Kivonat a Helyi Választási Bizottság szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről:
|
|
- Norbert Székely
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kivonat a Helyi Választási Bizottság szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságának 24/2014. (IX.08.) HVB határozata települési nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vételéről Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága az alábbi határozatot hozza: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága Jásztelek Községben roma nemzetiség vonatkozásában a LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség (1081 Budapest, Bezerédi út 17.) jelölő szervezet kérelmére Banya Lajos 5141 Jásztelek, Cinege út 18. szám alatti lakost a jelölő szervezet települési nemzetiségi önkormányzati jelöltjeként nyilvántartásba veszi. A határozat ellen a meghozatalától számított három napon belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottsághoz (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.) címezve a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál illetékmentes fellebbezés nyújtható be úgy, hogy a fellebbezés legkésőbb szeptember 11-én óráig megérkezzen. A fellebbezés benyújtására rendelkezésre álló határidő jogvesztő. A határozat ellen a fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen (5141 Jásztelek, Szabadság út 71.) levélben, telefaxon (57/ ), vagy elektronikus levélben (jegyzo.telek@invitel.hu) Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságánál terjesztheti elő. A fellebbezésnek tartalmaznia kell: - a kérelem választási eljárásáról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve (3) bekezdése szerinti alapját, - a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér postai értesítési címét, - a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vétel számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás A LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség (1081 Budapest, Bezerédi út 17.) - a továbbiakban: jelölő szervezet Banya Lajos 5141 Jásztelek, Cinege út 18. sz. alatti lakos vonatkozásában a roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselők
2 2014. október 12. napjára Jásztelek Községben kitűzött választásán 2 db ajánlóívre igénylést nyújtott be Jásztelek Község Helyi Választási Irodájához (a továbbiakban: HVI). Az igényelt ajánlóívek az igénylést követően haladéktalanul, szeptember 1. napján (meghatalmazott neve kell ide) Banya Lajos részére átadásra kerültek szeptember 8. napján a jelölő szervezet a jelölt bejelentésére vonatkozóan E3 űrlapot nyújtott be a 2 db ajánlóív átadásával együtt a HVB-hez. A HVI az ajánlások ellenőrzését a Ve ban foglaltak szerint elvégezte és megállapította, hogy az ellenőrzött érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot. A Ve.124. (1) bekezdése értelmében a jelöltet az ajánlóívek átadásával kell bejelenteni a nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottságnál. A Ve a szerint az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelöltet legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon nyilvántartásba vesz. A Nemzeti Választási Bizottság 1128/2014. számú határozatában foglaltak szerint Jásztelek Községben roma települési nemzetiségi önkormányzati jelölt állításához szükséges ajánlások száma: 5. A HVB a fentiek alapján a Ve ában, valamint a 307/G. (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint hozta meg határozatát. A fellebbezés benyújtására a Ve ában, 223. (1)-(3) bekezdésében, a 224. (1)-(4) bekezdéseiben, a ában, valamint a 307/P. (2) bekezdés c) pontjában, a jogvesztő határidő számítására a Ve.10. (1)-(3) bekezdéseiben foglalt rendelkezések vonatkoznak. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló XCIII. Törvény 33. (2) bekezdés 1. pontján alapul. Jásztelek, szeptember 8... Dr. Szebeni Benőné Helyi Választási Bizottság Elnöke Értesülnek: Választási Bizottság tagjai helyben jelölt Banya Lajos, mint helyi meghatalmazott LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség
3 Kivonat a Helyi Választási Bizottság szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságának 25/2014. (IX.08.) HVB határozata települési nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vételéről Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága az alábbi határozatot hozza: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága Jásztelek Községben roma nemzetiség vonatkozásában a LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség (1081 Budapest, Bezerédi út 17.) jelölő szervezet kérelmére Banya Rudolf 5141 Jásztelek, Szabadság út 72. szám alatti lakost a jelölő szervezet települési nemzetiségi önkormányzati jelöltjeként nyilvántartásba veszi. A határozat ellen a meghozatalától számított három napon belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottsághoz (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.) címezve a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál illetékmentes fellebbezés nyújtható be úgy, hogy a fellebbezés legkésőbb szeptember 11-én óráig megérkezzen. A fellebbezés benyújtására rendelkezésre álló határidő jogvesztő. A határozat ellen a fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen (5141 Jásztelek, Szabadság út 71.) levélben, telefaxon (57/ ), vagy elektronikus levélben (jegyzo.telek@invitel.hu) Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságánál terjesztheti elő. A fellebbezésnek tartalmaznia kell: - a kérelem választási eljárásáról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve (3) bekezdése szerinti alapját, - a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér postai értesítési címét, - a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vétel számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás A LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség (1081 Budapest, Bezerédi út 17.) - a továbbiakban: jelölő szervezet Banya Rudolf 5141 Jásztelek, Szabadság út 72. sz. alatti lakos vonatkozásában a roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselők
4 2014. október 12. napjára Jásztelek Községben kitűzött választásán 1 db ajánlóívre igénylést nyújtott be Jásztelek Község Helyi Választási Irodájához (a továbbiakban: HVI). Az igényelt ajánlóívek az igénylést követően haladéktalanul, szeptember 8. napján (meghatalmazott neve kell ide) Banya Rudolf részére átadásra kerültek szeptember 8. napján a jelölő szervezet a jelölt bejelentésére vonatkozóan E3 űrlapot nyújtott be a 1 db ajánlóív átadásával együtt a HVB-hez. A HVI az ajánlások ellenőrzését a Ve ban foglaltak szerint elvégezte és megállapította, hogy az ellenőrzött érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot. A Ve.124. (1) bekezdése értelmében a jelöltet az ajánlóívek átadásával kell bejelenteni a nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottságnál. A Ve a szerint az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelöltet legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon nyilvántartásba vesz. A Nemzeti Választási Bizottság 1128/2014. számú határozatában foglaltak szerint Jásztelek Községben roma települési nemzetiségi önkormányzati jelölt állításához szükséges ajánlások száma: 5. A HVB a fentiek alapján a Ve ában, valamint a 307/G. (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint hozta meg határozatát. A fellebbezés benyújtására a Ve ában, 223. (1)-(3) bekezdésében, a 224. (1)-(4) bekezdéseiben, a ában, valamint a 307/P. (2) bekezdés c) pontjában, a jogvesztő határidő számítására a Ve.10. (1)-(3) bekezdéseiben foglalt rendelkezések vonatkoznak. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló XCIII. Törvény 33. (2) bekezdés 1. pontján alapul. Jásztelek, szeptember 8... Dr. Szebeni Benőné Helyi Választási Bizottság Elnöke Értesülnek: Választási Bizottság tagjai helyben jelölt Banya Rudolf, mint helyi meghatalmazott LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség
5 Kivonat a Helyi Választási Bizottság szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságának 26/2014. (IX.08.) HVB határozata települési nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vételéről Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága az alábbi határozatot hozza: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottsága Jásztelek Községben roma nemzetiség vonatkozásában a LÁSÓ DROM Országos Cigány Érdekvédelmi Roma Egyesület (5141 Jásztelek, József Attila. út 3.) jelölő szervezet kérelmére Illés Tibor 5141 Jásztelek, József Attila út 3. szám alatti lakost a jelölő szervezet települési nemzetiségi önkormányzati jelöltjeként nyilvántartásba veszi. A határozat ellen a meghozatalától számított három napon belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottsághoz (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.) címezve a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál illetékmentes fellebbezés nyújtható be úgy, hogy a fellebbezés legkésőbb szeptember 11-én óráig megérkezzen. A fellebbezés benyújtására rendelkezésre álló határidő jogvesztő. A határozat ellen a fellebbezést a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen (5141 Jásztelek, Szabadság út 71.) levélben, telefaxon (57/ ), vagy elektronikus levélben (jegyzo.telek@invitel.hu) Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságánál terjesztheti elő. A fellebbezésnek tartalmaznia kell: - a kérelem választási eljárásáról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve (3) bekezdése szerinti alapját, - a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér postai értesítési címét, - a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vétel számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás A LÁSÓ DROM Országos Cigány Érdekvédelmi Roma Egyesület (5141 Jásztelek, József Attila. út 3.) - a továbbiakban: jelölő szervezet Illés Tibor 5141 Jásztelek, József Attila 3. alatti lakos vonatkozásában a roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselők
6 2014. október 12. napjára Jásztelek Községben kitűzött választásán 1 db ajánlóívre igénylést nyújtott be Jásztelek Község Helyi Választási Irodájához (a továbbiakban: HVI). Az igényelt ajánlóívek az igénylést követően haladéktalanul, szeptember 8. napján (meghatalmazott neve kell ide) Illés Tibor részére átadásra kerültek szeptember 8. napján a jelölő szervezet a jelölt bejelentésére vonatkozóan E3 űrlapot nyújtott be a 1 db ajánlóív átadásával együtt a HVB-hez. A HVI az ajánlások ellenőrzését a Ve ban foglaltak szerint elvégezte és megállapította, hogy az ellenőrzött érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot. A Ve.124. (1) bekezdése értelmében a jelöltet az ajánlóívek átadásával kell bejelenteni a nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottságnál. A Ve a szerint az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelöltet legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon nyilvántartásba vesz. A Nemzeti Választási Bizottság 1128/2014. számú határozatában foglaltak szerint Jásztelek Községben roma települési nemzetiségi önkormányzati jelölt állításához szükséges ajánlások száma: 5. A HVB a fentiek alapján a Ve ában, valamint a 307/G. (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint hozta meg határozatát. A fellebbezés benyújtására a Ve ában, 223. (1)-(3) bekezdésében, a 224. (1)-(4) bekezdéseiben, a ában, valamint a 307/P. (2) bekezdés c) pontjában, a jogvesztő határidő számítására a Ve.10. (1)-(3) bekezdéseiben foglalt rendelkezések vonatkoznak. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló XCIII. Törvény 33. (2) bekezdés 1. pontján alapul. Jásztelek, szeptember 8... Dr. Szebeni Benőné Helyi Választási Bizottság Elnöke Értesülnek: Választási Bizottság tagjai helyben jelölt Illés Tibor, mint helyi meghatalmazott LÁSÓ DROM Országos Cigány Érdekvédelmi Roma Egyesület
3/2014. ( ) HVB határozat
Tápiószelei Helyi Választási Bizottság 2766 Tápiószele, Rákóczi út 4. Fax: 36-53/380-045 E-mail: tszele@t-online.hu 3/2014. (09. 02.) HVB határozat A tápiószelei Helyi Választási Bizottság (továbbiakban:
A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről
SAJÓIVÁNKAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről A Sajóivánkai Helyi Választási
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1395-5/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
JEGYZŐKÖNYV. Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről. Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda
JEGYZŐKÖNYV Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről Az ülés helye: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda Az ülés ideje: 2014.09.04. 17 óra Az ülés tárgya: 1. Egyéni
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 2/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1392-3/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata
Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. augusztus 29- én megtartott Helyi Választási Bizottság alakuló üléséről. Jelen vannak: Szántó Zsolt polgármester Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI
Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága. H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ HATÁROZAT
Határozat száma:48/2014. (X.13.) hbv. Tárgy: egyéni listás képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.hu Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános
Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.
SZUHAKÁLLÓI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Szuhakállói Helyi Választási Bizottság 28/2014.(X.12.) határozata a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításáról
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.12.) határozata
JEGYZŐKÖNYV. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 6. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2019. évi 6. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 09-én 17.25 órakor a Budapest Főváros VIII. kerület
Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről.
Jegyzőkönyv Helyi Választási Bizottság (HVB) üléséről Készült: 2010. szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban 16.00 órai kezdettel tartott ülésről. Jelen vannak: elnök, Nagy Ákos elnök helyettes,
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Tarany községi Helyi Választási Bizottság 37/2014. (X. 12.) határozata A Tarany községi Helyi Választási
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 51/2014. (X.12.) határozata
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA Váraszó Község Helyi Választási Bizottsága 2017. augusztus 7. napján tartott ülésén az időközi polgármester választás tárgyában
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 12-én, 14.23 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport
A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.
VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: , fax:
GI/828- /2019. HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: 06-93-358-130, fax: 06-93-358-372 e-mail: hatosag@galambok.hu 38/2019.(IX.18.) számú HVB határozat A Helyi Választási Bizottság
A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013.
városi honlapon (www.mezobereny.hu). A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a hatáskörében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Alsózsolca Város Helyi Választási Bizottsága 3571Alsózsolca Kossuth Lajos u. 138 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Helye: 2014. október hó 13. napján.- 3:25 órakor kezdődő Alsózsolca Város Helyi
Kivonat. a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl HATÁROZAT
47/2014. (X. 13.) HVB határozat Kivonat a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva 2014. október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Települési önkormányzati képviselık választási eredményének
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 11-én 17.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 A Bánréve Helyi Választási Bizottság 44/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1872-6/2019. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13) HVB számú határozata
Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága Szám: 1817-4/2018. Tárgy: időközi önkormányzati képviselőválasztás kitűzése Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13)
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 8.30 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II.
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2017. 03. 02-án 8.30 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 55/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
2/2014. (III.31.) Tárgy: választókerületek kialakításáról HATÁROZAT
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője, mint a HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 6400 KISKUNHALAS, Hősök tere 1. Telefon: 77/523-104, e-mail:jegyzo@kiskunhalas.hu 2/2014. (III.31.) Ikt. S/456-2/2014
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Budapest 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2014. évi 4. üléséről Készült Budapest Főváros 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási
Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottság
az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről
BOJT KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 2/2016. (III. 30.) számú HVB h a t á r o z a t a az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Bojt Község Helyi Választási Bizottsága
JEGYZŐKÖNYV. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 7. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2019. évi 7. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 11-én 17.00 órakor a Budapest Főváros VIII. kerület
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; Fax: 74/510-251
Ikt.szám: IV.315/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI IRODA Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Irodájának vezetője a Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő választókerületek
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember8-án, 17.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport
Palotás község Helyi Választási Bizottsága. 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata
Palotás község Helyi Választási Bizottsága 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Palotás község Helyi Választási Bizottsága (a
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-8/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 ' A Bánrévei Helyi Választási Bizottság 43/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság a helyi
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/ ,
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/523-104, e-mail: jegyzo@kiskunhalas.hu Kiskunhalas Város Helyi Választási Bizottsága 2/2017 (XI.20.) HVB. h Időközi települési
A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. 36/2018. (IV. 14.) OEVB határozata
A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 36/2018. (IV. 14.) OEVB határozata A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Vá[asztási Bizottság (továbbiakban: OEVB) a választás
SZATYMAZ KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 13/2014. (IX. 9.) HVB számú h a t á r o z a t a
SZATYMAZ KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 13/2014. (IX. 9.) HVB számú h a t á r o z a t a Szatymaz Község Helyi Választási Bizottsága (továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 45/2014. (X. 13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottsága
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 15-én 19.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. számú
A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013.
városi honlapon (www.mezobereny.hu). A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a a határozat mellékletét képező jegyzőkönyv szerint állapítja meg. települési
A helvi választási iroda vezetoiének
Helyi Választási Iroda Vezetoje Pánd A helvi választási iroda vezetoiének m!!!3.(vii.30.) határozata Pánd Község területén a 2014. évi általános országgyulési választáson alkalmazásra kerülo szavazókörök
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 422014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
Csorvás Város Helyi Választási Bizottsága 5920 Csorvás, Rákóczi u. 17.
CIGÁNY ÉRDEKVEDELMI ES POLGARI SZÖVETSEG jelölő szervezet roma nemzetiségi (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szervezet roma nemzetiségi egyéni képviselőjelöltként Csorvás városban a nemzetiségi
Etnikai. továbbiakban Rendelet ) 19. *-ban előírt 17. mellékletben szereplő E3 jelű (nemzetiségi
szervezet határozata ellen nyújthat be. A fellebbezést személyesen, levélben (5650. választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1869-14/2019. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága. 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA. (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú határozattal)
Budapest XIV. kerület Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú
H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő
JEGYZİKÖNYV. Tevel Község Helyi Választási Bizottsága ülésérıl
JEGYZİKÖNYV ülésérıl Az ülés helye: Az ülés ideje: Az ülés tárgya: Tevel, Fı u. 288. Tanácsterem 2010. augusztus 25. nap 16.00 óra Kisebbségi önkormányzati képviselıjelöltek nyilvántartásba vétele Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság évi 5. üléséről
JEGYZŐKÖNYV Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018. évi 5. üléséről Készült Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018.
városi honlapon (www.mezobereny.hu).
a ha postai a Mezőberény Helyi Választási Bizottság 102/2014.(X.12.) határozata A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban:
Ügyszám: /2013. Ügyintézı: Lovasi Erika Tárgy: Szavazókörök kialakítása. H a t á r o z a t
Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzıjétıl, mint a Helyi Választási Iroda Vezetıje 8454 Nyirád, Szabadság u.. Tel.: 88/25-001; 88/506-070; fax: 88/25-001 www.nyirad.hu; e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám:
K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l
BUGAC HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 6114 Bugac, Béke u. 10. Kihagyva a kihagyandók! K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság 2014. október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l 32/2010.(X.3.)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1494-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
A Szendrői Helyi Választási Bizottság
A Szendrői Helyi Választási Bizottság...j~.2014. (x.!~l)határozata A Szendrői Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán a Borsod-Abaúj-Zemplén
A helyi választási iroda vezetőjének 2/2014.(VI.19.) számú határozata
A helyi választási iroda vezetőjének 2/2014.(VI.19.) számú határozata Sződ község területén a 2014. évi helyhatósági választásokon alkalmazásra kerülő szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását
v é g z é s t: I n d o k o l á s
Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási
Helyi Választási Bizottság Bogyiszló 7132 Bogyiszló, Kossuth utca 28. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Helyi Választási Bizottság Bogyiszló 7132 Bogyiszló, Kossuth utca 28. Tel.: 74/540-157 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bogyiszló Község Helyi Választási Bizottságának (a továbbiakban: HVB) 2014. augusztus 29. napján,
Jogorvoslati rendszer
Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati eszközök: kifogás fellebbezés bírósági felülvizsgálati kérelem alkotmányjogi panasz Az országgyűlési képviselők választásában eljáró választási bizottságok: Szavazatszámláló
JEGYZŐKÖNYV. Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről. nyilvántartásba vétele Előadó: Radics Zénó HVB elnök
JEGYZŐKÖNYV Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről Az ülés helye: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Az ülés ideje: 2014.09.08. 17 óra Az ülés tárgya: 1. Egyéni listás képviselőjelöltek
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án órakor tartott üléséről
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 23-án 16.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
KIVONAT. Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről
KIVONAT Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23-án Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében Tárgy:
több, azonos nemzetiséget képviselő helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati
(személyi azonosító: 5650, Mezőberény Dózsa György u. 1 0.sz. alatti lakost Jelen határozat ellen a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 1. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2017. évi 1. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült a Helyi Választási Bizottság 2017. február 2-án 14.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Budapest
választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 200.-ában és a 307/N. (2) bekezdésében biztosított
igénybe veheti. levélcímét. hatáskörében eljárva Mezőberény városban a kompenzációs listás választás eredményét A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló
Jegyzőkönyv. 1. Szavazólapok adattartalmának jóváhagyása, imprimálása.
4/2010. HVB ülés. Jegyzőkönyv Készült Kardoskút Község Önkormányzata hivatalos helyiségében a Kardoskút Község Helyi Választási Bizottsága ülésén 2010. szeptember 14. napján, délelőtt 10 órai kezdettel.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1870-5/2018. a Borsod-Abaúj-Zemplén
47/2014/IX.15/ H A T Á R O Z A T
7. számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 15-én 11:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Bodnár Beáta HVB tag Urbánné
JEGYZŐKÖNYV. Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság évi 9. üléséről
JEGYZŐKÖNYV Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018. évi 9. üléséről Készült Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018.
Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata
Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 432014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános
Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/440-130 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Fácánkert Község Helyi Választási Bizottságának (a továbbiakban: HVB) 2014. augusztus 29. napján,
Kihirdetve: október 4. dr. Papolczy Antal
74/2010. (X. 04.) számú HVB határozat október 3-i helyi önkormányzati képviselő és polgármesterek választásán Isaszeg polgármester választás eredményét az alábbiak szerint állapítja meg: A polgármester
Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata
fellebbezést Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata A Mezőberónyi Helyi Választási Bizottság ( továbbiakban HVB) Szekeres Józsefné (személyi azonosító: ) Mezőherény, Bajcsy
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1525-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Roma nemzetiségi választással kapcsolatos tájékoztató
Roma nemzetiségi választással kapcsolatos tájékoztató Tisztelt Nemzetiségi Választópolgárok! A roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának időpontját a Nemzeti Választási Bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság október 3-án megtartott munkaülésen.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság 2010. október 3-án megtartott munkaülésen. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív tanúsága szerint. Varga Ernő jegyző üdvözli a bizottsági tagokat,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szajlai Helyi Választási Bizottság 3334. Szajla, Kertész utca 2. Iktatószám: 781-5/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. augusztus 6-án 13.00 órakor Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23. (péntek) 9 óra 30 perc Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal
Népszavazás Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről?
Népszavazás 2016. Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről? Azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző ötvennyolcadik
JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Heves megye 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottságának (a továbbiakban: OEVB) az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda épületében 2018.
Budapest Fıváros XV. kerületi Helyi Választási Bizottsága 1153 Bp., Bocskai u Tel: , fax:
243/2006. (X.05.) HVB sz. határozatával 8 igen szavazattal egyhangúlag meghozta a következı döntést: Mihályi Zoltán a Magyar Demokrata Fórum kompenzációs listáján szereplı jelölt (listaszám: 029, jelölt
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1534-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1516-2/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006
Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 15:03 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai
Választással kapcsolatos tájékoztató
Választással kapcsolatos tájékoztató Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját a Köztársasági Elnök 2014. október 12. (vasárnap) napjára tűzte
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI. 27.) határozata. Határozat
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI. 27.) határozata Határozat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Helyi Választási Bizottság a Budapest X. kerület 6. számú egyéni
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. március 12. (hétfő) 17 óra Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos
Targy: az egyeni listas telepulesi onkormanyzati kepviselovalasztas eredmenyenek megallapitasa
Targy: az egyeni listas telepulesi onkormanyzati kepviselovalasztas eredmenyenek megallapitasa A Sajobabony Helyi Valasztasi Bizottsag 50/2014. (X.13.) hatarozata A Sajobabonyi Helyi Valasztasi Bizottsag
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA A Szentkirályi Helyi Választási Bizottság a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 9354 Osli, Fő utca 9. Tel.: 96/ , Fax: 96/
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 9354 Osli, Fő utca 9. Tel.: 96/250-151, Fax: 96/250-151 www.osli.hu E-mail: igazgatas@phosli.t-online.hu 3/2014.(IX.04.) HVB határozat: Osli Helyi Választási Bizottsága a választási
Budapest Főváros VIII. kerület Helyi Választási Bizottság 1/2018. (IV.18.) számon 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
Budapest Főváros VIII. kerület Helyi Választási Bizottság 1/2018. (IV.18.) számon 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: Budapest Főváros VIII. kerület Helyi Választási Bizottság