SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM, ÁOK LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET TERVEZET
|
|
- Ilona Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM, ÁOK LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET TERVEZET Bevezetés A Laboratóriumi Medicina oktatását a hazai négy orvostudományi kar közül Debrecenben, Pécsett és Szegeden több mint három évtizede önálló intézetek látják el. Az itt kapott képzés eredményeként az orvostanhallgatók megismerkednek az alapveto laboratóriumi módszerekkel és elsajátítják a mindennapos gyógyító munkához elengedhetetlen orvosi laboratóriumi diagnosztikus szemléletet. Budapesten önálló, az oktatást, kutatást és diagnosztikus munkát egységes en szervezo és irányító Laboratóriumi Medicina intézet 2009 oszéig nem került megalapításra. Ez több okból hátrányos: a hallgatók laboratóriumi diagnosztikus gondolkodásmódja nem alakul ki, ami rontja a klinikai munka hatékonyságát; a szakember-utánpótlás (rezidensképzés) nem kelloen biztosított; annak ellenére, hogy mintegy 00 laboratóriumi szakorvos tartozik e regio vonzáskörzetében, szakmai továbbképzésük egészen a legutóbbi idokig (2008 oszéig) nem volt biztosított; a diagnosztikus munkát végzo egységek az egyetemen belül nem egységes irányelvek és szemlélet szerint muködtek; a klinikai vizsgálatok, kutatások végzése során a laboratóriumok kizárólag kiszolgáló egységként muködtek, az itt dolgozók szakmai tudásukat és tapasztalatukat nem tudták aktív együttmuködo partnerként kamatoztatni; a Semmelweis Egyetem akkreditációja során teljesítendo feltétel ként jelentkezett a laboratóriumi medicina hangsúlyos oktatása. A Laboratóriumi Medicina intézet kialakítása felé az elso lépést az Orvosi Laboratóriumi Tanszéki Csoport létrehozása jelentette 2006-ban Szabó Antal klinikai biokémikus vezetésével. Irányítása mellett kezdodött el sor a Semmelweis Egyetem különbözo telephelyein addig izoláltan (és sokszor felesleges kapacitásokkal) muködo laboratóriumi egységek minél teljesebb köru central izálása (ez a folyamat jelenleg is tart). A Kórélettani Intézeten belül harmadévesek számára korlátozott kis óraszámban ugyan, de elkezdodött a laboratóriumi vizsgálatok tantermi és gyakorlati oktatása, illetve negyed- és ötödéves hallgatók számára szabadon választható tantárgyként oktatják a klinikai kémiát. A Tanszéki Csoport ezen túlmenoen rendszeresen szervez szakorvosok számára továbbképzo (pontszerzo) kurzusokat is. Bár a Tanszéki Csoport saját lehetoségeit messzemenoen kihasználta, a szakmai elvárások, a klinikusok igényei, valamint a hazai és külfóldi egyetemeken szerzett tapasztalatok alapján a laboratóriumi medicina oktatását, valamint a laboratóriumi diagnosztikus munka szakmai felügyeletét optimálisan nem egy Tanszéki Csoport, hanem egy önálló, egységes intézet, a Laboratóriumi Medicina intézet tudja ellátni a Semmelweis Egyetemen is.
2 Tervezet Az Intézet szervezetileg egy, az ÁOK-hoz tartozó egységbol, valamint a diagnosztikus munkát végzo klinikai laboratóriumokból áll. A diagnosztikus munkát végzo klinikai laboratóriumok önálló gazdasági egységként muködhetnek, azonban szakmai, oktatási és kutatási szempontból a Laboratóriumi Medicina Intézethez tartoznak; az itt dolgozó diplomás munkatársak részt vesznek a Laboratóriumi Medicina intézet oktatási és kutatási feladatainak az ellátásában. A Laboratóriumi Medicina Intézet hármas feladatot lát el: - oktatás: graduális képzés, valamint posztgraduális oktatás (szakorvos és klinikai biokémikus képzés, PhD-hallgatók oktatása, továbbképzo tanfolyamok) valamint a laboratóriumi technikusok jövoben megoldandó képzése; - diagnosztika: az egyetemen végzett klinikai laboratóriumi vizsgálatok koordinálása, szakmai felügyelete; - kutatás: az egyetemen zajló, laboratóriumi vizsgálatokat igénylo kutatásokban aktív partnerként való részvétel, saját kutatási projektek végzése / irányitása. 1. Oktatás Graduális képzés Laboratóriumi medicina tantárgy oktatása harmadévben Az oktatás kapcsán a hallgatók információt kapnak arról, hogy a laboratóriumban milyen munkafolyamat vezet az eredményközlésig; a vizsgálatokhoz szükséges mintát milyen körülmények között / hogyan kell levenni ahhoz, hogy a vizsgálat eredménye megbízható legyen; egyes kórképek során milyen laboratóriumi vizsgálatok végzése indokolt / célszeru; a kapott laboratóriumi eredmények értékelése során milyen szempontokat kell mindenképpen figyelembe vegyenek. Az oktatás a 6. szemeszterben egy féléven át eloadások (heti 1, óra) és gyakorlatok (heti 1, óra) formájában történik (egyelore ennyi óraszámot kapnánk oktatásra). A félév végén kollokvium. A tantermi eloadásokat a tanszékvezeto és a vezeto oktatók tartják. A tananyag elsajátításának egyik legfontosabb eleme az eloadásokon és gyakorlatokon történo részvétel, hiszen ezek anyaga alapja a vizsgának. 2
3 TANTERMI ELOADÁSOK tervezett tematikája II GY AKORLATOK tervezett tematikája (eszköz és eset bemutatásokkal) II A gyakorlatok helyszíne: Nagyvárad téri elméleti tömb, szemináriumi temek, illetve az egyetemi laboratóri umok. A graduális képzés során elsajátítandó fobb képességek: (1) preanalitikai, analitikai és posztanalitikai hibák és hibaforrások ismerete; (2) leggyakrabban alkalmazott laboratóriumi vizsgálatok javallata, referenciaértékek, mértékegységek ismerete; () jellegzetes, betegágy melletti esetekkel kapcsolatos laboratóriumi diagnosztikus algoritmus ismerete; () laboratóriumban alkalmazott legfontosabb módszerek elve, elonyei és korlátai. Az általános orvosképzésen belül a laboratóriumi medicina tantárgy oktatásának a célja, hogya hallgatók elsajátítsák azt a szemléletet, aminek a révén a késobbi gyógyító munka során a klinikai kémiai laboratórium felé célzottan jól definiált vizsgálati kérdéseket tudnak feltenni; a kapott eredményeket helyesen tudják értékelni és beépíteni a diagnosztikus algoritmusba.
4 r Posztgraduális képzés A posztgraduális képzés részét képezik az alábbi tevékenységek: 1. Szakorvos (rezidens) és klinikai biokémikus képzés A szakorvosok képzése során, az egyetemen a diagnosztikus munkát végzo egységekben dolgozó szakorvosok irányítása mellett gyakorlati idot töltenek a klinikai szakvizsgára készülo, valamint a laboratóriumi szakorvosi képzésben részt vevo rezidensek. A gyakorlat végén szóbeli vizsgát tesznek az elsajátított anyagból. 2. Szakorvosok, szakgyógyszerészek, klinikai biokémikusok számára szinten tartó képzés A társegyetemekkel, valamint a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társasággal egyeztetve kötelezo szintentartó továbbképzo tanfolyamok tartása.. PhD-hallgatók képzése - Az egyetemi bázislaborokban (molekuláris biológiai laboratóriumok, fluoreszcens technikák laboratóriuma, tömegspektrometriás laboratórium stb.), valamint az MTA támogatott kutatóhelyein dolgozó munkatársak részvételével PhD hallgatók számára modem laboratóriumi méréstechnikák ismertetése. - Kutatási módszertan (kísérlettervezés, adatértékelés stb.) elméleti oktatása PhD hallgatók számára. - Az Intézet saját kutatási témáiban PhD hallgatók munkájának irányítása.. Asszisztensek oktatása Az Intézet jövobeni feladata laboratóriumi technikusok (laboratóriumi asszisztensek) képzésének szakmai koordinálása és kapcsolat az Egészségügyi Továbbképzo Intézettel (ETI).. Betegágy melletti laborvizsgálatok (POCT) oktatása - Az Intézet felméri az egyes gyógyító egységekben alkalmazott POCT technikákat, az ezeket alkalmazó egészségügyi személyzet képzettségét. Az esetleges hiányosságokat rendszeres képzés (ennek részeként kialakítandó honlap) során korrigálja. 2. Diagnosztika A Laboratóriumi Medicina Intézet feladata a diagnosztikus központokban zajló munka szakmai felügyelete. Ennek kapcsán sor kerül(t): az egyetemi központokban végzett vizsgálatok (klinikai kémia, hematológia, hemosztazeológia, laboratóriumi immunológia, endokrinológiai, toxikológia, klinikai mikrobiológia) optimális megosztására új vizsgálat bevezetése esetén konszenzusra (mit, hol, ki, mikor végez) azonos minoségellenorzési irányelvek kidolgozására és bevezetésére a klinikusokkal való konzultációk rendszerének a kidolgozására rendszeres fórumra az egyes laboratóriumokban dolgozó munkatársak részvételével közös honlap kidolgozására és üzemeltetésére az Egyetem egyes intézeteiben ágy mellett végzett meghatározások (POCT) ellenorzése, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kidolgozása és betartatása.
5 . Kutatás A klinikai kutatások és gyógyszervizsgálatok jelentos hányadában történik laboratóriumi vizsgálat. Annak érdekében, hogy a kapott eredményeket minél hatékonyabban tudják a vizsgálat értékelése során felhasználni, az adott laboratóriumban dolgozó munkatárs aktívan részt vesz a kutatás megtervezésében, az eredmények értékelésében. Ennek köszönhetoen a klinikai laboratóriumok nem passzív kiszolgálóegységek, hanem a kutatásban saját tapasztalataikat átadó szakembereik révén aktív partnerek lesznek. A Laboratóriumi Medicina Intézet ezen túl saját témában is vezet és végez klinikai kutatásokat. A kutatásokban az egyes diagnosztikus egységekben dolgozó szakorvosok, illetve saját ösztöndíjas PhD hallgatók vesznek részt. Az Intézet muködésének a kezdetén az elsodleges célkituzés a szerzett immunitást érinto eltérések laboratóriumi vizsgálata fiziológiás állapotokban, illetve különbözo betegségekben. Ennek során áramlási citometriával sejtfelszíni markerek expressziójának a meghatározására és intracelluláris analitok monitorozására, biochipek segítségével szérum citokinszint-mérésekre, valamint genomikai vizsgálatokra (SNP-analízis és génexpressziós array) kerül sor.
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám - elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám - elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
A Tájékoztató az MMT honlapján megtekinthető: www.mmt.org.hu
TÁJÉKOZTATÓ a klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, valamint molekuláris biológiai diagnosztikus egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés megszerzéséről. A Tájékoztató az MMT honlapján megtekinthető:
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit
1. félév. 15 45 5fgy 42. 15 45 5fgy 44
Tantárgy 1. félév 2. félév Oldalszám E. Sz. Gy. V. E. Sz. Gy. V. Klinikai biokémia I. 11 6 5fgy 12 Klinikai biokémia II. 10 6 K 13 Pathológia I. 33 45 K 14 Pathológia II. 49 45 Sz 17 Klinikai Fiziológia
4.F. Szövettani diagnosztika
4. LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 4.A. Általános labororatóriumi diagnosztika 4.1. Általános laboratóriumi asszisztens 4.F. Szövettani diagnosztika 4.38. Szövettani asszisztens 4.11. Egészségügyi
A gyógyszerész képzés
A gyógyszerész képzés sajátságai, ismeretanyagok, diszciplínák, a gyógyszerészképzés felépítése Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet 2017 Fogalmak propedeutika - gyógyszerész Feladatkörök Elvárások
MÉHNYAKSZŰRÉS OKTATÁSA A VÉDŐNŐK GRADUÁLIS KÉPZÉSÉBEN. Dr. Tobak Orsolya okl. védőnő főiskolai docens SZTE ETSZK PEGT
MÉHNYAKSZŰRÉS OKTATÁSA A VÉDŐNŐK GRADUÁLIS KÉPZÉSÉBEN Dr. Tobak Orsolya okl. védőnő főiskolai docens SZTE ETSZK PEGT Vázlat Előzmények Graduális munkacsoport tevékenysége Konszenzus javaslat Képzés lebonyolítása
Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében
Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében Budapest, 2013. 05.28. dr. Kósa Zsigmond A felsőoktatási képzőhelyek területei Képzők Egészségtudományi képzés Orvostudományi képzés A
A genomikai oktatás helyzete a Debreceni Egyetemen
A genomikai oktatás helyzete a Debreceni Egyetemen Bálint Bálint L. GNTP Oktatás és Tudásmenedzsment Munkabizottság, 2009. június 10. Tények Debreceni Egyetemről 21000 nappali és 33000 összes hallgató
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit
Tájékoztatás nem egészségügyi diplomások szakképzésével kapcsolatos tevékenységekről, feladatokról
Tájékoztatás nem egészségügyi diplomások szakképzésével kapcsolatos tevékenységekről, feladatokról MLDT elnökségi, vezetőségi, bizottsági ülés Budapest, 2006. január 20. Seres Erika, Horváth Andrea Rita,
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. Dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36 1 224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2007-ben megkezdő hallgatók számára
KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZET AL1 Általános és szervetlen kémia 1. 1 2 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT nincs 28 28 14 70 vizsga 5 AN1 Analitikai kémia 1. Dr. Ohmacht Róbert
Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló Nemzeti Technológiai Platform Tudásmenedzsment, oktatás és képzés a gyógyszerinnovációban - Munkaértékezlet - Botz Lajos Budapest, Duna Palota, 2009. január 7.
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez 2014/2015-os curriculum alapján Hallgató neve: Évfolyam/ szemeszter: Átadó intézmény: Előírt tantárgy
Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete Semmelweis Egyetem
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram! Örömmel jelentjük be Önöknek, hogy a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének egyik új projektje azon betegségek genetikai hátterének feltérképezésére irányul,
Oktatás és készségfejlesztés Hazai helyzet: Szeged. Dr. Pető Zoltán 2014
Oktatás és készségfejlesztés Hazai helyzet: Szeged Dr. Pető Zoltán 2014 Graduális képzés: kötelező elemek I évfolyam: elsősegély oktatás magyar és angol nyelven (elmélet, gyakorlat, vizsga) III. évfolyam:
ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK
A szak neve Hatályos Tagozat ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ALAPKÉPZÉSI SZAK 2009. szeptember- 2010-ben beiratkozottakra vonatkozó módosítva: 2011. szeptember, 2012. szeptember nappali
ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK
A szak fejléce Hatályos Tagozat orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak 2008. szeptember, módosítva 2009. szeptember levelező MINTATANTERV Javasolt félév (1) kód-ja (2) neve
Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet
Légúti fertőzések továbbképző tanfolyam LÉGÚTI FERTŐZÉSEK KLINIKUMA, MIKROBIOLÓGIAI GYORS-DIAGNOSZTIKÁJA ÉS CÉLZOTT ANTIBIOTIKUS KEZELÉSE 3. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IX. SE-TK/2017.II./00219.
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36-1-224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:
Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata. Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére
1 Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére Sz.1.) A cím adományozásának célja, hogy az arra alkalmas, Egyetemen kívüli egészségügyi intézmények (országos
A mikrobiológia, ezen belül a referencia laboratóriumok helyzete Magyarországon
A mikrobiológia, ezen belül a referencia laboratóriumok helyzete Magyarországon Prof. Dr. Nagy Erzsébet Szegedi Tudományegyetem, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet Hazai Nemzeti Referencia Laboratóriumok
PoCUS definíció. Ki végezze?
XIII. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Szeged, 2014. november 08. PoCUS definíció. Ki végezze? dr. Barta Miklós PhD Szombathely, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Radiológiai Osztály 1 Az előadás
A jövő záloga (a laboratóriumi medicinában is) a jelen oktatási rendszere. Muszbek László
A jövő záloga (a laboratóriumi medicinában is) a jelen oktatási rendszere Muszbek László Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Klinikai Kutató Központ Mi a laboratóriumi medicina? Az analítikai
A tantárgyelem kódja: SZDE0304G
A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2
II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE
II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE A szorgalmi időszak: 2015 február 2 május 15 Oktatási szünet: február 11,12,
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam
Radiológiai Klinika Tanulmányi információk 2017-18. tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Elérhetőségek Klinika igazgató: Prof. Bérczi Viktor Tanulmányi adminisztráció: Keviczky Katalin Titkárság telefon: 06-1-210-0307
A képzésen túl kiemelt célunk a tapasztalatcsere is. Mottónk ezért: tanulva tanítsuk egymást!
Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika Igazgató: Dr. Kupcsulik Péter egyetemi tanár 1082 Budapest, Üllői út 78. Tel./fax: 333-5343 Budapest, 2010. augusztus 29. Tisztelt
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 00-ben megkezdő hallgatók számára AN Analitikai kémia. Dr. Ohmacht Róbert Kémiai nincs 8 4 0 70 vizsga 5 AT Általános és szervetlen kémia. nincs
Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak
Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Anyanyelv-pedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II.
Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK
Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK Készítette: Prof. Dr. Halmos Gábor folyamatgazda Átvizsgálta: Dr.
Oktatási Szakmai Rendezvény
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése
A HÁZIORVOSI KOMPETENCIA LISTA
A HÁZIORVOSI KOMPETENCIA LISTA DEBRECEN 2015.05.28. Dr. Füredi Gyula háziorvos A RENDSZER ALAPJA A RENDSZERSZERŰ MŰKÖDÉS Az egészségügyi ellátórendszer hatékony működésének a sine qua non-ja, hogy az egyes
NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI ÉS ÖNTÉSZETI INTÉZET NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Kohómérnök MSc-képzés Nappali tagozat ÖNTÉSZET SZAKIRÁNY Miskolc,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1.2 Kar FIZIKA 1.3 Intézet MAGYAR FIZIKA INTÉZET 1.4 Szakterület ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK
Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:
KS/HUM/2477/2011 A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet az Általános Orvostudományi Karon, egyetemi docensi álláshelyek betöltésére. Az álláshelyek a pályázati eljárást követően tölthetők be, határozatlan
POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Politikatudomány Doktori (PhD) képzés Tudományos
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2006-ban megkezdő hallgatók számára
KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZET AS1 BS1 Általános és szervetlen kémia 1. Biomatematika és számítástechnika 1. Dr. Kollár László TTK Szervetlen Kémiai és Technológiai Tanszék
PÁLYÁZATI ŰRLAP INTÉZETI GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE
BEADANDÓ EGY NYOMTATOTT ÉS EGY ELEKTRONIKUS PÉLDÁNYBAN PÁLYÁZATI ŰRLAP INTÉZETI GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMRE TÖRTÉNŐ SZAKKÉPZŐ HELLYÉ MINŐSÍTÉSHEZ Kérjük, hogy a megpályázott
A TÁMOP-6.1.3.A KIEMELT PROJEKT VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉSI ALPROJEKT EREDMÉNYEI
A TÁMOP-6.1.3.A KIEMELT PROJEKT VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉSI ALPROJEKT EREDMÉNYEI TÁMOP 6.1.3.A-13/1-2013-0001 PROJEKT BUDAPEST, 2015. JÚNIUS 11. DR. KOISS RÓBERT SZAKMAI VEZETŐ Védőnői méhnyakszűrés megvalósulása
A szakirányú továbbképzés neve: Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak
A szakirányú továbbképzés neve: Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak Rendeleti szám: OH-FNYF/1357-3/2018 A felsőoktatási intézmény/kar neve: Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Helyesírás A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe Dr. Kullmann Lajos 1, Dr. VekerdyNagy Zsuzsanna 2, Dr. Dénes Zoltán 3,4, Dr. BenderTamás 5,6, Dr.
A vadegészségügy és vadgazdálkodás oktatása az állatorvos képzésben. Sótonyi Péter
A vadegészségügy és vadgazdálkodás oktatása az állatorvos képzésben Sótonyi Péter Szervezett formában 1973-tól fakultatív tantárgyként Állattani és Parazitológiai Tanszék Janisch Miklós (1922-2002) Főbb
Gyógyszerész szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT
aokgyo16 2016/2017 ő 1 OGA-L1G Analitikai kémia 1. - Dr. Huber Imre Gyógyszerészi Kémiai Intézet - 0 42 0 42 fkj 3 aokgyo16 2016/2017 ő 1 OGA-L1E Analitikai kémia 1. - elmélet Dr. Huber Imre Gyógyszerészi
AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701
Oktatás, képzés és tudásmenedzsment
Oktatás, képzés és tudásmenedzsment Prof. Dr. Kerpel-Fronius Sándor egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet Dr. Oberfrank Ferenc ügyvezető igazgató, MTA Kísérleti Orvostudományi
Az intézetek szerepe a baromfibetegségek megelőzésében Debrecen
Az intézetek szerepe a baromfibetegségek megelőzésében Debrecen Dr. Bistyák Andrea Dr. Tanyi János, Dr. Bajmócy Endre, Dr. Kecskeméti Sándor 2011. szeptember 14. Grafika: Nagyné Balázs Éva Történet Korszakok
Együttműködési lehetőségek a Rippl-Rónai Múzeum és a Kaposvári Egyetem PFK Felnőttképzési Tanszéke között
Együttműködési lehetőségek a Rippl-Rónai Múzeum és a Kaposvári Egyetem PFK Felnőttképzési Tanszéke között Múzeum és felsőoktatás Az oktatás a felsőoktatásban ok és ok (gyakorlati órák) keretében általában
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév
ORVOSI MIKROBIOLÓGIA
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TELEPHELY
KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK
KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KÖRNYEZETMÉRNÖK HAGYOMÁNYOS KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
Menedzsment rendszerek
Menedzsment rendszerek Anyagmérnök mesterképzés (MsC) Tantárgyi kommunikációs dosszié MISKOLCI EGYETEM Műszaki Anyagtudományi Kar Energia- és Minőségügyi Intézet Minőségügyi Intézeti Kihelyezett Tanszék
DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET
Felnőttoktató pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Engler Ágnes Ph.D. 3. Képzési
I. évfolyam FOK ( csop.) TANÉV 1. félév
I. évfolyam FOK (11-23. csop.) 2017-2018. TANÉV 1. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 8-9 SZÁMONKÉRÉS ODONTOLÓGIA EA. 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium O. KÉMIA EA. O. KÉMIA EA. o. kémia sz 17-23 o.
A laboratóriumi medicina 2008. évi teljesítménymutatói, lehetıségeink,
A laboratóriumi medicina 2008. évi teljesítménymutatói, lehetıségeink, feladataink Fekete Mátyás a laboratóriumi diagnosztika országos szakfelügyelı fıorvosa Quality Control szimpózium a Bio-Rad Magyarország
Hatályba lépett: május 4-én
A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FIZIKAI INTÉZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a BME Természettudományi Kar Tanácsa 2011. május 4-én Hatályba lépett: 2011. május 4-én
Akkreditációs kérdőív kiértékelés
Akkreditációs kérdőív kiértékelés MLDT Akkreditációs munkacsoport dr. Bekő Gabriella 2018. november 9. Küldött Közgyűlés II. és III. ellátási szintű orvosi diagnosztikai laboratóriumok akkreditációra való
Nyitókonferencia Az SZTE szerepe a projekt megvalósításában. Kovács Attila
Ágazati felkészítés a hazai ELI projekttel összefüggő képzési és K+F feladatokra" Nyitókonferencia 2013. 07.17. Az SZTE szerepe a projekt megvalósításában Kovács Attila TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0005
Dr. Máthéné Dr. Szigeti Zsuzsanna és munkatársai
Kar: TTK Tantárgy: CITOGENETIKA Kód: AOMBCGE3 ECTS Kredit: 3 A tantárgyat oktató intézet: TTK Mikrobiális Biotechnológiai és Sejtbiológiai Tanszék A tantárgy felvételére ajánlott félév: 3. Melyik félévben
Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében
Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Dénes Zoltán, Fazekas Gábor, Zsiga Katalin, Péter Orsolya Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Semmelweis Egyetem Rehabilitációs
MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila
MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Dr. Szatmári Szilárd Attila A szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata című egyetemi doktori (Ph.D.)
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK DR. SZAKÁCSNÉ DR. FÖLDÉNYI RITA EGYETEMI DOCENS TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0015 Felsőoktatási együttműködés
KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):
Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Általános Orvostudományi Kar Tantárgy neve: Pszichoterápia az orvosi gyakorlatban KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon
POCT megvalósulása a napi gyakorlatban: nehézségek, eredmények
POCT megvalósulása a napi gyakorlatban: nehézségek, eredmények Dr. Seres Erika SZTE ÁOK Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet Synlab Hungary Kft. továbbképzés Bevezetés A betegágy melletti Point-of-Care
A Magyar Hipnózis Egyesület HIPNOTERÁPIÁS KÉPZÉSE 2009/2011
Egyesület HIPNOTERÁPIÁS KÉPZÉSE 2009/2011 Hipnoterápiás képzésünk a pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa, egyben akkreditált továbbképzés orvosok és pszichológusok számára. Az alábbiakban tájékoztatjuk
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai
Vállalkozásmenedzsment szakmérnök
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú
ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Főiskolai Kar ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK 4012 Debrecen, Pf. 55 4012 Debrecen, Nagyerdei krt.
Képzési terv. 1. Az eddigi doktori programok bemutatása
Képzési terv 1. Az eddigi doktori programok bemutatása A korábbi József Attila Tudomány Egyetem (jelenleg a Szegedi Tudományegyetem) Biológus Doktori Iskolává egyesült doktori programjai, a Molekuláris
A gyógyszerész képzés
A gyógyszerész képzés sajátságai, ismeretanyagok, diszciplínák, a gyógyszerészképzés felépítése Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet 2016.09.08. Fogalmak propedeutika - gyógyszerész Feladatkörök
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
Szintetikus és analitikus elszámolások. A könyvviteli zárlat. Leltár és leltározás. A költségvetési szervek számlakerete.
TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2012/2013. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE SZÁMVITELI ALAPISMERETEK Neptun kódja: I608E Előfeltétele: - Helye a mintatantervben: V. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter
2011/6/VII SZ. MAB HATÁROZAT
IDŐKÖZI, MONITORING KKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS MGYR ORVOSKÉPZÉSBEN KÜLFÖLDI GYKORLÓHELY KKREDITÁCIÓJÁHOZ 2011 2011/6/VII SZ. MB HTÁROZT KKREDITÁCIÓS JELENTÉS a RBIN MEDICL CENTER, ill. a MEIR MEDICL CENTER (Tel
EREDMÉNYES BETEGBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK - A TUDÁS SZEREPE
44. Betegbiztonsági Fórum EREDMÉNYES BETEGBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK - A TUDÁS SZEREPE 2018. április 5. Program Aktualitások A betegbiztonság oktatása helyzetkép és kérdések Eredményes betegbiztonsági projektek
KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés
KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc mesterképzés KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc SZAK A környezettudománnyal, környezetvédelemmel kapcsolatos képzések a Szegedi Tudományegyetemen komoly múltra tekintenek vissza.
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BIO-TECH TUDÁSKÖZPONT
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 57. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BIO-TECH TUDÁSKÖZPONT BUDAPEST,
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN Szabadon választott tantárgy az ÁOK, FOK, GYTK, TTIK, JGYPK II-V. éves hallgatói számára Kredit: 1. Tantárgyfelelős: Felvétel feltétele: A tantárgy oktatásának célja:
Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.
Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi
SZABÁLYZAT SZEGED 2015.
SZABÁLYZAT Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika Liquordiagnosztikai Laboratórium SZEGED 2015. 1 A Liquordiagnosztikai Laboratórium
Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési
TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest
TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM Budapest AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A Semmelweis Egyetem története 1769-ben kezdõdött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Pázmány Péter esztergomi érsek
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A Képzésre vonatkozó információk
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ I. A Képzésre vonatkozó információk 1.1. A Képzés megnevezése Reaktortechnika szakmérnöki szakirányú továbbképzés Az oklevélben szereplő szakirányú képzettség megnevezése: Reaktortechnikai
PATOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK A 2007.09.30-től hatályos 66/1999. (XII.25.)
FELHÍVÁS TANFOLYAMRA
Légúti fertőzések: Felhívás tanfolyamra FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése -3. IX. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNY MEDICINĂ GENERALĂ
Egészségügy Sănătate Egészségügy Sănătate Tizenhárom szak található ezen a területen: Általános orvostudomány Asszisztensképző Audiológia (Audiologie şi protezare auditivă) Bábaképző Fiziokinetoterápia
Biobank Hálózat kialakításának minőségügyi kérdései a Semmelweis Egyetemen
Biobank Hálózat kialakításának minőségügyi kérdései a Semmelweis Egyetemen Magyarósi Szilvia Molnár Mária Judit SE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete Semmelweis Egyetem DEMIN 2014. május 22.
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SPECIALIZÁCIÓ (Levelező munkarend) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET
Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr!
Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr! 2013. december 02-04-ig az Országos Onkológiai Intézetben megrendezésre kerül a PET-CT napjainkban c. tanfolyam. Helyszín: 19-es épület patológia előadó.
2353-06 Citotechnológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Vendég érkezik a munkahelyére. Az Ön feladata, hogy megismertesse az osztályon használt mikroszkópokkal (fénymikroszkóp, polarizációs, fáziskontraszt és fluorescensz mikroszkóp) alkalmazási