A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013.
|
|
- István Csonka
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 városi honlapon ( A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a a határozat mellékletét képező jegyzőkönyv szerint állapítja meg. települési szlovák nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eredményét a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán Mezőberény városban a évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 200.-ában és a 328.-ában biztosított hatáskörében eljárva A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló tárgyánál fogva illetékmentes. A fellebbezésre irányadó határidő jogvesztő, az a határidő utolsó napján 16 órakor jár le. Az eljárás lakcímét (székhelyét) és levélcímét. benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi Számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kérelem A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. szerinti alapját, a kérelem benyújtójának nevét, elbíráló bíróság köteles a szavazatokat újraszámlálni. A szavazatok újraszámlálása esetén a igénybe veheti. történő hivatkozással benyújtott fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámlálása útján törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény lehetséges, a fellebbezést elbíráló választási bizottság, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelmet Fellebbezést a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet benyújtani. Ha a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására rendelkezésre álló határidő hat napra nő, és a választási bizottság, vagy a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését bizonyítékok is felhozhatók. meghozatalától számított harmadik napon óráig megérkezzen. A fellebbezésben új tények és A fellebbezést lehet személyesen, vagy levélben előterjeszteni úgy, hogy az legkésőbb jelen határozat Lajos tér 1.) fellebbezést nyújthat be. személyiség nélküli szervezet, a Békés Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett (5600, Békéscsaba, Árpád sor 18.), de a Mezőberényi HVB-nél előterjesztett (5650, Mezőberény Kossuth választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi A HVB választás eredményét megállapító döntése ellen a központi névjegyzékben szereplő Mezőberény Helyi Választási Bizottság 112/2014.(X.12.) határozata
2 ( A határozat a Ve án és 328.-án alapul. - végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó nyomtatványokról szóló előkészítéseként tételesen ellenőrzi az egyéni listás vagy egyéni választókerületi választás, a önkormányzati képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok polgármester-választás, illetve a települési nemzetiségi önkormányzati választás szavazóköri határidő figyelembe vételével a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. benyújtásának feltételeiről való tájékoztatás a Ve. 10. (1) és (3) bekezdésein, a 221. (1) bekezdésén, 223. (1) bekezdésén, 224. (1)-(4) bekezdésein, 225.-án, 241. (1)-(3) bekezdésein, bekezdés 1. pontján alapul. nek. állapítja meg. 4/2014.(VIl.24.) IM rendelet 9. c) pontja alapján a Helyi Választási Iroda a HVB döntésének jegyzőkönyvei és a Számítógépes adatok azonosságát, és annak eredményéről jelentést tesz a HVB alapján a települési nemzetiségi önkormányzati választás eredményét a helyi választási bizottság jegyzőkönyvet két példányban kell kiállítani, melyeket a választási bizottság jelen levő tagjai aláírnak. valamint a 3O7/P. (2) bekezdés c) pontján alapul. Mezőberény, október 12. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 33.(2) kivételével hozza. nyilvánosságra A Ve. 20O.-a értelmében a választási bizottság megállapítja a választás eredményét. A Ve a A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a nemzetiségi A Ve (1)-(2) bekezdése értelmében a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni. A A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság a fentiekben ismertetett jogszabályi rendelkezések és A Ve. 49. (2) bekezdése értelmében a választási bizottság a határozatát A jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről, valamint a jogorvoslat személyes adatok a I N DO KO LÁS Mezőberény Város Helyi Váldsztási Bizottsága elnök I Pallagi ándorn
3 Jelöltek: honlapján ( - A Városháza hirdetőtábláján - Borgula - Drenyovszki - Bartó - Cservenák - Ollé - MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ Mária MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ Károlyi Györgyné MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ Irattár Értesül: Györgyné MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ György MSZSZ-KSZ--SZLOVÁK UNIÓ Andrásné MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ János MSZSZ-KSZ-SZLOVÁK UNIÓ Jelölő szervezetek: Közzétéve: - Városháza 2
4
5 JEGYZŐKÖNYV A TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁNAK EREDMÉNYÉRŐL S.LLO NEMZETISÉG. (MEGYE ÉS TELEPÜLÉS/FőVÁROSI KERÜLET) Készült.?4 :10.:. napján, a helyi választási bizottság hivatalos helyiségében: számú példány HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG p.h.
6 34y (MEGYE ÉS TEL EPÜLES/FÓ VÁROSI KERÜLET) TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÁLASZTÁSA Jelölt neve i,uiiosító SZaVa7dt A névwgyzékbon lévő választópolgárok száma Á 5S A 1. V.AQL s l 2. OYSLLI GYö Q 7avazókónt megjelent választópolgárok száma: ii náhan lévő, hélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: Q B C 3. G23 A2 AO 4. jtc ik).j: ig G6 :. 6. O.-.L. AG L Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: D Érvénytelen lebélyegzett szavazólapok száma: Q F. 10. Érvényes szavazólapok száma: i13q G 12. / D=FG A választás eredménye: A választás eredményes I A választás eredménytelen, időközi választást kell tartani // 20. A megválasztott képviselők száma: [ t A megválasztott képviselők neve és azonosítója: U 3 4 )rgu e :Dck 2 (cl ((-ilj Arc3 7L IU- A választási bizottság a következő azonosítójú jelölt mandátumhoz jutását szavazategyenlőség miatt sorsolással állapította meg: 7L5C A HVB tagjainak szignója: -
7 városi honlapon ( A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a a határozat mellékletét képező jegyzőkönyv szerint állapítja meg. települési német nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eredményét a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán Mezőberény városban a évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 200.-ában és a 328.-ában biztosított hatáskörében eljárva a választási eljárásról szóló tárgyánál fogva illetékmentes. A fellebbezésre irányadó határidő jogvesztő, az a határidő utolsó napján 16 órakor jár le. Az eljárás lakcímét (székhelyét) és levélcímét. benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kérelem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar átlampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. szerinti alapját, a kérelem benyújtójának nevét, elbíráló bíróság köteles a szavazatokat újraszámlálni. A szavazatok újraszámlálása esetén a igénybe veheti. történő hivatkozással benyújtott fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámlálása útján szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára napra nő, és a választási bizottság, vagy a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény lehetséges, a fellebbezést elbíráló választási bizottság, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelmet Fellebbezést a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet benyújtani. Ha a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására rendelkezésre álló határidő hat bizonyítékok is felhozhatók. meghozatalától számított harmadik napon óráig megérkezzen. A fellebbezésben Új tények és A fellebbezést lehet személyesen, vagy levélben előterjeszteni úgy, hogy az legkésőbb jelen határozat Lajos tér 1.) fellebbezést nyújthat be. választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, a Békés Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett (5600, Békéscsaba, Árpád sor 18.), de a Mezőberényi HVB-nél előterjesztett (5650, Mezőberény Kossuth A HVB választás eredményét megállapító döntése ellen a központi névjegyzékben szereplő Mezőberény Helyi Választási Bizottság 11O/2014.(X.12.) határozata
8 alapján a települési nemzetiségi önkormányzati választás eredményét a helyi választási bizottság önkormányzati képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok jegyzőkönyvet két példányban kell kiállítani, melyeket a választási bizottság jelen levő tagjai aláírnak. valamint a 307/P. (2) bekezdés c) pontján alapul. határidő figyelembe vételével a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. bekezdés 1. pontján alapul. Mezőberény, október 12. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 33.(2) polgármesterválasztás, Illetve a települési nemzetiségi önkormányzati választás szavazóköri előkészítéseként tételesen ellenőrzi az egyéni listás vagy egyéni választókerületi választás, a benyújtásának feltételeiről való tájékoztatás a Ve. 10. (1) és (3) bekezdésein, a 221. (1) bekezdésén, 223. (1) bekezdésén, 224. (1)-(4) bekezdésein, 225.-án, 241. (1)(3) bekezdésein, nek. végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó nyomtatványokról szóló A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a nemzetiségi A Ve. 49. (2) bekezdése értelmében a választási bizottság a határozatát A jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről, valamint a jogorvoslat személyes adatok a állapítja meg. 4/2014.(Vll.24.) IM rendelet 9. c) pontja alapján a Helyi Választási Iroda a HVB döntésének jegyzőkönyvei és a számítógépes adatok azonosságát, és annak eredményéről jelentést tesz a HVB kivételével hozza. nyilvánosságra A Ve. 2O0.-a értelmében a választási bizottság megállapítja a választás eredményét. A Ve a A Ve (1)-(2) bekezdése értelmében a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni. A A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság a fentiekben ismertetett jogszabályi rendelkezések és A határozat a Ve. 20O.-án és 328.-án alapul. I N D O KO LÁS Mezőberény Város Helyi Válaztási Bizottsága elnök ( Pallagi Sndorne JLw It)
9 - Városháza - Wagner - Rau - Vida - Hoffmann - Kreisz - Schőn Értesül: Irattár Jelöltek: Márton BMNÖSZ Mihály BMNÖSZ Ferenc BMNÖSZ Szilvia BMNÖSZ - Frey Mihályné BMNÖSZ Tibor Ferenc BMNÖSZ András BMNÖSZ Jelölő szervezetek: - BMNÖSZ Közzétéve: - A Városháza hirdetó tábláján honlapján (www. mezobereny. hu)
10
11 JEGYZŐKÖNYV A TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁNAK EREDMÉNYÉRŐL M E NEMZETISÉG (MEGYEÉSTELEPÜLÉS/FőVÁROSIKERÜLE Készült napján, a helyi választási bizottság hivatalos helyiségében: számú példány HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
12 iiri j (MEGYE ÉS TELEPÜLÉS/FŐVÁROSI KERÜLET) TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÁLASZTÁSA Jelölt neve azonosító szavazat A névjegyzéklwn lévő választópolgárok száma zavazáként nl/gjelen[ választópolgárok száma: Urnában lévő, bélyegzőlenyornat nélküli szavazálapok száma: Umnában lévő, lebélyegzett szavazótapok száma: Érvénytelen lebélyegzett szavazólapok száma: Érvényes szavazólapok száma: O A B C D F G 1. R 2 katl I lJE )lll FQ[.r C 4iofYri\r)J REls 7. Cő)! , 1l1) TI1OR 7 ) llm.jip 42É TCkC í 1hi 3.3 h // D=F+G A választás eredménye: 5. A választás Á választás eredménytelen, dőközi választást kell tartani. eredmény/ / A megválasztott képviselők száma: A megválasztott képviselők neve és azonosítója: A l / L / / A választási bizottság a következő azonositójú jelölt mandátumhoz jutását szavazategyenlőség miatt sorsolással állapította meg: / 32. :: 35,/ A HVB tagjainak ( 1
13 postai Mezőberény Helyi Választási Bizottság 111/2014.(X.12.) határozata A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 200.-ában és a 328. ában biztosított hatáskörében eljárva a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán Mezőberény városban a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eredményét A HVB elrendeli a a határozat mellékletét képező jegyzőkönyv szerint állapítja meg. városi honlapon ( határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a A HVB választás eredményét megállapító döntése ellen a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, a Békés Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett (5600, Békéscsaba, Árpád sor 18.), de a Mezőberényi HVBnél előterjesztett (5650, Mezőberény Kossuth Lajos tér 1.) fellebbezést nyújthat be. A fellebbezést lehet személyesen, vagy levélben előterjeszteni úgy, hogy az legkésőbb jelen határozat meghozatalától számított harmadik napon óráig megérkezzen. A fellebbezésben Új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Fellebbezést a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet benyújtani. Ha a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára történő hivatkozással benyújtott fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámlálása útján lehetséges, a fellebbezést elbíráló választási bizottság, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelmet elbíráló bíróság köteles a szavazatokat újraszámlálni. A szavazatok újraszámlálása esetén a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására rendelkezésre álló határidő hat napra nő, és a választási bizottság, vagy a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését igénybe veheti. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a lakcímét (székhelyét) és kérelem Ve. szerinti alapját, a kérelem benyújtójának nevét, ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - értesítési címét, a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi 1 számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízóttjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésre irányadó határidő jogvesztő, az a határidő utolsó napján 16 órakor jár le. Az eljárás tárgyánál fogva illetékmentes.
14 I N D O KO LÁS A Ve. 20O.a értelmében a választási bizottság megállapítja a választás eredményét. A Ve a alapján a települési nemzetiségi önkormányzati választás eredményét a állapítja meg. helyi választási bizottság A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó nyomtatványokról szóló 4/2014.(Vll.24.) IM rendelet 9. c) pontja alapján a Helyi Választási Iroda a HVB döntésének előkészítéseként tételesen ellenőrzi az egyéni listás vagy egyéni választókerületi választás, a polgármesterválasztás, illetve a települési nemzetiségi önkormányzati választás szavazóköri jegyzőkönyvei és a számítógépes adatok azonosságát, és annak eredményéről jelentést tesz a HVB nek. A Ve (1)-(2) bekezdése értelmében a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet két példányban kell kiállítani, melyeket a választási bizottság jelen levő tagjai aláírnak. A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság a fentiekben ismertetett jogszabályi rendelkezések és határidő figyelembe vételével a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. A Ve. 49. (2) bekezdése értelmében a választási bizottság a határozatát kivételével nyilvánosságra hozza. A határozat a Ve án és 328.-án alapul. a személyes adatok A jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről, valamint a jogorvoslat benyújtásának feltételeiről való tájékoztatás a Ve. 10. (1) és (3) bekezdésein, a 221. (1) bekezdésén, 223. (1) bekezdésén, 224. (1)-(4) bekezdésein, 225.-án, 241. (1)-(3) bekezdésein, valamint a 307/P. (2) bekezdés c) pontján alapul. Az illetékmentességről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 33.(2) bekezdés 1. pontján alapul. Mezőberény, október 12. Pall si Mezőberény Város Helyi Vál Bizottsága
15 - A - Városháza - Karácson - Mezei - Lakatos - Pándiné - Csőke - LUNGO Értesül: Irattár Jelöltek: - Dézsán Imre LUNGO DROM Ádám ÉKE Tibor MCF - Mezei Tibor MCF Burai Éva MCF Sándor LUNGO DROM Dézsán Éva LUNGO DROM István MCF Jelölő szervezetek: DROM - ÉKE - MCF Közzétéve: Városháza hirdetőtábláján honlapján (
16 - /- - fi r ) S -: ji -I - I I
17 Készült h. napján, a helyi választási bizottság hivatalos helyiségében: számú példány HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG NEMZETISÉG (MEGYE ÉS TELEPÜLÉS/Fő VÁROSI KERÜLEI) VÁLASZTÁSÁNAK EREDMÉNYÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK [47
18 --- (MEGYE ÉS TELEPÜLÉS/FŐVÁROSI KERÜLET) A névj jyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma: Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazúlapuk száma: Urnában lévő, lebélyecjzett szavazólapok száma: A B C D TLPÜLESI NEMZITISÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÁLASZTÁSA Jelölt neve azonosító szavazat L 2. 1C 3. wt EJ Tt R 6. kfvt Co : O 1 U. C)kE $r JP) A4c 3O Érvénytelen lebélyegzett szavazólapok száma: l F /1 Érvényes szavazólapok száma: 9i G D=F+G A választás eredménye: A választás eredményes / A választás eredménytelen, időközi választást kell tartani V L A megválasztott képviselők száma: A megválasztott képviselők neve és azonosítója: J ) T ( A választási bizottság a következő azonosítójú jelölt mandátumhoz jutását szavazategyenlőség miatt sorsolással állapította meg: I : A HVB tagjainak szignója: ( í
A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013.
városi honlapon (www.mezobereny.hu). A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a hatáskörében
városi honlapon (www.mezobereny.hu).
a ha postai a Mezőberény Helyi Választási Bizottság 102/2014.(X.12.) határozata A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban:
Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága. H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ HATÁROZAT
Határozat száma:48/2014. (X.13.) hbv. Tárgy: egyéni listás képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.
választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 200.-ában és a 307/N. (2) bekezdésében biztosított
igénybe veheti. levélcímét. hatáskörében eljárva Mezőberény városban a kompenzációs listás választás eredményét A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szóló
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.12.) határozata
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános
Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.
SZUHAKÁLLÓI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Szuhakállói Helyi Választási Bizottság 28/2014.(X.12.) határozata a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításáról
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.hu Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 A Bánréve Helyi Választási Bizottság 44/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Tarany községi Helyi Választási Bizottság 37/2014. (X. 12.) határozata A Tarany községi Helyi Választási
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 51/2014. (X.12.) határozata
A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.
VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 55/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Alsózsolca Város Helyi Választási Bizottsága 3571Alsózsolca Kossuth Lajos u. 138 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Helye: 2014. október hó 13. napján.- 3:25 órakor kezdődő Alsózsolca Város Helyi
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 422014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 45/2014. (X. 13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottsága
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI V ÁLA SZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 ' A Bánrévei Helyi Választási Bizottság 43/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság a helyi
A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről
SAJÓIVÁNKAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről A Sajóivánkai Helyi Választási
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 432014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános
JEGYZŐKÖNYV. Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről. Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda
JEGYZŐKÖNYV Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről Az ülés helye: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda Az ülés ideje: 2014.09.04. 17 óra Az ülés tárgya: 1. Egyéni
A Szendrői Helyi Választási Bizottság
A Szendrői Helyi Választási Bizottság...j~.2014. (x.!~l)határozata A Szendrői Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán a Borsod-Abaúj-Zemplén
3/2014. ( ) HVB határozat
Tápiószelei Helyi Választási Bizottság 2766 Tápiószele, Rákóczi út 4. Fax: 36-53/380-045 E-mail: tszele@t-online.hu 3/2014. (09. 02.) HVB határozat A tápiószelei Helyi Választási Bizottság (továbbiakban:
Kivonat a Helyi Választási Bizottság 2014. szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről:
Kivonat a Helyi Választási Bizottság 2014. szeptember 8. napján 17:00 órakor megtartott üléséről: Jásztelek Község Helyi Választási Bizottságának 24/2014. (IX.08.) HVB határozata települési nemzetiségi
A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. 36/2018. (IV. 14.) OEVB határozata
A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 36/2018. (IV. 14.) OEVB határozata A Paksi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Vá[asztási Bizottság (továbbiakban: OEVB) a választás
Kivonat. a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl HATÁROZAT
47/2014. (X. 13.) HVB határozat Kivonat a Helyi Választási Bizottság Sándorfalva 2014. október 13-án tartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Települési önkormányzati képviselık választási eredményének
Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata
Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. augusztus 29- én megtartott Helyi Választási Bizottság alakuló üléséről. Jelen vannak: Szántó Zsolt polgármester Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI
Etnikai. továbbiakban Rendelet ) 19. *-ban előírt 17. mellékletben szereplő E3 jelű (nemzetiségi
szervezet határozata ellen nyújthat be. A fellebbezést személyesen, levélben (5650. választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1494-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 2/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: , fax:
GI/828- /2019. HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: 06-93-358-130, fax: 06-93-358-372 e-mail: hatosag@galambok.hu 38/2019.(IX.18.) számú HVB határozat A Helyi Választási Bizottság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1395-5/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA Váraszó Község Helyi Választási Bizottsága 2017. augusztus 7. napján tartott ülésén az időközi polgármester választás tárgyában
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 8.30 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II.
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2017. 03. 02-án 8.30 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l
BUGAC HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 6114 Bugac, Béke u. 10. Kihagyva a kihagyandók! K I V O N A T Bugac Helyi Választási Bizottság 2014. október 12-én tartott ülés j e g y z ő k ö n y v é b ő l 32/2010.(X.3.)
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság október 3-án megtartott munkaülésen.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyömrő Város Helyi Választási Bizottság 2010. október 3-án megtartott munkaülésen. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív tanúsága szerint. Varga Ernő jegyző üdvözli a bizottsági tagokat,
A helvi választási iroda vezetoiének
Helyi Választási Iroda Vezetoje Pánd A helvi választási iroda vezetoiének m!!!3.(vii.30.) határozata Pánd Község területén a 2014. évi általános országgyulési választáson alkalmazásra kerülo szavazókörök
ASzendrői Helyi Választási Bizottság
ASzendrői Helyi Választási Bizottság... R.9../2014. (X{~ határozata A Szendrői Helyi Választási Bizottság a német nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános választásán
Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13) HVB számú határozata
Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága Szám: 1817-4/2018. Tárgy: időközi önkormányzati képviselőválasztás kitűzése Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1515-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
JEGYZŐKÖNYV. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 6. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2019. évi 6. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 09-én 17.25 órakor a Budapest Főváros VIII. kerület
Jogorvoslati rendszer
Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati eszközök: kifogás fellebbezés bírósági felülvizsgálati kérelem alkotmányjogi panasz Az országgyűlési képviselők választásában eljáró választási bizottságok: Szavazatszámláló
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-8/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI
2/2014. (III.31.) Tárgy: választókerületek kialakításáról HATÁROZAT
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője, mint a HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 6400 KISKUNHALAS, Hősök tere 1. Telefon: 77/523-104, e-mail:jegyzo@kiskunhalas.hu 2/2014. (III.31.) Ikt. S/456-2/2014
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről
IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 11-én 17.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről
BOJT KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 2/2016. (III. 30.) számú HVB h a t á r o z a t a az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Bojt Község Helyi Választási Bizottsága
Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről.
Jegyzőkönyv Helyi Választási Bizottság (HVB) üléséről Készült: 2010. szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban 16.00 órai kezdettel tartott ülésről. Jelen vannak: elnök, Nagy Ákos elnök helyettes,
Palotás község Helyi Választási Bizottsága. 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata
Palotás község Helyi Választási Bizottsága 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Palotás község Helyi Választási Bizottsága (a
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 12-én, 14.23 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport
Kihirdetve: október 4. dr. Papolczy Antal
74/2010. (X. 04.) számú HVB határozat október 3-i helyi önkormányzati képviselő és polgármesterek választásán Isaszeg polgármester választás eredményét az alábbiak szerint állapítja meg: A polgármester
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; Fax: 74/510-251
Ikt.szám: IV.315/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI IRODA Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Irodájának vezetője a Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő választókerületek
több, azonos nemzetiséget képviselő helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati
(személyi azonosító: 5650, Mezőberény Dózsa György u. 1 0.sz. alatti lakost Jelen határozat ellen a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1392-3/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1516-2/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Mczőbcrény Helyi Vúlasztási Bizottság 83/ (IX. 8.) sz. határozata
- Erintettek. Q1 A Ve. 2. (1) bekezdése) pontja a választási eljárás alapelvei között nevesíti a jelölt ésjelölő bejelentett jelöltek soltendjének sorsolását a hejelentésre rendelkezésre álló határnapon
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1495-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1872-6/2019. a Borsod-Abaúj-Zemplén
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Budapest 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2014. évi 4. üléséről Készült Budapest Főváros 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási
Targy: az egyeni listas telepulesi onkormanyzati kepviselovalasztas eredmenyenek megallapitasa
Targy: az egyeni listas telepulesi onkormanyzati kepviselovalasztas eredmenyenek megallapitasa A Sajobabony Helyi Valasztasi Bizottsag 50/2014. (X.13.) hatarozata A Sajobabonyi Helyi Valasztasi Bizottsag
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1525-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Budapest Fıváros XV. kerületi Helyi Választási Bizottsága 1153 Bp., Bocskai u Tel: , fax:
243/2006. (X.05.) HVB sz. határozatával 8 igen szavazattal egyhangúlag meghozta a következı döntést: Mihályi Zoltán a Magyar Demokrata Fórum kompenzációs listáján szereplı jelölt (listaszám: 029, jelölt
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/ ,
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/523-104, e-mail: jegyzo@kiskunhalas.hu Kiskunhalas Város Helyi Választási Bizottsága 2/2017 (XI.20.) HVB. h Időközi települési
A helyi választási iroda vezetőjének 2/2014.(VI.19.) számú határozata
A helyi választási iroda vezetőjének 2/2014.(VI.19.) számú határozata Sződ község területén a 2014. évi helyhatósági választásokon alkalmazásra kerülő szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság
A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság 412014.(X.12.) határozata A Taktaharkányi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
BÉKÉS MEGYEI 2. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 5630 Békés, Petőfi u /2018. (IV. 14.
Magyar BÉKÉS MEGYE 2. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉS EGYÉN VÁLASZTÓKERÜLET VÁLASZTÁS BZOTTSÁG 5630 Békés, Petőfi u. 2. ktatószám: HQ/2018. Tárgy: eredmény megállapítása 70/2018. (V. 14.) OEVB határozat A 2018. évi
Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 95/2014. (X. 18.) TVB határozata V. A. A. által benyújtott fellebbezés tárgyában
Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 95/2014. (X. 18.) TVB határozata V. A. A. által benyújtott fellebbezés tárgyában 95/2014. (X. 18.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi
JEGYZŐKÖNYV. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 7. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2019. évi 7. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült Budapest Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 11-én 17.00 órakor a Budapest Főváros VIII. kerület
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 15-én 19.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. számú
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1534-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Népszavazás Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről?
Népszavazás 2016. Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről? Azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző ötvennyolcadik
Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága. 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA. (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú határozattal)
Budapest XIV. kerület Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú
KIVONAT. Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről
KIVONAT Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23-án Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében Tárgy:
Jegyzőkönyv. 1. Szavazólapok adattartalmának jóváhagyása, imprimálása.
4/2010. HVB ülés. Jegyzőkönyv Készült Kardoskút Község Önkormányzata hivatalos helyiségében a Kardoskút Község Helyi Választási Bizottsága ülésén 2010. szeptember 14. napján, délelőtt 10 órai kezdettel.
v é g z é s t: I n d o k o l á s
Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási
Roma nemzetiségi választással kapcsolatos tájékoztató
Roma nemzetiségi választással kapcsolatos tájékoztató Tisztelt Nemzetiségi Választópolgárok! A roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának időpontját a Nemzeti Választási Bizottság
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember8-án, 17.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport
H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő
Ügyszám: /2013. Ügyintézı: Lovasi Erika Tárgy: Szavazókörök kialakítása. H a t á r o z a t
Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzıjétıl, mint a Helyi Választási Iroda Vezetıje 8454 Nyirád, Szabadság u.. Tel.: 88/25-001; 88/506-070; fax: 88/25-001 www.nyirad.hu; e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám:
JEGYZŐKÖNYV. Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság évi 9. üléséről
JEGYZŐKÖNYV Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018. évi 9. üléséről Készült Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018.
Választással kapcsolatos tájékoztató
Választással kapcsolatos tájékoztató Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját a Köztársasági Elnök 2014. október 12. (vasárnap) napjára tűzte
v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.050/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (iroda címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság
v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG évi 1. SZ. ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2017. évi 1. SZ. ÜLÉSÉRŐL Készült a Helyi Választási Bizottság 2017. február 2-án 14.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Budapest
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA A Szentkirályi Helyi Választási Bizottság a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási
JEGYZŐKÖNYV. Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság évi 5. üléséről
JEGYZŐKÖNYV Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018. évi 5. üléséről Készült Budapest 06. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1869-14/2019. a Borsod-Abaúj-Zemplén
FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2019. (X. 21.) FVB számú határozatával
A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 számú határozatával a Dr. M. Sz. F. által a Budapest Főváros IV. kerület
Csorvás Város Helyi Választási Bizottsága 5920 Csorvás, Rákóczi u. 17.
CIGÁNY ÉRDEKVEDELMI ES POLGARI SZÖVETSEG jelölő szervezet roma nemzetiségi (a továbbiakban: HVB) a választási eljárásról szervezet roma nemzetiségi egyéni képviselőjelöltként Csorvás városban a nemzetiségi
299/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával
A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 299/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával a S. A. által a Budapest
Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata
fellebbezést Mezőbcrény Helyi Választási Bizottság 6/2014. (VIH.29.) sz. határozata A Mezőberónyi Helyi Választási Bizottság ( továbbiakban HVB) Szekeres Józsefné (személyi azonosító: ) Mezőherény, Bajcsy
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
70.661-3/2010. szám Tárgy: Egyéni választókerületek számának, sorszámának és területének megállapítása Balassagyarmat városban az egyéni választókerületek számát 8 egyéni választókerületben állapítom meg,
Választással kapcsolatos tájékoztató
Választással kapcsolatos tájékoztató Tisztelt Választópolgárok! Az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választása időpontját a Köztársasági Elnök 2018. április 8. (vasárnap) napjára tűzte ki.
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről
J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23. (péntek) 9 óra 30 perc Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.