Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
|
|
- Mariska Ágnes Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Leírás Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot akkor lehet megállapítani, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg - az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (a továbbiakban: az öregségi nyugdíj legkisebb összege) a 140%-át, ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, - egyéb esetben az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130%-át feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön az öregségi nyugdíj legkisebb összegének húszszorosát illetőleg együttesen számítva annak hetvenszeresét. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosít: - az állami normatív étkezési kedvezményre (bölcsődés, óvodás, valamint 1-8 évfolyamon általános iskolai képzésben ingyenes étkezés, ezen feletti évfolyamokon fél árú étkezés), - tankönyvkedvezményre - augusztus és november hónapban egyszeri pénzbeli támogatásra - külön jogszabályokban meghatározott egyéb kedvezményekre Döntést hozza: Jegyző Az ügyet intéző: Igazgatási csoport Ügyfélfogadási időpontok: Hétfő: Kedd: szünetel Szerda: 8-16 Csütörtök: szünetel Péntek: 8-12 Ügyintéző: Jánosik Gabriella Ügyintézési határidő: 30 nap Az ügyintézés díja: Illetékmentes (A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. tv. 16. alapján.) Az ügyintézés kezdeményezhető: Ügyintézőnél kérelem benyújtásával Az alkalmazott jogszabályok: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv. 19. és 20. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet 65., 66/A. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény. Az ügyintézéséhez szükséges iratok a.) jövedelmekre vonatkozó iratok Minden jövedelmét iratok becsatolásával kell tanúsítania! MUNKAVISZONYBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEMNÉL: eredeti munkáltatói igazolás a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről CSALÁDI PÓTLÉK: utolsó havi szelvény, vagy olyan számlakivonat, esetleg munkáltatói
2 igazolás, amelyből a családi pótlék összege kitűnik ÁRVAELLÁTÁS: utolsó havi szelvény, illetőleg a megállapító határozat vagy olyan számlakivonat, esetleg munkáltatói igazolás, amelyből kitűnik az árvaellátás összege NYUGELLÁTÁS, GYERMEKTARTÁS, MUNKANÉLKÜLI JÁRADÉK, EGYÉB RENDSZERES BEVÉTEL: utolsó havi szelvény, gyermektartásnál a bírósági megállapító határozat is elfogadható b.) jövedelem nélküliek igazolása Ha Ön, vagy házastársa (élettársa) munkanélküli és munkanélküli járadékban nem részesül, abban az esetben A Munkaügyi Központ kirendeltsége által igazolt nyilvántartásba-vételi kérelem másolata, amelyben kérelmezte munkanélküliként való nyilvántartásba-vételét c.) tanulmányok igazolása Ha gyermeke 14 éven felüli és nappali tagozatos oktatási intézménybe jár, akkor a kérelemhez minden esetben csatolni kell a tanulói jogviszony igazolását (iskolalátogatási igazolás). d.) fogyatékosság/tartós betegség igazolása Ha gyermeke fogyatékos/tartós beteg, akkor az erről kiállított orvosi igazolás becsatolása szükséges e.) elvált, gyermekét egyedül neveli Ha Ön elvált, akkor csatolnia kell a bírósági határozatot a házasság megszűnéséről, illetőleg a gyámhivatal/bíróság határozatát a gyermek elhelyezéséről, továbbá nyilatkozatot kell kitöltenie, hogy gyermekét egyedül neveli. Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal - Gyámhatóság 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel/Fax: 35/ hivatal@retsag.hu
3 RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY A támogatás megállapításához családi és szociális körülményeimről, jövedelmi és vagyoni helyzetemről az alábbiakban szolgáltatok adatot és nyilatkozatot: A kérelmező neve: Leánykori neve Anyja neve: Születési hely......év:......hó:......nap:... Telefonszám.: Állandó lakcíme 2651 Rétság, Postacíme Családi állapota: nőtlen, hajadon, házastárs, élettárs, elvált, különélő, özvegy. A lakásban milyen jogcímen lakik: tulajdonos, családtag, haszonélvező, albérlő. A család összlétszáma:..fő. A lakás szobáinak száma:... A lakás alapterülete:.. Komfortfokozata: - Komfort nélküli - Komfortos - Összkomfortos - Félkomfortos Az állandó lakcímén kívül van-e más ingatlana: igen - nem A kérelmezővel közös háztartásban élő eltartott kiskorúak: (valamint tanulmányaikat folytató, ill. tartósan beteg/fogyatékos nagykorúak) Név: Szül. hely: Szül. idő (év. hó. nap) Anyja neve: Oktatási intézmény (óvoda/iskola) pontos megnevezése: A kérelmezővel közös háztartásban élő egyéb személyek: (házastárs/élettárs, tanulmányokat nem folytató nagykorú gyermek) Név: Szül. hely: Szül. időn (év. hó. nap): Anyja neve: Rokoni kapcsolat: Gyermeküket egyedül nevelők esetén: nyilatkozat! JÖVEDELEM - NYILATKOZAT A kérelmező és közös háztartásban élő közeli hozzátartozók jövedelme: Rendszeres havi jövedelem az alábbi bontásban: I. Kérelmező II. Házastársa, élettársa III. Önálló keresettel rendelkező gyermek - munkaviszonyból származó (munkabér, táppénz) - munkaügyi szervek által folyósított ellátás - társas és egyéni vállalkozásból - nyugellátás, nyugdíjszerű ellátás (járadék, árvaellátás) - GYED, GYET, GYES
4 - családi pótlék - gyermektartásdíj - egyéb rendszeres bevétel (segélyek, támogatások) ÖSSZES JÖVEDELEM Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem:...ft/hó Nyilatkozat Tudomásul veszem: a) A jövedelem-nyilatkozatban és az igazolásban szereplő adatok valódiságát az eljárás során a Polgármesteri Hivatal környezettanulmány készítésével ellenőrizheti. b) A jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról (családban az egy főre jutó nettó jövedelem megváltozása, lakcím változás) 15 napon belül értesíteni kell a Gyámhatóságot. c) A jogosultság feltételeit az Önkormányzat évente felülvizsgálja Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok és jövedelemnyilatkozatok a valóságnak megfelelnek. Rétság, Kérelmező aláírása
5 VAGYONI ADATOK (KÉRELMEZŐ VAGYON-NYILATKOZATA) I. Ingatlanok 1. /A/ Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon I. (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad... a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. /B/ Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon II. (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad... a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-) tulajdon (vagy állandó használat) megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat) megnevezése címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. II. Egyéb vagyontárgyak 5. Gépjármű a) személygépkocsi (I): típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:...év Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. személygépkocsi (II): típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:...év Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. b) tehergépjármű, autóbusz,: típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:... év. (Rendszám nélküli gépek esetén a gyártási vagy azonosító számot kell feltüntetni.)
6 Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. III. Összes vagyontárgy 6. A család összes vagyonának becsült forgalmi értéke ( ):...Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. Megjegyzés: Ha a kérelmező vagy közeli hozzátartozója bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni. Büntetőjogi felelősségem tudatában KIJELENTEM, hogy a nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek, TOVÁBBÁ TUDOMÁSUL VESZEM, hogy a nyilatkozatban szereplő adatok valóságtartalmát a Polgármesteri Hivatal vagyonvizsgálattal ellenőrizheti, valótlan adatok szolgáltatása esetén a kérelem elutasításra kerül. Dátum: a rendszeres kedvezményt igénylő vagy törvényes képviselőjének aláírása
7 VAGYONI ADATOK (HÁZASTÁRS/ÉLETTÁRS VAGYON-NYILATKOZATA) I. Ingatlanok 1. /A/ Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon I. (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad... a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. /B/ Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon II. (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad... a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat) címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-) tulajdon (vagy állandó használat) megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.) címe:... város/község... út/utca... hsz alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. 4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat) megnevezése címe:... város/község... út/utca... hsz., alapterülete:... m2, tulajdoni hányad..., a szerzés ideje:... év. Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. II. Egyéb vagyontárgyak 5. Gépjármű a) személygépkocsi (I): típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:...év Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. személygépkocsi (II): típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:...év Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. b) tehergépjármű, autóbusz,: típus:..., rendszám:..., a szerzés ideje:... év.
8 (Rendszám nélküli gépek esetén a gyártási vagy azonosító számot kell feltüntetni.) Becsült forgalmi érték:... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. III. Összes vagyontárgy 6. A család összes vagyonának becsült forgalmi értéke ( ):... Ft. Egy főre jutó forgalmi érték:... Ft. Megjegyzés: Ha a kérelmező vagy közeli hozzátartozója bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni. Büntetőjogi felelősségem tudatában KIJELENTEM, hogy a nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek, TOVÁBBÁ TUDOMÁSUL VESZEM, hogy a nyilatkozatban szereplő adatok valóságtartalmát a Polgármesteri Hivatal vagyonvizsgálattal ellenőrizheti, valótlan adatok szolgáltatása esetén a kérelem elutasításra kerül. Dátum: a rendszeres kedvezményt igénylő házastársának élettársának aláírása
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás
KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani.
KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok A rendszeres
NYILATKOZAT. A) Személyi adatok
K É R E L E M Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A rendszeres
KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT.
KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név: Leánykori név: Szül. helye: Ideje: Anyja neve:
K É R E L E M. A támogatást kérő neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.. Állandó lakhelye:... Tartózkodási helye:
K É R E L E M RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA A támogatást kérő neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.. Állandó lakhelye:.... Tartózkodási helye: Kérem, hogy a velem együtt élő
KÉRELEM. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok
KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre ( a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása:.....
KÉRELEM. NYILATKOZAT A) Személyi adatok. Születési hely, idő
Herend Város Polgármesteri Hivatala Jegyzője részére KÉRELEM lulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító
Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Jogosultsági feltételek:
Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Hatósági
Fűtés módja:.. gázfűtés...távfűtés.villanyfűtés. vegyestüzelés (olaj, fa, szén,pb gáz)
KÉRELEM fűtéstámogatás megállapítására Személyi adatok: Kérelmező neve: Születési neve: Születési helye, ideje: Anyja születési neve: Társadalombiztosítási azonosító jele (TAJ száma): Lakóhely: Tartózkodási
K É R E L E M. Név (leánykori név ) Születési helye: Lakcíme: Tartózkodási helye: Telefonszám: Közös háztartásban élő házastárs, élettárs adatai: Név
K É R E L E M Alulírott kérem a Szociális és Oktatási Bizottságot, hogy részemre átmeneti segélyt megállapítani szíveskedjen az alábbi indokaim alapján Név (leánykori név ) Születési helye: Anyja neve:
KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
Makó Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Csoport 6900 Makó, Széchenyi tér 22. KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre
K é r e l e m normatív lakásfenntartási támogatásra. Születési helye, ideje:... Anyja neve:... TAJ száma:... Lakcíme:... 1./... 2./... 3./... 4./...
K é r e l e m normatív lakásfenntartási támogatásra Kérelmező neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:... TAJ száma:... Lakcíme:... Kérelmezővel közös háztartásban élők felsorolása: / Név, szül
K É R E L E M. Pásztó Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Figyelmeztetés!
Pásztó Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Figyelmeztetés! Az ügyfél vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás
RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
1.Személyi adatok: RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM Név (szülő, törvényes képviselő) szám alatti lakos kérem, hogy az alábbi gyermekeimre tekintettel szíveskedjenek rendszeres gyermekvédelmi
KÉRELEM KIEGÉSZÍTŐ GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ NYILATKOZAT
1. oldal KÉRELEM KIEGÉSZÍTŐ GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ NYILATKOZAT A.) Személyi adatok l. A gyám neve és lakcíme, tartózkodási helye:...... a) anyja neve :... b) születési helye, ideje :...
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot
Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala
Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Telefon: (26) 814-863, Telefax: (26) 393-464 e-mail: igazgatas@szigetmonostor.hu Ügyintéző: Szilágyi Szabina Kérelem szociális ellátás
RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY
RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY KÉRELEM A kérelmező adatai: Neve:. Előző neve:. Születési helye:. Ideje:.. Anyja neve:... TAJ száma:.... Adóazonosító jele:.. Iskolai végzettsége(i):. Szakképzettsége(i):..
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek
K É R E L E M átmeneti segély megállapításához
12/2009.(XII.23.) Kt. sz. rendelet 2. számú mellékletet K É R E L E M átmeneti segély megállapításához A kérelem részletes indokolása:........... Személyi adataim: Név.. Lánykori név:... Szül.hely:......Szül.idő:...év...hó...nap
K É R E L E M NYILATKOZAT. N é v Születési hely, idő Anyja neve Házastársa, élettárs.
K É R E L E M Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A
Önkormányzati segély megállapításához
3. melléklet a /2014.(II.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 24 /2013. (XII.11.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM Önkormányzati segély megállapításához z önkormányzati segélyt az alábbi létfenntartást
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi
1 Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi Figyelmeztetés! Az ügyfél, vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás
KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapításához. Kérelmező neve:.. Születési neve:. Szül.helye, ideje:.. Anyja neve. Lakcíme:..
1. melléklet a 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapításához Kérelmező neve:.. Születési neve:. Szül.helye, ideje:.. Anyja neve:.. Lakcíme:.. Tartózkodási
KÉRELEM. A) Személyi adatok
KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: A) Személyi
KÉRELEM Rehabilitációs célú települési támogatás megállapításához I. Az igénylő adatai: 1. a) Kérelmező neve /születési név is / /
1. számú melléklet a 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM Rehabilitációs célú települési támogatás megállapításához I. Az igénylő adatai: 1. a) Kérelmező neve /születési név is / / b) Társadalombiztosítási
A kérelmező lakásának használati jogcíme: (tulajdonjog, bérlet, albérlet, haszonélvezet, szívességi lakáshasználó, egyéb):
1 BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDIJ PÁLYÁZAT MELLÉKLETEI: 1. a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen együttlakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek. Név,
KÉRELEM iskolakezdési támogatás gyermekétkeztetési támogatás* megállapítására
Kenézlő Községi Önkormányzat Polgármestere 3955 Kenézlő, Aradi út 49. tel: 47/344-028, fax: 544-000 e-mail: onkormanyzat@kenezlo.hu, web: www.kenezlo.hu KÉRELEM iskolakezdési támogatás gyermekétkeztetési
o egyedül élő o nem egyedül élő
1 1. melléklet KÉRELEM Szociális célú tűzifa támogatás megállapításához Kérelmező neve:.... Születési neve:.. Szül.helye, ideje:.. Anyja neve:.. Lakcíme:... Tartózkodási helye:.. TAJ száma:... A kérelmező
SZOCIÁLIS CÉLÚ TÜZIFA IGÉNYLÉSÉHEZ. 1. Név: Születési név:. 3. Születési hely és idő: TAJ szám: Anyja neve:...
1. melléklet a 9/2018. (X.16.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM SZOCIÁLIS CÉLÚ TÜZIFA IGÉNYLÉSÉHEZ Személyi adatok 1. Név:... 2. Születési név:. 3. Születési hely és idő: TAJ szám:... 4. Anyja neve:...
KÉRELEM TEMETÉSI TÁMOGATÁS megállapítására
Kenézlő Községi Önkormányzat Polgármestere 3955 Kenézlő, Aradi út 49. tel: 47/344-028, fax: 544-000 e-mail: onkormanyzat@kenezlo.hu, web: www.kenezlo.hu KÉRELEM TEMETÉSI TÁMOGATÁS megállapítására A kérelem
KÉRELEM Önkormányzati bérlakás igényléséhez
KÉRELEM Önkormányzati bérlakás igényléséhez Az igényelt lakás jellege: szociális, átmeneti, garzon, szolgálati Kérelem jellege: új kérelem meghosszabbítás Kérelmező adatai: Név: Leánykori név:... Szül.hely,
KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI SEGÉLY
Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. 06 26 340-266 info@budakalasz.hu www.budakalasz.hu KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 2600 Vác Március 15. tér 11. I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:
LAKÁSIGÉNYLŐ LAP önkormányzati szociális lakások bérléséhez
1. függelék a 6/2012. (VI.1.) önkormányzati rendelethez LAKÁSIGÉNYLŐ LAP önkormányzati szociális lakások bérléséhez I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési
KÉRELEM NYILATKOZAT. A) Személyi adatok 1. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását kérő neve (leánykori név is.)...
KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A rendszeres
K É R E L E M. Lakhatási támogatás megállapítására
1. számú melléklet K É R E L E M Lakhatási támogatás megállapítására I. Személyi adatok: 1. A kérelmező személyére vonatkozó adatok: Név:... születési név:... Születési hely, idő:... anyja neve:... Lakóhelye:...
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TEMETÉSI ELLÁTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TEMETÉSI ELLÁTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Kérelmező neve:. Születési neve:. Anyja neve: Családi állapota: Születési helye: Ideje:.. év. hó nap TAJ száma: Állampolgársága: Telefonszám/elérhetőség
KÉRELEM Települési lakhatási támogatás megállapítására
Kenézlő Községi Önkormányzat Polgármestere 3955 Kenézlő, Aradi út 49. tel: 47/344-028, fax: 544-000 e-mail: onkormanyzat@kenezlo.hu, web: www.kenezlo.hu KÉRELEM Települési lakhatási támogatás megállapítására
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
(Átvétel: szignó: ) 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok Név: Születési hely, év, hó, nap: Születéskori név: Anyja
Lakásfenntartási támogatás:
Ügyintéző: Márkusné Kapronczai Anita 7.számú iroda Helyettesítő ügyintéző: Farkas Ildikó 9. számú iroda Az eljárás indul: kérelemre Ügyintézési határidő: 30 nap Lakásfenntartási támogatás: 2011. szeptember
K É R E L E M. Települési lakhatási támogatás. 1. Kérelmező családi és utóneve(i):. Születési családi és utóneve(i):...
K É R E L E M Települési lakhatási támogatás 1. Kérelmező családi és utóneve(i):. Születési családi és utóneve(i):... 2. Születési helye:.....ideje: év hó.nap 3. Állampolgársága:... 4. Anyja születési
KÉRELEM rendkívüli települési támogatás megállapítására
1.melléklet az Ecséd Községi Önkormányzat 8/2015(I.18.) önkormányzati rendeletéhez Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete részére KÉRELEM rendkívüli települési támogatás megállapítására 1. Kérelmező
KÉRELEM. rendkívüli települési támogatás megállapításához
1. melléklet a 2/2015. ( II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM rendkívüli települési támogatás megállapításához A rendkívüli települési támogatást 1. az alábbiakban leírt létfenntartást veszélyeztető
A kérelem benyújtható: ig.
1. sz. melléklet a 19/2016 (XI.29.) önkormányzati rendelethez A kérelem benyújtható: 2016.12.12-ig. KÉRELEM SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA IGÉNYLÉSHEZ Személyi adatok Név: Születési név:... Születési hely, idő:...
KÉRELEM. Kérelmező neve: adatai: Lakcíme: Évfolyam: Kar: Szak:... Részesült-e már felsőfokú tanulmányokat támogató segélyben:...
KÉRELEM Felsőfokú tanulmányokat támogató segély iránt Benyújtás határideje: február 28. szeptember 30. Kérelmező neve: adatai: Lakcíme:......... Felsőoktatási intézmény, amelyben tanulmányait folytatja:
SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
7/2018.(X.31.) rendelet 1. sz. melléklete Berkenyei Közös Önkormányzati Hivatal Nógrádi Kirendeltsége 2642 Nógrád, Hunyadi u. 18. Tel.: 35/362-210, fax: 35/562-001 SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS IRÁNTI
KÉRELEM Temetési támogatás
KÉRELEM Temetési támogatás Az igénylő adatai: Kérelmező neve... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje (év, hó, nap):... Lakóhelye:... Tartózkodási helye:... Társadalombiztosítási Azonosító
Kérelem a települési lakásfenntartási támogatás megállapításához
Kérelem a települési lakásfenntartási támogatás megállapításához I. Személyi adatok: 1.A kérelmező személyére vonatkozó adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje:... Lakóhelye:...
Döntést hozza: Szociális Bizottság
Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:...
KÉRELEM NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA. I. Személyes adatok: Kérelmező neve (leánykori név is):, szül.hely, idő:, anyja neve:,
KÉRELEM NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 9090 Pannonhalma, Dózsa Gy. u. 10. Tel: 96/554-214, Fax: 96/554-219 Email: szocugy@pannonhalma.hu Ügyintéző: Hegedüs Ferencné Illetékmentes eljárás!
III. Rendkívüli települési támogatás igénylése esetén a megfelelő rész aláhúzandó:
TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS igényléséhez kérelem nyomtatvány 1. számú melléklet I. Kérem karikázza be az igényelt ellátás típusát! a) rendkívüli települési támogatás, b) gyógyszertámogatás c) újszülöttek települési
KÉRELEM Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítására. Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
I. Személyi adatok KÉRELEM Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év,
TANULMÁNYI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Kérelem benyújtásának határideje: október 30. TANULMÁNYI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM 1.) A kérelmező családi és utóneve:...
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottság 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel/Fax: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottság 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel/Fax: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu K É R E L E M Települési támogatás megállapítására A támogatást
(5) A kérelmekről átruházott hatáskörben az Ügyrendi, Humánerőforrás, Községüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság dönt.
1 Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete A természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Jászfelsőszentgyörgy
Neve:... Születési neve:... Anyja neve
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre
Drégelypalánki Közös Önkormányzati Hivatal Ipolyvecei Kirendeltség 2669. Ipolyvece, Dózsa György út 82.
Drégelypalánki Közös Önkormányzati Hivatal Ipolyvecei Kirendeltség 2669. Ipolyvece, Dózsa György út 82. FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához Alulírott
K É R E L E M ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY
K É R E L E M ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY 1. A kérelmező adatai: Neve:... Születéskori neve:.... Anyja neve:..... Születési helye és ideje:.. Állandó lakcíme:..... Tartózkodási helye:. TAJ szám: Állampolgárság:..
KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapításához. Kérelmező neve:.. Születési neve:. Szül.helye, ideje:.. Anyja neve. Lakcíme:..
1. melléklet a 6/2017.(...) önkormányzati rendelethez KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapításához Kérelmező neve:.. Születési neve:. Szül.helye, ideje:.. Anyja neve:.. Lakcíme:.. Tartózkodási helye:..
K É R E L E M. Alulírott kérem, hogy részemre települési / rendkívüli települési támogatást szíveskedjenek megállapítani
1. melléklet a 4/2015. (II. 20. ) önkormányzati rendelethez K É R E L E M Alulírott kérem, hogy részemre települési / rendkívüli települési támogatást szíveskedjenek megállapítani Kérelmező neve: Leánykori
A) Személyi adatok. Név Születési hely, idő Anyja neve Társadalombiztosítási. Jele (TAJ)
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre
KÉRELEM a települési tüzelőanyag támogatás megállapítására
1. Személyi adatok A kérelmező személyre vonatkozó adatok: KÉRELEM a települési tüzelőanyag támogatás megállapítására Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:... Tartózkodási
KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉRE IGÉNYLŐLAP ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ KEDVEZMÉNYRE
Törökbálinti Polgármesteri Hivatal Hatósági Iroda Levelezési cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. Tel.: 06-23-335-021 Fax: 06-23-336-039 e-mail: hatosag@torokbalint.hu honlap: www.torokbalint.hu
KÉRELEM települési támogatás megállapítása iránt. Települési támogatás fajtája melyre tekintettel a megállapítást kérem:
1. melléklet a 2/2015.(II. 25.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM települési támogatás megállapítása iránt Települési támogatás fajtája melyre tekintettel a megállapítást kérem: Rendkívüli települési támogatás
KÉRELEM. egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális rászorultsági alapon való megállapítására
Városi Polgármesteri Hivatal Intézményirányítási és Szociális Osztály Levélcím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35. : (32) 460-155 A Hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM egészségügyi
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez Kérelem a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi
KÉRELEM helyi támogatás igényléséhez
KÉRELEM helyi támogatás igényléséhez Alulírott kérem, hogy részemre Siófok Város Önkormányzata vissza nem térítendő helyi támogatást nyújtson: Ft összegben. A támogatást - lakás építéséhez..m2, szoba száma.db
Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete
Kistelek Város Képviselő-testületének 13/2011. (III. 23.) rendelete a kedvezményes étkezés igénybevételéről Kistelek Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16 (1) bek.,
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:...
KÉRELEM a Települési támogatás igényléséhez FŐLAP
KÉRELEM a Települési támogatás igényléséhez FŐLAP Kérelmező neve:... Kérelmező születési neve:.... Anyja neve:... Születési helye, ideje (év, hó, nap):. Állampolgársága:.. Lakóhely:.. Tartózkodási hely:.
Települési támogatás KÉRELEM. Gyógyszerkiadások viseléséhez nyújtott gyógyszertámogatás
Települési támogatás KÉRELEM Gyógyszerkiadások viseléséhez nyújtott gyógyszertámogatás 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó, nap Lakóhely:
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot
LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE
Körjegyzőségi Hivatal 6922-Földeák, Szent László tér 1. Tel: (62) 524-092,Fax: (62)524-090. Átvétel dátuma:20 év hó nap Ügyintéző a: LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE Neve: Születési neve: Szül. hely:
Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu
Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu 12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás. megállapítására
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás megállapítására I. A kérelmező személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ
MB 07 10-37/B Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON TÖRTÉNŐ IGÉNYBEVÉTELÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA
K é r e l e m a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására. Neve:... Születési (leánykori) neve:. Anyja neve:
K é r e l e m a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyére vonatkozó adatok: Neve:... Születési (leánykori) neve:.. Születési helye, ideje:. Lakóhely:...
ESETI TÁMOGATÁs IRÁNTI KÉRELEM
ESETI TÁMOGATÁs IRÁNTI KÉRELEM Alulírott.. kérem, hogy az alábbi indokaim alapján részemre eseti támogatást szíveskedjenek megállapítani. Indoklás 1 :........... A segély megállapításához családi és szociális
K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:..
K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására I. Személyes adatok: 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve:.... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez201 I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési
K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:...
1. melléklet az 1/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelethez Alulírott K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...... Hajléktalanoknál postázási cím:... Állandó
III. Rendkívüli települési támogatás igénylése esetén a megfelelő rész aláhúzandó:
TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS igényléséhez kérelem nyomtatvány 1. számú melléklet I. Kérem karikázza be az igényelt ellátás típusát! a) rendkívüli települési támogatás, b) gyógyszertámogatás c) újszülöttek települési
KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához
KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához I. A kérelmező adatai: Neve:. Születéskori neve:.... Anyja neve:..... Születési helye és ideje:.. Állandó lakcíme:..... Tartózkodási helye:. TAJ szám: Állampolgárság:..
I) Személyi adatok. Lakóhely: irányítószám...település...utca/út/tér... házszám... épület/lépcsőház... emelet, ajtó
FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) rendszeres gyermekvédelmi
Települési támogatás. KÉRELEM a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez
Települési támogatás KÉRELEM a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja
Lakásfenntartási támogatási kérelem
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottság 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel/Fax: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu Lakásfenntartási támogatási kérelem Alulírott, kérem részemre
K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:...
1. melléklet a 1/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelethez Alulírott K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...... Hajléktalanoknál postázási cím:... Állandó
FORMANYOMTATVÁNY. rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához
FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ. I. A kérelmező személyére vonatkozó adatok:
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ HIVATAL TÖLTI KI! Kérelem érkezésének időpontja:.év.hó.nap Kérelmet átvevő neve:. I. A kérelmező személyére vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja
LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Igénylő neve: (Asszonyoknál születési név is) Lakóhelye:.... Tartózkodási helye (emelet, ajtó is):... Életvitelszerűen az alábbi címen élek:. Születési helye:.
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS GYÓGYSZERKIADÁSOK VISELÉSÉHEZ KÉRJÜK, SZÍVESKEDJEN NYOMTATOTT BETŰKKEL KITÖLTENI!
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS GYÓGYSZERKIADÁSOK VISELÉSÉHEZ KÉRJÜK, SZÍVESKEDJEN NYOMTATOTT BETŰKKEL KITÖLTENI! A támogatást kérő neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje: TAJ száma: Családi
Kérelem szociális ellátás igénybevételére vonatkozóan
Kérelem szociális ellátás igénybevételére vonatkozóan 1.) A kérelmező neve: 2.) Lakcíme: 3.) Születési helye, ideje: 4.) Anyja neve: 5.) TAJ száma: A kért szociális ellátási forma megnevezése: a.) Átmeneti
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve:
KÉRELEM A NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA
1. Személyi adatok KÉRELEM A NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:...... 1.1.2. Születési neve:..... 1.1.3. Anyja neve... 1.1.4.
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:...
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény kérelem nyomtatványhoz mellékelni kell a jogszabály által előírt mellékleteket, melyek a következők:
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény kérelem nyomtatványhoz mellékelni kell a jogszabály által előírt mellékleteket, melyek a következők: - az egy háztartásban élő nagykorúak összes - előző 3 havi -