A sérelemdíj funkciói

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A sérelemdíj funkciói"

Átírás

1 A sérelemdíj funkciói Intézménytörténeti vázlat 1. Jogtörténeti közhely hogy az immateriális kártérítés történetileg büntetőjogi karakterű. Beszédesen tanúsítja ezt a tényt az actio iniuriarum aestimatoria kétezer éves története, a germán frank jogfejlődés, vagy hogy nemzeti jogalkotásunkra is vessünk egy pillantást Szent István törvényeitől a Werbőczy féle monumentális törvényműig számos, büntetéssel és bírsággal szankcionált személyiségi jogsértéssel kapcsolatos tényállás. Az iniuriam aestimatoria actio segítségével már a latin bíró is belátáson alapuló szabad becsléssel a legmesszebbmenő elégtételt nyújthatta a nem anyagi, vagyoni jellegű sérelmekért. A latin korból egyebek között Grosschmid idéz egy forrást, amelyben egy pajzánságból megölt római ifjú atyjának tekintettel szegénységére 2000 sestertiusnyi kárpótlást ítélt meg a magisztrátus (independii causa), csak hogy elmenjen a kedve a fiataloknak az efféle pajkosságoktól. Sólyom pedig felemlíti Gellius nyomán Veratius történetét, aki a szembejövő szabad polgárokat Róma utcáin arcul ütötte és nyomban kifizettette rabszolgájával a sértettnek járó 25 as kártérítést. S ő idézi fel a római matróna esetét is, aki keresettel fordult a prétorhoz, mert az utcán gúnyosan szűznek nevezték. Az immateriális kártérítés nemcsak a barbár korban, de a római jogban általánosságban is büntetés címén járt és ezt a pönális karakterű actiot vette át a kánonjogi és hazai jogi elemekkel színezett allgemeines deutschses Privatrecht, amikor az 1495 évi Reichskammergerichtsordnung elrendelte, hogy a bíróságok a recipiált római jog alapján tartoznak ítélkezni. A deliktuális jog differenciálatlanságát, a döntően pönális szemléletet tükrözi a magyar jogfejlődés is. Szent István törvényei nyomán a Werbőczy-féle Tripartitum a hatalmaskodások és más bírságos bántalmak szankciójaként alkalmazta a homagiumot, azaz a vérdíjat, amely már nemcsak a fiscus (vagy az eljáró bíró) számára jelentett bevételt, hanem a sértett félnek is, mégha vagyoni károsodás nem is történt. Ugyanakkor Werbőczynél már megjelenik az álarczosság vétsége is, amely a név és a cím személyiségi jogainak a megsértését bünteti. Ez a büntetés azonban a sértett javára is szóló bírságként funkciónált. A fájdalomdíj formális leválása a büntetőjogról és relatíve specifikus civiljogi karaktere először a gigantomániában szenvedő (Vékás) porosz Allgemeines Landrecht (ALR) szabályai között érhető tetten, amely különböztet egyfelől Schmerzensgeld, másfelől Busse között, előbbi kompenzációs jelleggel az elszenvedett fájdalomhoz, míg az utóbbit büntetés jelleggel a rágalmazás és becsületsértés némely esetéhez kapcsolva. Ettől kezdve a nem vagyoni kártérítés intézménytörténetében kétféle kettősség is végigvonul. Az egyik: a tőle való berzenkedés, illetőleg az intézmény büszke felvállalásának a kettőssége; a másik: a testi sérülések (egészségkárosodások) és az egyéb személyiségi jogok együttes vagy különálló kezelése az immateriális kárpótlással. 2. Egyáltalában nem igaz, hogy a volt ún. szocialista jogok kétes értékű ideológiájába gyökerezik az az elv, hogy a nem vagyoni kár megtérítésének azért nincs helye, mert az áruvá silányítja az embert. Ugyanezzel az indokolással törölte el az immateriális kártérítést már 1806-ban a Badisches Landrecht. Ugyancsak 1806-ban Ausztriában is úgy vélekedtek,

2 hogy a nemzet dicsőségére válik az az újítás, hogy a jövőben becsületsértésért nem követelhető pénzösszeg, amellyel a polgár becsületét mintegy felbecsülik vagy megvásárolják. A magyar Grosschmid Béni közel száz évvel ezelőtt pedig úgy fogalmazott, hogy mihelyt a törvény a kártérítés kirovásába nem értené belé alattomban a vagyonbéliség korlátját, a törvény tételei elveszítenék határukat. A nem anyagi jellegű sérelemdíj elismerésétől való óckodás először feudális eredetű volt. A porosz junker és a magyar nemes egyaránt méltatlannak ítélte magát a paraszti rendbéliek és a csőszök javára megállapított privilégiumokra, azaz a törvényi szabályozásban is nyíltan ellenszegült a fejlődés kapitalista útjának. Ez az ellenállás tükröződik a múlt század elején az osztrák bíróságok ítélkezési gyakorlatában is, amikor figyelemmel vannak a felek rendi állására, s magasabb fájdalomdíjat ítélnek meg az alacsonyabb rendbelieknek. A későbbiekben viszont az intézmény elvetése vagy visszaszorítása annak a klasszikus liberális áramlatnak tudható be, amely a civiljogot tisztán a vagyoni viszonyokat szabályozó jogágként fogta fel. Jó példa erre a késleltetett polgári forradalom kompromisszumos jogalkotása, a formális jogegyenlőséget tükröző német BGB, amely a kapitalizmus monopolkapitalista szakaszában született ugyan, de amely sok tekintetben a liberálkapitalista jogszellemnek állít piedesztált. A BGB a ugyanis az eszmei kártérítést szigorúan korlátozza azzal, hogy nem vagyoni kár miatt pénzbeli kártérítést csak a törvényben megállapított esetekben enged követelni. 3. A magyar magánjogban a századforduló után a törvényhozás és a gyakorlat váratlanul gyors ütemű lépésekben indult meg afelé, hogy az immateriális kártérítést általános normává tegye (és tegyük hozzá ez a nélkül sikerült, hogy a félt jogbizonytalanság bekövetkezett volna). Egyáltalában nem osztjuk tehát Zoltán Ödön véleményét abban, hogy kártérítési jogunk még a második világháború idején is nagyon elmaradott volt. Az a nézet is vitatható, hogy ennek az elmaradásnak a jellemző vonása volt a kártérítés kereteit és mértékét minél szűkebbre szabó tendencia, egyebek között a nem vagyoni károkért való felelősség területén. E jogintézményt illetően ugyanis az elvi felbátorítást a polgári törvénykönyv előmunkálatai hozták meg, amelyek már megadták a nem vagyoni sérelemért a pénzbeli elégtétel követelésének a jogát. A közvetlen lökés azonban a törvényhozástól eredt, amely egyes speciális esetekben tételes jogi szabállyá emelte az immateriális kártérítés intézményét. Ilyen törvényhozási intézkedések voltak: az évi XIV. törvénycikk, a sajtótörvény a, amely a sajtóközleménnyel okozott vagyoni káron felül a sértett nem vagyoni káráért is megfelelő pénzbeli elégtételt engedett a méltányosság szerint és nem kötötte a kártérítést sem szándékossághoz, sem ahhoz, hogy a cselekmény bűncselekmény legyen. Ezt a rendelkezést az ugyanebben az évben elfogadott XLI. törvénycikk 28. -a a becsület védelméről kiterjesztette a nem sajtó útján elkövetett rágalmazásra, becsületsértésre, a meghalt ember emlékének meggyalázására, hitelrontásra, továbbá a hamis vádra is. Ezt az utat követte még a következő évek törvényhozása, így az évi LIV. törvénycikk, a szerzői jogi törvény 18. -a, továbbá a tisztességtelen versenyről szóló évi V. törvénycikk 35. -a (utánzás, hírnév- vagy hitelrontás, üzleti vesztegetés, titok elárulása vagy felhasználása esetére). E törvények nyomán a gyakorlat általánosságban is magáévá tette a nem vagyoni kártérítés eszméjét, így Marton Géza megállapításával értünk egyet, aki a Szladits féle magyar magánjogban már arról számolhatott be, hogy a nem vagyoni kártérítés a személyiségvédelem egészén belül a magyar judikaturában általános gyakorlattá vált. 2

3 4. Az általános gyakorlatra a csapást ugyancsak a joggyakorlat mérte. A Legfelsőbb Bíróság 1953-ban az erkölcsi kártérítést azon az elvi alapon zárta ki jogunkból, hogy szocialista életviszonyok között az erkölcsi értékek pénzre nem válthatók. Az intézményi kiiktatást megelőzően a jogintézmény már 1951-ben válságba jutott, amikor elutasította a Legfelsőbb Bíróság az erkölcsi elégtétel iránti igényt a nem vagyoni kártérítés akkori időszakának legkirívóbb esetében, az ún. magánjogi csábításnál. A döntés indokolásában a felsőbíróság már előrevetítette az egész intézmény elvetését, amikor kifejtette, hogy jellegzetes kapitalista szemlélet az, hogy pénzzel minden megszerezhető és megváltható ban pedig a Legfelsőbb Bíróság III. sz. Polgári Elvi Döntése jogegységi elvként kötelező erővel mondta ki, hogy kártérítést csak vagyoni károsodás megtérítéseként lehet megítélni. Erkölcsi vagy más nem vagyoni természetű hátrányok kiegyenlítésére kártérítést megítélni nem lehet. A megszüntetés drasztikumán enyhített ugyan az általános kártérítés jogintézményének egyidejű bevezetése, a döntéssel azonban az immateriális kártérítés hánytatott jogintézménye 24 évre magánjogunkból száműzetésre került. Az általános kártérítés ugyan az eszmei kártérítést felváltó szankcióként jelent meg jogunkban, egyúttal azonban tetéző kártérítésként is intézményesedett, figyelemmel arra, hogy e kártérítési processzusokban megjelentek a csak becsülhető károk is. Ilyen értelemben pedig az általános kártérítés az eszmei kártérítést kiiktató feladata mellett a túlélést is biztosító kártérítési szabályként funkcionált. A jogirodalom ugyan a leghatározottabban leszögezte, hogy az általános kártérítésnek semmi köze sincs a nem vagyoni kártérítéshez, de nem maradt hangsúlyozatlanul az sem, hogy a szocialista erkölcsi felfogással nem ellentétes a károkozónak a nem vagyoni kár csökkentésére vagy megszüntetésére szolgáló költségek vagy kiadások megtérítésére való kötelezése. Így a tudomány már a Ptk. előtt is az általános kártérítésen belül megítélhetőnek tartotta a jövőbeni plasztikai műtét becsülhető költségeit, a pontosan ki nem számítható kozmetikai, öltözködési és egyéb többletkiadásokat stb. A gyakorlat pedig még ennél is továbblépett és a balesettel járó megrázkódtatások következtében beállott tanulási nehézségek fokozott terheit, az életben való érvényesülést akadályozó, szokatlan kiadásokat és költségeket, továbbá az éptestű ember által jogos úton-módon megszerezhető anyagi előnyöktől való elesés pótlására fedezetül szolgáló többletkiadásokat is az általános kártérítés tényálláskörébe vonta. Így tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a nem vagyoni kártérítés kontinuitása a gyakorlatban nem szűnt meg, csak egy bár eléggé megrázkódtató negyedszázados válságot, illetőleg tetszhalált élt át, miközben azonban a bíróságok egyre inkább megszabadították magát az intézményt ezektől a válságtünetektől és előkészítették annak az útját, hogy március 1-től kezdődően a jogintézmény ismét polgári jogunk élő intézményévé váljon ben a nem vagyoni kártérítés intézménye visszakerült a Ptk. rendelkezései közé a ban, melynek a szövege a következő volt: A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy 1 Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp. 1992, old. 3

4 egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja. 2 A gyakorlat természetesen korábban a rendelkezésre álló értelmezési kereteken és összegszerű lehetőségeken belül igyekezett lefedni a nem vagyoni kártérítés hiánya által generált űrt a kártérítési jogban, különösen olyan esetekben, ahol testi sérüléssel járó károkozás történt, de teljes egészében az intézmény nem pótolható. A fogalmi és elméleti problémákon felül azért sem, mert ahogy Lábady Tamás megfogalmazza a nem vagyoni kártérítésnek túl kell lépnie a testi sérülések szféráján és a személyiség kiteljesedését biztosító, de legalábbis segítő általános magánjogi, ezen belül személyiségi jogi védelmi eszközzé kell válnia. Így helytálló Törő Károly azon megállapítása 3, miszerint az évi IV. törvénnyel megalkotott Ptk. legnagyobb tévedésének nevezi, hogy száműzte a nem vagyoni kártérítés intézményét. Petrik Ferenc szerint pedig köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben ez a fejlődési irány megtört (elsősorban az 1950-es évek elején az EB III. sz. elvi döntése, valamint az akkor uralkodó tudományos nézetek nyomán), s csak az ötvenes évek végén bátortalanul jelentkező jogirodalmi véleményekben (Kertész István, Kemenes Béla és Mádi Ferenc írásában) kapott hangot a változás igénye. Ebben az időszakban a szakmai közvéleményt azonban általában az intézmény elutasítása jellemezte, s a jogirodalomban, de elsősorban a gyakorlatban dolgozó szakemberek (jogszabály-előkészítők, bírák) már a 70-es évek közepén erőteljesen igényelték a változást. (Pl. Petrik: Százegy jogi eset, Minerva o.). A Ptk. módosításával foglalkozó cikkükben 1977-ben két variációban szövegszerűen javasoltuk a Ptk. kiegészítését a nem vagyoni kár intézményével (Petrik: Gondolatok a Polgári Törvénykönyv módosításának főbb kérdéseiről, Magyar Jog o.) ben tehát azon okból vált szükségessé az intézmény újjáélesztése, mivel az ilyen súlyos hátrányt szenvedőt kárpótlástól, elégtételtől elzárni méltánytalan volna. A pénzben meghatározott kompenzáció alkalmas lehet, hogy a nem vagyoni károk kompenzációjára szolgáljon. A nem vagyoni kártérítés így a jogrendszer, illetve a magánjogi kódex részévé vált. A magánjogi kódexen belül elfoglalt helye a korábban kialakult gyakorlat és a kor elméleti irányvonalainak megfelelően a Ptk. XXX. Fejezet részeként a Felelősség egyes esetei között került elhelyezésre. A nem vagyoni kártérítés szabályainak ily módon történő elhelyezése azonban azt engedi feltételezni, hogy az intézményt nem a személyiségi jogok védelmének általános eszközeként, hanem a kártérítési jog egyik eszközeként került kodifikálásra 5. Ugyanakkor funkcióját és eredményét tekintve képes volt a nem vagyoni kártérítés intézménye szerepének a betöltésére. Erre utal az is, hogy Dr. Lábady Tamás az időszakot a jogintézmény újrafelfedezésének időszakaként aposztrofálja. Az újonnan alkotott szabályok alkalmazása tekintetében a Legfelsőbb Bíróság 16. számú irányelve adott eligazítást. Hibája volt azonban az irányelvnek, hogy elsődlegesen a testi sérülést és egészségromlást eredményező károkozások esetén támasztott nem vagyoni kártérítési igények helyes és egységes elbírálásának kialakítását tartotta szem előtt. A Legfelsőbb Bíróság e >> jogtörténeti értékű << lépéssel lehetőséget adott az irányadó 2 Dr. Lábady Tamás: Nem vagyoni kártérítés ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp old. 3 Dr. Törő Károly: A nem vagyoni kártérítés gyakorlati kérdései, Magyar Jog 1992/8. 4 Dr. Petrik Ferenc: A gyakorló jogász kézikönyve 5./ Kártérítési jog (szerk. Dr. Petrik Ferenc) Gazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest old. 5 Dr. Sipos Péter A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében Bp., old. 4

5 jogszabályok esetleges módosítása előtt is a személyiség minden oldalú védelmére, az erkölcsi értékeket fokozottabban elismerő, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására a nem vagyoni kártérítés jogintézményén belül 6. Rendezte azonban a hozzátartozók nem vagyoni kárigényének elismerését, az általános kártérítés és a nem vagyoni kártérítés elhatárolásának kérdéskörét. Súlyos tévedése volt az irányelvnek, hogy a ban rögzített tartós, vagy súlyos hátrány alternatív feltételét konjunktív, vagyis együttes feltételként felfogni, és ezzel kvázi törvénymódosítást megvalósítani 7. A gyakorlatban ez a jogszabállyal ellentétes korlátozás azt jelentette, hogy a súlyos fizikai és szellemi megrázkódtatással járó, de rövid ideig ható sérelmek esetében kártérítés nem volt eredményesen követelhető. Az irányelv megalkotásakor meggondolatlan törvényi rendelkezésnek használható értelmet kellett adni, erre tekintettel mutatott rá az irányelv arra, hogy a társadalmi életben való részvétel vagy egyébként az élet megnehezülése a fogalmánál, tartalmánál fogva tartós állapot, hiszen csak tartósság esetén lehet erről beszélni. A tartósság és súlyosság tehát csak egymással szoros kapcsolatban értelmezhető 8. Később a Legfelsőbb Bíróság a 16. számú irányelvet hatályon kívül helyezte, és a 21. számú irányelvben már nem csak a testi sérülést és egészségromlást (különösen ezek tartós mivoltára) rendelte alkalmazni a át, hanem a nem vagyoni kártérítésen keresztül meg kívánta valósítani a személyiség minden oldalú védelmét és az erkölcsi értékeket. Az erkölcsi károk kompenzációjának fejlődése azonban ismételten akadályba ütközött, hiszen az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával a Ptk ának korlátozó rendelkezéseit megsemmisítette, de azt megelőzően a Munka Törvénykönyvéről szóló évi II. törvény végrehajtására kiadott 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 101. (3) bekezdését a 12/1991. (IV.11.) AB határozat már hatályon kívül helyezte, lévén, hogy időbeli korlátot állított fel a nem vagyoni kártérítés megtérítése iránti igény érvényesíthetőségére. A határozat indoklása szerint a nem vagyoni kártérítés szorosan kapcsolódik élethez, testi épséghez és az emberi méltósághoz, ily módon a szabályozásnak az intézményt egységes rendszerben kell kezelni, nem adva lehetőséget tartalmilag az igények differenciálására, illetve így egyes károsultak hátrányos megkülönböztetésére. A 34/1992. (VI. 1.) AB határozat részben hatályon kívül helyezte a Ptk át, ugyanakkor irányt mutatott az intézmény alkalmazásának mikéntjére. Mivel a vagyoni kártérítés az Országgyűlés által nem került újraszabályozásra, így gyakorlatilag ez a határozat szolgáltatja még napjainkban is a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos elméleti alapot. Ezt megelőzően azonban már az AB eljárást folytatott abban a kérdésben 9, hogy a Ptk ának azon rendelkezése, mely szerint nem vagyoni kártérítésre igényt csak az formálhat, akinek társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti a károkozó magatartása, jogi személyek esetében pedig gazdasági forgalomban való részvételüket hátrányosan befolyásolja. Az eljárás alapjául szolgáló beadvány érveléséből megállapítható, hogy az akkor hatályos szabályokkal szemben az intézményt a személyiségvédelem szankciós eszköztárába kívánta elhelyezni 10. A 34/1992. (VI. 1.) AB határozat hatályon kívül helyezte a 354. azon rendelkezését mely szerint ha a károkozás a károsulnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan 6 Dr. Lábady Tamás: Nem vagyoni kártérítés ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp old. 7 Dr. Sipos Péter A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében Bp., old 8 Dr. Törő Károly: A nem vagyoni kártérítés gyakorlati kérdései, Magyar Jog 1992/ /B/1990 AB 10 Dr. Lábady Tamás: Nem vagyoni kártérítés ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp old. 5

6 vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja. A határozat indoklásában kifejtésre kerül, hogy a polgári jog, mint a polgárok autonómiájának elsődleges jogága, egyre inkább túlmegy a tiszta vagyoni viszonyok szabályozásán és a személyek személyhez fűződő jogait is vagyoni jogaikkal egysorban védelem alá helyezi. A nem vagyoni kártérítés, a jogtörténeti és jogösszehasonlító vizsgálatokkal is igazoltan, a személyiséget ért sérelmek esetére rendelt polgári jogi jogvédelmi eszköz. A határozat felfogásában az immateriális kártérítés intézménye a kártérítési jogon belül nem értelmezhető, mivel itt nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett (vagyoni) kárról hiszen a nem vagyoni károk vagyoni mércével megmérhetetlenek így annak megtérítéséről sem. Ezért a jogellenesség alapja nem a károkozás, hanem maga a személyiségi jogsértés. A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítés iránti igény érvényesíthetőségének a súlyosabb esetekre történő korlátozása az általános személyiségi jog (melynek egyik megfogalmazása az alkotmánybírósági értelmezésben az emberi méltósághoz való jog) által védett személyek között indokolatlanul tesz különbséget. A jogi szabályozás során a károsult szempontjából a kártérítési rendszert egységesen kell kezelni, így nem következhet be, hogy a károsult véletlenszerű körülmények miatt kerülhessen előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetbe. A nem vagyoni kártérítés követelhetőségének a jogsértés következményei szerinti differenciálása diszkriminatív jellegű. Hátrányos megkülönböztetés érvényesül emiatt egyrészt a nem vagyoni és a vagyoni kártérítés szabályai között, másrészt a nem vagyoni kártérítés szabályozási koncepcióján belül. Fennáll a diszkrimináció az eltérő ismérvek szerint meghatározott feltételek eredményeképpen a természetes és a jogi személyek, továbbá a jogi személyek között is, miután a gazdasági forgalomban részt nem vevő jogi személyek ki vannak zárva a nem vagyoni kártérítésből. (A határozat felveti még azt is, hogy a gazdasági forgalom hátránya fogalmilag vagyoni kár. Így ezen értelmezés szerint a jogalkotó a magánszemélyekkel szemben minden jogi személyt kizárt a nem vagyoni kártérítés intézményéből.). A Ptk ának a jogintézmény érvényesíthetőségét szűkítő rendelkezései önkényes határvonalat jelentenek, melyek szükségtelenek és alkalmatlanok is egyúttal a nem vagyoni sérelem bekövetkezésének illetve nagyságának megállapítására, hiszen azok csak becslésen alapulhatnak. Az eszmei kártérítés tartalmi szabályozása hiányában különös nyomatékot kap a jogalkalmazás során az intézmény élő normatartalmának kialakításában a bíróságok kívánatosnak tartott józansága, személyes elkötelezettsége és mértéktartása 11. Solt Pál véleményét figyelembe véve azonban a döntés nem volt indokolatlan, hiszen ez a szabályozás ahogy arra Solt Pál nagyon helyesen rámutatott az intézményt a legáltalánosabb >>general clausula<< szintjén foglalta törvénybe. Azt is mondhatjuk, hogy a törvény a >>tételek<< helyett csak a >>határokat<< jelölte ki, ez utóbbiakat is csak egy rendkívüli absztrakció szintjén. Ugyanakkor azonban az élet, társadalmi életben való részvétel tartós vagy súlyos megnehezülése kritériumának a beépítésével a jogintézmény dogmatikai és történeti karakterisztikumainak egy jelentős szűkítését vezette be /1992. (VI. 2.) AB határozat in.: Dr. Sipos Péter A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében Bp., old 12 Dr. Lábady Tamás: Nem vagyoni kártérítés ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp old. 6

7 A döntések nyomán a jogirodalomban felismerhető törekvések indultak meg a fájdalomdíj koncepciójának kidolgozására, gyakorlatilag komplex javaslatokkal látva el a közvéleményt 13. Ugyanakkor a jogalkotás, mint utóbb kiderült, nem várt módon reagált az Alkotmánybíróság javaslatára. Az évi XCII. törvény 40. (4) bekezdése a Ptk ának meg nem semmisített részét is hatályon kívül helyezte, és az immateriális kártérítést a Ptk. XXXI. fejezetébe (A felelősség módja, a kártérítés mértéke) helyezte át. Gyakorlatilag tehát a nem vagyoni kártérítés a kár fogalmának az elemévé vált a Ptk (1) bekezdése értelmében, így 355. (1) A kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. ( ) (4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A szabályozás ezen az alapon működött és a évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről hatálybalépéséig lényeges változás nem következett be a vizsgált területen. Nemzetközi kitekintés A német jogban a Szövetségi Felsőbíróság július 5-i döntése szerint amely döntéssel a joggyakorlat jócskán túllépte a BGB kereteit és amelyet ezért az irodalom az évszázad döntése -ként aposztrofál a nem vagyoni kártérítés, a fájdalomdíj (Schmerzensgeld) jogintézményének kettős funkciója van: a nem vagyoni karakterű élethátrányok ( die Lebenshemungen, die nicht vermögensrechtlicher Art sind ) megfelelő, méltányos jóvátétele, kiegyenlítése, reparálása (angemessener Ausgleich) mellett a károkozónak számolnia kell azzal, hogy a károsult irányában elégtételadással (Genugtuung) is tartozik. Döntésében a felsőbíróság nyomatékos hangsúlyt adott annak, hogy az alsóbíróságok határozataik meghozatalakor mindkét szempontot egyenlő súllyal értékelhetik. Ennek során a jogalkalmazók nemcsak a keletkezett életkorlátok nagyságát, erejét, hevességét, a fájdalom súlyát és idejét, a szenvedést és a torzulást, a lelki megrázkódtatásokat stb., hanem a károkozó vétkességének fokát, továbbá mindkét fél anyagi-gazdasági helyzetét is mérlegelési körükbe vonhatják. Ha azonban a károkozó felelősségbiztosított, ez a tény az ő anyagi helyzetébe mintegy betudódik. Ugyanakkor természetes az, hogy ezek mellett az általánosítható ismérvek mellett mindig a konkrét eset specifikumai adják meg az egyes bírói ítéletek értelmét. A kodifikációs erejű és hatású döntést elemző tengernyi irodalom nem mulasztja el ráirányítani a figyelmet arra, hogy a felsőbíróság fogalmazása feltételes: a bíró esetreorientáltsága, funkcionális szemlélete és ezek együttes manifesztálódása az ítéletben egyaránt helyénvaló, nem kell azonban minden egyes esetben a felsőbíróság által kiemelt ítélkezési állandókat figyelembe venni. S hogy a korszakos hatású felsőbírósági döntésből inkább ez utóbbi az, amelyet az alsóbíróságok követésre méltatnak, az kitűnik Musielak alapos tényvizsgálatából, amelynek végső következtetése szerint a kompenzációs és elégtétel-adásra 13 Dr. Lábady Tamás: Nem vagyoni kártérítés ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp old. 7

8 irányuló funkciók közötti teoretikus megkülönböztetésnek az ítélkezési gyakorlat különösebb jelentőséget nem tulajdonít; a nem vagyoni kártérítések tény-bírái sokkal inkább morális, mint funkcionális alapon ítélkeznek. Az eszmei kártérítés ugyanis esetenként szimbolikus -ként is funkcionál azért a nem pénzben, anyagikban jelentkező értékveszteségért, amelyet a károsult a káresemény során elszenvedett. A vagyoni kártérítés analógiájára: egyfajta szimbolikus in integrum restutitio, pontosabban ahogy erre az összefüggésre Sólyom rámutat a naturális in integrum restitutio helyett más, elvileg egyenértékű lehetőség biztosítása. Voltaképpen ugyanaz a helyzet, mint amikor egyedi és helyettesíthetetlen dolog károsodik. Csakhogy, ameddig ez utóbbi az áruviszonyok struktúrájában mindig valamiféle értékhordozó, - még a jogi értelemben vett forgalomképtelen dolog is valamiféle qualifikációval jelenik meg az árukapcsolatokban (muzeális érték, becsült érték, leltári-érték stb.) addig az ember értéke pénzzel semmilyen értelemben nem fogható, hacsak ide nem csempésszük Hobbes utópisztikus premisszáját, amely szerint az embernek csakúgy, mint minden másnak értékét az árával mérjük. A teljes problémakört azaz a nem vagyoni kártérítés funkcionális megközelítésének a nehézségit jól szemlélteti Solt terminológiáját kikölcsönözve: az immateriális kártérítés egész filozófiáját érintő az a drámai tényálláscsoport, amelyben a káresemény a személyiség totális megsemmisítéséhez vezet. Ez a nálunk is jogirodalmi visszhangot provokáló tényállástípus a hazai jogalkalmazást is foglalkoztatta, mégha itthon nem is volt olyan megrázkódtató, mint amilyen porfelhőt a német judikaturában kavart. Az alapul szolgáló német ügyben egy 14 hónapos leánygyermek szenvedett el olyan közúti balesetet, amelynek következtében emberi lénye, egész személyisége csak testi maradvánnyá vált. Az orvos-team szakvéleménye szerint a teljes tudat-értés- és érzékvesztéssel megmaradó körperliche Hülle, emberi roncs csak vegetatív életfunkciók vonatkozásában maradt meg létezőnek. Ez a tragikusan provokatív tényállás azután a BGH nagy tanácsa által német alapossággal és cizellált precizitással kimunkált és idézett teoretikus jogelveket alaposan kikezdte: az immateriális kártérítés reparatív és elégtétel-adásra szorító funkciói itt egyaránt kiüresedtek, luftot kaptak; a kompenzációs azért, mert az elvesztett értékek objektíve és szubjektíve is kompenzálhatatlanná váltak, az elégtétel pedig azért, mert annak fenntartása itt nyíltan a magánbüntetés elismerését jelenti. Ezért a felsőbíróságnak más fogódzót kellett keresnie. Ezt a kapaszkodót azután a károkozó és a károsult kapcsolatára úgymond közömbös, viszonysemleges symbolhafte Sühnefunktion megkonstruálása útján találta meg, amely bakugrásra a jogirodalom a nagytekintélyű bírák nyakába cserdítette, hogy ez éppen úgy értelmetlen rutinfogalma a modern felelősségjognak, mint amilyen maga a Genugtuung, nemcsak a fogalom terminológiai tisztázatlansága miatt, hanem márcsak azért is, mert az ilyen tényállásoknál a büntetés-tartalmú elégtételt tipikusan nem a károkozó, hanem helyette a felelősségbiztosítója fizeti. Kérdés azért, hogy a nem vagyoni kártérítéssel összefüggésben egyáltalában beszélhetünk-e általánosságban elégtétel-adásról, kompenzációról, ezek együttes funkcionálásáról, szimbolikus jóvátételről vagy egyéb tipikus funkciókról? Az elégtétel Az elégtétellel kapcsolatos terminológiai zavarokat jól példázza hogy csak két különállást említsünk egyfelől a magyar gyakorlat, másfelől a svájci jog törvényi 8

9 konstrukciója. A magyar Kúria az elemzett eset hazai megfelelőjében is használja ezt a kategóriát éspedig olyan szövegösszefüggésben, hogy az igény megtagadása az ilyen emberroncs károsulttól őt éppen az elégtételtől fosztaná meg. A svájci Kötelmi Törvény 47. cikke szerint pedig az immateriális kártérítés a károsultnak generálisan, mint elégtétel jár, amely azonban csak a korábbi gyakorlatban jelentette a károkozó elégtétel-adás kötelezettségét, ma már a Szövetségi Bíróság szerint itt sokkal inkább a baleset következményeinek az értékeléséről, mint a kárért felelős személy vétkességének a fokáról és annak figyelembevételéről van szó. Világos, hogy mind a magyar Kúria, mind a svájci jog az elégtétel fogalmát viszonysemlegesként és objektív kategóriaként igyekszik kezelni, holott az alighanem a károkozó és a károsult szubjektív viszonyán nyugvó terminológia. Az elégtétel-adás történetileg az immateriális kártérítésen belül is büntetőjogi karakterű. A már felemlítetteken túlmenően beszédesen tanúsítja ezt a feudális magyar jogfejlődés. Itt kristálytisztán tettenérhető a büntetőjogi represszió összemosódása a kártérítési elemekkel. A delictum privatum legtöbb esetében csak a sértett kívánságára következett be a büntetés, s a büntetőjogi deliktumért kiszabott bírság egy részét képezte a kártérítés. Ezt nevezte Grosschmidt vegyes alakzatú magánbírság -nak, mert egyesítette a büntetés és a jóvátétel szempontjait után a bírságos bántalmak, a régi magándeliktumok részint tisztán büntetőjogi karaktert öltöttek, részint kár-kötelmeket keletkeztető tényállásként manifesztálódtak. Ezzel a bírságoknak az a része, amely korábban a sértettnek járt, beleolvadt a büntetésbe, a polgári jog (magánjog) számára pedig csak a vagyoni kártérítés maradt. Egy ideig. Mert egy idő után elsősorban erős jogirodalmi nyomásra és az ABGB hatására a fájdalomdíj tisztán magánjogi alakzatként alkalmazásra került. Az a fájdalomdíj, amelyet a Btk. magábaolvasztott valamiféle búvópatakként (Eörsi) újra felszínre tört. S ennek büntetőjogi-karakterét akkoriban még nem igen elemezték. Azzal azonban, hogy a BGH nagy tanácsa az elégtétel-eszmét éspedig nem reflexhatásként, hanem önálló, sajátlagos funkcióként visszaültette a fájdalomdíj intézményébe, sokak szerint annak pönális elemét általánosságban is visszahozta, megkonstruálva ezzel a német jogterületen is a személyi károkért fennálló kártérítés magánbüntetés dimenzióját. Talán nem is meglepő, hogy az eszme a német irodalom élvonalában üldözésre talált. Végülis az elégtétel-adás az immateriális kártérítés ősi funkciója. Stoll a kettős-funkció határozottabb tényállásszerű különállítására tesz javaslatot: szerinte az immateriális károk egy csoportjánál kompenzációs kártérítésről (kárpótlás, ahol a reparáció az elsődleges és az elégtétel csak szubszidiárius, mintegy reflexjogi jellegű), másik csoportjánál pedig főszempontként, tehát primér jelleggel az elégtétel-adásról van szó. Ez utóbbit azonban csak a szándékos és visszafordíthatatlan jogsértések esetcsoportjára javasolja szűkíteni, amely zsugorítás az elégtétel-funkciót gyakorlatilag teljesen hatástalanítaná a közlekedésjog területén. Deutsch a kettős funkció elégtétel-fázisának Stoll-nál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít. Az elégtétel-adást kár-távoli és szankció-közeli fogalomként, a bírság és a magánbüntetés megfelelőjeként karakterizálja és benne a prevencio-eszme hatékony megvalósítását látja. Természetes, hogy ebben a felfogásban az ún. objektív típusú tényállások körében az elégtétel nemcsak hogy nem funkcionálhat, hanem biztosítási 9

10 védelmet sem nyerhet, mert ellenesetben annak preventív és represszív jellege teljesen kiüresedne. Fő Deutsch felfogásában tulajdonképpen izolált területe az általános személyiségvédelem. Éppen ezért Deutsch helyteleníti a felsőbíróság általánosítható iránymutatását és helyette a funkciók megfelelő differenciálását tartja szükségesnek. A német irodalomban még további teóriákban is konfrontálódik az elégtétel-eszme civiljogi-pönális- és az ún. vegyes funkciója. Talán nem érdektelen azonban felvillantani, hogy más jogrendszerek az immateriális kártérítés elégtétel-dimenzióját hogy kezelik. Az osztrák jogban a funkció különállítása és ennek megfelelően az elégtétel-funkció quasi sui generis megkonstruálása nem történt meg. A jogalkalmazási gyakorlat tipikusan figyelmen kívül hagyja a felek anyagi, vagyoni helyzetét és károkozó vétkességének a fokát is. Az elmélet inkább egy objektivizált-mértékű immateriális kárpótlás mellett argumentál és óvakodik a fájdalomdíj magánbüntetésként való kezelésétől. A svájci jogban amint erről már volt szó eredetileg az elégtétel törvényi tényállását nemcsak az elmélet ruházta fel pönális funkcióval, de a gyakorlat is büntető-karakterű szankcióként kezelte és a károsult testi sértése vagy halála miatt járó elégtételt, továbbá annak mértékét-faktorát egyaránt a károkozó vétkességéhez igazította. A francia jogban eredetileg mihelyt Pothier-nek a kártérítést kizárólag vagyoni szempontokra szorító elmélete megdőlt az immateriális kártérítésben büntetést láttak, s mert ezt összeegyeztethetetlennek ítélték a civiljogi struktúrákkal, azt szimbolikus alakban kezelték ( franc symbolique ). Az 1 Fr büntetés-kártérítésben nyilvánvalóan a példa-statuálás és a megtorlás reminiszcenciája cseng vissza. Ma már azonban ennek a funkciónak praktikus jelentősége alig van. Az olasz jogban a latin tradíciókhoz hűen az immateriális kártérítés kiváltója eredetileg csak bűncselekmény lehetett. Újabban azonban a gyakorlat nem kis teoretikus nyomásra ezt a szűkítést teljesen áttöri azzal az egyszerűen praktikus megoldással, hogy egy kártényállás kárpótlásképességét egyedül a károsult oldaláról kell eldönteni s így a károkozó pozíciója többnyire figyelmen kívül marad. Mindazonáltal a fájdalomdíj satisfaktív funkciója a kártérítés összegszerűségének meghatározásánál nagyon is érvényesül; a bíróságok a jogintézmény preventív-karakterét értékelik a deliktum súlyosságához és a cselekmény elkövetésének kísérő körülményeihez (is) mért kárpótlási összegekkel. A common low természetesen itt is külön utakat jár, bár a szigetország konzervatív emlőkön felnőtt, ugyanakkor roppant modern bírái újabban az együttes absztrakt káron (general damages) belül külön is megjelenítik a különböző címeken kimért nem vagyoni károk mértékét, amelyet elsősorban kompenzációs és nem elégtétel jelleggel szabnak ki, így a fájdalomdíjnak magánbüntetés funkciója legalábbis kimondottan az angol jogban alig van. Nem így a tengeren túl, ahol a újabban már Japánban is alkalmazott kifejezetten büntető kártérítés (punitive damages) kontinentális mértékkel aligha mérhető. Mellékesen szó van ugyan itt is a kompenzációról (compensatory damages), a hangsúly azonban a személyi kár okozójának a megbüntetésén van. A meglehetősen tarkára festett tablókép ne hagy kétséget aziránt, hogy az elégtétel konstrukciója az immateriális kártérítésen belül mind történetileg, mind dogmatikailag büntetés jellegű. Olyan szankció, amelyben a represszió, a megtorlás faktora dominál s amely a károkozó és károsult kárkapcsolatán, viszonyán nyugszik. A károkozó és a károsult 10

11 kártényállással kapcsolatos helyzetének, pozíciójának a kölcsönös szemlélete határozza meg az egyébként mindig pénzben kifejezett szankció nagyságát is. 14 Az Új magyar Polgári Törvénykönyv kodifikációja során a funkcionális viták kereszttüzében állt a bevezetni tervezett sérelemdíj jogintézményének magánjogi büntetést sugalló jellege. Azzal, hogy a évi CXX. Törvényhez készült indokolás szövege kifejezetten rögzítette, hogy a sérelemdíj megítéléséhez hátrány bizonyítása nem szükséges, büntető színezetet is adott a jogintézménynek. A törvényjavaslat indokolása a sérelemdíj céljára utalva használta a magánjogi büntetés megjelölést. Abban az esetben ugyanis, ha a személyiségi jogot támadó magatartás negatív következményét, a hátrányt nem kell bizonyítani, az összegszerűség megítélésénél lényeges szempont a sérelemdíj preventív és büntető hatása: reagálni a jogsértő jogellenes magatartásra egy olyan összegű pénzfizetésre kötelezéssel, melynek mércéje a jogsértés súlya és a jogsértő szubjektuma lehet. A jogsértőre így a magánjogtól meglehetősen idegen módon nagyobb hangsúly helyeződik, mint a sérelem elszenvedőjére. A polgári jog klasszikus helyreállítását célzó felfogásával szemben nem az eredmény, hanem az azt kiváltó magatartás és annak cselekvője válik a tényállás központi szereplőjévé. Ez a modell alapjait és logikai módszerét tekintve is nagyon közel áll a büntetőjog felfogásához, a büntetőhatalom érvényesítésének módjához. A sérelemdíj és a büntetés közötti különbség e gondolatmenet alapján csupán abban látható, hogy a sérelemdíjra kötelezés a polgári per sajátosságaiból következően minden esetben a károsult kívánságára történik (nincs hivatalból induló eljárás), míg a büntetőjogban a magánindítvány eseteit kivéve hivatalból megindul az eljárás. A büntetés és a sérelemdíj neme is sok esetben azonos, hiszen a jogsértő oldalán a pénzbüntetés és a sérelemdíj-fizetési kötelezettség egyaránt anyagi hátrány okozását célozza. Felmerül kérdésként, hogy a sérelemdíj magánjogi büntetésként történő felfogása nem ütközik-e a ne bis in idem alapelvébe. A kétszeres értékelés tilalmát nem lehet jogágakra korlátozni, és azt a polgári jogban és a büntetőjogban külön-külön vizsgálni. Nem elfogadható, hogy ugyanazért a cselekményért büntetési célzattal egyszer büntetőeljárásban, másszor polgári peres eljárásban vonjuk felelősségre a jogsértőt, végül mégis a büntetés célja által vezérelve. Akkor nem ütközik a két felelősségi rendszer alapján történő felelősségre vonás a ne bis in idem tilalmába, ha a polgári jog és a büntetőjog más célból írja elő jogkövetkezmény alkalmazását. A büntetőjog klasszikusan represszív és preventív hatásokat helyez előtérbe, míg a magánjogban továbbra is a legalább megközelítő helyreállításon kellene hangsúlynak maradnia. Elfogadjuk ugyanakkor, hogy a nem vagyoni kártérítés jelenlegi formája alkalmatlan a hatékony személyiségvédelem követelményeit szolgálni, és erősen hátrányközpontú felfogása a bírói gyakorlatban nehézkessé teszi a jogalkalmazást, különösen a külvilágban nem érzékelhető belső károkat generáló személyiségi jogsértések esetében. A sérelemdíjat azonban büntető jellegű jogintézmény (kvázi bíróság) helyett továbbra is kompenzációs, elveszett életörömöket pótolni hivatott, a sérelmet szenvedett félre koncentráló védelmi eszközként látnánk szívesen. Olyan esetekben, amikor a hátrány külvilági manifesztáció hiányában nem igazolható, a jogellenes magatartás körülményeiből, a jogsértő felróhatóságának fokából kellene következtetni a sérelem meglétére, annak nagyságára. Az amerikai kártérítési koncepció alapgondolatát hasznosítva deduktív módszerekkel a jogellenes magatartásból és a jogsértő felróhatóságának (amerikai jogban vétkességének) fokából visszafejthető az a hátrány, melynek kompenzálására szolgálhatna a sérelemdíj. Ezzel a megoldással máris kikerültük a ne bis in idem tilalmával való szembekerülést, hiszen a polgári jogban alkalmazott sérelemdíj a jogsértő személyi körülményeit a sértettet ért hátrány létének és nagyságának igazolásához vizsgálja, így az esetlegesen sérelemdíj formájában előírt 14 Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp. 1992, old. 11

12 pénzfizetési kötelezettség helyreállító természetű, amely mellett megfér a büntetőjog által más elvi alapokon és célból kiszabott büntetés. Bár a hatályos magyar jog és a bírói gyakorlat is tagadja a büntető kártérítés létét, egyet kell értenünk Fuglinszky Ádám álláspontjával, aki szerint a Munka Törvénykönyvében (a továbbiakban Mt.) a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén eredeti munkakörbe való visszahelyezését nem kérő munkavállaló számára megállapított fizetési kötelezettség a büntető kártérítés jegyeit hordozza magán. A munkáltatónak ugyanis ilyen esetekben az a kötelezettsége, hogy a munkavállaló átlagkeresetéhez viszonyított összeget fizessen. Ebben az esetben kompenzációs célokat nem találunk, hiszen a vagyoni károk megtérítését külön rendezi az Mt. A fizetendő összeg célja így hátrányokozás a munkáltató oldalán, azaz nyíltan elégtételt biztosít a munkavállalónak, és büntető célokat valósít meg a munkáltató oldalán. Az elveszett életörömök pótlása egy olyan iránytű lehet az ítélkezésben, mely a polgári jog céljával összeegyeztethető kompenzációt őrzi meg elsődlegesen az intézmény keretében, és nem burkolt represszióként hat. Az elveszett életörömök teóriája továbbá nagy segítséget jelent akkor is, amikor a sérelemdíj megállapításánál az egyébként feltételként nem szükséges jogsérelem távoli kapcsolatban áll a jogellenes magatartással, azonban a lehetséges jogsértőnek ráhatása volt az események folyására. E koncepció alkalmazásával a személyiségvédelem hatékonyabbá válhat, még kevésbé hagyva lehetőséget a szankcionálatlanul maradó jogsértések számára. 15 A kompenzáció Küppersbusch mutat rá arra, hogy a károsult teljes szellemi-lelki megsemmisülése esetén a reparációs funkciónak már nincs tere. Itt szerinte egyedül csak az elégtétel hathat, illetőleg ennek feltételei hiányában csak egy szimbolikus jóvátételről beszélhetünk. Ugyanerre az eredményre jut Lorenz az általános személyiségvédelem szankcionálásával kapcsolatban, ahol valamennyire mérhető, objektív kárszámításról és ezért kompenzációról aligha lehet szó. Kérdés ezért, hogy az immateriális kártérítés kompenzáló-faktora mennyiben alkalmas általánosságban az intézmény funkcionális karakterizálására? A BGH Nagy-tanácsa által kimunkált kettős funkción belül a német jogalkalmazás és az irodalom is a kompenzációnak tulajdonít fokozottabb és meghatározóbb jelentőséget. Az ún. Ausgleichfunktion körében a bírói gyakorlat a következő szempontokat értékeli: a fájdalom hevességét és tartalmát, az ambuláns illetőleg kórházi kezelés idejét, a fennmaradó fizikai és pszichikai élethátrányokat (mint foglalkozási korlátok, házasságkötési nehézségek, a szabadidő-eltöltés gátjai és egyéb, az általános életminőség romlását eredményező tényezők), a munkaképtelenség tartamát, a későbbi komplikációktól való félelmet, a károsult nemét és életkorát (szociális állását), a kárprocesszus időtartamát (esetlegesen egyéb, további megterheléseket) stb. Az irodalomban azonban a nem vagyoni károk kompenzációs lehetősége egyáltalában nem csendesedett le ilyen kikristályosodott szempontokban. A viták gyújtópontjában maga a kárfogalom áll; a kár, amely nem vagyoni természetű, s amely éppen ezért egy pszyichoszomatikus phenomén, amely ennek folytán tulajdonképpen nem is osztható fizikai és pszichikai dimenziókra. S ezzel szemben áll a másik álláspont, amely csak az ún. Gefühlsschaden kategóriáját vonja az immateriális kár fogalmába, azaz a károsult belső 15 Frézer Tamás: A nem vagyoni (erkölcsi) sérelmek megítélése a polgári jogban, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011, old. 12

13 (szubjektív), lelki-emocionális világának a csorbulásait ( Beeintrachtigung der inneren Lebenslage ). Voltaképpen ehhez az állásponthoz áll közel Eörsi érvelése is, aki szerint tulajdonképpen csak a szubjektív elemben, azaz a károsult által szubjektíve érzékelt hátrányokban áll a kár (amelynek azonban természetesen találkoznia kell az objektiválódott társadalmi felfogással). Különösen szenvedélyes Stoll érvelése a Gefühlsschaden terminológiájával szemben. Szerinte márcsak azért is tarthatatlan ez az álláspont, mert megfosztaná a károsultat a kárpótlástól csupán valamely testi funkció csorbulása vagy valamely testrész elvesztése esetén. A lelki-pszichikai-érzelmi terhek ezért szerinte csak meghatározott adott esetben kellőképpen súlyos részei, összetevői az ideális-összkároknak. A szubjektív kár-felfogással és kárszámítással szemben az irodalom láthatóan erőteljesebben érvel a károk objektivizálása mellett, sőt törekvés van a károk materializálására, azaz valamiképpen vagyoni károkra történő visszafordítására is. Ezek az elmélete aztán újabb ellentámadást váltanak ki, így az immateriális kártérítés kompenzációs funkciójának sincsenek a német irodalomban nyugvópontjai. Érdemes ezért megvizsgálni más jogrendszerek álláspontját is. Az osztrák jogban a bírói gyakorlat és az irodalom is a nem vagyoni károk objektív megítélésére, objektív kárszámítására és ennek megfelelően a reparatív funkció realizálására törekszik. Az irodalomban különösen Strasser érvel egy objektíve tipizált ennek folytán objektív mértékkel kompenzálható ideális kárfogalom és kárszámítás mellett. A jogalkalmazás pedig a kárpótlás fő szempontjának a testi (lelki) sérülések jellegét és nagyságát tartja, de mérlegelési körébe vonja azokat a további szempontokat is, amelyeket a jóvátétel szempontjából a német judikatura is értékel. A svájci jogban a bírói gyakorlat az OR Art. 47 szerint megkívánt különleges körülmények alatt a testi sérülés súlyosságát, intenzitását érti és megkövetel egy maradandó hátrányt is, amely a károsult életére vagy egészségére vonatkozik. A kompenzációt pedig ezekhez a szempontokhoz igazítja. Az irodalom ugyanakkor a pénzbeli kárpótlást egy Annehmlichkeit -ként, kényelmességként, kellemességként kezeli, amely a fizikai fájdalmak, lelki szenvedések, az életörömök elvesztése és egyéb élet korlátok kompenzálására, illetőleg reparálására hivatott. Figyelemre méltó ezzel összefüggésben a Szövetségi Bíróságnak az az álláspontja, hogy a jóvátétel éppen ezért nem kártérítési karakterű, hanem az immateriális méltánytalanságokat hivatott törleszteni, azaz kompenzálni. A jogirodalom azonban különösen Tercier itt is amellett argumentál, hogy attól a károsulttól, aki olyan lelki-szellemi ronccsá vált, hogy tragédiája érzékelésére képtelen, meg kell tagadni a kárpótlást, de legalábbis egy jelentős redukált összegű kárpótlás elismerésének lehet csak ilyen tényállásoknál helye, mert itt már reparációról-kompenzációról egyáltalában nem beszélhetünk. A jogalkalmazás azonban úgy tűnik Svájcban is a funkcionális oldalról inkább a humánus felé billen el, s megítéli mégpedig a német BGH gyakorlatától eltérően nem csökkentett, hanem emelt mértékben a kárpótlást az ilyen károsultnak is, bár a nem vagyoni kárpótlás funkcionálását illetően az ítélkezési gyakorlat az indokolással adós marad. 13

14 A francia jogalkalmazás a nem vagyoni kompenzációs funkcióját illetően különböztet fájdalomdíj (pretium doloris), torzulási károk (préjudice esthétique), elmaradt életörömök (préjudice de agrément), munkaképtelenség (incapacité temporaire partielle on totale) és a hozzátartozó halálesete (cas des decés) között, s ezeket az immateriális karakterű károkat (préjudices estra patrimoiaux, préjudices moral) minden esetben egy orvosi klasszifikáció alapján ( quantum doloris) igyekszik nemcsak objektiválni, de kifejezetten tábázatos kárfaktorok szerint kompenzálni. Az, hogy a nem vagyoni kártérítés kompenzációs karakterű, talán itt rajzolódik ki a legélesebben. A francia bíróság ugyanis nem ítél meg kárpótlást az egyenes károsultnak ott, ahol az egyáltalában nem képes a kárt reparálni. A bíróság (Caen ) egy 4 éves kora óta irreverzibilis kómában otthon fekvő 10 éves kisfiú ügyében csak a hozzátartozók javára állapított meg immateriális kártérítést. Az általános személyiségvédelem körében (purement moraux) azonban, ahol a francia jog is vétkességet követel, a dommage moral funkciója az okozott sérelem megtorlása: a büntetés. Ez is az a bizonyos nagyhírű latinoknál eredő búvópatak, amely kétezer éve létezik és időnként feltör a felszínre. Dacára a büntetőjogi gyökereknek, az olasz jogban az uralkodó nézet, hogy a nem vagyoni kártérítés fő funkciója a reparáció, amely a nem vagyoni károk fő- vagy gyűjtőfogalmán (danni extra patrimoniali) belül kompenzálja a társadalmi életben való részvétel veszteségeit (danno alla vita di relazione), mint a sport, művészet, kultúra, filmszínház- és egyéb szórakozás, partnerkapcsolat, házasság, háztartás és kertgondozás, vadászat, horgászás stb. korlátait, a szexuális élet sérüléseit (danno alla vita sesuale), a külső megjelenés csorbulásait (danno estetico) és természetesen a testi sérülések (danno biologico) következményeit, amelyek azonban tulajdonképpen nem esnek a tiszta danni morali kategóriája alá s ezért ezeket az elvi átlagjövedelem meghatározott százalékával, azaz az objektív kárszámítással próbálja az olasz jogalkalmazás kompenzálni. A francia gyakorlathoz hasonlóan az immateriális kártérítés reparatív funkciója hangsúlyozódik itt azokban az esetekben, amelyekben a bíróság kárpótlást ítél meg a hozzátartozóknak nemcsak a közeli hozzátartozójuk halála esetén, hanem akkor is, ha a közvetlen károsult olyan személyi kárt szenvedett el (pl. irreverzibilis kóma), amely miatt ő maga már egyáltalában nem kártalanítható. Az egyéb személyiségi jogok megsértésénél azonban az olaszoknál is a pönális gyökerek kihajtásának és szárbaszökésének lehetünk tanúi. Ebben a körben ugyanis az immateriális kártérítést az olasz bíró is a károkozó vétkességéhez igazítja és a károsult javára szóló büntetésként méri ki. A különc common low bármilyen anakronisztikus is ezen a területen a legteljesebben őrzi a latin hagyományokat. A general damages körében amint ezt már érintettük ugyanis implicite rendezi ugyan az immateriális károkat is, de hogy a teljes kárösszegen belül mennyi a compensation for pain and suffering,- mint special damages nem vagyoni kártérítésként, azt a bíróságok általában nem mondják meg. Jogtörténeti érdekesség ugyanakkor, hogy a háború alatt a civil-lakosság háborús sérüléseinek az immateriális kárt is magában foglaló kompenzálására a konzervatív angolok a kártételek összegszerűségét táblázatba foglaló törvényt hoztak (Personal Injuries emergency provisions ACT). 14

15 A kompenzáció értékelt elemei a common low esetjogában: a fájdalom (pain and suffering), az elmaradt életörömök (loss of the pleasures or amenities of life), a várható élettartam megrövidülése (loss of expectation of life) és a jövőbeni károk, amelyekben azonban már teljesen összemosódnak a vagyoni és eszmei értékek, így a jövőbeni anyagi veszteségek, keresetveszteségek (future, financial loss, loss of earnings), továbbá a jövőbeni várható gyógyítási költségek (medical and ather expenses), amelyekben azonban mindenütt nem vagyoni elemek is fellelhetők. Az amerikai Personal Injurie tartományába sorolt károk teljes arzenálja pedig alighanem már fel sem sorolható ( mental suffering-mental anguish, emotional distress, inconvenience, humilistion ), és ez még csak nem is a kifejezett büntető kártérítések, a punitive damages területe. Az amerikai common low területén a bíróság elvileg bármely tort megvalósulása esetén ún. exemplary kártérítést állapíthat meg, azaz túllépheti a vagyoni kár mértékét, s a mai fejlődési tendencia azt mutatja, hogy ezt meg is teszi. A sérelemdíjnak itt elsődlegesen vindictive, retributory, illetőleg punitive jellege van és nincs szétválasztva a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés, az, hogy sérelemdíj kirovására mégis sor került, abból derül ki, hogy punitive damages -t mér ki a bíróság sőt, különösen súlyos esetekben aggravated damages -t ítél meg, hogy ezzel is kinyilvánítsa rosszallását. Ezzel egyidejűleg a bíróságok megteremtik a parasitic tort - okat, amelyek a korábbi precedensekben felállított korlátok áttörésével megnyitják a kártérítések teljes parttalanságának a távlatait. 16 Lehet-e büntetés a nem vagyoni kártérítés illetve a sérelemdíj? A nem vagyoni kártérítésben a büntetési jelleg is benne szerepelhet, amennyiben a károsult sérelmére a károkozó bűncselekményt követett el, akkor is, ha az a bűncselekmény az előkészületi stádiumban megrekedt. Alkalmazott jogszabály: Ptk. 75. (1) bek., 84. (1) bek. A peres felek augusztus 27-én egy perben nem álló személlyel közösen alapították a H.- O. Kft.-t. A gazdasági társaság tevékenységi köre a felperes tulajdonát képező és a gazdasági társaságba apportként bevitt földterületen benzinkút létesítése és üzemeltetése volt. A felperes tagsági viszonya az alapítás évében megszűnt. Azóta a kft., melynek ügyvezető igazgatója az alperes, a felperestől bérli a földterületet a benzinkút üzemeltetéséhez. Ezt követően a peres felek között számos polgári per volt folyamatban, a felek üzleti és magánéleti kapcsolata nagymértékben megromlott január hónapban az alperes megbízta egy ismerősét, hogy a felperest Ft-ért intézze el. Abban is megállapodtak, hogy az alperes Ft előleget ad ismerősének. Az alperes által megbízott személy az alperes tervéről a felperest értesítette, aki a rendőrséghez fordult. A rendőrség az alperest és ismerősét az előleg átadásakor elfogta. Az alperest a Baranya Megyei Bíróság a 3. B. 203/1997/13. számú ítéletével - mely a Legfelsőbb Bíróság Bf. IV /1998/4. számú ítéletével február 9. napján emelkedett jogerőre - az alperest emberölés előkészületének bűntettében bűnösnek találta és egyévi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. A felperes 51 éves, nős, két nagykorú gyermeke van. A felesége 10 éve sclerosis multiplex betegségben szenved. Feleségével Marcaliban vásároltak egy házat, ahol hét közben a felesége egészségi állapota miatt szükségessé vált felügyelete biztosított. 16 Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp. 1992, old. 15

16 A felperes már a bűncselekmény elkövetése előtt is egyéni vállalkozóként vezette a perbeli két gépjárműalkatrész boltot. Utóbbi üzlete azon a földterületen található, amelyen a H.-O. kft. a benzinkutat üzemelteti. A felperes a bűncselekmény elkövetése óta ideges, állandó feszültség és szorongás alatt él, óvatosabb, zárkózott lett. Rosszul alszik, éberen. Ha a médiából emberölésről, merényletről, robbantásról hall, idegessége fokozódik. A bűncselekmény elkövetése után a felperes magatartása az üzletébe betérő vevőkkel szemben megváltozott, ingerültebb lett, a vásárlói kifogásokat túlreagálta. Ezért a felperes nagykorú fia és lánya segítségére szorult az üzletvezetésben, a vevők kiszolgálásában. A felperes kapcsolata lányával 1997 őszére megromlott: egyfelől azért, mert lánya házasságát nem nézte jó szemmel, másfelől azért, mert sérelmezte azt, hogy lánya a benzinkút területén lévő boltba átjár. A felperes a H.-O. Kft.-től járó bérleti díjat havonta személyesen veszi át a kft.-nak az üzlete mellett lévő benzinkútnál működő irodájában. A felperes a problémájával szakemberhez nem fordult, Nervenpflege nevű növényi tartalmú nyugtatót szed, mely feszültségérzetét nem csökkenti. Az alperes által a felperes sérelmére elkövetett bűncselekmény kapcsán a felperes pszichikai állapotában tartós negatív változás következett be. Ez a változás a felperes mindennapi életvitelét, foglalkozásának gyakorlását hátrányosan, a közepesnél valamivel kisebb mértékben befolyásolja. Ezért a felperes a módosított keresetében az alperest nem vagyoni kár címén Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni perköltségigény mellett. Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság az alperest Ft nem vagyoni kártérítés és járulékai megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Indoklása szerint a Ptk. 75. (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, e jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk a kimondja, hogy a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti többek között a testi épség és az egészség megsértése. A Ptk. 84. (1) bekezdés e) pontja szerint, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jog szabályai szerint. A nem vagyoni kártérítés alapja a személyhez fűződő jogsértés. A nem vagyoni kár pedig az emberi személyiség értékminőségének csökkenése, mely csökkenés akkor állapítható meg, ha a személyiség helyzete kedvezőtlenül, a korábbihoz képest hátrányosan megváltozik. Az alperes a perben vitatta, hogy a felperes pszichikai állapotában a felperes által előadott szorongásos tünetegyüttes alakult ki. A felperes előadását a perben a szakértők alátámasztották. Aggálytalan szakvéleményük szerint a felperesnél pszichés zavar lépett fel, a pszichikai állapotát állandó szorongás, félelem jellemzi. A szakértők a tárgyaláson történt meghallgatásuk során előadták, hogy a felperes a panaszait nem túlozta el, azokat nem orvosi szakkönyvből merítette, a felperes által vázolt tünetegyüttes orvosi szempontból megfelel az emberi pszichés működés szabályainak: a felperes személyisége egy konkrét eseményre permanens félelemmel, szorongással reagált, állapotában javulás nem következett be. A perben ezt követően eldöntendő kérdés az volt, hogy az alperes által a felperes sérelmére elkövetett bűncselekmény és a felperes pszichikai állapotában bekövetkezett negatív változás között az okozati összefüggés megállapítható-e vagy sem. Az okozati összefüggésre vonatkozóan tett felperesi előadást alátámasztották a tanúk vallomása, valamint a per tartama alatt a felperesnél végzett igazságügyi orvosszakértői és igazságügyi pszichiátriai vizsgálat eredménye. A vizsgálatot végző szakértők a szakvéleményükben határozottan állást foglaltak amellett, hogy az észlelt tünetegyüttes kizárólag a felperes ellen irányuló bűncselekménnyel áll okozati összefüggésben. 16

17 A perben meghallgatott tanúk vallomásaikkal a felperesnél orvosi szempontból megvizsgált és igazolt tünetegyüttes létezését cáfolni nem tudták. A perben meghallgatott igazságügyi orvosszakértő a meghallgatása során utalt arra, hogy minden esetben az adott ember személyiségének vizsgálatával dönthető csak el, hogy a károkozó magatartás folytán sérül-e a személyisége vagy sem. A perben beszerzett aggálytalan szakvélemény kétséget kizáró módon rögzíti, hogy a felperest az alperes által a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt kialakult pszichikai állapota a mindennapi életvitelében, a vállalkozásában a közepesnél kisebb mértékben akadályozza személyisége egészséges kiélésében. A bíróság a fentiek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az alperest kártérítési felelősség terheli. A bíróság az összegszerűség meghatározásánál figyelembe vette a felperest ért személyi sérelem súlyát, nagyságát, hatását és következményeit. E körben a bíróság utalt arra, hogy a rendelkezésére álló szakvélemény szerint a felperes pszichikai állapotában kedvező változást Komlóról történő elköltözése jelentené. Mivel a felperes az alperes által okozott sérelem bekövetkezése óta az életkörülményeiben, környezetében változást nem eszközölt, a bíróság megítélése szerint a felperesnek az alperestől való félelménél jelentősebb a jelenlegi környezetéből való kiszakadás iránti félelme. Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, az ítélet részbeni megváltoztatása és a kereset teljes egészében való elutasítása iránt. A másodfokú bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen, a perbeli bizonyítékoknak a Pp (1) bekezdése szerinti mérlegelésével állapította meg, abból helyes jogi következtetést vont le. Az érdemi döntése így megalapozott, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helytálló indokainál fogva hagyta helyben. A fellebbezési támadás kapcsán arra utalt a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény teljes mértékben aggálytalan, és kellő mértékben indokolt. Olyan szakkérdésben nyilvánított szakvéleményt az orvosszakértő szakkonzulens igénybevételével, amely szakvélemény a tényállás kialakítása során nem tehető félre, sem az alperes állítására, sem a meghallgatott tanúk vallomására figyelemmel. Az elsőfokú bíróság ítélete helyesen döntött a jogalap kérdésében, és a nem vagyoni kártérítés összege sem tekinthető eltúlzottnak. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a nem vagyoni kártérítésben a büntetési jelleg is benne szerepel, ugyanis az alperes a felperes sérelmére bűncselekményt követett el még akkor is, ha az a bűncselekmény előkészületi stádiumban megrekedt, de az alperes cselekménye lényegében a felperes élete ellen irányuló bűncselekmény volt. (Baranya Megyei Bíróság 2. Pf /2000/4.) 17 Sérelemdíj, a személyiségi jog megsértésének új szankciója A jogalkotó felismerte, hogy a nem vagyoni kártérítés kapcsán, annak alkalmazása tekintetében komoly dogmatikai problémák merültek fel, melyeket a bírói gyakorlatban sem lehet áthidalni, még olyan eljárásjogi eszközök segítségül hívásával sem vagy csak komoly kritikákkal illethető módon -, mint a köztudomású tény fogalma. Éppen ezért került sor a magánjogi rekodifikáció során arra, hogy a nem vagyoni kártérítés intézményét a személyhez fűződő jogok megsértése jogkövetkezményeinek eszköztárából töröljék, és helyébe lépjen egy új jogintézmény, a sérelemdíj. 18 A sérelemdíj bevezetésére a személyhez fűződő jogok polgári 17 BDT Először a Kormány 1061/1999. (V.28.) Korm. határozatával módosított 1050/1998 (IV.24.) Korm. határozat alapján készült új Polgári Törvénykönyv koncepciójában jelent meg a sérelemdíj bevezetésének a gondolata kidolgozott formában, melyet a Magyar Közlöny évi 15/II. számában tettek közzé. 17

18 jogi védelmének alkotmányos alapjogi védelemmel összhangban történő újraalkotása körében, a magánjogi védelem eszközeinek sajátosságait kifejezésre juttatva került sor. 19 Felismerve azt, hogy a nem vagyoni hátrány általában meghatározhatatlan, bizonyíthatatlan, illetőleg azt, hogy ez valójában egy fogalmi ellentmondás, s hogy valójában nem károkozásról van szó, s a nem vagyoni kártérítés intézménye a jogalkalmazásra nehezedő gond a kártérítési jog terrénumában. 20 A kodifikációs bizottságot vezető dr. Vékás Lajos a sérelemdíj funkciója tekintetében akként nyilatkozott, hogy a sérelemdíjat a Bizottság a nem vagyoni kártérítés helyett akarta bevezetni. Az intézmény funkciója elsősorban a jogsértés vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és csak másodsorban a magánjogi büntetés. Nem a büntető elemet akartuk hangsúlyozni, és nem akartunk egyfajta büntető kártérítés (punitive damages) irányába elmenni. Ehhez képest az intézményt teljesen félreértették, az elfogadott módosítás szerint ugyanis a sérelemdíj mértékét egyebek mellett a jogsértés ismétlődő jellegére, egy kimondottan büntetőjogi minősítő körülményre tekintettel kell megállapítani. 21 A személyhez fűződő jog megsértése esetén a megsértett személy nem vagyoni sérelméért- egy összegben megítélendő sérelemdíjat követelhet. A személyiségi jogok megsértésének új szankciója annak az ellentmondásnak a kiküszöbölésére hivatott, mely szerint a nem vagyoni hátrány összegszerűen nem határozható meg, azt megtéríteni sem lehet, ugyanakkor a nem vagyoni sérelem ellensúlyozása vagyoni jellegű kell legyen. 22 Az új Ptk. szerint az követelhet sérelemdíjat az őt ért nem vagyoni sérelemért, akit személyiségi jogában megsértenek (Ptk. 2:52. (1) bekezdés). E rendelkezésből kitűnik, hogy - a nem vagyoni kárfelelősség feltételeivel azonosan a sérelemdíj megállapításának feltétele: a személyiségi jog megsértése (jogellenesség), a nem vagyoni sérelem. A fizetésre kötelezés további feltételei megegyeznek a kártérítési felelősség szabályaival, így a felelős személy meghatározására, a kimentés módjára vonatkozó rendelkezéssel. Ennek megfelelően a felelősség feltétele továbbra is a magatartás és a sérelem közötti okozati összefüggés, a felróhatóság, az általános vétkességi felelősség szerint, illetőleg a fokozottan veszélyes tevékenység folytatójára vagy más károkozóra vonatkozó felelősségi szabályok szerint. A bírói gyakorlat dolga, hogy értelmezze a 2:52. (1) bekezdés szerinti nem vagyoni sérelem fogalmát, ugyanis a (2) bekezdés szerint a sérelemdíjra való jogosultság megállapításához a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezésének bizonyítása nem szükséges. 23 A pénzben kifejezett összeg jellegét tekintve kárpótlás, elégtétel az elszenvedett nem vagyoni hátrányért. Ehhez képest mértékét nem az elvesztett vagyon, hanem a jogsértés súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértés hatása határozza meg. A személyiségi jogsérelem súlya önállóan kialakítandó kategória, amelynek ismérveit, meghatározó szempontjait a bírói gyakorlatnak kell kimunkálnia. Kétségtelenül ilyen szempont lehet a jogsértés tartóssága. A múló, következményekkel nem járó jogsérelem kárpótlására kisebb összeg is megfelelő lehet, a maradandó, hosszabb ideig tartó hátrányt jelentőnél viszont az elégtétel adekvát volta nagyobb összegű kárpótlást jelenthet. A sérelemdíj mértékét növelő tényező lehet, ha több személyiségi jogot sért egyazon magatartás (személyi szabadságot, emberi méltóságot stb.). 19 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája I.6. pont 20 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája I Vékás Lajos: az új Ptk. hibái ellenére is sikertörténet 22 Az új Ptk. I. Könyv III. Rész. A személyhez fűződő jogok normaszöveg-tervezete a Polgári Jogi Kodifikáció, évi 3. szám, Polgári Jog I-III Kommentár a gyakorlat számára, HVG ORAC 1360A/4. oldal 18

19 A jogsértést a bíróság jelentős súlyúnak ítélte meg, különös tekintette arra, hogy jó hírnév védelméhez fűződő jog sérelmén túlmenően a képmás védelméhez fűződő jog is sérelmet szenvedett. A jogsértést nem teszi meg nem történtté önmagában az, hogy egy szatirikusnak nevezett mellékletben jelent meg a kifogásolt írás, a képmással együtt a humoros jelleg meglehetősen elsikkadt. A bíróság mérlegelési körébe vonta azt is, hogy az alperes részéről nem szándékos lejáratási törekvésről volt szó, hanem alapvetően gondatlanul jártak el a felperes képének felhasználásával egy meglehetősen sajátos hangvételű cikk mellett [PKKB 29.P.564/1995.]. A kárpótlás tekintetében a régi Ptk. nem adott eligazítást. A vagyoni kár esetén a pénzbeli térítést egy összegben vagy járadék formájában lehetett nyújtani. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint: Nem vagyoni kártérítésként járadék is megítélhető, ha az összes körülmény gondos mérlegelésével az állapítható meg, hogy a nem vagyoni kártérítés járadék megítélése mellett tudja a legmegfelelőbben betölteni a rendeltetését. Nem vagyoni kárpótlás címén járadék megállapítása lehet célszerű súlyos, folyamatosan, állandó jelleggel jelentkező nem vagyoni hátrány esetében akkor, ha a körülményekből következtethetően az áll a károsult érdekében, hogy a jövőben rendszeresen, folyamatosan részesüljön kárpótlásban [19. sz. Irányelv 6. pont, PEH old.]. Ez a gyakorlat nem fenntartható a Ptk. mai szövege kizárja a járadék megítélését, sérelemdíj egy összegben határozható meg. A sérelemdíj személyhez kötött: a Legfelsőbb Bíróság 19. számú irányelvének 7. pontja kimondta: A nem vagyoni kártérítésre való jog nem száll át a jogosult örököseire. Az indokolás szerint [a] nem vagyoni kártérítésre való jog a jellegéből következően személyes természetű, a károsult személyéhez tapad, nem vagyoni kárpótlásra csak az tarthat jogszerűen igényt, akinek a javára megvalósultak a törvényben meghatározott feltételek. Az örökösnek nincs jogosultsága nem vagyoni sérelem orvoslására, minthogy ilyen sérelem nem is érte. A jogosult halálával tehát a nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó jog elenyészik, az nem száll át a jogosult örököseire. A bírói gyakorlat azonban kivételt tett, ha a jogosult a perindítás alatt halt meg. Abban az esetben, ha a nem vagyoni kártérítés jogosultja a pert megindította, majd a per alatt meghal, nincs akadálya annak, hogy jogutóda igényelje a jogelőd haláláig eltelt időre járó nem vagyoni kártérítés összegét. Ennek nem akadálya a Legfelsőbb Bíróság 16. számú irányelve 7. pontjában kifejtett iránymutatás, s a követelés megítélése azzal nem ellentétes [LB P.törv.III /1989.]. 24 Felhasznált irodalom: - Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp. 1992, - Dr. Törő Károly: A nem vagyoni kártérítés gyakorlati kérdései, Magyar Jog 1992/8. - Dr. Petrik Ferenc: A gyakorló jogász kézikönyve 5./ Kártérítési jog (szerk. Dr. Petrik Ferenc) Gazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Dr. Sipos Péter A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében Bp., Frézer Tamás: A nem vagyoni (erkölcsi) sérelmek megítélése a polgári jogban, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Polgári Jog I-III Kommentár a gyakorlat számára, HVG ORAC 1360A/4. oldal 19

A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN

A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN ELŐADÓ: DR. KOVÁCS ZSOLT XXIII. ALTENBURGER GYULA SZIMPÓZIUM BALATONVILÁGOS, 2013. MÁJUS 31. A KONTRAKTUÁLIS ÉS A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG

Részletesebben

Kártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél

Kártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél Kártérítési felelősség Kártérítési jog Dr. Kenderes Andrea Ptk. 339. -361. Kontraktuális Szerződésszegés Deliktuális Szerződésen kívüli károkozás Lényegében azonosak Ptk. 339. Aki másnak jogellenesen kárt

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán **

A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** 1. Bevezetés munkajog hosszú fejlődési folyamata során kialakította a saját felelősségi

Részletesebben

Az eszmei kártérítés új dimenziói a magyar jjoglbajtn

Az eszmei kártérítés új dimenziói a magyar jjoglbajtn LÁB ADY TAMÁS Az eszmei kártérítés új dimenziói a magyar jjoglbajtn Expozíció A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága az 1992. június hó 1. napjával hatálybalépett 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával alkotmányellenesnek

Részletesebben

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.

Részletesebben

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.) Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.

Részletesebben

A munkaviszony megszüntetésének

A munkaviszony megszüntetésének A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás

Részletesebben

A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében

A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében Dr. Sipos Péter A nem vagyoni kártérítés jogalapja az alkotmánybírósági határozatok és az ítélkezési gyakorlat tükrében D o l g o z a t Budapest, 2002. április 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A nem vagyoni

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról Gazdaság és Jog A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról I. Az előzmények 1. Régi kodifikációs szabály szerint a jogelméleti viták eldöntésére nem a jogalkotó hivatott. Különösen igaz ez a

Részletesebben

SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]

SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12.

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSAINAK ALAPJAI (2014) 2012. évi I. törvény (Mt.) 2013. évi V. törvény (Ptk.)

Részletesebben

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen

Részletesebben

THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY DAMAGE

THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY DAMAGE MultiScience - XXX. microcad International Multidisciplinary Scientific Conference University of Miskolc, Hungary, 21-22 April 2016, ISBN 978-963-358-113-1 THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY

Részletesebben

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/706. számú törvényjavaslat a magánélet védelméről Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2018. június 2018. évi törvény a magánélet védelméről A magánélet,

Részletesebben

Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről

Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről A nem vagyoni (erkölcsi) károk megtérítésének problémaköre a polgári jog egyik legnehezebben megválaszolható

Részletesebben

A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. akaratelhatározás előkészület kísérlet befejezett bcs. A cselekmény

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.* VAJNAI A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2005. október 6.* A C-328/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország)

Részletesebben

Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.6) A tényállás jelentés-tartalmai; a tárgyi oldal tényállási elemei (elkövetési tárgy, elkövetési magatartás, az elkövetés szituációjához tartozó tényállási elemek, az eredmény, az okozati összefüggés)

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2

HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2 HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,

Részletesebben

A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata. Szerző: dr. Tajti Judit. Pécs, november

A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata. Szerző: dr. Tajti Judit. Pécs, november A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata Szerző: dr. Tajti Judit Pécs, 2016. november 1 I. Bevezetés Dolgozatomban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel, a személyiségi jogok megsértésének

Részletesebben

A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának. feltételrendszere. Szerző: dr. Sarkadi Mónika

A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának. feltételrendszere. Szerző: dr. Sarkadi Mónika A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának feltételrendszere Szerző: dr. Sarkadi Mónika Tatabánya 2015. november 21. I. Bevezetés A gyermektartásdíj tárgyában megkötött és a bíróság

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1

9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1 9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1 A Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése az ügyvédi tevékenységről szóló

Részletesebben

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához

Részletesebben

Többleterő kifejtés. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva.

Többleterő kifejtés. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva. Többleterő kifejtés A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA Kollégiumi vélemény A rendkívüli munkateljesítmény értékelése

Részletesebben

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől -1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van

Részletesebben

Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések

Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések 3. sz. melléklet Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések I. A Ptké-hez kapcsolódó javaslatok és észrevételek: 1) A Ptké. 53. -hoz: 1.1. Javaslat: A Ptké. 53. -a az alábbiak szerint módosul: 53. A Ptk. hatálybalépése

Részletesebben

Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 2. oldal 3. Az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészít

Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 2. oldal 3. Az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészít Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 1. oldal 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről

Részletesebben

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Összbüntetés A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 9. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai *

Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai * Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai * * Jelen előadásban elhangzottak a szerző magánvéleményét képezik. Gubicz Flóra Anna MIE konferencia, 2018.

Részletesebben

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében

Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében Országos Bírósági Hivatal Mailáth György Tudományos Pályázat Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében Közjogi, munkajogi és EU szekció 10. téma Jelige: Progressio 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában A Közbeszerzési Hatóság Útmutatója alapján, az egységes jogalkalmazás elősegítésére Szerző: dr. Garancsy Georgina jogász, hivatalos

Részletesebben

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet. véleménye. az Új Polgári Törvénykönyv Javaslatának egyes rendelkezéseiről.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet. véleménye. az Új Polgári Törvénykönyv Javaslatának egyes rendelkezéseiről. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet véleménye az Új Polgári Törvénykönyv Javaslatának egyes rendelkezéseiről. Az alábbi vélemény a Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslatnak

Részletesebben

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25.

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25. Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter MIE Konferencia Győr, 2016. november 25. Áttekintés A névviselési jog tartalma A névviselési jog sérelme A kegyeleti jog A névjog

Részletesebben

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások VI. téma Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások 1. A jogalkotás 1.1. Fogalma: - specifikus állami tevékenység, - amit főleg közhatalmi szervek végezhetnek - és végterméke a jogszabály. Mint privilegizált

Részletesebben

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal Magyar joganyagok - BH2001. 110. - I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal BH2001. 110. I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy

Részletesebben

A sérelemdíj alkalmazhatósága a szerzői jogban Barzó Tímea * Sápi Edit **

A sérelemdíj alkalmazhatósága a szerzői jogban Barzó Tímea * Sápi Edit ** A sérelemdíj alkalmazhatósága a szerzői jogban Barzó Tímea * Sápi Edit ** 1. Bevezetés Magánjogi törvényjavaslat (Mtj.) 1928-ban tartalmazott olyan rendelkezést, miszerint a károkozó a nem vagyoni kárért

Részletesebben

A KÁRPÓTLÁSI ÉS A SEMMISSÉGI TÖRVÉNYEK HATÁLYA - A BÍRÓSÁG HATÁSKÖRE

A KÁRPÓTLÁSI ÉS A SEMMISSÉGI TÖRVÉNYEK HATÁLYA - A BÍRÓSÁG HATÁSKÖRE A KÁRPÓTLÁSI ÉS A SEMMISSÉGI TÖRVÉNYEK HATÁLYA - A BÍRÓSÁG HATÁSKÖRE Ha a terheltet olyan cselekmény miatt ítélték el törvénysértően, amelyet háborús, népellenes bűntettnek tekintettek, de amely nem tartozik

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok

Részletesebben

A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi.

A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi. Közigazgatási határozatok felülvizsgálata A munkaügyi jogvitákon kívül a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozat, a munkaügyi

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3068/2015. (IV. 10.) AB végzés 1597 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 386/B/1997 AB közlöny: VII. évf. 2. szám --------------------------------------------------------------- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének

Részletesebben

SÉRELEMDÍJ: MI VÁLTOZIK?

SÉRELEMDÍJ: MI VÁLTOZIK? NAGY GERGŐ Polgári Jogi Tanszék Témavezető: dr. Fuglinszky Ádám habil. egyetemi docens SÉRELEMDÍJ: MI VÁLTOZIK? A sérelemdíjról már eddig is számos elemzés, értékelés, kritika született. Ezek bár különböző

Részletesebben

POLGÁRI JOGI KODIFIKÁCIÓ. Tartalomjegyzék

POLGÁRI JOGI KODIFIKÁCIÓ. Tartalomjegyzék V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása Dr. Boytha György / 3 A nem vagyoni kár megtérítése védelmében Dr. Petrik Ferenc / 6 Az árverésrõl

Részletesebben

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos

Részletesebben

SÉRELEMDÍJ VERSUS NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS

SÉRELEMDÍJ VERSUS NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS LÁBADY TAMÁS * SÉRELEMDÍJ VERSUS NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS Tudott, hogy a 2013. évi V. tv. Magyarország új Polgári Törvénykönyve megszüntette a hányatott sorsú, jogalkalmazási nehézségekkel terhelt és komoly

Részletesebben

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től 1. 2. egyrészt az európai uniós joggal és a nemzetközi (ILO) egyezményekkel való összhang megteremtése

Részletesebben

TERVEZET. 2012. évi. törvény

TERVEZET. 2012. évi. törvény 2012. évi. törvény a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos szabályokról 1. (1) A Magyar

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

A SÉRELEMDÍJ ALKALMAZÁSÁNAK ÚJ DIMENZIÓI AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTÉRÍTÉSI PEREKBEN BARZÓ TÍMEA

A SÉRELEMDÍJ ALKALMAZÁSÁNAK ÚJ DIMENZIÓI AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTÉRÍTÉSI PEREKBEN BARZÓ TÍMEA Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXV (2017), pp. 202 220. A SÉRELEMDÍJ ALKALMAZÁSÁNAK ÚJ DIMENZIÓI AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTÉRÍTÉSI PEREKBEN BARZÓ TÍMEA Jelen tanulmány

Részletesebben

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem 4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar

Részletesebben

Háger Tamás* A másodfellebbezés joghatálya, a felülbírálat terjedelme és a tényálláshoz kötöttség a harmadfokú bírósági eljárásban

Háger Tamás* A másodfellebbezés joghatálya, a felülbírálat terjedelme és a tényálláshoz kötöttség a harmadfokú bírósági eljárásban In poenalibus causis benignius interpretandum est (Büntetőügyben a jóindulatú értelmezés a követendő. Paulus D.50,17,155,2.) 1 Bevezetés A harmadfokú büntetőeljárás a legújabb kori magyar büntetőper viszonylag

Részletesebben

Jogi alapismeretek nov. 30.

Jogi alapismeretek nov. 30. Jogi alapismeretek 2017. nov. 30. I. Jogi felelősség II. A jog interdiszciplináris megközelítése I. Jogi felelősség Polgári jogi felelősség Ptk. 6:1. [A kötelem] (1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.364/2007/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Radnóti István ügyvéd (1055 Budapest, Bihari János u. 20.) által képviselt felperes neve (felperes címe)

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések

Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések Közlekedési balesetek és a közlekedő ember című szeminárium Budapest, 2017. október 14. 1 Önvezető autók autonóm járművek 11/2017. (IV.12.)

Részletesebben

A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra

A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra Trenyisán Máté A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra BEVEZETŐ GONDOLATOK Ahhoz, hogy Magyarországon a

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság! Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság! A Társaság a Szabadságjogokért, a Tranparency International Magyarország és a K- Monitor Közhasznú Egyesület álláspontja a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

dr. Tóth Júlia Jogtanácsos Felelősségbiztosítási jogi referens

dr. Tóth Júlia Jogtanácsos Felelősségbiztosítási jogi referens dr. Tóth Júlia Jogtanácsos Felelősségbiztosítási jogi referens Az új magyar Polgári Törvénykönyv: A vezető tisztségviselői felelősségbiztosítás (D&O) átfogó fedezetet nyújt a menedzserek és a vezető állású

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

A sérelemdíj megjelenésének lehetséges hatásai a munkaügyi ítélkezésre

A sérelemdíj megjelenésének lehetséges hatásai a munkaügyi ítélkezésre Sipka Péter és Zaccaria Márton Leó A sérelemdíj megjelenésének lehetséges hatásai a munkaügyi ítélkezésre I. Bevezető gondolatok A munkajogi és polgári jogi szabályozás között mindig is sajátos kapcsolat

Részletesebben

I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag

I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG kézirat I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag Írta: Dr. Homolya Szilvia Dr. Gyarmathy Judit Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Tudományos publikációs pályázat. Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek dogmatikai szemlélete a 2013. évi V. törvényben

Tudományos publikációs pályázat. Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek dogmatikai szemlélete a 2013. évi V. törvényben Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári jogi Tanszék Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért Tudományos publikációs pályázat Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek

Részletesebben

Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján)

Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) 1. Bevezetés A Szegedi Ítélőtábla 2014 november 20-i ülésén foglalkozott a vezetői felelősség

Részletesebben

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 A jogalkalmazás körében érvényesülő szempontok megjelölése előtt szükséges rögzíteni, hogy a személyhez fűződő jog az egyes személyek

Részletesebben

A legfőbb ügyész 103/1968. száma. a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után.

A legfőbb ügyész 103/1968. száma. a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után. LEGFŐBB ÜGYÉSZ 10-1720/68 Ig. 2527/1968. szám A legfőbb ügyész 103/1968. száma k ö r l e v e l e a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után. I. A szabálysértésekről

Részletesebben

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;

Részletesebben

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)

Részletesebben

A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI

A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI - tansegédlet a nappali és levelező tagozat számára Készítette: Dr. Fézer Tamás, egyetemi adjunktus Debrecen, 2009. A SZEMÉLYISÉGI JOGOK TERMÉSZETE, A

Részletesebben

Az új fizetési meghagyásos eljárás néhány alkotmányos és uniós jogi vonatkozása

Az új fizetési meghagyásos eljárás néhány alkotmányos és uniós jogi vonatkozása Pákozdi Zita egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék Az új fizetési meghagyásos eljárás néhány alkotmányos és uniós jogi vonatkozása

Részletesebben

Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője

Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője Az üzleti titok védelme a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, felhasználásával és felfedésével szembeni védelemről szóló irányelv tervezete Számadó

Részletesebben

Témakörök a belügyi rendészeti ismeretek szóbeli vizsgához

Témakörök a belügyi rendészeti ismeretek szóbeli vizsgához Témakörök a belügyi rendészeti ismeretek szóbeli vizsgához 1. A rendészet, rendészeti szervek. A rend, a közrend (belső rend), a határrend fogalma, kapcsolata. A biztonság, a nemzetbiztonság és a közbiztonság

Részletesebben

1/2011. (IV.4.) BK vélemény

1/2011. (IV.4.) BK vélemény FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 1055 Budapest V., Markó utca 16. Telefon: 268-4813 1/2011. (IV.4.) BK vélemény Amennyiben a bíróság elrendeli a tanú személyi adatainak a zárt kezelését,

Részletesebben

Szerkesztette: Sándor István. Az öröklési jog, A családi jog

Szerkesztette: Sándor István. Az öröklési jog, A családi jog Polgári jog III. Szerkesztette: Sándor István Polgári jog III. Az öröklési jog, A családi jog Patrocinium Budapest, 2015 Tartalomjegyzék oldalszám RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE...7 V. AZ ÖRÖKLÉSI JOG...9 77. Az

Részletesebben

JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN

JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

6/2016. (XI.28.) KMK vélemény a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei egyes kérdéseiről

6/2016. (XI.28.) KMK vélemény a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei egyes kérdéseiről K Ú R I A (http://lb.hu) Címlap > 6/2016. (XI.28.) KMK vélemény a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei egyes kérdéseiről 6/2016. (XI.28.) KMK vélemény a munkaviszony jogellenes megszüntetése

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Előadó: dr. Juhász Zoltán Az eljárás megindulása A panaszos beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához,

Részletesebben

ALAPFOKÚ SZAKISMERETI KÉPZÉS

ALAPFOKÚ SZAKISMERETI KÉPZÉS Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Székhely: 2098 Pilisszentkereszt, Pomázi út 6., Tel.:06-26/347-655, e-mail: pilis.uk@bv.gov.hu Telephely 1.: 7275 Igal,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok I. Könyv: A személyek / 3 Vita Az orvos beteg jogviszony az új Ptk.-ban Jobbágyi Gábor / 15 Szerzõdésátruházás Gárdos Péter / 20 Polgári jogi kodifikáció

Részletesebben

Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete

Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete Sulyok Tamás Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete PhD értekezés doktori tézisei I. A kutatási téma előzményeinek rövid összefoglalása: Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzetéről a kelet közép -

Részletesebben

A POLGÁRI JOG FORRÁSAI

A POLGÁRI JOG FORRÁSAI A POLGÁRI JOG FORRÁSAI A polgári jog akárcsak a jogrendszer egésze jogszabályok halmazából áll, melyeket polgári jogi jogszabályoknak nevezünk. A jogi norma: magatartásszabály. A társadalmi együttélést

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kristó Annamária dr. Bene Beáta Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mert Jánoshida külterületén

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN. (munkaanyag)

A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN. (munkaanyag) SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN (munkaanyag) Budapest, 2006. november hó 1 A személyi hatály meghatározása a közszolgálatban

Részletesebben

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1 Kereskedelmi szerződések sek joga 1. MSC 2014 Az új Polgári Törvénykönyv a szerződések jogát érintő legfontosabb változásai. Kötelmi jogi alapok dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 Bevezetés A legfontosabb

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina Az eljárás megindulása Az elmúlt hónapokban a szociális gondozók bérezése kapcsán több panaszbeadvány

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Jegyzet Budapest, 2014 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Gazdasági igazgatás A tananyagot megalapozó tanulmány megalkotásában közreműkött:

Részletesebben

A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák

A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák Amikor az 1267/2013. (V.17.) Kormányhatározat elhatározta a polgári perjog átfogó felülvizsgálatát,

Részletesebben

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, 1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel

Részletesebben

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik

Részletesebben

Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése

Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése Szerző: Czinkné dr. Arató Zita bírósági titkár Pécs, 2015. október 20. A 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) is szabályozott atipikus

Részletesebben