IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus szeptember 3-4., Budapest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest"

Átírás

1 IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus szeptember 3-4., Budapest

2

3 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia sokrétű fejlődése igényli a szakdolgozók magas szintű felkészültségét, tájékozottságát. Pontszerző kongresszusunkon lehetőség nyílik arra, hogy ismerkedjünk szakmai és szakmapolitikai újdonságokkal. Szeretettel várjuk Önöket, szeretnénk, ha minél többen vennének részt kongresszusunkon, mely szabadidős programjában lehetőségünk lesz megtekinteni fővárosunk egyik legszebb épületét, az Országházat. A szervezők nevében eredményes felkészülést, jó munkát és kellemes időtöltést kívánunk. Kollegiális üdvözlettel Lukovich Tamásné MRAE elnöke

4 A kongresszus fővédnöke Dr. Kökény Mihály Egészségügyi, Családügyi és Szociális Miniszter Szervező bizottság Hangyál Mónika Lukovich Tamásné Török Andrásné Újvári Viktorné Tudományos bizottság Dr. Fehér Lászlóné Dr. Forrai Gábor Maléta Andrea A kongresszus szervezője 1365 Budapest, Pf Telefon: (06-1) Fax: (06-1) vamos@blaguss-congress.hu

5 Program Szeptember 3., péntek Regisztráció Megnyitó Felkért előadók prezentációi Ebéd Asszisztensi előadások Fogadás Szeptember 4., szombat Poszterséta Asszisztensi előadások Zárszó Országház látogatás A kongresszus témái Új képzések bemutatása Asszisztensi munka a képalkotásban Sugárterápia Unió Etika, jog

6 Általános információk Konferencia helyszíne Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb Budapest, Nagyvárad tér 4. Konferencia időpontja szeptember 3-4. Előadások, absztraktok Beküldési határidő: április 30. Poszter méret: 100 cm x 180 cm maleta@irj.hu Részvételi díj Regisztráció június 30. előtt után Egyesületi tagok ,- Ft ,- Ft Nem tagok ,- Ft ,- Ft A részvételi díj tartalmazza a kongresszusi részvételt, a kongresszus kiadványait, belépőt a kongresszus hivatalos társasági programjaira 1 fő részére, valamint kávészüneteket és 1 napi ebédet. Társasági programok szeptember 3. Nyitófogadás szeptember 4. Országház megtekintése

7 Szállás Tulip Inn Millennium Budapest**** 1089 Budapest, Üllői út Gloria Hotel**** 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 22. Hunguest Platanus Hotel*** 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 44. Sissi Hotel*** 1094 Budapest, Angyal u. 33. Hotel Manzard Panzió P*** 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 21. Szállásdíjak Hotel/szoba Tulip Inn**** Gloria Hotel**** Platanus Hotel*** Sissi Hotel*** Manzard Panzió*** Egyágyas ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft - Kétágyas ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Háromágyas ,- Ft A fenti árak szobánként és éjszakánként értendőek, a reggelit és az adókat is tartalmazzák. Szállásfoglalást a szállásköltség teljes befizetésével tudunk elfogadni. Regisztráció és szállásfoglalás lemondási feltételei május 15. előtt Részvételi díjat és a szállásdíjat visszafizetjük az adminisztrációs költségek levonásával (3.000,- Ft) május 15. után Nem áll módunkban a részvételi díjat és a szállásdíjat visszafizetni.

8 IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus Budapest, szeptember 3-4. Jelentkezési lap Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre beküldeni: Blaguss Kongresszusi Iroda 1365 Budapest Pf. 706 Tel: (06-1) Fax: (06-1) vamos@blaguss-congress.hu Vezetéknév Keresztnév Munkahely Város Irsz. Utca Tel/Fax Érkezés dátuma Elutazás dátuma Éjszakák száma Szállásfoglalás Hotel/szoba Tulip Inn**** Gloria Hotel**** Platanus Hotel*** Sissi Hotel*** Manzard Panzió*** Egyágyas ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft - Kétágyas ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft Háromágyas ,- Ft A fenti árak szobánként és éjszakánként értendők, a reggelit és az adókat tartalmazzák. Amennyiben szállását valakivel megosztja (kisérő vagy munkatárs ), kérjük a nevet az alábbi sorban feltüntetni: Szobámat megosztom: vel. SZÁLLÁST CSAK SZÁLLÁSDÍJ BEFIZETÉSÉVEL TUDUNK VISSZAIGAZOLNI Regisztráció és szállás foglalás lemondási feltételei: május 15. előtt részvételi díjat és a szállásdíjat visszafizetjük az adminisztrációs költségek (3000,- Ft) levonásával május 15. után nem áll módunkban a részvételi díjat és a szállásdíjat visszafizetni.

9 Regisztrációs költség Regisztráció június 30. előtt után Egyesületi tagok ,- Ft ,- Ft Nem tagok ,- Ft ,- Ft Kérjük megjelölni a költségvállaló személyt/céget: költségeimet a mellékelt csekken befizetem, a befizetett összegről a számlát a helyszínen a regisztrációnál vehetem át. költségeimet munkahelyem/szponzor/egyéb cég téríti, erről a lenti költségvállalási nyilatkozatot csatolom. Költségvállalási nyilatkozat Vállaljuk, hogy Budapesten szeptember 3-4-én megrendezésre kerülő IX. Radiológus Asszisztensi Kongreszusán résztvevő Név: Beosztás/foglalkozás: Város: részvételi költségeit a Blaguss K számlájára 2004/99913 megjelöléssel (Az átutaláson kérjük a résztvevők nevét olvashatóan tüntessék fel.) postautalványon vagy bankátutalással kiegyenlítjük (utólagos számlázással) előre megküldött számla alapján a megadott határidőig átutaljuk A költségviselő (munkahely, intézmény, vállalkozás) adatai, számlázási címe: Név: Cím: Ügyintéző neve és telefonszáma: Megjegyzés, egyéb hivatkozás: Cégszerű aláírás/ Dátum: bélyegző: Dátum: Aláírás:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

Magyar Perinatológiai Társaság. III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza

Magyar Perinatológiai Társaság. III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza Magyar Perinatológiai Társaság III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza Beköszöntő Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Kedves Vendégeink! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a perinatológiával

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS 2005. január 26-29, Budapest Komoly szakmai építkezés vette kezdetét. Azokban az idôkben még nem is igen lehetett látni, mennyire át fog alakulni a pszichiátria,

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

3. Energiastratégiai Konferencia 2010

3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Vitassuk meg a jövônket 3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Szervezô: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 2010. november 11-12. ABACUS Business & Wellness Hotel**** H-2053 Herceghalom, Gesztenyés

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

A Bomlás Virágai. www.mpt.iif.hu http://mpt2008.blaguss-congress.hu. Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyûlése. Sopron, 2008. január 23-26.

A Bomlás Virágai. www.mpt.iif.hu http://mpt2008.blaguss-congress.hu. Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyûlése. Sopron, 2008. január 23-26. www.mpt.iif.hu http://mpt2008.blaguss-congress.hu A Bomlás Virágai Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyûlése Sopron, 2008. január 23-26. Hivogató Az elmúlt évben soha nem gondolt kedvezôtlen folyamatok

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

Térkép a szálláshelyekkel

Térkép a szálláshelyekkel Térkép a szálláshelyekkel Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy meghívhatjuk Önt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika által megrendezésre kerülő

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24.

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24. értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár 2003. május 22-24. > 1 A Kongresszus elnökei Prof. Dr. Simonka János Aurél Dr. Sántha Ernô A Kongresszus

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS 2005. január 26-29, Budapest Komoly szakmai építkezés vette kezdetét. Azokban az idôkben még nem is igen lehetett látni, mennyire át fog alakulni a pszichiátria,

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4.

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. ELSŐ ÉRTESÍTŐ Pécs Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben Pécs városa, a Kodály Központ ad otthont az vándorgyűlésének szeptember 24-26 (szerda-péntek)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában 3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS 2013 Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában köszöntő Tisztelt Partnerünk! Mi a Camlognál hiszünk abban, hogy a

Részletesebben

A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA. KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ

A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA. KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA Tisztelt Kézsebészek,

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 Meghívó KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Tisztelt Szívsebészeti

Részletesebben

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság évi konferenciája június 1-2. Thermal Hotel Visegrád

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság évi konferenciája június 1-2. Thermal Hotel Visegrád A Magyar Tudományos Parkinson Társaság 2018. évi konferenciája 2018. június 1-2. Thermal Hotel Visegrád Általános információk A konferencia és a regisztráció helyszíne: Thermal Hotel Visegrád www.thv.hu

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA Tudományterületek és nyelvhasználat Veszprém, 2009. október 16-17. Védnök: Prof. Dr. Rédey Ákos a Pannon Egyetem rektora A szervezıbizottság

Részletesebben

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Barátaink! Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár.

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár Jelentkezési lap Személyes adatok Név*: Területi szervezet / szekció neve: MKE tagsági

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA I Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2017.

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS BAJA 2011. JÚNIUS 3 5. BAJA 2011. június 3 5. MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS

Részletesebben

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó 2. értesíto Kedves Kollégák! A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága 38. kongresszusa 2014. tavaszán Baján kerül megrendezésre. Ezen a helyszínen korábban nem volt kongresszus,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

Tisztelt Kolleganők és Kollégák!

Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Tisztelt Kolleganők és Kollégák! A Magyar Hypertonia Társaság 2010 decemberének első napjaiban immáron 18. alkalommal rendezi meg éves Kongresszusát. A hagyományoknak megfelelően a Kongresszusnak idén

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2017. augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2017. augusztus 31. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

FINETA 3.0 ÉRTESÍTŐ. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA május 31.-június 2.

FINETA 3.0 ÉRTESÍTŐ. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA május 31.-június 2. FINETA 3.0 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2018. május 31.-június 2. ÉRTESÍTŐ 1 Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2018. május 31 - június 2. 2 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben