VÁROS OLVASATOK ESZTERGOM JÖVŐKÉPE A BME URBANISZTIKA TANSZÉK OKTATÓINAK KUTATÁSA 2016/2017. Nagy János építészmérnök hallgató Város-képe Esztergomról

Átírás

1 VÁROS OLVASATOK ESZTERGOM JÖVŐKÉPE A BME URBANISZTIKA TANSZÉK OKTATÓINAK KUTATÁSA 2016/2017 Nagy János építészmérnök hallgató Város-képe Esztergomról novemberében sz. példány 1

2 Jelen kutatást Esztergom város Polgármestere megbízásából készítette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszéke A kutatást vezette: Pálfy Sándor DLA az Urbanisztika Tanszék egyetemi tanára A kutatást végezték: Kissfazekas Kornélia PhD az Urbanisztika Tanszék adjunktusa Locsmándi Gábor PhD az Urbanisztika Tanszék nyugdíjas egyetemi docense Meggyesi Tamás DSc az Urbanisztika Tanszék professzor emeritusa Wettstein Domonkos az Urbanisztika Tanszék doktorjelölt tanársegédje Környezetpszichológus szakértő: Dúll Andrea PhD a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének habilitált egyetemi docense Budapest, december hó 2

3 TARTALOMJEGYZÉK I. ÜTEM AHOGY KIVÜLRŐL LÁTSZIK 1. A kutatásunk célja, módszere és címzettjei - A feladatról - Az újfajta megközelítésről 2. Az urbanisztika paradigmaváltás előtt; egy szolidáris urbanisztika lehetősége - A szakmai identitás regenerálásának időszerűsége - Az urbánus identitástudat olvasásáról, azaz az élet sója - Diagnózis: a város külső és belső olvasatainak összevetése a kutatás során - Terápia: mikrobeavatkozások generálásának lehetőségei a jövőképben a tervezési tantárgyak integrálásával 3. A kutatás módszertana 3.1 A módszertan elméleti megalapozása Az identitás értelmezése és rétegei - Az identitás - A lokális identitás - A város egésze mint személyiség - A tudattalan és elfogult identitástudat - Kultúra és identitás - Az analógiás megközelítés Identitás-képek Esztergomból - A várossal való azonosulást segítő és gátló tényezők - Képek ideálisak és torzak Példák az analógiás gondolkodásra a város identitásának leírásához - A város mint személyiség - Város-viselkedésformák - A város mint regény - A város mint színház - A város mint pattern -ek összessége Város olvasatok - A város mint labirintus - A történelmi nézet - A város mint a magyar katolikus egyház központja - Turisztikai nézet - Kulturális nézet - A kisvárosi olvasat 3

4 - A mentális városkép - Szerethető helyek városa - Az ünnepek városa 3.2 Építész hallgatói feladatok és azok kiértékelése (a módszertan gyakorlati része) A települési táj Magyar települések Város-képek 4. A kutatás I. ütemének összefoglalása II. ÜTEM AHOGY BELÜLRŐL LÁTSZIK (TERVEZET) 1. Diagnózis az analógiák alkalmazásával és a féléves hallgatói munkák kiértékelésével 2. Párbeszéd Esztergom lakosságával és döntéshozóival a kutatás I. ütemének elméleti- és tantárgyi eredményei alapján 3. Új identitás dinamikus jövőkép megfogalmazása a lakosság bevonásával 4. A kutatás eredményeinek összefoglalása Esettanulmányok (a II. ütem egy lehetséges függelékében): E.1 A hely szelleme E.2 Város-identitás és Esztergom az azonosulás forrásai és zavarai E.3 A központ építéstörténete E.4 A székesegyház előtere E.5 Morfológiai vizsgálatok E.6 Esztergom arcai kultúra, oktatás, idegenforgalom, hagyományok E.7 Esztergom és a turizmus E.8 Esztergom mint iskolaváros E.9 Lakóházak, lakások 4

5 1. A KUTATÁSUNK CÉLJA, MÓDSZERE ÉS CÍMZETTJEI Bakay Dávid László villamosmérnök hallgató felvétele 5

6 1. A KUTATÁSUNK CÉLJA, MÓDSZERE ÉS CÍMZETTJEI Kötetünket ajánljuk a közelmúltban elhunyt Vidor Ferenc, tanszékünk címzetes egyetemi tanára emlékének. Ő is hasonlóképpen gondolta! A FELADATRÓL A 2015 őszén megkötött együttműködési megállapodásunk keretében ez év tavaszán kereste meg tanszékünket Esztergom város Polgármestere, Romanek Etelka és Főépítésze, Philipp Frigyes a városépítészeti feladattal. A megtisztelő felkérés a város jövőképének és az ahhoz vezető útnak a kutatására szólt és az Urbanisztika Tanszék Esztergomhoz valamilyen szinten kötődő- építész, városépítész oktatói/kutatói címére érkezett. Első pillanattól fogva világosan látszott, hogy a megbízói elvárás és a mi saját kutatói ambíciónk megegyezik abban, hogy a várossal, jelen esetben Esztergommal való foglalkozásnak - a hagyományosan analitikus megközelítéssel szemben- egy minden eddigitől különböző, új útját és módszerét kell keresnünk. Ezt az utat a tanult szakmánktól kissé eltávolodva, a kérdést nagyobb, holisztikus összefüggéseibe helyezve kerestük a kutatásunk során. A mi megbízásunkkal párhuzamosan ugyanis kiváló szakemberek dolgoznak a város - jogszabályokban kötelezően előírt - hagyományos fejlesztési tervein, melyek illeszkednek a korábban készültek és jelenleg érvényben lévők folyamatába. Mivel többször megfogalmazódott a kétely az eddigi fejlesztések irányával és preferenciáival, az ilyen típusú tervek hatékonyságával kapcsolatban, tőlünk az volt az elvárás, hogy menjünk vissza az alapokig és onnan kezdjük el végig gondolkodni és újraépíteni Esztergom jövőjét és annak képét. Ha van is ebben némi képzavar, a biztos alapoknak a megismerése és az azokra való építkezés a szó klasszikus értelmében vett ÉP-ítés város léptékben és Esztergom példájára is értelmezhető, és ez minden kétséget kizáróan az urbanisztika szakterülete. Talán ezért kapott felkérést és megelőlegezett bizalmat Esztergom városától a BME Urbanisztika Tanszéke, mint a városépítészet elsőszámú oktató helye Magyarországon, egy ilyen új típusú város-ép-ítési terv kidolgozására. A feladat újszerűsége - kortól és felkészültségtől függetlenül - nagy kihívást jelentett kutatócsoportunk minden tagja számára, ezért nagy érdeklődéssel, lelkesedéssel és energiával fogtunk munkához. AZ ÚJFAJTA MEGKÖZELÍTÉSRŐL Ha egyetlen jellemző mondatban szeretnénk összefoglalni az Esztergomról kialakult képet, amit eddigi tapasztalataink alapján megfogalmazhatunk, az a következő lehetne: eddigi beszélgetéseink során kevés olyan esztergomival találkoztunk igaz kevés volt köztük az ott született aki lelkesen, öntudatosan, elégedetten beszélt volna városáról, az ott élő emberekről és a benne folyó városi életről. Vajon mi lehet ennek az oka? Lehet-e ezen a helyzeten változtatni, s ha igen, milyen módon? Ezeknek a kérdéseknek az értelmezése és megválaszolása kutatásunk általunk kitűzött és legfontosabbnak tartott célja. 6

7 A város ezeréves történelmének társadalmi hátteréről Bánlaky Pál Esztergom a szent és gyámoltalan város c. írását olvasva vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy a mai állapotokra jellemző identitás problémák elsősorban a város polgárosodásának a hiányára vezethetők vissza. A mi kutatásunk ha új eszközökkel is - ennek a helyzetnek a városépítészeti aspektusaival foglalkozik, azaz a megismert társadalmi háttér hatásával a városi tájra, a városszerkezetre, a város téri világára, működésére és városépítészeti karakterére. Esztergom jövőképét is csak ezen kategóriákban tudjuk értelmezni és megfogalmazni, abban a hitben és reményben, hogy az a társadalmi folyamatokra, ezen belül a városi lakosság identitásának alakulására is pozitív hatással lesz. Kutatásunk fókuszába a városi identitásban, a városlakók identitástudatában felfedezhető erősségek és ellentmondások vizsgálatát állítottuk. Első feladatunk az identitás mára kissé elkoptatott fogalmának (személyes-, vizuális-, téri-, szociális-, nemzeti-, alkotmányos-, európai-, stb. identitás) városi kontextusban való definiálása, újra értelmezése, pontosítása volt. Az identitások megközelítésére az ANALÓGIA módszerét választottuk. Azt gondoljuk ugyanis, hogy e vállaltan szubjektív megközelítésnek minél több, minél találóbb alternatíváját tudjuk a városra sikeresen alkalmazni, a róla kirajzolódó identitáskép annál élesebb, gazdagabb és pontosabb lesz. A lehetséges analógiák közül érdemes kiemelni azok emberhez kötődő típusait (az ember pszichológiai fejlődésének fázisai, emberi típusok, stb.), amelyek összefüggéseikben központi szerepet játszanak analógiáink sorában, ami a város humán megközelítését és a városlakók megszólításának szándékát egyaránt jelzi. Az új típusú városépítészeti megközelítésből következően kutatásunk nem kíván konkrét beavatkozási, megoldási javaslatokat, kvázi receptet adni a város vezetőinek kezébe a problémák kezelésére, amit eddigi szakmai tevékenységünk alapján nem volt könnyű megállni. Ehelyett egy olyan képes olvasókönyvet kínálunk a városról való ismeretek és összefüggések gazdag tárházával -, melyet ha valaki végigolvas, megért és részt kíván venni a megfelelő döntések előkészítésében, majd meghozatalában legyen a városlakó, illetve az érdekeit képviselő politikus vagy gazdasági szakember -, Esztergom szempontjából bizonyosan a legkedvezőbb döntést fogja meghozni. A kutatás újszerűsége annak kétirányú megközelítésében is tetten érhető. Ebben az első fázisban az kerül bemutatásra, hogy néz ki szerintünk a város kívülről, a külső szemlélő szemszögéből. A külső szemlélőt ebben az esetben a BME-nek a kutatásban résztvevő oktatói, valamint mintegy 200 egyetemi hallgatója képviseli, akik a 2016-os őszi félévben három tantárgy keretei között foglalkoztak Esztergommal, és tartanak táji-, városi-, és mikrokörnyezeti léptékben tükröt a város lakói elé. Kutatásunknak ez a fázisa mintegy laboratóriumi körülmények között folyt, tudatosan nem kerestük a kapcsolatot a helyiekkel. Ezzel elkerülhetők voltak a külső és belső képek közötti áthallások, aminek következtében a tükörkép még tisztább és élesebb lehet. A város kívülről való szemlélésének és megismerésének egyik lehetséges módja napjainkban az interneten elérhető források kutatása. Esztergomra összpontosító irodalomkutatást folytattunk ezen a módon, fontos régi dokumentumokat, kutatási anyagokat ismerhettünk meg. A jelenlegi és régebbi írott sajtó áttekintése mellett vizsgálatunk kiterjedt a kizárólag digitális felületeken elérhető anyagok jó részére, beleértve a fontosabbaknak ítélt városi rendezvényekről, előadásokról, fórumokról készült videókat is. Ily módon fontos információkhoz jutottunk, viszonylag jó képünk van az esztergomi humán értelmiség várossal kapcsolatos véleményeiről, állásfoglalásairól, mentális képeiről. Az egymásnak gyakran élesen ellentmondó vélekedések, mentális városképek elgondolkoztatóak voltak számunkra, de messze van még, hogy tiszta képünk legyen arról, hogy Esztergom lakosságának különböző csoportjai miként látják a város és benne önmaguk helyzetét. Vizsgálódásunk kiegészült a magasabb szintű oktatás, a kulturális színterek programjainak áttekintésével, és természetesen a hazai és nemzetközi turizmus adatszerű vizsgálatával. Ez utóbbi, Esztergom számára különösen fontos témához sem közvetlenül, hanem annak lakossági 7

8 képe, imázsa felől közelítettünk, mint ahogy a Hévíz városrészben épült modern városközpont gondjaihoz is, ahol az úgyszólván teljes lakossági elutasítást érzékeltük. Megismertük a város településrendezési eszközeit, a régebbi és újabb integrált fejlesztési dokumentumait is. Ha felületesen is, de megismerhettük a város gazdasági ügyeit, többek közt az ez évi költségvetését. Ennek során merült fel bennünk a kérdés, vajon mi lehet az oka annak, hogy igen kevés interneten elérhető forrás foglalkozik a nagy adózó SUZUKI és a város kapcsolatával? Az internetes kutatásaink eredményeit a munkánk második fázisában tervezett esettanulmányokban (ld. tartalomjegyzék!) tervezzük összefoglalni. E második fázis határideje 2017 szeptemberében lesz, és elsősorban azt fogja bemutatni, hogy néz ki a város belülről, hogy él az ott lakók tudatában? A bennük élő képek előhívását az első fázis eredményeinek közkinccsé tételével és különböző városi fórumokon való megvitatásával, ütköztetésével tervezzük. Ennek révén létrejöhet az az interaktív és participatív formája a várossal való foglalkozásnak, ami aktivizálhatja Esztergom lakosságát egy olyan jövőkép közös alakításában, amivel utána képes lesz azonosulni, és érte aktívan tenni is. Talán éppen abban rejlik leginkább kutatásunk újszerűsége, hogy a városhoz nem kívülről, a jól bejáratott objektív eszközökkel, hanem lakosságának feltételezett percepcióin keresztül, azokkal mintegy azonosulva, azaz elsősorban szubjektív módon próbálunk meg közelíteni. Munkánkat Polgármester Asszonynak és Főépítész Úrnak címezzük, de szándékaink szerint Esztergom valamennyi polgárához szól, ezért a közérthetőség fontos elvárásunk volt céljaink meghatározásával és egyben az egész kutatásunkkal szemben. Mindkét fázis dokumentálása közérthető, látványos kell, hogy legyen (jó legyen kézbe venni, csábítson a megismerésére és indítsa be olvasóját), és egyben legyen alkalmas a lakossággal való kreatív párbeszéd beindítására. De ugyanakkor - Esztergom határain túlmutatva az urbanista szakmát is szeretnénk megszólítani, jelezve, hogy a várossal való foglalkozásnak itt valami egészen új és hatékony megközelítési lehetőségéről van szó. A jövőkép kutatásunk kitágításának egyik lehetősége a 2017 januárjában, európai támogatással induló, Interreg-es DANuRB program, melynek vezető partnere a BME Urbanisztika Tanszéke, és kutatási területe a Duna-menti településekre (Ausztriától Bulgáriáig) terjed ki, köztük a kutatott Duna-szakasz földrajzi és szakrális középpontjában elhelyezkedő, páratlan értékekkel rendelkező Esztergomra. 8

9 2. AZ URBANISZTIKA PARADIGMAVÁLTÁS ELŐTT; EGY SZOLIDÁRIS URBANISZTIKA LEHETŐSÉGE Boros Dénes mechatronikai mérnök hallgató felvétele 9

10 2. AZ URBANISZTIKA PARADIGMAVÁLTÁS ELŐTT; EGY SZOLIDÁRIS URBANISZTIKA LEHETŐSÉGE A SZAKMAI IDENTITÁS REGENERÁLÁSÁNAK IDŐSZERŰSÉGE Az urbanisztika napjaink válságtudománya, amely folyamatosan önmaga válságával is szembesül és küzd. Ahogy mondják: középpótlék, az elveszett közép pótléka. Az elvesztett közepet mi sem mutatja jobban, mint Esztergom, a korábbi szerepét vesztett Bazilikával és az államalapító királyunk születésének fellelhetetlen nyomait rejtő romokkal a város közepén. Esztergom az intézményesült közép kiüresedését, jelentésvesztését mutatja, de a háttérben egy közösségi identitás válságot is jelez, amely túlmutat a városon, és a magyar, európai, illetve globális trendeket is tükrözi. A fizikai térben lezajló urbanizációs folyamatok képlékenysége nem csak a téri-területi identitásokat írja felül, de a szakmai önmeghatározásokat is újra és újra pozícionálja. Épp ezért az urbanisztika számára Esztergom modell értékű esettanulmány lehet, ahol egy alternatív, jól definiált problémafelvetést követően, új eszközöket lehet kikísérletezni. A válság megtisztít és egyben az újrakezdés esélyét adja. A számtalan hivatalos irányzat mellett létezik egy íratlan urbanisztika, amit leginkább szolidáris urbanisztikának lehetne nevezni. Hulláma végigvonul az európai városépítészeten, és napjainkban is hat. Van aztán a másik, kvázi tudományos urbanisztikai vonal, amit klasszikusnak is nevezhetnénk, s amely a tizenkilencedik század végétől kezdődően időről időre megszüli a maga kánonjait. A szolidáris urbanisztika lényegében a közösség mindenkori eszményéhez kötött, és a humánum szemszögéből szemléli a várost. Az ÉN és a TE, az egyes és a többes urbanisztikája. A szolgálat kifejező formáit keresi, azokat a karaktermintázatokat rendezi, amik önkéntelenül is kijelölik a centrumot. A szolidáris urbanisztika cselekvő urbanisztika, de nem az egész város perspektívájából keresi a rendet, nem felülről feszít rá intézményi normatív kereteket a városra, hanem alulról építkezik, a személyes perspektívákat, a mikro beavatkozásokat, belépési pontokat keresi. Az én és a te viszonyát, ami egyszerre jelenti a közösség és az azt visszatükröző téri környezet újra építését. Mindez a kutatási eszközök újra definiálását is szükségessé teszi. A mikro szint feltárásához használhatók a konzervatív, felülről lefelé közelítő, a jól ismert alaktani, dimenzionális és történeti eszközeivel az egész várost kiindulási alapként kezelő metodikák. Ez a megközelítés a történetírás annales iskolához köthető paradigmaváltásához hasonlítható, amikor is a már bevett narratív makro struktúrák helyett a hétköznapok történéseire helyezték az elemzői fókuszt. A hétköznapok visszatérő kifejezése az esztergomi munka kapcsán is érezhetően arra utal, hogy nem az ünnep terei, a főtér, a főutca, vagy egy rehabilitált városközpont a megoldás kulcsa, hanem azok a rejtett kapcsolatok, struktúrák, amelyek a hétköznapok keretét adják. A város polgármesterével és főépítészével folytatott beszélgetéseink során, bár nem volt egyértelmű a kiindulást jelentő kulcskérdés, mégis lassan körvonalazódott a probléma, hogy ezúttal nem az intézményesült és kanonizált urbanisztikai kutatási eszközök alkalmazása a feladat. Nem egy új Esztergom monográfia összeállítása a kutatás végső célja. Ezt erősíti, hogy a kutatással párhuzamosan készül az új városstratégia is, a maga jól bejáratott kutatási-tervezési metodikájával. Mindez bátorított bennünket arra, hogy egyrészt már a diagnózis felállítása során alternatív nézőpontokat keressünk, másrészt, hogy ne hagyományos értelemben vett kutatásként, hanem sokkal inkább aktivitás serkentésként, beavatkozási pontok kereséseként tekintsünk a feladatra. Ez a gondolkodás idővel elvezethet Kenneth Frampton akupunktúraszerű beavatkozásaihoz, közelítve a pszichológiához és az alternatív gyógyászathoz, amik mind a főépítész gondolatainak, mind a közös beszélgetéseinknek visszatérő metaforái voltak. 10

11 AZ URBÁNUS IDENTITÁSTUDAT OLVASÁSÁRÓL, AZAZ AZ ÉLET SÓJA A kortárs irodalomban is megjelenik a városiasodás problémája. Az urbánus identitástudat, mint közös nevező keresésének metaforikus leírását adja Nádas Péter Az élet sója 1 című regényében. A város alulról építkező, autonóm identitásának kialakulását egy fiktív koraújkori német kisváros közösségi identitásának megszületésével illusztrálja. Maga a szerző szerint műve urbanisztikai regény, amely a városiasodás folyamatát írja le, ahogy a sókereskedelemre épülő város lakói a közös ügy érdekében megszerzik jogukat a város átalakítására. Ennek a folyamatnak kiemelt pillanata, amikor a piactereket elválasztó kolostor, mint a hierarchia szimbólumának elbontásáról dönthetnek, ezzel egyesítve a kereskedelem körforgását. A regény nem a polgárság és a hit, hanem az intézményesült hierarchia és az autonóm város konfliktusára mutat rá. Az írói elemzés, Nádas hűvös, érzelmeket fegyelmező, ugyanakkor tükröt tartó analízise a jelen kutatás számára is inspirációt hordoz. A részletek felől indulva jut el tágasabb horizontokra, kirajzolva egy város közösségtudatának kialakulását, amit jelen esetben az ízeket adó só plasztikusan jelenít meg. A mű a szerző pozíciójának fontosságára is rávilágít, megmutatva, hogy a só a konceptuális identitáskép eleme, azaz egy város identitása több nézőpontból is megközelíthető, ezúttal a polgári eszmény felől keresve a megoldást. A szerző által felvázolt identitáskép éppúgy egy sajátos, kvázi relatív nézőpontból való leírása egy jelenségnek, mint ahogy a város többi szereplőjének is bizonyára megvan a sajátos nézőpontja. Nekünk kutatóknak is résztvevő megfigyelőként kell jelen lennünk a városban, felvállalva saját autonóm nézőpontjainkat. Mondhatnánk Nádas esetében különösen hogy Esztergom párhuzamos történet 2, mégis inkább inverz történetről kell beszélnünk. Ami a német kisvárosban a só, az Esztergomban úgy tűnik a hiány. A centrumok jelentésüket vesztették, miközben agglomerációs helyzetéből adódóan a város erősen külpontossá is vált. A tér fizikai középpontja azonban ugyanúgy foglalt, mint a regényben, és talán épp ez okozza a város polgárai autonóm törekvéseinek erőtlenségét. Nádas Péter regényének reflexív analízise, avagy egy városi portré- és történet sorozat olyan alternatív, poétikus eszközöket adhatnak a kutatáshoz, amelyek az eredményeket sokkal közvetlenebbül és közérthetőbben megjelenítve, a szélesebb közönség számára is kommunikálhatóvá teszik. DIAGNÓZIS: A VÁROS KÜLSŐ ÉS BELSŐ OLVASATAINAK ÖSSZEVETÉSE A KUTATÁS SORÁN A vizsgálat során külső és belső nézőpontokból keressük a város térbeliségének olvasatait, ami a kutatás folyamatát is két jól elhatárolható szakaszra bontja. A kutatás első fázisában az egyetemi kutatócsoport kvázi laboratóriumi eszközeivel, külső megfigyelőként elemzi a várostestet, majd a második szakaszban a helyi civiltársadalom bevonásával a belső identitásképek feltárása a cél. Reményeink szerint a külső és belső identitásképzetek összevetésével kirajzolódnak az urbánus identitástudat kortárs problémái. A diagnózis felállítása során a meglévő közösségi-tudati képzeteket mozdíthatja ki a vizsgálat, ami egyszerre jelenti a külső és belső perspektívák kritikai felülvizsgálatát. Külső perspektívák alatt a történelmi, állami és egyházi funkcionális szerep és ezek téri - képi reprezentációit, míg a belső perspektívák alatt a város hivatalos, illetve civil önreprezentációit értjük. 1 Nádas Péter: Az élet sója. Jelenkor Kiadó, Budapest, Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Jelenkor,

12 Külső identitás képzetek Esztergom a külső szemlélő perspektívájában A vizsgálat első szakaszában az egyetemi kutatólaboratóriumi munka keretében, hallgatók bevonásával vizsgáljuk a város külső kontextusait, jelentés rétegeit. Megközelítésünk lehetőséget ad a külső szemlélő pozícióinak felvételére, a problémák szakmai eszközökkel történő megfogalmazására. A város külső értelmezési kereteinek felvázolása a korábbi települési kutatások tapasztalatainak összevetésével a város egyedi szerepének, vagy épp szerepvesztésének megrajzolására tesz kísérletet. A város belső identitásképzeteinek feldolgozása "Hiába fürösztöd tenmagad, csak másban moshatod meg arcodat." - József Attila idézete a maga konkrétságában is megelevenedhet. Az identitáskép felvázolásához szükségesnek látszik a város lakóinak empatikus megszólítása és bevonása. A feladat hivatása, közösségi küldetése szükségessé teszi, hogy a városlakók megpillanthassák magukat az általunk (illetve általuk egymásnak) felvázolt tükörben. Sőt, ha valóban meg tudjuk szólítani és be tudjuk őket vonni a vizsgálatba, akár a hallgatók helyszíni aktivitásán keresztül, egymás tükreiben nézhetnek szembe saját helyzetükkel és szerepükkel a városban. Ezzel egy kvázi relatív, egymáshoz való viszonyaiban megmutatkozó közösségi identitásstruktúra rajzolható ki. E folyamatban a kutató is résztvevő, aki megpróbálhat elrejtőzni a külső megfigyelő szerepében, de kérdéseivel, moderáló eszközeivel mégiscsak a város egyik szereplőjévé válik, természetesen kívülről hozott, öszszehasonlítást adó tapasztalataival együtt. A lokalitásról alkotott képzeteket plasztikusan mutatja be a Humans of New York gyűjtése, ami egy fotografikus projektként indult 2010-ben. A kezdeti cél az volt, hogy new yorki lakost fotózzanak le az utcán és készüljön egy plasztikus katalógus a város lakóiról. Időközben a fotósok elkezdték interjúvolni a város lakóit miközben fotózták őket, majd a fotók közzétételekor az életükről szóló idézeteiket, személyes történeteiket is mellékelték. A képeket és az idézeteket egymás mellé téve egy változatos összképet adó blog jött létre, amely ma már az egész világon ismert és népszerű, mintegy 20 millió követője van a közösségi médiában. A blog naponta frissül, betekintést adva a new yorkiak városról alkotott képzeteibe. A projektből eddig két könyv jelent meg: Humans of New York, Humans of New York: Stories. 3 TERÁPIA: MIKROBEAVATKOZÁSOK GENERÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A JÖVŐKÉPBEN A TERVEZÉSI TANTÁRGYAK INTEGRÁLÁSÁVAL Míg a kutatás a diagnózis felállítását célozza, a jövőkép a cselekvést helyezi előtérbe azzal, hogy a mikrobeavatkozási pontok mentén regenerálhatja a város közösségi testtudatát. A terápia célja a város testtudatra ébresztése, azaz a tér közösségi-civil birtokbavétele, megélése és a felelősségérzet kialakításával a hétköznapi használatok felől történő megújítása. Az identitáskép alulról felfelé történő regenerálása során a téri viszonyok és kapcsolatok újra strukturálása a cél, ahol a kutatóknak mint közvetítőknek a közös términtázatok, vagyis a kommunikációs eszközök megtalálása a feladata. A korábbi bevett várostervezési gyakorlat, azaz a felülről lefelé történő beavatkozás és az egyetlen koncepcionális városrendezési nézőpont hangsúlyozása helyett a perspektívák és értelmezések közösségi sokszínűségének kell teret adni. 3 A projekt weboldala itt érhető el: 12

13 Mindez az értelmezések téri fordulatát jelenti, azaz kinyitni és felbontani, közösségi dimenzióba emelni a teret, ahol megjelennek az eltérő nézőpontokból, a közérthetőség és közös nyelv hiányából, a norma keresésből adódó problémák; utak és tévutak, melyek kutatása egyetemünk hagyományaira és tudásbázisára épülhet. A spatial turn a tudományok közötti párbeszédben is jelen van, utalva a posztmodern tudományfelfogás nyelvi fordulatára, ami a nyelv problémáját állította a középpontba. A téri fordulat az eltérő nézőpontok és tér értelmezések ellentmondásait veti fel, miközben folyamatosan a tér közérthető dimenzióit keresi. A közérthetőség igénye valamiféle városépítészeti-használói szótár összeállítását is szükségessé tenné, amihez előképként Cristopher Alexander Pattern language című munkája adhat kiindulást. Az akupunktúra szerű mikrobeavatkozások során a város civilszféráját kell megszólítani, amibe szintén érdemes lenne hallgatókat bevonni, akik terveikkel segíthetik a részvételi (participatív) alkotói folyamatokat. Mindez pedig hozzásegíthet egy új, szolidáris urbanisztika metodikájának kialakításához, ami más városok identitásproblémáinak orvoslására is alkalmas lehet a jövőben. 13

14 3. A KUTATÁS MÓDSZERTANA 3.1 A MÓDSZERTAN ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA Sokoray Tamás villamosmérnök hallgató felvétele 14

15 3.1.1 AZ IDENTITÁS ÉRTELMEZÉSE ÉS RÉTEGEI AZ IDENTITÁS Az Esztergom városához való közelítés módszereként a kutatásunk kezdeti időszakában az analogikus gondolkodást választottuk, de hamar kiderült, hogy a cél, amihez közeledni, azt jobban megismerni és alakítani szeretnénk, az a városi ember identitása. Az olvasmányainkban és Esztergomban folytatott előzetes beszélgetéseink során gyakran bukkant föl a problémák forrásaként az identitás hiánya, alacsony szintje vagy éppen bizonytalan formája. Kutatásaink egy bizonyos pontján eldöntöttük, hogy a városhoz, annak lakóihoz és problémáikhoz az identitásukon keresztül keressük az utat, a problémáik jobb megértésének és lehetséges megoldásának reményében. Az analógiákat pedig eszközként alkalmazzuk az identitás megközelítéséhez. Így anélkül, hogy ezt előzetesen elhatároztuk volna, kutatásunk fókuszába egyre inkább az identitás kérdése került. De mit is jelent valójában az identitás fogalma városi összefüggésekben? Érdemes erről néhány szót ejteni, mert a (politikai) közbeszédben nagyon sok értelemben, nagyon sok szövegösszefüggésben bukkan föl, és használják ember és környezete viszonyának értelmezésére, sok esetben minősítésére. A fogalom egyértelműsítésére a közös nyelv megtalálása miatt is szükség van. Az identitás szó eredete a latin idem, eadem, idem = ugyanaz, ugyanő, ami az 1. szám 3. személyes névmás ragozott alakja: éppen az. Az identitás fogalma eredetileg a személyes azonosság és folyamatosság szubjektív érzésének meglétére utal, és az életút egységét jelenti. Paul Ricœur szerint legegyszerűbb esetben narratív, azaz elbeszélt azonosságról beszélhetünk. Eszerint a narratív azonosság az, amely egy egységes történet keretei közt elmesélhető, a tapasztalattal bővül és módosul. A szociális identitás az ember szerepeinek, értékeinek, normáinak összessége, amelyek a különféle társadalmi csoportokkal, eszmékkel (politikai, vallási, ideológiai stb.) való azonosulását fejezik ki 4. Közös világképe is csak társadalmi csoportoknak lehet. A társadalmi hovatartozás tudata, amit kollektív identitásnak is neveznek, a közös tudásban és emlékekben való osztozáson alapszik. De létezik vizuális identitás is, ami a látványelemek jelentésrétegeivel és azok térbeli rendszerével való azonosulás kifejeződése. A vizuális identitás legtöbbször nem tudatos, de a tudat küszöbéről mélyen belejátszik a környezettel való azonosulás folyamatába, ill. annak frusztrációjába. Az identitás alanya mindig egy közösség, vagy csoport, tárgya azonban a társadalmi tudat mellett a külső környezet, a település, sőt a táj is lehet. Ez azt jelenti, hogy az identitás-tudatban a fizikai környezet vizuálisan is érzékelhető sajátosságai, vagy legalább is azok spontán leképeződései is helyet kaphatnak. A táj és a város úgy jelenik meg, ahogy az ott élő emberek tudatában vagy tudatalattijában él. A társadalmi hovatartozás tudata a közös tudásban, a közös történelemben és szokásokban, valamint a közösen belakott környezeten való osztozáson alapszik. Az identitás fogalma ugyanakkor a valahová tartozást is kifejezi. A valahová tartozás mögött azonban sokszor kettős, vagy többszörös identitás is rejtőzhet, ami konfliktusok forrása lehet. 4 Gyáni Gábor: Identitás, emlékezés, lokalitás in: 2000 Irodalmi és társadalmi havilap 6. szám 15

16 Az identitás jelensége már csak tudati természete okán is sohasem lehet egzakt, befejezett egész. Részben azért, mert megnyilvánulásaiban sokféle, egymással ellentétes rétegei békésen (vagy békétlenül) megférnek egymással. De lezárható, objektíven leírható jelenség sem, mert ezek a rétegek maguk is időben változhatnak, sőt, az identitás-tudat új elemekkel is gyarapodhat. Ezért az identitást egy olyan kollektív jellegű, eleven élő tudati képződménynek kell tekintenünk, aminek csak a megnyilvánulásai érhetők tetten és írhatók le, de magva, az identitás maga, a lelke mindig rejtett marad. A LOKÁLIS IDENTITÁS Az idem szóból képzett másik latin szó, az identidem azt jelenti, hogy ismételten, többször, újra meg újra. Ez arra utal, hogy egy táj, város vagy utca identitásában az egyediségen, az EZ-ségen belül a hely és az ott élő közösség relatív homogenitását is meg lehet figyelni. A lokalitás valójában a szubnacionális, helyi identitások táptalajául szolgál. A nemzeti emlékezet ekkor átköltözik a helyekbe, melyek sajátos arculati vonásokkal rendelkeznek, és ha a hely egyben tájat: természeti és épített környezetet is jelent, megfigyelhető bizonyos karakteres elemek ismétlődése is. Ez az ismétlődés minőségi jellegű: a pannon táj szelíd domborulataival szinte az egész Dunántúlon találkozunk, bár a Balaton-felvidék más, mint az erős karakterű vasi táj, a debreceni kapuk és más építészeti elemek arculatát a város több épületén is felfedezhetjük, az adott utcát pedig teljes hosszában vagy legalább is szakaszonként jellegzetesen ismétlődő morfológiai, beépítési, hangulati stb. viszonyok jellemzik. Ez nem jelenti azt, hogy adott esetben egy jeles építmény, mint landmark ne testesíthetné meg önmagában a térség karakterét, a hely identitását, vagy legalább is annak egy jellegzetes vonását mint pl. a debreceni Nagytemplom a debreceniséget, vagy Esztergom esetében a székesegyház az esztergomiságát. Az identitem, vagyis az ismétlődés az alapja minden ú.n. tipológiának és karakterológiának is. A lokális identitás összetett jelenség. Nem csak értelmezéséhez, hanem kutatásához is munkahipotézisként fel kell tételezni néhány nyilvánvaló dimenzióját. Ezek a dimenziók nem függetlenek egymástól, sőt, szinte mindegyikben, ha változó mértékben is, de visszatükröződik a többi is. Éppen ez a visszatükröződés az, ami a város identitásának belső kohézióját adja, és utal az identitás magvára, lelkére, ami a megnyilvánulások energetikai forrása. Lehet, hogy itt rejlik az is, amit a hagyomány genius loci-nak, a hely szellemének nevez? Ha feltételezhető, hogy van Esztergom városának, mint egésznek saját identitása is, akkor az különböző dimenziókban értelmezhető. Valószínű, hogy ezek a dimenziók nem függetlenek egymástól, hanem inkább átfedik egymást. Első megközelítésben a következő dimenziókkal kell foglalkoznunk: A történelmi identitás-tudat. A város identitásának fontos része a város múltja. Bánlaky Pál szociológus Esztergom a szent és gyámoltalan város c. művében azt írja, hogy a város-lét kezdetével és eseményeivel a tagolt múlt valóságos múltként, történetként épül be a jelenbe, és éppen ez a történetiség lesz a legfőbb alapja a város-identitásnak. ( A falu lakója azért ragaszkodik falujához, mert ott született, ott van rög, amit ismer, ott vannak a temetőben ősei. A város lakója meg azért büszke városára, mert már Szent István Szent László, Zsigmond, Mátyás korában is jelentős település volt, mert itt élt ez meg ez a nevezetes ember, mert az iskolánk már 200 éves stb. ). A helyekbe beköltöző kollektív emlékezet szükségképpen újradefiniálja a történelmet: az emlékezetben tartott múlt szociális, valamint kulturális tudássá 16

17 és gyakorlattá alakul át, ami identitást teremt. Amikor a hely birtokba veszi a maga múltját, megkonstruálja a maga történelmét, univerzumot hoz létre. Az egyes városrészek és Esztergom város lokalitásának identitás-tudata. Bánlaky szerint a négy város - nak különböző az identitástudata. Hogy ez a lokális identitás-tudat az egyes történelmi városrészekben miben áll, milyen jellegzetes ismérvekkel írható le, erről szociológiai felmérések nem készültek, pedig a mi elemzésünk számára ezek legalább annyira fontosak lennének, mint a többi, sterilen szociológiai adatok. Ezek Esztergom történeti fejlődésének kétségtelenül meghatározó térségei, de rendelkezésünkre áll egy olyan rekonstrukciós térkép is, ami szerint a középkori Esztergom 19 település magból állt 5. Kérdés, hogy a ma számon tartott városrészek emlékezetében szerepet játszanak-e ezek a csirák, vagy ez csak a régész-történészek titka. Ennél is fontosabb azonban képet alkotni arról, hogy az egyes városrészekben élők tudatában hogyan jelenik meg relatív különállóságuk, és ők maguk hogyan élik meg esztergomiságukat? Mennyiben él a Bánlaky féle paradigma: négy város vagy egy, milyen mértékű ha van az elidegenülés, és mennyiben van esélye az integrációnak? Létezik-e valamilyen közösségi test-tudat, vagy tovább folytatódik a globalizációs és dezintegrációs folyamat? Regionális és táji identitás-tudat 6. A kettő feltételezhetően egymásra épül, de köztük konfliktusok is lehetnek. Esztergom a Dunakanyarral jelzett tájegység része, attól elválaszthatatlan, de egyidejűleg más tájegységek, térségek áthatásában is megjelenik. Így értelmezni lehet Esztergom kistérsége, a Komárom- Esztergom megye, a Zsámbéki Medence, a Duna-Vértes Köze tájegysége, a szomszédos Szlovákia, vagy talán a Közép-Dunántúli Régió szerepét a város identitásában. Megvizsgálandó a Budapesthez, illetve az agglomerációhoz való viszony is, és ezzel a kisváros komplexum regionális háttere. Kérdés, hogy ezek hogyan járulnak hozzá a város identitásához, vagy fordítva: a regionális térségek hogyan profitálnak Esztergom jelenlétéből. Mentális térképek és vizuális identitás-tudat. A városkép egy olyan összetett fogalom, ami sokféleképpen jelenik meg az emberek tudatában, és sokféleképpen hat, vagyis alakítja pozitív vagy negatív értelemben az emberek közérzetét. Maga a városkép sem egységes képként él a tudatban, vagy a tudat alatt, és ha van is ilyen, azt erősen színezik egyes részeinek működésbeli zavarai, bántó, az egész város pozitív képétől idegen, a hely szellemét sértő megnyilvánulásai. Az elemzés eszközei lehetnek a jellegzetesen ismétlődő városképi elemek (ú.n. patternek, vagy környezetminták) feltérképezése, jellegzetes utcák, mint komplex lineáris életterek elemzése (promenadológiai felvételek), az anomáliák, a koherens identitás kialakulását, működését megnehezítő tényezők kiemelésével, a város olvasatai, a város lényegét megragadó (hallgatói) fotók tesztelése, mentális térképelemzések reprezentatív mintavétellel, stb. Szociális identitástudat. A lokalitással kapcsolatos identitástudat egyes szociológusok szerint csak a helyi társadalom szerveződésének magasabb szintjén, a valamennyire integrált helyi társadalomban alakul ki, és ebben az értelemben minősítő kategória. Az identitástudat tartalma a lokalitás szintjeinek megfelelően változhat. Más országos, nemzeti szinten, más egy adott régióban, tájegységen, egy adott városban, de differenciálódhat egy-egy városrész esetében is. A társadalom szerveződésének elemi szintjén meg kell, hogy jelenjenek a baráti körök, a foglalkozási csoportok, a sport- és egyéb kulturális egyletek, amik sokszor az iskolai végzettség, vagy vallási, politikai, világnézeti hovatartozás szerint is differenciálódhatnak. Így megfigyelhető az elit kialakultsága is, súlya és elfogadottsága, vagy éppen annak hiánya. Különösen fontos a civil társadalom önszerveződésének foka, a városi autonómiák jelenléte, ill. kialakulásuk hiánya, és 5 in: Esztergom város arculatának terve. GENERALART l. Csorba Péter: A földrajzi tájakhoz fűződő identitástudat rétegei 17

18 szerepük a városi társadalom életében, valamint viszonyuk az állami, hivatalos, ill. igazgatási jellegű szervezetekhez. Érdemes megjegyezni, hogy az identitás kifejezésének legegyszerűbb, archetipikus módja és célja a vizuális jelekkel történő azonosíthatósága. A tradicionális kultúrák idején ilyen szerepet töltöttek be az uralkodói jelvények, a tárgyi szimbólumok: a korona, a jogar, a palást, kard, a zászló, vagy a nemzetségi címerek és zászlók stb., aminek ikonográfiáját külön tudományág: a heraldika kutatja. Különösen fontos volt a zászlók, a jelzések és a ruházat szerepe háborúk esetén, amikor az azonosításnak létfontosságú szerep jutott. A sajátos, sokszor díszes és színes ruházat és tárgyi kellékei azonban a legkülönbözőbb csoportidentitás megjelenítésében ma is nélkülözhetetlenek (l. egyházi és katonai rangok, sportegyesületek, foglalkozási csoportok, régen a céhek jelvényei stb.) még akkor is, sőt, talán éppen akkor, amikor nyilvános ünnepek alkalmával nyílik mód a csoport-identitás deklarálására. Figyelemre méltó az is, hogy a jelképek sokszor több évszázados történelmi hagyományokat őriznek, amivel kifejezésre juthat az ősökkel való szolidaritás, vagyis a lokális kultúra időbeni folytonossága. Többek közt ezért is fontosak a helyi ünnepek, mert ilyenkor éljük meg a hellyel, a történelmünkkel és a kultúránkkal való identitásunkat. A VÁROS EGÉSZE MINT SZEMÉLYISÉG Az identitás fogalma eredetileg az emberi személy önazonosságára vonatkozott, jóllehet már Erikson, e fogalom megalkotója is hajlott rá, hogy szociális identitásról beszéljen 7. Ennek alapján egy város esetében is beszélhetünk egy olyan, személyes jellegű identitásról, ami már első megközelítésre is csak költői hasonlatnak, metaforának vagy analógiának tűnhet. Bánlaky Pál Esztergommal foglalkozó két munkájában idézi Babits Mihály Szent király városa c. verséből a szent és gyámoltalan jelzőt, később pedig gőgös és sértődött, majd fátyolos, hűvös-vonzó szépasszonynak írja le 8. Ennek hátterében ott húzódik a város többszörösen is megszakadt fejlődéstörténete, a történeti múlt örökségének büszke tudata, a mellőzöttség érzése, a vidékiség vádjával szembeni sértődöttség stb. Akárhogy is van, a társadalomtudós hajlik arra, hogy Esztergom városában legalább metaforaként személyiséget is lásson, és ennek néhány sajátosságát meg is merje nevezni. A kérdés azonban nyitva marad: milyen értelemben beszélhetünk egyáltalán személyiségről egy város esetében? Hiszen a személyiség amellett, hogy értelemszerűen egyetlen emberi személyhez kötődik integrált egész, ami első látásra nem értelmezhető egy olyan bonyolult, dinamikus és sokarcú képződmény esetében, mint amilyen a város, vagy akár csak egy közösség. Az analógia azonban többet ígér a puszta költői hasonlatnál, mert a város, bár lakói mind külön-külön személyiségek, együttesen mégis egy olyan egészet alkot, amiben benne van sokarcú társadalma, történeti múltja, emlékezete és kollektív identitástudata, de benne vannak sajátos épületei is, utcái és terei, hangulataikkal és a hely szellemével. Még az is feltételezhető, hogy a városnak ez a nehezen definiálható egész-sége valamilyen formában, és nyilván különböző mértékben, - még ha a nézőpontok és a tapasztalat prizmáinak sokszoros fénytörésében is -, de benne él az ott élők tudatában. Így válhat olyan kollektív személyiséggé, ami mintegy az egyéni identitástudatok közös metszete. Ez lesz többek közt a város olvasatainak alapja is. 7 E. H. Erikson: Gowth and Crisis of the Healthy Personality in: Personality ed. by Richard S. Lazarus and Edward M. Option Jr. in Modern Psychology. Penguin Books Ltd, Harmondsworth, Middlesex, England Bánlaky Pál: Esztergom a szent és gyámoltalan város. MTA Politikai Tudományok Intézetének kiadása, Bánlaky Pál: Mellékvágányon. Két kisváros (Baja és Esztergom) társadalom-története vázlatának összehasonlítása

19 Végül fel kell vetni, hogy a városban egyidejűleg több személyiség is létezhet anélkül, hogy az analógiát folytatva skizofréniáról kellene beszélnünk. Ez nem feltétlenül azonos a városrészek eltérő arculatával, mert a város egészében is hordozhat olyan személyiség-jegyeket, amik békésen, vagy esetleg békétlenül megférnek egymással. Mindkettő hozzá tartozik a személyiség életéhez, és létüket nem tagadni, hanem integrálni kell. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a személyiség nem statikus, hanem dinamikus, változó jelenség, aminek leírásához nem csak történelmi színe-változásait, hanem többek közt hétköznapi viselkedésmódjait is tekintetbe kell venni. A TUDATTALAN ÉS ELFOGULT IDENTITÁSTUDAT A fentiek után felvethető a kérdés, hogy mennyiben válhat az identitástudat valóban tudatossá? Paul Ricœur szerint az identitás mindig elbeszélhető, narratív formában él az egyes személyekben, és a jelen történései is hozzá szervesülnek; ezáltal megengedi a változást anélkül, hogy maga megváltozna 9. Léteznek azonban olyan jelenségek, amik ebbe az értelmezésbe nem férnek be: ilyen pl. a trauma, a nosztalgia, a gyökértelenség, vagy a közöny. Valamennyit hiányként, vagy veszteségként éljük meg, és ellenállnak a szubjektum integrálási kísérleteinek. Pintér Judit Nóra pszichológus traumatizált identitásról beszél, amit nem lehet sem kibeszélni, sem megélni, viszont éppen ezért sokkal élesebben rajzolódnak ki benne az identitás körvonalai, mint sok, jól elbeszélhető narratívában 10. A nosztalgiában elveszett otthonunk után vágyódunk vissza, és ez fájdalommal tölt el. A nosztalgia ideje mint hőskor, vagy aranykor jelenik meg, amit ugyan szakadék választ el a jelentől, mégis betölti az identitás funkcióját: ezzel azonosulunk. Egyrészt identitás-építő, másrészt viszont identitás romboló: az akkort szembeállítja a most -tal. Az általa hordozott tapasztalat nem emlékké, hanem mítosszá válik, és ezzel könnyen idegenedik el a valóságtól. Identitásunkon sok esemény, emlék, csalódás, szakadás hagy nyomot, ami csak érzelmileg élhető át, egyébként nehezen racionalizálható. Az önazonosság tehát jelentős mértékben tudattalan identitástudatunk része is lehet, aminek elemei tünetként jelennek meg, és értelmezésre szorulnak. Ezek a tünetek sokszor csak látensek, vagy ambivalensek, és csak személyes, vagy közösségi megnyilvánulásaikban érhetők tetten. Mindig a város kollektív tudattalan rétegeiből táplálkoznak, és mint ilyenek, Esztergom város esetében is értelmezhetők. Értelmezni kell az elfogult identitástudat jelenségét is. Az elfogultság forrása többféle lehet: közömbösség, előítélet, ellenszenv, vagy mindezek egymáshoz kapcsolódó rendszere. Elfogultnak tekinthetjük például a közömbösséget, ami egyfajta elhárítási mechanizmus, és az identitástudat hiányára utal. A közömbös ember lehet, hogy csak nem képes közösséget vállalni olyan értékekkel, amikkel nem tud azonosulni, és ezért inkább távol tartja magát tőlük. Az előítéletes ember azért nem képes azonosulni saját lakóhelye vagy közössége világával, mert nem tud feldolgozni egy korábbi sérelmet, vagy egy uralkodó eszmét. Előforul, hogy mostani környezete más, mint ahonnan származik. Ennek szélsőséges formája a tudatos elutasítás, vagy egyenesen a gyűlölet, ami lehet politikai, vagy ideológiai indíttatású, de lehetnek személyes okai is. A gyökértelenség vagy megakadályozza a társadalmi és környezeti identitás kialakulását, vagy annak elvesztésével idegenné, rosszabb esetben zavarttá, vagy ellenségessé válhat. Végül nevén kellene neveznünk a rajongást is, ami egyféle kritikátlan elfogultságon alapuló, sokszor militáns identitástudat. Ide sorolhatnánk egyes vallási, vagy ideológiai kisebbségek vagy csoportok szélsőséges megnyilánulásait is. Az elfogult identitásformák egyik veszélye az, hogy vagy rejtve maradnak, és akkor az elfojtás tünetei lépnek fel, vagy ha megnyilvánulnak, a közösségben inkább ellenszenvet váltanak ki. A 9 Paul Ricœur: Az én és az elbeszélt azonosság. in: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Budapest, Osisris, Pintér Judit Nóra: Trauma, változás, tapasztalat. Aspecto 2008/1 19

20 rejtett tudatformák könnyen válnak tudattalan identitás-tudati tartalmakká, ahol eltorzulhatnak, és kezelésük nehézségekbe ütközhet. KULTÚRA ÉS IDENTITÁS A kultúra kifejezés meglehetősen ambivalens, és többféle értelmezést is hordoz. 11 Általános értelemben a kultúra egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességét jelenti, vagyis egy olyan összetett egész, ami magába foglalja a nyelvet, a tudást, a művészeteket, a morált, a jogot és a szokásokat, és minden olyan képességet és habitust, amit az ember a társadalom tagjaként sajátít el. E meghatározást azonban ki kell egészíteni azzal, hogy mindig csak egy konkrét, földrajzilag, társadalmilag és történelmileg adott kultúráról beszélhetünk, és csak ezen belül van értelme a lokális, helyi kultúra értelmezésének. Az ember által befogadható és visszaidézhető ismeretek korlátossága miatt kézenfekvő, hogy kulturális örökség csak válogatás révén jöhet létre. A szelektív tradíció ( ) az egyik szinten általános emberi kultúrát teremt, egy másikon létrehozza valamely társadalom történelmét, s a harmadik a legnehezebben elfogadható és megítélhető szinten az egykor eleven kultúra jó részének elutasításához vezet 12 Kétségtelen, hogy a helyi kulturális örökség jelentős szerepet játszik a helyi identitás és a térség imázsának kialakulásában, sőt, sokan hajlamosak a lokális identitást magával a helyi kultúrával azonosítani. A két fogalmat, illetve jelenséget azonban nem lehet összemosni. Az identitás a szóban forgó társadalmi jelenség öntudatára utal, egyfajta önismeret, amivel azonosulni képes. A kultúra viszont ugyanennek a társadalmi jelenségnek az élő gyakorlata, amit és ahogyan teszi, de ennek nem kell, hogy tudatában is legyen. Ebben az értelemben a kultúra inkább a tudattalan identitás régiójába tartozik anélkül, hogy az traumatizált lenne. Amennyiben a kultúra önmaga tudatára is ébred, tehát nem csak teszi, hanem tudja is, hogy mit és miért tesz, akkor valóban az identitástudat része. Ezért fontos a kulturális örökség tudatosítása, vagyis integrálása az identitás-tudatba. A magyar városok, így Esztergom identitása sem lehet független az európai identitástól. Ez az identitás azonban ambivalens és sérült identitás, mert nem tud mit kezdeni szellemi gyökereivel, így mindenek előtt a kereszténységgel. A Lisszaboni Szerződés preambuluma ugyan utal Európa kulturális, vallási és humanista örökségére, amiből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei bontakoztak ki, de a kereszténységre való direkt utalás kerülésével az európai identitás szemmel láthatóan szeretne szabadulni világnézeti elkötelezettségétől 13. Ez a kettősség rányomja bélyegét mindennapi életünkre is, de egy olyan városban, mint Esztergom, ami mégis a magyar katolicizmus fellegvára, nyíltabb állásfoglalásra késztet. Aki erre nem érzi magát alkalmasnak, de a konfrontációt is szeretné elkerülni, csak látszólag lesz közömbös : a valóságban lehet, hogy ezzel traumatizálja egyébként egészséges lokális identitástudatát. Kibeszéletlenül, elhallgatva ez is része lehet a tudattalan identitás-tudatnak különösen akkor, ha kiderül, hogy ez saját, személyes, világnézeti konfliktusainknak is része. Ha ilyen feszültség valóban létezik, akkor ezt a lehető legnagyobb türelemmel és tapintattal fel kell vállalni, és nyilvánosan kezelni kell. 11 A szó a latin colo, colere, azaz művelni igéből származik. Szótári alakja szerint eredetileg a föld megműveléséhez kapcsolódott. Erre épült a másik jelentés, ami általában a tárgyak megművelését, a nemesítést, átvitt értelemben az elme kiművelését is jelentette, és így jelzőként díszeset, míveset is jelentett, míg a harmadik az ősök tiszteletére, vagyis a cultus-ra utal. 12 Williams, R. : Kultúra. Wessely A. (szerk.) A kultúra szociológiája. Osiris Láthatatlan Kollégium, Budapest, l. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a Becket Szent Tamás napi ünnepségeken tartott előadását január 5-én Esztergomban. 20

21 Milyen sokat mondó, hogy a Visegrádi négyek Visegrádot, és nem Esztergomot választották találkozó helyüknek, amivel a kelet-európai identitás és összefogás jelképe is lett! Vajon az érzékenyebb esztergomi patrióták hogy élték meg ezt a történetet? Mi lett volna, ha mégis Esztergomot választották volna? És ha nem, vajon miért nem? Nincs-e ebben is elrejtve valami, ami a város tudat alá söpört történelmi sérelmeit gyarapítja? És ha így van, nem kellene-e ezzel is szembenézni, és feltételezni, hogy a város valódi (rejtett? még nem létező? létrehozandó?) identitását valahol másutt kell keresnünk. Az élő kulturális identitás sajátossága, hogy nem maradhat meg fogyasztói szinten. Ha a kultúra megreked az önértékelés statikus, muzeális, illetve idegenforgalmi szintjén, szinte bizonyos, hogy elhalásra van ítélve. A helyi, specifikus kulturális rendszerek jelkészleteinek megtalálása jelentheti a kulcsot a lokalitások társadalmi és gazdasági felemelkedéséhez 14. Ezek lehetnek a hagyományos ételek, helyi nyelvjárás, folklór, helyi művészetek, kézművesipar, történelmi múlt és látnivalók, irodalmi utalások, valamint a természeti környezet. A vidékszociológiában egyre elterjedtebb az a megközelítés, amely szerint a lokális közösségek fejlődésének lehetősége az exogén és endogén tényezők dinamikus kapcsolatában rejlik 15. Az 1990-es évektől kezdve a korábbi modernizációs, külső erőforrásokon alapuló exogén fejlesztést felváltotta a helyi természeti és társadalmi erőforrásokra építő endogén, a lokális közösségek fejlődését, fejlesztési kapacitását középpontba állító fejlesztéspolitika. Érdekes megfigyelés, hogy a nagyvárosokból, de néhol a más vidéki térségekről származók integrációs törekvései is sokszor a helyi tradíciók felélesztésében, sőt: újjáteremtésében, vagyis saját új lokális identitásuk megteremtésének igényében manifesztálódnak, és ezzel képesek akár újraéleszteni az őslakosok megfakult, fáradt identitástudatát. Esztergom esetében kérdés, hogy az újonnan betelepülők részéről a jelenlegi népességnek több mint a fele! tapasztalható-e ilyen törekvés. Minden esetre nem szabadna lenézni a gyüttmentek látszólagos gyökértelenségét, hanem épp annak kapcsán kéne őket partnerekké tenni a város identitás-tudatának megújításában. AZ ANALÓGIÁS MEGKÖZELÍTÉS A latin eredetű és szótövű identitás szavunk valamiféle ismétlődő azonosságot, és abból eredő bizonyosságot fejez ki. A latin kultúrának igénye volt erre az önbizalomból, vagy éppen annak hiányából fakadó bizonyosságra. De mi van, ha nincs ez a bizonyosság, ami pontosan megmondja, hogy mi micsoda, ki kicsoda, mi mivel, ki kivel azonos? Az analógia kifejezés a görög άνάλογος (ánálogosz) szóból származik. Talán a két kultúra közötti különbségre is rámutat, hogy mennyivel finomabb az analógiás megközelítés. A megkérdőjelezhetetlen EZ-ség és AZ-ság helyett az ILYEN-ség, OLYAN-ság módszerével közelít megismerése tárgyához. Nem elhamarkodottan, és ezért tévedhetően teszi azt egy számára előkészített fiókba, hanem körbe-körbe járva, minél több oldalról és egyre közelebbről megismerve azonosítja önmagával. Geometriai hasonlattal élve: mennyivel több izgalmat és lehetőséget tartogat a két síkidom közötti hasonlóság felismerése, mint az egybevágóság ehhez képest unalmas megállapítása? Az analógia szó eredetileg matematikai arányosságot jelentett. Általános értelemben az analógia különböző dolgok, jelenségek közti hasonlóság, vagy hasonlóságon alapuló egyezés, és erre épülő következtetés. Alkalmazásakor egy kevésbé ismert tárgyat vagy jelenséget összehasonlítunk egy másik, már ismert tárggyal vagy jelenséggel abban a reményben, hogy bár különböznek egymástól, a hasonlóságok alapján a kevésbé ismert tárgyról vagy jelenségről újabb ismeretekhez, vagy működésük megértéséhez újabb 14 Csurgó Bernadett Szatmári Anita: Vidéki kultúra, helyi közösség és lokális identitás. METSZETEK 3014/3 15 Ray, Christopher: Culture, Intellectual Power and Territorial Rural Development. Sociologia Ruralis, Vol. 38. No

22 szempontokhoz jutunk. Az analógiás megközelítés a valóság legkülönbözőbb tartományaiban fellelhető strukturális hasonlóságok felismerésére épül, ami lehetővé teszi, hogy olyan egymással látszólag semmilyen kapcsolatban nem álló jelenségek közt is lássunk kapcsolatot, mint pl. a művészeti alkotások az egyik oldalon, és a társadalmi viselkedésformák a másikon 16. Az analógiák használata olyan gondolkodásmódnak tekinthető, amire minden ember képes, alkalmazása mégis csak akkor indokolt, ha a kevésbé ismert tárgy vagy jelenség túlságosan bonyolult ahhoz, hogy leírása hagyományos, analitikus módon kielégítő lehessen, vagy ha az összehasonlítás új meglátásokat ígér. Ilyen összetett, bonyolult jelenség a város is, amit ráadásul heterogén összetétele (társadalom, kultúra, természet, épített környezet), dinamikus, öszszetett volta és ugyanakkor egyedi jellege miatt csupán szaktudományos módszerekkel kielégítően leírni nem lehet. Az analógiás megközelítés azzal kecsegtet, hogy egy adott városról, mint egészről kapunk olyan értelmezési szempontokat, amik elég újszerűek ahhoz, hogy alkalmazásukkal bizonyos problémákat másként, esetleg hatékonyabban is meg lehessen közelíteni. Ez a módszer persze magában hordja egyrészt a fals, nem eléggé releváns analógiák választásának lehetőségét, másrészt pedig azt, hogy a következtetések elnagyoltak, vagy elhamarkodottak lesznek. Éppen ezért az analógiás megközelítést nem lehet racionális megismerési módnak tekinteni. Az összehasonlítás célja inkább újszerű kérdések megfogalmazása, amik elemzése aztán új ismeretekhez is vezethet. Az analógia tehát az identitás megközelítésének csak indirekt eszköze. Úgy kellene tekintenünk rá, mint egy találó költői hasonlatra, ami éppen váratlansága erejével tárhat fel újszerű összefüggéseket, vagyis világíthat rá az identitás rejtett dimenzióira. Az analogikus megközelítés célja tehát inkább ezeknek a rejtett dimenzióknak a feltárása. A globalizáció és a többszörös identitások sokszor zavarosnak tűnő világában érdemes odafigyelni egy magyar világmodellre is, ami az élő, beszélt nyelv és a tradicionális, lokális gondolkodásmód sajátosságaival írható le. Annak kifejtését, hogy végül is mi az, hogy magyar, Karácsony Sándornak köszönhetjük. A magyar eszerint nem etnikum, nem vér, hanem lélek, mentalitás és kultúra dolga. 17 De A magyar észjárás 18 nemcsak a nyelvben, hanem a települési és építészeti kultúrákban is tetten érhető. Karácsony Sándor az élő beszédben olyan minőségeket nevezett meg, mint az egyszerűség, a szó eredeti, ősi értelmében vett primitív-archaikus, a szemléletes-érzéki, a mellérendelő, valamint a tőmondatokkal építkező additív mondatfűzés. Nem lenne nehéz ezeket a minőségeket Bartók zenéjében is felfedezni. Ennek az analógiának az érvényességéről nemcsak a porta elrendezésében és a magyar parasztház archaikus egyszerűségében, vagy az additív jellegű és mellérendelő épületbővítésekben, hanem az alföldi halmazos városok organikus alaprajzán is meggyőződhetünk. 19 Tudatosítani kellene a saját identitásunk részét képező nyelvi és gondolkodási struktúrákat, és meg kellene próbálni azokat érvényesíteni az építészetben és a környezettervezés mai feladataiban is. A hamvasi és a karácsonyi örökség feldolgozása és aktualizálása még várat magára. Különösen figyelemre méltó Karácsony Sándor nyelvfilozófiája, ami a mellérendelés elve köré szerveződik. Eszerint a subjectum (a mondat alanya) és a praedicatum (a mondat állítmánya) a logikai ítélet két tagja. Kezdetben azonban, a nyelvek kialakulásának hajnalán a subjectum és a praedicatum azonossági relációban voltak. Főnév volt mindkettő, és csak később vált a praedicatum melléknévvé, és még később igévé. Karácsony Sándor szerint a magyar nyelv eredendően nem fogalmi, hanem képszerű, így megtartotta a gondolkodásnak ezt az ősi sajátosságát. Formája az anekdota, az elbeszélés. Ennek következtében az ítélet 16 l. Nagy Lászlóné: Analógiás gondolkodás a kognitív tudományok tükrében. Magyar Pedagógia 2000, 100. évf. 3. szám 17 Karácsony Sándor életművéről kitűnő elemzést ad Miklóssy Endre: Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél c. könyvében. Széphalom Könyvműhely, Budapest, A Magyar észjárás c. könyv fakszimile kiadása. Magvető Kiadó, Budapest, l. Meggyesi Tamás: Települési kultúráink. TERC Kiadó, Budapest,

23 két tagjának tartalmi relációja így nézett ki: egyik a másikhoz képest. Az indogermán nyelvek a meghatározó fogalmat alárendelik a meghatározott fogalomnak: az egyes esetekből absztrahálnak a magyar pedig mellérendel, és a köztük lévő viszonnyal jelöl. Jelszava: viszonyulok, tehát vagyok. Az alárendelés szubjektív és komplikált, a mellérendelés pedig objektív és primitív. Ez a mellérendelés pedig nem más, mint a hasonlóságokon alapuló analógiás gondolkozás alapja: az egyik a másikhoz képest. A mondat eszerint nem logikai művelet, hanem korreláció, ami rámutathat a valóság rejtett dimenzióira. Karácsony szerint a mellérendelés, és ezzel az analógiás gondolkodás az ural-altáji mentalitás, és ezen belül a magyar észjárás egyik fontos sajátossága. A másik rokon vonás a szemlélet közvetlensége. A dolgok önmagukban, előítélet nélkül állnak előttünk: minden csak jel, ami a másik jelre utal, és csak együtt képezik le a valóságot a maga teljességében. Az egyetemes jelentés ennek a megfejtett jelnek a mélyén a szimbólum, az élet örök aktuális emberi formája, amelyben a szív egyedül dobban össze, mert egyszerre izgul miatta és gyönyörködik benne, ez a szép. A mi szemléletünkkel rokon az a megállapítás is, miszerint minden csak annyiban van, amennyiben éppen megragadtam. Másként kifejezve: a lokális identitás válsága elsősorban nem a várost magát, mint tőlünk függetlenül is létező épített és természeti környezetet, hanem azt a viszonyt jelenti, ami az ott élő emberek zavart identitás-tudata és a valóságos város közt feszül. Ezért a városkutatásunk kulcsa is az identitás-tudat és a lokális kultúra viszonyának elemzésében rejlik. 23

24 3.1.2 IDENTITÁS-KÉPEK ESZTERGOMBÓL A VÁROSSAL VALÓ AZONOSULÁST SEGÍTŐ ÉS GÁTLÓ TÉNYEZŐK A fejezet címét azért választottuk, hogy a várossal kapcsolatos gondolatainkat minél szélesebb spektrumban tudjuk megfogalmazni, egyúttal áttekinthető rendszerbe foglalva tudjuk átadni. Nyilván kissé zavaró a latin kifejezés, az identitás és a magyar szó együttes használata, nemkülönben a nyelvileg megfordított kifejezés-pár: az azonosulás imázsai (imázs v. image szó eredete: francia, ill. angol a latin imago szóból: kép, általánosan kialakított kép, vélemény stb.). Ezért az alcímben egy olyan magyar kifejezéssel is éltünk, amit első rátekintésre az olvasó magától értetődőnek érezhet. Tovább gondolva azonban ezzel a megfogalmazással kapcsolatban is jelentkezhet zavar. Például: miféle tényezőkre is gondolhatnak itt a szerzők? Szellemi, kulturális, esetleg politikai, várospolitikai faktorokra is? Mint azonnal látni fogjuk, ilyesmikről nem lesz szó, közvetlenül semmiképpen sem. Ezen a ponton a tanulmány szélesre tárt megközelítési spektrumának határaihoz érkeztünk el. A rövid fő címben a kép kifejezés ezt a határt jelöli ki. A városi környezet érzékelhető, látható (hallható, tapintható stb.) képeiről van szó, egyúttal az emberi érzékelés során agyunkban kialakult képekről, amelyek lélektani értelemben akkor is létezők, amikor a valós tárgy-kép nincsen előttünk. Ezt a képet ismerjük úgy, mint mentális kép ; a téri orientációval kapcsolatban, mint város-imázs mentál-térkép. Tudatában kell lennünk azonban, hogy Kevin Lynch leginkább ismert város-imázs kutatásainak 20 jellege és szemlélete szűkített tartalmú volt. Szinte kizárólag az épített környezetre, annak tárgyaira vonatkozott, és fontos az is, hogy építészként kutatásai jelentőségének igazolásául erősen hangsúlyozta a mentális képek tartalmának tervezésben való alkalmazását. Alábbi mondatai építész körökben sem ismertek eléggé: Úgy tűnik, minden városról rendelkezünk egy közösségi imázzsal, mely sok egyéni imázs átfedéseként jön létre. Vagy van talán egy sor közösségi imázs, melyekkel egy bizonyos számú városlakó rendelkezik? Az ilyen csoport-imázsok szükségesek ahhoz, hogy egy individuum sikeresen működhessen környezetében, és társaival kooperálni tudjon. Minden egyéni kép egyedi olyan tartalmakkal is, melyek ritkán vagy soha sem kommunikálódnak, de közelítenek a közösségi imázshoz, mely a különböző környezetekben többékevésbé kényszerítő erejű, többé-kevésbé átfogó. Ez az analízis szándékosan a fizikai értelemben felfogható tárgyak hatására korlátozódik. Az imázs kialakulására más tényezők is hatnak, mint például a terület társadalmi jelentés-tartalma, funkciója, története, vagy éppen a neve. Ezek felett át fogunk siklani, mert célunk most az, hogy magának a formának a szerepét derítsük fel. Természetesnek vesszük, hogy az aktuális tervezés során a formát a jelentés felerősítésére kell használnunk, és nem annak tagadásaként, negációjaként. A város-imázsok eddig megkutatott, a fizikai formával összefüggésbe hozható tartalmai kényelmesen öt elemtípusba sorolhatók. Ezek a pályák, szegélyek, körzetek, csomópontok és határkövek (utóbbi értelmezése: jellegzetes tájékozódási pont ford. LG.) Érdemes felfigyelnünk arra, hogy Kevin Lynch város-imázs szemléletéből mintha hiányozna az ér-tékítélet eleme. A fenti idézettel bemutatott város-imázs kutatásaiban elsősorban nem arra kérdezett rá, hogy a vizsgálati alanyok számára mennyire vonzó, kedves, vagy éppen taszító valamely környezeti tárgy, utca, 20 Lynch, Kevin (1960). The Image of the City. Cambridge MA: MIT Press. OL M. 24

25 tér, épület, szobor stb., hanem azokat a közösséginek tekinthető mentális képeket gyűjtötte össze és rendszerezte, amelyek alapján a megkérdezettek a városban tájékozódni tudtak. Ha egy nagyobb, megnevezett városi térben egy utat, utcát sokan rajzoltak, említettek, az mert biztosan sokan használták valamely célra a pályák kategóriába sorolódott. Ha valamely városszerkezetileg fontos, de nehezen áthatolható vonal, területsáv sokszor szerepelt a rajzi vagy verbális válaszok között, az akadályként a szegély kategóriába sorolódott. Nagyot tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy a neves Harvard-egyetemi kutató munkássága csak az ilyen értéksemleges térképi és mentális játékok miatt vált ismertté a településés építészettudomány művelői körében. Egy későbbi könyve 21 bevezető részében éppen az imázs-kutatásokból hiányzó minőségi oldalt hangsúlyozza. Településtervezési normatív elvrendszerének az alábbi dimenzióit emeli ki: Vitalitás: annak mértéke, hogy a település formája mindenekelőtt mennyiben segíti elő az emberi lények alapvető életfunkcióit, biológiai szükségleteinek kielégítését és képességeik fejlődését, és hogy miként segíti elő a fajok túlélését. Ez antropocentrikus kritérium, de talán egy napon azzal is foglalkozni tudunk majd, hogy a környezet hogyan támogatja a más fajokat, még ha az nem is járul hozzá a saját túlélésünkhöz. Érzet, érzékelés: annak mértéke, hogy egy települést a lakói mennyire tisztán tudják érzékelni, illetve agyukban differenciálni és strukturálni időben és térben egyaránt, és hogy ez a mentális struktúra hogyan kapcsolódik értékeikhez és koncepcióikhoz - azaz érzékelési, agyi képességeink, belső kulturális építményünk és a környezet megfelelősége. Megfelelőség: annak mértéke, hogy a térbeli elemek formája és kapacitása, a települések terei, csatornái és létesítményei hogyan felelnek meg a településekben zajló azon tevékenységek jellegének és nagyságának, amelyekkel az emberek foglalkoznak, illetve amelyekkel foglalkozni akarnak - azaz a mai és jövőbeni emberi viselkedési rendszereknek való megfelelés. Megközelíthetőség: annak lehetősége, hogy elérjünk más személyeket, tevékenységeket, szolgáltatásokat, információkat vagy tereket, beleértve az elemek elérhető teljes mennyiségét és változatosságát. Kontrol, ellenőrzés: annak mértéke, hogy a terek és tevékenységek használatát, megközelítését, azok létrehozását, javítását, átalakítását és menedzselését mennyiben azok tartják kontroll alatt, akik azokat használják, akik azokban dolgoznak, laknak. Bár ez az öt dimenzió elegendő is lehet a települési minőség fő dimenzióinak leírásához, még két "metadimenziót" hozzá kell tennünk mint olyanokat, amik a "jó dolgokhoz" mindig hozzátartoznak. 21 Lynch, Kevin (1981). A Theory of Good City Form. MIT Press. ISBN (2nd ed. Good City Form 1984) 25

26 Hatékonyság: a település létrehozásához és fenntartásához szükséges költségek, összemérve mindazokkal az egyéb értékekkel, mindazon környezeti dimenziókkal összefüggésben, amelyeket fent említettünk. Igazságosság: annak módja, ahogyan a környezeti előnyöket szétosztjuk a személyek között különböző partikuláris elvek alapján, mint egyenlőség, szükséglet/igény, belső érték, fizetőképesség, a kifejtett erőfeszítés, lehetséges részvétel, vagy hatalom. Az igazságosság az a kritérium, amely kiegyensúlyozza a személyek közötti nyereséget, míg a hatékonyság a különböző értékek közötti egyensúlyt biztosíthatja. KÉPEK IDEÁLISAK ÉS TORZAK 22 Alábbiakban egy igen egyszerű, de rendkívül szuggesztív elemzési módszert tárgyalunk a valós és mentális képek terén jelentkező ellentmondások bemutatására. A módszert a szerzők egymástól jelentősen eltérő jellegű témák elemzésénél is sikerrel alkalmazták 23, és azt a gyakori helyzetet modellezi, hogy egy dolog valakik (például szakemberek) által kedvezőnek, ideálisnak tartott képe, imázsa mások által éppen ellenkező, torz minősítést kap. Magától adódik az a feltételezés, hogy ez a helyzet az utóbbi csoport számára zavarja a dologgal, hellyel, üggyel való azonosulást. Ez a zavar még inkább felerősödhet, ha e csoport tagjai értesülnek arról, hogy mások éppen ellenkezően ítélnek, azaz szeretik a kérdéses dolgot. Módszertani értelemben elsőként azt emeljük ki, hogy az identitás vizsgálatok rendszerébe hangsúlyos elemként vonhatjuk be az agyi, a mentális képekben, imázsokban, megítélésekben jelentkező ellentéteket. E vizsgálatok rendszerbe foglalása már egy két-dimenziós térben is lehetséges, azaz képesek lehetünk az ellentmondások nagyságrendjét grafikusan, az építészek és a településtervezők számára jól felfogható módon bemutatni. A mentális képeket, az adott dolog megítélésének mikéntjét és fokozatát (pl. mérsékelten zavaró, zavaró, nagyon zavaró, elviselhetetlen stb.) két koordináta tengely által elválasztott négy térnegyedben ábrázolhatjuk. Az egyik tengely lehet például a hivatalos vagy a szakmai megítélés tengelye, a másik egy lakossági csoporté, például az idős, erősen konzervatív szemléletű helyi emberek tengelye. A semleges megítélés helye a modellben általában az origo-hoz közel van, a pozitív fokozatokat felfelé, illetve jobbra, a negatív megítélés fokozatait balra, illetve az alsó negyedekben ábrázoljuk. Az alább két ábrán a leírtnál kissé bonyolultabb, egy időben változó helyzetet ábrázoltunk, azt érzékeltetve, hogy e képi módszer más jellegű, dinamikus folyamatok leírására is alkalmas. 22 Utalás Bartók Béla: Két kép ideális és torz c. zenekari művére. 23 Például: a közösségi és magán fejlesztő szektor, illetve a civil szervezetek változó viselkedése egy városmegújítási projekt (Erzsébetváros) végrehajtásának folyamatában. G. Locsmándi: Large Scale G. Restructuring Processes in the Urban Space of Budapest, in: Remo Dalla Longa (ed.): Urban Models and Public-Private Partnerships, Springer Verlag, 2011, pp

27 Az erzsébetvárosi, magánfejlesztők bevonásával történt (PPP) rehabilitáció teljesítményének változása az ÓVÁS civil szervezet fellépése miatt. Balra: a fellépés előtti, jobbra: a fellépés utáni helyzet. Az a tengely az aktivitási tengely, a b a menedzsment tengelye (másként: szándék erőssége, illetve a befolyásolás, alakítás képessége), T: városi bérházak bérlői (Tenants), C: az ÓVÁS civil szervezet (Civil organisation), D: magán fejlesztők (Developers), G: kerületi önkormányzat (Government). A szürke nyilak az vizsgált szereplők egymásra gyakorolt hatásait jelzik, a fejlesztés volumenének változását, csökkenését a sötétített terület mutatja. (Forrás és részletesebb magyarázat: Remo Dalla Longa (ed.) Locsmándi által írt fejezetek, i.m és 207. oldal) Az időtényező bevonásának követelménye Általában is, Esztergomban pedig különösen fontos, hogy az identitást, a várossal, annak egyes részeivel való azonosulást, annak jellegét, mértékét befolyásoló tényezők vizsgálata során figyelemmel legyünk az időbeni változásokra, egyáltalán, az időtényezőre. Mint az előbb bemutatott modellünk mögötti történet is mutatja, különösen fontos lehet ez, ha valamely változás rövid idő alatt és váratlanul következik be, mert a felfokozott hatás komolyan befolyásolhat mentális képeket, megítéléseket. Erősen leegyszerűsítve az állítható, hogy az identitás-képek egyaránt vonatkozhatnak az elméletileg viszonylag változatlannak tekintett jelenre, a múltra, és természetesen mentális jövőképként a jövőre is. A múltra vonatkozó identitás-képeknek két formáját is kereshetjük, kutathatjuk, mindkettő segítheti a megismerést. Az egyik azt mutathatja meg, hogy a múltban őseink miként vélekedtek azokról a dolgokról, amik számukra életük pozitív vagy negatív tényezői voltak, így identifikációjukat segítették vagy nehezítették. A másik pedig azt, hogy a most élőknek, beleértve persze a kutatókat is, milyen képük van a múlt egyes dolgairól, történéseiről. A két megközelítés csak akkor kapcsolódik össze határozottabban, ha egy múltbeli identitás-kép egy nagyobb embercsoportban igen erősen rögzül. Ez egyes esetekben akár akadályozhatja is egy másik, talán reálisabb, józanabb jelen- vagy jövőkép kialakulását. Tudatában kell azonban lennünk annak, hogy a két történeti vonatkozású mentális kép vizsgálat igen eltérő kutatási területek, szakterületek bevonását teheti szükségessé. Elődeink vélekedéseit, ítéleteit a történettudomány, a történeti szociológia és más hasonló diszciplínák kutatják, a jövőre vonatkozó mentális képek megismerését a környezetpszichológia mellett a szociológia segítheti. 27

28 A befolyásoltság mértéke Az eddig kitűzött kutatási célt és tartalmat elvben mentesnek kell tekintenünk a tágabban szemlélt politika (állami politika, pártpolitika) befolyásától. E szimpatikus cél azonban aligha érhető el, különösen, ha e politikák határozott célja a befolyásolás. Az elemzés ilyenkor nem tehát mást, mint, hogy kimutatja a befolyásoltságot, megbecsülheti annak mértékét, de arra is kitérhet, hogy a hatás csökkenése, esetleges elmúlása, milyen irányban változtathatja a mentális térképeket, az azonosulás negatív vagy pozitív mentális tényezőit, képeit. Egy általános normatív jellegű rendező modell: településtudomány és/vagy urbanisztika tl úm nelej ővöj a s á t a t u k i z ö k a m k a z s k e t e z y l e h, k o t a m a y l o f i s é l ü p e l e t /sétni keter őle/ óicknuf őzevret /sáti vi tka/ óicknuf őtzseljef /l l or tnok/ óicknuf ózoylábazs a s á t a t u k k e r e z s d ó m, k á m r o f, k e g é s ő t e h e l i s á z o k t a v a e b Ezt a modellt a tanszék egy régebbi kutatásából adaptáljuk Esztergomra. Fontos eleme a változások időbeni elemzése, amit korábban tárgyaltunk, egyúttal az a tágasság is, hogy teret enged mindenfajta olyan változásnak, amelyek kívül esnek a településekkel foglalkozó szakemberek elsődleges érdeklődésén, de amelyeknek komoly hatása lehet a város, a városrész fejlődésére, fejlesztésére, tervezésére. A modell felső része a településekre gyakorolt különböző hatásokat jelképezi a múltban vagy a jelenben kezdődött, illetve a jövőben várhatóan folytatódó, előrelátható folyamatokra utaló nyilakkal. Alul a települések fizikai értelmű menedzselésének három, különböző jellegű, de egymással összefüggő tevékenysége látható. A mai hazai gyakorlatban a három sor közül a felső a jövőképet, a koncepciót foglalja magában; a középső a közelebbi jövőre vonatkozó stratégiákat, részletesebb programokat, de a konkrét településmenedzsment tevékenységeket is; az alsó a településrendezés szűkebb szemléletű eszközeit, a szabályozást. Középen a körök mintegy fekete dobozokként azokat a személyeket, intézményeket ábrázolják, akik döntéshozókként, azok tanácsadóiként (pl. politikusokként, tervezőkként) a folyamatok befolyásolására hivatottak, és akik természetesen sajátos, egyedi mentális képekkel is rendelkeznek az adott ügyben. (Természetesen a hatásmechanizmus alulról felfelé is működhet, azaz egyes kimondottan várospolitikai, várostervezési döntések befolyásolhatnak például demográfiai vagy szociológiai jellegű folyamatokat is.) Ennek az általános jellegű modellnek az identitás-kutatásban való alkalmazása nem közvetlenül lehet hasznos, inkább abban, hogy nyilvánvalóvá teszi, hogy egy szűkebben vett települési ügynek milyen tágabb (tudományos, gazdasági, politikai) összefüggései vannak. Egy aktuális példát említve: ha az országos műemléki politika a tágabb állami politika elvárásait követve támogatja az emlékek visszaépítéses módozatát, az a bemutatás fokozott hatásosságával egyetértő laikusokban identitás-növelő tényezőként jelentkezhet. 28

29 3.1.3 PÉLDÁK AZ ANALÓGIÁS GONDOLKODÁSRA A VÁROS IDENTITÁSÁNAK LEÍRÁSÁHOZ Tekintettel arra, hogy ez a fejezet kutatásunk első fázisának a része, az analógiák tárgyalásánál csaknem minden pontot egyelőre kérdésként, vagyis nyitottan kell kezelni függetlenül attól, hogy vannak-e már megfogalmazott kérdések, vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a feltételezett analógiákat kutatásunk során tesztelni szükséges, ahol az egyes pontok értelmezése megváltozhat, másokról pedig kiderülhet, hogy nem relevánsak. Fontos még előre bocsájtani, hogy az analógiákat eszköznek, és nem öncélnak tekintjük. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kérdés, különösen pedig a lehetséges válasz, vagy javaslat megfogalmazásánál a modellek átfedésbe kerülhetnek, és elveszíthetik módszertani identitásukat. A VÁROS MINT SZEMÉLYISÉG Erik. H. Erikson személyiség-fejlődési modellje után Az alábbiakban megkíséreljük analóg módon értelmezni Erik H. Erikson nemzetközileg is elismert személyiségfejlődési modelljét 24, amit jelen vizsgálatban egy városra is alkalmazható modellnek tekintünk, mivel olyan élethossziglan tartó fejlődésről szól, amelynek jól meghatározható témája van, krízisekkel és alternatívákkal számol. Ezzel a városfejlődésnek egy jól, analógiában megfogható modelljének tekinthető. Az eriksoni fejlődés-modell 8 különböző szakaszt állít fel, amiken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig áthalad. Minden egyes szakasz során az ember új kihívásokkal szembesül. Ha ezeket sikerrel megoldja, jutalma az adott szakaszra jellemző énerő lesz amit aztán élete további részére már birtokolni fog. Minden szakasz egy bizonyos életkori intervallumhoz köthető, aminek során kialakulnak a szakaszra jellemző életfeladatok, nyomukban pedig megjelennek az ezzel kapcsolatos sajátos krízisek is. Bár a következő szakaszba lépéshez nem szükséges feltétel a korábbi során elérhető kihívás sikeres teljesítése, elmaradása teherként akkumulálódhat, és gátolhatja a későbbiekben aktuális életfeladatok megoldását. Ezért a modell mind a 8 szakaszt ellentétpárokkal jellemzi, melynek egyik eleme az énerőt, vagyis az adott szakaszban megszerezhető sajátos pszichikus energiát, a másik az ennek hiányában fellépő negatív tendenciákat jelöli. Maga a modell eredetileg az egész életen át tartó fejlődést tartja szem előtt, de a környezeti faktorok jelentőségét is figyelembe veszi az adott szakaszokra jellemző kihívások természetében és legyűrésében. Erikson az elméletét érő kritikákra reagálva maga mondja később, hogy ezek a fejlődési szakaszok nem jelentenek feltétlenül időbeli egymásutániságot. Inkább olyan tudatállapotokról van szó, amik az emberi élet bármely szakaszában felléphetnek. Ha csak arra gondolunk, hogy az egész életen át tartó fejlődés analóg értelemben egyrészt a város történelmére, másrészt a hagyományosan összeszervesületlen 25 városi társadalom történelmileg mindig aktuális, de akadozó integrálódására utal, a tudatállapotok pedig ennek a különböző társadalmi csoportokban való megnyilvánulásai, már megéri az analógiával való kísérletezést különös tekintettel magára a városi környezetre, amivel mindez állandó kölcsönhatásban áll. A 8 fejlődési szakasz vagy tudatállapot és azok lehetséges analóg értelmezése során felhasználtuk Bánlaky néha fájó, de a javítás reményében mégis pozitív város-elemzéseit 26. Erikson alábbi kategóriái így egyrészt a társadalom-fejlődés aspektusaira vagy/és stádiumaira, másrészt a város, mint gőgös és sértődött szépasszony további lehetséges identitás-változataira is utalhatnak. 24 E. H. Erikson: Gowth and Crisis of the Healthy Personality in: Personality ed. by Richard S. Lazarus and Edward M. Option Jr. in Modern Psychology. Penguin Books Ltd, Harmondsworth, Middlesex, England Bánlaky Pál által használt kifejezés 26 ld. az 1. sz. lábjegyzetet 29

30 Bizalom vs. bizalmatlanság. Nyerhető énerő: Remény. A személyiség-fejlődés első szakasza a korai gyerekkor alapvető szükségleteihez: a szülőkhöz és a környezethez való bizalom kialakulásához kapcsolódik, de az élet bármelyik szakaszában is aktuálissá válhat. Analóg értelemben elég a városba újonnan betelepülők, a jövevények, a gyüttmentek, vagy a történelem során többször is kiürült város újra-benépesülésének problémáira gondolni. A statisztikai adatok szerint a mai Esztergom lakosságának csaknem a fele nem őslakos. Az új környezethez való alkalmazkodás egy folyamat, aminek sikeres alakulásához egyénenként változó időre van szükség, de a kezdeti feszültségek elhúzódása, vagy netán elmérgesedése tartós konfliktusok forrása is lehet. Erre utal a közvélekedés, miszerint Esztergomban csaknem mindenki perben áll valakivel, leginkább a szomszédjával. A környezettel szemben táplált bizalmatlanság később is akadályozhatja a helyi társadalomba történő be-integrálódást. A bizalom kialakulása és megerősödése, vagyis nem csak az itt és most élhető élet reménye, hanem a biztonság-érzet is az alapja minden fejlődésnek. Autonómia vs. kétségbeesés. Nyerhető énerő: Akarat. A személyiségfejlődés szintjén ez az a szakasz, amikor lassan ki kell, hogy alakuljon a kisgyermek önálló életterének tudata, valamint mozgásának, érdek-érvényesítő képességének a mechanizmusa. Ez feloldhatja a korábbi bizonytalanság-érzeteket, és önálló döntések meghozatalára is megérlel: átvitt értelemben a közösség tagjai döntésük meghozatalakor relatív autonómiát élveznek, vagyis nem érzik magukat determináltnak. Az esztergomi történelmi társadalomfejlődés visszatérő problémája, hogy a város valódi polgári fejlődését szolgáló csoportok elszigetelődnek, és ha nem is érzik magukat fenyegetettnek, nem képesek az integráció motorjává válni. Ha ez a folyamat megakad, vagy zavaró tényezők késleltetik, akkor az autonómia-érzet kudarc-élménnyé torzulhat. Ilyenkor vagy a kétségbeesés érzése, vagy a közömbösség letargiája nyomulhat be a tudat küszöbére, és megkeserítheti az életet, és meghatározó lehet az akaratérvényesítés próbája. Megvizsgálandó Esztergomban, hogy mennyire sikeresek az intézmények az integrációban, ill. hogy milyen elvárásokat támaszthatnak az autonóm életre vágyó érintett családok, ill. társadalmi csoportok a lokális társadalommal szemben. Kezdeményezés vs. bűntudat. Nyerhető énerő: Szándék Erikson szerint az ebben a fejlődési stádiumban ill. tudatállapotban az ember elkezdi megérteni a körülötte lévő világot, megismeri annak törvényszerűségeit, és megtanulja, hogyan lehet alkalmazkodni amellett, hogy közben saját céljait is meg tudja valósítani. Mindez értelmezhető a városi társadalom, vagy egyes rétegek ill. csoportok alkalmazkodó képességére is. Különösen fontos lehet a valódi polgári lét megerősödése szempontjából az egyéni kezdeményezések, vállalkozások támogatása. Ha az előző stádiumban az akarat ereje volt képes kimozdítani a személyiséget a közömbösség állapotából, akkor most a szándék, mint énerő tartalmat, célt, hivatást adhat a törekvésnek. Teljesítmény vs. kisebbrendűség. Nyerhető énerő: Kompetencia Erikson szerint ideális állapotban az iskola rengeteg lehetőséget nyújt a gyermek számára ahhoz, hogy sikerélményei mellett kialakulhasson egészséges identitástudata és biztonságérzete. Városi kontextusban az iskola szerepét az egész életben aktuális, non-stop tanulás veheti át. A tanulás itt a közügyekben való részvétel lehetőségeinek elsajátítását jelentheti. Ebben fontos szerepet tölthetnek be a város rendezvényei, melyek keretében csaknem mindenki megtalálhatja a közügyekben való részvétel saját képességeinek leginkább megfelelő módját. Ha erre nincs lehetőség, vagy a próbálkozások rendre kudarcot vallanak, 30

31 kisebbrendűségi komplexumok alakulhatnak ki, amik könnyen válthatnak át agresszióba. Fontos szerephez juthat a közügyekben való sikeres részvétel szempontjából a hivatás, a szakszerűség, a hozzáértés, vagyis a kompetencia, ami személyre szóló, természetes szerepet biztosít az érvényesüléshez. Identitás vs. szerepkonfúzió. Nyerhető énerő: Hűség A személyiség-fejlődés következő stádiumában, vagy tudatállapotában az ember sokat foglalkozik azzal, hogy milyennek tűnhet mások szemében, ki is ő valójában, ami megkülönböztetheti a másiktól, és hogy milyen szerepeket tölthet be a világban. A kísérletezés közben szerepkonfúzióra is hajlamos, és kialakulhat egyfajta rivalizálás is a hasonló jellegű szerepeket betöltő egyedek közt. A városok világában ez részben a többi, szomszédos várossal való viszonyban, részben pedig az adott városon belüli városrészek közti szerepmegosztásban juthat kifejezésre. Esztergom esetében az előbbi a Dunakanyar települései közti regionális munkamegosztásban is értelmezhető. Ami az utóbbit illeti, Esztergom identitásának jellegzetes tünete az a mindmáig akut tudatállapot, amit Bánlaky úgy jellemez, hogy négy város, vagy egy. A középkorban az eltérő érdekek, törekvések, kötődések szinte kizárták a társadalmi egységesülést: az esztergomiság egészen a 18. század végéig nem játszott szerepet az itt élő emberek gondolkodásában. Mégis, már ez a korszak is úgy él a későbbi város-emlékezetben, mint a dicsőséges múlt hagyománya. A morfológiailag is eltérő karakterű négy települést: a Királyi Várost (neve szerint Esztergom), a Vízivárost, a Szenttamást és a Szentgyörgymezőt azonban ma sem lehet egységesen kezelni. Hiába őrzi a Várhegy, mint ötödik (de valójában a meghatározó, első) település a magyar államiság bölcsőjének emlékét - miközben a katolikus egyház központja is -, és hiába prímásváros a Viziváros, hiába a Királyi város rangja, és hiába a számos magas szinten oktató intézmény, Esztergom valódi polgárvárossá lenni nem tudott. A jelen kihívásainak való megfelelés ugyanakkor nem gyengítheti az e hagyományok iránti hűséget. Intimitás vs. izoláció. Nyerhető énerő: Szeretet A felnőtt kor feladata, hogy elmélyítse, személyessé és intimmé tegye a lokális identitástudatot. Erikson szerint amennyiben a személyeknek sikerült kialakítani pozitív identitásukat a korábbi szakaszban, készen állnak hosszú távú elköteleződésre másokkal is. Képessé válnak intim vagy kölcsönös kapcsolatok kialakítására (közeli barátságok, szerelmek, házasság), ahol tudatosan hoznak áldozatokat és kompromisszumokat, amiket ezek a kapcsolatok megkívánnak. Amennyiben nem tudják kialakítani ezeket a kapcsolatokat talán a saját igényeik, elvárásaik miatt az izoláció lesz az eredménye. A megfogalmazás kínálja az analóg értelmezést. Ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy Esztergom lokális identitástudatát nem annyira közvetlen, direkt propagandisztikus, vagy ideológiai eszközökkel, hanem közvetett módon: a polgári életforma támogatásával, az egyéni kezdeményezések felkarolásával, az autonóm törekvések támogatásával, és nem utolsó sorban: az épített környezeti örökség megújításával, a város élhetőbbé tételével lehet elősegíteni. Ha az emberek látják, hogy a város értéke és rangja nem csupán elvont történeti kategóriákban, hanem a környezeti minőségében is tetten érhető, akkor eltűnhet a kisvárosi és vidéki jelzők pejoratív szerepe, és Esztergom szerethető hellyé válik. Generativitás vs. stagnálás. Nyerhető énerő: Gondoskodás Erikson szerint ebben az időszakban a legfőbb feladat az, hogyan tudunk hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez, és miben tudunk segíteni az elkövetkező generációknak. Esztergom esetében történelmi sajátosság, egyben nehezen oldható örökség, hogy a szerves fejlődésű, öntudatra ébredő, a modern világban 31

32 is a lokalitás értékeit megőrző helyi társadalommá szerveződés mind a mai napig nem történt meg. Amennyiben sikerülne előre lépni ebben a tekintetben, akkor a város évszázados lemaradást hozna be. De ha ebben az irányban nem sikerül lépéseket tenni, akkor a városban továbbra is a struktúrába nem rendeződő személyes kapcsolatok válnak meghatározóvá. A helyi érdekérvényesítés szinte az informalitásba szorul, kevéssé rendeződik szerkezetiségbe, vagyis a magánérdekek háttérbe szorítják a közérdekek érvényesülését. Ehhez a szakaszhoz kapcsolódik Eriksonnál az életközépi válság életünk újraértékelésének ideje, ami a város életére lefordítva azt jelenti, hogy újra kell gondolni Esztergom társadalmi integrálódásának, Bánlaky kifejezésével élve: összeszervesülésének lehetőségét. Ennek elmaradása, vagy a fejlődés lelassulása a stagnálás érzetét fogja kiváltani, és ez a társadalom éppen azon rétegeinek passzivitását erősíti, amelyek az integráció előmozdítói lehetnének. Erikson szavát használva a politikának gondoskodnia kell a társadalomfejlődés előmozdításáról. Ez újabb helyzetelemzést és önálló tanulmányt igényelne, amibe szociológusokat és felelős politikusokat is be kellene vonni. Esztergom valódi társadalmasulásának előmozdítása nem pártpolitikai kérdés, hanem a város jövőjének záloga. Énintegritás vs. kétségbeesés. Nyerhető énerő: Bölcsesség. Ahogy öregszünk, és fokozatosan nyugdíjassá válunk, csökken a produktivitásunk, és elkezdjük felfedezni az életet egy visszavonult ember szemszögéből. mondja Erikson. A visszatekintés során, ha életünket sikeresnek értékeljük, akkor kifejlődik az én integritásának érzése, míg ha nem látjuk azt produktívnak, amit tettünk, nem értük el életünk céljait, akkor elégedetlenek leszünk és kétségbeesünk, ami gyakran depresszióhoz vezethet. Ez a szakasz akár életkortól függetlenül is felléphet, ha az illető egyén úgy érzi, az élete a végéhez közeledik. írja ugyanitt. Adott helyzetben nem csak az ember, hanem egy közösség, adott esetben egy város is képes lehet a számadásra. Ez a számadás azonban nem csak az élet vége felé, nem csak a visszavonult ember szemszögéből lehet aktuális, hanem bármikor, amikor az én integritása válságba kerül. Különösen igaz ez akkor, ha a várost is hajlandóak vagyunk legalább analóg értelemben személyiségnek tekinteni, ami polgárainak tudatában él. Ebben az esetben nem csak a város vezetőinek, hanem a város múltjáért és jövőjéért is felelősséget érző polgároknak is szembe kell nézniük a valósággal. Az itt élő emberek történet-tudatát azonban nem csak a mindennapokban jelen lévő hagyomány-tudatban, hanem a társadalom-alakulás mélymozgásaiban is egy alapvetően a régmúlt általánosságaiban gyökerező, és éppen ezért jellemzően konzervatív attitűd jellemzi. Ebből a szempontból szélsőséges helyzetekben - veszélyforrásnak számít a nemzeti öntudat mélyrétegeinek egyoldalú exponálása rendezvények, ünnepek, kiadványok stb. keretei közt, miközben háttérbe szorulnak a polgári és európai értékek és normák. Esztergom mai öntudata egy konkrét történetiség felett lebegő, épp ezért megkérdőjelezhetetlen általánosság, amit látszólag csak megőrizni (konzerválni) kell. Az Erikson féle modell 8 olyan értéket ( nyerhető énerőt ) nevez meg, amik úgy tűnik, nem csak a személyiség, hanem egy közösség, így egy város egészének fejlődését meghatározó energiák. Ezek a remény, az akarat, a szándék, a kompetencia, a hűség, a szeretet, a gondoskodás és a bölcsesség, amik nem csupán normatív készségek, hanem egyidejűleg erények, értékek, egyben feladatok, amik további értelmezésre szorulnak. Úgy is tekinthetők, mint a várospolitika alapértékei, céljai, amik megvalósulásra, illetve megvalósításra várnak. Mindegyik olyan készség, aminek állandóan az ellentétével is szembe kell néznie, sőt, éppen csak az ellentétükkel való konfrontációtól várható, hogy a város megérjen megvalósulásukra, amire egyébként potenciálisan hivatott. Ez szolgálná leginkább bizonytalan identitásának helyreállítását. A mo- 32

33 dell tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy a várospolitika és a városfejlesztés nem csupán gazdasági, műszaki, vagy az ellátásra irányuló, tehát alapvetően materiális és mennyiségi jellegű feladat, hanem alapvetően etikai jellegű kötelezettség, az élet teljességének kibontakoztatására irányuló felelősség is. VÁROS-VISELKEDÉSFORMÁK A vonzódás vagy idegenkedés, amelyek következtében egy város társaságát, a vele való mélyebb ismerkedés lehetőségét keressük vagy netán elutasítjuk, sokban emlékeztet arra az érzelmi folyamatra, amely a társas kapcsolatteremtéseink során is motivál minket. Van a városoknak karaktere, ami nem csak a fizikai tényezők által meghatározott, s amely nem feltétlenül esztétikai, és főleg nem csak építészeti. Vannak olyan ismérvei, melyek nyomán - kölcsönhatásban a személyiségünkkel, és egymásra reflektálva - megtaláljuk vele a hangot vagy sem. Az emberi személyiség típusok definiálására számos kísérlet történt, melyek bár bizonyos részletekben nem feltétlenül értenek egyet egymással, de abban közös álláspontot képviselnek, hogy léteznek reprezentáns típusok, amelyeket karakteres személyiségjegyek jellemeznek. Ennek alapján bátorítva érezheti magát egy, a városokkal foglalkozó kutatás, hogy a személyiségelmélet mintái nyomán a településeket is megpróbálja bizonyos főbb karakterjegyek és jellemző viselkedésformák alapján is csoportosítani. Nem tipológiáról van szó, hiszen egy ilyen jellegű elemzés, erősen befolyásoltan a szerző preferenciáitól és saját személyiségi jegyeitől, vitathatatlanul sok szubjektív elemet tartalmaz. Az elemzés azonban eszköz lehet arra, hogy egy adott város jelen esetben Esztergom néhány olyan jellemzőjét is megfogalmazza, amelyben együttesen benne vannak a fizikai környezeti tényezők, a társadalmi adottságok, de más, nehezebben definiálható, mégis érezhetően jelen lévő városi rétegek is. Ha elfogadjuk, hogy a városoknak vannak/lehetnek személyiségjegyei, akkor feltételezhetjük, hogy ezek befolyásolják magatartásformáit, viselkedésmódját, és a vele kölcsönhatásba kerülőkkel, vagyis az odalátogatókkal kialakítható kapcsolatuk milyenségét. Az alábbi elemzés vázát a pszichológiai kutatások főbb emberi viselkedési alaptípusokat meghatározó megállapításai adják, melyeket kísérleti jelleggel adaptálunk a különböző városi viselkedési formák megértése érdekében. Mindemellett, ahogy a személyek esetében feltételezhetően ritkák a tiszta típusok, és a társasági viselkedésformákat a személyiségjegyeken túl erőteljesen befolyásolhatják egyéb tényezők (a társaság összetétele, helyzetek, egyéni hangulati, környezeti adottságok, stb.), úgy a települések esetében is jellemző az interakcionizmus és a különböző típusok együttléte vagy keveredése. Az asszertív viselkedésű Az ismerősség érzetét kelti bennünk, legyen bár szó személyről, tájról vagy városról. Sokszor a nevét sem tudjuk, de hozzánk közelinek érezzük, megnyugtató a jelenléte, visszavágyunk a közelébe. Nem a harsányabb nagytársasági együttlét a lételeme. Introvertált, de ha van közös érdeklődési területünk, meghitt, tartalmas beszélgetésre számíthatunk vele. Nem az attraktivitása, a különlegessége a vonzó, hanem az önazonossága, az ebből fakadó nyugalma. Településeknél ezek azok, amelyekben érezhetően jó lakni, és ennek a nyomai a lakók apró környezetalakító gesztusaiban is megjelennek. Olyan vonzerő ez, melynek a nem ott élők is vágynak legalább ideig-óráig a részesei lenni, kipróbálni az ottaniságot, az odatartozás 33

34 élményét, és ez a helybéliek számára az önmagukba vetett hit, az önbizalom egyik forrása, így az identitásuk része is lehet. Talán mert nem önmagában a hely, vagy a település a vonzó, hanem az, amivé a lakóinak érezhetően tevékeny jelenléte, a kölcsönösség által vált. Az asszertív viselkedésformának azonban nem feltétlen velejárója a fent említett finom visszafogottság. Az extrovertált személyiségek sokoldalúak és nyitottak, meglepő fordulatokkal, váratlan szellemes ötletekkel szórakoztatnak. Tudod, hogy sokszínű változatosságot remélhetsz a társaságukban, és jelenlétükben éppen ezt keresed. Településekre vonatkoztatva ez meglepetésekben, sokszor kontrasztokban gazdag helyet jelent. Nem rejtőzködő, inkább látványos gesztusokban gazdag és magát megmutatni akaró, szerencsés esetben mégsem bazári vagy ízléstelen. Vissza-visszatérsz a társaságába, mert sokarcúsága, környezetének ingergazdagsága, már esetleges ismertsége ellenére is garantált újdonságot, változatosságot jelent. Talán e típus egy elevált fajtájának tekinthető az intellektuálisan erős, művelt társalgó is, akinek az értékei vitathatatlanok, azonban azok csak a szűk kevesek számára befogadhatóak. Esztergom természetében benne rejlik az asszertív viselkedés lehetősége, de a kifejezési eszköztára jelenleg szegényes. Változatos táji adottságainak és egyedi jellemzőkkel rendelkező települési részeinek köszönhetően sokarcú. Azonban személyiségének legszívesebben azt az oldalát mutatja, amelyet a leglátványosabbnak, legvonzóbbnak gondol, és egyszerűbb, de a jellemének finom, rejtett, de nehezebben megfejthető oldalát szégyenlősen elrejti. Nem érezhető az a fajta szilárd éntudat, amelynek az erejét a város és lakói közötti kölcsönhatás, szimbiózis adhatja. Mindez a fizikai környezeti jelekben is tetten érhető. Ahol remek kis utcácskák vannak, vagy kiváló vízparti lehetőségek kínálkoznak, onnan hiányzik leginkább a helyiek már említett környezetalakító, tevékeny jelenléte, az ebben megnyilvánuló szerető belakottságnak a jelei. Pedig lehetne Esztergom egy ápolt és hangulatos, jó-odamenni-és-ott-lenni városka is, hiszen annak számos attribútumával rendelkezik. Az agresszív vagy domináns viselkedésű A megnevezésével ellentétben nem feltétlenül taszító; hiszen a dominanciája sokszor impulzivitással, felfokozott vitalitással is együtt jár. Vonzerejét tehát nem a különböző formában megjelenő belső minőségnek, szellemi/lelki gazdagságának köszönheti. Viselkedésjegyeibe gyakran kellemetlenül belekeveredik a harsányság, amely megfelelő kulturáltság hiánya esetén, az esetleges vulgaritással együtt a társasági kapcsolatteremtés során igazi szűrőt jelent. Talán nem is bánja; hiszen viselkedésével vállaltan ő maga is szelektál. Mégis fókuszpontként működik, amely egy adott társadalmi közegben vonzó, és ettől személye bár sokak számára negatív példaként akár szélesebb körben is érdeklődés tárgya lehet. Társasági központi szerepe nem feltétlenül a személy (vagy hely) karakterének velejárója. A szerep egy tudatos önépítkezés eredménye is lehet, így az is felvállalhatja, akit az adottságai verbális képességei, eredendően megnyerő fellépése nem feltétlenül predesztinálnak rá, viszont vitalitása, belső késztetése, extroveltáltsága alapján vágyik rá. Így gyakori, hogy e személy a központi szerepét mesterségesen maga generálja - ő szervezi a bulit (a fesztivált, a rendezvényt, stb.), adja a lakást, szolgáltatja a helyszínt. Sok szempontból ez egy kiszámítható eredménnyel kecsegtető szerep; jó stratégiával felépíthető, a személyes imázs részévé tehető. 34

35 Vannak városok is, melyeknél érezzük ezt a személyiségi jegyei alapján szinte ösztönös, tolakodóan feltűnni akarást. Mindig megtalálják a maguk közegét, a hozzájuk vonzódó, a bazáriságtól sem idegenkedő, sőt kifejezetten azt kereső társaságot. Gyakori azonban, hogy egyes városok a fent említett módon tudatosan igyekeznek központi társasági szerepre pozícionálni magukat, akár kevéssé megnyerő adottságaik ellenére is. Ma, amikor a városfejlesztés egyik leghatékonyabb kortárs eszközének tekinthető a városbrand megfogalmazása és ennek marketinges eszközökkel történő módszeres felépítése, ez egyáltalán nem elhanyagolható viselkedésforma, kiváltképp azért, mert tanulható, és egy jól megfogalmazott akarat (koncepció) mentén folyamatosan fejleszthető. Mindemellett, éppen azért mert kitalált, mesterségesen felépített, lehetőséget kínál annak eldöntésére is, hogy szélesebb látogatói/fogyasztói körre vagy csak egy, azonos értékrend mentén szerveződő célcsoportra kíván fókuszálni. Külön adottság kell ahhoz, hogy valaki egy társaságban, a számos, központi szerepre igényt tartó többi szereplő között is képes legyen felkelteni és főleg fenntartani mások érdeklődését. A feltűnő öltözködés, a sokat ígérő egyéni külcsín ehhez nem elég. Ma Esztergom egyes részei rendelkeznek az egyéni külsőségek eszközeivel, feltűnőségével. Hírével azok érdeklődését is felkelti, akik nem a - korábbi pontban említett bensőséges-, személyes kapcsolatot keresik, hanem a harsányabb, intenzívebb társasági együttlét valamilyen formáját. A város azonban ma nem honorálja ezt a várakozást. A vonzónak tűnő, látványos külcsínt a Bazilika és környéke képviseli, ami a 19. századi hazafiasság térszervezési, közterületi és építészeti eszközrendszerét alkalmazza. A fenti kor városépítészeti együttesei a mai emberek számára nem feltétlenül esztétikai minőségükben vonzóak, hanem olyan, ma is jól olvasható kódrendszerű kompozícióként, amely a megélni kívánt magasztosság akár katartikus, téri, vizuális és emocionális élményét nyújtják. Esztergom esetében azonban e szempontból egy be nem fejezett, be nem váltott ígéretet találnak. Az ismert történelmi múlt fizikai megélésének, megtapasztalásának vágyott, remélt lelki élménye, a várakozás utáni rácsodálkozás öröme elmarad. Az építészeti együttes nem elég régi ahhoz, hogy archaikus, ősi mivolta révén hitelesnek érezzük; nem teljes és önmagában konzekvens ahhoz, hogy városépítészeti élményt nyújtson; és nem elég modern nyelvezetű, hogy újrakódolt kortársüzenetként megélhető legyen. Manipulatív viselkedésű A manipulatív személy sokszor szerepet játszik, amellyel meg akar felelni valamifajta kívülről érkező elvárásnak is. A már említett impulzív magatartástól, eszközhasználatát tekintve, alapvetően különbözik. Lényétől idegen, mesterkélt a viselkedése. Igazi énjét kevesen ismerik. Erőltetett jókedv, vagy fennkölt pátosz, túlzott intellektualitás, zárkózott merevség Bármelyik szélsőség lehet a megjelenési formája; a lényeg, hogy hamis, felvett vagy túljátszott, aminek oka nem feltétlenül a saját, belső késztetés. Esztergom generációk óta az egyházi és államtörténeti központ-szerep nehéz kötelezettségét hurcolja magával. A város államtörténeti jelentőségét kész tényként kapjuk az iskolai tanulmányaink során, hozzá valamifajta patetikus tartalmat is társítva. Ennek a pátosznak a monumentális építészeti keret látszólag meg is felelhetne, azonban - a fentebb leírtak szerint - abból sok szempontból hiányoznak a katarzis élményét nyújtani tudó elemek és események, leginkább a teljesség érzése. Ez komoly kétségeket ébreszt. Vajon a magasztosság a helyi városlakók szerint is meghatározó része az Esztergomhoz tartozó imázsnak? Része 35

36 az identitástudatuknak is? Vagy a város örökül kapott egy olyan elvárást, és ezzel egy brand -et, amelynek eszmeiségét nem tudja igazán átélni, és mai gesztusokkal képviselni. Vagyis az a fajta manipulatív viselkedés, amely a történelmi jelentőség és előzmények alapján a Bazilika környéki városépítészeti koncepció 19. századi monumentalitásában megfogalmazódott, a város személyiségétől valójában idegen? Szerencsésnek tekinthető, hogy a történelmi örökség és a hozzá kapcsolódó, kimondott vagy kimondatlan nemzeti elvárások maníros, manipulatív viselkedési kényszere még nem nyomta el a város személyiségéhez esetleg jóval közelebb álló, biztos én- és öntudaton alapuló (asszertív) viselkedési formákat. Ugyanakkor erőteljesen érezhető a fentiek között feszülő éles konfliktus a külső elvárásoknak való megfelelni akarás, az amúgy szerethető és vállalható, de a belső indíttatástól, adottságoktól idegen, megtanulandó szerep és a saját, természetes személyiségjegyek közötti ellentmondás miatt. Ennek feloldásához szilárd(abb) önismeret, a város közössége (és nem az ország) által megfogalmazott identitáskép és ezzel összefüggésben egy tudatosan építkező jövőkép kialakítása szükséges. Passzív magatartás Bár a visszahúzódó, magányos és nyilvánosságot kerülő magatartása ellenére lehet valaki szimpatikus, jelen kontextusban a településekre vonatkoztatva a társasági kapcsolatteremtéstől való elzárkózás kedvezőtlen viselkedésmódnak tekinthető. Ma egy utazó, vagy városlátogató a megélhető élményt keresi, amelyhez szükséges a hely nyitottsága, kommunikáció-készsége, magát-megmutatni-akarása. Ha túl elzárt a hely, akkor kirekeszt, látványosan mutatva az odaérkezőnek, hogy az bármennyire is vonzónak találja, nem kíván neki az interakcióra lehetőséget adni, nem teszi számára lehetővé, hogy életének, történéseinek akár csak ideig-óráig is valódi részese legyen. A korábban leírt viselkedésmódok bármelyikével ellentétben Esztergomot egyáltalán nem jellemzi ez a fajta elzárkózás. Jelen kutatás szempontjából tehát irreleváns. A VÁROS MINT REGÉNY Ottlik Géza: Mi a regény c. írása alapján 27 A regény, és vele minden alkotás objektiváció. Hordozó alanya a könyv (a festmény, a kotta, a szobor és az épület anyaga, stb ), ami a tárgyi világ része, de tartalma, vagyis maga az objektiváció (amit a képből kiolvasunk, amit hallunk, ill. amit látunk stb.) csak olvasatában létezik. A város esetében is hasonló a helyzet: hiába van, csak olvasatában valósul meg. Amikor azt kérdezzük, hogy mi a regény, nem a fizikai létére, vagyis a könyvre kérdezünk rá, hanem csak arra, ami benne van. Ha a várost a regényhez, illetve az objektivációkhoz hasonlítjuk, akkor nem az épületekre, a műszaki létesítményekre, de még csak nem is a benne lakókra, a társadalomra gondolunk, hanem arra, amit a benne lakók mindebből megélnek, amit számukra ez a város ténylegesen jelent. Ez a szokatlan nézet tehát a várost, mint szubjektumot próbálja értelmezni. 27 Ottlik Géza: A regényről. In: Próza. Magvető Kiadó, Budapest, 1980 ( oldal). 36

37 A regény-analógia másik oldala az, hogy ebben a szubjektumban a városban élők maguk is benne vannak, vagyis az itt élők, illetve olvasók nem csak a várost, mint fizikai realitást, hanem benne mintegy egymást és önmagukat is olvassák, vagyis ez a város egyéni és kollektív önértelmezési kísérlete. Ha ez az olvasat miként a regény is csak elolvasva jelenik meg csak egy-egy alkalommal tudatosodik, mint egy vers, zenemű, vagy festmény, akkor akár jelenésről is beszélhetnénk. De a valóságban ez a jelenés látens módon non-stop benne él, jelen van a tudatunk háttér-rétegeiben, és ellentétben a regénnyel nem lehet letenni, legfeljebb jelenlétének intenzitása változhat. A másik különbség az, hogy a várost, illetve a bennünk élő kép-regényt az élet állandóan tovább írja, így maga az olvasat is változhat. A különbségek ellenére mégis hasznos lehet, ha megpróbáljuk az analógiát közvetlenül Ottlik Géza Mi a regény c. esszéje nyomán elemezni. Azt hiszem, vagy azt szeretném hinni, hogy amit igazán regénynek nevezhetünk, abba nem lehet behatolni nem-regényírói eszközökkel. Persze, neki-nekimehetünk azért kívülről. Azt szokták kérdezni, miről szól egy regény. El kell olvasni, feleli rá E. M. Forster, semmi más módon nem lehet megtudni. A regény maga mondja el, hogy miről szól. És körülbelül azt mondja, hogy ő nem mondani akar valamit, hanem lenni akar valami. írja Ottlik Géza. Ez a megállapítás a városra is alkalmazható: el kell olvasni, vagyis élni kell vele és benne. A város is maga mondja el, hogy miről szól, és azt mondja, hogy nem mondani akar valamit, hanem ő is lenni akar valami. Az emberi környezet, ha jelentését nem redukáljuk a vele foglalkozó különböző szaktudományokra, akkor mindenekelőtt van, vagy legalább is lenni szeretne bennünk. A regénnyel szemben, ami mint irodalmi műfaj viszonylag új keletű, a környezet ősidők óta van sőt nem csak van, hanem mi is belőle lettünk, és így kerültünk vele kölcsönhatásba. Ottlik a regényről mondja, hogy nem aktuálisan létező, hanem létrejövő; nem zárt, kész valami, hanem szakadatlanul készülő, a nyelv, a fogalmi hálózatunk számára keletkező. ami szó szerint igaz az emberi környezetre is. Túlságosan hozzászoktunk, hogy a környezet lezárt, kész képződmény, pedig tudjuk, hogy a róla alkotott képünk is él, mozog, és állandóan tart valahová. Az író szerint A költő nem érti az életet, és éppen azért ír, hogy az írással, mint tettel megértse." Az emberi környezet esetében az írók és az olvasók is mi magunk vagyunk, de csak a természettel, a társadalommal és a történelemmel, mint társszerzővel együtt. És amikor építünk, valójában mi is szeretnénk közben megérteni az életet és a környezetet, amiből vétettünk, és aminek rendjébe nem csak építéskor, hanem olvasáskor, vagyis a használat során is beavatkozunk. Ottlik szerint a valóságot éppen úgy nem tudjuk közvetlenül megfogni, mint a fizikus. És ahogy ő modelleket szerkeszt, melyekkel a természeti világ struktúráját igyekszik meglelni és imitálni, mi is összefüggést, rendet, mintát keresünk a valóságról készített jeleink, leképezéseink óriási gyűjteményében. Ezért okosabban teszszük, ha nem egyféle, vagy kétféle valóságról, hanem sokféle valóságról beszélünk: ezeket a valóság modelljeinek nevezhetnénk. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy nem egy lezárt, kész valóságfogalomról van szó, hanem nyitott, táguló, önmagát a számbavevése minden mozdulatával rögtön szaporító, szakadatlan készülő, keletkező valóságról. Ottlik a regény olvasatait hol nézeteknek, hol modelleknek nevezi, és négy ilyet nevez meg. Az első a közvetlen nézet, ami nagyjából a regény cselekményét, környezetét és a szereplőket jelenti, és sokunkkal elhiteti, hogy ez a valóság. Ez azonban optikai csalódás, mert elfelejtjük, hogy ezek csak nevek, amit a 37

38 képzelet öltöztet fel valósnak tűnő ruhákkal. Ez megfelel annak, ahogyan a hétköznapok során mi érzékeljük, olvassuk, és használjuk környezetünket. A regény következő, második rétege arra hívja fel a figyelmünket, hogy a cselekmény stb. hátterében tulajdonképpen az író személyéről van szó, és mindaz, ami az első rétegben feltűnt, csak az ő fantáziájában létezik, vagyis szubjektív kép. Ez megfelel annak a felismerésnek, hogy a város is, ahol nap mint nap járunk, valójában saját közérzetünket és emlékeinket tükrözi vissza, vagyis kialakul az a benyomásunk, hogy a világ olyan, mint amilyennek én látom. Ez még mindig egy túl közeli nézet, ezért Ottlik harmadik regény-modellje egyfajta távolnézet : amikor már nem a cselekményről, de nem is az én szubjektív benyomásomról van szó, hanem arról, amit a regényben a stílus, a szöveg költőisége, valamint eszmei világa képvisel. Ez a mi valóság-modellünkben talán a város hangulatának, művészi arculatának, ezeréves történetét megtestesítő városépítészeti világának felel meg. Végül a regény negyedik olvasatában Ottlik szerint meg kell, hogy jelenjen egyfajta világkép, az élethez és a világ egészéhez való viszony is. A mi olvasatunkban ez az a réteg, ami talán ahhoz áll a legközelebb, amit a hely szellemének is nevezünk. Ez a lokalitásban feltáruló univerzum teljessége. Vagy, hogy visszacsatoljunk eredeti fogalmunkhoz: ez a város identitása. Ottlik regény-elméletének fontos meglátása, hogy ezek az olvasatok, rétegek, vagy modellek nem elkülönülten jelennek meg, hanem egymásba fonódva, ellentmondásaikkal együtt is egymást kiegészítve és gazdagítva íródnak. Éppen ez a többszólamúság az, ami végül a várost is egyfajta művészi alkotássá teheti. A város azonban mindig egy olyan regény marad, ami egyszerre létezik a fizikai világban, és az ott élők tudatában. A város nyitott könyv, amit mindenki olvashat, de más az ott élők, és más a külső szemlélő olvasata. Ám szemben a regénnyel, amit írója kénytelen befejezni, a város történelmi képződmény, amit generációk hosszú sora hozott létre, és ami várhatóan tovább épül. Írói azonban most már mi magunk vagyunk. Ezért is fontos, hogy tisztába legyünk a város identitásával, és a hely szellemével, amit meg kell őrizni mert ha ez nem sikerül, akkor az már nem az a város lesz, amiről ma beszélünk. A VÁROS MINT SZÍNHÁZ A színpad, a nézőtér és a dráma szerepének kitágítása A város, mint regény analógiája felveti a dráma-, illetve a színház-hasonlatot is, hiszen a regénnyel szemben itt sokkal aktívabban veszünk részt a cselekményben. A város közterületei, de főleg terei, kilátóhelyei valóban színpadnak is tekinthetők, ahonnan a város, mint látvány és cselekmény élvezhető. Ez már nem is annyira analógia, mint inkább hasonlat, hiszen közvetlen megfelelés is található a két jelenség között. A hasonlatban rejlő értelmezési lehetőségeket azonban csak akkor tudjuk kihasználni, ha a színház, illetve a színpad fogalmát kitágítjuk. Egy olyan színházat kell elképzelnünk, ahol nem csak a nézőtéren ülhetünk, vagyis nem csak hallgatjuk, nézzük, vagy olvassuk a darabot, hanem felmehetünk a színpadra, sőt: részt is vehetünk a darabban, csinálhatjuk, írhatjuk, vagy játszhatjuk a magunk módján. A városban nem csak a hagyományos értelemben vett terek, teraszok és kilátóhelyek tekinthetők színpadnak, hanem mindenek előtt az utcák, amik keskeny, és hosszúkás terek arról nem is beszélve, hogy a két kategória közt számtalan átmenet létezik. Az utcák és a terek szinte a regény fejezeteit képviselik, ahol minden fejezet egy történet, mindegyiknek van eleje és vége, mindkét pont megfeleltethető egy térnek is, és mindegyik sajátos arculatot és hangulatot képvisel. Ugyanakkor az utcák és terek folytonos rendszert képeznek: a színházi előadás non-stop természetű, jóllehet a különböző helyeken egymástól nagyon is eltérő darabokat játszhatnak. Az utcák díszleteihez nem csak az épületek arculata, hanem a települési táj, a növényzet, az égbolt, az ott élő emberek, öltözködésük és viselkedésük, az üzletek, a jelek és reklámok sokasága stb. is hozzá tartoznak. Az utcák jelentőségét e sokféleségben az adja meg, hogy a mindenkori közélet 38

39 keretei is, a város nonstop, nyilvános előadásainak, vagyis az életének a színterei. Nem közhely, amit Shakespeare mond a Lear királyban, hogy Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: s mindenkit sok szerep vár életében 28. Peter Brook Üres tér c. könyve pl. így kezdődik: Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék. 29 Ehhez azonban hozzátehetjük, hogy ebben a színházban nem csak színész, hanem néző, rendező, díszlettervező, sőt: dramaturg is lehetünk egy személyben. Hiszen az utcán felállhatok a helyemről, felmehetek a színpadra, elvegyülhetek a színészekkel, néha magam is szerepet játszhatok, de lehetek csak flanőr, és ha elfáradok, le is ülhetek. A színfalak pedig kitágulnak, és átalakulnak a települési táj díszleteivé. Hosszúkás, és változó térfalak közt folytatódik az interaktív előadás. Nem véletlen, hogy a reneszánsz idején a színházak típus-díszletei utcákat modelleztek, amiket a mindenkori történet karakteréhez választottak ahogy ezt Sebastiano Serlino 1537-ból származó tervei is mutatják 30. A tragikus színpadon nagy emberek gazdag házait kell megjeleníteni, hiszen a tragédiák előkelő, híres emberekkel esnek meg. Itt minden épület befejezett egész, önálló műalkotás, minden rendezett, jól ápolt és tiszta. A komikus színpadnak köznapi, egyszerű emberek városát kell ábrázolnia, aminek elmaradhatatlan kelléke a fogadó és a templom, és aminek düledező tornyán már gyökeret ver a gaz, az egyik sarokban pedig egy kupleráj üzemel. Itt mintha az előbbi épületek kicsit lerobbant, félig romos, a polgári élet szabadosságát tükröző változatát látnánk. A szatirikus színpadon pedig nincsenek is épületek, legfeljebb egy kunyhó, mert itt vidéki, rusztikusan élő emberek élnek, és a színpadot fák, kövek, dombok, virágok és források díszítik. A barokk centralizmus korában különösen fontos szerepet töltöttek be a nagyvonalú és teátrális építészeti együttesek. Ez egyrészt megfelelt a hatalom reprezentációs igényeinek, másrészt kifejezésre juttatták, hogy az abszolút hatalommal rendelkező fejedelem igényt tart a tér ellenőrzésére. Emellett azonban fokozódó mértékben szerezhetnek polgárjogot az élet profán, hétköznapi életformái is, amelyek nem annyira alacsonyabb rendűek, mint inkább egyszerűen: mások, és végtelenül sokfélék, és közöttük szabadon lehet választani. Érdemes lenne végiggondolni, hogy egy mai kisváros életében mik lehetnének azok a jellegzetes díszletek, valós eseményterek, amik lehetőséget adnának a mai élet kibontakozódására. Ma talán a reprezentációs jellegű díszterekre van a legkisebb kereslet. Ezzel szemben keressük azokat az utcákat és tereket, ahol szívesen sétálnánk, ahol van egy jó kis kocsma, vagy ahol árnyas fasorok alatt és diszkrét megvilágításban szívesen üldögélnének a szerelmespárok, vagy a magányos öregek stb. Érdemes lenne egyszer összeállítani a város szerethető helyeinek ( pattern -jeinek) tipológiáját, ahol az emberek szívesen élnek. A színházi analógiához tartozik a performativitás fogalma is. Az angol perform azt jelenti, hogy egy zenei művet, drámai szerepet vagy egy táncot előadni, eljátszani, amit Peter Brook az építészetre vonatkoztatott. Az utcán azonban több, egymást követő épület adja elő magát és ezzel mintegy utcát játszanak. De a legtöbb utca inkább előadódik, vagyis inkább a fejlődés során alakul, mintsem tudatos alakítás 28 Az alábbi elemzés felhasználja a szerző 2016 március 17-én a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián tartott székfoglaló előadásának szövegét, ami a Magyar Építőművészet 2016/3. számában jelent meg Promenadológia a séta költészete az urbanisztikában címen. 29 Peter Brook: Az üres tér. Európa Könyvkiadó 1999, ford. Koós Anna, 5. oldal 30 l. in: Promenadológia a séta költészete az urbanisztikában. Magyar Építőművészet 2016/3. p

40 tárgya lenne. Az építészet, és vele az utca eszerint nem is annyira megfagyott zene, mint inkább megfagyott performansz, amit az előadás, vagyis a végigjárás során mintegy kiolvasztunk fagyott állapotából. Az utcán járás élménye egy több tételből álló zenei műhöz is hasonlítható, amit csak az előadás során, időben kibontva lehet élvezni. Az utca tehát nem egy nyitott csatorna, amiben járművek, és emberek folydogálnak, hanem olyan eleven, élő, pulzáló térfolyam, ami szakaszokra: felvonásokra, eseményterekre bomlik. A holt, a szent, a nyers és a közvetlen színház A város és a színház analógiája nem zárja ki, sőt: feltételezi a beavatkozás lehetőségét. Figyelemre méltó a rendezés szava, amit a színházművészet és a településtervezés is használ. Ennek jogán érdekes következtetések vonhatók le Peter Brook színházelméletének analóg értelmezésével, ami szerint négyféle színház van: a holt színház, a szent színház, a nyers színház és a közvetlen színház 31. A holt színházat a legkönnyebb felismerni: a nézőtér üres. Analóg értelemben ez azoknak a városrészeknek feleltethető meg, amelyek a tervezés során esetleg jó színházként indultak, de a valóságban hamar kihűltek: az utcák és terek üresek. Ma már holt városrészek, jóllehet egykor politikai, ideológiai vagy/és építészeti szándékok lázában, egy boldogabb, szebb jövő jegyében, vagy egy kor narcisztikus önelégültségének árnyékában születtek. A szent színház és vele a szent város eredetileg rítusokból jött létre, de ezek a rítusok vagy elvesztek, kiüresedtek, vagy siralmas állapotba kerültek 32. Sok ilyen szent városrészünk, együttesünk van, amik csak bizonyos alkalmakkor telnek meg élettel, de az év legnagyobb részében üresek. Különösen figyelemre méltóak barokkos reprezentációs tereink, amik egy ideológia önelégült emlékművei, de emberi tartózkodásra alkalmatlanok. Ezek után a nyers színház, és vele a közönséges, a színes, élő, eleven, mozgalmas, harsány város még mindig a legelfogadhatóbb változat. Mert ez a zaj, a színek, a szagok és a reklámok színháza, a látványoké, az őszinte és mindennapi örömöké. Természeténél fogva ellentéte a szent városnak és mindenféle reprezentációnak. Ami pedig a közvetlen színházat illeti, Peter Brook egy olyan ideális színházról beszél, ami a téma, a darab, a rendező, a színész, a díszlet- és jelmeztervezés, a világítás stb. párbeszédéből alakul ki vagyis egy folyamat eredménye. A közvetlen város is egy folyamat: a történelem, a helyi kultúra, a döntéshozók, a résztvevők, építők, a lakosok és a sétálók párbeszédének eredménye kellene, hogy legyen. Ezért nem lehet elvárni egy máról holnapra tervezett és megépített városrészről, hogy olyan legyen, mint egy régi. Ami pedig a díszleteket illeti, azok a mindennapi élet fizikai kereteihez, leginkább a patternek -hez hasonlíthatók. Peter Brook szerint a rendezői és analóg értelemben a településrendezői gondolkodáshoz hozzátartozik a negyedik dimenzió, az idő is: nem színpadi festményt, hanem eleven, mozgó képeket kellene alkotni. A jó díszlettervező elképzelése csak lépésről lépésre, fokozatosan ölt formát, mert együtt halad a rendezővel. A közvetlen város is talán elsősorban az, amit az utca kíván, aminek díszleteit csak tér-időben lehet kibontani; a fák pl. csak idővel nőnek meg, és töltik be szerepüket, az utca berendezése pedig időről-időre változhat is. A könyv végén a szerző egy egyszerű egyenletet állít fel: közvetlen színház = Rra. A jó színház a repetition (R), a representation (r) és az assistance (a) egysége. A repetition, vagyis az ismétlés veszélye az, hogy utánzássá válik, vagyis tagadja az élőt mégis nélkülözhetetlen. A környezet alakításában a patternek-nek alapvető szerepük lehet, de a tipizálásnak, a mechanikus ismétlésnek, a klónozásnak nincs helye. Az ellentmondásra a representation adja meg a választ: a bemutatás inkább megjelenítés legyen, amikor a tradíció nem másolássá, hanem újraértelmezéssé válik. Ez minden valódi színházi produkció lényege. Végül az assistance szó a francia nyelvben a közönségre, a nézőkre is utal: a rendező vagyis a várostervező a nézőket: 31 l. Peter Brook id. könyvét, ami lényegében a négyféle színház kritikájáról és elméletéről szól. 32 Azért nem értjük meg a katarzist, mert azonossá vált egyfajta érzelmi gőzfürdővel. Azért nem értjük meg a tragédiát, mert összekeveredett a hősök hősködésével. Mágiát akarunk, de összekeverjük a hókuszpókusszal, és reménytelenül összekeverjük a szerelmet a nemiséggel, a szépséget az esztétizálással. ( id. mű 134. old.) 40

41 a lakókat képviseli, nekik asszisztál. Mert ha így van, akkor.. a szemek, a nézőpontok, a vágyak, az összpontosított figyelem asszisztálásával valóban megjelenítés lesz az ismétlésből. 33 Peter Brook modellje elgondolkoztató analógiáját adja annak a településtervezési szakmának, ami sokszor elfelejti, hogy a feladata nem merül ki a szabályozásban, hanem részt kellene vállalnia a lakossággal való párbeszédben és a megvalósításban. Az úton-lét tere Az utca a térhez hasonlóan nem csak potenciális látvány, mert számunkra minden esetben lineáris eseményterek láncolata is, aminek dramaturgiája van. Ezzel a város mint színház hasonlata közel kerül a város mint dráma, vagy regény analógiához is. Bárhol és bármilyen közegben is követünk egy mozgásirányt, számunkra az minden esetben a környezet időbeli kifejlésével, kibomlásával, vagyis mintegy a tér szubjektív megvalósulásával jár. Ehhez már csak Gaston Bachelard megállapítását kell hozzátennünk, miszerint a tér arra való, hogy megszámlálhatatlan bugyraiban összesűrítve őrizze az időt 34. A terhelt történelmi időt is. Az ünnep feladata pedig, hogy békévé oldja az emlékezést 35 Fontos leszögezni, hogy az utca nem különíthető el sem az ott élő és rajta sétáló emberektől, sem a megfigyelőtől, aki velük együtt sétál. Ezt a tériséget úgy is nevezhetjük, hogy AZ ÚTON LÉT TERE. Az utca mindenek előtt a települési táj része, amiben benne vagyunk mi is vagy fordítva: mert a valóság nem önmagában, abszolút módon létezik, hanem az észleletben., vagyis a táj látványa elménk teremtő aktusa 36. A terep, a táj, a beépítés, a természetes és épített térfalak mozdulatai, hajlatai a természet egyfajta körtánca, amibe a végigjárás során mi is bekapcsolódunk: Hol kitágul a tér, hol összezsugorodik, hol kicsavarodik, hol önmagára göngyölődik, hol magába szippant, hol eltaszít és bebetonoz saját nézőpontomba. 37 és akkor a látványban mozgó emberekről még nem is beszéltünk. Talán ez az, ami a legközelebb áll Ottlik a világ egészére nyitott modelljéhez, ahol szabadon mozgunk ide-oda a modellek szövedékében, és átéljük, hogy ez az élet tere. Ha a várost utcák és terek non-stop közösségének tekintjük, akkor minden egyes utca és tér valójában magának a városnak a reprezentánsa. Ekkor már van esély arra, hogy valódi regény, novella, elbeszélés, vagy dráma is keletkezzék ami a város esetében megfelelhet a lokalitásban feláruló univerzum teljességének. A város, mint színház hasonlat csak úgy aknázható ki, ha a közterületek szerepét nem redukáljuk a járműközlekedésre, sőt: a városon belül azt kifejezetten problematikusnak tartjuk. Az utca és a tér alapvetően a város nyilvános élettere, ahol a lokális identitástudat elemei nem csak összesűrűsödnek, hanem folytonosságuk révén a közösségi lét tartó edényei, vagy maradjunk az eredeti hasonlatnál: színterei lehetnek. Ez a gondolatsor a közterületek fenntartásának, berendezésének, üzemeltetésének, használatának és fejlesztésének tervezéséhez nyújt új szempontokat. Az elemzések során ki kell emelni néhány jelentős, az emberek által rendszeresen igénybe vett útvonalat, és azokat promenadológia eszközeivel elemezni. A kritikai értékelés során ki kell mutatni, hogy mik azok a semleges, üres, vagy esetleg bántó útszakaszok és helyek, amik megszakítják a folyamatosságot, vagy lerontják az utca egészének hangulatát és értékét. A kutatásnak azokat a sértett, frusztrált vagy elgyötört eseménytereket kell feltárni és elemezni, amikben a városi élet naponként ismétlődő történései jelennek 33 id. mű oldala. 34 Gaston Bachelard: The Poetics of Space transl. by Maria Jolas. Boston, Beacon Press, József Attila: A Dunánál c. versének végéről 36 Lucius Burckhardt: Warum ist Landschaft schön? Die Spaziergangswissenschaft (Martin Schmitz Verlag Berlin, 2006, old.) 37 Szabó Zsigmond megfogalmazása a Tér és művészet c. írásában (Világosság, /3) 41

42 meg, és amiket valami - nevezhetjük a vizuális identitást zavaró tényezőknek - állandóan megzavar, vagy megkeserít. A promenadológia annyiban hasznos megközelítése a városnak, hogy ráirányítja a figyelmet a terület és az egyes épületek léptéke között a környezet valós, napi gyakorisággal megélt morfológiai egységeire: az utcák és a két oldalukon szerveződő építmények lineáris, folytonos természetű világára. A város mint színház analógiához tartozóan kell felvetni a térképkultúra jelenleg siralmas helyzetét. A szép térkép hozzá tartozik a mentális városképhez, és segíti az emberek tér-érzékelését. A városmodell pedig nem csak az iskolai földrajzoktatás, hanem a közösségi diskurzusok, valamint az idegenforgalmi tájékoztatás céljait is szolgálja. Egyre több európai városban létezik már egy nagyobb léptékű városmodell, ami nyilvános helyen bármikor megtekinthető. Lehet, hogy erre a célra a városközpont valamelyik jelenleg használaton kívüli épülete is számításba jöhet, de igazi, valószínűleg népszerű városi látványosság lehetne egy szabadtéri városmodell is amire külföldi példákat is ismerünk. Nem lego-városra gondolunk, ami már sok helyen létezik a világban, hanem olyan léptékű és minőségű modellre, amilyen Polónyi Károly idejében készült Budapest történelmi központjára, és amelyik ma is megtekinthető. A VÁROS MINT PATTERN -EK ÖSSZESSÉGE Környezetminták (pattern language) Christopher Alexander szerint életünk születéstől halálig és felkeléstől elalvásig jól leírható szerepek és dramaturgiai keretek ősképei, archetípusai, ill. azok konkrét változatai közt folyik 38. Ezeket a kereteket patternek-nek nevezte el. A pattern nehezen lefordítható szó; eredetileg mintát, sablont, motívumot, rendszert jelent, magyarul talán környezetmintá-t lehetne mondani. A megfigyelés alapja az, hogy napjaink szerepek egymásutánjából épülnek fel, és e szerepek sikeres eljátszásához megfelelő építészeti keretekre, vagyis díszletekre van szükségünk. Kerényi Károly szerint a görög istenek, mint az ősképek, minták szoborerdeje nagyon közel állnak ahhoz, amit Platon ideáknak nevezett. 39 Ennek megfelelően a patternek is tekinthetők olyan ideáknak, amikben környezetünk mintegy részesedik. Mert önmagában a pattern csak egy fogalom, aminek konkrét változatait, megoldásait csak a mindenkori helyi társadalom és kultúra teremtheti meg; ezek válnak tradicionális, ismétlődő alakzatokká. A minta és a konkrét változatok közti viszony emlékeztet a jungi arche-típus és a szimbólum viszonyára. Eszerint minden valóságos, konkrét környezetminta csupán egy-egy pattern kulturálisan determinált változata, vagyis szimbóluma. Peter Brook szóhasználatával fontos a szimbólumok bemutatása; erre utal a representation szóval, aminek lényege a megjelenítés. A patternekben környezetünk tradicionális alapszavai öltenek testet. A lokális környezetminták felismerése, gyűjtése igen hálás pedagógiai lehetőség, ami sok tekintetben párhuzamba állítható a népdal-gyűjtéssel, és már az alsófokú oktatásban is helye lenne. Az egyes környezetminták dramaturgiai szerepére utal az a tény is, hogy minden esetben valamilyen feszültség vagy probléma feloldásáról van szó. Ilyen ismétlődő helyzetnek tekinthető pl. maga az otthon, de az otthon elhagyása, vagy a hazaérkezés is, a magán- és közösségi szféra határhelyzetének kezelése, illetve a konfliktus feloldása, a találkozás vagy az elválás, a várakozás stb., és így többek közt a séta, az ődöngés is. Nem mindegy, hogy ezek az események milyen díszletek között, és mennyire szerencsés dramaturgia szerint zajlanak le. Karin Jormakka egyenesen mindennapi ritusainkról beszél 40, és kimutatja, hogy ezek zömének szakrális eredete is lehet. A környezetlélektan, és ezen belül is elsősorban a humanisztikus földrajz a helyhez kötő- 38 Christopher Alexander: Pattern Language. Oxford University Press, New York, Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón vallás. Magvető Könyvkiadó Budapest, 1984, 113. oldal 40 Kari Jormakka: Heimlich Manoeuvres Rituals in Architectural Form. Hochschule für Architektur und Bauwesen, Weimar Universität

43 dés pozitív élményét az élet naponta ismétlődő, megszokott helyzeteinek biztonsági hálójával hozza öszszefüggésbe. Az ismétlődő térszituációkra utalva D. Seamon egyenesen tér-balettről (space ballet) beszél 41, amiben Alexander patternjei is nyilván fontos szerepet játszanak. A patterneket nem lehet kitalálni, megtervezni, hanem csupán észrevenni, fölfedezni, tudatosítani. Ezek a kultúra ősi, szinte génjeinkbe ivódó lokális környezeti archetípusai, a települések eleven építőkockái: mindennapi életünk keretei. Alexander szerint a tervezőnek úgy kellene kezelni őket, mintha egy személyben dramaturg, rendező és díszlettervező lenne; hiszen a patternekben ébredéstől elalvásig folyton változó szerepeink öltenek testet. Ha sikerülne e patterneket meghatározni és számtalan változataiban a változatlan magot, az archetípust megtalálni, rendelkezésünkre állna egy egyedülálló gyűjtemény. Ez a gyűjtemény olyan lenne, mint egy sajátos nyelv szótára. Minden jellegzetesen ismétlődő helyzetre lenne egy-egy szavunk, vagyis patternünk. És ha tudnánk, hogy miként lehet e szavakat értelmes mondatokká fűzni, vagyis ha ismernénk a környezetminták nyelvtanát, akkor a tervezés olyan lenne, mint az élő beszéd. Ezt a beszédet mindenki értené, és használni is tudná, hiszen a kultúrával együtt sajátítja el. Nem szakmai zsargon, elidegenedett formalizmus; hanem Alexander szerint maga a névtelen minőség a tiszta forrás. A Ch. Alexander Pattern Language-ében felsorolt mintegy 253 környezetminta közül a példa kedvéért most csak az egyik legismertebbre szeretnénk utalni, aminek A bejárat a neve. A bejáratok, amik az utcának is szerves részei, fontos lélektani szerepet töltenek be mindennapi életünkben: az otthon elhagyásának, majd a hazatérésnek a keretei a belső, biztonságos és a külső, idegen világ határmezsgyéjén. Összekötnek, de egyben el is választanak: emlékeztetnek az ókori kétarcú Janus szerepére, aki mindig két világ határán áll, és ezzel az átmeneti terek védnöke. Nem csoda, hogy a bejárat építészeti megformálása mindig közvetlen kapcsolatban van azzal a kultúrával, ahol kialakul. Csak össze kell hasonlítani a tradicionális iszlám városok zárt kaputípusát ugyanennek nyitott andalúziai változatával, vagy a magyar kisvárosok zártsorú portáinak még őstermelésre utaló nedves kapuját a székely kapuval, vagy az emeletes városi bérházak bejárataival. De ugyanígy elemezhetnénk a kerítéseket, az udvarokat és a kerteket stb. is, amelyek mind egy-egy archetípus kulturális változói. A városkép, a térkép és az útleírások mellett a patterneknek is megvan a maguk kultúrtörténete. A pattern fogalmát e tanulmány keretében nem annyira a megszokott tematika (ajtók, ablakok, kapuk, kémények stb. ) szerint kellene értelmezni, mint ahogy azt több korábbi Esztergommal foglalkozó arculati leírás már megtette. Jelen összefüggések közt kifejezetten település-morfológiai szempontból értelmezhető környezetmintákról kellene beszélni. Ilyenek lehetnek az eltérő, de sajátos mintákat (patterneket) képviselő városrészek jellemző települési szövetei, telekrendszerek, beépítési formák, utcák, útelágazások, utcasarkok, terek, teresedések stb. A korábbi elemzések talán kevésbé figyeltek fel az egyes városrészek sajátos utca- és térszituációira, amik viszont a térség arculatához szervesen hozzátartoznak. Ezeket A város mint színház analógia értelmezése során már érintettük, és egy tudatos városrehabilitáció tárgyát kellene, hogy képezzék. Érdemes megvizsgálni és értelmezni a város egyes részeit abból a szempontból is, hogy a történelmi folyamatok sajátos alakulásának eredményeképpen hol és miért torzultak el ezek a minták, hol tépődött fel a tradicionális települési szövet anélkül, hogy a szerves fejlődés eredményeképpen integrált új egész jöhetett volna létre. Ugyanígy megvizsgálandó, hogy a használat, vagy a fejlődés során hol, és mi változott meg, ami szövetidegen sejtburjánzásokhoz vezetett. Ennek egyik ismert példája a Királyi város keskeny, de mélységében helyenként 100 métert is meghaladó teleksorai, amik az idők folyamán spontán 41 A fogalmat D. Seamon: Creativity: Center and Horizon c. írására hivatkozva Dull Andrea említi Vannak vidékek legbelül c. tanulmányában. 43

44 módon, balkáni kavalkádként hasznosultak ahelyett, hogy a polgári fejlődés nyomán kialakuló telekérték a térség racionális besűrűsödéséhez, és ezzel a városiasodáshoz vezethetett volna. Az elemzésnek rá kellene mutatni arra, hogy miért konzerválódtak a normális fejlődéshez képest elmaradottabb térbeli-szerkezeti struktúrák: hol és miért állt meg az idő, és ennek következőben hogyan és miben rekedt meg a fejlődés, miért akadt meg ez a folyamat, és annak mi lett az eredménye? Ez a közelítés a városszerkezet történelmi jellegű, kritikai olvasatának is tekinthető. A kutatás ezzel akaratlanul is egy újabb analógiát emel be az elemzésbe: az élő szervezet modelljét, amit csak azért nem az analógiákról szóló fejezetben tárgyalunk, mert tárgya közvetlenül a térszerkezet szervetlen, spontán átalakulása, és nem elsősorban annak tudati tükröződése. Az úton lét terei és a patternek közt az a különbség, hogy míg a promenadológiai szemlélet a települési tájat a maga lineáris folytonosságában ragadja meg és írja le, addig a környzetminták ismétlődő téri achetípusokat neveznek meg. Az első inkább dinamikus, a másik inkább statikus jellegű élmény. Mindkettő felfedezésére és tudatosítására szükség van, hiszen az utcák ismétlődő mintákból szövődnek össze, és a patternek is csak téri folytonosságukban értelmezhetők. 44

45 3.1.4 VÁROS OLVASATOK A város és a regény analógiája arra a meglátásra épül, hogy városban élni annyit tesz, mint részt venni egy non stop, interaktív előadásban, ami a természeti és épített környezet sajátos, egyszeri, másutt megismételhetetlen tér-idő dimenziójában zajlik. Itt utalhatunk a város, mint színház analógiájára is, amihez ez az olvasat is kapcsolódhat. A darab szerzői a történelem, és az idők során kialakult kultúra, az olvasók, vagy nézők, mi magunk vagyunk akik egyidejűleg e kultúrát használjuk és tovább-építjük, a regényt tovább-írjuk, és olvassuk. Az eredmény : maga a város, de nem önmagában, hanem velünk együtt. A négy modell, amit Ottlik felvázol, számunkra tehát elsősorban tudati jellegű, hordozó alanyai pedig azok az élő, eleven szubjektumok, akikben sokféle fénytöréssel a város is visszatükröződik. Ennek megfelelően inkább a város olvasatairól, mint magáról a városról tudunk csak beszélni. Ezekben az olvasatokban benne vannak az olvasók is, ugyanúgy, mint a regényekben, amik csak azokban és akkor kelnek éltre, akik illetve amikor olvassák. Ez az értelmezés elkerüli a direkt megfeleltetés buktatóit, és kihasználja az analógia-képzés legnagyobb előnyét, hogy t.i. többféle olvasat is lehetséges: a városban egyidejűleg több, egymástól független személyiség lakozhat, amiket önálló RÉTEGEKNEK is tekinthetünk. Az alábbi felsorolás sem kívánja lezárni az olvasás folyamatát, sőt, arra kíván késztetni, hogy további olvasatokat fedezzünk fel, amik mint újabb réteg-felvételek ugyanarról a tájról, mélyíthetik ismereteinket, de új ellentmondásokra, problémákra is fényt deríthetnek. A VÁROS MINT LABIRINTUS Nem csak az új városlakókban alakulhat ki ideiglenesen, vagy időnként visszatérőn egy olyan kép, ami fenyegető jellegű, mert áttekinthetetlen, és előre nem látható veszélyeket, buktatókat tartalmazhat, és kudarcokkal fenyeget. Ez általában inkább a nagyvárosi lét ismert sajátossága, ami elől csak befelé van menekülés. Esztergom esetében ennek kisebb az esélye, de bárkivel előfordulhat, hogy egy időre ellenségesen, vagy legalább is kiszolgáltatottan nézzen környezetére. Ezért is nevezi Ottlik ezt a réteget találóan katasztrófa-nézetnek: a város egy folyton áramló, váratlan eseményekkel terhelt labirintussá válhat. Ugyanakkor jó, ha a város megtart valamit ebből a soha-ki-nem-ismerhetőségből, ahol azért mindig lehet számítani valami meglepetésre. Nem túlságosan stimulálók a rendezett városok, ahol minden egyenes, áttekinthető, ahol nem érheti meglepetés az embert. A labirintus nem csak veszély, ami elnyeléssel fenyeget, hanem esély is, hogy közelebb kerülhessünk saját lényünk magjához. A város egy kicsit ennek is a terepe. Ez az az olvasat, aminek aztán élhető környezetté, netán szerethető várossá kell válnia. Ez az alkimisták materia prima-ja, a buddhisták szanszárá-ja, ami elnyeléssel fenyeget, de amiből még minden lehet. Esztergom azonban szerencsére nem nagyváros, viszont kisváros-létének előnyeit (áttekinthetőség, emberi lépték, természet-közelség, egységes kezelhetőség stb.) tudatosítani és aktualizálni, és nem szégyellni kell. A TÖRTÉNELMI NÉZET Esztergom városának történelme olyan eseményekkel terhes, melyek lenyomatai nem csak a város morfológiáján és alaprajzán olvasható le, hanem valahogy a városlakók kollektív tudattalanjában is jelen vannak. Kétségtelen, hogy a magyar államiság bölcsője Esztergomban ringott, jóllehet megkoronázása után István már áttette székhelyét Székesfehérvárra. Ennek ellenére Salamon és IV. Béla még Esztergomban 45

46 tartották székhelyüket. Először a tatárdúlás rombolta szét a várost, de ezt követően IV. Béla király vásárjogot adott a városnak, miközben az Érsekváros sokáig mezővárosi szinten maradt. (Később a marxista történetírás nem is mulasztotta el, hogy rámutasson a világi és az egyházi hatalom rivalizálására.) A második, az előzőnél komolyabb katasztrófa a várost 1595-ben érte, amikor is a török pusztítása nyomán a város másfél évszázadra gyakorlatilag teljesen kiürült. A 18. században a város újratelepült, és viszonylag gyorsan fejlődött, azonban 1895-ben elvesztette törvényhatósági jogát. Esztergomnak később sem sikerült bekerülni a korabeli kapitalizálódó polgárosodás fősodrába. Különösen tragikusan élte meg a város a trianoni békeszerződést, aminek eredményeképpen elvesztette a Dunától északra fekvő területeit, és központi helyzetéből határmenti várossá vált. A szocializmus időszaka alatt további megaláztatások érték: nem csak klerikális jellege miatt, hanem közigazgatásilag is: 1950-ben a megyeszékhely Tatabányára, a járási székhely Dorogra került, kis híján annak alvó települése lett Dózsafalvára átkeresztelve. Esztergomot kataklizmaszerűen megismétlődő és megalázó történelmi tragédiák érték. Az EZERÉVES KIRÁLYI VÁROS büszkeséget alapozó tudati alakzata Bánlaky szerint azonban inkább a múlt- és identitás-kereső reformkor terméke, ami talán a történelmi kudarc-élmények kompenzálását is szolgálta. A rendszerváltás után úgy tűnt, mintha nekilódult volna a város fizikai értelemben vett fejlődése, ami azonban ma már mintha elszakadna a városi társadalom fejlődésétől. Esztergom személyisége egy távoli, már-már mitikusnak tűnő múltban, nagyon magasról indult útjára, azután a szinte rendszeresen ismétlődő történelmi kataklizmák árnyékában nagyon alacsonyra süllyedt, hogy később, jelentős közbenső felívelések nélkül jusson el a mai középszintre. A városnak azonban nem elég szembenézni múltjával, és annak a jelent terhelő vonásaival: JÖVŐKÉPRE VAN SZÜKSÉGE, ami nem merülhet ki a múlt értékeinek idealizálásában. A VÁROS MINT A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ KÖZPONTJA Ez az olvasat véleményünk szerint összetettebb, talán ki nem mondott, elnyelt feszültségekkel is terhelt. Bánlaky többször említi a 4 város, vagy 1 dilemmáját, de soha sem említi az 5.-et, ami megelőzte a többit: a Várhegyet nyilván azért, mert azt az Érsekvároshoz sorolja. Várhegy persze nem szerepel a statisztikában, hiszen nem lakott hely: a Prímás sem lakik már itt, átköltözött Budára. A Várhegy így inkább egyfajta telephely és nem élettér. Munkahelyeket tartalmaz, fontos műemléki és régészeti központ, a turizmus szinte kizárólagos célpontja, mégis mintha kívül esne a városon. Talán túl erős a saját identitása, és ebből kevesebb jut a városra. Sajátos kettősség: országos jelentőségű hely, a város szerves része, mégis bizonyos értelemben idegen test, nem része a városközpontnak. A székesegyház topográfiai elkülönültsége és hatalmas méretei árnyékában a város szinte eltűnni látszik. A méretek és a hely rendkívüli szimbolikus jelentősége talán egy kicsit nyomasztóan is hathat a városi polgárokra, akik csak ünnepek alkalmával élhetik meg, hogy ez a magyar államiság bölcsője, egyben a magyar katolikus egyház fellegvára, és ma már új nemzeti emlékhely. De nem biztos, hogy ez a város identitását is erősíti. Milyen érdekes, hogy a Királyi város maga is elkülönül attól a helytől, ahonnan a királyi hatalom egykoron a települést városi jogokkal ruházta fel. Ez egy olyan olvasat, amiről beszélni kell, és keresni kell a történelmi feszültségek feloldásának lehetőségeit anélkül, hogy annak árnyékában tetszelegnénk, vagy, hogy restaurálnánk a székesegyház előterének már a 19. században is megkésett, üres barokk pompáját. 46

47 TURISZTIKAI NÉZET A várost az idegenforgalom eladható hely -ként értékeli, vagyis a városban, esetleg a Dunakanyarban max. 1 napot töltő átlag turista szemével méri be a meglátogatható helyeket. Ennek ismert folyománya az, hogy a főtéma a Várhegy, a Székesegyház és az ásatások. Az igényesebb közönséget még elviszik a Keresztény Múzeumba is, de magára a városra nem sok idő marad legfeljebb az, amit a buszból meg lehet mutatni, esetleg kiszállás a Széchenyi téren. Ezért is fontos lenne egy látványos városmodell létesítése lehetőleg fedett, vagy lefedhető szabad területen, ahol a látogató érzékelni tudná a térség páratlan morfológiai adottságait, olvasható szerkezetét, az egyes városrészek morfológiáját, jelentősebb utcáit és tereit. Ennek bemutatása kedvet adhatna olyan helyek meglátogatásához is, melyek létéről a látogató csak e modell révén szerezhet tudomást. Ugyanígy fontos lenne a turistákat jó minőségű várostérképpel ellátni, amelyiken nem csak az utcák vonalát, hanem léptékhelyes méreteit, arányait is le lehet olvasni. KULTURÁLIS NÉZET Esztergom egyetemi város, felsőoktatási intézményei regionális jelentőséggel rendelkeznek. Emellett jelentős múzeumi intézményei vannak, amik nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak. De számos olyan potenciális kulturális emlékhellyel is rendelkezik, amikről csak a szakmailag érdekeltek tudnak, de amelyek megfelelő infrastrukturális hátérrel gazdagíthatnák a város kulturális arculatát és kínálatát. Ide tartoznak a város jeles szülöttei, művészek, építészek, írók, világi és egyházi történelmi személyiségei stb., akik jelentős mértékben járultak hozzá a város szellemi örökségéhez. Köztudott, hogy számos, egyébként figyelemre méltó épület áll üresen, amiket kiállítási, múzeumi, vagy más, a városhoz kötődő kulturális emlékhely céljára lehetne alkalmassá tenni. Nádas Péter nemrég megjelent Az élet sója c. kisregényében egy német kisváros felemelkedésének és sikerélményének történetét írja meg. Ma mintha Esztergomban éppen az hiányozna, amit Nádas az élet sójának hív. Lehet, hogy Esztergom városának felemelkedéséhez, identitástudatának megerősödéséhez éppen kulturális arculatának egyedülálló sokfélesége és gazdagsága járulhatna hozzá. E dimenzió felerősítése azért is érdemelne kiemelt figyelmet, mert ennek szellemi gyökerei magából a város történelmi múltjából erednek, aminek tragikus, és kudarcokkal teli emlékezetét végre valóságos értéktudattal és sikerélménnyel lehetne kompenzálni. A KISVÁROSI OLVASAT Esztergom Bánlaky szerint kimondatlanul is szégyelli, hogy csak kisváros, és ezt történelmi értékeinek abszolutizálásával igyekszik kompenzálni. Ez azonban éppen egészséges jövőképétől fosztja meg, amit ugyan történelmi gyökereire kell építeni, de az építmény nem maradhat meg az alapoknál. Az európai városfejlődés a 20. század 2. felétől kezdve egyre inkább az agglomerációs települések, a szuburbanizáció, a vidék, a régiók, a települési tájak és a kisvárosok felértékelődése irányába tart. A kisváros, mint tradicionális települési forma a gazdasági életképesség és az urbanizáció által megkívánt infrastrukturális ellátás jelenléte mellett ma már potenciálisan vonzóbb lakóhely, mint a nagyváros. Esztergomban ezeknek az előnyöknek minden dimenziója jelen van: Budapest közelsége, a Dunakanyar természeti adottságokban is gazdag települési tája, regionális munkahely-központ, elsőrendű turisztikai célpont a nagyvárosi lét hátrányai nélkül. Esztergomnak fel kellene fedezni kisváros-létének előnyeit, emberszabású dimenzióit, természeti, városépítészeti és környezeti gazdagságát. Esztergom nem csak szent és gyámoltalan város, 47

48 nem csak gőgös és sértődött, fátyolos, hűvös-vonzó szépasszony, hanem felnőtt és saját lábán is megálló, környezeti értékeire egyre inkább büszke felnőtt nő, aki tudatában van páratlan vonzerejének, amire építhet. Ez az olvasat - ami lehet akár program is, a város egyáltalán nem fátyolos, hanem nagyon is világos jövőképének egyik fontos dimenzióját képviselheti. Ez azonban potenciálisan már benne van a mai Esztergomban, csak a város, mint személyiség talán még éretlen arra, hogy szembe nézzen saját felnőtt-voltának kihívásaival és esélyeivel. A MENTÁLIS VÁROSKÉP Ez a városlakók tudatában az előbbi végtelen jelenség-halmazból kimetszett, gyakorlati jellegű, eleven, személyes jellegű mozgó-kép: Esztergomról azt tudom, hogy mindennapi életemhez mit, hol és hogyan találok meg. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a lokális identifikáció legalsó, elemi szintje. Ide sorolhatjuk a napi élethez szükséges információkat is: hogyan kell eljutni a munkahelyünkre, hol lehet bevásárolni, hol lehet az ügyeinket intézni, a gyerekeinket iskoláztatni stb. Mindez rajta van az ún. mentális térképen is, ami a város leképeződése a tudatunk küszöbén: az a készség, hogy tájékozódni tudunk. Ezek a tartalmak is objektív tényekre, adatokra épülnek, de már az én tudatomban kapnak helyet, amik így a bennem kialakuló mentális városkép részei, és azt személyes vonásokkal színezi. Ez a Kevin Lynch féle mentális térkép megfelelője, így érdemes lenne azonosítani és tudatosítani elhíresült kategóriáit: az utakat, a csomópontokat, a jelzőpontokat, a határvonalakat és a zónákat. De ide soroljuk azokat a legfontosabb helyeket, utcákat, parkokat és szerethető helyeket stb. is, amiket a városlakó napi gyakorisággal vesz igénybe. A mentális városkép térben strukturált, és le is rajzolható, térképen ábrázolható, és ennek megfelelően ez a kép egy bizonyos nagyságrenden felül, így Esztergom esetében is városrészenként változhat. A kép elemei a tudatban egymással összefüggenek: ez a lakóhelyről kialakított szubjektív jellegű modell, ezért gyakorlati jellegű, és a szükség hívja életre. Nagyjából megfelelhet annak, amit a regényben a szereplők, a helyszínek és a cselekmények együttesen képviselnek. SZERETHETŐ HELYEK VÁROSA A városban lakók nem egyformán viszonyulnak a város különböző helyeihez. Lehetnek helyek, amiket jobb elkerülni, de lehetnek olyanok is, amikkel idővel meg lehet barátkozni, ahová többször is érdemes elmenni. Aztán egy idő után a város egyes pontjai megtelnek személyes emlékeinkkel, amik csak a mi olvasatunkban elevenednek meg, és telnek meg jelentéssel. Ezek mintegy az otthon kihelyezett részeivé válhatnak. A várost fokozatosan belakjuk, megszelídítjük, egyes részei, helyei már hozzánk tartoznak, amiért már érdemes itt élni. Már tudom, hogy hová érdemes elmenni egy jót vacsorázni, melyik utcán érdemes sétálni, melyik magaslatra érdemes felmenni, hogy élvezzem a kilátást, stb. Mindebben mélyebb kötődések öltenek testet: nem csak a szükségleteimet elégítem ki, hanem már élvezni is tudom a várost és az életet. Ezeket a helyeket szerethető helyeknek is nevezhetnénk, mert mélyebb személyes kötődést képesek kiváltani és reprezentálni. Nem biztos, hogy egybeesnek a hivatalos műemlék-jegyzékben legmagasabb kategóriákba sorolt helyekkel és épületekkel, jóllehet bármelyikük betöltheti ezt a szerepet is. A városlakók bizalmukkal és szeretetükkel tüntethetnek ki olyan helyeket is, amik turisztikailag nem frekventáltak. En- 48

49 nek ismeretében az önkormányzatra is hárulhatnak feladatok. Az sincs kizárva, hogy az emberek ezek némelyikét éppen hogy elkerülik, illetve hogy vannak nem szerethető helyek is. Talán nem is a nagy tömeg miatt, hanem mert valamiért nem érzik annyira a magukénak. Lehet, hogy ennek oka magában a fizikai környezetnek az elhanyagoltságában, ill. idegen-szerűsé-gében is rejlik. Az emberekkel való beszélgetés során érdemes lenne megvizsgálni, hogy mik ezek a helyek, és mi lehet az oka annak, hogy egyes helyeket nem szeretnek annyira, mint ahogy azok objektív mércével ítélve (pl. műemléki, vagy városépítészeti szempontból) egyébként megérdemelnék. AZ ÜNNEPEK VÁROSA A városnak lehet egy olyan olvasata is, amiben az előző kötődések lokális világképpé állnak össze. Ez a világkép nem általános, és ha egyáltalán létrejön, csak ennek a városnak az egészén belül értelmezhető. A szerethető helyek mellett fontos szerepe lehet az ünnepeknek is. Az ünnep az az esemény, ami leginkább emlékeztet a drámára. Szakrális gyökereivel a városi élet kollektív emlékezetét képviseli. Az ünnep nem föltétlenül egyházi, vagy világi jellegű: lehetnek olyan, évenként ismétlődő lokális események is, amik aktivizálhatják az autonóm városi közösségeket. Csaknem minden városban vannak ilyen jeles napok, amikor egyszerűen csak az élet örömét ünneplik (ide tartoznak az állandó, vagy időszakos vásárok is), vagy éppen a helyi hagyományokból nőnek ki, és ezzel a lokális identitást képviselik és erősítik. Az ünnep mindig reprezentatív jellegű: valami olyat tesz nyilvánossá, és ünnepel meg, amiben egy közösség emlékezete, életérzése, öröme vagy bánata fejeződik ki. Ha már Esztergom annyira őrzi a négy történelmi városrész identitását, jó lenne, ha ez egy-egy sajátos helyi ünnep formájában is testet ölthetne. Vonásaiban, hangulatában, ritmusaiban ember és kozmosz egyik lehetséges, de a maga nemében mégis egyedi arculata ölt testet. Több, mint a szerethető helyek összessége, és nincs kizárva, hogy valamilyen hiányérzetből, elvárásból, vágyból, büszkeségből, netán csalódottságból, vagy honvágyból fakad. Az emberi gyarlóságot nem lenézni kell, hanem építeni kell rá. Az ebből eredő emlékezet és ünnep sokszor hitelesebb, mint az, amit elérhetetlen magasságokba szublimáltak. Talán erre épültek a mesterségek ünnepei is az európai kisvárosok életében. Akármi is áll az ünnepek hátterében, a város és a mindennapi élet szeretetéről, féltéséről, megbecsüléséről van szó, ami paradox módon nem csak a regény, hanem a várostudat legmélyebb rétegét is képviseli. Esztergom nem csak az én városom, hanem maga a VÁROS, vagyis maga a világ: URBS et ORBIS, vagyis számomra nem csak képviseli a világot, hanem azonos is vele. Itt születtem, vagy legalább is ide kötnek a gyökereim, magam módján azonossá váltam vele, miközben megtartottam saját identitásomat is. Ez a lokális identitástudat magasabb régiója, ami legtöbbször nem is válik explicitté, nem is képezi közbeszéd tárgyát, vagy ha beszélnek is róla, akkor ebben az összefüggésben már inkább a költészet, a művészet, az irodalom és a vallás közegében ölt testet. Ha a szerethető helyek a város lelke, akkor a helyi ünnepek a lokális identitástudatot, vagyis a város szellemét képviselik, ami a város eleven, reális gyökerekből táplálkozó testéhez tartozik. Fontos megjegyezni, hogy ez az olvasat ellentmondásos módon sokszor közvetlenül nem is válik tudatossá, csak a jó közérzet és a megelégedettség (vagy annak hiánya) árulkodnak róla. 49

50 A fenti olvasatok közt nincs éles határ. Sőt, ahogy a regény esetében is az élményt ez egyes rétegek közti szabad áthallás, az összefüggések és megfelelések felfedezésének öröme adja meg, itt is szabadon mozgunk ide-oda a modellek szövedékében, aminek mélysége, és tágassága van. Ugyanakkor az egyes olvasatok EGYIDEJŰLEG, egymással kölcsönhatásban, mintegy EGYMÁST ÁTHATÓ RÉTEGEKBEN vannak jelen. Minél több olvasat létezik az itt élő, vagy ide látogató emberek tudatában, annál gazdagabb, élhetőbb és vonzóbb városról van szó. A lényeges különbség a megszokott városépítészeti-szakmai értelmezési modellekkel szemben az, hogy itt a valóság mindig szubjektív természetű: az van, ami az emberek tudatában él, és ez hat vissza a külső valóságra. Ez nem a valóság objektivitásának tagadását jelenti, hanem csak azt, hogy nagyobb figyelmet kellene szentelnünk arra, hogy a város egyes olvasatai, rétegei hogyan tudnak személyessé válni az ott élő emberek életében ugyanis éppen ez a kölcsönhatás legalizálja a beavatkozás étoszát. Az érett európai városi társadalmak fontos tanulsága azonban, hogy ezeket az értékeket nem annyira egyes személyek, mint inkább autonóm közösségek képviselik. Ezeknek az autonóm közösségeknek még ki kell alakulniuk Esztergomban. Mindez feltétele annak, hogy kialakulhasson bennünk a környezet, vagyis a velünk együtt is íródó regény egész-nézetének tektonikája, dinamikája, vagy tonalitása. Ez már nem csupán a környezeti értékek tudatosítása, aminek szintje még nagyon sokféle lehet, hanem az a minőségi többlet, ami már a lokális identitástudat magasabb dimenzióját képviseli. Annak tudata, hogy milyen nagyszerű itt élni, hiszen minden nap magamba szívhatom a történelmi levegőt. Erre hoz fel Ottlik olyan irodalmi példákat, mint Cervantes, Tolsztoj, Csehov, Flaubert, Dickens vagy Proust, akiknél ez a teljesség-élmény mindig személyes, és talán ezért hiteles. Azt várnánk, hogy Esztergom városának is van olyan, más városokkal föl nem cserélhető atmoszférája, ami az emberi, azon belül pedig különösen a hazai és nemzeti tudat számára a személyesen, egyedi módon átélhetőt, mint egyetemesen emberit is képes közvetíteni. Kérdés, hogy mi az, ami ennek a magasabb környezeti tudatnak a kialakulását megzavarja, vagy megakadályozza. Az egyéni sorsok és a várostörténet tragédiái mellett van-e ennek valamilyen társadalmi háttere, ami a miliővel van összefüggésben? Miért nem tükröződik a megelégedettség, vagy a büszkeség az emberek megnyilvánulásaiban? Miért gőgős és sértődött ez a város? Miért nem boldogok itt az emberek? Miért nem érzik, hogy ez a környezet saját emberi, nemzeti, sőt világnézeti kérdéseikre is egyfajta választ, netán megoldást, vagyis otthont sugall? 50

51 3.2 Építész hallgatói feladatok és azok kiértékelése (a módszertan gyakorlati része) Kovács Rebeka építészmérnök hallgató felvétele 51

52 Esztergom identitás képzeteinek vizsgálata eltérő léptékű leképezéseket igényel. A kutatás első szakaszának tantárgyi integrációja ezen eltérő léptékeknek a feldolgozását célozza: - települési táj lépték / rész és egész viszonya a Kert és táj c. tantárgy keretei között, - az egyes városrészek léptéke a Magyar települések c. tantárgy keretei között, - a részletek léptéke Épített környezetünk fotós szemmel c. tantárgy keretei között A TELEPÜLÉSI TÁJ A KERT ÉS TÁJ TANTÁRGY KERETÉBEN KÍSÉRLET A TELEPÜLÉSI TÁJ DEFINIÁLÁSÁRA A települési táj fogalma az elmúlt évtizedben vált egyre általánosabban használt terminológiai eszközzé a kortárs urbanisztikában, jelentősége elsősorban dekonstruktív, vagy inkább rekonstruktív szerepéből adódik, amellyel kimozdítja és újra generálja a városképzetekhez rendelt értelmezési kereteket és pozíciókat. A települési táj meghatározása előtt azonban fel kell tennünk a kérdést, hogyan is közelíthető meg a genezist jelentő táj fogalom? A magyar tájépítészet jelentős alakjai, Mőcsényi Mihály és Sallay Ágnes megközelítése szerint 42 a táj a szemlélő által definiált kép, ami nem csak a szubjektum felértékelődését jelenti a kanonizált teóriákkal szemben, de a szemlélő személyes térélményét emeli az értelmezés középpontjába. A probléma térelméleti léptékben is jelentkezik, ezért megértéséhez érdemes lehet az egzisztenciális térelméleteket kiterjesztenünk a táj értelmezésére is. Schneller István Az építészeti tér minőségi dimenziói című értekezésében 43 megjelenő térelméleti dimenziók jól kezelhetővé teszik az antropológiai adottságok, személyes referenciák és a közösségi élményszintek értelmezését a tájképek esetében is. A tér és tájelmélet közti léptékváltást a történész Sonkoly Gábor esszéje 44 hidalhatja át a történeti térkategóriák felől indulva: a tér-régió-táj hármasból véleménye szerint utóbbi a territoriális lehatárolás legszabadabb foka, ezért érdemes lehet a hely-tér Hamvas Béla féle dichotómiáját 45 a régió és táj párosára is kiterjesztenünk, ahol a Hamvasi megfogalmazást adaptálva míg a régiónak száma van, a tájnak arca. A táj leképezése tehát erősen függ a szemlélőtől, mégis esélyt kell adnunk a közös értelmezéseknek. A nemzetközi urbanisztikai elméletekben a kilencvenes években jelentek meg az artificial landscape és az urban landscape fogalmai, elsősorban a holland és svájci iskolák hagyományait követve. Ahogy a holland építész Rem Koolhaas a dekonstruktivizmus nihiljéből kijózanodva fogalmaz: a táj lett az a médium, ami közvetíteni próbál az eltérő léptékű és lehatárolású entitások között. 46 A táj, tehát mint ismeretelméleti probléma, előre vetíti a szubjektív értelmezési keretekre való szétesést, problémaként állítva elénk a közös értelmezés lehetőségének esélyét. 42 A Mőcsényi-féle tájfogalom: A táj nem más, mint a természet és a társadalom kölcsönhatásainak ellentmondásos, ezért dialektikus egysége. A táj egyrészt a társadalom anyagi életfeltétele, másrészt magas rendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója. ( ) A táj a társadalmi igényeknek megfelelően bioszférából nooszférává alakított, emberiesített természet, emberi környezet. Mőcsényi Mihály: A táj és a zöldterület fogalmi problémái a tájrendezés nézőpontjából -Településtudományi Közlemények, 21. sz. pp Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói. Terc, Sonkoly Gábor: Történeti városi táj - Fogalomelemzés. Historic urban landscape - a conceptual analysis. Benkő Melinda - Szabó Árpád (szerk.): Városmegújítás: városépítészeti tanulmányok. Urban renewal: essays on urban design, Budapest, 2011: A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér, ha csak nem kivételes, minden esetben pontos vonalakkal határolható, területe négyzetmilliméterre kiszámítható Hamvas Béla: Az öt géniusz, Életünk, Szántó Katalin: A táj megdicsőülése transzparencia a holland városépítészetben. in: Kerékgyártó Béla (szerk.): Hely és jelentés. Tanulmányok az építészetről és a városról. Terc, Budapest,

53 Kilátó és fókuszpontok a Várhegy és Víziváros tájképi elemzésében (Suri Bálint, Takács Tekla, Balla Gergő Dániel, Hajnal Ábel, Nagy Csaba, Serafin Bálint József) A táj szétesése azonban nem csak a szemlélők differenciálását, de a tájalakítási koncepciók szubjektív voltát is feltételezi. A kortárs táj szubjektumokra, egyéni parcellákra bomlik, ami az összkép töredezettségét, torzulását eredményezi. Az objektivitás feladása nem csak a szemlélő merev pozícióját kérdőjelezi meg, de a tájalakítás, a koncepciók egyéni territóriumokra való szétesését is. Ma a táj elsősorban torzulásaiban, sebeiben nyilvánul meg, az egymás mellé kerülő, eltérő koncepciók sokszor zavaros halmazaként. Esztergom településrészeinek tájképi megjelenése (Juhász Judit, Mészáros Ádám, Misák Ferdinánd, Szakács Miklós, Stollmayer Ádám) 53

54 RÉSZ ÉS EGÉSZ: A TELEPÜLÉSI TÁJ MINT IDENTITÁS KÉPZET ESZTERGOM PÉLDÁJÁN KERESZTÜL Vizsgálati metodika a Kert és táj tantárgyi programjához Az olyan történeti települések mint Esztergom egyre látványosabb átalakuláson mennek keresztül, és ez a változás mára visszafordíthatatlanná is vált. A kortárs szakirodalomban megjelenő urbanizált táj fogalma azon új minőségi dimenziókra irányítja a figyelmet, melyek megpróbálják a képlékennyé váló territóriumok, az elmosódó határok és az összekeveredő területi identitások változásait értelmezni. Az átalakuló, folyamatosan változó látvány, az emberiség egyre erősebb tájalakító szerepe táj és építészet kapcsolatának új megközelítéseit igényli. Egyéni territóriumok mint pixelek Esztergom Északi városrészében (Horváth Dorina, Ifj. László Zoltán István, János Nagy, Sáfrány Anna Dóra, Kovács Hajnalka) Feladatleírás A csoportos feladat célja az Esztergomot alkotó városrészek tájképi megjelenésének, mint nagyobb egész, és a képet alkotó részletek, mint "pixelek" vizsgálata. Arra a kérdésre kerestük a választ, mit jelentenek az egyes személyes territóriumok a nagyobb egészben, mint látképben? Hogyan viszonyulnak, kapcsolódnak egymáshoz ezek az egységek? Milyen ellentmondások, torzulások figyelhetők meg, és ezeknek milyen hatása van a tágabb összképre? A vizsgálat a kortárs tájelmélet modelljeként is felfogható pozíciók, víziók, koncepciók hármasa mentén elemzi az átalakulást, amely fogalmak révén a város szereplőinek nézőpontjaiból vizsgálhatók az összképet 54

55 adó, makro léptékű urbanizált táj és a városias környezet mikroelemei (parcellák, kertek, közterületek) összefüggéseinek problémái. A történelmi települési táj vizsgálata a rétegeknek a részletek átalakulása révén végbemenő genetikus fejlődésére is összpontosítva, azaz a hely történelmi fejlődését, dinamikus, genetikus identitásképét is vizsgálta, hisz maga a város identitása nem lehet statikus, folyamatosan úton van a történelem folyamán. Épp ezért a vizsgálatnak elsősorban a várost alkotó ismétlődő, úgynevezett tematikus elemekre kellett fókuszálni, mint a telkekre, lakóházakra, lakóépületekre, közterület egységekre. Kísérlet a tájkép felbontásából adódó pixelek meghatározására. (Juhász Judit, Mészáros Ádám, Misák Ferdinánd, Szakács Miklós, Stollmayer Ádám) A feladat során végrehajtandó lépések Terepmunka 1. Településrészek tájképi megjelenésének rögzítése a kijelölt területek összképének eltérő különösen a turisztikailag kiemelt nézőpontokból történő rögzítése. A megfigyelési pont elsősorban a Várhegy, a Bazilika kupolája, a környező magaslati pontok, kálvária, kápolna, turista útvonalak. 2. Mintavétel: pixelek mint territoriális egységek a településképet felépítő egyéni hatókörök beazonosítása és az összképet felépítő tematikus mintázatok gyűjtése, különös tekintettel a problémás helyzetekre, az összkép ellentmondásait előidéző anomáliákra. A dokumentálás során adatokat kellett rögzíteni a telekhasználatokról, hátsó udvarokról, a telkek épületek egymás mellettiségéről, kapcsolódásáról. Mennyire zárkóznak el, hogyan határolódnak el ezek a területek, 55

56 vagy mennyire van kapcsolat köztük? A telekhasználat mellett az épületeket is szükséges volt dokumentálni, földszinti használatok, épületek egymásmelletti viszonyai, lakó egységek egymásmellettisége, homlokzati megjelenése. A cél nem minden egyes épület külön-külön történő dokumentálása, hanem a jellegzetes mintázatok, típusok megtalálása és bemutatása volt, azaz, melyek azok a motívumok, amik ismétlődően megjelennek a városrészben és ezáltal a kérdések szempontjából a helyi jellegzetességet adják. A helyszínbejárás során szükségesnek bizonyult rögzíteni a képek elkészítésének helyét. Analízis - léptékváltások - a települési léptékszintek vizsgálata légifotók segítségével - a panorámaképek feldolgozása territoriális egységek elhatárolása, az összkép felosztása - rétegződések: - előtér, háttér - szimbolikus elemek - tematikus elemek - privát zónák közösségi zónák (felelősségi körök) - zöldfelület megjelenése (privát és közösségi) / kerthasználat - rész és egész vizsgálata: tematikus elemek viszonya egymáshoz telekhasználat-beépítés - anomáliák, részletek megtalálása Az elemzések során egyrészt rész és egész viszonyában kell a feltárt anomáliákat a nagyobb tájképben bemutatni, értelmezni. Másrészt a tágabb képet kéne felosztani az egyéni territóriumokat jelentő pixelekre. Beavatkozás, jövőkép: az identitáskép regenerálása Az identitáskép nem tekinthető statikus állapotnak, folyamatosan alakul, változik, mintegy genetikusan újra és újra strukturálódik. A feltárt anomáliák, problémák és lehetőségek mentén, a hallgatók számára a feladat egy-egy pixelnyi terület átlényegítése, kicserélése, mint a személyes hatókörön belül történő beavatkozás, megtermékenyítés metaforája. Az akupunktúraszerű mikrobeavatkozás átvezet a város jövőképének felvázolásához, amiben a személyes hatókör, személyes viszony játssza a kulcsszerepet. A VIZSGÁLATI TERÜLETEK FELOSZTÁSA A 65 fős hallgatói létszám lehetővé tette, hogy 12 csoportban, csoportonként 5-5 fővel dolgozzuk fel a városrészeket. Az egyes városrészek kapcsán fel kellett tárni a jellemző telekhasználati mintákat, elrendezéseket, ezek egymáshoz való viszonylatát a csatlakozó közterületekkel együtt, azaz a tágabb egész és a pixelszerű részelemek megjelenítése volt a feladat, rávilágítva a személyes hatókörökre, közösségi felelősségre. A feldolgozás jellemzően fotóval történt, illetve azok tovább dolgozására épült. A TELEPÜLÉSRÉSZEK VIZSGÁLATÁNAK EREDMÉNYEI A vizsgálatok során minden csoport a fentebb bemutatott szempontokból hat-hat tablón elemezte a településrész tájképi megjelenését. A terjedelmi korlátok miatt a következőkben csak válogatást és rövid öszszegzést adunk a tablókból. A teljes tablógyűjtemény kutatásunk második fázisában lesz megtekinthető. 56

57 1. ESZTERGOM KERTVÁROS Halasi Judit, Köles Kata Judit, László Dóra, Szabó Aida, Szépe Sarolt Rétegződések Anomáliák és javasolt beavatkozások Forrásfelhasználás: A tablókon szereplő légifotók, ortofotók a googleearth rendszeréből származnak. 57

58 2. IPARI PARK Decsák Petra, Horváth Bálint, Jurity Andor, Suhajda Richárd, Vereckei Szilvia Kilátópontok és a telepüésrész tájképi megjelenés Anomáliák és javasolt beavatkozások 58

59 3. DÉLI VÁROSRÉSZ Józsa Krisztina, Mészáros Dóra, Murányi Zita, Sánta Ákos, Tóth Boglárka Rész és egész viszonya Telekhasználatok 59

60 4. HEGYVIDÉK Bacsó Eszter, Csatai Döme László, Rácz Noémi, Ribári Dóra Krisztina, Vidovenyecz Viktória Tájképi pixelek Zöldterületi jellemzők 60

61 5. KIRÁLYI VÁROS Bíró Balázs, Cser Anita, Fehér Barbara Mónika, P. Nagy Bálint, Pattantyús Ádám Péter, Scheiling Balázs A települési táj pixel elemei Zöldfelületek, valamint köz és magántulajdon viszonya 61

62 6. PRÍMÁS-SZIGET Juhász Judit, Mészáros Ádám, Misák Ferdinánd, Szakács Miklós, Stollmayer Ádám Zöldfelületek a Prímás szigeten / Területfelhasználási anomáliák a Prímásszigeten 62

63 7. VÁRHEGY ÉS VÍZIVÁROS Suri Bálint, Takács Tekla, Balla Gergő Dániel, Hajnal Ábel, Nagy Csaba, Serafin Bálint József Tematikus mintázatok Szimbolikus elemek, középületek és privát zónák a Várhegy látképében 63

64 8. SZENTTAMÁS Fehér Barbara, Miklós Dorottya, Pintér Alina Felicia, Tóth Annamária, Vidovics Réka Zöldterületek Problémák, anomáliák 64

65 9. SZENTGYÖRGYMEZŐ Bogdán Petra, Garai Ilka, Szabó Zsófia, Tóth Csenge, Zöldi Anikó A települési táj rétegei Beépítési jellemzők és problémák 65

66 10. ÉSZAKI TERÜLET Horváth Dorina, Ifj. László Zoltán István, János Nagy, Sáfrány Anna Dóra, Kovács Hajnalka A településrész tájképi megjelenése A települési táj szerkezete 66

67 11. SZAMÁRHEGY Fekete Tünde Margit, Fürstand Júlia, Hennel Zsófia, Konczos Kata, Lakatos Anna Mária A tájképet felépítő rétegződések: természeti, agrár és települési tájrétegek Természeti, közösségi és privát territóriumok elhatárolása 67

68 12. BÚBÁNATVÖLGY Almási Dorottya, Bakó Bettina, Csányi Zita, Ledneczki Lilla, Nagy Eszter, Pákozdy Petra Zita Tájképi mintázatok A természet és ember dominanciája közti átmenetek Búbánatvölgyben 68

69 TÁGABB HORIZONTOK FELÉ Az összkép poézise: rész és egész viszonya Esztergom identitás problémája egy, az urbanisztikai kánon értelmezési tartományában megjelenő, annak eszközeivel deduktív úton nem magyarázható anomáliaként is értelmezhető. A településrészek tájképi megjelenésének értelmezéseire tett kísérletek a hagyományos kutatói keretekből történő kimozdításra inspirál újra és újra, figyelmeztetve hogy egy újabb elefántcsonttoronyba zárkózó kutatás, az akadémikus távolságtartás nem tudja feloldani a város hétköznapjaiban rejlő feszültségeket. De vajon valóban anomáliával állunk szembe és szükség van-e paradigmaváltásra? Ezen a ponton érdemes lehet tágasabb horizontok felé is kinyitni a kutatást. Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete 47 című munkájában fejti ki az új tudományos eredmények felismeréséhez vezető folyamatciklusokat, amelyekben az anomália majd a paradigmaváltás jelennek meg kulcsfogalmakként. A korábban megnyugtató válaszokat adó, objektívnek vélt makrofizikai világkép a részletek felé közelítve egyre inkább válságba került. A felismert anomáliák új értelmezéseket kívántak, felvállalva, hogy a szemlélőtől függ, hogy részecske vagy hullám. A nagy egészben a tér és az idő sem abszolút létezők, hanem egymással összefüggő, relatív tényezők. A természettudományos paradigmaváltás impulzuskibocsátóként több hullámban a világképek széles spektrumának átalakulását indukálta, rávilágítva az élet eltérő területein megjelenő (talán épp analóg) anomáliákra. Az abszolút jelentéstartalmaktól történő elmozdulásra irányítja a figyelmet a nyelvben Esterházy Péter, amikor A szavak csodálatos életében 48 kijelenti: a szónak nincs (abszolút) jelentése, csak használatai vannak. Ezek szerint a térnek sincs jelentése, csak használatai vannak, és akkor ezeket a használatokat kell napra készen ismerni. A centrumok, utak, terek szemlélőtől függően eltérő perspektívákban eltérő jelentéstartamokkal telítődnek, elég csak a reprezentatív kiemelt helyekre gondolnunk, amik a város hétköznapjaiban a tervezettől eltérő szerepeket kaphatnak, vagy épp üres vakfoltként jelennek meg a lakók mentális térképein. Esztergom épp ezeket a térértelmezési anomáliákat reflektálja plasztikusan, azokét a terekét, amelyek ma már nem egy rögzített kánon értelmezési tartományában, hanem bennünk élnek. A tér és idő relativitása az építészeti identitások relativitását is maga után vonja, elég csak a modern mozgalom titkáraként is tevékenykedő Sigfried Giedion Space, Time and Architecture 49 című mukájára gondolnunk, amelynek keletkezési ideje szorosan követte az Einsteini felismerést. Giedion az időbeli relativitást vizsgálja, azonban hasonló anomáliaként a térbeli-urbanisztikai identitás problémák is a szubjektum és a relációk felé vezetnek. A kortárs város identitás problémái olyan mikrourbanisztikai anomáliák, amelyek nem magyarázhatóak a városfejlődést a makrostruktúrák normatív, kvázi objektív tipológiái mentén értelmező modellekkel. Hisz épp a közmegegyezés, az objektivitás került válságba; mást jelent Esztergom a történetiségét generációról generációra megélő lokálpatriótának, mint az első generációs bevándorlónak (a migráció globális problémáját így átértelmezve és egy lokális térre redukálva). 47 Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. Osiris Kiadó, Budapest, Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből. Digitális Irodalmi Akadémia. 49 Sigfried Giedion: Space, Time and Architecture. Harvard University Press,

70 A személyes hatókör és a minimális beavatkozás lehetőségei Szentgyörgymezőn (Bogdán Petra, Garai Ilka, Szabó Zsófia, Tóth Csenge, Zöldi Anikó) A relativitás és a szubjektivizmus kísértésként is hathat a közös térértelmezés esélyének feladására, azonban ahogy Esterházy esetében a szövegek, úgy a térértelmezések sem dekonstruálódnak egy nihilista világképpé, van esély a közérthetőségre, a térélmény közösségi megélésére. A szubjektív identitásképek kohéziójának és közös nevezőinek feltárása az analógiák alkalmazásának is új teret nyithat. A város identitása bennünk él, nem tőlünk független, abszolút valóság, ez a relativitás azonban a szereplők pozíciójának, perspektívájának egymáshoz való viszonyát is feltételezi. "Hiába fürösztöd tenmagad, csak másban moshatod meg arcodat." - idéztük József Attila sorait a bevezetőben, amelyek épp erre az egymást feltételező viszonyra utalnak. A város személyes képzetei nem esnek szét a végtelen térben, különös módon kapcsolódnak, átfednek, közös tartalmakat jelölnek ki, amely azonosságokat az analógiák fejezhetik ki. A szubjektív leképezéseket erős kohézió hatja át, amely nem csak a képek belső struktúráját, de a képek egymáshoz való viszonyát is összetartja. Ez az erő az, ami a várost organikus egészként összetartja és közös valóságként a hétköznapok lüktetésével élteti, és ez az a kohézió, ami az analógiákat is bevonzza a képek tovább értelmezésébe. Az analógiák alkalmasak lehetnek arra, hogy a város használóinak mentális leképezésében megjelenő közös térértelmezési karaktereket kifejezzék, felismerjük, milyen karakterjegyek, analógiák azok, amelyek az egyéni, látszólag eltérő identitásképek közös nevezőjét hordozzák. Jövőkép és a természet átlényegítése De mi lehet ebben az egyre inkább összetettebbé váló helyzetben a települési táj referenciája, ideája? Mőcsényi Mihály szerint minden táj a természeti tájból származik, ami egy erősen nosztalgikus, az ős ártatlanság ideájához való visszatérést feltételez. A tájkép torzulásait szemlélve valóban megnyugtatóan hathat a természet ideája, ugyanakkor szembe nézve a jelennel meg kell próbálnunk a sebeket átlényegíteni és a történelemszemléletünk perspektíváját a jövő felé fordítani. Mindez nem a múlt őstapasztalatának, archetípusoknak az elvetését feltételezi, sokkal inkább mint figyelmeztetés és inspiráció alkalmazását. Ha elfogadjuk Mőcsényi genealogikus elméletét, akkor valóban a természet mint ősállapot lehet az urbanizált tájeredet képzete, amit az emberiség a kultiváció kiterjesztésével fokozatosan von hatalmába. Ez a folyamat a torzulások, sebek során át vezet. Az emberiség feladata nem az undor és elfordulás, majd a nosztalgikus ősállapotba menekülés, hanem a sebek átlényegítése, egy nagyobb egész felé terelése a tájalakítási folyamatoknak. Ez adja a települési táj drámáját. Schneller István szerint a helyek úton vannak a történelem során, s ha ez igaz, akkor a tájak alakulása is egy történelmi dramaturgia része. A táj azonban nem csak az értelmezés, de az újratervezés eszköze is. A globális történelmi fejlődés során bekövetkező léptékváltások kezelésében a települési kontúrokat szétfeszítő folyamatoknak a regionális és 70

71 tájképi keretek adhatnak új értelmet. Mindez kihívások elé állítja az urbanisztikát is; az urbánus hálózatok a Tele Citta korában már nem értelmezhetők hagyományos tipológiák mentén, új ideák után kell néznünk, amire a svájci ETH egyetem keretein belül működő Studio Basel kísérlete jelenthet kiindulási alapot. A Studio új települési-tájképi minőségek definiálására tett kísérletet a svájci agglomerációs folyamatok elemzésekor 50. Tézisük szerint az urbanizáció léptékváltása mára már szétfeszítette a hagyományos, települési kontúrokat. A kísérlet igazolását jelentheti, hogy a módszert ma már nem csak egy régióra, de országos, sőt globális léptékben is megpróbálják alkalmazni. Mindez egy totális, globális urbanizációt feltételez, ami rímel a Harvard egyetem urbanista teoretikusának, Neil Brennernek nemrég megjelent könyvére a Planetary Urbanization-ra 51, ami a Studio Basel téziseit fejti tovább a glóbusz egészére vonatkoztatva. Ez a totális eszme azonban már jóval korábban megjelenik, elég csak a századforduló skót várostervezőjére, Patrick Geddesre és Great Globe ideájára gondolnunk. Számára a Földgolyó egészére kiterjesztett ökológikus vízió adta a célt, ám annak eléréséig a régió-egységek lehatárolása és azok kultiválása jelentette az első lépést. A megművelést azonban nem elsősorban agrár tevékenységként értelmezte a skót polihisztor az elméletében, sokkal inkább egy szocikulturális ciklusként a táji adottságok szimbiózisában, amit híressé vált völgymetszetei jelenítenek meg plasztikusan. A folyamvölgyre kidolgozott ökológikus víziói előfutárai, kisebb léptékű analógiái a globális urbanizációnak, ahol eltűnik a természet és urbanitás dichotómiája, megszűnik a kívülállás pozíciója, mintegy inverz kifordítással a természeti területek az urbánus hálók zöld szigeteiként jelenhetnek meg. Mindez valamiféle negatív szkenárióként egyből az önpusztítás vízióját feltételezi, ahol az emberi tájalakító tevékenységek mint daganatos sejtek végül az őt éltető nagyobb organizmust is elpusztítják. Az érintetlen természet és a nihilista világkép mint két véglet között azonban feltételeznünk és remélnünk kell a szimbiózis lehetőségét. Az elmúlt évtizedben az ökológiai forradalom - a kezdeti kísérletek ellenére - azonban egyelőre még csak hívószóként jelent meg a köztudatban. A települési táj tehát nem a korszellem diktálta kánonokkal, hanem a természettel él együtt, annak ciklikus törvényszerűségeit követve lüktető, lélegző, élő egységes testet alkot a korábbi dichotómikus határok feloldódásával. Táj és ember kölcsönhatásaként kell szemlélnünk az így kirajzolódó települési tájat, ahol a város ideája nem az érintetlen ősállapot, de nem is egy önmagába csavarodó mesterséges kultúra pillanatnyi önreflektív képzete, hanem a természettel mint globális egésszel szimbiózist kereső ember létélménye. Ez a keresés egy történelmi út része, köztes állomásai ugyan lépésről lépésre kirajzolódnak, de a végső képzet talán csak az út végén áll elő. A települési táj referenciája tehát a lüktető természet, de nem ideaképe; az út megtételéhez nem visszafordulásra, hanem felfedezésre van szükség. Az expedíció tétje és esélye a szimbiózis, az együttlélegzés megtalálása. A települési táj legfőbb ismérve talán a negyedik dimenzió, az idő ciklusainak beemelése, ahol a ritmust a természet adja, a tájat átlényegítő munkát az ember végzi. A város nem merev szobor, hanem az emberi kultiváció eredményeképp dinamikusan alakuló test. De nem is öntörvényű organizmus, alakítója és záloga az ember belső útkeresése, ahogy Geddes fogalmaz teremtő intuíciója. Bár a végső ideát nem ismerhetjük és a kezdetet is csak feltételezhetjük, a folyamat dramaturgiája az, amiben részesedve megsejthetjük annak lényegét. Ahogy Weöres Sándor fogalmaz: Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem. A tájalakítás egyéni territóriumai és cselekményei talán majd egy magasabb, közösségi szinten állnak össze az idő előre haladtával. 50 Diener, Roger, Herzog, Jacques, Mieli Marcel, de Mueron, Pierre, Schmid, Christian: Switzerland An Urban Portrait, ETH Studio Basel, Contemporary City Studio, Birkhäuser Verlag, Basel, Neil Brenner (ed.) Implosions/Explosions: Towards a Study of Planetary Urbanization. Jovis,

72 A természet visszafoglalja a tájat. Vízió Szamárhegy elhagyott nyaralótelkeinek rekultivációjára. (Fekete Tünde Margit, Fürstand Júlia, Hennel Zsófia, Konczos Kata, Lakatos Anna Mária) 72

73 3.2.2 MAGYAR TELEPÜLÉSEK TANTÁRGY A TANTÁRGY SZEREPE ESZTERGOM IDENTITÁS-KUTATÁSÁBAN Esztergom generációk óta cipeli az egyházközponti és államtörténeti múlt szerepekkel járó kötelezettségeit, az ezekhez kötődő - kívülről érkező és belső elvárások országos szintű terhét. Identifikálódása tehát nem csak az ott élőket érintő magánügy. Ennek megfelelően a helyzete sok szempontból nem vethető össze más, hasonló léptékű magyar városéval. Látogatottsága ma is nagy, azonban az elemzések szerint az idegenforgalmi tendenciák rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. A turisták száma folyamatosan csökken, az itt-tartózkodások időtartama rövidül, a város megtekintése nem a főattrakciók, hanem a kínálatot kiegészítő programok között szerepel. Ma az utazások egy jelentős része szervezett keretekben zajlik, a célállomás nem maga a város, hanem elsősorban a Bazilika és környéke. A város érezhető módon önkép-, és szerepzavarban van, de külső megítélése is igen ellentmondásos. Ez utóbbi kapcsán számos kérdés felmerül, melyek közül talán a legfontosabbak éppen e külső-belső kép közötti esetleges ellentmondásokat, az ezekből adódó identitás-problémákat feszegetik: - Vajon az ország más területén élők, az Esztergomot csak az iskolai tanulmányok alapján, felületesen ismerők számára képvisel-e ma a város valamilyen nevesíthető identitást, szerepel-e az országról alkotott mentális térképükön? - Ha igen, akkor milyen tartalommal vagy imázzsal? - Ha igen, vállalható-e és illeszkedik-e ez a külső kép a lakóknak a saját városukról alkotott képéhez? - Vannak-e a városlakók identitás-tudatának város-szintű, közös alkotóelemei? Nem elegendő a helyi lakosoknak, a személyesen is kötődőknek a városukról őrzött imázsát, identitásuk elemeit megismerni. Fontos a külső szemlélők bevonása, az identitást képző elemek kívülről történő meghatározása, és a belsőktől szerzett ismeretekkel való összevetése, elemzése. Természetesen nem csak, és főleg nem a turisztikai potenciál növelése érdekében elsősorban. A két kép, a külső és belső elvárások megismerése a kutató, a városelemző számára is tanulságos. Azonban alapvetően meghatározhatja a városfejlesztési döntéseket, a prioritásokat, azt a jelen- és jövőképet is, amelynek a megfogalmazása során a városnak, a városvezetésnek mérlegelni kell, hogy az identitási elemek melyikét, milyen módon, mely eszközökkel erősíti, melyekre támaszkodik. A jelen munka első felében elvégzett vizsgálatok jellemzően e külső nézőpontokra fókuszálnak, a hallgatók szerepvállalása is erre irányul; részben saját személyükben, részben, mert rajtuk keresztül a véleménynyilvánítók (meginterjúvolhatók) szélesebb köre is elérhető. Az Urbanisztika Tanszék Magyar települések tárgya keretében végzendő hallgatói vizsgálatok is e szempontok szerint készülnek, az alábbi módon illeszkedve a munka általános tematikájába: 73

74 74

75 A TANTÁGY FELÉPÍTÉSE ÉS ÜTEMEZÉSE (a hallgatóknak a félév elején kiadott tantárgyleírás alapján) A tantárgyi tematika összeállítása során az volt a fő pedagógiai cél, hogy a kezdeti felszínes ismeretekből, általános benyomásokból kiindulva, egy tudatos megismerési folyamaton keresztül a hallgatók eljussanak az elmélyültebb, akár kritikus város-értelmezések, városolvasatok megfogalmazásig, az alábbi fontosabb lépéseken keresztül: - az első benyomásokat rögzítő fotós ellentétpárok készítésével, - kérdőívek kitöltésével, - mentális térképek rajzolásával, - részletes elemzésekkel, - a kutatásban résztvevő valamennyi oktató közreműködésével lezajlott, szélesebb körű megbeszélésekkel. Első benyomások Az első ismerkedő helyszíni bejárásaik nyomán a hallgatók fényképes tablókon mutatták be a városról szerzett legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb első benyomásaikat (egyénenként). Első pozitív és negatív benyomások (Simon Anita Szabó Zsuzsanna) Kérdőívek kitöltése (részben órai feladat) A kérdőív szerepe a hallgatók, mint kívülállók Esztergomról meglévő általános képének, a városhoz fűződő korábbi viszonyának, a látogatásaik gyakoriságának, természetének, céljának stb. a feltérképezése. Ugyanakkor kihasználva a lehetőséget, hogy a hallgatók közreműködésével szélesebb körben is elvégezhető a fenti információk begyűjtése, minden hallgató további ismerőseivel is kitöltette a kérdőívet, részben személyesen, részben online ( A személyek kiválasztásánál egyetlen megkötés volt, hogy a bevontak ne esztergomiak legyenek. A kérdőív kitöltése és kitöltetése több tucat, a városhoz, mint lakó- és munkahelyhez nem kötődő ( átlag ) magyar véleményéről ad tájékoztatást. Nem tekinthető reprezentatív mintavételnek, de orientálhat a módszer, a feltett kérdések helyességéről, az esetleges javítások szükségességéről. A munka további fázisában a kérdőívezés új körben, pontosított tartalommal akár meg is ismételhető. 75

76 Mentális térkép (órai feladat) A mentális vagy kognitív térképezés olyan pszichológiai folyamatok sorozatából álló folyamat, amely megjegyzi, kódolja, raktározza, előhívja és dekódolja a mindennapi térbeli környezetre vonatkozó információkat. 52. Jelen esetben célja a szabad térképrajzolás eszközével ( free recall adatfelvétel) még az elmélyültebb, célra-orientált helyszíneléseket megelőző az első csatangolások során szerzett egyéni benyomások rögzítése, legfontosabbnak tekintett táji, városszerkezeti elemek, objektumok nevesítése. A hallgatók az első helyszíni bejárások révén (és/vagy korabeli emlékeik nyomán) már a félév elején rendelkeztek egyfajta általános képpel és a témához kapcsolódóan némi olvasottsággal. Ennek alapján még a részletes vizsgálatok, elemzések előtt elkészített mentális térképeik is hasznosak, hiszen a helyismeretük egy átlagos ismeretekkel rendelkező városlátogatóhoz képest kevésbé felületes, lényegi helykötödésük azonban feltehetően még nem alakult ki. Elemzések (2-3 fős csoportokban, egyéni választás alapján, az alábbi módszerek közül választva) Városalaktani elemzés Vizsgálati terület: A fókuszterület a ma Királyvárosként számon tartott városrész, amely két igen ellentmondásos területet, a Belvárost és a csatlakozó, hajdani Hévíz városnegyedét foglalja magába. Feladat: a választott városrész alaktani (várostest) és szerkezeti történeti változásainak nyomon követése, a teljes város változásaival összefüggésben. A részletes elemzés csak a kiemelt területre fókuszál, azonban értékeli az egyes további területrészekhez való szerkezeti és téri viszonyt is. A mai Esztergom több településből jött létre, az egyes városnegyedek ma is erős önálló identitással rendelkeznek, a köztük lévő társadalmi és téri viszony elemzése fontos a város fejlődése és jelenlegi működésének megértése szempontjából. A vizsgálati célterület a mai város hivatalos központja; e tekintetben az egyes városrészekkel való kapcsolata, vagy e kapcsolat hiánya, és ezek történelmi folyamata ugyancsak lényeges a város megértése szempontjából. Módszer: történelmi térképek elemzése, az egyes fejlődési fázisok alaktani, téri folyamatainak kutatásával, térképi feldolgozásával; Pattern Language - Környezeti minták gyűjtése A pattern" mintát, struktúrát, átvitt értelemben rendszert jelent; magyarul leginkább környezetmintának lehet fordítani. A kutatás Christopher Alexander módszertanát követi, aki a tradicionális épített környezetnek azokat a többé-kevésbé közismert formációit keresi, amelyek egy-egy kultúrán belül kristályosodtak ki, és amelyek spontán módon hordozói az élet gazdagságának. A pattern azonban nem pusztán építészeti jelenség: alapját az adott kultúrában tipikus, leggyakrabban előforduló szituációk, események képezik. E szituációk és események nem vonatkoztathatók el térbeli kereteiktől: ezek együttesen határoznak 52 Robert M. Downs, David Stea (szerk.) Image and Environments. Chicago: Aldine Publishing 1973: 76

77 meg pattern-eket. A pattern-eket nem lehet kitalálni vagy megtervezni: csupán észrevenni, tudatosítani, fölfedezni. 53 Vizsgálati terület: A mai Királyváros Feladat: A városrészekre jellemző sajátos környezetminták - települési szövet, telekrendszerek, beépítési formák, utcák, útelágazások, utcasarkok, terek, teresedések, térhelyzetek stb. keresése, felismerése, esetleges tipologizálása. Amíg az első, városalaktani elemzés a városi szintű szerkezeti kapcsolatokat kutatja, addig ez a vizsgálat a kiemelt városrész belső mintázataira fókuszál. Módszer: helyszíni bejárások és térképelemzések. Feldolgozási mód: részletrajzok, esetleg fotók; Kritikai promenadológia - sétatudomány A promenadológia célja környezetünk koncentrált és tudatos érzékelése, valamint ennek során a puszta látásnak átalakítása megismeréssé A séta közben feltáruló világ egészét szeretné megragadni, amelyben benne vannak az utcák és terek alaktana, a terek arányai és kapcsolatai, valamint a térfalak folytonossága és változásai, a növényzet, a város hangulata, atmoszférája stb. 54 Vizsgálati terület: Tetszőlegesen kiválasztott útvonal és az azt határoló terület; ajánlott a Bazilika és a városközpont (Széchenyi tér) közötti kapcsolat vizsgálata. Feladat: A csoport által választott séta-útvonal kidolgozása és kritikai elemzése. Nem a szép épületek, fontosabb műemlékek felfűzése vagy leíró jellegű bemutatás a cél, hanem az élmény egészének elemzése, az adott hely identitásának megragadása. Módszer: helyszíni bejárások és térképelemzések. Lehetséges feldolgozási módok: térkép, részletrajzok, leírás, fotók; A választott vizsgálati módszerek alapvetően a városidentitás és városimázs egymással sok szempontból összefüggő, kettős kérdéskörére igyekeznek fókuszálni. Az imázs benyomások, elképzelések, érzések összessége, tehát nem objektív tényeken, empirikus vizsgálatokon alapul, hanem szubjektív vélemények, nem egyszer sztereotípiák összegzésével jön létre. Az imázs azonban befolyásolja az identitást; ha az ön-imázs és a külső imázs között sok közös vonás van, az a viszszajelzések, visszacsatolások révén erősíti az identitást. A milyennek látjuk magunkat, milyennek látnak minket illetve, hogy milyennek szeretnénk látszani három olyan kérdés, amellyel a városimázs kutatások és ehhez kapcsolódóan a városmarketing kiemelten foglalkoznak. A marketinges szakma alapvetően nem a helyzetfelmérésre fókuszál, hanem az azon alapuló hatékony, eredményes stratégia kidolgozására, az imázs pedig tudottan változó, alakuló és alakítható. A kérdéskör vizsgálata tehát egy jól kezelhető, irányítható eszköztár, amelyre a város jövőbeni víziói, koncepciói, fejlesztési és rendezési döntései is tudatosan és módszeresen építkezhetnek. A Magyar települések tárgy keretében végzendő vizsgálatok is részben ezt célozzák. 53 Meggyesi Tamás: Városépítészeti alaktan, Terc, Meggyesi Tamás: Promenadológia In: MÉ - Utóirat 2012/3 - XII. évf. 68. sz. 77

78 A kiadott elemzési módszerek között a szekvenciális látványelemzés módszere, a sétaútvonalak meghatározása, a térmetszetek sorolása, ritmusa, egyfajta dinamikus városelemzés; mind az egyénileg megtalált sétaútvonalak, mind az azon felvett elemzési helyzetek és azok jellemzői nyilvánvaló módon hozzájárulhatnak a városimázs egy-egy fontos elemének, részletének a felfedezéséhez és megfogalmazásához. Ugyanilyen reménykeltő a C. Alexander féle elemzés, a tipizálás eredményessége. Az egyedi téri mintázatok, különleges városi helyzetek plasztikus bemutatása a már említett külső-imázs szerepét is betölti. A városalaktani kutatások e tekintetben különböznek a fenti két elemzési módszertől, sok szempontból azonban összetettebbek. Egy adott városrész formai és belső szerkezeti változásait vizsgálják, azonban a többi városrésszel való kapcsolatának fizikai változásait történelmi folyamatukban is elemezve. Ez az elemzési mód egy következő munkafázis közvetlen előkészítője is lehet, amelynek során Esztergom jól nevesíthető, önálló saját identitással rendelkező városrészeinek mai network-jét, kapcsolati rendszerét, ezeknek a kapcsolatoknak a meglétét, hiányát és természetét lehet majd megvizsgálni. A vizsgálatok távlatban egy szubjektív értékkataszter létrehozását is célozhatja, amelynek az alapját nem a már minden bizonnyal nyilvántartásba vett műemléki, műemlék jellegű vagy egyedi védelemre javasolt épületek képezik. A gyűjteményben szerepelhetnek a hallgatók által felismert, megtalált városépítészeti, építészeti helyzetek, városi elemek és mikroelemek, látványok, benyomások. Bemutatásuk célja egyfajta tükör, illetve a külső imázs megfogalmazása a város számára, amely szembesítheti a saját magáról alkotott kép helyességével; igazolhatja vagy megcáfolhatja azt. Ehhez nyilván szükséges majd a helybéli lakosok városról alkotott ön-imázsát, önmagáról kialakított képét is megismerni és bemutatni (kérdőívekkel, K. Lynch módszerrel), közvetlenül kapcsolódva az identitás kérdésköréhez. A TANTÁRGY EREDMÉNYEI, A FÉLÉVES HALLGATÓI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE ÉS ÖSSZEGZÉSE Az egyetemi oktatásnak elsősorban kísérleti jelleggel képezik a részét az alternatív városelemzési módszerek. Általában csak a téma iránt leginkább elkötelezett és érdeklődő építészhallgatók szűkebb csoportjának bevonására van mód, egy-egy választható tantárgy keretében. Több módszernek ugyanarra a helyszínre történő párhuzamos alkalmazása azonban e keretek között sem volt eddig még bevett gyakorlat. Esztergom jelen kutatása során kezdettől körvonalozódó, a kísérletezést kifejezetten támogató szemlélet kiváló alkalmat nyújtott a gyakorlatban ritkán kipróbált módszerek párhuzamos alkalmazására. Az Urbanisztika Tanszék Magyar települések tantárgyában ugyan viszonylag szűk körben, 20 hallgató párokban végzett munkájára alapozva - erre jó lehetőség nyílt. Az építészmérnök hallgatók mint vizsgálati alanyok; fotóikkal, mentális térképek rajzolásával, és a kérdőívek kitöltetésével a hozott ismereteikről, előképeikről, a városhoz fűződő viszonyukról és annak mélységéről adtak információkat. Arra is kerestük a választ, hogy vajon mennyire igazak az Esztergom kapcsán élő sztereotípiák, miszerint pl. nem tartozik a rendszeresen, visszatérően látogatott települések közé vagy, hogy alapvetően a Bazilika áll az utazások középpontjában. Kérdőívek A kérdőívek szélesebb körű terjesztését egyszerű kíváncsiság motiválta; azt kívántuk ellenőrizni, hogy a saját hallgatóink visszajelzései mennyire jellemzőek, illetve mennyiben korosztály-specifikusak. Bár a beérkezett, kitöltött lapok és online feltöltések száma egyáltalán nem jelent reprezentatív mintavételt (174 78

79 db), tájékoztató értéke azonban biztosan van. A tematika miatt külön értékeltük a saját hallgatói csoportunk válaszait (20 db) és összesítve valamennyi válaszadót. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a fiatalokról legyen egy elkülönített információs bázis. A kutatás során többször, többféle interpretálásban előkerült az a vélemény, hogy Esztergom leginkább a múltbéli örökségéből próbál megélni, ugyanakkor nehezen találja az egyensúlyt e történelmi kötelezettség és egy mai várossal szemben (a lakói, látogatói, használói által) támasztott modern elvárások között. A megkérdezettek 52.3 %-a fiatal, egyetemista korú, a városvezetés számára pedig meghatározó jelentőségű lehet, hogy a mai fiataloknak milyen a városról alkotott képe, a városhoz való viszonya. A fentiek alapján tehát készült egy összesítés, amely valamennyi megkérdezett közül csak a 30 év alattiak által adott válaszokat (90 db) értékeli. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy csoportunk hallgatóinak több mint a fele (12) életében csak 1-2-szer volt Esztergomban, közülük 5 en budapestiek vagy a pesti agglomerációban laknak. 7-en (4-en budapestiek vagy környékbeliek) sokszor jártak ott, 1 hallgató sosem volt ott, illetve 1 rendszeresen viszszatér. Ez némileg alátámasztja azt az eredeti feltételezést, hogy a város kiváló általános adottságai (szép táj, határmenti település, főváros közelség) ellenére még a budapestiek számára sem tartozik a rendszeresen látogatott helyek közé. Az eredeti feltételezésekkel szemben ugyanakkor a hallgatók zöme (10 fő) egyénileg járt a városban, szervezett út keretében mindösszesen 3-an, mindkét formában 7-en. A fenti arányok a teljes létszámra vonatkoztatva nagyon hasonlóan alakulnak, amennyiben a megkérdezettek jelentősen több mint a fele (64 %-a) még csak 1-2-szer volt Esztergomban, igaz közülük csak kb. 10% a budapesti vagy pesti agglomerációs lakos, akik részéről a város, mint rendszeres kirándulási célpont kézenfekvőbben adódna. 27.9% (48 fő) sokszor volt, 7 fő egyszer sem járt ott, 7 pedig rendszeresen viszszatérő. A 30 év alattiakra szűkítve a kérdést: 60 % csak 1-2 járt a városban, noha közülük 31-en budapestiek vagy agglomerációs lakosok. Mindez azt is mutatja, hogy a város látogatottságát alapvetően nem befolyásolják generációs szokások. E mini-felmérés azt sem igazolja, hogy a csoportos (esetleg iskolai szervezésű) utak a legjellemzőbbek, hiszen a teljes megkérdezetti létszámra vonatkozóan is ez kevesebb, mint egyharmadukra (27.9%-ra) igaz, a baráti/családi szervezési utakkal összevetve lényegesen alulreprezentáltan. Az utazási módokra/közlekedési eszközökre vonatkozó kérdések is ezt támasztják alá, hiszen szervezett buszútról csak 20 % nyilatkozott, miközben az autós utak száma közel 60% (58.8). 8 válaszadó hallgatónk előzetes elvárásainak megfelelt a város. 3-an csalódtak, amelyet azzal magyaráztak, hogy mások szebbnek írták le, ami alapján egy gondozott városra számítottak, de egy szegényebbet, elhasználtabbat találtak, ahol már a vasútállomáson sem derült ki, hogy Esztergomban járunk, semmi jelzés sincs, falusi hangulat és összevisszaság található a Bazilika közvetlen környezetéig. Ugyanakkor 5-en jelezték, hogy jobb volt, mint amire számítottak. ( gyönyörű szép ). A többieknek nem voltak előzetes elvárásaik. Ez miszerint nem volt a városról korábbi elképzelésük - a fiatalok tágabb csoportjára is jellemző; közülük egyébként 7-en adtak hangot a csalódottságuknak. Arra a kérdésre, mi az a 2 szó vagy egyszerű kijelentés, amely a város kapcsán először eszükbe jut, a megkérdezett hallgatóknak meglepő módon körülbelül a felénél (10 fő) szerepelt csak a Bazilika, ami - ezzel szemben - a rajzoltatott mentális térképek szinte mindegyikén megtalálható. Vagyis az eredeti feltételezéseinkkel ellentétben a Bazilika alapvetően a városról meglévő vizuális kép és a téri orientáció szempontjából domináns, de fogalmilag nem. 5-en utaltak a Dunára, a Dunával való kapcsolatra, a Duna-partra; 2-en a határhelyzetre ( Szlovákia, határ ). A többiek (7-en) alapvetően jelzőket, jelzőpárokat fogalmaztak meg. 5 válaszadó inkább pozitív fogalmakkal (hangulatos/falu, kálvária/nyugalom, esti séták/illumináció, Viziváros/történelem illetve bájos város/nyugodtság) válaszolt a várossal kapcsolatban feltett kérdésre, a többiek jellemzően negatív benyomásokat sugalltak. Elhanyagolt, összevissza, rendezetlen ezek a visszatérő fogalmak, illetve 3-an az 79

80 ellentmondásokat emelik ki. ( központ lenne, de mégis periféria szép adottságokkal rendelkező hely, ami nincs eléggé kihasználva ). A véleményt adók teljes körénél sem volt meghatározóbb a Bazilika említése; csak 62 esetben nevesült. A történeti múltra való utalás sokszor csak fogalomként ( érsek, kereszténység, szakrális ) jelent meg. Feltűnő a határ-helyzet gyakoribb említése, ami a fiatalok válaszaiból (érthetően) teljesen hiányzik. A híd és ez talán nem belemagyarázás - az esetek egy részében nem objektumnak, hanem a határ szó ismétlődésére is tekintettel - valamifajta jelképnek is tekinthető. Ezzel szemben Párkányt csak 5-en említik. A Duna e körben is többször szerepel (25) bár az esetek egy részében, mint Dunakanyar (3) vagy mint Dunapart (2). A 30 év alattiak körében is a fenti elemek nevesültek kiemelten: 48-szor a Bazilika (tehát ez esetben is csak kb. 50%-ban), 23-szor a Duna különböző kontextusban, 7-szer a történelem, 4-szer Párkány, 3-szor pedig a híd fogalma jelent meg. A városról őrzött vizuális kép megismeréséhez a kérdőív 4 fotót kínált fel, azzal a kérdéssel, hogy vajon melyik jellemzi leginkább Esztergomot. Mindegyik az interneten fellelhető sztereotip kép volt a városról. Valamennyin megjelent a Bazilika, amely az előzetes feltételezések szerint a legtöbb magyar ember Esztergomról alkotott képének központi eleme. a b c d Az egyik kép a Bazilikát, mint szoborszerű objektumot ábrázolta (a), a másik szépen komponált, de sok szempontból idealizált lírai kép, amely valamifajta esszenciát mutat a városról, és amelyben a legtöbb városi/városképi réteg is megjelent (b). A választási lehetőségek között szerepelt egy madártávlati fotó, amely a Bazilikát, mint városépítészeti egységet jelenítette meg a környezetével együtt, a háttérben a Dunával (c), valamint egy prózai, a mai valóságot talán leginkább leképező városi kép. A hallgatói csoport jelentős része (12 fő) nem a valóságos képnek leginkább megfelelőt választotta, hanem a legsokrétűbbet, összetettebbet és költőibbet, a b -t. Csak a teljesség kedvéért: 3-an választották az a -t, vagyis csak a Bazilikára fókuszáló, és 4-en a Bazilikát a környékével ábrázoló képet (c). A puritánul valóságos fotóra egyetlen szavazat érkezett. A szélesebb körben végzett felmérések ennél kiegyensúlyozottabb eredményt adtak: a b és c képre közel azonos számú válasz érkezett fő ( %). Ez talán azt is mutatja, hogy az idősebb generációt is magában foglaló véleményezők között a Bazilika, mint városépítészetileg komponált együttes által meghatározott direktebb városkép erősebb, mint az az árnyaltabb, lírai ( b ) kép, amelyben a Bazilika bár meghatározó, de mégis csupán egy elem a sok közül. Ugyanakkor az a -ra csak 23.9% szavazat érkezett, némileg felülírva azt az egyéb válaszokból feltételezhető, általános véleményt, hogy a Bazilika, mint ikonikus építmény önmagában képviseli és uralja a városról alkotott képet. Ennél kedveltebb volt a c, amelyben megjelenik a Duna, továbbá a főtemplom fekvése, környezeti, táji adottságai is láthatók. Az idealizálás nélküli képet e szélesebb körből is a legkevesebben (12.9%) választották. A 30 év alattiak visszajelzéseit számba véve a tendenciák sok szempontból hasonlóak; legtöbben a b jelű képet választották (31.6%), a c -t preferálók aránya némileg alacsonyabb lett (28.6%). Az a -t 18% választotta, és ez esetben is a d -t kedvelők lettek a legkisebb arányban reprezentáltak. (14.3%) 80

81 Arra a kérésre, miszerint nevezzék meg a városközpont legfontosabb elemét vagy bármi olyat (épület, szobor, növény..stb.), amire emlékeznek és fontosnak ítélnek, a megkérdezettek teljes körének válaszaiban egyértelműen a Bazilika nevesült a legtöbbször (44%), egyetlen kivételtől eltekintve mindig pozitív tartalommal ( Természetesen a bazilika, gyönyörű, pozitív emlék, a bazilika monumentális, gyönyörű, mindenképpen pozitív ). Számos egyéb észrevétel mellett a Duna-partot, Kis-Dunát említették még nagyobb számban (17.7%). A fiatalok közül a kérdésre választ adók 65%-a emelte ki a Bazilikát, 8-an adtak olyan választ, amelynek valóban van bármilyen kapcsolata a városközponttal ( sétálóutca, városháza ), közülük 5-en BME-hallgatók. Néhány válasz a piac és buszpályaudvar környékét nevezte meg, amely egyébként az első negatív benyomásokat megjeleníti hivatott hallgatói fotók egyik kedvelt témája is volt. A válaszok egyik fontos olvasata, hogy a városközpont fogalom kapcsán sokan inkább számos egyéb városi helyre (leginkább a Bazilikára) gondolnak, mint a Széchenyi-térre, amit nem tekintenek egyértelműen városközpontnak. Talán az sem véletlen, hogy Főtérként mindösszesen hárman említik. A megítélése is rendkívül ellentmondásos, amit a szélsőséges vélemények is mutatnak ( Városháza és az előtte lévő tér (pozitív) iszonyú ronda főtéri szökőkút és padok ). A Városháza rossz állapotára, mint negatív benyomásra egyébként többen úgy utalnak, mint a térről alkotott legmeghatározóbb (negatív) élményre. Ugyanakkor nagyon meglepő, hogy a Bástya-áruház környékét milyen kevesen említik, közülük is csak 2-en egyértelműen negatívan, ami vagy azt mutathatja, hogy ezt a részt területileg, térileg nem tekintik a városközpont részének vagy, hogy mint modern területet nem érzik fogalmilag a központhoz tartozónak (hiszen nem történeti), vagyis nem tartják a kérdés szempontjából relevánsnak. A kérdőív azon kérdésére válaszolva, miszerint mely állítás a legjellemzőbb Esztergomra, a felkínált 9 lehetőség között igen megoszlottak a vélemények. A véleménynyilvánítók teljes köréből a szép táji adottságok és a magyar nemzet történetének kiemelkedő helye opciók alapján a várost teljesen azonos arányban ítélték meg ( %). A 30-év alattiak esetében ez az arány %. Az első meghatározást a hallgatóink közül is többen kiemelték (5 fő), a második azonban nem szerepelt a legfontosabb szempontok között (4). A magyar katolikus egyház központja -ként meglepő módon az összlétszámból csak a 30.2% definiálta a várost (ez a 30 év alattiaknál 31.87%, hallgatóknál 4 fő volt). 20.3% szerint a Visegrádi kiránduláshoz jól kapcsolható program, (a fiataloknál 20.9 %), a hallgatói vélemények között azonban ez gyakorlatilag nem szerepelt (1 fő). Legmeglepőbb, hogy a felkínált lehetőségek közül a volt királyi székhely -et az iskolai tanulmányok és a közelmúlt régészeti feltárási munkálatai ellenére egyetlen hallgató választotta és a teljes megkérdezetti körből is csak 14.5%-a (a fiataloknál 17.56%) számára volt meghatározó. Nemzeti zarándokhely -ként egyetlen hallgatónk sem tekint a városra, és a 174 vélemény-nyilvánító között is ez volt az egyik legkevésbé támogatott szempont (8.1%). Ennél az Esztergom, mint kulturális rendezvények vonzó helyszíne opció volt az, amelyet még kevesebben éreztek megfelelőnek (2.9 %), a 30 év alattiak közül nyilatkozó 90 fő közül csak 3-an. Generációs hovatartozástól függetlenül egységes a vélemény arra vonatkozóan, hogy város e tekintetben gyakorlatilag nem jegyzett, legalábbis az egyéb, fent megnevezett szempontok ezt felülírják. Tekintve azonban, hogy e kérdésnél lehetőség volt több választ is adni, úgy értékelhető, hogy az alacsony érték nem a válaszadók egyéb preferenciái miatt alakult így, hanem mert valóban nem tartják számottevőnek a város jelenlegi kulturális programkínálatát. A városvezetésnek tehát érdemes ezzel a körülménnyel mélyebben foglalkozni, főleg ha a turisztikai kínálatot bővíteni, gazdagítani kívánja. Ide kívánkozik még egy fontos észrevétel: miközben a város egyik kifejezetten hangulatos, közelmúltban felújított látványossága a dzsámi, remek városi pozícióval, történetiséggel, vendéglátói és kulturális profillal, a megkérdezettek közül csupán egyetlen egy említi ( Bazilika alatti törökkori rom ) és a hallgatói helyszínelések benyomásait összefoglaló mentális térképek közül is csak egyetlen egyen szerepel. 81

82 A turisztikai élménykeresésnek elengedhetetlen részét képezik a hangulatos vendéglátóhelyek, melyek nem feltétlenül és csak a gasztronómiai élvezetekről szólnak. ( Egy kis étterem, aminek az előkertje gyönyörű zöld volt, tetszett ) A jól működő, családias vagy vendégszerető helyek nevei nemcsak a városközponthoz kapcsolódó élmények, benyomások leírásánál térnek vissza, mint városi jó-helyek, de a hallgatói mentál-térképek jelentős részénél is nevesülnek, mint a városban való tájékozódást is segítő, meghatározó elemek. Végezetül az alábbi táblázat egy Cséfalvay József - Fischer Wolfgang által alkalmazott szemantikus differenciál kutatási módszer 55 és szempontrendszer átvételével és jelen helyzetre adaptálásával mutatja be az atmoszféra, társadalom, városszerkezet, környezet főbb témakörein belül a vélemények irányultságát: Az ábra tanulsága szerint a város hangulatának megítélése igen hasonló a hallgatói és a több generáció véleményét is tükröző felmérés szerint: alapvetően inkább pozitív, de nagy revelációk, kiugróan feltűnő lelkesedés nélkül. A társadalom megítélése is nagyon hasonló tendenciák szerint alakul, a hallgatóké azonban negatívabb irányba elcsúszva, de még mindig egy többé-kevésbe középtartományban mozogva. A városszerkezetre vonatkozó vélemények azonban sajátosan ellentétes pólusúak, a semleges, közepestől jellemzően szimmetrikusan kétoldalra polarizálódva; ami a megkérdezetteknek összességben átlátható és rendezett, az az építészhallgatók számára ugyanannyira zavaros és kaotikus. Tekintve, hogy a közös adathalmazban az építészhallgatók véleménye is megjelenik, feltételezhetően a véleménykülönbség ennél még erőteljesebb. Ez a fajta, éppen ellenétes vélemény a környezet megítélésében ugyanúgy jelen van, és a BME-hallgatók egyértelműen negatívabb állásfoglalását tükrözi. Ugyanakkor összességében a fiatalok - 30 év alattiak véleménye jellemzően a nagyobb megkérdezetti körrel mozog együtt, nem az építészhallgatókéval. 55 Cséfalvay József, Fischer Wolfgang: Cigányzene és lakáshiány sztereotípiák és a valóság ellentéte a Budapest-képben In: Földrajzi értesítő XXXXIX pp

83 Mentális térképek 56 A mentális térképek elkészíttetése egy további lépéssel közelebbről kívánta megismerni a hallgatóknak a városról kialakuló átfogóbb, de akkor bizonyára még mindig felszínes belső képét. A mentális térképek jellemzően még nem a tudatos elemzés, részletes helyszínelés tapasztalatait mutatják, hanem a feladat kapcsán megejtett első barangolások, céltalan kószálások eredményét. A mentális térképeken a hallgatók arra az egyszerűnek tűnő és általános kérdésre adtak választ, hogy mi jut eszükbe Esztergomról. Nagyon sokféle rajzi válasz született, szemléletükben és a prioritásukban egyaránt. A legtöbbször előforduló rajzi elemekről, leggyakoribb fogalmakról és ezek városi helyzetéről, téri viszonyáról az alábbi ábra ad tájékoztatást. A hallgatói mentális térképek összesítése. A színfoltok a mentális térképeken feltüntetett elemek téri kiterjedését, a számok az előfordulás gyakoriságát mutatják. (Dombrovszky Zsófia, 5. éves építészhallgató) 56 a feldolgozásban közreműködött Dombrovszky Zsófia, 5. éves építészhallgató, a tanszék demonstrátora 83

84 Az ábra információi közül érdemes szóban is kiemelni a legfontosabbakat: A mentális térképek jelentős része igyekezett befogni egy nagyobb városi területet, amely délen jellemzően a vasútállomásig terjed, északon azonban szinte mindenkinél a Bazilika és a közvetlen környezete az utolsó ábrázolt terület. Természetesen a Bazilika szinte valamennyi átnézeti rajzon megjelenik, legtöbbször kis ábraként, egyszerű, az épületformára utaló rajzi szimbólummal. A vár és a templom előtti nagy tér is szerepel vagy legalább nevesül a rajzokon, ugyanakkor ezek városszerkezeti kapcsolata a város további területeivel sajátosan elmosódik; a legtöbb rajz önálló, szoborszerű képződményként ábrázolja, amelytől, ha indul is valamifajta út, az nem kapcsolódik a város egyéb területeit feltáró úthálózathoz. BME-hallgatók mentális térképei 1. A Bazilika valamennyi, a város nagyobb területrészét ábrázoló rajzon megjelent, jellemzően kis piktogrammal. A Szent Tamás hegy több ábrának is meghatározó eleme, a domborzatát azok is jelölték, akik a város más részének topográfiai adottságait nem tartották fontosnak kiemelni. Igen ambivalens a városnak a szigethez, a Kis-Dunához való viszonya, amely jól érzékelhető már az első helyszíni bejárások során is. A lenyűgöző területnek mintha nem lenne szerves térhasználati kapcsolata a várossal. A mentális térképek is erről árulkodnak; sokak ábrájáról hiányzik a sziget, a mellékág, olykor pedig ugyan mindkettő megjelenik, de nincs híd, amin átjuthatunk. A híd kapcsán ki kell térni a Duna ábrázolások kérdésére is. Bár a folyót a rajzkészítők többsége nem felejtette el feltüntetni, a Mária Valéria híd azonban gyakran lemaradt a rajzokról; az pedig, hogy a híd két szomszéd várost köt össze, legtöbbször nem nevesül. Párkányt a 20 hallgató közül csak 4-en említik. Az egyik igen meglepő felfedezés, hogy az ábrákon nem szerepel néhány olyan épület, épületegyüttes, melyek az előzetes várakozások szerint a környezeti minőség iránt fokozattan érzékeny építészhallgatók részéről figyelmet érdemelt volna. Ez a felismerés a kérdőívek értékelése során már megjelent, a mentális térképek csak megerősítik az ott, akkor tapasztaltakat. Sem a szigeten található félbe maradt nagy építkezés, illetve a hatalmas wellness fürdő, sem a Bástya Áruház tömbje nem hagyott olyan mély nyomott a hallgatók többségében, hogy az a mentál-térképeiken is helyet kapjon. Ugyanakkor feltűnően sokak számára volt meghatározó élmény a Szent Tamás-hegy, sokrétű minőségében ábrázolva; a rajzok közel felén (9) a domborzattal, a kacskaringós kis utcákkal, a kálváriával és kápolnával a romantikus környezetet igyekeztek visszaadni, gyakran valamilyen pozitív hangulati jelzőt is társítva hozzá. Végezetül újfent ki kell emelni a hallgatói térképeken visszatérő vendéglátóhelyeket, amelyek nyilvánvaló módon fontos szerepet töltöttek be a városban történő orientálódásuk során. 84

85 BME-hallgatók mentális térképei 2. A Bazilika előtti teret legtöbben jelölték, a Bazilika és a városközpont közötti szerkezeti kapcsolat ábrázolása azonban szinte mindig elmaradt. Hallgatói elemzések A tárgy tematikája a továbbiakban is a várost értő szemmel és érző lélekkel megismerni akaró építészhallgatók intuitív benyomásaira kívánt hagyatkozni, a részletesebb elemzésekhez eszközként a lehetséges megismerési, elemzési módszerek közül hármat felkínálva. Nem volt cél előre megkötni, hogy ki melyik elemzési módot alkalmazza, fontosabbnak tűnt, hogy a hallgatók maguk találják meg a számukra legfontosabb városi elemeket vagy értékelési szempontokat, és ahhoz válasszák meg az általuk leginkább adekvátnak tartott elemzési módszert. Nem kaptak tehát előzetes instrukciókat arra vonatkozóan, hogy mit nézzenek, mire figyeljenek, sem azt, hogy hogyan, de még az sem volt szabályozva, hogy amit tapasztalnak, azt milyen tematikus szempontok szerint csoportosítsák. A cél a különböző város-olvasatok megfogalmazása volt, vállalva azok esetleges szubjektív mivoltát, netán emocionális töltetét. A jellemzően fizikai, téri, városképi olvasatok vizuális grafikai leképezéseihez módszerenként eltérő eszközöket alkalmaztak a hallgatók; a hangulati elemeket fogalmakkal, egyes esetekben személyes töltetű grafikákkal, ábrákkal mutatták be. Városmorfológiai elemzések A város térbeli fejlődésének, szerkezetének, beépítésének elemzésével több hallgató-pár is foglalkozott. A történeti térképek felhasználásával, jellemzően a 3. katonai térkép 57 és a mai állapot egymásra vetítésével vizsgálták a táji, topográfiai és vízrajzi adottságokat és ezzel összefüggésben a települési morfológia változásait

86 Táji adottságok és városalaktani változások a város térbeli fejlődése 1700-as évektől napjainkig (Simon Anita Szabó Zsuzsanna) Ez a vizsgálat az idő és a város fizikai testének változása közötti kapcsolat olvasataként is értelmezhető, melyet két személytelen és mérhető tényező változása jellemez, tehát a legobjektívebb, és a félév során alkalmazható elemzési módszerek közül a hagyományos városelemzési módszerekhez leginkább társítható. Morfológia változások a városszerkezet és beépítés változásai vagy változatlanságai? Királyváros (Balázs Bálint, Varga Péter) 86

87 Promenadológiai elemzések A városnak a mozgás során megtapasztalt feltárulásai, az egyik ponttól a másikig tartó útnak vagy az egyes megállóhelyeknél tett felfedezéseknek az együttese adja azokat az olvasatokat, amelyekben bár szerepet játszik az idő, de mégsem az a legmeghatározóbb tényező. Helyette olyan szempontok kerülnek előtérbe, mint a távolság, a térarány, a rá- és átlátások és az ezek által generált hangulatok, érzetek. A tematikus útvonalak kitalálása vagy a meglévők kritikai elemzése sok szempontból hálás feladat volt, nem véletlen, hogy legtöbben ezt választották a tankörből. Az útvonal kijelölése, a szekvenciális látványelemzés céljából a megfelelő hossz- vagy keresztmetszetek felvételének helye és hossza teljes mértékben a vizsgálatot végzők kompetenciája volt. Számos elemzés középpontjában a meglévő, de értékéhez és a benne lévő lehetőségekhez mérten ki nem használt városi szituációk állnak; a vasútállomás és a városközpont közti távolság és az útvonal nehézkessége, annak akár műszaki megoldatlanságai, a vízpart mellett kialakuló téri helyzetek, vagy a belvárosi térsor közterületi anomáliai. A város frekventáltabb és a kevéssé ismert, rejtettebb szépségek élményét adó területeinek téri kapcsolatával foglalkozó elemzések között egyértelműen a Kis-Dunapart és a mentális térképeken is gyakran feltüntetett Szent Tamás-hegy jelentek meg a legpozitívabb, inspiratív helyekként nevesülve. 87

88 Szekvenciális látványelemzés, térélmények - Szent Tamás-hegy (Fehér Orsolya, Marosi Péter) A féléves tárgy tematikájából adódóan az erősen szubjektív megközelítési módok is teret kaphattak, a köztérhasználati lehetőségek és ezek kiaknázatlansága közötti ellentmondások akár érzelmi alapú értékelésével is. linealitás téri változatosság sűrűség hangulat Belvárosi térsor elemzése 1- szubjektív, hangulati benyomások (Bene Bence, Horóczi Flóra) 88

89 Belvárosi térsor elemzése 2- Jahn Gehl-féle köztér elemzési módszer alapján (Bene Bence, Horóczi Flóra) 89

90 Miközben a hallgatók útvonalakat kerestek és elemeztek, térfüzéreket is találtak, az egyes tereken pedig igen eltérő beépítési helyzeteket, használati módokat. Van, aki ezek közül a Kis-Duna part teresedéseit elemezte, kiemelve azt, hogy sokszor egy jól használható, kellemes foghíj jobban szerethető köztérré válhat, mint egy igazi városi épített tér. Más elemzések a kapu-helyzetben lévő tereket és ezek eltérő városszerkezeti és beépítési adottságait emelték ki, vagy a Főtér és a Bazilika közötti főútvonal térhelyzeteit elemezték. tömegek terek Promenadológia és pattern-elemzés társítása (részlet). A Kis-Dunaparti vízparti helyek természeti és történeti adottságai és a kihasználatlansága közötti ellentmondások, vízközeli téri lehetőségek értékelése (Nagy Júlia) Pattern Language Környezeti mintázatok A sétatudomány szemléletén alapuló vizsgálatok egy része olyan útvonalakat elemzett, melyek a Bazilikától, mint a turisztikai érdeklődés elsődleges célterületéről a települési központba történő közvetlen lejutásnál inspirálóbb, élménygazdagabb itinert kívántak javasolni. A tematikus útvonalak keresése azonban sokszor ennél jóval messzebbre menő eredményre vezetett; a hallgatók felfedezték a város szerkezetének 90

91 összefüggéseit és olyan részletekre is felfigyeltek, amelyek már a harmadik-féle elemzési módszerhez, a települési mintázatok kutatásához is közelítettek léptékben, szemléletben. A hallgatói csoportból azonban ezt igen kevesen alkalmazták, így hangsúlyozni kell, hogy ez a kutatási módszer nagyon sok további lehetőséget rejt, további városelemzéseknek is egyik központi elemévé tehető, akár a lakosság bevonásával. Belvárosi környezeti mintázatok 1 - Építészeti elemek-kapuk (Juhász Judit, Bíró Balázs) Belvárosi környezeti mintázatok 2 - Belvárosi utcák jellemző színhasználata (Kovács Petra) 91

92 A munkákat összegezve elmondható, hogy a hallgatók alapvetően sok pozitív élményt nevesítettek, melyek közül egyértelműen azokat a helyeket emelték ki, ahol markánsan megjelennek, mi több, erős hangulati elemként szinte dominálnak a táji adottságok, a domborzat, a vízrajz és az ezek által is befolyásolt rendkívüli vizuális hangulati-érzelmi városi helyzetek. Emellett sajátos ellenpontként említhető, hogy a város leginkább neuralgikus elemének tekintett Bástya Áruház tömbjéről, vagy a közelmúlt nagy volumenű építészeti produktumairól elenyésző számban tettek említést, ami különösen azért meglepő, mert a környezeti igényesség, minőség iránt igazán érzékeny csoportról van szó. A KUTATÁS FOLYTATÁSA Az elvégzett vizsgálatok ellenpárjaként a városi lakosság véleményének a feltérképezése, a városhoz fűződő viszonyának megismerése elengedhetetlen. Ehhez részben a hallgatók esetében már alkalmazott eszközök jól használhatók. Mind a kérdőívek kitöltetése, mind mentális térképek rajzoltatása sok információt nyújt a város lakosságának kötődéséről, identitási elemeiről. Külön érdekes lehet ezek városrészenkénti feltérképezése. Esztergomnak, amelynek jól nevesíthető, önálló városrészei vannak, külön-külön entitásokként vizsgálhatók a fejlődési jellemzői; morfológiai, építészeti, kulturális adottságai, identitási elemei, gazdasági, kulturális, közösségi potenciáljai, stb. Ezzel párhuzamosan elemezhetők az egyes városrészek network-je, kapcsolati rendszere, ezeknek a kapcsolatoknak a megléte, hiánya és jellege. A kapcsolatrendszer összetett és sokrétű, a fizikaitól (szerkezeti, téri, infrastrukturális) a kulturálison, a gazdaságin keresztül a személyesig mindenfajta meglévő, jó vagy rosszul működő vagy hiányos hálózati elemet számba kellene venni. Sok szempontból ez egy digitális, vagy alkatrész-elvű módszer, amelyről Meggyesi Tamás egy korábbi cikkében 58 ezt írta: additív jellegű, induktív, nyílt rendszerű, ami azt jelenti, hogy a világot a megismerés szintjén részekre bontom, majd újból összerakom. Esetünkben az összerakás alapja illetve fő eszköze a sokrétű network lenne. Ezen túlmenően rendkívül fontos lenne a személyes narratívák beemelése. Számos, az urbanisztika alternatív lehetőségeivel foglalkozó területen rájöttek, hogy az arctalan, névtelen elemzések helyett a személyes történetek bemutatása sokkal érthetőbb, átélhetőbb. Egy-egy városrészhez, környezeti mintához, beépítési típushoz vagy lakástípushoz arcok/hangok, személyek és általuk elmesélt rövid történetek tartozhatnak, melyek nem feltétlenül életutakról, hanem sokszor csak a hétköznapokról szólnak. A jól irányított, átgondolt kérdések mentén (fotókkal, filmként, hanganyagként) felvett vallomások, rövid bemutatkozások fontos eszközei lehetnek a helyiekkel való személyes kapcsolatteremtésnek, az elkészített anyag pedig mindenki számára jól érthető és értelmezhető lehet a szakmai tartalom közvetítésére. 58 Meggyesi, T. :Építészet és analógia In: Régi-új magyar építőművészet pp

93 3.2.3 VÁROS-KÉPEK AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZETÜNK FOTÓS SZEMMEL TANTÁRGY KERETÉBEN Ötödik éve indítjuk félévente az Épített környezetünk fotós szemmel c. tantárgyunkat, egyre nagyobb hallgatói érdeklődés közepette. Az eredetileg építészmérnök hallgatók számára meghirdetett tantárgyat minden félévben kb. fele arányban karunkon kívüli diákok veszik fel. Van köztük villamosmérnök, gépészmérnök, mérnök informatikus és közgazdász egyaránt, a közös bennük a fotózás iránti megkülönböztetett érdeklődés. A beküldött képek színvonala alapján nem is lehet differenciálni, ki melyik karról érkezett. A világ kamerán keresztül való megismerésének készsége és intuitív bemutatásának színvonala szakmától független érzékenység, tehetség és technikai tudás kérdése. Ennek köszönhetően minden félévben olyan erős anyag jön össze a hallgatói képekből, hogy azokból önálló kiállítást tudunk rendezni a Budapesti Építészeti Központban, népszerű nevén Fugában. A tantárgyat teljesítő hallgatók között két évvel ezelőtt felmerült az igény a kurzus folytatására. Hogy lehetne a megszerzett fotós ismereteket még tovább bővíteni? Mivel új szabadon választható tantárgy meghirdetésének nem voltak meg a lehetőségei, ezért az Urbanisztikai kutatások keretében indítottuk el Város-képek c. kurzusunkat, elsősorban építészmérnök hallgatók számára. A célunk ezzel az volt, hogy a magasabb szintű fotós ismeretek átadását összekapcsoljuk a városhoz kötődő ismeretek bővítésével, és így közelítsük a fényképezést az építészethez és a városhoz. Az új tantárgy tematikája hasonlóan az elsőhöz úgy épült fel, hogy egy-egy előadást követően az ahhoz kapcsolódó képsorozatot kellett a hallgatóknak beküldeni, amit a következő alkalommal részletekbe menően, közösen kiértékeltünk. Az előadások és a képsorozatok minden esetben a városhoz kapcsolódtak, annak egy-egy rétegére az épített-, természeti-, társadalmi-, vagy gazdasági környezet elemeire -közelítettek rá, és elvárás volt, hogy a félév végére a sorozatokat, azaz a rétegeket összerakva, minden hallgató a megszerzett új városi és fényképezési ismereteit alkalmazva- bemutassa azt az összképet, ami benne a városról esetünkben Budapestről- a félév során kialakult. Nagyon értékes, érzékeny és szép sorozatok álltak így össze, sajnos egyre csökkenő létszám mellett, mivel az Urbanisztikai kutatások c. tantárgyat mindenki csak egy alkalommal vehette fel, és a város iránt érdeklődő hallgatók a kutatások keretében meghirdetett többi kurzusban lassan felszívódtak. Az esztergomi kutatásunk egy bizonyos pillanatában merült fel az ötlet, hogy a Város-képek c. tantárgyunk tematikáját, az abban rejlő hallgatói potenciált és kutatási lehetőségeket egy feladat erejéig újra felelevenítsük az Épített környezetünk fotós szemmel c. tantárgy keretében. A 2016-os őszi félévre 121-en jelentkeztek, kb. fele-fele arányban építész és nem építész hallgatók. Az első órán, a Város-képek c. előadást megismerve azt a feladatot kapták, hogy küldjenek be november 5-én 24 óráig egy tíz képből álló fényképsorozatot Esztergomról. A feladat pontosítása még annyiból állt, hogy a sorozat szólhat a városról általában, szólhat Esztergomról, ha már van kialakult Város-képük róla, illetve ha nincs, akkor lehet az a kép, amely a két hónap alatt az odalátogatás(ok) alkalmával alakul ki bennük a városról. A beküldendő fényképekkel kapcsolatban annyi elvárás volt még, hogy ne képeslap és ne tájkép fotókból álljanak a sorozatok! Mit vártunk a kiadott feladattól? Elsősorban azt, hogy a fényképezés eszköze és az abban rejlő művészeti és technikai lehetőségek birtokában a tehetséges hallgatóktól érzékeny mentális képeket fogunk kapni arról, hogy mit gondolnak általában véve egy kisvárosról, és különösen Esztergomról. Milyen kép él bennük a városról és hogyan tudják azt a belső képet bemutatni a fényképezés eszközével egy tíz képből álló sorozatban? A fényképek segítségével bemutatható mentális képnek mint a szubjektív megközelítés lehetséges módjának- a kutatásunkban betöltött szerepe abban áll, hogy szembesítheti Esztergom lakóit 93

94 azzal a képpel, ahogy a nem ott lakó emberek látják városukat. Mint ahogy valamennyiünk identitástudatának fontos alkotó eleme az, hogy mások hogy látnak, hogy ítélnek meg minket kívülről, úgy Esztergom lakosságának, az ő identitásuknak is bizonyosan része a városukról és róluk mások által alkotott külső kép, aminek kifejező és közérthető formája a fénykép. Általában véve magas színvonalúak szoktak lenni a beküldött képek, de várható volt, hogy az ebben a félévben beérkező, kb. ezer fényképből bizonyosan lesz jónéhány, mely új lehetőségeket is feltárva fogja segíteni a munkánkat és egyben jól illusztrálhatja kutatásunk első fázisának dokumentációját. Az e tanulmányban is látható Város-képek arról győztek meg bennünket - és reményeink szerint tanulmányunk olvasói is hasonlóan látják majd-, hogy előzetes várakozásainkban nem kellett csalódnunk. Igaz, hogy a tantárgyra jelentkezett 121 hallgató közül összesen csak 78-an küldtek be Esztergomról készült fotósorozatot, de a fényképek száma (mintegy 950 db) és a korábbiaknál is magasabb színvonala igazolta előzetes elvárásainkat. Csupán öt hallgató fényképsorozata nem volt értékelhető, a többiekét pedig három minőségi kategóriába soroltuk. A munkák döntő többsége (47 hallgatóé) a kiváló kategóriába került. Hat hallgató a kiváló kategórián belül is kiemelkedő minőséget képvisel, akiknek a nevét külön is szeretnénk megemlíteni: Cser Anita, Kirchknopf Márton, Kiss Mátyás, Kozma Viktor, Scheiling Balázs és Szöllős Tamás. A beérkezett fényképsorozatok minősítésének kutatásunk szempontjából legfontosabb kritériuma az volt, hogy kiben, milyen erős pozitív vagy negatív belső kép alakult ki Esztergomról, és azt mennyire tudja fényképein keresztül másoknak is közvetíteni. Összességében megállapítható, hogy nagy többséget képeznek a városról pozitív belső képet tükröző fényképsorozatok (összesen 62 a 78-ból), ami önmagában véve nagyon bíztató visszajelzés kutatásunk, de különösen a város jövőképe szempontjából. Hogy ezekbe a sorozatokba is be-bekerült egy-egy kritikus szemléletű felvétel az a hallgatók tisztánlátását és őszinte közeledését jelzi a városhoz és a feladathoz. Végül volt hét sorozat, amelyek egyértelműen negatív képet festettek Esztergomról, több tanulsággal is szolgálva a kutatóknak és az identitását kereső város lakosságának. Tudva azt, hogy a fényképek elkészítése és a sorozatok összeállítása elsősorban szubjektív szempontok alapján történik, jó volt megállapítani, hogy a beküldött fényképanyag döntő többsége pozitív üzenet hordoz Esztergomról, ami nem csak a város jövőjére, hanem a képeket készítő egyetemi fiatalságra nézve is reményt keltő fejleménye és hozadéka kutatásunknak. Látva a rendkívül gazdag fénykép anyagot a következő dilemmákkal szembesültünk: Hogy fogjuk tudni bemutatni a rengeteg jó minőségű fényképet, hogy ne maradjon ki semmi, de ugyanakkor ne billentse fel kutatásunk elméleti-, és gyakorlati oldalának általunk optimálisnak tartott egyensúlyát? Milyen, a fotókból levonható következtetések segíthetik a kutatásunkat, azon belül is az esztergomi identitás erősítését? Milyen módon aktivizálható az esztergomi lakosság a fényképek segítségével a közös gondolkodásra? Hogyan gazdálkodjunk ezzel a rendkívül gazdag fotóanyaggal, hogy a kutatásunk során végig, de azt követően is folyamatos impulzusokkal szolgálhasson a város megújulását célzó, közös gondolkodásban? A fenti kérdésekre adható válaszok keresése segített bennünket a fényképekkel való helyes sáfárkodásban. A kutatás jelen első fázisában a fotóanyag kétféle módon szerepel a dokumentációban: egyrészt e fejezetet követően egy fotóalbum formájában, amely jellemző keresztmetszetét adja a hallgatók által beküldött 951 db képnek és egyben Esztergomról alkotott belső képüknek, mintegy tükröt tartva a város 94

95 lakói elé. Az értékelés ismertetésénél leírtak alapján ez a tükörkép tiszta, nem torzít és elsősorban a város páratlan értékeire hívja fel a figyelmet. Öt szűrőn át nézzük és eszerint csoportosítjuk ezeket a tükörképeket: 1. Esztergom szellemi és kulturális értékei, 2. Esztergom táji léptékű (természeti és épített) értékei, 3. Esztergom utca-, és épület léptékű értékei, 4. Esztergom-i életképek, 5. Esztergom jellemző, néhol árulkodó részletei. Minden csoport csak néhány jellemző képet tartalmaz, elsősorban azért, hogy a kutatási dokumentációnk ne váljon képeskönyvvé, másrészt felkeltsék az érdeklődést a többi kép iránt, amelyek a kutatás második fázisában fognak igazán szerephez jutni. A hallgatói fotók felhasználásnak másik módja ebben a fázisban, hogy a szöveg illusztrációjaként segítik az olvasót kutatásunk elméleti hátterének minél alaposabb megismerésében és megértésében. Kutatásunk második fázisában, 2017 első félévében szembesíteni szeretnénk Esztergom lakóit a róluk alkotott külső képekkel. Mennyire értenek egyet velük, vagy éri éppen meglepetésként, ahogy kívülről látják őket? Azon kívül, hogy találkozók keretében megvitatjuk ezeket a kérdéseket, érdekes lenne azt is megtudni, hogy ők milyen belső képet hordoznak magukban Esztergomról. A beszélgetéseken túl ezen képek előhívására tervezzük egy fotópályázat kiírását a város lakói számára A Te Esztergomod címmel, majd a képek kiállításon való bemutatását és közös kiértékelését. A szerződés szerint 2017 szeptemberében lezáródó kutatásunknak, melynek középpontjában a városi identitás kérdése áll, értékes és látványos része lehet a fényképek segítségével megelevenített belső és külső Város-képek összevetése, kiértékelése és tudatosítása, ezzel is segítve a város és lakóinak identitás keresését. Azt tervezzük, hogy a következő, 2017-es tavaszi félévben ismét kiadunk Esztergomhoz kapcsolódó feladatot a tantárgy hallgatóinak. Hogy annak mi lesz a témája, ebben a pillanatban még nehéz pontosan megmondani. Az biztos, hogy a mostaninál előkészítettebb és célzottabb kell, hogy legyen, illeszkedve kutatásunknak is előrehaladottabb, második fázisához. Jelenlegi tudásunk szerint a következő típusú feladatok jöhetnek szóba: - Esztergom önálló városrészeinek valamelyikére ráközelíteni és annak saját Város-képét bemutatni, - előzetesen meghatározott, jellegzetes városi útvonalakat vagy tereket végig fotózni, - jellegzetes térfalakat, pattern-eket (városszerkezeti elemek, homlokzat-, ablak-, kapu, tető típusok) megörökíteni, - az embereket jellemző városi szituációkban lefényképezni a városi élet bemutatására, - jó és rossz helyeket keresni Esztergomban és azokat fényképek segítségével tudatosítani, stb. Hogy végül is mi lesz a kiadandó feladat a következő félévben, azt a kutatásunk első fázisának esztergomi fogadtatása, valamint az Épített környezetünk fotós szemmel c. tantárgyra a tavaszi félévben jelentkező hallgatók létszáma és tanult szakterülete alapján fogjuk tudni pontosítani. 95

96 FOTÓ - ALBUM 1. Esztergom szellemi és kulturális értékei Esztergom Magyarország szakrális központja és történelmének meghatározó helyszíne: első fővárosa és királyi székhelye. A fényképeknek ebben a csoportjában azokból látható néhány, amelyek a városnak ezt, a határainkon is túlmutató jelentőségét mutatják be. Vu-Lien_Viola ipari termék- és formatervező hallgató felvétele Belá Dániel építészmérnök hallgató felvétele Kirchknopf Márton gépészmérnök hallgató felvétele Debreczeni Réka építészmérnök hallgató felvétele 96

97 2. Esztergom táji léptékű (természeti és épített) értékei A város természeti adottságai egészen különlegesek, amelyekkel jól éltek a városalapítók és a várost felépítők. Ennek eredményeképpen a természeti- és épített értékek különleges harmóniája jellemzi az esztergomi települési tájat, amit nagyon érzékletesen mutatnak be a hallgatói felvételek. Szabó András Gábor mérnök-informatikus hallgató felvétele Fekete-Rekényi Balázs mérnök-informatikus hallgató felvétele Gaják Tibor villamosmérnök hallgató felvétele Nagy Attila villamosmérnök hallgató felvétele 97

98 3. Esztergom utca- és épület léptékű értékei A városi élet terei és az épületek homlokzatai által alkotott térfalai jelennek meg ezeken a fényképeken. Különleges jelentőségük abban áll, hogy ebben a léptékben dől el leginkább, hogy kialakul-e az emberi élet a város közterein, s ha igen, annak milyen lesz a minősége. Esztergom ebben a léptékben is átlagon felüli értékekkel rendelkezik, de a képekről az is leolvasható, hogy nem feltétlenül jól gazdálkodik velük. Egri Mátyás építészmérnök hallgató felvétele Gaják Tibor villamosmérnök hallgató felvétele Erényi Gabriella építőmérnök hallgató felvétele Makida Zoltán építőmérnök hallgató felvétele 98

99 4. Esztergom-i életképek Ilyenből viszonylag kevés van a beküldött képek között. Hogy mi lehet az oka? Talán az, hogy a felvételek nem ünnepek alkalmával készültek, és az őszi hétköznapokon nem jellemző Esztergom utcáira az eleven városi élet. Ha meg találkozunk ilyennel, az nem olyan, ami az alapvetően pozitív benyomásokat kereső egyetemi hallgatók fényképezőgépének lencséjére kívánkozott volna. Szöllős Tamás energetikai mérnök hallgató felvétele Burján Vivien formatervező hallgató felvétele Kalocsay Károly műszaki menedzser hallgató felvétele Kovács Dávid építőmérnök hallgató felvétele 99

100 5. Esztergom jellemző, néhol árulkodó részletei A képeknek ez az a csoportja, amelyben pozitív és negatív példák kb. fele-fele arányban vannak jelen. A fényképek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagy léptékű megközelítés mellett fontos a részletekre is odafigyelni, mert mint tudjuk, azokban bújik meg az ördög. De ennél még fontosabb, hogy ez az a lépték, ahol mindenki a saját maga szintjén, akár a saját kezével is hozzá foghat környezete jobbá tételéhez. Ennek tudatosítása képes lehet a város lakosságát kimozdítani abból a passzív helyzetből, ahol mindenki valaki mástól várja környezeti állapotainak javulását. Kirchknopf Márton gépészmérnök hallgató felvétele Kiss Mátyás vegyészmérnök hallgató felvétele Kozma Viktor mérnökinformatikus hallgató felvétele Tóth Márton építőmérnök hallgató felvétele 100