TPMS Tire Pressure Monitoring System
|
|
- Sándor Dudás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AUTÓTECHNIKA TPMS Tire Pressure Monitoring System ŐRI PÉTER Az idei év egyik sikerterméke kétségkívül a TPMS (Tire Pressure Monitoring System német nyelvterületen RDKS, vagyis Reifendruckkontrollsystem), azaz a gumiabroncsok nyomását ellenőrző fedélzeti rendszer. Az elmúlt években egyre inkább elterjedtek a prémium jármű kategóriában, de az Európai Unió ECE R 64-es rendelete nyomán november 1-jétől minden, az Unióban újonnan forgalomba helyezett gépjárműnek rendelkeznie kell ezzel a biztonsági rendszerrel. A jogszabály alapján elterjedő TPMS rövid időn belül bekerül a műhelyekbe, annál is inkább, mert a rendszert nemcsak hiba esetén kell javítani vagy illeszteni, hanem minden évben kétszer, a téli-nyári abroncsok cseréjekor. MIÉRT IS FONTOS A MEGFELELŐ NYOMÁS A KEREKEKBEN? A szabályozás gazdasági és biztonsági szempontok alapján történt. Egyrészt a nem megfelelő gumiabroncsnyomás csökkenti a gumi élettartamát és növeli a jármű tüzelőanyag-fogyasztását, másrészt a közlekedés biztonságára is kihat, hiszen megváltozik a fékút, és a jármű mozgása is kiszámíthatatlanná válhat. Ugyanakkor azt is indokként említik, hogy a járművezetők hajlamosak megfeledkezni a guminyomás ellenőrzéséről, így a hiba huzamosabb ideig áll fenn. ➊ A TPMS járműbe kerülésével egy új visszajelző lámpa is helyet kapott a műszerfalon. 31
2 A RENDELET Az ECE R 64-es rendelet részletesen leírja, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie az idén novembertől kötelező rendszernek, és milyen esetekben kell figyelmeztetnie a jármű vezetőjét: jeleznie kell, ha nagymértékű a levegővesztés: 10 perces periódus alatt 20%-os, vagy azt meghaladó nyomásesést érzékel, figyelmeztetnie kell a járművezetőt, ha 60 percen keresztül fokozatosan csökken a gumiabroncs nyomása, a rendszernek megbízhatóan kell működnie 40 km/h és a jármű végsebessége között. A rendelet csak az újonnan forgalomba helyezett járművekre vonatkozik. Utólagos beszerelést a törvény semmilyen formában nem ír elő. A TPMS járműbe kerülésével egy új visszajelző lámpa is helyet kapott a műszerfalon ➊, ami, ha világít, akkor a keréknyomás nem megfelelő, ha villog, akkor pedig rendszerproblémát észlelt az ECU. KÉT LEHETSÉGES MEGOLDÁS Az autógyártóknak két lehetőségük van teljesíteni a fent említett specifikált tulajdonságokat. Az úgynevezett indirekt rendszerek az ABS keréksebesség-szenzorok jeleit használják fel a guminyomás megállapítására ➋. A szoftver összehasonlítja a különböző kerekek sebességeit, és amennyiben valamelyik keréknél kisebb a guminyomás, annak a keréknek a sebessége ➋ Az indirekt rendszerek az ABS keréksebesség-szenzorok jeleit használják fel a guminyomás megállapítására. jobb első szenzor bal első szenzor ➌ A direkt rendszerek esetében a gumiabroncsnyomást közvetlenül, a keréktárcsán elhelyezett nyomásmérő szenzorral érzékelik. nagyobb lesz a kisebb gördülési sugár miatt. Ha a rendszer ilyen keréksebesség-különbséget érzékel, úgy, hogy azt a forgalmi helyzet nem indokolja, akkor a műszerfalon kivillan a hibajelző lámpa. Az indirekt rendszereket elsősorban a VW-csoport autóiban találhatjuk meg, illetve néhány PSA modellben. A direkt rendszerek esetében a gumiabroncsnyomást közvetlenül, a keréktárcsán elhelyezett nyomásmérő szenzorral érzékelik ➌, és járműtípustól függően ezek az érzékelők a hőmérséklet mérésére is alkalmasak lehetnek. Az információt vezeték nélkül továbbítja a rendszer a vezérlőegységbe, ami kiértékeli a kapott adatokat és a megengedettnél kisebb nyomás esetén hibalámpa gyújtásával figyelmezteti a jármű vezetőjét. A direkt rendszerek előnyei: gyorsabbak, és pontosabb adatot szolgáltatnak, álló jármű esetén is minden kerékre rendelkezésre áll a nyomás és hőmérsékletérték, kevésbé érzékenyek az útviszonyokra, nem kell újrakalibrálni a rendszert, ha például a nyomás változik jobb hátsó szenzor bal hátsó szenzor jelvevő a terhelés növekedése vagy a kerék cseréje miatt (bár megjegyzendő, hogy a direkt rendszernél a szenzorok illesztése szükséges kerékcsere esetén). A DIREKT RENDSZER SAJÁTOSSÁGAI A direkt rendszerekben rádióhullámon továbbítják a szenzorok a jeleket a jármű ECU-jába. Emiatt minden egyes szenzort egy külön azonosítóval ➍ Minden egyes szenzort egy külön azonosítóval (ID) látnak el. 32
3 ➎ Az úgynevezett "clamp-in", vagyis csavarozható szenzorok szelepének tipikus felépítése. ➑ Érdemes minimum 90 -os szöget tartani a tányér és a szelep között. ➏ Az úgynevezett snap in, vagyis bepattintható szenzorok tipikus felépítése. (ID) látnak el ➍, és ezt az azonosítót rögzítik a jármű agyában, hogy az mindig csak a saját érzékelőinek a jelét figyelje, és figyelmen kívül hagyja a körülöttünk lévő többi jármű szenzorainak kibocsátott jelét. A kerék cseréjekor, ha a szenzort is cseréljük, ezért fontos az új szenzorok párosítása a járműhöz. esetében egy tömítőgyűrű biztosítja a keréktárcsa tömítettségét, és az anya biztosítja az összeszorító erőt. A szelep és a szenzor legtöbbször egy egységet képez, így a szelepjavítás megfelelő célszerszám és javítókészlet nélkül csak a szenzor cseréjével együtt lehetséges. A snap in, vagyis a bepattintható szenzorok tipikus felépítése a ➏ ábrán látható. Itt már a szenzor és a szelep rögzítése nem anyával történik, hanem (ahogy a későbbi szerelési útmutatóban is látható) egy fogó segítségével kell a szelepet a keréktárcsában kialakított furatba helyezni. A szelep A SZENZOROK TÍPUSAI Az úgynevezett clamp in, vagyis anyával rögzített szenzorok ➎ ➐ A szenzortestben lévő alkatrészek. ➒ A gumi leszerelésénél a keréktárcsát úgy kell elhelyezni a szerelőgépen, hogy, ha a szerelőfej és a csúszógörgő helyét 12 óra pozíciónak tekintjük, akkor a szelep 11 óránál legyen. 33
4 és a szenzor csavarkötéssel illeszkedik egymáshoz, így a szelep az eredeti szenzor megtartásával cserélhető. Ha egy szenzorba betekintenénk, akkor a ➐ ábrán látható alkatrészeket találnánk. Az egységben helyet kap maga a nyomásérzékelő, a jelátalakító és -sugárzó, valamint egy elem, melynek élettartama a gyártók szerint 4 10 év. A SZENZOROK SZERELÉSE A TPMS-rendszerrel ellátott kerekek, és maga a szenzor szerelése is új megfontolásokat és sok esetben speciális szerszámokat igényel. Minden direkt rendszerre igaz, hogy a gumi fel- és leszerelése veszélyt jelenthet a szenzorok épségére, ezért fokozott óvatossággal kell a rutinműveleteket végrehajtani, és minden mozzanatnál ügyelni kell a szelep pozíciójára: a gumi leszerelése a hagyományos kerekekhez hasonlóan a levegő kiengedésével, vagyis a szelep kiszerelésével kezdődik, ezután a gumit leválasztjuk a felni pereméről, ügyelve arra, hogy a szerelőgép tányérja soha ne érje el a szenzort. Érdemes a szelep helyzetét megjelölni a gumin, és mindig minimum 90 -os szöget tartani a tányér és a szelep között ➑. A gumi leszerelésénél a keréktárcsát úgy kell elhelyezni a szerelőgépen, hogy, ha a szerelőfej és a csúszógörgő helyét 12 óra pozíciónak tekintjük, akkor a szelep 11 óránál legyen ➒, így a leszerelés kezdetekor elkerülhető a szenzor sérülése. Felszereléskor is ügyelni kell a szelep (és ezáltal a szenzor) pozíciójára: a szelep kb. 4 5 óra pozícióban legyen, amikor a szerelőfej elkezdi a gumi peremét visszanyomni a keréktárcsába, hogy a gumi mozgása közben ne üsse meg a szenzort ➓. ➓ Felszereléskor a szelep kb. 4 5 óra pozícióban legyen, amikor a szerelőfej elkezdi a gumi peremét visszanyomni a keréktárcsába. snap in szenzorok esetén a hagyományos szelepeknél is alkalmazott szerszámot kell használni ⓫, hogy a gumiban lévő hornyot a keréktárcsán lévő furattal illesszük. A bepattintós szenzorok előnye, hogy könnyen szerelhetők, és a szeleprész egyszerűen cserélhető. Ha a szelepet és a szenzort szereljük össze, ügyeljünk a megfelelő meghúzási nyomaték betartására. Ehhez egy speciális, kis tartományú nyomatékkulcsot kell használni ⓬. Az értéket a gyártó írja elő, általában 1,3 Nm körüli érték. A bepattintós szelepeket és a csavarokat soha nem szabad újra felhasználni kiszerelés után. A szenzorra minden esetben új szelepet kell szerelni és új csavarral kell rögzíteni azt. A bepattintós szenzorok típustól függően kb. 5 bar nyomásig és km/h maximális sebességig használhatók. Efölött már csak a csavarozott szelep jöhet szóba. Az úgynevezett clamp in szelepek is csatlakozhatnak csavarral a szenzorhoz, vagy egy egységet is képezhetnek velük. Az anyával történő rögzítéshez szintén nyomatékkulcsot kell használni. Az anya meghúzási nyomatékát a gyártó közli, általában 7 Nm. A szenzorok és a szelepek szerelése függ a típusától is. Az úgynevezett ⓫ Az úgynevezett snap in szenzorok esetén a hagyományos szelepeknél is alkalmazott szerszámot kell használni. ⓬ Ha a szelepet és a szenzort szereljük össze, ügyeljünk a megfelelő meghúzási nyomaték betartására. 34
5 ⓭ A szelepek sérülése gyakori probléma. Mindkét típusú szelepbe nikkel bevonatú szelepmagot kell szerelni, a korrózióállóság és a megfelelő tömítettség érdekében. Amennyiben a gumit leszereljük, érdemes feljegyezni a szenzorok azonosítóját, mert nem minden jármű képes felismerni a szenzorokat, és nem minden diagnosztikai eszköz képes aktiválni a szenzort és kiolvasni az ID-t. Ezzel az elővigyázatossági lépéssel sok felesleges munka megspórolható. A SZENZORRAL EGYBEÉPÍTETT SZELEP JAVÍTÁSA ⓮ A Ken-Tool javítókészlete a szükséges speciális fúrókat, a menetrögzítő tömítőanyagot és egy alapkészlet szelepmennyiséget tartalmaz. Mivel a szenzorcsere és -kiszerelés nélküli szelepjavításról egy teljes cikk született már, amit az Autótechnika 2013/10-es számában olvashatnak, ezért csak összefoglaljuk, amit az ilyen jellegű javításról tudni érdemes: a szelepek az idő folyamán sérülhetnek ⓭, és ilyenkor vagy leszereljük a gumit és kicseréljük a szelepet, vagy, ha a szenzorral egybe van építve, akkor azzal együtt cseréljük. Belátható, hogy sem időtakarékosnak, sem költségkímélőnek nem mondható ez a megoldás, ezért fejlesztettek javítókészletet, melynek segítségével a szelepet ki sem kell szerelni a keréktárcsából, sőt a kereket sem szükséges leszerelni az autóról a javításhoz. A technológia szerint a sérült, törött szelepházat kifúrjuk, így távolítjuk el. Az új szelepházat a csonkba becsavarjuk, tehát előtte menetet kell vágnunk a megmaradt csonkba. A szelepház behajtásakor menetrögzítő tömítőanyagot használunk. A javítókészlet használatának további előnye, hogy a szelep tömege nem változik jelentősen, így a kereket nem kell újra kiegyensúlyozni. A Ken-Tool javítókészlete ⓮ a szükséges speciális fúrókat, a menetrögzítő tömítőanyagot és egy alapkészlet szelepmennyiséget tartalmaz. A SZENZOROK ILLESZTÉSE, KALIBRÁLÁSA A TPMS szenzorokat az adott autóhoz kell programozni (feltanítani) abban az esetben, ha a kerekek pozíciója megváltozott, vagy ha új szenzor beépítésére kerül sor, például keréktárcsacsere esetén, vagy ha a szenzor sérült / elromlott. Néhány típus automatikusan felismeri a szenzorait és újratanulja, ha a kerékpozíciók megváltoznak (BMW, Mercedes, Land Rover, Jaguar...). Néhány típusnak az OBDII csatlakozón keresztül kell feltanítani a szenzorok azonosítóit (ID), pl. Peugeot, Citroën, Renault, Toyota, Lexus. A feltanítás során meg kell adni a szenzorok azonosítóját, és járműtől függően a pozíciót is. A szenzortanítás előtt érdemes kiolvasni a meglévő szenzorok adatait és letárolni, mert bizonyos modellek a tanítási folyamat során minden szenzor adatait törlik, és újra fel kell venni mind a 4 szenzor ID-ját, akkor is, ha csak 1 szenzort cseréltünk. A TPMS-re specializálódott eszközök képesek feléleszteni a szenzorokat, így a tanítás automatikusan is lebonyolítható, ha a TPMS ECU-t tanuló módba állítjuk, majd egy meghatározott sorrendben ami általában a bal első kerékkel kezdődik és az óramutató járásával megegyező irányban megy körbe a járművön felébresztjük ⓯ A szenzorok felélesztése az arra alkalmas diagnosztikai eszközzel történik. 35
6 Az alábbi táblázat egy áttekintést tartalmaz a piacon elérhető TPMS-programozásra és diagnosztikára alkalmas eszközökről. MŰSZER AJÁNLOTT NETTÓ ÁR KOMPATIBILITÁS FRISSÍTÉS GYAKORI SÁGA ÉS FORMÁJA FRISSÍTÉS ÁRA Alcar ATEQ VT56 OBDII Ft Schrader EZ, Huf IntelliSens, Alligatorsens.it, Conti Redi, Tech-Sensoren, Alcar T-Pro programozása, és az OE-szenzorok inicializálása. Alligator PT Ft Alligatorsens.it szenzorok programozása (katalógus a www. alligator-sensit.de honlapon érhető el). Bartec - A különböző típusokról a www. bartecautoid.com címen tájékozódhat. Az interneten keresztül bármikor frissíthető. Online alapú műszer, minden bejelentkezéskor automatikusan frissül. A különböző modellek frissítéseiről a honlapon tudhat meg többet. Első évben ingyenes, majd minden évben Ft. Nincs frissítési felár. A kereskedőtől függ. Continental VDO ContiSys Check TPMS Ft A felhasználási lista a de/contisys/doku honlapon érhető el Éves licenc. (A műszer frissítési licenc nélkül is megvásárolható.) Kb Ft évente Continental VDO TPMS Pro Ft A felhasználási lista még nem érhető el. Éves licenc. (A műszer frissítési licenc nélkül is megvásárolható.) Első évben ingyenes, utána kb Ft évente Hella Gutmann TPM-Tool Ft Schrader EZ, Huf IntelliSens, Alligatorsens.it, Conti Redi, Tech-Sensoren, Alcar T-Pro programozása, és az OE-szenzorok inicializálása. 4 6 frissítés évente. Az első évi frissítéseket a műszer ára tartalmazza, a további frissítések díjáról nincs még információ. Huf VT Ft A műszer alkalmas minden jelentős gyártó szenzorainak kezelésére. Snap-on Tools TPMS Ft A műszer univerzális szenzorokhoz megfelelő. A műszer az interneten keresztül bármikor frissíthető. A szoftver külön megvehető. Első évben ingyenes a frissítés, utána Ft évente. Szoftverköltség: Ft. Tecma 200/300/400/500, TPM II - Schrader, Alligator és Huf szenzorok olvasásához és programozásához. Éves licenc. - Tecnomotor TPM Ft Jelenleg Alligator, Huf, Schrader szenzorokhoz használható, de a közeljövőben a portfólió kiegészül a Conti Redi és más szenzorokkal. Texa TPS Ft A gyári szenzorok adatainak kiolvasása és univerzális szenzorok olvasása/programozása. WoW IQ Ft Jelenleg Schrader EZ, első negyedévtől Alligator sens. it, 2015-től Huf szenzorokhoz is használható. 12 hónapig ingyenes a frissítés, utána minden évben lehet hosszabbítani licenct. Éves frissítési szerződés lehetséges. Éves licenc Ft. Évi Ft. Első évben ingyenes a frissítés, utána Ft évente. a szenzorokat ⓯, így azok adatait az ECU lementi, és a sorrend miatt a pozíciókat is önállóan megjegyzi. A TPMS diagnosztikai eszköz önmagában nem képes az ECU-t tanuló üzemmódba helyezni, így ahhoz egy gyári vagy gyári szintű diagnosztikai berendezés szükséges. Néhány TPMS műszer képes adatot is kicsalni a szenzorokból (nyomás, hőmérséklet, ID), ami nagyon hasznos a kerékcsere előtti állapotfelméréshez és kiválóan alkalmazható hibakutatásra azoknál a rendszereknél, melyeknél a kerék és ezzel együtt a szenzor helyzete a járművön nem definiált. Az ID-kiolvasás pedig akkor jelent nagy előnyt, ha egy szerelt keréken lévő szenzornak nem tudjuk az azonosítóját, vagy (mint például a Toyota esetében) a szenzorillesztés során minden érzékelő azonosítója először törlődik a rendszerből, majd újra fel kell vinni a régi szenzorok azonosítóit is, nem csak azokét, amelyek cserélve lettek. KÜLÖNLEGES SZENZOROK Nem minden gyártó szenzorai illenek bele az eddig említett variánsokba, 36
7 ⓱ Utólagos TPMS-beépítés UTÓLAGOS TPMS-BEÉPÍTÉS ⓰ A Continental VDO REDI keréknyomás-felügyelő rendszer szenzora. ugyanis a fejlesztések egy mellékágán létrehoztak olyan érzékelőket, melyeket nem a keréktárcsára, a szeleppel együtt kell szerelni, hanem a gumiba kell beágyazni/ragasztani. A legismertebb ilyen elven működő rendszer a Continental VDO REDI keréknyomás-felügyelő rendszere ⓰, ami idén a frankfurti Automechanika-kiállításon díjat is nyert. A kis érzékelő, akárcsak az OE-szenzorok előre vannak programozva, így csak az összetanítást szükséges elvégezni. Elhelyezéséből adódóan, vagyis mivel a gumi belső oldalára kell ragasztani, ezért bármilyen keréktárcsához használható, ráadásul kevésbé van kitéve a szereléskor keletkező mechanikai sérülés veszélyeinek. Ahogy már említettük, egy szenzor elemének, ezáltal magának az érzékelőnek az átlagos élettartama 4 10 év körül van, ehhez képest a gumira szerelendő REDI szenzorok élettartama a gumiéval megegyező, vagyis használattól függően 4 5 év. Ez azt jelenti, hogy élettartam szempontjából nem jelent nagy hátrányt, hogy a gumira van szerelve a szenzor. ⓲ Okostelefonnal kiolvasható adatok a Continental-szenzorok esetében. Vannak olyan gyártók, akik lehetőséget biztosítanak nyomásérzékelők utólagos beépítésére. Mivel a gyárilag TPMS-sel nem rendelkező járművekre általában nem lehetséges a szenzorok feltanítása, ezért egy olyan kijelzővel is rendelkező műszert is be kell szerezni, ami képes a szenzorok jeleit fogadni és mutatni a jármű vezetőjének ⓱. Az utólagosan beépített rendszer is képes figyelmeztetni, nem megfelelő keréknyomás esetén. Az okostelefonok elterjedésével a kijelzős vevőegységet felválthatja a telefonunk, ahogy az Autótechnika 2013/1-es számában bemutatott Continental-szenzorok esetében ⓲. KOMOLYAN KELL VENNI A keréknyomás-felügyelő rendszer biztonságkritikus eleme a gépjárműnek, ennek megfelelően kezeli a rendelet. A tervek szerint június 1-jétől a műszaki vizsga protokollban a visszajelzők ellenőrzésekor a TPMS visszajelzőjét is ellenőrzik, és manipuláció vagy hiba esetén a járművet közúti közlekedésre alkalmatlannak ítélik. A tulajdonosok tehát nem úszhatják meg a keréknyomás-felügyelő rendszerek karbantartását, illesztését, ezért a szenzorok kezelését minden műhelynek illik megtanulni, ha versenyképes szeretne maradni. A gyártók és forgalmazók rendszeresen tartanak tréningeket, ezeken érdemes részt venni, főleg az első években. 37
REMA TIP TOP Teljes körű nyomásellenőrző rendszer
TPMS: angol RDKS: német rövidítés, jelentése: abroncsnyomás ellenőrző rendszer. A továbbiakban az angol TPMS rövidítést használjuk. Bevezetés A Metal-Carbon Kft., a TIP TOP abroncsjavító anyagok magyarországi
ALLIGATOR sens.it - Egy intelligens megoldás a sok helyett
ALLIGATOR sens.it - Egy intelligens megoldás a sok helyett Az utakon közlekedő sokféle autótípusban több mint 100 különféle, nem szabványosított gyári TPMS szenzorfajta található. Ezek készletezése egy
ALCAR.HU SZERELT KERÉK KONFIGURÁTOR
ALCAR.HU SZERELT KERÉK KONFIGURÁTOR ÚJDONSÁG! ALCAR SZERELT KERÉK RENDELÉS MÁR MICHELIN, BRIDGESTONE ÉS CONTINENTAL ABRONCSOKKAL IS! Igen, jól olvassa! Yokohama, GT Radial és SAILUN abroncsok mellett már
2015/4. Bartec TPMS diagnosztika és programozás
A TPMS manager egyedülálló, a maximális szervizelőnyök szem előtt tartásával összeállított csomagot kínál az autótípusok széles körét kiszolgáló szervizek számára. Ismerje meg az Ön szervize számára is
Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban
Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban Úgy tűnik, hogy végre tényleg beköszöntött hazánkban a tavaszi időjárás! Elérkezett az idő, hogy Fontos azonban, hogy mielőtt bárhová indul, a téli gumikat cserélje
EGON VON RUVILLE GmbH Billbrookdeich Hamburg Germany Tel.: +49 (0) Fax: +49 (0)
EGON VON RUVILLE GmbH Billbrookdeich 112 22113 Hamburg Germany Tel.: +49 (0)40 73344-0 Fax: +49 (0)40 73344-199 info@ruville.de www.ruville.de 75/053 R338/1.0/10.2009/MA-HUN MOTOR FUTÓMŰ SZERVIZ KOMPETENCIA
Tartozékok. A Delphi többletszolgáltatások egész készletét kínálja annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassa ki diagnosztikai megoldásából
Tartozékok A Delphi többletszolgáltatások egész készletét kínálja annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassa ki diagnosztikai megoldásából PRE-EOBD KÁBELADAPTEREK Lényeges eszköz minden Pre-EOBD (16 tűs)
www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS
A GUMIABRONCS A gumiabroncs felépítése futófelület mintaárok mintaelem övbetétek védıbetét peremvédı légzáró réteg peremhuzal-karika A gumiabroncs szerkezete és használata GUMIABRONCS RADIÁL (R) DIAGONÁL
A profilmélységet is érzékeli a Continental intelligens abroncsnyomás-ellenőrző rendszere
- 1 - A profilmélységet is érzékeli a Continental intelligens abroncsnyomás-ellenőrző rendszere A Continental elektronikai és abroncsmérnökeinek együttműködése tette lehetővé a forradalmian új technológia
D7 TPMS: Abroncsnyomás-figyelés és nullázási eljárások - Automotive Training Courses
TARTALOM 1. ELŐSZÓ... 3 2. BEVEZETŐ... 4 2.1 Jogszabályi környezet...4 2.2 TPMS: Abroncsnyomás-figyelő rendszer...4 2.3 Indirekt TPMS...5 2.4 Direkt TPMS...5 2.4.1 Alap TPMS helyzet azonosítás nélkül (automata
Az új Volkswagen Beetle V6
Az új Volkswagen Beetle V6 1-4 3 éves éves kor kor fölött között ajánlott Összeszerelési útmutató 6V Volkswagen The Beetle 1. Használati útmutató 2. Kormánykerék 3. Töltő 4. Visszapillantó tükör 5. Szélvédő
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Gyártó: Steelmate Co., Ltd.
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Gyártó: Steelmate Co., Ltd. Fontos figyelmeztetés A parkolást segítő rendszer arra készült, hogy segítséget nyújtson a tolatásban. Nem helyettesíti a vezetőnek a tolatáskor általában
KERÉKNYOMÁS-ELLENŐRZŐ RENDSZER
KERÉKNYOMÁS-ELLENŐRZŐ RENDSZER TPM250 Szerelési útmutató 1 FIGYELMEZTETÉSEK A berendezést csak szakemberek (gumis, villamosságis) szerelhetik be a járműbe. Jegyezzük fel minden kódot igénylő berendezés
Tetőcsomagtartó létraszállítóval
Renault Kangoo 200 utáni típushoz FIGYELEM: A LÉTRASZÁLLÍTÓ SÍNEK (1 ÉS 2) AZONOSAK ÉS MINDKÉT OLDALON HASZNÁLHATÓK. 1 - JOBB LÉTRASZÁLLÍTÓ SÍN - 2 M - x1 CIKKSZÁM: 02-01-M 6 - HÁTSÓ KÖTÉNYLEMEZ - x1 CIKKSZÁM:
Tipp_fuzet_csapszereles_csapszereles 2010.10.07. 11:58 Page 1 TIPPEK ÉS ÖTLETEK. Vízvezeték szerelés Csap javítása
Tipp_fuzet_csapszereles_csapszereles 2010.10.07. 11:58 Page 1 TIPPEK ÉS ÖTLETEK Vízvezeték szerelés Csap javítása Régi csap leszerelése Új csap felszerelése Tömítés cseréje a mosdókagyló és a csap között
STEELMATE PTS400EX-F. Parkolást Segítő Rendszer. Gondolj a biztonságra, gondolj Steelmate-re...
STEELMATE PTS400EX-F Parkolást Segítő Rendszer Gondolj a biztonságra, gondolj Steelmate-re... Tartalom Felhasználói útmutató Fontos tudnivalók Nyilatkozat Termék bemutatás Főbb tulajdonságok Technikai
Karbon fűtőszálas ülésfűtés. Beszerelési útmutató
Karbon fűtőszálas ülésfűtés Beszerelési útmutató A csomag tartalma: - háttámla fűtőegység - ülőlap fűtőegység - kapcsoló - kábelköteg Technikai leírás: - működési feszültség: 12 V - típusonként változó
Kerékcsavarok / kerékanyák beépítésére vonatkozó utasítások
Adatkatalógus Kerékcsavarok / kerékanyák beépítésére vonatkozó utasítások Copyright Opel Automobile GmbH, Rüsselsheim am Main, Germany Az ebben az anyagban szereplő információk a lent szereplő dátumtól
Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez:
TRW Automotive Aftermarket Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez: Opel Meriva A PUBLICATION XZB1226HU VESZÉLY A légzsákegység véletlenül kioldhat! A légzsákegység egy pirotechnikai
SpeedPower Sprintbox. Használati és beszerelési útmutató
SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Kedves Ügyfelünk SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Gratulálunk, hiszen Ön minőségi, SpeedPower terméket választott. Cégünk
PROFI GARÁZSIPARI INFORMÁCIÓS RENDSZER INFORMATION SYSTEM
PROFI GARÁZSIPARI INFORMÁCIÓS RENDSZER INFORMATION SYSTEM AUTOCOM INFO SYSTEM Bemutatjuk az Info System-et - a CARS és TRUCKS szoftver legjobb kiegészítését. Az Info System leírásokkal segít, hogy oldhatjuk
INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER
CITROËN DTAV INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER LEÁNYVÁLLALATOK / IMPORTOR ÚJ CITROËN GÉPJÁRMU FORGALMAZÓK - Új gépjármu felkészíto - Kampánykoordinátor HIVATALOS CITROËN MÁRKASZERVIZEK - Vevoszolgálati vezeto,
16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató
16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató Fontos javaslat: kérjük olvassa el figyelmesen ezeket az utasításokat mielőtt hozzákezdene az összeszereléshez, és fogadja meg a karbantartási
A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban
A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban A MICHELIN Csoport A kezdetek 1889: Michelin cég alapítása 1891: leszerelhető kerékpár abroncs 1895: először szerel a Michelin levegővel fújt gumiabroncsot
INFO DIAG DIAGNOSZTIKA
CITROËN DTAV INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI DIAGNOSZTIKA LEÁNYVÁLLALATOK / IMPORTR ÚJ CITROËN gépjárm FORGALMAZÓK - Új gépjárm felkészít - Kampánykoordinátor HIVATALOS CITROËN MÁRKASZERVIZEK - Vevszolgálati vezet,
Használati útmutató 1/5. 1) Termékleírás. A termék részei:
1/5 1) Termékleírás A beep&park /keeper egy olyan első és hátsó tolatóradar, amely egyben védi is parkoló járművét más autósok figyelmetlen parkolási manőverei ellen. A termék részei: Ellenőrző kijelző
A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott szakmai követelménymodulok témaköreit tartalmazzák. Gumiabroncs
Fogaskoszorú (11-fokozatú)
(Hungarian) DM-CS0004-04 Kereskedői kézikönyv Fogaskoszorú (11-fokozatú) CS-9000 CS-6800 CS-5800 FONTOS FIGYELMEZTETÉS Ez a kereskedői kézikönyv elsősorban hivatásos kerékpárszerelők számára készült. Kerékpárszerelői
DM-HB (Hungarian) Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI. Első agy / hátsó agy, 11-fokozatú HB-9000 HB-6800 HB-5800 FH-9000 FH-6800 FH-5800
(Hungarian) DM-HB0003-04 Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI Első agy / hátsó agy, 11-fokozatú HB-9000 HB-6800 HB-5800 FH-9000 FH-6800 FH-5800 FONTOS FIGYELMEZTETÉS Ez a kereskedői kézikönyv elsősorban hivatásos
Intent Autodiga akció
Intent Autodiga akció A2600 A-2600 Érintőképernyős autódiagnosztikai készülék, nyomtató funkció, MERCEDES, BMW, OPEL, VW / AUDI, MITSUBISHI, VOLVO stb... gépjárművekhez Gyári szintű diagnosztikai eljárásokhoz,
TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató
TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató A kerékpárszállító az első használat előtt figyelmes összeszerelést igényel. Ez a folyamat megfelelő körültekintéssel házilag is elvégezhető, de amennyiben
LÉZERES TRAFFIPAXJELZŐ. Használati és beszerelési útmutató
LÉZERES TRAFFIPAXJELZŐ Használati és beszerelési útmutató PGT LaserAlert 1. A KÉSZÜLÉK CÉLJA PGT LaserAlert - lézeres traffipaxjelző használati és beszerelési útmutató A PGT LaserAlert lézeres traffipaxjelző
Elülső agy/hátsó agy (standard típus)
(Hungarian) DM-HB0001-06 Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI MTB Túra Városi túra/ Komfort kerékpár VÁROSI SPORT E-BIKE Elülső agy/hátsó agy (standard típus) ORSZÁGÚTI HB-3500 FH-3500 HB-2400 FH-2400 HB-RS400
Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32
Az autós navigációk és fedélzeti kamerák vezető gyártója, a Mio örömmel mutatja be legújabb kameráit, a MiVue J sorozat tagjait. A diszkrét, kijelző nélküli design még jobb vezetési élményt nyújt: a kamera
CS10.5. Vezérlõegység
CS10.5 HU Vezérlõegység 0409006 TARTALOMJEGYZÉK 1. CS10.5 VEZÉRLÕEGYSÉG...3 1.1. Általános tudnivalók...3 1.. Mûszaki adatok...3. VEZÉRLÕEGYSÉG: FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV...4.1. Az elõre beállítható idõpontok
KY-400B. Installáció: Bevezető:
A monitor villog és hangjelzést ad, hogy felhívja a figyelmét arra, ha a gumiabroncsokban csökken a nyomás vagy túl magas a hőmérséklet vagy, ha defektes a gumi. Hangjelzést illetve villogást tapasztal
Használati útmutató. JY-M19-CW típusú (KM0160) vezeték nélküli Km óra
Használati útmutató JY-M19-CW típusú (KM0160) vezeték nélküli Km óra Kérem, olvassa végig figyelmesen az alábbi leírást, mielőtt használná ezt a km órát. Funkciói: 1. Jelenlegi sebesség (SPD) 2. 24 órás
Első agy/hátsó kerékagy (standard típus)
(Hungarian) DM-HB0001-05 Kereskedői kézikönyv Első agy/hátsó kerékagy (standard típus) ORSZÁGÚTI HB-3500 FH-3500 HB-2400 FH-2400 HB-RS400 FH-RS400 HB-RS300 FH-RS300 MTB HB-MX71 HB-TX800 FH-TX800 Túra HB-T670
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 32 525 01 Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó Tájékoztató A vizsgázó az első
Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez:
TRW Automotive Aftermarket Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez: Opel Combo (C), Corsa C (F08, F68, W5L), Tigra TwinTop PUBLICATION XZB1210HU VESZÉLY A légzsákegység véletlenül kioldhat!
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése
Motor 960KPC. 58.117 Ft 960KC/M... 70.633 Ft 960EPC. 114.004 Ft. Gyertyamenetek: M8-M9-M10. Megakadályozza a gyújtótyertya törését szerelés közben
Motor 960KPC 0 0 9 6 0 0 7 8 0 58.117 Ft Izzítógyertya Vibro-kihajtó, jobbos és balos, beállítható nyomaték Pneumatikus kihajtó beállítható forgatónyomatékkal, a blokkolt g y ú j t ó g y e r t y a k ö
Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez:
TRW Automotive Aftermarket Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez: Opel Corsa D PUBLICATION XZB1200HU VESZÉLY A légzsákegység véletlenül kioldhat! A légzsákegység egy pirotechnikai
2. lecke: Gépjárművek világító- és jelzőberendezései
2. lecke: Gépjárművek világító- és jelzőberendezései Cél: A tananyag célja, hogy a hallgató ismerje meg a járművek világító- és jelzőberendezéseit. Legyen tisztában a működésükkel, vonatkozó jogszabályokkal.
V. Szerelési méretek. V.1 Mosdó. Szerelési méretek. Mosdó
Szerelési méretek V. Szerelési méretek V.1 510 510 Cx 850 850 Típus A B K G P 4163 01 570 470 200 625 790 4182 01 555 430 185 645 805 4191 55 550 445 205 660 790 4191 60 600 485 210 655 790 4191 65 655
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező
FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye,
Forgalmazza: KLING Mérnöki, Ipari és Kereskedelmi Kft. TWIN. Biztonsági kóddal védett multifunkciós rádiórendszer
KLING Mérnöki, Ipari és Kereskedelmi Kft 1106 BUDAPEST Gránátos utca 6. Tel.: 433-16-66, Fax:262-28-08 www.kling.hu E-mail: kling@kling.hu TWIN Magyarországi Képviselet Biztonsági kóddal védett multifunkciós
Tisvol standard=adr jármű
Tisvol standard=adr jármű Minden járművünk 2S/SM fékrendszerrel van felszerelve. Ez alacsony ADR előírásnak felel meg, de az ügyfél kérésére további, magasabb szintnek megfelelő kiegészítőkkel is fel tudjuk
Első agy/ hátsó agy (tárcsafék)
(Hungarian) DM-HB0005-03 Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI MTB Túra Városi túra/ Komfort kerékpár VÁROSI SPORT E-BIKE Első agy/ hátsó agy (tárcsafék) HB-M4050 FH-M4050 HB-M3050 FH-M3050 HB-RM33 FH-RM33 FH-RM35
Első agy (tárcsafék)
(Hungarian) DM-MBHB001-01 Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI MTB Túra Városi túrázás/ Komfort kerékpár VÁROSI SPORT E-BIKE SLX HB-M7000 HB-M7010 HB-M7010-B FH-M7000 FH-M7010 FH-M7010-B Első agy (tárcsafék)
GUMIABRONCS FEJLESZTÉSI IRÁNYOK. A defekttűrő technológia miért is kell ez nekünk?
GUMIABRONCS FEJLESZTÉSI IRÁNYOK A defekttűrő technológia miért is kell ez nekünk? ETRTO* így definiálja a gumiabroncsot: A gumiabroncs különböző gumikeverékekből és egyéb a megerősítést szolgáló komponensekből
A cserét a következő sorrendben végezze:
Audi 80 B4 hátsó felfüggesztő rugó A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Audi 80 B4 autóján párban cserélje a rugókat. Helyezzen ékeket az első kerekek alá. Külön szerelje ki a rugókat. 2 3 Emelje
Digitális Lambda szonda monitor szerelési útmutató
Digitális Lambda szonda monitor szerelési útmutató Műszaki adatok: Működési feszültségtartomány: 6-24V DC Áramfelvétel max : 200mA Az elektronika az adott jármű üzemanyag keverékarányát képes valós időben
VT30 TPM SZERVIZESZKÖZ
Rövid útmutató VT30 TPM SZERVIZESZKÖZ VT30 Ügyfélszolgálat 1-888-621-TPMS 1-888-621-8767 Verzió: MJC-1409-HU2 QRG3814d TARTALOMJEGYZÉK A fejezet ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A1 Előlap oldalszám: 3/10 A2 Tápellátás
Tetőcsomagtartó létraszállítóval
FIGYELEM: A LÉTRASZÁLLLÍTÓ SÍNEK (1 & 2) AZONOSAK ÉS MINDKÉT OLDALON HASZNÁLHATÓK. 1 - JOBB LÉTRASZÁLLLÍTÓ SÍN - x 1 CIKKSZÁM: A02-01-M Renault Master Opel Movano és Nissan Primastar típusokhoz - BELSŐ
Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez:
TRW Automotive Aftermarket Kormányoszlop beszerelési útmutató a következő járművekhez: Fiat Punto (188) PUBLICATION XZB1218HU VESZÉLY A légzsákegység véletlenül kioldhat! A légzsákegység egy pirotechnikai
ZE-NC4612. Beszerelési útmutató MERCEDES SPRINTER II
ZE-NC4612 Beszerelési útmutató MERCEDES SPRINTER II Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. A parkolást segítő szenzor csatlakozó
Országúti tárcsafék agy
(Hungarian) DM-HB0004-01 Kereskedői kézikönyv Országúti tárcsafék agy HB-CX75 HB-RS505 FH-CX75 FH-RS505 FONTOS FIGYELMEZTETÉS Ez a kereskedői kézikönyv elsősorban hivatásos kerékpárszerelők számára készült.
A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:
e 120 KÁRTYÁS KÖZPONTI ZÁR VEZÉRLŐ KÉSZÜLÉK (K-CARD)
e 120 KÁRTYÁS KÖZPONTI ZÁR VEZÉRLŐ KÉSZÜLÉK (K-CARD) BESZERELÉSI ÚTMUTATÓ Az e120 egy központi zár vezérlő készülék, amely két db elektronikus kártyával kerül forgalomba. A készülék az elektronikus kártya
A DSG-váltó LUK kéttárcsás száraz tengelykapcsolójának cseréje
A DSG-váltó LUK kéttárcsás száraz tengelykapcsolójának cseréje 3. rész A VW-csoport DSG-váltóját az Autótechnika korábbi számaiban, évekkel ezelőtt lásd a forrásjegyzéket már alaposan szemügyre vettük,
GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK
KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN Az élet számos területén figyelünk gyermekeinkre, óvjuk biztonságukat. Miért ne tennénk ezt a közlekedésben is? A gyermekeket testfelépítésük miatt
programozható benzin/e85 átalakító elektronika
programozható benzin/e85 átalakító elektronika kapcsoló bekötése hôszenzor bekötése kommunikációs port bekötése injektor csatlakozók klimpelése bekötési rajz 2. Elméleti ábra Kapcsoló bekötése A csomaghoz
Üzemeltetési útmutató Kuplung - Személygépkocsik Oldalütés-vizsgáló készülék Központosító tüske
Cikkszám 4200 080 560 Tartalom 1. Előszó... 1 2. Szállítási terjedelem... 2 3.... 2 3.1 Az oldalütés-vizsgáló készülék felszerelése... 3 3.2 A kuplungtárcsa felszerelése... 4 3.3 A mérőóra felszerelése
Beltéri vezeték nélküli érzékelők THERMOSUNIS RTS SUNIS RTS
Beltéri vezeték nélküli érzékelők THERMOSUNIS RTS SUNIS RTS Thermosunis Indoor Wirefree RTS Thermosunis beltéri vezeték nélküli érzékelő RTS Sunis Indoor Wirefree RTS Sunis beltéri vezeték nélküli érzékelő
Z-E2015. Beszerelési útmutató VW
Z-E2015 Beszerelési útmutató VW Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. Csatlakoztassa a fő csatlakozó kábelt, ahogy azt az ábrán
BPW AGRO Drive A hidraulikus meghajtású tengely
BPW AGRO Drive A hidraulikus meghajtású tengely Kedvezőtlen körülmények között történő nagy tömegű rakomány vontatására. BPW tengellyel akkor is folytathatja a munkát, amikor mások már feladták. BPW AGRO
EURO 5: KTS - ESI[tronic]
EURO 5: KTS - ESI[tronic] 1 Tartalom Mi az EURO 5 Vezérlőegység-újraprogramozás Miért jobb a Bosch megoldása 2 Mi az EURO 5? Az Euro 5 egy új európai szabvány, mely emissziós határértékeket határoz meg
Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok
Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok Oximo WT: Automatikus végállás beállítás, motorfejen nem kell végállást állítani Akadályfelismerő funkció Típusok: Cikkszám Hossz L1 Hossz L2 Forgatónyomaték (Nm) Oximo
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A GUMI- ABRONCSOKRÓL
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A GUMI- ABRONCSOKRÓL MEGFELELŐ ÁLLAPOTÚ GUMIABRONCSOK = BIZTONSÁG ÉS VEZETÉSI KÉNYELEM A gumiabroncsok jelentik az egyedüli kapcsolatot a gépjármű és az úttest
Évszakváltás a közlekedésben
Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk
Használat előtt kérjük figyelmesen olvassa végig használati utasításunkat és tartsa be a biztonsági szabályokat.
Használat előtt kérjük figyelmesen olvassa végig használati utasításunkat és tartsa be a biztonsági szabályokat. A csomag tartalma 1. Készülék 2. Rögzítő kulcs 3. Kétoldalú csatlakozógyűrű 4. Gumi tömítőgyűrű
A cserét a következő sorrendben végezze:
Suzuki Swift 3 első felfüggesztő A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Suzuki Swift 3 autóján párban cserélje a rugókat. Húzza be a kéziféket. 2 3 Helyezzen ékeket az hátsó kerekek alá. Lazítsa meg
Kezelési útmutató. DSD 01 Illatanyag-adagoló automatika gőzkabinokhoz. Magyar
Kezelési útmutató DSD 01 Illatanyag-adagoló automatika gőzkabinokhoz Magyar Tisztelt Vásárlónk! Köszönjük, hogy ezt az AROMAWOLKE terméket választotta. Az illatanyag-adagoló megvásárlásával Ön egy nagyon
(11) Lajstromszám: E 006 202 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000006202T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 202 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 764089 (22) A bejelentés napja:
Lánckeréksor. Kereskedői kézikönyv. ORSZÁGÚTI MTB Túra. Városi túra/komfort kerékpár VÁROSI SPORT E-BIKE
(Hungarian) DM-CS0003-08 Kereskedői kézikönyv ORSZÁGÚTI MTB Túra Városi túra/komfort kerékpár VÁROSI SPORT E-BIKE Lánckeréksor CS-M9000 CS-M9001 CS-M8000 CS-HG500-10 CS-HG400-9 CS-HG300-9 CS-HG200-9 CS-HG200-8
WOW! 4.8.0 DVD. Milyen újdonságokat tartalmaz a 4.8.0-ás verzió:
WOW! 4.8.0 DVD A 4.8.0-ás DVD kiadásával szeretnénk közreadni néhány frissítést és változást. A következő képernyőfotókkal szeretnénk egy elsődleges áttekintést nyújtani az új lehetőségekről és funkciókról.
INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER
CITROËN INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER LEXIA PROXIA CD 29 AC / QCAV / MTD FILIÁLÉ / IMPORTOR / DR CITROËN MÁRKAKERESKEDO - Új jármu elokészíto. - Kampány koordinátorok. MÁRKASZERVIZ VEZETOK - Vevoszolgálati
GD Dollies Műszaki leírás
GD Dollies Műszaki leírás A szállítóeszköz elektromos működtetésű, rádiós távvezérlésű két kocsiból álló egység, mely páros és szóló üzemmódban egyaránt használható. Elsősorban beltéri ill. üzemi területen
Amikor azt hallja, hogy bip-bip, vagy bip-bip-bip, és látja ezen jelek valamelyikét:, húzodjon le, hogy ellenőrizhesse a problémát.
Ez a termék kizárólag szakember által beszerelhető. Kérjük pontosan kövesse a használati utasítást. Bármilyen nem megfelelő beszerelés vagy kiszerelés kart okozhat a termékben. Amikor azt hallja, hogy
DRIFT-TRIKE VERSENYSZABÁLYZAT!
FIGYELMEZTETÉS! A versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély mindig
Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm)
Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Termék száma: 1112 Biztonsági utasítások A teljes biztonság érdekében mindig ellenőrizze a trambulin részeit, hogy nem e sérültek vagy töröttek az alkatrészek.
ISOIL ISOMAG. Mágnesindukciós áramlásmérők folyadékok teltszelvényű csővezetékben történő mérésére
ISOIL ISOMAG Mágnesindukciós áramlásmérők folyadékok teltszelvényű csővezetékben történő mérésére 1 / 12 gi2p050m0600h_01 Forgalmazó: NIVELCO Ipari Elektronika zrt. H-1043 Budapest, Dugonics u. 11. Tel.:
DOP 02. Kezelési és karbantartási útmutató OPTIKAI KIOLVASÓ. Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8
DOP 02 OPTIKAI KIOLVASÓ Kezelési és karbantartási útmutató Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8 TARTALOMJEGYZÉK DOP 02... 1 Általános tudnivalók, biztonság... 2 Műszaki leírás... 3 Felépítése... 3 Műszaki
Intent Hungária Kft.
DEC SuperScan II. Intent Hungária Kft. Az Átfogó Diagnosztika www.intent.hu 2006 Köszönjük megtisztelő érdeklődését a D.E.C. SS II. műszerünk iránt. cégünk folyamatosan bővíti termékpalettáját az igényeknek
CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid
Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 477 Univerzális csavar rövid Oldal 477 Univerzális csavar hosszú Oldal 478 Gyors szorítócsavar rövid rövid Oldal 478 Gyors
HERZ-TS-90. HERZ Armatúra Hungária Kft. Normblatt 7723/7724 1999. szept. kiadás. Termosztátszelep alsórészek, R=1" Beépítési méretek, mm.
Termosztátszelep alsórészek, R=1" Normblatt 7723/7724 1999. szept. kiadás Beépítési méretek, mm Standard modellek nikkelezett kivitelben, menetes karmantyúval és menetes kupakkal. 1 7723 93 Egyenes 1 7724
Használati utasítás .C67. ECL Comfort. Tartalomjegyzék. Használati utasítás
.C67 Tartalomjegyzék Használati utasítás ECL Comfort Használati utasítás (yellow side) fejezet 1 A display kiválasztása 2 Üzemmód választó gomb 3 Szobahőmérséklet és melegvíz hőmérséklet beállítása 4 Az
Használati utasítás az MD20 tetőboxhoz, Standard záras
HU Használati utasítás az MD20 tetőboxhoz, Standard záras Tisztelt Vevő! Örülünk, hogy az általunk kínált tetőboxot választotta. Reméljük, hogy a termék használata örömére fog válni. A tetőbox felszerelése
Az FC 400-as szériába tartozó érzékelők az FC 450IB izolátor aljzatot használják. Az aljzat rögzítése és bekötése az ábrákon látható.
BEVEZETÉS Az FC 400-as szériába tartozó érzékelők az FC 450IB izolátor aljzatot használják. Az aljzat rögzítése és bekötése az ábrákon látható. AZ ALJZAT RÖGZÍTÉSE Az aljzatot rögzíthetjük közvetlenül
GARAGENT AUTÓTESZT HUNGARY KFT
SZERVIZBERENDEZÉSEK AutóTeszt Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. GARAGENT AUTÓTESZT HUNGARY KFT KATALÓGUS 1116 BUDAPEST, KONDOROSI ÚT 2/A., TEL.: (+36-1) 205-3668, 801-8160 FAX: (+36-1) 203-2475,
Mindent tudni akarok...
Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.
Gebo UniSolid univerzális acélöntvény idomok a mélyépítési
Gebo UniSolid univerzális acélöntvény idomok a mélyépítési ágazat számára különböző anyagú csövek összekötésére használható anyaga: gömbgrafitos öntöttvas (EN-GJS-400-15); bevonat: resicoat összekötő idomként
barna fehér fehér ezüst ezüst
WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 040 Budaörs, Gyár u.. - Tel.: (00 36) 3/48-30 - Nyomtatva Magyarországon B 5 000/H 0 050 0/003 -szerelési méret Ollókaros és csúszósines ajtóbehúzóra A helyi elôírások és
FELSZERELÉS 1. ÁBRA. ➁ Hideg víz jobbra. ➀ Meleg víz balra. ➂ Szűrő
2 3 FELSZERELÉS 1. ÁBRA ➀ Meleg víz balra ➁ Hideg víz jobbra ➂ Szűrő 4 FELSŐ ELZÁRÓ RENDSZER 2. ÁBRA ➀ Dugattyú ➁ Tömítőgyűrű ➂ Csap ➃ Elzárószelep ➄ Csúszásgátló alátét ➅ Rögzítőlemez 5 VÍZTAKARÉKOSSÁG
A MOBILIO esetében a kiindulási pont mindig ugyanaz: hogyan és mivel tehetjük szervizpartnereink munkáját egyszerűbbé és még sikeresebbé?
Bevezetés A gumiabroncsnyomás ellenőrző rendszerek (TPMS) kötelező felszereltséggé válása olyan jelentős változás, amely új helyzet elé állítja a gumiabroncs szerviz tevékenységet végző vállalkozásokat.
FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása
FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása Verzió: 02/2002 Dátum: 2002. október Fordította: Dvorák László -2 1. ábra. Kézi mûködtetésû flap Rögzítse az (A) helyezõ fülekkel szerelt (igény esetén
15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók
5 Épületvasalatok 5 000 Ajtóbehúzók Összehasonlító táblázat Würth DORMA GEZE GU/BKS TS- TS 68 /TS 77 TS 000 TS-5 TS 72 TS 500 TS-8 TS 72/TS73 TS-0 TS 70 / TS 72 TS 2000 OTS 330 TS-20 TS 83 TS 4000 OTS
TERMÉK KÉP TERMÉK NÉV TERMÉK LEÍRÁS
Licota ATP-2047 kontroll lámpa Licota WT04093 Sztethoszkóp AT1142 gyújtószikra ellenőrző AT1198 szögmérő 1/2"-os csatlakozás Csavarok, anyák előre meghatározott szögben történő lehúzására alkalmazható.