfi a szerkesztés technikai részére is igen nagy gondot fordított. Szerkesztőjének állítása szerint a legcsekélyebb dolgokban is igen lelkiismeretes volt, a mit alig mert tőle várni. Így az egykori csavargóból, kalandorból, betyár- ból, a mint még akkor is többen nevezték szorgalmas, rendes ember lett. A lapjavítás miatt naponként fél mérföldnyi útat kellett tennie Budára, a Bagó és Gyurián nyomdájába. Minden teendője közül a korrektúrát tudta legnehezebben végezni. Néha ez unalmas munkát egy egy tréfával derítette föl. Komikus apróságokat korrigált a szövegbe, például e helyett: "Egy francia 2000 livre örökséget hagyott egyik örökösének, a másiknak meg 3000 frankot". A livre és frank szavakat livréevel és frakkal cserélte föl. Ilyen tréfákon aztán olyan jól mulatott, mint egy gyermek. Tóth Béla (gyűjtötte és magyarázta): Petőfi mint korrektor, Magyar anekdotakincs, Budapest, 1898 1903, Singer és Wolfner kiadása Levél a Duna TV-hez Első hangzásra apróságnak tűnő, de valójában egy igen káros hozzáállást képviselő jelenségre lettem figyelmes a március 9-én, vasárnap reggel sugárzott Csillag születik című kanadai-román játékfilm láttán. A magyarul beszélő filmben többször is elhangzott, hogy a történetben szereplő romániai országos tornaversenyre Bájámárén (magyarul Nagybánya) kerül majd sor.... Nem valószínű, hogy ha a filmben említett bajnokságot Bécsben rendezték volna meg, akkor a gyerekek Vínbe utaztak volna, de Vénéciába sem, ha netán az olaszországi Velencében tartották volna meg a tornaversenyt. Mindenképpen súlyosbító körülménynek tartom azt a tényt, hogy ez esetben magyarok lakta városról van szó. Általában helytelennek, az anyanyelv elszegényedését elősegítőnek tartom az idegen szavak ok nélküli használatát különösen olyan esetekben, amikor létezik megfelelő magyar szó az illető kifejezésre. Ez hangsúlyosan érvényes a helységnevekre, amikor is egész történelmünk, kultúránk elmosódását segítheti elő e hamis szóhasználat. Mert kinek fog eszébe jutni a Duna-TV nézői közül Bájámáréról például a Nagybányai festőiskola? Vagy hogy ott született Tersánszki Józsi Jenő és Németh László?... A környező országok hatóságai a 20. század folyamán többször is kísérletet tettek arra (és ez a szándék még napjainkban is tetten érhető), hogy... megtiltsák a kisebbségbe szorult magyarság magyar nyelvű nyomtatványaiban a magyar helységnevek használatát. Ne hajtsuk az ő malmukra a vizet, a rosszemlékű kádári-szolgai, a hivatalosan hangoztatott ne avatkozzunk be és meg ne sértsük a baráti szomszéd népet, valójában azonban a határon túli magyarokat cserbenhagyó, igényeiket semmibe vevő hozzáállással. Köztudott a Duna TV rendkívül hasznos és dicséretes szerepvállalása a határon túli magyarság kulturális igényeinek kielégítésében. És nap mint nap hallani, látni, amint a Duna TV helyi tudósítói Csíkszeredából (és nem Mjérkurjácsjuk-ból), Kolozsvárról (és nem Kluzsnápokáról), Pozsonyból (és nem Brátyiszlávából) vagy Szabadkáról (és nem Szuboticáról) jelentkeznek a helyi hírekkel. Éppen ezért fontos lenne a fent említett apróságokra is különös figyelmet fordítani. Tisztelettel Tubák Csaba
III./3. 2008 március 9. Gyermekek oldala - Gyermekek oldala - Gyermekek oldala Lusta legény, serény leány Mikor az Úrjézus a földön járt, egyszer Szent Péterrel mentek egy nagy búzatábla mellett. S hát látják, hogy a búzatábla végébe' van egy nagy körtefa, a körtefa alatt meg fekszik egy nagy darab lusta legény. Az a legény olyan lusta vót, olyan rest, hogy a főd hajlott meg alatta. A legény nézegetett fel a körtefára, nézegette a körtéket, s azt gondolta magába': - Jaj, Istenem! Be jó vóna, ha egy körte a szájamba esne! Jézus istenség vót, tudta, hogy mit gondol a legény, s hát egy nagy körtét belepottyintott a legénynek a szájába. Akkor ez a nagy lusta, ez a nagy rest azt gondolta magába': Pieter Breughel: Aratás - 1650 - Áldd meg, Uram, s rágd is meg! Hej, mennek közelebb, Jézus Szent Péterrel, s azt mondja Szent Péter a rest legénynek: - Te, fiam, megtudnád-é mondani nekünk, hogy merre kell menni Jeruzsálembe? Az a legény olyan rest vót, hogy a száját se nyitotta ki, csak egyet rúgott a lábával, hogy arra. Hát, Péter mérgeskedett: - Ó, Uram, én ezt a legényt mindjárt megverem! Azt mondja Jézus: - Ne verekedj, Péter, mert egy verésért kettőt kapsz! Hát, mennek tovább. Nem messzire, egy patak partján mos egy ügyes leányocska. Veri, sulykolja a ruhát, még énekel is jókedvében. Odamegy hozzá Jézus Szent Péterrel, s azt mondja Szent Péter: - Te, leányocska! Úgy megszomjaztunk! Adnál-e egy ital vizet? - Jőjjenek! Egy minutát várjanak, mer' az ami itt van az megmelegedett, de elfutok a forrásra, s hozok friss vizet! Na, a leányocska elfutott friss vízért. Aztán megitatta a vándorokat s folytatta a munkáját. Kérdezi tőle Szent Péter: - Leányom, meg tudnád nékünk mondani, merre kell menni Jeruzsálembe? - Jőjjenek, megmutatom! Otthagyta a munkáját, kivezette Jézust s Szent Pétert a keresztútba. - Na, menjenek itt elé, aztán forduljanak jobbra, sirüljenek balra! Szépen, ügyesen elmagyarázta. Aztán visszament mosni. Péter s Jézus folytatták a munkájukat. Azt mondja Szent Péter Jézusnak: - Ó, Uram! Micsoda különbséget láttunk! Ott a fa alatt az a nagy rest legény, hogy még a főd is hajlott meg alatta, olyan rest vót! S itt ez az ügyes leányocska! Mennyi dóga vót! Friss vizet hozott nekünk s megmutatta az utat! Azt mondja Jézus: - Hát, fiam, ez a rest legény s ez a serény leány egymás párjai lesznek! - Uram, ez nem igazság! - De, fiam, ez igazság! Gondold csak meg: ha két olyan rest, mint az a legény, összekerülnének, hát akkor azok még a saját tetűjüket se tudnák kitakarítani! Ha meg két ilyen serény kerülne össze, azok annyit dógoznának, hogy még az Istent is elfelejtenék! Azóta van úgy, hogy mindig amikor megházasodik egy fiatal pár, az egyik kicsit serényebb s a másik egy kicsit restebb. S így telik bé az élet. (Moldvai csángó népmese)
10. III./3. 2008 március KIÁLLÍTÁSOK Oskar Kokoschka - Exil und neue Heimat (Emigráció és új haza) A bécsi Albertinában április 11.-én nyíló kiállítás igyekszik áttekintést adni a nemzetközi hírű osztrák művész 1934-től egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig tartó kései korszakának alkotásairól. A Kokoschkára annyira jellemző gazdag színvilágú itt bemutatásra kerülő anyag (40 festmény, 160 akvarell, rajz és grafika) többsége már 1953 után, új hazájában, Svájcban és az onnan kiinduló különböző utazásai során keletkezett. Ezen a kiállításon lesznek először láthatók a híres, színes ceruzarajzait tartalmazó vázlatfüzetei is. A kiállítás július 13-án zárja kapuit. A varázsló kertje - Gulácsy Lajos festőművész gyűjteményes kiállítása A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány köz- és magángyűjteményekből válogatott mintegy 80 festmény és 60 grafika bemutatásával az eddigi legjelentősebb gyűjteményes kiállítást rendezi meg, amely teljes keresztmetszetét adja Gulácsy Lajos festészetének. Munkássága a 20. századi magyar festészet egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete. Miközben kortársainak többsége a kor haladó stílusáramlatainak valamelyikéhez kapcsolódott, ő egyfajta múltba vágyódástól vezetve sajátos álomvilágot alakított ki magának. A reneszánsz szellemiségétől átitatott itáliai városok, és az olasz táj szépsége rabul ejtette érzékeny lelkét. Az angol preraffaelita mozgalomtól a szecesszión át a szimbolizmusig több stílusirány nyomai is megtalálhatók alkotásaiban. A kiállítás március15-én nyílt és július 20-ig tekinthető meg a budapesti KOGART Galériában. HÍREK Átadták a 2008. évi Kossuth- és Széchenyi-díjakat Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országház Kupolatermében. Március 15. alkalmából Sólyom László köztársasági elnök egy embert tüntetett ki Széchenyi-nagydíjjal, huszonegy kiválóságot pedig a Kossuth-díjjal. A Széchenyi-díjat tizenhatan vehették át. Posztumusz Széchenyi-díjban egy ember részesült. Széchenyi-nagydíjat kapott Lovász László állami díjas matematikus, az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézete egyetemi tanára a diszkrét matematika és az elméleti számítógép-tudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért, négy évtizedes hazai és nemzetközi iskolateremtő oktatási és tudományszervezői tevékenységéért. Kossuth-díjat kapott többek közt Baranyi Ferenc József Attila-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas költő, író, műfordító; Fischer Ádám karmester, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója; Kertész Ákos József Attila-díjas író; Koncz Zsuzsa énekes; Pogány Judit színművész; Ránki Dezsõ Kossuth-díjas zongoraművész; Szirtes Ági színművész; Utassy József költő. A huszonkettedik díjazott, Blaskó Péter színművész visszautasította az elismerést, mert nem akart kezet fogni Gyurcsány Ferenccel. Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt www.bornemisza.at Wiener Post Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at