SAJTÓANYAG MUNKAHELYTEREMTÉS KONTRA VILÁGÖRÖKSÉG Szerencs, április 8.
|
|
- Győző Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SAJTÓANYAG MUNKAHELYTEREMTÉS KONTRA VILÁGÖRÖKSÉG Szerencs, április 8. TÖRTÉNELMI MÚLT: IPAR ÉS FEJLŐDÉS Szerencs a Nagyalföld és az Eperjes-Tokaji-hegylánc találkozásánál fekszik. A településtől északra-északnyugatra húzódó hegyeken évszázadok óta szőlőt termesztenek a környékbeliek. A XIX. századvégi filoxéra-vész idején, a válság hatására született meg egy Zemplén vármegyei cukorgyár építésének gondolata. Számos elképzelés közül végül a gyár helyének Szerencset választották. Az ipartelepítés indította el Szerencs gyors fejlődését, a lakosság számának folyamatos emelkedését ban a Magyar Cukoripari Rt. megépítette csokoládéüzemét, ezt követően a gyárak tisztes megélhetést biztosítottak dolgozóiknak után a gyárakat államosították, Szerencs járási székhely lett. A korszerűsített cukorgyár és csokoládéüzem mellett felépült a kenyérgyár, a gépgyár, a vas- és fémipari szövetkezet. Fejlődött a könnyűipar, ruhagyár működött, bővült a szolgáltatórendszer. Megerősödött a Szerencsi Állami Gazdaság. Az ipar Szerencsre koncentrálódott, amelyek megalapozták a város mellett a térségnek a fejlődését, több ezer embernek biztosítottak munkát. A rendszerváltozás után, az 1990-es évek elejétől azonban folyamatos volt a gazdaság leépülése. Az új befektetők azonban elkerülték ezt a vidéket, így nem jöttek létre olyan üzemek, ahol elhelyezkedhetett volna a felszabaduló, illetve az iskolákból kikerülő munkaerő. A súlyos munkanélküliségre a Tokaj-Hegyalján újonnan megalakuló borászati társaságok nem jelentettek gyógyírt. A VILÁGÖRÖKSÉGI CÍM A Tokaji Történelmi Borvidék 2002-ben kultúrtáj kategóriában világörökségi címet kapott. A védelem alapját az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában történő továbbélése indokolta. A borvidék legkiemelkedőbb termelőhelyei, összesen kilenc település képezi a világörökségi terület magját, illetve Sátoraljaújhelyen az Ungvári Pince, Sárospatakon a Rákóczi Pince, és a hercegkúti pincesor, Tolcsván a történelmi pincesor, az Oremus pincéi, valamint a Tokaj Kereskedőház Bormúzeuma. Szerencs kívül esik a magterületen és a világörökség védőzónájába tartozik.
2 Az értékek megőrzésére létrejött a Tokaj Világörökség Egyesület, azonban a civil szervezet által megalkotott világörökségi kezelési tervet jogszabályi kötelezettség hiányában nem minden érintett önkormányzat fogadta el, így az nem is lépett hatályba. Miután az örökségvédelmi törvény csak érintőlegesen szabályozza a világörökségi területek védelmét, így a világörökségi védelem értelmezésében számos ellentmondás mutatkozott. HISZTÉRIAKELTÉS ÉS ÉRTÉKMEGŐRZÉS A Szerencsi Ipari Parkba tervezett szalmatüzelésű erőmű év végén lezárult engedélyezési eljárásában merült fel, hogy érvényesültek-e a speciális világörökségi értékvédelmi szempontjai év elejére bebizonyosodott, hogy bár sem a beruházó, sem a beruházást fogadó önkormányzat, sem pedig az engedélyező hatóságok nem követtek el jogsértést, ennek ellenére a tervezett beruházás megvalósítását a világörökségi értékek megőrzésére hivatkozva egyes borászati cégekhez kapcsolódó civil szervezetek képviselői minden elkövettek, hogy az építkezés meghiúsítsák, a pénzügyi befektetőket a világörökségi cím elvesztésére történő hivatkozással megfélemlítették és elriasztották a beruházás finanszírozásától. Az eltelt időszakban az is egyértelművé vált, hogy a helyzet kialakulását elsősorban a világörökségi értékek védelmére vonatkozó jogi szabályozás hiányosságai okozták. Bár erre a Szerencsre tervezett konkrét fejlesztés irányította rá a figyelmet, azonban az országban kiemelkedően sok, nyolc világörökségi helyszín esetében a levonható a következtetés: a cím elnyerése mellett, annak megőrzése is fontos, így ez általános érvényű problémának tekinthető. A tervezett erőmű építése konfliktusokat hozott felszínre, amelyek kezelésének elmaradása valóban veszélyezteti a világörökségi cím megtartását. Mára egyértelműen kijelenthető, hogy amennyiben az érintett területeken élőknek az egyetemes értékek védelme túlzott, vagy indokolatlan korlátozást jelent, akkor ellenükben a világörökségi cím hosszú távon nem fenntartható. ELVEK ÉS A VALÓSÁG A részes állam, mint a nemzetközi jog alanya számára jelent kötelezettséget az, hogy megalkossa a világörökségi értékek védelmét hatékonyan biztosító jogszabályokat. A Világörökség Bizottság tagjai által 2002 évben kiadott Budapesti Nyilatkozat szerint törekedni
3 kell a megfelelő és méltányos egyensúly megtartására a megőrzés, a fenntarthatóság, és a fejlesztés között úgy, hogy a világörökségi javak olyan testre szabott tevékenységek segítségével kerüljenek megvédésre, amelyek hozzájárulnak a társadalmi és gazdasági fejlődéshez, valamint a közösségek életminőségének javulásához. A nyilatkozat tartalmazza továbbá, hogy törekedni kell annak biztosítására, hogy a helyi közösségek minden rétege tevékenyen részt vegyen a világörökségi helyszínek kiválasztásában, védelmében és kezelésében. A tokaj-hegyaljai helyszín esetében ezek a követelmények, irányelvek egyike sem teljesül. A problémák felmerülése óta több év eltelt. A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság év elején megtartott ülésén foglalkozott a világörökség részletes szabályozásának szükségességével, ugyanakkor a tervezett világörökségi törvény a mai napig nem született meg. A 2009-ben egyeztetésre bocsátott koncepcióból, és törvény-tervezetből pedig a végrehajtására vonatkozó jogszabályok ismerete nélkül melyek többek között az egyes helyszínek védelmét biztosító kezelési tervek készítésének és elfogadásának rendjét, a kezelő szervezetek kiválasztását és jogi státuszát szabályoznák nem állapítható meg, hogy mennyire szolgálja a közmegegyezésen alapuló, a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő értékmegőrzést. Szerencs Város Önkormányzata, és az erőmű építését tervező gazdasági társaság az eltelt közel három évben kereste a kompromisszumot arra, hogy a rajtuk kívülálló ok a nem megfelelő jogi szabályozás - miatt felmerült problémákra megoldásokat keressen. Törekvésünk eredménytelen volt, a bizonytalan helyzet már eddig is jelentős anyagi kárt okozott a beruházónak, a városnak pedig a munkahelyteremtés és az elmaradó adóbevételtől is súlyosabb veszteség, hogy a mai napig nem ismert: Milyen mértékű és jellegű korlátozást kellene betartania a jelentős ipari hagyományokkal rendelkező településnek iparának fejlesztése során? EZERÉVES HAGYOMÁNYOK ÉS A JELEN A Tokaji borvidék 1737 óta élvez védettséget, a Világörökségi Listára való felvétel alapja ben az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége volt. A borkultúra és a táj kölcsönhatásából kialakult hagyományos területhasználat kimagasló példájaként került a listára
4 a terület, ahol a szőlőművelés és az ásványbányászat évszázadok óta együtt volt jelen. A közelében Szerencs olyan település volt, amelynek a fejlődését nem a borkultúra, hanem az ipar alapozta meg. A város lakossága a gyárak megépítést követően a 19. század végétől néhány évtized alatt a négyszeresére nőtt. Érthetetlennek tartjuk, hogy ha a világörökségi cím megszerzését nem akadályozta a bányászat okozta tájsebekkel szabdalt szőlőtáblák, a hegyek lábánál évtizedek óta meglévő ásványfeldolgozó és egyéb üzemek, Szerencs ipari létesítményeinek látványa, továbbá a bányászatból, az ásványfeldolgozásból és ipari tevékenységből eredő környezetterhelés, akkor az előbbi tevékenységek körébe tartozó fejlesztések miért veszélyeztetik az értékek megőrzését? Az eltelt három évben a Tokaj Történelmi Borvidék kultúrtájra elkészült két állapot megőrzési jelentés, napvilágított látott a műfajában egyedül álló komplex világörökségi hatástanulmány, de ezekkel sem kaptunk választ a kérdésünkre: milyen fejlesztéseket valósíthatunk meg úgy, hogy a védendő értékeket ne veszélyeztessük? Az állapotfelmérő dokumentumokból az sem derül ki, hogy: Milyen hatással voltak a megőrzendő értékekre a cím elnyerése óta a térségünkben végbement jelentős változások? A borkészítésben az évszázados hagyományok háttérbe szorulnak az utóbbi években elterjedt új borászati technológiák mögött. Átalakulnak a szőlőhegyek. A tőkeerős, zömében területen kívüli befektetők új nagyüzemi ültetvényeket létesítenek. Ezzel egy időben a hegyaljai gazdák által a veszteséges termelés miatt egyre nagyobb területen található műveletlen, elhagyott, parlagosodó területek, gyakoribbá váltak a szőlőkivágások. A világörökségi magterületen belül, a legkiválóbb szőlőültetvények közé ékelődött, a világörökségi cím elnyerését követően száz települést kiszolgáló kommunális regionális hulladéklerakó és építési törmelék feldolgozó létesült. Felmerül a kérdés, hogy a fenti tényekre figyelemmel, nem sérültek világörökségi listára történő felvétel alapjául szolgáló egyetemes értékek? A szabályok még mindig nem tisztázottak, erre a felelős magyar szerveknek kevés volt a cím elnyerése óta eltelt nyolc év, de azt sem tudhatjuk, hogy az utóbbi évek változásai miatt maradéktalanul bír-e még a terület azokkal az értékekkel, amelyek védelme miatt olyan
5 korlátozásokat kellene megtartanunk, amelyek nem illeszkednek városunk természeti, gazdasági és társadalmi adottságaihoz. A térség fejlődéséhez elengedhetetlen a munkahelyteremtés, és nincsenek további éveink annak kivárására, hogy megszülessen egy olyan kezelési terv, amely széleskörű konszenzuson alapul és az értékek védelmét, valamint a fenntartható fejlődést úgy biztosítja, hogy figyelembe veszi a területen belüli települések eltérő adottságait, és nem kényszeríti azok egyikét sem korábbi adottságaiból eredő természetes - fejlődési irányának megváltoztatására. Az elmúlt időszakban többször kifejeztük elkötelezettségünket a térség értékeit nem veszélyeztető iparfejlesztés mellett. Az azonban elfogadhatatlan számunkra, hogy egyesek civil szervezetek mögé bújva, vélelmezve a világörökségi cím esetleges elvesztését meghiúsítsanak munkahelyteremtő beruházásokat a városban. Ennek rossz üzenete van minden, a térségben most és a jövőben befektetni szándékozó vállalkozó számára. Ezért menekült el városunkból az a befektető, aki klímaberendezések gyártására kívánt üzemet létesíteni az ipari parkban, nem valósulhat meg a kertészet, amely több mint száz embernek adna munkát. Papírgyár sem települhet az erőmű szomszédságába, hogy a hulladékhőt hasznosítva ötven embert foglalkoztasson, miközben március 10-én bejelentette a tulajdonos, hogy alapanyag hiányában megszünteti a termelést a 119 éves tradícióval rendelkező Szerencsi Cukorgyárban. Az üzem bezárása közvetlenül 111 munkavállalót érintett, közvetve pedig közel négyszáz ember megélhetését befolyásolta hátrányosan. A város polgármestereként, a szülő- és a lakóhelyéért felelősséget érző helyi politikusként azt mondom: EDDIG ÉS NE TOVÁBB! Az erőmű építését ellenző szervezetek és képviselőik az UNESCO Világörökség Bizottságához fordultak a világörökségi értékek vélt, vagy valós veszélyeztetettsége miatt. Ezt most mi is megtesszük. - Kezdeményezzük a Világörökség Bizottságnál, hogy készíttessen a terület egészére vonatkozó, a jelenlegi helyzetet rögzítő állapotfelmérést, amely nem egyetlen tervezett fejlesztés szempontjából, annak várható hatásaira koncentrálva vizsgálja a védett területet és annak védőzónáját, hanem valóban komplexen, valamennyi környezeti,
6 gazdasági és társadalmi adottságot, és ezek területen belüli eltéréseit is figyelembe veszi, megalapozva ezzel a még meglévő értékek védelmét biztosító, konszenzuson alapuló szabályozást. Kérjük, hogy a nemzetközi szervezet az állapotjelentés elfogadása előtt ne csupán a magterületen, hanem a védőzóna egészére kiterjedő világörökségi helyszínen ellenőrizze és elemezze az utóbbi években végbement változásokat és a jelenlegi állapotot. - A Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd a városban, és helyi népszavazáson kérdezi meg a város polgárait: Fontosabbnak tartja-e Szerencs hagyományaira épülő iparfejlesztést és az ehhez kapcsolódó munkahelyteremtést, mint a világörökség védőzónájába történő tartozást? Kijelentjük, hogy elhivatottak vagyunk értékeink védelme mellett, azonban meggyőződésünk, hogy térségünkben a települések fejlődését nem lehet csak a turizmusra, egyes mezőgazdasági ágazatokra, a kézművességre, valamint a táj- illetve ökogazdálkodásra alapozni. Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakosság megélhetését ezek az ágazatok önmagukban nem tudják biztosítani. Szerencsnek a cukorgyára és a csokoládégyára világhírnevet hozott. A százhúsz évvel ezelőtt megépített, a térségben soha nem látott fejlődést elindító és a 2008-ban bezárt szerencsi cukorgyár igazolja, hogy jelentős ipari létesítmények megléte sem befolyásolta a borvidéknek a mikroklímáját, nem volt gátja a világörökségi címnek. Határozott szándékunk a település történelmi hagyományain alapuló és a térség felzárkóztatására irányuló ipari fejlesztések megvalósítása. Rónavölgyi Endréné Szerencs város polgármestere Takács Zoltán Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület elnöke
A SZERENCSI SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ ÉPÍTÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI (2006-2010)
A SZERENCSI SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ ÉPÍTÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI (2006-2010) Szerencs a Nagyalföld és az Eperjes-Tokaji-hegylánc találkozásánál fekszik. A településtől északra-északnyugatra húzódó hegyeken évszázadok
A OKAJI BORVIDÉK KULTÚRTÁJ
UNESCO VIL ÁGÖRÖKSÉG A OKAJI BORVIDÉK KULTÚRTÁJ VIL ÁGÖRÖKSÉGI TELEPÜLÉSEK TURISZTIKAI INFORMÁCIÓK UNESCO VILÁGÖRÖKSÉG Amióta 1979-ben az UNESCO megfogalmazta a Világörökség Egyezményt, 180 ország írta
Sárospatak Város Alpolgármesterétıl
Sárospatak Város Alpolgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu T á j é k o z t a t ó - a Képviselı-testületnek - A Tokaj-Hegyalja
Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei
Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei Sándor Péter A Balaton Világörökségéért Alapítvány Veszprém, 2018. november 13. Áttekintés A Világörökség fogalma,
VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁGA. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Budapest, január
VÖMNB_2012_1_01 Budapest, 2012. január 19. VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁGA BIZOTTSÁGI ÜLÉS Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 10.30 A napirend 1. pontja: A nyolc magyar világörökségi helyszínre vonatkozó
Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól
Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól Sándor Péter A Balaton Világörökségéért Alapítvány Siófok, 2015. szeptember 18. Áttekintés Előzmények Világörökségi törvény
Az örökségvédelem lehetőségei és feladatai Tokaj-hegyalján, a világörökségről szóló törvény alapján
Az örökségvédelem lehetőségei és feladatai Tokaj-hegyalján, a világörökségről szóló törvény alapján A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj Világörökség listára történt felvételének 10. évfordulója
Szakági munkarészek. Környezeti értékelés
Szakági munkarészek Környezeti értékelés A változtatási szándék a 314/2015. (XII.25.) Kormányrendelet értelmében környezeti hatásvizsgálat köteles, az eljárás lefolytatásra került. Fentiek miatt az előzetes
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan
ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZEMPONTBÓL
Dr. Hajdu Nagy Gergely A TÁJI ÖRÖKSÉG Ö MEGŐRZÉSE Ő ÉS FENNTARTHATÓ HASZNOSÍTÁSA ÍÁ ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZEMPONTBÓL A MagyarTájdíj elnyerésére és az Európa TanácsTáj Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest 2014. január 14. 2014. március 11. 2014. április 29. 2014. június 10. DÖNTÉSEK KÖNYVE Bizottsági ülés 2014. január 14. A napirend
Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok
A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra
ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP
ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,
TERMÉSZETI POTENCIÁLOK ÁTALAKULÓ BIRTOKVISZONYOK
TERMÉSZETI POTENCIÁLOK ÁTALAKULÓ BIRTOKVISZONYOK A tájgazdálkodás múltja, jelene és jövője egy hazai borvidék példáján Szerzők: Dr. Nyizsalovszki Rita, MTA-DE Földművelési és Területfejlesztési Kutatócsoport
- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról
- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
A fejlesztési tervekben való illeszkedés vizsgálata a hagyományőrzést illetően a Tokaji Borvidék területén. Összegző tanulmány
A fejlesztési tervekben való illeszkedés vizsgálata a hagyományőrzést illetően a Tokaji Borvidék területén Összegző tanulmány Készítette: Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács Tokaj-Budapest, 2015. október
Bányajog Blog. avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században
Bányajog Blog avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században Hazai és nemzetközi környezet TRIANON RENDSZERVÁLTÁS UNIÓS CSATLAKOZÁS GAZDASÁGI VÁLSÁGTÓL NAPJAINKIG - Magyarország elvesztette ásványvagyonának
Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban
Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban Előadó: Lengyel Attila, általános igazgatóhelyettes, ZHK Kft. Szombathely, 2008. április 22. A bodrogkeresztúri
2. melléklet az 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozathoz
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 2 szám 591 16. Tákos 17. Tarpa 18. Tiszabecs 19. Tiszakanyár 20. Tiszamogyorós 21. Tiszatelek 2 Tivadar 2 Tuzsér 2 Túristvándi 2 Vásárosnamény Nyírség kiemelt turisztikai
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY
A kulturális és világörökség fenntartható használata
A kulturális és világörökség fenntartható használata Esettanulmány: Belső-Erzsébetváros dr. Ambrusné dr. Tóth Éva JNOB, Nemzetközi Főosztály Fenntartható fejlődés kulturális örökség Olyan fejlődés, ami
Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció?
Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának irodája Baranyai Gáborbaranyai@ baranyai@obh.hu I. A nagybányai balesetre adott uniós válaszok
Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek
Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.
Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott
VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG BIZOTTSÁGI ÜLÉS. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Budapest, január 24., 10.30
VÖMNB_2012_1_03 Budapest, 2012. január 19. VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG BIZOTTSÁGI ÜLÉS Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, 10.30 A napirend 2. pontja: Egyéb témák ÖSSZEFOGLALÁS Ez a dokumentum
BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT. Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85
BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85 09/23/10 1 DECENTRALIZÁLT KISERŐMŰVEK Villamosenergia-rendszer általában: hatékony termelés és
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
Medint Group Debrecen
Medint Group Debrecen Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató csoport http://medint-group.hu Debrecen, Vármegyeháza u. 11. dr. Magyari László ügyvezető igazgató A cégcsoport tagjai - jelenlegi
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a
SÁROSPATAK ÉS KÖRNYÉKE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a évről Számviteli beszámoló A Sárospatak Turizmusáért Egyesület évb
SÁROSPATAK ÉS KÖRNYÉKE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet utca 3. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Elfogadta az SKTE Közgyűlése Sárospatak, 2012. február 27. Dr. Szabó Rita elnök SÁROSPATAK
Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505
A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:
A térségfejlesztés modellje
Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje
Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus
Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre
A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre Ssz. Dátum Címe Témakör Elnökségi ülés- Helyi Fejlesztési 1. 2015.11.04 2. 2015.11.06 Fejlesztési Stratégia tervezése 3. 2015.11.16 Tervezési
MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?
Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési
Részletes jelentés az UNESCO / Világörökség Központ számára. a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín. megőrzési állapotáról
Részes Állam: Magyarország Date of Inscription: 2002 Criteria: (iii) (v) Ref: 1063 Részletes jelentés az UNESCO / Világörökség Központ számára a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín
Egy speciális szlavóniai eset - Gorjani, mint az UNESCO szellemi kulturális világörökség része
Egy speciális szlavóniai eset - Gorjani, mint az UNESCO szellemi kulturális világörökség része Lović Ivan Gorjani - Općinski načelnik, közösségi polgármester Végh Andor PTE Földrajzi Intézet Szlavónia,
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007 Javaslat a Településszerkezeti Terv módosítására és Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) számú rendelet módosítására
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban
Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire
TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM
TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM III. TENGELY VIDÉKI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSE 2012. Támogatás tárgya 103/2012. (x. 1.) Helyi/országos védelem alatt álló építmény, építményrész (1.célterület)
TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA
EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI
A Duna mente örökségi potenciálja
A Duna mente örökségi potenciálja az EuroVelo 6 kerékpárút a Duna mentén (Rajka Budapest) régészeti szempontból Jövőkép a Duna mentén, Rajka Budapest workshop 2014. május 30. Újlaki Zsuzsánna főosztályvezető-helyettes
Társadalmi tőke és területi fejlettség a Balaton térségében
Társadalmi tőke és területi fejlettség a Balaton térségében DR. KABAI GERGELY TÁRSADALOMKUTATÓ, SZAKPOLITIKAI ELEMZŐ (PANNON.ELEMZŐ IRODA KFT) EMBER A TÁJBAN A BALATONI TURIZMUS AKTUALITÁSAI ÉS THE WINE
ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS: INTEGRÁCIÓ ÉS/VAGY SZEGREGÁCIÓ?
Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. Vándorgyűlése Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS: INTEGRÁCIÓ ÉS/VAGY SZEGREGÁCIÓ? Bogárdi Tünde, doktorjelölt Nagyné Dr. Molnár Melinda,
S C.F.
Ref. 21093 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Chianti BORGAZDASÁG ELADÓ A CHIANTI VIDÉKEN LEIRÁS
Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén
Tiszaújváros 2013. március 27. Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referens A lokális és a globális szemlélete
A július 15-i határidőt követően tovább működő hulladéklerakók
A 2009. július 15-i határidőt követően tovább működő hulladéklerakók Horváth Szabolcs Környezetgazdasági Főosztály, Hulladék megelőzési és kezelési osztály Határidők a lerakókra vonatkozóan Lerakók megfelelése:
Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)
A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
CÍM: Előterjesztés a Selmecbányával kötendő testvérvárosi szerződésről
Önkormányzata Sopron Megyei Jogú Város (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40889/2008. CÍM: Előterjesztés a Selmecbányával kötendő testvérvárosi szerződésről Előterjesztő: Dr. Fodor Tamás polgármester
KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. telefon: (30) 364 3996 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2015. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 /2017. (VII.26.) rendelete a természetben nyújtott mezőgazdasági terménysegélyről Záradék: Megalkotás ideje:2017. július 25. Kihirdetés ideje:
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40237-11/2009/JI
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40237-11/2009/JI Cím: Előterjesztés a Barlangszínház-Kőfejtő területén, magántulajdonban lévő ingatlan kisajátításáról és az
RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2015. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Teljes eljárás - Előzetes tájékoztatási dokumentáció KÜLZETLAP Rétközberencs Község
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
A MÉLIUSZ ÜZLETHÁZ. VI. Hajdúböszörményi Örökségvédelmi Konferencia május 4. Városképi jelentőségű beruházás Hajdúböszörményben
VI. Hajdúböszörményi Örökségvédelmi Konferencia 2016. május 4. Előzmények: Az ingatlan korábban több kisebb telekből állt, melyek összevonásából alakult ki a jelenlegi telekméret. A több kisebb telken
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA Előadás címe: Településfejlesztés a gyakorlatban Előadó neve:
ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. A Dombrádi Fokhagymakrém Üzem beruházásról
DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: /2016. Tisztelt Képviselő-testület!
INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK MEGHONOSÍTÁSA A HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KÉPZÉS ÉS KUTATÁS TERÉN TÁMOP-3.2.15.15-2015-00015. A Zempléni Múzeum..
INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK MEGHONOSÍTÁSA A HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KÉPZÉS ÉS KUTATÁS TERÉN TÁMOP-3.2.15.15-2015-00015 A Zempléni Múzeum.. TOKAJI BORVIDÉK KULTÚRTÁJ Résztvevők: Dr. Petercsák Tivadar
A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:
A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Világörökség Szakbizottsága
VÖSZB_2014_2_01 Budapest, 2014. március 11. BIZOTTSÁGI ÜLÉS Forster Központ Budapest, 2014. március 11., 11:00 A napirend 1. pontja: A Világörökség Szakbizottság jelen ülése napirendjének elfogadása. ÖSSZEFOGLALÁS
KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 1. Napirendi pont előterjesztése Dátum:
KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 1. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.05.30. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás az 1. napirendi ponthoz az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú
Településfejlesztési irányok szakmai rendezvény - A Tokaji-Szerencsi kistérség együttműködési kapacitásainak megerősítése április 22.
Településfejlesztési irányok szakmai rendezvény - A Tokaji-Szerencsi kistérség együttműködési kapacitásainak megerősítése 2010. április 22. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési
Közösség által támogatott mezőgazdaság. Sarbu-Simonyi Borbála Védegylet
Közösség által támogatott mezőgazdaság Sarbu-Simonyi Borbála Védegylet A közösség által támogatott mezőgazdaság egy olyan mezőgazdasági kezdeményezés, melyben a közösség átvállalja a gazdálkodótól a gazdálkodással
Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája
Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben Vaszócsik Vilja területi tervező Lechner Nonprofit Kft. PhD-hallgató SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori
A Világörökség egyezmény (1972) kultúrtáj fogalma
A történeti táj védelme és az Európai tájegyezmény műhelykonferencia - Budapest, 2013. nov. 12. A Világörökség egyezmény (1972) kultúrtáj fogalma Soós Gábor Forster Központ Világörökség és Nemzetközi Főosztály
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési
HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A HAZAI KISVÁROSOKBAN
HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A HAZAI KISVÁROSOKBAN Horeczki Réka MTA KRTK RKI Áramlások a térgazdaságban XVI. MRTT Vándorgyűlés Kecskemét, 2018. október 18 19. Az előadás és a tanulmány elkészülését
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 61/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS
Ferik Tünde okl. építészmérnök Völgyzugoly Műhely Kft
Ferik Tünde okl. építészmérnök Völgyzugoly Műhely Kft 2009. július 31. támogatásával Egy tervezési kutatás tapasztalatai A településtervező szempontjai A kutatás eredeti célja: : A mikrotérségi szintű
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-5 TOKAJ-HEGYALJA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási terv tervezetéhez
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-5 alegység vízgyűjtő-gazdálkodási terv tervezetéhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-Magyarországi Környezetvédelmi
Tanyafejlesztési Program
Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya
Készítette: Hegedűsné Csimár Ildikó
Készítette: Hegedűsné Csimár Ildikó Jogszabályi háttér 883/2004. EK Rendelet 12. cikk (1) bek 987/2009. EK rendelet 14. cikk (1), (2) bek A2. határozat (2009. június 12.) Az alaprendelet 12. cikke értelmezéséről.
A Magyarországi Kisebbségek Pártja - ÉKE Érdekvédelmi Egyesület nyílt levele Bajnai Gordonnak April 15.
A Magyarországi Kisebbségek Pártja - ÉKE Érdekvédelmi Egyesület nyílt levele Bajnai Gordonnak 2009. April 15. Tisztelt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt úr! Kérjük, miniszterelnök-jelölt úr, a megszorító
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER kritériumok kiindulási pontjaként tekintett LEADER alapelvek: 1. Területalapú megközelítés
BIZOTTSÁGI ÜLÉS. Forster Központ Budapest, 2014. január 14., 11:00
VÖSZB_2014_1_04 Budapest, 2014. január 14. BIZOTTSÁGI ÜLÉS Forster Központ Budapest, 2014. január 14., 11:00 A napirend 4. pontja: Tájékoztatás a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII törvény végrehajtásáról
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet
Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója
AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 10-i ülésére
1 Szám:1/401-2/2016 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 10-i ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet
letfejlesztés IV. Gyakorlat
Település- és s területfejleszt letfejlesztés IV. Gyakorlat Indikátorok (Jövőkép, Prioritások, Intézked zkedések) 2008-2009 2009 őszi félévf Gyakorlatvezető: Mátyás Izolda matyas.izolda@kti.szie.hu A fejlesztési
A meghökkentően szép, és csodamód, érintetlen zsákfalu, Zalában, a Balaton hátterében bújik meg, védelmező horhosok karjaiban.
A meghökkentően szép, és csodamód, érintetlen zsákfalu, Zalában, a Balaton hátterében bújik meg, védelmező horhosok karjaiban. Fél évszázados elhagyatottság: a természet visszavette a kultúrtájat, történeti
Szlovákia legnagyobb széntüzelésű hőerőművét akarják megépíteni a Tokajhegyaljai borvidék szomszédságában
Tiltakoznak az újhelyiek a hőerőmű miatt Szlovákia legnagyobb széntüzelésű hőerőművét akarják megépíteni a Tokajhegyaljai borvidék szomszédságában Sátoraljaújhely (ÉM BG) Szlovákia legnagyobb széntüzelésű
Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról
Tájékoztató a 2017. évi munkabalesetek országos alakulásáról A Tájékoztató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 15. b) pontja alapján készült, és csak a munkavédelmi hatóság hatáskörébe
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 335/2004. (XII. 15.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 335/2004. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t a az új megyei mentőállomás és a központi orvosi ügyelet létesítésével kapcsolatosan megkötendő megállapodás jóváhagyásáról
NATÚRPARKOK MAGYARORSZÁGON
NATÚRPARKOK MAGYARORSZÁGON Jogi szabályozási háttér Pádárné Dr. Török Éva osztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály MI A NATÚRPARK? Natúrpark (Tvt):
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
... 51... 51... 52... 52 2
1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként LEADER-szerűség az intézkedések, projektjavaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági