Nagy Zsolt a Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete elnöke

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagy Zsolt a Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete elnöke"

Átírás

1 NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM JOGI FŐOSZTÁLY E/2013/0712 dr. Kis Norbert Főosztályvezető úr címére dr Koncz Pál helyettes államtitkár úr részére Tárgy: a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) Mellékletének belföldi alkalmazásáról, valamint a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló előterjesztések egyidejű KIM előzetes egyeztetése és közigazgatási egyeztetése Tisztelt Helyettes Államtitkár úr! A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete köszönettel vette a felkérést a tárgyban nevezett anyag véleményezésére. A tervezetet egyesületünk szakemberei áttekintették. Általános értelemben egyetértünk a jogszabály tervezetével és támogatjuk megjelenését. Megállapítható, hogy a rendelet tervezet összhangban van a 2008/68/EK direktívával. Korábban, a jogszabály előkészítése során, több olyan javaslat is született, melyeket szakmailag nem tartottunk kellően megalapozottnak. A jelenlegi tervezet azonban már nem tartalmaz ilyeneket. Ezért hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem támogatunk semmilyen olyan új javaslatot, ami ebben a tervezetben nem szerepel. A tervezet kiegészítésében szereplő javaslatainkat a mellékletben csatolt dokumentum tartalmazza. Bízunk abban, hogy az egyeztetések eredményeként sikerülhet olyan, a szakma és a vállalkozások igényeinek is megfelelő, gyakorlatban is jól alkalmazható és ellenőrizhető veszélyes áru szabályozást összeállítani, amely a szállítás biztonságát messzemenőkig szolgálja. Budapest, Üdvözlettel: Nagy Zsolt a Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete elnöke 1

2 Melléklet a belföldi javaslatokhoz 1. Az ipartelepek közvetlen környezetében, valamint telephelyek vagy egyes részeik közötti közforgalmú út igénybevételével történő veszélyes áru szállítására nem kell alkalmazni az 5.2 fejezetnek a küldeménydarabok jelölésére és bárcázására, az 5.4 fejezetnek a fuvarokmányra, valamint a 8.2 fejezetnek a járműszemélyzet képzésére vonatkozó előírásait, ha a szállítás megfelel az alábbi feltételeknek: a) a veszélyes áru küldeménydarabban van és egy küldeménydarab tömege legfeljebb 30 kg, b) a szállított áru valamilyen kísérőokmány vagy felirat alapján beazonosítható, c) a közforgalmú úton történő szállítás távolsága a d) pontban foglaltak kivételével legfeljebb 2,5 km, d) a 3 osztályba tartozó minták további vizsgálat céljára történő szállítása esetén a közforgalmú úton történő szállítás távolsága legfeljebb 25 km. Nem alkalmazható ez a könnyítés az 1 osztály anyagainak, a 4.1 osztály önreaktív anyagainak, az 5.2, a 6.2 és a 7 osztály anyagainak szállítása esetén. A szabályozás által megfogalmazott könnyítéssel alapjaiban egyet értünk. A jelzett rész törlését javasoljuk. A veszélyes áru szállítások során, az üzemanyag szektoron (ADR3) túl megjelenhet hasonló igényekkel pl. a gázipar, (ADR2), a műtrágya és a növényvédőszerek felhasználása kapcsán a mezőgazdasági szektor (ADR ) stb., de hasonló igényeket jelezhetnek a futárszolgálatok, gyűjtő áru fuvarozók, csomagküldő szolgálatok is pl., ahol gyakorlatilag az összes áruosztály valamilyen anyaga megjelenik a szállítási tevékenység során. A 3-as osztályon belül pedig a többi osztály veszélye is megjelenhet járulékos kockázatként (mérgezés, marás, ökötoxicitás stb), így az osztály kiemelése a rendeletben veszélyei miatt sem indokolt. A szabályzat a minták szállítását ezen túl biztonságosan kezeli. 5. Az szakasz szerinti oktatásra vonatkozó iratot az alábbi adattartalommal kell elkészíteni: az oktatás helye, időpontja; az oktatás jellegének, témaköreinek megjelölése az szakasza szerint; az előadó(k) biztonsági tanácsadó bizonyítványának száma, érvényességének lejárati ideje; az oktatásban részt vevők neve és a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos munkaköre; az előadók és a résztvevők aláírása. A munkáltató az oktatásban résztvevő részére igazolást állít ki. Az oktatásra vonatkozó iratokat a munkáltatónak legalább 5 évig, de legalább a munkakör betöltéséig meg kell őriznie. A jelölt bekezdés szövegének kiegészítése. - tanfolyami oktatás esetén az előadók és a résztvevők aláírása. A felnőttképzési törvénnyel valamint a179/2011.(ix.02.) Korm. rendelettel összhangban a csoportos tantermi oktatáson kívül más oktatási formák alkalmazása pl. távoktatás is lehetséges. 2

3 5. Az szakasz szerinti oktatásra vonatkozó iratot az alábbi adattartalommal kell elkészíteni: az oktatás helye, időpontja; az oktatás jellegének, témaköreinek megjelölése az szakasza szerint; az előadó(k) biztonsági tanácsadó bizonyítványának száma, érvényességének lejárati ideje; az oktatásban részt vevők neve és a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos munkaköre; az előadók és a résztvevők aláírása. A munkáltató az oktatásban résztvevő részére igazolást állít ki.. Az oktatásra vonatkozó iratokat a munkáltatónak legalább 5 évig, de legalább a munkakör betöltéséig meg kell őriznie. A jelzett rész kiegészítését, pontosítását javasoljuk az alábbiak szerint:. melyet a munkavállaló a szállítás ideje alatt köteles magával tartani, és a hatóság ellenőrzésekor magánál tartani. Az áthúzott részt törlésre javasoljuk. Visszaélésre adhat okot, ha a képzésről a dokumentációt a munkáltató utólag is bemutathatja. Ha a dolgozó a munkakörét már nem látja el, az 5 év megőrzés, a képzéstől számítva elegendő a véleményünk szerint, függetlenül attól, hogy a dolgozó a képzést követően mikor lépett ki a munkaköréből. 9. A 3.4 fejezet szerint eredetileg korlátozott mennyiségben csomagolt veszélyes áruk a külső csomagolásukból kivéve is szállíthatók, ha a belső csomagolás sértetlen, a szállítás a helyi elosztóhelyek és a kiskereskedők vagy a felhasználók, valamint a kiskereskedők és végfelhasználók között történik, és a szállított veszélyes áru mennyisége fajtánként legfeljebb 30 kg és összesen legfeljebb 333 kg szállítóegységenként. Nem alkalmazható ez a könnyítés az 1 osztály anyagainak, a 4.2 osztály, a 6.2 és a 7 osztály anyagainak szállítása esetén. A jelzett rész kiegészítését, pontosítását javasoljuk. - a belső csomagolás nem lehet törékeny (pl. üveg, porcelán, kőagyag stb), vagy könnyen átdöfhető, - állapota, száraz, tiszta, ép, sérülésektől mentes - a szállított veszélyes áru mennyisége, szállítóegységenként o fajtánként (UN szám / küldemény) legfeljebb 20 kg Bruttó, o összesen legfeljebb 100 kg Bruttó lehet, A Korlátozott mennyiségek 3.4 fejezet által meghatározott előírásai során a szállítási csomagolás, (ami a mentesség egyik alapvető biztonsági tényezője volt,) itt hiányzik. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a szállítás további biztonsága érdekében zárjuk ki a sérülékeny, belső csomagolások használatát. A mennyiségek meghatározását pontatlannak és ellentmondásosnak tartjuk kg - töltet, és / vagy csomagolás? - külső csomagolás nélkül szállítható pl. 30 kg, alátéttálcás csomagolással (ami lényegesen biztonságosabb) pedig csak 20 kg? 3

4 Ezért javaslatunk, hogy a szállított mennyiség ne lépje túl a 20kg Bruttó tömeget, ami javaslatunk szerint UN számonként, illetve küldeménydarabonként értendő. Így, pl. ha több különböző veszélyes áru egy UN szám alatt jelenik meg, akkor sem lehet egy küldemény tömege 30 kg Bruttó felett. - a 333 kg nem osztható, sem 30-al, sem 20-al Ezért javaslatunk, hogy pl. a 658-as különleges előírás szerinti, 100 kg-os, könnyen megjegyezhető, és egyszerűen számítható értéket használjuk, ami egyébként a felmerülő szállítási igények zömét is nagy valószínűséggel kielégíti. 11. Az pont h) alpontját a következő módosítással kell alkalmazni: h) a címzett(ek) nevét és címét. Ehelyett, ha az UN 1011 butánt, az UN 1965 szénhidrogén-gáz keveréket, cseppfolyósított, m.n.n., az UN 1978 propánt, az UN 1057 öngyújtókat (öngyújtó utántöltőket), az UN 1202 gázolajat (dízelolajat, könnyű fűtőolajat) vagy az UN 2794 nedves, savas akkumulátortelepeket több, olyan címzetthez szállítják, akik a szállítás megkezdésekor még nem ismertek, a járműről történő értékesítés kifejezést lehet beírni. A szöveget ki kell egészíteni egy megjegyzéssel. Megjegyzés: Ilyen esetekben az pont f) alpontjához tartozó megjegyzést nem kell alkalmazni és a veszélyes áru összmennyiséget valamint az e) alpont szerinti darabszámot csak az induló készletnél kell feltüntetni. A járműről történő értékesítés, olyan különleges eset, ahol az ADR, fuvarokmánnyal kapcsolatos előírásai a járat során megfelelő módon nem alkalmazhatóak a belföldi szállítások gyakorlatban. 12. A fuvarokmány tartalmára vonatkozó és pont előírásait nem kell alkalmazni az bekezdése szerinti mennyiséget meg nem haladó veszélyes áru szállítására. Nem alkalmazható ez a könnyítés a 7 osztály anyagainak szállítása esetén. A jelzett rész pontosítását javasoljuk az alábbiak szerint kivéve az a) b) c) d) és f) pontokat pont vagy. veszélyes áru saját számlás szállításaira A fuvarokmány tartalmára vonatkozó mentességet a saját számlás szállításokra javasoltuk. Ebben a változatban azonban ezt a mentességet a szállítás módjától függetlenül bárki széles körűen alkalmazhatja. Ilyen megközelítésben viszont úgy látjuk, hogy a szállítás biztonságát és rendkívüli eseményeknél a beavatkozást már veszélyeztetheti az adatok hiánya, és a hatósági ellenőrzések időigényét is indokolatlanul növelheti. 4

5 23. A 8.5 fejezetében lévő S12 utasítás a következő kiegészítéssel alkalmazható: A járművezetők ezt a képzést az atomenergiáról szóló évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet szerinti, legalább alapfokozatú sugárvédelmi képzettség megszerzése után a szakasz szerinti oktatás során is megkaphatják, ha az oktatást az ADR 7 osztályára érvényes veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói bizonyítvánnyal rendelkező személy tartja. Megjegyzés: Javasoljuk a "A szakasz járművezetők képzésére vonatkozó követelményeit nem kell betartani." mondattal kiegészíteni a fenti részt, valamint a után helyett.vagy kifejezést használni. Az ADR 2013-as kiadásában az S11 és S12 kiegészítő követelmények szövegezése megváltozott. Ez egy olyan speciális szállítást érint, amikor a radioaktív anyagot szállító jármű, mert a szállítási kategóriája = 0, narancssárga táblával megjelölésre kötelezett. A járművezető azonban a szállítás során nem kell, hogy ADR oktatási bizonyítvánnyal rendelkezzen, mert a felmentés (S12), ezt lehetővé teszi, ha legfeljebb 10 darab radioaktív küldeménydarab kerül szállításra, és a szállítási mutatószámok összege legfeljebb 3! Tekintettel arra, hogy az S12 pont a 8.2 fejezet szerinti képzés alól mentesít, nem tartjuk szükségesnek, ugyanolyan képzettségi feltételnek a biztosítását, mint a 8.2 fejezet szerinti képzésnél. Jelenlegi (új) szövegezés szerint, a jogszabály csak a bekezdés (szakosító képzés kötelezettsége) alól mentesít. A gépjárművezetők képzésére vonatkozó szakaszban meghatározott egyéb előírásoknak ezért már meg kell felelni. Az eddigi ADR szöveg szerint az S12-ben meghatározott szállítások esetében az S szakaszban meghatározott követelmények alkalmazása alól mentesített az S12 különleges előírás első mondata. A jelenlegi állapot szerint a szakaszra történő hivatkozás az S11- ből kikerült és az S12-be nem került be a szakasz alóli mentesítés. Az érintett veszélyes áruk köre: UN2915 RADIOAKTÍV ANYAG, A TÍPUSÚ KÜLDEMÉNYDARABBAN, nem különleges formában, nem hasadó vagy hasadó-engedményes UN3332 RADIOAKTÍV ANYAG, A TÍPUSÚ KÜLDEMÉNYDARABBAN, KÜLÖNLEGES FORMÁBAN, nem hasadó vagy hasadó-engedményes Az érintett tevékenységi körök: Radioaktív gyógyszerek szállítás (UN2915) Hordozható mérőműszerek, többek között az útépítéseknéll használatos talajsűrűség-mérők szállítása (UN3335) További információk: ECE-TRANS-WP inf9Rev1e M265 többoldalú egyezmény 5

ADR 1.3 alap- és ismeretfelújító képzés

ADR 1.3 alap- és ismeretfelújító képzés 2 0 1 7. 0 2. 0 3. ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN ADR 1.3 alap- és ismeretfelújító képzés 2 0 1 7. 0 2. 0 3. ADR 2017 Veszélyes Áruk Nemzetközi

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK KÖZÚTI ALÁGAZAT VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK KÖZÚTI ALÁGAZAT VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK KÖZÚTI ALÁGAZAT VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT BUDAPEST 2017. Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó

Részletesebben

Kiegészítések az ADR Szabályzat belföldi alkalmazásához

Kiegészítések az ADR Szabályzat belföldi alkalmazásához 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Mellékletének belföldi alkalmazásáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény

Részletesebben

23 BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Módszertani Útmutató veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez

23 BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Módszertani Útmutató veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 23 2. SZÁLLÍTÓLEVÉL 3. FUVARLEVÉL 24 4, HIBÁS MENETLEVÉL 25 4, SZ KÍSÉRŐJEGY (VESZÉLYES HULLADÉKOKHOZ) 26 Ellenőrzési jegyzék - 14. pont 14. Írásbeli utasítás(ok) megvizsgálva szabálytalan tárgytalan ADR

Részletesebben

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19.

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. a szállításra vonatkozó sugárvédelmi programmal szemben támasztott elvárások, a sugárvédelmi szempontok egységes

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK

DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK és VESZÉLYES HULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSA - Képzés a 2013-as ADR 1.3 fejezete szerint - Bertli Dávid veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó ADR Profess Tel.: +36 (20) 9830-388

Részletesebben

ADR 1.3 alapképzés ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN PAPP LÁSZLÓ BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ BAGI KFT.

ADR 1.3 alapképzés ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN PAPP LÁSZLÓ BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ BAGI KFT. ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN ADR 1.3 alapképzés ADR 2015 Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti 16. módosítás Szállításáról szóló Európai Megállapodás

Részletesebben

Felhívás! A sikeres vizsgáról a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazolást ad ki. Az igazolás visszavonásig érvényes.

Felhívás! A sikeres vizsgáról a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazolást ad ki. Az igazolás visszavonásig érvényes. Felhívás! A hatóság felhívja a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállítását végzők figyelmét a rájuk vonatkozó veszélyes

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV 2011 MAGYARORSZÁG Készült: A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete szakértői szerkesztésében 2012. TARTALOMJEGYZÉK oldal Bevezető, Tartalomjegyzék 5-16 I. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI

RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI Povázsai Sándor r. alezredes Országos Rendőr-főkapitányság Budapest, 2010. 09. 21-22. Rövid áttekintés Jogi szabályozás helyzete Engedélyezési

Részletesebben

A veszélyes áru szállításban érintett telephelyek résztvevői kötelezettségei, és a hatósági tapasztalatok

A veszélyes áru szállításban érintett telephelyek résztvevői kötelezettségei, és a hatósági tapasztalatok BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Veszélyes Szállítmányok Főosztály A veszélyes áru szállításban érintett telephelyek résztvevői kötelezettségei, és a

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. július 5., szerda Tartalomjegyzék 177/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet A Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT

VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT B BUDAPEST Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó aláírása: Beosztása: Az értékelés

Részletesebben

Munkautasítás veszélyes anyagok közúti szállításra való kiadásához. Munkautasítás. Veszélyes anyagok közúti szállításra való kiadásához

Munkautasítás veszélyes anyagok közúti szállításra való kiadásához. Munkautasítás. Veszélyes anyagok közúti szállításra való kiadásához Munkautasítás Veszélyes anyagok közúti Dátum: 2016.07.01 Érvényes: visszavonásig 1/9 oldal T a r t a l o m j e g y z é k 1. Munkautasítás célja... 3 2. Területi érvényesség... 3 3. Fogalom meghatározások...

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter

A nemzeti fejlesztési miniszter 1 A nemzeti fejlesztési miniszter../2017. (.....) NFM rendelete a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 61/2013.

Részletesebben

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében A Nemzeti Közlekedési Hatóság tevékenysége a veszélyes árut szállító közúti járművek ellenőrzésének tükrében Balatonföldvár, 2010. április 8-9. 1 Ellenőrzési tevékenység A Nemzeti Közlekedési Hatóság komplex

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS. 3-6.2, 8, 9. osztály ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS. 3-6.2, 8, 9. osztály ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS 3-6.2, 8, 9. osztály ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT BUDAPEST 2013. Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó

Részletesebben

3.2 FEJEZET A VESZÉLYES ÁRUK FELSOROLÁSA

3.2 FEJEZET A VESZÉLYES ÁRUK FELSOROLÁSA 3.2 FEJEZET A VESZÉLYES ÁRUK FELSOROLÁSA 3.2.1 Az A táblázat (A veszélyes áruk UN szám szerinti felsorolása) magyarázata Az A táblázat egy-egy sora általában valamely konkrét UN szám alá tartozó összes

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS. SPECIÁLIS ISMERETEK 2. osztály VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS. SPECIÁLIS ISMERETEK 2. osztály VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK 2. osztály VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT BUDAPEST 2017. Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó

Részletesebben

Magyar joganyagok - 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet - a Veszélyes Áruk Nemzetközi K 2. oldal (3)1 A január 1. és a Módr. hatálybalépése közötti i

Magyar joganyagok - 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet - a Veszélyes Áruk Nemzetközi K 2. oldal (3)1 A január 1. és a Módr. hatálybalépése közötti i Magyar joganyagok - 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet - a Veszélyes Áruk Nemzetközi K 1. oldal 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR)

Részletesebben

Veszélyes áru szállítás

Veszélyes áru szállítás Veszélyes áru szállítás ADR A veszélyes áruk közúti szállításával kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozásoknak az általános, áruszállításra, fuvarozásra vonatkozó jogszabályokon túl kiemelten szem

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 127-9/2014/IPB

Részletesebben

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTER 25/2014. (IV. 30.) NFM RENDELETE A VESZÉLYES

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTER 25/2014. (IV. 30.) NFM RENDELETE A VESZÉLYES 1 A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTER 25/2014. (IV. 30.) NFM RENDELETE A VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTÁSI BIZTONSÁGI TANÁCSADÓRÓL (MAGYAR KÖZLÖNY, 2014. évi 61. szám, 9218 9224 oldal) A Genfben, 2000. május 26. napján

Részletesebben

BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság

BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság E/2014/0131 Kozma Sándor tü. alezredes Úr! főosztályvezető Tisztelt Főosztályvezető Úr! A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete köszönettel vette

Részletesebben

Veszélyes anyagokkal kapcsolatos jogszabályok

Veszélyes anyagokkal kapcsolatos jogszabályok A szállítmányozás különleges területe a veszélyes anyagok, veszélyes áruk szállítása. Beszéljünk az alapokról! Mik számítanak veszélyesanyagnak vagy árunak? Azok a termékek, amelyek szállításuk során tűz-

Részletesebben

L 169/64 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.6.29.

L 169/64 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.6.29. L 169/64 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.6.29. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2007. június 26.) a tagállamok számára a veszélyes áruk közúti szállításával kapcsolatos egyes eltérések elfogadásának a 94/55/EK

Részletesebben

HATÁROZAT. 100.000 forint, azaz egyszázezer forint összegű. bírságot szabok ki.

HATÁROZAT. 100.000 forint, azaz egyszázezer forint összegű. bírságot szabok ki. Ügyiratszám: 371-7/2014/H Tárgy: A Prímagáz Hungária Zrt. (1117 Budapest, Alíz u. 2.) terhére bírság kiszabása, a veszélyes áru közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt HATÁROZAT A Prímagáz

Részletesebben

Frissítve: október :23 Netjogtár Hatály: 2019.X.7. - Magyar joganyagok - 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet - az Országos Atomenergia Hivata 1

Frissítve: október :23 Netjogtár Hatály: 2019.X.7. - Magyar joganyagok - 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet - az Országos Atomenergia Hivata 1 Magyar joganyagok - 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet - az Országos Atomenergia Hivata 1. oldal 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet az Országos Atomenergia Hivatal egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRUK. Vasúton-Közúton -Vízen. Budapest, 2010.05.06. 2011.04.21. www.hvesz.hu. SÁROSI GYÖRGY Veszélyes áru Szakértő

VESZÉLYES ÁRUK. Vasúton-Közúton -Vízen. Budapest, 2010.05.06. 2011.04.21. www.hvesz.hu. SÁROSI GYÖRGY Veszélyes áru Szakértő VESZÉLYES ÁRUK Vasúton-Közúton -Vízen SÁROSI GYÖRGY Veszélyes áru Szakértő HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA Budapest, 2010.05.06. 1 Tartalom Nemzetközi szabályozás-eu szabályozás változása GHS /CLP-ADR-RID

Részletesebben

Tárgy: javaslatok a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadók alkalmazására vonatkozó jogszabály módosítása (2/2001.(I.11.) Kormány rendelet)

Tárgy: javaslatok a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadók alkalmazására vonatkozó jogszabály módosítása (2/2001.(I.11.) Kormány rendelet) E/2011/0712 ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG IPARI-BALESET-MEGELŐZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Dr. Vass Gyula tű. ezredes Főosztályvezető Tárgy: javaslatok a veszélyes áru szállítási biztonsági

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Iromány száma: T/15642. Benyújtás dátuma: 2017-05-15 13:46 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRUK KÜLDEMÉNYDARABOS SZÁLLÍTÁSA A HATÁLYOS ADR JOGSZABÁLY ALAPJÁN OKTATÓ ANYAG HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA

VESZÉLYES ÁRUK KÜLDEMÉNYDARABOS SZÁLLÍTÁSA A HATÁLYOS ADR JOGSZABÁLY ALAPJÁN OKTATÓ ANYAG HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA VESZÉLYES ÁRUK KÜLDEMÉNYDARABOS SZÁLLÍTÁSA A HATÁLYOS ADR JOGSZABÁLY ALAPJÁN OKTATÓ ANYAG SZÁLLÍTÓEGYSÉGEK MEGJELÖLÉSE KEMLER KÓD HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA E mail: hvesz@hvesz.hu www.hvesz.hu

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős

Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős 2016.09.20. 1 Radioaktív anyagok csomagolásának hatósági engedélyezése A veszélyes

Részletesebben

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ MTMG Logisztikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Budapest, 2014. január 27. Kalmár István vezérigazgató Székhely: 1012 Budapest, Logodi u. 34/A; ióktelep: 9071 Gönyű-Károlyháza, Kikötő

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. június 28., péntek Tartalomjegyzék 156/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet A veszélyes áruk szállításáról szóló egyes kormányrendeletek módosításáról

Részletesebben

HATÁROZAT. bírságot szabok ki.

HATÁROZAT. bírságot szabok ki. 1 Szám: 35830/613-4/2016.ált. Tárgy: Batki-Logistic Kft. terhére bírság kiszabása a veszélyes áru közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt Ügyintéző:... Telefonszám:... HATÁROZAT A Batki-Logistic

Részletesebben

2. oldal Az utasításnak a következő, négyoldalas mintának kell tartalmilag és formailag teljes mértékben megfelelnie. Írásbeli utasítás Teendő

2. oldal Az utasításnak a következő, négyoldalas mintának kell tartalmilag és formailag teljes mértékben megfelelnie. Írásbeli utasítás Teendő . oldal KHEM közlemény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Mellékletének alkalmazásáról Az ENSZ főtitkárának értesítése szerint a Veszélyes Áruk Nemzetközi

Részletesebben

Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás. Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó

Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás. Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó Jogszabályi háttér Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló

Részletesebben

Veszélyes áruk, Veszélyes anyagok és Veszélyes termékek szállítása

Veszélyes áruk, Veszélyes anyagok és Veszélyes termékek szállítása A fordítás csupán tájékoztató jellegű jogi értelemben kizárólag az angol és a francia nyelvű verziók kötelező érvényűek Veszélyes áruk, Veszélyes anyagok és Veszélyes termékek szállítása A jelen Szabályzat

Részletesebben

Jelölések JELÖLÉSEK.

Jelölések JELÖLÉSEK. JELÖLÉSEK 1 3.4. Küldeménydarabra Egyesítő csomagolásra álló helyzetet jelölő nyilak A feladó a szállítónak a korlátozott mennyiség összegzett bruttó tömegét /kivéve kombinált, tengeri szállítás/ meg kell

Részletesebben

Szám: 93-3/2014/ADR Tárgy: IVT TRANS Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye HATÁROZAT

Szám: 93-3/2014/ADR Tárgy: IVT TRANS Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye HATÁROZAT Szám: 93-3/2014/ADR Tárgy: IVT TRANS Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye HATÁROZAT A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, mint tárgyi ügyben másodfokú hatóság

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. március 1.

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. március 1. Főbb EKAER tudnivalók 2015. március 1. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR LÉGIKÖZLEKEDÉS VÉDELMI TISZTEK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE ÉS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA DEBRECEN - 2014.05.28 Nagy Zsolt BTE Elnök LÉGI VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTÁS

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS ÁLTALÁNOS ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS ÁLTALÁNOS ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS ÁLTALÁNOS ISMERETEK GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT BUDAPEST Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó aláírása:

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H A T Á R O Z A T

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H A T Á R O Z A T Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Tel: (36-76) 502-810 Fax: (36-76) 502-820 e-mail: kecskemet.hot@katved.gov.hu

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0117-06/1 A veszélyes áruk kezelésének, szállításának, tárolásának szabályai. Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0117-06/1 A veszélyes áruk kezelésének, szállításának, tárolásának szabályai. Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Veszélyt jelző táblák

Veszélyt jelző táblák Veszélyt jelző táblák Szállítóegység: - Gépkocsi pótkocsival - Gépjármű 1 Veszélyt jelző táblák Szállítóegység? 2 Veszélyt jelző táblák Mérete: 15 mm fényvisszaverő 30 x 40 cm +/- 10% A szám nélküli tábla

Részletesebben

Formázott: Bal: 2,5 cm, Jobb: 2,5 cm, Fenti: 2,5 cm, Lenti: 2,5 cm, Szélesség: 21 cm, Magasság: 29,7 cm

Formázott: Bal: 2,5 cm, Jobb: 2,5 cm, Fenti: 2,5 cm, Lenti: 2,5 cm, Szélesség: 21 cm, Magasság: 29,7 cm Formázott: Bal: 2,5 cm, Jobb: 2,5 cm, Fenti: 2,5 cm, Lenti: 2,5 cm, Szélesség: 21 cm, Magasság: 29,7 cm Melléklet az NFM/ 13359 / 2011. számú munkaanyaghoz A nemzeti fejlesztési miniszter /2011. (......)

Részletesebben

Szóbeli vizsga közúti közlekedési alágazat VT-SZK

Szóbeli vizsga közúti közlekedési alágazat VT-SZK VT-SZK A vizsga követelményei: A vizsga szóbeli vizsga. A vizsga teljesítéséhez az ADR 1.8.3.11 bekezdés a) és b) pontjára vonatkozó 1-1 kérdést kell helyesen megválaszolni. A vizsga időtartama 30 perc.

Részletesebben

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 2013.

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 2013. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 2013. 2 Veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez Készült a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG és a Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi

Részletesebben

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúra és Szabályozási F osztály. Dr. Bozzay Erika osztályvezet. Tisztel F osztályvezet úrhölgy!

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúra és Szabályozási F osztály. Dr. Bozzay Erika osztályvezet. Tisztel F osztályvezet úrhölgy! Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúra és Szabályozási F osztály Dr. Bozzay Erika osztályvezet Tisztel F osztályvezet úrhölgy! A (BTE) nevében köszönöm, hogy kikérte véleményünket a munkánkat

Részletesebben

Tárgy: Animal Hygiene Kft. terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt H A T Á R O Z A T

Tárgy: Animal Hygiene Kft. terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt H A T Á R O Z A T Szám:477-5/2014/IB. Tárgy: Animal Hygiene Kft. terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt H A T Á R O Z A T Az Animal Hygiene Kft. (székhely: 2370

Részletesebben

Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24

Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24 Az ANCS 10 Éves születésnap - Párizs Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete - BTE 2014.01.24 Nagy Zsolt Elnök Tartalom 1. BTE megalakulása, célok 2. Veszélyes áru konferenciák szakmai napok

Részletesebben

1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról

1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról A 2011.01.01. óta hatályos

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

Kossa György tű. dandártábornok

Kossa György tű. dandártábornok Kossa György tű. dandártábornok okf.iparboiztonság@katved.gov.hu B u d a p e s t, Mogyoródi út. 43. 1149 E:2012/1119 Tisztelt Országos Iparbiztonsági Főfelügyelő Úr! A BM OKF és a Biztonsági Tanácsadók

Részletesebben

személyiséggel, vagy hogy jogi személyiséggel rendelkező hatóságnak alárendelt-e -, amely veszélyes árut szállít, fuvaroz, be- vagy kirak; b)

személyiséggel, vagy hogy jogi személyiséggel rendelkező hatóságnak alárendelt-e -, amely veszélyes árut szállít, fuvaroz, be- vagy kirak; b) A Tanács 96/35/EK irányelve (1996. június 3.) a veszélyes áruk közúti, vasúti vagy belvízi szállításánál alkalmazandó biztonsági tanácsadók kinevezéséről és szakmai képesítéséről AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

Részletesebben

SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai

SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai 2015. május 19. Farkas János Megyei Iparbiztonsági Főfelügyelő Seveso III. Irányelv (2012/18/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv)

Részletesebben

ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM

ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM KÉPZÉS cseppfolyósított NITROGÉN szállítását végzı munkatársak részére az ADR 1.3 fejezete szerint Bertli Dávid veszélyes áru szállítási biztonsági

Részletesebben

Magyar joganyagok - 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet - a veszélyes áruk közúti szállítás 2. oldal (3) Amennyiben szükséges és a biztonságot nem veszély

Magyar joganyagok - 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet - a veszélyes áruk közúti szállítás 2. oldal (3) Amennyiben szükséges és a biztonságot nem veszély Magyar joganyagok - 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet - a veszélyes áruk közúti szállítás 1. oldal 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról

Részletesebben

Egészségügyi asszisztens szakképzés Aszepszis-antiszepszis, ADR veszélyes hulladék szállítási előírások, környezetvédelem.

Egészségügyi asszisztens szakképzés Aszepszis-antiszepszis, ADR veszélyes hulladék szállítási előírások, környezetvédelem. Egészségügyi asszisztens szakképzés Aszepszis-antiszepszis, ADR veszélyes hulladék szállítási előírások, környezetvédelem. Kövér Tamás DE GF Munkabiztonsági Önálló Osztály, osztályvezető 2013. Május 24.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. június 30., kedd Tartalomjegyzék 2015. évi LXXXIX. törvény A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B

Részletesebben

L 328/62 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG

L 328/62 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG L 328/62 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.15. BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2005. december 13.) a veszélyes áruk közúti fuvarozására vonatkozó 94/55/EK irányelv értelmében bizonyos eltérések

Részletesebben

Ellenőrzési jegyzék 10. pont

Ellenőrzési jegyzék 10. pont Ellenőrzési jegyzék 10. pont 10. A veszélyes áruk összes tömege a szállítóegységen: A veszélyes árunkénti összes mennyiség (azonos UN számhoz, helyes szállítási megnevezéshez, és ha van csomagolási csoporthoz:

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H A T Á R O Z A T

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H A T Á R O Z A T Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Tel: (36-76) 502-810 Fax: (36-76) 502-820 e-mail: kecskemet.hot@katved.gov.hu

Részletesebben

A mezıgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezıgazdasági vontatóval vagy lassú jármővel vontatott pótkocsival történı közúti szállításáról

A mezıgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezıgazdasági vontatóval vagy lassú jármővel vontatott pótkocsival történı közúti szállításáról A mezıgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezıgazdasági vontatóval vagy lassú jármővel vontatott pótkocsival történı közúti szállításáról Lechs Tamás tő. zls. Katasztrófavédelmi ırsparancsnok Gara, 2015.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Vámeljárások Szállítmányozás - Fuvarozás Gyakorlati példa alapján Oktatási anyag

Vámeljárások Szállítmányozás - Fuvarozás Gyakorlati példa alapján Oktatási anyag Vámeljárások Szállítmányozás - Fuvarozás Gyakorlati példa alapján Oktatási anyag 2015. Március 25. Vámeljárások Szabad forgalomba bocsátás Árutovábbítás Vámraktározás Aktív feldolgozás Vámfelügyelet melletti

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK KÖZÚTI ÉS MEZŐ- GAZDASÁGI SZÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA

DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK KÖZÚTI ÉS MEZŐ- GAZDASÁGI SZÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA DEBRECENI EGYETEM VESZÉLYES ÁRUK KÖZÚTI ÉS MEZŐ- GAZDASÁGI SZÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA Készítette:... Bertli Dávid veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó Bizonyítvány száma: 1221 Tevékenységi jegyzék

Részletesebben

2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet

2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet - 1-2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet A Kormány a veszélyes áruk vasúton, közúton vagy belvízen történő szállítása biztonságának növelése céljából és az ilyen szállításokra vonatkozó hazai és nemzetközi

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés

Részletesebben

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 1.1.1.1.1.1.1 veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 2013 Veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez Készült az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG megbízásából A Biztonsági Tanácsadók

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött, a ORSZÁGOS valamint, a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között 2011 B u d a p e s t 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben,

Részletesebben

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez

Módszertani Útmutató. veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzéséhez 2013 Veszélyes áruk közúti Készült az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG megbízásából HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA közreműködésével A BTE szakértőinek bevonásával ELŐSZÓ Napjainkban a társadalmi

Részletesebben

A radioaktív anyagok csomagolásakor, illetve szállításakor elkövetett mulasztások szankcionálása

A radioaktív anyagok csomagolásakor, illetve szállításakor elkövetett mulasztások szankcionálása A radioaktív anyagok csomagolásakor, illetve szállításakor elkövetett mulasztások szankcionálása Nádasi Iván 2040 Budaörs, Kassai u. 25. Az utóbbi időben a veszélyes áruk közúti szállítása terén egyre

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Siklós Márta 2015. március 31. Budapest http://systemmedia.hu A rendezvény szakmai anyagát le tudja tölteni INGYENESEN honlapunkon!

Részletesebben

- osztályozására, - csomagolására, és - címkézésére vonatkoznak, amennyiben azokat a Közösség tagállamaiban hozzák forgalomba. (2) Ezen irányelv nem é

- osztályozására, - csomagolására, és - címkézésére vonatkoznak, amennyiben azokat a Közösség tagállamaiban hozzák forgalomba. (2) Ezen irányelv nem é a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG TANÁCSA, tekintettel az Európai

Részletesebben

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 8.) NFM rendelet - a mezőgazdasági vegyszerek és 2. oldal (2) A tartányos pótkocsira a közúti járművek műszaki megvi

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 8.) NFM rendelet - a mezőgazdasági vegyszerek és 2. oldal (2) A tartányos pótkocsira a közúti járművek műszaki megvi Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 8.) NFM rendelet - a mezőgazdasági vegyszerek és 1. oldal 7/2011. (III. 8.) NFM rendelet a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú

Részletesebben

NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG TANTERVI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG TANTERVI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG TANTERVI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállítására jogosító

Részletesebben

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4.

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4. EKAER rendszer 2015. március 1-től Pétfürdő, 2015. március 4. Előadó: Vadász Iván alelnök Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015.

Részletesebben

(7727 Palotabozsok, Kossuth L. u. 69.) terhére bírság kiszabása a veszélyes áru közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt HATÁROZAT

(7727 Palotabozsok, Kossuth L. u. 69.) terhére bírság kiszabása a veszélyes áru közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt HATÁROZAT Ügyiratszám: 594-6/2014/H Tárgy: Palotabozsoki Mezőgazdasági Zrt. (7727 Palotabozsok, Kossuth L. u. 69.) terhére bírság kiszabása a veszélyes áru közúti szállításra vonatkozó szabályok megsértése miatt

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTÁS A

VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTÁS A VESZÉLYES ÁRU SZÁLLÍTÁS A KÖZÚTI ÉS VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN, A SZABÁLYOZÁSOK 2017-ES KAPCSOLÓDÓ VÁLTOZÁSAI. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KŐMŰVES A NDRÁS, SZOMBATI MÁRIA KTE FUVAROZTATÓK ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓK TAGOZAT, TRANSZ-KULTUR

Részletesebben

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Közúti szállítási tevékenység 2015. január 1-jétől csak EKÁER szám birtokában végezhető. A belföldön (nem végső fogyasztónak) történő első adóköteles

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tárgy: Ügyintéző: Tel.: H A T Á R O Z A T

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tárgy: Ügyintéző: Tel.: H A T Á R O Z A T Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 97-5/2014/IPB

Részletesebben

mivel egy tagállamban már szabadforgalomba bocsátott jövedéki termék szabad mozgásait nem lehet korlátozni

mivel egy tagállamban már szabadforgalomba bocsátott jövedéki termék szabad mozgásait nem lehet korlátozni A BIZOTTSÁG 3649/92/EGK RENDELETE (1992. december 17.) a feladási tagállamban szabadforgalomba bocsátott jövedéki termékek Közösségen belüli szállításának egyszerűsített kísérőokmányáról AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK

Részletesebben

2. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról

2. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról 2 számú melléklet a 98/2001 (VI 15) Korm rendelethez Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról 1 Általános előírások 11 Az ország területén történő hulladékmozgások követésére a veszélyeshulladék-forgalomban

Részletesebben

1./ Az els fokú hatóság fenti számú határozatát. m e g v á l t o z t a t o m. akként, hogy a kivetett közigazgatási bírság mértékét 100.

1./ Az els fokú hatóság fenti számú határozatát. m e g v á l t o z t a t o m. akként, hogy a kivetett közigazgatási bírság mértékét 100. 1./ Az els fokú hatóság fenti számú határozatát m e g v á l t o z t a t o m akként, hogy a kivetett közigazgatási bírság mértékét 100.000,-Ft-ra, azaz egyszázezer forintra módosítom. Az ellen rzés megállapította,

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19.

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19. Főbb EKAER tudnivalók 2014. december 19. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

3.rész:IMDG-kódex táblázat - Vezérlő - 1.

3.rész:IMDG-kódex táblázat - Vezérlő - 1. 3.rész:IMDG-kódex táblázat - Vezérlő - 1. UN nr. Név PSN Osztály/ alosztál y Járulékos veszély Csomagol ási csoport Különlege s előírások Korlátozot t mennyisé gek Csomagolások IBC-k Csomagol ási előírások

Részletesebben

A KÖZÚTI ÁRUSZÁLLITÁS ELLENŐRZÉSÉNEK RENDSZERE - LENGYELORSZÁG

A KÖZÚTI ÁRUSZÁLLITÁS ELLENŐRZÉSÉNEK RENDSZERE - LENGYELORSZÁG A KÖZÚTI ÁRUSZÁLLITÁS ELLENŐRZÉSÉNEK RENDSZERE - LENGYELORSZÁG A közúti áruszállítás ellenőrzésének rendszeréről szóló 2017. március 9-i törvény célja az adórendszer kijátszását megelőző újabb eszköz bevezetése.

Részletesebben

1. rész. Ekáer élesben

1. rész. Ekáer élesben 1. rész Ekáer élesben Előadó: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna a kisvállalati adózás szakértője A rendszer célja és lényege Elektronikus, mert az interneten lehet csak bejelenteni Közúti, mert csak a közúton

Részletesebben

Képzési és Továbbképzési Szabályzat 2015.

Képzési és Továbbképzési Szabályzat 2015. Képzési és Továbbképzési Szabályzat 2015. Szakmai Program 15. sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. I. A személyes gondoskodást végző személyek működési nyilvántartása A szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások Dr. habil Vass Gyula tű. ezredes igazgató Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2017. MAVESZ Konferencia Veszélyes anyagokkal

Részletesebben

HATÁROZAT. helybenhagyom.

HATÁROZAT. helybenhagyom. Szám: 133-3/2014/ADR. Tárgy: PATÁR Mezőgazdasági, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye HATÁROZAT A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

Részletesebben

ADR 2013

ADR 2013 A veszélyes áru szállítás aktuális ADR szabályozási 2013 kérdései aktuális szabályozási feladataink: törvényi kihirdetés (2013-ban 3 törvény) belföldi forgalom 2008/68/EK jogharmonizáció egyéb szabályozás,

Részletesebben

Magyar Vegyipari Szövetség ADR-SEVESO munkaértekezlet ADR MODUL. fejlesztési igazgató Nagy Imre értékesítési tanácsadó Megatrend Zrt

Magyar Vegyipari Szövetség ADR-SEVESO munkaértekezlet ADR MODUL. fejlesztési igazgató Nagy Imre értékesítési tanácsadó Megatrend Zrt Magyar Vegyipari Szövetség ADR-SEVESO munkaértekezlet 2009.03.05 Veres József Radakovics János Szűcs János rendszerszervező rendszerszervező fejlesztési igazgató Nagy Imre értékesítési tanácsadó Megatrend

Részletesebben

A malonitril ügy Esettanulmány a malonitril 2009 decemberi kiszállítása kapcsán felmerült problémákról

A malonitril ügy Esettanulmány a malonitril 2009 decemberi kiszállítása kapcsán felmerült problémákról A malonitril ügy Esettanulmány a malonitril 2009 decemberi kiszállítása kapcsán felmerült problémákról Összeállította: Toldi Gergely veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó Előzmények 2009.10.12.-én

Részletesebben