ZÁRÓJELENTÉS SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Jakabszállás november 25. Z-142 HA-SFS
|
|
- Alfréd Hajdu
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁRÓJELENTÉS SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Jakabszállás november 25. Z-142 HA-SFS A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges szakmai intézkedések kezdeményezése, valamint javaslatok megtétele. A szakmai vizsgálatnak semmilyen formában nem célja a vétkesség vagy a felelősség vizsgálata és megállapítása. KBSZ 1 / 9
2 Jelen vizsgálatot - a légiközlekedésről szóló évi XCVII. törvényben, - a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény függelékeinek kihirdetéséről szóló évi XLVI. törvényben, valamint a 20/1997. (X. 21.) KHVM rendelet mellékletében megjelölt 13. Annexben, - a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Kbvt.), - a légiközlekedési balesetek, repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005. (XII. 29.) GKM rendeletben foglaltak alapján, - illetve a Kbvt. eltérő rendelkezéseinek hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával folytatta le a Közlekedésbiztonsági Szervezet. - A Kbvt. és a 123/2005. (XII. 29) GKM rendelet együttesen a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálják: a) a Tanács 94/56/EK irányelve (1994. november 21.) a polgári légiközlekekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatának alapvető elveiről, b) az Európai Parlament és a Tanács 2003/42/EK irányelve (2003. június 13.) a polgári repülésben előforduló események jelentéséről. - A Közlekedésbiztonsági Szervezet illetékessége december 31. napjáig a Kbvt-én, július 1. napjától a 167/2007. (VI. 28.) Korm. rendelettel módosított 278/2006.(XII. 23.) Korm. rendeleten alapul. Fenti szabályok szerint - A Közlekedésbiztonsági Szervezetnek a légiközlekedési balesetet és a súlyos repülőeseményt ki kell vizsgálnia. - A Közlekedésbiztonsági Szervezet mérlegelési jogkörében eljárva kivizsgálhatja azokat a nem súlyos repülőeseményeket, illetve légiközlekedési rendellenességeket, amelyek megítélése szerint más körülmények között közlekedési balesethez vezethettek volna. - A szakmai vizsgálat független a közlekedési baleset, illetve az egyéb közlekedési esemény kapcsán indult más közigazgatási hatósági, szabálysértési, illetve büntetőeljárástól. - A szakmai vizsgálat során a hivatkozott jogszabályokon túlmenően az ICAO DOC 6920 Légijármű balesetek Kivizsgálási Kézikönyvben foglaltakat kell alkalmazni. - Jelen zárójelentés-tervezet kötelező erővel nem bír, ellene jogorvoslati eljárás nem kezdeményezhető. KBSZ 2 / 9
3 Meghatározások és rövidítések GKM Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ICAO Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet International Civil Aviation Organization KBSZ Kbvt. KHVM KLH PLH Közlekedésbiztonsági Szervezet A légi-, vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvény Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Katonai Légügyi Hivatal Polgári Légiközlekedési Hatóság január 01-től NKH LI Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága (továbbiakban LI) Vb QFE Vizsgálóbizottság Légnyomás a repülőtér szintjén KBSZ 3 / 9
4 Az eset összefoglalása Az eset kategóriája Súlyos repülőesemény A légijármű gyártója Zlin Moravan típusa Z-142 felség- és lajstromjele HA-SFS gyári száma 0237 tulajdonosa magántulajdon üzembentartója Magyar Repülő Szövetség Az eset napja és időpontja (UTC) helye Az eset kapcsán elhunytak / súlyos sérültek száma A légijármű rongálódásának mértéke Lajstromozó állam Lajstromozó hatóság A gyártást felügyelő hatóság Az eset helyszíne alapján illetékes kivizsgáló szervezet november óra 52 perc Jakabszállás Nem volt Gazdaságosan nem javítható Magyar Köztársaság LI Cseh hatóság KBSZ Az eset összefoglaló áttekintése A vizsgálat adatai A KBSZ ügyeletére az esetet november óra 26 perckor a légijárművet üzemeltető szerelője jelentette be. A KBSZ ügyeletese november 25-én 15 óra 35 perckor jelentette a KBSZ ügyelet vezetőjének, majd november 25-én 15 óra 43 perckor tájékoztatta a Polgári Légiközlekedési Igazgatóság ügyeletesét. A KBSZ főigazgatója a súlyos repülőesemény vizsgálatára november 25-én az alábbi vizsgálóbizottságot (továbbiakban Vb) jelölte ki: vezetője Dusa János vizsgáló tagja Badovszky György vizsgáló tagja Farkas Attila helyszínelő technikus KBSZ 4 / 9
5 Jelen zárójelentés-tervezet a helyszíni szemle, a tanúk meghallgatása és az időjárási szakértő véleménye alapján történt. A vizsgálóbizottság tagjaival szemben összeférhetetlenség nem merült fel, továbbá a súlyos repülőeseményt megelőzően, a légijármű utolsó légialkalmassági felülvizsgálatában, illetőleg az érintett szakszemélyzet utolsó szakmai minősítésében nem vettek részt. A Vb tagjai munkájukat a Vb vezetőjének irányítása alatt végezték. A szakmai vizsgálatban részt vevő személyek az adott ügyben indított más eljárásban szakértőként nem jártak illetve a jövőben nem járhatnak el. A Vb az eljárása során az általa szükségesnek tartott vizsgálatokat elvégezte, az intézkedéseket megtette: - szabadon megvizsgálta az esemény helyszínét, a légijárművet, annak tartozékait, illetve sérüléseit; - az érdemi információval rendelkező személyeket meghallgatta; - rendelkezésére bocsátottak minden lényeges információt és feljegyzést, amely a légijármű tulajdonosának, üzemben tartójának, a repülőtér üzemben tartójának, légiforgalmi szolgálatnak vagy a légiközlekedési hatóságnak a birtokában volt. A szakmai vizsgálat során az érintettek (a szakszolgálati engedély kiadásával, a légijármű légialkalmasság vizsgálatával, a bizonyítvány kiadásával, a légijármű gyártásával, üzemben tartásával, karbantartásával és javításával, a légiforgalmi irányítással, a repülőtér üzemben tartásával foglalkozó szervek; a légiközlekedési hatóság, a szakszemélyzet stb.) együttműködtek. A vizsgáló bizottság vezetője által kijelölt részfeladatokat (szaktevékenységet) ellátták, és tényállás tisztázása érdekében hozott rendelkezéseit végrehajtották. A január 17-én kiadott zárójelentés tervezethez érdemi kiegészítés, hozzászólás nem érkezett, ezért a jelen zárójelentés a zárójelentés tervezetben leírtakat változatlan formában tartalmazza. KBSZ 5 / 9
6 1. Ténybeli információk 1.1. A repülés lefolyása A pilóta a Z-142 típusú repülőgéppel Jakabszállás repülőtérről szállt fel, hogy utasának megmutassa a környéket. Körülbelül 5 perc repülés után a 14-es pálya jobbkör második fordulójára sorolt be 300 m. magasan (QFE szerint) leszállási szándékkal. A pilóta elmondása szerint a harmadik forduló megkezdésekor elkezdett akadozni a motor, majd a forduló befejezése után röviddel, - a kézi befecskendező működtetésének ellenére- teljesen leállt. A pilóta a 14-es pálya küszöbtől 700m-re kényszerleszállást hajtott végre egy szőlő művelésű területen, személyi sérülés nélkül Személyi sérülések Személyi sérülés nem volt A légijármű sérülése A légijármű a súlyos repülőeseményben jelentősen megrongálódott, gazdaságosan nem javítható Egyéb kár A szőlőben a kényszerleszállás irányában néhány szőlőoszlop kidőlt. Egyéb kárt a vizsgálat befejezéséig a Vb-nek nem hoztak tudomására A személyzet adatai A légijármű parancsnoka Kora, neme 70 éves férfi Szakszolgálati engedélye érvényessége Szakmai december 31. Egészségügyi március 13. Képesítései HCPL Jogosításai Oktató, vontató, éjszakai VFR Repült ideje/felszállások száma Összesen óra felszállás Utolsó 12 hónapban 65 óra Az érintett típuson Összesen 1428 óra 1.6. A légijármű adatai repült idő leszállások száma Gyártás óta 2635 óra 8883 Utolsó nagyjavítás óta 1486 óra 5047 Utolsó karbantartás óta 45 óra Na. KBSZ 6 / 9
7 A légijármű hajtómű adatai Gyártás óta Utolsó nagyjavítás óta Utolsó karbantartás óta repült idő 708 óra 686 óra 45 óra A légijármű terhelési adatai Üres tömeg Tüzelőanyag tömege Kereskedelmi terhelés tömege Összesen Megengedet összes tömeg 714 kg 45 kg 160 kg 919 kg 1090 kg A repülőgép motor részleges szétszerelése során megállapítást nyert, hogy a repülőgépben kellő mennyiségű (60 l.) benzin volt. A repülés előtt és az esemény után levett benzin minta megfelelő tisztaságú volt. A befecskendező szivattyútól leengedett benzin a szokásosnál (1,5-2dcl) lényegesen kevesebb, mindössze 40ml. volt. A befecskendező szivattyú, -egy másik motorra átszerelve- kifogástalanul, a teljes földi motor próbát az előirt paraméterekkel teljesíteni tudta. Az olaj rendszer vizsgálatánál, a tartályban lévő súlyszelep és a súlyszelepet befogadó olajszűrő az elvártnál is tisztább volt. A motor leállása a fentiek alapján nem ezen rendszerek meghibásodása miatt következhetett be. A légijármű adatai az esemény lefolyására nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges Meteorológiai adatok A repülés idején a szél 150 fokos irányból 4-5m/sec erősségű volt, a légnyomás 1020 hpa, a hőmérséklet C, a látótávolság 10 km feletti. Az időjárási körülmények az esemény lefolyására gyakorlatilag nem voltak hatással, de a kényszer leszállás sikló távolságát a szembe szél némileg megrövidítette Navigációs berendezések A légijárművön a típusalkalmassági bizonyítványban leírt berendezések voltak telepítve, azok megfelelően működtek. A navigációs berendezések az esemény lefolyására nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges. KBSZ 7 / 9
8 1.9. Összeköttetés A kommunikációs berendezések az esemény lefolyására nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges Repülőtéri adatok Az esetben érintett repülőtérnek érvényes működési engedélye volt. A repülőtér paraméterei az esemény bekövetkezésére nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges Légijármű adatrögzítők A légijárművön adatrögzítő nem volt, az érintett légijármű típusra nincs előírva A roncsra és a becsapódásra vonatkozó adatok A légijármű a kényszerleszállás során nem ért be a repülőtérre és egy szőlőben ért földet, amelynek következtében nem javítható mértékben roncsolódott Az orvosi vizsgálatok adatai Tűz A légijármű személyzete a feladat megkezdése előtt érvényes egészségi alkalmassággal rendelkezett. A személyzet repülés előtti és közbeni pszichofizikai állapotáról adatok nem állnak rendelkezésre. Igazságügyi-orvosszakértői vizsgálat Igazságügyi-orvosszakértői vizsgálatra nem került sor. Az eset kapcsán tűz nem keletkezett A túlélés lehetősége Személyi sérülés nem történt Próbák és kísérletek A repülőgép befecskendező szivattyúja egy másik motorra lett átszerelve, ahol a különböző terhelési próbáknak kifogástalanul megfelelt Érintett szervezetek jellemzése Az érintett szervezetek jellemzői az eset bekövetkezésére nem voltak hatással, ezért azok elemzése nem történt meg Kiegészítő adatok A Vb kapott szemtanú által olyan információt, amely szerint a légijármű a motor leállása előtt háthelyzetben volt, de bizonyítékkal nem tudott(akart) szolgálni. A Vb a fenti tényadatokon kívül más információt nem kíván nyilvánosságra hozni Hasznos vagy hatékony kivizsgálási módszerek A kivizsgálás során újabb módszerek alkalmazása nem volt szükséges. KBSZ 8 / 9
9 2. Elemzés A légijármű technikai berendezéseinek, műszaki paramétereinek és állapotának ellenőrzése eredményeként a Vb. nem talált olyan műszaki hibát, amelynek következtében állt volna le a légijármű motorja. A Z-142 típusú repülőgép fő és pót-üzemanyag tartályai a szárnyakban, a műrepülő tartály a kabinpadlózat alatt helyezkednek el. Az üzemanyag a jobb tartályból a négyállású csaphoz, majd a szűrőn keresztül a befecskendező szivattyúhoz jut, a bal tartályból a műrepülő tartályba, majd a négyállású üzemanyag csapon és a szűrőn keresztül jut a befecskendező szivattyúhoz. Háthelyzetben történő repülésnél a motor az üzemanyagot kizárólag a műrepülő tartályból fogyasztja. A műrepülő tartályban lévő üzemanyag a motor teljesítménytől függően 3-6 perces háton repülésre elegendő, de ehhez előbb normál repülési helyzetben a négyállású csapot baltartály helyzetbe kell kapcsolni. A négyállású kapcsoló a repülés teljes időtartama alatt jobb helyzetben volt. Ebben az estben történő háton repülésnél a motor működéséhez rendelkezésre álló üzemanyag csupán a négyállású csap után lévő vezetékben és a befecskendező szivattyúban lévő mennyiség, ami csak néhány másodpercre elégséges. Ezt igazolja, hogy a befecskendező szivattyúból leereszthető üzemanyag mennyiség mindössze 40ml volt, a szokásos 1,5-2dcl helyett. 3. Következtetések Addig amíg a vizsgáló bizottságoknak nincs lehetőségük a repülési paramétereket rögzítő fedélzeti berendezés alapján elemezni a bekövetkezett eseményeket, kénytelenek a valószínű okokat keresni, illetve megállapítani mint jelen esetben is. Miszerint a jelen súlyos repülő esemény oka a légijármű motorjának leállása, amit közvetlenül, a háthelyzetben történő repülés miatti üzemanyag hiány előzött meg. 4. Biztonsági ajánlások A vonatkozó szabályok betartásával az ilyen esetek elkerülhetők, ezért biztonsági ajánlás kiadására nincs szükség. Budapest, április " 03. " Dusa János Vb vezetője Badovszky György Vb. tagja KBSZ 9 / 9
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunakeszi május 29. Cessna-152 HA-PPL
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunakeszi 2007. május 29. Cessna-152 HA-PPL A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló esetek
Meghatározások és rövidítések
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Jakabszállás 2008. június 09. LAMAR STEEN-SKYBOLT HA-DRI A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Börgönd-repülőtér, szeptember 16. TZX-205 típusú ejtőernyő
ZÁRÓJELENTÉS 2006-334-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Börgönd-repülőtér, 2006. szeptember 16. TZX-205 típusú ejtőernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS P Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló Repülőtér augusztus 18. ASW-19B HA-3460
ZÁRÓJELENTÉS Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló Repülőtér 2012. augusztus 18. ASW-19B HA-3460 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-136-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Siófok-Kiliti repülőtér (LHSK) 2012. május 26. VELOCITY COMP 103 FT VC-0103 000123
ZÁRÓJELENTÉS 2012-136-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Siófok-Kiliti repülőtér (LHSK) 2012. május 26. VELOCITY COMP 103 FT VC-0103 000123 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény
Az eset összefoglalása Az eset kategóriája A légijármű gyártója típusa felség- és lajstromjele gyári száma tulajdonosa üzembentartója
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagykevély siklóernyős starthely 2007. augusztus 22. UP ESCAPE M siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2007-168-4 Légiközlekedési baleset Gyöngyös-Pipishegy 2007. május 01. Falke SF-25C HA-1201
ZÁRÓJELENTÉS 2007-168-4 Légiközlekedési baleset Gyöngyös-Pipishegy 2007. május 01. Falke SF-25C HA-1201 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Fonyód augusztus 20. Denney Kitfox 2/4 OM-M075
ZÁRÓJELENTÉS 2011-186-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Fonyód 2011. augusztus 20. Denney Kitfox 2/4 OM-M075 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2008-363-4 REPÜLŐESEMÉNY Kengyel-Bagimajor 2008. december 14. DUDEK ACTION HÁTIMOTOROS SIKLÓERNYŐ A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
Meghatározások és rövidítések
ZÁRÓJELENTÉS 2007-364-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Pincehely 2007. augusztus 18. PIK-20D HA- 4410 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLŐESEMÉNY (SIGNIFICANT) Budapest FIR, június 18. BOEING-737; MiG-29 típusú HA-LOC; HuAF 10,15,18 lajstromjelű
ZÁRÓJELENTÉS 2006-190-4 REPÜLŐESEMÉNY (SIGNIFICANT) Budapest FIR, 2006. június 18. BOEING-737; MiG-29 típusú HA-LOC; HuAF 10,15,18 lajstromjelű A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT ZÁRÓJELENTÉS. 2005-150 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYHEZ
MRSZ-REBISZ eseményszám: MRSZ -001-05 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT ZÁRÓJELENTÉS 2005-150 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYHEZ Az esemény helye: Budakeszi Az esemény ideje: 2005. 07.
Zárójelentés P ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET. Hajdúszoboszló repülőtér (LHHO) Nimbus 3 / 24.
Zárójelentés 20131514P ZÁRÓJELENTÉS 20131514P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hajdúszoboszló repülőtér (LHHO) 2013.06.13 Nimbus 3 / 24.5 OE5310 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-067-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 007-2011 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-067-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Tököl nem nyilvános repülőtér Ideje: 2011. április 22.
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET LHDK június 05. Jantár 2B HA-4462
ZÁRÓJELENTÉS 2011-108-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET LHDK 2011. június 05. Jantár 2B HA-4462 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és a
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-068-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 02/2014. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-068-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Budapest, Óbuda starthely Ideje: 2014.
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-168-4 Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 25/2011. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-168-4 Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Pécs-Pogány repülőtér Ideje: 2011. augusztus
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-003-4P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 01/2014 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-003-4P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín:Sár-hegy Ideje:2014. január
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-005-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 2/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-005-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LRBS-LBSF (BBU-SOF) en route FL150 Ideje: 2013 január
ZÁRÓJELENTÉS SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Börgönd-repülőtér június 9. MARS OP-093/01 M/Student
ZÁRÓJELENTÉS 2007-253-4 SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Börgönd-repülőtér 2007. június 9. MARS OP-093/01 M/Student A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Békéscsaba április 26. SC-01 D-EBKR
ZÁRÓJELENTÉS 2009-086-4 REPÜLİESEMÉNY Békéscsaba 2009. április 26. SC-01 D-EBKR A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló esetek
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Érsekcsanád június 21. Cessna 310D HA-OTM
ZÁRÓJELENTÉS 2012-167-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Érsekcsanád 2012. június 21. Cessna 310D HA-OTM A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-057-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 06 2011. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-057-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Szeged repülőtér Ideje: 2011. 04. 17. HA - 1238 lajstromjelű
Jelen vizsgálatot - a légiközlekedésről szóló évi XCVII. törvényben, - a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az évi december hó 7. n
ZÁRÓJELENTÉS 2007-506-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Csolnok, Mókus-hegy 2007. december 9. SWING MISTRAL-4 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Siófok-Kiliti repülőtér október 24. Safire 2 ejtőernyő Gy. sz.: 9681
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Siófok-Kiliti repülőtér 2010. október 24. Safire 2 ejtőernyő Gy. sz.: 9681 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek
és a HM Katonai Légügyi Hatóság Közös Zárójelentése
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet és a HM Katonai Légügyi Hatóság Közös Zárójelentése 198/2002 Minősítés: repülőesemény légijárművek közelsége - nem egyértelmű veszélyhelyzet Hely, idő: 2002.november.13.
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-196-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 8/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-196-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Nyíregyháza repülőtér (LHNY) Ideje: 2013. július 05.
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 224/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 23/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 224/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Dürmentingen (Németország) 2003.06.17. HA-4011: lajstromjelű L-Spatz-55:
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Óbuda siklóernyős starthely október 21. SWING MISTRAL- 4 - M
ZÁRÓJELENTÉS 2007-448-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Óbuda siklóernyős starthely 2007. október 21. SWING MISTRAL- 4 - M A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-239-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Tiszakécske 2010. szeptember 21. ITV DAKOTA PPGF KS-26
ZÁRÓJELENTÉS 2010-239-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Tiszakécske 2010. szeptember 21. ITV DAKOTA PPGF KS-26 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2008-220-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Tiszaalpár 2008. július 27. WOC NEMESIS HÁTIMOTOROS SIKLÓERNYŐ A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS Psz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 031 2011 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-054-4Psz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Jakabszállás nem nyilvános repülőtér Ideje: 2011. április
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 MRSZ-ReBiSz eseményszám: 13-2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-258-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Gyöngyös Pipis hegy nem nyilvános repülőtér térsége
ZÁRÓJELENTÉS. 2006-296 - 4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Tribalj, HORVÁTORSZÁG, 2006. augusztus 18. MOYS XS 155 sárkányrepülı, 03-61
ZÁRÓJELENTÉS 2006-296 - 4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Tribalj, HORVÁTORSZÁG, 2006. augusztus 18. MOYS XS 155 sárkányrepülı, 03-61 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának,
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Hajdúszoboszló február 27. Cessna F-177RG HA-JDU
ZÁRÓJELENTÉS 2013-046-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Hajdúszoboszló 2013. február 27. Cessna F-177RG HA-JDU A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2009-022-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET JAKAB-HEGY SIKLÓERNYŐS STARTHELY 2009. február 05. ADVANCE SIGMA 5 SIKLÓERNYŐ A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának,
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 218/2005/ baleset Hajdúszoboszló 2005. 09. 03. 16 20. ZENIT- tanuló típusú ejtőernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hármashatár-hegy február 4. OZONE - VULCAN típusú siklóernyő
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hármashatár-hegy 2007. február 4. OZONE - VULCAN típusú siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET LHDV május 12. G-104 SPEED ASTIR II D-3835
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET LHDV 2011. május 12. G-104 SPEED ASTIR II D-3835 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és a hasonló
ZÁRÓJELENTÉS 279/2005 REPÜLŐESEMÉNY
ZÁRÓJELENTÉS 279/2005 REPÜLŐESEMÉNY Nyíregyháza repülőtér 2005. október 06., 15:45 UTC Apolló C-17 TN/Apolló Racer GT típusú, 7-103 azonosító jelű motoros sárkányrepülő légijármű A szakmai vizsgálat célja
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2008-255-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Csolnok 2008. augusztus 31. AERODYNE SHAOLIN siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Budaörs, július 19. Nimbus 3 HA-4551
ZÁRÓJELENTÉS 2006-238-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Budaörs, 2006. július 19. Nimbus 3 HA-4551 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, repülőesemény, rendellenesség okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS P súlyos repülőesemény Kecskéd SZD-30 Pirat C HA-4395
ZÁRÓJELENTÉS 2012-245-4P súlyos repülőesemény Kecskéd 2012.08.12. SZD-30 Pirat C HA-4395 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05. R26 Góbé HA- 5328 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-022-4 Légiközlekedési baleset LHPP 2011. február 09. Glasair IIFT D-EJFN
ZÁRÓJELENTÉS 2011-022-4 Légiközlekedési baleset LHPP 2011. február 09. Glasair IIFT D-EJFN A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 09/2013. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-234-4 POL sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHSK - Siófok Kiliti repülőtér Ideje:
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 123/2002 Légiközlekedési baleset Siófok-Kiliti repülőtér, 2002. augusztus 10. Cessna 206 HA-SKC A szakmai vizsgálat célja légiközlekedési baleset
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-180-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Halászi 2010. július 16. TL-2000 Sting Sport (Ultralight) 35-16
ZÁRÓJELENTÉS 2010-180-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Halászi 2010. július 16. TL-2000 Sting Sport (Ultralight) 35-16 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 209/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET
1 46/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 209/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Szeged-repülőtér 2003.09.20. Z-99062: gyári számú ZENIT-270: típusú ejtőernyő
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 224/2004/ légiközlekedési baleset Jakab- hegy, Kővágószőlős starthelyen 2004. 08. 17. 10. óra 00. perc ÓZON PROTON típusú siklóernyő A szakmai vizsgálat
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hármashatárhegy május 26. KA-8B HA-4498
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hármashatárhegy 2007. május 26. KA-8B HA-4498 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló esetek
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Szeged 2007. május 26. CORVUS CORONE MK I. HA-CAD A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
Közlekedésbiztonsági Szervezet
Közlekedésbiztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 133/2004 Légiközlekedési baleset Farkashegy 2004. 06. 08. 16 óra 50 perc TL 96 STAR, HA-YHST A szakmai vizsgálat célja légiközlekedési baleset és a repülőesemény
ZÁRÓJELENTÉS. 2007-202-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Börgönd 2007. május 18. Cessna-172 HA-TUO
ZÁRÓJELENTÉS 2007-202-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Börgönd 2007. május 18. Cessna-172 HA-TUO A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2007-292-4 REPŰLŐESEMÉNY Barcelona Aeropuerto de Sabadell 2007. július 07. CORVUS CORONE MK II. HA-YCAD A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-055-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 03/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-055-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHCC FIR Ideje: 2013 március 08. HA-JEN lajstromjelű
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Győr-Pér szeptember 10. Cessna 172M HA-SJL
ZÁRÓJELENTÉS 2011-204-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Győr-Pér 2011. szeptember 10. Cessna 172M HA-SJL A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS P. LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Attala július 19. Apollo C4M 80-17
ZÁRÓJELENTÉS 2014-293-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Attala 2014. július 19. Apollo C4M 80-17 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS 2012-190 4 P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-ReBiSz eseményszám: 15/2012 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS 2012-190 4 P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Hajdúszoboszló nem nyilvános repülőtér Ideje:
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Balatonkeresztúr (külterület) július 10. TL-2000 Sting Carbon (Ultralight) I-9603
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Balatonkeresztúr (külterület) 2010. július 10. TL-2000 Sting Carbon (Ultralight) I-9603 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának,
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gödöllő nem nyilvános repülőtér május 15. Balance 260 ejtőernyő Gy.
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gödöllő nem nyilvános repülőtér 2010. május 15. Balance 260 ejtőernyő Gy. sz: BL 2600080 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-216-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY KOVEK észak-kelet 7 NM 2009. augusztus 17. JAS 39 Gripen / Airbus A 321 X391 / MON7534
ZÁRÓJELENTÉS 2009-216-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY KOVEK észak-kelet 7 NM 2009. augusztus 17. JAS 39 Gripen / Airbus A 321 X391 / MON7534 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 222/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET
1 50/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 222/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Börgönd-repülőtér 2003.09.27. BT-80: típusú ejtőernyő A szakmai vizsgálat
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 71/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
11/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 71/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Farkas-hegy légtere 2003.05.01. HA-1201: lajstromjel Motorfalke SF 25C:
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P KBSz sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 01/2015. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2015-052-4P KBSz sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Üzembentartó: Magyar Repülő Szövetség Eset
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 003/2003 REPÜLŐESEMÉNY Prága repülőtér 2003. január 05. HA-LEN lajstromjelű B737-400 típusú repülőgép A szakmai vizsgálat célja légiközlekedési
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-219-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Kecskéd repülőtér 2011. szeptember 16. SF-25C Falke HA-1237
ZÁRÓJELENTÉS 2011-219-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Kecskéd repülőtér 2011. szeptember 16. SF-25C Falke HA-1237 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs augusztus 23. Piper Cherokee Arrow PA 28R 201 SE-GVA
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs 2009. augusztus 23. Piper Cherokee Arrow PA 28R 201 SE-GVA A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY magyar légtér október 22. BOEING B-737/400 TC-SKD
ZÁRÓJELENTÉS 2009-281-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY magyar légtér 2009. október 22. BOEING B-737/400 TC-SKD A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-267-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 14/2014 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-267-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHJK Ideje: 2014. július 05. HA-5323
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-206-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Sülysáp 2010. augusztus 11. ADVANCE SIGMA 5 Segédmotoros siklóernyő RG 68
ZÁRÓJELENTÉS 2010-206-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Sülysáp 2010. augusztus 11. ADVANCE SIGMA 5 Segédmotoros siklóernyő RG 68 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának,
ZÁRÓJELENTÉS 2006-232-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Páty, 2006. július 16. EXEC 162F, HA-XBX A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, repülőesemény, rendellenesség okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-073-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Budapest-FIR 2010. március 23. MCDONNELL-DOUGLAS MD-11F N612FE
ZÁRÓJELENTÉS 2010-073-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Budapest-FIR 2010. március 23. MCDONNELL-DOUGLAS MD-11F N612FE A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-210-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Miskolc 2009. augusztus 9. Góbé R-26S HA-5391
ZÁRÓJELENTÉS 2009-210-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Miskolc 2009. augusztus 9. Góbé R-26S HA-5391 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
ZÁRÓJELENTÉS P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Mágocs K 1km szeptember 03. Ka-26 (helikopter) HA-MPT
( ZÁRÓJELENTÉS 2010-227-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Mágocs K 1km 2010. szeptember 03. Ka-26 (helikopter) HA-MPT A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-ReBiSz eseményszám: 8/2012 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS 2012-127 4 P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Matkópuszta nem nyilvános repülőtér Ideje: 2012.
ZÁRÓJELENTÉS 2005-201-4 SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Budapest FIR, 2005. augusztus 20. B737-400 / A340-300 típusú, JAT 171 / AFR148 hívójelű légijárművek A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, repülőesemény,
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Szatymaz augusztus 31 K 7 D-5054
ZÁRÓJELENTÉS 2007-380-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Szatymaz 2007. augusztus 31 K 7 D-5054 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET JAKABSZÁLLÁS augusztus 07. Cessna 172 N HA-SJY
ZÁRÓJELENTÉS 2012-238-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET JAKABSZÁLLÁS 2012. augusztus 07. Cessna 172 N HA-SJY A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 195/2005/ légiközlekedési baleset Hármashatár-hegy 2005. 08. 13. 16. 00. EDEL-PROMIS típusú siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Mezıhegyes március 19. PZL M-18A Dromader HA-MTY
ZÁRÓJELENTÉS 2009-053-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Mezıhegyes 2009. március 19. PZL M-18A Dromader HA-MTY A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS P légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló május 29. Apollo Fox 3855
2010-118-4P ZÁRÓJELENTÉS 2010-118-4P légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló 2010. május 29. Apollo Fox 3855 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger március 23. Cessna 182P HA-SLM
ZÁRÓJELENTÉS 2012-066-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2012. március 23. Cessna 182P HA-SLM A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 195/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET
1 41/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 195/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Matkópuszta-repülőtér 2003.09.07. 02004: gyári számú ZF-2: típusú ejtőernyő
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 26-2011. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-176-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Monostorpályi-liget tanya Ideje: 2011. 08. 14. DS-40
ZÁRÓJELENTÉS. 2006-020-6 Rendkívüli hajózási esemény 2006. augusztus 13. Keszthelyen az Almádi ms. termes személyhajóról 1 fő fulladás 01297
ZÁRÓJELENTÉS 2006-020-6 Rendkívüli hajózási esemény 2006. augusztus 13. Keszthelyen az Almádi ms. termes személyhajóról 1 fő fulladás 01297 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a hajózási
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 49/2004 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Pusztaszer Ny 0,5 km 2004.08.20. HA-4311: lajstromjelű Cobra 15: típusú
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Farkashegy október 04. Piper PA-38 Tomahawk PH-WIM
ZÁRÓJELENTÉS 2007-432-4 REPÜLİESEMÉNY Farkashegy 2007. október 04. Piper PA-38 Tomahawk PH-WIM A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 82/2002. Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló repülőtér, 2002. június 24.
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 82/2002 Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló repülőtér, 2002. június 24. IS-29 D2 HA-4446 A szakmai vizsgálat célja légi közlekedési baleset és
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-150-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY LHBS 2011. július 17. Cessna-T210 L D-EHNW
ZÁRÓJELENTÉS 2011-150-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY LHBS 2011. július 17. Cessna-T210 L D-EHNW A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-160-4POL LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hódmezővásárhely külterület 2010. július 04. SZD 48 Jantar Standard 2 D-7378
ZÁRÓJELENTÉS 2010-160-4POL LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Hódmezővásárhely külterület 2010. július 04. SZD 48 Jantar Standard 2 D-7378 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának,
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 168/2003/T Légiközlekedési baleset Esztergom Kertváros, 2003. augusztus 08. IS 29 D 2, HA 4438 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset
ZÁRÓJELENTÉS. 2007-143-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunapataj 2007. április 20. HUGHES HELI-269C HA-MSY
ZÁRÓJELENTÉS 2007-143-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunapataj 2007. április 20. HUGHES HELI-269C HA-MSY A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET EPÖL ideiglenes siklóernyıs starthely július 8. UP SUMMIT 2 CB 072
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET EPÖL ideiglenes siklóernyıs starthely 2007. július 8. UP SUMMIT 2 CB 072 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 204/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 43/2003 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 204/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Eger 2003.09.13. 31-14: azonosító jelű Apolló CX-MD: típusú UL repülőgép
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs szeptember 18. Cessna-441 OE-FUN
ZÁRÓJELENTÉS 2009-249-4 REPÜLİESEMÉNY Budaörs 2009. szeptember 18. Cessna-441 OE-FUN A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
Meghatározások és rövidítések
ZÁRÓJELENTÉS 2008-023-6 Súlyos víziközlekedési baleset Tisza 636 fkm 2008. június 3. Felfújható gumikajak Amazonas 335 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli hajózási esemény
ZÁRÓJELENTÉS P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Szeged szeptember 23. Zenit 280 ejtőernyő gyári szám: 98056
ZÁRÓJELENTÉS 2012-313-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Szeged 2012. szeptember 23. Zenit 280 ejtőernyő gyári szám: 98056 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS POL KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 16/2014. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-315-4POL KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Kiskunfélegyháza Dél 10km Ideje:
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET
ZÁRÓJELENTÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Pilisszántó függıvitorlázó leszálló hely 2006. szeptember 02. Wills Wings Sport függıvitorlázó légijármő, 1-093 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset