ÉRTÉKELÉS 2012/2013 nevelési évről
|
|
- Flóra Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PALOTAI VADVIRÁG ÓVODA Budapest 1154 L. utca Telefon: OM: ÉRTÉKELÉS 2012/2013 nevelési évről Elfogadva: augusztus Nevelőtestület által Iktsz:./2013
2 Bevezetés: 2012/13. tanév: Ez az év is rengeteg változással kezdődött, a folyamatosan változó törvények miatt a tanévben több óvodai dokumentációt kellett felülvizsgálni és módosítani.( Házirend, SZMSZ, Juttatási szabályzat, Pedagógiai Program) A munkámat segítette, hogy ben sikeresen megválasztottuk a Közalkalmazotti Tanács tagjait, két évre. A következő tanévben újra kell választani ill. megerősíteni poziciójukat. Segítő munkáját köszönöm Sámsonné Vezendi Erikának. A vezetői feladataim ellátásában, Virágné Dorogi Csilla és Juhász Ferencné segített ebben az évben is. Köszönöm egész éves munkájukat! A tanév kiemelt ellenőrzési szempontja a testnevelés foglalkozások levezetése volt. Minden óvodapedagógus szakmailag kifogásolhatatlan teljesítményt nyújtott, a foglalkozások színesek és változatosak voltak. A következő tanév feladata, hogy az új testnevelés módszertannak megfelelve beépítsük ezen ismereteinket a mindennapok gyakorlatába. Kiemelkedő foglalkozást mutattak be: Sámsonné Vezendi Erika, Alker Margit, Nyíri Ferencné. Kérem, hogy szakmai tudásukat adják át a kollégáknak. Köszönöm minden munkatársamnak az egész éves munkáját!
3 I.TANÜGYIGAZGATÁS:: A 2012/13 tanévben is számos adatot kellett szolgáltatni az: Oktatási Hivatal felé, megújították a KIR rendszert, minden óvodás oktatási azonosítót kapott, ill. be kell jelenteni óvodába-lépéskor és távozáskor is. IHF-KKS iroda felé( étkezési adatok kedvezmények szerint havonta, létszámadatok.) Polgármesteri Hivatal felé ( normatíva igénylés-és lemondás) GMK felé( karbantartási igények, tisztítószer, stb..) január óta működik a Gondnoki rendszer, az óvodánk az LG04 gondnoksághoz tartozik a Micimackó és Kontyfa iskolával együtt. Vezetője: Szabó Zoltán, műszaki gondnok: Bella Tibor. Az együttműködés nehézkesen indult, mivel tisztázatlanok voltak a gondnoki kompetenciák, hatáskörök és a gondnokok hozzáállása is megkérdőjelezhető volt. Én, mint óvodavezető a munkájukkal semmilyen téren nem vagyok megelégedve, nincs értelme az ő itt-létüknek, mivel nem csinálnak semmit, csak hetente egyszer bejárják az óvodákat, felírják a feltárt hibákat, amit nem javítanak meg. A gondnokság másik problematikus területe a kertgondozás. A mézes óvodából elvették Mautner Béla kertészt, azóta az óvoda udvara elhanyagolt, a szükséges és elégséges munkák, sincsenek ellátva. Ezen igényemet már jeleztem a GMK igazgatói felé, a kertészeti ellátáson még van mit javítaniuk.
4 Az adatok szolgáltatása, pontosak és határidőre teljesítve lettek. A mulasztási naplók adatainak ellenőrzése továbbra is kiemelten fontos volt, a következő tanévtől már az új felvételi és mulasztási naplót használjuk. Az óvodai csoportnaplók ellenőrzése a tanév során szúrópróbaszerűen lettek megvalósítva, elmondható, hogy a naplók vezetése precíz, pontos volt. A naplók egységes képet mutatnak, a következő tanévtől a változtatásoknak megfelelően vezetjük ezeket. Köszönöm minden óvodapedagógus precíz adminisztrációs tevékenységét. Külön köszönetet érdemel a Balla Beáta vezette munkaközösség, melynek munkája során megújúlt a gyermeki fejlődést nyomonkövető rendszerünk, melyet szeptembertől folyamatosan bevezetünk. Köszönetemet fejezem ki Tóthné Tímár Katalinnak, aki a teljesítményértékelő lapokat megcsinálta minden foglalkozási ágra. II. Intézményi adatok: Gyermeklétszám: szept szept június Létszám SNI HHH és HH 3gyermek június
5 vagy T.B Tanköteles Iskolába menők Óvodában marad 10 6 Beiratkozás: ( május 6-10 között) Beiratkozott Felvett 43+7 mézesből 24 Más óvoda felvette A 2012/13 tanévben az SNI- gyermekek száma 5főre nőtt. Az SNI-s gyermekekkel Takács Gabriella logopédus a.. fő beszédhibás gyermek mellett, heti 3 alkalommal foglalkozott a csoportban dolgozó óvodapedagógusokkal együtt, akik feladat-ellátási tervet készítettek számukra. Köszönöm munkájukat! Az idei tanévben sor került az alapító okiratok módosítására, melynek célja az volt, hogy az óvodák egy-egy speciális nevelési igényű gyermek ellátását felvállalják kerületi szinten. Az SNI ellátás folyamatosan kerül kivezetésre ban 8 fő lett a Nevelési Tanácsadóba küldve iskolakészültségi vizsgálatra. Ebből 4.fő iskolába mehet, és 4fő óvodában marad. Várható létszám szeptember 2-től:
6 összesen II. SZEMÉLYI FELTÉTELEK: Engedélyezett álláshelyek: 28,75 fő Ebből: Óvodapedagógus és pedagógiai asszisztens 10 6 dajka 6 4 egyéb( óvodatitkár,konyhai kisegítő) 1.75 óvodavezető ban sikeres nyelvizsgát tett: Vizi Rózsa és Kisbári Rita, így ők azóta, mint óvodapedagógusok dolgozhatnak. Ruszóné D. Tímea a nyáron próbálkozik án az óvoda óvodatitkára családi okok miatt hirtelen távozott, helyette június 10.-től Mándiné Szentes Zsuzsanna dolgozik, jelenleg próbaidőben. A következő tanévben az álláshelyek száma nőhet, mivel az új köznevelési törvény erre lehetőséget ad ( ped.assziszt.,gondozó, óv.pszichológus) Az álláshelyek pályáztatása akkor lehetséges, ha az állami döntéshozók hozzárendelik a megfelelő összeget.
7 A tanév során a belső munkaszervezés eredménye, hogy a hiányzások ellenére, zökkenőmentesen valósult meg a helyettesítések megszervezése. Köszönet ezért a helyettesítést végző kollégáknak, és Zelman Zsuzsannának, aki mindig kisegíti az óvoda pedagógusait. A 2012/13-tanévben 3 gyermekbaleset volt, melyet jelenteni kellett. Kérek ezért mindenkit, hogy a megelőzésre fektessünk hangsúlyt. III. TÁRGYI FELTÉTELEK: Sajnos elmondható, hogy ez a tanév sem hozott lényeges javulást óvodáink műszaki állapotában. Ennek egyik döntő oka, hogy a költségvetés módosítások, elfogadása csúszik a Képviselőtestület belső vitái miatt. A évi költségvetésünkből, már kikerültek a beszerzések (tisztítószer, irodaszer) és karbantartási,felújítási előirányzatok. Ezekkel a GMK rendelkezik. Mindezekből kiderül, hogy az óvoda rendkívül nehéz helyzetben van, csak reménykedni tudok abban, hogy a következő évben a megfelelő helyen levonják a megfelelő tanulságokat és változtatnak rajta. IV. AZ ÓVODA NEVELŐMUNKÁJÁNAK ELLENŐRZÉSE: 1, Belső ellenőrzés: pedagógiai dokumentáció
8 minősítés gyermekvédelem tehetséggondozás nevelésmentes napok kihasználása Az óvoda alapvető feladata az egészséges személyiségfejlesztés mellett az iskolai életmódra való felkészítés lett. A gyermek kíváncsiságára, megismerési vágyára alapozva tervezzük nevelési feladatainkat, megfelelő módszerek és eszközök alkalmazásával érjük el, hogy gyermekeink problémamentesen kezdhessék meg az iskolát. A két óvoda sajátos arculatának megfelelően valósítja meg a tervezést. Ez év feladata volt a gyermeki fejlődés nyomon- követésének a dokumentációban való egységesítése. E célkitűzésünk sikerrel járt. A csoportnaplók folyamatos ellenőrzésének a célja is az volt, hogy a következő tanévtől már hatékonyan és az új elvárásoknak megfelelően dolgozzunk. A gyermekvédelmi feladatok megszervezése az óvodavezető feladata, ezért ebben az évben a tag-óvodavezetővel együtt Bihariné Elek Mónika járt a FIÓKA által szervezett előadásokra, megbeszélésekre. A tanév tapasztalat volt, hogy megnövekedett a jelentések száma ( óvodalátogatás elmulasztása, családi gondok, beiratkozás elmaradása miatt) A következő tanévben még rendszeresebb ellenőrzést igényel az óvodaköteles gyermekek mulasztásának figyelemmel kisérése, a kedvezmények nyilvántartása. A tehetséggondozás terén még gyerekcipőben járunk, de úgy gondolom, ha a kollégák olyan gyermekre lesznek figyelmesek, aki valamilyen területen kiemelkedően teljesít,
9 azt maximálisan támogatják. A következő tanév feladatai közé újra tervezem a tehetséggondozást. A nevelésmentes napok szervezésénél igyekeztem úgy tervezni, hogy ezek mindig szakmailag hasznosnak bizonyuljanak. Az elsősegély-tanfolyamot szeretném minden évben megismételni. A tanév során annyi törvényi változás volt, hogy a legtöbb nevelésnélküli napot erre használtuk. Várom továbbra is ötleteiteket színvonalas szakmai programok megvalósítására. 2, Óvodai programok: Óvodáink színes programokkal gazdagítják gyermekeink mindennapi életét. A szervezés az óvoda vezetőinek és a csoportos óvodapedagógusok együttes munkájának eredménye. Továbbra is fontosnak tartom, hogy a hagyományainkat ápoljuk, de képesek legyünk a megújulásra. A tanév kiemelkedő programjai, közé kell sorolni az Mihály-napi rendezvényét és a óvoda 2. alkalommal megrendezett családi napját! További programok voltak: nyílt napok, ünnepek, kirándulások a nagycsoportosoknak, múzeum-és planetárium látogatások, zenés gyereknapi műsorok,arcfestések, farsangi rendezvényeink,stb. Köszönöm minden kollégának az év során a rendezvények lebonyolítására fordított munkáját! A 2013/14-es tanévtől is hasonló változásokat várok, és bízom benne, hogy ilyen jól működő kollektívával a nehézségek ellenére is minden változásnak eleget teszünk.
10 Ehhez a munkához kívánok kitartást és jó hozzáállást! V. AZ ÓVODA KÜLSŐ KAPCSOLATAI: Az IHF-KKS osztállyal a kapcsolat szakmailag megalapozott, az együttműködés kifogástalan. Tiszai Árpád köznevelési referens segíti az óvodavezetők munkáját. A Kolozsvár Általános Iskolával továbbra is jó kapcsolatunk van, őrizzük az elmúlt években kialakult hagyományainkat ( oviolimpia, közös szülői értekezletek, látogatások) A Nevelési Tanácsadóval kapcsolatunk jó, a következő évtől a szakszolgálatok törvényi változásai miatt új kihívások elé nézünk, főleg az SNI ellátás során. A GMK vezetőivel a kapcsolatunk jó, a kollégáik segítőkészek, a lehetőségeikhez képest mindent megtesznek a közös munka jobbítására. Köszönöm mindenkinek az egész éves munkáját! Nedoba Katalin óvodavezető Budapest, július 31.
11 LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK: A Palotai Vadvirág Óvoda 2012/2013-es tanévre szóló értékelését a nevelőtestület. %-os arányban elfogadta. Az értékelést a Szülői munkaközösség megismerte. Az SZMK részéről:... A nevelőtestület a jelenléti ív szerint. Nedoba Katalin Budapest, augusztus
PALOTAI VADVIRÁG ÓVODA. Budapest 1154 Aulich utca 46-64. Telefon: 417-23-61 OM: 201553. Munkaterv 2013/2014. Elfogadva: 2013. augusztus.
PALOTAI VADVIRÁG ÓVODA Budapest 54 Aulich utca 46-64. Telefon: 47-23-6 OM: 20553 Munkaterv 203/204 Elfogadva: 203. augusztus. Óvodai munkaterv 203/204. nevelési év Iktatószám:.B/ 288 / 203. ÁLTALÁNOS ADATOK
RészletesebbenA Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály
Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2013-2014. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője
RészletesebbenNyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2014-2015. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:
RészletesebbenAz előterjesztés száma: 98/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,
RészletesebbenK Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenKözzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.
A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata
RészletesebbenPásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök
Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére
RészletesebbenNÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT
NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2016/2017.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti
RészletesebbenVáltozások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( )
Rozmis Attiláné Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak (2015.09.01.) Az elmúlt és az idei évben több ponton is megváltozott a köznevelést
RészletesebbenZuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz -
4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-8697-5 /2016. Ügyintéző: Kissné Orosz Anita ELŐTERJESZTÉS - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
RészletesebbenSzekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2016/2017. nevelési
RészletesebbenKertvárosi Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2017/2018 nevelési év. 1. Szervezeti, személyzeti adatok. A közfeladatot ellátó szerv: Kertvárosi Óvoda
KÖZZÉTÉTELI LISTA Kertvárosi Óvoda 2017/2018 nevelési év 1. Szervezeti, személyzeti adatok A közfeladatot ellátó szerv: Kertvárosi Óvoda 2800 Tatabánya, Bakony u. 1/A. Tel/fax: 06/34-426-448 e-mail: kertvarosi.ovoda.tb@gmail.com
RészletesebbenTagóvoda vezetői Munkaterv 2017/2018-as tanév. Tagóvoda vezető: Sánta Ábelné
i Munkaterv 2017/2018-as tanév : A tagóvoda vezetésével a 2016/2017-es tanévtől bíztak meg először, ezen tanév a második évem lesz a közösségben, mint tagóvoda vezető. Megtisztelő és sok kihívással tele
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.
RészletesebbenA fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.
A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézményalapító és fenntartó szerve: Pécs M.J. V. Önkormányzata
RészletesebbenBeszámoló. Napsugár Óvoda Vezetőjétől Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról
Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. Beszámoló A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról Nyírmada, 2014. május 25. Tisztelt Képviselő-testület! Óvodánk elmúlt egy évi
RészletesebbenNEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA
RészletesebbenKülönös közzétételi lista nevelési év
Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607
RészletesebbenTündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista. 2014. október 16.
Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School Közzétételi lista 2014. október 16. 1 Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School nevelési oktatási intézményi Közzétételi listája A kormány 229/2012 (VIII.
Részletesebben(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2015/16. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti
RészletesebbenINTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre
Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről
RészletesebbenOM azonosító:
A Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó a OM azonosító: 036473 Készítette: óvodavezető
RészletesebbenVÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
VÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény Vároamajori Óvodák neve A közoktatási intézmény címe 1122 Bp. Városmajor utca 59/b.
RészletesebbenO vodai Belso O ne rte kele s. Inte zme nyi o ne rte kele s
1 O vodai Belso O ne rte kele s Inte zme nyi o ne rte kele s TARTALOMJEGYZÉK 1. Intézményi alapdokumentumok alapján történő önértékelés... 3 1. Alapító okirat... 3 2 2. Pedagógiai program:... 7 3. SZMSZ...
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július
RészletesebbenNEVELÉSI ÉV
Tarkarét ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013-2014. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista
ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi
RészletesebbenNYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE
Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE Gyırné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetıje Elfogadva:
RészletesebbenNEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI
RészletesebbenÉves Önértékelési Terv os nevelési év
Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14 Tel: 52/273-180, e-mail: ovodavezeto@egyovig.hu www.egyovig.hu OM azonosító: 200463 Éves Önértékelési Terv 2015-16-os nevelési év 1 2
RészletesebbenKülönös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462
RészletesebbenTÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:
RészletesebbenA 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
RészletesebbenAZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása
RészletesebbenMélykút Város Önkormányzat Óvodája
Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
RészletesebbenAktualitások az óvodai intézményi működésben
Aktualitások az óvodai intézményi működésben 1 Európai kitekintés EU 2020 Stratégia 95% Hazai sikerek 95,2% Pályázatok 9200 Életkor Létszám arány 2010 Létszám arány 2016-2017 3 éves 74,1% 84% 2 Óvodai
RészletesebbenOM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A
2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete
RészletesebbenIntézményi közzétételi lista a es nevelési évre
Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 06-20/4188169 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2018-2019-es nevelési évre
RészletesebbenGyermekvédelmi munkaterv 2014 2015
Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet
RészletesebbenOrgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: Orgovány Kölcsey u.1. 76/
Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 202188 6077 Orgovány Kölcsey u.1. 76/376-378 email: orgovoda@freemail.hu Különös közzétételi lista a 2016/2017 nevelési évről A kormány 229/2012
RészletesebbenNyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 NYITNIKÉK ÓVODA 2010-2011. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője Elfogadva:
RészletesebbenGYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.
Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu
RészletesebbenIntézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 66/324-462 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
RészletesebbenTakácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018 nevelési év A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23. 1.2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése
RészletesebbenBELEGI PITYPANG ÓVODA
BELEGI PITYPANG ÓVODA 7543 Beleg, Rákóczi u. 163. Tel.: 0620/3412722 PEDAGÓGIAI MUNKATERV 2018/2019. NEVELÉSI ÉVRE Készítette: Szabó Gáborné óvodavezető Bevezetés Az elmúlt nevelési év számos feladat teljesítését
RészletesebbenSZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12.
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. Az óvoda általános adatai 1.1. Neve: Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodája 1.2. Címe: 1142 Budapest, Ungvár u. 12. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó
RészletesebbenERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre
ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 206-207-es nevelési évre Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda 078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 35-9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu
RészletesebbenLÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698
LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698 Készült a 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint Hatályos: 2016. október 01.-től Cegléd, 2016. szeptember
RészletesebbenErzsébetvárosi Dob Óvoda
Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről
Részletesebben4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
Részletesebbenos NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenFeladatok a 2010/11 nevelési évre
Feladatok a 2010/11 nevelési évre 1. Az óvoda mikrokörnyezete 1.1. Személyi feltételek Városi Óvoda és Bölcsőde álláshelyeinek a száma szeptember 15-től 2 gondozónői álláshellyel gyarapodott, dolgozói
RészletesebbenKészítette: Pajor Andrásné óvodavezető
A Szombathelyi Napsugár Óvoda pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata Készítette: Pajor Andrásné
RészletesebbenNEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló
RészletesebbenSzigethalom Önkormányzat 2315 Szigethalom, Négyszínvirág Óvoda Rákóczi u. 145. KIVONAT. 2009. szeptember 24 i ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Szigethalom Képviselő-testületének 2009. szeptember 24 i ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT 298/2009. (IX.24.) Kt. Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete Négyszínvirág Óvoda Intézményi
RészletesebbenAz óvoda működésének alapvető jogszabályi előírásai 2013/2014. nevelési év
Az óvoda működésének alapvető jogszabályi előírásai 2013/2014. nevelési év Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény (módosításokkal!) Nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
RészletesebbenÓvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola
Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény
RészletesebbenSzervezeti, személyzeti adatok
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat
RészletesebbenLiliom Óvoda. Munkaterve 2018/2019.
Liliom Óvoda Munkaterve 2018/2019. Készítette: 1 Tartalomjegyzék Bevezető 3.old. 1. Fogadó óra rendje 3.old. 2. Gyermeklétszám adatok 3.old. 3. Intézményi adatok 3.old. 4. Az információ áramlás szintjei
RészletesebbenKülönös Közzétételi lista. Óvoda nevelési év
Különös Közzétételi lista Óvoda 2018-2019. nevelési év 1. Az óvodai felvétel rendje Nkt. VIII. (1) Az óvoda két és fél éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, illetve a tankötelezettség
RészletesebbenGYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
RészletesebbenANGYALKERT MAGÁN ÓVODA OM: , Kecskemét, Bánk bán u.5. tel.:
Fenntartói értékelés az Angyalkert Magán Óvoda 2017-2018. évi működéséről, a pedagógiai program végrehajtásáról, az intézményben folyó szakmai munka eredményeiről Intézmény OM azonosítója:202749 Intézményvezető:
RészletesebbenJavaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható
RészletesebbenNÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT
NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2015/2016.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény
RészletesebbenZuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenGyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma
4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő
RészletesebbenKISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /
KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV
RészletesebbenBeszámoló. ,Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról.
,Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. Beszámoló A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról. Nyírmada, 2012. augusztus 31. Tisztelt Képviselő-testület! Óvodánk elmúlt egy
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23. 1.2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése
RészletesebbenINTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)
Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv
RészletesebbenIntézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
RészletesebbenJavaslat a 2014/2015. nevelési év értékelésének szempontjaira
Javaslat a 2014/2015. nevelési év értékelésének szempontjaira Tisztelt Humán Bizottság! A korábbi évekhez hasonlóan készült el az az értékelési szempontsor, illetve néhány, az összehasonlítást segítő táblázat,
RészletesebbenÖsszegzés. a Váci Deákvári Óvoda 2017/2018 nevelési év éves beszámolójáról
ikt.sz.: 1114./2018. Összegzés a Váci Deákvári Óvoda 2017/2018 nevelési év éves beszámolójáról Készítette: Szinovszki Ágnes Váci Deákvári Óvoda óvodavezető 1.-1037./2018. iktatószámmal ellátott Váci Deákvári
RészletesebbenGyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012 (VIII.28) korm.rendelet 23 (2) értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény neve KIMBI Óvoda A közoktatási
RészletesebbenA L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről
RészletesebbenReferencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség
BESZÁMOLÓ - ÉRTÉKELÉS 2017-2018 Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség Kitűzött célok voltak (Munkaterv alapján) A referencia intézményi és bázisintézményi szolgáltató
RészletesebbenLogopédiai ellátás a Hegyvidéken
Logopédiai ellátás a Hegyvidéken Kezdetek Törvényi mérföldkövek 1969. Főv. VB. utasítása minden kerületre kiterjedő log. ellátás megszervezése 1972. Miniszteri rendelet szakmai irányelvek a log. csoportok
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: foldesovoda@gmail.com Iktatószám: 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi
Részletesebben5600 Békéscsaba, Penza Ltp. 19. INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN
INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN Intézményünk neve, címe: Székhely: Telephely: Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár utcai Óvoda 5600 Békéscsaba, Penza Ltp. 19 Penza lakótelepi
RészletesebbenNEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat
RészletesebbenÓvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
RészletesebbenORBÁNHEGYI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV
ORBÁNHEGYI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény neve Orbánhegyi Óvodák A közoktatási intézmény címe 1126 Budapest Orbánhegyi út 3/a.
RészletesebbenKerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ :
Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/541-434 :37/541-433 : polgarmester@kerekharaszt.hu /2016. Előkészítésben közreműködött: Ludányi Brigitta köznevelési referens
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelete 23 ( ) alapján az alábbi adatok kerülnek közzétételre: 1. Felvétel, beiratkozás Felvétel: Az óvodai felvétel jelentkezési
RészletesebbenBudakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére
Budakalász Város Polgármestere 99/2014.(VI.03.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014. június 3-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde működésével kapcsolatos
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenGézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvoda. Reszort feladatok elosztása a pedagógiai munkát végző kollegák között 2017/2018-as nevelési évben
Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvoda Reszort feladatok elosztása a pedagógiai munkát végző kollegák között 2017/2018-as nevelési évben Pedagógus neve Reszort feladata Határidők Fésűs Orsolya Évente 2x december
Részletesebben