Motivációs levél. - a PTE ETK HÖK elnöki posztjának pályázatához -
|
|
- Adél Illés
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Motivációs levél - a PTE ETK HÖK elnöki posztjának pályázatához - Raposa László Bence, II. évfolyamos, rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakos hallgató vagyok. Motivációs levelemmel a PTE ETK HÖK elnöki pozícióját szeretném megpályázni. Személyemet tekintve a közelmúltban fejeztem be mesterképzésemet és készülök doktori képzésem megkezdésére. Eddigi összes képesítésemet az Egészségtudományi Karon szereztem meg. Elérkezettnek látom arra a pillanatot, hogy a hallgatói önkormányzatban az eddig tapasztaltakat és három elnöki ciklus erősségeit és gyengeségeit figyelembe véve, egy optimális és maximálisan hallgatóbarát vezetést hozzunk létre. Programom minden részének középpontjában a hallgatók érdekei állnak. Amióta az Egészségtudományi Kar hallgatója vagyok, folyamatosan részt veszek a Hallgatói Önkormányzat munkájában, immáron a hetedik éve. Több pozíciót töltöttem már be, így úgy gondolom, hogy az egyes területek közötti különbségek, nem állíthatnak akadályt a problémák megoldásának útjába, mivel objektíven tudom megítélni a szervezet valamennyi feladatkörét. Célom egy jól működő, a hallgatók igényeit figyelembe vevő illetve az eddigi problémákat megoldó hallgatói önkormányzat felállítása. Véleményem szerint a képzési központjaink közötti kapcsolat az utóbbi időben bár kielégítő volt, az optimális szint eléréséhez azonban szorosabb kapcsolatot kell kialakítanunk. Ezt a képzési központok problémáinak folyamatos monitorozásával, rendszeres hallgatói fórumokkal illetve közös rendezvények, programok rendezésével kívánom jobbá tenni, segíteni. Mielőtt ezen a programponton tovább haladnék pontosan a fent említett tények miatt, képzési központra lebontva és nem csak általánosságban véve, több megoldandó problémát is látok. Rövid felmérésem alapján mindenhol szükség lenne kollégiumfejlesztésre, mely magában foglalja a nyílászáró cserét, festés-mázolást, parkettázást, vizes blokkok cseréjét, a komfortfokozat növelését. A másik ilyen általános probléma az eszközök elavulása, ezt eszközbeszerzéssel kívánom megoldani mind az informatikai eszközök, mind a sporteszközök terén. Illetve a már kiépített informatikai rendszerek és a WIFI tényleges működtetését szeretném mind a négy képzési központban. Pécsett a Laterum kollégiumhoz szeretnék egy biciklitárolót felállítatni, hogy a hallgatóknak továbbra ne okozzon gondot ennek hiánya. Ezt
2 pályázati pénzből valósítanám meg nem terhelve sem a saját sem pedig az EHÖK vagy a kar költségvetését. A szelektív hulladékgyűjtés korunk velejárója, szeretném/szeretnénk, ha a kollégiumok közvetlen közelében lehetőség nyílna szelektív hulladékgyűjtésre. Fontosnak tartom a hallgatók szakmai támogatását, hogy képzésük mellett lehetőség legyen továbbképzésre, tudásfejlesztésre, ezért szeretném, ha számukra több szakmai program lenne elérhető illetve ezek támogatva lennének. Véleményem szerint fontos a szakkollégium fejlesztés is. A tudás bővítésének tekintetében még a konferenciák támogatását indítványozom, a hallgatók számára több szakmai programot. Úgy gondolom, hogy a rendszeres sport lehetőség hiánya az egyik fő probléma a Pécsi Képzési Központban. Ezen amint csak lehet változtatni kell. Szeretném, ha a hallgatóknak folyamatos sportolási lehetőséget biztosítana a Hallgatói Önkormányzat. Pécsen is fontos a felszerelés illetve a sporteszköz beszerzés, mivel eszközeink elavultak. Az UNIVERSITAS kupában nagyobb hallgatói részvételt szeretnék karunk részéről, ezt állandó sport csapatok (kézilabda, röplabda, futball) felállításával és folyamatos motiválásával, ösztönzésével kívánom megvalósítani. A sport mellett jó volna, ha hallgatóink kulturális kikapcsolódására is figyelmet tudnánk szentelni. Színház előadásokra, könnyű zenei koncertekre és hangversenyekre (Pannon Filharmonikusok) tudnának járni, és a későbbiekben már csoportosan lenne igény erre. Ezt ezen programok támogatásával, illetve a hallgatók jegyárának csökkentésével kívánom elérni. Szeretném a hallgatói életet felpezsdíteni, mivel egy kar életének egyik legmeghatározóbb dolga, tényezője a hallgatói élet. Sokféle programot szeretnénk szervezni: kirándulást, túrákat, különféle szabadtéri programokat, vetélkedőket és természetesen fergeteges bulikat is. Évente az EFEN napok keretén belül és képzési központonként tehetségkutató verseny kerülne megrendezésre, mely nyerteseit értékes díjjal jutalmaznánk. Ha a kollégiumban nem megoldható a tűzvédelmi előírások miatt a rendezvények lebonyolítása, campuson belül meg tudjuk ezt oldani, akár külső helyszín bevonásával is. Eddig hiányoztak a környezetvédelmi és karitatív programok, ezekkel is kívánom bővíteni az eddigi lehetőségeket. Közös megmozdulásokkal, karitatív programokkal segíthetünk a városnak, másoknak ugyanakkor a Kar nevét öregbítjük. Hagyományőrző programjainkból is lehetnekari szintennagyobb részt vállalni. Nemzeti ünnepeinken, illetve jeles alkalmakkor ünnepélyek, hallgatói rendezvények megvalósítását kezdeményezném, mert véleményem szerint az utóbbi időben erre nagyon kevés figyelmet fordítottunk.
3 Támogatom azt a gondolatot, hogy akaron belül újraélesszük a mentor programot. Ez azt jelentené, hogy néhány felsőbb éves hallgatónk folyamatosan segítené elsőéveseinket. Gördülékenyebb lenne a hallgatói ügyek intézése illetve támogatva lennének,,gólyáink. Felsőbb éves hallgatóinkat pedig rendszeres hallgatói fórum keretében illetve tájékoztatókon tudnánk segíteni a kérdéses vagy vitás ügyekben. A hallgatói fórumokat oktatók bevonásával valósítanánk meg, az oktató személye folyamatosan változna, így mindenkinek lenne lehetősége közelebbről megismerni tanárait, oktatóit. A Hallgatói Önkormányzat jelenlegi kommunikációjáta kar vezetésével megfelelőnek ítélem, de amennyiben lehetséges még magasabb színvonalon szeretném ezen kapcsolat fenntartását. Szeretném, ha szolgáltató irodáink elérhetőségét javítanánk, irodáink rendszeresen nyitva tartanának és nem csak időszakosan volnának elérhetőek a hallgatók számára.elhelyezés szempontjából mindenki számára elérhető helyen legyen az iroda. Hallgatóinknak a legmagasabb szintű segítséget kívánom nyújtani, így aki szeretne munkát vállalni annak is tudunk majd segíteni. Programunk tartalmazza a KÖSZI-vel és egyéb diákmunka szövetkezetekkel történő kapcsolat felvételt és hallgatóink folyamatos támogatását. A fent felsorolt programokat Kerner Ágnes alelnök jelölttel kívánom véghezvinni, akinek személye, véleményem szerint erre a legalkalmasabb Programom illetve az intézkedések döntő része arra irányul, hogy a PTE karjai között az ETK megítélése pozitívan változzon és ezáltal hasonlóan elismert kar legyen, mint bármelyik másik. Hallgatói büszkén vállalják, hogy hol tanulnak. ETK által szervezett nyitott programokkal és értékteremtéssel úgy gondolom, hogy a fenti cél elérhető. Erre kérem bizalmatokat! Raposa László Bence s.k március 22.
4 Motivációs levél 2008 őszén kerültem az Egészségtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatába a gyógytornász évfolyamom választmányi tagjaként, mely posztot az évfolyamtársaim bizalmának illetve bíztatásának köszönhettem. Ezen pozíciót vezetőim elbírálása alapján maximálisan betöltöttem. Aktívan részt vettem a Hallgatói Önkormányzatunk által szervezett programok lebonyolításában, illetve új programok beiktatását szorgalmaztam. Továbbá jó kapcsolatot ápoltam és természetesen most is ápolok a hallgatótársaimmal, legfőképpen a HÖK tagjaival kovácsoltunk összetartó közösséget. Mindezek által kerültem a HÖK vérkeringésébe őszén meglepetés ért, mivel a Hallgatói Önkormányzatunk felépítésében átszervezésre került sor, aminek révén a Kollégiumi Bizottság ügyintézőjévé kértek fel. Ezáltal másodévesként beletanultam a kollégiumi ügyintézés folyamatába. Ezek után az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat pályázatot írt ki Kollégiumi Bizottsági tag posztra, mely poszt betöltéséhez elnyertem bizalmukat decemberében megalakult a Laterum Kollégium Kollégiumi Bizottsága, melynek 2010-ben az elnökévé is megválasztottak. A Bizottságnak máig szerves tagja vagyok. Jelen pillanatban az Egészségtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának az Általános Alelnök jelöltjeként indulok a választásokon Raposa L. Bence HÖK Elnök jelölt mellett. Ezen ambíciómnak többrétű célját szeretném taglalni. A jövőben szorosabbá tenni a képzési központok (Pécs-Kaposvár- Zalaegerszeg-Szombathely) közötti kapcsolatot, olyan formában, hogy több találkozási pont beiktatásával frissebb információ és tapasztalat cserére nyíljon lehetőség. Tehát közös programok szervezésével közelebb hozni a különböző városokban lévő ETK-s hallgatókat. Fontosnak tartom, hogy fellendítsük a kollégiumok felújítását (tisztasági festés, nyílászárócsere, vizes blokk korszerűsítés stb.), illetve a WIFI hálózat kiépítését. Kollégiumi Bizottsági tevékenységem alatt szorgalmaztam a Karon, illetve a kollégiumokban való szelektív hulladékgyűjtést és környezetvédelmi projekt kialakítását (Biokom Kft.-vel való együttműködés). Ezt szeretném véghez vinni minden esetben, mivel Egészségtudományi Karként úgy gondolom példát kell mutatnunk ilyen tekintetben. Ezen kívül fontosnak tartom a sport szervezett lehetőségének beiktatását a karon.
5 A jelenlegi nagypályás labdarúgó bajnokságban résztvevő ETK-s csapatot motiválni sportfelszerelésekkel, edzés lehetőségekkel. Továbbá az Universitás kupára való önálló csapat indítása is a céljaim/céljaink közé tartozik, hogy a téli hónapokban a mi hallgatóinknak is legyen lehetősége a sportra. A jelenleg megszűnő félben lévő kézilabda és röplabda csapat újjáélesztését is feladatomnak tartom. Sportos kötődésem onnan adódik, hogy jelenleg a Pécsi PMFC NBII.- es női labdarúgó csapatának vagyok a játékosa, illetve tizenkét év Karate múlttal rendelkezem. Az egészséges életmód kialakításán belül, szeretném szorgalmazni a hallgatóink kerékpárkultúráját, melynek tárolókkal szeretnénk lehetőséget biztosítani a Kar és a kollégium épületének területén. Rendezvényszervezés tekintetében a kollégiumi programok kapcsán sok tapasztalatot szereztem az elmúlt évek során. Szeretnénk lendületet adni a kulturális programok csoportos szervezésének, mint közös színház-, hangverseny-, koncertlátogatás. Nagyobb dinamizmussal életben szeretném tartani a hagyományőrző rendezvényeinket (gólyatábor, gólyaavató, gólyabál, diplomaosztó stb.). Fontosnak tartom, hogy a hallgatók nagyobb szerepet vállaljanak a tudományos konferenciák lebonyolításában, illetve szorgalmazni szeretném, hogy minél többen végezzenek effajta tevékenységet. Ehhez szakmai programokat, előadásokat, oktatókkal tartott kerekasztal beszélgetéseket szerveznék. A Laterum Kollégiumot ETK- s hallgatói többségével szakkollégiumnak tekintve, úgy gondolom, hogy több szakonkénti szakmai profillal hatékonyabban tudna működni. A különböző szakirányokhoz társuló kiegészítő tanfolyamokra való csoportok szervezését (árkedvezmények fejében) indítványoznám. Gyógytornász hallgatóként, a Magyar Gyógytornászok Társaságának tagjaként fontosnak tartom a jövőbeni elhelyezkedésük miatt a hallgatóknak, az ilyen jellegű közösségekbe való bevonását. A HÖOK Mentorprogramnak voltam tagja, mint mentor. Ezt igazán fontos tevékenységi körnek tartom és szeretném még szervezettebbé tenni, akár a karon belüli mentorhálózat kialakításával az elsőéves és hátrányos helyzetű hallgatók támogatása érdekében. Mindezen programokat a többi képzési központra kiterjesztve szeretnénk megvalósítani. A programok tekintetében a hallgatói kreativitás kibontakoztatása céljából tehetségkutató verseny lebonyolítása illetve több koncert biztosítása is céljaink közé tartozik. Pécs városában könnyen mozgok ilyen szférában, mivel a Pécsi Ércbányász Koncertfúvós Zenekar oszlopos klarinétos művésze vagyok.
6 Zenei kötődésem, a pécsi hallgatói klubéletben is megnyilvánul, mivel lemezlovasként több egyetemi rendezvénysorozat szervezője és Dj- je vagyok. Ilyen formában is szeretném a Kar hallgatói életének fellendítését, természetesen továbbra is együttműködve, viszont nem csak másodhegedűsként az Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatával. Más városok elsősorban a képzési központok városai- rendezvényeibe is bekapcsolódva képzeljük el a továbbiakban kulturális tevékenységünket. Előtérbe helyezném (és a jelenlegi rendezvényszervezési programom is ezt sugallja) a szabadtéri programok, kirándulások, környezetvédelmi (csoportos szemétszedés, szmogmentes kollégium), gasztronómiai rendezvények (főzőversenyek, bortúrák) szervezését. Ezen kívül szeretnék karácsonyi hangversenyt rendezni a karon belül a hallgatókkal közösen, illetve a nemzeti ünnepeinken való aktívabb részvételt és fellépést szorgalmazni. Fontosnak tartom a rendszeres oktatói és hallgatói interaktív vitafórumok lebonyolítását. Szeretném, ha a mi karunk is aktívabban részt venne a nemzetközi kapcsolatok kialakításában, pályázatokkal való tevékenységben. Gondolok itt az Erasmus, illetve a Frankfurti pályázati lehetőségekről, melyhez szeretnék a hallgatóknak több segítséget és információt adni. Mindezekhez elengedhetetlennek tartom, hogy a Kar vezetésével még szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki a gördülékenyebb együttműködés céljából. A Kollégiumi Bizottságon belül kialakult rendezvényszervezéssel kapcsolatos kapcsolataimat a vállalkozókkal (Erla Sound and Light, Jägermeister, V-Tesa, Monarchia Étterem stb.) nagyon előnyösnek és bővítendőnek tekintem a kar szponzorálása, illetve a különböző kedvezmények biztosítása miatt. Fontosnak tartom a karon belüli információ áramlás és profil szempontjából az Infózió, mint kari írott média, illetve a HÖK honlap támogatását. Ezen kívül továbbra is szeretnék részt venni a kari marketing hallgatói vonatkozásában, mint nyílt napokon, diplomaosztókon való részvétel. A jelenlegi jó együttműködésemet a kar hallgatóival, Hallgatói Önkormányzati tagjaival, oktatóival, munkatársaival (portaszolgálat, Humán Politika) még dinamikusabbá, még összetartóbbá szeretném tenni.
7 Úgy gondolom, hogy eddigi tevékenységem a közösségi életben igen kitűnt. Például a es Pécsi Egyetemi Napokon a Kar életében először csapatot indítottam a karok közötti versenyben, melynek élére, diákrektor jelöltként a csapat tagjai engem választottak. A nehéz küzdelemben az egyetem tíz kara közül a megtisztelő második helyezést értük el. Kiemelném gólyatábori folyamatos, aktív gólyapásztori tevékenységem. A feladatra való rátermettségemet tükrözték a csapataim által elnyert helyezések (2011-ben II., 2010-ben I.). Mindig is társaság, csapat és hallgatóközpontú személy voltam, melyet ezen pozíció megpályázásával szeretnék kamatoztatni. Flexibilis, kitartó, kreatív ötleteimmel folyamatosan a hallgatók és a Kar érdekeit helyezem előtérbe. A fentiekben felsoroltakat Raposa László Bencével szeretném megvalósítani, hiszen véleményem szerint kiválóan kiegészítenénk egymást a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetésében, elnöki és alelnöki poszton. Előzetes köszönettel: Kerner Ágnes PTE-ETK III. éves gyógytornász hallgató Pécs,
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ALELNÖKI PÁLYÁZAT. Takács Gyula. Szakmai önéletrajz
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ALELNÖKI PÁLYÁZAT Takács Gyula Szakmai önéletrajz Személyes adatok Születési név: Takács Gyula Születési hely, dátum: Nagykanizsa, 1989.
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Budapest, 2017.10.01. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató. Borsod-Abaúj-Zemplén
ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt
ELNÖKI PROGRAM Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt Pável Ágoston Kollégium 2018/2019 Tartalom: TARTALOM:... 1 HAJMÁSI BÁLINT ELNÖKJELÖLT BEMUTATKOZÁS ÉS MOTIVÁCIÓ... 2 BEMUTATKOZÁS...
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi
Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak.
Domán Dániel Zoltán (Magyarország) (+36) 30 308 0841 puncsoskocka@gmail.com Küldöttgyűlés B épület - EHÖK iroda Egészségház út 4. 3300 Eger Magyarország Tárgy: Egri Campus Hallgatói Önkormányzat elnök
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására
Pályázat SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására Pályázók: Balassa Péter Kapu Tibor Budapest, 2013. október 31. Alábbi pályázatunkban a SLIP 14 Gépészkari Napok főrendezésére pályázunk.
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja
2013. év 1.félévi beszámoló
ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:
Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?
Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket
Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.
Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend Ikt. sz.: SZF/../2014. A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, továbbá a nemzeti felsőoktatási
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok
2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére
Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges
Bemutatkozás. Pályázó neve: Fedor Zsombor (Zsombi) 1715
Bemutatkozás Pályázó neve: Fedor Zsombor (Zsombi) Felkért elnökségi tagok: 1715 fedor.zsombor@sch.bme.hu Rendezvény és Projekt Felelős: Tordai Anna Abigél (Abus) 1713 tordai.anna.abigel@sch.bme.hu Infokommunikációs
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
A foglalkozás feladatai:
Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék
SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09.
2014. április 09. 1. A verseny célja: Az egyetemi hallgatók játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált
Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között
Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben
ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2014-es évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os
ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-132/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. április 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a 2018-2021 évre
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam
VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek
Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet
2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.
Pályázat. Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök. Pályázó: Pintér Ádám. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat
Pályázat Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök Pályázó: Név Neptun Kód Szak : : J25IT7 Évfolyam : 2009 : Mérnök Informatikus Mobil :
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle HÖOK elnökségi ülés június 17. Balatonlelle HÖOK Választmányi ülés
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. június 17. 2016 június 19. Balatonlelle Kabinettábor 2016. június 17. Balatonlelle HÖOK elnökségi ülés 2016. június 17. Balatonlelle HÖOK Választmányi ülés
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA (Módosítva: 2016. szeptember, PTE Sport és Parasport Bizottság) 2016. 1 A Pécsi Tudományegyetem Sport és Parasport Ösztöndíjának alapszabálya
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 106. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. július 7-i ülésére Tárgy: Tájékoztató
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA II. évfolyam Gondosan előkészített csapatmunkával
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Külügyekért felelős alelnök tisztségére
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Külügyekért felelős alelnök tisztségére Katona Viktória Jogász, III. évfolyam Neptun-kód: DK63LZ Bemutatkozás
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat a Földrajz- és Földtudományi szakterületi koordinátori tisztségre Sipos Fanni, Földtudomány BSc, II. évfolyam 1 Bemutatkozás:
KOCKANAP Együttműködési ajánlat
KOCKANAP Együttműködési ajánlat 2 Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának (OE NIK HÖK) szakmai rendezvényét,
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. június 15. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói félidős felmérés adatai OHV felmérés 2016.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF!
BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! Alapította: Dr. Rudas Imre, rektor Alapítás éve: 2005/2006. tanév FŐVÉDNÖK Dr. Rudas Imre, rektor VÉDNÖKÖK Dr. Patkó István, dékán (Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
STRATÉGIAI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM SPORTEGYESÜLET
STRATÉGIAI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM SPORTEGYESÜLET A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület (NKE SE) megalkotja a Sportegyesület működésével és továbbfejlesztésével kapcsolatos Stratégiáját
Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére Sárhegyi István Jogász III. Évfolyam Neptun-kód: EK5J7A 2014.10.02.
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Budapest, 2016. október 10. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, jelenleg első éves hallgató a Nemzeti Közszolgálati
Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása
Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is
Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok
Vezetőképzés tréning 2015. 09. 01. Tagjaink 2015. szeptember elsején vezetőképzés tréningen vehettek részt. A programon érdekes feladatok segítségével tanulhattuk meg, hogyan válhat valakiből jó vezető,
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2014. május 6. 1 Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014.
Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés
Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.
Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről
Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport
Szakértelem Elkötelezettek
MINŐSÉGPOLITIKA ALAPVETŐ ÉRTÉKEINK Értékeink alapját az oktatás, a kutatás és a gyógyítás terén egyaránt az egyetem 650 éves hagyománya képezi, amely képes a folyamatos megújulásra. Szakértelem abban,
Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele
Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele II. Karrier Nap: Vendég: Dr. Genzwein Ferenc A Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015.nevember 17-én rendezte második Karrier
Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 RKK (0_koros_2016_rkk) Válaszadók száma = 22. Felmérés eredmények
Elégedettség 0 körös elégedettség 06 RKK (0_koros_06_rkk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség
Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika
Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege
Szakmai beszámoló. Kajos Attila
Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem
Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban
Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban 00. december Terminus TKollHÖK Tartalom: oldal.. A közvélemény kutatás célja.. A kérdőív.. A kérdőívre adott válaszok
Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-
Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány
Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu
Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu Pannon Egyetem 5 Kar: Gazdaságtudományi, Georgikon, MFTK, Mérnöki, Műszaki Informatikai Közel 100 szak Kiemelkedő eredmények,
Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 AMK (0_koros_2016_amk) Válaszadók száma = 25. Felmérés eredmények
Elégedettség 0 körös elégedettség 06 AMK (0_koros_06_amk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2015-ös évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os
Föld, víz, levegő, élettér
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE
NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
ELMER DIÁNA diana.elmer@etk.pte.hu
Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail Állampolgárság ELMER DIÁNA diana.elmer@etk.pte.hu Magyar Születési hely, idő Budapest, 1991.07.03. TANULMÁNYOK 2004-2010 Szerb Antal Gimnázium (Budapest)
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor
ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória
ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt
Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke?
Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke? Gál János SZIE-ÉTK Deák Tibor Szakkollégium 21. PROJEKTMENEDZSMENT FÓRUM Budapest 2018. 04. 05. Munkaerőpiaci kilátások
2009. évi Közhasznúsági jelentés
2009. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2010. március 16. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási
Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus
ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2012/2013-es tanév
ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2012/2013-es tanév A pontozási rendszer A pontozási rendszerben összesen 100 pont szerezhető. A pályázó pontszámát tanulmányi
nemzeti közszolgálati egyetem Nemzetközi és Európai
nemzeti közszolgálati egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar A nemzetközi közszolgálat egyedülálló, versenyképes tudást biztosító
SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.
2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált
Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!
Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR
Gazdasági elnökhelyettes Az ELTE TTK HÖK 2016. év II. negyedéves gazdasági beszámolója Kiadások költségvetési soronként (felhasználás célja szerint): Költségvetési sor Kiadás Képviselet: 0 Képzés: 695.501
A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)
A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt
ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT
Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI
GINOP INPUT projekt. IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása
GINOP 3.1.3-15-2016-00001 INPUT projekt IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása 2017 1 2 Startup láz Startup A nagy cégek nem képesek lépést tartani a
I.Sz: OE-KVKHOK-217/17
Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment
Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány
Nagykálló Város Önkormányzathoz 2011. évre az önszerveződő közösségek támogatási igényei Szociális és Népjóléti Bizottság A Bizottságok által javasolt támogatás dévai és helyi hátrányos helyzetű gyerekeknek
MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására
MOB-KJSZE-13 Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására Pályázók köre: belföldi székhelyű a szabadidősport terén működő sportszövetségek és sportszervezetek Magyarországon,
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások 2015-2020 Tartalom 1. Új telephely, KFKK létrehozási terve... 2 2. Kárpát-medencei együttműködés, székhelyen kívüli képzés létrehozási terve... 2 3. Duális
Első partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
PANNON EGYETEM Műszaki Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat
Pályázat a ának elnöki posztjára. Pályázó: Mészáros Péter Önéletrajz: Személyes adatok: Név: Mészáros Péter Születési idő: 1987. május 2. Lakcím: 9241 Jánossomorja, Széchenyi utca 1/c Telefonszám: +36-70/601-57-74
Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület évi SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület 2011-2013 évi SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Bakonycsernye 3200 lelket számláló a Fejér-, Komárom-Esztergom és Veszprém megye határán fekvő település. A község sport
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER
A Budapesti Metropolitan Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata II. Kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 3. melléklet EGYES ÖSZTÖNDÍJAK PONTOZÁSI SZEMPONTJAI METU_HK_M3_3_0 (hatályos: 209.05.3.) oldal:
Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013.
Jakabszállás elérhetősége 2 : I. Jakabszállás Községi Lovas Sportpálya teljes körű fejlesztése, kiépítése Jakabszállási Lovas Sportegyesület Konfár János elnök 20/54-111-66 - Jakabszállás és vonzáskörzete
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre
TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása A közel ötvenéves létesítményben a legutolsó
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján
Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba
Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco
Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél