Jelentkezési határidő: március 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jelentkezési határidő: 2010. március 10."

Átírás

1 Az 1991-ben megkezdett sorozatot folytatva, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DAB Környezettudományi Bizottsága és az eközig ZRT június én megrendezi a XVII. Országos Térinformatikai Konferenciát és Szakkiállítást. A konferencia célja: az elmélet és gyakorlat találkozása. Ennek megfelelıen az a célunk, hogy néhány kiemelt témakörben, esettanulmányokon keresztül a GIS (térinformatikai) alkalmazások elméleti lehetıségeit, és azok gyakorlati tapasztalatait mutassuk be a szakma, a felhasználók és a döntéshozók számára, nem megfeledkezve a legújabb ismeretek átadásáról sem. A konferencia idıtartamára olyan szakkiállítást is tervezünk, ahol a térinformatikához is kötıdı cégeknek lehetıségük lesz az általuk fejlesztett és forgalmazott korszerő térinformatikai technológiák, termékek bemutatására. A konferencia tervezett területei: 1. Térinformatika a területfejlesztésben és a környezetvédelemben 2. Térinformatikai adatinfrastruktúra, adatgazdálkodás 3. Önkormányzati térinformatikai alkalmazások 4. Adat, érték, ár, minıség, tulajdon és marketing a térinformatikában 5. Korszerő térinformatikai technológiák és módszerek 6. A térinformatika a mérnöki gyakorlatban 7. Egyéb Kérjük, hogy a jelentkezési lapon jelölje meg az elıbbiekben felsorolt témakörök közül azt, amellyel kapcsolatosan elıadni kíván, illetve amelyek szekcióiban hallgatóként kíván jelen lenni! A szekcióüléseken elhangzó elıadások idıtartama 15 perc lehet. A konferencián poszterek kiállítására és 3 perces idıkeretben történı bemutatására is lehetıséget biztosítunk. Jelentkezési határidő: március 10. A tudományos program tartalmi és formai véglegesítése a visszaküldött jelentkezési lapok alapján történik. Ennek megfelelıen az elsı körlevélben ismertetett szándékainkhoz képest változtatások lehetségesek. A végleges programot a (2010. áprilisi) második körlevelünkben ismertetjük részletesen a jelentkezési lapot visszaküldık számára.

2 A konferencián elhangzott elıadások (illetve az azokból készült egyenként legfeljebb 8 oldalas cikk) anyagát a szervezık ISBN számmal ellátott lektorált kiadványban jelentetik meg, melyet a konferencián résztvevık térítésmentesen megkapnak. A poszterek és termékreklámok számára a tanulmánykötetben (legfeljebb 1 oldal terjedelmő) kivonatként biztosítjuk a megjelenési lehetıséget. A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: április 20. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni! A cikkek tartalmi követelményei: A magyar nyelvő tanulmány elején egy legfeljebb 10 soros angol nyelvő összefoglaló legyen! Fontos az adatok forrásainak korrekt hivatkozása, irodalomjegyzék. A cikkek fekete-fehér nyomtatásban is jól értelmezhetı ábrákat (diagram, fénykép stb.) tartalmazzanak! Valamennyi illusztráció esetében fontos szempont a jó minıség, a jelmagyarázatok olvashatósága. Kérjük, hogy azokra a szövegben számozottan is hivatkozzanak (pl. 1. ábra, 1. táblázat). Kérjük, az illusztrációkat a szövegbe illesszék be! Ne legyenek horgonyzott (körbefuttatott) ábrák! Formai követelmények: Microsoft Word dokumentum, B/5-ös formátum, 2,5 cm margó, 12es betőméret, Times New Roman betőtípus, szimpla sorközök, illusztrációkkal és irodalomjegyzékkel együtt maximum 8 oldalas terjedelem. A cikk minden szerzıjének a teljes nevét (tudományos fokozattal) és elérhetıségét (intézmény, tanszék, ) tüntessék fel! Szövegközi hivatkozás irodalomra: zárójelben, Times New Roman kiskapitális betőtípussal, teljes vezetéknév és a keresztnév elsı betője, valamint a publikáció évszáma. Szövegközi hivatkozás illusztrációra: zárójelben, Times New Roman dılt betőtípussal. Külön számozva a táblázatokat és az ábrákat. Adatok a táblázatban: Rácsos stílusú táblázatban, Times New Roman betőtípus, 10es betőméret. Irodalomjegyzék: A cikk végén, szerzık szerint alfabetikus sorrendben, Times New Roman betőtípus, 10-es betőmérettel 1,7 cm-es függı behúzással. Elıször szerzı teljes vezetékneve és a keresztnév elsı betője kiskapitális betőtípussal, majd normál betőtípussal zárójelben évszám, ezt követıen cím, kiadó, kiadás helye, terjedelem. A cikkeket biztonsági okokból egyszerre a következı két címre kérjük elküldeni: GISkonferencia@dragon.unideb.hu demetergg@gmail.com Amennyiben a fájl mérete ezt nem teszi lehetıvé, kérjük, hogy valamilyen digitális adathordozón juttassa el az alábbi postai címre: Debreceni Egyetem, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Pf.: 9.!

3 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A konferencia helyszíne: A Debreceni Egyetem Fıépülete (Debrecen, Egyetem tér 1.) Jelentkezés Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapot március 10-ig juttassa el a konferencia titkárának! demetergg@gmail.com Határidık: A jelentkezési lapok beérkezési határideje: március 10. A konferencia programjának véglegesítése és a második körlevél kiküldése: március 20. A max. 8 oldalas cikkek beérkezési határideje: április 20. A lektorált kiadvány megjelentetése és a konferencia kezdete: június 10. A konferencia és szakkiállítás részvételi díja: április 20. elıtti átutalás esetén ,- Ft , - Ft diákoknak és nappali tagozatos PhD hallgatóknak április 20. utáni átutalás, vagy helyszíni befizetés esetén ,- Ft ,- Ft diákoknak és nappali tagozatos PhD hallgatóknak A kiállítóknak is a fenti részvételi díj megfizetése ellenében biztosítjuk az igényelt kiállítóteret. A részvételi díj magában foglalja a konferencia és szakkiállítás megtekintésének, a konferencia hivatalos kiadványainak, továbbá a csütörtöki, pénteki ebéd, a csütörtök esti állófogadás, és a büfék költségeit. A résztvevık a regisztrációs költséget a fenti fizetési határidık szerint átutalással fizethetik be a konferencia szervezésében közremőködı Meridián Alapítvány számlájára. Meridián Alapítvány (4225 Debrecen, Erdıhát u. 47.) Számlaszám: (Vámospércs és Vidéke Takarékszövetkezet) A konferencia szervezı bizottsága: Elnök: Dr. Lóki József tanszékvezetı egyetemi tanár Társelnök: Pajna Sándor az eközig ZRT. elnöke Dr. Detrekıi Ákos akadémikus, egyetemi tanár Dr. Dobos Endre a Geoinformatikai Albizottság titkára A konferencia titkársága: Dr. Demeter Gábor: Regisztráció, tudományos ügyek, program demetergg@gmail.com Dr. Fazekas István: Számlázásban és pénzügyekben tájékoztatás ifazekas@delfin.klte.hu Dr. Szabó Gergely: Szállásügyekben tájékoztatás, cikkek szabo@delfin.unideb.hu

4 Szállásfoglalás: Kérjük, hogy a konferencia résztvevıi a szállásfoglalásaikat egyénileg rendezzék! A konferencia technikai szervezıi készséggel nyújtanak az érdeklıdık számára ezzel kapcsolatban felvilágosítást, illetve igény szerint segítséget! Szálláslehetıségek Debrecenben, a konferencia helyszínéhez közel: Hotel Lycium **** Debrecen, Hunyadi u. 13. Tel.52/506600, , x 2 ágyas 25000Ft/2 fı Hotel Aranybika **** Debrecen, Piac u Tel.52/508600, , á Ft, 2á Ft Cívis Hotel Kálvin*** Debrecen, Kálvin tér4. Tel.52/ x 2á Ft Hotel Debrecen Debrecen, Petıfi tér9. Tel. 52/ ágyas Ft/fı Hotel Gondola Debrecen, Mester u. 32. Tel. 52/ ágyas Ft/szoba Hotel Nagyerdı*** Debrecen, Pallagi u. 5. Tel. 52/ á Ft/fı, 2á. 7900Ft/fı Stop Panzió Debrecen, Batthány u. 18. Tel. 52/ X2 ágyas 6500Ft, 4X3 ágyas 9900 Ft Park Hotel*** Debrecen, Kartács u. 27. Tel. 52/ á Ft, 2á Ft, 3á Ft Sport Hotel*** Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Tel. 52/ á Ft, 2 á Ft Strand Hotel** Debrecen, Nagyerdei krt. 911 Tel. 52/ x1 ágyas 6000Ft, 18x2 ágyas 9000Ft Termál Hotel **** Debrecen, Nagyerdei park 1. Tel. 52/ ágyas 26500Ft, 2ágyas 23500Ft/2 fı Centrum Panzió Debrecen, Péterfia u. 37/A Tel. 52/ ágyas 7900Ft, 2ágyas Ft Korona Panzió Debrecen, Péterfia u. 54. Tel. 52/ X2 á Ft, 2X3 á Ft Nádix Panzió Debrecen, Bessenyei u. 6. Tel. 52/ Ft Péterfia Panzió Debrecen, Péterfia u. 37/B. Tel. 52/ /3 ágyas Ft/fı Postás Üdülı Debrecen, Nagyerdei krt. 66. Tel. 52/ X2 ágyas reggelivel Ft Nagyerdei Kollégiumok Debrecen, Egyetem tér1. Tel. 52/ X2 á. 3600Ft (Újk.), 5X4 á.3600ft (Tótf), 2X4 á. 4400Ft (Újk.)

5 JELENTKEZÉSI LAP Kérjük, töltse ki az alábbi jelentkezési lapot és juttassa el címünkre faxon vagy ben március 10-ig! (Letölthető a honlapról.) Név: Státus/tud. fokozat/végzettség: Intézmény/cég: Levelezési cím: Telefon/fax: Kíván-e a konferencián elıadást tartani? IGEN / NEM Kíván-e a konferencián poszterrel szerepelni? IGEN / NEM Kíván-e a szakkiállításon kiállítani, terméket bemutatni? IGEN / NEM A konferencián bemutatni kívánt elıadás/poszter szerzı(i): A konferencián bemutatni kívánt elıadás/poszter címe: A következı témacsoportnak megfelelı szekció munkájában kívánok elıadással részt venni: A következı témacsoportnak megfelelı szekció munkájában kívánok hallgatóként részt venni: (Kérjük, válasszon az elsı körlevélben szereplı témacsoportok közül, vagy jelöljön meg újat) A szakkiállításon bemutatni kívánt termék(ek) megnevezése: A szakkiállításon igényelt kiállítóhely nagysága (m 2 ): A konferenciával kapcsolatos információkért a következő munkatársainkhoz is fordulhatnak: Dr. Demeter Gábor: Regisztráció, tudományos ügyek, program demetergg@gmail.com Dr. Fazekas István: Számlázásban és pénzügyekben tájékoztatás ifazekas@delfin.klte.hu Dr. Szabó Gergely: Szállásügyekben tájékoztatás, cikkek szabo@delfin.unideb.hu

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni!

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni! MÁSODIK KÖRLEVÉL A 2009-ben megkezdett sorozatot folytatva, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának Megújuló Energetikai Munkabizottsága és a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete az MTA MTB Légköri

Részletesebben

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31 5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a MapWindow Open Source GIS & OSGeo közösséggel ELSŐ KÖRLEVÉL 2013-ban a Térinformatikai Konferencia angol szekciók rendezésével bővült, lehetőséget adva

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

1. A felszín alatti vízbázisok állapota Magyarországon 2. Magyarország szerepe a globális klímaváltozás elleni küzdelemben.

1. A felszín alatti vízbázisok állapota Magyarországon 2. Magyarország szerepe a globális klímaváltozás elleni küzdelemben. Tantárgynév Tantárgyi felelıs, Javasolt szakdolgozati témák témavezetı Általános környezettudományi Dr. Csorba Péter 1. A fenntartható fejlıdés hazai v. európai ismeretek perspektívája Környezetgazdaságtan

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA Tudományterületek és nyelvhasználat Veszprém, 2009. október 16-17. Védnök: Prof. Dr. Rédey Ákos a Pannon Egyetem rektora A szervezıbizottság

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: április 10. A határidı után beérkezı cikkeket nem áll módunkban elfogadni!

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: április 10. A határidı után beérkezı cikkeket nem áll módunkban elfogadni! MÁSODIK KÖRLEVÉL A MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának Megújuló Energetikai Munkabizottsága és a MTA Meteorológiai Tudományos Bizottságának Légköri Erıforrás Munkabizottsága 2009. május 8-9-én KÖRNYEZET

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

I. körlevél. III. MaViGe Makroszkópikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Göd, 2006. április 13 14.

I. körlevél. III. MaViGe Makroszkópikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Göd, 2006. április 13 14. I. körlevél III. MaViGe Makroszkópikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Göd, 2006. április 13 14. Tisztelt Kollégánk, kedves Barátunk! Ezúton szeretettel meghívjuk az III. MaViGe Makroszkópikus

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu

Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu Tárgy: XVI. Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok Jelentkezési felhívás

Részletesebben

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél XI. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VII. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonkenese, 2009. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitőzése Az anyagtudomány, anyagvizsgálat és anyaginformatika képviselıinek

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515

Részletesebben

Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás Vidékfejlesztés II. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Minőségi élelmiszerek Egészséges környezet: Az agrártudományok és a vidékfejlesztés kihívásai a XXI.

Részletesebben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében

HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében A GTE Hegesztési Szakosztály, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, valamint az Óbudai Egyetem

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ Magyar Gyermekorvosok Társasága 2010 évi Nagygyőlése Esztergom, 2010. szeptember 23-25. Tisztelt Asszonyom/Uram! A 2005-ös nagysikerő szervezés után

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

LaserArt Studio. laserarts@t-online.hu címen

LaserArt Studio. laserarts@t-online.hu címen LaserArt I. Lézertehnikai szakkiállítás Budapest 2008 október 24-25-26, Hálózatos Televíziók Rt., Konferenciaterem. Budapest, Bartók Béla út. 152/L Általános tájékoztató, ismertetı és megrendelılap 1.

Részletesebben

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia Hungarikumok: múltunk és jövőnk I. Országos Pálinkakonferencia 2018. november 14. A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Prof. Dr. Heidrich Balázs, egyetemi tanár Budapesti Gazdasági Egyetem, rektor Időpont: 2018. november

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas Meghívó XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás 2019. május 29-30. NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas A tanácskozás tervezett tématerületei: Haltermelési technológiák Természetesvízi halgazdálkodás Halfeldolgozás,

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát. VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT / DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A SZAKDOLGOZAT / DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI A SZAKDOLGOZAT / DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI A formai és tartalmi követelmények nagyrészt megegyeznek a szakdolgozat és a diplomamunka esetén. Az eltéréseket piros szöveggel jelezzük. A beadandó

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Mőszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Mőszaki Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Mőszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Cím: 3515 Miskolc Egyetemváros Telefon: 06 (46) 565-111/11-99

Részletesebben

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Eszterházy Károly Fıiskola Bölcsészettudományi Kar Cím:

Részletesebben

Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM

Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM I.Béla Gimnázium/PTE-PMMK SZAKDOLGOZAT Szakdolgozat címe Készítette(ék): Szerzı(k) neve(i) Témavezetı: Témavezetı Neve Konzulens: Konzulens Neve

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPA

KÖZÉP-EURÓPA KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 7624 Pécs Ifjúság

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

"Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége" II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára.

Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Agrártudományi és Vidékfejlesztési Intézete és a University of Agricultural Sciences and Veterinary Medicine of the Banat (Temesvár) együttműködésben

Részletesebben

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház A MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK 2009. ÉVI KONGRESSZUSA KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház (8360 Keszthely, Fő tér 3.) 2009. október 1 3. M E G H Í V Ó TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGÁK! KEDVES

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA

1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA 1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA 2006. november 9-10. Agárd Viking Hotel NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, GEOINFORMATIKAI FŐISKOLAI KAR 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. 8002

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők!

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők! Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók IX. Országos Kongresszusa 2010. április 29-30. Helyszín: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. MEGHÍVÓ - Első értesítés - MESZK SZABOLCS-

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

A változó jogi környezet új kihívásai P R O G R A M

A változó jogi környezet új kihívásai P R O G R A M A változó jogi környezet új kihívásai című konferencia előzetes P R O G R A M 2014. november 20-21. Hotel DIVINUS*****, Debrecen 2014. november 20. csütörtök 10.00-11.00 Regisztráció, reggeli kávé és sütemény

Részletesebben

TVSZ 1 sz. melléklet

TVSZ 1 sz. melléklet TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot,

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot, XIII. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Nyelvoktatási Intézete, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi

Részletesebben

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához A szemináriumi munka formája A szemináriumi munka fedőlapja úgy kell, hogy kinézzen, mint ahogy az a mellékletben szereplő dokumentumban látható oldalszámozás

Részletesebben

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VIII. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. március 20-22., Eger A Konferencia és Kiállítás mottója: AZ ANYAGVIZSGÁLAT NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ A Konferencia

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

PLENÁRIS ELİADÁSOK. emeritus professzor Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, Urbanisztika Tanszék

PLENÁRIS ELİADÁSOK. emeritus professzor Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, Urbanisztika Tanszék November 8. csütörtök 12.30-14.00 Regisztráció a Kölcsey Központ II. emeletén PLENÁRIS ELİADÁSOK 14.00-14.10 Dr. CSORBA PÉTER egyetemi docens Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT A doktori iskola (DI) minıségbiztosítási tevékenységét a SZIE Doktori és Habilitációs Tanácsa által kidolgozott

Részletesebben

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november

Részletesebben