A SOTE BIOFIZIKAI INTÉZETE ALAPÍTÁSTÓL NAPJAINKIG ( )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SOTE BIOFIZIKAI INTÉZETE ALAPÍTÁSTÓL NAPJAINKIG (1948-1996)"

Átírás

1 Forrás: Fizikai Szemle, No. 1. Tarján Imre a Magyar Biofizikai Társaság tb. elnöke, a SOTE Biofizikai Intézet ny. igazgatója A SOTE BIOFIZIKAI INTÉZETE ALAPÍTÁSTÓL NAPJAINKIG ( ) Az Intézet több más orvosi elméleti intézettel és klinikával együtt 1948-ban létesült a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán. Eredeti neve: Orvosi Fizikai Intézet. A gondolatot Szent-Györgyi Albert vetette föl az évi októberi kari ülésen. Az Intézet jelenlegi nevét ban vette föl. Az intézet vezetői: Koczkás Gyula, Tarján Imre, Rontó Györgyi. A tudományos eredmények elismeréseként 1961-ben az MTA az Intézetben tanszéki kutató csoportot létesített. A Kristályfizikai Tanszéki Kutatócsoport néven működő egység 1975-ig állt fenn, ekkor ugyanis az MTA a munkakörülmények javítása érdekében több sikeres csoportja számára új épületet emelt a Budaörsi úton, és a csoportokat MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai (MTA TTKL) néven egyetlen intézménybe vonta össze. Nagyobbrészt a mi csoportunkból (kisebb részben a BME-n működő, volt Gyulai-féle tanszéki kutatócsoportból) alakult meg a TTKL Kristályfizikai Kutatólaboratóriuma (KFKL). Ennek eddigi igazgatói előzőleg Intézetünk munkatársai voltak: Voszka Rudolf, 1990-Jánszky József től az Akadémia és az Egyetem közötti megállapodás szerint az Egyetem Biofizikai Intézete az MTA TTKL Biofizikai Kutatólaboratóriumának (BFKL) kihelyezett részlegeként is működik. A Laboratórium vezetője az egyetemi intézet mindenkori igazgatója, jelenleg tehát Rontó Györgyi. Oktatás Feladatok Az Intézet a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának oktatási egységeként létesült, de már az 50-es évek elejétől, vagyis a három karú önálló Budapesti Orvostudományi Egyetem megalakulásától kezdve mindhárom karon (Általános Orvostudományi [ÁOK], Fogorvostudományi [FOK], Gyógyszerésztudományi [GYK]) ellátja az orvosi fizika (gyógyszerész fizika) majd a biofizika oktatását. Konkréten: az I. és a II. félévben heti 2,5 illetve 2 óra tantermi előadás és mindkét félévben heti 2,5 óra laboratóriumi gyakorlat. Az említett adatoktól csak rövid időszakokra terjedő eltérés fordult elő. - Az tanévvel bezárólag a gyógyszerész matematika oktatását (előadás és szeminárium) is az Intézet látta el. Különösen magas volt a hallgatói létszám a 70-es évek végén, például az ÁOK-n körülbelül 500, a FOK-on körülbelül 150 (a 60-as évek elején körülbelül 200 fő!), a GYK-n körülbelül 150 fő. Az összlétszám elérte tehát a 800 főt. Ez a szám a körülbelül 70 magyarul tanuló külföldi diákot is magában foglalja. A létszám az utóbbi, restrikciós években csökkenőben van, a jelenlegi összlétszám körülbelül 500 fő. A magyar nyelvű előadásokon és laboratóriumi gyakorlatokon kívül az közötti években az ÁOK-n német nyelven is oktattunk, NDK állampolgárságú diákokat: három alkalommal

2 hallgató jött hozzánk és 2-2 évet abszolváltak nálunk. Zömük - a kormányközi megállapodás szerint - otthon folytatta tanulmányait. A 80-as években ismét elkezdődött Egyetemünk mindhárom karán az idegen nyelvű oktatás, ekkor már a politikai relációktól függetlenül: 1983-tól német, 1989-től angol nyelven is. Mindegyik esetben egy évfolyamon 100-nál több hallgatónk volt, jelenleg például körülbelül 120 német és körülbelül 200 "angol" diákkal foglalkozunk. Az angol nyelven tanuló hallgatók zöme görög, ciprusi, izraeli, újabban a skandináv országokból is jönnek. Így a hallgatói összlétszám, azaz magyar, német, "angol" együtt ma is körülbelül 800 fő. Ennek megfelelően heti tanrendi elfoglaltságunk körülbelül 15 óra előadás és körülbelül 140 óra laboratóriumi gyakorlat. Az oktatói-kutatói létszám az évek során erősen változott. Az egyetemi státuszon lévő diplomások száma maximálisan 20-ig emelkedett, jelenleg például körülbelül 15 fő. Akadémiai státuszon legtöbben a 70-es évek első felében voltak: 7 fő ben, a "szétváláskor" ők a TTKL KFKL állományába kerültek át. Azóta csak 2-3 fő szerepel akadémiai állományban. Az utóbbi években egyre nagyobb számban dolgoznak az Intézetben ösztöndíjas doktoranduszok, jelenleg 5 fő. Az oktató munka zömét az "egyetemiek" végzik, de részt vesznek az oktatásban az "akadémiaiak", sőt az ösztöndíjas doktoranduszok is. A reguláris oktatási elfoglaltságon kívül szabadon választható foglalkozásokat is tartottunk/tartunk. Régebben konzultációkat és speciális kollégiumokat hirdettünk meg, most ezeken kívül, ugyancsak előadások meghirdetésével, részt veszünk a IV. és V. éves hallgatók számára közzétett úgynevezett klinikai fakultációk tartásában is. Az első előadási jegyzet az 50-es évek elején, az első tankönyv 1963-ban jelent meg "Fizika orvosok és biológusok számára" címmel (Tarján I., Medicina). Folytonos átdolgozásokon át ben a 7. kiadás jelent meg. A 4. kiadástól kezdve a könyv címe: A biofizika alapjai (Szerkesztő előbb Tarján I., majd Rontó Gy., Tarján I., Medicina). A 2. kiadás orosz és lengyel, az utolsó kiadások pedig angol és német nyelven is megjelentek. Az utóbbi aknát a cím annyiban változott, hogy az orvosi orientáltság már a címben is kifejezésre jut. A laboratóriumi gyakorlatokra való felkészülést az Intézet munkaközössége által összeállított "Biofizikai gyakorlatok" című kiadvány is segíti, ami az évtizedek alatt ugyancsak számos átdolgozáson ment keresztül. Megjelent angolul és németül is. Szempontok Oktatásunk, mint említettem, az orvos-, illetve a gyógyszerképzést szolgálja. Ennek megfelelően válogatott témákat tárgyalunk a fizika, fizikai kémia, orvosi fizika, biofizika stb. területéről. E megállapítás nemcsak az előadásokra, hanem értelemszerűen a laborgyakorlatokra is érvényes. Mindegyik a biológia mellett a fizika is felvételi tárgy volt. A felvételi vizsgára való felkészülést nulladik évfolyamnak tekinthetjük, és anyagát ismertnek tételezzük föl, építünk rá. Így válik lehetővé, hogy a rendelkezésre álló szűk keretek között speciális, az orvosképzést szolgáló programot valósíthassunk meg. Oktatási anyagunk és módszereink állandó korszerűsítésére súlyt helyezünk. Így került sor például már az 50-es évek elején, tehát nemzetközileg is meglehetősen korán, a radioaktív nyomjelzés elméleti és gyakorlati tárgyalására, a 80-as években a számítógépek sokoldalú (modellezés, szemléltetés szimuláció révén stb.) alkalmazására, az elektronikai képalkotási módszerek ismertetésére, az utóbbi években pedig a környezetvédelemre vonatkozó ismeretek kibővítésére. Tudományos kutatási programunk jelentősen segítette e törekvésünket. A tankönyvi és az előadási anyag bizonyos mértékben eltér egymástól: az utóbbi mindig előbbre jár. A két anyag kiegészíti egymást. Határterületről lévén szó, fokozott gondot fordítunk mind az előadások, mind a laborgyakorlatok pedagógiai (didaktikai) kidolgozására is, hogy minden világos, jól érthető

3 és ugyanakkor szakmailag korrekt legyen. Az oktatási (tartalmi és módszertani) szempontok érvényesítése, egységesítése érdekében oktatói megbeszéléseket tartunk. Ezeken az új, bevezetésre kerülő laborgyakorlatok, a vizsgáztatás lebonyolítása, az elmúlt félév értékelése, az új félév beindítása stb. kerülnek megtárgyalásra. Az előadásokon, valamint a laborgyakorlatokon elhangzó anyagok összehangolása érdekében az 50-es években néhány oktató rendszeresen, mások csak alkalmanként meghallgatták a tantermi előadásokat. A látogatásokat olykor tanulságos vita követte. Ez által a gyakorlatvezetők könnyebben tudták a hallgatókat eligazítani, ha problémáik adódtak az előadáson hallottakkal kapcsolatban. Az új munkatársak (doktoranduszok) ma is rendszeresen részt vesznek az előadásokon, a "régiek" csak külön érdeklődésből. - Az 50-es, 60-as években bevett szokás volt az is, hogy a tanulmányi felelősök időnként hospitáltak a laborgyakorlatokon. Tapasztalataikat azután megbeszélték a gyakorlatvezetőkkel. A kezdő kollégák, mielőtt "önállósulnának" ma is hospitálni kötelesek a tapasztaltabbaknál. A laborgyakorlatokon csaknem kizárólag kvantitatív, méréssel kapcsolatos feladatok szerepelnek. - A gyakorlatok műszerezettségét igyekeztünk mindig olyan színvonalon tartani, hogy egy alkalommal egy gyakorlati csoport párokra bontva ugyanazt a mérést végezhesse el. Mindegyik gyakorlatnak előírt programja van. A következő heti, előre kijelölt gyakorlatra hallgatónak és oktatónak egyaránt fel kell készülnie. A gyakorlatok a vezető állandó jelenléte és ellenőrzése miatt, fegyelmezetten mennek végbe. Az elvégzett mérésekről a hallgató jegyzőkönyvet készít, amit a gyakorlatvezető rendszeresen ellenőriz. A gyakorlatokon a jelenlétet ellenőrizzük, de előadásokon nem tartunk katalógust. Külföldi látogatók kivétel nélkül elismeréssel nyilatkoztak és nyilatkoznak ma is oktató munkánkról, előadásokról, gyakorlatokról egyaránt: mind tartalmi, mind szervezeti vonatkozásban példaértékűnek tartják. Ezt támasztja alá a tankönyvről megjelent recenziók egy része és az angol nyelvű kiadás keresettsége is. Amikor a fenti megállapításokat leírtam, elsősorban az AOK-s szokásainkra gondoltam. Mindez azonban lényegében a másik két karon végzett munkánkra is érvényes, sőt értelemszerűen a gyógyszerész matematika oktatásunkra is igaz volt. Kiegészítő tevékenység Munkatársaink között többen, főként olyanok, akik az indulás időszakában kerültek az Intézethez, hivatásos oktatók is voltak, amennyiben gimnáziumi tanári oklevéllel rendelkeztek. Néhányan előzőleg a híres-neves Trefort-utcai, úgynevezett minta-gimnáziumban is működtek, mint vezetőtanárok. Ők, az 50-es években, a közkívánságnak is eleget téve, széleskörű kulturális tevékenységet fejtettek ki: mindennapi intézeti feladataik mellett tankönyveket írtak középfokú iskolák számára, különböző továbbképző tanfolyamokon és közművelődési rendezvényeken előadtak stb. Intézeti oktatómunkánkhoz közvetlenül kapcsolódó tankönyvírási tevékenységünkről már szóltam. Ezen kívül közleményben foglalkoztunk pedagógiai (didaktikai) kérdésekkel is, ezekre az első évtizedekben különös súlyt helyeztünk. Tárgyink ugyanis az orvosképzésben határterületen helyezkedik el, ami az oktatás tekintetében speciális kérdéseket vet fel. Ezekkel foglalkoztunk az említett közleményekben. Oktatással foglalkozó cikkeink csaknem kizárólag magyarul jelentek meg. Nemzetközi kapcsolataink a kölcsönös látogatások alkalmával főként konzultációs szinten zajlottak le, és részünkről hallgatói laboratóriumi bemutatásokkal, videomagnó felvételek lejátszásával, vendégelőadások megtartásával egészültek ki. Itt teszek említést az egyetemi írásbeli és szóbeli felvételi vizsgák lebonyolításában való részvételünkről, ami a fizikával, mint felvételi tárggyal kapcsolatos, és ami az 50-es évek elejétől a

4 legújabb időkig minden évben körülbelül 3 hetes intenzív munkát jelentett az egész Intézet számára. Ez a munka a 80-as évek végéig nem csupán a három Kar magyar állampolgárságú jelöltjeire vonatkozott, hanem a magyarul tanuló külföldi jelöltek kiválogatását, sőt a szovjet zóna egyetemeire pályázó magyar diákok szakmai szűrését is jelentette. A posztgraduális képzésben való részvételünkkel kapcsolatban említem meg az orvosok és asszisztensek számára a radioizotópok alkalmazása témakörben tartott tanfolyamokat, amelyek lebonyolításában az 50-es évek közepétől mind a mai napig részt vesz Intézetünk. Az utóbbi években pedig az Intézet néhány munkatársa a Medicinális Lézercentrum által félévenként szervezett "lézertanfolyamokon" is tart orvosok számára előadásokat és laborgyakorlatokat. - A posztgraduális képzésben való szereplésünk az utóbbi években új és lényeges feladattal bővült: az Intézet ugyanis érdekelve van a SOTE-ELTE környezet-tudományi doktori programjában, mint annak akkreditált vezetője. Ezen kívül más SOTE illetve ELTE doktori programokban is részt veszünk témavezetőként vagy kurzusok tartásával. Az Intézetben folyó oktató-kutatómunka nemzetközi elismerését jelzi az az 1994-ben elnyert TEMPUS sjep pályázat, ami az ionizáló és nem ionizáló sugárzások hatásának és a károsító hatás megelőzésének oktatását célozza meg az alapozástól a teljes oktatási vertikumon keresztül a doktori programmal bezárólag. A projekt koordinátora az Intézet jelenlegi igazgatója, Rontó Györgyi. Tudományos kutatás ( közötti időszak) Főbb témák 1950-ben Tarján Imre, az új intézetvezető két témakört "hozott magával" és elindított egy harmadikat. Az előbbiek: kristályhibák, elsősorban az alkali-halogenid egykristályokban röntgensugárzás által keltett strukturális hibák, az úgynevezett színcentrumok vizsgálata; kristálynövekedés tanulmányozása és egykristályok növesztése tudományos és gyakorlati célokra, különös tekintettel a röntgen- és a radioaktív sugárzások detektálására. Új témakör: radioizotópok alkalmazása nyomjelzőként az orvosi-biológiai kutatásban és a diagnosztikában; műszerfejlesztés a nukleáris medicina bevezetése érdekében. A fenti program bizonyos súlypont-eltolódásokkal 1975-ig tartotta magát. Lényeges változást jelentett a 60-as évek első felében a molekuláris biológia irányába történő elmozdulás: bakteriofágok illetve nukleoproteidek és részrendszereik szerkezete és funkciója, valamint ezek megváltozásai közötti kapcsolat vizsgálata. Később a vizsgálatok a biológiai membránokra, illetve a lipoproteidekre és részrendszereikre is kiterjedtek. Néhány eredmény az közötti időszakból A szóban forgó időszakban kereken 400 közlemény jelent meg, közöttük - a tudományos cikkeken, disszertációkon, összefoglaló tanulmányokon kívül - egyetemi és különféle tanfolyami jegyzetek, középfokú tankönyvek is szerepelnek. Az idegen nyelven megjelent dolgozatok száma 110 körül mozog, több ezek közül klinikákkal, kórházakkal, más elméleti intézettel együttműködésben született meg. A sort még néhány szabadalom egészíti ki. A következőkben két érdekességet emelek ki az alkalmazások köréből: a radioaktív sugárzások (valamint a röntgen sugárzás) detektálására szolgáló egykristályok közül a NaI(TI) gyártását átvette a GAMMA gyár, és az általunk kidolgozott eljárással

5 előállított kristályai a 60-as évek elején Prágában a KGST országok közötti "versenyen" első helyezést értek el. A kristályok hazai gyártása (bizonyára tovább fejlesztett technológiával) ma is folyamatban van, és - tudomásom szerint - a termékek a nyugati piacon is keresett cikként szerepelnek; a nukleáris medicina általunk tervezett és részben el is készített eszközmodelljei alapján ugyancsak a GAMMA kialakított néhány termékfajtát, amelyek egy másik, Budapesten tartott versenyen értek el hasonló sikert. Ilyen termékfajta volt például a szcintikart, ami feltérképezi a szervezetbe került, illetve a szervezetbe vitt radioizotópokat és mint ilyen, a mai gammakamera elődjének tekinthető. Talán túlzás nélkül megállapítható, hogy eredmények közül egyeseknek az erkölcsi hatásuk mellett konkrét gyakorlati, sőt népgazdasági következménye is volt től napjainkig terjedő időszak Főbb témák 1975-ben az akadémiai kutatócsoport átszervezése és elköltözése természetesen tematikai változást is maga után vont. A kristályfizikai témák az MTA TTKL Kristályfizikai Kutatólaboratóriumába kerültek át, a SOTE Biofizikai Intézetében pedig egyeduralkodóvá váltak a nukleoproteidekkel és lipoproteidekkel kapcsolatos témák. Az idők folyamán mindkét helyen a programok nagy változáson mentek át. A KFKL munkájában a nem-lineáris optika kapott különös hangsúlyt: ilyen irányokat szolgáló kristályok növesztésével és tanulmányozásával foglalkoznak ma is, átfogva a teljes innovációs láncot a kiindulási anyagok tisztításától kezdve a növesztésen át a minőségvizsgálatig. A kristálynövesztés és minősítés területén a Laboratórium ma Európa ismert és elismert kutatóközpontja. Külön említem a nemklasszikus állapotú fény előállítására és tulajdonságaira vonatkozó elméleti vizsgálataikat, amelyek úgyszintén jelentős nemzetközi elismertséget élveznek. A SOTE Biofizikai Intézetében, úgyis, mint az MTA TTKL kihelyezett részlegében, megerősödtek a nukleoproteidekkel és lipoproteidekkel kapcsolatos témák mind tartalmilag, mind metodikailag. Az előbbiből nőtt ki a környezet-biofizikával kapcsolatos két témánk: vegyszerek genotoxicitásának kvantitatív jellemzése; az UV sugárzás biológiai dózisának elvi és gyakorlati problematikája. Az utóbbi években jelentősen megújult a molekuláris biofizikai kutatásunk is. Jelen témánk: fehérjék finomszerkezetének vizsgálata; fotoszenzibilizátorok-lipidek-nukleoproteidek közötti kölcsönhatás; polipeptidek és biológiai membránok közötti kölcsönhatás. A következőkben az MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai Kristályfizikai Kutatólaboratóriumának dolgaival nem foglalkozom, mondandómat a célkitűzésnek megfelelően a SOTE Biofizikai Intézete (illetve az MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai Biofizikai Kutatólaboratóriuma) történetére koncentrálom. Néhány eredmény az utóbbi időszakból Körülbelül 200 idegen nyelvű közlemény, több nemzetközi szabadalom jelzi az eredményeket. (Az említett adat átlagosan körülbelül 1,3 cikket jelent évenként és kutatóként, teljes értékű kutatóra számolva, társszerzőket nem véve tekintetbe.) Ezeken kívül az eredmények elismerését mutatják a felkérések "nagyelőadás" (invited paper) tartására, összefoglaló tanulmány készítésére, üléselnöki feladat ellátására, kongresszus, szimpozion, munkaértekezlet (workshop) szervezésére vagy ilyen rendezvény szervezésében való részvételre itthon, illetve külföldön, nemzetközi pályázatok elbírálására stb. - Itt most azonban csak az alkalmazások közül emelek ki egy-két érdekességet a környezet-biofizikai vizsgálataink területéről.

6 Alapkutatási eredményeinkre támaszkodva eljárást, majd ennek alkalmazása céljából automatizált berendezést is kidolgoztunk különböző vegyszerek (gyógyszerek, növényvédő szerek, kozmetikai cikkek stb.) genotoxikus hatásának mérésére. A berendezés a 80-as évek elején a nyugat-európai, az amerikai, a japán és természetesen a magyar szabadalmat is megkapta. A gyakorlatban és a tudományos kutatásban egyaránt jól felhasználható eljárásról van szó, ami a hasonló célzatú külföldi módszereknél (például Ames-teszt) gyorsabb, olcsóbb, egész menetében automatizálható és - mint említettem kvantitatív jellemzést nyújt. Ugyanez az automata alkalmas arra is, hogy az állati takarmányba vitt antibiotikumokból az emberi táplálékként felhasználható termékben lévő maradványt az eddigi módszereknél érzékenyebben meghatározza. - Sajnos, a berendezés gyártására, vállalkozó hiányában, nem került sor. (A RADELKISZ elkezdte a gyártási modell kidolgozását, de nem fejezte be.) Egy másik érdekesség az UV-B sugárzás biológiai dózisainak mérésével kapcsolatos. Megállapítottuk, hogy az általunk kidolgozott "T7" és "uracil" szenzorok az említett sugárzás-tartomány biológiai dózisának szabadtéri meghatározására - nagyfokú érzékenységük, stabilitásuk, transzportálhatóságuk folytán - alkalmasabbak az elterjedten használt Robertson-Berger (RB)-féle mérőknél. Ezáltal jól felhasználhatók a védő ózonréteg változási tendenciájának, illetve a környezeti károsodás mértékének hosszútávú monitorozására is. Az uracil szenzort az Európai Unió által támogatott külföldi kutatócsoportok referenciaként alkalmazzák mesterséges sugárforrásaik mellett érzékelőként, ami lehetővé teszi a kísérleti, laboratóriumi, valamint a környezeti UV sugárzás hatásának összevetését. - Vizsgálatainkkal megteremtettük az alapját egy hazai, az Országos Meteorológiai Szolgálat telephelyein működtethető UV-B mérőhálózat létesítésének. A nemzetközi együttműködésre alapozva pedig a Föld különböző helyein (Helgoland, Köln, Dél-Afrika, Ausztrália stb.) kihelyezett szenzorok segítségével elkezdtük egy globális UV monitorozási hálózat koncepcionális elveinek kidolgozását. Nemzetközi vonatkozások Három szakaszt különböztethetünk meg: a 80-as évek előtti időszak, a 80-as évek és a politikaitársadalmi rendszerváltozás utáni időszak. A 80-as évek előtt (különösen az 50-es és 60-as években), az akkori politikai irányzatnak megfelelően, viszonylag sok cikkünk jelent meg magyarul hazai folyóiratokban. Az idegen nyelvű dolgozatok részben a megfelelő Actában, részben pedig a volt szovjet zóna országainak folyóirataiban láttak napvilágot és csak kevés jutott el valamelyik nyugati periodikához. Az együttműködések közül a legeredményesebb volt a SZUTA Krisztallografiai Intézetével kialakult kapcsolat mind a kristályfizika, mind a biofizika tekintetében. Sikeres volt, még ma is működik, a Szentpétervári Citológiai Intézettel való kooperáció. A 80-as éveket fokozatos átalakulás jellemzi: a nemzetközi együttműködés és az idegen nyelvű közlés egyaránt Nyugatra" tolódik. Az évtized végére eljutunk odáig, hogy nagyobbára frekventált (nagy impact factorral jellemezhető) folyóiratokban közlünk, számos intézettel kollaborálunk Európa különböző országaiban, együttműködünk amerikai egyetemekkel, UV detektorainkkal mérnek Dél-Afrikában, Ausztráliában, Helgolandon stb., és ezzel már eljutottunk a 90-es évekhez. A közelmúltban és napjainkban is, a kutatásokat részben kétoldali (belga, francia, német, olasz, orosz, USA-beli) együttműködések keretében, részben OMFB, UNEP megbízás, részben Európai Közösségi Joint Project keretében végeztük/végezzük, kihasználva a partnereknél rendelkezésre álló nagyműszerek által nyújtott mérési lehetőségeket (lézer Raman spektroszkópia, hole burning technika, fluorescence line narrowing stb), valamint az elnyert hazai és külföldi támogatások (UNEP, OMFB, OTKA, ETK, CEC-PECO, FEFA stb.) révén biztosított anyagi feltételeket. Egyéb nemzetközi vonatkozásokkal kapcsolatban lásd még a következőkben a Közélet című bekezdést. A tudományos kutatással foglalkozó téma befejezéseként megemlítem, hogy a nagy oktatási,

7 menedzseri, közéleti igénybevétel mellett is az Intézetben több évet eltöltött munkatársak körülbelül fele (néhány külföldi is) szerzett valamilyen tudományos minősítést. Közöttük egy akadémiai rendes tag és három akadémiai doktor szerepel, de az MTA Kristályfizikai Kutatólaboratóriumában dolgozó akadémiai doktorok közül is négyen még az Intézetben kezdték el és alapozták meg munkásságukat. Közélet Az Egyetemen a három karon való érdekeltség intenzív közéleti részvételt vont/von maga után: kari ülések, összegyetemi és kari, állandó és ad hoc bizottságok, felvételi vizsgák lebonyolítása mindhárom karon stb: Az Intézet több tagja az idők során magas tisztségeket is betöltött, például: TARJÁN IMRE - tudományos rektorhelyettes , ÁOK dékán ; TURCHÁNYI GYÖRGY - FOK dékánhelyettes ; GYÖRGYI SÁNDOR - GYK dékánhelyettes Az Akadémia életében úgyszintén szerepet játszott az Intézet több tagja. Csak néhány tisztségviselőt említek: TARJÁN IMRE - osztályelnök és mint ilyen az Akadémia Elnökségének tagja , osztálytitkár-, illetve osztályelnök-helyettes , a Fizikai Állandó Bizottság titkára 19524, MTA Kristályfizikai Tanszéki Kutatócsoport vezetője , MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai Igazgató Tanácsának tagja 1975-; TURCHÁNYI GYÖRGY - a Fizikai Állandó Bizottság és az IUPAP Magyar Nemzeti Bizottságának titkára ; VOSZKA RUDOLF - TMB Fizikai Szakbizottságának titkára ; RONTÓ GYÖRGYI - MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai keretében a Biofizikai Kutatólaboratórium tudományos igazgatója Az elmúlt évtizedekben a tudományos minősítésből is kivették részüket munkatársaink, mint opponensek és mint bíráló bizottsági tagok mind a fizika, mind a biológia (biofizika) vonatkozásában. Egyéb tudományos egyesületekben vezető tisztségeket töltöttek/töltenek be például: TARJÁN IMRE - Eötvös Loránd Fizikai Társulat Kristályfizikai Szakcsoportjának tiszteletbeli elnöke 1973-, Magyar Biofizikai Társaság tiszteletbeli elnöke 1987-; VOSZKA RUDOLF - Eötvös Loránd Fizikai Társulat Kristályfizikai Szakcsoportjának elnöke ; RONTÓ GYÖRGYI - Magyar Biofizikai Társaság titkára, főtitkára, majd alelnöke 1969-, Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Országos Elnökségének tagja, majd a Szövetség alelnöke ; GYÖRGYI SÁNDOR - Magyar Biofizikai Társaság főtitkára A közélet nemzetközi területén való részvételünk az utóbbi években különösen intenzívvé vált. RONTÓ GYÖRGYI viszi benne a vezető szerepet: az Association Internationale de Photobiologie alelnöke ; European Society for Photobiology Végrehajtó Bizottságának tagja ; tagja az International Union of Pure and Applied Biophysics oktatással, környezetvédelemmel, sugárzásokkal foglalkozó bizottságainak; elnöke az European Society for Photobiology 4. kongresszusának, Budapest, 1989; az European Society for Photo-biology 5. kongresszusa tudományos bizottságának tagja, Amszterdam, 1991; helyi szervezője az European Society for Therapeutic Radiology and Oncology Fizikai Szekció 1. konferenciájának, Budapest, 1991; az International Union of Pure and Applied Biophysics részéről megbízott szervezője a Scientific Commission on problems of the Environment (SCOPE) Workshop I. rendezvénynek, Budapest, 1992; a SCOPE Workshop II. rendezvényen a Scientific Advisory Committee tagja, Sassari, 1992; társelnöke a Nemzetközi Biológiai UV-dozimetria Workshopnak (EU), Budapest, Hazai és külföldi folyóiratok szerkesztő bizottságának tagjaként többen tevékenykedtek, illetve tevékenykednek: TARJÁN IMRE, TURCHÁNYI GYÖRGY, RONTÓ GYÖRGYI.

8 Elismerések: TARJÁN IMRE - Felsőoktatás Kiváló Dolgozója 1953, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság érdemérme 1953, Munka Érdemrend arany fokozata 1960 és 1964, Kossuth-díj 1961, Kiváló Feltaláló ezüst fokozata 1970, Szocialista Magyarországért Érdemrend 1982, Állami Díj 1985, Senator Honoris Causa Universitatis (SOTE) 1985, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1993; TURCHÁNYI GYÖRGY - Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1965, Kiváló Feltaláló ezüst fokozata 1970, Munka Érdemrend ezüst fokozata 1974 és arany fokozata 1981, Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1993; NAGY JÁNOS - Kiváló Feltaláló arany fokozata 1966, Felsőoktatás Kiváló Dolgozója 1969; VOSZKA RUDOLF - Kiváló Feltaláló arany fokozata 1970, ELFT Gyulai Zoltán díj 1970; RONTÓ GYÖRGYI - Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1976, MTESZ-díj 1981, MBFT díja és emlékérme 1990, Apáczai Csere János díj 1994; GYÖRGYI SÁNDOR - SOTE Kiváló Oktatója 1970 és 1994, Munka Érdemrend ezüst fokozata 1985, MONT Hevesy György emlékérem 1993; P. HORVÁTH TÜNDE - SOTE Kiváló Oktatója 1981; BERKES LÁSZLÓ - SOTE Kiváló Oktatója A fentieken kívül munkatársaink oklevél formájában is részesültek számos dicséretben, illetve elismerésben. Néhányan a vezető munkatársak közül, nagyjából tevékenységük sorrendjében Rövidítések: a.d. = akadémiai doktor - aks. = akadémikus - b. = biológus - b.k. = biológiai tudományok kandidátusa - f. = fizikus - f.k. = fizikai tudományok kandidátusa - gy. = gyógyszerész - o. = orvos - ph.d. = philosophiae doctor, egyetemi posztgraduális doktor - v. = vegyész Egyetemi tanárok: Tarján Imre f., aks. - Turchányi György f., f.k. - Rontó Györgyi o., a.d. Docensek: Újhelyi Sándor v., b., ph.d. - Tamás Gyula f., ph.d. - Voszka Rudolf f., a.d. - G. Bartha Klára gy., b.k. - Györgyi Sándor v., b.k. - Szőgyi Mária gy., b.k. Blaskó Katalin gy., b.k. - M. Fidy Judit f., a.d. - F. Fekete Andrea v., b.k. - Gróf Pál v., b.k. Adjunktusok közül: T. Kardos Margit f. - Nagy János f., ph.d. - Berkes László f. - P. Horváth Tünde f., ph.d. Sugár István f., f.k. - Tóth Katalin f., b.k. - Tölgyesi Ferenc f., ph.d. - H. Csík Gabriella b., b.k. Tudományos (fő) munkatársak: S. Somló Ágnes f., f.k. (elhunyt) - Kaposi András f., f.k. - valamint: Földvári István v., a.d. - Janszky József f., a.d. - Watterich Andrea f., a.d. - Corradi Gábor f., f.k. - Utóbbiak 1975 óta az MTA Kristályfizikai Kutatólaboratóriumának munkatársai, itt szerezték tudományos fokozataikat is, de kevéssel ezelőtt, körülbelül 10 éven át a Biofizikai Intézetben működő MTA Tanszéki Kutatócsoportjában dolgoztak.

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Az intézet kutató-oktató munkatársai 1948-tól napjainkig

Az intézet kutató-oktató munkatársai 1948-tól napjainkig Munkatársak Az intézet kutató-oktató munkatársai 1948-tól napjainkig AGÓCS GERGELY okleveles gyógyszerész, PhD hallgató (Salgótarján, 1983. ápr. 17) Intézetünkben: 2006 jelenleg is ÁGNER GABRIELLA okleveles

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének története

A Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének története Forrás: http://biofiz.sote.hu/60eves/tortenet.html A Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének története A fizika kurrikulum bevezetése az orvostudományi képzésbe már 1870-ben felmerült.

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, )

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, ) Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, 2013.05.24) 1. Ez az értékelési módszer az RMI és SZFI egyesített szempontjaira épül és csak egy próbaidőszak után derül ki, hogy helyes-e.

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK

Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK Készítette: Prof. Dr. Halmos Gábor folyamatgazda Átvizsgálta: Dr.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok

Részletesebben

J A V A S L A T A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi docense cím adományozására

J A V A S L A T A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi docense cím adományozására Hajdu István Tudományos fokozata: --- BME Elektronikai Technológia Tanszék (szerződéses) ny. tudományos munkatárs Születési hely, idő: Ózd, 1945. október 21. Diploma megszerzésének éve: 1969. 1969-től

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

PROFEX egészségügyi szaknyelvi vizsgák évente kétszer, tavasszal és ősszel kerülnek megrendezésre.

PROFEX egészségügyi szaknyelvi vizsgák évente kétszer, tavasszal és ősszel kerülnek megrendezésre. Tájékoztató a PROFEX szaknyelvi vizsgáról A PROFEX államilag elismert, három fokozatú, kétnyelvű, orvostudományi és egészségtudományi szaknyelvi vizsga, amely jelenleg angol és német nyelvből tehető. Az

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi

Részletesebben

tudományos főmunkatárs

tudományos főmunkatárs Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: TTK Biológiai Intézet Immunológiai

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról ÓE-RH-290/2012. Az Országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II.

Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II. Követelményrendszer a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére 2016/2017. tanév II. félév 1. A Növényi biokémia és élettan tárgy oktatása heti 3 elméleti

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET Piros beszúrás, lila törlendő, zöld magyarázat. PI INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) 2007/10/XI/1. sz. MAB határozat KECSKEMÉTI

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam

Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Radiológiai Klinika Tanulmányi információk 2017-18. tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Elérhetőségek Klinika igazgató: Prof. Bérczi Viktor Tanulmányi adminisztráció: Keviczky Katalin Titkárság telefon: 06-1-210-0307

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Szent István Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Szent István Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Szent István Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Kertészettudományi Kar Szőlészeti Tanszék egyetemi docens munkakör betöltésére. A

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére. EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2015) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

7 ~ idegen nyelven: 9

7 ~ idegen nyelven: 9 Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória... NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre Tartalom A pályázat célja... 2 Pályázásra jogosultak... 2 Tudományterület, kategória...

Részletesebben

Bírálati szempontok. 1. A pályázat benyújtását megelőző 5 év tudományos tevékenysége összesen

Bírálati szempontok. 1. A pályázat benyújtását megelőző 5 év tudományos tevékenysége összesen A doktori iskolai bíráló bizottságok tevékenysége A pályázatok bírálati szempontjait a Támogató határozta meg a kiírás 16. pontja szerint. A bírálati szempontok konkretizálása céljából a kutatási terv

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán

ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán Dr. Keszi Szeremlei Andrea, Ph.D., tanszékvezető főiskolai tanár Dunaújvárosi Főiskola - Dr. Habil. Nádasdi Ferenc, Ph.D. főiskolai tanár, egyetemi

Részletesebben

SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM, ÁOK LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET TERVEZET

SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM, ÁOK LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET TERVEZET SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM, ÁOK LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET TERVEZET Bevezetés A Laboratóriumi Medicina oktatását a hazai négy orvostudományi kar közül Debrecenben, Pécsett és Szegeden több mint

Részletesebben

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége A kutatóközpont autonóm módon vesz részt az MTA közfeladatainak megoldásában, önállóan is vállal közfeladatokat, továbbá egyéb tevékenységet is végezhet.

Részletesebben

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1. Bevezetés Az oktatói teljesítményértékelés célja a

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatómunkája oktatónként

A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatómunkája oktatónként A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatómunkája oktatónként 2010-2011. tanév 1. félév: Oktató neve Környezeti informatika (TFME0420) fizikus és fizika tanár 1+2+0 környezettan MSc

Részletesebben

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric. együttműködése, 1957-2007

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric. együttműködése, 1957-2007 OAH ünnepi ülés a NAÜ megalapításának 50.évfordulójára, Budapest, 2007. május 18. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet

Részletesebben

Szerves kémia. 2016/2017 tanév

Szerves kémia. 2016/2017 tanév Szerves kémia 2016/2017 tanév Oktatási Tájékoztató 2016/2017 tanév Intézetről (történet, munkatársak) Főkollégium, gyakorlati előkészítők, gyakorlatok, szemináriumok tematikája Speciálkollégiumok Követelményrendszer

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Mészáros Tamás

Oktatói önéletrajz Dr. Mészáros Tamás egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1984,

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 11. 19:30 ELTE TTK Konferenciaterem Dr. Ahmed Hassan Zewail: Science

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

ELTE Természettudományi Kar. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

ELTE Természettudományi Kar. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet ELTE Természettudományi Kar a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár 1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Török Ádám, az MTA főtitkára AZ MTA KUTATÓHÁLÓZATÁNAK FELÉPÍTÉSE Kutatóintézet-hálózat 10 kutatóközpont 5 önálló jogállású kutatóintézet Támogatott

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

1/2011. sz. Határozat

1/2011. sz. Határozat 1/2011. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar szavazása az Egyetemi szintű kitüntetések odaítéléséről. A Kari Tanács az alábbi szavazati aránnyal támogatja az alábbi felterjesztéseket SEMMELWEIS EGYETEM

Részletesebben

I. Egyetemi (mester szintet nyújtó) teljesítmény 1. A mesteri vizsgajegyek átlaga (Osztatlan képzés esetén a képzés vizsgajegyeinek átlaga):

I. Egyetemi (mester szintet nyújtó) teljesítmény 1. A mesteri vizsgajegyek átlaga (Osztatlan képzés esetén a képzés vizsgajegyeinek átlaga): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 201/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek

Részletesebben

4. Előfeltételek (ha vannak) 4.1 Tantervi Környezetfizika kurzus elsajátitása 4.2 Kompetenciabeli Racionális gondolkodás. 5. Feltételek (ha vannak)

4. Előfeltételek (ha vannak) 4.1 Tantervi Környezetfizika kurzus elsajátitása 4.2 Kompetenciabeli Racionális gondolkodás. 5. Feltételek (ha vannak) A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Környezettudományi és Mérnöki 1.3 Intézet Környezettudományi 1.4 Szakterület Fizika 1.5

Részletesebben

ELTE, matematika alapszak

ELTE, matematika alapszak Matematika alapszak szerkezete 1. év ELTE, matematika alapszak NORMÁL Kb 60 fő (HALADÓ) Kb 40 fő INTENZÍV Kb 30 fő Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet matematikai elemző 2. és

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV Testnevelési Egyetem Doktori Iskola 2014. 1 1. A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolája A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolája kiemelkedő professzorok, kutató-személyiségek körül

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente habilitált egyetemi docens Kertészettudományi Kar Biometria és Agrárinformatika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1997 ELTE TTK, okleveles biológus SZIE KeTK, Kertészeti növényvédelem ELTE TTK,

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben. Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23.

Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben. Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23. Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23. Előzmények 1999. OMFB Kooperációs Kutató Központ program, mely a tudomány, a kutatás,

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1.2 Kar FIZIKA 1.3 Intézet MAGYAR FIZIKA INTÉZET 1.4 Szakterület ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK 2008. ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL

JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK 2008. ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 4-6 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a 9/6. (XI..) Korm. rendelet alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 7/7

Részletesebben

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT 0 0 PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT Összefoglaló a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Küldöttgyűlésén említett legfontosabb napirendi pontokról 2019. 02. 11. info@phdpecs.hu 1 Érintett

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó

Részletesebben

Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék

Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Név: DR. STURCZ ZOLTÁN Beosztás: egyetemi docens Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék Budapest 1111

Részletesebben

Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni.

Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni. Az Informatikai Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács, valamint a Villamosmérnöki Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács közös követelményrendszere a habilitálás

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR E L Ő T E R J E S Z T É S E LÉZERFIZIKUS szakirányú továbbképzési szak létesítésére és indítására Szeged 2013 TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0013

Részletesebben

Kari Tanács Választásának Szabályzata

Kari Tanács Választásának Szabályzata SZTE FOK kari ügyrend 1. számú melléklet Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Kari Tanács Választásának Szabályzata Szeged, 2019. február 7. Tartalom: I. A Kari Tanács választásának általános

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben