A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN"

Átírás

1 NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia NOVEMBER EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA 1

2 Jelentkezési felhívás 2

3 A KONFERENCIA CÉLJA ÉS TÉMAKÖREI A konferencia célja, hogy bemutassa a Visegrádi Négyek országaiban a drogfogyasztás elterjedtségét, a visszaszorításáért folyó programokat, kutatási projekteket, megoldást találjon a nemzetközi összefogás megvalósítására és támogatására, valamint a nemzetközi hálózatok felszámolására tett intézkedések összehangolására és elősegítésére. Elsősorban a felsőoktatásban, kutatóintézetekben dolgozó oktatók, kutatók, valamint a prevencióban, rehabilitációban közreműködő hazai és V4 országokból érkező szakemberek részvételére számítunk. A konferencia további célja, hogy elősegítse az egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, és a kutatási-fejlesztés eredményeit felhasználók, szakambulanciák, jogi és rendfenntartó intézmények közötti együttműködést. A KONFERENCIA FŐ TÉMAKÖREI: 1. A kábítószer-fogyasztás epidemiológiája és prevenciója a közép-kelet-európai országokban. A kábítószer-fogyasztás gyakoriságának alakulása a gyermekek, a fiatalok, a felnőttek és speciális csoportok (börtönlakók, prostituáltak) körében. Problémás drogfogyasztók gyakoriságának alakulása. Az iskolai tanulók drogokkal kapcsolatos ismeretei. A pedagógus szerepe a kábítószer-használat felismerésében. A rászokás megelőzésében használt egészségfejlesztési módszerek. Az egészségfejlesztési programok hatékonyságának vizsgálata. A család, az iskola, az egészségügy és a civil szervezetek szerepe a megelőzésben. A törvényi szabályozás változásának hatásai a kábítószer-fogyasztás alakulására. 2. A kábítószer-fogyasztás társadalmi szintű egészségügyi és szociális következményei: egészségügyi és szociális ellátás, gondozás, rehabilitáció. A kábítószer-fogyasztók körében előforduló betegségek. Kábítószer-fogyasztással összefüggő fertőző betegségek. Kábítószer-fogyasztással összefüggő halálozás a kábítószer-fogyasztók körében. A kábítószerről való leszokásban használt terápiás eljárások. Kábítószer és bűnelkövetés. A szociális munkás szerepe a kábítószer-fogyasztók felkutatásában, kezelésében. A civil szféra szerepe a kábítószer-fogyasztók kezelésében, rehabilitációjában. Rehabilitációs programok, reintegráció. 3

4 RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI A konferencia Szervező Bizottsága tisztelettel meghívja Önt a konferenciára. A konferencia hivatalos nyelve angol, a plenáris ülésen tolmácsolásról gondoskodunk (magyar angol, angol magyar szinkrontolmácsolás). I. A KONFERENCIÁN VALÓ RÉSZVÉTEL 3 LEHETŐSÉGE: 1. Részvétel tudományos dolgozattal, a szekcióülésen szóbeli előadás tartásával. Az előadás 4 oldalas kivonatát ISSN számmal rendelkező, lektorált konferencia kiadványban jelentetjük meg. A megjelenés a doktori minősítésben kreditként felhasználható. 2. Részvétel poszter-előadással. Az előadás 4 oldalas kivonatát ISSN számmal rendelkező, lektorált konferencia kiadványban jelentetjük meg. A megjelenés a doktori minősítésben kreditként felhasználható. 3. Részvétel tudományos előadás vagy poszter nélkül, hallgatóként. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: OKTÓBER 2. II. FONTOS MEGJEGYZÉSEK Kérem, amennyiben tudományos dolgozattal vagy poszterrel jelentkezik a konferenciára, úgy jelentkezési lapjához csatoljon egy rövid (fél oldalas) összefoglalót angol nyelven. A Tudományos Bizottság fenntartja döntési jogát arra, hogy melyik szekcióban nyújt lehetőséget szóban vagy poszter formájában az előadás megtartására. Egy személy 1 előadásnak lehet első szerzője és egy másiknak a társszerzője. A határidőre leadott kéziratokat a lektorálást követően a konferencia idejére szerkesztett formában kiadjuk, a köteles példányokat a könyvtáraknak megküldjük, illetve a konferencia résztvevőinek átadjuk. Az angol nyelven elkészítendő cikkek formai követelményeiről a jelentkezést követően a 2. körlevélben tájékoztatjuk. A kéziratok leadásának határideje október 15. III. A RÉSZVÉTEL KÖLTSÉGEI: 1. Regisztráció, konferencián való részvétel, mindkét nap ebéd, a konferencia kötet 1 példánya: 9.900,-Ft + Áfa/fő 2. Regisztráció, mindkét nap ebéd, fogadáson való részvétel, a konferencia kötet 1 példánya: ,-Ft + Áfa/fő 3. Regisztráció, 1 éjszaka szállás reggelivel, fogadáson való részvétel, ebéd a konferencia mindkét napján, a konferencia kötet 1 példánya: ,-Ft + Áfa/fő 4. Regisztráció, 2 éjszaka szállás reggelivel, fogadáson való részvétel, ebéd a konferencia mindkét napján, a konferencia kötet 1 példánya: ,-Ft + Áfa/fő Egyágyas felár: 6.000,-Ft + Áfa/fő/éj Tisztelettel kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lapot töltse ki és küldje el (hagyományos vagy elektronikus levélben) a szervezőbizottságnak OKTÓBER 2-ig. 4

5 IV. FONTOS HATÁRIDŐK A kitöltött jelentkezési lap beküldési határideje: október 2. Értesítés az előadás/poszter elfogadásáról, 2. körlevél kiküldése: A jelentkezés beérkezését követő 1 héten belül. A konferencia kiadványban megjelenő kézirat leadási határideje, regisztrációs díj befizetése: október 15. A konferencia végleges programjának elküldése: október 29. KAPCSOLATTARTÁS Dolgozatok, előadások, szakmai kérdések: EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA Dr. HAJNAL Béla főiskolai tanár bhajnal@de-efk.hu Dr. SÁRVÁRY Attila főiskolai docens asarvary@de-efk.hu Levelezési cím: Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara 4400 Nyíregyháza Sóstói u Tel: , Fax: Szervezési kérdések: CONTINENT-PH KFT. MÁTÉ TÓTH Attiláné (Nóra) expo@icmarketing.hu HARSÁNYI Judit expo@icmarketing.hu Levelezési cím: Continent-Ph Kft Nyíregyháza Géza u Telefon: Telefon/Fax:

6 A KONFERENCIA ELNÖKE Dr. Lukácskó Zsolt, dékán, Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Főiskolai Kar, Nyíregyháza A KONFERENCIA TÁRSELNÖKE Prof. Dr. Molnár Péter, intézetvezető, Debreceni Egyetem OEC, Magatartástudományi Intézet, Debrecen TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Prof. Dr. Molnár Péter, intézetvezető, Debreceni Egyetem OEC, Magatartástudományi Intézet, Debrecen Dr. Fábián Gergely, tudományos dékán-helyettes, Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Főiskolai Kar, Nyíregyháza Dr. Sárváry Attila, főiskolai docens, Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Főiskolai Kar, Nyíregyháza Jacek Moskalewicz, Ph.D., Institute of Psychiatry and Neurology, Varsó, Lengyelország SZERVEZŐ BIZOTTSÁG NYÍREGYHÁZI EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KARA részéről Dr. Kalapos István, oktatási dékánhelyettes Dr. Hajnal Béla, főiskolai tanár Dr. Sárváry Attila, főiskolai docens CONTINENT-PH Kft. részéről LENDVAI István, ügyvezető igazgató MÁTÉ TÓTH Attiláné, szervező PÁLL Éva, gazdasági vezető 6

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6. FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot,

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot, XIII. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Nyelvoktatási Intézete, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Konferencia felhívás

Konferencia felhívás Konferencia felhívás Az Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MODELLEK A PROJEKTOKTATÁSBAN címmel 2018. május 29-én (kedden) második alkalommal hirdeti meg Nemzetközi Tudományos

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPA

KÖZÉP-EURÓPA KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA,

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, A Magyar Hegesztési Egyesület meghívja Önt és Kollégáit a 29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, amely a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, a

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők!

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők! Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók IX. Országos Kongresszusa 2010. április 29-30. Helyszín: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. MEGHÍVÓ - Első értesítés - MESZK SZABOLCS-

Részletesebben

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél XI. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Minőségi élelmiszerek Egészséges környezet: Az agrártudományok és a vidékfejlesztés kihívásai a XXI.

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

"Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége" II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára.

Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Agrártudományi és Vidékfejlesztési Intézete és a University of Agricultural Sciences and Veterinary Medicine of the Banat (Temesvár) együttműködésben

Részletesebben

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia Hungarikumok: múltunk és jövőnk I. Országos Pálinkakonferencia 2018. november 14. A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Prof. Dr. Heidrich Balázs, egyetemi tanár Budapesti Gazdasági Egyetem, rektor Időpont: 2018. november

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 7624 Pécs Ifjúság

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2010. március 10.

Jelentkezési határidő: 2010. március 10. Az 1991-ben megkezdett sorozatot folytatva, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DAB Környezettudományi Bizottsága és az

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési

Részletesebben

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia.

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia. INTERNATIONAL RESEARCH INSTITUTE s.r.o. Odborárov 1320/46 Komárno 945 01 IČO: 46702172 IČ DPH: SK2023545238 Bank Account: 2925877129/1100 (Tatra banka) IBAN: SK2411000000002925877129 SWIFT: TATRSKBX Kedves

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2011. augusztus 29. és 31. között rendezi meg a XXI. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUST. Szombathelyen

MEGHÍVÓ. 2011. augusztus 29. és 31. között rendezi meg a XXI. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUST. Szombathelyen MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kara, a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek

Részletesebben

1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25.

1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25. 1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25. Kedves Kolléga! Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait az V. Magyar Mikológiai Konferenciára, amely 2012. május 23-25-én Budapesten,

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal

Részletesebben

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas Meghívó XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás 2019. május 29-30. NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas A tanácskozás tervezett tématerületei: Haltermelési technológiák Természetesvízi halgazdálkodás Halfeldolgozás,

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Fenntarthatósági kihívások és válaszok

Fenntarthatósági kihívások és válaszok Fenntarthatósági kihívások és válaszok XVI. Nemzetközi Tudományos Napok 2018. április 12 13. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Dinya László CSc, egyetemi tanár Elnök Társelnök Kapronczai István PhD, címzetes

Részletesebben

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően A BÍRÓNŐK EGYESÜLETE (A BÍRÓNŐK NEMZETKÖZI SZERVEZETÉNEK TAGJA) levelezési cím: 1055 Budapest, Markó utca 16. e-mail: bironok.egyesulete@gmail.com web: www.bironokegyesulete.hu A Bírónők Egyesülete Regionális

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA Tudományterületek és nyelvhasználat Veszprém, 2009. október 16-17. Védnök: Prof. Dr. Rédey Ákos a Pannon Egyetem rektora A szervezıbizottság

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület. Konferencia-honlap tudnivalók. Fiók létrehozása a honlapon

Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület. Konferencia-honlap tudnivalók. Fiók létrehozása a honlapon Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület Konferencia-honlap tudnivalók Fiók létrehozása a honlapon 1. Látogasson el a http://konferencia.mktudegy.hu címre, ahol a Regisztráció linkre kattintva létrehozhat

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma Egyéni szakmai beszámoló Folyóiratcikkek és táblázat egyeztetése, esetleges módosítása Mertinger Valéria Szakfolyóiratban

Részletesebben

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát. VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA

Részletesebben

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31 5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a MapWindow Open Source GIS & OSGeo közösséggel ELSŐ KÖRLEVÉL 2013-ban a Térinformatikai Konferencia angol szekciók rendezésével bővült, lehetőséget adva

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára.

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára. A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára. Olyan elsősorban cigány/roma származású hallgatókat keresünk, akik

Részletesebben

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK 2018. május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK Platina fokozatú partner - a konferencia platina fokozatú partnereként jogosult a konferencia megnyitó beszédének a megtartására

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben