ÉLMÉNYEK, TAPASZTALATOK ÉS EGYÉNISÉGFORMÁLÓDÁS EGY TUDÓS CSALÁDBAN
|
|
- Győző Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Öröksége Bármennyire nehéz is különösen, ha az ember teljességre szeretne törekedni, befejezésül egy-két gondolattal megkísérlem összefoglalni, hogy mi az, amit nemcsak mi fizikusok, hanem a mai magyar tudományos közösség, sôt ezen a közösségen túl is tanulhatunk, tanulhatnak tôle. Nyilván sok mindent lehet elmondani, bizonyára kissé szubjektív lesz, amit kiemelek. Mindenek elôtt megtanulhatjuk tôle, hogy ne féljünk követni a természet logikáját, a természeti folyamatok valóságos útját, ne tekintsük a tudományterületek határait, amelyek csak elménk korlátozottságát jelentik, mert azok a természetben nem léteznek. Legalábbis ne feledjünk túltekinteni konkrét kutatási területünk határain ez az, amit ma inter- vagy multidiszciplináris szemléletnek neveznek, vagyis figyeljünk arra, hogy eredményeinknek milyen jelentôsége lehet közeli-távoli más tudományterületeken, sôt a gyakorlatban. Mindehhez fontos a kapcsolatépítés, az együttmûködés, ami napjainkban kulcsszónak számít a tudományban. A másik fontos örökségünk az eszközfejlesztés nyugodtan mondhatjuk, az eszközfejlesztô kutatás. Egy új kísérleti berendezés, különösen ha az egyedülállóan új, valóban új utakat nyithat a tudományos kutatásban. Az eredeti, új berendezések tervezése és építése a debreceni kísérleti fizikai iskola legfontosabb jellegzetességei és pozitív hagyományai közé tartozik. Végül, de valóban nem utolsó sorban mesterünk, Szalay professzor legfontosabb örökségét képezi az a gerinces, korrekt magatartás, ami ôt mindig jellemezte. Ahogy nekrológjában elhangzott: Kutatói, nevelôi és vezetôi erényei szorgos munkával kimûvelt teljes, harmonikus egyéniségébôl fakadtak. Következetes, szigorú igényesség, kiegyensúlyozott, igazi teljesítményekre alapozó értékrend irányította saját életét és munkatársai, tanítványai kiválasztásában és formálásában követett gyakorlatát. Nevelôként és vezetôként a tehetségszelekcióban és a tehetség gondozásában látta az új nemzedék felépítésének kulcsfontosságú kérdését. ÉLMÉNYEK, TAPASZTALATOK ÉS EGYÉNISÉGFORMÁLÓDÁS EGY TUDÓS CSALÁDBAN Szalay A. Sándor Department of Physics and Astronomy, The Johns Hopkins University, Baltimore, USA és Eötvös Egyetem Atomfizikai Tanszék Nagyon megható itt beszélni, ezek között a falak között, és egy olyan közönség elôtt, akik az elsô találkozásunkra jobban emlékeznek, mint én, mivel akkor még csak két hetes lehettem. Nagyon jó látni, hogy ilyen sokan vannak itt édesapám születésének századik évfordulóján. András és a saját szemszögembôl szeretnék beszélni arról, hogy milyen volt itt felnônünk Debrecenben, az ATOMKI-ban, egy tudós családban, Szalay Sándor gyermekeiként. Néhány fényképet idôrendi sorrendben felfûztem, és ezek köré csoportosítottam visszaemlékezésemet. Az elsô képen a nagypapám látható, aki fizikatanár volt Nyíregyházán, és a nagymamám, Niedermayer Gizella, a másodikon pedig három gyermekük. A füleirôl egyértelmûen megismerni, hogy melyikük édesapám. Mellette testvérei, Magdi néném és Laci bátyám. Édesapám gyerekkorában elég sokat segített a fizikaszertárban nagyapámnak, például elektromágneses számlálókat építettek. Ennek fogaskerekei hosszú ideig még ott voltak édesapám laborjában. Az egyetemi éveket átugorva, szeretném itt bemutatni azokat az értékes ajánlóleveleket, amelyeket édesapám kapott. Elôször Szent-Györgyi Alberttôl, akinél az ultrahang polimerekre gyakorolt hatását tanulmányozta. Errôl Török István írt mostanában egy nagyon szép cikket, amelyben kiemelte, hogy ez a kutatás jelentette a szonokémia indulását. A második ajánlólevél a késôbbi Nobel-díjas Debye-tól származik, a harmadik a Zenneck professzornál, München- Szalay Sándor szülei 404 FIZIKAI SZEMLE 2009 / 12
2 Szalay Sándor és testvérei Csongor Éva Szent-Györgyi Albert, Peter Debye, Jonathan Zenneck és Ernest Rutherford ajánlólevelei ben töltött egy év eredménye. Mellesleg szólva, a Deutsches Múzeumhoz vezetô utcát Zenneck útnak hívják. És itt a Rutherford-levél. A Cavendish Laboratóriumban eltöltött hat hónap valóban a legfontosabb volt számára, ô is mindig így emlékezett rá. Olyannyira meghatározóak voltak a cambridge-i hónapok, hogy az ATOMKI falát is vadszôlôvel futtatta be, és teniszpályát is építtetett, tehát azt is ott tanulta meg, hogy milyennek kell lennie egy intézet hangulatának. Röviddel azután hogy hazajött, Debrecenbe került édesapám, az Orvoskari Fizikai Intézetbe. Itt hamarosan elkezdte a kísérleti magfizikai csoport felépítését, késôbb pedig összeházasodtak édesanyámmal, Csongor Évával. Azután jöttek a szenes évek, az uránkutatás, amihez minden berendezést ôk maguk építettek. Ebbôl az idôbôl arra az anekdotára emlékszem, ami 51 körüli idôbôl származik. Én akkor elég kicsi voltam, úgy kétéves. Egy kétéves gyerek mindig megy körbe, felfedezi a világot. Akkoriban a lakásunk a laboratóriummal teljesen összekeveredett. Nagy tálcákban volt az elemzésre váró megdarált szénpor az asztalokon. Én az asztal szélébe kapaszkodtam, és úgy járkáltam. El lehet képzelni, mi történik, amikor egy asztal szélén ilyen nagy, szenes tálcák vannak, és egy gyerek ezekbe belekapaszkodik Errôl nem találtam meg a fényképet, de állítólag létezik egy kép arról, hogy hogyan borult a fejemre egy láda szénpor. Eléggé látványos volt az eredmény. Találtunk egy érdekes levelet. Ezt a Tervhivatalnak írta Édesapám, a levélbôl ítélve arra utasították, hogy adja át uránkutatással kapcsolatos eredményeit a Nehézvegyipari Kutatónak. A levél lényeges pontjai a következôk: 1. A szén-urán problémával általánosságban és minden vonalon magam kívánok foglalkozni. SZALAY A. SÁNDOR: ÉLMÉNYEK, TAPASZTALATOK ÉS EGYÉNISÉGFORMÁLÓDÁS EGY TUDÓS CSALÁDBAN 405
3 Az uránkutatás idôszaka, mûszerei 2. Nekem a Nehézvegyipari Kutató Intézet tapasztalataira semmi szükségem nincs, sôt nem is fogadok el tapasztalatokat, mert ez jogi szempontból bizonytalan helyzetekhez vezethetne. Munkámban mindig a saját képességeimre és munkatársaim segítségére szoktam támaszkodni. Ebben annyira benne van a személyisége. 3. Germánium és uránium között semmi kapcsolat nincs; engem a germánium egyáltalán nem érdekel. Ez is egy nagyon finoman sejtetett gondolat. Szalay Sándor levele a Tervhivatalnak 4. Semmi kifogásom az ellen, ha mások is akarnak tôlem függetlenül a fenti problémával foglalkozni. 5. Amennyiben a Nehézvegyipari Kutató Intézet tôlem tapasztalatot, vagy tanácsot akar kérni, annak az Akadémián keresztül és írásban kell történnie. 6. Tekintettel e kutatási ág fontosságára és bizalmas voltára, szóbeli értekezés formájában nem vagyok hajlandó információt adni, ez csak írásban történhet, az Akadémián keresztül történô megkeresésre. Aki az ötvenes évek elején ilyen levelet írt, annak igen karakánnak kellett lennie. Mikor Andrással ezt a levelet megtaláltuk, csak kapkodtuk a levegôt. Az intézet gyarapodott, megtervezték, majd felépítették a Van de Graaff-gyorsítót. Ebbôl az idôbôl arra emlékszem, hogy volt egy fémháló, Andrással ott álltunk mögötte, és óriási villámok csapkodtak a gyorsítóból. Ez is egy hihetetlen és meghatározó élmény volt számunkra. Amikor az ember ilyen dolgokkal játszadozik 5-6 éves korában, néhány millió volttal bizony, az valahogy befolyásolja. Ötvenhat volt egy következô érdekes állomás. Ez az a távirat, amit Édesapám küldött a forradalom idején, mert Ô akkor Stockholmban volt. Sokat járt ki a Nobel Intézetbe, jó barátságban volt Siegbahn professzorral és Hevesi Györggy el. Amikor ötvenhatban elkezdôdtek a harcok, elindult haza. Prágáig eljutott és onnan küldte ezt a táviratot. Prágából átjött a szlovák részre, és valahol Kassa körül volt a határon. Oda Papp István ment el érte, és még egy valaki a hallgatók közül. Akkor már jöttek is be az orosz csapatok, és Debrecent körbevették. Édesapámék valahogy a Nagyerdôn keresztül jutottak haza, kerülô földutakon, hogy még az oroszok elôtt ideérjenek. Emlékszem, hogy amikor a Papám megérkezett, milyen nagy volt az öröm. Másnap kora reggel az volt az elsô dolga, hogy gyorsan kiszaladt, volt a kertben egy gödör, amibe éppen barackfát készültünk ültetni, és az elôkészítôbôl az összes éghetô vegyszert gyorsan kivitte, belerakta a gödörbe és betemette. A háborús tapasztalataira alapozva azt mondta, hogy ha lövöldözés van, akkor az éghetô anyagoknak a föld alatt a helyük. A hatvanas évek elején volt aztán a híres Marosántörténet, amit valószínûleg sokan ismernek. Én arra em- és távirata 1956-ban Prágából 406 FIZIKAI SZEMLE 2009 / 12
4 Neutrínó-visszalökôdés képe lékszem, hogy akkor mind a ketten, édesapám, édesanyám valahol, azt hiszem talán Ôszödön voltak egy konferencián. Tehát nagymamával voltunk otthon. Este kopogtattak és úgy emlékszem, hogy Kádár Laci bácsi és Haraszti Árpád bácsi jöttek, és kérdezték, hogy hát itthon van-e édesapád, édesanyád? Mondtam nincsenek, de látszott, hogy baj van. Valahogyan minden nagyon jelentôségteljes volt. Akkor ôk nagymamával beszélgettek tovább. Még arra is emlékszem, hogy másnap, az iskolában a többi gyerek kicsit furcsán nézett ránk. Tehát az történt, hogy Marosán tartott egy beszédet, aminek a visszaforgó refrénje az volt, hogy nem szeretnék Szalay professzornak se fia, se lánya lenni. Azt hiszem, azért mondta ezt, mert édesapám megtagadott egy interjút a szovjet pártkongresszusról a helyi újságnak, és amikor Marosán Debrecenbe jött, kérdezte, hogy milyen aktuális helyi téma van. A debreceni újságírók pedig ezt adták neki. Azt mondta Marosán: Ilyen apolitikus tudósokra nincs szükség. Na, most van egy másik része a történetnek, amit viszont csak mostanában hallottam. Nagyon jó barátságban voltunk a Kálmán-családdal, Kálmán Béla nyelvész gyerekeivel együtt nôttünk föl. A gyerekek között akkoriban nagy divat volt az autók rendszámát felírni, gyûjteni. Azon a napon a Kálmán-gyerekek ott voltak az egyetem körül és látták a nagy fekete autókat, és felírták a rendszámu- Szalay András kat. Hozzájuk lépett egy lódenkabátos ember, és megkérdezte: Mit csináltok gyerekek? Azután elbeszélgettek a Kálmán-szülôkkel is és a végén egy zöld Pobjedában csempészték ki Marosánt a városból, mert úgy féltek, hogy imperialista merénylet készül ellene. Úgyhogy azért volt valami elégtétel a beszéd miatt. A neutrínókísérlet, a neutrínó-visszalökôdés képe azóta is minden tankönyvben és a neutrínóról szóló népszerûsítô cikkben szerepel. A neutrínó az egész családot végigkísérte, de az én életemet különösen. Amikor Marx Györggyel kezdtem dolgozni, én is a neutrínókon nôttem fel, és azután is, valahogy az egész életemen át visszatértem hozzájuk. Azok az ötletek, amelyek a Gyurkával való együttmûködés során merültek fel, lényegében a mostani kozmológiai kutatásaimnak is az alapjai, és mind a mai napig, még most is, azokhoz kapcsolódó mérések kiterjesztésén dolgozom. A kerekebb születésnapokra az intézet mindig készített egy fényképalbumot Édesapámnak. Azt hiszem, az 54-es albumban igen, András méretébôl lehet kitalálni voltak azok a képek rólunk, amelyek azt mutatják, hogy itt, az intézetben kezdtünk el barkácsolni. Nagy hatással volt mindkettônkre az Öcsödi Zoltán körül kialakult modellezô kör. A modellezô kör tagjai ultrakönnyû repülôket építettek, és a díszudvaron rendeztek repülôversenyeket. Andrásnak irtó könnyû keze volt, és egy nagyon-nagyon jó gépet épített, szóval az egyik gépe nagyon jól sikerült, és második lett az országos bajnokságon. Akkor olyan 10 éves körüli lehetett, és a budapestiek megpróbálták megóvni az egész versenyt, mert nem tetszett nekik, hogy egy 10 éves gyerek megveri ôket. Abban, hogy fizikusok lettünk, édesanyámnak nagyon nagy szerepe volt. Egész gyermek- és ifjúkorunkról, neveltetésünkrôl elmondhatom, hogy a szüleink soha nem nyomtak bennünket a fizika irányába, hanem mindig türelemmel tanítgattak, és nagyon érdekes dolgokat láthattunk, tehát egyszerûen a levegôben volt a fizika minden percben. Édesanyám volt az, aki azután leült velünk és módszeresen elkezdett tanítgatni. Emlékszem, amikor az elôkészítôben ô tartotta az elsô éves fizikát, mi állandóan ott kószáltunk Andrással, és bemásztunk az elôkészítôbe. Kivéve akkor, amikor hangtan volt a téma, és a vágóhídról hoztak egy tehéngégét, és egy pumpával átfújták, és tehénbôgés hallatszott. No, akkor egy hétig nem mertem bemenni az elôkészítôbe. Ezek az élmények úgy megmaradtak, hogy ebben az atmoszférában valószínûleg nehéz lett volna nem fizikusnak lenni a végén. Amikor Budapestre kerültem, hogy Marx Gyurkával dolgozhassak, akkor édesapám egy dolgot kötött ki, azt, hogy: Akkor mehetsz Pestre édes fiam, hogyha az Eötvös Kollégiumban fogsz lakni. És tényleg igaza volt, számomra és ezek szerint számára is az Eötvös Kollégium nagyon lényeges állomás volt az életben. Mindkettônknek az, hogy nem feltétlen és kizárólag fizikusok között, és nem kommunista légkörben lehetett felnôni, hanem az Eötvös Kollégiumban, nagyon lényeges dolog volt. SZALAY A. SÁNDOR: ÉLMÉNYEK, TAPASZTALATOK ÉS EGYÉNISÉGFORMÁLÓDÁS EGY TUDÓS CSALÁDBAN 407
5 A Mamám indított el bennünket a Matematikai Lapok irányába, a különbözô tanulmányi versenyekre. Mi soha nem éreztük úgy, hogy itthon nyomás lett volna. Segítséget, induló sebességet biztosan kaptunk, habár ez néha kicsit másképp zajlott le, mint ahogyan ezt mások gondolták. Jellemzô történet a következô. Behívtak másodikos koromban az Arany Dániel matematikaverseny második fordulójába. Azt hiszem a Fazekas Gimnáziumban volt a második forduló. Amikor kiosztották a tételeket, mindenkinek oda kellett menni, igazolni magát, hogy ki ô, és akkor név szerint megkaptuk a tételeket. A tanár, aki kiadta a tételt, rám nézett, és azt mondta: Ó, hát behívták a papa miatt. Én akkor rettenetes dühös lettem, és minden erôvel koncentráltam, hogy megmutassam, hogy nem azért vagyok ott, és azt hiszem, megosztott elsô-második díjat kaptam abban az évben. Soha nem akartunk abból elônyt kovácsolni, hogy a szüleink megbecsült egyéniségek és fizikusok voltak. Egész életünkben azt tanultuk, hogy amit el akarunk érni, azt a saját erônkbôl kell elérnünk, a saját munkánkat magunknak kell elvégezni, a saját tehetségünkre építeni ez állandó téma volt a családban. A különbözô, közismert és nevezetes vendégek jelenléte életünkben szintén meghatározta a családi légkört. Körülbelül kétéves vagy hároméves lehettem, amikor elôször jött Erdôs Pál hozzánk vacsorára. Késôbb Balatonvilágoson is gyakran beszélgettünk. Számunkra Ô volt az a bácsi, aki mindig bûvésztrükkökkel szórakoztatta a gyerekeket, amelyek aztán sose sikerültek. Ezek az elsô emlékeim Erdôs Pálról. Egyszer sokkal késôbb, miután már többször voltam Amerikában, Balatonvilágoson sétáltam vele a parkban, és kérdezett valamit kozmológiáról, majd azt mondta: Tudja-e, hogy ezt utoljára az Alberttôl kérdeztem? Természetesen ilyenkor az embernek borsódzik a háta. Feynman és Zel dovich, tehát a század legnagyobb fizikusai fordultak meg nálunk, és valahogy érzôdött a viselkedésükön is, hogy ôk is milyen hihetetlen módon respektálták azt a légkört és a magas színvonalú fizikát, ami itt Debrecenben volt. Szalay András és John McLaughlin Csongor Éva A zenélés idônként érdekes konfliktus forrása volt. Apám elég zord volt a zenélés irányában, és végig morgott, ameddig zenéltünk. A Mamám ezzel szemben igazi mama volt mindenben támogatott minket. A magyar popzenészek nagy része, Zorántól kezdve Koncz Zsuzsáig, Presserig, rendszeresen felbukkantak nálunk. A Mamám mindig nagy vacsorákat fôzött nekik. A fizikus atmoszféra hatása alól Hobo se tudta kivonni magát. Az egyik ilyen vacsora után egy papírlapra mókás szöveget írt a számunkra. A Mamám levelei között például találtunk egy nagyon szép levelet, amelyet Zorán írt Neki. Tehát a Mamám teljes szívvel segítette a zenélésünket. A Papám csak akkor kezdett egy kicsit megbékülni, amikor már egyszer a tv-ben játszottunk a Ki mit tudon. Azt tv-n végignézte, ennyire volt hajlandó. Változott a helyzet, amikor András, még általános iskolás korában elkezdett különbözô hangszereket építeni, elôször egy gitárt. Amikor a Papám látta, hogy ezzel elektronikát tanulunk, akkor már nem volt olyan mogorva, ez már közelebb állt valahogy az Ô gondolkozásához is. Ezen a képen András éppen John McLaughlinnal látható, aki a világ egyik leghíresebb gitárosa, és akinek András épített egyedi igényeket kielégítô elektromos hangszereket. Ez a hobbi, ami itt indult Debrecenben, és amihez itt tanultuk az elektronikát, András egész életét kitöltötte. Számítógépek. Az ATOMKI elsô PDP számítógépének is van egy jó története a Tervhivatallal. Édesapám szeretett volna egy PDP-gépet venni az ATOMKI számára, elment a Tervhivatalhoz, ahol közölték vele, hogy hát azt nem lehet. Viszont ôk adnak egy Videoton komputert, amit a Videoton tervezett, igaz, hogy 408 FIZIKAI SZEMLE 2009 / 12
6 Ifj. Szalay Sándor nincs operációs rendszere, csak azt kellene megírni. Erre apám határozottan kijelentette, hogy mi nem építeni akarunk komputert, hanem használni. Végül is rendelt egy sokcsatornás analizátort, aminek ez a számítógép a része volt, és így jött be a gép. Én is a diplomamunkámat a Papa laborjában levô Hewlett Packard-gépen csináltam, mert azon volt grafikus plotter, meg egy mágneskártyával lehetett programozni, bár összesen csak 4 kbyte memória volt benne. Itt az ATOMKI-ban világszínvonalú elektronika volt, és mi ebben nôttünk föl, és ezt ismertük. Megesett az is, amikor Kuti Gyulával dolgoztam és a pesti CDC-gépen számoltunk az Akadémián, inkább lejöttünk Debrecenbe egy hétre Gyuszival és Hasenfratz Péterrel, mert egy határidôs cikkel Debrecenben tudtunk csak Szalay Sándor szmokingban idôre elkészülni. Innen könnyebb volt (a budapesti CDC-gépen) dolgozni, mint Pesten, az Akadémián. Svédországban nagyon szeretett lenni édesapám, nagyon sok barátja volt ott. A 80-as évek közepén Siegbahn professzor (akkor a Nobel-díj bizottság titkára) meghívta a Nobel-díj kiosztó ünnepségre. Meskó Laci csinálta ezt a fotót, amelyen látszik, hogy mennyire élvezte, hogy most ô szmokingban van. Nem volt a szokásos ruházata, de nagyon-nagyon boldog volt, hogy ilyen alkalommal viselhette. A Tisza-parton nagyon sok idôt töltött, és nagyon szeretett horgászni, de nem sok halat fogott. Mégis ilyenkor volt a legrelaxáltabb. A horgászás szeretete az unokákra is ráragadt, olyannyira, hogy az unokák 12 éves korukra több halat fogtak, mint a nagypapa egész életében összesen. A három unoka, ma már felnôtt, Tamás és Péter 22 évesek, Dani pedig 20. Pétert még az ölében tarthatta édesapám. Amikor 1987-ben Tamás megszületett és telefonáltam a kórházból, akkor édesapám még otthon volt, de mire le tudtunk jönni Debrecenbe, addigra már bent volt az intenzív osztályon. Még sikerült bemenni hozzá, és nagyon-nagyon meg volt hatódva, amikor látta az új unokát. Édesanyám sokat foglalkozott az unokákkal. Nagyon-nagyon sok szeretettel tanítgatta ôket is fizikára és matematikára. És egészen az utolsó éveiig állandó figyelemmel kísérte, hogy mit csinálnak. Volt egy kedves vicce apámnak, amit sokszor elmesélt. A tudomány mezejérôl szólt. A tudomány mezején gyönyörûen zöldell a fû és pompáznak a virágok, de azért van rajta elég sok és nagy kiterjedésû rész, ahol már kevesebb a virág, és csak gyéren nô a fû. Ezek az alaptudományok, a fizika, a kémia, a biológia. Az ezeken a szûkös és szerény részeken kívül lévô bô termô tájon nagy virágok nônek és a fû is magas. Ekkor tartott egy kis szünetet, elmosolyodott és azt mondta: Ezen a helyen minden marha tud legelni! Édesapám soha nem adta fel elveit, soha nem választott könnyû utat, saját szavait a legjobb idézni korábbi levelébôl: Munkámban mindig a saját képességeimre és munkatársaim segítségére szoktam támaszkodni. Szalay Sándor unokái SZALAY A. SÁNDOR: ÉLMÉNYEK, TAPASZTALATOK ÉS EGYÉNISÉGFORMÁLÓDÁS EGY TUDÓS CSALÁDBAN 409
7 Mai fejjel látom, hogy az akkori körülmények között, vagy inkább azok ellenére is, milyen világszínvonalú volt a fizika Debrecenben. Nem tudok elképzelni ennél jobb példaképeket és stimulálóbb gyermekkort, mint amiben részünk volt. Szüleink hatása még az unokákra is átsugárzott, Tamás fiam is úton van, hogy fizikus legyen. Ô képviseli a negyedik fizikusgenerációt családunkban. Feleségemmel, Katival próbáltuk Tamást is ugyanebben a szellemben felnevelni. Az ATOMKI-ban, a Kísérleti Fizikai Intézetben családunk nem csak 4 fôbôl állt, hanem egy sokkal nagyobb, kiterjesztett családrészei voltunk, és ez valahogy megintcsak meghatározó volt. Ez a kép mutatja, hogy a szalonnasütésen, mi is ott ültünk, és sütöttük a szalonnát az Intézet kertjében. Andrással együtt szeretnénk megköszönni szüleinknek azt a sok szeretetet, ahogyan gyerekes kérdéseinkre izgalmas válaszokat kaptunk. Ha valaki, akkor mi elmondhatjuk, hogy a szó szoros értelmében az anyatejjel szívtuk magunkba a fizikát és a napi politikától független élet- és értékrendet. Köszönjük az egykori tanítványoknak, hogy ôk is annyi türelemmel foglalkoztak velünk, kisgyermek korunktól egyetemista korunkig ahogy a mûhelygyakorlatokat mi is végigcsinálhattuk a hallgatókkal, ahogy bemehettünk a laborgyakorlatokra, ahogy megtanultuk az elektronikát az ATOMKI-ban, ahogy megírtuk elsô cikkeinket, és lejátszottuk a mindennapos teniszmeccseket a teniszpályán. És köszönöm a mostani generációnak, Szalonnasütés az ATOMKI udvarán hogy szüleink emlékét és a legjobb értelemben vett tradícióit ilyen szépen megôrizték. Köszönöm a figyelmet. További olvasnivalók: Berényi Dénes: Szalay Sándor, az ember. Fizikai Szemle 54/5 (2004) 172. Marx György: A magfizika megérkezése Magyarországra, tisztelgés Szalay Sándor életmûve elôtt halála 10. évfordulóján. Fizikai Szemle 47/9 (1997) 274. Kovách Ádám: Szalay Sándor és a debreceni fizika. Elôadás a 37. Középiskolai Fizikatanári Ankéton, Debrecen, Kovách Ádám: Szalay Sándor 80 éves lenne, és az ATOMKI 35 éves. Fizikai Szemle 40/1 (1990) 29. Török István: Szalay Sándor a szonokémia elôfutára. A Friss Rádió Jövônézô címû mûsorában , A HAZAI URÁN Hamvas István Paksi Atomerőmű Zrt. Ifjabb Szalay Sándor érzelemdús, emlékekkel teli elôadása igen közel hozta hozzánk az ATOMKI alapítójának egyéniségét. Az, amit én elmondani tudok Szalay Sándorról, nyilván nem lehet ennyire személyes élményeken alapuló, hiszen saját emlékeimre nem támaszkodhatom. Ilyen értelemben távolság volt köztünk. Amirôl beszélni szeretnék az uránkutatás és a magyar atomenergetika azonban szellemiségében és megvalósulásában is kapcsolódik ahhoz, egyenes folytatása annak, amit Szalay Sándor itt Debrecenben alkotott. A paksi atomerômûben dolgozó volt debreceni diákok nevében mindenkit szeretettel köszöntök, és megköszönöm azt a lehetôséget, hogy ezen az ünnepi megemlékezésen Szalay Sándor professzor úr életútjáról az atomenergetika szemszögébôl nézve pár szót szólhatok. Ha az urán történetét nézzük, akkor élményeikrôl a nálam idôsebbek sokat tudnának mesélni. Tény, hogy az uránkutatás és -bányászat történetében generációmnak, nekem nem lehetett részem. Ezért inkább arról mondok el néhány gondolatot, amit mi kaptunk abból az idôszakból, amit innen, a debreceni fizikus iskolából hoztunk, itt láttunk, hallottunk, és amit mi a paksi fizikusi mûhelyben napról napra hasznosítunk. Amikor döntések születtek az 50-es évek Magyarországán a nukleáris energetika létrehozásáról, akkor elsô és legfontosabb feladat volt, hogy legyenek megfelelôen képzett hazai szakemberek. Olyan szakemberek, akik a háború utáni években hitelesek voltak a döntéshozók szemében, akik meg tudták gyôzni az ország gazdasági fejlesztéséért felelôs vezetôket olyan új technológia bevezetésérôl is, mint a nukleáris energetika. Szükség volt olyan képzett szakemberekre, akik az ilyen horderejû döntések elôkészítésében helytálltak, az elhatározott feladatokat végre tudták hajtani. Mindezeken túl üzemeltetni tudták az így születô intézményeket, gyárakat, illetve a mai napig fejleszteni tudják azokat. Az 1950-es években, amikor még csak elkezdôdött a nukleáris energetika iparág fejlôdése, nem lehetett elvárni, hogy az egyetemekrôl olyan arányban kerüljenek ki szakemberek, mint ahogy az abban az idô- 410 FIZIKAI SZEMLE 2009 / 12
fizikai szemle 2009/12
fizikai szemle 2009/12 Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat havonta megjelenô folyóirata. Támogatók: A Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
A HAZAI URÁN. hogy szüleink emlékét és a legjobb értelemben vett tradícióit ilyen szépen megôrizték. Köszönöm a figyelmet.
Mai fejjel látom, hogy az akkori körülmények között, vagy inkább azok ellenére is, milyen világszínvonalú volt a fizika Debrecenben. Nem tudok elképzelni ennél jobb példaképeket és stimulálóbb gyermekkort,
Történelem 3 földrészen - 1956
1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.
Önmeghaladás, életcélok, jóllét
PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
MagyarOK A2+ munkalapok 1
1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen
Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.
A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.
Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
A CSALÁD. Következzen tehát a család:
A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
MÁS SZÓVAL ÉLETPÁLYÁM
MÁS SZÓVAL A rovat azokat igyekszik bemutatni, akiknek erre, szakterületükön belül, nem lenne szükségük: gondolkodásukat, alkotásaikat a szakma határainkon túl is ismeri. Mi azonban a be nem avatottakhoz
DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN
Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel
Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak
Kompetencia elemzés romáknak Önleltár Kedves Résztvevő! A Munkanélküliség kifejezés mögött nehéz egyéni sorsok bújnak meg. Egy sikerekben bővelkedő munka nem csak a pénz megkereséséről szól, hanem a szakmai
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába
2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz
- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól.
Szamárbőr királyfi (széki népmese) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak nem volt gyermeke. Feleségestül együtt erősen búsultak, hogy már minden boldogságok meglenne, hogyha
SZALAY SÁNDOR ÉS A DEBRECENI FIZIKA
Előadás a 37. Középiskolai Fizikatanári Ankéton, Debrecen, 1994 SZALAY SÁNDOR ÉS A DEBRECENI FIZIKA Kovách Ádám MTA Atommagkutató Intézete, Debrecen A fizika által tárgyalt és vizsgált jelenségek körülhatárolására,
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?
Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen
Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL
Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
SCIENCE ON STAGE. Tanuljunk egymástól! Szabó László Csongrádi Batsányi János Gimnázium
SCIENCE ON STAGE Tanuljunk egymástól! Szabó László Csongrádi Batsányi János Gimnázium Probléma: Aggasztóan visszaesett a fiatalok érdeklődése a kulcsfontosságú természettudományok és a matematika iránt.
Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN
oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával
SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben
SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben Tepliczky István Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Miskolc Az 55.-nek
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,
Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések
Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Harc, politika, küzdelem. E három dolog teljesen felőrli minden energiámat. Amellett, hogy a törökök végigpásztázzák az országot, a Habsburg birodalomra
GR tanfolyam vélemények
GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni
Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés
A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére
A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel
Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm
január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele
január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele BEVEZETŐ Sziasztok Önérvényesítők! Az EPSA Hírlevélben most is sok érdekes témáról olvashattok. A 3-es oldalon az Inclusion
2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával
2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
Balatoni József. Jocó bácsi világa
Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert
11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel
PEDAGÓGIA SZOCIOLÓGIA HISTÓRIA ÖKONÓMIA PSZICHOLÓGIA POLITOLÓGIA
EDUCATIO PEDAGÓGIA SZOCIOLÓGIA HISTÓRIA ÖKONÓMIA PSZICHOLÓGIA POLITOLÓGIA CSALÁD EDUCATIO 2002/3 CSALÁD A HÁZASSÁG ÉS CSALÁD VÁLTOZÁSAI Somlai Péter & 339 AZ EZREDFORDULÓ MAGYARORSZÁGÁN Tóth Olga A CSALÁD
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
Akárki volt, Te voltál!
Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj
14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja
Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.
Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Weekend Driver Fiesta Cup
Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár
3. téma: Szabadidő, hobbi, sport
TARTALOM 1. téma: Én és a többiek A szint 1. szöveg Bemutatkozás A 00.00 6 A szint 2. szöveg Születésnap A 02.00 7 B szint 1. szöveg Körözés A 04.45 8 B szint 2. szöveg Hogy hívják a feleséged? A 07.20
KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.
Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,
Milyen gyerek volt? Olvasgatós-szemüveges? Vagy inkább szószóló?
Kabátban, kalapban érkezik a Dékáni Hivatal ajtajához, órán volt. Miután bent hellyel kínál, és beszélgetni kezdünk, egyetlen kérdés fölött sem siklunk el precíz, ám lényegretörı magyarázata nélkül. Dr.
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
Zafíra I. Álomutazás
Zafíra I. Álomutazás Az Út Kövesd álmaidat, mert az felszabadít! Kövesd álmaid útmutatását, még ha az út nehéz vagy ködös is, így megtalálod önmagadat! Ez a könyv azért íródott, hogy megmutassam érdemes
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Elemi álom címő film premierje;
Lapozztovább... Programunk: 2010. szeptember 24. péntek este 18.00-20.00 Elemi álom címő film premierje; mőfaja: tudományos szórakoztató film 18.00-18.30 Elıadások, a filmben szereplı laboratóriumok bemutatása,
Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca
Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
Rajk László Szakkollégium
Rajk László Szakkollégium 2016 FELVÉTELI KÉRDŐÍV Kedves Jelentkező! A Rajk László Szakkollégium felvételi kérdőívét tartod a kezedben, aminek kitöltése az első lépés ahhoz, hogy a kollégium tagjává válj.
HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS
pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok
Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben
Olyan szép az életem, mint egy tündérmese A Dirac házaspár budapesti látogatása 1937-ben A világhírő matematikus Fejér Lipót (1880 1959) tudományos hagyatéka számos korabeli újságkivágást is tartalmaz.
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal
SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet