FONYÓD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FONYÓD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA"

Átírás

1 FONYÓD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Fonyód kistérség települési önkormányzatainak képviselı-testületei a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (1) bekezdés h) pontja, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (Ötv.) 41. (1) bekezdése, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény 1..(1) bekezdése, valamint a területfejlesztésrıl és a területrendezésrıl szóló évi XXI. törvény (Tft.) alapján a kistérséghez tartozó települési önkormányzatok kapcsolat- és együttmőködési rendszere szervezeti keretének biztosítására, térségi közszolgáltatások biztosítására (szervezésére, összehangolására, fejlesztésére), az egyes települések önkormányzatainak teljesítıképességét meghaladó önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a közszolgáltatási rendszer közös, ill. térségi rendszerének kialakítására, szervezésére, összehangolására, mőködtetésére, fejlesztésére, a térség intézményrendszerének integrálására, feladatellátásának összehangolására, fejlesztésére, a feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinálására, fejlesztésére, a kistérség területének összehangolt fejlesztésére, egyes közigazgatási (államigazgatási) feladat- és hatáskörök ellátására, a közösségi szolgáltatások térségi szinten történı kiegyenlített, magas színvonalú és minıségő ellátása érdekében társulási megállapodást kötnek. 1. A Társulás neve: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Fonyód Kistérség Többcélú Társulása (továbbiakban: Társulás) 2. A Társulás székhelye: Fonyód város: 8640 Fonyód, Fı u A Társuláson belül 2 társszékhely mőködik. A Társszékhelyek neve, székhelye: 1. Balatonboglár város: 8630 Balatonboglár, Erzsébet u Balatonlelle város: 8638 Balatonlelle, Petıfi u. 2. A Társulás tagjai összehangolt feladatellátásuk, társadalmi és gazdasági érdekeik érvényesítése és településeik fejlesztése céljából a Társuláson belül a Társulás feladatai megvalósítása céljából mikro-körzeti társulást hozhatnak létre az alábbi rendezı elvek betartásával: a) A mikro-körzeti társulás elsısorban az egymással szomszédos települések lakosságának alapszolgáltatásait biztosítja. b) A mikro-körzeti társulás elıkészítését a Társulás munkaszervezete segíti. 1

2 c) A mikro-körzeti társulás mőködésének szabályait, s az általa ellátott feladatokat a résztvevık külön megállapodásban szabályozzák. A mikro-körzeti feladatellátó társulás a többcélú társulási rendszer része. d) A mikro-társulásban fenntartott intézmények, vagyontárgyak tulajdonjoga, a munkáltatói jogok gyakorlása a mikro-társulást alkotó települési önkormányzatokat illeti meg, az általuk elfogadott megállapodásban rögzítettek alapján. A Társulás ellátja a Fonyódi Kistérség területén a Tft. elıírásai alapján a Kistérségi Területfejlesztési Tanács feladatait is. A területfejlesztési feladatok szerinti mőködés szabályai a Társulás SZMSZ-ében kerülnek meghatározásra. 4. A társulás lakosságszáma a társulási megállapodás módosításakor fı. A továbbiakban a társulás lakosságszáma a költségvetési törvényben meghatározott normatív támogatásoknál figyelembe vett lakosságszám. 5. A társulás tagjainak nevét, székhelyét és a társulási megállapodás megkötésekori lakosságszámát a megállapodás 1. sz. melléklete tartalmazza. 6. A Társulás mőködési területe: A Társulásban résztvevı települések közigazgatási területére terjed ki, amely lefedi a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény által módosított évi CVII. törvény mellékletében meghatározott fonyódi kistérség területét. 7. A Társulás jogállása: A társulás jogi személy. Gazdálkodására a költségvetési szervek mőködésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A társulás pénzügyi-gazdasági feladatait a Társulás munkaszervezete, mint önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A munkamegosztás és a felelısségvállalás rendjét a Többcélú Társulás Szervezeti és Mőködési Szabályzata tartalmazza. 8. A Társulás képviseletét a Társulási Tanács elnöke, akadályoztatása esetén a Tanács elnökhelyettese, mindkettıjük akadályoztatása esetén a Társulási Tanács által megbízott polgármester látja el. 9. A Többcélú Társuláshoz tartozó települési önkormányzatok képviselı-testületei egyes feladataikat a társulás útján látják el, egyes hatásköreiket a társulásra ruházhatják, a társulás által ellátott feladatok megvalósításához hozzájárulnak. 10. A Többcélú Társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet alapíthat, kinevezi vezetıjét. 2

3 II. A Társulás feladatai A Társulásban résztvevı önkormányzatok képviselı-testületei a közös céloknak megfelelı hatékony és eredményes tevékenység érdekében jelen megállapodásban rögzített eljárásban és módon szervezik és oldják meg, hangolják össze a települési önkormányzatok alábbi feladatait: Humánszolgáltatások köre: közoktatás: alapfokú nevelés-oktatás, egyes pedagógiai szakszolgálati feladatok egészségügyi ellátás szociális ellátás, jelzırendszeres házi segítségnyújtás gyermekjóléti feladatok mozgókönyvtári feladatok Közszolgáltatások köre: belsı ellenırzés Területfejlesztés Állati eredető melléktermék elszállítása, ártalmatlanítása Turisztikai feladatok 1. Közoktatás 1) Intézményfenntartással összefüggı feladatok: a) A megállapodás 3. számú függelékében rögzített mikro-körzeti társulások útján biztosítja a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 20. (1) bekezdése a) és b) pontjaiban meghatározott intézmények közös fenntartását. b) A mikro-körzeti társulások mőködését összehangolja. 2) A Társulás a közoktatásról szóló évi LXXIX törvény 34. -ában megjelölt pedagógiai szakszolgálati feladatok közül ellátja: a) logopédiai szolgáltatás b) gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás c) nevelési tanácsadás d) iskolapszichológia e) továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás f) gyógytestnevelés A Társulás a pedagógiai szakszolgálati feladatokat 3. számú függelékben rögzített megállapodások alapján látja el. 3) A Társulás a pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok közül az alábbiak ellátásáról gondoskodik: g) megszervezi a kistérség pedagógusainak továbbképzését, h) mőködteti a kistérségben az óvoda-vezetıi, igazgatói, óvoda-iskolaközi szakmai munkaközösségeket, i) szakmai napokat szervez, j) kistérségi tanulmányi és sportversenyeket szervez, k) kihelyezett szakmai konferenciákat szervez, l) kistérségi mérési és értékelési rendszert dolgoz ki és mőködtet. A Társulás a szakmai szolgáltatási feladatokat 3. számú függelékben rögzített megállapodások alapján látja el. 3

4 4) A Társulás a kistérségi közoktatás továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatai: a) összehangolja a közoktatási intézkedési terveket, b) egyezteti az indítandó osztályok és az iskolák tanulócsoportjainak számát, és együttes javaslatot készít a térség demográfiai adatai alapján az óvodai csoportok és tanulócsoportok számára és létszámára, c) a kistérségi oktatási kapacitások hatékonyabb mőködtetése érdekében közös alapfokú oktatási, pedagógiai és nevelési terveket készíttet a kistérségre vonatkozóan, meghatározva a kistérség oktatási, fejlesztési irányait térségi tervezéssel, a térségi tervek alapján szervezi a térségben a hatékony és a kor követelményeinek megfelelı oktatást, d) megszervezi a kistérségben a sajátos nevelési igényő gyermekek alapfokú oktatását, e) közremőködik a kisebbségi nevelés és oktatás iránti igény felmérésében, f) kistérségi közoktatási-nevelési adatbázist hoz létre és azt folyamatosan karbantartja. A Társulás a közoktatás továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatai közül e) és f) pontokban meghatározott feladatokat a munkaszervezeten keresztül látja el. 2. Egészségügyi ellátás 1) A központi orvosi ügyeleti szolgálati feladatokat a megállapodás 3. számú függelékben rögzített megállapodások alapján látja el. 2) A Társulás az egészségügyi ellátás együttes szervezésével kapcsolatos feladatai: a) Pályázatot nyújthat be, figyeli az esetleges pályázati lehetıségeket és segíti a társulásban résztvevı önkormányzatokat a pályázat elkészítésében. b) Kihelyezett szakmai konferenciákat szervezhet az egészségügyi ellátásban résztvevı dolgozók számára. c) Vizsgálja a közös intézménylétrehozás és mőködtetés lehetıségeit. 3. Szociális ellátás 1) A Társulás összehangolja a kistérség területén a szociális tevékenységet és szolgáltatásokat végzı intézmények fejlesztését, szolgáltatásainak biztosítását, mőködtetését és mőködését. 2) A Társulás a megállapodás 3. számú függelékben rögzített mikro-térségi társulások útján gondoskodik az e pontban meghatározott feladatok ellátásáról. A Társulás a kistérség területén gondoskodik a házi segítségnyújtás, családsegítés, a szociális étkeztetés ellátásáról, a szükséges tárgyi és személyi feltételeket koordinálja. 3) A Társulás kistérségi szinten mőködteti a jelzırendszeres házi segítségnyújtási rendszert, melyet a 3. számú függelékben rögzített megállapodás alapján lát el. 4) A Társulás feladata az e területen megjelenı pályázatok figyelése, a pályázatok elıkészítése, a pályázati forrásgyőjtés. 5) A Társulás kistérségi adatbázist hoz létre. A Társulás a szociális ellátással kapcsolatos feladatok közül a 4) és 5) pontokban meghatározott feladatokat a munkaszervezeten keresztül látja el. 4

5 4. Gyermekjóléti feladatok 1) A Társulás a mikro-térségi társulások útján összehangolja a kistérségben a gyermek- és ifjúságvédelmi munkát és a fejlesztéseket. A Társulás a megállapodás 3. számú függelékben rögzített mikro-térségi társulások útján gondoskodik a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátásáról. 2) A Társulás gyermekvédelmi pályázatokat nyújthat be. 3) A Társulás szakmai tanácskozásokat szervezhet a kistérség gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberei számára. 4) A Társulás kistérségi adatbázist hoz létre. 5. Mozgókönyvtári feladatok A Társulás nyilvános könyvtárral nem rendelkezı Ordacsehi, Somogybabod, Somogytúr és Visz településeken a mozgókönyvtári ellátás keretében, a 3. számú függelékben rögzített megállapodás alapján, biztosítja a könyvtári szolgáltató hely mőködését. 6. Belsı ellenırzés Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 120/A. (2) - (3) bekezdése és a 121/A. -a, valamint a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet szerint a belsı ellenırzési feladatok ellátása a 3. számú függelékben rögzített külön feladat-ellátási szerzıdés alapján történik. 7. Kistérségi területfejlesztés A Társulás területfejlesztési feladatkörében ellátja az évi XXI. törvény III. fejezetének 10. -ában meghatározott feladat- és hatásköröket. 8. Állati eredető melléktermék elszállítása, ártalmatlanítása A Társulás a társulás egészére kiterjedıen gondoskodik az állategészségügyrıl szóló évi CLXXVI. törvény 11. (1) bekezdése alapján az állati eredető melléktermék elszállításáról és ártalmatlanításáról, melyet a 3. számú függelékben rögzített megállapodás alapján lát el. 9. Turisztikai feladatok A Társulás a turisztikai feladatok ellátására szervezı munkát végez és támogatást nyújt. 5

6 A tagsági jogviszony keletkezése: III. A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI 1) A kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselı-testületei minısített többséggel hozott határozatba foglalt nyilatkozatban mondják ki a Társulásban való részvételüket, csatlakozásukat. (belépés, csatlakozás) 2) A Társuláshoz Fonyód Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselı-testületei csatlakozhatnak. A társuláshoz csatlakozni kívánó települési önkormányzat képviselı-testülete nyilatkozatát tartalmazó határozatát legalább 3 hónappal korábban közölni kell a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselı-testületeivel, a Társulási Tanáccsal. A nyilatkozatot tartalmazó határozatban ki kell mondani, hogy a jelen megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezınek fogadja el, a társulás mőködésével, a feladatellátással kapcsolatos költségek, pénzügyi hozzájárulás viselését, teljesítését vállalja. A társulásban résztvevı képviselı-testületek mindegyikének minısített többséggel hozott döntése szükséges a többcélú kistérségi társuláshoz történı csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz. 3) A többcélú kistérségi társulás létrehozásához szükséges, hogy: - a többcélú kistérségi társulási megállapodást a kistérségbe tartozó települések képviselıtestületeinek több, mint a fele, míg a területfejlesztési feladatok tekintetében a kistérségbe tartozó települések képviselı-testületeinek mindegyike a társulási megállapodást jóváhagyja. - a többcélú kistérségi társulási megállapodást jóváhagyó települések együttes lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának 60 %-át, illetve 50 %-át, ha a társulás tagjainak száma eléri a kistérségbe tartozó települések számának 60 %-át. - a megalakulását követıen a kincstár nyilvántartásba vegye. A társulás megalakulásának dátuma az utolsóként döntést hozó önkormányzat ülésének napja. 4) A Tanács elnöke a megalakulást követı 15 napon belül megküldi a társulási megállapodást a közigazgatási kormányhivatal vezetıjének. 5) A társulási megállapodást a társulás tagjai szükség szerint a társulásban részt vevı képviselıtestületek mindegyikének minısített többséggel hozott döntésével módosíthatják, törvényben meghatározottak szerint módosítják, illetve a helyi önkormányzati általános választásokat követı hat hónapon belül felülvizsgálják. 6) A társulás tagja a társulási megállapodást a naptári év utolsó napjával - december hó 31-i hatállyal - mondhatja fel. A felmondásról szóló minısített többséggel meghozott döntést a kilépni szándékozó képviselı-testület legalább 6 hónappal korábban köteles meghozni és 8 napon belül a társulás tagjaival, valamint a Társulási Tanáccsal közölni. Nem szüntethetı meg a tagság mindaddig, amíg a visszatérítendı támogatásban részesült tag a visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti. 7) A társulás tagja másik kistérségbe történı átsorolását a település önkormányzatának képviselı-testülete errıl elfogadott határozattal a évi CVII. tv. alapján kezdeményezheti. 8) A társulás tagjainak több, mint a fele minısített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával fontos okból kizárhatja azt a képviselı-testületet, amely a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek a Társulási Tanács Elnökének ismételt felhívására a megadott határidıben nem tesz eleget. 6

7 Fontos oknak minısül: ha a Társulás tagja a társulás céljainak megvalósításához szükséges pénzügyi alapba történı befizetést (hat hónapot elérı összegben) elmulasztja, vagy a cél megvalósításához szükséges többletforrás befizetési kötelezettségének a Társulás döntésében megjelölt határidıben nem tett eleget, a képviselı-testület a Társulás mőködéséhez szükséges döntési kötelezettségének, valamint az elızetes egyeztetésnek nem tesz eleget. 9) A Társulás megszőnik: ha a társulási tagok száma a kistérségbe tartozó települések képviselı-testületeinek fele alá csökken, illetve az általuk képviselt települések együttes lakosságszáma nem éri el a kistérség lakosságszámának 60 %-át, ha a társulási tagok száma eléri a kistérségbe tartozó települések számának 60 %-át, de az általuk képviselt lakosságszám nem éri el a kistérség összlakosságának 50 %-át, ha a Társulás valamennyi tagja elhatározza a társulás megszőntetését, a bíróság jogerıs döntése alapján. 10) A társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról, megszüntetésérıl vagy felmondásáról a kezdeményezés megküldésétıl számított 60 napon belül döntenek. 11) A társulás tagjai a kilépéskor, átsoroláskor és a társulás megszőnésekor kötelesek egymással elszámolni 60 napon belül, mely a felek egyetértése esetén módosítható. 12) A társulásból történı kiválás, átsorolás, kizárás esetén a társulás tagja által a többcélú kistérségi társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. Annak kiadására a társulás tagja csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a többcélú kistérségi társulás feladatának ellátását, ebben az esetben a társulás volt tagját a többcélú kistérségi társulással kötött szerzıdés alapján használati díj illeti meg. 13) A Társulás megszőnése esetén a hitelezık tartozásának kiegyenlítése utáni vagyont az önkormányzatok között hozzájárulásuk arányában kell felosztani. A Társulás közös vagyonát a Társulás tagjai vagyonfelosztási szerzıdésben osztják fel. 14) A vagyonfelosztás elvei a következık: - Vizsgálni kell a Társulás tagjai saját vagyoni hozzájárulásának mértékét a vagyonszaporulat létrejöttéhez. (Saját vagyon, állami források, egyéb támogatások). - Meg kell határozni a teljes értéken belül az összes saját forrást, és azokat egymáshoz arányosítani kell, ez a tulajdon az arányosított részben illeti meg a megszőnéskor az önkormányzatot. 14) A Társulás megszőnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszőntetése nem történhet olyan módon, hogy az a közfeladatok és a közszolgáltatások ellátását veszélyeztesse. Ezért a közös tulajdon megszőntetése és az ebbıl származó vagyoni igények kielégítése során a Társulás tagjai olyan polgári jogi megoldásokat alkalmaznak, mint: késıbbi, halasztott fizetés, csere stb. 15) A közös tulajdonban történı elszámolásig a közfeladatok ellátása érdekében a Társulás volt tagjai biztosítják a feladatot ellátó és átvállaló használati jogát. A tulajdonjog rendezése során - a folyamatos mőködtetés és feladatellátás biztosítása érdekében - a használati jog gyakorlás átengedése feltételeiben állapodnak meg. 16) Társult tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben a jelen megállapodásban meghatározott feladat Társulásban történı ellátása a mőködés megkezdésétıl számított három éven belül megszőnik, úgy az adott feladatra a központi költségvetésbıl juttatott támogatást kamattal növelten visszafizetik a központi költségvetésbe. 7

8 IV. A TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS SZERVEZETI RENDSZERE 1) A Többcélú Társulás szervezetének, mőködésének, döntés-elıkészítési és döntéshozatali eljárási rendjének fıbb szabályait jelen megállapodás, további, részletes szabályait a Szervezeti és Mőködési Szabályzatban a Társulási Tanács állapítja meg. 2) A társulás szervezeti és mőködési szabályzatát a Társulási Tanács fogadja el a megalakulását követı 3 hónapon belül. 1. A társulás szervei A Társulás szervei a Társulási Tanács, a Tanács elnöke, a Tanács elnökhelyettese, a Tanács bizottságai, a Társulás munkaszervezete. 2. A Társulási Tanács 1) A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács. 2) A Tanács gyakorolja a jelen társulási megállapodásban meghatározott feladat- és hatásköröket. 3) A Tanács tagjai a társult települési önkormányzatok mindenkori hivatalban lévı polgármesterei. 4) A Tanács tagjának az akadályoztatása, ill. távolléte esetére helyettesítésének a rendjét a települési önkormányzat képviselı-testülete határozza meg. A települési önkormányzat képviselı-testülete által helyettesítési, képviseleti joggal felhatalmazott képviselı a Tanács tagját megilletı jogkörrel (teljes jogkörrel) rendelkezik, jogai és kötelességei azonosak a tanács tagjának jogaival és kötelességeivel. 5) A Fejlesztési Tanács tagjának az akadályoztatása, ill. távolléte esetére helyettesítésének a rendjét a települési önkormányzat képviselı-testülete határozza meg. A települési önkormányzat képviselı-testülete által helyettesítési, képviseleti joggal felhatalmazott polgármester a Tanács tagját megilletı jogkörrel (teljes jogkörrel) rendelkezik, jogai és kötelességei azonosak a tanács tagjának jogaival és kötelességeivel. A helyettesítéssel, képviseleti joggal felhatalmazott képviselı/polgármester a felhatalmazó irat (szabályzat, határozat, kijelölı irat) bemutatását, átadását követıen járhat el. 3. A Társulási Tanács Elnöke és Elnökhelyettese 1) A Társulási Tanács alakuló ülésén titkos szavazással tagjai sorából elnököt, az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére elnökhelyettest választ. 2) Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Tanács elnökének és elnökhelyettesének megválasztáshoz a Társulás jelenlévı tagjai kétharmadának szavazata szükséges, amely eléri az általuk képviselt települések lakosságszámának felét. 3) Az elnökhelyettes személyére az elnök tesz javaslatot. 8

9 4) Az elnökhelyettesi tisztség megszőnését követıen a Társulási Tanács Elnöke 30 napon belül javaslatot tesz az új elnökhelyettes személyére. 5) Az elnököt és az elnökhelyettest a tagok az önkormányzati ciklus idejére választják. 6) A Társulás elnöke: a) képviseli a Társulást, b) vezeti a Társulási Tanács ülését, c) kapcsolatot tart állami, társadalmi szervekkel, illetve szervezetekkel, d) intézkedik és dönt a Társulási Tanács által hatáskörébe utalt ügyekben. 7) A Társulás elnökének feladatait távollétében a Társulási Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzatában meghatározottak szerint az elnökhelyettes látja el. 4. A Bizottságok 1) A Társulási Tanács döntései elıkészítésére, végrehajtásának megszervezésére eseti bizottságokat hozhat létre a társulási tanács tagjaiból, illetve a kistérség területén mőködı gazdasági szervek, továbbá a lakosság önszervezıdı közösségeinek képviselıibıl. A Tanács a létrehozó határozatában határozza meg az eseti bizottság tagjainak számát, összetételét és mőködésének rendjét. 2) A Társulás a többcélú kistérségi társulás tevékenységének, és gazdálkodásának ellenırzésére Pénzügyi Bizottságot hoz létre. 3) A Pénzügyi Bizottság öt tagból áll. A bizottság elnökét, és tagjainak több mint felét a társulási tanács tagjai közül kell választani. A bizottság tagjait a Társulási Tanács választja meg. A bizottság tagjaira a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A bizottság tagjainak megválasztáshoz a Társulás jelenlévı tagjai kétharmadának szavazata szükséges, amely eléri az általuk képviselt települések lakosságszámának felét. 4) Bármely pénzügyi bizottsági tag tisztségének megszőnését követıen 30 napon belül a Társulási Tanács új tagot választ. 5) A Pénzügyi Bizottságnak nem lehet tagja az, aki a Társulással alkalmazásban áll, vagy a Társulásnál gazdasági feladatokat lát el. 6) A Pénzügyi Bizottság feladatai különösen: a) Feladatkörében ellenırzi a Tanács határozatainak végrehajtását. b) Figyelemmel kíséri és ellenırzi a Tanács és munkaszervezete pénzügyi és gazdálkodási tevékenységét. c) Elızetesen véleményezi a Társulás költségvetését, költségvetési beszámolóit és zárszámadását. d) Véleményezi a Tanács által megtárgyalandó gazdálkodással összefüggı elıterjesztéseket, javaslatokat, melyrıl az elnök, írásban tájékoztatja a Társulási Tanácsot. e) Ellenırzi a tagi kötelezı hozzájárulások, és más anyagi támogatások idıarányos befizetését. 9

10 5. A munkaszervezet 1) A Társulási Tanács döntéseinek elıkészítését és feladatainak végrehatását a Társulási Tanács költségvetési szerveként létrehozott Fonyód Kistérség Többcélú Társulás Hivatala (továbbiakban: Hivatal), mint a Tanács elkülönült munkaszervezete látja el. 2) A Hivatal szervezetét, az általa ellátandó részletes feladatokat, azok ellátásának módját- a külön jogszabály, valamint a 3. pontban foglalt rendelkezések figyelembe vételével a Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzatában kell meghatározni. A Hivatal vezetıjét a Tanács pályázat alapján nevezi ki és menti fel, gyakorolja felette a fegyelmi, kártérítési, munkáltatói jogokat. Az egyéb munkáltatói jogokat a Tanács elnöke gyakorolja. A Hivatal alkalmazottai tekintetében a munkáltató jogokat a Hivatal vezetıje gyakorolja. 3) A munkaszervezet feladata különösen: - A Tanács üléseinek, döntéseinek elıkészítése és végrehajtása. - A Társulási Tanács elé kerülı elıterjesztések elkészítése. - A Társulási Tanács és szervei ügyviteli feladatainak ellátása. - A Társulási Tanács jegyzıkönyveinek elkészítése. - A meghozott határozatok nyilvántartása, a határozattal érintettek értesítése, tájékoztatása. - A Társulási Tanács és munkaszervezetének kommunikációs és informatikai feladatainak ellátása. - Gondoskodik a Társulás költségvetésének, költségvetési beszámolóinak és zárszámadásának elkészítésérıl és a Tanács elé terjesztésérıl, a költségvetés végrehajtásáról. - Összegyőjti, és további elıkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és civil szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit. - Folyamatos kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben mőködı közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében. - Figyelemmel kíséri a pályázati lehetıségeket. - Közremőködik a kistérségi programokat szolgáló pályázati dokumentációk elkészítésében. - Gondoskodik a nyertes pályázatok lebonyolításáról. - A Társulási Tanács által vállalt feladatok koordinálása, valamint a társulási megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtása. 10

11 V. A TÁRSULÁSI SZERVEK MŐKÖDÉSI SZABÁLYAI 1. A Társulási Tanács mőködési szabályai 1 A társulási tanácsot (továbbiakban: Tanács) a társulás tagjainak polgármesterei alkotják. A polgármester helyettesítésének rendjérıl a társulás tagjainak képviselı-testület rendelkeznek. Tanács a társulás döntéshozó szerve. Gyakorolja a többcélú kistérségi társulási megállapodásban meghatározott feladat- és hatásköröket. A Tanács döntéseit ülésén, határozattal hozza. 2 A Tanács alakuló ülését a társulás székhelyének polgármestere a helyi önkormányzati és polgármester választást követı 30 napon belül köteles összehívni. Az alakuló ülést, a Tanács elnökének megválasztásáig a társulás székhelyének polgármestere vezeti. 3 Az alakuló ülés napirendjére a társulás székhelyének polgármestere tesz javaslatot. 4 Az alakuló ülés kötelezı napirendje: a tisztségviselık megválasztása, a társulás szervei tagjainak megválasztása. 5 A Tanács rendes ülését az elnök hívja össze és vezeti. Az elnök akadályoztatása, illetve távolléte esetén az ülést az elnökhelyettes hívja össze és vezeti. 6 A Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. 7 A Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok több mint fele jelen van, és a jelenlévı tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának egyharmadát. A javaslat elfogadáshoz a jelen levı tagok több mint felének, és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát kitevı igen szavazat szükséges. 8 Minısített többség szükséges: a) a kistérség fejlesztését szolgáló pénzügyi hozzájárulást igénylı pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához, b) a 11. b) pontban meghatározott esetben a zárt ülés elrendeléséhez, c) a hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetıi megbízatás adása, illetıleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása; és d) abban az ügyben, amit a Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata meghatároz. A minısített többséghez a jelenlévı tagok kétharmadának, és az általunk képviselt települések lakosságszáma felét kitevı igen szavazata szükséges. Amikor a tanács fejlesztési tanácsként jár el döntéshozatalára, a döntéshozatalhoz szükséges szavazati arányokra a Tft. rendelkezéseit kell alkalmazni. 9 A Tanács ülését össze kell hívni: a) szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal, negyedévente a Tanács munkatervében meghatározott idıpontokban, b) a közigazgatási kormányhivatal kezdeményezésére, annak kézhezvételétıl számított 15 napon belül, c) a társulás tagjai egynegyedének a napirendet is tartalmazó- indítványára, annak kézhezvételétıl számított 15 napon belül. 10 Tanács ülése nyilvános. 11

12 11 A Tanács a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetıi megbízás adása, illetıleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása, és állásfoglalást igénylı személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor; b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene. 12 A Tanács ülésérıl jegyzıkönyvet kell készíteni, melyre az Ötv.-nek a képviselı-testület ülésérıl készített jegyzıkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a jegyzıkönyvet az elnök és Tanács által felhatalmazott tagja írja alá. A Tanács elnöke a jegyzıkönyvet az ülést követı 15 napon belül megküldi a közigazgatási kormányhivatalnak és a társulás tagjainak. 2. A társulás egyéb szerveinek mőködési szabályai A Pénzügyi Bizottság 1) A Pénzügyi Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen tagjainak több mint fele jelen van. 2) A Pénzügyi Bizottság üléseit szükség szerint tarja. Az elnök hívja össze, vagy a tagjai a tárgyalandó napirend témájának megjelölésével kezdeményezhetik összehívását. 3) Döntését a Bizottság határozattal hozza. A javaslat elfogadásához a jelen lévı tagok több mint felének igen szavazata szükséges. 4) A társulási megállapodásba foglalt fıbb mőködési szabályok mellett a további szabályokat a bizottságokra vonatkozóan a Társulási Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata tartalmazza. VI. A TÁRSULÁS TAGJÁNAK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI 1. A társulás tagjának jogai 1) Képviselıje útján részt vehet a társulás tevékenységében, rendezvényein, céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szervezeti és Mőködési Szabályzat megalkotásában, a társulás szervezetének kialakításában. 2) Képviselıje választhat és választható a társulás egyes szerveibe, tisztségeire. 3) Képviselıje útján teljes joggal képviseli saját önkormányzata érdekeit. 4) Igényelheti a társulás szolgáltatásait, amely szolgáltatásokra megállapodást kötött. 5) Igénybe veheti a Társulás és a tagok által megállapított és biztosított kedvezményeket. 12

13 6) A Társulás döntése alapján részesedhet a Társulás tevékenysége révén elért pénzbevételekbıl (alapítványi támogatások, pályázatok, vállalkozás, egyéb pénzbevétel stb.). 7) Javaslatot tehet a Társulást érintı bármely tagságának megfelelı kérdésben, jogosult a Társulás törvénysértı határozatának észrevételezésére és megtámadására. 8) Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat tehet a társulás tisztségviselıihez, szerveihez, felvilágosítást kérhet tılük a társulás bármely tevékenységérıl, amelyre a címzettek 30 napon belül írásban kötelesek választ adni. Betekinthet a társulás dokumentumaiba, irataiba. 9) A Társuláson belül egy-egy kérdésben kisebbségben maradt tagnak joga van a kisebbségi vélemény rögzítésére és képviseletére. 10) Részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó elınyökbıl. 2. A társulás tagjának kötelességei 1) A társulási megállapodásban és a társulás Szervezeti és Mőködési Szabályzatában foglaltak betartása. 2) Képviselıje útján rendszeres részvétel a Társulás szerveinek munkájában, elısegítve a társulási célok és feladatok közös megvalósítását. 3) Az önként vállalt feladatok maradéktalan teljesítése. 4) A Társulás határozatainak végrehajtása. 5) A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos döntéseinek, a társulás vezetıjével történı egyeztetése, illetve a társulással való közlése. 6) A Társulás feladatkörébe tartozó és a településen keletkezı ügyekhez a szükséges adatok és információ továbbítása a Társuláshoz a felhívásban megjelölt határidın belül és módon különös tekintettel a normatívák igénylésével kapcsolatban. 7) Befizetési kötelezettségek teljesítése a megjelölt határidıre. 8) A Társulási tagsághoz méltó szakmai és erkölcsi tevékenység folytatása, a Társulás vagyonának megóvása, lehetıség szerinti gyarapítása. 13

14 VII. A TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉSE 1. A Társulás költségvetésébıl finanszírozza, és látja el feladatait. 2. A társulásban ellátott feladatokhoz központi költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat a Társulás igényli. Ezek igénylésére, évközi módosítására, év végi elszámolására az államháztartásról szóló évi XXXVIII. Törvény (továbbiakban: Áht.) rendelkezései az irányadók. 3. A Társulás költségvetését a Tanács önállóan költségvetési határozatban állapítja meg. A Társulás költségvetése magába foglalja a társulás által létrehozott és fenntartott intézmények költségvetését is. 4. A Társulás költségvetésének végrehajtásáról a Tanács, a Hivatala útján gondoskodik. 5. A Társulás költségvetésének összeállítására és költségvetési határozatának megalkotására, az errıl történı elkülönített információ-szolgáltatásra, az elıirányzat gazdálkodásra, az évközi és év végi beszámolásra, valamint az évközi pénzforgalmi jelentés készítésére az Áht. önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a képviselı-testület hatáskörét a társulási Tanács gyakorolja, a polgármester részére meghatározott feladatokat a Tanács elnöke, a jegyzıje részére meghatározott feladatokat a Társulás Hivatalának vezetıje látja el. 6. A Társulás költségvetési határozatában szereplı elıirányzatok terhére a társulási tanács elnöke vagy az általa meghatározott személy vállalhat kötelezettséget, illetve jogosult utalványozásra. 7. A kötelezettségvállalás, valamint az utalványozás ellenjegyzésére a Társulás Hivatalának vezetıje jogosult. Ha a Hivatal vezetıje az elnöktıl kötelezettségvállalási, utalványozási jogot kapott, az ı általa végzett kötelezettségvállalások és utalványok ellenjegyzésére az általa megbízott személy jogosult. 14

15 VIII. A TÁRSULÁS PÉNZÜGYI, VAGYONI ALAPJA 1. A társulás gazdálkodása, vagyona és a gazdálkodás ellenırzése A Társulás költségvetését a Társulási Tanács határozatával fogadja el. A társulás bevételei 1) A Társulás mőködésének és feladatai ellátásának fedezetét a) saját bevétel (települési önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásai a 2. pont szerint) b) központi költségvetési pénzeszköz: - állami támogatás - állami költségvetési hozzájárulás c) egyéb bevételek (A jogi személyek és természetes személyek támogatásai, felajánlásai, hozzájárulásai, a társulási célok elérésének érdekében kifejtett gazdasági tevékenységbıl, rendezvényekbıl származó saját bevétel, alapítványoktól átvett pénzeszköz, pályázatok bevételei, és egyéb saját bevételek) biztosítják. 2) A társult települési önkormányzatok képviselı-testületei a Társulás mőködési költségeihez és a Társulás által fenntartott intézmények mőködési költségeihez a folyó évi költségvetési tervükben szereplı népesség számuk arányában járulnak hozzá. A mikro-körzeti társulások által fenntartott intézmények költségeihez a mikro-körzeti társulásban részt vevı önkormányzatok az adott társulási megállapodásban meghatározottak alapján járulnak hozzá. 3) Az 1.a) pontban meghatározott pénzügyi hozzájárulást minden évben 12 egyenlı részletben kell befizetni a Fonyód Kistérség Többcélú Társulás OTP Bank Nyrt. Fonyódi fiókjánál vezetett számú elszámolási számlára az alábbiak szerint: az elsı részletet: január 28-ig, azt követıen pedig minden hónap 28-ig. 4) A Társulási Tanács a hozzájárulás összegét a mindenkori költségvetési határozat elfogadásakor állapítja meg. 5) Az önkormányzatok vállalt pénzügyi hozzájárulásának nem teljesítése esetén a Társulás jogosult az azonnali beszedési megbízás inkasszó alkalmazására. Amennyiben a tag önkormányzat pénzügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségének, a fizetési határidı lejártát követıen, - az azonnali beszedési megbízás (inkasszó) lehetıségére történı figyelmeztetést is tartalmazó felszólítás kézhezvételétıl számított 30 napon belül - nem tesz eleget, úgy a Társulási Tanács felhatalmazó határozata alapján a társulás munkaszervezete jogosult a nem teljesítı önkormányzat bankszámlájára azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására. A társulás munkaszervezetének a számlavezetı felé a jogosultat és kötelezettet, a követelés jogalapját, összegét és esedékességének idıpontját kell írásban közölni, az inkasszót a számlavezetı a kötelezett ellenvetésétıl és bármely más jognyilatkozatától függetlenül teljesíteni köteles. Amennyiben a társulás munkaszervezete az inkasszálást jogosulatlanul gyakorolja, úgy az inkasszált összeg számláján történı jóváírásáról a visszafizetés napjáig tartó idıszakban érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelı mértékő késedelmi kamattal terhelve köteles visszafizetni az inkasszált összeget, a társulás munkaszervezete köteles továbbá a jogosulatlan inkasszálásból eredı kárt a polgári jog szabályai szerint megtéríteni. 15

16 6) A Társulási Tanács a költségvetés tárgyévi módosításakor dönt a 4. pont szerint fizetendı pénzügyi hozzájárulás módosításáról. 7) A zárszámadás elfogadását követıen 15 napon belül a Társulás tagja köteles a Társulási Tanács által a zárszámadás elfogadásakor meghatározott esetleges pótbefizetést teljesíteni. 8) a) A Társulás tagjai vállalják, hogy a Társulás keretében együttmőködnek a 36/2005. (III. 1.) Korm. rendelet alapján benyújtható pályázat benyújtásától számított legalább 3 évig. b) A Társulás tagjai vállalják, hogy a 36/2005. (III. 1.) Korm. rendelet 12. -ában foglalt visszafizetési kötelezettség teljesítésére vonatkozó szabályokat fogják alkalmazni. c) A Társulás tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy a területfejlesztéssel összefüggı feladatokat legalább a 36/2005. (III. 1.) Korm. rendelet 3 (2) bekezdés b) pontja szerinti idıtartam alatt az adott kistérséghez tartozó valamennyi települési önkormányzat részvételével, kilépés vagy a társulás megszüntetése nélkül ellátják. 2. A Társulás vagyona 1) A Társulás alapító okiratában meghatározott vagyonnal rendelkezik. A Társulás vagyonát gyarapítja és a vagyon részét képezi a Társulás döntésével szerzett, vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett materiális és immateriális vagyon. A Társulás tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok csak a pénzügyi hozzájárulást kötelesek megfizetni, a Társulás tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. 2) A vagyon feletti rendelkezési jog a Társulási Tanácsot illeti meg. 3) A Társulás vagyonának köre: a) a feladatellátáshoz átadott vagyon, b) a közös beruházások, fejlesztések révén létrejövı vagyon szaporulata, mely a Társulás közös tulajdonát képezi, c) pályázati úton megszerzett vagyon, d) egyéb. 16

17 IX. ADATSZOLGÁLTATÁSI-TÁJÉKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZER 1) A Többcélú Társulás térségi feladat-ellátási feladatkörébe tartozó programozási, tervezési feladatainak ellátásához, az ágazati, szakmai programok, tervek megalapozása érdekében információs térségi adatbázist alakít ki, tart karban, mőködtet folyamatosan. Az adatbázis alap/törzsadattárának kialakításához, folyamatos karbantartásához, adatgyőjtéséhez, adatfeldolgozásához, adatelemzéséhez a társulást alkotó települési önkormányzatok adatszolgáltatást nyújtanak. 2) A Többcélú Társulás térségi informatikai rendszere keretében: a társulás tájékoztatási rendszerét, ágazati információs rendszereket mőködtet. 3) A térségi és ágazati tájékoztatási és információs rendszerek szolgáltatást nyújtanak a települési önkormányzatok képviselı-testületeinek. 4) Ágazati információs rendszerek: intézményi (közoktatási, szociális) információs rendszer, pályázatfigyelési rendszer. 5) Társulási tájékoztatási rendszer: A Társulási Tanács a kistérség honlapján folyamatosan közzé, ill. nyilvánossá teszi: a társulás alapdokumentumait (társulási megállapodás, Alapító Okirat, SZMSZ, Ügyrend, külön megállapodások), a társulási elıterjesztéseket, ülés jegyzıkönyveket, döntéseket (határozatok, ajánlások), egyéb közérdekő adatokat (költségvetés, beszámoló). KAPCSOLATI ÉS EGYÜTTMŐKÖDÉSI RENDSZER 1) A Tanács feladatellátása körében kapcsolatot tart és együttmőködik a települési önkormányzatok képviselı-testületeivel, az önkormányzatok egyéb társulásaival. 2) A Tanács kapcsolatot tart és együttmőködik a kistérségben mőködı, a kistérség fejlesztésében érdekelt gazdasági, társadalmi, és szakmai érdekvédelmi, érdekképviseleti szervekkel, a lakosság önszervezıdı közösségeivel. 3) Folyamatosan kapcsolatot tart a kistérségben mőködı közigazgatási szervekkel, intézményekkel. 4) Tájékoztatási kötelezettség: X A Tanács tagjai a társulás térségi feladatellátásáról, a Tanács munkájáról, a tanácsban képviselt álláspontjáról a települési önkormányzat képviselı-testületének rendszeresen tájékoztatást adnak. 4.2.A Tanács a társulás tájékoztatási rendszerének keretében a társulás és szervei dokumentumait, a társulás üléseit, elıterjesztéseit, ülésjegyzıkönyveit, a társulás döntéseit, a társulásra vonatkozó közérdekő adatait a kistérség honlapján folyamatosan közzéteszi a lakosság, a lakosság önszervezıdı közösségei tájékoztatására. 17

18 XI. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1) A jelen Társulási Megállapodás valamennyi társult önkormányzat közül az utolsóként jóváhagyó önkormányzat képviselı-testületének határozatával válik hatályossá. 2) Ezen Társulási Megállapodás hatályba lépésével a Fonyód Kistérség Többcélú Társulás települési önkormányzatainak képviselı-testületei által elfogadott és január 31. december 04. napjával hatályos Megállapodás hatályát veszti. 3) E Társulási Megállapodás mellékletei: - 1. számú melléklet: a Többcélú Társulás tagjainak, székhelyének és lakosságszámának és lakosságszám aránya szerinti szavazatának felsorolása. 4) E Társulási Megállapodás függelékei: - 1. számú függelék: a Többcélú Társulás Szervezeti és Mőködési Szabályzata - 2. számú függelék: a Hivatal Ügyrendje - 3. számú függelék: a feladatellátást biztosító külön társulások, és megállapodások felsorolása. 5) A Társulási Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok, és a Társulás Szervezeti és Mőködési Szabályzatának rendelkezései az irányadók. 6) A Többcélú Társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a megállapodásból eredı, a társulás mőködése során esetlegesen felmerülı vitás kérdéseket elsıdlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusos módon kívánják rendezni. A bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az elızetes egyeztetés nem vezetett eredményre, megegyezésre. Erre az esetre kikötik Fonyód Városi Bíróság kizárólagos illetékességét. Z á r a d é k: 1) A Társulási Megállapodást az alábbi képviselı-testületek hagyták jóvá és fogadták el elıírásait önmagukra és testületeikre kötelezı rendelkezésként: Település Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Fonyód Gamás Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Jóváhagyó határozat száma 18

19 2) A Többcélú Társulást alkotó települési önkormányzat képviselı-testülete nevében a Társulási Megállapodást aláírásával látta el: Település Polgármester Jegyzı Balatonboglár Dr. Kovács Miklós Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet aljegyzı Balatonlelle Kenéz István Dr. Mandik Enikı Balatonfenyves Lombár Gábor Dr. Tóthné dr. Sass Mónika Fonyód Hidvégi József Gazdóf Angéla dr. Gamás Jeszenszky János Tóth Péter Horváth Teréz Karád Baranyai Károlyné Kovács József Dr. Fekete Zsolt Látrány Tóth László Kelemen Ferenc Dr. Nagy Gábor Ordacsehi Kiss Miklós Feikusné Horváth Erzsébet aljegyzı Somogybabod Csima Sándor Káldi László Dr. Nagy Gábor Somogytúr Müller Tibor Dr. Nagy Gábor Visz Szőcs Attila Gábor Dr. Nagy Gábor 19

20 1. számú melléklet A Fonyód Kistérség Többcélú Társulása tagjainak, székhelyének, lakosságszámának és lakosságszámaránya szerinti szavazatának felsorolása A Társulás tagjának neve Székhelye Lakosság száma Balatonboglár Város 8630 Balatonboglár, Erzsébet utca Önkormányzata Balatonfenyves Község 8646 Balatonfenyves, Kölcsey utca Önkormányzata Balatonlelle Város Önkormányzata 8638 Balatonlelle, Petıfi utca Fonyód Város Önkormányzata 8640 Fonyód, Fı utca Gamás Község Önkormányzata 8685 Gamás, Fı utca Karád Község Önkormányzata 8676 Karád, Attila u Látrány Község Önkormányzata 8681 Látrány, Rákóczi utca Ordacsehi Község Önkormányzata 8635 Ordacsehi, Fı utca Somogybabod Község 8684 Somogybabod, Kossuth utca Önkormányzata Somogytúr Község Önkormányzata 8683 Somogytúr, Árpád utca Visz Község Önkormányzata 8681 Visz, Rákóczi utca Fonyódi Kistérség összesen Település Lakosság szám ( ) Szavazatszám Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Fonyód Gamás Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Összesen

21 3. számú függelék A Fonyódi Kistérség Társulási Megállapodásához Közoktatási feladatok: A társulás neve Székhelye Tagjai Balatonboglár-Ordacsehi Települések Közoktatási Intézményfenntartó Társulása Balatonboglár Balatonboglár Ordacsehi Közös Intézményirányító Társulás Látrány Látrány Somogybabod Somogytúr Visz Közös Intézményfenntartó Társulás Gamás Gamás Somogybabod Felsımocsolád Balatonlelle-Karád Települések Általános Iskolai Intézményfenntartói Társulása Megállapodás Balatonlelle Város Önkormányzatával a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására Megállapodás a Marcali Többcélú Kistérségi Társulással a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására Balatonlelle Balatonlelle Karád Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Fonyód Gamás Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Fonyód Gamás Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Egészségügyi feladatok: A társulás neve Székhelye Tagjai Megállapodás Balatonboglár és Környéke Egészségügyi Társulással a központi orvosi ügyeleti feladatok ellátására Balatonboglár Fonyód fiók telephely Balatonboglár Balatonlelle Gamás Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Fonyód Balatonfenyves 21

22 Szociális feladatok (szociális, családsegítı és gyermekjóléti szolgálatok): A társulás neve Székhelye Tagjai Balatonboglár Ordacsehi Települések Szociális Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulása Balatonboglár Balatonboglár Ordacsehi Körzeti Intézményfenntartó Társulás Szociális Alapszolgáltatási Központja Fonyód Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Jelzırendszeres házi-segítségnyújtás: Balatonlelle Fonyód Balatonlelle Gamás Karád Látrány Somogybabod Somogytúr Visz Fonyód Balatonfenyves A szervezet neve Székhelye Tagjai Megmentı Szociális Segítségnyújtó Budapest A társulás települései Közhasznú Társaság Mozgókönyvtári feladatok: A szervezet neve Székhelye Tagjai Városi és Megyei Könyvtár Kaposvár Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Visz Belsı ellenırzési feladatok: A szervezet neve Székhelye Tagjai Kahó Mária Ildikó Balatonfenyves A társulás települései Állati eredető melléktermék elszállítása, ártalmatlanítása: A szervezet neve Székhelye Tagjai ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. Budapest A társulás települései 22

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. június 06-án (hétfő) 09.00 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. június 06-án (hétfő) 09.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158 Fax: 85/361-802 M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 06-án (hétfő)

Részletesebben

a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására.

a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására. A 103/2011.(V.19.) KT határozat melléklete a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására. 1. A Társulási Megállapodás I. fejezetének /Általános

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére Elıterjesztés sorszáma: 18. Melléklet: 1 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó

Részletesebben

Tárgy : Társulási megállapodás elfogadása

Tárgy : Társulási megállapodás elfogadása Sz: 31/2013.(V.28.) Tárgy : Társulási megállapodás elfogadása HATÁROZAT Karancsalja község Önkormányzat Képviselı testülete dönt arról, hogy a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulási Megállapodását

Részletesebben

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege S z e g e d, 2009. február 19. Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÖS FENNTARTÁSÁRA

MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÖS FENNTARTÁSÁRA MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÖS FENNTARTÁSÁRA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 41., és 43., a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.: Tisztelt Képviselı-testület! DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Elıterjesztés Dorog Város Képviselı testületének

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2014. szeptember 10 - i nyilvános testületi ülésére a 7. sz. napirendi ponthoz Tárgy: Feladat ellátási szerzıdés

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/

MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/ MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/ A többcélú kistérségi társulásokról szóló 2004. évi CVII. törvény 2. -a alapján, valamint a Budaörs Kistérség

Részletesebben

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta és Sárpilis Községek Önkormányzatainak Képviselő testületei, annak érdekében, hogy a Magyarországi

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása.

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele 7/2012.(II.14.) szám Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása H a t á r o z a t Mátraszele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Salgótarján

Részletesebben

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 11-i ülése Tárgy: A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Gáncs István polgármester Tisztelt

Részletesebben

Intézményfenntartó társulási megállapodás

Intézményfenntartó társulási megállapodás Intézményfenntartó társulási megállapodás Sajószentpéter Város Önkormányzata (székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4., képviseli: Dr. Faragó ), - gesztor önkormányzat Alacska Község Önkormányzata

Részletesebben

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. melléklet amely létrejött Hajdúdorog Város Önkormányzat Képviselı-testülete, mint az önállóan mőködı és gazdálkodó Hajdúdorog Városi Polgármesteri Hivatal irányító szerve,

Részletesebben

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje (Az Ügyrendet a Tanács 7/2012.(IV.24.) számú határozatával fogadta el) A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe: 1 3. számú melléklet Módosító Okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Polgármesteri Hivatal által végzett felülvizsgálat alapján indokoltnak tartja, hogy a Marcali, Barcs, Kadarkút,

Részletesebben

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina osztályvezetı Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási

Részletesebben

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete Együttmőködési megállapodás mely létrejött egyrészrıl másrészrıl Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Csehbánya Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Farkasgyepő Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Halimba Község

Részletesebben

Önkormányzati SZMSZ módosítása

Önkormányzati SZMSZ módosítása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet)

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet) HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK Szervezeti és Mőködési Szabályzata (tervezet) Bőnmegelızési Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról

ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Hatályos: 2012. május 1. Bődi Szabolcs Társulás elnöke

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én) ALAPÍTÓ OKIRAT (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én) Halimba, Nyirád, Szıc Önkormányzatok Képviselı Testületei a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 9..-a,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. 92/2009.(V.14.) számú Képviselı-testületi határozat

JEGYZİKÖNYV. 92/2009.(V.14.) számú Képviselı-testületi határozat JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 14-én 14.00. órakor a Latinovits Zoltán Mővelıdési Ház földszinti tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA Rábatamási Község Önkormányzata az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. és a költségvetési

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának felülvizsgálata Az elıterjesztést

Részletesebben

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás ALAPÍTÓ OKIRAT Epöl Község Önkormányzatának képviselı-testülete, Bajna Község Önkormányzatának Képviselı-testülete és Nagysáp Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL

MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL Az önkormányzati döntés-elıkészítés, végrehajtás szervezés, a hivatali mőködés, a hivatali szolgáltatásokhoz történı ügyféli hozzáférés

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Sándorfalva-Szatymaz Szennyvíz-, Csatorna Beruházó Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Melléklet:

Részletesebben

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS [Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről, Ják község Önkormányzata (9798 Ják, Kossuth L. u. 14. sz. képviseli Szemes

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 312 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 584 / 2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom megyei területi kisebbségi önkormányzatokkal

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről A 2010. február 9-i módosítás dőlt betűvel, vastagon szedve Bácsborsód község önkormányzata

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı Elıterjesztés 3. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 1-i ülésére Tárgy: Közösségi ellátások és pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek nappali ellátásának biztosítására

Részletesebben

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Iktatószám: 2-8/2013. Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Készült: Társulási Tanácsának 2013. október 24. napján 14.11 órakor a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Döntés a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás megszőntetésérıl Az elıterjesztést készítette: Nagy

Részletesebben

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 285/2008. (IX.25.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Szakképzésszervezési

Részletesebben

SZENTES KISTÉRSÉG. TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA (Egységes szerkezetben)

SZENTES KISTÉRSÉG. TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA (Egységes szerkezetben) SZENTES KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA (Egységes szerkezetben) A szentesi kistérség települési önkormányzati képviselő-testületei önkéntes és szabad elhatározásukból a települési önkormányzatok

Részletesebben

KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2014.(II.07.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRİL

KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2014.(II.07.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRİL KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2014.(II.07.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRİL Kál Nagyközség Önkormányzati Képviselıtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 19/2009. (VI.04.) sz. önkormányzati rendelete. Hatályba lépés napja: július 01.

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 19/2009. (VI.04.) sz. önkormányzati rendelete. Hatályba lépés napja: július 01. 1 PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009. (VI.04.) sz. önkormányzati rendelete Az önkormányzati biztos kirendelésérıl, kirendelése feltételeirıl Hatályba lépés napja: 2009. július 01.

Részletesebben

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Ikt.sz.: VI. 578/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására

Ikt.sz.: VI. 578/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására Ikt.sz.: VI. 578/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására mely létrejött egyrészrıl Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli:

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Az egyesület alapszabályának adattartalma 41. melléklet a 11/2012. (II. 29.) KIM rendelethez Az egyesület alapszabályának adattartalma 1. Kötelezı rendelkezések az általános rendelkezések körében: 1.1. az egyesület neve 1.2. az egyesület székhelye

Részletesebben

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szálka Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Homokhát kistérség települési önkormányzati képviselı-testületei a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. (1) bekezdés h)

Részletesebben

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12107/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - a Családsegítı

Részletesebben

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A fıvárosi, megyei közigazgatási hivatalokról szóló 214/2010. (VII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 19. (1) bekezdésének

Részletesebben

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008 Ásotthalom Község étől 9/2008 Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt. szám: 1328/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Tárgy: A Közösségi Pszichiátriai ellátás társulásban történő ellátására vonatkozó Együttműködési

Részletesebben

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-i nyilvános ülésére.

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-i nyilvános ülésére. . napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 9-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat részvételével működő társulások 2015. évi tevékenységéről.

Részletesebben

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról Budapest Fıváros Közgyőlésének.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról A Fıvárosi Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1),

Részletesebben

Barcs Város Önkormányzatának. 9/2008. (III.28.) rendelete. a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjérıl

Barcs Város Önkormányzatának. 9/2008. (III.28.) rendelete. a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjérıl 1 Barcs Város Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) rendelete a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjérıl Barcs Város Önkormányzatának Képviselı-testülete (a továbbiakban: Képviselı-testület) a

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére . Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

napirendi pont ELİTERJESZTÉS

napirendi pont ELİTERJESZTÉS Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Igazgatójától 7570 Barcs, Tavasz u. 3. napirendi pont ELİTERJESZTÉS A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények és a Szivárvány EGYMI között a gazdálkodással kapcsolatos

Részletesebben

Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának február 11-i ülésére

Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának február 11-i ülésére Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás

Részletesebben

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet ülésérıl készült könyvébıl: 4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló a 15/2007. (VI.

Részletesebben

M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására

M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására A megállapodás 2. pontjában részletesen megjelölt önkormányzati képviselő-testületek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. január 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. január 21-i ülésére 3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. január 21-i ülésére Tárgy: I. Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása, II. Közösségi ellátások

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a 2008. január 30-i, illetve a 2008. szeptember 1-jei, valamint a 2009. július 1-jei módosítással Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata, az 1990. évi LXV. törvény 8.

Részletesebben

Magyarország helyi önkormányzatairól

Magyarország helyi önkormányzatairól Magyarország helyi önkormányzatairól Közös hivatal alakítás Készült : 2012. X.24. Baranya Megyei Kormányhivatal Átmeneti szabályozás/t8887.sz. A közös önkormányzati hivatal alakításával kapcsolatos döntéseket

Részletesebben

15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ /2013. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. április 5-i nyilvános ülésére

15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ /2013. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. április 5-i nyilvános ülésére 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ /2013 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. április 5-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodás módosításának elfogadása

Részletesebben

PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E

PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E 7. sz. függelék a rendelet 40.. (11) és 43.. (10) bekezdéséhez PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E A Képviselı-testület egységes hivatalt hoz létre - Polgármesteri Hivatalelnevezéssel,

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA (2009. szeptember 1.-tıl) RÁBATAMÁSI Rábatamási Község Önkormányzata az államháztartásról

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata

SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata 28/2013.(I.31.) határozat 1. melléklete SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal - Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006. DECEMBER 5-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN - 1 - 70/2006. (XII.05.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú

Részletesebben

NEMESKÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2/2011.(IV.13.) R E N D E L E T E

NEMESKÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2/2011.(IV.13.) R E N D E L E T E NEMESKÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2/2011.(IV.13.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Nemeskér Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2010.(X.13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva)

Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva) 1 Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva) Szajla Községi Önkormányzat Képviselı-testülete (továbbiakban : Képviselı-testület) a többször módosított

Részletesebben

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai:

A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai: 2. Tevékenységre, mőködésre vonatkozó adatok Közzétételi egység: Döntéshozatal, ülések A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai: A képviselı-testület döntéshozatalának eljárási szabályait

Részletesebben

Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére

Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2015.

Részletesebben

Intézményfenntartói társulási megállapodás szociális- és gyermekvédelmi alapszolgáltatás intézményi ellátásainak közös mőködtetésére

Intézményfenntartói társulási megállapodás szociális- és gyermekvédelmi alapszolgáltatás intézményi ellátásainak közös mőködtetésére Intézményfenntartói társulási megállapodás szociális és gyermekvédelmi alapszolgáltatás intézményi ellátásainak közös mőködtetésére 1. Sajószentpéter Városi Önkormányzat (3770 Sajószentpéter, Kálvin tér

Részletesebben

Ikt.sz.: VI. 579/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására

Ikt.sz.: VI. 579/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására Ikt.sz.: VI. 579/2010. Társulási megállapodás közoktatási intézmény közös fenntartására mely létrejött egyrészrıl Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli:

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 5/2006. (III. 09.) sz. önkormányzati rendelete

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 5/2006. (III. 09.) sz. önkormányzati rendelete PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 5/2006. (III. 09.) sz. önkormányzati rendelete Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Megállapodás. I. Általános rendelkezések

Megállapodás. I. Általános rendelkezések Megállapodás Körjegyzőség létrehozásáról és fenntartásáról amely létrejött egyrészről Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - képviselő: Nagy György polgármester - (2822. Szomor, Vörörsmarty

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy

Részletesebben