A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2010 TISZTELETPÉLDÁNY

Átírás

1 A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2010 Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2012

2 Szerzők: Közreműködők: Opponensek: Felelős kiadó: Béládi Katalin Kertész Róbert Benkő Béla Dudás Gyula Kolozsváriné Csontos Magdolna Szlovák Sándor Kemény Gábor Pesti Csaba Rieger László Kapronczai István Szerkesztőbizottság: Biró Szabolcs Juhász Anikó Kapronczai István Kemény Gábor Mihók Zsolt Popp József Potori Norbert Kiadó: Agrárgazdasági Kutató Intézet H-1093 Budapest, Zsil utca 3-5. Postacím: H-1463 Budapest, Pf.: 944 Telefon: (+36 1) Fax: (+36 1) ISSN ISSN (Agrárgazdasági Információk) Nyomda, kötészet: Primerate Kft. Agrárgazdasági Kutató Intézet Minden jog fenntartva. A kiadvány bármely részének sokszorosítása, adatainak bármilyen formában (nyomtatva vagy elektronikusan) történő tárolása vagy továbbítása, továbbá bármilyen elven működő adatbáziskezelő segítségével történő felhasználása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet.

3 Tartalomjegyzék Bevezetés... 5 Adatbázis és módszer... 6 Adatbázis... 6 Módszer... 7 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A szántóföldi növények termelési költségei A szántóföldi növények hozamai A szántóföldi növények önköltsége A szántóföldi növények értékesítési ára A szántóföldi növények jövedelemhelyzete A kertészeti ágazatok költség- és jövedelemhelyzete A kertészeti ágazatok termelési költségei A kertészeti termékek hozamai A kertészeti termékek önköltségei A kertészeti termékek értékesítési ára A kertészeti termékek jövedelemhelyzete Az állattenyésztési ágazatok költség- és jövedelemhelyzete Az állattenyésztési ágazatok költségei Az állati termékek értékesítési ára Az állattenyésztési ágazatok jövedelemhelyzete Az állati termékek költség- és jövedelemhelyzete eltérő takarmányértékelés mellett Összefoglalás Summary Kivonat Abstract Mellékletek Mellékletek jegyzéke

4 Bevezetés Bevezetés A mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemviszonyainak vizsgálata több évtizedes múltra tekint vissza. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet mindig is kiemelt feladatának tekinti az ágazati szintű információk gyűjtését és elemzését, valamint az elemzések minél szélesebb körben való publikálását. Az évente megjelenő tanulmány adatbázisát 2001 óta a magyarországi tesztüzemi rendszerhez tartozó adják. Napjainkban az információ iránti igény a korábbiaknál is hangsúlyosabban merül fel. Uniós csatlakozásunkkal gyökeresen megváltozott a mezőgazdasági termékek jövedelemhelyzete. A piaci versenytársak fokozódó jelenléte a hazai és külpiacon kihívást jelent a gazdálkodók számára, amit csak tovább növelt az elmúlt időszak a fejlett országok gazdaságát is megrengető pénzügyi-gazdasági válsága. A jelen kiadványban szereplő ágazati mélységű adatok egyrészt hasznos információkat adnak a makroszintű elemzésekhez, ezáltal segítséget nyújtanak a gazdaságirányítás különböző szintjein a döntés-előkészítésekben. Másrészt csatlakozásunk óta számos uniós jelentés közvetlen vagy közvetett adatforrásai. Mikroszinten pedig támpontul szolgálnak a termelők számára gazdasági döntéseik meghozatalában. Így például segítséget nyújtanak a termelési szerkezet ki- és átalakításához, a rendelkezésre álló eszközök és szellemi tőke minél hatékonyabb működtetéséhez, illetve felhasználásához. A gyakorlati szakmai életben történő felhasználás mellett a most közreadott adatok információ bázisát adják számos kutatási témának, illetve folyamatosan hasznosulnak a mezőgazdasági, agrár-közgazdasági felsőoktatásban is. A különböző mezőgazdasági ágazatok, illetve előállított mezőgazdasági termékek érdekeltségi viszonyainak megismerését kívánjuk elősegíteni azzal, hogy a korábbi évek hagyományait követve az os értékek mellett, az azok hátterében meghúzódó különbségeket is publikáljuk. Természetesen munkánk során csak a legfontosabb tendenciákat foglaltuk össze, illetve terjedelmi korlátok miatt a számok mögött meghúzódó valamennyi kérdésre nem térhettünk ki. A tesztüzemek évi gazdálkodásáról szóló a vállalkozások egészének pénzügyi és jövedelmi helyzetét bemutató és a jelenlegi kiadvány reméljük hasznos segítséget nyújt a termelők, a szakemberek, a szakmai szervezetek és a döntéshozók mindennapi munkájához. Végezetül köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik adataik rendelkezésünkre bocsátásával, valamint azok összegyűjtésével és feldolgozásával hozzájárultak a tanulmány elkészítéséhez. 5

5 Adatbázis és módszer Adatbázis és módszer Fontosnak tartjuk, hogy a költség- és jövedelemadatok bemutatása előtt röviden összefoglaljuk az adatbázist és módszertant érintő legfontosabb kérdéseket, különös tekintettel a rendszeresen megjelenő kiadványunkat először olvasókra, valamint e kérdésekkel kevésbé foglalkozó, de az adatok iránt érdeklődő felhasználókra. Adatbázis Az információs rendszer kialakítását, fejlődését, szervezeti felépítését, működését a mezőgazdasági vállalkozások évi tevékenységeinek eredményeit b e mut at ó i nt éz et i k ia dvá ny1 r é sz let e se n isme r t et i. Ezért itt csak azokat az információkat említjük meg újra, amelyek ezen kiadvány önálló megértéséhez feltétlenül szükségesek, valamint amelyek az ágazati adatok szakszerű felhasználásához segítséget nyújtanak. Az Európai Unió valamennyi tagállama kötelező jelleggel működteti a Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózatot (angol rövidítéssel: FADN), melynek feladata a mezőgazdasági üzemek gazdálkodásának, jövedelemhelyzetének az elemzése és ezek alapján a Közös Agrárpolitika (KAP) formálásának segítése. Magyarországon ez a rendszer a Tesztüzemi Rendszer elnevezést kapta, és a kötelező EU-s adatszolgáltatás mellett napjainkban ez képezi az ágazati költség- és jövedelemvizsgálatok adatbázisának forrását is. A kiválasztása az ún. üzem-kiválasztási terv alapján történt, amelyhez a Központi Statisztikai Hivatal Gazdaságszerkezeti összeírását használtuk fel. A besorolása négy fő szempontot alapján történt. Ezek az üzemméret, termelési irány, cégjogi forma és a területi elhelyezkedés. A méret tekintetében a tagországokban használatos Standard Termelési Érték, STÉ (angolul Standard Output, SO) szerint történt a kiválasztás. Itt a magyarországi üzem és termelési méretet figyelembe véve a 4 ezer euró STÉ értéket meghaladó üzemek kerültek be a tesztüzemi rendszerbe. Így 2010-ben a rendszer 106 ezer mezőgazdasági vállalkozást reprezentál, melyek az összes regisztrált gazdaság által használt földterület 93 százalékát művelték, illetve az összes Standard Termelési Érték 89 százalékát állították elő. A méretre vonatkozó minimum kritériumok a vizsgálatba vont egészére vonatkoznak, így az ágazati ada- 1 Keszthelyi Sz. és Pesti Cs. (2012): A tesztüzemi információs rendszer eredményei Agrárgazdasági Információk. AKI. tok esetében ennél kisebb méretek is előfordulnak. A Standard Termelési Érték több éves előkészítés után 2010-ben váltotta fel a Standard Fedezeti Hozzájárulást és ettől kezdve az üzemosztályozási rendszer az STÉ alapján történik a tagországokban. Termelési irány szerint a következő tíz alap gazdaságtípust különböztetjük meg a tesztüzemi rendszerben: 1. szántóföldi növénytermesztők; 2. szőlőtermesztők; 3. gyümölcstermesztők; 4. szabadföldi zöldségtermesztők; 5. zöldséghajtató ; 6. vegyes ; 7. tejelő tehenészetek; 8. húsmarha- és juhtartók; 9. sertéstartók; 10. baromfitartók. A csoportosítás alapja, hogy az üzem (vállalkozás) összes Standard Termelési Értékének minimum a kétharmadát az adott tevékenység tegye ki. Cégjogi forma alapján alapvetően két csoportot különböztetünk meg. Egyik az egyéni, másik a társas vállalkozások köre. Ezzel kapcsolatban néhány gondolatot fontosnak tartunk kihangsúlyozni a félreértések elkerülése érdekében. Gyakran nem tesznek különbséget az egyéni és a kisüzemek, valamint a társas vállalkozások és a nagyüzemek között. Pedig fontos a különbségtétel, mert bár a társas os mérete valóban többszöröse az egyéniekének, de ezek között találhatók pár hektáros betéti társaságok vagy néhány tíz hektáros Kft.-k is. Ezzel szemben számos, több száz hektáros egyéni (sokszor családi alapon szerveződő) mezőgazdasági vállalkozás keretében is folyik mezőgazdasági termelés. Közismert, hogy a vállalkozási formák megválasztása mögött nem egyszer adó- és pénzügyi megfontolások is meghúzódnak. Az AKI a KSH gyakorlatával megegyezően az egyéni hoz sorolja az őstermelőket, az egyéni gazdálkodókat, a családi at és az összevont at. Ez utóbbinak azt tekintjük, amely több őstermelőből, egyéni gazdaságból áll, de a gyakorlatban közös irányítás alatt működik, úgy mint egy önálló, egységes vezetéssel rendelkező vállalkozás. Minden egyéb gazdasági forma a társas gazdasági körbe került besorolásra. Az adatbázissal kapcsolatban meg kell továbbá említeni, hogy a kiadványban szereplő ágazati adatok 2010-ben 1735 mezőgazdasági vállalkozás adatait tar- 6

6 Adatbázis és módszer talmazzák. Az üzemkiválasztással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy minden évben a KSH összeírásainak a felhasználásával meghatározásra kerülnek az ún. üzemi súlyszámok. Ezek azt mutatják, hogy a tesztüzemi mintában szereplő ágazati adatot is közlő gazdaság hány másik gazdaságot reprezentál az alapsokaság azonos csoportjából. Így a közölt táblázatokban szereplő adatok a reprezentált súlyozott át, azaz az általuk képviselt teljes sokaságra jellemző értékeket jelzik. A 2010-es évtől a súlyszámok meghatározása is az említett STÉ alapján történt, és az összehasonlíthatóság érdekében a 2009-es év adatait is átszámítottuk az STÉ módszer alapján. Így a múltban közölt mutatószámok kis mértékben eltérhetnek a mostani kiadvány számaitól. A területi kiválasztásnál az alapegységet a régiók adják, ami egyben azt is jelenti, hogy ez az a szint, amelyre korrekt reprezentációval rendelkezik a tesztüzemi minta. Igaz ez annak ellenére, hogy az adatgyűjtés megyei szinten került megszervezésre. Módszer A tesztüzemek ágazati költség- és eredmény-elszámolásának vizsgálatához olyan adatstruktúra került összeállításra, amely figyelembe veszi az EU-ban alkalmazott mutatórendszert, de a hazai igények kielégítésére is alkalmas. Az egységes értelmezés, az előző évek adataival való összehasonlítás érdekében célszerűnek tartjuk összefoglalni a vizsgált ágazatok költség- és jövedelemszámításának módszertani sajátosságait, a közölt mutatók tartalmát és azok kiszámítási módját. A költség- és jövedelemszámításhoz szükséges adatokat általunk szerkesztett (egyedi) kérdőíven gyűjtöttük törekedve a legrészletesebb ágazati költségstruktúra összeállítására. Csoportosítási elvként a változó és állandó költség elkülönítést választottuk, mert az Európai Unióban követett gyakorlat is ez. Az adatok tagországi összehasonlítása, az alkalmazott mutatórendszer és adatközlésünk Brüsszel felé is ezt teszi szükségessé. Mindezeket figyelembe véve a költségek tartalma a következő: Változó költségek: azok a költségek, amelyek a termelés volumenével változnak, ezért ha nincs termelés, ezek a kiadások nem merülnek fel. Állandó költségek: azok a költségek, amelyek nagysága (meglévő eszközstruktúra mellett) változatlan marad függetlenül attól, hogy folytatnak-e termelést, vagy sem. A változó költségeket közvetlen és közvetett részre különítjük el. A növénytermesztésben a közvetlen változó költségek a következők: vetőmagok és szaporítóanyagok; műtrágyák; növényvédőszerek; öntözés; közvetlen marketingköltségek (osztályozás, tisztítás, csomagolás) és feldolgozási költségek; szárítás; közvetlen fűtési költség; közvetlen biztosítási költségek; egyéb közvetlen változó költségek. Az állattenyésztés közvetlen változó költségei: állománypótlás költsége; tenyészállatoknál az állatok elszámolt értékcsökkenése; takarmányok költsége; állatorvosi díjak; természetes és mesterséges termékenyítés költségei; teljesítményvizsgálat költségei; közvetlen marketingköltségek (osztályozás, tisztítás, csomagolás) és feldolgozási költségek; közvetlen biztosítási költségek; egyéb közvetlen változó költségek. A közvetett változó költségekhez tartoznak a saját gépek változó ráfordításai (üzem- és kenőanyagok, javítás stb.), a fenntartási és egyéb segédüzemek változó költségei, az idegen gépi szolgáltatások díjai. A két csoport együttesen adja az adott ágazat teljes változó költségét. Az összes többi nem említett ráfordításelem (földbérleti díj, munkabér és terhei, amortizáció, általános költségek stb.) az állandó költségek között kerül elszámolásra. Termelési költség összesen: az állandó és a változó költségek együttes összege. Az ágazati költségelszámolás a növényeknél a mezei leltárt, míg az élősúlyos állatoknál az év eleji állomány értékét is tartalmazza. A főtermék önköltsége: az ágazat melléktermékének értékével csökkentett termelési költség és az előállított főtermék mennyiségének hányadosa. Meg kell jegyezni, hogy az EU terminológiát használva az állattenyésztési ágazatoknál a képződött trágya nem része a mellékterméknek. Melléktermék az, ami a főtermék mellett megjelenik, mint eladható áru. Így például a tejtermelő tehenészetekben a tej a főtermék és a melléktermék a borjú. Értékesítési ár: az értékesített termék összes árbevételének és az értékesített termék mennyiségének a hányadosa. Amennyiben tényleges értékesítés nem történt, akkor az adott térségben elérhető értékesítési árral számolunk. 7

7 Adatbázis és módszer Az ágazat összes árbevétele: az értékesített fő- és melléktermékek után kapott tényleges nettó árbevétel, mely ezen felül tartalmazza azokat az árbevételt módosító tételeket, amelyeket a termelők ágazati árbevételként számolnak el. Ilyenek pl. a mennyiségi, minőségi felárak. Közvetlen állami támogatás: ide tartozik minden olyan támogatás, amelyet az ágazat megléte esetén kap a termelő, illetve amelyek egyértelműen az ágazathoz, illetve tevékenységhez kapcsolódnak, kapcsolhatók. Egyéb bevételek: ide tartozik minden nem ár és támogatás jellegű, de az ágazathoz kapcsolódó bevétel, pl. biztosító térítése. Termelési érték: az ágazatok által előállított főtermék mennyisége és a realizált vagy az adott körzetben elérhető értékesítési ár szorzata. Ehhez kerül hozzáadásra a közvetlen támogatások összege, az ágazat egyéb bevételei, valamint a melléktermék értéke. Itt kell megjegyezni, hogy a Standard Termelési Érték annyiban tér el ettől, hogy az nem tartalmazza a támogatásokat és az ágazat egyéb bevételeit. Ennek oka, hogy nem minden tagállam tudja a támogatásokat ágazati szinten megjeleníteni. Fedezeti hozzájárulás: a termelési érték és a közvetlen változó költségek különbözete. Ágazati eredmény: a termelési érték és a termelési költség különbsége. Ez tehát azt jelenti, hogy az ágazatok jövedelemhelyzetének megítélésénél valamennyi bevételi és kiadási tétel figyelembe vételre kerül, valamint a készleten maradó termékek is piaci áron kerülnek értékelésre. A fedezeti hozzájárulás és az ágazati eredmény közötti differencia végeredményben az ágazatok ún. rezsitűrő képességének vizsgálatához is kellő információt szolgáltat. Fajlagos jövedelem: az értékesítési ár és az önköltség különbözete. A mutató választ ad arra a kérdésre, hogy támogatások nélkül a tényleges felvásárlási áraknak adott időszakban volt-e jövedelemtartalma, és ha igen, az milyen nagyságú. A felsorolt mutatók vetítési alapja növények esetében a földterület, vagyis egy hektár, valamint a főtermék mennyiségi egysége (egy tonna). Az állattenyésztési ágazatoknál az egyik vetítési alap az egységnyi termékmennyiség (liter, darab, kilogramm), míg a másik az egyed. Ez utóbbi minden esetben éves os állatlétszámot jelent, ami a takarmányozási napok számának 365 nappal való osztásával kerül meghatározásra. (Ez például vágósertés esetében 1,8-2,4 darab élő állatot jelent egy évben.) A kiadványban szereplő fontosabb mutatók tartalmának ismertetése mellett még két kiemelten fontos módszertani kérdésre kívánjuk felhívni a figyelmet. Az egyik a meghatározó kérdése. A mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzetének vizsgálatai mindenkor az ún. ra irányultak. Ez nem véletlen, mivel ezek állították elő a termékek döntő hányadát, így piaci súlyuk is jelentős volt. Ezekben a folyamatokban szerepet játszottak ezen által alkalmazott termesztéstechnológiák, illetve az itt megvalósított mindenkori termelési színvonal is. A különféle szabályozás pedig legyen az államilag irányított, vagy a piac által kiváltott elsősorban ezen termelőket célozta meg, illetve ezeket érintette. Hasonló elvek érvényesülnek napjainkban is azzal együtt, hogy mezőgazdaságunk termelői összetétele a korábbi időszakokhoz képest sokkal változatosabb képet mutat. Ez a heterogén termelői struktúra ugyanakkor az utóbbi időszakban élesen vetette fel nem egy esetben a politikai csatározások eszközeként is azt a módszertani kérdést, hogy milyen üzemi kör adatai alapján célszerű vizsgálni a mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzetének alakulását (kisüzemnagyüzem ellentéte stb.). A probléma olyan alapkérdéseket is felvet, hogy miként definiálható a mezőgazdasági üzem fogalma, ezen belül melyik tekinthető nek, illetve ezek közül melyek azok, ahol a termelés volumene piacot befolyásoló szereppel bír. Az előzőekben említettük, hogy a tesztüzemi rendszer a 4 ezer euró STÉ-t meghaladó üzemek megfigyelésével foglalkozik, és már ez a tény is sok vitát vált ki, holott ezt az alsó küszöbértéket közel hektár gabonatermeléssel, vagy 4-5 darab tejelő tehén tartásával el lehet érni. Ezek a méretek ugyanakkor kizárólag jövedelem kiegészítésre nyújtanak lehetőséget, csak ebből megélni nem lehet. Mindezeket figyelembe véve az elmúlt évek kiadványaiban a különböző mezőgazdasági termékek költség- és jövedelemhelyzetének bemutatásához az ún. meghatározó ágazati adatait használtuk fel. Mit tekintünk ilyen gazdaságnak? Azt soroljuk ide, amelyik rendelkezik legalább egy olyan ágazattal, amelynek (naturális és értékbeli) méretei megfelelnek az alábbi követelményeknek: A gazdálkodók az adott ágazatokban életvitelszerűen végzik a termelést, vagyis megélhetésük alapvető forrását ezen tevékenységből származó jövedelmek biztosítják. Alsó jövedelemküszöbnek a minimálbért tekintettük. Ez 2010-ben éves szinten 882 ezer forintot jelentett. Termelési kvótához kötött ágazatoknál, mint például a tejtermelés, csak a kvótával rendelkező adatait vettük figyelembe. A vizsgált ágazat folyamatos árutermelési céllal szerepeljen az adott gazdaság termelési szerkezetében. Ez alapvetően az állattenyésztési ágazatoknál kiemelt szempont. (Például pecsenyecsirkénél minimum érték volt az évi 4 turnus felhizlalása.) 8

8 Adatbázis és módszer Figyelembe vettük továbbá, hogy ezen összességükben a hazai termelésnek minimum kétharmadát adják. Fontos kiemelni, hogy minden ágazatnak önállóan, külön-külön kell megfelelnie a szempontoknak. Ez azt is jelenti egyben, hogy az ebbe a körbe tartozó között vannak olyanok, amelyeknél minden ágazat bekerült az ágazati adatbázisba, míg vannak olyanok, amelyeknél csak egy-két ágazatot tudtunk figyelembe venni. Általánosságban úgy is fogalmazhatunk, hogy a azon ágazatát tekintettük meghatározó nek, amelyek feltételei (például eszközállomány, humánerőforrás) potenciálisan lehetővé teszik életképes, versenyképes működésüket. Ez független attól, hogy jelenleg az feletti, vagy alatti szinten helyezkednek el, nyereségesek vagy veszteségesek, egyéni vagy társas hoz tartoznak. A másik fontos módszertani kérdés az a közismert tény, hogy a mezőgazdasági üzemek os költségjövedelem adatai mögött a legkülönbözőbb sokasága húzódik meg, amelyek ökológiai és ökonómiai feltételeikben differenciáltak. Ezért a korábbi évek kiadványaiban is igyekeztünk az mögött meghúzódó valóság minél részletesebb bemutatására, amelyre többféle statisztikai módszer áll rendelkezésre. Számunkra a kiemelt feladatot az egy konkrét számmal jellemzett kiszélesítésének kérdése jelentette. Ezt úgy teremtettük meg, hogy azon üzemek adatait vettük figyelembe, melyeknél egy-egy mutató értéke a teljes minta ától plusz-mínusz irányban 10 százalékkal tért el, és ezeknek az a adta az adott költség-jövedelem mutatónak az ún. centrumát, míg a többi gazdaság az ettől jobb, illetve rosszabb elnevezésű csoportba került. Értelemszerűen a jobb és a rosszabb elnevezés egy-egy adott mutatónál a tartalomtól függően értendő. A költségnél pl. a jobb a centrumtól alacsonyabb költséget, míg az ágazati eredménynél a centrumtól magasabb értéket jelenti. Az előző években ezt a megoszlást csak az önköltség alapján közöltük, ugyanakkor 2009-től már valamenynyi kiemelt költség-jövedelem mutatóra elvégeztük a számításokat, melyeket a hozzájuk tartozó vetésterület, állatlétszám és termésmennyiségi adatokkal együtt szerepeltetjük a kiadványban. Végezetül a mellékletekben továbbra is megtalálhatók a meghatározó on túl az egyéni és a társas vállalkozások és ezek összegét jelentő országos adatok teljes költségszerkezeti bontásban. 9

9 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi vetésszerkezetet a gabonafélék dominanciája jellemzi. Ez részben annak tudható be, hogy az EU-csatlakozásunkat követőe n ez e n ága z at ok jövedelem pozíciója viszonylag stabilan alakult. Különösen a búzával és a kukoricával hasznosított területek aránya jelentős, amit az is jelez, hogy a gabonafélék szántóterületen belüli részesedése 2004-ben már elérte a 70 százalékot. Igaz ugyanakkor, hogy a gabonatermelést az elmúlt években a korábbinál fokozottabb termés- és áringadozás jellemezte egész Európában. Ennek tudható be, hogy ezen növények hazai vetésszerkezeti aránya, ha kis mértékben is, de csökkent 2004 és 2010 között. Ez a területi aránymérséklődés főleg a kalászosokat érintette, míg a kukoricánál inkább lassú növekedés alakult ki. A 2007-es év igen kedvezőtlen időjárása miatt 2008-ban és 2009-ben változtak az addigi tendenciák, és a szántóterületen belül nőtt a búza vetésterületi részesedése, míg a kukoricáé gyakorlatilag a es szintre esett vissza. A 2010-es esztendőt jellemző ár-és belvíz károk ismét módosították az arányokat, a búzáé a 2007-es szintre esett vissza (27 százalék), míg a kukoricáé minimális mértékben, de nőtt az előző évhez viszonyítva. Az ipari növények közül a cukorrépa betakarított területe 2010-ben az előző évhez képest tovább bővült (13,9 ezer hektár), ami a szántóföldi vetésállomány 0,4 százalékát jelentette. Ennek oka egyértelműen az, hogy az elmúlt években lecsökkent területen tartósan nyereséges az ágazat. Az olajnövények elmúlt években tapasztalt terület növekedése 2010-ben nem folytatódott, arányuk ugyanúgy 20 százalék volt, mint ben. A két jelentős olajnövényünk közül a napraforgót 6 százalékkal kisebb területen termelték a az előző évhez viszonyítva, míg a repce vetésterülete gyakorlatilag nem változott. A szerény változások mögött egyértelműen az olajos magvak sokszor könynyebb értékesíthetősége húzódik meg. Összességében a szántóföldi vetésszerkezetről elmondható, hogy 2010-ben is hasonlóan a korábbi évekhez a GOFR növények túlsúlya érvényesült, sőt arányuk meghaladta a 90 százalékot. A szántóföldi növények termelési költségei A mezőgazdasági ágazatok költségalakulását döntően a termék előállításhoz felhasznált anyag- és anyagjellegű kiadások határozzák meg. Kiemelt szerepe van az ipari eredetű anyagok, gépek és eszközök felhasznált mennyiségének, és nem utolsó sorban árszínvonalának. Az elmúlt években az üzemi tevékenység összes ráfordításaiból ezek a kiadások többnyire százalékos arányt képviseltek. Mindebből következik, hogy a termelők igen érzékenyen reagálnak a felhasznált ipari anyagok és eszközök árváltozásaira. Természetesen az anyagjellegű ráfordítások mellett még számos más tényező hatása is kifejezésre jut a termelési költségek alakulásában, illetve azok változásának irányában és ütemében. Ilyen például a bér- és bérjellegű kifizetések, a kamatkiadások, a beruházásokkal változó amortizáció, a szolgáltatások díjai stb. Értelemszerűen az általános költségtendenciák ágazatonként másképpen jutottak előtérbe (mértéküket és intenzitásukat tekintve) az egyes ban. A KSH adatai szerint a mezőgazdasági ráfordítások árszínvonala 2010-ben osan 4,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezen belül a folyó termelő felhasználási célú termékek és szolgáltatások árai 4,6 százalékkal emelkedtek, míg a mezőgazdasági célú beruházási javak árszínvonala 3,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A növénytermelést leginkább érintő ráfordítások közül a műtrágya ára 10,9 százalékkal csökkent 2009 és 2010 között. Ezzel szemben a vetőmagok 2,1, a növényvédő szerek 1,7, az energiahordozók osan 15,0 százalékkal drágultak ebben az időszakban. A termeléshez felhasznált műtrágya árcsökkenése ugyan kedvezően érintette a at, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy 2007 és 2008 közötti időszakban osan 61 százalékkal nőtt a műtrágya ára, és a változást ehhez képest kell értékelni. A termelők a drasztikus drágulásra a felhasználások jelentős visszafogásával reagáltak, és döntően ez kényszerítette ki a forgalmazók árcsökkentését. A többi ráfordításelem ára nőtt 2009-hez viszonyítva, melynek mértéke 1-5 százalék között alakult. Kivételt képez ez alól a takarmány 7 százalékot meghaladó növekedése, ami a később tárgyalandó állattenyésztési ágazatok kiadásait érintette kedvezőtlenül, de még ezt is meghaladta 2009 és 2010 között az energia 15 százalékos drágulása. Mindezek együttes hatásaként összességében elmondható, hogy a szántóföldi növények területegységre vetített termelési költsége 2010-ben változatosan alakult a évi szinthez képest. A vizsgált ágazatok egy részénél 1-10 százalékkal nőttek a területegységre jutó kiadások, míg néhánynál 2-3 százalékos csökkenés következett be. E mellett természetesen található 10

10 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete 1. táblázat: A szántóföldi növények termelési költsége és megoszlása Ágazat a Centrumtól jobbak Termelési költség megoszlása, 2010 Termelési költség centrum (±10 százalék) HUF/hektár Centrumtól rosszabbak Búza Őszi árpa Tavaszi árpa Triticale Zab Kukorica Napraforgó Repce Cukorrépa Szója Silókukorica Lucerna olyan növényi kultúra is, ahol nem történt érdemi költségváltozás 2009 és 2010 között. Ezek a folyamatok azt jelzik, hogy a termelők ráfordításaik visszafogásával, azok racionálisabb felhasználásával reagáltak az input anyagok drágulására. Részben ennek is tudható be, hogy a vizsgált ágazatok közül mindössze háromnak (tavaszi árpa, kukorica, cukorrépa) a termelési költség növekedése haladta meg a termeléshez felhasznált anyagok és eszközök os árváltozásának mértékét. A szántóterület jelentős részét elfoglaló kalászos gabonáknál a meghatározó ában az egy hektárra jutó termelési költség 123 és 160 ezer forint között alakult 2010-ben. A csoport vezető növényénél, a búzánál található a legmagasabb érték a maga 160 ezer forint/hektárjával. Ez gyakorlatilag megegyezett az előző évi os költségszinttel, vagyis a folyó termelő felhasználás árindexének osan 4,6 százalékos növekedése ennél az ágazatnál nem jelentkezett (1. táblázat). A mellékletekben közölt részletes költségszerkezetekből ugyanakkor megállapítható, hogy ez a folyamat nem feltétlen a búzatermelés anyagi ráfordításainak szinten tartását jelenti, mert a közvetlen változó költségek gyakorlatilag 10 százalékkal csökkentek hez viszonyítva. Ezen belül is a műtrágyára fordított kiadás a háromnegyedére esett vissza. A csapadékos időjárás miatt ugyancsak csökkent az öntözési költség, ugyanakkor 40 százalékkal emelkedett a terményszárításra fordított kiadás, és a növényvédelmi költség 7 százalékos növekedése szintén a kedvezőtlen időjárással hozható összefüggésbe. Ezen túl magasabb volt a gépköltség is 2010-ben, amit az említett energia drágulása okozott. Az, hogy ennek mértéke (7 százalék) elmaradt az input 15 százalékától abból adódik, hogy az hozam csökkent az előző évhez képest. A változó költséggel szemben nőttek az állandó kiadások, melyek közül a földbérleti díjat érdemes kiemelni. Ennek os mértéke 16 százalékkal emelkedett 2010-ben, és a hektáronkénti osan fizetett több mint 20 ezer forintos díj már évek óta meghaladja a vetőmagra vagy éppen a növényvédelemre fordított kiadásokat, és nem elhanyagolható szempont, hogy az állandó kiadások között a legnagyobb tételt jelenti. A kisebb jelentőséggel bíró kalászos gabonafélék közül a búzához hasonló költségváltozás jellemezte a triticalét 2010-ben, vagyis a termelési költség gyakorlatilag nem változott az előző évhez képest. Ezzel szemben az őszi árpánál és a zabnál csökkentek a területegységre jutó kiadások, és mindössze a tavaszi árpánál tapasztalható közel 6 százalékos növekedés 2009-hez viszonyítva. Ezen belül mindegyik növénynél megfigyelhető, hogy a csökkentették az anyagjellegű kiadásaik többségét, de ennek mértéke általában a búzához viszonyítva kisebb volt. Jellemző továbbá mindegyik kalászos gabonára a műtrágyára fordított kiadások mérséklése, ami adódik az említett alacsonyabb input árakból, de ezen a téren sok gazdaság vissza is fogta a ráfordításait. Költségnövekedés általában a növényvédelmet és a gépi munkákat, valamint az állandó költségeket jellemzi. Szántóföldi növénytermesztésünk másik meghatározó növényét a kukoricát a búzától eltérő költségmozgások jellemezték 2010-ben. Az előző évhez viszonyított 7 százalékos költségnövekedés azt jelentette, hogy 11

11 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete a meghatározó ában az egy hektárra jutó kiadások megközelítették a 220 ezer forintot. A folyó termelő felhasználás os árindex változását meghaladó mértékű termelési költségemelkedés egyértelműen a termelők ráfordítás növelésére vezethető vissza. A kukorica esetében ugyanis már 2008 végén drasztikusan zuhantak a felvásárlási árak, így a 2009-es termelésnél a már ennek figyelembe vételével igyekeztek minimalizálni ráfordításaikat, és ez változott meg 2010-ben. Az emelkedő felvásárlási árak javuló jövedelem pozíciót jeleztek a felé, amit így reagáltak le a termelők. Ez jelenik meg mind a változó, mind az állandó költségek növekedésében. A kukorica ágazat költségelemzésénél természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy a termelést, pontosabban annak termelői érdekeltségét közvetlenül befolyásolja az abrakfogyasztó állattartás helyzete, mint az egyik fő felhasználó. Az utóbbi években e téren inkább kedvezőtlen visszajelzéseket (pl. az állatállomány csökkenéséből adódó kisebb takarmányigények) kaptak a termelők. Az ágazat kedvező termelői megítélését tehát az árnövekedés és a földalapú támogatás megléte segítette. Az ipari növények költség-jövedelem viszonyainak alakulásával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy ezen ágazatok helyzete nagymértékben függ az ipari háttértől, a feldolgozó szervezetek pénzügyi helyzetétől, magatartásától, üzletpolitikájától. A termelésszervezés és irányítás, szűkebb értelemben a gazdálkodás előfinanszírozása itt valósult meg a legnagyobb mértékben, illetve a legszélesebb körben. Ebből adódóan a szántóföldi kultúrák közül ezeket a növényeket jellemzi a leginkább kötött termesztéstechnológia és a legzártabb termékpálya. Részben ez tükröződik a napraforgónál, ahol a meghatározó ában gyakorlatilag nem változott a termelési költség 2009 és 2010 között. Ennél az ágazatnál is megfigyelhető a műtrágyára fordított kiadások mérséklése, míg a többi költség nőtt, így összességében a közvetlen változó költség megegyezett az előző évi szinttel. Az állandó kiadások is mindössze 0,8 százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. A meghatározó ráfordítások közül kiugró (23 százalék) növekedés a földbérleti díjnál figyelhető meg, ami azt jelzi, hogy ez a költségtényező viszonylag független az ágazat jövedelemhelyzetétől. A napraforgótól eltérő folyamatok jellemezték a repce ágazatot, ahol a termelési költség közel 4, ezen belül az anyag jellegű kiadások 8 százalékkal csökkentek 2010-ben az előző évhez viszonyítva. Itt a termelők az elmúlt években a bioüzemanyag gyártással összefüggésben egyrészt a terület növelését tartották fontosnak, másrészt pedig a termeléshez szükséges ráfordításaikat növelték. Mivel ezek az elvárások csak részben valósultak meg, így kényszerűségből a ráfordítások visszafogására kényszerült a egy része. Mindezek összességükben azt eredményezték, hogy a repce egy hektárra jutó költsége 180 ezer forint alá esett vissza, de még így is 9 ezer forinttal meghaladta a napraforgó területegységre jutó kiadásait ben. Az Unió cukorrendtartásának reformja, a répacukor iránti kereslet visszaszorulása komoly gondokat jelentett az utóbbi években a hazai cukorrépa-termelő gazdaságainknak. Ennek tudható be, hogy 2010-ben a termelők mindössze 13,9 ezer hektáron foglalkoztak ezzel az ágazattal. A korábbi években a bizonytalan helyzet miatt a a még elégséges szintre szorították ráfordításaikat, így csökkentve költségeiket. Ehhez képest 2009-ben a megmaradt és biztos felvevő piaccal rendelkező üzemek már ismét fokozták anyagfelhasználásukat. Ennek következtében a közvetlen költségek közel 40 százalékkal nőttek ebben az évben. Ez a folyamat 2010-ben már nem folytatódott és az előző évhez képest az anyagjellegű ráfordításokat (2 százalék) mérsékelték a. Az állandó költségek ugyanakkor tovább emelkedtek, így összességében az egy hektárra jutó kiadások a meghatározó ában meghaladták a 450 ezer forintot, ami 10 százalékkal magasabb a 2009-es szintnél. Fehérjenövény-termelésünk méltánytalanul csekély figyelmet kapott az elmúlt években. Ennek okai összetettek: az állattenyésztés igényli a viszonylag olcsó fehérjetakarmányokat, ugyanakkor az állattartás romló jövedelemhelyzete nem segíti e növények termelését. Az ésszerű földhasználat viszont indokolná a fehérjenövények nagyobb arányú termelését. Ez a kettősség részben tükröződött szójatermelésünk elmúlt évekbeli költség alakulásában is. A évi os költségváltozásban a termelők kivárása tükröződik. Az egy hektárra jutó kiadások gyakorlatilag megegyeznek a 2009-es szinttel, melyen belül az anyagköltségek többségét tartalmazó közvetlen változó költségek közel 7 százalékkal csökkentek. Ez alapvetően a műtrágyára fordított kiadások 20, és a növényvédelmi költségek 6 százalékos mérséklődéséből adódik. A tömegtakarmányt fogyasztó állatok két meghatározó növénye a lucerna és a silókukorica, amelyek esetenként kizárólagos szerepet töltenek be a téli etetésben, de szerepük a nyári időszakban (természetesen tartástechnológiától függően) sem elhanyagolható. Költségvizsgálatukkal kapcsolatban feltétlenül utalni kell néhány speciális sajátosságra, amelyek a tömegtakarmány-termelést általában jellemzik. Ezek a következőkben foglalhatók össze: Általánosan elmondható, hogy az állattartók a tömegtakarmány szükségletüket saját termelésből igyekeznek biztosítani, ebből adódóan csak 12

12 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete a feleslegek kerülnek piaci forgalomba. A gazdálkodók szempontjából nem közömbös, hogy az állati termék előállítás eredményességét a jó színvonalú (hatékony) takarmánytermeléssel javítani tudják-e vagy fordítva, a gazdaságos állattartást a költséges (drága) tömegtakarmányelőállítás hátráltatja; Jellemző, hogy az állattartók egy részének nincs megfelelő takarmánytermő területe, így a tömegtakarmányokat is vásárlás útján tudják csak biztosítani állataiknak. Ez egyrészt drágítja az állati termék előállítást, másrészt kiszolgáltatottabbá teszi a termelőket. Az elmúlt évtizedben az állatállomány csökkenésével megbomlott a tömegtakarmány-termelés korábbi egyensúlya, és ez komoly bizonytalanságot okozott mind a takarmánytermelésben, mind az állatok takarmányozásában. Ezeket a sajátosságokat is figyelembe véve elmondható, hogy a tömegtakarmányokat hosszabb időtávot tekintve hullámzó költségmozgás jellemezte. Az előző évi csökkenéssel szemben 2010-ben növekvő tendencia figyelhető meg. A silókukorica termelési költsége például 4 százalékkal emelkedett 2009-hez viszonyítva, és a meghatározó ában értéke meghaladta a hektáronkénti 170 ezer forintot. Ebben alapvetően az állandó költségemelkedés játszott szerepet, mert az anyagfelhasználást itt is visszafogták a termelők, ami a közvetlen változó költségek 6 százalékos csökkenését eredményezte. A lucerna esetében az összes termelési költség közel 2 százalékkal nőtt 2010-ben, és ebben az ágazatban is egyértelműen az állandó költségek változása volt a meghatározó, mivel a változó költségek 24 százalékkal mérséklődtek az előző évhez viszonyítva. A többsége tehát a takarmánynövények termelésénél az anyagjellegű kiadások visszafogásával igyekezett csökkenteni a takarmányköltségeket, és ezen keresztül hatni az állattartás jövedelempozíciójára. Ezzel e termelői magatartással kapcsolatban azonban szükséges megjegyezni, hogy az alacsony színvonalú takarmánytermelés hosszabb távon kedvezőtlenül befolyásolja az állattenyésztés költségeit és eredményeit. Ezért fontos, hogy ezen ágazatokban is megfelelő érdekeltsége legyen a termelőknek, illetve az állattenyésztés igénye és a takarmánytermelés összhangban legyen. Az eddigiek során már többször utaltunk rá, hogy a termelési költség alakulását egy-egy ágazatnál döntően mely ráfordításelem vagy elemek változása határozza meg. A termés mennyiségével szorosan összefüggő vetőmag, műtrágya és növényvédelmi kiadások a termelési költség valamivel több mint egyharmadát tették ki 2010-ben, sőt az árcsökkenés ellenére még mindig drága műtrágya miatt egyes ágazatoknál megközelítették a 40 százalékos arányt. Elemenként osan 6-20 százalékkal részesedtek a teljes kiadásból. Ágazatonkénti arányeltolódások leginkább a növényvédő-szereknél figyelhetők meg, ami abból adódik, hogy ezek a kiadások csak részben tervezhetők, és sokszor csak külső környezeti tényezők (időjárás miatt fellépő fertőzöttség stb.) esetenkénti hatására merül fel. A másik jelentős költséghányadot a gépi munkák adják. Ezek aránya a szántóföldi növényeknél százalék között mozog. A mellékletek részletes költség szerkezetei alapján elmondható, hogy a gépköltségek az energia árak emelkedéséből adódóan 2010-ben meghaladták az előző évi szintet. Az input árváltozás kedvezőtlen hatását csak részben mérsékelték az alacsonyabb hozamok, mert az ágazatok egy részénél a csapadékos időjárás nehezítette az aratást (pl. nagyobb vonóerő igény miatti többlet üzemanyag-fogyasztás), növelve ezzel a kiadásait. Ugyancsak érintettük a földbérleti díjak változását, amelyek 2010-ben gyakorlatilag minden ágazatban nőttek az előző évhez viszonyítva. Ebből következik, hogy a termelési költségekből való részesedésük az előző évi százalékról százalékra változott. Hangsúlyozni kell, hogy ez az érték a meghatározó ára igaz. Azokban az üzemekben, ahol teljes egészében bérelt területen történik a termék előállítása, ettől 1-2 százalékkal magasabb arányok figyelhetők meg. A munkabérre (és járulékaira) fordított kiadások szintén emelkedtek 2009-hez viszonyítva, így az összköltségen belüli arányuk a korábbi évek 7-9 százalékáról százalékra emelkedett 2010-ben. Gyakorlatilag a felsorolt költségek adják az ágazatok kiadásainak százalékát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a versenyképesség tekintetében ezek azok a költségelemek, amelyek hatékony felhasználásával befolyásolni lehet egy-egy ágazat eredményességét a ráfordítások oldaláról. A termelési költségek megoszlása viszonylag egységes képet mutat a szántóföldi növényeknél. A költség centrumtól kevesebbet, illetve többet költő kiadásai között 1,6-2,0-szeres különbség alakult ki 2010-ben, mely alól egyedül a lucerna jelentett kivételt, ahol ez a differencia 2,4-szeres volt. A búzánál például a centrumhoz tartozó üzemekben osan 160 ezer forint volt az egy hektárra jutó kiadás 2010-ben. Az ettől kedvezőbb csoportba tartozóknál 27 százalékkal kevesebbet, 118 ezer forintot fordítottak a termelésre, szemben a kedvezőtlen csoportjával, ahol a termelési költség meghaladta a 200 ezer forintot. Ez összességében hektáronként közel 85 ezer forintos különbséget jelentett a két szélső kategóriába tartozó között. Az eltérés döntően 13

13 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete 2. táblázat: A szántóföldi növények vetésterületének és termésmennyiségének megoszlása termelési költség alapján, 2010 Ágazat Vetésterület megoszlása Termelési költség Centrumtól Centrumtól centrum jobbak rosszabbak (±10 százalék) (több mint 40 százalékban) az anyagfelhasználásra vezethető vissza. Hasonló arányok jellemezték a többi kalászos gabona költség megoszlását is, de ezeknél az ágazatoknál a centrumtól való eltérés többnyire mind negatív, mind pozitív irányban a búzát meghaladó mértékű volt. A kukoricánál a termelési költség centruma hektáronként 216 ezer forint volt 2010-ben. Az tól olcsóbban termelők ettől 60 ezer forinttal kisebb költséggel termeltek, míg az ún. rosszabbak kiadásai 53 ezer forinttal haladták meg az os költség szintet. Ez összességében több mint 100 ezer forintos különbséget jelentett hektáronként a két szélső csoport értéke között, ami a búzához hasonlóan főleg (45 százalékban) az anyagjellegű kiadásokat tartalmazó közvetlen változó költségeknél mutatható ki. A vizsgált olajnövényeknél figyelmet érdemel, hogy a termelési költség centrumtól drágábban termelő kiadásai meghaladták a 200 ezer forintos szintet, valamint mindhárom csoportban a repce területegységre jutó költsége meghaladta a napraforgóét. Az eddigiekhez hasonló a cukorrépa és a szója termelési költségének a megoszlása. Ezeknél az ágazatoknál a jobbak az os szinttől 26, illetve 27 százalékkal költöttek kevesebbet egy hektárra, míg a drágábban termelők 43, illetve 19 százalékkal haladták meg a centrum körül termelők költségeit. A meghatározó által előállított szántóföldi növények vetésterületének és termésmennyiségének termelési költség szerinti megoszlását a 2. számú táblázat tartalmazza. A közölt adatok alapján megállapítható, hogy a búzaterület 33 százalékán százalék Termésmennyiség megoszlása Termelési költség Centrumtól Centrumtól centrum jobbak rosszabbak (±10 százalék) Búza Őszi árpa Tavaszi árpa Triticale Zab Kukorica Napraforgó Repce Cukorrépa Szója Silókukorica Lucerna Megjegyzés: a. os költségszinten folyt a termelés 2010-ben, míg a másik két csoport között közel azonos arányban (33 és 34 százalék) oszlott meg a terület. Gyakorlatilag hasonló területi részesedések jellemezték a zabot is, míg a többi kalászos növénynél már jelentősebb differenciák alakultak ki. Így például a triticalenál os költséggel mindössze a terület 26 százalékán termeltek a és 45 százalék tartozott az ún. jobb csoportjába, és az őszi árpánál (25 százalék) is a centrumhoz tartozó vetésterület aránya volt a legkisebb. Ezzel szemben a tavaszi árpánál a centrumhoz tartozott a legnagyobb (37 százalék) területi arány. Figyelmet érdemel, hogy a kukoricánál a termelési költség centrumban található a legalacsonyabb (21 százalék) területi arány, szemben a jók 36 és a rosszabbak 43 százalékos részesedésével. Mindebben szerepet játszik, hogy ezekkel az ágazatokkal a termelők legszélesebb rétegei foglalkoznak, és ezzel összefüggésben a termelés-technológiai megoldások is szélesebb skálán mozognak. Ez főleg az anyagfelhasználásban, a gépköltségben, az elszámolt értékcsökkenésben, a fizetett földbérleti díjban és munkabérben jut kifejezésre. Emellett meg kell említeni a 2010-es esztendő igen csapadékos időjárását, amely jelentősen differenciálta a at a területegységre jutó költségek tekintetében. Hasonló arányok jellemezték a napraforgó-termelést, sőt itt az os költségszinttel mindössze a terület 20 százalékán folytattak termelést az üzemek. Ezzel szemben a repcénél közel azonos mértékben oszlott el a vetésterület a három költségcsoport között 2010-ben. 14

14 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete 3. táblázat: A szántóföldi növények hozama és megoszlása Ágazat a Centrumtól jobbak Átlaghozam megoszlása, 2010 Átlaghozam centrum (±10 százalék) tonna/hektár Centrumtól rosszabbak Búza 4,29 3,79 4,99 3,79 2,65 Őszi árpa 3,94 3,38 4,56 3,49 2,23 Tavaszi árpa 3,54 3,13 4,18 3,11 2,10 Triticale 2,99 2,80 3,83 2,82 2,03 Zab 2,88 2,56 4,00 2,48 1,51 Kukorica 7,14 7,31 9,53 7,39 4,91 Napraforgó 2,44 2,10 2,91 2,08 1,41 Repce 2,46 2,07 2,79 2,07 1,46 Cukorrépa 59,98 63,84 81,05 62,22 45,12 Szója 2,35 2,35 2,91 2,31 1,50 Silókukorica 26,15 25,51 34,24 25,58 14,65 Lucerna 5,50 5,13 7,40 5,36 3,14 A gabona és olajnövényektől részben eltérő a cukorrépa és a szója vetésterület megoszlása. A cukorrépánál az os költségszinten termelő csupán a terület 17 százalékát foglalják el, míg az attól jobbak aránya gyakorlatilag az összes vetésterület felét teszi ki. Ezzel szemben a szója esetében a terület 44 százalékán termeltek e az os költség szint mellett. Ez egyértelműen a koncentráltabb termelői körrel és az ebből adódó egységesebb termeléstechnológiával hozható kapcsolatba. A termelési költség vizsgálatánál a terület mellett ugyancsak fontos szempont a termésmennyiség megoszlása a különböző kategóriákban. A magasabb ráfordítások ugyanis önmagukban még nem jelentenek hátrányt, amennyiben ezek többlethozamot eredményeznek. A későbbiekben a hozamok és az önköltségek bemutatásánál ezekre a kérdésekre részletesebben kitérünk, most annyit tartunk szükségesnek kiemelni, hogy a vizsgált szántóföldi növények kétharmadánál a drágábban termelő részesedése a legnagyobb az előállított termékből. Ide tartozik például a búza, ahol ennek a csoportnak 38 százalékos a részesedése az összes termésből, de os költségen állították elő a termés további 33 százalékát is 2010-ben a meghatározó ban. A kukoricatermés 72 százaléka ugyancsak ebben a két költségcsoportban található, de hasonlóan magas e két csoport aránya a napraforgónál és a repcénél is. A kisebb vetésterületű szántóföldi kultúrákról ugyanez állapítható meg, kivéve a triticalet és a lucernát. Ez utóbbiaknál ugyanis a termelési költség centrumtól olcsóbban termelő üzemek részesedtek a legnagyobb arányban (39 százalék) a termésmennyiségből 2010-ben. A lucerna annyiban sajátságos, hogy az nál nagyobb ráfordítás mellett gazdálkodok állították elő a termés másik 39 százalékát. A szántóföldi növények hozamai A mezőgazdasági ágazatok jövedelemhelyzetét alapvetően a ráfordítások és a hozamok egymáshoz való viszonya határozza meg. Amint említettük a területegységre jutó költségnövekedések ugyanis önmagukban még nem tekinthetők kedvezőtlennek, ha ezek az emelkedő, illetve többletkiadások megtérülnek a többlethozamokban. A terméseredmények alakulásával kapcsolatban a korábbi évekhez hasonlóan most is szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a növénytermesztésben a természeti adottságoknak és az időjárási tényezőknek közvetlen termelést befolyásoló szerepük van, melyeknek pozitív és negatív hatásai a gazdasági feltételektől, a fajok és fajták biológiai termőképességétől részben függetlenül az évenkénti hozamingadozásokban érvényre is jutnak (3. táblázat). Az elmúlt években igen változatos időjárási körülmények kísérték a növénytermesztést. A példátlanul aszályos 2002-es és 2003-as év után a évi növénytermesztést meghatározó meteorológiai viszonyok igen kedvezőek voltak. Ehhez képest 2005-ben és 2006-ban már os időjárás alakította növényter- 15

15 A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete 4. táblázat: A szántóföldi növények vetésterületének és termésmennyiségének megoszlása hozam alapján, 2010 Ágazat Vetésterület megoszlása Átlaghozam Centrumtól Centrumtól centrum jobbak rosszabbak (±10 százalék) mesztésünket, 2007-ben pedig kedvezőtlenebb oldalukat mutatták a hőmérsékleti és csapadék viszonyok. A 2008-as esztendő a kedvező évek közé sorolható, a növénytermesztés szempontjából szinte optimálisan alakultak az időjárási körülmények, míg 2009-ben ismételten aszályos, kedvezőtlen időjárással kellett megküzdenie a nak. Ezzel szemben ben a rendkívül csapadékos időjárás okozott gondot a termelőknek, komoly ár-és belvízkárok érték a mezőgazdaságot. Mindezek következtében szinte valamennyi vizsgált szántóföldi növény hozama romlott az előző évhez képest. Az általunk vizsgált meghatározó ban a búza termésa osan 3,8 tonna/hektáros szintet ért el, ami 12 százalékkal maradt el a évi értéktől. Hasonló változások jellemezték a többi kalászos gabonát is. Gyakorlatilag 4 tonna/hektár alatt maradtak a termésok a triticale és a zab esetében a hektáronkénti 3 tonnát sem érték el az üzemek. A kukorica azon kevés növény közé tartozik ahol csekély mértékben (2 százalék), de nőttek az termések 2009 és 2010 között. A meghatározó által 2008-ban hektáronként elért 8,4 tonnás hozamról már akkor lehetett tudni, hogy os időjárási körülmények között ezt nem lehet megismételni. Az azonban mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a következő az időjárás szempontjából kedvezőtlen két évben az termések meghaladták a 7 tonna/hektáros szintet, ami nem tekinthető rossznak. Az olajnövényeket gyakorlatilag a kalászosokhoz hasonló tendenciák jellemezték. A 14 és 16 százalékos százalék Termésmennyiség megoszlása Átlaghozam Centrumtól Centrumtól centrum jobbak rosszabbak (±10 százalék) Búza Őszi árpa Tavaszi árpa Triticale Zab Kukorica Napraforgó Repce Cukorrépa Szója Silókukorica Lucerna Megjegyzés: a. napraforgó és repce hozamcsökkenés csak az előző évi kiváló terméseredményekhez viszonyítva jelent visszaesést, mert mindkét ágazatnál hektáronként osan 2 tonnát meghaladó termést takarítottak be a 2010-ben. A cukorrépáról és a szójáról az állapítható meg, hogy a 2009-es hozamokat 6 százalékkal felülmúlták a cukorrépa termelők 2010-ben, míg a szójánál megismételték az előző évi kedvező eredményeket a. A vizsgált tömegtakarmányok közül a silókukorica termése mindössze 2 százalékkal mérséklődött 2009-hez viszonyítva. Ezzel szemben a lucernatermelők hektáronként már 7 százalékkal kevesebb terméket takarítottak be 2010-ben, mint az előző évben. Ez azért érdemel figyelmet, mert az állattenyésztés jövedelemhelyzete nagymértékben függ a takarmány költségektől, illetve az áraktól. Természetesen az ökológiai és ökonómiai feltételeikben differenciált mezőgazdasági üzemekben az elért termésok is eltérőek. A közölt adatokból megállapítható, hogy a szántóföldi növények hozamaiban az tól kedvezőbb és kedvezőtlenebb csoport között 1,8-2,6-szeres különbség alakult ki 2010-ben. A legkisebb eltérés (1,8-szeres) a cukorrépánál található, melynek oka a már említett koncentrált termelői körrel és az ehhez kapcsolódó egységesebb termesztéstechnológiával hozható összefüggésbe. A meghatározó vetésterülettel rendelkező ágazatoknál a két szélső csoportba tartozó üzemek hozamai között 1,9-2,1-szeres volt a különbség. Így például a búzánál a kedvezőbb csoportba tartozó 16